Tékozló Homár

Túszul ejtett az Erste

2008.10.01. 08:43 | jackyll | 89 komment

Az élet újabb mókás aspektusát fedezte fel Don az Erste ÁSZF-jében, amikor meg akarta szüntetni számláját. Azt ugyanis nem lehet. Legalábbis 40 napig, amíg "átfut a rendszeren", bármit is jelentsen ez:

Régóta szorgosan olvasom blogod, és eddig nyugodt voltam, hogy velem az ott közöltek illetve ahhoz hasonlók még nem történtek. Kezdtem azt hinni, hogy nem is fognak. Aztán én marha nyitottam egy számlát az Ödönéknél… Aztán én még nagyobb marha meg akartam szüntetni… és ekkor közölték velem, hogy túszul vagyok ejtve, ha fizetek, mehetek. A többit a mellékelt levélben:

Üdv: DON


Tisztelt Hölgyem/Uram!

Az alábbiakban kifogással szeretnék élni az Önök pénzintézetének eljárásával kapcsolatban. Nyitottam Önöknél egy számlát, melyhez virtuális kártyát is igényeltem. Mivel ezt a számlát szinte alig használtam, s a rajta elhelyezett összeget szinte csakis a fenntartási költségek emésztették fel, úgy döntöttem megszüntetem. Keletkezett a számlán némi hátralék, amely szintén a fenntartási költségeknek köszönhető. Ma, 2008-09-30-án elfáradtam a győri, Bajcsy-Zsilinszky úton található fiókjukba, s bejelentettem szándékomat, miszerint megszüntetném a számlát és a kártyát is.

Kolléganőjük szívesen állt rendelkezésemre, megszüntette a kártyát, majd a nyakamba zúdította a fekete levest, miszerint a kártya megszüntetésének átfutási ideje 40 nap, addig nem szüntetheti meg a számlát. Ezután majd én észben tartva a 40 napos határidő végét, menjek vissza, és szüntessem meg a számlát, addig is majd Önök készségesen tovább terhelik a kezelési költségekkel.

Feltettem a kérdést: miért? A válasz rövid volt: mert ez van az ÁSZF-ben. Kértem, nyomtassa ki nekem a kérdéses szakaszt. A kollegina kikereste, kinyomtatta:


A bankszámlaszerződés határozatlan időre jön létre, amelyet a Számlatulajdonos és a Bank 40 napos felmondási idővel, írásban, indokolás nélkül jogosult rendes felmondással bármikor megszüntetni.


Bárhogy kerestem azonban, nem találtam arra vonatkozó részt, hogy a 40 nap alatt a számlára terhelnék a költségeket.

Kértem, hogy zárja le a számlát, függessze fel, vagy tegyen valamit, hogy ne növeljék tovább a mínusz egyenlegemet, azt a választ kaptam, hogy a számítógépes rendszer nem engedi. Elmagyarázta, hogy azért nem, mert lehetséges még, hogy használtam a kártyát, de az még nem jelentkezett követelésként a számlán. Replikáztam, hogy tudtommal ennek zárolt tételként meg kell jelennie az egyenlegben. A válasz az volt, hogy igen, de nem zárhatja le a számlát akkor sem, nem engedi a rendszer.

Kérdéseim: Miért 40 nap? Mi tart addig, ha egyszer mégiscsak jelentkezik valamilyen formában, hogy van-e elszámolatlan követelés? Milyen jogon varrnak a nyakamba költséget addig, amíg ezt le nem rendezik, holott határozottan kértem a számla megszüntetését, mégis az Önök „hibájából” kell nekem még 40 napig ügyfélnek lennem?  Mivel 30-án jeleztem, hogy megszüntetném, a 40 nap 2 hónapot is fel fog ölelni, tehát kéthavi költséget nyúlnak le tőlem?

Jeleztem, a kolléganőjüknek, hogy ezzel nem értek egyet, elkértem a PSZÁF elérhetőségeit, s jelen levelem másolatát megküldöm nekik is.

Ettől függetlenül bízom abban, hogy mihamarabb válaszolnak kérdéseimre, valamint a mai naptól keletkező költségeket utólagosan megtérítik nekem, illetve eltekintenek azok megfizetésének követelésétől.

Üdvözlettel

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ALW 2008.10.01. 08:45:09

Az életben először:

ELSŐ!!

Elektronikus cigi · http://www.edohanyzas.hu/?partner=3 2008.10.01. 08:50:28

Áááá, semmi értelme reklamálni...
Aláírtad? Igen!
Akkor lehúzhatnak...

a paraszt a fatelepről (törölt) 2008.10.01. 08:53:53

40 nap felmondási idő! Most ezen melyik nem érted?

Fairy Girl 2008.10.01. 08:55:34

Azt hittem, csak a zótépé ilyen. Azt leszámítva, hogy ott nemhogy 40 napba, de majdnem fél évbe telt nekem az ilyesmi :) azóta messze elkerülöm, sőt, legszívesebben sóval hinteném be a helyét...

Impega 2008.10.01. 09:02:16

Az en volt bankomnal is ez volt. Na es? Igy jartam. Alairtam, elfogadtam, reklamaltam, meg pofakat is vagtam, de az sem segitett. Aztan fejben tartottam, 40 nap mulva visszamentem es minden redben volt.

TraceR 2008.10.01. 09:02:49

Fairy Girl 2008.10.01. 08:55:34

Hmm... érdekes, én kb. egy éve szűntettem meg az OTP-s számlámat. Otthon netbankon átutaltam a rajta lévő összeget az új banknál vezetett számlámra (hagytam rajta 1-2 ezret), pár nap múlva bementem és kb fél óra alatt megszűntették. Igaz egy számlakivonatot még kaptam (amit mondtak is, hogy fogok), de ennyi.

hedgy 2008.10.01. 09:07:20

Anélkül, hogy a bankot védeném (úgyis ezzel jön majd sok kommentelő): Azért van felmondási idő a számla felmondásakor, mert nem csak az ügyfél mondhatja fel a számlát, hanem a bank is, pl. díjtartozás miatt. A felmondási idővel a bank lehetőséget ad, hogy ha valamilyen oknál fogva szükséged van a bankszámlára, akkor legyen időd intézkedni, esetleg új számlát nyitni máshol, stb. Ez általában 30 nap szokott lenni. Hogy Ödönéknél miért 40 nap, azt nem tudom. Nekem mindenesetre azonnal megszüntették a számlámat, amikor bementem hozzájuk. Bár ez még 2006-ban volt.

a paraszt a fatelepről (törölt) 2008.10.01. 09:09:32

hedgy 2008.10.01. 09:07:20

áhh dehogy, itt megint az kedves ügyfél a H! vagy csak egyszerűen szüksége volt rá...hogy megmutassa ország világnak mekkora egy H! a homár meg kerekített belőle egy bulváros szalagcímet....

