Tékozló Homár

Felmosórongynak nézte a vevőt a pénztáros

2009.01.05. 11:00 | ge | 197 komment

T.P. végignézte, ahogy a Plus pénztárosa a sóskát a spenóttal összekeverő vevőt abuzálta, majd feldúltan megírta a történteket az áruház vezetőségének, végül a levelet szétküldte, ahová csak bírta.

Tisztelt Plus Áruházak Vezetősége!

A tegnapi napon fél 11 körül vásároltam az Önök egyik üzletében (1144 Budapest, Ond Vezér u. 34.), már itt megjegyzem, utoljára. A párbeszédet, ami elhangzott az előttem fizető hölgy és az 50 év körüli pénztáros között, sajnos nem tudom írásban hatásosan érzékeltetni, csak próbálom visszaidézni.

Az éppen fizetni akaró hölgy bűne az volt, hogy a fizetés pillanatában vette észre, hogy gyorsfagyasztott spenót helyett sóskát rakott a kosarába, és ezt szerette volna kicserélni. Elnézést kért, majd kérte, hogy oldják meg ezt a cserét (ez, mint kiderül, valami rettenetesen tragikus, és nagyon bonyolult az önök szakképzett munkatársainak). A pénztáros hölgy úgy beszélt a vásárlóval, mint a felmosóronggyal, miközben pofákat vágott hozzá. A pénztáros kihívta azt a hölgyet, aki pénztárgép kulcsának őrzője volt, valószinűleg a főpénztáros, ha Önöknél van ilyen pozíció. Ezután már ketten beszéltek úgy a vásárlóról, mint egy kisiskolás gyerekről, mintha az ott sem lett volna. Az egész helyzet felháborító volt, a vásárló szóvá tette, hogy, hogy mernek így beszélni vele, mire a pénztáros azt mondta a vevőnek, hogy neki kellene bocsánatot kérni, hogy nem nézi meg mit akar venni és hogy feltartja a sort (vele együtt hárman álltunk) Nem nekünk, sorban állóknak okozott problémát a várakozás, vagy munka(?) hanem neki.

Ritkán megyek be Plus áruházba, de akkor mindig valami visszataszító bunkósággal találkozom. Ez volt az utolsó, hogy betértem az Önök pocsékan működtettet alpári személyzettel bíró áruházába (biztos vannak normálisan gondolkodó emberek is az Önök cégénél, csak ritkán jutnak szerephez) Nem vagyok naív, nem gondolom, hogy ezek után bármi is változni fog, és nyugodtak lehetnek nem fogok visszajárni ellenőrizni, hiszen igaz a mondás „fejétől bűzlik a hal”. Tisztában vagyok vele, hogy az egyetlen megoldás, ha többet nem megyek Plus áruházba vásárolni. Azt is belátom, hogy a kiszolgálás minősége más áruházakban is problémás, de ilyen szintű, viselkedéssel ezidáig nem, és remélem ezután sem fogok találkozni. Egyszerűen csak szerettem volna megosztani Önökkel és még pár, ezzel foglalkozó fórumon, honlapon ezt a pozitívnak nem nevezhető élményemet.

Üdvözlettel: T.P

Budapest, 2009. január 3.

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Dr. Kix 2009.01.05. 11:03:29

Mifelénk normálisak a Pluszos eladók. Szóval nem általánosítani.

Mária 2009.01.05. 11:03:58

Ilyenkor ki kell borítani a kosár tartalmát a pénztárgép elé és otthagyni az egészet a francba.

Mária 2009.01.05. 11:05:18

Basszus, Önkéntes, ha nem zizegsz itt feleslegesen, most harmadik lehetnék!

jusztlacika 2009.01.05. 11:06:11

Eddig kakiltam, buék, fodor menj férhez, midnjrát olvasok.

foschpumpa és kisbográtsch!


Adj egy ötöst! DE RÓMAIT!

jusztlacika 2009.01.05. 11:09:56

Elolvastam! én már hagytam ott pénztárost ilyen esteben, sőt mondtam neki, hogy pakolja vissza mert amnéziás vagyok, és elfelejtettem, honnan vettem le. A biztosnági őr jött okoskodni, mondtam neki, hogy oda nem osztottam lapot a mögöttem állok a sorba meg fulladtak a röhögéstől... PLUSBA ÉN SE MEGYEK...

ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.01.05. 11:11:25

"A pénztáros kihívta azt a hölgyet, aki pénztárgép kulcsának őrzője volt, valószinűleg a főpénztáros, ha Önöknél van ilyen pozíció. Ezután már ketten beszéltek úgy a vásárlóról, mint egy kisiskolás gyerekről,"

Ezt már én is tapasztaltam (előttem szintén valaki csak stornóztatni akart valamit). Az még jobb amikor a kulcs őrzője elő sem akar kerülni, mert a kasszákban nincs telefon mint a tescoban hanem csak csengő.

Nyomkodja a pénztáros, aztán vagy jön a főnöke vagy nem. Meg kiabál az áruház másik végébe az őrnek hogy szóljon a főnöknek. Gratulálok, 2009 -ben.

Nem csoda hogy a Spór fel tudta őket vásárolni...

EÖ (törölt) 2009.01.05. 11:12:43

@Mária:

ha tényleg zizegek, te csak nyolcadik vagy :)

ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.01.05. 11:13:22

@jusztlacika: Biztonseggi őr? Azok a börtöntöltelék-kéű pofák akik ott lődörögnek az áruházban, se egyenruha, se kitűző, se semmi? Szoktam félni hogy mikor ránt kést valamelyik és rabol ki.

amc 2009.01.05. 11:18:53

naiv..naiv...naiv...
Még 97-szer!

ge-za (törölt) 2009.01.05. 11:20:43

Simán elküldtem volna a jó qrva anyjába az eladót + a főnökét is.
Gondolom fene nagy elánnal neki állnak kivizsgálni az ügyet a pluszosok.

Szanaszét Szolizott Szilikonos Szőke 2009.01.05. 11:22:24

Mondjuk nálunk jófejek a Plus/Spar alkalmazottak, mert viszonylag családias városszéli PlusSparunk van. A biztiőrök is jófejek, igaz mondjuk elsőre aszittem, valami bolti tolvajok, és megkérdeztem a pénztároscsajt, hogy azokra az arcokra nem kéne figyelni valakinek? Már 10 perce itt köröznek :)) A csaj röhögött, aztán bemutatkoztunk egymásnak. :) De ettől függetlenül és vérkomolyan, sokszor tapasztalom én is ezt, és érdekes, hogy csak idős, vagy nem túl okos emberekkel és gyerekekkel csinálják ezt. Velem egyszer akarta az intersparos csaj eljátszani, hogy nem tehetem ki a nem kívánt árut a kasszánál, hanem vigyem vissza. Még semmi nem volt beblokkolva. Mondtam, hogy de meggondoltam magam, és ezt a tranzakció előtt (de még akár utána is bizonyos esetekben) megtehetem. Azt mondta nem. Mondtam, hogy sőt, tudod mit? Ezt is megtehetem: köszönöm, de ezeket sem kérem. És otthagytam a szalagon egy halom cuccot. Mondjuk nem álltak mögöttem, és normálisan kérdeztem. A Tecsóba ez nem volt gond, csaj csak annyit kért, hogy olyan helyre akjam le, amit nem kérek, ahol az összeszedős látja.

basszafasz 2009.01.05. 11:23:18

Minimum ánuszrózsába szorult zárlatos karácsonyi ajándék vibrátorokról vagy megyetüzet okozó zárlatos karácsonyfaégősorról vizionalizáltam mikor a 2009es homárra kattintottam, erre mi van????
Gizi néninek beszólt a pénztáros... Ráadásul az "iró" azzal indit, hogy elnézést kér, mert nem tud irni.
Hát ez a homár 2009ben egyelőre foshalom. De romlik...

RaveAcE 2009.01.05. 11:23:53

Nálunk nem ilyen vészes a plus. Inkább a Smatch. Mindig szivat az egyik pénztáros múmia. A múltkor állok a sorban 2 gyerekkel, akik nyúznak zsetonért, merthogy kiszúrták a kassza mögötti pénzbedobós cukorka automatát. Szerintem mindenki tudta kérdés nélkül, hogy aprót fogok kérni, merthogy hangosan mondtam 100x az gyermeknek, hogy nincs. Fizetek a kasszánál, még a kezemben a pénz, mikor mondom, hogy fém százast kérek. A nyanya beteszi a pénzt, kiveszi a papír 200-ast és bevágja a fiókot. Flegmán mondja, hogy előbb kellett volna szólni.

Hogy maradtak itt ezek az őskövületek? Hogyhogy nem fogja fel, hogy neki lesz kevesebb a fizetése, ha elzavar egy csomó vevőt másik boltba?

jusztlacika 2009.01.05. 11:25:28

Egy mondtat, amiért a szemedet is kikaparja az ilyen tipusú boltos, csak az a lényeg, hogy jó sokan hallják:

-Minimálbérért mit várjon az ember, jómodórt, nem???

És ekkor vagy késsel neked ugrik (az a biztonsági őr), vagy elsüllyed szégyenében. Lényeg hogy aki nem bír emberek között lenni (pl. kasszás picsa a plusban) az menjen a bányába lapátolni.

É2I 2009.01.05. 11:26:01

Cuccot pultravági, otthagyni francba az egészet. (Csak annyi vele a bib, hogy a mögötted állókat is megszívatod.)
Ja egyébként :

"A rendben van, próbavásárlást hajtottam végre Önöknél. Várhatják a fejleményeket."
Is csodákat művelhet pofátlan pénztárosok és főnökeik körében.....

szmoker (Homo Trollicus) 2009.01.05. 11:32:26

"alpári személyzettel bíró áruházába"

Jajjistenem, muszáLY ilyeneket írni?
Amúgymeg ja, volt már velem is hogy egy teli kosarat odavágtam a tirpák elé, hogy aszongya "nesze bazmeg", aztán angolosan távoztam.

Paraszttal csak a saját szintjén lehet szót érteni :)

maxt · http://fregoli.blog.hu/ 2009.01.05. 11:33:14

Mióta megvette a Spar valami minősíthetetlen a kiszolgálás.
Ami nálunk van üzlet képeek voltak többször is eljátszani, hogy "véletlenül" 2-3-4szer jelent meg a gépben az egy darab termék, majd kiütögetés, csöngetés, kódkeresés, és a végén tollal ment az ixelgetés, hogy rendben vagyunk-e.
Jellemzően még mindig becsúszott egy-két plusz tétel. (höhö)

A jól bevált termékek eltűntek a polcról, helyette a spar penészzőld színű, és minősíthetetlen ízű és állagú termékei jelentek meg drágábban.

