Tékozló Homár

Redőnyjavítás 39800 forintért

2008.11.24. 11:54 | jackyll | 88 komment

Krisztiánnak üzenjük, hogy a helyes válasz az lett volna, hogy felhívja a redőnyjavító szaki figyelmét az internetes reklámozás üdvözítő hatásaira, azon belül is nyilván a Homár 480 pixel széles, kiemelt szöveges felületére, amennyiben nem adja vissza sürgősen a szomszéd nyugdíjastól kizsarolt 40 ezer forint jelentős részét:

Idős szomszéd nénim a tanácsomat kérte, de sajnos nem tudtam semmi okosat mondani, ezért fordulok Hozzád! A néni 75 éves, a redőny amit javíttatott kb. 40. A redőny leszakadt, a néni meg elővette a helyi (Mosonmagyaróvár) Kisokost, és felhívta a magát "Redőnydoki"-nak hívő szakembert. Az Úr jött is, kb. 1 órai munkával megjavította a redőnyt, És benyújtotta a számlát. 39800 Ft-ot. Pontosabban a számlát nem nyújtotta be, mert azt csak +20 %-ért lett volna hajlandó kiállítani.

Tudom hogy a néni legalább 2 hibát elkövetett:
- nem kért számlát
- kifizette a kért összeget

A kérdésem az lenne, hogy van-e valami segítség ilyen esetekben, vagy egyszerűen le kell nyelnie ezt a –nem kicsi- békát !? (Csak viszonyításképpen vadonatúj alumínium redőny beszereléssel nekem idén nyáron 35000 Ft-ba került.) Válaszodat előre is köszönöm!

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Jonnyk 2008.11.24. 11:58:14

elolvasva, frissen regelve első... sztem így nem sok mindent tud tenni :(

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2008.11.24. 11:59:05

Hát. Mennyiről állapodtak meg? Azt szeretem, mikor a vevő utólag
kezd alkudozni.

De azér csak szarjon sünt a redőnyös!

Jól néz ki a 75-éves néni!

elwood 2008.11.24. 11:59:26

Az apehnál feljelentheti a fickót.

Kiddy (dugnám nikki sixx-et!) 2008.11.24. 12:00:50

Ja, ja, APEH. Számla nélkül, pofátlan csalás... Kihasználja az időseket, rohadt dög. Lefogadom, nem volt nagymamája.

2008.11.24. 12:02:19

A néni ugyanígy kifizetett volna 43 650 Ft-ot is. Ehez képest megspórolt 3850-et. Vegyen abból a pénzből egy doboz csokit magának. Legközelebb meg előbb érdeklődjön a szomszédban és azután rendeljen.

silent76 2008.11.24. 12:06:06

Mi van?
Hát ennyibe kerül és kész.

Vallalkozas Hatraltatasi Iroda 2008.11.24. 12:10:32

Szerintem a redőnydoki volt olyan korrekt, hogy itt kitehető teljes névvel, címmel, telefonszámmal...

Homáros találatokat a google szereti :)

Jonnyk 2008.11.24. 12:10:51

APEHnál tényleg megérhet egy próbát, rásózni valami vagyonosodásit... :D

egyébként meg ha valaminek nincs nyoma, akkor APEH se nagyon tud semmit tenni (hacsak nincs "tettenérés")

jusztIacika 2008.11.24. 12:12:18

Lehet, hogy a garázskapu volt, ahol a néni Lambója áll!

Droopy79 2008.11.24. 12:15:19

Mielőtt még a redőnyöst keresztre feszitenétek, kérdés, hogy ebből mennyi volt az anyagköltség... Ugyanis a régi, (pl. ablakkeretbe épített) faredőnyökhöz már nagyon ritka és emiatt drága az alkatrész, és sokan el se vállalják a munkát.

GZoli 2008.11.24. 12:24:53

Feljelentés rendőrségen, csalás simán.
Mivel megtalálható, az szerelő, lehet simán be is ismeri.

Fairy Girl 2008.11.24. 12:26:07

Nálam ez sokkal egyszerűbben ment volna, mert én ennyi pénzt az életben nem tudnék kifizetni egy redőnyre. Szóval előre megkérdeztem volna, majd a telefont hangos, hisztérikus röhögések közepette tettem volna le :)

De hát így már...? Számla nélkül...? Szó nélkül kifizetve? Legalább valami munkalapot otthagyott?

