Tékozló Homár

A legbunkóbb direktmarketing ever

2008.10.17. 13:48 | jackyll | 200 komment

Van rosszabb a direktmarketingre érbredésnél? Például ha ismeretlen számról kezdenek el sorozatosan hívogatni:

Hirtelen felindulásból írok, mert álmomból keltettek fel az előbb a következővel:
- Jó napot kívánok, XY vagyok az ING-től, és azt szeretném megkérdezni Öntől, hogy van-e valamilyen kapcsolatban velünk?
- Ne haragudjon, de most nem alkalmas a hívás.
- És miért?
Én naiv, azt hittem, elnézést kér majd, vagy valami... pff. Most harmadszor hívnak, először még vicces volt, hogy véletlenül sem kérdeznek rá (naná), hogy egyáltalán akarok-e velük beszélgetni. Másodszor tuti mondtam, hogy töröljenek az adatbázisukból. Egyébként hogy a fenébe tehetek én bejelentést a fogyaszóvédelemnél, amikor az egyetlen bizonyítékom egy nem kijelzett számról fogadott hívás?

Üdv,
LG

 

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

kicsilara 2008.10.17. 13:51:33

YES!!!!!!

Hát te meg milyen telefon előfizetésnél pipáltál be vmi rublikát hogy zaklathatnak, vagy melyik biztosító cégnél? vagy mi a frászt csináltál hogy tudják a számod?

a paraszt a fatelepről (törölt) 2008.10.17. 13:55:01

undorító...én mindig meghallgatom az ilyeneket (ha éppen ráérek)...koptassa csak a száját, még tettetem is magam, hogy érdekel és a végén aztmondom...bocs, de nem....aztán van olyan is mikor már kezdi a bemutatkozást, már levágom, hogy nem a Józsi az, hogy menjünk szörpölni, és rögötön rávágom...nem érdekel bammeg....egyébként sajnállak haver...ez szívás...menjen a sunyiba a sok mocskos telefonon/emailben zaklató cég....

Mária 2008.10.17. 13:58:31

"azt szeretném megkérdezni Öntől, hogy van-e valamilyen kapcsolatban velünk"

Ezek nem építenek semmiféle adatbázist?

Egyébként mit válaszoltál arra a kérdésre, hogy "De miért?"

???

elwood 2008.10.17. 13:59:54

Le lehet mondani egy csehországi emeltdíjás számon, ahol egy hölgyismerős dolgozik.

hiszti 2008.10.17. 14:01:45

ha éppen húst klopfolok, csak pofával lefele fordítom a telefont a pulton, majd folytatom a munkát. Ha mondani akarja, hát mondja, csak ne halljam XD

Baluci 2008.10.17. 14:06:31

Nem a mundér becsületét akarom védeni, hiszen régi ügynökként én már nem dolgozom úgynevezett "hideghivással", de egyvalamit meg kéne már érteni. Nevezetesen: a biztositottak adatai titkosak, semmiféle lista nem létezhet, ez mindenki érdeke. Ergo, csak akkor derülhet ki, valakinek van-e valamilyen kapcsolata - ha megkérdezik. Ez igy volt, van, lesz... Igazán olyan nehéz azt mondani: "Köszönöm, nem érdekel?" Higgyétek-el, el fog köszönni az ügynök és annyi. Ha meg dacból elmész egy esetleges jó ajánlat mellett, az a Te bajod...

Fedup Sári 2008.10.17. 14:09:13

Baluci, biztos nem sikerült elolvasnod dacból ezt:

"- Ne haragudjon, de most nem alkalmas a hívás.
- És miért?"

gelsystem 2008.10.17. 14:11:06

Baluci!!! az utolsó mondatodÉ kijár neked egy tökönrúgás....
ha esetleg el is kellene magyaráznom, hogy miért, akkor nem vagy a homárra való!!!!FONTOS!

Dr.Bio74 2008.10.17. 14:12:24

A múltkorjában a testvérem egymásután kettő dájrektmarketinges telefonba nyúlt bele, a harmadikat pedig elküldte a francba, pedig az a család egyik ügyéből kifolyólag telefonált az egyik biztosítótársaságtól. De sajnos úgy kezdte, hogy:
" Remélem nem zavarom, az XY biztosítótól vagyok..."
eddig jutott.

a paraszt a fatelepről (törölt) 2008.10.17. 14:13:12

Baluci 2008.10.17. 14:06:31

olvasni te sem tanultál meg? ezé vótá jó ügynöknek...

a paraszt a fatelepről (törölt) 2008.10.17. 14:14:33

jobb lesz ha lépsz, mert úgy jársz mint a tecsós békásgyerek....

VilMarci 2008.10.17. 14:16:39

Baluci: "a biztositottak adatai titkosak, semmiféle lista nem létezhet"
Na... a saját adabázisához már csak hozzáfér. Tehát ha az a projekt, hogy új ügyfeleket kell keresetetni Bélával, akkor már eleve egy olyan listát kapjon, amin nincsenek rajta a meglévők, így legalább az ő zaklatásuk elkerülhető.

É2I 2008.10.17. 14:25:22

Hogy lehet bizonyítani: ugye bemondta, hogy ING, innen már csak találékonyság.

Én is voltam ügynök, tudok egy jó lerázási módszert; ha hív a humándroid megkérdezem melyik cég, abból kiderül milyen irányban támad. Ekkor bemondom: köszönöm, de van személyes üzletkötőm, így visszhall. Másik; ne haragudjon vezetek és nincs kihangosítóm. (95%-ban működik, mostmár, hogy leírtam lehet nem ;)

Az igaz, hogy a biztosítottak adatai titkosak, de itt nem is erről van szó. Csak egy telefonszámról, ami, ha nem titkosított ezer módon bekerül a véráramba, attól kezdve egyik cég adja a másiknak.....

WildBird 2008.10.17. 14:28:50

Na igen. Az e leghányadékabb az egész történetben, hogy akik a céget üzemeltetik elbújnak az értékesítők pajzsai mögé és a nekik szánt "k*rvaanyád"-ok az értékesítőn csattannak, persze van amelyik bőven megérdemli, de sok olyan is aki nem és csak azért dolgozik ilyen utolsó cégeknek, hogy a gyermekének iskoláztatásra, ruhára és kajára több pénz jusson. Az értékesítő nem válogathat időpontokban, sem ügyfelekben. Leül és csinálja a melót ahogy megszabják neki, hogy pénzt kereshessen vagy el lehet menni máshova, gyakorlatilag mindegy, mert kevés a jó munka és ha az adott ember nem vállalja el akkor majd elvállalja más, van álláskereső bőven. Aki szeretné elkerülni ezeket a munkákat azt behúzzák mindenféle körítéssel, behívják face2face interjúra, majd a 2 emberes interjú helyett egy gyűlést kap az illető rengeteg emberrel akiket szintén hasonló kamuval etettek meg, majd itt felvázolják, hogy marketinges eladós sz*rról van szó, pont arról amit telefonban váltig tagadtak mikor az interjút egyeztették. Nem elég a sok hazugság, a spamek, a közösségi portálokon való zaklatások és egyebek, minden potenciális lehetőséget kihasználva hülyét csinálnak gyanútlan munkakeresőkből akik csak normális munkát szeretnének találni és megaláztatás nélkül tisztességgel dolgozni. Ügyvezetőket kéne telefonhoz ültetni egy napon át olyan embereket híogattatni velük akik előzetesen már durván elküldtek valakit az anyjába. Szánalmas marketinges rabszolgahajcsár cégek... MONNYON LE!! FONTOS!!!!!!

É2I 2008.10.17. 14:28:54

@tük vagytok parasztok

Hé, ha minden önérzetes mundérvédőt elküldessz, kimarad itt nekünk koncnak? :D

Cigiző · http://cigi.blog.hu/ 2008.10.17. 14:30:45

Én a második mondatnál szoktam kérdezni, hogy honnan tudja a számom. Ha hebeg-habog, kérem az azonnali törlését a rendszerükből, ha nem akarja, a főnökét. Adatvédelmi törvény: a teloszámod a személyes adatot, csak te rendelkezel/rendelkezhetsz vele.

Dr.Bio74 2008.10.17. 14:31:28

Én egy okos vagyok a sok közül..


A bajom nekem nem ott van, hogy hogyan kezeljek egy ilyen hívást, hanem, hogy egyáltalán hívnak, eszméletlen sokszor, és még egyszer nem tudtak olyat ajánlani amit elfogadtam volna. De félreállsz az autóval (ki a franc ez?), megszakítod a beszélgetést valaki mással, frankó éjszakás műszak után azt sem tudod, hol vagy és kinek hívnak, de felkelsz stb. azért, hogy aztán kulturáltan elutasíthass egy csodálatos ajánlatot.

hófehérke (törölt) 2008.10.17. 14:32:48

és még neked áll feljebb, Baluci? tényleg jó ügynök lehettél!

a paraszt a fatelepről (törölt) 2008.10.17. 14:33:01

enenmegaziren 2008.10.17. 14:28:54

csak dobok fát a parázsra...az ilyenek lobbannak tőle...és akkor indulhat a műsor így péntek délután...:)

moli 2008.10.17. 14:33:23

Baluci, menj a picsaba.
tenyleg.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2008.10.17. 14:33:59

Én az ilyeneket vagy lecsapom, vagy eőtte közlöm hogy KÖSZ NEM!!!!!

a paraszt a fatelepről (törölt) 2008.10.17. 14:34:02

Baluci 2008.10.17. 14:25:30

erről a vicc jutt eszembe : vadász vadász, te szopni jársz ide?

Dr.Bio74 2008.10.17. 14:34:11

moli

Még csak melegítünk, ne ilyen dúván plz.

moli 2008.10.17. 14:35:55

"""hogy a gyermekének iskoláztatásra, ruhára és kajára több pénz jusson."""

hitler meg a nepeert dolgozott.
NINCS felmentes ilyen munka vallalasa alol, SEMMI.

elwood 2008.10.17. 14:37:24

Kérem példásan büntessék meg.

moli 2008.10.17. 14:37:30

es """Ügyvezetőket kéne""": persze, meg a drogdilereket kell elkapni, nem pedig a fogyasztokat. nyilvan.

Dr.Bio74 2008.10.17. 14:40:05

moli

Sajnos van.
És bármennyire is dühített, én soha nem küldtem sehová azt a hívogatót, aki korrekt, és kultúrált volt, illetve elsőre vette a lapot és lelépett.
Ez egy ilyen gyökér világ, ha gyökér hív, én is az leszek, ha nem akkor nem baszok ki egy emberrel akinek ilyen szar a melója.

É2I 2008.10.17. 14:42:56

@Cigiző
"Adatvédelmi törvény: a teloszámod a személyes adatot, csak te rendelkezel/rendelkezhetsz vele."

Ez igaz, de nagyon könnyű már csak találomra is beletrafálni egy tömbbe, oszt mehet. Általában a telefonos felett két-három szinttel találják ki a hihetelen ajánlatot, úgy hogy életükben nem adtak el egy pár cipőfűzőt sem. Azok meg úgy tojnak az egészre, hogy csak na. Általában nem ők eszik kefét és a nagyszámok törvénye alapján több üzlet köttetik, mint ahány valódi büntetéssel járó panasz. Ja és ők vágják le a nagy zsét.
A droid meg munkaközvetítőn keresztül négy órára bejelentve, 12-t telefonálva szakad, éhbérért.
Nem azt mondom, hogy jó így csak megint a fejétől bűzlik, egészen azon fejektől akik ezt törvényileg engedik, szemet hunynak felette.

Fairy Girl 2008.10.17. 14:50:08

Szerintem a legbunkóbb direktmarketing ever az az, amikor konkrétan az utcán szembejönnek veled a felmérést készítők/árusok/gyűjögetők/koldulók/stb., és nem engednek továbbmenni. Elédáll, és amerre mennél, arra meg ő is. Vááh.

VilMarci 2008.10.17. 14:50:51

moli: tényleg nem kell mindet bántani látatlanban. De a rendszer szar. Egy működőképes, és felhasználóbarát változat kb így nézhet ki: Ha nekem hirtelen felindulásból biztosítást köthetnékem támad, akkor ezt jelzem valahol, és innentől kezdve versenyezhetnek az ügynökök a jobbnál jobb ajánlataikkal. Az ügynök pedig vagy nem látja a telefonszámomat, vagy egy virtuális számot lát, ami kikapcsolásig az én telefonomon csörög.

É2I 2008.10.17. 14:51:55

Én pl egyértelműen megtiltanám a telefonon történő marketinget, mindenhol, mindenkinek. Csak ezzel lehetne kiírtani a sok hhiihhettettlleenn-t.
Igaz fogná is a fejét a sok manegér, hogy akkor most mi legyen, hát a nagykönyvben is az van leírva, hogy a telefon a legolcsóbb és leghatékonyabb. És különben is akkor most mi lesz? El kell mennem dolgozni? És ott nem is lehet f..zrázással milliókat gombosvillával forgatni a padláson!

WildBird 2008.10.17. 14:52:25

moli:
"hitler meg a nepeert dolgozott."

A gyerekükért dolgozó marketingesek lehet idegesítőek a megkeresésekkel, de nem ölnek meg senkit, mint Hitler, aki egyébként nem tudom most hogy jön ide...

"es """Ügyvezetőket kéne""": persze, meg a drogdilereket kell elkapni, nem pedig a fogyasztokat. nyilvan. "

Ez tény, de drogról sincs itt szó... Nyugalom.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2008.10.17. 14:53:40

@Fairy girl : Te lány vagy, kiabálhatsz hogy "szatíííír"...

_UnderCover_ 2008.10.17. 14:57:07

Csak az örökzöld Polisor László-módszert tudom ajánlani mindenkinek.
_
humor.serveblog.net/polisor/

bekbórd! 2008.10.17. 14:58:48

Az én kedvenceim a részvényes hívogatók. Ha az elején mondom, h nem érdekel, visszavág, h azt se tudom, mit akar mondani. Pumpa föl, telefon lenyom. De legközelebb inkább csak leteszem a pócra, hadd beszéljen.

É2I 2008.10.17. 14:58:56

@Fairy Girl

Na ezt én is, jobban, mint a telefonost.
Eleve kerülöm a szemkontaktust.De amikor látom, hogy támadna a csőröge a kezemet föllendítem (éppen nem heil pozícióba) és jó erős hangon: KÖSZI NEEEM!
Hatni szokott, ha nem is mindig.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2008.10.17. 14:59:28

@WildBird : És honnan tudod hogy az a marketinges a gyerekéért dolgozik? Sokan végeznek értelmes munkát is a gyerekükért.

a paraszt a fatelepről (törölt) 2008.10.17. 15:07:30

@enenmegaziren

no mégis elment a Balukapitány..szánom bánom...én kérek elnézést...kérem büntessetek meg példásan...

a paraszt a fatelepről (törölt) 2008.10.17. 15:08:39

...nem egy 007-es ügynök volt az tuti

BiG_ 2008.10.17. 15:09:40

A malketingeseket lökjék le a padlóla. Dulván!
Téldepeltessék sünökle!