Csak végszükség esetén megyek be, az éjjelnappali ugyan drágább, de megbízható minőségű termékeket árul, és a kiszolgálás is problémamentes.

Mylady 2009.01.05. 11:34:15

Egyéves Önkéntes 2009.01.05. 11:01:01

Erről lemaradtál, de nagyon :)
Az első elsőző idén ÉN voltam, január 1-jén 0:03-kor. Ez FONTOS!!!!

Ofélia . 2009.01.05. 11:35:03

Ez a kulcsok őre valahonnan ismerős.

A lesődroid meg a kapu őrzője??.

Hogy a zöld paca(3. tipusu kósza rém) zabálja föl az árukészletüket:)

ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.01.05. 11:35:38

Plusban soha nem is voltak értelmesebb termékek mint a spórban vagy a lecsóban. Legalább óccóbb volt, annyi.

Mondjuk itt nem változott semmi amióta spór érdekeltség lett, ugyanolan fapados, de legalább nem parasztkodnak.

bogec 2009.01.05. 11:36:38

Egy udvarias figyelmeztetés után úgy szemközt köpném, hogy a tarkóján jönne ki a turha. A cuccot meg otthagynám, hadd kulcsoljanak egy negyed órát.

maxt · http://fregoli.blog.hu/ 2009.01.05. 11:40:04

@ColT: Mondjuk kinek mi...
Nekem spec a régi pizzájuk, és a majonézük bejött... Olcsó volt és fiom. :)

Ofélia . 2009.01.05. 11:44:03

@Mylady:" Az első elsőző idén ÉN voltam, január 1-jén 0:03-kor. Ez FONTOS!!!!"

Na akkor a tied az első ujszülöttnek járó babakötvény:))

jusztlacika 2009.01.05. 11:44:45

Én egyzer fingottam a plusba, azóta Spar lett.

házisárkány 2009.01.05. 11:45:21

Ezt a boltot nagyon is jól ismerem, mivel én is a lakótelepen lakom, gyakran jártam oda. Ez a levél megnyugtatott, hogy nem csak én érzem úgy, hogy a bolt alkalmazottai szívből utálják a vevőket. Az elmúlt hetekben több afférom is volt a hihetetlenül undok pénztárosokkal, és már kezdtem arra gondolni, hogy velem van baj. :-) Néhány példa: a pénztáros véletlenül(?) kétszer húzott le egy terméket, amiből csak egyet vettem, majd elkezdett rinyálni, hogy ugyan vegyek már még egyet, ne kelljen kitörölni a gépből. Mivel erre nem voltam hajlandó, hatalmas sóhajtozások és szemforgatások közepette hívatta azt, aki ki tudja törölni a felesleges tételeket a gépből. Ezt a játékot pár hónapon belül háromszor játszotta el. Velem. Illetve csak próbálta. :-) Ki tudja, mások lehet, hogy megkönyörültek rajta. Másik példa: amikor még volt 1-2 forintos, rendszeresen előfordult, hogy a visszajáró 3-4 forintokért külön szólni kellett, mert a pénztárosok azt megszavazták maguknak borravalóként. (Bár általában kártyával fizetek, amikor nagyon kicsi a végösszeg, nem akarom őket sokkolni.) A visszajáró aprópénz követelésekor ugyancsak a fentebb említett megbántott sóhajtozás és szemforgatás járt kíséretül. De a legutóbb az verte ki a biztosítékot, hogy van egy matricagyűjtó akciójuk (1000 Ft-onként adnak egy matricát, 20 után kedvezménnyel vehetsz törcsit vagy köntöst). Ugyan eszem ágában nem volt ilyesmit vásárolni, de amikor azt láttam, hogy a pénztáros az előttem vásároló barátnőjének két zsömle blokkolása után vihogva átad 20 matricát, vérszemet kaptam. Természetesen a 3-4 ezer forintos vásárlásom után nekem nem adott matricát a pénztáros, és amikor kértem, mintha a vérét kellett volna adni (biztos nagy a család). A következő hetekben sportot űztem abból, hogy minden egyes vásárlás után fennhangon követeljem a matricámat, ugyanis egyetlen alkalommal sem(!) adtak maguktól, sőt meg sem kérdezték, hogy kérek-e.
Szerencsére a közelünkben nemrég megnyílt egy Coop és egy Aldi, így már nem kell a Spar-klón Plusba járnom.

Cigiző · http://cigi.blog.hu/ 2009.01.05. 11:45:51

A Plusban ez szinte elvárás (mármint a bunkóság), pedig most már a Spar csoport tagja...de így sem változik.

pitzburg 2009.01.05. 11:46:28

a főnököm az ilyen "vevő előtt ócsárolom a másik vevőt" stílusért már rúgta ki az egyik bolt üzletvezetőjét....ha a plus is vevő centrikus lenne,akkor ennek kellene történnie...

Elektronikus cigi · http://www.edohanyzas.hu/?partner=3 2009.01.05. 11:47:03

Jó reggelt, kérek egy csomag sóskás spenótot, a gyerekeimnek lesz elrettentésül :D

jusztlacika 2009.01.05. 11:49:13

Mi lenne, ha bemenne ez a homár társaság ebbe a plusba, mindenki venne valamit, és egymás után a sorba mindenki megvárná, míg beuti a szimpatikus néni az adott terméket, majd fizetéskor egy határozott:

Bocsánat, mégsem szeretném ezt kérni....


és ez így menne 40 embernél... LOL

Secnir 2009.01.05. 11:51:29

ilyenkor 10-15 havernek be kell sétálni, sorbaállni, mindenki kér egy doboz gyufát, majd kártyával fizetni. esetleg venni egy kiló husit 1200 pénzért, majd ötforintossal fizetni.

Secnir 2009.01.05. 11:52:39

jólvan lacika, egy rugóra jár az agyunk...

Ofélia . 2009.01.05. 12:11:10

@jusztlacika: A tételes áfás számlát kifelejtettétek:))

jusztlacika 2009.01.05. 12:18:02

inkább eljátszani, hogy egy forint sincs nálad, pillanat, keresem a kártyámat akkor... .egy kis idő után odaadok neki egy makk királyt, jaa bocsánat
akkor találok egy ingyen szabadulhatsz a börtönből (monopoly), és végül odaadok neki egy lejárt abn ambros hitelkártyát, majd ha még ekkor sem kapott szívgörcsöt, akkor a karomra mutatok, hogy csókolom, ezt az órát mennyiért tetszik beszámítani?

ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.01.05. 12:20:12

Á, simán lefilmezni, elküldeni az ombudsmannak, meg a mónikasónak.

Lesley · http://8ker.blog.hu/ 2009.01.05. 12:22:34

Nálunk már javult a helyzet itt a Csarnokban lévő Plusban, új arcok vannak, mióta a Spar átvette őket, és mindenki (még azok is, akik régen bunkók voltak) mosolyognak, kedvesek, segítenek. Nem mindig volt így:
feljelento.blog.hu/2008/05/21/plus
És kíváncsi vagyok, meddig tart.
Be kell írni minden ilyen alkalommal a panaszkönyvbe, megtanulják egy idő után!

staropramen 2009.01.05. 12:30:12

Kedves T P
mélységesen igazad van, hogy ezt az alpári sílust szóvá és közkinccsé teszed.Remélem a plus erre lépni fog.
De azért megkérdezem, hogy a konkrét esetben te mit tettél?Jegyzeteltél a későbbi valósághű leírés érdekében, vagy a hölgy pártjára állva elkülded a két boltos csajt a jó édesanyjába ahogy illik?
Félek, hogy csak egy késői bátor vagy .Ott helyben gyorsan le kellet volna rendezni panaszkönyv+ egyéb sallangok.

Pista Bácsi 2009.01.05. 12:30:42

Érdekes, de velem még sosem fordult elő ilyen...

Nemhogy sóskát, spenótot se vettem még soha :-)))

Ha pedig véletlenül szilvapálinka helyett körtepálinkát teszek a kosárba, hát akkor így jártam :-))

Egyébként miért kell egyáltalán a spar-ba menni vásárolni. A teszkóban is bunkók, de ott legalább olcsóbb minden.

Ofélia . 2009.01.05. 12:31:49

@ColT:" simán lefilmezni, elküldeni az ombudsmannak, meg a mónikasónak."

Azt nem írta a postoló, hogy kiverte a fogait:))

PR32 (törölt) 2009.01.05. 12:33:28

az Ede barátnője a pénztáros?

K0537632 2009.01.05. 12:43:30

Kulfoldon elek 3 eve. Mikor legutobb otthon jartam, addigra mar kivontak az 1 es 2 forintos ermeket a forgalombol. Csakhogy en ezt nem tudtam, leven nem elek Magyarorszagon. A spar-ban fizettem kb. 3002 ft-ot es szerettem volna az aproval segiteni a penztarosnak. Odaadtam otezrest meg 2 forintot. Reakcio? Hozzambaszta a 2 ft-t. Nem tartom magam konnyen lerazhato embernek, de annyira megdobbentem, hogy szo nelkul tavoztam, es kerdeztem a baratnomet, hogy ez meg mi volt. Eppen magyarazta tavozas kozben, mikor hallottam, hogy a penztaros fennhangon szid engem a kovetkezo vevonek. Nem mentem vissza veszekedni. De par nap mulva boldog sohajjal ultem fel a repulore el Budapestrol.

Magam_a_Mondomét! 2009.01.05. 12:44:12

Ez egészen biztosan a III. Kaszásdűlői boltban volt!
Ráismertem a dolgozók stílusára, pedig évek óta talán négyhavonta ha egyszer beesek. És pont emiatt!

Szar Szemét Szaralak 2009.01.05. 12:46:43

Mifelénk szerencsére megszűnnek a Plus-ok, a helyettük érkező Matchek egy fokkal jobbak.

kees · http://neuhappysex.ch 2009.01.05. 12:49:13

ofélia 2009.01.05. 12:31:49

Azt nem írta a postoló, hogy kiverte a fogait:))

Azt majd a mounikasóban fogja.

Határozott Szándék (törölt) 2009.01.05. 12:51:03

Rossz megoldás.

Ha senki nem megy oda vásárolni, akkor meg fog szűnni a bolt, aminek vagy az lesz a következménye, hogy a bunkó eladót a mi adónkból tartja el az állam, vagy az, hogy átmegy egy másik boltba dolgozni, és ott fog bunkóskodni.


Már látom magam előtt, ahogy sorban minden bolt megszűnik a városban, ahová felveszik dolgozni. Lassn összeomlik a teljes infrastruktúra, és benövi az utcát a vadon. Mufflonok fognak tanyázni a gyárak udvarán, és a lakótelepi szemetes hült helyén neveli gidáját Bambi.

