Tékozló Homár

Olyanért szed pénzt a T-Home, amit nem is szolgáltat

2008.10.30. 12:28 | szily | 62 komment

Kedvenc exmonopóliumunk mostanában kicsit feledékeny, ráadásul asszimetrikusan: Banitól például nem felejtették el beszedni a pénzt a 8 megabites sávszélért, azt viszont kifújta szél a fejükből, hogy abban a körzetben elvi lehetetlenség ekkorát teljesíteni. (No, nem beszélve arról, hogy a reklámjaikban mindig is bizonyítottan hazudtak a sávszélességről.) Alant a vidám sztori, amelyben Bani mindenáron internetet szeretne, de az istennek nem jut hozzá.


Eléggé viccesnek és egyben  felháborítónak tartom a T-online hozzáállását az ügyfeleihez. Ugyanis tavaly november 22.-én jeleztem hogy internetre és telefonra lenne szükségem. Meg is közöttük a szerződést még aznap. A hölgytől is, meg a szerződésből is kiderült, hogy a beszerelés és az üzembehelyezés eltarthat két hónapig, azaz 60 napjuk van arra hogy én már otthon zavartalanul netezhessek. Ami eléggé bosszantó ugyan, de vártunk. Eltelt 20, nap, majd 30, aztán eltelt az ominózus 60. munkanap is (ugye a hétvégék nem számolandók). Jeleztem az ügyfélszolgálaton a panaszomat, és oly annyira megsürgették a dolgokat, hogy február végén már telefonált a szerelő úriember, hogy itt van a házunk előtt. Kirohanok, (délután 1-2 óra körül járt az idő.) Bejelenti, hogy ő már nem kezd neki ma, mert mindjárt rásötétedik. Mondom jó. Másnap reggelre beszéltünk meg vele időpontot. Mikor elérkezett a bekötés ideje, megkérdeztem hogy vajon mi tartott ennyi ideig, azt a választ kaptam hogy "Örüljek hogy még egyáltalán lesz internetem, úgyhogy ne nagyon lázongjak". Ezzel le is záródott T-ékkel az első fejezetem.

 

Eltelt egy kis idő, és észleltem, hogy piszok lassú az Internet, és hol megy, hol nem. (8 mb/s-os sávszélességre fizettem elő) Felhívtam egy illetékest, és ígéretet tett, hogy 72 órán belül kiküldik az egyik szerelőjüket. Persze hozzá tettem, hogy nem vagyok addig hajlandó fizetni, amég nem tudom igénybe venni a szolgáltatást.

Fiatalember: JA! Elfelejtettünk szólni, hogy ebben a térségben nincsen ekkora sávszélességre lefedettség. A szolgáltatásunkal meg semmi gond nincsen csak a modem rossz.

OK, második fejezet is lezárult, csak eddig a második béka amit lenyeltem.

Időközben, elköltöztünk, és kértem egy internet áthelyezést, és direkt olyan helyre mentem ahol egyből elinditják a folyamatot. Pechemre, olyan ügyintézőt fogtam ki, akinek halvány lila gőze se volt hogy hogyan kell hozzáfogni. 1 órába telt és 5 új szerződésbe még végül kész lettünk. Hazaérve észleltem, hogy nem is jó címet adtam meg, felhívtam az ügyfélszolgálatot, hogy korigáljam a saját hibám. DE! egymás után 2x rámrakták a telefont, aztán mikor sikerült valakivel beszélni, akkor meg várakoznom kellett és kapcsoltak jobbról balra. Aztán hagytam ezt is. Ígéretet tettek hogy azé 2 hét azaz 14 nap mulva már minden az új címen lesz,

Azóta eltelt már 2 hét, sőt már három is....
Végül is van internetem, mert szántam rá egy kis plusz pénzt....
   
Ha érdekesnek találod a storit akkor szivesen látnám viszont az oldaladon :)

Szép Napot! Üdv:  Bani



 

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Hurrá Torpedó · http://www.youtube.com/watch?v=br-D7UneS0E 2008.10.30. 12:38:06

egyébként mi az a stori?
olyan mint a skeptikus?

Okádó Mikádó 2008.10.30. 12:40:00

Egymásután 2x rámrakták a telefont:)))) ez jó, tetszett

Ofélia . 2008.10.30. 12:43:02

Szegény most ül a telefonjai alatt.

Hurrá Torpedó · http://www.youtube.com/watch?v=br-D7UneS0E 2008.10.30. 12:44:00

hí, a nagy moderálások-törölgetések után hogy feltörtem a listában :D

egyébként örüljön hogy rárakták a telefont, és nem felrakták neki.

@nális coitus 2008.10.30. 12:45:11

Most jelentkezzenek az ügyfélszolgálatos kollégák a T-től és magyarázzák el a történteket.
De a posztoló szerintem kicsit túloz. Eleve lúzer, mert 60 napig szívatták, biztos valami majom, aki pampogott a megrendeléskor, ezért ki is b@asztak vele.
Áthelyezés igénylésekor összesen 1 oldalas nyomtatványt kell kitölteni, nem pedig 5 új szerződést.
A telefont nem rakják le, esetleg csak akkor, ha valaki trágárkodik és nem hagyja abba
A 8 M csak elméleti sebesség, a tényleges ennek talán csak a negyede vagy még kevesebb. Tehát azért sem lehet szólni, mert a szerződésben biztos meg van határozva.
Különben egy ADSL áthelyezés kb 2 hét, persze ha a majma jó címet ad meg :-)))
De ennek ellenére a T csoport egy igazi tetű banda.