Üdv!

elwood 2008.10.17. 15:11:47

Na megyek a Polisor gumisműhelybe

staropramen 2008.10.17. 15:23:36

ha engem hívogatnak azzal kezdem, hogy tudom, hogy Ön csak a munkáját végzi ezért kérem ne raboljuk egymás idejét.Ez mindig bejön.Az a tróger, aki kiadja a feladatot az úgysem kerül telefonközelbe.

_UnderCover_ 2008.10.17. 15:24:11

Fenn van az emberünk iwiw-en!
Tessék jelölni.
Még nem derült ki nekem, hogy kamureg-e, de két kollégámat már visszaigazolta.

NW1 2008.10.17. 15:43:51

...és az ING engem valami hasonló zaklatós dologra akart beszervezni. Két napos tréningen vettem részt, de másfél nap után elmenekültem. :)

Impega 2008.10.17. 15:46:07

NW1 2008.10.17. 15:43:51
Inkabb maradtal volna. Megmenthetted volna oket a csodtol :D

Rák Attantam 2008.10.17. 15:49:56

enenmegaziren 2008.10.17. 14:25:22
"ne haragudjon vezetek és nincs kihangosítóm."

Ez vezetékes telefonról is működik. Csak nagyon magabiztosan kell mondani.

elwood 2008.10.17. 15:51:42

Az ING és Gatya banknál még nincs számlám.

WildBird 2008.10.17. 15:54:47

ColT: "És honnan tudod hogy az a marketinges a gyerekéért dolgozik?"

Onnan, hogy én ugyan nem vagyok marketinges, sem marketinges csoportvezető, sem tulajdonos, de nagyon sok értékesítőt személyesen ismerek és közülük 60%-70% anyuka, beszélgetek is velük időnként, így nagyjából lejön, hogy nem aranyórára gyűjt a többség. :) Ezért merem azt írni amit fentebb írtam. Természetesen van olyan is aki az aranyórás kategória. Ezt semmiképp sem cáfolom, de ahogy elnézem a többség nem az.

"Sokan végeznek értelmes munkát is a gyerekükért."

Több ilyen munkahely kéne, akkor nem fanyalodnának rabszolgamarketingre. Amíg a nem sikeresek megveszik a sok szart amit a telefonosok rásóznak, addig nem lesznek más értelmes munkahelyek, mert erre van igény. Tulajdonos semmit sem csinál, rabszolgák felhajtják a pénzt, kényelmes, kivitelezhető és a legfontosabb: nem kell semmit dolgozni odafent ha ez beindult. Amúgy azt gondolom ha az emberek nem vennének meg semmit amit így próbálnak rájuk sózni, akkor fulladna be csak ez a dolog, de addig... Azt is vallom, hogy a jó és hasznos dolgoknak nem is igazán kell reklám, amit meg tuszkolnak az emberre az pedig valószínűleg eladhatatlan, mert fabatkát sem ér. Persze ez az én gondolatmenetem csupán.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2008.10.17. 16:02:40

@WildBird : Érdekes, én nem ismerek egy olyan embert sem aki ilyen szart elvállalna. De tudod, rohadtul nem érdekel ki hív fel baromságokkal, hagyjon már békén és ne rabolja az időmet, főleg ha közlöm is vele hogy nem érdekel. Az ember más sem kap az arcába egész nap mint hogy vásároljon, és kurvára elegem van belőle.

Egyébként olyan embert sem ismerek aki telefonmarketing hatására megvett volna bármit is.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2008.10.17. 16:22:39

Meg hát többek között ezért nem kell a tökömnek sem vezetékes telefony.

Balance Of Power 2008.10.17. 16:27:35

Wildbird: Az ismeroseid velhetoleg valameilyen szinten sikeresek ebben a tevekenysegben, kulonben abbahagytak volna, leven a legtobb ilyen munkahely jutalekos. Es ha huzamosabb ideig nem keres az ember penzt vagy nem megy ez a piocaskodas, egy ido utan feladja. De az engem is erdekelne, hogy KIK vesznek igy meg barmit is?

Balance Of Power 2008.10.17. 16:32:08

En az OTP Csoportnal voltam egyszer diakkent a Paulay Ede utcaban. Volt egy marha lelkes, alapvetoen szimpatikus srac, aki valszeg ilyen munkabol kapaszkodott fel, tenyleg hitt benne, legalabbis ugy tunt. Na, ott az volt a szoveg, hogy nem ertekesites, merthogy a telefonalo csak idopontot egyeztet. Ki volt dolgozva a 3 kerdeses rendszer: 1. Egyetert-e On azzal, hogy az OTP Csoport megbizhato nev? 2. Nemtommi, valami hasonlo, amire altalaban igennel valaszol mindenki 3. Mikorra beszelhetunk meg egy idopontot, amikor kollegank kimegy Onokhoz es...? Azt magyarazta fel oraig, hogy mennyire jo ez a 3 kerdes es pont ezert NEM tolakodo a hivas es hogy milyen jol megy XY kolleganak, bejon napi 2 orara es milyen jol keres. Aztan lehetett probalkozni, adott egy cimlistat, 3 hivas utan otthagytam az egeszet a faszba. Elkoszontem a sractol, aki addigra mar egy masik csoportot hulyitett, azt mondja: igen lattam rajtad, hogy ez nem neked valo. Muhaha.

Balance Of Power 2008.10.17. 16:35:52

chicken: Basszus, az en szamomat se irja ki a telefonod, ha melohelyrol telefonalok. Nem rohognem halalra magam, ha minden hivott szamrol foglaltat kapnek, legyen az akar munkaval kapcsolatos, akar maganhivas.
Es ha teged keresnek allasajanlattal?

WildBird 2008.10.17. 16:42:43

ColT: "Érdekes, én nem ismerek egy olyan embert sem aki ilyen szart elvállalna."

Ez valóban érdekes. a pénz nagy úr, ha nincs, akkor méginkább.

"De tudod, rohadtul nem érdekel ki hív fel baromságokkal, hagyjon már békén és ne rabolja az időmet, főleg ha közlöm is vele hogy nem érdekel. Az ember más sem kap az arcába egész nap mint hogy vásároljon, és kurvára elegem van belőle."

Ezzel egyetértek. Bár engem eddig nem talált meg más csak a szolgáltatóm akinél előfizetéses vagyok immáron több, mint 10 éve, senki más ez idő alatt. A kollégámat annál többször betalálják, még hétvégén is, ő más szolgáltatónál van, nem tudom van-e köze ehhez. Vonalason otthon szilveszterkor, este 23 óra környékén próbáltak eladni nekem valamit, de nem vártam végig, viszont az anyjába sem küldtem el. "Jó" szilvesztere lehetett az anyázásom nélkül is egy telefon mögött. Én maximálisan megértem amúgy a hirtelen haragot és szitkozódást a kéretlen telefonok miatt, de valójában egyáltalán nem azon csattan akin kéne, ergo elküldheted az anyjába, ő megjegyzi, hogy "paraszt", aztán 2 hónap múlva újra kidob egy másik elé a gép és Te anyázhatsz kedvedre, mindhiába amíg törvényben nem szabályozzák ezt normálisan.

"Egyébként olyan embert sem ismerek aki telefonmarketing hatására megvett volna bármit is. "

Se olyat aki elvállal marketinges melót, se olyat aki vásárolt? Elég kevés embert ismersz akkor.

Mielőtt fejemhez vágná valaki, nem vagyok marketinges és nem vagyok a védőszentjük sem, csupán egy külső szemlélődő aki többet tud erről a dologról és leírja amit lát és gondol.
Mindenesetre én is amellett vagyok, hogy a telemarketinges iparban dolgozók teljes egészének valamilyen más elfoglaltságot kellene biztosítani és beszűntetni a telemarketinget úgy ahogy van.

WildBird 2008.10.17. 16:47:35

Balance Of Power:
"Wildbird: Az ismeroseid velhetoleg valameilyen szinten sikeresek ebben a tevekenysegben [...] De az engem is erdekelne, hogy KIK vesznek igy meg barmit is?"

Jól látod, sikeresek, egyik-másik anyagi felívelését a saját szememmel néztem végig. Amúgy, hogy kik vesznek ilyet? Nagy az Isten állatkertje a bizonyos alacsony kerítéssel. Egy jó marketinges hihetetlen számomra, hogy miket el nem tud adni és nehezen fogom én is aggyal, hogy az emberek mikre szórják ki a pénzt...

▓▓▓▓▓☻ ©╞╕ چ ذ җ € η ☻ ▓▓▓▓▓ · http://blog.hu/user/45354/tab/activity/mindate/2007-07-23T16:48:05+02:00 2008.10.17. 16:56:42

Balance Of Power 2008.10.17. 16:35:52
Igen, tudok róla, hogy vannak olyan munkahelyek, állami hivatalok, ahol a kimenő híváson tiltva van a kijelzés. De a tapasztalatom az, hogy akik "rejtett" számról hívnak, általában nem érdekesek számomra. Hogy valaki meg hivatalból telefonál, nincs ilyen illúzióm! :D

Volt, hogy olyan ismerős akart elérni munkahelyről (mert úgy neki ingyen van), akinek - emiatt - nem írta ki a számát. Nem ért el. Aztán este felhívott és szentségelt. Pont nem érdekelt a sirám... Ezek az én szabályaim, lehet alkalmazkodni.

Balance Of Power 2008.10.17. 16:59:38

De az ismeretlen, de kiirt szammal is igy jarsz el? Akkor az ismeroseid nem is valthatnak szamot :D

P.I.M.P. 2008.10.17. 17:01:09

Nekem a CV-mben benne van a telószámomnál egy megjegyzésben, hogy rejtett számos hívásokat nem fogad! Symbian Rlz! De sok Hr-s nyomja ezerrel...

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2008.10.17. 17:09:56

itt torvenyileg be lett tiltva, de azert van aki probalkozik
annak a 90 szazalekat kijelzi a telefon es fel se veszem, a maradek 10 szazaleknak eppen 2 szava marad mire kinyomon
lecet

havajj 2008.10.17. 17:14:04

LG, had tippeljek! Vodás vagy.
Ők szoktak nagyba bizniszelni a telefonszámokkal. Akinek nagy a mobilszámlálya, az minden bizonnyal gazdag, és feltétlenül venni fog valamit amire nincs szüksége.

havajj 2008.10.17. 17:16:42

Egyébként meg szerintem ilyenkor nem fogy.véd. Ha egy nap 3x hívtak az zaklatás. Feljelentés, és majd a rendőrök eldöntik hogy kié a szám.
Ezt persze csak akkor érdemes, ha biztos vagyol benne, hogy nem járultál hozzá sehol. Különben SZÍÍÍÍÍVÁS.

j311 2008.10.17. 17:31:24

Az ilyen Direkt Marketingeseket áltaában azzal szoktam fogadni, hogy:
"Iiiigen? Akkor a teanyád basztam meg tegnap? Mondta, hogy majd felhív a fia."

Valahogy sosem folytatódik a beszélgetés.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2008.10.17. 17:35:35

havajj
Te ezt komolyan gondolod, hogy 3 hivasra elkezd nyomozni a rendorseg
meg itt se

Nagyvakond 2008.10.17. 17:43:40

Van az ilyen hívásokra egy ősi norvég trükk, én azt szoktam bevetni.

"Köszönöm, (elnézést, de) nem"
----------------------------------

Nemtom emlékszeik-e valaki arra, hogy kb. 10 éve (nemtom, meddig) ha valaki hívta az ING-t, akkor mi volt a várakoztató zene?
Én emlékszem - és nem hülyéskedek:
becsszó(!) az izraeli himnusz.

Csók!

havajj 2008.10.17. 17:49:46

hát nem kezd el, ugyanúgy ahogy a fogyasztóvédelem se, de ez a hivatalos módja
legalábbis szerintem nem a fogyasztóvédelem az illetékes ilyen esetben
egyébként hogy elkezd-e az csak azon múlik, hogy mennyire rámenős az illető, itt mindenkit b@szogatni kell, hogy csináljon valamit és akkor csinál
ha az ő dolga
volt egy ilyen esetem nemrég. nem a rendőrséggel, hanem az önkormival.
egyszerűen el akartak hajtani mindenhonnan, aztán egyszercsak elegem lett belőle és megmondtam hogy hát pedig akkor vegyünk fel egy jegyzőkönyvet, hogy eztmegezt ő nem tudja megcsinálni, mert nem rá tartozik
azt nem tudta megmondani hogy akkor kire, de 20 perc alatt kész volt, és még mosolygott is közbe

Swind 2008.10.17. 17:50:12

A legszanalmasabbnak azt tartom, amikor figjuk sincs rola, hogy mivel foglalkozik a ceg aminek a vezetojevel kivan beszelni.

Pelda: Koszonos, xy ugyvezetovel szeretnek beszel. Hirdessen nalunk xy online cegkodex, cegmutato, szaknevsor stb. (kb napi 100-500 latogatoval)
Regebben megkerdeztem, tudja e mivel foglalalkozunk? Inkabb hirdessen nalunk.:)
Ugyanis az egyik kozepes nagysagu internetes portalt uzemeltetjuk, es ugyanaz a cegnevunk is, kb 1000x tobb olvasoval..
Isten barmai.

havajj 2008.10.17. 17:51:50

mondjuk ahhoz hogy ezt a rendőrségen csináld, ahhoz patyolatnak kell lenni
és még úgyse biztos hogy megéri :)

_LG_ 2008.10.17. 18:06:09

"havajj 2008.10.17. 17:14:04
LG, had tippeljek! Vodás vagy."

Neeeem vodás, neeeem vodás!

Egyébként nem is a direktmarketing létével volna bajom, lehetne ezt is IGÉNYESEN csinálni. Meg még sok minden mást...

havajj 2008.10.17. 18:24:43

Akkor viszont biztos vagyok benne, hogy trémobilos vagy pannonos vagy, mert azok szokták még eladni a számokat. :)

Fairy Girl 2008.10.17. 18:26:04

ColT 2008.10.17. 14:53:40
@Fairy girl : Te lány vagy, kiabálhatsz hogy "szatíííír"...

Hát ja, de vannak nők is :)
Van egy visszajáró nő a lépcsőházunkban. MIndig azt mondja, hogy ő már itt lakik huszoniksz éve, és hogy szomszédok vagyunk (nem vagyunk persze...). És a vége mindig az, hogy adjunk pénzt stb. De már rutinos vagyok, mert ha meglátom az ajtó környékén, akkor gyorsan felszaladok a lakásba :D

flexsnake · http://flexsnake.blog.hu 2008.10.17. 18:40:08

"azt szeretném megkérdezni Öntől, hogy van-e valamilyen kapcsolatban velünk"

Csak az édesanyáddal voltam kedves fiam :)
Engem meg a buzi otp hív fel hogy nemakarom-e megrendelni az sms szolgáltatást, mondom kislányom én otps vagyok de nem csak számlatulajdonos hanem ott is dolgozom, ha kellene akkor már lenne.nekem le van tiltva hogy telefonon zaklassanak úgyhogy nemértem honan a baszásból vették a számom mikor mindenhol nemlétezőt adok meg :)

Tegnap meg buzi MediaMarktban 135ft-es maxell cd-t vettem mondom jo lesz az 52x :)
Aham, most berakom a gépbe és 10x a maximális sebesség amivel írható!Hát baszodjon meg a csaló anyjuk!