Szomorú sors... :)

ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.01.05. 12:56:52

@PR32: Az EDE-s postban volt hogy a barátnője normális volt, tehát ez nem lehetett az. EZ FONTOS!!!!
Persze lehet EDE összes pénzét felhasználva nővé operáltatta magát, és próbált eltűnni világ elől. Persze a modora lebuktatta !!!!!!
!!!!!

Amúgy azt nem értem miért Spar csoport a Spar csoport ha kurva drágák :D

lifelike 2009.01.05. 12:57:39

sajnos ez egy tipikus sztori
itthon ez van
en a cora-ban lattam hasonlot
egy full draga cuccokba oltozott, latvanyosan elegans not basztatott a penztaros valami 120 forintos dolog miatt, hogy nem jol van lemerve szerinte, es vagta a pofakat
en legszivesebben felpofoztam volna

kint becsben a toysrus-ban vasaroltunk karacsony elotti nap, olyan tomeg volt hogy mozdulni alig lehetett, de minden dolgozo pedansan segitett, akit en kfogtam az olyan halalosan faradt volt, hogy nezni is rossz volt, de amikor feltettem egy csomo bagatel kerdest neki EGYSZERUEN CSAK SOHAJTOTT EGY NAGYOT ES VALASZOLT, SEGITETT, CSERELT, JAVASOLT
erted?
itthon ilyen miert nincs?
verjem bele a faszom ebbe az egesz kurva nyomorult orszagba

avogadro00 2009.01.05. 12:58:00

én mindig csak nevetek a bunkó pénztárosokon: ő élete végéig pénztáros lesz és annyit sosem fog keresni mint most én :)

Köldökszösz (csodalampa) 2009.01.05. 12:59:29

Több hasonló hozzászólás után sem értem, miért szégyeljem el magamat, ha 199 forintos vásárlást kártyával akarok fizetni? (Elnézést, ez csak úgy felmerült bennem.)
Ha 130 terméket vásárolok az több idő, mintha én kártyával kifizetek egyet. Nem látom az összefüggést. Van valami íratlan szabály, hogy mekkora összeg felett fizethetek kártyával? Ez FONTOS!

lifelike 2009.01.05. 13:00:35

ja egyebkent ausztriaban is van plusz, csak ott zielpunkt a neve es nem ilyen gyoker mint itthon
mondjuk ritkan megyek be mert proli ott is, inkabb billa vagy merkus, esetleg spar

Köldökszösz (csodalampa) 2009.01.05. 13:01:10

Ja, és ami tényleg FONTOS!!!

Szarjanak szögesdrótba tekeredett sünt!

Pista bá 2009.01.05. 13:01:13

otthagytam volna az egész szirszart nekik a picsába

Radi 2009.01.05. 13:04:03

Anno suliba menet néha ott vettem kaját (az Ond vezér utcai Plusban). Igaz velem nem fordult elő hogy vissza akartam valamit cserélni, de normálisak voltak. Lehet, hogy erre pont allergiásak.

szajberpiraty 2009.01.05. 13:08:30

A lépfene egye meg az ilyen pénztárost..

peca1000 2009.01.05. 13:08:36

Hogy valaki a pénztáros védelmébe keljen:
Való igaz, hogy bosszantó tud lenni, hogy várni kell a pénztárnál hosszú perceket az ilyen esetek miatt, megértem, ha frusztrált a pénztáros, mert látja a többi vevőn a méltatlankodást, hogy megint mire kell, várni, biztos a pénztáros a hibás, és ez bizony a többi vevő szivatása a figyelmetlen vásárló miatt.

Én visszaküldtem volna a vevőt addig, amig jön a kulcsos kollega, hogy cserélje ki arra amire eredetileg szüksége lett volna .

Vagy ha nem akarja elvinni, akkor hagyja ott a pénztárosnál, viszont ha már beütötték, és nem akar visszamenni magától, hogy kicserélje egy másik termékre AKKOR NE KEZDJEN EL HISZTIZNI, ha a pénztáros, és a kollegája ezt nem akarja megteni. Nem ez a dolguk, figyeljen oda a vevő.

Ez nem bunkóság.

fingerbangs 2009.01.05. 13:10:36

EZEK A PÉNZTÁROS SZAR EMBEREK AZT HISZIK HOGY AZÉRT, MERT NEM KAPNAK RENDES FIZETÉST A SZAR MUNKÁJUKÉRT NEKIK MINDENT SZABAD

pedig nem

egyszer az életben nekem bunkóskodna egy ilyen gombnyomogató gyökér, hozzábasznám a kosarat
de velem nem mernek

GhostBusters 2009.01.05. 13:13:52

En is nagyon sok bunkosagot tapasztaltam mar a Spar-ban, Interspar-ban, de most nincs idom leirni, csak roviden.
A hentespulton rosszul nyomtatott vonalkodot potolni kellett visszamenni a kasszatol a pulthoz, ahol persze mar nem volt senki, kb. 4 perc mulva jott ki valaki, miutan mar kiabaltam, majd az ujra homalyosan nyomtatott vonalkodommal (ez mar latszott valamennyire) megyek vissza, mire megszolal a penztaros:
"Jojjon mar, mindenki magara var!"
Mire en:
"Ram ugyan nem var senki, hanem a hentespultnal az arazo javitasara varnak..."
Penztaros:
"De hat mindenki magara var..."
"Na mondja csak meg egyszer, hogy ram var mindenki!"
"Miert, nem latja?"
Akkor mar ideges lettem.
"Ha elnezest keres helyett a vevovel igy lehet beszelni, akkor en ott nem vasarolok" - es az osszes cuccomat otthagytam neki a pulton...

ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.01.05. 13:13:55

Mondjuk amikor a Tescoban pénztárban ültem, soha nem éreztem ingert a bunkózásra.
Miért?

Jön a cucc a szalagon, pitty, pitty, pitty, pitty, fizet, beírom mennyi, visszaadok, pénz be, vevő el.

Valamit stornózni? Telefon, jön az asszisztens, kiüti, sor addig vár. Vagy átmennek máshova.


Na jó a Plus-nak megvan az a jó szokása hogy van 4 pénztár, és soha nincs nyitva 2-nél több, de álatlában csak 1.

Megszeppent kisgyerek 2009.01.05. 13:15:10

Van a Rákóczi úton a Blaha közelében egy Spar. Azt érdemes megtekinteni. Lepukkant, retkes, és minden egyes pénztárost bunkóteszttel vesznek fel. Normális ember kizárva...
Még ha hozzájuk se szólsz, akkor is éreztetik veled, hogy tele van a micsodájuk veled, hülye vásárlóval.

nyunyógomez · http://indafoto.hu/arecibo 2009.01.05. 13:15:37

Kosár tartalmát pénztárgépre -és persze a droidra- borítani, előtte a tejfölt, kecsapot nem elfelejteni kiluggatni, oszt otthagyni!

wiener 2009.01.05. 13:16:47

az lenne a minimum hogy a plusz-bol valaki beir ide, elnezest ker, es kirugjak azt a gyoker penztarost aki miatt ekkora negativ reklamot kaptak

jusztlacika 2009.01.05. 13:18:59

én ma bemegyek az egyik voltplusmostmársparba és úgy telefingom, hogy 4 napig senki nem fog ott venni semmit.
Sőt ujjal mutogatok majd a pénztárosra, hogy maga volt.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.01.05. 13:19:01

@wiener, te mit szívtál? :D
Magyarországon vagyunk :D

Mike36 2009.01.05. 13:28:36

én bizony a hölgy helyében ebben az esetben letettem volna a korsarat és azt mondtam volna, tudják mit? nem kell semmi, és eljöttem volna

kisgalád 2009.01.05. 13:28:36

@Egyéves Önkéntes: Csak ezen a poston, ami idén az ötödik. Én már éjjel 1-kor sem voltam első.
Úgyhogy tényleg ne zizegj.:)))

Mike36 2009.01.05. 13:34:52

A Spar akkor volt jó, amikor még nyakukon voltak az osztrákok
akkor volt színvonal, választék, osztrákok elmentek, szar lett az egész

Radi 2009.01.05. 13:36:31

Anno suliba menet néha ott vettem kaját (az Ond vezér utcai Plusban). Igaz velem nem fordult elő hogy vissza akartam valamit cserélni, de normálisak voltak. Lehet, hogy erre pont allergiásak.

birdlady 2009.01.05. 13:43:36

Ugyanebben a Plusban engem is megszivattak már... KJártyával akartam fizetni (olyan 5000 HUF körül vásároltam), mire közli, hogy nem működik a kártyaleolvasó. Mondtam, hogy az baj, mert nincs nálam elég készpénz. Úgy nézett rám, mint valami koldusra, hogy mi az, hogy nincs nálam pénz. Aztán supershop pontjaimból és a nálam lévő 2-3ezer HUF-ból kierőlködtük a fizetendő összeget...
Távozáskor mondtam neki, hogy talán ki kéne írni, hogy nem működik a kártyaleolvasójuk. Erre szól a biztonsági őrnek, hogy tegyen egy feliratot a kasszához. Mondtam, hogy ne a kasszához tegye, hanem a bejárathoz... Mert ha a kasszánál teli kosárral veszi valaki észre, hogy nem tud fizetni, az elég gáz...
De nem is ez a gáz, hanem az a stílus, ahogy közben velem beszéltek. brrrrrr

birdlady 2009.01.05. 13:45:28

Amúgy az általam kedvelt Alpa, Yoganic, Almsana, Fabulo termékek (mind Plus saját termékek voltak) a Sparos korszak eljöttével eltűntek :( A bunkó személyzet maradt...

S. Annyi 2009.01.05. 13:49:05

Egyetértek. Az ölbe borítottam volna az összes cuccot, oszt elmentem volna, de kifele menet még hátradombtam volna a kosara, az úgy látványosabb... :-DDDD

basszafasz 2009.01.05. 13:50:11

tegyük fel a plussznál ez valakinek a fülébe jut. majd beugrik a homárra körülnézni valamelyik plusszos arc, hát ezt a fingós, sünszarós, szembeköpös kurvaanyázós társadalmat nem hinném hogy túl tragikus negativ reklámnak fogja venni. mert az iró se csinált szart se. végignézte. nem is szólt. jövő héten megint ott fog vásárolni... nagy kaland. az ár diktál. az olcsó árhoz meg nem fognak 3 diplomás munkaerőt alkalmazni. persze a bunkóság nem diploma kérdése, de gondolom ha el lenne eresztve a pénztáros liba pénzzel, még akár bunkó se lenne... mennyiért bunkó amúgy manapság egy plusszos pénztáros? csak úgy kérdezem...

