Tékozló Homár

Kivéve APEH

2008.09.09. 00:15 | jackyll | komment

Ezt a hibátlan csendéletet Zsolt lőtte az Akadémia utcában. Az APEH Sith-lovagjai az erő segítségével duplájára hosszabbították a parkolási területüket, ami a kreszben amúgy is ritkán előforduló "kivéve APEH" táblát súlyosbítja:

Vannak dolgok amik önmagukban már meg sem lepnek. Hogy például a Kaukázusi kefir dobozáról lekerül a ’kefir’ szócska, mert le kell kerüljön, miután kiderül, hogy a Danone holmi lötty savóban áztatja a Bifidusait, hm. Hogy sehol nem gyűlik össze annyi nyomorult „rokkant kocsi” – 10-12 milliós belépőáron jegyzett csillagosok, karikások – mint egy-egy fitness center közelében lévő fizetőparkolóban. Ez van. Megszoktuk. Ezt kell szeretni. De, bárkit szeretettel invitálok ezennel az Akadémia utcába. Nem is akárhová, hanem a az APEH ottani székháza elé. Azé az APEH elé, amelyik ugye minden esetben a törvényességet képviseli, valamint példa-, és irányadó mindannyiunk életében.

És itt álljunk meg egy kicsit! De csak kicsit, és inkább várakozzunk! Vagy még azt se?

A két kék egyenruhában glasszáló porondmester úgyis beavat majd minket az új távlatokba. Merthogy sűrűn figyelmeztetik a székház előtt parkirozni kívánókat, hogy megváltoztak a rendszabályok. Az APEH-nek fentartott 25 méteres parkolóhely időközben 45 méteresre hízott. Amit ugye a tábla is jelez. Naná! De nézzük csak meg a táblát! Nini! Tényleg.

Bizony felülragasztotta valaki a 2-es számot 4-esre. Valóban megyőző! Kicsit kopik már a filc feketéje és a szigetelőszalag is pöndörödik, de sebaj. Látszik még a négyes. Abszolút hivatalos! S vajon erről tud az önkormányzat? Vagy a közlekedésrendészet? Vagy a Közterület Felügyelet? Vagy ki tudja melyik hivatalos szerv… Ki hozta a végzést? S ki a gyakorlati megvalósító? A kivitelező. Vagy netán maga az APEH bővítette ki tevékenységi körét? Jó lenne, ha valaki utánanézne a dolgoknak!

Én mindenesetre holnaptól csak 10% áfát fizetek. Majd átírom a számlatömbömben…

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

hófehérke (törölt) 2008.09.09. 00:17:13

ELŐSZÖR csak a tábla tűnt fel...

dr. Erika Zangolna 2008.09.09. 00:19:17

nyilvánvaló, hogy Zsolt egy fasz, magának köszönhet mindent. maradt volna otthon, nem szállna rá az apeh holnaptól.

hófehérke (törölt) 2008.09.09. 00:20:22

MÁSODSZOR el is olvastam, és nem lepődtem meg.

Almatlan Jozsi 2008.09.09. 00:28:49

Hofeherke, mit kellett annyit kommentelned, befertem volna az elso haromba! Bazz...

sg (törölt) · http://soccergirl-sgblog.blogspot.com 2008.09.09. 00:33:59

még így is pontszerző vagy.
egyébként meg azért, mert én is álmatlan vagyok...

Micimacko 2008.09.09. 00:35:23

Jogos az 5 pont Zsoltnak. Persze mindenki érzni, hogy Abszurdisztánban ez simán elmegy ... (és persze mezei halandónak nagyon nem érdemes ott parkolni) :)

s_marky 2008.09.09. 00:50:16

kit érdekel,szlovák rendszámom van,minden nap előttük parkolok a fekete s8-as audimmal,úgysem kapok büntetést soha

Megvagy hadnagy 2008.09.09. 01:15:07

Vigyazat, ez Rogan "Bulvaros" Antal kerulete, lesz itt nemulass, habar ez az apeh, nem az egeszsegugyi miniszterium

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2008.09.09. 04:52:40

en dogoztam az APEH-nal nekunk vp;t kulon parkolonk
Mary nem akart pizzat ezert csirket ettunk
mer aszondta mar igy is dagadt
pedig csak a seggen van kis plussz

jesszumpepi (törölt) 2008.09.09. 05:53:05

EDE ott is parkolhat!!!