@nális coitus 2008.10.30. 12:46:44

Ja, én egy telefonfülkét raktam volna rád, kétszer!!!!

gelsystem 2008.10.30. 12:51:00

a legjobb akkor is a post alatt/fölött/között futó T-hómos hirdetés
naDJon teccik:)

Hurrá Torpedó · http://www.youtube.com/watch?v=br-D7UneS0E 2008.10.30. 12:54:33

ha nekem azt mondanák hogy ha kell net hogy 60 nap, akkor azt mondanám, hogy mennyi? szarjatok sünt előttem, ha sikerül várok rátok.

nekünk anno a upc 2 nap alatt bekötötte.

tudom upc-val sem vagyok sikeres, de ilyen alapon senki sem az mert az összes szolgáltatóval csak a szívás van. bár engem még semmilyen szolgáltató sem szivatott meg. tudni kell velük bánni, és nem lúzer vagyok pólóban menni az ügyfélszolgálatra.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2008.10.30. 13:01:56

szeretnek valahol kabelezni
regi vagyam

s.o.v.i.e.t 2008.10.30. 13:13:59

Én is rendeltem T-őlük. Azt mondták, hogy ezen a címen (Bp. III) nem T-udnak létesíteni. Mondtam, hogy sebaj, nekem akkor is kell. Erre 2 hét múlva jött a szerelő és hozott speedTouch T-berendezést a kezembe. Ő egyet telefonált én installáltam a T-berendezést, mert ő T-agadta a hozzáértését.

T-ehát ügyfélszolgálat sün.
Szerelő sün.
Szolgáltatás most épp nem sün.

liven 2008.10.30. 13:14:37

Bani írta, hogy rosz címet adott meg, aztán a javítást is hagyta.
Mostmár tudom, honnan van internetem:)
Ja, és ELSŐ!!!

daat 2008.10.30. 13:17:02

A 60 nap valójában 30 nap, de szerintem az sem komplett aki képes 30 napot szó nélkül várni. 1-2 telefon és gyorsabb a dolog. Kicsit színezettnek tűnik.
Kijön a szerelő és bejelenti,hogy majd holnap, ráadásul másnap még ilyet be is szól? Te meg csendben tűröd? Nagyon színezettnek tűnik.
Lassú a neted,javítást kérsz és pampogsz,hogy nem fizetsz? ÁSZF elolvasása esetén rájöttél volna arra, hogy gyakorlatilag elenyésző sebességet kell kötelezően biztosítania számodra a szolgáltatónak. Ráadásul alá is írtad. Sebességproblémát bejelented 3 naponta,nem pampogsz. Így nagy valószínűséggel felnyomják az elérhető maxra.
Rád rakja az üfsz a telefont? Ez nem színezés, hanem szimpla hazugság. Az állásával játszik, úgyhogy nem fogja megtenni.
Az áthelyezéses bénázás meg no comment.. ha a saját címed nem tudod megadni, akkor hogy vársz el mástól bármit?
Furcsa ember vagy az tuti.

bekbórd! 2008.10.30. 13:20:05

"8 mb/s-os sávszélességre fizettem elő"

mb? millibit? Hm. Az mennyi?

Csak hogy kötözködjek :)))

homár molla 2008.10.30. 13:26:37

jó nagy balfasz vagy, sajnos nem tudok mást mondani, pedig szeretnék, de nem lehet.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2008.10.30. 13:27:11

"Az ostoba elsőként mond véleményt." (Cicero)
Nos, gelsystem?

Könyörgöm: a T-homlessnek nincs monopólium-joga, még a saját hálózatán sem. Ahol T-elefonvonalat és T-dsl-t ők tudnak biztosíT-ani, ott más szolgáltatók is, általában gyorsabban, megbízhatóbb minőségben és picivel olcsóbban is. No de ha valaki annyira T-öketlen, hogy ragaszkodik az exmaT-ávhoz, az a bájdorong másik végére pozícionálta magát és békésen szop6, amíg meg nem erősödik. Agyilag.

Annak nem is való internet-előfizetés, aki nem tud rajta tájékozódni, és aki a saját címét is rosszul adja meg, olyan hülye az ügyfélszolgálaT-os(?!).

b[ALien] (törölt) 2008.10.30. 13:39:09

Egyvalamit szögezzünk le! Én T-*el szerződést kötni nem fogok! Max kábelezek

b[ALien] (törölt) 2008.10.30. 13:40:13

Inkább szarok süncsaládot

Mokele-Mbembe 2008.10.30. 13:55:46

Én kábeleztem ifjúkoromban.