VilMarci 2008.10.01. 09:12:12

Don: Persze, hogy fizetni kell a felmondási idő alatt... te mit szólnál, ha felmondanának a munkahelyeden, te letöltenéd a felmondási idődet, mire a főnököd közli, hogy ok, de fizetést már nem kapsz? Gondolom, picit morcos lennél...

Rollergraph - Hungarian people shaper 2008.10.01. 09:12:42

Ez azthiszem azért van, mert ha pl. küffődön fizetsz akkor az ott végbemenő tranzakcióról jövő igazolás vagy terhelés több napba vagy hétbe kerülhet, pláne ha nem elektronkius a tranzakció hanem dombornyomott card.
Asszem ezé van 30-40 nap

pengusz 2008.10.01. 09:22:59

pszáf egyedi esetekkel nem foglalkozik, megoldás: keress még 5-10 sorstársat :)

AlulírottFentemlített 2008.10.01. 09:24:35

Bár nem Ödönös,de "Mettált, bírod?"

WhoTheHell 2008.10.01. 09:25:42

Nem minősítem a levél íróját. Igaza is van meg nem is. De.
1. Engem általában a következő zavar. Ha kötsz egy bank szerződést, akkor egy csomó pontban az ÁSZF az irányadó. Meg egy csomó költséget az aktuális ÁSZF tartalmaz. És ezt írod alá. DE!!! Az ÁSZF-et bármikor módosíthatják egyoldalúan a bankok. Tehát lehet, hogy te valami mást írtál alá, mint ami most az ÁSZF-ben van és érvényes.
2. A régi ÁSZF-ek nincsenek kifüggesztve sőt nem tudom valahol elérhetőek-e egyáltalán. Szóval nem tudom, hogy egyáltalán meg tudod-e nézni mit is írtál anno alá, mert ugye ÁSZF-et meg nem adnak a szerződéshez ha jól emlékszem.

Magyarul ha nem tévedek majdnem azt csinálnak veled amit akarnak.

cégalapító · http://cegalapitas.blog.hu 2008.10.01. 09:27:39

ÁSZF-re PSZÁF a válasz. A pénzügyi cégeknél is vannak napi, havi, éves zárások, amikor a háttérben batch-ek futnak, és végzik a megfelelő műveletet. Ezért feltételezem, hogy az adott időt emiatt kell kivárni... Ha pl. vannak még rajta követelések, és tegyük fel 10 napot feltételeznek a 3 helyett, majd ha a 10. nap hónap elejére esik, akkor csak az adott hónap zárásával szünteti meg, zárja le pl. a batch (hónap végén). Ezért van szerintem ekkora idő, de jogosan, erre az időre nem szabadna számlázniuk költségeket, mivel ez technikai és adminisztrációs probléma részükről, de az ügyfél már megfelelő időpontban szólt.

hedgy 2008.10.01. 09:44:04

WhoTheHell:
A bankszámlaszerződésben nem szabályozott dolgok az ÁSZF-ben vannak szabályozva. Viszont az ÁSZF semmilyen költségtételt nem tartalmaz, a költségeket a Hirdetmény tartalmazza. Ha nyitsz egy számlát, mindkettőből kapnod kell egy példányt. Ha nem adnak maguktól, kérj! (Felénk adnak)
Minden fiókban ki van téve az éppen aktuális ÁSZF és Hirdetmény. Ha a bank változtatni szeretne rajta, akkor 15 nappal a módosítás hatályba lépése előtt kiteszi a módosítást is. Amennyiben a hatályba lépés napjáig írásban jelzed, hogy nem fogadod el a módosítást, akkor a szerződés azonnali hatállyal felmondható. Persze ekkor az egymással szembeni követelések azonnal esedékessé válnak.

EnZsolt / Paszuly Pista, a derék zöldbablegény 2008.10.01. 09:45:20

Azt nem értem, hogy még csak meg sem történt, hogy ráterheltek valami összeget, de már reklamál miatta. Ha 40 nap múlva visszamennél és nem kéne fizetned, akkor visszaszívná a dolgokat a postoló? Miért kiállt farkast, ha az az ordas még csak meg sem jelent, de megjelenhet. Írok is egy levelet a PSZÁF-nak, hogy milyen jogon húz le tőlem a bank 100 000 Ft-ot a következő hónapban. Nem történt meg, de megtörténhet. -.-

a paraszt a fatelepről (törölt) 2008.10.01. 09:52:55

szegény Don, szorgalmas olvasó mégis beleesik a stupid user kategóriába, mert egy mondvacsinált ügyből a saját hülyesége és tájékozatlansága miatt, a kommentelők még a szenteltvizet is leszedik róla.....muhaha....újabban egyébként ez a divat a homáron....az önlejáratás....

Secnir 2008.10.01. 09:59:04

hm.
mifelénk a takszövben nincs ilyen probléma. igaz, meg vagyok velük elégedve, és fel sem akarom mondani a szerződést. igaz, a takszöv az nem bank. viszont emberként bánnak veled.
takszöv metált bírja, hö.

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2008.10.01. 10:04:22

"40 nap és 40 éjszaka" az egy film. Semmi szex 40 napig. Próbáld betartani, és ha sikerül, visszamehetsz lemondani.

Pitta2 2008.10.01. 10:09:27

Valóban azért van a 30 nap, hogy a nem online tranzakció is "beérjen" a bankba. Hogy Ödönnél ez a 30 miért 40? Hogy legyen idejük feldolgozni? Lehet.

Ennek a 30 napnak ellentmond, hogy a párom otp-s számláját 30 perc alatt szüntették meg. Na ja és 180 cm és 100 kg felett vagyok, rövid a hajam és vertem a pultot.

Aláírta. Megszívta. Amúgy kössz, hogy szóltál a 40 napról. 8 év és 9 hónap múlva én is megszüntetem az Ödönös számlám.

elwood 2008.10.01. 10:18:01

Két kétség is birizgál. Egyrész a usernek hány diplomája van a háztartásban ?

A másik, hogy egy virtuális kártya, hogyan lehet dombornyomott, valami 3d grafikás file vagy mi ?

