Tékozló Homár

Az ügyfélkapcsolat legalja az Externet

2008.10.02. 13:36 | szily | 82 komment

Új sztárunk az a távközlési szolgáltató, amelyiknél - bár elvileg természetesen lehetséges - a gyakorlatban képteleség bármit is online elintézni. Alant olvasható Kocsír Tamás, az új Kohlhaas Mihály levelezése a céggel, amelyik még egy poltikai pártnál is lazábban tojik az ügyfeleire. A Homár nevének hallatára annyira azért megijedtek, hogy adjanak egy pár soros lekoptató választ, de annál jobban azért nem. Jöjjön a rémdráma:

 

Én is épp készültem tegnap, hogy elküldjem történetemet neked, de lusta voltam. Reggelre pedig már kikerült egy hasonló poszt, ami arról szól, hogy online nem lehet elintézni semmit. Nekem csak az externettel van ilyen bajom. Minden részlet benne van az alant közölt levelekben. (az első, lemondó levelet nem tudom bemásolni, mert az csak az otthoni gépemen van meg, most meg épp termelem a GDP-t)
Mivel hagyományos postai úton is kaptam visszaigazolást a lemondásról (ha kell ezt beszkennelem), ezért úgy gondoltam, fognak foglalkozni az üggyel, de nem. Igazából nem nagyon izgat, meddig küldözgetik még a számlákat, mert fizetni nem fogom őket, hiszen már észlelték, hogy lemondtam a szolgáltatást (és azóta nem is használtam). Csakazértis online akarom elintézni a dolgot. Ha meg így nem megy, akkor majdcsak felbontják ők a szerződést, mert nem fizetek. Semmiféle büntetést sem leszek hajlandó kifizetni, csak a módosított, nem teljes hónapra szóló számlát, amit azóta is várok.
A levelekből azt cenzúrázol, amit akarsz, én lusta vagyok (és nem sikeres). De felőlem mehet nevekkel együtt is, hátha lesz valami hatása.

Üdv,
Kocsír Tamás (kommentelő nevén cworm)

u.i.: érdekes, hogy neved említésére rögtön jött a válasz, hogy továbbították az ügyemet, de sajnos azóta sem történt semmi.

Íme:


"Tisztelt Externet!

Még júniusban lemondtam az előfizetésemet, amire akkor jött egy levél, hogy ne fizessem be az akkor kiküldött számlát, majd küldenek egy módosítottat, és azt kell befizetnem. Azóta sem kaptam számlát, csak a múlt héten egy szeptember hónapra szólót. Az adsl modem már két hónapja áramtalanítva pihen a polcon. A telefonvonalat is le szerettem volna mondani, de a T-com úgy tájékoztatott, hogy amíg van rajta adsl előfizetés, addig ne tegyem, mert különben irgum-burgum. Szóval attól is szeretnék már megszabadulni. Kérem szüntessék meg az előfizetésemet, a TVnet kérje vissza a modemét (eredetileg az ő előfizetőjük voltam). Ezt a szeptemberi számlát biztos, hogy nem fogom befizetni.
Ügyfél azonosító: zzzzzzzzzzzzz
Számla sorszáma: rrrrrrrrrrrrrr

Üdvözlettel,
Kocsír Tamás"


Erre nem kaptam semmiféle választ. Amúgy meg a számlán az van, hogy a kézhezkapástól számított 8 napon belül kell reklamálni, mert ha nem, akkor elfogadottnak tekintik. Én 1-2 napon belül írtam ezt az e-mailt.
Ezután kaptam egy felszólító e-mailt, majd az alábbi levelet szültem:

"Tisztelt Externet!

Kaptam Önöktől egy "Fizetési emlékeztető II" tárgyú levelet.
A levéllel több problémám is van.
Először is, nem kaptam "Fizetési emlékeztető I" tárgyú levelet, hanem rögtön ezt a "másodikat". De ez az első figyelmeztetés gondolom elveszett az augusztusi számlával együtt, ugyanis olyat is elfelejtettek küldeni. Nem mintha vártam volna, hiszen június végén lemondtam az előfizetésemet. Erre a lemondásra jött postán egy levél, hogy az aktuális havi számlát (ami akkor még júliusra vonatkozott) ne fizessem be, hanem majd küldenek egy új, módosított számlát, és az intézkedésükig várjak. Azóta is várok.
Kaptam egy szeptember hóra vonatkozó számlát, ezután pedig rögtön írtam az externet@ és szamlazas@externet.hu címekre egy levelet, amit be is másolok ide:

//itt van a fentebb is olvasható levél//

Annyit még kiegészítésként hozzátennék, hogy a lemondással egyidőben megrendeltem a TVNet-től 3 postafiókom életben tartását, amit ők vissza is igazoltak, ezért a TVNet-es/Externetes e-mail címeimet tovább használtam, mert azt hittem, azzal már a TVNet foglalkozik. Rá kellett jönnöm, hogy ez sem így van, mert akkor már küldtek volna számlát.
Szóval elég nagy a káosz minden téren...
Ha ez az ügy még sokáig elhúzódik, akkor lesz egy újabb sztorija a Homárnak...;)

Tisztelettel,
Kocsír Tamás"

 

Erre az alábbi választ kaptam, és azóta is csak kussolás van. Ja nem, mert tegnap megint kaptam egy számlát október hónapra.


