Tékozló Homár

A konkurenciához küldte a vevőt a gyógyszerész

2009.02.10. 09:40 | ge | 232 komment

Pettyespiroskát gyógyszertárban még sosem küldték el a francba, de úgy látszik ennek is eljött az ideje. Az önérzetes patikus 20 perc várakoztatás után egyszerűen felajánlotta neki, hogy vásároljon a konkurenciánál, ha ennyire siet.

02.05-én betértem az Újbuda centerben lévő Alma Gyógyszertárba. Egy idősebb, vállig érő szőke hajú nő volt csak a kiszolgáló gyógyszerész, épp egy öregasszony huszonötezer receptjével foglalkozott. Idővel már öten áltunk sorba, jelzem, kabátban, sálban. 10 perc múltán, a gyógyszerész feltűnően észre sem véve a sort, még felajánlotta a nénikének, hogy most minden felírt gyógyszer helyett keres neki vmi közgyógyosat, átnézik, kiszámolják… stb. Hát itt kezdett elgurulni a gyógyszerem, mert immár 15 perce álltunk ott már 6-an kabátban, és izzadtunk mint a ló, míg az idősebb gyógyszerésznő minden pillantást kerülve le sem szart minket.

Én voltam olyan határozott, hogy közbeszóltam, hogy küldje már ki ide kiszolgálni a kollegáját a hátsó traktusból, mert nem viccből álldogálunk itt ebédszünetben és megy a munkaidő. Erre megjelent egy fiatal hosszú barna hajú nő, és megjegyzi előttünk a kollegájának, hogy „szakmai” telefonban volt. A szőke idős nő esedező hangon válaszolta neki, „ a fiatal hölgy siet és a munkaidejére hivatkozik” Itt viszont az epésen megjegyeztem, hogy nem a munkaidőről van szó, hanem immár 20. perce állunk itt kabátban izzadva. A válasz kiverte a biztosítékot: nyugodtan vegyem le a kabátom. Jeleztem, hogy nem veszem le, mert nem azért jöttem gyógyszertárba, hogy melegedjek, és mivel a DM-ben öt perc alatt kiszolgálnak, mégis ide jöttem be, máshogy kéne a vásárlóhoz szólni. Erre mi a reagálás? Hogy akkor vásároljak a DM-ben!  Szép számú keresetlen szó kíséretében átmentem a DM-ben, ahol két perc alatt kiszolgáltak, és nyoma sem volt ennek az ingyenélő – régirendszeres stílusnak.

Wazze már mikor fog ez a stílus megszűnni? Megteheti ezt egy gyógyszertár ilyen konkurencia mellett?

Üdv, Pettyespiroska

 

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Mylady 2009.02.10. 12:50:17

@moli: ez azért nem egyészen így van.

Én egyszer (és azóta se) bementem este a MAmmutban az abc-be. Ki volt írva, hogy 3 sorbanálló esetén új pénztárat nyitnak. Amikor beálltam a sorba, 3 pénztár működött a kb 10-ből. Konkrétan 20an álltak előttem. A pénztáros tyúk kedélyesen eltársalgott a szomszédos pénztárossal, megjegyzéseket tett mindenre stb. Kurva lassan haladtunk.
Mikor sorra kerültem, megemlítettem neki
kulturáltan, hogy talán nyitni kellene új pénztárat, főleg, ha kiírták. A válasz: nincs több pénztárosuk. Egy műszakban csak három van. És teljesen fel volt háborodva, hogy mit képzelek.

Munkaidő után, egy központi helyen lévő, elég nagy abcben.
Siralmas.

velö 2009.02.10. 12:51:39

@karacsi_maci: ezt nem értem maci. Mi "baràtok köztön"?

@maincoon: senki nem tudja elfogadni de minek is. Elöbb utobb meg fognak vàltozni a dolgok, csak a magyarnak ahhoz husz év kevés. Ne csüggedjetek!

nem várt fordulat 2009.02.10. 12:55:13

velö: nem, nem mi. de hidd el, van egy korosztály, akik kb. most 16 - 18 évesek. basszus, már majd a 4000. adás megy, tehát több mint 10 éve. mi szomszédokon, az sem volt mondjuk jobb sokkal.

és sok családban apunak és anyunak is ez a program. én egy hónapban kettőt hármat meg szoktam nézni unalmas esti óráimban, amikor nem dolgozom, vagy netezek, hát, nézz meg te is néhányat. nem örömből, csak, hogy lásd, milyen emlőt szopnak igen sokan.

esef 2009.02.10. 12:59:34

A poszt írójának ajánlom azt a gyógyszertárat ahova én szoktam járni. Gyorsak, ha sor van, akkor azonnal nyitnak egy új ablakot, segítőkészek. Igaz ez nem Újbudán, hanem Óbudán van. A gyógyszertár nevét szándékosan nem árulom el, nem akarok oda átszoktatni mindenkit...

frocli 2009.02.10. 13:05:52

Mit mondana Borat Sagdiyev a posztírónak?

Most mit banyáskodsz?
Mosolyogjál muffocska!

velö 2009.02.10. 13:07:12

@mamapicilánya/mpl: Ezt kinek irtad? Hàny éve vagy Svàjcban fogyaszto? Hàny éve vagy Svàjcban patikus? Ha csak turista tapasztalataid vannak kérdem miért beszélsz olyasmiröl amiröl fingod nincs?
Huäre Tubel.

Agyalap 2009.02.10. 13:09:19

@esef: Írd csak le úgyis tudjuk, hogy tiéd a kóceráj... :D

maincoon © 2009.02.10. 13:13:30

off.
@velö: a Gálvölgyis videóról jutott eszembe, hogy amikor 19 éves voltam, a jelenlegi (egyenlőre az első) férjemmel vacsorázni akartunk egy étteremben, balatonszéplakon. kértük a kaját, majd amikor enni kezdtük, akkor láttuk, hogy mindkettőnk tányérján folyik a véres lé, ahogy a húst vágjuk. szóltunk illedelmesen a pincér srácnak, hogy süssék már át, mert ez így nem jó. pár perc múlva kijött a tulaj, pálmafás térdnadrágban, trikóban és fellengzősen megkérdezte, hogy mi a probléma. amikor előadtuk, akkor mondta, hogy ő már pedig másikat nem fog adni, azt fogja átsüttetni. tette ezt bátran azért, mert ő akkor kb 40 lehetett, mi pedig 19-20 évesek. saját tapasztalataimból kiindulva és soha életemben nem viselkedtem így emberekkel, bár nem vendéglátóiparban dolgozom, jelenlegi munkakörömben is tehetnék sok mindent, amit nem teszek, jobban is szeretnek a kollégáim, mint a kolléganőmet. és ez engem boldogít, jobban, mintha mindenkit lealázva élném az életemet.
on.