Viszont türelmetlen/hisztis kuncsaft vagyok, ezért amikor rendeltem T-Kábel-Online-Home-Anyámtyúkja-netet, már 10 nap után rákérdeztem, hol áll a megrendelésem. Nem is tudtak róla. Simán széthagyták valahol. Ha kivárom a 60 munkanapot, asszem ma sorozatgyilkosságért ülnék.

andand 2008.10.30. 13:56:25

Hogy mukodik ez errefele? Kered az ADSL netet, talan max. 2 het hataridovel vallajak, de altalaban 3-4 nap, 3-4 nap mulva cseng a telefon, hogy "kotjuk a netet", 5 perc mulva minden mukodik. Nem jonnek ki felmerni, szerelni (csak ha kulon kered), kezedbe kapod szerzodeskoteskor a modemet es a kellekeket, szerelesi utomutatot, ha boldogulsz vele jo, ha nem kersz szerelest is. Aztan ha megy a net, akkor a 6Mbps az 6Mbps (minusz a PPPoE miatti veszteseg) es nem 2, 3 vagy 4.
Hiaba nem vallalnak ok se garantalt sebesseget, de az eseteg 99%-ban annyival megy, amennyit mondanak.
Ja, hol van ez? T-Home-tol keletre egy volt allami tarsasagnal, amit meg szerencsere nem vett meg a T csoport, bar faj a foga ra. Es mindez azert van igy, mert az elmult 15 evben kihasznaltak a monopol helyzetuket, de a konkurencia miatt lassan, de biztosan elveszitettek a klienseket, most meg szukseg van uj kliensre. En nem banom. :)

souh souh 2008.10.30. 14:05:20

Szerettem volna T-Home triplát kötni. Mivel a régi megrendelésem (internet) az externetnél 1 Megás volt, nem tudtam szünetmentes szolgáltatást váltani, mert a T-Home-nál most 2 Megás a legkisebb internet. Az externetnél lemondtam a szolgáltatást Szeptember 14.-én. Ők lekapcsoltak az internetről 3 nap múlva. Újabb 8 nap telt el, mire megrendelhettem a T-Home-nál a triplát (most már másként hívják). Akkor az ügyintéző 30 napot mondott (naptári nap). A 20. nap után minden nap rájuk telefonáltam, a végén már elég keményen beszéltem velük, de soha nem tették le a telefont. Sajnos a megrendelésemet is rosszul rögzítették, de végül 36 nap után újra van netem, bár jelenleg a DSL alapú vonalas telefon nem működik.

hanybaba 2008.10.30. 14:10:27

Örülök, hogy mindenki okos és ügyes, és csak ő a balek! lol Szerencse, hogy ilyen talpraesett bandával állunk szembe aki a monitornak az éteren keresztül meg tudja mondani a frankót! Gratulálok mindenkinek!!!

É2I 2008.10.30. 14:29:56

Csak az én történetem:
Rászántam magam a T-netre meg T-tvre. (Erre nincs más, pedig jó lenne, telefonos cég meg horribil összegért ad netem, még most is -sünt nekik-, akkor még a 3G nem játszott.)
Egy két havert felhívtam, meglett az ök.
T-pontba be, szerződést megkötöttem. Mondták 30 nap. Mondom, majd meglátjuk :).
Ök-t felhívtam, megvan a szerződés, jöhet. Estére már neteztem :D

Én egyébként minden reggel fektetek kábelt. Nem, süncsaládot kérésre sem fogok.

daat 2008.10.30. 14:32:55

hanybaba : Bármily hihetetlen, van aki kicsit talpraesett, vagy csak picit használja az eszét. Lehet,hogy ez neked furcsa, de létezik ez a jelenség.
Elég erőltetett hozzászólás volt, tekintve,hogy az írásaink megfogalmazásából szerintem kiderül,hogy nem csak szájkaratéról van szó. Gratulálok Neked..

b[ALien] (törölt) 2008.10.30. 14:42:39

A monitornak az éteren keresztül szarok sünt, dulván

DonLover 2008.10.30. 16:54:26

Engem is szívatott azzal a T-COM, hogy egy olyan csomagot adott nekem el, aminek még a felét sem tudta teljesíteni. Iszonyúan dühítő volt, de kínomba egy elég hathatós ellensújtást eszeltem ki. Mivel a sávszélesség ingadozással kapcsolatban cseles szerződést írattak alá velem (másokkal is), így én azért panaszkodtam rájuk, mert napi 5-10 alkalommal szakadt meg az internetem (a szabvány napi 1-el szemben). Erre a reklamációra nem készítették fel a szerződést a jogászok. A lázadás első lépéseként beszereztem tőlük egy ingyenes fax számot. (mert ez FONTOS) Majd szerkesztettem egy olyan forma levelet, ahol csak a dátumot kellett aktualizálnom. Elkészítettem ugyanezen levél e-mail sablon változatát is. És ezt követően minden szakadást követően megkapták mindkettőt. (Néha napi 5-10 bejelentés is ment.) No és itt jön a csel: a T-COM valamilyen belső szabályzata szerint ha 72 órán belül nem hárítanak el egy hibát, akkor nem kell fizetni díjat a hiba elhárításáig. Mivel esetemben a hiba a sok szakadás volt (aminek az volt az oka, hogy sokkal több előfizetőnek adták el a vonalat, mint amit az elbírt) és ezt nem tudták elhárítani így én szépen nem fizettem sem az internetért, sem pedig a telefonért. Már nem is annyira bosszantott a hiba, mert így legalább ingyé telefonáltam. Persze időnként bepróbálkoztak azzal, hogy az új bejelentés az új hiba de én ragaszkodtam ahhoz, hogy ez ugyanaz a hiba csak többször lett bejelentve, mert eddig még nem oldották meg. (A leveleimben is ezt hangoztattam.) Időnként ugyan lekapcsolták a telefonomat, de az üzletszabályzatukra hivatkozva 1-2 órán belül mindig visszakapcsoltattam magam. Végül abban egyeztem meg velük, hogy egy évre visszamenőleg visszaadják az ADSL-re befizetett pénzemet és egész addig nem kell fizetnem az internetért, amíg a kerületembe fel nem épül az az új központ, ami már alkalmas lesz a szerződésben ígért szolgáltatás teljesítésére. Cserébe én nem e-mailezek és faxolok nekik. Mivel a központ azóta sem épült fel, így azóta is ingyen netezgetek. (Igaz az egyesség megszületése óta ha a netért nem is de a telefonért fizetnem kell.)
Azóta nem bosszankodok a szar net miatt, hiszen, ahogy a mondás is tartja ajándék lónak magenta a tompora.

