Tékozló Homár

Az IKEA spórol a farostlemezzel?

2008.08.25. 14:28 | jackyll | komment

Magyarországon már a farostot is kispórolják a lemezből. Árpi az Ikeában találkozott ezzel az új, összehajtható változattal, ami nem igazán győzte meg:

Kedves Homár! Azt hiszem, még a te ollóid is könnyűszerrel elbánnának azzal a "farostlemez" bútorhátlappal, amit az IKEÁ-ban vettem. (Tudom, nem vagyok sikeres...) Itt mellékelem az Ügyfélszolgálatnak küldött panaszlevelemet, az e-mail végén pedig a bizonyító fotók láthatók, elsőként az IKEA honlapján szereplő adatok, majd pedig az inkriminált bútorelem maga. Jó rágdosást!

Tisztelt Ügyfélszolgálat! Tegnap jártam az áruházukban, ahol vettem egy 80x106-os fehér Billy könyvespolcot. A 40 cm széles változatot korábbról ismertem, mindig meg voltam vele elégedve, nem egy csúcsminőség, de olcsón adják, az árát megérte. A tegnapi volt az első alkalom, hogy 80 cm-es darabot vásároltam, és rögtön meg is lepődtem, hogy a "laposra csomagolt" doboz nem tűnt szélesebbnek, mint a korábban hazavitt márkatársai. Itthon aztán hidegzuhanyként ért a felismerés, hogy a jobb helykihasználás érdekében a 80 cm-es polc hátlapját ÖSSZEHAJTHATÓ KARTONPAPÍR képezi. (A keskenyebb polc hátlapja farostlemez.)

A problémám az, hogy ez SEHOL nincs feltüntetve, sem a katalógusukban, sem az áruházban, sem a dobozon, de még az internetes honlapjukon sem; sőt, ott ez szerepel. "Hátlap: farostlemez, fólia". Magyarán és kertelés nélkül: Önök hazudnak. Az már egy külön téma, hogy a kartonpapír az összehajtás miatt nem feszül úgy rá a polc hátuljára, mint a merevebb farostlemez, és hiába szögeltük oda a mellékelt szögekkel: azok átszakadtak rajta. Nevetséges.

A polcot természetesen vissza fogom vinni, és mivel már összeraktam, ezért Önök le fogják vonni a 30%-ot a visszatérítendő vételárból, teszek rá. A hazugságukat azonban nem hagyom annyiban; különböző fogyasztóvédelmi honlapokat is értesítek, egyúttal kérem Önöket, hogy a továbbiakban ne verjék át a vásárlókat!

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Shagrath 2008.08.25. 14:34:51

h*lye elsőzők. második

Édesapám 2008.08.25. 14:37:17

Ezért kell üvegasztalt venni! Azzal -talán- nem tudnak meglepni. Ráadásul Ede átveszi ha mégis gond van vele.

papugaja 2008.08.25. 14:41:12

Höpp!
Menj el öcsém egy lapszabászatba, oszt vágass akkora farostlemezet, amekkorával boldog leszesz.
Sztán ne hagyjad már, hogy a kis fasiszta bagázs lehúzza a 30%-ot rólad, hülegyerek. Ők erre verik.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2008.08.25. 14:41:47

Amúgy ez nagyon kemény. OK hogy van papír szék, stb., de azért legalább nem kérnek ennyit és azt tudod hogy miből van.

Gondolom ha kiírnák hogy karton a hátulja, kutya nem venné.


IKEA szarjon full size fömör fa könyvespolcot.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2008.08.25. 14:43:12

@Édesapám : De ha eltört az üvegasztal, akkor, akkor EDE mérges lesz, és nem veszi át!!!!! Ez FONTOS!!!!!!

Édesapám 2008.08.25. 14:49:29

@ColT

Ede alapból dühös!!!!! Jobb ha tudod a kérdés a FONTOS, Ede az Faint vagy Finta vagy Ifa vagy mittudomén.

btw. 7.490 Ft az mennyi € mai valuta-vételi árfolyamon?

JohnnyB 2008.08.25. 15:03:14

32.02 € körül van.

cworm (törölt) 2008.08.25. 15:17:09

Jó lesz az átlagos méretű hűtőbe a bogratsch tüzére.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2008.08.25. 15:26:51

@Édesapán : Ifa az biztos nem, az a platós

lalalala 2008.08.25. 15:36:18

LOL, ez nagyon gáz!!! Any**k p***ája :P

staropramen 2008.08.25. 15:38:03

ez az a tegezős cég?

liven 2008.08.25. 15:42:40

A könyvespolcodnak nincs is hátulja! Bóbuszba kaptál csomagolópapirt!
(Ede intézte, mert papucsba voltatok nála és nem raktatok tüzet!)
Ma először az első 20-ba!!!!