Alanyi jogon!!!

Ez FONTOS!!!!!!

jesszumpepi (törölt) 2008.09.09. 05:54:43

A Tudjukmelyikegyház követői meg még ajándékot is kapnak,ha ott parkolnak.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2008.09.09. 05:54:47

de bogratsch nelkul mert muemleki parkolo

BPMilán · http://kozossegikozlekedes.blog.hu 2008.09.09. 08:00:02

Fogok magammal hordani ezentúl egy "Kivéve [rendszám]" táblát, és parkolás előtt egy laza mozdulattal felakasztom a várakoznitilos alá... van annyira szabályos, mint ez... Egyébként is, mivan ha jön a közteres? Bizonyítsa be, hogy én akasztottam oda:)

Candy Single · http://candysingle.blog.hu 2008.09.09. 08:04:29

Ugyan már, gyerekek!! Nem vágjátok? Az nem meghosszabbítás... az az Áfa!! Majd visszaigénylik, természetesen visszakapják és akkor helyreáll a rend.. BTW: Zsolti... mi a faxért nem tépted le azt a sajtcédulát?? Vagy jelentetted fel őket? Mert ugyi, ez -fogalmazzunk finoman- törvénybe ütköző.. majd én is viszek magammal ezentúl papírfecnit és kibaxom, hogy kivéve ABC:123 forg.rendsz. szem.gép.
Aztán mjad, ha az egyik állami szervezet megpróbál megbüntetni, feljelenteni, majd hivatkozom -precedens értékkel- a mésik állami bagázsra, mellékelve ezt a helyes kis fotót... a qrva anyjukat! Monnyanak le!

Jajjfagyi 2008.09.09. 08:28:08

Csak felfelé lehet kerekíteni. Tehát nem 10%, hanem 40% ÁFA-t fizetsz holnaptól.

az igazi MPL melegebb éghajtra költözött. lö pá! ( 2008.09.09. 08:32:05

Holnap reggel megyek arra, a 4-est leragasztom egy 0-val, oszt megnézzük mi történik a 6. méteren....

Jut eszembe

1. Király utca, templommal szemben trolimegálló, 1 db rokkant parkolóhely, külön. Sötétkék Suzuki SX4, szélvédője mögött egy baromi nagy műanyag, valszeg tetőre szerelhető eszköz, rajta nagy ordító betűkkel: POLGÁRŐRSÉG. Előtte diszkréten rokkant kártya.

2. V. Aulich utca, a Battyhányi örökmécsesnél építkezés a tetőtérben. Kapubejárónál munkásokat szállító világosbarna kisbusz .......Építőipari Kivitelező Kft. Szélvédő mögött rokkant kártya.

Mindenki továbbgondolhatja...

liven 2008.09.09. 08:34:37

Most sajnáljátok azt a 20 métert az Apehtől? Az csak 4-5 személyauto helye.
(Na ennyi sünt sz@rjanak 20 méterenként!)

parapali 2008.09.09. 08:43:44

Tisztelt Zsolt!
Köszönjük az észrevételét!
Megkérjük hogy 8 napon belül írásban juttassa el észrevételét bármely ügyfélszolgálatunkra (adószáma és pontos adatai megadásával) hogy megtehessük a szükséges intézkedéseket a kresztábla észrevételének ügyében!:-):-)
utóirat: kérjük mellékelje 5évre visszamenőlegesen adóbevallását és ezúton tájékoztatjuk hogy vagyonosodási vizsgálatunkat a mai naptól Önnél is elkezdjük!:-) apek!:-)

Secnir 2008.09.09. 08:45:57

"Én mindenesetre holnaptól csak 10% áfát fizetek. Majd átírom a számlatömbömben…"

ez most hogy is? kinek a számlatömbjében?
ha veszel valamit, akkor az eladó számlatömbjében kellene átírni nem? vagy te akkor is adsz számlát, ha veszel valamit?