A technikám nem jogdíjas. Ha hasonló panaszaid vannak akkor alkalmazhatod te is. ;-)

Üdvözlettel:

DonLover

u.i.: Az én esetemben amúgy a T-COM szerelői voltak a legjobb fejek. Értették a problémámat és láthatóan meg is akarták oldani, csak hát nem finanszírozhatnak saját zsebből egy kábelcserét a kerületben.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2008.10.30. 19:37:35

hanybaba
ha Te nem vagy szoke en nem jovok fel az internetre az iden
ez FONTOS!!!!!

bobyhun 2008.10.30. 22:53:15

T-Online ügyfélszolgálaton soha, semmilyen körülmények között nem "rakják rád a telefont", kivéve, ha az ügyedben egyébként vétlen, és rajtad segíteni próbáló ügyintéző felmenőit szidod üvöltve. Miért is "rakták rád a telefont kétszer"?

DonLover 2008.10.30. 23:00:51

Nem kell szidni az ügyfélszolgálatos felmenőit a mágikus hívásmegszakadáshoz, elég csak bársonyos hangtónusban annyit mondani, hogy "Minőségbiztosítási okból rögzítem a beszélgetésünket." A hívás 10 esetből 9-szer nyomban megszakad. Ha nem hiszed próbáld ki te is.

bobyhun 2008.10.30. 23:06:03

Igen, ez a második lehetőség. Viszont ez minden telefonos ügyfélszolgálaton így működik szerintem, sehol nem járulnak hozzá ahhoz, hogy rögzítsd a hivást. Egyébként sem szerepel az írásban, hogy rögzítette volna, és ezért tették rá.

Bezmag 2008.10.30. 23:22:11

Egész pontosan, ha valaki pl. trágárkodik, vagy trágár módon személyeskedik az ügyintázővel, akkor az ügyintézőnek 3-szor meg kell kérnie, hogy beszéljen kultúráltan. HA ezt nem sikerül abszolválni, akkor az üi. jogosult közölni: "köszönjük hivását, bontom a beszélgetést."

Bezmag 2008.10.30. 23:23:43

Valamti tisztázzunk. A cégeket a törvény kötelezi a beszélgetés rögzítésére és tárolására. Szerintem, az ügyfél is jogosult rögzíteni a beszélgetést, ha ezt közli előre, és az ügyintéző (személyes adat) hozzájárulását kéri.

bobyhun 2008.10.30. 23:40:22

De ha az ügyintéző nem járul hozzá (miért járulna), akkor ha nem állítja le a rögzítést az ügyfél, bonthatja a vonalat. És bontja is, kész.

DonLover 2008.10.30. 23:44:19

Kedves Bezmag!

Én spec. úgy tudom, hogy az adatvédelmi ombucman állásfoglalása szerint jogomban áll olyan vonalat kérni, ahol nem rögzítik a beszélgetést. (Lehet ő nincs annyira ezzel képben mint Te.) Persze erre a jogomra úgy tojnak a szolgáltatók, ahogy Gyurcsányék a grippen ügy részleteinek a kiadására. Az ügyfélszolgálatosok pedig úgy megrettenek, hogy ha bejelentem, hogy veszem a hívást, hogy legtöbbször azt sem kérdezik meg mit is akarok tulajdonképpen. Nálam meg csak gyűlik a sok bizonyíték, hogy mennyire nem tekintenek egyenrangú partnernek a multik és hogy mennyire lekezelik az ügyfeleket. Ha rajtam múlik akkor ebből hamarosan giga botrány lesz.
Eddig akárhányszor kértem, hogy adjanak olyan vonalat amit nem rögzítenek, sosem teljesítették ezen - jogos és törvényes igényemet. Így általában kölcsönösen jogot sértünk egymás hangjának tárolásával. De ahogy szoktam mondani amilyen az adjon isten, olyan a hátba rúgás is. Ha kirobban a balhé megírom a Homárnak is.

DonLover 2008.10.30. 23:51:39

Ha összeáll elég bizonyíték, akkor megpróbálok kijárni nekik néhány 10 millányi bírságot, az talán jobb belátásra bírja majd őket. Illetve a megszakadó hívások esetében rendre fegyelmi eljárások indítását kezdeményezem. (Természetesen név szerint, mert ahogy bemondja a nevét az alany, azt egyből írom a kis kockásba.) Előbb utóbb meglátogatom majd a székházban Simon András szóvivő urat és megkérem nyilatkozzon arról, hogy is van ez az izmolás a fogyasztókkal és miért szarnak az adatvédelmi irányelvekre. A beszélgetésünket a székházban majd természetesen rögzítem és közzéteszem.