Secnir 2008.08.25. 15:45:11

mint a neve is mondja fa-rost.
azmegugye hajlékony, nem merev, mint a mellékelt ábra mutatja.
papaguja kapja a 10 pontot.
amúgy az IKEA ezerszer jobb még mint a KIKA meg az ilyenek; mi KIKA-s szekrénnyel jártunk úgy, hogy asztalos sógorommal próbáltuk meg a mellékelt fecni alapján összerakni, de vagy kanapé, vagy konyhabútor, vagy WC-ülőke lett belőle, de szekrény nagyon nem akart lenni.
mire összeállt (1nap + 3óra), és a helyére tettük, akkor meg úgy csinált mint haverom 6 sör és 6 unicum után - nekiállt összeesni. először hozzáfúrtuk a falhoz - elvált a furnér mentén. akkor lefektettük és kb 8m tetőléc segítségével tettünk bele merevítést (+400ft). na úgy már jó lett.

azóta bútort csak magam, vagy asztalostól.
most beltéri ajtókat keresek, persze ahány annyiféle, csak pont az én ajtóméreteimre nincsenek. asszem mehetek a fatelepre fenyőért...

jesszumpepi (törölt) 2008.08.25. 16:10:00

Spórol,mint EDE az udvariassággal.

moli 2008.08.25. 16:15:59

jujj, ezt a 30%-ot honnan veszed?! az maximum arra vonatkozhat, amit passziobol viszel vissza, de ami hibas, arra torvenyileg ilyen nem vonatkozhat.
nem vagy sikeres.

jesszumpepi (törölt) 2008.08.25. 16:25:49

Nem is tudom,miért,de évek óta rühellem az IKEÁt.

Бабаяга 2008.08.25. 16:54:01

Nekünk az ennél eggyel gagyibb ikea könyvespolcunk van, annak is papír a hátulja, de azt a párom simán felszögezte.
Ha lusta vagy, akkor vegyél bútort, ha igényes és ügyes, akkor csinálj magadnak. Ha hülye, akkor menj a kikába és társaiba. Ha teljesen hülye vagy, akkor hívj kisiparost, aki egy vagyonért ocskábbat csinál, mint az ikea.

Scenir: A legjobb, amit te csinálsz, tehát szerintem is menj a fatelepre. Az általunk vett beltéri ajtó is elvileg farost, bár szerintem jobban hasonlít a papírra. Ha szépet akarsz, keress fel amcsi asztalos honlapokat!

elwood 2008.08.25. 16:57:53

Nekem is van ilyen Billy polcom 80 -as. (Mert nem vagyok sikeres)

Nekem is összehajtogatható volt a háta, de felszegeltem. Inkább emlékeztetett farostra mint kartonra, de lehet, hogy csak nem néztem meg jó.

Így viszont használom egészséggel, és néha még tetszik is. Mégiscsak funér, nem MDF.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2008.08.25. 17:39:55

Ede vitorlazik most
telleg vege van mar a kek szalagnak?

sish 2008.08.25. 18:04:23

ilyen szarunk nekünk is van...

mókus 2008.08.25. 18:06:19

a polc neve billy white, lol

háténvagyokaz 2008.08.25. 18:12:47

Már szinte látom magam előtt a választ:
"Tiszelt Vásárlónk!

Csalódással vettük tudomásul az Ön csalódását, tudniillik, hogy Ön nem volt képes felismerni korszakalkotó újításunkat az összehajtogatható farostlemezben. Nem hirdettük, hiszen abszolút biztosak vagyunk abban, hogy minden vásárlónk felismeri a jelentőségét ennek a zseniális találmánynak: hajtogatható, könnyen vágható, színezhető, a hagyományos típusnál jóval könnyebb. Természetesen bízunk abban, hogy ha ismertté válik ez a termék, tömegével tódulnak hozzánk az - Önnel ellentétben - újdonságok iránt fogékony vevők. (Nem kívánjuk részletezni azokat az előnyöket, amik arcátlan mértékben gyarapítják a mi profitunkat a korábbi hagyományos farostlemezhez képest - súly, előűllítási költség, helyigény...)

Ha nem képes megbarátkozni ezzel az újítással, akkor hozza vissza a terméket és nekünk az is busásan megéri, ha a 30% nálunk marad.

Természetesen reméljük, hogy a jövőben is elégedett vásárlóink között tarthatjuk Önt nyilván.

Üdv, puszi stb...

Ügyfélszolgálat"

Szumi 2008.08.25. 19:09:01

Néhány posztban már megrtam, hogy elképzelésem sem nagyon van, hogy az emberek miért mennek egyáltalán az Ikeába?
Most is bedobták a rühös prospektusukat - az egész úgy néz ki, mint egy szociális foglalkoztató katalógusa. Azt még megértem, hogy gazdag országokban élő fiatal házasok ideiglenes bútorként ráfanyalodnak, de hogy véglegesként ilyen halmozottan hátrányos kinézetű/alapanyagú eszközöket? Rikkemukka mécsestartó meg kularikki fejpárna....ezt a f@szságot!

Megvagy hadnagy 2008.08.25. 19:09:17

azt tudtatok, hogy a karton az lengyelul is karton?

debrecenipasi · http://www.debrecenipasi.blog.hu/ 2008.08.25. 19:14:53

Ha Nő vagy és így jártál, írj DEBRECENIPASI-an / akinek a menedzsere vagyok/ talán segít.

Üdv: Zsolt a virtuális menedzser

Szumi 2008.08.25. 19:28:02

debrecenipasi: "ugyanitt kitűnő öngyújtók"

Hihetetlen vagy........

