Tékozló Homár

Az Aldi ahol tud, segít

2008.11.21. 11:55 | jackyll | komment

 

Az Aldi segíteni próbál azon kedves vásárlóinak, akik nem ismerik az arab számokat, de szerencsétlenek ezzel az üzenettel sem lettek kisegítve:

Kedves Homár, tudtad, hogy a harminc százalékos leértékelés harminc százaléknyi leértékelést jelent? Hát én nem tudtam. Ezért is örültem meg annyira, amikor az Aldi volt oly kedves, hogy elmagyarázza nekem.

Erről a képről egyébként a Gyalog galopp zseniálos jelenete jut az eszembe, ahol elmagyarázzák, mennyi is a három: "Húzd ki a szent biztosítószeget, majd azután számolj el háromig. Se többet, se kevesebbet. Háromig legyen, ameddig számolsz, s ameddig számolsz az háromig legyen. Négyig ne számolj hát ezért, sem pedig kettőig. Hacsak nem folytatod a te számolásodat háromig. Az ötöst szádra ne vedd. Midőn a hármashoz érsz, mely sorrendben a harmadik helyen áll, eldobandád te az Antiochiai Szent Kézigránátot a te ellenfeled felé, ki - mivel nem kedves nekem - megdöglend."

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

s.g 2008.11.21. 12:09:36

ez egy monty python spam?

ColT · http://kilatas.great-site.net 2008.11.21. 12:10:00

@atpijkamo : Nem annyira a Mp számít, mint az hogy fényképezőgép-e az amivel fényképeznek... Rendes optika... Az kell, 5mm-es műanyag lencsével lehet 734843Mp-s cucod, akkor is szar lesz a végeredmény.

a paraszt a fatelepről (törölt) 2008.11.21. 12:10:44

ezt a szöveget direkt az ilyen hülyék miatt rakták ki.....és még fényképezi is.....ecsém!

maincoon © 2008.11.21. 12:15:07

részemről: ez a leggyengébb homár poszt, amit olvastam
de ha valakinek ennél is rosszabb emlékei vannak, írja meg a linket, mert ma kipihent vagyok, van türelmem elolvasni :)

maincoon © 2008.11.21. 12:16:30

ja és ne utáljatok meg, de ma készülök menni aldiba. "mert csak"

staropramen 2008.11.21. 12:21:06

képzeld el az "abszolut hülye vásárlót"
jó ha tudod, hogy a valóságos hülye vásárló fényévekkel túl van az általad elképzelten.Más cég katalógusaiban olvasható,hogy "a leírt árak már aciós árak"
Ez ugyanaz csak szemléletesebb.
Biztos vagyok benne, hogy még így is akad vevő aki rákérdez, hogy ez már a leszállított ár?

ColT · http://kilatas.great-site.net 2008.11.21. 12:21:14

@maincoon : Kipihent? Luxusmeló? :)

ColT · http://kilatas.great-site.net 2008.11.21. 12:22:14

Izé. Van valaki aki dulván ért az mencoderhez? Van némi problémám vele :/

maincoon © 2008.11.21. 12:27:55

ColT 2008.11.21. 12:21:14
@maincoon : Kipihent? Luxusmeló? :)

Kipihent: végigaludtam az éjszakát.
Luxusmeló: rossz az irodai gépem, ülök a főnők gépénél, kicsit dolgozgatok, kicsit homározok + egy másik fórum, csokit majszolok. ja és 1/2 8-tól 4-ig vagyok :)

a paraszt a fatelepről (törölt) 2008.11.21. 12:28:32

de komolyan az ilyen embernek miért nincs rendes élete?

maincoon © 2008.11.21. 12:32:55

mi az hogy rendes? kinek mi... megítélés kérdése.
de hogy nem cserélnék senkivel, főleg veled nem, az biztos.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2008.11.21. 12:39:24

@maincoon : Teljesen jó. Miért nem rendes élet?
Én már örülök ha éjszakás vagyok. Nincs 3mp-enként telefoncsörgés, csak ritkán, nincsenek hülye fejesek, csinálom a dolgom a saját tempómban, és ha valahova hívnak akkor elhárítom a bajt és utána megint nyugi van.