Pitta2 2008.10.01. 10:27:05

elwood!

A virtuális kártyával - gondolom internetes vásárlásra szakoított kártyával - is lehet nem on-line vásárolni. 99%-ban biztos, hogy a bankkártya miatt jogos a 30 nap.

Fairy Girl 2008.10.01. 10:31:05

TraceR 2008.10.01. 09:02:49

A sztori bonyolultabb, mert csomagváltást csináltam, amit aztán "nem látott a rendszer" (ez is kedvencem:a rendszer nem látja - há' vak, vagy mivan?), nem volt kártyám hónapokig, nem tudtam neten se megnézni, se fizetni semmit, ők sem, szóval... Távszámlás számláimat nem tudtam kiegyenlíteni, ilyesmi... ÁÁÁÁ :)))

elwood 2008.10.01. 10:32:59

Pitta2

Hogyan ? Bediktálom a számát, és higgye el hogy van ilyen és az enyém ?

Hubika 2008.10.01. 10:51:09

A PSZÁF egy fos. leveleztem velük és megállapították, hogy az otépé jogosan jár el és nem vétenek hibákat. A levélmásolatot beküldtem nekik, amin szemmel láthatóan a 4 dátumból 3 el volt írva. Ennyit a PSZÁF-ról. A kutya se harap abba a kézbe amiből enni kap.

SimiTomi 2008.10.01. 11:02:07

Igen, az OTP is azzal indokolja a harminc napos csúsztatást, hogy "használhattam a kártyát, ami lehet, hogy csak később jelenik meg a számlán..." De kérdem én, akárhol fizetek kártyával, azonnal kapok róla sms-t. Vagy ezt ők nem tudják?

a paraszt a fatelepről (törölt) 2008.10.01. 11:03:44

captpirx 2008.10.01. 11:02:07

te kapod az sms-t nem ők :)

SimiTomi 2008.10.01. 11:07:40

tük vagytok parasztok 2008.10.01. 11:03:44

Az mondjuk jogos, teljesen jogos.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2008.10.01. 11:18:23

mosma' mongya meg valaki, hogy az ersteben, takszovben vagy az OTP-ben a legjobb dugni

nekem gyanus volt mar az elejen is... 2008.10.01. 11:19:19

beülsz pld külföldön egy taxiba, ahol ilyen dombornyomós lehúzós módon fizetsz a hitelkártyáddal.a sofőrnek van 3 hete, hogy besétáljon vele a bankjába és leemeltesse a pénzt a te számládról. ezért a 40 nap. és nem, még az ödön bankja se fog neked sms-t küldeni addig amig a taxis a kesztyűtartójában cipeli a kis papirt amit aláirtál...

a paraszt a fatelepről (törölt) 2008.10.01. 11:21:47

itt van amerika, itt van amerika....hagyma csak azt áruld még el, hogy te mikor alszol?

Szarazkoro 2008.10.01. 11:22:22

Csak 1 dolgot mondjon meg nekem vki:
Mia a rak az a virtualis kartya?
Nezni lehet fogni nem??
FONTOS!!!!!

elwood 2008.10.01. 11:24:23

na most pittán kívül valaki más szerint is lehet virtuális kártyával fizetni taxiban ?

Mert ezt elég nehezen tudom elképzelni. Mit húzogat ilyenkor a taxis ?

feherpako91 2008.10.01. 11:26:27

Múltkor bementem a ceglédi Ersté-be ügyet intézni. A bankban csak a biztonsági őr tartózkodott, és azt mondta, hogy majd egy óra múlva lesz ügyintézés. Arra a kérdésemre, hogy most miért nincs, csak a vállát vonogatta. Legalább hazudta volna azt, hogy nem jók a számítógépek vagy valami vagy tettek volna ki egy rögtön jövök táblát ( Elismerem, bankfiókon ez elég hülyén nézne ki).

jusztlacika 2008.10.01. 11:27:14

Szerintem dugni jobb, mint fizetni.

jusztlacika 2008.10.01. 11:30:35

Mettttált bírjátok?

nekem gyanus volt mar az elejen is... 2008.10.01. 11:30:49

virtuális kártyaszámmal csak neten lehet fizetni. az biztonsági megoldás, megmondod, hogy akarsz neten venni valamit 20ezerért, adnak egy virtuális kártyaszámot, lejárati időt, etc és azzal 20ezret elkölthetsz a neten. utána nem kell azon aggódnod, hogy a család egyetlen hitelkártyájának a számához ki flrt hozzá a neten és ki nem... az "igazi" hitelkártya dombornyomott, azt jelenti hogy teljesen OFFLINE is tudsz vele fizetni, mint egy csekkel...

flea 2008.10.01. 11:33:13

captpirx, próbálj meg egyszer Máltán taxisnak dombornyomott kártyával fizetni, aztán lessed, hogy mikor jön az sms.

bele fog telni egy hónapba, hidd el.

a világ kártyaelfogadóhelyeinek 90%-a (ezen belül Európa, É-Amerika 99,9%) nem ilyen, de a visszaélés lehetősége attól még adott.

WhoTheHell 2008.10.01. 11:35:59

hedgy 2008.10.01. 09:44:04 : Igen a tarifák a hirdetményben vannak igazad van. De a metódus ugyan az mindkettőre, ahogy te is írtad. Változtatható és én meg olvassam, mert amúgy elfogadtam.
Ezzel a kifüggesztjük a bankba és akkor 15 napon belül írásban felmondhatom a szerződést dologgal két bajom van.
Az egyik, hogy akkor ez azt jelenti, hogy járjak kéthetente bankba. (OK interneten is fent van de én most nem magam miatt rinyálok hanem általában az elv miatt.)
A másik meg, hogy nem látom mi változott. Már bocsássa meg a világ de én nem szoktam betanulni sem az ÁSZF-et sem a hirdetményeket betűről-betűre. Azaz ha a bank szépen emeli a díjat meg új díjakat vezet be sose veszem észre mert még ha meg is nézem az ÁSZF-et meg a hirdetményeket akkor se biztos, hogy feltűnik, hogy nézd már ez a duplája lett 2 év alatt és 15%-al nőtt az legutóbbihoz képest. (Persze erre is van megoldás. Mentegessem le mindig az összeset hirdetményt meg ÁSZF-et a netről és hasonlítsam össze.) Csak nem tudom miért nem olyan tájékoztatót kell kiadni, hogy emberek ez eddig ennyi volt most meg ennyi lesz. Vagy ilyen van csak én nem olvasom? (Bevallom nem vagyok egy nagy hirdetmény/ÁSZF olvasó. Úgyse tudok mit csinálni.) Erstének a netes hirdetménye nem ilyen most megnéztem. Sem az ÁSZF. De nem hiszem, hogy ez Erste specifikus lenne. Esetleg kiadhatnának ilyet is ÁSZF-ből is meg Hirdetményekből is. Persze nem önszántukból hanem a PSZÁF előírására mert azért ez nekik nem feltétlenül egy jó reklám.

elwood 2008.10.01. 11:36:00

nahát a sztori úgy kezdődött, hogy virtuális kártyája van a usernek, akkor mire várnak 30 napig ?