Jazzos 2008.08.25. 19:40:51

Először nem hozzájuk kellett volna menni reklamálni? Aztán ha szemétkednek, akkor lehet ide fordulni. Lehet sima copy-paste hibába estek a holnapjukon, ezért a félreinformáció.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2008.08.25. 19:44:58

Megvagy
a kurva meg szlovakul is kurva
meg litvanul is
ezt onnan tudom, volt egy litvan baratnom, ugy hivtak Asta
es a barataim sokszor mondtak valamire "asztakurva"
O meg magara vette
telleg igaz

Édesapám 2008.08.25. 19:50:43

Litvániában is nőnek a vattafák...

bikmakk · http://srbija.blog.hu 2008.08.25. 20:01:00

A beküldő vagyok.
Odafordultam. hozzájuk.
Csütörtök óta nem méltatnak válaszra.

MosoMasa 2008.08.25. 20:06:09

Ugyan minek keményebb anyag a hátuljának? Ez a cikk már megint csak egy hiszti.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2008.08.25. 20:09:37

hat ez kicsit felreertheto magampista

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2008.08.25. 20:11:14

nem tudom edesapam, sose voltam arra es mar szakitottunk, most amerikai felesegem van
es itt a kurvat nem kurvanak hivjak es szigoruan tiltott

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2008.08.25. 20:14:08

ja es magampista
hogy on is legyek
ha alamire rairjak farostlemez az ne legyen kartonpapir
a krumplileves legen krumplileves
nahat

bikmakk · http://srbija.blog.hu 2008.08.25. 20:15:55

magampista,
figyi, akkor kommunikálják azt, hogy karton, vazze
de még mindig nem kaptam választ.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2008.08.25. 20:57:35

Mi 2 dolgot vettünk az IKEAban.
1db zuhanyfüggönyt, mert ugyanolyan van az albérletben, és hát kissé leamortizáltuk...

1db nagy plüss békát, aminek koronája van, és a száján keresztül bele lehet pakolni dolgokat. A 3 éves unokahúgom odavan érte.

Komolyabb dolgot eszembe nem jutna onnan beszerezni :D

Mérgezett fülü teszkós szatyor 2008.08.25. 21:08:18

a karton meg a farost nem ugyanabbol van? /fabol/
akkor meg nem mindegy?
nekunk besta szekreny van hasonlo hatlappal, de ott 'sinbe' kell helyezni. az se jobb. mivel telepakoltam, leszarom milyen a hatulja. feher butor amugy is gaz, dobd ki es menj el egy lapszabaszatba, ott otszor ennyiert meg ossze is ragasztjak ugy, hogy sose szeded szet.

beachball 2008.08.25. 21:13:18

Háténvagyokaz,Ikeáék a büdös életben nem magáztak még senkit.
Tegeznek orrba-szájba.
Ami mondjuk engem kurvára bosszant.

torma99 2008.08.25. 21:26:20

Mi mindig "vendégpapucsot" veszünk az ikeában, tudjátok azt a vékony gumitalpú, textiltetejűt ami marha hamar elkopik. Mást nem. Ma dobták be az új katalógusukat, átfuttotam,hogy mit ne mondjak, van amit nagyon alacsony áron adnak ergó nem valami jó minőség, van amit meg az értékéhez képest sztem drágán (a két legdrágább matrac), máshol hasonló minőséget és jellemzőket súlyos tízezrekkel olcsóbban lehet megkapni. Nincs jó véleményem róluk, bár csak ismerősök szívtak eddig svédékkel...lehet túl sokan mentek ki malmőbe dolgozni a "magyarok közül" és romlik az anyacég minősége?

Brunoka 2008.08.25. 21:36:14

En speciel nagyon szeretem a husgolyot az ikeaban.

Van_mikrohullámú_sütőtök? 2008.08.25. 21:41:20

Fúúú posztoló...

Te azt akarod, hogy keményebb legyen hátulról???

Buzi-e vagy ? :)))

Amúgy: télleg nem is kell rá hátlap. Térelválasztónak is jó. Vagy ha lerakod a földre különböző virágokat ültethesz bele...

verkaverka 2008.08.25. 22:01:10

A 30% levonás szerintem arra való hogy inkább adjuk el a cucokat és ne nekik vigyük vissza. Csak olyat szabad náluk venni amit nem kell szerelni, azok se jók, de vannak ötletes darabok. MOndjuk az olcsó műanyag cuccaik extra hamar tönkremennek, anyagában, amitől mégsem olyan olcsók. A vicc az hogy magyar mércével az egész Ikea voltaképp drága, mi most éppen inkább csináltatni fogunk polcokat, olcsóbb a rendes fából készültet egyedileg csináltatni, tényleg vicc.

Randomerrorgenerator 2008.08.25. 22:54:51

A kartonpapír az papír, a papír pedig fából készül söt annak is a rostjaiból. Tehát, ha egy nagy kartonlemezt kaptál az tulajdonképpen farostlemez. Nem ezt írták az interneten?