a paraszt a fatelepről (törölt) 2008.11.21. 12:40:33

maincoon, vazze de ez az egész a szanalmas.hu-ra való...ráadásúl egy olyan képpel amin az van, hogy ez az ürge fényképezi eztet a táblát!

velem méne? hmmm? nem is értem eztet!

suklemovics 2008.11.21. 12:48:53

De a lényeg:
Mi úszik még a vízen?

maincoon © 2008.11.21. 12:49:21

bocs félreértettem az egészet
azt hittem, hogy az én munkahelyi írásomra reagáltad, hogy miért nincs rendes életem. úgy gondoltam, hogy ezt találtad annyira borzasztónak és megszóltad.

nem én küldtem be
én majd a readers digest-et fogom, ha méltóztatnak válaszolni, pfujjjjj

Zep 2008.11.21. 12:50:03

ez meg miaf*szom???

maincoon © 2008.11.21. 12:50:36

hogy cserélnék-e veled arról nyilatkozni nem tudok, de nekem nagyon jó otthon is és az irodában is :D

a paraszt a fatelepről (törölt) 2008.11.21. 12:51:55

aincoon (félnyolctólnégyigvagyok) 2008.11.21. 12:49:21

ahhoz majd adok kiegészítésnek valót...mert időközben finoman elküldtem a csávót egy válaszlevélben..erre visszapampogott!

buksikutya 2008.11.21. 12:52:43

de miert jo 30%-kal dragabban megvenni valamit?

...mert ugye -30%-os arengedmenyrol, leertekelesrol beszelnek, ami 30%-os dragulast jelent a magyar nyelvben.

b

Mylady 2008.11.21. 12:53:03

Ez az ár a Tofiffee-re vonatkozik?
Nem vagyok képben (értitek: képben, hehe), ez most tényleg 30% kedvezmény?
Mert akkor megyek és veszek pár dobozzal.
:)

a paraszt a fatelepről (törölt) 2008.11.21. 12:53:04

maincoon (félnyolctólnégyigvagyok) 2008.11.21. 12:50:36

dughatnád a Böbét, meg van +hitelkeretem a kocsmában, meg ott a sógor is! jah meg a Jáúzsi!

maincoon © 2008.11.21. 12:53:51

kivel levelezgetsz? aki beküldte a posztot?

mqqq 2008.11.21. 12:55:41

Egyébként a mínusz 30 százalékos leértékelés valójában 30 százalék áremelést jelent. :) Ravasz...

maincoon © 2008.11.21. 12:56:32

@tüvapok 2008.11.21. 12:53:04

dughatnád a Böbét, meg van +hitelkeretem a kocsmában, meg ott a sógor is! jah meg a Jáúzsi!

Nekem nincs olyanom, amivel az elsőt csinálhatnám, onnantól majdnem megdől az egész :D
Ja de, sógorom az van, imádom is :D
De ki az a Józsi? :D

Zsirparaszt scene/buckalakó tahó/fotelrokker 2008.11.21. 12:56:38

Aldit ne báncsátok, tök jó bót.
Csak a tökmagjukat nem lehet meghámozni.
Ajánlom a literes konyakjukat ezernyócér.

Joe Forster/STA · http://sta.c64.org 2008.11.21. 12:57:44

@ColT: Mencoderrel kapcsolatban írj E-mailt (lásd honlapom contact oldala), én már használtam párszor.

EÖ (törölt) 2008.11.21. 13:05:17

maincoon

melyik aldiba mész?
mert találkozhatnánk és vennénk közösen egy fényképezőt, hogy ne ilyen szar posztképek legyenek
most 30 %-kal olcsóbban adják, tudod, az mennyi? Az nem már húsz, de még nincs negyven. Pont harmincat jelent. Most olvastam valahol.
Mehetünk taxival is.

elwood 2008.11.21. 13:06:10

Itt a tudatos vásárlók csúcsfóruma, oszt kiderül hogy négykor mindenki rohan az Aldi-ba. Szép dolog ...