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2008.10.01. 11:44:05

tvp
ez amerika
itt nem alszunk

a paraszt a fatelepről (törölt) 2008.10.01. 11:47:09

hgym
de most komolyan
te mikor aluszol?

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2008.10.01. 11:50:00

alyalaban ejjel 11-tol, ejfeltol negy harmincig
de ha nem melozok es offos vagyok, akkor napkozben potolom
most hatra megyek es ejfelkor vegzek

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2008.10.01. 11:53:41

de ez nem pamasz
megfizetik
az asszonynak ruha kell a gyereknek cipo kell
nekem sor
es ma kapok negy oltast 400 dollarert es utalom ha szurkalnak
hozzateszem 400 dollarert egesz normalis kocsit lehet venni
na megyek melozni

Candy Single · http://candysingle.blog.hu 2008.10.01. 12:03:44

elwood 2008.10.01. 11:24:23
na most pittán kívül valaki más szerint is lehet virtuális kártyával fizetni taxiban ?

Mert ezt elég nehezen tudom elképzelni. Mit húzogat ilyenkor a taxis ?


Ööö... hát izé. ami épp kéznél van.. monnnyuk a bajuszát.. :)

BőröndÖdön 2008.10.01. 12:18:23

Nos, én július elején ledtam a kártyámat, jelezve, hogy nem kérek újat, ne gyártsák le.
Aug. 28-án meg a számlára terheltek ezek után egy éves kártyadíjat. :(((

hedgy 2008.10.01. 12:23:11

WhoTheHell:
Neked is igazad van, ez így nem túl kényelmes/egyszerű, mármint az ügyfelek részéről. Ezt nem vitatom.
A másik oldalról viszont, elég gyakran csak néhány szó vagy mondat módosul az ászf-ben. Ezért pedig nem hiszem, hogy lenne értelme minden egyes ügyfelet külön levélben kiértesíteni. Véleményem szerint jó megoldás lehetne, ha az egyenlegértesítővel egy borítékban küldenének a változásról értesítést. Vagy az Internetbank felületén. Sajna nem vagyok olyan pozícióban, hogy ezekre ráhatásom legyen...:)

BumbleBee 2008.10.01. 12:34:51

Velem is megcsinalta ezt az Ödön bank, csak akkor meg nem Ödön bank volt. Velem elpre kifizettettek meg 3-400 forintot, hogy biztos ami fix, persze a kartyat elkertek, nehogy hasznaljam. Jelzem akkor meg sehol nem vol taz internetbankolas, hogy esetleg mashogy is hasznalni tudtam volna a szamlat.

A masik - a mostani bankomhoz kapcsolódó- eset, hogy avolt a BB-nél aruhitelem. Mivel lakast veszek, ezert a hitelt nyujto bankom bekerte az utobbi 3 honap kivonatait, amin ugye meg szerepelt az esedekes torlesztes. Gyorsan kifizettem a meg hatralevo aruhitel maradvanyt, es kertem oket, hogy adjanak nekem errol egy nullas igazolast. Mire kozoltek velem, hogy masnapra esetleg tudnak ilyet adni. Ez volt csutortok reggel fel 9-kor. Masnap delelott bementem, munkaidoben, majd 45 perc alldogalas utan fel kellett adjam, mennem kellett vissza a meloba. Hetfon du. ujra bementem, addigra mar kifundaltam, hogy akkor a befizetesi bizonylatrol keszult fenymasolatot irjak ala, belyegezzek le, hogy az egyezik az eredetivel es igy legalabb idoben benyujthattam volna a lakashitelugyintezesemhez. Na nem..az nem mukodik, mert a helyi fiokban nincs alairasra jogosult ember. Holott csak tanusitani kellett volna, hogy az a befiz.szelveny masolata az eredetinek. Hetfon ujra megkertek az igazolast a kozponti operacios osztalyrol, ahonnan azt masnpa reggelre sikerult lefaxolni, es majd egeszen pentekig meg is erkezett az eredeti, postan. Igy nagyjabol 1,5 het kellett ahhoz, hogy a befizetesrol az igazolas megerkezzen hozzam, jah es plusz 2 nap mir ebe tudtam nyujtani a hiteligenylesemhez.

Ennyit a felelmetes temporol, es a magyar posta elkepeszto sebessegerol. Emlekszem a 90-es evekben, amikor nem volt meg ez a nagy email korszak, reggel feladtam a levelet, masnap delelott meg is erkezett az orszag masik vegebe, ma ezert priority-t kell kerjunk. Nem baj...alakulunk mint a pupos gyerek a pres alatt.

Ezek utan az Odon bankon mar meg sem lepodtem.

izolda · izolda.freeblog.hu 2008.10.01. 12:35:08

Én az OTP-nél mondtam fel pont tegnap, 30-án a számlámat.
Két nappal korábban levontak 255 Ft számlalezárási díjat (mert októberben töltöm a 24-et, tehát már nem leszek Junioros tovább). Tehát, gondoltam nem akarok már októberre is fizetni, felmondom. Erre a bankos nő közölte, hogy 30 nap, meg hogy fizessek még be 180 Ft-ot, mert a hónapdíjak 26án járnak le!
A kártyámat összevágták, a netbankba már nem tudok belépni, de a díjat fizessem. Érthető.

szokeherceg 2008.10.01. 12:40:37

Engem az OTP ejtett fogjul ;)

1998-ban szüntettem meg írásos megbízással a devizaszámlám.
Egy év után újra kezdték küldeni a havi számlakivonatokat, amely persze a kezdeti 0ról elindult mínuszba.
Egy ideig pár évenként újra és újra lemondtam, sőt először személyesen is voltam náluk és meg is lelték a megszűntetést kérő írásom.
Azóta is újra-újra indul, de már nem is hívom fel őket.
Csak arra gondolok, aki vagy ennyire trehány, vagy ennyire pimasz, azzal bizonyosan nem kezdek a jövőben.