Szerintem a megoldás az lenne, hogy vagy legyen jogom olyan vonalat kérni amit nem rögzítenek vagy engedjék megy, hogy én is rögzítsem a beszélgetést. Ez már csak azért is jó volna, mert az én lakásomban biztos kevesebb a szcientológus, mint a Matáv dolgozói közt. És ki tudja mihez kezdenek az adataimmal?! Magamban jobban bízok, az ziher.

DonLover 2008.10.30. 23:56:49

És az ügyfél miért járulna hozzá? És ő miért nem kérheti, hogy ne rögzítsék ha a törvény erre lehetőséget ad?! Én olyan kis mocsok vagyok aki a kölcsönösségben hisz. Biztos ismered a mondást amilyen a fogadj isten, olyan az adjon isten. Vagy te nem így vagy ezzel?

DonLover 2008.10.31. 00:00:45

Köszi, hogy mondtad ezt a háromszor ismétlendő dolgot. Ezt eddig nem tapasztaltam, a megszakadó vonalakkal kapcsolatos bejelentéseimben a jövőben ezen hiányosságra is panaszt fogok tenni.

Repülő Majom · http://www.kutyushop.hu 2008.10.31. 00:11:22

Mondjuk a T állati "jófej". Én az internetemet mondtam le náluk szolgáltatóváltással, mire hazamentem, nem volt netem. 1-2 nappal később szóltam nekik, aszongyák, hogy megszűntettem. Mondom igen, de a hölgynek 3-szor mondtam el, hogy szolgáltatóváltással, ráadásul a kapott papírt kint olvasgatva még fel is tűnt, hogy nincs ráírva sehova a szolgáltatóváltás szöveg. Visszamentem reklamálni, aszongya, hogy az a rendszerben van benne.
Aztán folyt a levelezgetés meg az ügyfélszolgálatozás, és a vége az lett, hogy nem kellett kifizetnem arra az időre a netet. Még szép...

Bezmag 2008.10.31. 00:31:05

@Donlover,

lehet, hogy van ilyen Ombudsmani állásfoglalás, nem tudom, de ha van, ezt hivják vezetői visszahivásnak? Napi gyakorlat.

Ismétlem magam, Trv. irja elő a beszélgetések rögzitését és egy évig történő tárolását. Ez nem kölcsönösséig vagy etikai kérdés, hanem jogi. Nézz utána, kérlek. Ha ez nem fele meg az Ombudsman Úrnak, akkor neki kellene törvénymódositást kezdeményeznie, szeritem egyik Call Centert müködtető cég (telkó, bank, közszolgáltató) se sirná össze magát.

Általános szabályok szerint meg akkor van jogod bármilyen beszélgetést rögziteni, ha a másik fél beleegyezik.

Egyébként dr. Simon András igazgató, és nem szóvivő, és ha írsz neki, biztos, hogy elolvassa és válaszolni fog.

Bezmag 2008.10.31. 00:36:27

@bobyhun,

ezt nem tudom, mivel nem is tudok konkrét esetről, hogy ügyfél akarja rögziteni a beszélgetést. Az biztos, hogy erre való hivatkozással senki nem fogja lecsapni a telefont, még akkor is ha aggályos.

Félre ne értsétek, nem védem a Céget. Tudom, hogy vannak problémák, és ennek egy része indulatokat kelt. De a beszélgetések rögzitése kötelezettség, lecsapott telefont meg nem tudok elképzelni.

Ha valaki ilyet tapasztalna, azonnal telefonáljon újra, kérjen vezetőt és kivizsgálást, időponttal telefonszámmal, és ha van, ügyintéző nevével. Nagyon komolyan meg fogják vizsgálni, mi történt, ls kiderül mi történt. Ilyen esetben 1-re fegyelmi, másodikra repülőnap...

Bezmag 2008.10.31. 00:39:07

@DonLover

el kell mondjam, hogy személy szerint nem szimpatizálok a szcientológusokkal (főleg, hogy engem is sokáig zaklattak), és azt is tudnod kell, egyről sem tudok, hogy dolgozna a cégről, pedig van mindenféle vallású és származású ember, nem hiszem hogy ez vallási kérdés lenne.

DonLover 2008.10.31. 00:58:52

Kedves Bezmag!

Ha szeretnéd akkor örömmel kényeztetlek illegális rögzítésekkel a gyűjteményemből. Sajnálom szegény ügyfélszolisokat, mert csak idő kérdése, hogy mikor jön össze valakire két panasz. Nem hazudnék olyat, hogy leteszik, ha nem teszik le.

Holnap munkaidőben hívd fel az ombucmanust és kérd e-mailbe a vonatkozó állásfoglalást, akkor a saját szemeddel is olvashatod.

A vezetői visszahívásnak nem az a lényege, hogy nem rögzítik. Mivel gyakran egyből lecsapják, mikor közlöm a rögzítés tényt egyből a hívás elején, szabályszerűen, ezért nincs esélyem sem vezetőt kérni.

Mellesleg szarok a TRV-re. Azt sem tudom mi az de nem is érdekel. Szerintem nincs olyan jogi kérdés amit ne lehetne etikai szempontból vizsgálni és ha olyan kifogásolni. Egy történelmi példa: Anno a nácik által megszabott sárgacsillag viselési kötelezettség is törvény volt. Remélem nem állítod azt, hogy ettől még nem vet fel jogos morális aggályokat?! Na ez is pont ilyen dolog.