MosoMasa 2008.08.26. 00:26:28

Eminescu 2008.08.25. 20:15:55

Ha ráírják, hogy "papír", akkor megveszed?
És ha megveszed, akkor nem mindegy? Vagy ez presztizskérdés, hogy nehogymá' papírbútorom legyen vazze!
Hiszti ez csak, mennyé a desideába és vegyél ott bútort - 2 milláért kanapét, az biztos nem papír.

raptor88 2008.08.26. 00:30:32

Na megint megy a fikázás,miért megy a birka olyan helyre amit utál?Én nem nézem a Gyözike shot,mert nem!!!Veszel egy bútort fillérekért,dicsekedhetsz Én az ikeába vettem!Olcsoé volt,aztán panaszkodsz hogy szar?Érdekes nekem minden bútorom ikeás,volt pár probléma,és?megoldották,vagy én oldottam meg.Miért nem a kinai piacon vásárolsz?Ja ott nem lenne ekkora az arcod!Fogyaszto védelem?Miért nem hivod a magyar gárdát?Veszel valamit aproért,azt panaszkodsz?Állj be a kis emberek sorába,ja bocsi már ott vagy!Nem tudom ki az Ede,de beszélgetnék vele-hehe:)

raptor88 2008.08.26. 00:42:49

Ui.az ikea nem arrol hires hogy bútor áruház,hanem hogy az ilyen puha pöcsökkel is felveszi a kapcsolatot!Panaszkodj,mint andrás a terhes feleségével!Szánalmas!!!!!!

pina_csaba · http://octagon.blog.hu/ 2008.08.26. 01:03:15

Ebből a fa nélküli "farostfóliából" remek kis luxuskecót lehetne csinálni a flaszteren, a hómlesszek ölnék egymást érte.

Bili-polc, beszarok.

Dr.Bio74 2008.08.26. 08:33:43

Nem tom, hogy néz ki a polc, de ha az egyszerűbb kivitelű, akkor a hátuljának igen jelentős szerepe van a merevítésben.
A papír is készülhet farostokból, tehát bizonyos vastagság ( és rostosság)esetén már farost lemezről beszélhetünk.

AiRLAC 2008.08.26. 09:00:09

A papír tulajdonképpen fa-rostokból készül :)

bikafity 2008.08.26. 09:02:03

Szőke nő odaszól a pultosnak
-Aggyámá valami rostosat!
-IKEA polc hátulja jó lesz?

nekem gyanus volt mar az elejen is... 2008.08.26. 10:13:49

délejrópában már levegőt sem lehet kapni, mert az ikea az összes román erdőt kivágta, hogy 100 forintért polcért értékesitse. mire számitottál braziliai rózsafára?

raptor88 2008.08.26. 11:07:06

Na megnéztem ezt a billy csodát.Figyelj már jo ember,az ikea ujra hasznositott anyagokat használ,te megvettél egy igen alacsony áru terméket,most meg játszod a bazári majmot!A másik értelem-nem azért nem kapsz levegöt mert az ikea kivágja a román erdöt hanem azért mert mindenki szarik a környezetre!Ha egy cég kivág egy erdöt telepit is helyette!!!!Probálj szerezni gázmaszkot,mert ha ez igy megy tovább szükséged lesz rá!!:)

Dr.Bio74 2008.08.26. 12:10:42

raptore

Biztos vagy benne ha egy cég kivág egy erdőt, akkor telepít is helyette?

Milyen cég ?

Az IKEA mért vágatna ki erdőt, ha elég megvennie a kivágott fát?

bikmakk · http://srbija.blog.hu 2008.08.26. 12:25:46

A nagyszájúaknak:

1. A többi (valóban farostlemez) Billy polchoz képest érezhető a minőségromlás. Van egy sín a bútor hátulján, amibe a hátlapot be kell vezetni. A fából készült változat merevsége miatt simán belemegy, és a bútor hátuljára gond nélkül ráfeszül. A 80-as változat papír hátlapja össze-vissza hajlik, a laposdobozban való tárolástól a hajtásvonalai mentén NEM egyenesíthető ki, azaz megpróbálhatod: ekkor meg szakad. Fél órát szenvedtem vele, hogy illeszkedjen, a sínből magától is kicsúszik, a szögek pedig átszakadnak rajta. Nem tudom használni, és ez a lényeg.

2. A farostlemez az egy olyan bútoripari fogalom, ami semmiképpen nem vonatkozhat kartonpapírra, hiába készül a karton is fából.

3. Valószínűleg nem vettem volna meg, ha előre tudom, hogy a papír miatt olyan keskeny a doboz, de akkor is az lett volna a tisztességes, ha kiírják, hogy "hülye júzer, ez nem olyan, mint amit eddig vettél"

4. Valószínűleg tényleg elmegyek egy bútorlapszabászatra, ahol 1000 Ft-ért vágnak nekem egy megfelelő méretű farostlemezt, és nem viszem vissza a bútort, mert nincs kedvem mégegyszer odamenni.

5. Nagyon szép, hogy újrahasznosított a termék, de ettől még nem működik.

bikmakk · http://srbija.blog.hu 2008.08.26. 12:27:03

6.
Milyen áruház az, ami nem reagál az értelmes e-mail-ekre, egy egyszerű bocsival sem...

Dr.Bio74 2008.08.26. 13:06:21

6. RE

Hát ilyen.