Ofélia . 2009.02.10. 13:17:10

HEHE:))) jó kis vita kerekedett a hisztis picsa kontra kisnyugdíjasbol:))

Nekem vcolt egy fordított tapasztalatom pedig ott ketten adtak el és nem egyedül!.

Két díszszingli tartott fel a rakás öreg beteg embert mivel valami hiper szuperpempők lelkivilágát, tartalomjegyzékét és persze az árát 25 percig kérdezgették és a legfontosabb persze az volt, hogy a csodatermékek elszámolhatók e a nemtudommi égészségpénztárral.

És ami a FONTOS az öregek nem verték a nyálukat ti mélyen utált síszpicsák:(((

velö 2009.02.10. 13:20:28

@karacsi_maci: Hja, ehhez nem igen tudok hozzàszolni. Tul régen élek külföldön. A televiziorol az a véleményem, hogy aki hülye azt még jobban elhülyiti. Az okosat okosabbà teszi.

maincoon © 2009.02.10. 13:22:16

úgy látszik téma kifújt.
UTOLSÓ.

De előtte: Ofélia, milyen gyakran nézed a regisztrálásra használt e-mail-edet? ;)

velö 2009.02.10. 13:31:53

@maincoon ♀: "mintha mindenkit lealázva élném az életemet" ... asszem ezt most eltulzod. @Oféliànak alàbb nincs ilyen problémàja pedig ö is nönemü. Ö jol elpicsàzgat itt lelkiismeretfurdalàs nélkül.
Ha legközelebb valaki ugy ledorongol mint az emlitett köcsög restitulajdonos, Te nem szolsz semmit és lenyeled a sértést (a pénzedért) figyeld meg, hogy napokig az fog jàrni a fejedben, gomboc lesz a torkodban mert nem szoltàl semmit. Csak a harc kedvéért sem szabad ilyen kreaturàkat érvényesülni hagyni. Màr megbocsàss, olyan az orszàg, amilyennek Ti csinàljàtok. Hagytad magad "kiszàmolni" :)

Jó Estét 2009.02.10. 13:43:12

@ofélia:

sztem ezt a postot a nyugdijasok tettek ki akik a disszinglik mogott alltak, csakhogy szitsag a mar amugy is igen mely nyugdijas vs. nemnyugdijas vitat, csak te naiv vagy es nem latod at ezeket az osszeeskuveseket

maincoon © 2009.02.10. 13:43:29

@velö: néha szeretek túlozni ;)
ofélia egyébként férfi, tudtommal :DDD

a restitulajjal kapcsolatban igazad van, de 19 évesen, szerelmesen és nagy izgalommal várva a vacsi utáni (ismételt) sátorbabújást ... szóval megmaradt bennem a beszólása, de ki nem sz@rta le???
gombóc a torokban: volt a múlt héten is, de már sikeresebben nyelem le, mint akkoriban :D

velö 2009.02.10. 13:47:26

@maincoon ♀: valami nem stimmel :)
Tizenkilenc évesen ettél vért. Hàny éves vagy most, hogy még mindég nyomaszt az emlék? Tizenkilenc és fél?

velö 2009.02.10. 13:55:57

Na, mentem. Sok minden jàr a fejemben, csalodott vagyok. Többet vàrnék husz év "szabadsàg" utàn. Még husz év mulva öreg tojàs leszek, nem tudok hazaköltözni. Facit: maradok ahol vagyok.
A csalodàs csucsa, hogy még a magyarok àltal enyhén lenézett Szlovàkok is jobbak nàlunk. Nekik màr van Ojro :(

maincoon © 2009.02.10. 13:58:22

@velö: istenem, ha mégegyszer 19.5 éves lehetnék!!! :D

Bamba Barack 2009.02.10. 13:59:33

Szerintem meg akkor is eléggé borzalom ,hogy 10-15 perceket kell várni bárhol legyen is az ember!Az idő pénz.Nálunk a gyógyszertárban, ha látják hogy sokan vannak vagy ha nincsenek is sokan de az egyik ablaknál elhúzódik a kiszolgálás,akkor jön egy másik gyógyszerész is.A postán is megfigyeltem.1 ablak van a csekknek,kígyózik a sor, ráadásul d9g lassú és ha vki szólni mer,hogy ugyanmár nyissanak ki mégegy ablakot akkor még a postás pitsának áll feljebb.Jaa,abba kell hagyni a pletyit..

velö 2009.02.10. 14:05:26

@maincoon ♀: minek? :)

Na, de most màr megyek. Levonok a fizetésemböl négy percre jàrok svàjci frankocskàt, mert tulhuztam az ebédidöt. LOL.

Netuddki! 2009.02.10. 14:11:41

Nemrég bementem egy gyógyszertárba, mert akadt egy kis eü. problémám, és úgy gondoltam, tudom mit kéne rá szednem.
Kértem is egy doboz gyógyszert. A gyógyszerész hölgy megkérdezte, hogy orvos ajánlotta-e ezt a gyógyszert. Mondtam nem, csak én gondolom, hogy ez jó lesz nekem.
A hölgy nem volt hajlandó odaadni a gyógyszert, amíg el nem mondtam neki, mi a konkrét panaszom. Ezután közölte, hogy ez a gyógyszer nem megfelelő az én problémámra, és ugyan bajom nem lesz abból, ha beszedem, de kidobnék az ablakon 6000 Ft-ot, és nem fog változni semmi. Meggyőzött. Ha nem beszélget velem (igaz, hogy nem állt mögöttem senki), akkor lehet, hogy hónapokig szedtem volna valamit, amire semmi szükségem nem volt. Szóval a gyógyszerészek sokszor tényleg nem feleslegesen jártatják a szájukat, hanem segítenek az öregasszonyoknak épp úgy, mint a fiataloknak...