Papillan 2008.10.17. 18:44:02

Először is még mielőtt bárkit is védenék, megértem LG gondját, de..

Én is biztosítási ügynökként dolgozom, és elég jól megélek belőle, és olyan anyagi tudok ezzel teremteni magamnak amiről sok korosztálybelim csak álmodna,ehhez marha sokat kell dolgoznom, és igen én is telefonok hidegcímanyagból, de tiszteletben tartom ha vki nem kíváncsi rám, de azt nem nagyon tűröm el, ha valaki olyan szöveggel válaszol, hogy majd ha megba*ott akkor beszélhetünk...
úgy gondolom, hogy ha én normális vagyok és tisztelettel beszélek az emberekkel, akkor én is elvárhatok tőlük annyit h finoman küldjön el..., és igen van aki ilyen módon jut biztosításhoz, hitelhez, befektetéshez és elégedett vele..., és akinek meg nem kell, azt meg úgyse veszi rá senkire

no nagyjából ennyi..

havajj 2008.10.17. 19:11:40

flexsnake
hát az íród hányszoros? :)

Fairy Girl 2008.10.17. 19:28:16

Kollégám közgazdász doktor, tanít az egyetemen, meg egy elég jó vége is van, szóval valószínű ért hozzá. Na őt rendszeresen felhívják befektetési tanácsadók, részvényekkel stb. kapcsolatban. Na ilyenkor ő jól megtanítja nekik telefonon az egész piac működését, meg mittomén, pont múlt héten voltam fültanúja :D eszméletlen volt, nem akarta elengedni a "tanácsadót", szóval még a végén a tanácsadó köszönte meg hogy elmondta mindezt :D hehe.

Fairy Girl 2008.10.17. 19:29:16

Jav.:
"meg egy elég jó CÉGE is van" :)

A Tyne folyó déli partja 2008.10.17. 19:31:43

én kemény négy napot dolgoztam valami hasonlónál. üdülési felméréses hülyeséggel kellett bombázni a népet. (de persze legyenek bizonyos életkor közt, az elmúlt évben kellett két hétig legalább nyaralniuk, és szálljanak meg szállodában, kempingezők nem megfelelők....)
és a telefonszámokat egy listáról olvastuk, amit simán csak kimásoltak a telefonkönyvből...


erről meg most eszembe jutott valami. itt Angliában nem lehet megnézni, hogy kihez tartozik a telefonszám, ha ismeretlen. (milyen marhaság már, X illetőhöz tartozó számot megnézheted, hacsak nincs titkosítva, de ha ismeretlen számról hívnak, nem tudod, ki hívott, lehet, hogy valami fontos ügyben.) na és párszor előfordult, hogy visszahívtam őket, mit akarnak, nehogy egy állásinterjúról maradjak le pl. és folyton ilyen marhaságokkal jöttek, hogy szolgáltatás, stb. és még azt se mondhatom, hogy tolakodnak, hiszen én hívtam vissza őket...
de az se rossz, mikor egy weboldalt csak úgy tudsz megnézni, hogy előbb add meg az adataidat. a tesóm a múltkor véletlenül beíra a saját számát (valami kamut szokott megadni), pedig csak meg akarta tudni, létezik-e Angliában olyan ablak, ami befele nyílik, hogy néha esetleg le is tudja mosni az ember. na, ez a honlap kérte a számot, azóta folyton hívogatják ezzel kapcsolatban...

Ficak 2008.10.17. 19:58:22

Elárulom a tuti módszert. Ha valaki felhív, h rámsózzon egy ilyen terméket akkor nagy lelelkesedéssel kb. az alábbi párbeszédet nyomom:
Ügynök (Ü)XY vagyok a Z helyről bla-bla India, Shangaj, Taj Mahal befektetés bla-bla-bla
ÉN (É): Jaj de örülök, hogy hívott, már akartam kerestem Önöket
Ü: (Mint a Donáld kacsa szeében a dollárjel belekesedik)Igen, parancsoljon, miben segíthetek stb. stb.
É: Van Önöknél egy biztosításom, most fell kell bontanom kérem a segítségét

Itt különböző végkifejletek alakulnak ki, volt aki jövő héten hív stb. de lényeg, hogy utána már nem zaklatnak

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2008.10.17. 20:32:37

Fairy Girl

ez Freud vot...

Papillan
legalabb az almot ne tedd felteteles modba a korosztalyodbeliekhez, hagy damr oket legalabb almodni a Te anyagi helyzetedert
"almodik"
thx
meg almodni is csak felteteslesen lehet egy biztositos eletviterelol
nahat

fidel73 2008.10.17. 20:34:01

Nem tudom találkoztatok-e már a Capital Partners (AfinHu, Priority Kft.) nevű brókerirodával? Ők általában csak cégvezetőket hívnak, szintén a fentebb említetthez hasonló 3 lépcsős rendszerben.
Adatbázishoz a hivatalos állami szerveknél, azaz a Cégbíróságon jutnak. Meg ne kérdezzétek honnan vagyok ilyen jól informált! :)

soseleszekelső 2008.10.17. 21:06:16

Találkoztam a Capital Partners-sel.
Azt mondjuk nem értem, hogy miért jó nekik, hogy huszonötödször is felhívnak, hogy szeretnének tájékoztatót küldeni. Már 23-szor elmondtam, hogy nem érdekel és 1-szer már az e-mail-emet is megadtam, amit azóta is kérnek...

Viszont a CP van olyan hülye, hogy nem rejtett számról hív, így aztán menthető a szám, és azt már soha többet nem kell felvenni.

Bableves 2008.10.17. 21:12:23

Nálam a vezetékes telefon csak az internet miatt van, más nem is tudja a számot. Ezért az esetek 99,99 %-ban csak ilyen ügynökök hívogatnak. A módszerem egyszerű ellenük, a bejelentkezésem:

-Tessék, Hullaház!
-Jó napot, Állatkert Főporta!
és ehhez hasonlók, néha kapcsolom a Majomházat, hehe. Általában hang nélkül leteszik, csak a legelvetemültebb folytatja valamivel. Újabban már nem név szerint keresik az emberfiát, hanem a feleségét vagy férjét keresik - pl. X Y-nét keresem. Talán arra apellálnak, hogy így nem lesz egyből leb@szva a telefon, mert elkezdődik egy beszélgetés akkor is, ha van feleséged/férjed, és akkor is, ha nincs. Erre alakítottam ki a következőket:

-Nem tudom adni, sajnos délelőtt meghalt.

-Májátültetése volt a hét elején, még nem tud beszélni.

éstatöbbi, ésatöbbi, mikor mi jut eszembe. Gyorsan elbúcsúznak, részvétnyilvánítások közepette.

Mylady 2008.10.17. 21:24:03

Ez a legdurvább?
Hát, szerintem az sokkal rosszabb, amikor az utcán jönnek oda és nem lehet őket levakarni.

A múltkor a körúton egy kisebb bagázs követett vagy 2o méteren keresztül ("há nézze má meg árányoskám, milyán szép zoknik ezek"), már kiabáltam velük, hogy hagyjanak már békén, mire nagynehezen lekoptak.

Vagy a másik, amikor szintén a körúton egy cigányasszony törölközőt akart rámsózni. Látta, hogy próbálom kikerülni, erre megfogta a karomat, úgy próbált visszatartani. Én rohadtul utálom, ha idegenek fogdosnak, úgyhogy a határozott és udvarias "nem, köszönöm", helyett ugrottam egyet hátra és ráförmedtem: "ne érj hozzám". Természetesen még ő volt felháborodva, hogy milyen bunkó vagyok, mert mi az, hogy ne érjen hozzám.

Szerintem az ilyenek sokkal durvábbak, mert a telefont leteszed és kész, de ha személyesen odajön egy csapat, az elég félelmetes tud lenni.

Koli 2008.10.17. 22:11:38

- Jó napot kívánok, XY vagyok az ING-től, és azt szeretném megkérdezni Öntől, hogy van-e valamilyen kapcsolatban velünk?
- Maguk egy ilyen szar cég, hogy meg sem nézik, hogy kivel állnak kapcsolatban, mielőtt felhívják Őket? Viszhall.

Hajlé Szelasszié (törölt) 2008.10.17. 22:56:59

Évekkel ezelőtt anyámat behúzta a csőbe egy ING-s üzletkötő. Addig beszélte a lyukat a hasába, hogy kössön életbiztosítást, blablabla, hogy aztán kötött. No komment én nem értettem egyet vele, de hát ugye az Ő dolga. Születésnapján csengetnek, virágcsokor az ING-től. Hát ettől hánytam. Ne virágcsokrot küldjön, hanem jó hozamot.
És sajnos van olyan ember aki megköti az üzletet, mert már unja a zaklatást. Én személy szerint elküldöm mindet szép meleg tájakra, udvariasan. Ha kötni akarok, majd kötök. Vagy nem . DE NE HÍVOGASSON SENKI, MERT ATTÓL A PLAFONRA UGROK!!! Tessék betartani a játékszabályokat! A telefont arra találták ki, hogy kommunikáljunk vele, zaklatni tilos! Szélhámosok kerüljenek!

ColT · http://kilatas.great-site.net 2008.10.17. 23:24:37

@WildBird : Nem, csak arról van szó hogy értelmes embereket ismerek, akik nem kötnek szívatós szerződéseket csak azért mert egy telemarketinges segg felhívja őket és tesz egy jó ajánlatot.
Amúgy nincsenek kevesen, csak van agyuk.

Vagy mesélj már, te milyen előnyös dolgokhoz jutottál telemarketingen keresztül?

Mert ez nálam valahogy úgy néz ki hogy ha akarok egy szolgáltatásra szerződni akkor szerződök egy szolgáltatóval. Ha nem, akkor nem érdekel.
Tehát ha most felhívnának hogy van egy kurvajó autóhitelük, akkor nem rohannék autót venni, mivel pillanatnyilag van autóm. Capisce?

Kicsiláng 2008.10.17. 23:34:52

Az IMG engem is zaklat, nem igazán értik meg azt hogy NEM....

Joe Forster/STA · http://sta.c64.org 2008.10.17. 23:39:43

@flexsnake: "Tegnap meg buzi MediaMarktban 135ft-es maxell cd-t vettem mondom jo lesz az 52x :)"

Ennek a feléért máshol TDK DVD-R 16x-t kapsz. A Media Markt kurva drága hely.

GatyaPityu 2008.10.17. 23:51:47

Ha már témánál vagyunk, akkor én is mutatok nektek valami k**** idegesítőt:
kepfeltoltes.hu/080926/spam_www.kepfeltoltes.hu_.jpg
Igen, ez itt a fizetős sms warez hálózat direkt marketingje.
Az ING-vel, OTP-vel szemben ezek ellen még csak védekezni sem lehet, mert a feladó cím egyrészt hamis, és mindig más, és mivel ez egy illegális szervezet, még csak reklamálni sem lehet senkinél. Amúgy fogalmam sincs, honnan, kitől szerezték az email címemet (még szerencse, hogy nem azt használom privát levelezésre), de ezzel a fajta szöveggel nagyon fel tudnak bosszantani, mert amúgy is jelenleg egyedülálló vagyok, és néhány mp-ig, ameddig végig nem olvasom, még el is hiszem, hogy valaki tényleg meg szeretne ismerni...
Egy nagy f*szkorbácsot az összes sms warez marketingesnek!!!

ColT · http://kilatas.great-site.net 2008.10.17. 23:58:22

@Joe Forster/STA : Az itmedia.sk -ról meg ha ügyesen (többen együtt) rendeltek akkor 60ft körül lehet DVD-t, CD-t kapni... És házhoz viszik :D

tarkamarha 2008.10.18. 00:57:12

Nem tudom. A pék sem zaklat engem, hogy vegyek kenyeret. Általában úgy megy ez, hogy ha kell, hát elmegyek hozzá venni. Ha mondjuk időnként arra jártában becsöngetne hozzám, hogy vegyek már legalább egy kiflit, tuti nem lenne őszinte a mosolyom...

Felcsörög a telefon. Előveszem, felveszem. Rájövök mit akar. Leteszem. Jééé! Majd fél perc elment az életemből egy hülyeségre! És még csak nem is szórakoztam jól! Na EZ bosszant.

Jönnek itt a "lerázó" taktikák. Mondd ezt, mondd azt. Pfff! A telefonom attól még felcsörög. Két megoldás lehetséges:
1 - A zaklatásmarketinget betiltják
2 - Az emberek pusztán az értékesítés módja miatt nem vásárolnak így, függetlenül attól milyen jó az ajánlat.

Az elsőre az esély minimális.
A második meg nem működik.
Ez egy sz*r világ.

JohnnyB 2008.10.18. 01:13:03

tük vagytok parasztok 2008.10.17. 14:45:08

Nagyon nagy vagy!
"nikolett a kurva anyád, gyere már ide bazmeg. nem jön, nincs itt nikolett, kiabálhatok reggelig."

Bestofba megy.

MMKaresz 2008.10.18. 02:59:56

Kedves Tarkamarha!

Szeretnék csatlakozni azok táborához, akiket bosszant a dolog. Vannak olyanok, akik három szakban dolgoznak. Azok, akik éjszakás műszakban vannak, azok délelőtt rendszerint alszanak. Pl én is. Többek között ezért nincs már vezetékes telefonom. Ezek a marketinges cégek ebből élnek, hogy előfizetnek egy VOIP szolgáltatásra, ingyen hívnak vezetékes telefont, odaültetnek egy droidot, kezébe nyomnak 30 oldalt a telefonkönyvből és mindenkit felhívatnak vele. Őt qwwára nem érdekli ki az, kit kelt fel, még ha a bőr-és nemibeteg gondozót tárcsázta, vagy a saját anyját. NINCS adatbázis. Nincs telefonszám - em visszanyomozható, mert voip hívás. Nincs reklamáció, mert amint visszakérdezek, leteszik. Sajnos a qwwaanyázáson kívül nem lehet mást tenni.
Nincs kit feljelenteni zaklatásért. Albán légvédelem. Ökölrázás. Ennyi.

Baluci 2008.10.18. 03:51:38

No, visszanéztem, nem csalódtam... Hát van szépen vélemény mitagadás. A kedvencem: "ha majd érdekel, szólok"-jelmondat. Persze, persze... A másik: "anyámat behúzta a csőbe". Miért lejárt a szerződés, történt esemény, vagy mi a túró? Megjegyzem: én is utálom a nyomulós stilust, az az amatőrök módszere, 16 év után már más a szitu. De a lényeg: én még senkivel se találkoztam aki egy többmilliós biztositási összeg kifizetésénél elhajtott volna... Érdekes ugye? Na, pusza - fröcsögjetek csak tovább!