PR32 (törölt) 2009.01.05. 13:50:25

@ColT: ja, igen, átoperáltatta magát. ez eszembe sem jutott. lehet, h a szoknya alatt még mindig kilóg a lóláb. :)

ja, a Spar saját bevallása szerint is drága, de szar...

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2009.01.05. 14:04:35

Az nagy baj, hogy hozzám kedvesek a pénztárosnők és velem udvariasak a férfi pénztárosok? Mit kúrtam el?

Konflikt · http://flickr.com/konflikt 2009.01.05. 14:08:35

nagy kaland.
nyakaba kellett volna boritani a kosarat.

herpesz 2009.01.05. 14:14:01

hát ezek a bunkó pénztárosok...
Imádok napi 8 órában droid munkát végezni, sőt, a kedvencem amikor nem tudom mikor érek haza, mert sok az ember és még "maradni kellene egy kicsit". Persze ez a "kicsi" elfelejtődik, mert te szeretsz pénztárosként dolgozni egy multinál, és szeretetből túlórázol.
Maca eldönti hogy neki az mégsem kell, cseréld ki. Ha nem te, majd a görkoris. Ja, a görkoris nem azért van? Akkor cseréld ki te. Igaz hogy a pénztárt nem hagyhatod ott, de cseréld ki neki a szarját. Nincs kód rajta? Te vagy a geci, mit kell ennyit várni. OTP terminál egy fos? leüvöltik a fejed... és ha jön egy kedves vevő, akkor se tudsz már kedves lenni mert az "elit fogyasztó, a tudatos, intelligens vásárló" kikészített idegekkel. Aki nem bírja az embereket ne menjen pénztárosnak? Fizetni kell valamiből az egyetemet, és mivel én is tudatos vásárló vagyok, nem fogok diákhitelt felvenni. Így két jogi szigorlat közt megdöglök a multi pénztárjában.
Megkérjük kedves vásárlóinkat hogy ne viselkedjenek bunkó paraszt módjára!!!!

marvin 2009.01.05. 14:17:24

K0537632 2009.01.05. 12:43:30

Na nem már! Csak magyarázod a bizonyítványod. Nem hiszem el, hogy ne hallottál volna az egy és kétforintosok bevonásáról a nagy külföldben. Ha most a Homárra tévedtél, akkor feltételezem időnként eltévedsz az Indexre is. Ott meg már a bevonás előtt fél évvel folyamatosan nyomatták hogyan fog történni az egész. Szóval ez csak szar duma egy szar embertől.

Egyébként mikor kivonták a forgalomból a kis érméinket én is épp küföldön tartózkodtam (utána is még jó darabig). Édekes módon csak egy pillanatra lepett meg a kerekítés az első itthoni vásárlásomkor, aztán egyből kapcsolatm. Attól még hogy a "kánanánban" lehettem, ahol még a kolbász is kerítésből van, követtem a hazai eseményeket.

marvin 2009.01.05. 14:20:43

herpesz 2009.01.05. 14:14:01

Egy alaptételt felejtesz el.

Ha te fizetsz, ne magyarázkodj!

Persze mire meglesz az összes jogi szigorlatod, rád ez már nem fog vonatkozni...

herpesz 2009.01.05. 14:22:21

én mit fizetek????

marvin 2009.01.05. 14:23:12

A legnagyobb probléma, hogy szakképzetlen, betanított munkásokat ültetnek be a kasszába (pl. két jogi szigorlat között lévő, frusztrált diákokat).

herpesz 2009.01.05. 14:24:47

nem diák vagyok... rendes ott dolgozó...

marvin 2009.01.05. 14:25:13

herpesz 2009.01.05. 14:22:21

Jogi tanúlmányaid során illett volna megtanúlnod olvasni a sorok között. Mentségedül szolgáljon ez csak egy sor volt...

Ha te fizetsz = te vagy a fizető vendég, te vagy a vásárló, te vagy a szolgáltatást igénybe vevő és azért fizető egyén

Érted, vagy még magyarázzam?

marvin 2009.01.05. 14:27:28

herpesz 2009.01.05. 14:24:47

Ezért pedig elismerés! Kemény munka mellett nem egyszerű egyetem!

Egyébként tényleg sok a paraszt vásárló is. Nem csodálkozom, hogy sok pénztáros a műszak végére kijön a sodrából. De sajnos akkor is neki kell az okosabbnak és türelmesebbnek lennie...

herpesz 2009.01.05. 14:29:02

de tényleg, ha ennyire jól megy ez a megmagyarázás, miért nem mentek el kipróbálni? Mutassátok már meg nekem hogy hogy is kell ezt csinálni... de tényleg, 10 órát nyomjatok le karácsonykor a tescoba vagy a corába, mocskos kezű-szájú emberek között, akik nem tudnak köszönni, sőt visszakérdeznek, hogy "mit mondott?" mondom semmit, szimplán azt hogy jó napot... és erre mit mond?? "Ja!!" nem hogy köszönne vagy valami... nem biztos hogy droid aki ott ül.
Valahol mindenkinek igaza van, mert vannak alapból bunkóak is. Csak azt akarom mondani hogy a pénztár túloldalán a Kedves, Megbecsült, Tiszta seggű vásárló is tud nagyon nagyon tulok lenni...
Azt hiszem hogy a fogyasztók nagyon el vannak kényeztetve. Ha visszanézi akárki az itteni postokat is, azért van egy kettő olyan ami inkább hiszti-kategória.

kangep 2009.01.05. 14:29:44

Ezt annyira bírom, amikor mindenki leírja, hogy mekkora szar ez az ország. Jelentem, ti vagytok azok. Meg én is persze. És minél többet szidjátok magunkat, annál szarabbak leszünk.
Persze, rúgj a pénztárosba, ha bunkó. Legközelebb még bunkóbb lesz. Beszól egyet, ettől te is csak bunkóbb leszel, mert hogy jön ahhoz. Hazamész, elbaszod az asszony kedvét, hogy milyen tapló pénztárosok vannak. Ezt ő átérzi, és elbassza a vacsorát mert a bunkóságra figyel ebben a szar országban. Aztán mivel elbaszta a vacsorát, elmegy a kedve a szextől, mert nehogymár egy ilyen szar országban önként üljön a faszba. Ettől persze tele lesz a tököd, nem alszol jól, ideges vagy a melóhelyen, és mindenkit elküldesz a kurva anyjába. Persze a tirpákok nem érzik át, mitől vagy ekkora fasz, úgyhogy kirúgnak a picsába. Mivel ideges vagy ettől az egész elbaszott szar országtól, bunkó vagy az interjún, úgyhogy csak pénztárosnak vesznek fel. És kezdődik elölről...hát ettől szar ez az ország. Negatív pöcsök vagytok mind, basszátok meg. :D

herpesz 2009.01.05. 14:31:34

marvin: persze, akinél a lóvé, az ugat.
Akinél meg nincs lóvé, kussolhat.
Amúgysem szeretek ostoba gazdag emberekkel egyoldalú kommunikációt folytatni, ált. ráhagyom.

herpesz 2009.01.05. 14:33:21

@kangep:
és mindezt leírni egy ilyen nikkel:D :D :D

marvin 2009.01.05. 14:33:54

Egyébként egy történet a "másfajta" hozzáállásról:

Az óperenciás tengeren is túl egy vásárlásom alkalmával az autómata pénztárgép (bizonyos tételszám alatt azt kell használni) megtréfált. Betoltam neki egy húsz- majd egy ötdolláros címletet, mire az csak az utóbbit regisztrálta. Helyi fiúnak szóltam, ő pedig csak szóban kérdezte meg, hogy mennyit nyomattam bele. Mondtam, erre ő a saját kasszájából visszaadta a visszajárót. Ja és nyomtatott egy blokkot.
Utólag gondolkodtam csak el rajta, hogy simán megbízott a szavamban. Pedig ugye ámerika az, ahol csak hülyék laknak... Lehet, de azért megtesznek mindent, hogy náluk költse el az ember a pénzét.

Perillustris 2009.01.05. 14:33:57

"Nem csoda hogy a Spór fel tudta őket vásárolni"

Szerintem nem volt felvásárlás, egy tulajdonban voltak eddig is, csak adótrükközés miatt hagyták el a lejárt nevet.

Pepe83 (törölt) 2009.01.05. 14:33:58

Hogy lehet kijelenteni, hogy a Sparban, a Tescoban, az Auchanban, vagy Plusban dolgozó pénztáros bunkó? Ez független az áruházlánctól, mindehol dolgoznak egyszerű, megkeseredett emberek.

megélhetési SÜNöző (retro homározó) 2009.01.05. 14:35:07

@wiener: ez nem az electroworld, ahol bablevi árulkodik egyet a
z(O)(O)molásért, és őrbácsit máris Föld körüli pályára állítják.

herpesz 2009.01.05. 14:37:06

Magyarországon a bunkóság olyan, mint hányásban a répa: ha nem teszel semmit, akkor is jelen van. Egyszerűen megterem...


De szerintem mindenhol, ahol emberek vannak. Tuti az őserdő mélyén a bantuk között is vannak bunkók akik nem kínálják meg a kedves turistákat hernyólevessel.

marvin 2009.01.05. 14:39:50

herpesz 2009.01.05. 14:31:34

Ha ráhagyod, úgy teszed a legjobban. Én már egy jó ideje csak mosolygok a sok frusztrált állaton, aki két zsömle birtoklásáért (pedig nemsokára jön az újabb adag) is képes ölre menni. Otthon meg elmesélem a kedvesemnek, akivel jót nevetünk rajta, majd örömében baromi jó kaját főz és utána önként ül bele a ...

HideousGenius (törölt) 2009.01.05. 14:41:22

Nálunk is rettentő bunkók voltak a Plus- ososk, míg be nem zártak. Anyukám és én is gyengénlátók vagyunk, és nagyon pici betűkkel rakták ki az árakat. Anya odamegy az egyik eladóhoz:

"Elnézést, legyen már szíves megmondani, mennyi az ára ennek a terméknek? " (kezében volt.)
"Ki van írva!" - hangzott a szolgálatkész felelet.
"Tudom, csak sajnos nem látom."
"Szemüveget kell íratni!" - anyukámon rajta volt a szemüvege, mondja:
"Itt van, de sajnos ezzel sem látom. "
"Akkor írasson másikat."- válaszolt a drága lélek, és elviharzott.