VilMarci 2008.10.01. 12:41:55

hedgy: az ilyen egyszavas változások a legrosszabbak: "az ügyfélnek joga van..." vs "az ügyfélnek nincs joga..."
Az ilyen egyszavas változásokról igenis értesítsenek :)

bounty123 2008.10.01. 12:50:59

Ezt máshol is így csinálják, velem pl. az OTP-nél játszották el ugyanezt.

A 40 napos felmondási idő pont azt jelenti, hogy addig normál üzemben vagy kénytelen még pluszban járatni a számlát, így nyilván a számlavezetési költség is ráterhelődik.

bigeprokator (törölt) 2008.10.01. 13:16:45

A 40 nap még Ok, ha az ÁFSZ-ben van.

DE: hol írja elő azt, hogy 40 nap múlva NEKEM kell megint szólnom? Benyújtom írásban, aztán 40 nap múlva uccsó levél, ennyi és ennyi, jó napot!

De nem, ha 40 nap múlva (ami idő alatt mellékesen egy egész világ elpusztult az ősidőkben vmi özönvíz által) nem szólsz megint, akkor simán fekszik a számlád akár évekig is. Papírt nem kapsz róla, hogy még ltezik, csak év végén, az összesítéskor. Már jártam így, vicces volt.
Szóval basszák meg, de sajna nem tudsz mit csinálni. 40 nap múlva szólj megint, különben vezetik a nullás számládat...

csacsacsa 2008.10.01. 13:30:03

Hölgyeim, Uraim!
Az ÁSZF-t el kell olvasni, mert jó ha tudod milyen szemétséggel kell szembenézned. Aki nem olvassa így jár.
.. és ki az az erste ödön?

csacsacsa 2008.10.01. 13:38:24

Hallottam egy történetet. Nem tudom igaz-e, de simán elhiszem.
6. Lenin svájci száműzetését befejezvén ott felejtett a bankszámláján 3 frankot.
Ez mára 78 frankra duzzadt.

elwood 2008.10.01. 13:40:46

csacsacsa

Ez jó. Ha itt hagyta volna az Ersténél mára 250 000 tartozás lenne a kezelési költségek miatt, és már bontanák a végrehajtók a mauzóleumot.

Pitta2 2008.10.01. 13:47:34

Elwood!

Virutális kártyával csak a neten tudsz vásárolni. Úgy tudsz vásárolni vele, hogy beírod a neved, a kártya számát és a kártyán lévő 3 jegyű azonsítót.

Az internetes vásárlások 99,9999%-ban rögtön leellenőrzi az elfogadóhely az egyenlegedet. De ettől még nem történik meg a fizetés. A napi zárás során még egyszer elküldi az elfogadóhely az aznepi tranzakciók adatait. Ha kétszer érkezett meg az üzenet a bankba, akkor terhelnek. És ez nem csak a virtuális kártyáknál van.

Ezért is van, hogy a bankszámlán a könyvelés napja és a tranzakció napja nem ugyanaz a nap.

maincoon © 2008.10.01. 13:48:05

Ez nekem olyan fura:
- ha az ügyfél akarja megszüntetni, akkor 40 nap ... addig is fizesd a költségeket.
- ha a bank akarná megszüntetni, akkor másnap megtehetné, ha érdekében állna. De most nem áll.

RosszQtya · http://indafoto.hu/rosszqtya 2008.10.01. 13:50:23

nem vagyok bankszakember, de a 40 nap nem véletlen van!

pl azért, mert a bankkártyát nem csak elektronikusan lehet használni (ha dombornyomott), hanem másképp is... (pl. taxiban, kiskúton, etc), még az úgy nevezett "vasaló" van, így mikor megszünteted a számlát, lehet, hogy pár tétel nincs lekönyvelve, vagy nincs még benne a rendszerben de te már fizettél vele. a kézi lehúzóknak is van egy adott idejük, ami alatt kell beküldeni a bankban. ezt lehet cifráznipl külföldön fizettél _vasalóval_ ezeket várja be a bank 40 nap alatt, utána zárja csak le a számlát.

a paraszt a fatelepről (törölt) 2008.10.01. 13:53:12

RosszQtya 2008.10.01. 13:50:23

okoska olvass már vissza pár kommentet....

sertésmájkrém 2008.10.01. 14:07:43

Nem túszul ejtett, hanem röghöz vagy kötve. ez egy ilyen ország _minden_ téren, ne is számíts másra.

labi 2008.10.01. 14:26:19

Tán tévedek, de amikor aláírtad a szerződést, akkor már benne volt a 40 napos felmondási idő...

Ősi magyar szokás nem elolvasni hogy mit írunk alá, aztán hömbörögni, hogy miért úgy csinálják...

Az aláírás előtti elolvasás majd "köszönöm, de nekem ez a 40 napos izé nem tetszik, inkább megyek egy másik bankhoz" a sikeres emberek jellemzője...

ladislaus 2008.10.01. 14:26:57

Nos, a nepbankokkal sosem erdemes kezdeni mert SZUTYKOK!!! Ezt ugatom mindenkinek aki velemenyemet kerdezi (4 ev lakossagi bankban otthon - nem alaptalan) Szoval otp erste bb sucks. Sikeres igy nem leszel.

wtchp 2008.10.01. 14:36:50

Én pont ma szüntettem meg az ÓTéPé-nél a számlámat, és örömmel mondhatom, hogy itt csak 30 nap a felmondási idő!

Az is gáz, hogy a számlám minuszba ment a számlavezetési díj miatt, pedig nem is hitelkártya. Ez már csak így megy, hiszen a banknak is vannak költségei. Szegénykék!

Hiába, a havi 580 számlavezetési díj kissé erős volt nekem!

eniksz 2008.10.01. 14:49:02

Én az OTP-nél jártam hasonlóan. Ott lenullázták a számlámat, kifizették a maradék kifizethető összeget, visszaadtam a kártyámat. Azt mondták ennyi. Majd egyszer csak kijött az aktuális egyenleg, hogy minuszba vagyok és fizessek kártyahasználati díjat.

johevi 2008.10.01. 15:01:02

Úgy tudom azért sem lehet helyben rendezni, mert pl lehetnek rajta zárolások vagy lakáshitelnek is ez lehet a folyósítója, ezért kell várni. Igaz a 40 nap kicsit sok....