Nincs kiraqva a boltban egy már összerakott példány?

bikmakk · http://srbija.blog.hu 2008.08.26. 13:09:22

Bizonyára. Csak ki vizslatja meg a hátulját, amikor tele van pakolva svéd könyvekkel (hogy a magyarok ne lopják el), meg amikor már ismerem a hasonló polcokat...?

raptor88 2008.08.26. 14:03:24

Kezdem elveszteni a fonalat!Ha ismered a terméket,akkor miröl beszélsz?Ha elmegyek,veszek egy láthatoan(azt mondtad ismered)olcso minöségü terméket,akkor nem várom el hogy egy koloniál bútor fogadjon otthon!!!!!Ez a bútor ennyi pénzért ezt tudja.Azt sem értem miért nem kértél segitséget,de igazábol mihez is?Vettél egy bútort amit ismersz,most meg fikázod,ez mire jo?Növeli az egodat?Ha nekem csak a leg olcsobb sörre van pénzem,nem várom el tölle hogy egy borsodi bivaly legyen!A másik-ha probléma van a bútorral oda viszed a vevöszollgálatra,vagy hivod öket hogy ez meg az a gond,megoldják,ezért vannak ott!Akkor???Azt hiszem van valami szabály hogyha beirsz a panaszkönyvbe kötelesek válaszolni.Még most se értem,miröl beszélsz!Ha ismered amit megvettél,akkor mi a fa.snak fikázod?Lennék a helyedbe,ha ennyi idöm lenne marhaságokon gondolkozni....Van egy jo modszer ez ellen-reálisan gondolkodás!Érted vagy elmagyarázzam?:)

Dr.Bio74 2008.08.26. 14:08:54

Eminescu 2008.08.26. 13:09:22

Csak me ha van, nézd majd meg ha arra jársz, mert el nem tudom hinni, hogy az papír hátsóval stabilan áll.

Raptor, ne gyilkolj már. Azt írta, hogy a kisebb változatot ismerte, és amit én nem értek, hogy ha a 40 cm -es változathoz adják a normál farostot, a nagyobbhoz miért nem, aminek elvileg még nagyobb szüksége van a hátlap által biztosított merevítésre.

bikmakk · http://srbija.blog.hu 2008.08.26. 14:10:50

Szeretem azokat, akik nem olvassák el a posztot rendesen!
ISMEREM A TERMÉKET = eddig MINDIG farostlemez volt a hátulja, most először papír, ez csak otthon derült ki.
Mi a faszt kezdjek a vevőszolgálattal otthon? (Ezért írtam a kibaszott e-mailt nekik, amire nem válaszolnak.)
Asszem itt befejezem, mert a kommentlők hülyébbek, mint a Budapest TV műsorvezetői.

bikmakk · http://srbija.blog.hu 2008.08.26. 14:18:41

Csak ugye adva van a laposdobozok egy bizonyos szélessége, ami kb. a cucc "mélységének" tehát a faltól mért legnagyob kiterjedésének felel meg, ennél kisebbre nem tudják csomagolni. A 40 cm széles polc (a 40 cm az egyes könyvtartó elemek/polcok hosszúsága) 40 cm széles hátlapja alig valamivel szélesebb, mint ez a bizonyos mélység, így a lapos dobozt könnyen össze tudják hozni.
A 80 cm-es polccal az a bajuk, hogy egyetlen egy elem (a hátlap) szélessége 80 cm, a többi pont olyan széles, mint a kisebb polc esetében, így nem lenne gazdaságos 80 cm-es dobozokat készíteniük, gondolom ezért találták ki, hogy a hátlap legyen összehajtható, csakhátugye akkor a farostlemez nem jó, ergó legyen papír. Épphogy ezt közölni felejtették el. És ez a baj. (Na meg az, hogy nem lehet összerakni rendesen.)

Dr.Bio74 2008.08.26. 14:26:32

Nekem van kettő 80 cm -es (mármint polc), oszt két 40 cm -es farost lemez fedi az hátulját, egy közösítő sínben találkozva. De így is féltem, hogy ha megrakom a könyvekkel szét fog esni, mert a farost sem tart oljan csodásan, de a papír?
Viszont ha tényleg papírral tervezték ezt a változatot az gáz a tervezőjének, gáz a forgalmazójának, és gáz annak is aki gyanútlanul belesétál.
Viszont, a post jó figyelmeztetésnek, úgyhogy köszönet érte.

bikmakk · http://srbija.blog.hu 2008.08.26. 14:29:43

Amit te vettél, az valószínűleg
a, korábbi változat
b, nem fehér (a színesek drágábbak)

Az a-t azért gondolom, mert régen a 40-eseket is egy picit máshogy kellett szerelni, a legutóbb vásárolt 40-es darabom alkatrészei különböznek a legelőször vásárolttól.
Ja egyébként volt 60-as is, azt meg kivonták a forgalomból, eredetileg most olyat akartam venni, így lett belőle 80-as.