Ennél rosszabb már csak a Rossmann, ahol egy kb. 19 éves pics@ pakolta a poc mellé halomba a papírtörölközőket. Anya meg én megyünk két bevásárlókocsival (vászon gurulós kocsi). Kis pics@ olyan rém kelletlenül rakja egymásra a papírtörölközőt, hogy leborul az egész torony. Csaj hót idegesen csapkod, és elkezdi szanaszéjjel rugdosni a csomagokat. Olyanokat rúgott beléjük, hogy felrepültek két- három polc magasságig. Szét az egész soron, elférni nem lehetett tőlük. Anya kedvesen megkéri, hogy legyen már szíves arrébb tolni őket, hogy elférjünk, mire kis liba: "Át tetszik lépni, aztán jónapot!" Persze, a kocsit meg húzzuk rajta keresztül? Kétségbeejtő.

herpesz 2009.01.05. 14:42:14

@marvin:
:DDDDDd hehehehehehehe
Vigyázz mert bármikor éhenhalhattok a mostani bizonytalan rendszerben!! Gyors venni kell öt kiló kenyeret!!
:DD

BunnyHoover 2009.01.05. 14:47:10

ez pont egy olyan "bérkommentelős" spot, mint amiről a kreatív novemberi számában cikkeztek?

megélhetési SÜNöző (retro homározó) 2009.01.05. 14:47:54

@HideousGenius: az ilyet felrúgni, elásni, felszántani, sóval behinteni

Olman · http://szofejto.blog.hu/ 2009.01.05. 14:48:37

Hívta a Kulcsok Őrét, s megjelent a Kapu Őrzője. :)

marvin 2009.01.05. 14:48:49

herpesz 2009.01.05. 14:42:14

A kenyeremet én sütöm. Csak liszt kell.

Konflikt · http://flickr.com/konflikt 2009.01.05. 14:49:36

@kangep:
jollatod. itt a mentalitason kene valtoztatni. a magyar ember tobbnyire ilyen. es ez nem fog valtozni.

marvin 2009.01.05. 14:50:25

megélhetési sünöző 2009.01.05. 14:44:00

szexelni mindig jó
ez a FONTOS

kedves kis monca 2009.01.05. 15:02:30

Oké, akkor szavazzunk, kinek a lakóhelyén a leginkább taplók a plusz alkalmazottak.
Újpest-központban lévőre egy szavazat tőlem. Szabad tesztelni:-)

HideousGenius (törölt) 2009.01.05. 15:03:22

megélhetési sünöző: de előtte sünöket análisan és orálisan, ugye? :-)

EÖ (törölt) 2009.01.05. 15:06:21

@Mylady:

persze mert hagytalak, hogy örüjjé' :)

EÖ (törölt) 2009.01.05. 15:07:47

@kisgalád:

félreértesz, én úgy értettem, hogy ez idén az első ilyen eset, hogy felmosórongynak nézik a vevőt a PLUS-ban

mert csak úgy céltalanul elsőzni az milyen már?? :)

Dersu Uzala · https://www.youtube.com/watch?v=ct_7VNF0_jQ 2009.01.05. 15:11:43

Nálunk is kedvesek a Plus-Macák. A plus termékek kivonása tényleg szemétség!!!

blamm 2009.01.05. 15:36:05

Én a minap újpesten mentem be egy Plusba... A nő előttem valami csomagolt paparikát vett, de rosszul nézte az árát, és 399 helyett 500 ft volt. Összesen 1590-et kellet fizetnie, nála persze csak 1500 volt kereken.
Nő mondta, hogy jó, akkor itthagyja a cukorkát, sztornózza le... Na itt jöttek a gondok :)

Pénztáros vadul elkezdett csöngetni meg óbégatni a "kulcs őrzőnek", de az csak nem jött... 10 perc után adtam a nőnek 90 Ft-ot, és haladtunk tovább.

Nem értem, hogy miért nem engedik sztornozni a pénztárosokat? Faszér kell kihívni a mittudomén kit, hogy bedugjon egy kulcsot és elfordítsa? Vagy ez a plusz feladat olyan nagy igény lenne, hogy már nem várható el a pénztárostól..? Nem értem...

Van_mikrohullámú_sütőtök? 2009.01.05. 15:41:02

A Plus az az a bolt, ahol van 4 pénztár, de mindig csak 1 pénztáros?

Bár állítólag a karácsonyi szezonra amikor már a bejáratnál álltak sorban az emberek a pénztárra várva valaki beült 2.-nak... Nekem is csak mesélte anyósom, ő otthagyta őket...

EnZsolt / Paszuly Pista, a derék zöldbablegény 2009.01.05. 15:44:26

megélhetési sünöző:

próbáld meg fordítva. Szex után kajálni, na az a wonderland, mert utána már csak aludni kell. :)

Szex után pizza. Hmm. Szólok is hamar asszonkámnak, hogy rendeljünk pizzát.

Mylady 2009.01.05. 15:57:36

@Egyéves Önkéntes:
Hú, ez nagyon rendes tőled!
Legalább velem is történik valami jó :)

Köldökszösz (csodalampa) 2009.01.05. 15:58:56

@blamm: a sztornózást azért nem engedik, mert akkor a kedves pénztáros minden második tételt kitörölne, miután a pénzt zsebre vágta. Persze ez rosszmájú feltételezés, hiszen Magyarországon senki nem csinálna ilyet. Ez is a rosszul működő nyugati országok majmolása csak.

Persze 2009.01.05. 16:14:24

A Csörsz utcai Plusban ugyanez a helyzet, ha nem rosszabb. Az alkoholtól felhő nagyságra nőtt fejű pénztárosnő az oktatója az ilyen népségnek, szerintem hétvégenként ő tart oktatást arról, hogy hogyan legyünk maximálisan alpáriak és embertelenek a Vevővel. Gratula nekik, nem egyedi a jelenség, hanem úgy "ánblokk"
a plusra. Broáfff

Lajosnak lett egy karfiolja 2009.01.05. 16:16:02

Nem messze van egy másik Plus (1144 Szentmihályi út valamennyi), ott mindig normálisak az eladók. Ha kell valami akkor inkább oda menj be!

Lajosnak lett egy karfiolja 2009.01.05. 16:17:13

Szoktak mosolyogni is. Vagy csak én vagyok jóképű... :D

elwood 2009.01.05. 16:21:57

küld be ide egy fényképet és megmondjuk mi olyan röhejes rajtad

▓▓▓▓▓☻ ©╞╕ چ ذ җ € η ☻ ▓▓▓▓▓ · http://blog.hu/user/45354/tab/activity/mindate/2007-07-23T16:48:05+02:00 2009.01.05. 16:22:44

@Szanaszét szolizott szilikonos szőke/Brandy Butts:
Kívánok neked sok kasszától visszahordott fagyasztott/felengedett/fagyasztott gesztenyepürét és sok egyéb mást...
Áruld már el, hogy a jó bánatban nem lehet eldönteni valaminél, hogy akarom-e vagy sem?!?
Te is ilyen impulzusfogyasztó lehetsz. Persze megvan hozzá a jogod.

Arra gondoltatok, hogy pont nem az alkalmazottat szopatod azzal, ha otthagyod, amit fél órán keresztül válogattál össze? Ő elmászkál vele órabérben, leszarja, de aki majd utánad megveszi, aki miattad nem találja az utolsó darabot, stb...

Más:
Respect--> Colt, herpesz, kangep hősöknek!

Más:
Én többet nem mennék olyan plus-ba, ahol pofákat vágnak hozzám... Az nem farsangkor van? Már ilyenkor is árulnak pofákat?

EÖ (törölt) 2009.01.05. 16:24:01

@Mylady:

ha csak ennyi jó történik veled, akkor te nem vagy sikeres ember. :)

EÖ (törölt) 2009.01.05. 16:38:26

az egyik postban van egy Helly Hansen márkájú felmosórongy

sutifan 2009.01.05. 16:44:05

Régen én is jártam Plusba, volt néhány kedvenc termékem,a Sparban is van. Előbbiben egy éve nem jártam épp a személyzet hozzáállása, illetve hozzá nem állása miatt. Ha sikerül rávenni magam, akkor még a Sparba bemegyek. De ehhez ritkán van kedvem. Mintha külön bunkósági teszt lenne felvételnél a Spar csoportban! Múltkor 3 termék helyett 4et húzott le a kasszás..25 perc múlva volt megoldás. Pedig hárman is törték rajta a fejüket mi legyen.
Közel van hozzánk egy Lidl. Oda egyre többet járok. A személyzet tényleg vevőközpontú, nincs sorbanállás, nincs nyavajgás, csak kedvesség, gyorsaság és mosoly. A gyorsaságnál sokat számít a stopper a kasszánál. Javasolnám minden kereskedelmi egyszégbe, ami 20 nm-nél nagyobb :)

Slanger · http://tudtad.blog.hu 2009.01.05. 16:57:07

ugyanez előfordul pl a tesco-ban is. ezért járok a sarki kötzértbe.

K0537632 2009.01.05. 17:14:44

@marvin: nem hiszem h jogod van minositeni h mirol hallottam ill. nem hallottam. Elkepzelheto h hallottam annak idejen, de aztan 6 honapig nem jartam ott, valszeg el is felejtettem. Ettol meg nem vagyok `szar ember` viszont a penztaros akkor is suttyo volt.

moli 2009.01.05. 17:29:49

"""Ez volt az utolsó, hogy betértem"""

hazugsag, kisebb vagy te ennel.
tragedia, hogy a spar felvasarolta a plust, azota egy szar.

Mille38 2009.01.05. 17:41:45

Nekem úgy tűnik, nem mindegy, hogy az adott kereskedelmi egység milyen környéken van. A posztban említett XIV. kerületi üzletben egyszer voltam, éppen idén Mikulás előtt, sürgősen kellett 400 méter ajándékkötöző. Meg voltam lepődve, mennyire rendetlen, összevissza üzlet ez. Ugyanakkor a XVI. kerület összes Plus-ába gyakran járok, mind rendesek, udvariasak a vevőkkel.
Vagy pl a Rákosfalván levő új Lidl is nagyon leharcolt már pár hét után, viszont a Bökényföldi úti, szintén éven belül nyitott L-ben, rendezettség van, kedvesek az eladók, nemhogy segítőkészek, de figyelmesek, kérés nélkül a vevőhöz fordulnak, ha az tétovázik.
Szóval bizonyára az üzlet földrajzi helye és a dolgozók és a vevők társadalmi státusza, valamint kulturáltsága valahol korrelál. Szép kis kereskedelem-szociológiai téma lenne...