Vallalkozas Hatraltatasi Iroda 2008.11.24. 12:27:38

Droopy: a post szerint a redőny leszakadt, én ezt úgy értem, hogy kellett bele egy 800 Ft-os gurtni... + munkadíj, ezt nálunk 4000Ft-ért cserélték a nyáron ("+ÁFA" persze)

maincoon © 2008.11.24. 12:29:22

Faredőnyös házból költöztem. Sokat javítottam én is azt az átkozott redőnyt.
Emlékeim szerint egyetlen alkatrésze sem kerülhet annyiba, hogy ezt az összeget kitegye. Még ha aranyárért dolgozik is a szaki óránként. Egyedül az a sok, amikor a redőnylécek kompletten kicserélésre kerülnek gomba- és lángmentesített falécekre. Gondolom itt nem ez történt.

A kis acéllemezek a lamellák között pár forint / darab árasak.
A gurtnit szintén max 1000 Ft-ból ki lehet cserélni.

Kérjük a nevet és kifaggatjuk ő mit gondol.

GatyaPityu 2008.11.24. 12:29:40

Először is, a néninek árajánlatot kellett volna kérnie a javítás előtt.
Így utólag pedig egy vagyonosodási vizsgálatot az APEH-nél...

Nelson. · http://nelson.blog.hu 2008.11.24. 12:39:17

A képen a néni 40 évvel ezelőtt látható a vadi új redőnnyel. Arcán enyhe döbbenet és kétségbeesés: mibe fog kerülni ennek a javíttatása 40 év múlva?!

A tanulság amúgy tényleg annyi, hogy előre meg kell állapodni a várható árban.

scubadiver 2008.11.24. 12:47:51

Szerintem hívja vissza a néni a szakit valami garanciális probléma miatt. Előtte az APEH-et értesíteni. Tettenérés, büntetés stb...
Az ilyen "szakembereket" egy időre ki kell iktatni (hogy tanuljanak belőle).

Cigiző · http://cigi.blog.hu/ 2008.11.24. 12:51:54

nekem egy új felhúzó szerkezetet (gyakorlatilag a redőnyön kívül az összes tartozékot) cseréltek ki 13.500 hufért, számlával. a hívástól számított 3 órán belül.

kiskár 2008.11.24. 12:58:32

Biztos, hogy csak redőnyjavítás volt?
Egyéb szolgáltatást nem vett igénybe? :-)

Soknak tűnik, de még mindig az a kérdés, hogy mit épített be?
Mondjuk 5 automata gurtnitekerőt, és 2 redőnyt újragurtnizott.
Akkor már lehet reális, akár még olcsó is.

Ofélia . 2008.11.24. 13:00:43

Ennyiért a cserépkályhámat rakták át kétnapi munkával.

A mérhetetlen kosz a cég ajándéka volt

frocli 2008.11.24. 13:00:49

Nem értitek, mert nem olvastok figyelmesen!
RedőnyDOKI-t hívott a néni, így a 39.800 Ft összegből 9.800 Ft a tényleges költség és díj, 30.000 Ft-ot pedig hálapénzként csúsztatta a zsebébe...
Így már világos és semmi kivetnivaló nem is lehet benne.

drhb (törölt) 2008.11.24. 13:01:23

Sajnos a mosonmagyaróvári redőnydokinak csak a számát sikerült megtalálnom, itt:
movar.szuperapro.hu/index.php?c=kategoria&kkod=24

A szám:
06-20-389-46-13

tibro · http://www.tibro1977.hu 2008.11.24. 13:07:17

nem értem mit kell ezen kiakadni?
lehet, hogy redőnydoki kicserlét egy-két alkatrészt, ami vagy 30-ba bekerült és a 9ezer meg a kiszállás és javítás.
ezek a 80 éves mamik tudnak ám feledékenyek lenni....
nem értem mit keres itt ez a komment...

ColT · http://kilatas.great-site.net 2008.11.24. 13:13:46

Hát így tényleg max. APEH... Esetleg a manus nevétis kiírni ide... És sün... Hát ekkora f@szok hogy vannak a világon...
(Remélem ha megöregedik, őt is átb*ák... megérdemli)

Bogoj · http://bogoj.blog.hu/ 2008.11.24. 13:19:00

a képen Audrey Hepburn látható. ha még élne, és még ilyen fiatal lenne, én is elmennék hozzá redőnyt szerelni...
ingyen :-)

endike · http://barathendre.wordpress.com/ 2008.11.24. 13:20:41

Megszívta a Redőnydoki, Index címlap lett belőle.
Bár az ilyenek azt se tudják mi az internet.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2008.11.24. 13:23:57

felszamolta a vizitdijat is
igyertheto

Winston Smith 2008.11.24. 13:27:00

Mit lehet tenni?