Az, hogy valamit egy multi csinál még nem ok arra, hogy térdere boruljunk és úgy fogadjuk a helyzetet mint a Jóisten igéjét. Én sosem egyezek bele a rögzítésbe mégis rögzítenek. Akkor ez hogy van?! Hm???

Simon Bandi tényleg válaszolni fog, de nem írni akarok, hanem kamerával vagy riportermagnóval keresni a közszolgálat nevében. És ha mégsem ered meg a nyelve akkor mondok majd egy stendupot. (Jól ismeri ő is ezt a technikát az Estés múltjából.) Azt hiszem ez a lehető legrosszabb lenne a cégnek. Én tudok konkrét ilyen esetekről – mint írtam – mert egy ideje már dolgozok az ügyön. Ezen leveleim természetesen szándékos kiszivárogtatások. Ez is része a tervnek. ;-)

Nem tudok biztosan arról, hogy van a T-Comnál szci, de azt biztosan tudom, hogy idehaza nincsen (hacsak Kakaó a sünim nem tért meg a Xenu hitre).

Továbbra is kíváncsian várom a válaszaid! Sok hasznos infót adtál már eddig is nekem és jól jön mindig egy belső informátor az oknyomozásban.

Köszi,
Szia
Don

DonLover 2008.10.31. 01:04:55

u.i.: Csak arra vigyázz nehogy fenéken billentsenek a melóhelyen azért amiért konspirálsz az ellenséggel.

Bezmag 2008.10.31. 01:08:45

Kedves Don,

ne haragudj, de erre nem tudok és szeretnék érdemi választ adni. Apróságok. Lehet szarni a törvényre, de ettől még kötelez minket. Ha vannak infóid lecsapott telefonokról, tájékoztasd erről a céget, komolyan mondom, ezt nagyon keményen kivizsgálják, erre ugranak.

Egyébként, ha nem egyezel bele a beszélgetés rögzitésébe, küldhetsz e-mailt, faxot, vagy postai levelet is. Sajnos, ha telefonálsz, mi kötelesek vagyunk felvenni a beszélgetést, ez van.

Simon egyébként nem Bandi hanem Andris, ha beceneveknél tartunk, azt hogy mit szivárogtatsz ki, a Te dolgod, tőlem nem fogja megtudni, és az nagyon fontos, hogy az embernek legyenek céljai, tervei :)

Bocs, nem értem, mit tudsz biztosan, hogy mi nincs idehaza, értelmetlen mondatot irtál.

Neked is üdv, jó éjt!
B.

Tedd, amit jónak látsz.

DonLover 2008.10.31. 01:26:35

Kedves Bezmag!

Az jó dolog, ha olyanra nem adsz választ amiről nincs információd. Sokan eltanulhatnák ezt tőled.

Lehet nektek nem ismerni az adatvédelmi kötelezettségeket de ettől még ezek is vonatkoznak rátok. :-(

Nektek is vannak infóitok a lecsapott telefonokról, hisz mind a ketten rögzítettük. Hallgasd vissza a 280-1677 es telefonra vonatkozó rögzítéseiteket, ha van hozzá jogosultságot. (Az utolsó három hívásból ketten lecsapták. Nem figyelmeztettek háromszor, ahogy írta valaki korábban.) Ha meghallgattad beírhatod ide is, hogy: Jé, tényleg!

Bocs, de röhej, hogy egy telekomcég nem bír egy szaros vonalat biztosítani, amit ne rögzítene. Szoktam faxolni és e-mailezni is indokolt esetben. Ha kell akkor nagyon gyakran is. Már van hozzátok ingyenes faxszámom is :-)

Ez az ügy most a telefonról szól, ezért ezt nem intézhetem sem faxon, sem e-mailben.

Úgy tudtam az András név becézett formája a Bandi. Úgy tudtam, ez nem számít becsmérlésnek, ezért engedelmeddel az ilyen kis magánkommentek esetében maradnék a Bandinál. Közvetlenebb, barátságosabb, emberibb megszólítás.

Köszönöm az elismerő szavakat. Tervekben nincs hiány! Van más T-COM os sztori is a tarsolyomban. Annak a fő kérdése, mennyit ér a T-COM-nak egy emberélet?! Jól hangzik?! Remélem igen! Erről egyenlőre többet nem árulhatok el. Na jó még egy picit, ez is közszolgálati ügy lesz. De csak szépen sorjában.

Elolvastam újra a mondatot, amit nem értettél meg. Szerintem érthető. Lehet nem én vagyok nagyon fáradt hanem Te.

Aludd ki magad!
Szia

Don

mirInda 2008.10.31. 04:25:45

A legszebb, hogy mindez egy T-Home hirdetés alatt figyel. :D

bobyhun 2008.10.31. 05:30:26

A három figyelmeztetés arra vonatkozott, hogyha nem rögzítésből fakadóan teszi le az ügyintéző, hanem például mert becsméreled. Akkor kell háromszor figyelmeztetnie.

storage 2008.10.31. 08:37:17

"És az ügyfél miért járulna hozzá? És ő miért nem kérheti, hogy ne rögzítsék ha a törvény erre lehetőséget ad?! Én olyan kis mocsok vagyok aki a kölcsönösségben hisz. Biztos ismered a mondást amilyen a fogadj isten, olyan az adjon isten. Vagy te nem így vagy ezzel?"