Ofélia . 2009.02.10. 14:11:58

@maincoon ♀: Kurva ritkán de ma belenézek:))

JDG 2009.02.10. 14:13:33

"Wazze már mikor fog ez a stílus megszűnni? Megteheti ezt egy gyógyszertár ilyen konkurencia mellett?"

Akkor, ha a bunkó parasztkodás helyett az alábbiakat választod:

1.) Ilyen konkurencia mellett kifordulsz a gyógyszertárból, és oda mész, ahova tetszik.

2.) Leveszed azt a kurva kabátot és türelmesen vársz, ahogy egy normális társadalomban a vevőtől is elvárható.

Tehát majd akkor fog ez a stílus megszűnni, ha a vevő tisztelettel bánik az eladóval, amiért cserébe joggal elvárhatja, hogy az eladó is tisztelettel bánjon vele. Én elsőre olyan 50 évet jósólok, amíg a magyar fejekben rendet rak az idő.

Te viszont csak egy hülyetetvesbüdöskurvázást érdemeltél volna, meg egy picsánrúgást egy csizmára kötött sünnel, hogy kirepülj a gyógyszertárból.

staropramen 2009.02.10. 14:20:52

Sztrovacsekek!
most ahogy újra átolvastam tűnt fel , hogy összesen öten álltak a sorban kabátban. Tényleg senkinek nem volt annyi esze, hogy levegye?
Lehet, hogy csak rövid kimenő volt valamelyik közeli elmegyógyintézetben.

EnZsolt / Paszuly Pista, a derék zöldbablegény 2009.02.10. 14:33:31

Drága barátnőm gyógyszerész. És azért mesélt egy-két dolgot. Szóval mindenféleképpen illik türelmesnek lenni, és ha két gyógyszerész van, és az egyik gyógyszert rendel, a másiknak meg az a feladata, hogy expediáljon, akkor annak úgy kell lennie. Mi van akkor, ha a telefonáló hölgy nem tud expediálni (kiszolgálni a vevőket). Ha rosszat üt be, vagy bármi egyéb? Azért mert drága pöttyöspircsi úgy gondolta, hogy jól láthatóan leszarják a fejét, még nem feltétlenül van úgy. Mindenesetre, aki 10 perc várakozás után nem vényköteles gyógyszerért vár a patikában, miközben van egy DM a közelben, és annyi esze sincs, hogy kigombolja a kabátját, mert melege van, ráadásul habzik a háta, mert izzad, mint egy ló, az mindenképpen Taigetosz-pozitív.

Sir Pub 2009.02.10. 14:39:36

Valahol egyetértek és valahol nem. Az engem is zavar, amikor a kisnyugdíjas délben megy gyógyszertárba, amikor sokan mások is. Illetve reggel a hétórás buszra száll fel, ami tele van munkába/iskolába menő emberrel, és reklamál, mert nem tud leülni. Nem érne rá fél órával később boltba menni? Vagy egy órával korábban gyógyszertárba?
Annak is kitépném a szívét, és azzal verném agyon, aki délután ötkor állít be a zsúfolt postára a céges postakönyvel és kb 100 hivatalos levéllel. Mindezt úgy, hogy a kabátja alatt rejtegeti, és csak akkor veszi elő, mikor ő kerül sorra (saját tapasztalat, emiatt 2*fél órát álltam sorban a napokban).
Amivel viszont nem tudok azonosulni, az a postoló taplósága. Ha már annyira siet, és ráadásul alternatív megoldás is a rendelkezésére áll (DM), akkor minek idegesíti magát, a kisnyugdíjjast és a gyógyszerészt a beszólással? Nem értem...

Ofélia . 2009.02.10. 14:47:38

@EnZsolt:" Taigetosz-pozitív. "

Na ez az ott a mai pont:)))

@Sir Pub: Egyszer láttam ilyet én is. de mikor elővette a póstakönyvét ugy fél hat felé győzött a népharag.

A mögötte álló három kopasz ugy vágta ki a sorbol, hogy tán még ma is ott mereng:))

Jó Estét 2009.02.10. 14:51:37

@Sir Pub:

off, de Londonban pl reggel fel6 (vagy fel5 nemtom) es fel10 kozott nem jarhatnak ingyen a nyugdijasok a tomegkozlekedesen, minden mas idopontban igen, sztem tok jogos, pijac nitvavan kesobb is, barati kofaval meg lehet beszelni hogy tegyen felre, de persze ezek lehet olyan dolgok amik tulnonek rajtam :)

Sir Pub 2009.02.10. 15:08:12

@ofélia: Nem volt kedvem nekiállni egy 50-es nővel huzakodni, meg a neveltetésem sem engedi az ilyesmit, de nem láttam a pipától. Azért én is megkérdeztem, nem ért volna-e rá délelőtt? Nem válaszolt. Vagy csak nem hallotta? Mögötte álltam, uh utóbbit kizárnám.

Sir Pub 2009.02.10. 15:09:36

@Jó Estét: Ez jó, tetszik! Vezessük be itt is!

moli 2009.02.10. 15:17:33

@Jó Estét: a a bkv-nal nem tudsz mashova menni. es ha minden bank hozzaallasa ilyen, akkor se. es ha minden netszolgaltato, akkor se.

b[ALien] (törölt) 2009.02.10. 15:20:58

Új Zepünk van, és még a mondandója is rövidebb:)

moli 2009.02.10. 15:21:31

@Mylady: hat pont ez az, amirol beszelek. akkor szolsz, mikor mar felesleges, es akkor is csak megemlited. nem. minden embernek egyesevel onmagatol oda kell mennie egy eladohoz megkerni, hogy nyisson penztarat. oriasi a kulonbseg, ennek lenne hatasa. de ezt varhatjuk. hat ezert tart itt az orszag.