Most már semmit, csak levonni a tanulságot: először meg kell kérdezni, hogy kb. mennyi lesz a javítás, és így elkerülhető az ilyen kellemetlen meglepetés.

Sajnos a néni überbalek volt.

polgarpukkaszto 2008.11.24. 13:28:21

Hát igen. A gugli elobb találta meg a homárt, mint a mosonmagyarovári szuperinfót. Ez kellemetlen. A baj az, hogy a 70 eves nenik nincsenek telezsúfolva internettel.

zebu_ba 2008.11.24. 13:29:34

Találtam egy ilyet: www.jamk.hu/ujforras/0203_13.htm

Keressetek rá a szövegben a "redőnydoki" szóra! Ez ugyanaz a vállalkozó?

W Joe 2008.11.24. 13:29:41

Szomorú. A Redőnydoki gondolom holnap nevet változtat. Egyébként az árba biztos beleszámolta a hálapénzt is.

Nelson. · http://nelson.blog.hu 2008.11.24. 13:30:06

Bogoj:
Audrey Hepburn él! Mosonmagyaróváron többen látták egy redőnyös lakásban...

Mária 2008.11.24. 13:30:49

Redőnydoki, hehehe... legközelebb a redőnyexpresszhez, a redőnykommandóhoz vagy a redőnyguruhoz tessenek fordulni...

Egykutya lehet az összes hasonló nevű cég...

Shopping 2008.11.24. 13:30:58

Mitet csodálkoztok?
Anyám (csak 55éves) a XIII kerületi kisokosból hívott vízvezeték szerelőt.
A WC tartály megjavítására.

Már előre közölték (anélkül hogy látták volna mit kell megszerelni), hogy 28,000 Ft lesz!!!

Mérgezett fülü teszkós szatyor 2008.11.24. 13:33:28

kerjunk a neni ellen is vagyonosodasi vizsgalatot, mert ketlem, hogy egy nyugdijas ennyit kifizet egy redonyert csak ugy /legalabbis a kornyezetemben elo nyugdijasokbol kiindulva/. mindegyik a fogahoz veri a garast, fuggetlenul hogy 5 vagy 6 szamjegyu osszeget kell beosztania. nalunk tavaly szereltek automata redonyt, rolos szunyoghaloval, ami szinte ugyanannyiba kerul, mint maga a redony, es volt felmeres, arajanlat apam f@...
igaz a vegosszegtol csuklottam egyet, de mi akartuk. nem olcso, a regi cuccokat mashol is sokert javitjak, sokszor megeri inkabb ujat venni. pl. nagyanyam rezvazait egyenkent egy tizesert poliroztak fel, es osszesen nem er az egesz otszazat. de ha az oreglyany ettol boldog, meg a teszkos parizsitol.

Emanuelle 2008.11.24. 13:35:51

Előre meg kell egyezni az árban, max. lehet egy +- 10 % az előre nem látható
dolgok miatt.
Ettől még sajnálom csóró nénit, aki gondolom pont azért rakosgatta össze a kis pénzét, hogy baj esetén legyen, de biztos nem ennek a szarjankónak szánta
az egészet.
Redőnydoki monnyon le és mennyen az annyába.

moophlander 2008.11.24. 13:36:30

Mosonmagyaróvári szuperinfó-ból kiollózva:
"..REDŐNYDOKI! Tel.: 06-20-389-46-13.."
Szóval ezt ne hívja senki a környékről!

Nelson. · http://nelson.blog.hu 2008.11.24. 13:37:05

Nekem volt egy jó redőnyszerelőm régebben. Isteni figura volt... Egy negyvenes cingár pasas, aki a mamájával járt redőnyt szerelni. A mama (70-es néni) vette fel a rendelést telefonon, aztán jöttek együtt. A mama állandóan oktatta meg féltette a fiát: Ne úgy csináld! A másik oldalról! Jajj, nagyon vigyázz, le ne ess! Fogjam a lábad?
Kifejezetten szórakoztatóak és nem utolsó sorban olcsók voltak. Pszichóéknak neveztük őket, mert rögtön a Hitchcock film ugrott be róluk. A pasiban volt is valami Anthony Perkinses beütés.
Blood, mother, blood! Ááááh, isteniek voltak... De kár, hogy úgy rendbe tették a redőnyöket, hogy azóta sem kellett hívni őket!