Dr.Bio74 2008.08.26. 14:32:55

Jah, nem ikeás, itt az hálisten nincs. (van más szar)

raptor88 2008.08.26. 16:04:23

Nem hiszem hogy hülye lennék!Nem ugy mint te!Ha megforditod a számládat te szerencsétlen,ott van egy telefon szám amit ha fell hivsz segitenek!Na én fejezem be ekkora sötétséggel már nem tudok mit kezdeni!!!!!!!!!Keress egy pszihologust!Hogy maradtál életbe?Te jo ég!Téged a nap keltett ki??Szegénykém,nincs gond apuci megoldja!Szánalmas vagy,de nem gáz,bele illesz a többi birka közé!:):):):)

raptor88 2008.08.26. 16:11:43

UI.Azért mert egyszerü vagy ne tekints mindenkit annak!Tudod hogy készült a barlang rajz?Tenyér,festék,fal!Na ha ezen tulvagy akkor irkálj érdekes dolgokrol!Addig maradj a festéknél!:)

MosoMasa 2008.08.26. 17:10:41

Bio74 2008.08.26. 14:08:54
Hidd el megfogja - ugye két spagócával is ki lehet merevíteni, de ez attól sokkal jobb.

MosoMasa 2008.08.26. 17:13:14

Eminescu 2008.08.26. 14:10:50

Ritka nagy tahó vagy, hogy mindenkit elküldesz a búsba, csak azért mert nem értenek egyet veled, mert nyavajgásnak tartják amit írsz, mert nem mennek oda hozzád és mély egyetértéssel nem kezdik el simogatni kicsi buksidat - ami mellesleg szerintem egy jó nagy tök.

raptor88 2008.08.26. 19:59:40

Magampista-látom vágod a lényeget!Gondolj bele,ha nem lenne ez a sok b.fas nem lenne min röhögnünk!Eminescu-arany kis bogara apucinak,miért nem gondolkozol,mielött hülyét csinálsz magadbol?Amit ahogy nézem nem nehéz megtenned.Csinálj magadnak egy kis testvért,hátha az jobban megy!Felejtsd el az ikeát,vannak más üzletek is,ahol a magad fajta szerencsétlent,birka türelemmel kiszolgálják,pl kinai piac!Csak figyelj kérlek ne menj neki senkinek,mert még a végén bajod esik!Nyitni fogok egy honlapot-szerencsétlen vagyok segitsetek cimmel,gyüjtünk majd adományokat hogy az ilyen rokkant agyuaknak tudjunk segiteni!Na jo legyél kisfiam,a pelust kérd a gondozotol!:):):)

Pajszer 2008.08.26. 21:56:07

Eminescu de balfasz pöcs ! Mit vered itt magad? Olyan vagy mint a vezérdirik nálunk. Fingik egyet és azonnal ugorjon mindenki. Baszkikám ha a vásárlók könyvébe írsz akkor kötelesek 30 munkanapon belül válaszolni. Ha í-mélt írsz akkor azt fel is dughatod magadnak, mert nem kötelesek rá válaszolni. De szerintem higgadjá le fognak válaszolni. Ne féljé te attól kiskancsó. Komolyan mondom, mi a fasznak kell egyből ugrálni? Megtörtént a dolog oké, megszívtad. Annyi lenne a dolgod, hogy szépen fogod magad a kis blokkoddal, odamész a vevőszolgálathoz és elmondod normál emberi nyelven, hogy ez és ez a problémád. Két dolgot fognak tenni. 1 elintézik a gondodat 2 kimegy egy minőségellenőr ha kell és megnézi mi a gond.
30 %-ot meg csak akkor vonnak le tőled ha MEGGONDOLOD MAGAD ÉS ÖSSZE IS SZERELTED ! Ha minőségi hibás a xar amit vettél akkor nem vonnak le semmit. Sőtt kapsz sütipapít a büfébe /az továbbra is király dolog/ Én nem tudom te miért vagy ennyire elszállva magadtól. Ha bajod van, ne mailt írj. Menny oda és susogd el angyali tündibündi hangicsádón, hogy mi a fasz bajod van. Én dörzsölt róka vagyok ikea terén, mert ami kiskaput ki lehet használni azt én megteszem. ők meg hagyják. De pölö nekem is válaszoltak emilre, igaz majd egy hónap után. De válaszoltak bazze. És szerinted te vagy az egyetlen kis herezacsi aki írogat nekik? Valószínűleg öten állnak mindenhol glédában, hogy ha eszedbe jut valami nagy kegyesen akkor ugornak és máris csinálják mi ? Kiskancsó, essé má vissza a földre, jó? Útélom amikor ennyire felhúznak. Még ha a szekrénnyel kapcsolatban igazad is van. Amit kétlek. Már csak alanyi jogon is kivívtad.

raptor88 2008.08.26. 22:30:22

Pejszer-Szia,Látod megint egy segg idiotával probálunk kommunikálni,megcsinálja a müsort aztán megy feküdni anyuci mellé!azt hiszem ez a téma is felejtös!eminescu-ezt a nevet hogy találtad ki?Kerestem a googléban millio találat,román költö?Nem hiszem hogy egy ilyen kaliber mint TE ismered a költészetet,mélezni azt tudsz,és gondolkozni?Mikor volt a szabadság harc?Bégess az akolba!Birka:):):)

bikmakk · http://srbija.blog.hu 2008.08.27. 01:55:20

raptor, ez a komment baromira minősít téged, remélem tudod... :))))
Leírja, hogy rákeresett, tehát fingja nem volt róla, erre engem szopat... :)))))))))))))

bikmakk · http://srbija.blog.hu 2008.08.27. 01:59:47

Pajszer írta: "Baszkikám ha a vásárlók könyvébe írsz akkor kötelesek 30 munkanapon belül válaszolni."