Jó Estét 2009.02.10. 15:23:16

@moli:
mar mier ne tudnek? Kocsival jarok (vagy taxival ha kicsit sok volt a soritalbol :)), BKV-ra a legritkabb esetben fanyalodom, nekem nem er havi 9ezret az hogy tetves hajlektalanokkal, meg budos emberekkel utazzak osszezsufolva. Es ezt nem sznobizmusbol mondom, en szivesen jarnek tomegkozlekedessel ha nem ilyen lenne, mondjuk igy se zokogom magam alomba minden este emiatt...

moli 2009.02.10. 15:32:14

@Jó Estét: ez mennyire jo otlet!!!

moli 2009.02.10. 15:33:43

@Jó Estét: ok, bkv-ra mondtal egy konkurens megoldast. bank/net/teve/stb homar-portfolio? mert mar minden ceg szerepelt itt

A Lesből Támadó Ruhaszárítókötél · http://www.planetside.blog.hu 2009.02.10. 15:51:17

Lehet, hogy voltmár, de Jucika néni havonta odahordja a 25 ezer receptjét, tehát nagyfogyasztó, törzsvásárló, csókos ügyfél, stb.

Te meg bemész egy levél Aspirin-ért, és elvárod, hogy elzavarják a patika kedvenc aranytojást tojú tyúkocskáját? Esetleg ott helyben le is vágják?

Komolyan mondom, nem értelek...

mesegomba 2009.02.10. 16:02:57

Én nem ragaszkodom egy patikához, konkrétan 3 is van ahova be szoktam térni. Mindig oda, ami éppen közel esik, illetve ahol van az amit szeretnék. Ezekbe tartozik a posztban szereplő is. Nekem nem volt velük problémám, sor van, na bumm. Talán ha az emberünk nem ebédszünetbe intézi az ügyes bajos dolgait, nem stresszelt volna be, hogy sor van. Az ilyen patikák elég hosszan nyitva tartak már,pontosan azért hogy igazodjanak az emberek igényeihez. Mindenkinek persze soha nem lehet megfelelni, akinek ez meg nem tetszik az szarjon sünt, vagy k**jon kecskét kinek melyik tetszik :D

B! 2009.02.10. 16:03:09

Nem értem én sem. A patikában is meg a dm-be' is ugyanazt a cuccot veszed, tehát mind1, hogy honnan van, a patikáé nem finomabb...
Nagy a sor, megyek a dm-be, anélkül, hogy véggiggondolnám az okait.
Van másik munkatárs. Lehet, hogy épp kencét kever, de ha a seggét vakarja az se érdekel, mert a célom hozzájutni valamihez, nem siránkozni. Tehát megincsak dm.

B! 2009.02.10. 16:04:26

És a patika meg szopatja saját magát, mert ha pocsékba megy a kapacitása, abból ugye bevételkiesése lesz.

Walter Melone (törölt) 2009.02.10. 17:02:52

Kedves pettyespiroska!


szeretném kívánni neked, hogy öregedj meg boldogságban, és megtudd, milyen az mikor 15 féle gyógyszert kell szedned. Milyen az, mikor már nem megy olyan flottul észben tartani, melyikből mennyit kell bevenni, és ha mondjuk most 100mg-osat kaptál az eddig szedett 50mg-s helyett, akkor azt ne felejtsd el felezni, stb.....

Legyél türelmesebb, és tiszteld jobban az időseket, mert egyszer Te is az lehetsz, és akkor majd joggal fogsz posztot írni a homárnak, hogy milyen türelmetlenek veled a fiatalok.

Jó Estét 2009.02.10. 17:06:55

@moli:
bankommal nagyjabol rendbe vagyok, jupiszi se baszott meg at eddig, sot legutobb kifejezetten kedvesek voltak a telefonba mikor nem fizettem szamlat nehany honapig, de pl t-lofaszt megutaltam, nem is veszek naluk lufaszt se. Mindenre van megoldas ha nagyon akarja az ember :)

ugyhogy 2009.02.10. 17:13:18

Azoknak, akik piacgazdasagrol meg versenyrol meg szocilizmus vegerol papolnak:

Amiota liberalizaltak a gyogyszerarusitast bizony a gyogyszertaraknak konkurenciaja lett. Nyilvan sebessegben nem lehet versenyezni egy benzinkuttal vagy a DM-mel. Helyette valami massal kell vonzova tenni a gyogyszertarat. Peldaul azzal, hogy szakemberek segitenek. A benzinkutnal nincs gyogyszeresz.

Megoldas: aki gyors kiszolgalasra vagyik (vagy kabatban akar lenni egesz nap), menjen a DM-be. Aki szeretne szakmai tanacsot kapni, az meg gyogyszertarba.

Jó Estét 2009.02.10. 17:13:48

@Walter Melone:

latom neked is leesett ugyamugy a post lenyege...
Az a lenyeg hogy miervolt kabatban!!!

sok diszlekszias

Walter Melone (törölt) 2009.02.10. 17:16:16

@Jó Estét:


Mert kiütéses? őőőőő... pettyes?

:-)

Jó Estét 2009.02.10. 17:20:30

@Walter Melone:
aze volt kabatba mer mier pettyes!

hatesz 2009.02.10. 17:54:27

OK, kabätban volt a postolo. na de senkit sem erdekel, hogy ELEKTRONIKA VOLT BENNE??? Lehet aze robbant...

Stupido_Girl 2009.02.10. 18:01:07

A kedves posztoló nem határozott volt, hanem eccerűen bunkó.
Talán ne szolgálják ki a sokféle betegséggel küszködő kisnyugdíjast?
Talán azt is tudta, hogy a gyógyszerész kollega pl. nem gyógyszert kever ki, hanem passziánszozik?
A válasz nagyon logikus, akinek melege van, vegye le a kabátját, vagy gombolja ki. Én is a DM-be küldtem volna Piroskát. Ebédidőre hivatkozni dőreség. Vagy tán van valahol olyan, hogy aki ebédidőben van, az elsőbbséget élvez? Én nem tudok róla, de ha valaki tud, az írja meg, mert ezentúl akkor csak oda fogok járni.
Az "öregasszony" kifejezés pedig sértő és megalázó, Piroka is lesz öregasszony, de csak akkor, ha szerencsés.
Nagyon nem szeretem a türelem, tolerancia nélküli, énvagyokavilágközepe embereket.
Megyek is a gyógyszertárba nyugtatót venni, és remélem Piroska elé kerülök a sorban :)

Stupido_Girl 2009.02.10. 18:07:09

@Sir Pub: Volt egy kolleganőm, titkárnéni, akinek úgy szólt a napi munkarendje, hogy munkaidő után, 5 körül vitte a leveleket a postára, jó sokat. Nagyon sokat :) Őt sem szerették a mögötte állók, de hát ez vót a dóga.

megélhetési SÜNöző (retro homározó) 2009.02.10. 18:08:48

Szerintem itt mindenki hülye.