"Tisztelt Ügyfelünk,

Levelét érdemi ügyintézés céljából megküldtem az Ügyfélszolgálati Csoportunknak.

Üdvözlettel:

Czakó Péter
behajtási munkatárs
Externet Nyrt. / UltraWEB Kft. / VIVAnet Kft."


Jelenleg az a legrosszabb az egészben, hogy addig fizethetem a telefonvonalat (amit nem is használunk, készülékünk sincs), amíg él rajta az adsl.

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

vicsigabi · http://vicsigabi.blog.hu 2008.10.02. 13:42:22

Az externetnek fölösleges levelet írni, egyszerűen le se szarják az ügyfeleket. Egyoldalú a kommunikáció, mármint ha éppen tájékoztatni szíveskednek valamiről. Én fél évet vitatkoztam velük, mert a túlfizetésem után könyvelési problémáik támadtak és büntetni akartak. A megoldást az jelentette, amikor az anyacég is kapott a csatolt levelezésből. Most éppen többhavi számlámat nem küldték ki, helyette csak email jött.

PeterBogyo · http://ujbuda.kutyaiskola.eu 2008.10.02. 13:47:01

utolsókból lesznek az elsők
Amúgy meg tényleg nevetséges én a helyedben a telefont sem fizetném illetve megmondanám h kapcsolják ki és minden keletkező költséget az Externetre hárítanék. Amúgy meg nevetséges ,hogy ebben az országban se a multikat, se a bankokat, se a biztosítókat se semmilyen állami céget nem felügyel senki se (névleg talán, de valóban tutiranem).

Almatlan Jozsi 2008.10.02. 13:55:05

Én inkább elolvasom...

Hubika 2008.10.02. 13:55:27

Ha nincs hűséged, akkor lemondhatod alóla a dslt (gyanítom, hogy nincs, mivel le szeretnéd mondani). Nem lesz irgum + burgum.

EZ FONTOS!!!!!!!!!!!!!!!!

Hubika 2008.10.02. 13:56:41

úúúúúúúúúú a telefonvonalat mondhatod le. csak ez kiamaradt

Almatlan Jozsi 2008.10.02. 14:00:10

Mi az a Nyrt? Es akkor miért Kft?

havajj 2008.10.02. 14:00:44

Már miért kéne fizetned a telefont? Szerintem mondd fel a 'csába azt is!

havajj 2008.10.02. 14:03:29

Homár, nem csinálsz-e egy BÁR listát ezekről a cégekről? Igény az lenne rá, mert ezt így elfelejti mindenki, hogy pl. nem kéne az externettől netet venni.
Pont ezért tudják ezeket megcsinálni.

havajj 2008.10.02. 14:04:29

tudom, tudom, ez csak egy blog
na de mégis

elwood 2008.10.02. 14:06:01

behajtási munkatárs, az igen.
Ez a verőember ?

ColT · https://www.boredpanda.com/author/hcl/ 2008.10.02. 14:09:34

Azt még mindig nem értem hogy miért kell egy ilye elavult és felesleges szolgáltatást mesterségesen életben tartani mint a vezetékes teló.
Buzi T meg mások is csak trükközéssel és árukapcsolással tudja már eladni.

Olyan miért nincs hogy ADSL net és nem kell hozzá vezetékes teló?

Az meg a non plus ultra hogy egy internetes cégnek nincs működő online ügyintézése ill. ilyen barom hibákat (ha hibák és nem direk csinálják) elkövetnek.
Amúgy azt sem értem hogy az ilyen egyéni f*szoskodások honnan jönnek? Az ügyintézők nem így élik ki magukat, a főnökök meg sz*rnak mindenre gondolom.

Hubika 2008.10.02. 14:12:07

"Olyan miért nincs hogy ADSL net és nem kell hozzá vezetékes teló?" - van

Ha lenne homáros bárlista, akkor senki semmit sehonnan elv működne asszem :)

az igazi MPL melegebb éghajtra költözött. lö pá! ( 2008.10.02. 14:13:46

Olyan miért nincs hogy ADSL net és nem kell hozzá vezetékes teló?

ha yo neked, akkor állítólag nem kell

Fairy Girl 2008.10.02. 14:16:55

Ma nagyon megy a Homárnak. Ez legalább ide való (szerintem).

cworm (törölt) 2008.10.02. 14:19:32

Le akartam mondani a telefont, de visszaírt a tékom, hogy amíg van rajta adsl előfizetés, addig ne tegyem, mert borzalmas fizetési kötelezettségeket helyeznek kilátásba, vagy valami ilyesmi. Én meg rendes, tisztességes állampolgárnak szeretnék látszani (...), úgyhogy fizetem. De ha meggyőztök, hogy nem kell, akkor felmondom a vonalat és nem fizetem.:)

cworm (törölt) 2008.10.02. 14:21:54

Jaj, hülye vagyok, most jut eszembe, nem is a tékom írta, hogy nem mondhatom fel a vonalat, hanem az externet a postai levelében! Be akartam ide idézni a szöveget, de nem találom mélben, és beugrott, hogy a papíron írta ez a csodálatos cég, hogy ne mondjam le a vonalat. Na, ha hazaértem, elő is veszem. (Mármint a levelet.)

az igazi MPL melegebb éghajtra költözött. lö pá! ( 2008.10.02. 14:26:26

nos kedves cworm, amikor azt akartam, hogy nekem legyen yo, hasonlót tanácsoltak a hurokhordozás, lekötés vagy mi a fene miatt.
aszonták addig le ne mondjam a matávot, sem a másik internetszolgáltatót, amíg a yo nem mondja, hogy lemondhatom, mert a matav vagy kicsoda majd jól megizél ha van még rajta adsl, és olyan yo lesz nekem, hogy csak győzzek fizetni.

bővebben nem részletezték, és én elhittem nekik.