Baluci 2008.10.18. 03:51:55

No, visszanéztem, nem csalódtam... Hát van szépen vélemény mitagadás. A kedvencem: "ha majd érdekel, szólok"-jelmondat. Persze, persze... A másik: "anyámat behúzta a csőbe". Miért lejárt a szerződés, történt esemény, vagy mi a túró? Megjegyzem: én is utálom a nyomulós stilust, az az amatőrök módszere, 16 év után már más a szitu. De a lényeg: én még senkivel se találkoztam aki egy többmilliós biztositási összeg kifizetésénél elhajtott volna... Érdekes ugye? Na, pusza - fröcsögjetek csak tovább!

ColT · http://kilatas.great-site.net 2008.10.18. 04:32:43

@Baluci : Márminthogy te hívsz fel így embereket? Mert azért 99%-ban nem az a szokásuk hogy fizetni akarnak.

@MMKaresz : Hm, nem fizetnek elő. Egy pofa akinek szereltem gépeket egy ideig, azt csinálta hogy felvett 1 diákot, és nem fizetett elő, hanem mikor melyik voip szolgáltatásnak voltak ingyenes időszakai, azokra gyorsan reggelt. Mindig másikra, amin épp ingyé' vót. Pedig amúgy annyira atom sötét volt a pofa hogy már fájt ha beszélni kellett vele.
Na ez az olcsó marketing.

EÖ (törölt) 2008.10.18. 08:03:15

Baluci!

nincs véletlen valami jó hiteled? Szociológiai tanulmányhoz venném fel...

EÖ (törölt) 2008.10.18. 08:09:43

ezentúl mindig Kelekes Nikoletta leszek ha egy dilektmalketinges feltálcsáz...

Dr.Bio74 2008.10.18. 08:28:36

Én inkább Számszon leszek,vagy Fikusz Kukisz.

potrzebie 2008.10.18. 08:30:24

-Jónapot Fikusz Kukisz vagyok!
Engem keres vagy a feleségemet, Punciusz Grimbuszt?

Dr.Bio74 2008.10.18. 08:38:18

Nem én Fortissima Fingusszal szeretnék beszélni.

Montezuma 2008.10.18. 09:22:50

Számszon a szadiszta szatír?

WildBird 2008.10.18. 10:17:45

ColT: 2008.10.17. 23:24:37
"Nem, csak arról van szó hogy értelmes embereket ismerek, akik nem kötnek szívatós szerződéseket csak azért mert egy telemarketinges segg felhívja őket és tesz egy jó ajánlatot.
Amúgy nincsenek kevesen, csak van agyuk.

Vagy mesélj már, te milyen előnyös dolgokhoz jutottál telemarketingen keresztül?"

Mesélek. Felére csökkentettem a mobilszámlámat és az így megspórolt néhány ezer foritnból elvittem az asszonykámat egy klassz cukrászdába, moziba vagy kiállításra, bobozni, minigolfozni, mikor hova, aminek Ő nagyon örült és ezért már bőven megérte. Egy ilyen felhívás alapján szakítottam időt és elmentem egy megbeszélésre ezen kívül egy brókercsapathoz is - mert én ilyen minden iránt érdeklődő és félreértések elkerülése végett: AGGYAL rendelkező emberke vagyok -, ők nem győztek meg, így velük nem üzleteltem. Bármennyire is meglep, attól, hogy idegesítő munkát végez egy telemarketinges még VAN AGYA kedves ColT és ha nem vennéd őket egy kalap sz*r alá a munkájuk miatt és nem szemlélnéd őket alsóbbrendűnek magadnál és barátaidnál, talán rájönnél erre Te is, de qrvaanyazni tenyleg egyszerubb, mint letenni higgadtan. Engem telemarketingesek számlisták alapján, mint írtam még nem találtak be csak a saját szolgáltatómtól akik a számomat is kezelik, egyéb ilyen hívásom max. úgy volt, hogy ismerősömből kiszedték, de az ilyet is röviden, illedelmesen elküldtem minden alkalommal, bármikor hívott és megkértem ezen ismerősömet, hogy máskor ezt ne, köszönöm. Nem tartott sokból ez a pár másodperc míg mindezt elintéztem. Azt tartom ideges ember nincs csak hülye. Ilyen formán magam is vagyok hülye időnként, de eddig még sosem volt célravezető, viszont akkor sem néztem le egyetlen embert se akinek a szememben gáz a munkája, mert úgy voltam vele, csak próbál pénzt keresni, jobb, mintha munkanélkülin otthon tengődne, mert azt viszont nem értékelem ha valaki tudna dolgozni, de mégsem teszi.

"Mert ez nálam valahogy úgy néz ki hogy ha akarok egy szolgáltatásra szerződni akkor szerződök egy szolgáltatóval. Ha nem, akkor nem érdekel.
Tehát ha most felhívnának hogy van egy kurvajó autóhitelük, akkor nem rohannék autót venni, mivel pillanatnyilag van autóm. Capisce?"

Ezzel én is így vagyok, ezen felül szeretem egyben kifizetni a dolgokat és ennek érdekében dolgozom sokat és félreteszek, mintsemhogy bankok zsebét tömjem, nem vagyok magas THM fan, de ha lennék, akkor sem vennék fel semmilyen összeget telefonos megkeresés alapján, erre van az internet, a banki személyes tanácsadás és ezek után a saját mérlegelés, ilyen formán mit is kéne Capiscálnom? Komprend-EDE?

Nyomek 2008.10.18. 10:23:30

Aki telefonon zaklat, nem biztos, hogy a leggecibb cég leggecibb embere. Egyszerűen munkanélküli volt, kellett a pénz, beállt telefonosnak (ügynöknek?) a kérdéses céghez.

Ez a munkája, bármilyen furcsa is. Örüljetek, hogy nektek ennél jobb helyetek van.

Mielőtt elkülditek a véres faszba, vagy a felmenői nemi kapcsolatával példálóznátok, a folyamatábrán futtassátok át ezt az opciót is.

2008.10.18. 10:55:24

Én vidékről származok, a mi kis városunkban az is nagy divat volt, hogy az utcáról becsöngetnek minden szar ajánlattal. A non-plus-ultra az volt, amikor következetesen szombat fél kettő-kettő körül nyomultak, ügynök, jehova tanúja, köszörűs brazil, redőny, hevederzár, ördög öreganyja. Ehhez fűződik egy aranyos sztori: megyek haza késő du., édesanyám meséli, képzeljem mi történt. Egy tipikus nagypofájú, lelkes, motivált fiatal ügynök (a legrosszabb fajta, aki elmegy egy előadásra, és ott belesulykolják, hogy TE IS MEG TUDOD CSINÁLNI!!!), valami szarral jött, persze meglátta idős édesanyámat, gondolta, hogy balekot fogott, és magabiztosan nyomult volna be a lakásba. Anyám persze úgy ledöbbent, hogy köpni-nyelni nem tudott, nem úgy az eseményeket addig az előszoba végéből figyelő négylábú családtagunk (30 kilós tiszta izom staffi), aki default egy tündéri pofa, de ha mélyalvásból ébresztik+behatolnak a lakásba, tud ő mufurc is lenni. Szóval nem volt sikerélménye a gyereknek.

Újabban volt ez a naponkénti telefonos díjcsomag (akármilyen-tel) őket is próbálta diplomatikusan lerázni (Köszönjük, nem érdekel az ajánlat), de naponta bepróbálkoztak, hogy nem gondolta-e meg. Egyszer édesapámba szaladt bele a telefonáló (tudni kell róla, hogy ő évtizedek óta dolgozik építésvezetőként, tehát hozzá van szokva, hogy alulképzett, nagypofájú, értetlen emberekkel kell meggyőzéses tárgyalási stratégiákat bevetnie). A hívás végén csak annyit mondott: „A telefonos volt, de finoman el lett küldve a p***ba”. Érdekes, hogy utána mintha elvágták volna a hívásokat…

Jó, tudom, hogy ez is egy szakma, de nem lehetne ezt kulturáltabban egy kicsit...? (Ha jól tudom, ezt nevezik neandervölygi marketingnak).

2008.10.18. 11:03:20

Jaa, és az ilyen telefonon megkötött szerződésekkel csak óvatosan, mert utána nehezebb tőle megszabadulni, mint a hajba ragadt rágógumitól:
www.fogyasztok.hu/cikk/20080310/teendo_hangszerzodes_ajanlat_eseten/

Gumidomino 2008.10.18. 11:40:22

vagy tíz éve kezdő pénzkereső koromban én is beleszaladtam egy ilyen telemarketinges cégbe (mindenki tévedhet) ahol külföldi szálláslehetőséget nyert a felhívott ha eljött a párjával egy termékbemutatóra.
kb. a harmadik hívásnál közölte egy idős nénihang hogy a múlt héten halt meg a férje...

olyan gyorsan leléptem onnan hogy porzott a lépcső.

Dr. Kix 2008.10.18. 12:42:49

Szombati postot követelek a Homárra a szombaton dolgozók nevében!

Dr.Bio74 2008.10.18. 12:48:43

Kix

Lépj le, ilenkor semmit sem lehet elintézni, max aktát tologatni. Kint szüt nap, meg csirib@sznak a verebek.

Kenderice 2008.10.18. 12:56:36

Nyomek 2008.10.18. 10:23:30

Átfuttattam. Szerinted védekezhet ezzel a szöveggel akár egy bérgyilkos is? Az nem "munka", hogy telefonon zaklatnak másokat. Az csak kifogás.

Kenderice 2008.10.18. 12:58:18

Bio74 2008.10.18. 12:48:43

Haverom azt mondta, hogy "csiperegnek" a madarak.

Dr.Bio74 2008.10.18. 12:59:22

Kenderice 2008.10.18. 12:56:36

Legális munka,
run.

Anubisz (törölt) 2008.10.18. 13:15:18

Egyébként én ilyenkor két kérdést teszek fel:
-Bocsánat de nem értettem, melyik cégtől telefonál? (választ jegyzetelem)
-És kivel beszélek? (választ megint jegyzetelem)

Majd miután minden adat megvan, közlöm vele, hogy mivel titkos a számom, és nem adtam felhatalmazást arra, hogy ilyesmire felhasználják, vagy azonnal törölnek az adatbázisukból, vagy feljelentem őket adatvédelemmel való visszaélésért.

Ez mindig bejön..:))

Dr.Bio74 2008.10.18. 13:18:02

Anubisz 2008.10.18. 13:15:18

Baszki, te állandóan jegyzetfüzettel közlekedsz, és azzal is alszol?

Andie 2008.10.18. 13:19:09

Van egy kedves barátom, ő a közvetlen, szókimondó stilusáról ismerxik meg. Van aki ezt tolerálja, akkor nagyon jól megérti magát a sráccal, van aki nem, az meg -csakhogy idézzem- levan szarva.

Na ő a következőt mondta egyszer, a fülem hallatára a telefonba:
(példa kérdés, idézve:)
- Jó napot kívánok, XY vagyok az ING-től, és azt szeretném megkérdezni Öntől, hogy van-e valamilyen kapcsolatban velünk?
- Nem, és nem is akarok.

Majd letette a telefont.
Soha többet nem hivták.

Anubisz (törölt) 2008.10.18. 13:23:38

Bio74:

Nem, de aki nem képes két darab adatot (egy cégnevet, és egy nevet) fejben megjegyezni, az megérdemli..:)

A feljegyzéssel lehet blöffölni, ilyenkor kissé megrettennek, hogy tényleg feljelented őket, és lekopnak:)

Dr.Bio74 2008.10.18. 13:28:25

Volt olyan éjszakás műszakom (melegüzemi), hogy reggel nyolckor amikor csörgött a telefon automatikusan elkezdtem öltözni, és csak öt perc után kezdtem el felfogni, hogy ki vagyok, hol vagyok, és mikor. De a direkt marketingensek természetesen mindig visszahívtak, ha nem vettem fel.

Másrészről jelenleg cca. 50-60 cégnévvel találkozom, és ha lehet felejtek.

2008.10.18. 13:32:51

"Egyszerűen munkanélküli volt, kellett a pénz"

Na igen, mintha O. Raffael vádlott ügyvédjének védőbeszédét hallgatnám a tárgyaláson...
Ha nincs munkája az embernek, és már nagyon meg van szorulva, választhat olyat is, ahol nem kell b*szogatni másokat. Gyártósor, árufeltöltés stb.

2008.10.18. 13:36:51

"kb. a harmadik hívásnál közölte egy idős nénihang hogy a múlt héten halt meg a férje..."

Ismerősünknek (idős néni) kb. 6 éve halt meg a férje infarktusban, de a mai napig kapja a néhai a névre szóló direct maileket több helyről is. Gyomor kellhet az ilyen munkához.

Dr.Bio74 2008.10.18. 13:39:01

Bszki

Ne állítsatok már be az ilyen szar melót végző embereket, mint bűnözőket. Ezer és ezer oka lehet, hogy valaki erre kényszerül, és általánosítani sem kéne, még akkor sem ha sok kulturálatlan is akad közöttük, és piszkosul dühít minket a sok felesleges hívás.

Rózsika néni (törölt) 2008.10.18. 13:59:34

Nekem a kedvencem az üdülési jogokat árulók. egyszer bepaliztak minket. azzal, hogy ott van borítékban egy spanyolországi egy hetes nyaralásra szállás, vagy műszaki cikk, csak menjünk be és vegyük át. bementünk, mondták hogy csak előtte mutatnak valamit. mutattak egy 2,5 órás előadást az üdülési jogokról, utána megpróbáltak rávenni a vásárlásra. mondtuk, hogy tele vagyunk lakáshitellel, három gyerekkel, nem megy, meg nem is akarjuk, egyezkedtek, könyörögtek, a végén már a pasi mondta, hogy mondjak egy összeget, és kikalkulálja rá a megoldást. na, 1,5 órás szópárban után, nagy nehezen megértettük velük, ezerszer elmondtuk, hogy "NEM AKARUNK ILYENT VENNI, NEM A-KA-RUNK I-LYENT VEN-NI !! " akkor a végén vagy 4-5 órás szopás után jött a beígért boríték, ami természetesen nem az volt, amit a telefonban mondtak, és amiért elmentünk, hanem valami háborús övezetbe kaptunk egy luxusszállásra 3 éjszakát, azzal a feltétellel, hogy full extrás kajákat ki kell fizessük kötelezően az összeget, ami egy kisebb afrikai ország GDP-jének felelt meg.
Na, azóta, ha telefonon keresnek, rögtön mondom, hogy nem érdekel, köszönjük. Ha kérdezi, hogy miért nem, akkor mondom, hogy azért, mert minden európai országban saját házam van.

2008.10.18. 14:11:41

Rózsika drága,

azt már a Wartburg-slusszkulcsos mosóporok idején meg tetszhetett volna tanulni, hogy ami ilyen levél, az élből át...verés, ott a bepalizási kísérlet tipikus esete forog fenn :).