A katalógusuk alapján mindenből a legigénytelenebb, legolcsóbb dolgokat árulják. Miért őket kell támogatni ?

Így sosem lesz friss fekete kagyló a boltokban mert mindenhol az ócsóság a lényeg.

az igazi MPL melegebb éghajtra költözött. lö pá! ( 2008.11.21. 13:07:45

ezt Ozy kérte még 1x odaírni, hogy ruppótlanok is megértsék, mi az a 30%

a paraszt a fatelepről (törölt) 2008.11.21. 13:09:05

maincoon (félnyolctólnégyigvagyok) 2008.11.21. 12:53:51

nem! a múltkor már benyomtam az egyik kommentben...valami újseggíró megspammolt a homáron...mert azthiszi nekem vannak bajaim....

a paraszt a fatelepről (törölt) 2008.11.21. 13:10:16

maincoon (félnyolctólnégyigvagyok) 2008.11.21. 12:56:32

őőő dehogynem...a Böbe nyitott mindenre....

a Jáuzsi meg az én f*szkalap munkatársam....

EÖ (törölt) 2008.11.21. 13:12:04

elwood

igazad van egyébként, mindenki szarik a minőségre. Ezért van még mindig reggeli ital és kárminos eperjoghurt.

Fekete kagyló helyett:
mi most olyan kagylóra szoktunk rá (nem mondom melyik szupermarket árulja) hogy fehér az alapszíne, kék csíkos és piros felirat van rajta :))
nem adják sokért

bekbórd! 2008.11.21. 13:18:23

Ha vmit kiírnak az a baj, ha nem, akkor az. Az is ki van írva az Aldiba (legalábbis amelyikbe voltam), hogy nem érdemes lopni, mert kihívják a zsarukat. Nem érheti őket a vád, h nem szóltak időben.

maincoon © 2008.11.21. 13:18:32

Egyéves: azt írtad, hogy a 6-os úton mentél tegnap. Nem vagyunk akkor nagyon közel egymáshoz, így a közös aldis látogatás is csak egy vágy maradhat. Majd ha lent leszek s.babodon az offroad-on, elmegyünk együtt aldizni :D

Tüvapok: ha poénkodni akarnék, írhatnám hogy mesélj akkor bővebben a Böbéről, de még nem volt rá alkalom, hogy nőre gondoljak úgy. bár tudom, hogy ez a férfiak álma, két nő. :D

a paraszt a fatelepről (törölt) 2008.11.21. 13:22:12

maincoon (félnyolctólnégyigvagyok) 2008.11.21. 13:18:32

hoppá figyeltem....na most két dolog van....én lemaradtam arról, hogy te a szebbik nem közé tartozol....avagy most jött el a comming out ideje....???

EÖ (törölt) 2008.11.21. 13:22:26

maincoon

a hatos úton csak a lányok miatt mentem, de egyébként Piliscsabán lakom, vagy Jászberényben, vagy Gyulán, néha Esztergomban vagy Veszprémben

sőt néha Ajkán vagy Gárdonyban

É2I 2008.11.21. 13:24:13

Egyet nem vettetek észre homárok!

A Zep végre elmondta a nem túl hosszú mondandóját!!!! Megtalálta a bögyörőjét és az ezek szerint tényleg nem túl hosszú.

Azaz: "ez meg miaf*szom???"

FONTOS!!!!

maincoon © 2008.11.21. 13:36:05

Tüvapok: örülök, hogy sikerült bekalibrálnod nemiségemet :D Volt már rá korábban is utalás, még a megboldogult edeposzt végén is pár napja. Ha egyébként ez nem kizáró tényező, akkor maradnék veletek :)

Wikipédia: "A coming out vagy coming-out angol kifejezés, magyarul előbújás arra utal, amikor valaki elmondja egy másik embernek, vagy nyilvánosan felvállalja, hogy leszbikus, meleg, biszexuális vagy transznemű (LMBT)."

Egyéves: szépen kimásoltad az aldis városokat, melyek közül az egyikben lakom én is.

varvizib 2008.11.21. 13:36:44

A -30%-os leértékelés +30%-os árnövekedésnek felel meg.