(de mégsem lett nekem yo, mert találtam más megoldást a problémámra)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2008.10.02. 14:27:53

Colt
nalam eldaul a vezetekes telo 20 dolcsi
es ha akarom mostantol eletem vegeig telefonalok barhova az allamokba ennyiert....
ugyhogy le se teszem
ennyi elone van, bar igaz nem igazan hasznalom ki, de neha jol jon

VonalZoo 2008.10.02. 14:31:10

havajj: Nem kell félni, az externettel új előfizető nem tud szerződni, nekem legalább is nem sikerült (most már nem is bánom) Szeptember 5-én online szerződtem le hozzájuk, akkor kaptam egy automata levelet tőlük, azóta semmi, még csak annyi sem hogy, húzd meg a ... A 1201 túlterheltség miatt nem kapcsolható, a 0640-es szám kicseng, de amikor az üfit választod bont, az emailemre nem válaszoltak. Ami a szar, hogy 30 napig nem merek másik cégtől újra megrendelni, mert mi van, ha a 29. napon mégis jelentkeznek...?

AlulírottFentemlített 2008.10.02. 14:38:57

online ügyintézés = hiba a mátrixban

jusztlacika 2008.10.02. 14:41:21

IWIW hálás jószág...

megtaláltam

Ezt csinálom, mikor dolgozom
Udvariasan kellemetlenkedek :)

Kedves Péter,

igyál tejet zöld szilvával, és fossál

Sünt, SOKAT!

ja farfekvésest...
tudom nem tehetsz róla, droid vagy, de ez van, tudod bkv ellenőrnek is csak az megy el, aki...

ColT · https://www.boredpanda.com/author/hcl/ 2008.10.02. 14:44:51

ADSL vezetékes teló nélkül : Aha elvileg van, de 1 éve amikor én csináltattam magamnak ADSL-t, hibába volt bent a lakásban a drót, kellett hozzá telefonelőfizetés. Enternetnél voltam megkérdezni a csupasz ADSL-jüket, néztek bután hogy olyan nincs. (Honlapon miért van kint?) Na T-Comnál épp hogy pofán nem röhögtek mikor telefon nélkül akartam ADSL-t.

Bár asszonynak úgyis kell ez a retek, mert az anyja minden nap felhívja. Na jó, néha kihúzzuk mikor már elegünk van. ("Nem volt vonal? De sz*r ez a Matáv...!")

És akkor fizetjük a 4000Ft-os ADSL mellé a 3000Ft telefont is. Halleluja.

Mylady 2008.10.02. 14:45:43

Nekem edig nem volt gondom velük.
De nyár elején történt valami, mert azóta gondok vannak a számlázással. De én elvagyok velük.

elwood 2008.10.02. 14:47:23

Coit:

Pl. egy riasztó jól tudja használni a vezetékes vonalat. Megy mobilon is de az havonta + néhányszáz forint lenne.

elwood 2008.10.02. 14:50:51

Mondjuk jelen esetben szegény Czakó Pétert nem kell szidni, mert ő az egyetlen aki kimutathatóan egyátalán csinált valamit, és azt egyébként jól. (továbbküldte az üfsz. csoportnak)

klarky · http://kreport.blog.hu/ 2008.10.02. 14:52:57

Az "Externet Nyrt. / UltraWEB Kft. / VIVAnet Kft." az ugyanaz? Vagy miért így van aláírva a levél?

Akkora a baj, hogy mindegyiknek Czakó Úr a behajtási munkatársa? Mi ez, költségcsökkentés? Lehet, hogy ugyanezen a címen a netüket is lemondták. Meg a telefont. Akkor jó, hogy nem tudod őket elérni!

Gon-dol-kodj!

8-))))

jusztlacika 2008.10.02. 14:53:20

elwood, externetes vagy-e:)


lebuktál geccóóóó
(vagy a másik kettő tajigás)

ilyen alapon EDE-t se kéne bántani, mert ő tett valami az érdekünkbe.

Hubika 2008.10.02. 14:55:10

@cworm: kezeskedem érted :) nyugodtan szüntesd meg, ha nem köt hűség nem fizettetnek ki veled semmit.