Néhány vonatkozó cikk:
www.nyugat.hu/tartalom/cikk/25356_videora_vettuk_csalot_nyugdijasokat_vernek_at_gagyi

www.nyugat.hu/tartalom/cikk/9411_felhivas_99_evre_vettek_udules_jogot_becsapott

www.nyugat.hu/tartalom/cikk/14934_kicsit_akadekoskodtunk_majd_rendort_hivtunk_avagy

potrzebie 2008.10.18. 15:44:34

nyomek

iagazad van, végül is a Gestapo is csak a dolgát tette. Munkaköri kötelesség über alles!!!

Stupido_Girl 2008.10.18. 15:58:04

Ha kéretlenelül telefonon ajánlgatnak bármit is, akkor azt mondom, hogy nekem is van egy hihetetlen kedvező ajánlatom, nevezetesen eladó az 5 éves autóm, alighasználtan, megkímélt állapotban, garázsban tartva, extrákkal, mint 4 kerék, bólogató kutya stb. Eddig 2x alkalmaztam ezt a megoldást, mindkétszer letették a telefont.

Bugreport 2008.10.18. 17:12:50

Az értékesítéshez nélkülözhetetlen személyiségjegyek
Az előző fejezetben beszéltünk arról, hogy embereknek értékesítünk. A szakma szépsége és nehézsége is abból adódik, hogy emberek kötnek üzletet emberekkel. Tudjuk, hogy az ember egy nagyon bonyolult lény, ezért ismerni kell azokat az elveket, amiket embertársainknál alkalmazhatunk, illetve amiket nem.
A másik emberhez való hozzáállásról, elvekről, értékrendről, szemléletről, emberi tulajdonságokról, beszélünk ebben a fejezetben. A mottóról, arról a több ezer éves elvről, amit a mai napig is a világ legjobb "üzletkötője" és legnagyobb vezetője mondott.

Ha az értékesítést választotta hivatásául, látnia kell maga előtt, hogy az ügyfele egy személy, akinek értéke, szabad akarata, érzései vannak, aki keményen dolgozott azért a pénzért, amit önnél költ el. Ön nem gázolhat az akaratába, nem erőltethet rá semmit, nem akarhat helyette semmit, nem károsíthatja meg, és nem okozhat csalódást neki. Az üzletkötői tevékenység megköveteli művelőjétől, hogy kialakítson egy helyes hozzáállást, és felöltsön magára bizonyos személyiségjegyeket, hogy csak azt tegye másokkal, amit szeretne, hogy vele is tegyenek.
Elvek, amik a jellemünkké kellene, hogy váljanak
(rövid részletek a teljes anyagból...)
Alázat

Az alázat egy olyan tulajdonság, ami nem csak az üzletkötésben nélkülözhetetlen, de az élet minden területén is szükség van rá. Nem arról a hozzáállásról beszélünk, ami azt mondja: "Bocsánat, hogy megszülettem, ígérem nem fordul többet elő. Bocsánat, hogy élek, majd igyekszem nem elszívni előled a levegőt". Nem, ez egy hamis alázatoskodás, ami nem egyéb, mint a büszkeség álcázása. Az alázatot gyakran összekeverik ezzel.

Szolgálatelvűség

A szolgálatról, általában a szolgalelkűség jut eszünkbe, mint pejoratív jelző. Olyan korban élünk, ahol a teljesítmény fontosabbá vált, mint az egyén. A siker azonnali elérése, az elismerés hajhászása, a "cél szentesíti az eszközt" hamis elv elterjedése teljesen háttérbe szorította a szolgálat elvét. Pedig, ha embereknek akarunk értékesíteni, szolgáltatást nyújtani, azt csak úgy tudjuk, ha szolgáljuk őket. Ha hosszútávon gondolkodik - márpedig másképpen nem érdemes - ez az egyik olyan tulajdonság, ami elengedhetetlen a színvonalas értékesítéshez.
Becsületesség

Nagyapáink idejében, egy kereskedő még úgy tevékenykedett, hogy tudta a fia viszi majd tovább az üzletet. Akkortájt egy üzlet, nemzedékek megélhetését biztosította, ezért nagyon vigyáztak annak hírnevére. Egy jól menő üzletet csak becsületes, tisztességes eszközökkel lehet évekig, évtizedekig fenntartani. Ez egyaránt érvényes a hagyományos kereskedelemre és a direkt marketingre, a közvetlen értékesítésre is. Az üzletkötői munka a bizalmon alapszik, a bizalom a hitelességen, a hitelesség a tisztességen.
Tisztelet

A tisztelet az, amikor a másik ember értékeit nézi, és csak arra fókuszál. Amikor megadja valakinek a tiszteletet, akkor elismeri annak méltóságát és értékes voltát.
Szavahihetőség

Napjainkban, a gyors meggazdagodás érdekében, az üzletkötésbe is beszivárgott egy csomó tisztességtelen eszköz. Ilyen - hogy csak egyet említsek - a hazugság. Mára a hazugság úgy van beállítva, mint valami megengedhető eszköz, aminek a segítségével némi előnyt tudunk kovácsolni magunk számára.(a cél szentesíti az eszközt)
Magabiztosság
Amely a fentiekből ered.
Összegzésül
Az értékesítéshez, nem elég, ha felveszi az érettségiző öltönyét, bemagol néhány jól hangzó sztereotípiát, megtanul egy-két eladási trükköt. Az üzletkötés nem az áruról szól, nem is az eladóról, hanem a vevőről, róla is úgy, mint egy értékes személy, de semmiképpen nem úgy, mint egy, két lábon járó banki átutalás. Hogy ezt mindig szem előtt tudja tartani, magára kell ölteni azokat a személyiség jegyeket, amiről ebben a fejezetben beszéltünk. Tudom, hogy azok a dolgok, amiket megemlítettem nem hallható minden üzleti szemináriumon, tudom, hogy első olvasatra nehéz elfogadni ezeket az elveket. De kérem, ne ijedjen meg! Nem nehéz olyan emberré válni, aki nagy örömmel és lelkesedéssel tudja szolgálni a másik embert, mert mindnyájunk lelkében ott van a kiválóság utáni vágy. És egy embertársunkért munkálkodni a legkiválóbb dolog.

flexsnake · http://flexsnake.blog.hu 2008.10.18. 17:15:03

52x az íróm és friss a driver is, csak ezt a fajta lemezt nem engedi ennyivel írni

Annak a biztosítós telefonálgatósnak aki ide kommentel üzenném:
Amit csinálsz azt úgy hívják direktmarketing.Ez lehet müködik sok helen de magyarországon minden második ember megszexuálná a szádat mert nem kíváncsiak erre és nem szeretik ha zaklatják őket, te uaklatod.Ne légy büszke rá hogy biztosítással versz át embereket mert ez nem erény.
Végül meg ha engem felhivsz előre készülj fel hogy egy órán keresztüll ellemezni fogom hogy a családfád hogyan is alakult és abban milyen majmok szerepelnek, ki és kivel hált együtt...
Azért mert mint sokan, én sem türöm hogy zaklassanak ilyen senkibiztosítók.Ha én akarok valamit majd felkeresem.

Bugreport 2008.10.18. 17:22:25

Az utóbbi egy idézet volt marketing tankönyvből. Nos, kedves flexsnake, az a szerencsétlen diszpécser is a dolgát teszi 8persze nem mindegy hogy), de ha felhívnak téged, ne küld el az anyjába rögtön, mond neki, hogy ez köszönöd, de nem érdekel. A saját példámból kiindulva tudom, hogy az emberek rohadt szarrágó szarházi parasztok, és ehhez még direkt marketingesnek sem kell lennem, és nem dolgozom ügyfélszolgálaton sem... egyszerűen azok, Magyarország egy süllyesztő. Társadalmi szemetesláda, ahol a gyengéket elnyomják, a gyenge szarházik meg kis trükkökkel akarnak érvényesülni, na persze meg kell említenem a szolgáltató szarházikat is, meg a keresekedő szarházikat is, a szarházi vezetzéssel ideológiával együtt, de hékás, ezek mind magyarok.. Akkor miről is beszélünk???

puncipöcögtető 2008.10.18. 17:49:24

En egyet nem ertek (igaz, nincs is telefonom): ha nem ir ki neked szamot a telefonod, es minden baratodrol, ismerosod szamarol tudod, hogy azokat kiirja, akkor mi a picsanak veszitek fel? Kivancsisag, vagy mi?

havajj 2008.10.18. 18:33:33

Én is utálaom a telefonosokat. Ez olyan mintha a tvd bekapcsolna magától mikor a reklám megy, ha akarod ha nem.

Egyszer megkérdezték van-e már riasztórendszerünk. Mondtam van, de a hátsó ablakot mindig nyitva szoktuk hagyni, hátha elromlik. A srác 2 percig nem tudta abbahagyni a röhögést.

Amúgy általában nem vicceskedem. Megkérem, hogy tájékoztasson bővebben, kihangosítom és dolgozom tovább.
Amikor befejezte azt mondom, hogy bocs, nem figyeltem, elmondaná mégegyszer előről?
És ez addig megy amíg meg nem unja.
Egyszer csak elérem hogy túl veszteséges lesz engem hívogatni, és befejezik.

És aki azt mondja, hogy miért nem lehet kultúráltan megköszönni és letenni, azt még nem hívták egy délelőtt 4x, meg nem tett le másik nemkevésbé fontos beszélgetést azért hogy felvegye egy hülyének, aki még azt se tudja rendesen mit árul, csak az adataimra kíváncsi.
Meg nem ment vissza ilyen telefon miatt az ajtóból indulás közben, meg nem hagyta félbe a reggelijét-ebédjét. Egy idő után kurvaidegesítő, és ha bekerülsz egyszer a rendszerbe, nincs kiszállás, olyan mint a spam. Sőt ez spam.

neet 2008.10.18. 18:44:00

Telefon (matávos, trékomos, kinek hogy tetszik): lenémítva. EZ az egyetlen megoldás. Van mobil, van internet, keressenek azon. Ha véletlen mégis ON lenne a nyavajás, 10 percen belül jön egy ügynöki hívás. Vagy egy győri (soproni?) valami 96 os hívószámmal.
A kedvenc:
-xy nyelviskola, angolt tanítunk, diák kell.
-Tanár lennék, ezt tanítom.
-Jó, tanárt is keresünk.
Bazzzzzzzzzzz......
neet

havajj 2008.10.18. 18:57:04

@neet
Na jólvan, de nehogymár neked kelljen lenémítani a telefonodat, hogy ne basztassanak. Mondjuk általában vasárnap én is ezt a megoldást alkalmazom, mert akkor 100% hogy ilyen hív.
De ez nem egésszen európai megoldás. Nem igaz, hogy semmit nem lehet ezek ellen csinálni. Azt mondják, hogy titkosítsam a számot, és akkor nem hívnak. Dehát basszus, céges telefon, pont az a lényege, hogy benne legyen a telefonkönyvben.
Egyszerűen a kurva túlfizetett ombudsmannak (vagy mittudomén ki az illetékes) kellene olyan törvényt hozni, hogy csak hozzájárulással lehessen hívni.

zsoltikam · http://catapult.blog.hu 2008.10.18. 19:02:25

engem vmi rtl klubbal kapcsolatban allo szervezoceg hivott h nem-e akarok vmilyen produkciojukban szerepelni, es mikor mar 4-jere hivtak 3het alatt es kurvaanyazasba / beperellek bazmeg kocsogozesbe fulladt a monologom, voltak hajlandoak es tobbe nem hivni. ez segit :)

ColT · http://kilatas.great-site.net 2008.10.18. 19:08:50

@WildBird :
Én sem vettem fel még hitelt egyáltalán sem a diákhitelen kívül, de az már régen volt - mivel én is szeretek egyben kifizetni dolgokat + nem vagyok olyan hülye hogy eladósodjak a nagy fogyasztásban.

Ellenben ha nyaralást ajánlgatnak nekem telefonon, meg edénykészletet, stb. azt sem bírom. Sajnos olyan a munkám hogy folyamatosan emberek problémáit kell megoldani, meg rengeteg ismerősömnek szoktam jófejségből segíteni, és kurvára herótom van már a telefoncsörgésből. (Bár főleg a munkahelyem miatt.) Ha hülyeségekkel zaklatnak attól meg még inkább.

Az meg hogy téged 1x felhívott a szolgáltatód hogy van jobb díjcsomagja, hát puff. Gondolom akkor nem szoktak pár naponta hívni buzi ügynökök. Addig egyébként nem volt magas a számlád? Mert ha az volt akkor sztem magad is utánajártál volna. Másrészt a mobilcégek ilyen-olyan akcióit azért reklámozzák pár 1000 helyen.

És ha már szerinted jó dolog a telemarketing, akkor miért is van az hogy a Homáron tele van minden olyan emberekkel akiknek az életét sikeressé tették a telefonos ügynökök...?
Mert rajtad kívül nem láttam itt egyet sem.

A becsületes munkáról meg annyit hogy ha nincs pénzem, akkor lehet menni Tescoba is, számlákat borítékolni + 1000 helyre, de ügynökösködni még ezeknél is aljább meló, főleg úgy ahogy azt egyesek szerint csinálni kell.

Hajlé Szelasszié (törölt) 2008.10.18. 21:17:59

baluci

Csak annyit, hogy van biztosításom nem egy és tisztában vagyok a pénzügyi piaccal, a tőzsdével és még egy két dologgal...nem az a bajom, hogy vannak üzletkötők, nekem is van egy saját állandó becsületes üzletkötőm, aki korrekt. De a nyomulós, erőszakos, jót akarok neked és ebből szuperül jössz ki szövegű ügynököket nem nézem semmibe. Akár telefonon, akár élőben. A másik oldala még az, hogy nehogy már azt gondoljuk ez neked nem biznisz. A biztosító használja az ügyfél pénzét, befekteti, fog rajta és működteti a gépezetét. A futamidő végén ilyen-olyan haszonnal búcsút vesz az ügyféltől. És sajnos azok az emberek akik nem tudják hogy mennek ezek a dolgok sokan csalódnak. Van biztosításom, de nem ezzel leszek milliomos.
És ha most azzal jössz, hogy de igenis van és lemaradok életem kihagyhatatlan üzletéről és Te pont tudsz ilyet, akkor máris megbombáztál egy ajánlattal, amiről én tudom, hogy Neked a cégednek tuti haszon, meg a végén én is kapok majd valami keveset, csak ki ne szúrja a szememet.
És inkább kösz nem, majd én gondoskodom a pénzügyeimről, ha meg tanács kell majd kérek. Aki nyitott szemmel jár a világban azt nem lehet és nem kell hívogatni. Mint látod itt majdnem mindenki ezen a véleményen van és ez nem véletlen. A telefonos és egyéb zaklatók a szabadnapokon és a szabadidőben zavarnak és nekem ez szent. A munkám után jár a személyes szabadságom és az, hogy kivel beszélek, vagy kire pazarolok időt legyen az én döntésem.