EnZsolt / Paszuly Pista, a derék zöldbablegény 2008.09.09. 08:47:00

Drága Druszám!

Én inkább nem baszogatnám az APEH-ot, mert még sünt szaratnak veled, aztán csak nézel mint a léggömb árus nyílzápor idején.

meggy! · http://pcplacc.blog.hu/ 2008.09.09. 08:51:56

Valaki ragaszthatna a 8-as elé egy 1-est :D

É2I 2008.09.09. 09:02:01

# jackyll
A 25-nek még mindig 50 a duplája:)

# Zsolt

"Hogy sehol nem gyűlik össze annyi nyomorult „rokkant kocsi” – 10-12 milliós belépőáron jegyzett csillagosok, karikások – mint egy-egy fitness center közelében lévő fizetőparkolóban."

Ez tetszett :)

Amúgy a táblahamisítást a törvény nem bünteti, vagy kivéve APEH?

Szeritem a "munkanapon" is le lett takargatva.

Én lennék terrorista! 2008.09.09. 09:07:40

Gratula a Homárnak, végre egy saját fotó! Miért nem szedted le a fecnit?

É2I 2008.09.09. 09:07:47

Jah, és simán nyomnék egy tiszta fehér ragacsot. Kiváncsi lennék melyik APEH-os rohanna ki lekapargatni. Meg is lenne a fotó, jöhetne a homárra.

GSCS 2008.09.09. 09:13:06

Ez a tábla lehetne Magyarország új címere. Annyira jellemző.

Secnir 2008.09.09. 09:15:02

...vagy egy m betűt ragasztani a végére...

Édesapám 2008.09.09. 09:24:12

30/1988. (IV. 21.) MT rendelet

a közúti közlekedésről szóló 1988. évi I. törvény végrehajtásáról


2/A. § (1) Azt, aki a közúti forgalom biztonságát, zavartalanságát


b) közúti jelzés vagy egyéb tárgy - a közút kezelőjének hozzájárulása nélküli vagy attól eltérő - elhelyezésével, eltávolításával, megváltoztatásával

vagy más hasonló módon sérti, vagy veszélyezteti, a közút kezelője az eredeti állapot helyreállítására, a veszély megszüntetésére és az azt előidéző magatartástól való tartózkodásra felszólítja; a közlekedési hatóság a felszólítás eredménytelensége esetében - a közút kezelőjének kérelmére - kötelezi. Ez az intézkedés nem mentesíti a közút kezelőjét a Tv. 34. §-ának (4) bekezdésében meghatározott kötelezettsége alól.

Édesapám 2008.09.09. 09:26:27

Egyébként nem áfa, hanem ifa, méghozzá kékplatós!

frocli 2008.09.09. 09:30:05

Ha már ott volt a postoló miért nem tett egy tizedesvesszőt a 4 és 5 közé?

.Andrei (törölt) · http://www.andreiground.com/ 2008.09.09. 09:30:52

Nem tudok olyasmit írni, amit az előttem kommentelők már ne írtak volna. Ezért csak annyit írok, hogy "Hajrá Mariska néni!" és ez aPe(c)h mindenkivel előfordulhat, de te holnaptól költözz el külföldre. Mondjuk Jamaikába, mert megtalálnak, még a nicked alapján is. :)

ColT · http://kilatas.great-site.net 2008.09.09. 09:35:53

Valszeg azért nyújtoták meg mert megnőtt az autóik hossza... A sok befolyt büntiből...

Egyébként meg éjjel felülragasztani egy "1"-essel azt a 4-est...

ColT · http://kilatas.great-site.net 2008.09.09. 09:37:51

Különben is, "Kivéve 10MFt feletti értékű autók" - ehhez ugyanis már tábla sem kell, automatikusan be van drótozva minden rendőr + közteres + parkolóőr agyába.

.Andrei (törölt) · http://www.andreiground.com/ 2008.09.09. 09:38:47

ColT: igazad van. Kell a hely a luxuslimóknak :D

MosoMasa 2008.09.09. 09:39:46

Amit szabad Jupiternek nem szabad a kisökörnek!
Valamint itt mindenki egyenlő, de vannak egyenlőbbek!