ColT · https://www.boredpanda.com/author/hcl/ 2008.10.02. 14:56:09

@elwood : OK akinek riasztó kell akkor az rendel vezetékest. De a többieknek mé' köll?

jusztlacika 2008.10.02. 14:56:26

Ennyi externetes inviteles gtses homárt egyrakásra...
:D

bérelt vonalat valaki?

havajj 2008.10.02. 15:01:03

a yo neked az adsl? én aszittem az kábel

havajj 2008.10.02. 15:02:05

van egyáltalán valakinek olyan?
csak mert azt meg sehol nem tudják kiépíteni :)

۝merta-X 2008.10.02. 15:02:26

Hubika 2008.10.02. 14:12:07
"Olyan miért nincs hogy ADSL net és nem kell hozzá vezetékes teló?" - van

"fizetjük a 4000Ft-os ADSL mellé a 3000Ft telefont is. Halleluja."

Nekem az invitelnél akarta így magyarázni az ügyintéző! De én mondzam, hogy akkor nem kell! Másnap bekötötték!
Azóta is csak Inviteles számla jön!

cégalapító · http://cegalapitas.blog.hu 2008.10.02. 15:05:58

Externet ügyfélszolgálata tényleg ratyi! Telefonos ügyintézés szar, a többi meg hát soha nem ér célba. Nekem egyszer 1 emailre kb. 2 hónappal később válaszoltak.

havajj 2008.10.02. 15:07:46

Omerta, kijelentem, te sikeres ember vagy

havajj 2008.10.02. 15:08:46

a csupasz adsl felénk csak városi legenda
de ezek szerint télleg létezik

cégalapító · http://cegalapitas.blog.hu 2008.10.02. 15:09:06

Externet számlázása TVnet ügyfelek átvétele után széthullott, és vagy a postára fogják vagy nem. Számlák rendszeresen késnek vagy meg sem érkeznek, és most emailben próbálják üzengetni, hogy mi is történt.

www.jateklinkgyujtemeny.hu

ColT · https://www.boredpanda.com/author/hcl/ 2008.10.02. 15:17:48

De tényleg, ezeknél a cégeknél aki sz*ul dolgozik azt miért nem rúgják seggbe? VAgy tényleg olyan hülyék hogy nem érdekli őket hogy az ügyfeleket szopatják, és ha sok ilyen van akkor azok lelépnek? Mert ez egy piac, és nem állami cégekről van szó...

ügyfélszolgálatos 2008.10.02. 15:20:20

cworm: Nyugodtan mondd le a vonalat, a T-com nem számlázhat neked azért mert idegen szolgáltatótól veszed igénybe a netet. Sőt nem is vállal felelősséget érte, ha a szolgáltató megkötbérezi. Megoldás: Megírod levélben a T-comnak, hogy kéred az xxxxx számú vonalad megszüntetését, yyyyy ügyfélszám alatt, mellékeled a neved, szem ig. számod és egy aláírást. Ja és egy dátumot, hogy mikortól kéred a megszüntetést. Még célszerű beleírni, hogy a vonalon lévő dsl szolgáltatásról tudsz és kijelentetd, hogy annak ellenére is meg akarod szüntetni a vonalat. Ajánlva beküldöd a 1426 Bp. Pf.:227 T-com ügyfélszolgálatra. Beérkezéstől számítva 8 napon belül meg kell szüntetni a vonalad. Ennyi. Célszerű leellenőrizni, hogy van e a T-comnál hűségidőd a vonalra vagy igénybe veszel valamilyen hűségidős csomagot vagy szolgáltatást.

Remélem ez segített valamennyire.

cworm (törölt) 2008.10.02. 15:26:56

@ügyfélszolgálatos: köszönöm a tájékoztatást, akkor szerintem ezt fogom tenni.
Semmilyen hűség nem köt se az ekszternethez, sem a tékomhoz. Viszont 10.-ig be kell fizetni a telefonszámlát. Azt még befizessem és írjam meg, hogy ennyi volt, vagy most mondjak fel és majd ők "is" küldenek egy új számlát?
@Hubika: neked is thx a kezeskedést.:)

ügyfélszolgálatos 2008.10.02. 15:38:47

Cworm: A meglévő számlákat fizesd be. A t-com jogosan addog számláz neked amíg a leszerelés el nem indul. Amikor leszereltük, a következő számlázási ciklusodnál a rendszer készít neked egy végszámlát amiben jóváírja az esetlegesen azokat a napokat amikor már leszerelésre került a vonal. Pl.: Mostani számládban 10.01- től 10.31-ig számlázzák neked az elfizetési díjjat és mondjuk 20-ig jogos akkor novemberi számládban mínusz összeggel fog szerepelni a 20-a utáni díj. Tehát új számlát nem kapsz majd egy végszámlát. Ha az mínuszos összeget tartalmaz az azt fogja jelenteni, hogy túlfizetésed van, tehát ügyfélszolgálat felé jelezned kell, hogy postai úton vagy átutalással kéred a pízt vissza. Ha plusszos akkor neked kell rendezned még. Ennyi.

=Ford Prefect= 2008.10.02. 15:40:58

LOL

Én még várok egy napot, akkor fogom beküldeni a Homárnak az Externet-es sztorimat.

Szarjanak sünt.

Szűcslaci 2008.10.02. 15:50:49

Ezt már olvastam valahol.
ráismerek zzzzzzzzzzzzzzzzzzzz-re és rrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrr-re

Hubika 2008.10.02. 15:53:44

@cwrom: nincs mit, a tékomot lemondhatod telefonon is, csak bele kell mondani a telefonba, hogy te vagy és elhiszik...és ne kérjél semmilyen szlíping lájnt, meg semmit.