Sokorai_Atala 2009.01.05. 18:18:55

A kedves kommentelő, tett-e valamit a lejáratott hölgy érdekében? A helyszínen.
Mondjuk fagyasztott tökkel dobálódzott-e?:)
Amúgy tényleg sok helyen brutál bunkók az eladók, pénztárosok, de ha kedvesen rájuk köszönsz, mosolyogsz, mindig váltanak. Saját szabadalom:)

2009.01.05. 18:56:33

herpesz,

nem értelek, rengeteg olyan munka van, ahol nem kell emberekkel kommunikálni (pl. betanított gyártósori munkásnak is elmehetsz három műszakba). De ha egy pénztárosi munka így kiborít téged, mi lesz majd akkor, ha a jogi diplomáddal mehetsz egy vidéki önkormányzathoz gyámügyesnek? :) Vissza fogod te még jogászként sírni a tacskós pénztárat, attól tartok... :(
Egyébként meg benne van a fizetésedben, hogy bunkó vásárlókkal is kedves legyél, és oldd meg a konfliktust. Szerintem tudtad, mire számítsál, amikor aláírtad a szerződést...

megélhetési SÜNöző (retro homározó) 2009.01.05. 19:16:39

@EnZsolt: én az előbb ettem pizzát. Szex nem volt. Sem előtte, sem utána
:-( Ez NEM jó! Ez FONTOS!

megélhetési SÜNöző (retro homározó) 2009.01.05. 19:21:38

Pont a Minusban lehet duplacsomagos olcsópizzát kapni. Sikertelen embereknek hó végére kimondottan ajánlott.

Xezs 2009.01.05. 20:02:59

A bátor posztoló fülét-farkát behúzva végigkussolta a balhét, majd kemény levélírásba kezdett.

Báááátor Sir Robin...

RosszQtya · http://indafoto.hu/rosszqtya 2009.01.05. 20:13:52

herpesz 2009.01.05. 14:14:01
te választottad ezt a munkát? (tök mind1 miért!)
IGEN!
akkor miről beszélünk!? :-D

vásárlóként nem pont ugyanúgy leszarod a pénztáros nyomorát? jadehogynem...

Megdobbent 2009.01.05. 20:14:06

Bezzeg en! Ahaha, ilyenkor elvezettel iszom a tusko szemelyzet veret, mert az fincsi :>>>

RosszQtya · http://indafoto.hu/rosszqtya 2009.01.05. 20:15:31

tff 2009.01.05. 18:56:33
1re gondoltunk :-)

aki nem bírja az embereket, menjen éjszakásnak egy autós mekibe, azt egész éjjel takaríthat a kutya se fog hozzászólni :)

Xezs 2009.01.05. 20:25:19

Egyébként a pénztárosok védelmében álljon itt némi saját tapasztalat. Első fontos dolog: Kivétel nélkül, mindig hangosan, barátságosan köszönök. Nekem semmibe se kerül, az alaphangulatot meg megadja. Innentől kezdve kétféle dolog szokott történni: Végig normálisan (sokszor mosolyogva) kiszolgálnak, vagy pedig néhány szó erejéig beszélgetünk (nem a sort feltartva mielőtt valaki anyázni kezdene!). Ez a beszélgetés volt olyan, hogy röhögésbe csapott át, szóval sok laza pénztáros van, csak normálisan kell kezdeni a dolgokat. Gondolom sokan lenézik őket (tipikusan olyanok akik sokkal hülyébbek mint ők, esetleg még hozzájuk is basztak egy bölcsészdiplomát) úgyhogy szerintem jólesik nekik ha valaki emberszámba veszi őket, netán röhög egy jót velük.

Ja, velem még sosem volt bunkó semmilyen bolti pénztáros.

▓▓▓▓▓☻ ©╞╕ چ ذ җ € η ☻ ▓▓▓▓▓ · http://blog.hu/user/45354/tab/activity/mindate/2007-07-23T16:48:05+02:00 2009.01.05. 20:47:42

@Xezs:
Xezs tudja, hol a helye a világban. Az "azadolgahogyleszopjonapénzemért" és "őakarta" emberek meg talán nem fognak meglepődni a következő üvöltözéskor. (Pedig van, aki meglepődik.)

EnZsolt / Paszuly Pista, a derék zöldbablegény 2009.01.05. 20:47:55

megélhetési sünöző: messze még a nap vége, lehet, hogy lesz még szex is. Ha mást nem fizess érte. Belegondolva egy jó numera, plusz egy fasza pizza, jó helyen keresve kijön egy tizesből, ami havonta nem olyan nagy tétel a boldogságért :D

deuce 2009.01.05. 20:56:34

hát ízlések és pofonok. vannak jó arcok a plus boltokban is.
faterom rendszeresen otthagyta régebben a supershop kártyáját a pénztárosnál, az meg felírt neki rengeteg pontot rá. (nem csalással, hanem azon vásárlók pontjait akiknek nincs kártyájuk)

a "bátor" levélíró legalább tényleg leírt volna részleteket ki kinek mit mondott, mert így csak egy semmitmondó post ez is, mint a homáron szereplő ökörségek 80%-a....

4.6 homárfaktor. olol :(

CID 2009.01.05. 21:41:34

tff : azért, mint gyámügyest beutalnék 1 hónap munkavégzésre valami multihoz, emberekhez. Szerintem gyámügynél nem a fogysztókkal találkozhatsz. :)

kisgalád 2009.01.05. 21:53:34

herpesz 2009. 01. 05. 14.29.02.:
"Azt hiszem hogy a fogyasztók nagyon el vannak kényeztetve"

NA MOST KIVÁGTAD NÁLAM A BIZTOSÍTÉKOT :((

Ha újraélezstettek leszedem rólad a keresztvizet is.

megélhetési SÜNöző (retro homározó) 2009.01.05. 21:59:47

@EnZsolt: ha megmondod, hol lehet pénzért szexet venni, elgondolkozom a dolgon (nő vagyok, nekem nehezebb...)

kisgalád 2009.01.05. 22:19:55

herpesz: Nem érzem, hogy nagyon el lennének kényeztetve a fogyasztók. Ennek belátásához csak olvass el néhány postot a Homáron. Ha a szemét vásárlókról akarsz írkálni, így csökkentve a napi frusztrációt, indíts új blogot. Hja az nem lenne ilyen látogatott?
Egyébként a jogot én is munka mellett végeztem el, most dolgozom egy irodában, plusz megtartottam a hétvégi állásomat is, emellett készülök az államvizsgákra.
Mondanom se kell, hogy mindkét munkám közben van lehetőségem szembesülni a ténnyel, hogy nagy az isten állatkertje és alacsonyak a kerítések. Ez van. Ha emberekkel dolgozol tudni kell kezelni őket, pl. nyugodtan az arcodra varázsolhatod 10 óra munka után is a mosolyt. Nem könnyű, de végső soron az ügyfelet teszed vele kezelhetőbbé, tehát a saját dolgod könnyíted meg. A bunkókkal szemben nem megoldás ha leszállsz az ő szintjükre. Egyébként sokszor látom, hogy jó néhány kollégám maga hoz létre konfliktushelyzetet mert leáll vitatkozni. ( Ahelyett, hogy széles mosolyal, mély együttérzéssel azt mondaná, Önnek teljesen igaza van.....de......lehetne úgy megoldani, hogy....)
Ha már nincs több ügyfél a láthatáron nyugodtan bunkózz, szídd, üvölts, röhögd ki. Ez segít. Egyébként mi évek óta vezetünk aranyköpős füzetet is, szintén a frusztrációt levezetendő.

Bunkót bunkósággal nem tudsz kezelni, mert csak bunkóbb lesz, hiszen bunkó. Ha meg nem az, te se legyél:))

kisgalád 2009.01.05. 22:28:14

marvin:
"Otthon meg elmesélem a kedvesemnek, akivel jót nevetünk rajta, majd örömében baromi jó kaját főz és utána önként ül bele a ... "

EnZsolt:
"próbáld meg fordítva. Szex után kajálni, na az a wonderland, mert utána már csak aludni kell. :)"

Minden lány rólatok álmodik:
előjáték: vacsora megfőz
eksön: beleül a...
utójáték: vacsorát megesz, tente

Most minden női Homárost jól felizgattatok....:))))))

Random666 2009.01.05. 22:39:36

Engem meggyőzött! Ezentúl én se megyek Plus-ba, sőt biztos, ami biztos a CBA-t is kerülöm!

Xezs 2009.01.05. 22:46:05

@deuce: Jó nő volt? Tuti bejött neki apád. Remélem megdugta :)))

kisgalád 2009.01.05. 22:48:23

@megélhetési sünöző: nem nehezebb szexet venni, csak drágább... Inkább add el.

dezsorezso 2009.01.05. 23:28:34

A SPAR lezülesztette a Kaiserst, most a Plus van a soron.
A Kaisersben a törzsvásárló(ka)t különösebb következmény nélkül letolvajozhat, a nyolc általánossal se rendelkező, primitív bizti ör.
Mellesleg a legparasztabb kiszolgálás a Plus, (Inter)Spar, Kaisers áruházakban van.

FEKETE LISTÁRA A SPAR Magyarországot!

brummancs 2009.01.05. 23:53:35

Iszonyú szar lett tényleg a Plus,mióta Spar lett belőle.Egy csomó jó termék eltűnt egyrészt (pedig azelőtt rossz minőségűnek hittem a Plus-os cuccokat).Másrészt a volt Plus dolgozók jóval hajszoltabbak,türelmetlenebbek lettek Sparos-ként,annak dacára hogy egy csomó új embert vettek fel.
Nagyon kelletlenül viselkednek az eladók,mondom,azok is akik azelőtt kedvesek voltak.
Az akciós termékeik SOHA nem kerülnek ki a polcokra (micsoda véletlen) az adott héten.Bármiből is próbálsz szerezni akciós áron,jobb ha elfelejted,mert bármelyik időpontban mész a héten,úgysem lesz.
Persze igyekszem nagy ívben kerülni őket,de a környékünkön csak ők vannak.Szerintem mások is ezért járhatnak Plusokba,útba esik...esetleg némi nosztalgia végett?

Mittu Domain 2009.01.06. 00:42:06

@avogadro00:

Ha felbasz, még le is baszom a kosarat a pultra/földre oszt helló, majd visszapakolja ha akarja. Végülis nálam van a pénz, én vagyok a király.

kisgalád 2009.01.06. 09:17:59

@Mittu Domain: Na azért ez nem egészen így van. Attól, hogy nálam a pénz, tehát én vagyok a kedves vevő, akinek mindig igaza van, azért "király" nem vagyok. A pénztárca mellé a jómodort is illik bepakolni....
De szívesen összekötnélek téged herpesszel.......