Magyarán szólva a kiírás helyesen: a -30% ábra azt jelenti, hogy 30%-al leértékelik a termék árát. (Nem pedig -30%-al.)

Egyébként a + és - megfelelő használatát már általános iskola alsó tagozatán tanítják, elég nagy szégyen hogy a kereskedők java része idáig nem jut el.

Zsirparaszt scene/buckalakó tahó/fotelrokker 2008.11.21. 13:41:44

elwood 2008.11.21. 13:06:10
.
Mondom, hogy nem bántani, mer megyek a körfűrésszel.
Nem igénytelen árut árul, csak saját márkásat, így nem fizeted azok marketingköltségét. Bár ez neked biztos szar.
A Penny meg a Profi, na aza az igénytelen. Meg én.
Egyedül azt utálom, hoyg nincs normális sörük.

Zsirparaszt scene/buckalakó tahó/fotelrokker 2008.11.21. 13:43:35

Ja, meg faszom a nyelvészekbe meg az angoltanárokba.

Pepin bácsi 2008.11.21. 13:46:50

a Lidlben sincs normális sör...

Zsirparaszt scene/buckalakó tahó/fotelrokker 2008.11.21. 13:48:56

A tofifit meg egyébkéntse szeretem. Beleragad a fogamba.

Zsirparaszt scene/buckalakó tahó/fotelrokker 2008.11.21. 13:50:52

5 percig mondta ez a rohadt blogmotor, hogy 60 másodperc. Monnyonle.

Pepin bácsi 2008.11.21. 13:50:58

tüvapok 2008.11.21. 13:10:16

a Böbe nyitott mindenre ?

azért vigyázz vele, mert Böbe a kutyám - angol bulldog

elwood 2008.11.21. 13:57:38

Na most ha még nem volt:

Egy ismerősöm ismerőse a szlovák Lidl nyitásakor be akart szállítani nekik. Aszonták jó.

Itt az árlista, ezen az áron vesszük át öntől ! (Minőség nem számít csak az ár)

Azon az áron persze csak a silánynál kicsit silányabb minőséget lehet előállítani.

Hát ettől ilyen, és ez kell az embereknek.

É2I 2008.11.21. 13:57:56

@Zsirparaszt scene/buckalakó tahó/fotelrokker 2008.11.21. 13:50:52
"5 percig mondta ez a rohadt blogmotor, hogy 60 másodperc. Monnyonle."

Nekem meg elsinkófált egy faxa büffentést.
Mondtam én már sokszor, hogy homáros a homár motor.

Biztos akkor rakta fel az Eszter a következő posztot. fakk

a paraszt a fatelepről (törölt) 2008.11.21. 14:02:00

maincoon : itt nincs kizáró ok! nézd meg én is meg még hagyma is itt van :)

EÖ (törölt) 2008.11.21. 14:04:36

mondjuk az Aldiban sok jó dolgot lehet venni
csak ki kell mindent próbálni, mert tök ismeretlen minden
nekem ez a kármintetűvel festett eperjoghurt tett be nagyon, de ha a Danon is belerakja, akkor szerintem bármilyen Aldis, Lidl-es "Milchwunder" terméket is nyugodtan meg lehet enni.
Azt hittem sokáig, hogy a nagyobb márkák adnak az ilyenre, de sajnos azt látom ők sem.
Szerinted mi különbség lehet a Kotányi babérlevél és a WunderALDI vagy WunderLIDL babérlevél között? Max a csomagolás és a márka.
Vagy például az Aldiban a Miskolci Tejüzem termékei vannak, csak valami más néven. Nem a nevet fizeted meg.
Félre ne érts, én rühellem ezeket a boltokat, mert kicsinálják a kiskereskedőt, de az se klassz dolog, hogy a falusi ábécékben a Metros "Aro" termékeket adják dupla áron. Mert helyi terméket már szinte sehol sem kapsz.

EÖ (törölt) 2008.11.21. 14:06:14

mindenkinek megvan a maga Maryje!
:)
Ez FONTOS!!!