Sok sikert, ha nem megy, szólj és segítek :)

ügyfélszolgálatos 2008.10.02. 15:55:57

Hubika: Nem elég. Ezért kérik be írásban is, mert vannak gyökerek akik azzal szórakoznának, hogy telefonon mások szolgáltatását lemondanák.

Hubika 2008.10.02. 15:59:09

Régen elég volt... :(

nekem gyanus volt mar az elejen is... 2008.10.02. 16:10:45

minden egyes hüségnyilatkozós-előfizetős cég ilyen vagy ilyenné alakulóban van. vasárnap reggel 5:30 kor elő lehet fizetni bármire és rettenetesen rendesek, aztán onnantól kezdve indul a szopatás. hűségnyilatkozatok, 12-24 hónapos szerződések amelyeket az ő felükről simán módositanak, miközben te semmit nem tudsz csinálni. mert az elején aláirtad az ügyvéd team által megfogalmazott 40 oldalas szopatószerződést. ha költözöl közben, autómatikusan hosszabbodik, mindent hihetetlen bonyolultan lehet csak felmondani, ha te nem ennek megfelelően cselekszel és nem ajánlott hanem sima levelet küldesz pld, azt beejtik a kukába. megtehetik mert az érdekvédelem fényévekkel kullog a 21. századi helyzet után, mert a fogyasztóvédelemnél gondolom max még betárcsázómodem van (sincs) és mert az emberek arra emelik fel a fejüket ha egy trendi mobil 0 Ft a reklámban, nem arra ha valamit lehúznak a homárban vagy ha a telefon tényleges árának a 6szorosát elköltöd emeltdijas ügyfélszolgálatokra és idegeskedésre... a fogyasztóvédelemnek százszor erősebbnek kellene lenni mint amilyen ma...

Gea 2008.10.02. 16:22:35

Czakó Péter
behajtási munkatárs
Externet Nyrt. / UltraWEB Kft. / VIVAnet Kft."

Ahaaaaaaa, szóval a Vivanet is... Én velük csináltam végig ugyanezt tavaly decemberben... Áprilisig jöttek a számlák, felszólítások, fenyegetések pár telefon, email, k*vaanyázás után elintézték. 5 hónap alatt...

De jó volt azokkal a bogrács alá begyújtani...;)

Loree 2008.10.02. 16:54:49

Az Interware-nél van tiszta (vezetékes telefonvonalat nem igénylő) ADSL net, én pont a héten szerződtem velük, nem próbáltak etetni semmivel. Egy éves hűségnyilatkozattal 1 Mb/s-es tiszta DSL bruttó 3990 Ft/hó. Mondjuk konkrét bekötés még nem történt (új építésű társasházban van a lakás, egy hete költöztem), de remélem nem lesz gond. :P

Az mondjuk némi aggodalommal tölt el, hogy egy épületben van az ügyfélszolgálatuk az Externettel, és egy telefonos ügyfélszolgálatuk is van elvileg...

logoff 2008.10.02. 18:28:42

Bezzeg az aparhanti önkormányzatis néni csak beírja az internetbe, hogy karfiol, és minnyá egy csomó gázszámlát kidob.
A tévé hazudik!!! :D

ny-afi 2008.10.02. 19:09:34

én is externetes vagyok (vagy voltam) váltani készülök be fizettem a szeptemberi számlát rögtön be is faxoltam.volt ez 09.15.én majd másnap megrendeltem az uj netet.09.20.-án hiv az uj hogy eljárhat e a nevemben "mondom hogy persze" uj szolgáltato 09.22-én megy az externethez hogy átvenne a válaszuk "tartozom nekik nem enged" uj szolgáltato küldi a mait hogy ha fizettem probáljam ujra. hivom az extert fel is veszik (kb.10 perc után) mondom mivel tartozom netán az oktoberi dijjal (09.23.-án) mondják nem beérkeztett 09.15.-én. kérdezem hogy akkor 09.22.én milyen dijjat nem találtak?erre nagy semmi a válasz. most probálkozom ujra. remélem megszabadulok tölük.

ColT · https://www.boredpanda.com/author/hcl/ 2008.10.02. 19:21:52

@Loree : Na azt várhatod hogy a matáv bekösse... Külső szolgáltatónak valami kurva lassan dolgoznak. Saját magunkak kb. 2 hétig tart a dolog, külsősnek néha ugyanennyi hónapig...
(Nem én mondtam, hanem egy konkurrens (Enternet) ügyfélszolgálata.)

Loree 2008.10.02. 19:38:38

@ ColT 2008.10.02. 19:21:52
Hát, köszönöm az infót, gondoltam h nem lesz gyors. Eleve a szerződésben 30 MUNKAnap van kikötve, de annyira nem izgat a dolog, mert albérletből jöttem, úgyhogy még USB-s mobilinternettel netezek a gépemről. Addig nem mondom le, amíg nem lesz bekötve a másik, így nem tudnak megszívatni (remélem legalábbis).