2008.09.09. 09:58:17

Az APEH Nyomozó Hivatala tájékoztatja a t. fórumozókat, hogy a hozzászólók IP címeit lementette és hamarosan kiterjesztett APEH vizsgálatra számíthatnak, ahol a szokásos 5 éves elévülési időt felülírják 10 évvel.
Köszönjük a hozzászólását és maradjon a lakásában, amíg a nyomozók meg nem érkeznek.

Hurrá Torpedó · http://www.youtube.com/watch?v=br-D7UneS0E 2008.09.09. 09:59:27

akkor ha nem tetszik a 30-as tábla átragaszthatom 80-ra, vagy 130-ra???

és ez így akkor szabályos? ez nagyon király!

Juzer 2008.09.09. 10:03:40

Mindig is tetszett ez a megállni tilos, kivéve valamilyen állami szervezet (apeh, minisztérium stb) főleg a fizető övezetekben.

Na most de már miért? Mivel különbek ők más munkába járó polgártársunktól?
A kórház előtt megértem a megállni tilost. A rendőrség, tűzoltóság előtt szintén van értelme. Na de hogy az APEH dolgozók nagyon jól tudjanak az utcán parkolni?

Ennél már csak egy jobb amikor a kiegészítő tábla nélküli megállni tilosban minden rendőri dolgozó megállhat szabályosan :) Lásd Garam utca 20 környékén a 13kerben. Saját tapasztalat, jót mosolyogtam a helyzeten. (Hát igen, később vettem észre atáblát, rossz oldalról hajtottam be :)

Secnir 2008.09.09. 10:14:02

"Kulics 2008.09.09. 09:58:17
Az APEH Nyomozó Hivatala tájékoztatja a t. fórumozókat, hogy a hozzászólók IP címeit lementette és hamarosan kiterjesztett APEH vizsgálatra számíthatnak, ahol a szokásos 5 éves elévülési időt felülírják 10 évvel.
Köszönjük a hozzászólását és maradjon a lakásában, amíg a nyomozók meg nem érkeznek."


na ezért tart itt az APECH ma.
kíváncsi lennék arra a japánban működő proxy szerver tulajdonosának arcára, akit Oszakában felver egy magyar hivatalnok hajnali kettőkor.

daniferi 2008.09.09. 10:32:22

Gyerekek, tessék úgy értelmezni a táblát, hogy ha az apehnál van dolgod, akkor megállhatsz :) Ezzel is kedveskedik az állam azért, hogy fizetsz adót :))

É2I 2008.09.09. 10:50:51

# daniferi

Ez különben azt is jelenti, mivel a "kivéve APEH dolgozók" kiegészítő tábla jelentené azt, hogy az APEH-es napnál fűtőké a világ.

betépett felhasználó 2008.09.09. 11:34:49

az APEH-t nem tamadni!!
ha megis, hat konzekvenciakat vallalni!
email cimbol barkinek kinyomozhato a lakcime. Ha 1x a APEH aPECHel rad, veged van.
en csak szoltam

2008.09.09. 13:02:48

email címből lakcím ?
vicces is lenne.
lécci mondd el mi a lakcíme a "kacsamacko@freemail.hu" júzernak ?

Rák Attantam 2008.09.09. 13:34:22

Kulics 2008.09.09. 13:02:48
"lécci mondd el mi a lakcíme a "kacsamacko@freemail.hu" júzernak ?"

Nos, először is meg kell állapítani, hogy kacsamacko valami főbenjáró bűnt követ/ett el. A fenti végzéssel meg kell keresni a freemail.hu-t, hogy adja ki a kacsamacko nevű felhasználóval kapcsolatos log-okat. A regisztrációkor használt IP-címet és időpontot, az egyes bejelentkezésekkor használt IP-címeket, időpontokat stb.
Az IP-címből kideríthető, hogy kacsamackó mely internet szolgáltatón keresztül éri el a netet. Ha megvan a szolgáltató, akkor ki kell kérni tőle azon ügyfelük (kacsamacko) adatait (név, lakcím), aki az adott időpontban bejelentkezett a hálózatukba és a már tudott IP-címet kapta/használta az internet elérése céljából.