Dr.Spriccz 2008.10.01. 15:28:04

nekem ugyan ez a problémám csak kb 2 éve nem szűnik meg a számla, most kb -3000 ft van rajta. utobbi kettőben azt írták hogy ha nem fizetem ki a minuszt akkor megszüntetik. :)

Joc 2008.10.01. 15:37:58

Nem tudom mit izgultok. Nekem júliusban ellopták az autómat, de a cascot jövő májusig kell fizetnem, mert állítólag akkor lesz évforduló. Vagyis a semmiért kell fizetnem, mert nem biztosítanak semmit sem. Valaki ezt kitalálta, de szerintem ez kétélű fegyver lesz, mert aki ilyen csapdába beleesik, soha többé nem fogja őket választani. A gusztustalanság netovábbja, ami ebben az országban folyik.

Joe Forster/STA · http://sta.c64.org 2008.10.01. 19:13:16

@VilMarci: A felmondási idő alatt nem azért fizetnek a munkahelyeden, mert már felmondtál, hanem azért, mert még dolgozol. Kurvára nem ugyanaz! Ha meg akarod szüntetni a bankszámládat, és a felmondási idő alatt nem használod - esetleg pontosan a felmondás miatt már nem is használhatod, nem ismerem az ÁSZF-eket ilyen mélységben -, akkor mire is föl jelentkez(né)nek további számlafenntartási és egyéb költségek? (Ahhh, cégalapító is megmondta.)

@EnZsolt: Az ügyfél azért szólt előre, mert rossz érzése van az egész eljárással kapcsolatban. Hogy igaza van/lesz-e vagy sem, nemtom biztosra, de a "magyar" bankokat ismerve elég jó az esély rá.

VilMarci 2008.10.01. 20:00:42

Joe: Lehet, hgoy rossz példa volt. A lényg a felmodási időre járó pénzen van. Nem feltétlenül dolgozol a felmondási időd alatt. Nálunk, ha valakit kirúgnak, akkor általában nem kérik, hogy dolgozza le a felmondási idejét. A fizuját megkapja, de már nem kell bejárnia.
Nem sajnálom a bankot, ne érts félre :) De minden szerződésnek (legyen az munka-, bérleti- vagy éppen bankszámla) van felmondási ideje, ami idő alatt a kötelezettnek még fizetni kell.

Tilcsák Bea (törölt) 2008.10.01. 20:34:19

nos, tipikus ügyfél vagy, és nem bántani akarlak.
először a lényeg: aláírtad a szerződést, amely már anno is biztoan tartalmazta az x nap felmondási időt. ez általában 30 nap, van, ahol 40.
ergo egy szavad sem lehet.

részletesebben: igen, ahogy írták, ez a külföldi illetve főként offline tranzakciók miatt van. kivárják azt a határidőt, ami az elfogadóhelyek számára van megszabva az offline tranzakciók benyújtására.
ez van.

másoknak:
var.1. bejelented, majd 40 nap múlva ismét szólnod kell. nos, igen, hiszen addig használhattad a számlát is, kártyát is (aki nem, na AZ reklamáljon a PSZÁFnél). azt mondod nyilvántartás? és ha mínuszba mentél ki fogja kifizetni? a kártyáűt ki fogja leadni? stb.
var.2. számlát zárolják, kártyát blokkolják. viszont fizetsz. és közben nem használhatod. ezt láthatjátok, hogy nem túl korrekt.
szóval: nem lehet baszni is meg szűznek maradni is egyszerre.

egyéb infó: az ÁSZF egy jogi fogalom. jelentése Általános Szerződési Feltételek. definiciója: olyan szerződés, amely egy cég sok szerződött partnerének/ügyfelének ugyanazt tartalmazza. ha nem lenne, akkor szerződésmódosítás esetén mind az összes ügyféllel le kéne bonyolítani az új aláírást. ez nonszensz lenne. és igen, egyoldalúan módosíthatja, de nem azért mert a jog részrehajló, vagy köcsög a cég, hanem egyszerűen ÍGY LEHET MEGVALÓSÍTANI. és pont ezért szerepel még az is benne, hogy te ilyenkor simán, minden egyéb kötelezettséged (nono, nem a tartozásra gondolok, hanem pl a hűségnyilatkozatokra) elvetésével elállhatsz a szerződéstől.
ergo: egyszerűen praktikussági kérédés az ÁSZF.

ismételt jótanácsom: aláírás előtt tessék elolvasni, és érezni a súlyát, amit aláírsz.
a mostani poszt eső után köpönyeg.

spring 2008.10.01. 21:04:48

Az OTP is ugyanezt csinálja :(

félig nigger 2008.10.02. 02:21:49

Mindig leesik az állam, amikor azért hánytok billyentyűélre valakit, mert nem átall megkérdezni, miért is annyi az annyi? Vagy, hogy egyáltalán mer kérdezni.

Aztán meg, lehet, hogy ebben az országban nem dívik, de el nem végzett szolgáltatást - bármi szerepeljen, bármilyen szerződésben - nem lehet(ne) kifizettetni. Többnyire azért fizetünk, mert nincs energiánk a szélmalomharchoz, pedig Don Quijote nem volt hülye, csak időmilliomos :-)...

Lehet, hogy fordítva vakarom a fejem (és a szóban forgó bankot nem ismerem), de ha a bank 40 napnál hamarabb megszüntethet egy számlát, de az ügyfél nem, akkor itt vmi nem stimmel.

És azért ne feledjük, nem egyenlő partnerek szerződéses viszonya ez, a bank mindig erőfölényben van az ügyféllel szemben, amivel (vissza)él, ha teheti.

No, a vájtfülűektől elnézést!

félig nigger 2008.10.02. 02:23:17

nem átall kérdezni...

Tilcsák Bea (törölt) 2008.10.02. 07:27:39

ha a bank 40 napnál hamarabb megszüntethet egy számlát, de az ügyfél nem, akkor itt vmi nem stimmel.
-----------------------
bármelyik fél megteheti, de csak okkal.
ha meg mégis úgy van, ahogy mondod, és le is van írva, akkor a szerződés aláírása előtt kell végiggondolni.

amőgy az erőfölénnyel visszaélés tényleg magyar sport, nem vitatom.

Perillustris 2008.10.02. 10:45:26

"Nekem júliusban ellopták az autómat, de a cascot jövő májusig kell fizetnem, mert állítólag akkor lesz évforduló."