ColT · https://www.boredpanda.com/author/hcl/ 2008.10.02. 19:42:12

Hehe, jó megoldás :) Remélem már összekapták magukat azóta!

bonifac · http://vezetek.blog.hu 2008.10.02. 20:08:11

Á, az Externettel nincs baj, leszámítva, hogy telefonon felhívni őket LEHETETLEN, az emailekre meg szimplán nem válaszolnak. Egy fél napomba került, mire emberhez jutottam a telefonon, ami háromszor szakadt meg. Nem is voltam ideges.

Úgy tűnik azóta szar minden, amióta megvették a Vivanetet, és az üfsz is BP-en van, nem Szolnokon, azóta van a kék szám is. A 1201 ki sem cseng.

Sok türelmet hozzájuk. Szükség lesz rá.

Az üfsz-esek meg egymásnak mondanak ellen, ha sikerül is beszélni valakivel.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2008.10.02. 20:48:07

telefon
itt is van hogy varni kell az ten
ha megvan akkor ide es ezta akarom
tv-internet-vezetekes
mindegyik megy kulon kulonis
egyutt is
3-4 nap mulva kijon a pasi behuzza a lakason belul a kabelt
alairom a papirt
huseg nem kell, minek is kene, az csak mobilhoz kell, mert azt szinte ingyen adjak olyankor
aztan az elso szamlaval megjon a bekotesi dij
aztan a csomagban feltuntetett arat utalom havonta
ha akarom holnap felmondom
az igaz, a modemet be kell vinnem, aze mar nem jonnek ki

RosszQtya · http://indafoto.hu/rosszqtya 2008.10.02. 21:24:10

ez a czakó péter nem lehet sikeres ember, ha egyszerre 3 helyen is dolgozik :o)

gabesas 2008.10.02. 23:26:55

A barátnőm sikeres módszert dolgozott ki az externet üfsz. ellen. nem válaszoltak kétszer is a felmondó mailre(egy hónap), erre elkezdte negyedóránként elküldeni nekik ugyanazt a mailt. fél nap ilyen mailezés után ottvolt a válasz hogy nagyon sajnálják, de mailben nemlehet felmondani, faxolja be. másnap ment a fax, és azóta megy megfelelő periódussal mailben is az elfaxolt dokumentum hogy biztos meglegyen vagy 200 példányban. Ez tegnap volt, kiváncsi vagyok mikor reagálnak.

Megdobbent 2008.10.03. 02:05:39

Hatakkor egyaltalan nem dolgozott ki sikeres modszert, vegulis :) De ne is ezert szeresd :>

Láá 2008.10.03. 02:33:27

Üdv!

Végigolvastam a kommenteket, s mivel nekem is esedékes leváltani internet szolgáltatóm (Externet... juppéé), így egyre jobban kezdek rettegni vajon mikor, hogyan fog ez sikerülni. Ami igazán felidegesített, hogy nem kaptam még számlát szeptemberre, és gondoltam megnézem mit is írtak utolsó levelükben. Ekkor vettem észre, hogy a megszokottól eltérően már nem 2970 Ft-os összeget írtak, hanem 4680 Ft-ot... namost ezt hogyan? Tartozásom nincs, Honlapon semmi ilyen csomag nincs! SŐT! Semmiféle levelet, e-mailt, bármi mást nem küldtek, hogy te hülyegyerek, a szeptemberi számlád már magasabb lesz, mert ez meg az van.
Írtam levelet 2 címükre, amit találtam, remélem hamar válaszolnak (ezt én sem gondoltam komolyan :P ).

U.i.: Gabesas módszerét valószínű én is bevetem, ha nem kapok választ hamarosan

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2008.10.03. 05:20:47

En egyszer megdugtam ilyen kabelteves csajt, de semmi kedvezmenyt nem kaptam, igaz huseget se fogadtam

۝merta-X 2008.10.03. 06:57:36

gabesas 2008.10.02. 23:26:55
Berakják a címeteket a spamszűrőbe, oszt szega.
De buták vagytok.
A féltéglát pl nem lehet berakni
a spamszűrőbe

Ofélia . 2008.10.03. 07:39:26

A féltégla jó megoldás sőt ajánlatos.

Tök mindegy melyik szolgáltató mivel csak addig kedvesek amíg megkötötted a szerződést. Utánna főleg lemondás esetén vagyunk szarba.

Főnök kocsiját megkeresni arzenált bevetni.

Nelson. · http://nelson.blog.hu 2008.10.03. 08:18:34

Nekem az adsl áthelyezésnél a bekötés után 15 perccel jött egy mail a szolgáltatótól, hogy sajnos kapacitás hiányában nálam nem lehet adsl. Ez milyen? Rögtön válaszoltam nekik, hogy ,hú de kár, viszont egyrészt sajnos nem kaptam meg a levelüket, mert nálam ugye nincs net, másrészt a kapacitás hiányról értesíthették volna a szerelőt is, aki az imént sikeresen bekötötte.
Ezek után naponta kaptam tőlük egy modemet, holott már az áthelyezési kérelemben - később telefonon és mailben is - jeleztem, hogy nem kell, mert a régit áthoztam.
Karácsonyra mindenki modemet kapott tőlünk ajándékba, de még így is rengeteg maradt, így azokkal rendezkedtünk be. Gyerek is modemeket használ építőkockának. :D

Nelson. · http://nelson.blog.hu 2008.10.03. 08:22:53

(Ez nem az externet volt, hanem a t-online.)