Kész. Kacsamackó horogra akadt. Ez a filmeken kb. 5 perc. Tőlünk nyugatabbra 1-2 nap. Nálunk 1 héttől 1 évig minden lehet. :)

Persze ha kacsamackó fifikás gyerek, akkor egy vagy több átjátszón (VPN, proxy, stb.) keresztül regisztrálta a freemail-es címét. Meg ezen átjátszókon keresztül is látogatja a levelesládáját.

Ilyen esetben nemzetközi segítséget kell kérni (pl. Interpol) azért, hogy az átjátszókat üzemeltető szolgáltatóktól le lehesse kérni a látogatóik adatait.
Namost ez vagy megvan, vagy nincs. (Egyáltalán nem biztos, hogy megőrzik a logfájlokat, pláne elite proxy esetében, ugye.)

Szóval ha kacsamackó egy átlag júzer, akkor könnyedén elcsíphető.
Ha kissé fifikás, akkor nehezebben.
Ha meg nagyon fifikás, akkor mégnehezebben.

A legtutibb módszer egy lakhelyedtől relatíve távoli internet kávézóból, VPN hálózaton keresztül elért proxy-kon keresztül intézni a piszkos ügyeidet. Már ha engedik a kávézóban használatos gépek beállításai. Vihetsz ugyan saját gépet, notebookot is, de az rizikósabb.

Persze mindezt elméletileg mondom. Még sose próbáltam. Nem is kaptak el...

Rák Attantam 2008.09.09. 13:48:00

cégalapító, te most spammelsz?

helianthus 2008.09.09. 15:41:56

Ez annyira, jó, főleg, ha az utca csak 30 m hosszú, akkor átlóg a következőbe is. Amúgy a mi utcánk is túl zajos volt, de kitettem a két végére egy 30-as korlátozó táblát, alá APEH-vagyonosodási vizsgálatot végzünk!, na azóta senki nem hajtott be!

Tron65 2008.09.09. 18:22:43

Értelmezésem (és mások is így vannak vele) szerint a kiegészítő tábla a következőt jelenti: kivéve APEH autók. Megmagyarázom, ha eddig nem volt érthető: az APEH tulajdonában lévő autók ácsoroghatnak a tábla után. NEM pedig az APEH DOLGOZÓI. Igaz, ez a rendőrőket se nagyon érdekli. Elrettentő példának a Teve utcát tudnám felhozni (ha kell képet is csinálok), ahol rendszámtábla nélküli, viszont bozótráccsal felszeret furgon ácsorog minden nap. Parkolási jogosságát egy karjelzéssel próbálja igazolni. Vagy épp olyan is akad, aki szigszalaggal írja ki a napellenzőre: POLICE.

2008.09.09. 19:24:40

@Rák Attantam 2008.09.09. 13:34:22
Ez túl bonyolult, nehézkes, sok-sok szervezetet kell bevonni és nehezen igazolható minden szinten a jogosság.
Plusz, aki munkahelyi bérelt vonalas hálózatról freemailezik, ott a tűzfal elrejti az IP címet, pláne ha hozzáfér a saját logjaihoz és törli.
Amit leírtál csak tényleg a mezei otthonról netező júzerekre lehet igaz.

Rák Attantam 2008.09.09. 19:30:08

A bérelt vonal tulajdonosát is ki lehet deríteni. Utána már "csak" a házon belüli embereket kell vizsgálni (ha tényleg törölték a logokat).

2008.09.10. 09:39:18

Rák:
oké, inkább legyen igazad. Csak be ne kattanj :)

EÖ (törölt) 2008.09.10. 11:22:45

Welcome to Absurdistan!
Please fasten your safety belt.
It will hurt.

EÖ (törölt) 2008.09.10. 11:28:55

javaslom bevezetni a "Kivéve a gyevi bíró" kiegészítő táblát

Dax 2008.09.10. 21:08:53

ha mindenki becsületesen fizetne adód, annyit amennyit kell nem amennyit gondol, akkor nekik bőven elég lenne 5m parkoló hely... amikor írjátok az adóbevallásotokat erre gondoljatok...
süti beállítások módosítása