Oké, csak itthon fedeztem fel a problémát.

"kimegy egy minőségellenőr" a félretájékoztatáson mit kell minőségellenőrizni??? ki kell javítani a honlapon az infót, és nagy betűkkel fel kell tüntetni az áruházban, hogy a termék más, mint a többi.

"De pölö nekem is válaszoltak emilre, igaz majd egy hónap után."

És ez a tuti? nem az lenne a normális, ha 3-4 nap alatt válaszolnának???

raptor88 2008.08.27. 09:35:59

Nem én szopatlak hanem az élet!Ha valakire kb.huszan azt irják hogy sügér,nem kéne gondolkozznod rajta?Ugy látom meddö vitát folytatunk!Irhatnak neked bármit,te csk a saját marhaságodat ismétled!Nem kéne picit magadba nézni?Probáld az értelem halovány szikráját megtalálni magadba!Bár ahogy nézem te annyira egyszerü vagy,hogy még megsérteni se lehet!Miért nem hiszed el hogy elk.rtad?Na még egyszer fussunk neki-vettél egy olcso polcot,jo.Elsirtad a problémád,jo.Leoltottak(nem csk én)jo.AKKOR MIÉRT??????????????????????

Pajszer 2008.08.27. 10:02:08

Te Caran te......hát mondom én, hogy ne ma ralitás talaján mozogsz....azt mondod szoktál ott vásárolni, és feltünt hogy rajtad kívül mennyi hasonszőrű vásárlónak tűnő létforma kolbászol körülötted?! Szerinted ha csak minden tizedik ír egy mailt amire válaszolni kell, akkor az hány napba telik? Az utánajárás, ügyintézés, adminisztráció stb....most nem azért de neked mi a foglalkozásod? nem kell cégnév, meg ilyesmi, csak mi a munkád!?! Gondolj végig néhány apró hétköznapi folyamatot. Mondjuk csak azt, hogy mi minden történik a kenyérrel, vagy a tejjel amíg a hűtődbe, kenyértartódba bekerül......

raptor88 2008.08.27. 10:22:29

Mondhatsz ennek bármit!Örlángon pislákol az agya!Gondolod melozik valahol?Ha igen sajnálom a céget!Nem baj,megint megismertünk egy köagyut!:):)

BudFox 2008.08.27. 12:13:43

Olvaslak titeket, és csodálkozom, hogy mennyien vettetek ti is ebből a sz@raból :DDD

Énnekem ha kell valami elmegyek asztaloshoz, leszabatom a kívánt bútorlapot, le-élfóliáztatom , és összecsavarozom..

Az én polcomnak a hátulja is 2 cm-es bútorlapból van..na az aztán stabil.

bikmakk · http://srbija.blog.hu 2008.08.27. 13:48:37

:)
Asszem kettőnk közül nem én küzdök súlyos önértékelési problémákkal.

MosoMasa 2008.08.27. 13:59:26

BudFox 2008.08.27. 12:13:43

Fasza lehet - ólombútor, szép kocka!

Dr.Bio74 2008.08.27. 14:52:19

Budfox

Az biztos stabil, tsak kissé feleslegesnek tűnik, bár nem mondtad, mit tartasz rajta.

Raptor, te tényleg így kiakadtál, egy ilyen poston?

Dr.Bio74 2008.08.27. 14:58:23

Pajszer

A f@szomat sem érdekli, hogy hányan írnak mailt nekik ( bár szerintem néhányan írnak sokat), de azért az 5 munkanapos válaszidő, az egy alap.
Persze amennyiben foglalkozni akarnak a potenciális vevőjük óhajával, bánatával.

raptor88 2008.08.27. 15:12:27

Eminescu-Miért nem ismered el,hogy egy sügér vagy?Embert ennyire lealázni már nem lehet! valaki magyarázza már el neki hogy egy mekkora lúzer!Komolyan nem érted?Mindenki rajtad röhög!Tudod mit jelent hogy csinálj magadnak kistestvért?Nem irtad hol dolgozol?Mivel foglalkozol?Istenem,TE KOMOLYAN EGY EKKORA BAROM VAGY?Hiába küzdünk a sötétséggel,ez már mindent visz!Szánalmas vagy!Igazad van,én vagyok a birka hogy egy ilyen idiotával egyáltalán probálok kezdeni valamit!Értsd már meg hogy el qurtad!Talizzunk valahol,aztán elmagyarázom személyesen!Hozhatod a "barátaidat"is!Megszüntették a lipot mezöt(ugyse vágod)Van egy mondás-ha a hülye ember okoskodik az gáz,ha az okos hülyéskedik az valami!Téged már sérteni se lehet,annyira sötét vagy!Kezdjük az alapoknál-1x1 az mennyi?Na hadjuk,ugy hiányzol erre a világra mint mokusnak az erdö tüz!Máltai szeretet szolgálat.hu.keress rá!Vagy kérjél kölcsön egy kötelet(bocsi ezt sem fogod érteni)Lehet amugy jo gyerek vagy,csak kicsit,hát más világban élsz-retardált,remélem ezt a szot ismered!Tudod amikor kiváltod a szert a patikába,megint hülye vagyok,neked nem kell patika!:):):)

bikmakk · http://srbija.blog.hu 2008.08.27. 18:50:31

raptor88,
Te valami nagyon megkeseredett ember lehetsz.
Ajánljak egy jó pszichológust?
Továbbá esetleg nézd meg ezt:
A magyar helyesírás szabályai (Tizenegyedik kiadás), Akadémiai Kiadó, 2006. Most az interneten akciósan megveheted.