Hülye a postoló, mert egy életképtelen, nyávogós picsa.

Hülye a gyógyszerész, mert baszik szólni, hogy várjanak egy kicsit kérem, mert épp anyóspajtinak keresgélte az ócccsógyócccert.

Hülyék az öregek, mert nekik mindig mindenhova rohanni kell, mindenkin átgázolva, utálom a fajtáját is ennek a típusnak.

Mivel mindenki hülye, hát megértemlik egymást.

That's all

hatesz 2009.02.10. 18:16:02

@megélhetési sünöző: Minek irsz ilyeneket, hülye vagy? :)

Peter Griffin 2009.02.10. 19:09:20

Örülj neki hogy neked nem kell 25000 receptet kiváltanod. Bár ha így folytatod lassan az is eljön és akkor a hozzád hasonlóak majd jól leugatnak.

Vladimir Harkonnen 2009.02.10. 20:09:41

Csakhogy más szemszögből is megvizsgáljuk:
Kisfalumban is szokás, hogy a ráérő mamikák begyűjtik utcahosszan a recepteket, mondván úgyis arra mennek szívesen kiváltják mind a húsz szomszéd receptjét. Nálunk legalább rutinos a patikus, mindig megigéri, hogy összeszedi, kiporciózza, és másnapr lehet érte menni!
Az árakról: az orvos gépén megvan a frissített lista, és (hacsak a beteg másképp nem rendelkezik írásban) köteles a legolcsóbbat felírni azonos hatóanyag tartalom mellett! Akkor mit tud még adni a patikus? Lopottat, vagy lejárt szavatosságút féláron?
Közgyógyellátás: Sajnos a lányomnak is van "közgyógy" igazolványa, meghatározott gyógyszerekkel, pénzkerettel. Ha az orvos nem jelöli be a közgyógy rubrikát a recepten, akkor a patikus nem tudja dobozdíjért adni a gyógyszert, hacsak nem saját zsebre.

Rittyentett Hőzönbőzön 2009.02.10. 20:20:18

@moli:
hatalmas tévedésben vagy, meg kellett volna tanulni olvasni és értelmezni a szöveget. itt nem abc-ről van szó, hanem gyógyszertárról. a gyógyszerész meg nem pénztáros vagy bolti eladó, hanem doktor.
Az rendelőben is balhézol, amikor az előtted levő beteggel 15 percnél többet foglalkozik az orvos, neked meg várnod kell? Nyissanak új rendelőt vagy mi?

UnitedParcelService · http://www.hevederzar.hu 2009.02.10. 21:33:24

Mindig akad valami hülye picsa aki parádézzon valami szarságért? A múltkor a szállodás-fuvaros, most meg te. A homár nem nézi hogy mit tesz ki az oldalra? Ez egyre aggasztóbb.

megélhetési SÜNöző (retro homározó) 2009.02.10. 22:23:35

ez a peerchi mindig cirkuszol.
egyszer az a baj, hogy 18 fok van, most meg az, hogy 30.
nem jó ennek semmi

DoktorKotász 2009.02.10. 22:28:56

Szép számú keresetlen szó kíséretében átmentem a DM-ben. DM-be.

moli 2009.02.10. 23:10:16

@Rittyentett Hőzönbőzön: fiam, a patikanal van tobb ablak es van tobb egyenrangu kiszolgalo. haziorvosa mindenkinek egy es csak egy van.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.02.10. 23:52:46

Ó hát ez kedves hozzáállás.
Azért ha lecsökken a forgalom és be ell zárni remélem eszébe jut.
Vagy ők prímán megélnek a nyugdíjasokból is?

velö 2009.02.11. 07:48:14

Summa summàrum: Csak kifogàstalan szolgàltatàst nyujto üzletek fognak életben maradni. Hogy mi kifogàstalan, azt a fogyaszto, kizarolag a fogyaszto dönti el.
A fogyaszto ideje ugyanolyan értékes mint a tehetségtelen patikusé. @Gabriseszter, menj be legközelebb a tunya patikushoz ha nincsenek sokan. Végy egy doboz aszpirint, fizetéskor keresd hosszan a buxàdat. Ha elökerült guberàlj és szàmold ki az àrat kizàrolag aproban. Mielött odaadod ejtsd le, szedd össze a földröl hosszasan és esetleg telefonàlj közben egy kevésnyit, aztàn még mielött az egész àrat leperkàltad rohanj ki a klozetra.
Üdvözletem.