Szerintem ilyet nem köthet ki egy biztosító. Nézesd meg egy ügyvéddel, és a GVH-hoz is adj be egy panaszt!

suklemovics 2008.10.02. 14:59:24

Történet egyszerű:
Leadod a kártyát, két nap múlva bemész másik fiókba megszüntetni, ugyanezt fogják mondani, majd finoman közlöd, hogy igen, én ezt akartam, de a másik fiókban a kollegájuk elvette a kártyát megsemmisítésre, adta ezt a papírt, mondtam végeztünk, akkor meg lesz szüntetve a számlám? mondta igen. De nem. ezért vagyok itt. és lássanak csodát:
Megszüntették a számlát... Na jó, azért volt még egy vitám, hogy a havi 299 forintos számlavezetésiu díjat egy nap (szeptember 1.-n történt mindez) miért terhelik rá, kamatokkal együtt, ugyanis mínusz 399 HUF volt a számlámon... De végül megszűnt...
Szóval:
Ladod a kártyát, két nap múlva másik fiók, megszűnteted a számlát... Nekem bejött.

Popeye76 · http://zugloihazelado.atw.hu 2008.10.02. 16:48:08

Másik nagyon egyszerűmegoldás, ami nála (igaz, vagy 8-10 éve) bevált: Bank: OTP, korábbi részvényjegyzésekből volt néhány tőkeszámla ott. Meg akartam szüntetni: modták, hogy fizessek vmi 2500 Ft-ot. (2000-ben azért ez jóval több volt, mint ma) Mondtam, hogy nem fizetek. Ezek után negyedévente küldtek értesítőt és fizetési felszólítást szorgalmasan megnövelt összegekkel, úgy, hogy a számlán rég nem volt semmi forgalom, a fizetési felszólításon komoly fenyegetés: ha nem fizetek megszűnik a számlám. Mondom HURRÁ, ezt szeretném elérni. Azért jó 1 év eltelt, mire megszüntették! Mielőtt bárki kérdezné: KHR-re (vagy hogy' hívják a régi BAR listát) csak bizonyos összegű tartozás felett tehetnek (asszem 10-20eft, ezt ellenőrizni kell), arra figyelj, hogy ezt ne lépd át! Összefoglalva: a probléma idővel megoldja önmagát, ne vesződj vele!

Mylady 2008.10.02. 20:46:54

KHRnél a minimálbérhez van kötve az összeg

hedgy 2008.10.03. 08:53:30

A KHR-be csak akkor tehetnek fel, ha 90 napon keresztül folyamatosan legalább a mindenkori minimálbér összegével tartozol. (jelenleg 69.000 Ft) Tehát 5-10 eFt miatt soha nem fognak feltenni.

redcard · http://redcard.tumblr.com/ 2008.10.03. 13:14:15

Joe, szerintem az a casco szerződés érdekmúlással megszűnt. ha nem, akkor is egyszerűen hagyd abba a fizetést.

Zsoó 2008.10.05. 02:08:11

Van még olyan hogy "nem dombornyomott kártya"???
Mifelénk nincs olyan, a dombis is ingyé van. Nekem 2 banknál is van számlám, 1 fityinget se vontak még le...mondjuk ez Anglia.
Otthon meg még azért is fizetsz TE, hogy a bank használhassa a pénzedet. LOL. Nekem is levonják az otthoni számlámról a havi 200 forintot, meg a direct debit díjat, ami itt szintén nincs.

flexsnake · http://flexsnake.blog.hu 2008.10.07. 06:04:46

Hát bameg ennyire nem lehet valaki értetlen.Otpnél pl: a számla megszüntethető ha a kártyát visszavették de 30napig még él a számla és nincs tovább semmilyen költség.
Egy számlát nem fognak azonnal megszüntetni, pláne olyat amin még időszakos elszámolások vannak, hitelszámlák, stb... egyszerűen azért mert lehetnek még folyamatban lévő tranzakciók amik még nem kerültek elszámolásra.

KissCsaj 2008.10.13. 13:41:08

Drága Jackyll!

Én ugyanígy jártam, ez már 2 éve is így működött. Tőlem is lehúztak még 2 havi számlavezetési, meg nem tudom milyen anyámkínja díjat, a számlavezetés felbontásával egyidejűleg kettévágta a kártyám (!!!) az ügyintéző, és közölte, h 40 nap múlva megszüntetik a számlám (persze ha bemegyek és erre külön még 1x megkérem őket). Amikor visszamentem megszüntetni (40 nap szotyi), akkor pedig elkérték a számla megszüntetésének a díját. Összességében nem sokat buktam (2000-3000 Ft), de az eljárás maga emge, is bosszantott.

flexsnake · http://flexsnake.blog.hu 2008.10.13. 19:26:44

A kártyát mindenhol megsemmisitik, szétvágja.De az otpnél nincs plusz költség és utána sem.Abban a pillanatban hogy leadtad a kártyát és a számlát felmondtad, az esetleges tartozást lerendezted vagy visszafizették a pénzt más dolgod nincsen.Automatikusan 30nap és megszünik egy utolsó számlakivonatott kapsz nullás végösszeggel.
Mert az otp szar tudod :D mond meg ödönnek hogy kapja be :D

Fogyasztóvédő 2009.03.19. 01:45:45

Tegnap találtam az egyik blogon egy nagyon jó és igaz anyagot. www.vallalkozokszovetsege.blog.hu
Kaptak a mocsadék bankok a pofájukra.Végre egy szervezet, aki adott nekik.
Ime:

Itt a piros, hol a piros - avagy mi történik a BAR-listásokkal


A Vállalkozók Szövetsége álláspontja az, hogy Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletét nem azért alapította valamikor a magyar állam, hogy bankvédő hivatalként tetszelegjen, a pénzügyi közélet amúgy is kétes hírnévnek örvendő porondján.


A válság váratlanul érkezett, de kapóra jött a hazai bankrendszernek, hiszen a társadalomnak az a fele, amely boldogulni szeretett volna, hitelt vett fel az elmúlt években, hogy a vállalkozását gyarapítsa, ingatlant vagy autót szerezzen. Mindezt nem csak a kényelem okán, de az előrelépés lehetőségeként is vállalták az adósok: ennek persze mély társadalmi okai vannak, mert egy magyar tömblakás ára jelenleg 183 havi minimálbérért ill. nagyjából 107 havi átlagbérből vásárolható meg. Egy átlagos, új, családi autó (nem luxuskategória) „mindössze” 42 havi minimál- ill. 25 havi átlagbérből már megkapható.