Emanuelle 2008.11.24. 13:38:40

Egyébként anyám is ilyen lúzer volt,
minden javítás után vitatkozott a szakikkal, a teljes 40 kilójával elállta a kijáratot és közölte, hogy
nem fizet. Máig csodálom, hogy senki
nem bántotta.

Emanuelle 2008.11.24. 13:41:30

Hozzánk egyszer jött egy duguláselhárító házaspár, akik a munka
után még felajánlották, hogy beingázzák
a házat és megmondják hol vannak a
vízerek, ill. kézrátétellel gyógyítanak.:-)

tangerine71 2008.11.24. 13:42:21

> Audrey Hepburn él! Mosonmagyaróváron többen látták egy redőnyös lakásban...

És "várja, amíg sötét lesz".
Gyk.: leszakad a redőny.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2008.11.24. 13:42:26

egyebSt is telen nem fontos a redony
nincs szezonnya
ezert kellett a love a redonyosnek

tangerine71 2008.11.24. 13:43:39

Télen legalább annyira kell, mint nyáron - > hőszigetel.

avc 2008.11.24. 13:44:00

már nem azért, de ha redőnyös volnék és ki akarnék baszni a konkurenciával, simán írnék egy ilyen levelet, a blog közönsége meg sima bemondásra agyatlanul hőbörögve lehúzza a szakit, ráküldve még a katasztrófavédelmet is

ezzel együtt nem zárom ki, hogy valóban megtörtént az eset

Nelson. · http://nelson.blog.hu 2008.11.24. 13:49:03

tangerine71 2008.11.24. 13:42:21
:D

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2008.11.24. 13:49:35

hat nem tudom
nalam meg telen is van hogy qrwa meleg van ha besut a nap
mar' ha nem felhos az eg
nade poennak szantam
ha elromlik egyszer meg kell csinaltatni meg van aki szereti a sotetet nappal is
en minden helyzetben tudok aludni

Tesco4you (törölt) 2008.11.24. 13:53:43

AVC.

Na ja biztos is hogy a konkurencia volt!

Vigyazni kell ezekkel az uj reklam manager emberkekkel, mert ok aztan tudnak minden uj trukkot. Ja es nem felnek hasznalni.

Tescos redony, csakis a tescobol! :))

bekbórd! 2008.11.24. 14:02:25

Emanuelle 2008.11.24. 13:41:30

És nem tűnt el semmi a lakásból, vagy majd az ingázáskor akarták vinni a cuccot?

2008.11.24. 14:05:46

Ezt hívják gerillamarketingnek: homárra posztolunk.

Mics Bjukenen hadnagy 2008.11.24. 14:11:37

aztanemjóját! rohadjon meg az ilyen! a szerencsétlen idős nénit húzza le? azonnal apeh!!! jelentsétek be, de előtte hívjátok fel, hogy vissza a lóvét, vagy apeh lesz a vége!!!
én is húztam a számat amikor éppen lejárt az egy éves garanciám és akkor tört el a redőny, normál megkímélt használat mellett!!! a faszi kivette a törött sort és összecsúsztatta a redőnyt, tehát anyagköltség nulla, 5 perc alatt kész volt és kb 1000Ft volt a benzin költsége, semmi méltányosság mellet 5000-et kért el érte! Nyilván anyaghibás volt, mert egy redőnynek nem éppen hogy egy évet kellene kibírnia...

Secnir 2008.11.24. 14:14:50

talán szólni kéne az idps néne unokáinak. némi lázító dumával együtt.
aztán megadni a redőnyös telefonszámát.

más
bauhausban extra hét nyelven beszélő önzáró gurtniszett vami 3e huf.
szarjon gurtnit az ilyen szerelő, de ha már az eleje kint van, akkor a száján kilógó végével tessék összecsomózni.

Ford Mustang 2008.11.24. 14:17:44

Ezt a redőnydokit fel kellene hívni hajnali 3-kor és sürgős javítást kérni a Kossuth utca 2- szám alá.