pepipapa (törölt) 2008.08.27. 19:04:07

Raptor,Pajszer,Magampista...
Mekkora tahók vagytok,istenem,így felkapni a vízet.
A srác vett valamit,nem ismerte,átbaszták,s most elmondja nekünk,hogy mi ne járjunk így.
És ezért fikázni kell....
Szarjatok sünt:)

MosoMasa 2008.08.27. 19:24:08

pepipapa 2008.08.27. 19:04:07

1. Nem baszták át.
2. Ha valaki itt fikáz, az kedves témafelvető barátunk.
3. ne említs már engem együtt a másik két vadbarommal.
Köszi!

kamushamus 2008.08.27. 22:15:01

magampista 2008.08.27. 19:24:08
A másik két "vadbaromnak" teljesen igaza van.
Hogy lehet valaki ilyen tehetségtelen,szerencsétlen valaki,aki nem áll ki az igazáért.Ha ez a jóember visszaviszi a bútorát,hogy tisztelt ikeás uriemberek legyetek kedvesek cseréljétek ki nekem olyan bútorra aminek farost háta van,vagy ha ilyen nincs és ő képtelen beverni 20db szöget,akkor kérjen szerelést,és ha a szerelők sem tudják tisztességesen összerakni akkor nyugodtan kérje vissza az árát.Vissza fogják adni.
Ha meg nem akarják visszaadni,AKKOR tegye meg a megfelelő lépéseket.
Egyébként témafelvető barátunk belegondolt abba,hogy 28cm szélességű polcokkal,illetve oldalelemekkel hogy lehetne egy 80x120 as farostlemezt összecsomagolni?

raptor88 2008.08.27. 22:56:56

Pepipapa-nem az a gáz hogy fikáz valamit,hanem hogy nem ismeri el,hogy hülye volt,miért nem irja hogy bocsi hülye voltam?:)

raptor88 2008.08.27. 23:17:55

Na jo éccakát!Ebböl nekem elég volt!Felejtés!!!!!:)Eminescu szép állmokat anyuci mellett!:)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2008.08.28. 05:35:47

raptor
en egy nyugodt intelligens kulturalt ember vagyok
soha senkit nem bantok
de te egy kocsog vagy
thx

pepipapa (törölt) 2008.08.28. 07:53:24

zsebeibezse
Ez mind szép és jó,de nehogy már én, a vásárló szívjak mindig...
Írják ki, h ez kartonból van és nincs félreértés.
Mert az nem járja, h ez otthon derül ki, és vigyem vissza,reklamáljak stb...
Ez plusz idő, plusz pénz, plusz idegeskedés.
Ajtót letépni, fejükre ráhúzni és kész

raptor88 2008.08.28. 13:12:39

Na kezdödik megint!Hagyma-én vagyok a köcsög?Akkor azt minek nevezed,aki felrak egy anonim oldalra egy egetverö marhaságot!Leoltja mindenki,aztán még ö van kibukva?Figyelmedbe ajánlom az ékezeteket,ill.(mivel nem tudok helyesen irni,ami tény:)Ha belépek valahova min.hogy köszönök!Szóval ennyit a te intelligenciádrol!:)

raptor88 2008.08.28. 13:46:22

Bio74-Szia,kiakadtam!Mert nem értem,ha valamit elQrtam,miért nem lehet azt mondani-igazatok van,miért kell hogy elküldjenek az anyámba?Csak mondja a marhaságait!Igazad van én spirázom túl!:)

E76 2008.08.28. 15:17:07

:) Már egy ideje figyelem a hozzászólásokat és gyanús nekem valami. Túlságosan sok az indokolatlanul használt felkiáltójel a mondataidban, raptor; nem te vagy EDE? :)

raptor88 2008.08.28. 16:19:17

ED-szia,nem én vagyok EDE,de már nagyon kiváncsi lennék ki Ő?Egy rossz hir-unom az idiotákat! Tehát-"kedves" eminescu,ill.hagyma,remélem szórakoztató volt a kis eszme cserénk!Kis értelemmel mindenki levonja a tanulságot,bár erössen kétlem!Sziasztok!Jo bulizást,a következö fikázos olldalon!:)

pepipapa (törölt) 2008.08.28. 16:33:03

raptor88
Ez nem volt eszmecsere.
Kicsit fröcsögve adod magad, talán még túl fiatalka vagy, talán azért...

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2008.08.28. 20:27:53

raptor aki egy funerlemez vagy mi a szar miatt azt mondja hogy ba*d meg anyad, meg ha kodolva is az nalam
kocsog
ennyi

bútor · http://www.exkluzivbutor.hu 2008.09.07. 07:44:37

Bútorügyben a tömörfa bútor az igazán jó választás www.butorok.com
süti beállítások módosítása