É2I 2008.11.21. 14:12:49

Hát nálunk a kiskereskedők három kocsis szerelvényekkel előttem szoktak állni a penny/lidl/aldy boltokban....

maincoon © 2008.11.21. 14:12:58

Hagymát már láttam fotón, meg Csibenyussz-t, a többieket még nem.
De már nagyon kiváncsi vagyok Maryre és Böbére :D

Aldira visszatérve: a tökmagját én sem szeretem, de volt a múltkor valami gyümölcsös pia, a szomszéd csaj jól elkészült tőle, alig bírta hazavinni a férje tőlünk, majdnem rákattant az enyémre :(

É2I 2008.11.21. 14:15:55

Az i van ahol y, mint most is az kellet vonla ide-oda vagy fordítva. Csak szolidaritásból akartam, egy helyen még se sikerült.
Tehát: lydl

elwood 2008.11.21. 14:16:22

Egyéves
"Szerinted mi különbség lehet a Kotányi babérlevél és a WunderALDI vagy WunderLIDL babérlevél között? Max a csomagolás és a márka.
Vagy például az Aldiban a Miskolci Tejüzem termékei vannak, csak valami más néven. Nem a nevet fizeted meg."

Nekem nem az a bajom, hogy mit árulnak, hanem hogy mit nem. Amint az előző posztban kifejtettem minőségre törekvő beszállítónak esélye sincs ott megjelenni, mert nem fér bele az árprofilba.
Ezzel általában is rontják a minőségre törekvő gyártók amúgy sem fényes helyzetét. Ezért bánt, hogy egyátalán bemegy oda egy tudatos vásárló. Most el is szomorodtam ...

É2I 2008.11.21. 14:18:14

@maincoon (félnyolctólnégyigvagyok) 2008.11.21. 14:12:58

Na most a vége nem tiszta. A szomszéd csaj férje rákattant a midre is?

maincoon © 2008.11.21. 14:20:49

Én+Én+Irén: értetted te ezt jól :DDDD
a szomszéd csaj az én férjemre, aldis pia után :O

a paraszt a fatelepről (törölt) 2008.11.21. 14:26:54

férjnél is vagy.....oda minden remény!

elwood 2008.11.21. 14:26:54

milyen pia az a kattanáselősegítő ? még jól jöhet ...

É2I 2008.11.21. 14:30:21

Igen! Kérjük a márka (Itta már ma?) megjelölést :)

É2I 2008.11.21. 14:32:39

Ja és maincoon, szerintem kattant volna ő anélkül is, csak tankolás után már nem tudta leplezni ;)
Vigyázz!!!
FONTOS!!!!

seric2 2008.11.21. 14:37:44

Jellemző, hogy egy háziasszony sincs köztetek, aki járt volna az Aldiban! Ezt a jelölést a darált húsokra szokták rátenni (sertésre és marhára is), amelyikből létezik 20%-os zsírtartalmú is. A leértékelés a 30%-os zsírtartalmú, azaz ilyen feliratú húsokra vonatkozik.Lassan mondom, hogy mindenki értse: az egyik 30 a zsírtartalom, a másik az engedmény mértéke. Pedig szőke bölcsész vagyok...

maincoon © 2008.11.21. 14:38:54

Valami nagyon sűrű rostos eper és barackízű valami volt vodkával hígítva. Ez volt olyan július vége felé, akciós volt az Aldiba, anyám meg mindent megvesz, amit leáraznak :(

Figyelek én rájuk :)
De a csaj idősebb egy tizessel nálam, a férjem azt mondja, hogy szemmel láthatólag megereszkedett a nőiessége, azonkívül lapos a hátsója és olyan hangosan beszél, mint ha körülötte mindenki süket lenne. Nnnna, én ennek az elletéte vagyok.

bekbórd! 2008.11.21. 14:38:54

Múltkor nagyon faszányos tetőcsomit vettem az Aldiba a Thule árának kb. negyedéért. Alu, zárható, és egész jól is néz ki. Persze az akció 2. napján 1 db volt belőle, gondolom, az elsőn se több...