ariadne_9 (törölt) 2009.02.11. 08:59:19

T. kommentelők!

Én is az Alma Patika hálózatban dolgozom, belső működési szabályzatunk van, viselkedésre, kiszolgálásra, mindenre. És ezt rendszeresen ellenőrzik is próbavásárlókkal. Három oldalas kérdőíven ellenőrzik a munkánkat. Nem akarom védeni a kollegáimat, de azért vannak tisztázásra szoruló dolgok.
Arról sajnos mi sem tehetünk, hogy feltorlódik a sor, vagy valakinek huszonötezer receptje van.
Mi azért vagyunk, hogy segítsünk azoknak az embereknek akit le sem sz@r az orvos, vagy csak össze van zavarodva, vagy nem tud kijönni a pénzéből és olcsóbb szereket keres.
Igen, mi is emberek vagyunk és valóban ahogy valaki olyan szépen megfogalmazta: azért kapjuk a fizetésünket, hogy kinyaljuk a kedves beteg hátsóját. Én ezt úgy szoktam megfogalmazni, hogy a magam részéről szívemet-lelkemet beleadom a munkába, hogy mindenki aki előttem áll, tanácsot kér, receptet vált ki, stb. az úgy menjen ki, hogy ide fog visszajönni és nem a konkurenciához.
Nem egy, nem két betegtől hallom rendszeresen, hogy inkább hozzánk jönnek, mert mi mindig kedvesek és türelmesek vagyunk.
Az Újbudában meg kevesen vannak, és valóban vannak szakmai telefonok, én is szoktam a céges mobillal a kezemben járkálni és beszélni a központtal valamilyen ügyben és elítélhető módon nem kiszolgálni a betegeket.
Ez is a munkám része.
Az meg, hogy nem veszik észre a sort a patikusok?
Hát engem frusztrál ha sokan várnak, mindig próbálok egyensúlyt teremteni, figyelni hogy ki jött előbb.
Persze vannak külön betegeim, akik lehozzák a kórházi leleteket, vérképet, stb. hogy ugyan magyarázzunk már el ezt meg azt. És ez bizony idő.
Én nem sajnálom ezt az időt, más se sajnálja, mert bármikor kerülhet olyan helyzetbe, hogy szüksége lesz tanácsadásra.
Azért azt se kellene elfelejteni, hogy van kismillió gyógyszer és az receptre mindig a helyeset kell rákészíteni. Ha beszólogatnak, dohognak, dumálnak nagy hangon, mobiloznak az nagyon zavaró.
Sajnálom, hogy egyesek még mindig egyfajta arisztokratikus, nem-betegcentrikus dologként tartják számon a munkánkat. Csak egy napot töltenének bent velünk, és megváltozna kicsit a szemlélet.
Nálunk nagyon adnak a betegközpontú ellátásra és ez az elsődleges szempont a patikai munkában.
Teljes képet úgysem tudok adni a dologról, de tény hogy sokszor látom valamelyik fiatalabb beteg arcán az utálatot amikor valamelyik idősebb beteggel foglalkozom. Tény, hogy ők több időt igényelnek. Basszus, mindenki lesz egyszer öreg, elesett, összezavarodott, nagyon beteg, stb.

ariadne_9 (törölt) 2009.02.11. 09:01:32

megjegyzem, ha látom hogy nagyon sokan vannak és nincs kint három kollega a három géphez, akkor a központot is gy lerakom, mint a szél

Birca Man 2009.02.11. 10:57:14

S nem félsz, hogy a betegen élősködő, gonosz, roszakaratú, harácsoló, kozmopolita drogérialáncot támogatod ezzel, s csődbe juttatod a humánus, pénzt mélyen lenéző, szolgálatkész, önfeláloldozó pirosfehérzöld patikust???

EnZsolt / Paszuly Pista, a derék zöldbablegény 2009.02.11. 11:00:05

@moli: fiam, te is tévedsz. Mert nem feltétlenül van több egyenrangú kiszolgáló, hanem vannak gyógyszerészek, illetve azok, akik csak gyakorlaton vannak, és persze főgyógyszerész is. Szóval nem kiszolgáló, hanem gyógyszerész, és nem feltétlenül egyenrangú, és nem feltétlenül tud mindenki kiszolgálni.

Orizatriznyák 2009.02.11. 11:23:02

Félve mondom, de nem biztos, hogy a gyógyszerésznek kívánom a sünöket... Sőt. Az, hogy azt válaszolta, hogy akkor menj a dm-be, az én olvasatomban nem provokáció és bunkózás, hanem pont hogy nem vette fel a paprikás vevő által elé dobott kesztyűt. Respect.

velö 2009.02.11. 11:33:39

@EnZsolt: "és nem feltétlenül tud mindenki kiszolgálni.

Nàlatok. Ahol engem esz a fene, ott az aszistens (Apothekenhelferin) a receptet a gyogyszerrel együtt megmutatja a kolléganöjének vagy a patikusnak (ebböl nagy patikàkban is többnyire csak egy van) és ha összepasszol a gyogyszer a recepttel az aszisztens szolgàll ki.

EnZsolt / Paszuly Pista, a derék zöldbablegény 2009.02.11. 11:44:22

@velö: de gondolom ő is csak, akkor, ha tudja, hogy hogyan is kell azt csinálni, mert ha kurvára nem mutatják meg neki, hogy kell egy bankkártyás vevőnél eljárni, vagy egészségpénztárassal, vagy hogy egyáltalán, hogy kell kezelni a kasszát, esetleg beütni a terméket, akkor ő is csak toporog, mint pöttyöspiri a gyógyszertárban :) Persze, ekkor megkérdezi a többieket, de az is idő, és sok embernek nincs ideje, mert meleg a kabát, és ebédidő van. :P

Sir Pub 2009.02.11. 12:57:27

@Stupido_Girl:

Nem hinném, hogy ilyen a munkarendje. Mert ha munkaidő után viszi a postára a leveleket, akkor az már nem a munkaidejéhez tartozik. Amelyik cég ekkora levélforgalmat bonyolít, és nem képes némi plusz pénz befizetésével a posta alkalmazottját telephelyére rendelni, az nem csodálkozzon, ha az alkalmazottját megszólják (mint esetemben) vagy kib...szák a sorból (mint valaki más írta). Hozzánk minden reggel jön a postáskocsi, hozza a bejövő küldeményeket és viszi a kimenőt. Ennyi.

velö 2009.02.11. 13:01:15

@EnZsolt: köszönöm, hogy nem mondtad meg nekem, hogy hazaàrulo disszidens vagyok, különben is je jàtszam meg az eszem a szar helyesiràsommal és menjek a tudàlékos dumàmmal a francba ez itt egy magyar forum nem svàjci :)

Szoval kérdezem magam érdemes irni valamit ami màshol màshogy van? Az embereknek fogalmuk nincs, nem tudnak összehasonlitani, hozzà vannak szokva a pökhendi bànàsmodhoz, a vàrakozàshoz, az idétlen, teljesen értelmetlen adminisztràciohoz ami mind a vevö, a fogyaszto költségére megy? Tudnék egy tucat példàt mondani, de csak egyet emlitek: még soha nem tudtam leolvasni a gàzszàmlàmrol (Magyarorszàgon), hogy mennyi 1 köbméter gàz àra. A szomszédom csak röhög ezen és az mondja, hogy "ez mindég igy volt". Gondolod megértené, ha az ügyön felizgatom magam? Arrol nem is beszélve, ha felizgatom magam akkor sem lesz a köbméter àra a szàmlàn. Szoval, marad a dilemma: Mondani, hogy milyen a svàjci gàzszàmla, vagy inkàbb hallgatni?

moli 2009.02.11. 13:34:08

@EnZsolt: letezik-e olyan patika, melyben van legalabb ket ablak es hozza teljes erteku kiszoglalo?

hatesz 2009.02.11. 14:22:20

@moli: tudtommal egyik patika sem engedheti meg magänak, hogy ne teljes ertekü kiszolgalot tegyen az ablakaiba. Elvegre nem chipset ärulnak.