EnZsolt / Paszuly Pista, a derék zöldbablegény 2009.01.06. 11:12:34

@megélhetési sünöző: megmondom az őszíntét, hímringyót nem szívesen keresnék neked, de van egy olyan érzésem, hogy ebben a nagy Internet csodában mindenre lehet választ találni :) Vagy swinger klub :D

@kisgalád: azért nem teljesen így van, mert néha egészen más az előjáték. Van, hogy főzeléket kívánok, vagy rakott krumplit. Van amikor, csak egy egyszerű levest :) Fő a változatos szerelmi élet :D (nem szabad komolyan venni e szavakat, bár szeretek enni, de nyílvánvalóan jobb szeretem a szexet, főleg, ha kutya-nyulas óvszerben csinálom)

deuce 2009.01.06. 11:27:10

@Xezs: fogalmam sincs, hogy megdugta apám, vagy éppen az ismerőse volt. dolgoznak (dolgoztak?) ott egyébként csinos-kedves fiatal csajszik, bár én máshol élek, ritkán járok ott..

ezzel csak arra akartam célozgatni, hogy:
1. a levélíró gyökér, mivel minek húz le egy egész üzletláncot ami rendelkezik 1-200 bolttal, mert az egyikben van bunkó pénztáros?? az xy cba-ban, vagy a yz matchban is előfordulhat.
2. a homár is az, mert kirak egy ilyen semmitmondósat.. semmit nem tudtunk meg belőle. bolt helyét, pénztáros marika/gizike nevét, hogy melyiket kerüljük, stb..stb..
3. a sok okostojás kommentelőt is csak spanolja az egész, hihetetlen baromságok ezek a "spar megvette azóta van ez" és hasonló baromságok..
velem soha sparban/plusban nem voltak még bunkók, sőt.

valaki tényleg elhiszi, hogy a spar vezetősége arra játszik, hogy kikeresgéljék a legbunkóbb taplókat és őket rakják a boltokba?
ez is csak ilyen paraszt-összeesküvés-elmélet, a szemléletmód jellemző az átlag alatti iqval rendelkező prolikra sajnos. :(

deuce 2009.01.06. 11:39:38

mailto: homár@index
subject: cba
data: tisztelt mindenki! felháborítónak találom, hogy a cba-ba a vezetőség annyira alacsony kislányt vett fel, aki nem éri fel a cigispultot. gyakran nekem kell segítenem neki levenni. legutóbb is csúnyán nézett egy öregbácsira, aki nem értette egy szem paprikával a kezében, hogy kasszaszámolás van, és csak másik kasszánál tud fizetni. a bácsi bunkón be is morgott neki, dehát a kibaszott vevőnek ugye mindig igaza van. holnap össze fogok veszni ezzel a pénztárossal, és emailben küldöm szét mindenfelé mekkora aljas-mocskos-bunkó lehúzó cég ez, hogy engem holmi nyújtózkodásra késztetnek, és a paprikát sem lehet soron kívül rendezni.

a levelemben megadott tények a valóságot tükrözik.
ennyi... :D

Mézes B. Ödön 2009.01.06. 12:00:43

UFO-k repdesnek és szállnak el villámsebesen nap,mint nap a bolygónkon át,azon keresztül,és mi pedig csak tátott szájjal figyeljük áldásosnak egyáltalán nem mondható tevékenységüket,annak a tudatában,hogy nem ismerjük szándékaikat,illetve tevékenységük fő okát. Mi az oka annak,hogy a mi bolygónkon rendszeresen figyelünk meg ide-oda repdeső UFO-kat ? Mit keresnek a földönkívüliek a földön ? És mit akarnak az emberiségtől ?

cbc 2009.01.06. 12:20:27

"de tényleg, ha ennyire jól megy ez a megmagyarázás, miért nem mentek el kipróbálni? Mutassátok már meg nekem hogy hogy is kell ezt csinálni... "

BOCSÁNAT TÉVEDÉS! NEM kötelező pénztárosként dolgozni, lehet kint a kosaraknál is kéregetni helyette! Ha viszont vállalja valaki, akkor rendesen kell csinálni. Amúgy meg régi alaptétel,hogy Plusba be sem teszi az ember a lábát, mert 95%-ban 0 mind az áruválaszték, mind a kiszolgálás.

marvin 2009.01.06. 12:53:53

K0537632 2009.01.05. 17:14:44

Bocs, szar ember tényleg nem vagy, csak feledékeny.
Bár ezt akkor is nehezen hiszem, mert szerintem majd mikor megyek nyáron a Tátrába túrázni, nem lesz szándékomban koronával fizetni... Pedig se szlovák nem vagyok, se nem járok oda havonta.

marvin 2009.01.06. 12:56:20

kisgalád 2009.01.05. 22:28:14

remélem is

Én is utálom végigolvasni az összes kommentet, de anélkül nem nagyon szólok hozzá. Neked is ajánlom ezt legközelebb.

belekotyogok 2009.01.06. 13:03:14

ottan abban a plusban mindig rohadt bunkók, lerí az arcukról az undor, nem köszönnek vissza stb.
de sajna az van a legközelebb...

belekotyogok 2009.01.06. 13:13:30

@wiener: dehogy rúják ki, évek óta ugyanaz többé-kevésbé a banda, heti rendszerességgel vannak viselkedésbeli problémák.
Az ősszel több gyakorlatos fiú is volt ott, kicsit nyomik voltak ugyan, de lelkesek, talán nem fertőzték meg őket az öreglányok.

2009.01.06. 13:22:11

Búcsúszex volt ?

kisgalád 2009.01.06. 13:39:52

@marvin: El szoktam. Amint látod.

syleecon 2009.01.06. 13:55:41

@Xezs: Csak próbáljátok ki, amit Xezs mondott. Pozitivitás emberek! Pozitivitás!

Sallina 2009.01.06. 14:11:52

Nekem a Spar és az Interspar jött be. Udvariasak és sok minden van. Amikor táskát lehetett venni pontokért, én lecsúsztam egyről. Írtam a vevőszolgálatra és 3 hét múlva megvolt a táskám. Szeretem az ott dolgozó henteseket, mert mindig segítenek. Ennyi. Plusba egyszre jártam, de az a bolt üres és koszos volt.

Palkovicsné 2009.01.06. 14:19:30

kangep!

bassza meg a pénztáros... és üljön bele önként!

EnZsolt / Paszuly Pista, a derék zöldbablegény 2009.01.06. 15:12:54

@deuce: csak úgy jelezném, hogy a bolt helye elég pontosan meg lett állapítva.

Kérem kapcsolja ki.

deuce 2009.01.06. 15:38:11

@EnZsolt: bahh tényleg. ott a cím. ezt benéztem. elnézést.. :D
talán azért volt, mert utána elkezd általánosítgatni:
"Ritkán megyek be Plus áruházba, de akkor mindig valami visszataszító bunkósággal találkozom."
"az egyetlen megoldás, ha többet nem megyek Plus áruházba vásárolni."

én teljesen véletlenszerű boltokba járok vásárolgatni. teljesen véletlenszerű bunkóságokkal találkozom. :D
a paprikás öregbácsis sztorit pedig azért írtam, mert a szenilis vénember annyira stresszelt mindenkit, hogy legszívesebben én küldtem volna el anyjába. azon csodálkozom, hogy a pénztárosok higgadtak voltak.
mivel a postban nem lett kifejtve részletesen a bunkózás menete, így ez alapján én nem tudok állást foglalni.

tudom, hogy rossz fórumra írom a következő mondatomat, de a vevőkről, ügyfelekről is verset lehetne írni mennyi mindent megtesznek azért hogy halálra felbasszák azokat akik kiszolgálják őket.
velem miért nem bunkózik senki? spenóton összeveszni?? mi ez?

Elanor_42 2009.01.06. 16:10:43

hihi, a Plus nekem is a kedvencem :)
oda tényleg válogatott bunkókat vesznek fel, nem is értem, hogy megy ez.
persze, h a vásárlók sem matyóhímzések sokszor, de egyrészt ők sokszor egy igen kemény munkanap után mennek be (sokszor jogosan) ingerülten, fáradtan, másrészt azért azt se felejtsük, h a pénztárosok dolga az, h kiszolgálják őket. nehéz meló ez :)
talán még az agysebészetnél, a gyermekpszichológiánál, az aranybányászatnál vagy éppen katasztrófamodellezésénél is nehezebb.
hihi. :)

Elanor_42 2009.01.06. 16:12:14

bocs a sok "sokszor" miatt, ma én sem vagyok túl cizellált :)

marvin 2009.01.06. 17:23:24

kisgalád 2009.01.06. 13:39:52

Nem látom... :)

herpesz 2009.01.06. 19:23:29

Miért vannak elkényeztetve a fogyasztók? Olvassátok már el a homárt, milyen postok vannak???
"csúnyán nézett rám ez meg az..." "nem fingta össze magát" és még sorolhatnám... amit mondani akarok az az, hogy nem azért dolgozom ott, ahol mert egy nyolc általánost végzett hülyegyerek vagyok, hanem mert nincs más. (nem, nem megyek el ládát mosni, van bennem azért tartás, köszi)
Nem írtam seholsem olyat, hogy én lettem volna bunkó akárkivel is. Sőt, próbáltam minél kedvesebb lenni, soha nem kaptam negatív visszajelzést sem a főnökömtől, sem a vásárlóimtól. Amit mondani akarok az az, hogy a pénztáros is ember és ha esetleg köszönsz ahogy anyukád megtanított, meglásd nem fog bunkózni (ismétlem, én még akkor sem ha nem köszönt) Igen, nálad van a pénz, te vagy az atyaúristen, ha bejössz a spárba/ teszkóba/ corába/ akármibe venni két tekercs budipapírt is, akkor is kijár a vörös szőnyeg és az azonnali kiszolgálás.
Nem évszázadokkal ezelőtt, hanem 50-nel órákat álltak sorban az őseink a húsért, nem morogtak.
Nem azt mondom, hogy ne morogj, csak egy kicsit ugyan nézzetek már magatokba. Attól hogy van pénzed ugyanúgy a seggeden szarsz.
Antiszociális faszkalap vagyok, nem nekem való munka, nem is csinálom.

herpesz 2009.01.06. 19:29:11

ja, még valami: miért nem lehet normálisan viselkedni fogyasztóként??????
De most komolyan, miért mész vásárolni ha utána a pénztárnál kitalálod hogy ezt meg ezt mégsem??? Ezért mondom hogy el vannak kényesztetve... az öntudatos, jól nevelt magyar emberek úgy látszik csak tovább szinesítik amúgyis silány társadalmi rendszerünk palettáját.

kisgalád 2009.01.06. 20:18:10

Az oké, hogy a vasárló is köteles a jómodor alapvető szabályai szerint eljárni, és abban is, hogy erről sokan elfelejtkeznek. De a jelen post nem arról szólt, hogy a vevő meggondolta magát. Szerencsétlen összekevert két terméket. A vágyott spenót helyett (kis téglalap alakúra fagyott, elöl zöld fotós csomag) véletlenül, talán mert fáradt volt vagy nem volt rajta szemüveg a jóm eséllyel mellé kirakott sóskát (kis téglalap alakúra fagyott, elől sötétzöld fotós csomag) vette el. Szerette volna kicserélni. Az óriási gond az volt, hogy ehhez kellett a kulcsok őre, főpénztáros vagy ki a halál. Még itt se volt igazán gond. Ami a postolót zavarta az az volt, hogy a két alkalmazott a vevő előtt (állítólag) megengedhetetlen modon beszélt a vevőről. Majd mikor az kikérte magának, a vevővel. Gondolom te ilyet nem tennél, ahogy én se szoktam azt hinni, hogy a boltban én lennék a "király".