Bugreport 2008.10.03. 08:35:18

Én is externetes vagyok, és télleg egy rakás szar banda. Még a telefont sem veszik fel. Mobilról pl egyáltalán nem kapcsolható egyik telefonszámuk sem. Sorra generálják a fantom számlákat. Azokat is össze vissza. És ha én a TV-nethez mentem anno, nem értem hogy egyetlen papír aláírása nélkül hogy kötöttem ki az externetnél? Szarok rájuk, húzok a Nord Telecom-hoz :P

Ofélia . 2008.10.03. 08:42:59

Nelson:

Rég röhögtem ekkorát.

Azt már csak remélni tudom, hogy valami mancikaváltás után nem fizettetik ki veled az összes építőkockát.

Gromek · http://s2.images.www.tvn.hu/2007/02/19/14/45/www.tvn.hu_77d144c20119bee0e1b9747295346dec.gif 2008.10.03. 09:29:37

Szerintem tök mindegy, hogy mi a neve, hogyan hívják a szolgáltatót.

A szolgáltatások színvonala a úgy jellemezhető: hogy a béka seggéhez is lifttel jár.

Nálunk a tavalyi kálvária (UPC - EuroCable)folyamán kb. 6 órát kapott az ügyfél arra, hogy megeméssze, hogy szolgáltató cserét bonyolítottak le a háta mögött. Eszi nem eszi, ez van. Átpasszolták egy másik szolgáltatónak, nevezetesen a Fibernet-nek.

Ezt magyarázza meg nekem valaki:

- ha a Fibernet a szolgáltató, mert az internetet, a TV műsorszórást és a telefont is ők biztosítják, akkor mi a rákfenéért számlázza a TV szolgáltatást az EuroCable nevezetű banda?

- nem írtunk semmiféle szerződést alá egyik féllel sem, hiszen amikor bekötötték a kábelt, akkor a UPC szakemberei építették ki a szolgáltatást.

- mind az internet, mind pedig a TV-műsorok szolgáltatása kritikán aluli.

- 50-valahány csatorna van a TV-műsor szolgáltatásban. Olyan 50, ami a kutyát sem érdekli. Miért nem válogathatom én össze, a pénzemért, hogy mely csatornákat kívánok nézni?

Sorolhatnám még, de minek.
Magyarországon nem szolgáltatás van, hanem csak pénz-lehúzás "minden szinten, szinte minden".

Elektronikus cigi · http://www.edohanyzas.hu/?partner=3 2008.10.03. 10:11:13

Ennek a cikknek a címéhez csak ennyit írnék:
Az!

gabesas 2008.10.03. 11:16:39

Omerta: bebaszna ha a saját szolgáltatásukat - meg a szerződésben kapcsolattartásra kijelölt mailcímet - filtereznék: egyébként meg van jópár ipm hogyha ezen múlik (nem, nem spammelésből élek).

instant vízpor 2008.10.03. 12:49:24

A számlázással tényleg gondjaik vannak, mióta átvették a tvnetes előfizetőket. Ezért kitalálták, hogy küldenek egy e-mail-t, ha feladták a számlát. Na most nekem pl. szeptember 19. óta nem jött meg a számla, csak az e-mail-ből tudom, hogy állítólag feladták. Írtam is nekik, hogy küldjenek másolatot, mert csak így bemondásra, számla nélkül nem fogok fizetni.

A legjobb az egészben az, hogy még júliusban regisztráltam az ebpp.hu-n, mondván milyen kényelmes lesz, hogy nem kell a számlát nekem tárolni, nem kell a postára rohangálni a befizetéssel. Mint az a fentiekből kiderült, azóta is postán küldik a számlákat.

Ja igen: nemhogy online, de telefonon sem lehet velük kommunikálni, ui. nem veszik fel. (Bár a honlapjuk szerint éppen bővitik a kapacitást, és október 7-től már nagyon jó lesz.)

viharboszorka 2008.10.03. 15:11:09

Loree:
"Az Interware-nél van tiszta (vezetékes telefonvonalat nem igénylő) ADSL net, én pont a héten szerződtem velük, nem próbáltak etetni semmivel. Egy éves hűségnyilatkozattal 1 Mb/s-es tiszta DSL bruttó 3990 Ft/hó. Mondjuk konkrét bekötés még nem történt (új építésű társasházban van a lakás, egy hete költöztem), de remélem nem lesz gond. :P"

Interware? Ügyintézés csak személyesen ajánlott :) Telefonon is aranyosak, még néha visszahívást is ígérnek. Aztán nem hívnak. Legalább is én ezt tapasztaltam.