Erre a kérdésre én kaptam hivatalos választ anno. Telefonos ügyfélszolgálaton nincs lehetőséged arra, hogy nem járulsz hozzá a rögzítéshez, mert az a feltétele, hogy igénybe vedd. Ha nem akarod, hogy rögzítsenek, akkor személyes ügyfélszolgálatra kell menned.
Sajnos ezt ma bármelyik cég megteheti...

Megjegyzem nem is baj, mert az a baj Don, hogy te is azt az embert bántod, aki segíteni akar neked. Mit gondolsz az a szerencsétlen, max 20 éves ember akivel beszélsz mit tehet arról, hogy nem megy a neted? Abból, hogy lila gőze sincs mit kell tennie 1 órát foglalkozott veled, ami azt mutatja, hogy SEGÍTENI akart. És te mit csinálsz??? Felírogatod a nevét egy füzetbe? Feljelentgeted? Megalázod? Becézgeted??? Inkább nem kérsz vezetőt, mert úgyse kapsz, mert nem vagy hajlandó nem rögzíteni a beszélgetést - közben van egy ingyenes faxod is??????????????????

Ne haragudj Don, de nekem ez baromira nem hangzik sikeres dolognak. Lehet, hogy neked is ki kéne aludnod magad...

DonLover 2008.10.31. 08:37:50

Na, hát akkor be is bizonyítottuk, hogy nem kell ahhoz anyázni, hogy rádcsapják a kagylót. Lehetsz te talpig úriember is, ha egyenlő elbánást akarsz, akkor OFF!

storage 2008.10.31. 08:40:17

aha, kicsit összekevertem az eseményeket :) szép volt.

Ettől függetlenül amit írtam jogos, csak 2 embernek is szól. :)

DonLover 2008.10.31. 09:01:56

Storage!

Igen, igazad van, minden olyan cég megteheti ezt, aki tojik az ombudsmanus állásfoglalására. Ilyen a T-Com, a Vodafone stb. Azért nem minden cég él vissza ilyen arcpirítóan az erőfölényével.

1. Nem akarok senkit sem bántani.
2. Ha az én helyzetemmel élnek vissza, azt persze nem hagyom. (Bárki is van a túlvégen, csinovnyik vagy oligarcha)
3. Mit gondolsz, azt a szerencsétlent Kalasnyikovval kényszerítették oda, vagy magától vállalta el?
4. Abból, hogy egy órát segített, arra lehet következtetni, hogy ezért kapja a fizetését.
5. Szoktam vezetőt is kérni, de mire egy vezetőhöz eljutok, nem árt szépen dokumentálni a problémáimat, különben miről beszélnék vele? (Általam a közelmúltban megszólított T-COM vezetők: S. Norbert, B. Kálmán, R. Katalin de kerestem már Cristhopher Mattheisent is.)
6. Az ingyenes faxot a T-COM adta, hogy ne kerüljön pénzembe az „ügyintézés”. Ha irigyled tőlem, kérd el te is.
7. Kialudtam magam. :-)

daat 2008.10.31. 12:58:08

09:01:56
Háát.. Te büszke vagy arra amit csinálsz? Nekem már az szöget üt a fejemben, hogy te ilyen sűrűn beszélsz az ügyfélszolival. Ennyire vacak a szolgáltatásod vagy te vagy ekkora lúzer? A stílusodból én tippelek az egyikre. Azon vagy fennakadva, hogy rögzítik amit beszélsz? Ha nem tetszik, mint írták, menj a személyes ügyfélszoliba, vagy bontsd a vonalat... Választhatsz, nem kötelező. Mint ahogy az ügyfélszolisnak sem kötelessége eltűrni,hogy te bármit is rögzíts. Nem ezért fizetik.
Szerinted normális dolog,hogy jegyzeteket készítesz, hogy pár embernek alávághass? Ennyire ráérsz?
Egyébként baromi félelmetes ám amivel fenyegetőzöl, biztos nagyon megijednek egy mitugrász emberkétől. Szimplán kiröhögteted magad.
Nem tudom abban mi nem világos neked,hogyha valaki lerakja a telefont, akkor vezetővel visszahallgattatod és ha neked van igazad, akkor igazságot szolgáltatnak. Ezen kívül bármi jegyzetelés baromság.
Megjegyzem nem csak a T, Voda, hanem sok-sok cég ezt a gyakorlatot követi. Bankok pl... úgyhogy szimplán hülyeséget beszélsz, de ez már fel sem tűnik..

daat 2008.10.31. 13:00:24

4. Abból, hogy egy órát segített, arra lehet következtetni, hogy ezért kapja a fizetését.

Okoska: Ebből arra lehet következtetni,hogy baromi rendes volt, és annak ellenére megpróbált 1 órán keressztül segíteni,hogy az neki konkrétan pénzébe került. Egyébként ha valakinek 1 órán keresztül kell segíteni...

DonLover 2008.10.31. 17:07:45

Daat!

Igen, nálam - és a kerületünkben mindenkinél - extra szar a net. (Mint írtam is már korábban a szerződéses értéknek jó ha a 25%-át eléri.) Ennek az oka nagyon prózai, több előfizetőnek adták el mint ahányat ki tud szolgálni. Felebaráti szeretetből pedig nem asszisztálok ahhoz lerántsanak. Szerinted miért adják már ingyé?! Felebaráti szeretetből? :-))) Nem tudom te hol élsz, ahol ilyen multikkal találkozol. Én itt Hungarisztánban.