@velö: Most hogy mär egy ideje en sem Mo-n elek, en mär ertem amit mondasz, es igenis mutassuk meg, hogy mäshol hogy van. Erdemes...

Krisztina (törölt) 2009.02.11. 14:51:20

maincoon, nekem is van egy veres husos sztorim, de az enyem jobban sult el. Nem csak neked szol, hatha olvasgatjak vendeglatosok is az oldalt es tanitganam a sir morrick feleket, hogyan is lehet viselkedni a vendeggel. A szegedi John Bullnak nagyon jo (volt) a konyhaja, idonkent elmentunk vacsorazni. Decemberben ujra betevedtunk (elozoleg szeptemberben voltunk ott) es az uram is es en is sertesszuzet kertunk, kulonbozokepp elkeszitve. A kozos az volt bennuk, hogy mindkettonke veres volt, nem kicsit. Namost azon kivul, hogy en csak a baranyt es a marhat szeretem rozsaszinen, ajanlom figyelmebe minden ujhullamos sefnek,hogy sertest es szarnyast nem keszitunk veresen kozegeszsegugyi okbol. Azon kivul nem finom. Eleg sokat vartunk, qva ehesek is voltunk mar, mikor kihoztak, veres volt, gondoltam, ha en ezt most visszavitetem atsuttetni, az uram addig ehen hal es meg ki is hul az ove, amikor meg mar vegkepp ehetetlenne valik a felig nyers hus. Igy belapatoltuk de nem voltunk tole elgyonyorodve, aminek a pincer erdeklodo kerdesere: hogy izlett? en biza hangot is adtam. Mondtam, szamomra nem derult ki az etlapbol, hogy rozsaszinen keszitik a sertest es csalodott vagyok. Pikirt voltam es utalatos, a pincer kedves probalkozasara, hogy kompenzalhatnak-e egy desszerttel, azt feleltem, en itt mar csak a szamlat kerem. A pincer NAGYON UDAVIASAN azzal jott vissza, a holgy etelet nem szamoltak fel, MERT AZ O ETTERMUK NEM ENGEDHETI MEG MAGANAK, HOGY A VENDEG ELEGEDETLENUL TAVOZZON. Ezen kivul azt is mondta, sajnalja, mert uj az etlap es majd jova teszik/javitjak a hibat. Termeszetesen az uram akkora borravalot adott, hogy siman belefert az en kajam ara is es ugy meghatodtunk ettol a hozzaallastol, hogy adunk meg nekik eselyt, visszamegyunk ujra probalkozni. Hat igy is lehet. Igen, ez is Magyarorszag.

EnZsolt / Paszuly Pista, a derék zöldbablegény 2009.02.11. 15:37:52

@velö: te hazaáruló disszidens, ne játszd itt az eszed a szar helyesírásoddal és menj a tudálékos dumáddal a francba :D

Komolyra fordítva, hidd el én is szívesen itthagynám ezt a posványt, de sajnos még nem tehetem meg. Majd pár év múlva, addig meg edzem az idegeimet. Tényleg, milyen a svájci gázszámla? Sok ember jár bringával? És könyörgöm van jó svájci sör? Mert akkor kezdek elgondolkodni Írország helyett :)

moli: hatesz megmondta neked a frankót, természetesen létezik olyan patika, ahol kettőnél több ablak van, és gyógyszerészek látják el az embereket, de igazából nem is értem, hogy mit akartál ezzel kérdezni.

EnZsolt / Paszuly Pista, a derék zöldbablegény 2009.02.11. 15:39:36

@Krisztina: igen, az is Magyarország, csak Szeged, és nem Budapest. Sajnos ez is különbség :(

Tsabi 2009.02.11. 16:44:43

@hatesz: @velö: en is klfoldrol irok, es en is latom, hogy mi a kulonbseg az itthon es az otthon kozott.. Az a baj, hogy az emberek egy resze eddig is tudta, hogy "ott nyugaton" ezt jobban, maskent csinaljak, csak nem tud elvonatkoztatni, es marad az irigyseg..

moli 2009.02.11. 16:51:36

@hatesz: "egyik sem engedheti meg". plusz tapasztalatom szerint minden patikaban tobb, mint egy ablak van. tehat altalanossagban a patikakban tobb ablak es tobb egyenrangu kiszolgalo van.

altalanossagban egy embernek hany haziorvosa van?

Gunter 2009.02.11. 17:23:54

ÖÖÖ...

"Hát itt kezdett elgurulni a gyógyszerem"

Ha már volt gyógyszered, akkor minek is mentél gyógszertárba? Vagy gondoltad hogy az öreg néni gyorsan fölkapkodja a földről és elrohan vele szabad utat biztosítva neked a pénzköltéshez?

EnZsolt / Paszuly Pista, a derék zöldbablegény 2009.02.11. 17:54:08

@moli: nem kiszolgáló, hanem gyógyszerész.

Egy embernek több háziorvosa is lehet. Mert ugye van gyerekkorban egy, aztán felnőttkorban még egy. Illetve lehet még több, ha ne adj Isten valamelyikük elhuny, és más kerül a helyére.

Fergeteg 2009.02.11. 18:06:07

Kedves(?) antiszociális pettyespiroska!

Az volt a szerencséd, hogy én nem álltam a sorban, mert az „epés megjegyzéseid” hallatán úgy szájba vágtalak volna, hogy nem kellett volna visszamenned dolgozni. De legkésőbb a „szépszámú keresetlen szó” után rugdostalak volna el a DM-ig.
Arról meg nem a patikus tehet, hogy a DM-be küldött, hiszen te adtál gondolatokat a fejébe és szavakat a szájába.


És vagy annyira degenerált, hogy a saját szegénységi bizonyítványodat még közröhej tárgyává is teszed.
„mikor fog ez a stílus megszűnni?”