Attee 2008.10.03. 20:59:13

Ez a sztori emlékeztet erősen arra, ami velünk történt vagy 2 éve. Szintén externet, de mi megpróbáltuk ajánlott levélben, postai úton is lemondani. Erre sem sikerült válaszolniuk, hosszas huzavona, millió telefon után sikerült csak nagynehezen, (ekkor már ők fenyegettek bírósággal, végrehajtóval egy általunk már nem használt, lemondott szolgáltatásért...) amikoris már régen a DMCC-nél voltunk (azóta már DIGIkábel)

LouiS 2008.10.04. 11:40:39

Asszem az externet is olvassa a homárt, az alábbi postot a weblapjukon találtam, október 2-i keltezéssel:

Tájékoztatjuk előfizetőinket, hogy a 1201 számon hívható telefonos ügyfélszolgálatunk kapacitását bővítjük, a fejlesztés várhatóan október 7-én fejeződik be.


A bővítésig előfordulhat, hogy ügyfélszolgálati telefonszámunk foglalt, illetve nem kapcsolható. Az esetleges kellemetlenségekért szíves elnézésüket kérjük.

bambapacák 2008.10.05. 18:31:40

Az externet ugye egy kis bolha a nagy net-kutya-üzleten, de az invitel az nagyra tartja magát. rendesen védi a piaci szegmensét, mert ahol ő a telefonos, ott nem sok fű terem másnak. Szóval sokáig szar volt a webmail-ük, írtam több on-line reklamációt, erre most fél év elteltével kapok automatikus értesítéseket, hogy a webmester fiókja olvasatlanul kidobta a leveleimet. Mondjuk nem is válaszolt rá semmit, de azt hittem legalább elolvasta. (Általában hiába kérek visszajelzést, azt általában nem klikkelik, elfárad az egér.) Csak a szerződés kötési-bővítési e-mailre válaszolnak azonnal!

ezcinkesnagyon 2008.10.06. 11:18:44

No hát erről az Externetes témáról nagyon sokat tudnék mesélni, de nem pazarolom rá a drága időm. Most is csak azért írok, mert megkaptam az októberi számlát (6-án, 6.-i bef. határidővel úgy, hogy már szept 19.-én elkészítették, csak nem adták fel!!!). Szóval kb. 430Ft-al számláztak többet mint eddig. Nem lett volna olyan nagy gond, ha az idén egyszer már nem emeltek volna árat, és most is tájékoztattak volna minket. De nem! Nagynehezen felvették a telefont az általános üf.szolgálaton (számlázás nuku), ahol egy szerencsétlen újonc, aki semmiről semmit nem tud, kérte hogy adjam meg az e-mail címem, és majd levélben tájékoztatnak. Arról csak sejtése volt hogy mi az áremelkedés oka. Szerinte azok, akik nem rendelkeznek hűségidővel, ilyen kellemes ajándékban részesültek. Had' menjen a paraszt ha akar máshova, ha meg olcsóbbat akar, írjon alá. Vagy ne. Főleg ha szereti a HIF-et emlegetni. Mert az olyan nekik mint a spanyol inkvizíció. Nem a fogyasztóvédelem kell ide, hanem a Hírközlési Felügyelet. Egyébként a pofátlanság netovábbja az árakat a megnövekedett költségekre fogni,mivel- csak hogy egy példát mondjak- minél több ADSL-ük van, annál kevesebb alapdíjat fizetnek a távközlési szolgáltatónak. Sávosan van kiképezve a nagyker ár. Még hazudozni sem tudnak rendesen.

Dinnye Utca 2008.10.07. 17:15:21

Szerencem volt behajtási munkatárs Czakó Pétertol, megtudni hogy az externetnel minden relativ. De a legviccesebb az volt, h a Ugyfelszolgalat fonoke nem beszel ugyfelekkel - as a matter of polivy. Tok gaz ceg.

rexter 2008.10.08. 22:33:30

en egyszer ezt Czako Petert elkuldtem szo szerint a kurva anyjaba mikor alaptalanul kuldott fizetesi baszogatast. azota nem kuldott semmilyen levelet.

xtronet 2008.10.21. 14:01:40

Az externet Nyamvadt Rt.-vel ugyanilyen cipőben járok.
Július-ban ISP váltással másik szolgáltatóhoz mentem, de ez abszolút nem érdekli az externetet, azóta is folyamatosan küldi a havi számlákat,sms emlékeztetőket, sőt legutóbb megkaptam felszólító levél III címüt is.
Mailekre abszolút nem reagálnak, sz*rnak a fejemre nagy ívben.
Tényleg nem lehet ezek ellen tenni semmit?

trett88 2008.12.03. 23:54:06

Hello!
Nézd meg, hogy a telefonvonalon (gondolom ha le akartad mondani akkor az internetre már nincs) van e hűségnyilatkozat, és ha nincs akkor nyugodtan felmondhatod a vonalat. Ez azt jelenti, hogy ha megszűnik a telefon akkor ellehetetlenül a szolgáltatás tehát azt a t-com jelzi az internetszolgáltatónak és az is megszűnik, bár elővigyázatosságból küldenék egy faxot a szolgáltatónak, hogy szeretnéd felmondani a szolgáltatást a létesítési vonal megszűnése miatt, illetve hivatkozhatsz a rossz kommunikációra és beírhatod eredeti felmondásod paramétereit a faxba hátha visszafele jóváírják. tartsd meg a faxbizonylatát. Ha aláírod az egy hiteles dokumentumnak számít amire kötelesek intézkedni.
üdv, egy jótakaró
ui.: így 99,99%ban menni fog
süti beállítások módosítása