Tel.: 06-20-389-46-13

Amúgy meg fel kell jelenteni mindenhol: APEH, jegyző, fogyasztóvédelem, Jan Slota.

Emanuelle 2008.11.24. 14:28:03

Bekbórd!
Ki lett fizetve a szarmentesítés aztán
el lettek hajtva a halál farkára.
Neeem hiszünk mi az ilyen árukapcsolásban, majd legközelebb a kukásokat hívom lakberendezési tanácsokért, nem?:-)

...mondjuk gyanus egy faszi a budapesttévén, eléggé hajaz a szarosra...hiába na, fővitte az isten a dógát

Emanuelle 2008.11.24. 14:30:19

Nem kell feljelentgetni, szépen vissza kell kérni a pénzt, ha nem adja, akkor
meg csúnyán pofán kell vágni és néhány százszor tökön rugdalni.

allasaneten · http://www.allasaneten.info 2008.11.24. 14:31:51

Fair play! Mindig kérj számlát, és adj is! Különben mintha mise történt volna...

redriot77 2008.11.24. 14:40:07

Lehet hogy nem mosonmagyaróvári volt a Kisokos, hanem békéscsabai, ezért 30.000 volt a kiszállási díj.

2008.11.24. 14:42:00

Sajnálom a nénit, nagyon is, de sajna előbb kell megkérdezni az árat, és aztán rábólintani!

szupertrutyi 2008.11.24. 14:45:53

REDŐNYDOKI! Tel.: 06-20-389-46-13

TPZ 2008.11.24. 14:57:16

Namármost. Ha számlával plusz 20 százalék lett volna, de a néni ezt nem vállalta, akkor tulajdonképpen a néni nem akart ÁFÁ-t fizetni, nem? Tehát ugyanolyan huncut a történetben, mint a szaki.

Egyébként nekem két, szintén özönvíz előtti redőny javítása 6000-be fájt, de csak azért, mert nem kellett léceket meg miegyebet csinálni. Mivel majd' 200 éves házról beszélünk, ha gyártatni kellett volna elemeket hozzá, mindjárt sokkal több lett volna.

Egyébként meg minden annyiba kerül, amennyit adnak érte.

RAMBO · http://szolo.blog.hu 2008.11.24. 14:58:58

A faredőnyömet én is magam javítgattam, el nem tudom képzelni, mi lehetett 40K benne. A fém lapocskák filléres kacatok.

Emanuelle 2008.11.24. 15:14:13

Nemár. "jajcsókolom a könyvelőnél van
a számlakönyv" ez a szokásos szöveg,
ha netán mégis számlát kérsz. Vagy kapsz, súlyos pofavágások közepette.
Viszont garanciális javításnál tényleg
jól jön.

., (törölt) 2008.11.24. 15:18:38

ofélia 2008.11.24. 13:00:43
Ennyiért a cserépkályhámat rakták át kétnapi munkával.

A mérhetetlen kosz a cég ajándéka volt.

E telszámot kérem, mert nekünk 100 volt az átrakás

szamarhegy 2008.11.24. 15:44:01

"Sajnálom a nénit, nagyon is, de sajna előbb kell megkérdezni az árat, és aztán rábólintani!"
Szerintem ez visszafelé is játszik, a szakembernek kötelessége tájékoztatni vevőt a hiba feltárása után, hogy mennyi a várható javítási költség! Ha nem vállalja a néni, akkor felszámít valamennyi kiszállási és/vagy feltárási költséget, oszt jónapot...

psdt 2008.11.24. 15:49:29

Itt a link a szuperinfoban:
movar.szuperapro.hu/index.php?c=kategoria&kkod=24

Ha valaki szeretné megköszönni ezt a szép emberi cselekedetet itt a telefonszám is:
06-20-389-46-13

Inimma 2008.11.24. 15:53:57

Én eddig azt hittem, hogy nincs olyan ostoba ember, aki a Kisokost használja. Úgy látszik tévedtem.

elwood 2008.11.24. 15:57:11

Miért rakjátok ide oda a cserépkályhát ?

átmeneti kommentelő 2008.11.24. 16:12:40

A cserépkályhát időnként újra fel kell rakni. (átrakás)
lehet a redőnyt is átrakta a szaki, nem? másik lakásra.

Nelson. · http://nelson.blog.hu 2008.11.24. 16:34:25

Most már megírhatná valaki a redőnyös telefonszámát!