Tavaly szeptember óta hallgatjuk, hogy válság van, a világ hitelpiacai egyre nehezebb helyzetbe kerültek, fel kellett vásárolnia az amerikai kormánynak a legnagyobb bankokat, hogy az emberek a befektetéseiket biztonságban tudják, mert ha nem, még nagyobbra nő a válság és a bizalmatlanság.


Igen, halljuk, látjuk, olvassuk. De a PSZÁF nem lép „akcióba”: mintha Csipkerózsika-álmát aludná a felügyelet, el van foglalva azzal, hogy egyes ügyeket vizsgál (amely fontos a szereplőknek), de az össztársadalmi érdek, miszerint a bankok üzleti magatartása mélyen hátrányos és pénzügyileg ellehetetleníti tömegesen az embereket, mintha észre sem venné. Miközben már kiderült, hogy a világ „gazdagabbik felén” a bankok a tőkeinjekciót arra fordították, hogy vezetőik megjutalmazzák magukat, mert hiszen „olyan jól dolgoztak, és hát ezért jár is a bónusz”.


Néhány tény:

Egy átlagos magyar bank vezetője minimum 100 millió forintot keres évente a juttatásokkal, bónuszokkal stb.

A rendszerváltás után, de a 90-es évek közepétől bankokban volt a legmagasabb az átlagkereset, és ebben a szférában lehetett a legtöbb, időnként rekordnyereséget realizálni.

A megkötött blanketta-szerződések számtalan helyen sértik az adósok jogos érdekeit a bankok/pénzintézetek érdekeit előrehelyezve.


PSZÁF tehát tűrte, hogy a BAR-listások száma az egekbe ugorjon, és lassan minden tizedik felnőtt lakos szerepeljen e listán, miközben felmerülhet az emberben néhány kérdés.

- Vajon a PSZÁF mindezt azért tűri, mert a legtöbb döntéshozó vezetője hivatali állása előtt maga is bankár volt, majd a későbbiekben - a jól kereső pénzintézeti szféra - vissza várja „hű” fiait?

- Vajon a PSZÁF számára ezek a blanketta-szerződések miért elfogadhatóak?

- Vajon a PSZÁF vezetősége megkezdte a magyarországi bankok és tevékenységük széles körű átvilágítását, hogy megismerhető legyen az adott bank valós pénzügyi helyzete? A megszerzett éves rekordbevételek és nyereségek elkönyvelése után – ilyen hirtelen – miért lett bajban a hazai bankok meghatározott része?

- Vajon a PSZÁF a rosszul gazdálkodó bankok vezetőit elszámoltatja, mielőtt és miután a bank felveszi a magyar adófizetők pénzét?

- Amennyiben a bankok számára csökkentik a kamatokat, akkor – amellett, hogy árfolyamveszteség címén a törlesztőrészleteket megemelik – miért kell az adósoknak – a szerződés egyoldalú módosítása mellett – még kamatokat is emelni? Persze tudjuk, hogy az egyoldalú szerződés ezt megengedi, de a PSZÁF miért tűri?

- Vajon a bankok vezetői miért gondolják azt, hogy nekik nem kell felelősséget vállalniuk a gazdasági kockázataikért (miként más vállalkozóknak - igen)?

- Nem várható el egy pénzintézettől, hogy megkérdezze ügyfelét: „Kedves ügyfelünk, Ön 20 évre vett fel hitelt, gondolt arra, mi lesz, ha 10 vagy 15 év múlva beteg, munkanélküli stb. lesz? Miből fogja fizetni a hiteltörlesztést?”


A bankrendszer sajátosságait nézhetjük más megvilágításban is: a mindent az ügyfelekre terhelő bankrendszer esetenként az aktuális kormányzatot zsarolja, miközben újdonsült „királycsinálóként” a következő kormányzatot próbálja saját sugallatra felállítani. Ahogy bennfentes budapesti körökben mondják mostanában: úgy tűnik, Felcsuti megegyezett az alcsútival.

Ahelyett, hogy a bankok az anyacégeiket szolgálják ki, a bankok és a bankrendszer mai vezetőinek legfontosabb feladata az ország 1,3 millió vállalkozásával, valamint 10 millió lakójával megegyezni a hitelek mérséklésében, a törlesztések türelmi idejének ügyfélbarát kezelésében, törekedni a forint megvédésére, elvárható, hogy beindítsák a hitelezéseket is.


A Vállalkozók Szövetsége felszólítja a PSZÁF tisztségviselőit, hogy kezdjék meg és folytassák le e körben a vizsgálataikat, elvárja, hogy a magyar bankok ne merjék egyoldalúan módosítani a szerződéseiket, vállalják a jelenlegi helyzetben a saját üzletük kockázatát, ne hárítsanak át minden költséget – jogtalanul - a hitelfelvevőkre, és tevékenységüket tisztességes üzleti magatartással folytassák.


A Vállalkozók Szövetsége felszólítja a PSZÁF vezetőit, hogy tegyék meg a szükséges lépéseket a bankok törvénytelen szerződésmódosításai ellen. Kényszerítsék ki bankoktól a tisztességes kamatláb meghatározását.

Lépjenek fel a banki „uzsorakamatok” ellen, és - szükség szerint- azonnal vonják meg az ezt használó bankok engedélyét. Egyetlen bank se kérhessen a jegybanki alapkamat duplájánál több kamatot a kiadott hiteleire.

A PSZÁF tisztségviselőinek pedig végre el kell kezdeniük a fogyasztó- és vállalkozásbarát magatartást bevezetni a gyakorlatban, és az elé kerülő ügyekben ilyen módon eljárni.

Elvárjuk, hogy a PSZÁF a továbbiakban a bankok bevételeiből különítsen el egy alapot, mely a banki hitelek károsultjainak szervezete számára juttat pénzeszközöket, hogy hatékonyabban tudjanak fellépni a pénzintézetek ellenében.


A Vállalkozók Szövetsége programjában szerepel a pénzügyi kultúra és az öngondoskodás is, melyekről – iskolai keretek között – kell hallaniuk, tanulniuk a fiataloknak, hogy minimalizálni lehessen azoknak a számát, akik később belekerülnek ebbe a pénzügyi mókuskerékbe.

Info: www.vallalkozokszovetsege.com

süti beállítások módosítása