É2I 2008.11.21. 14:41:21

És milyen az a -30%-os zsírtartalom?

a paraszt a fatelepről (törölt) 2008.11.21. 14:43:11

seric2 2008.11.21. 14:37:44

húú szőke bőőőcsész az olyan mint a halmozottan fogyatékos?....:)

maincoon © 2008.11.21. 14:44:21

Seric2:
akkor vagy a táblát tették rossz helyre, vagy a húst - a Toffiffee mellé :O

É2I 2008.11.21. 14:45:36

@maincoon (félnyolctólnégyigvagyok) 2008.11.21. 14:38:54
"a férjem azt mondja"

Csak úgy mellékesen.

Mit tettél volna, ha mindennek az ellenkezőjét mondja férjedurad?

(szívlapát?)

É2I 2008.11.21. 14:47:45

@tüvapok 2008.11.21. 14:43:11

Írni is akartam, hogy erre lesz valamilyen reakciód. Köztudomású a bölcsész szereteted :P

É2I 2008.11.21. 14:50:09

@maincoon (félnyolctólnégyigvagyok) 2008.11.21. 14:44:21
"Seric2:
akkor vagy a táblát tették rossz helyre, vagy a húst - a Toffiffee mellé :O"

Engem is elgondolkodtatott, hogy nem esik ki a darált hús abból a kalitkából...

a paraszt a fatelepről (törölt) 2008.11.21. 14:52:39

ÉnmegénmegazIrén 2008.11.21. 14:47:45

jaja, de lehet csak azért mert akikkel eddig összehozott a hánytatott sorsom azok nem voltak nagy észlények...bár ebből még nem lehetne általánosítani....de mások is mondják, hogy nem azok aminek tanulnak! sőt a homáron olykor olykor be is bizonyítják! eltebőőőcszééészlogós anyámmalközös bankártyás bőőőcszééész muaha....

a paraszt a fatelepről (törölt) 2008.11.21. 14:54:38

ahogy ez a Seric2 bőőőcszééészőőke is! :)

maincoon © 2008.11.21. 14:58:38

ÉnmegénmegazIrén 2008.11.21. 14:45:36
@maincoon (félnyolctólnégyigvagyok) 2008.11.21. 14:38:54
"a férjem azt mondja"

Csak úgy mellékesen.
Mit tettél volna, ha mindennek az ellenkezőjét mondja férjedurad (szívlapát?)

Nem hittem volna el neki. Szemem nekem is van :D
De egyébként ahol dolgozik nagyon csinos, formás lányok képei vannak kint a falon hiányos öltözékben és nem zavar. Feldolgoztam már, hogy neki is van szeme és véleménye, valamint ízlése :D

A darált hús pedig tényleg kiesik a rácson :DDDD A Toffefee viszont nem.

É2I 2008.11.21. 15:01:00

Na mindenkinek jó hétvégét! :)

elwood 2008.11.21. 15:52:41

maincoon
"szemmel láthatólag megereszkedett a nőiessége, azonkívül lapos a hátsója ... Nnnna, én ennek az elletéte vagyok"

Már el is képzeltelek. Van még abból a kattintószerből ?

Bastie (törölt) · http://www.hirmax.net/ 2008.11.21. 16:25:52

Hű, ez gáz. Posztoló kolléga a nem hülyeséget észreveszi, de a hülyeséget nem.

Lelkes Aldi-járóként azért illik tudni, hogy ugyanazon a helyen vannak felcímkézett, és nem felcímkézett (teljes árú) áruk is. A a címke nélküli ára alapban fel van tüntetve, a kedvezményes meg nincs. Ezért írták ki.

Az viszont elkerülte a figyelmet, hogy a "-30% kedvezmény" 30%-os drágulást jelent. Csak szólok.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2008.11.21. 16:32:01

Mary elment melozni/halaegnek/
eletemben nem voltam Aldiban
@maincon
ha jo a sxzomszedcsaj kuldd hozzam
ja mar olvastam a kornyezettanulmanyt
inkabb gyere te
vasarnap-hetfon offos vagyok

seric2 2008.11.21. 16:47:43

A szőke bölcsész valós. Úgy értettem, hogy hozzám képest csupa észlény jár-kel erre, illendő lett volna észrevenni a mellétrafálást...

jesszumpepi (törölt) 2008.11.21. 16:55:42

Még sose voltam Aldiban.