Hajlé Szelasszié (törölt) 2008.10.18. 22:10:37

Ja, és még valami. Nézd már meg hány helyen hirdet, mondjuk az ING. Például minden Forma1 versenyen focipályányi plakátokat rak ki, ugyan mondd már meg nekem, kinek a pénze teszi lehetővé? Az átlagember meg sem figyeli, mi pénzek elmennek ezekre a reklámokra. Csak azt veszi észre - néha tudat alatt - hogy ott vannak. Ez komoly marketinges háttér és nagyon komoly pénzek. Ezek után még marad valami, amit az ügyfél is megkap. Évek múlva, ha győzi kivárni. Nem lát bele, csak évente kap egy értesítőt, hogy kérem szépen az idén ezt tudtuk hozamként adni. A többi elment a fenntartási meg egyéb költségekre, mert ugye kedves biztosított ingyen még a koporsót se őrizték. És aztán még ott van az amikor történik valami, ahogyan említetted. Na attól mentse meg az Úr a kedves ügyfelet. Meg az üzletszabályzattól, ami hatszáz oldal... És hát kérem tessék elolvasni, mert ugyebár tisztáben kell lenni a jogainkkal. Na nem merülök bele, mert ezen reggelig elfilozofálhatnék. Pedig nincs is 16 év gyakorlatom, csak negyven éves élettapasztalatom.
És elindultunk onnan, hogy egy embertársunkat felhívták telefonon...

Briguszka 2008.10.18. 22:40:57

" robbie73 2008.10.18. 17:49:24
En egyet nem ertek (igaz, nincs is telefonom): ha nem ir ki neked szamot a telefonod, es minden baratodrol, ismerosod szamarol tudod, hogy azokat kiirja, akkor mi a picsanak veszitek fel? Kivancsisag, vagy mi? "

Mondjuk azért veszem fel, mert lehet hogy éppen arról akarna értesíteni valaki, hogy rosszul lett az anyám és kórházba került, vagy netán balesetet szenvedett valamelyik hozzátartozóm és szeretnének elérni valamilyen módon, meg még ezer más oka is lehet, na ezért veszem fel akárki hív és nem azért mert a hülye reklámszövegre vagyok kíváncsi.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2008.10.19. 00:08:55

hat ebben igazad van vrigusz, bar en is sokszor hagyom hagy csorogjon, ha uzenetet hagy visszahallgatom
de ez nalam is dillema felfegyem vagy ne vegyem
altalaban jok a megerzeseim es ritkan futok bele reklamba
de mint mondtam en nem kezdek elbeszelgetni
van az apiros gomb es 2 szo utan kinyom

havajj 2008.10.19. 00:21:41

hát hagyma itt minden kicsit máshogy működik
ha itt kinyomod szó nélkül kétszer, harmadszor is hív, amíg el nem küldöd a JBQA-ába
erre meg persze felháborodik
bár én ijet nem teszek mert kulturember vagyok
ezt csak úgy hallottam

ColT · http://kilatas.great-site.net 2008.10.19. 03:41:33

A legutóbbinak felvettem, elküldtem, és 20mp múlva újra csörgött, csak most a feleségemmel akart beszélni. Na persze én vettem fel. Mondtam neki hogy neme ...né, olyanom nincs (csak jelölt), pápá.

MMKaresz 2008.10.19. 04:42:20

Szép számmal commenteltetek :D
Pár tapasztalatot még hadd mondjak el:
-Nem minden esetben ismétlik el, hogy kicsoda telefonál, ill. melyik cégtől. Ők is qwwára unjánk ezt csinálni, ők is élnek azzal a lehetőséggel, hogy leteszik a telefont.
-Az esetek 99%-ban NINCS adatbázis, mondván telefonkönyvből dolgoznak - ha ez igaz, akkor miért nem látták azt a kis jelecskét a szám előtt, hogy marketing célra nem felhasználható a számom?
-Nem a hóhérra kell haragudni. Nem ők tehetnek arról, hogy fel kell hívniuk naponta 500 embert, akiknek a t*kük tele van a telemarketinggel.
-Ez a verbális/audio spam.

Van egyébként egy gusztustalanabb módszer is, amikor egy előre felvett szöveget játszanak be... "Jároszláv Pistike vagyok, rákbeteg (sírós hang) családomat.....az adód 1%-a..."
Ezen lelökte az agyam a szíjjat...

Kenton Delacruz 2008.10.19. 11:42:59

Pár éve engem is hívogatott egy csávó pestről valami biztosítótól, találkozni akart. Mondtam neki hogy 100km-re lakok , erre azt ajánlotta fel hogy talcsizzunk 50km-re pesttől. Normálisak ezek? Persze nem mentem el :-)) Úgy rázom le hogy fal szöveggel húzom az időt, nekik is pénz a telefon. Megunják párszor 10-20 perces beszélgetés után.

A Tyne folyó déli partja 2008.10.19. 12:17:55

kis kiegészítés MMKareszhez:
ha el is ismétli, hogy honnan telefonál, meg megmondja a nevét (ahogy valaki írta, feljegyzi). na és? akkor mit tudsz csinálni? felhívod a céget/menedzsert? az adta az utasítást, hogy x.y. hívjon fel embereket a listáról...nem fogja lecseszni az alkalmazottat, hiszen az pont azt csinálta, amit kellett neki...

a másikat meg csak megerősíteni tudom, abból a négy napból, amikor csináltam ilyet. Nem volt semmiféle adatbázis, telefonkönyvből kimásolt lista volt. (semmiféle jel nem volt előtte, akkor még nem volt ilyesmi, hogy jelezni lehessen.)

amúgy nekem is volt az a 4 nap alatt, hogy vki visszaszólt, hogy meghalt a férje nemrég, és micsoda bunkóság. (mindenképpen párokat kellett keresnünk)
én meg akartam is neki mondani, hogy igen, egyetértek vele, hogy bunkóság ez a munka, de épp ott ült mellettem a főnököm....

2008.10.19. 13:29:25

"ha el is ismétli, hogy honnan telefonál, meg megmondja a nevét (ahogy valaki írta, feljegyzi). na és? akkor mit tudsz csinálni?"

Megy az udvarias elektronikus bejelentés az APEH felé, hogy ezen a napon xx.xx-kor Kovács Géza a mittoménmilyen cég nevében hívott téged, amit a híváslistádon is láthatnak, ha lekérik. Szeretnéd, ha tisztáznák, hogy jelzett időpontban K.G. milyen jogviszonyban állt az adott céggel, ill. az ezzel kapcsolatos adókötelezettségeknek a cég eleget tett-e.
Például...

2008.10.19. 13:31:51

Durvább változat, ha a cégnek van info-s mailcíme, akkor a levélkét oda küldöd, de persze úgy, hogy másolatban ott figyel az APEH és a Munkaügyi Főfelügyelőség mailcíme is...

2008.10.19. 13:39:49

"- Ne haragudjon, de most nem alkalmas a hívás.
- És miért?"

- Mert épp itt térdel előttem az Ön kedves mamája, és már nagyon várja a gyöngynyakláncot, úgyhogy ha nem haragszik...

ColT · http://kilatas.great-site.net 2008.10.19. 14:57:05

A cég nevét azért érdemes megkérdezni hogy az NHH-nál (és persze az APEHnél is ahogy írták előttem) fel lehessen nyomni :D

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2008.10.19. 18:49:28

tff
ha nem viccelsz a naivitasid messzemnoen alulmulja egy kisdobos koru EDE-et

2008.10.19. 19:21:58

hagyma

konkrétan?

Baluci 2008.10.19. 22:57:43

Jézus Mária! Ez a kommentsor felér egy pszichológiai tanulmánnyal... Szépen eljutottunk a pénzügyi tanácsadótól az utcai edényárusokon át a telemarketinges droidokig. Fogalmatok sincs dolgokról. Egy nyugati többszáz éves demokráciában fizetnek azért, amit itt ingyen kaphattok meg! No meg ez a feljelentősdi... Nonszensz. A pénzügyi tanácsadó vállalkozóként dolgozik. Hogyan büntetnék a képviselt céget? tff a csúcs, úgy hiszem... Pusza

MMKaresz 2008.10.19. 23:46:01

@ttf
Két dolog: Nem ezekre a telefonálókra haragszom, nem őket kell szivatni. A többieknek is elmondanám, hogy csak a dolgukat végzik. A fogorvos sem szeret fájdalmat okozni. (szeretném hinni)
A másik, mint mondtam, nem mindig ismétlik el a cég nevét. Vagy csak elhadarja harmadikra-negyedikre is, hogy ne értsem, aztán ő teszi le. De ha a legszebb álmomból keltenek fel, kb fél perc után nem emlékszem, hogy milyen cég volt... :D Marad a bosszú és az albán légvédelem.

PannonBoy 2008.10.19. 23:48:01

Véleményem szerint, ha az embernek mobilja van, és a számot titkosította, akkor a zavargás esélye minimális (feltéve ha nagyon egyszerű a telefonszám). A vezetékes számtól kell csak megszabadulni! :)

Színes Géza 2008.10.20. 00:11:34

A rosszemlékű National Neitherland idétlenkedik ma ING színekben, de talán már nem sokáig: index.hu/gazdasag/vilag/holing081019/?main&rnd=548

Csak azt tudom tanácsolni mindenkinek, hogy óvakodjon a biztosítóktól, mert alávaló gazemberek mind.

Én valami ilyesmit mondanék a telefonban (suttogva): Ha még egyszer ezt a számot felhívód, eltöröm a gerinced és disznókkal zabáltatlak meg.

Baluci 2008.10.20. 07:12:05

Kedves Szines Géza! Te egyszerüen buta vagy, mint a tök...

ColT · http://kilatas.great-site.net 2008.10.20. 07:50:29

@Baluci : Pl. engem sem érdekel hogy ki az és kit képvisel ha baromságokkal hívogat. Az sem hogy mit fizetnek neki. Ennyi.
A spammelőkkel is ilyen jóban vagy amúgy?

HÉV-es 2008.10.20. 09:51:08

Ezt az NHH-nál, és a PSZÁF-nél kell bejelenteni. Lehet hogy meglepetés amit írok, de a mobilszolgáltatód akkor is tudja ki hívott, ha te nem. Tőlük a két intézmény kaphat információt.
Én az AB-Aegon biztosítóval jártam így el, az NHH levélben kötelezte őket, hogy felejtsenek el. A levelet én is megkaptam.

VilMarci 2008.10.20. 09:52:54

Baluci: Ami máshol működik, az nálunk nem biztos, hogy beválik. A magyar mentalitás egyszerűen ilyen gyanakvó. A híváskor a következők játszódnak le a fogadó oldalon:
1. Ki ez és mit akar?
2. Honnan tudja a számom?
3. Á, el akar adni valamit = a zsebemben kotorászik
4. Ez nekem is jó üzlet? = hogyan akar átverni?
5. Őt ki fizeti? Én vagy más?
A - Én: Ő akar valamit és még én fizessek?
B - Más: tehát csak rám akarja tukmálni a portékáját, hogy minél több jutalékot zsebeljen be.
6. (opcionális) Most rendeljem meg, hirtelen, mert akkor még akciósabb = nagyon át akarnak verni, és még gondolkodni sem hagynak
7. - Hagyjon békén, nem veszek semmit.

De nekem nem lenne semmi bajom, ha értelmesen lenne az egész telezaklatósdi szabályozva, legalább annyira, ne hívhassanak titkos/nem kijelzett számról. Így legalább lenne esélyem letiltani. Szerintem ez nem olyan nagy dolog.

Színes Géza 2008.10.20. 11:18:19

Kedves Baluci!

Te is valami szánalmas biztosítási ügynök vagy? Vagy miért brekegsz?

Addig is: szarjál sünt!

Baluci 2008.10.20. 11:59:35

Kedves Géza!
Én szarhatok sünt, de azért hál isten a világ kicsit másképp müködik, mint gondolod. Véletlenül se védem a biztositókat, - nem szorulnak rá - mind a profitért van, ezt nem is tagadják. Csakhogy az éremnek két oldala van. Az érték megvédésének egyetlen tökéletes módja a kockázatközösség megvalósitása. Ezt nálunk szerencsésebb vidéken már 200 éve kitalálták. Meglepődnél, ha egyik pillanatról a másikra minden biztositási forma megszünne. Kb. 2-3 napig müködne a világ, aztán jönne a totális káosz. Csak egy példa: ha leégne egy gyár biztositás nélkül, holnap már utcán találnád magad...
Vagy ha történne veled valami gebasz, majd dicsekedhetsz vele a családodnak, hogy Te milyen fasza gyerek voltál és "suttogva küldted el" az anyjába aki védelmet kinált volna. Büszkék lesznek rád...
Pusza

moli 2008.10.20. 12:36:43

WildBird: attol, hogy elkapod a drogdilert, nem oldodik meg semmi: mert azzal penzt lehet keresni (drogfogyasztasbol nem lehet megelni) es nagysagrenddel kevesebb diler eleg egy fogyaszto kielegitesehez, tehat a dilerkedesnek kicsi az eroforrasigenye, ezert konnyu potolni a veszteseget. eppen hogy a fogyasztokat kell elkapni. csak ironikus voltam.

"""de nem ölnek meg senkit, mint Hitler""": az en szememben ez sokkal nagyobb bun, mint a tiedben. de engem peldaul egy allatkinzas is tobb nagysagrenddel jobban felzaklat, mint egy embergyilkossag. mert az allat vedtelen, az ember pedig tulszaporodik.

Dr.Bio74 2008.10.20. 13:06:54

Baluci

Csak nem?
Huba, hogy ez tényleg így van?
Azta..!

A Hófehérke és a héttörpét ismered?

moli 2008.10.20. 14:13:57

Baluci: a feljelentosdit hagyjuk mar, nem minden rossz, ami a kommunistak idejen volt (lasd: termelo-szovetkezet). a feljelentosdi es a civil ero a demokracia alapja. e nelkul a kapitalizmusban elen allo vallalatok a demokraciaban is a penzuknek megfelelo erot tudnanak szerezni, ami mar nem demokracia, ugye.