Walter Melone (törölt) 2008.11.24. 16:36:57

" allasaneten · www.allasaneten.info 2008.11.24. 14:31:51
Fair play! Mindig kérj számlát, és adj is! Különben mintha mise történt volna... "


Ezt ellopom! :-DDD

Ericcartman (törölt) 2008.11.24. 16:58:04

Mennyivel szebb világban élnénk,ha nem lennének benne ilyen szemétláda tolvajok,akik magukat szakembernek nevezik....

Spermahajder 2008.11.24. 17:02:31

Talán segítene a redőnyös nevének és címének nyilvánosságra hozása, hogy a sz..t is kiverhessék belőle jobb érzésű emberek. Az ilyen aljadékok nem érdemelnek mást.

Sabbito 2008.11.24. 17:40:25

Minden apeh-val fenyegetőzőt karóba kéne húzni!!! Ezért tartunk itt,jellemző!
Elöbb árat kérni,aztán gondolkodni.

2008.11.24. 20:28:20

Redőnyautomata krómozott(!): 1600, redőnyelőlap + felső kivezető rézből(!) 2400, redőnylap 10/db, gurtni 70/m. Kelljen 100 db. lapka (töredéke sem kell...) kelljen 3 m. gurtni. Mindent összeszámolva kb. 5200 Ft nettó. Ugyanez low-end kivitelben (ócsó automata, alu redőnykivezető) kb. 4000 Ft nettó. A többi alkatrész (a falécezés, a tengely, a hevederorsó) aligha romlik el. Őszintén szólva a redőnykivezető sem valószínű. A fenti kütyük mindennapos termékek egy jobb barkácsboltban.
Ha mindent cserélek, durva kiszállási és munkadíjjal, az áfát mellőzve sem lenne pofám 15000-nél többet kérni...
Ugyanabban a szuperinfóban 150*150-es komplett redőnyt 18ezer-15% engedményért hirdet egy másik májer...

Dián Tamás videkrol 2008.11.24. 22:09:35

Akinek nem tetszik valami az írhat a fenti címre és megbeszélhetjük! Nem lesz hosszú a mondandóm!!!

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2008.11.25. 09:38:24

Rosszul álltok neki. Azért volt ilyen drága, mert ez már nem javítás volt, hanem restaurálás, amihez speciális szaktudás kell. Egy 40 éves redőny...

Tombolda · http://tombolda.fw.hu 2008.11.25. 11:26:55

Szarjon farfekvéses redőnycsaládot.

tuby smith · http://tuba-honlap.blog.hu/ 2008.11.25. 11:51:16

Különben is drága a csippendél szerelő :-)

Amúgy előbb kérdez (akár három helyen is), csak aztán fizet.

A garancia (meg a fer pléh) miatt számlát mindíg kérni.

ZON 2008.11.27. 22:12:36

Lehet,hogy a redőnyösnek Ausztriában van a telephelye, és taxival jár át Móvárra javítani.Ugye, így már nem is olyan drága?

Kokibaba 2008.11.28. 20:04:33

1 Miért utólag írogatsz?
2 Az ár reális is lehet... Szakmabeli vagy?? Akkor?

ZON 2008.11.28. 21:55:28

1 Mert tegnap olvastam.
2 Mikor???

redőnydoki 2009.01.14. 17:54:57

Sziasztok .Redőnydoki vagyok személyesen.Nem gondoltátok volna hogy egyszer itt leszek.Sok mindent olvastam már,de tisztán nem láttok az biztos.Az ár reális volt,nem csak a néninek ennyi másnak is.10 éve el lehet érni,ha valakinek nem tetszik valami hivjon fel.nem vagyok sunnyogó mint ti akik elérhetőség nélkül beszéltek.Ha tudni akarjátok a világ legképzetebb szakembere vagyok , és nektek sohasem volt redönyőtők,mert az nálamm kezdődik-és fejeződik be.De nem sokára a tv-ben leszek és mutatom meg miről szól ez a szakma.Mert rajtam kivűl nincs szakember.Valoban a legjobb vagyok és a legdrágább.Köszi és nem haragszom rátok

szaboredony · http://www.szabo-redony.hu/ 2011.01.28. 12:18:55

Ez jó ár!
-------------------------------------
www.szabo-redony.hu/
süti beállítások módosítása