Lemaradtam valamiről?

É2I 2008.11.21. 17:56:41

@seric2 2008.11.21. 16:47:43

Szerintem mindenki elhitte, hogy szőke bölcsész vagy ;)
De ezt most ezt hogy? Ki trafált mellé és főleg mit? Egy fénykép, ami semmit nem támaszt alá amit mondassz, az vagy fotoshop, vagy esetleg mellé nyúltál, vagy mi, de akkor meg ellen fotó.
És mindenki el fogja hinni, hogy bölcsészek - főleg szőkék - nem dolgoznak az Aldiban ;)

maincoon © 2008.11.21. 18:27:34

Elwood: képzelj csak nyugodtan ;)
nekem nincs szükségem kattintószerre, az aldiban meg már nem lehet kapni, éppen a múltkor néztem, mert a barátnőmnek is ízlett, nemcsak a szomszédasszonyomnak, gondoltam meglepem vele, de nem sikerült.
Mondjuk tény, hogy oldottabb a piától az ember, de szerintem nem létkérdés egy egészséges nőnél ;)

Hagyma, nagyon messze vagy.
De bográcsozni mehetünk kollektive edéhez :D
Pünkösdkor tuti a környéken leszek pár napig.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2008.11.21. 18:41:58

hat Mary egeszseges de ha megiszik 2 bladimerit nem menekulok az tuti

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2008.11.21. 18:43:30

multkor mar mondtam neki
faj a fejem
es errol mindig eszembe jut WA
"olyan ronda vagyok, hogy tegnap leszolitottam egy qrwat es azt mondta, faj a fejem"

maincoon © 2008.11.21. 19:12:41

:DDD ez jó
megyek is, iszok valamit ;)

Matiz Papa (törölt) 2008.11.21. 19:18:25

@hagyma: Aki rólam lemarad, sikeres ember nem lehet.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2008.11.21. 19:42:43

oh szegeny Mr. maincoon
bar lehet nem is szegeny
ha fotot kuldessz eldontom

EDE
ez teny

Tilcsák Bea (törölt) 2008.11.21. 20:53:51

megjegyzem, a -30%-os leértékelés azt jelenti, hogy a terméket 130%-os áron tudom megvenni.

maincoon © 2008.11.21. 21:06:21

Mr ???????????? :O
Elég ha én már láttalak, én titokban maradok :)

maincoon © 2008.11.22. 08:43:37

nagy nehezen, de megértettem végre :D
persze, a férjem mr maincoon :)

majd ha megfőztem az ebédet, megírom privát üzibe hogy hol és mikor láttalak

Doktor Kotász 2008.11.22. 11:33:53

Biztos volt pár okoska, aki a 100Ft-os terméken meglátva a -30%-ot azt hitte, hogy 30%, tehát 30 forint.
Így védik ki, hogy amit 70-ért adnak, azért ne pampogion valaki, hogy az neki 30-ért jár, mert kivan írva.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2008.11.22. 13:31:47

OK maincon
teljesen izgatott lettem
azt is ird meg mit foztel please

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2008.11.22. 18:21:26

kifejezetten szeretm a husleves, rantotthus, petrezselymes kurmpli combot uborkasalataval
hehe
most jol kiadtalak

maincoon © 2008.11.22. 21:14:51

ezért nem írtam oda a keresztnevem a levél aljára :D
egyébként bébicéklával volt, nem uborkasalátával :)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2008.11.23. 00:05:51

jovan Erzsi
a ceklat is szeretem

maincoon © 2008.11.23. 09:54:12

'há nekem nem tetszik, de tőled felveszem :D

pénteken rossz volt az irodai gépem, délutánra megjavították, de úgy jöttem el hogy nem volt internet.
hétfőn bele fogok pusztulni, hogy nem tudok homárral kezdeni korán reggel :(

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2008.11.24. 07:00:02

boborjantol hallgattam az erzsit aze jutott ezembe
süti beállítások módosítása