Egyébként aki az 50-es években túl sokat morgolódott, azért este jött a fekete autó és nem a fogyasztóvédelmisek ültek benne...:)))

herpesz 2009.01.06. 21:17:01

na igen, kissé elkanyarodtunk a poszt témájától. Mindkét fél tapló, pont.
A posztoló meg beszari hogy nem védte meg a vevőt.

hatea (törölt) 2009.01.06. 21:44:05

Aki jogra jár és Tescoban dolgozik sikeres ember nem lehet..

deuce 2009.01.07. 01:01:54

@herpesz: én feltűnően sok olyan postot látok, ahol a postoló sír-rí, közben meg ő egy nagy balfasz.
amikor a plazamtv-t vásárló anyuka odavágja az eladónak hogy 8osztályt végzett, na arra én ezt mondtam volna neki: "takarodjál ki akkor a boltomból, és soha a kurva életbe ne gyere vissza".
utána meg mehet a hüphüp meg a vásárlók könyve egy CSALÁDANYÁTÓL, hogy "jajjhát csúnyán beszéltek".
én is dolgoztam boltban, bár nem közvetlenül a kiszolgálópultnál, de ha bejött valaki, és nyomatta a flegma szájalást hogy eznemteccik-aznemteccik a 3. hisztis mondata után felhúzott szemöldökkel megmondtuk neki: "nézze, nem muszáj itt vásárolnia. viszlát."
ja és nem a sarki zöldséges voltunk..

deuce 2009.01.07. 01:05:58

a szaros komcsi rezsimbe volt divat, hogy "tövig nyaljál" valakinek, csakmert az ő pénztárcája nyílt éppen.
legyen mindkét fél default normális, és egy cseppet toleráns, +normális modorú.
akkor nincs baj.

EnZsolt / Paszuly Pista, a derék zöldbablegény 2009.01.07. 08:42:14

@deuce: Na ez az, amin fölbaszom magam mindig, amikor az "okos" megmondja, hogy azért ülsz ott, mert 8 általánosod van. Nem veszi észre, hogy saját magát járatja le, miközben olyan magasan hordja az orrát, hogy az már-már Isten seggében tanyázik. Bassza meg az ilyen, láttam én már diplomást is lépcsőházban szarni.

herpesz 2009.01.07. 11:45:55

köszönöm. Úgy látszik a végére kezdtünk egyről beszélni.
Nem, nem teszkóban dolgozom. Viszont amikor a prof. doktor phd bácsi megkérdezi hogy hogy érzem magam, és hát igen ilyen meg olyan a rendszer, de azért minden jót kiván, és utána jön egy mosdatlan senkiházi tahó és beugat jó hangosan hogy mit trécselek és mit tartom fel a sort, akkor szeretnék egy boxert a csini kezemre.
Nemtől, kortól, végzettségről függetlenül működik ez a dolog. Kulcsszó: NEVELTETÉS.

۝merta-X 2009.01.07. 12:55:54

"Nem vagyok naív, nem gondolom, hogy ezek után bármi is változni fog, és nyugodtak lehetnek nem fogok visszajárni ellenőrizni, hiszen igaz a mondás „fejétől bűzlik a hal”."

Ez különösen tetszett, a szőnyegbombázás hatása miatt:DDD

۝merta-X 2009.01.07. 12:58:32

@deuce:

Barátnőéknél szabvány mondat:

- Én ide többet be nem teszem a lábam!
- Külön megköszönjük, viiiszlááát! (mosoly)

Xezs 2009.01.07. 12:59:29

@deuce: szép volt az összeesküvés-elméletek és az iq-tlan prolik közti összefüggés feltárása. Csak egyetérteni tudok :)

Nyálkás Compó 2009.01.07. 21:13:53

tudtommal a Plus elég komoly támogatást kap azért, hogy a munkaerő bizonyos százaléka olyan debilekből álljon, akinek papírja is van erről. rászolgálnak a papírjukra, íme egy példa:
fizetek, adom a bankkártyát, meg a shopkártyát egyszerre, mammas lebasz, hogy, hogy, gondolom, hogy egyszerre adom a kettőt, nem hiszi el, hogy ennyit nem lehet megjegyezni. mondom, nem szólt előre, ki sincsen írva, de veri tovább a nyálát (mögöttem álló már nyugtatja a nyanyát). megvártam még lehúzza a shop kártyát, visszakértem a kártyákat, hogy rossz bankot adtam, majd kisétáltam. így sajnos nem csak vele basztam ki, de megúszott pár pofont
azóta Plus - vagy a fasz tudja mi az aktuális jogutódja - környékére sem

Mike36 2009.01.08. 03:57:56

most nem azért de a szocialzmusban nem nayltak a vevőnek, éppenhogy fordítva
a vevő volt a zavaró tényező
menjenek el már nyugt-európaba, usa-ba azok, akik szerint a vevő köszönje meg, hogy nálad költjeti a pénzét, a sóskát az alkalmazottak cserélték volna ki neki
uyganis ott a visszajáró vevőkből élnek

vauvauvau 2009.01.08. 10:04:13

Tönnre is ment a Plus.
Az újságok címoldalai:

Az Igazgató szívrohamot kapott

Sóska helyett spenót

"Eladom az összes Plus-t, annyira elszégyeltem magamat!"

órarugógerincű (törölt) 2009.01.08. 14:05:19

Az mért újság, hogy a Plus-ban bunkó a személyzet? Én már szinte rettegek bemenni oda, néha mégis rászorulok, ha nem akarok 3 km-t elmászkálni este 6 után a lakóhelyemtől pl. kenyér beszerzés végett.

A legtöbb (bizonyosan magasan kvalifikált) pénztáros pics@ a seggéből rángat elő, a polcpakolók meg elvárják, hogy én, a vásárló kérjek tőlük bocsánatot, ha az útjukba kerülök.

Legutóbbi (és eddig "legkedvesebb") élményem velük kapcsolatban, hogy van ugye most ez a Möve pontgyűjtő akciójuk. Lehet, hogy lúzer vagyok, de én régóta szeretnék már egy fehér frottir köntöst, de 10 ezreket azért mégsem adnék érte; ezért örültem, mikor láttam, hogy 20 plus pont után már 3 ezerért kegyeskednek eladni egyet.

Gyűjtögettem hát, mint egy méhecske (egy személyes háztartásom van, ergo nem kell minden nap sokezreket költenem a bevásárlásra, meg annyira azért el sem vagyok engedve), és eljutottam odáig, h már csak 3 pontom hiányzott. Jippijéé, lementem, bevásároltam, és a fizetésnél udvariasan KÉRTEM (mivel nem adják maguktól) a matricáimat.

Idézném a dialógust. Kislány (aki kb. 10 évvel volt fiatalabb nálam, de simán letegezett):
- Nekem nincs, kérd a másik kasszánál.

Erre én (szelíd méltatlankodással):
- Én kérjem?

Erre átszól a szomszéd kasszába:
- Te, xy, van pontod?

Válasz:
- Van, de csak kettő és azt nem adom oda.

(Közben áll a sor, én (!) elkezdem kissé szégyenlem magam.)

Kislány ekkor sajnálkozva felém fordul:
- Nincs pont.

Majd bekövetkezik a meglepő fordulat: a mögöttem kettővel álló hölgy elővesz 3 matricát és mosolyogva átnyújtja nekem. Én megköszönöm, és porig alázva elvonulok.

Tényleg így kell ennek mennie? Én csak szerettem volna élni az általuk felkínált lehetőséggel, de már nem szeretnék.

Sőt. Azt hiszem, ha éhen halok sem teszem be a lábam többé ilyen bunkó, goromba, és udvariatlan üzletbe. Vásárló volnék, kérem szépen, nem ellenség!

NBernadett 2009.01.08. 14:08:47

" birdlady 2009.01.05. 13:45:28
Amúgy az általam kedvelt Alpa, Yoganic, Almsana, Fabulo termékek (mind Plus saját termékek voltak) a Sparos korszak eljöttével eltűntek :( A bunkó személyzet maradt... "

Ja...a Fabulo mag nélküli mazsola verhetetlen volt...azóta se találok sehol mag nélkülit.

Jihadgirl 2009.01.08. 19:46:40

A Plus egy rakás szar. Kaszásdűlőn különösen sötét a személyzet. A pénztárban rendszerint egy nagyon passzív, IQ light liba ül, majd elalszik szegény miközben kérdezi: matricátaggyak? Raktáros faszik támaszkodnak a raklapokon, polfeltöltés nuku. Nem csodálom hogy csak egy két ember szokott bent lézengeni. Ezzel szemben a többi környékbeli közért dugig van vásárlókkal(vajon miért?) Én max. cigiért szoktam bemenni a plusba(kenyér úgysincs soha)

kircsyke 2009.01.09. 12:16:24

Fenyegetőzni, borítani és nőiesen távozni...:-)

garázda 2009.01.10. 14:56:33

Mondjuk ha nekem mondta volna , mondjuk pofán nem csapom, de értésére adnám hogy szórakozzon a vibrátorával!

Másrészről az összes közértben minimálbérért dolgoznak és valószínüleg ez nem annyira kellemes, harmadrészről, itt P.lőrincen is van néhány Plus ésmég nekem semmi problémám nem volt! 186 cm/115 kg! :-)

órarugógerincű (törölt) 2009.01.10. 21:02:55

garázda,

bizonyos szempontból mázlid van, én csak 170/50. Lehet, hogy ez a baj? :)

tercsike 2009.01.11. 20:48:34

Én is Plus "imádó"vagyok,pár hete(utoljára)betértem vásárolni a kecskemétibe,mellesleg közel 20e-t pakoltam a szutykos bevásárlókocsiba.
Próbálva sietni mert velem volt a 2éves gyerek is,a nemhaladó pénztárnál fél! kiflit a gyerek kezébe adtam miután elmagyaráztam neki,h. a másik felét a zacsiba tesszük,h.hogy lássa a pénztáros.
erre hozzám lépet egy ápolatlan ember,civil ruhába,h.ő a biztonsági őr és tegyem vissza a kiflit a csomagba mert ez lopás.Háát volt balhé nem mondom ezt azért nem kellet volna!
süti beállítások módosítása