WildBird 2008.10.20. 15:22:43

havajj:
"És aki azt mondja, hogy miért nem lehet kultúráltan megköszönni és letenni, azt még nem hívták egy délelőtt 4x, meg nem tett le másik nemkevésbé fontos beszélgetést azért hogy felvegye egy hülyének, aki még azt se tudja rendesen mit árul, csak az adataimra kíváncsi.
Meg nem ment vissza ilyen telefon miatt az ajtóból indulás közben, meg nem hagyta félbe a reggelijét-ebédjét. Egy idő után kurvaidegesítő"

Saját magad húzod fel jelentéktelen dolgokon.
Én alapból nem szoktam felvenni ha nem írja ki a számot.
Ha elindulok valahova és csörög a vezetékes, engem az nem érdekel,
hiszen azt én ha meg is adtam valakinek, az már előtte megkapta a
mobilszámom is, ha fontos, akkor tud hívni azon. Ha nem veszem fel
és fontos, akkor küld sms-t, ha vonalasról hív hagy üzenetet és én
amint megálltam az aktuális fontos tevékenységemmel, vissza fogom
Őt hívni, ergo: nem hagyom abba semmilyen telefoncsörgés miatt a
reggelimet, sem az ebédemet, se nem rakom le a telefonom ha éppen
mással beszélek, de még csak vissza sem nézek az ajtóból ha már
elindultam valahova, a fentiek alapján mindenképpen beszélni fogok
azzal aki fontos ügyben keresett. Azt gondolom, mint ahogy régen
nem volt mobiltelefon és akkor is megoldották az emberek a fontos
dolgaikat, úgy attól, hogy ma van mobil elérhetőségem, egyáltalán
nem tartom kötelezőnek, hogy függjek bármilyen telefoncsörgéstől.
Sokszor megkaptam már, hogy nehezen elérhető emberke vagyok.
Mindenkinek elmagyaráztam, hogy lehet, hogy így van, csak a telefon
nálam nem elsődleges és azt hiszem, hogy az emberek többségénél
egy rossz beidegződés, hogy ez így helytelen. A mobilom a
kényelmemet szolgálja és nem azt, hogy bátor bátortalannak a nap
24 órájában elérhető legyek. Ezzel sokan nem értenek egyet,
valószínűleg, mert más a meglátásunk a dologról, én a másik oldalt
nem tudom megérteni aki ahogy megcsörren a mobil, kényszeresen eldob
mindent a kezéből és idegesen kapkod a mobil után. Gyanítom nem
egy béketűrő és nyugodt ember az illető. Elég stressz van a világban,
ettől agyvérzés és egyéb rossz dolgok, minek rádobni még egy lapáttal?
"Köszönöm, nem érdekel az ajánlat, viszonthallásra!" -letesz-
Minek idegesíted fel magad teljesen feleslegesen? Magaddal csinálsz
csak rosszat, ők egy anyázástól függetlenül újra fel fognak hívni
valószínűleg, mivel úgy gondolják azért anyáztál, mert épp rosszkor
hívtak, tesznek egy újabb próbát. Higgadtság, türelem, nyugalom, ennyi.

WildBird 2008.10.20. 15:27:12

zsoltikamzsoltikam:
"engem vmi rtl klubbal kapcsolatban allo szervezoceg hivott h nem-e akarok vmilyen produkciojukban szerepelni, es mikor mar 4-jere hivtak 3het alatt es kurvaanyazasba / beperellek bazmeg kocsogozesbe fulladt a monologom, voltak hajlandoak es tobbe nem hivni. ez segit :)"

Ők engem is felhívtak, egy ismerősöm adta meg a számom, hogy a témával
kapcsolatban szerepelhetek. Azzal kezdtem, hogy nem hinném, hogy egy jövőbeli
potenciális szereplővel beszélget most, de mondja el mit szeretne és ha meggyőz
akkor benne vagyok, bár ennek kicsi az esélye. Ennek tudatában elmondta kedvesen
miről van szó, mondta, hogy fizetnek, meg kaját is adnak adás előtt és, hogy
jó buli az egész stb. stb. Mérlegeltem egy rövidet és aztán mondtam, hogy
köszönöm a megkeresést, de nem passzol a személyiségemhez egy ilyen szereplés,
viszont az érdekelne, hogy hogyan működik egy ilyen felvétel, de szigorúan
szereplés nélkül. Erre nem kaptam lehetőséget és mivel látta, hogy kanyarodok
egy profiljuktól eltérő irányba, így igyekezett visszakanyarítani illedelmesen
csak én nem engedtem el a kormányt. :D Ezt látva nem probálkozott tovább, csak
annyit kért, hogy gondoljam át és visszahív pár nap múlva. Mondtam, hogy rendben
és letettük. Valóban felhívott, megint megpróbált rábeszélni, de már csak röviden,
minden ilyen irányú probálkozására egy "köszönöm, nem szeretnék részt venni ebben"
volt a válaszom, majd feladta. Még még egyszer felhívott, hogy megpróbálja, de még el
sem kezdte a mondandóját már reflexből mondtam, hogy "nem változott az álláspontom
ezzel kapcsolatban, köszönöm". Ezt követően még megpróbált kiszedni belőlem ismerős
telefonszámát aki esélyes lehet, mondtam neki, hogy van ilyen ismerősöm, de kizárt,
hogy az Ő engedélye nélkül kiadom a számát, így ez zsákutca, sajnálom. Még egyszer
próbálta kiszedni belőlem az ismerősöm elérhetőségét, ekkor újra a szereplés nélküli
stúdiólátogatásra eveztem :) egy óvatlan pillanatban és innen már látta, hogy a
dologból nem lesz semmi. Anyázás nélkül elváltak útjaink és nem hívott azóta többet.

Színes Géza 2008.10.20. 15:51:31

Kedves Baluci!

Az ilyen tudálékos, okoskodó alakokat szeretem vizes vietnámi papuccsal felképelni!

Általában a telefonon majomkodó biztosítási ügynökök nem lakásbiztosítással, meg cascóval zaklatnak, hanem unit linked szélhámossággal!

Ennek az a lényege, hogy mindenféle hamisított grafikonnal, meg színes prospektussal ráveszik a hülye lakósságot, hogy 10-20 évig kötelezze el magát évi pár százezer forint befizetésére és cserébe kap egy biztosítást (amire egyébként nem is volt szüksége) és ha szerencséje van visszakapja a pénzét kb. olyan hozammal, mint ha az OTP-ben hagyta volna látra. Ha időközben szüksége van a lére, akkor a gyökét adják vissza, a többi huss eltűnt.

Évek óta nyaggatnak a 100 hónapra lízingelt Mercedes telepjáróval idétlenkedő Brokernetes bohócok, hogy mekkora tuti a Kínai tőzsde. Na most aztán bekaphatják! Akkorát bukott aki bedőlt nekik, hogy ihaj.

WildBird 2008.10.20. 15:54:58

ColT:
"Ellenben ha nyaralást ajánlgatnak nekem telefonon, meg edénykészletet, stb. azt sem bírom."

Én sem, de anyjába mégsem küldöm el ezért, megadom a tiszteletet. Ha nem igényli akkor szoktam a második "köszönöm nem élek az ajánlatával, minden jót!" után lenyomni a telefont.

"Sajnos olyan a munkám hogy folyamatosan emberek problémáit kell megoldani, meg rengeteg ismerősömnek szoktam jófejségből segíteni, és kurvára herótom van már a telefoncsörgésből. (Bár főleg a munkahelyem miatt.) Ha hülyeségekkel zaklatnak attól meg még inkább."

A munkánk ezek szerint erősen hasonlít, ahogy írtad egyik hozzászólásodban, gépekkel is foglalkozol, ez is egyezik, sőt az én munkahelyi telefonom is zörög egész nap és ezen a számon főleg problémákban segítek másoknak, de sokszor kerestek meg piackutatással, volt olyan akit szimplán parasztnak
tartottam, mégsem szaladt ki káromkodás a számon, szimplán határozottan tudtára adtam, hogy nem adok ki semmilyen adatokat, elköszöntem, leraktam, az idegeskedés legyen az ő reszortja. Egyébként a jófejségből segítés pedig alap tulajdonságom, meg is kaptam már érte nem egyszer barátoktól, hogy elég hülye vagyok, hogy nem kérek pénzt sok
dologért amikért más lazán megtenné. Van ilyen, úgy vagyok vele, majd az élet meghálálja, eddig még sosem csalódtam, többszörösen kaptam vissza amit adtam és kérnem sem kellett, leginkább akkor mikor a legnagyobb szükségem volt rá, így én hiszek ebben. :)

"Az meg hogy téged 1x felhívott a szolgáltatód hogy van jobb díjcsomagja, hát puff. Gondolom akkor nem szoktak pár naponta hívni buzi ügynökök. Addig egyébként nem volt magas a számlád? Mert ha az volt akkor sztem magad is utánajártál volna. Másrészt a mobilcégek ilyen-olyan akcióit azért reklámozzák pár 1000 helyen."

Na puff. Meglep, hogy meg sem kérdezed, hogy hogyan lehet az, hogy felhív egy szolgáltató és ajánl nekem valamit, amitől én nemhogy többet, hanem kevesebbet fizetek utána, hiszen
nem ez a szolgáltató érdeke. Elmondom. Felhívtak, hogy látják sok sms-t küldök és ezért szeretnének egy plusz csomagot adni, amiben x sms-t küldhetek y árért és jobban megérné nekem. Azt mondtam,
hogy mivel nem vagyok egy tarifacsomagbújkáló-bajnok és már biztos vannak olcsóbb csomagok
is pár évvel az előző csomagváltásom után, ezért ha ad nekem egy csomagot ami mellett ez a plusz szolgáltatás összesen olcsóbb, mint az eddig fizetett havidíjam, akkor elfogadom a plusz szolgáltatást, hiszen számomra
egyértelmű, hogy a marketinges érdeke az eladás, neki tökmindegy, hogy milyen előfizetéshez adja el és ha így ő csökkenti a havidíjam, viszont el tudja adni a plusz szolgáltatást, az neki máris jutalék. Így történt, hogy kaptam egy sokkal jobb szolgáltatást, olcsóbb áron. Egyébként olyan nagyon magas nem volt a számlám, hogy utánajárjak és nem is a kedvenc elfoglaltságom díjtáblázatokat bújni és havonta-kéthavonta csomagot váltani, de ha már ott van a telefon túloldalán aki ezt megteszi nekem, hát nem hagyom elszaladni, hanem kihozom a kéretlen hívásból a számomra legjobbat szitkozódás és idegeskedés nélkül. Amúgy a dolgon kb. 3000-4000 Ft-ot spórolok havonta, de legyen az én bajom, hogy nem fürkészek
többet olcsóbb ajánlatok után, Nekem más dolgok fontosabbak, mint a hülye tarifacsomagok és éppen ezért jól jött, hogy megkerestek akkor, még akkor is ha ez az Ő hasznukról szól és nem az enyémről, vagyok annyira leleményes, hogy a saját malmomra hajtsam a vízet ilyen helyzetben. Ha pedig nincs mit hajtani akkor nincs üzlet és beszéltünk egy ajánlatról, ami alapján lehet megnézem a többi szolgáltató honlapján hátha van olcsóbb megoldás a mostaninál. Ez ennyi, semmiképp sem volt hiábavaló.

"És ha már szerinted jó dolog a telemarketing, akkor miért is van az hogy a Homáron tele van minden olyan emberekkel akiknek az életét sikeressé tették a telefonos ügynökök...? Mert rajtad kívül nem láttam itt egyet sem."

Ha jól emlékszem azt írtam, hogy a telemarketinget úgy ahogy van beszűntetném és az ilyen munkát végzők számára más munkát biztosítanék ha megtehetném. ColT, ebből Te hol hámoztad ki azt, hogy szerintem jó dolog a telemarketing? A telemarketing mai formája az ilyen cégek tulajdonosainak elvárása miatt már inkább zaklatás a legtöbb embernek, mint hasznos, de egyébiránt nem volna rossz dolog, ha olyan formán működne ahogy azt Acsi egy fentebbi kommentjében leírta. Ma már nem így működik sajnos. Az pedig, hogy miért nem olvastál pozitív dolgokat ezzel kapcsolatban rajtam kívül, talán azért
van ColT, mert ide az emberek inkább a negatív tapasztalataikat írják le, a Homár leginkább erre való és arra, hogy mindenki levonja ebből a tanulságot, de szerény véleményem szerint ez nem egyezik meg a számodra csak egy telefonos hangként megismert és szó nélkül elítélve más Nálad semmivel sem kevesebb emberek "segg"-nek és alja népnek titulálásával.
Attól, hogy az emberek a mai világban sokszor nem látják meg a jó dolgokat, hanem inkább a jóban is csak a rosszat, attól a jó dolgok még léteznek, ugyanígy az emberekre is igaz minden téren, de ez már nem csak a telemarketinre vonatkozik, így ezt a részt nem is feszegetem tovább.

"A becsületes munkáról meg annyit hogy ha nincs pénzem, akkor lehet menni Tescoba is, számlákat borítékolni + 1000 helyre, de ügynökösködni még ezeknél is aljább meló, főleg úgy ahogy azt egyesek szerint csinálni kell."

Továbbra is fenntartom, hogy attól, hogy csak az ügynökök szennyéről esik szó rendszerint, attól még vannak nagyon szimpatikus és jó emberek is az ügynökök között, akik jobban megélnek az ügynöki munkájukból, mint egy Tescos fizetésből lehetne, emellett nem élvezik a munkájukat, de sokszor az a pár ezer forint is számít. Ha még
mindig nem lenne tiszta, én nem a telemarketinget védem, hanem azon embereket, akik nem az alja nép kategória, de mégis úgy beszél velük a legtöbb ember, Ők, akiket Te ismeretlenül is elítélsz, magadat sokkal nagyszerűbb embernek tartva, merthogy gondolom Te nem vagy
egy alja munkát végző ember ugyebár, ellenben velük... A furcsa az, hogy én sem olyan munkát végzek, mint Ők, mégis képes vagyok elfogadni, hogy én dolgozom, Ők dolgoznak, ez munka, az munka és ilyen formán jól megférek velük
egy világban, anyázás és csúf pusztulásuk kívánása nélkül illemtudóan, tisztességgel,
Neked miért olyan megerőltető elfogadni, hogy nem minden telemarketinges alja nép? Mert azt látom, hogy megerőltető, az viszont nem tűnik fel még Neked sem, hogy több energiát és idegeskedést fektetsz abba, hogy gyűlöld őket és anyázva, idegesen menj el minden ilyen telefon mellett, mintsemhogy nyugodtan, pár szóval továbblépj ha felhívnak. Az idegeskedés ez esetben a Te reszortod ha ez Neked jól esik, senki nem gátol. :)

WildBird 2008.10.20. 15:59:28

MMKaresz:
"Van egyébként egy gusztustalanabb módszer is, amikor egy előre felvett szöveget játszanak be... "Jároszláv Pistike vagyok, rákbeteg (sírós hang) családomat.....az adód 1%-a..."
Ezen lelökte az agyam a szíjjat..."

Nos, az ilyenekre én is a teljes pusztulást kívánom lélekben. Gyerekekkel pénzt kicsalni undorító szokás. Dolgoztam anno mellékesben alapítványos hálózaton is... no comment mi megy ott is a tulajdonosi részlegen.

moli 2008.10.20. 16:44:51

WildBird: azon en is kiakadok, hogy mindenki megdobben, mikor elmondom, hogy en siman kinyomom a hivokat, ha epp nem erek ra, vagy ha epp ezt javaslom nekik. ilyenkor ugy neznek ram, mintha epp pofonvagtam volna valakit.. viszont en kurvaanyazni szoktam szo szerint, ha az elso NEM szo utan is folytatja a telemarketinges a dumat. a nem-et meg egy robot is megerti, ezek annal hulyebbek?! de eddig a csucs egy otp-s volt, aki fel nappal azutan hivott, hogy megszuntettem a szamlam. a megszuntetes elott megkerdeztem a fiokban, hogy hajlandoak-e kedvezobb ajanlatot adni itt es most. nem voltak. aztan persze mar hianyzott a penzem. megkerdeztem, hogy hogy kepzeli es elzavartam a picsaba konkretan, hiszen latja a history-met a kijelzon, megis kerdezget.
"""hogy nem minden telemarketinges""" - az altalanositas pedig jo dolog, ne kelljen mar tizszer elmondani, hogy nem lehet ez magatol ertetodo?!