Postagalambot is eregethetnék nekik, azt sem tudják rögzíteni. Ugye?

Nem tudtam, hogy az ügyfélszolisok nem órabérben vannak, hanem jutalékos rendszerben. (Igaz ezt még most sem hiszem.) Ha pedig órabérben vannak akkor tök nyolc, hogy egy emberrel beszélnek 480 percet vagy 480 emberrel 1 percet, nem?

Egyébként meg lehet a T-COM seggét buzgón nyalogatni, nyilván azért választották a magentát, hogy jobban emlékeztessen egy hatalmas ülepre.

DonLover 2008.10.31. 17:57:14

Még két apró kiegészítés:

1. Nem tudom, honnan veszitek, hogy bárkivel is egy órát beszélek, mert a panaszom éppen arról szólt, hogy másodperceken belül megszakítják a hívást?! :-()
2. Nekem ez nem passzió, hanem munka. Éppen úgy 480 percem van rá naponta, mint az ügyfélszolisnak vagy akár a vezetőknek arra, hogy intézzék a T-COM businesst. Ők abból élnek, én ebből. Lehet érte féregnek tartani, én speciel büszke vagyok rá. :-) Ha valaki meg úgy érzi, hogy annyiért amit kap ez a meló nem éri meg, annak tessék szépen új állás után nézni. Multiknál dolgozni nem kényszer.

Eszt kell csináni e (törölt) 2008.11.02. 08:09:35

DonLooser:

én amondó vagyok, hogy Neked nem volt gyerekszobád. Szarsz a trv-re, de az ombuccmanus által kreált állásfoglalásokat betartatnád. Akkor most hogy is van ez? Lekakilod, aztán meg elkened máson? Amikor felhívod az ügyfélszolgálatot (legyen az bank, telekommunikációs vagy akármilyen) és elmondják, hogy a hívást rögzítik, Te elfogadod ezt. Ha nem, akkor bontod a vonalat és más úton próbálsz kapcsolatfelvételre törekedni. Bár nem értem meg, hogy mi baj van azzal ha rögzítik a hívást. Gondolod, hogy az ott bemondott adataiddal fog az üfszolgálatos kereskedni? Vagy a szakadós neted részleteit sokszorosítja és felteszi a netre? Te miért is akarnád rögzíteni? Azért, ha valamit rosszul mondanak, akkor arra azonnal lecsapj, és ellentételezésért, jogorvoslatért követelőzz? Én inkább belenéznék a tükörbe és megkérdezném magam, hogy noooormális-e vagyok-e.
Köszi, én most tettem meg. A választ majd a könyvemben.

Eszt kell csináni e (törölt) 2008.11.02. 08:15:40

upsz, most látom elírtam a neved, bocsánat, még reggel. van.

DonLover 2008.11.02. 16:12:23

Gyerekszobám kettő volt, egy háló és egy nappali szoba, pedig nem voltunk gazdagok. Biztos te is ismersz efféle elkényeztetett ficsúrokat.
Úgy látom elkerülte a figyelmed, hogy épp arról írtam, hogy nem fogadom el, hogy rögzítik a hívást. Jogom is van ahhoz, hogy ne fogadjam el a rögzítés tényét, az adatvédelmi biztos állásfoglalása alapján. Őt, mint azt te is tudod, a köztársaságunk elnöke nevezi ki. (Nem csupán a csinnadratta és az állófogadás, ingyen szendvicsek kedvéért.)
Paranoiás vagyok. Nem szeretem, ha ismeretlen gazdasági vagy állami társaságok, szervek adatokat és információkat gyűjtenek rólam, ezért igyekszem az ilyen adatok mennyiségét minimálisra szorítani. Ha téged ez nem zavar, az a te dolgod.
Nagyon frappáns érveket találtál arra, hogy például miért ne rögzítsék a hívásomat, így erre nem is vesztegetek több szót. Azzal is egyetértek, amit arra írtál, hogy ha már engem rögzítenek, akkor miért szeretnék én is egy kópiával rendelkezni.
Tükörbe minden nap nézek és nem ellenszenves a fickó aki visszanéz. Boldog vagyok, jól érzem magam a bőrömben, azt csinálom ami érdekel és amit szeretek, nincsen főnököm … született vesztes vagyok.

j311 2008.11.02. 21:10:05

Ez most ez miaszar ez? Ebben mi az érdekes? Minden napra legalább tíz lúzer akad, akinek nem kötik be a netjét időben..

Bezmag 2008.11.05. 14:52:01

Szia DonLover,

minden rendben? :)

DonLover 2008.11.11. 02:26:31

Szia Bezmag!

Vágom, hogy „illetékes urak” – talán fizetett válaszolók - is olvasgatják a Homárt és hogy sikerült egész komoly érdeklődést kiváltanunk a levelezésünkkel. Nyilván ezért is hívtak fel. Nem volt nehéz utolérni, hiszen megadtam a telefonszámomat egyik bejegyzésemben.

Persze nem ez a lényeg. Majd meglátjuk, hogy mennyire hatékony a cég abban, hogy a megszerzett infókkal gazdálkodjon vagyis beépítse őket az üzletmenetbe. Reménykedek abban is, hogy nem a lányokon verik, verték el a port.

További kellemeset,
Üdv

Don
süti beállítások módosítása