Balance Of Power 2008.10.20. 16:49:34

Eszembe jut, hogy egyszer a Duna Plazaban megallitott egy csaj, kozmetikai cikkeket arultak, elkezdte mumosollyal daralni a szoveget, telerakott egy szatyrot cuccal, tenyleg aszittem, ingyen van, erre a vegen kozolte, hogy ez, most, igy egyutt csak 7500 HUF 20 helyett es hogy ez milyen jo nekem. Mondom, kosz nem kerem. Akkor miert nem szoltam? Nem hagytal szohoz jutni (tenyleg igy volt, levegot se vett a mondandoja kozben). Aztan o volt megsertodve. Megsem ereztem ugy, hogy en vagyok a fasz, pedig a telemarketingeseket van, hogy sajnalom...
Meg a postan szoktam sajnalni az ugyintezoket, hogy kotelezoen meg kell mindig kerdezniuk levelfelvetel kozben, hogy erdekel-e az ilyen meg olyan folyoszamla vagy befektetes. Miert kell oket meg minket ezzel szivatni? Hirdessen meg a Posta tisztan jutalekos alapon mukodo ertekesitesi poziciokat...

moli 2008.10.20. 16:50:37

raadasul az otp-snek volt pofaja olyan ajanlatot mondani, ami publikus, fent van a neten! amivel havi netto 1000, brutto ~1500 ft lett volna a szamlavezetes, mig ugyanezek a szolgaltatasok az uj banknal netto 150, brutto 200ft. es latta, hogy melyik bankhoz mentem at, hiszen oda utaltam a penzem (szamlaszambol latja), megnezhette volna annak a banknak az ajanlatait, megis felhivott a szuka.

Baluci 2008.10.20. 17:07:22

Kedves Szines Géza!
Azzal a "csillogó-villogó" grafikonnal 2006-ban saját magamnak és pár tucat ügyfelemnek 180 %-os nyereséget hoztam. Te is köztük lehettél volna, ha nem suttognál okosakat a telefonban...
Hozzáteszem: én az égvilágon senkit nem akarok meggyőzni semmiről, annál sokkal magasabb szinten űzöm a szakmát. Mindenki a saját pecsenyéjét sütögeti, csak ha bajba kerül, ne siránkozzon. Nem valami férfias...
Na, pusza

Színes Géza 2008.10.20. 17:52:36

Kedves Baluci!

Na ezért becsüllek, hogy nyíltan felvállalod, hogy ezt a rendkivül gyűlölt és megvetett szakmát űzzöd!

A buli úgy indul, hogy a bepailzott első (pár) befizetését zsákolja az ügynök. Innen szép nyerni persze, mondhatnánk, de én még nem találkoztam elégedett biztosító ügyféllel. Kivéve, aki jól lehúzta őket pl. egy betörésnél a szomszédoktól összeszedett műszaki cikk számlákkal :o)

Egyet nem értek: ha ilyen remek befektetési lehetőségek kínálkoznak, akkor miért kell nekem hozzá biztosítást venni? Csak a biztosítók ismernek ilyen lehetőségeket? A bankok nem? Hogy van ez tessék mondani?

kukatr 2008.10.20. 18:29:46

én meg már 1998-ban 250%-os nyereséget hoztam az ügyfeleimnek...

ha alvásból ébresztenek, nem érdekel, hogy akár kőgazdag is lehetek az ajánlatból. ennyire nem görcsölök az anyagiakon.

engem a munkaadóm mindig rejtett számról hív. enni meg kell. pont.

moli 2008.10.20. 20:47:51

a "pusza" ferfias.

Baluci 2008.10.21. 00:37:09

Kedves Géza!
Szerintem ez már csak a mi saját üzenőfalunk, de hát legyen ahogy akarod, hátha a többséget is érdekli.
Nem akarok nagyon a részletekbe menni, csak a legfontosabbakat mondom. Egy bank - meglepő módon - egyáltalán nem érdekelt, hogy remek befalapokat müködtessen, ő a kamatkülönségeken gazdagszik. Ellenben a biztositó megosztja a hasznot az ügyfél és ő közte, tehát más a működési elv. Az pedig egyáltalán nem igaz, hogy nagy életbiztositást kell vásárolnod. Egy unit-linked konstrukciót akár 60-70 Ft-os havi kockázati dijért is megvásárolhaszt, csak az ügynökön múlik. Épp ezért becsülik meg a 10-15 éves ügyfelek a képviselőiket, mert a tanácsaik felbecsülhetetlenek ha valaki komolyan veszi a szakmát. Márpedig ennyi időt nem lehet "elbohóckodni" ezen a vonalon.
Jó pár komment szólt itt fenn azokról akik egy-két napos tréning után prüszköltek mindentől és netán rájöttek, hogy itt bizony nagy a felelősség. Na, tőlük én se vásárolnék...
Megjegyzem az egész blog kezd kihegyeződni a marketingesekre, márpedig itt teljesen másról van szó. Egy komoly pénzügyi tanácsadónak meg se fordul fejében, hogy másokkal hivassa fel az ügyfelet...
Remélem azért hallottál újat...

havajj 2008.10.21. 07:58:48

Baluci nem azzal van a baj, hogy biztosító vagy nem. Tőlem krumplit is árulhatna. De ne hívjon fel ezért, majd ha szükségem van rá, akkor hívom én. Azért mentünk el a biztosító felé, mert nagyrészt a biztosítóknak van szüksége efféle reklámozásra. Nem véletlenül. Ugyanis ahhoz hogy valaki olyan hülye legyen hogy biztosításba "fektesse" a pénzét, ahhoz rábeszélés kell.
De ez nem is fontos, a leényeg hogy a telefonnal rákényszerít, hogy foglalkozzak vele. Küldjön levelet, és majd elolvasom, ha éppen van kedvem meg időm. Ez olyan nehéz?

WildBird:
El se hiszed mennyire szeretnék olyan életet hogy ne kelljen foglalkoznom a telefonokkal. Csak sajnos nekem a telefonok általában munkát jelentenek, ami ugye pénzt jelent.
Éshát ebből tudok kenyeret venni. Meg 7-es bmw-t. Amire utána jól lehúzhat a biztosító.

Hajlé Szelasszié (törölt) 2008.10.21. 13:50:42

baluci

Ne bántsd a Gézát, Ő tud valamit!!!

Na, csak meghoztad nekünk a hülye biztosítós dumádat, a jó példákkal, meg a 2006-os szuper hozamaiddal. Könnyű utólag brekegni, de nincs a Földön ember, aki meg tudja mondani, holnap vagy jövőre mi lesz. Utólag magabiztosnak lenni könnyű drágám. Majd jövőre az idei év gazdasági helyzete után mondd azt, hogy milyen szuper hozamokat hotál. Szájhőském. Tegnap adtak hírt az ING-ről, a csőd szélén állnak, milliárdokat kellett belepumpálni, ennyit a nagyokos biztosítókról.
A káreseménynél szart se kap az ügyfél, na meg ott az önrész, nekem ne mondd, volt már dolgom velük, nem is egyszer.
Futamidő alatt nem jutsz a pénzedhez és ha likviditási gondjaid vannak bebuktad az egészet. Rohadt csapda az egész. És évtizedekről beszélünk egyik év jó a másik meg szar, a futamidő végén meg túró hasznot se kap az ügyfél.
És hidd el szívem, túlzol, ha az mondod, hogy biztosítás nélkül nem menne az élet.
Ja! És még egy, komoly pénzügyi tanácsadó nincs, mert olyan ember még nem született a Földre aki előre látta volna a jövőt. A múltat értékelheted, a tapasztalatokból vonhatsz konzekvenciát, de egyet ne feledj: a jövő láthatatlan. Ezért bármit mondani az ügyfélnek hazugság, mert az élet bármit hozhat. Erre vannak példák a történelemből. Is.
Egyébként meg a puszázás nagyon komoly embert takar... Szőke vagy szivi?

Baluci 2008.10.21. 14:07:31

Revidiálom az álláspontom: Éljenek a Szines Gézák és Hajlé Szelassziék! Minél többen vagytok, annál előnyösebb a józanul gondolkodóknak. Kellemes és irigységmentes öregkort! Én 50 évesen majd csak mosolygok rajtatok...

havajj 2008.10.21. 14:54:53

Tehát te józanul gondolkodó vagy, és mindenki más hülye.
Csatlakozom a molihoz.

Színes Géza 2008.10.22. 00:11:34

Dear Baluci!

Ezt írod: "Egy bank - meglepő módon - egyáltalán nem érdekelt, hogy remek befalapokat müködtessen, ő a kamatkülönségeken gazdagszik."

Akkor miért foglalkoznak befektetési alapokkal? Kényszerből? Több közük van hozzá, mint a teljesen más célra (kockázatközösség) kitalált biztosítóknak.

Ezt írod: "Ellenben a biztositó megosztja a hasznot az ügyfél és ő közte, tehát más a működési elv."

Megosztja! Testvériesen mi? Ismétlem, egy biztosítóval csak akkor járhatsz jól, ha átbaszod! Különben ö basz át téged.

Lakást érdemes biztosítani, autót meg utazáskor magadat, de egyébként szaros bottal kell elkergetni a büdöslábú biztosítási ügynököket, ha a pénzedre pályáznak. Abból jól nem jössz ki.

Az öregkorom miatt ne aggódj én nem bízom a pénzem szélhámos biztosítókra (és nem pókerezem el a pénzem), hanem ingatlanokat gyűjtök. Te meg nem fogod megérni az 50. évedet, mert egy rászedett ügyfél agyonver.

Sötétmancs 2008.10.22. 09:01:00

Ez a töröljenek az adatbázisukból duma elég mókás. Ahoz, hogy ne hívjanak többé, nyilván kell téged tartaniuk. Valószínűleg telefonkönyvből hívnak, onnan meg nagyon nehéz törölni.

Tibee33 2008.10.24. 09:18:44

Minden telemarketinges.biztositos,jajjmándejakcijosingyen
meggazdagodastkinalo ügynök
szarjon egy iszonyatosan nagy very big big sünt :) ne hivogasson senki kutya nem kérte rá direktmarketing meg mlm mind egy haldoklo amerikai buzi stratégia
pfujjj

Tibee33 2008.10.24. 09:20:03

Jah és még annyit : fiam,lányom ha nem vagy jo semmire ügynöknek még elmehetsz! milyennek anya fbi?? dehogy te f@szkalap biztositási!!!
hihi

Anyaaa · http://galeria.hu 2008.12.02. 09:36:32

Sziasztok!

Látom van itt minden. Én eredetileg a Capital Partners-re kerestem, mert nem tudom őket levakarni. Napi szinten hívogatnak, de már nem tudok ellenük mit tenni, és ez évek óta tart. :(

Alikam 2008.12.17. 17:37:51

Nagyon egyszerű, el kell dobni a mobltelefont. Ja az nem megy? Hát az más.

pinkfloyd23 2009.09.10. 19:51:13

Sziasztok!

Telemarketingesként dolgozom és nem mondanám, hogy annyira büszke vagyok rá, de ez van. Csak ilyen munkakörben tudtam elhelyezkedni, de igazából nem bánom, mert úgy vagyok vele, hogy ez is egy becsületes munka ha tetszik, ha nem. Dolgoztam gyárban 3 műszakban sokkal kevesebbért. Itt van fix fizetés és persze jutalék, ráadásul napi 5 órát kell dolgoznom. Tudom, hogy nektek ez nem szimpatikus, mert úgy vagytok vele, hogy zaklatnak egész álló nap, meg azt sem tudjátok hogyan küldjétek el őket a fenébe, de abba vajon belegondoltatok, hogy ez miként zajlik a másik oldalt? Mi is bérből és fizetésből élünk, nekünk is fizetni kell a számláinkat, és nekünk is van főnökünk aki kemény elvárások elé állít minket. És ha nem teljesítünk, akkor kész, vége. Mehetünk szociális segélyért, meg munkanélküliért. Nem szórakozásból tesszük azt amit teszünk (persze van kivétel, valaki szeret telemarketingezni). Most hiába mondjátok, hogy ott a Tesco, meg árupakolás stb., de ha választanotok kellene, mit választanátok: Árupakolás, fizikai, gyári munka minimálbérért? vagy Telemarketing kicsivel több nettóért és jutalékért egy kényelmes irodai környezetben? Én azért választottam az utóbbit, mivel nem akarok tönkre menni fizikailag. És ha valaki azt gondolja, hogy alul képzett vagyok és ezért választottam a direkt értékesítést, az nagyon téved. Sajnos voltam egy-két helyen, ahol azokat a visszajelzéseket kaptam, hogy már betöltötték az állást (pedig aznap rakták fel a hirdetést), vagy túlképzett vagyok, vagy ehhez nem megfelelő a képesítésem, vagy felvettek valami ismerőst.

pinkfloyd23 2009.09.10. 19:55:09

Ha lenne jobb, biztosan váltanék, de addig marad ez.

P.S.: Legyetek toleránsabbak és kedvesebbek. Köszi.

Üdv:

pinkfloyd23

merreazarra 2010.02.02. 17:08:04

Engem mér nem hív senki ilyes valaki?
Nem előfizetéses vagyok, és titkosítva van a számom, biztos ezért.
Egyszer én is csináltam hasonlót, orvosokat (vezetőket) kellett hivogatnom, és pár perces tesztet kellett telefonon kitöltetnem velük. Mivel nagyon gyorsan, pontosan ésnagyon kedvesen dolgoztam, válaszoltak, viszont 5 nap után már nem volt pofám a holtfáradt, éjszakázó, beteget vizsgáló dokikat zaklatni. Én kiléptem. Ezért. Mert senki nem fizette meg neki, hogy rámszánja az idejét, energiáját!!!!
Mikor ez az egész kezdődött, akkor is benne voltam egy ilyen kérdezős projectben, ahol üzletvezetőket kérdeztünk, bizonyos cikkekkel kapcsolatban. De ők kaptak érte egy üveg bort előre, jelezték a kollegák, hogy telefonon keresni fogják őket. Tudom ez mást, mint az értékesítés.
Hááát minden elismermerésem azoknak, akik meg tudnak ebből élni, és a lelkiismeretük is tiszta marad.

merreazarra 2010.02.02. 17:10:12

Viszont nagyon jókat beszélgettünk emberekkel (akkoriban még nem nézték, mennyit beszélsz), és nekem izgalmas volt. Nagyon jó volt, a hangommal dolgozni. Szerettem. És engem is szerettek. :)
süti beállítások módosítása