Agnesko (törölt) 2009.02.11. 19:19:47

Előttem is állt már idős néni huszonötezer recepttel a sorban, még mindegyik gyógyszerről meg is kérdezett egy s mást a patikustól, mégis türelmesen kivártam. Mert ha a néni esetleg nem tud meg valamit a gyógyszerével kapcsolatban, és rosszul veszi be, akkor lehet, hogy komoly baja lesz.
"10 perc múltán, a gyógyszerész feltűnően észre sem véve a sort, még felajánlotta a nénikének, hogy most minden felírt gyógyszer helyett keres neki vmi közgyógyosat, átnézik, kiszámolják… stb."
Annak meg csak örülni kéne, hogy van olyan figyelmes a gyógyszerész, hogy próbál segíteni a néninek abban, hogy ne a gyógyszerekre menjen a fél nyugdíja.
Egy kis tolerancia a másikkal, no.

DTBOY 2009.02.11. 19:42:03

Szerintem a gyógyszerész igazán segítőkész volt nemcsak a beteg kisnyugdíjas nénivel de azzal a hisztis, kellemetlenkedő p.csával is, aki azt hiszi, ha bemegy egy üzletbe vásárolni, akkor bárkinek beszólhat és a pénze feljogosítja, hogy királykisasszonyként bánjanak vele. Egy patikába többnyire beteg emberek járnak, akikre jobban oda kell figyelni nem csak a gyógyszerészeknek, de a többi betegnek is. Szegény idős néni nagyon kellemetlenül érezhette magát ebben a szituációban, mert pöttyöspiroskába annyi jóindulat szorult, mint egy döglött aligátorba...

Szűcslaci 2009.02.12. 06:38:43

Gyökér vagy, lányom!Nem patikában, hanem istállóban a helyed. Tényleg 25.000 receptje volt a néninek? Ha mondjuk 5-6...talán. Akkor a te 15 percedet is ennyivel kell osztani? Plázajáró sutymerák! Te is leszel még talán annyi idős, mint az a néni - csak már nem lesz nyugdíjad.
Engem meg az idegesít, mikor a gyógyszertárban cukorkát, sampont, kekszet, tisztasági betétet, kütyü-mütyüt vesznek, ezzel késleltetve mások gyógyszerhez jutását. Én nem akarok benzinkúton gyógyszert venni, sem patikában tankolni az autómat. Cipőt a cipőboltból.

UnitedParcelService · http://www.hevederzar.hu 2009.02.12. 08:38:12

Namegazhogy "wazze" az nem szó. Nemtommiaz különben.

HandG 2009.02.12. 08:46:38

Ha én sietek és tudom, hogy hol szolgálnak ki gyorsan, akkor eleve odamegyek.:)
Az a helyzet, hogy rossz döntései minden nap vannak az embernek, amikor legalább 2 dolog közül választhat.
Kár volt olyan nem speciális dolgot megszopásból olyan helyen keresni, aminek épp az az előnye, hogy a speciális dolgokat csak ott lehet megvenni. Egyrészt ragasztkodunk a régi rendszerből áthozott szokásainkhoz?! Inkább patikába mint DM-be? hmmm?:) De mégis elvárjuk, hogy rendszerváltásos, piacgazdaságos módon elégítsék ki e régi elvárásainkat?:) Nincs egy percnyi időnk, mert rohanunk? De arra van, hogy 20 percet rászánjunk egy ilyen panasz vagy hozzászólás megírásához?! Na ja!:) Elvégre munkahelyen van idő(nk)m :) Szerintünk nincs empátiája a sorban állókkal szemben a patikusnak? Mi meg szétcsattanunk a bennünk feszülő hatalmas empátiától a szegény nyugdíjas nénivel szemben?!

Kiskezitcsókolom! Rakjuk már össze az életünket!:)
Ez az indulat, amivel megíródott ez a szösszenet nem ettől az egy esettől keletkezett ez csak az utolsó csepp volt a pohárban!:)
Szóval olvashatunk majd bunkó főnökről, hátba támadó kollégákról, hisztiző gyerekről házaséletet elhanyagoló férjről is?!:)

Beszéljünk róla?:)

velö 2009.02.12. 09:08:34

@EnZsolt: mit akartam kérdezni? Azt, hogy érdemes e irni ide, hogy milyen a patika és a kiszolgàlàs màshol, mert az lutri, hogy mit olvas ki belöle az agyamputàlt juzer. Példa erre a mamapicilànya cimü okostojàs aki elolvasta az iràsomat ez jutott az eszébe
ime:
----------------------------------------
mamapicilánya/mpl 2009.02.10. 12:34:50
36 év svájcban, és nem esett hasra a gyógyszerész?

skandalum

svájcban roppant türelmesek és udvariasak az emberek(legalábbis saját tapasztalatom szerint)
----------------------------------------

szoval ilyen okosat ir a félnotàs picilàny. Gondolod, hogy ezt érdekli milyen a svàjci gàzszàmla? LOL

moli 2009.02.12. 10:24:40

@EnZsolt: ne politikuskodj, egy idoben.

EnZsolt / Paszuly Pista, a derék zöldbablegény 2009.02.12. 11:00:13

@velö: ugyan már, mindenkinek lehet rossz napja, mamapicilányának is van. Szóval tényleg érdekel, hogy milyen ott az élet, mert sok mindent hallani, és jó volna leszűrni az igazságot. Mint már említettem, sokan közlekednek bringával, van jó sör? Szóval csak a fontosabbak :) Illetve a gázszámla, nagy-e, kicsi-e?

moli: nem politikuskodom, bár kétségtelenül jövedelmező szakma. Egy időben, csak egy háziorvosa van valakinek :)

velö 2009.02.12. 11:17:07

@EnZsolt: hallottàl màr valami csoro magyartol olyant, hogy az orszàg amelyben él az szar?
Mint @mamalànya emlitette neki tetszik Svàjc. Én 37 éve élek itt, harminc évig tele voltam patriotizmussal. Az utolso hàrom évben -valoszinüleg azért, mert egész nyàron otthon voltam- kezdek leszokni a patriotizmusrol.
- Gàzszàmla ügy: itt nem gàzzal fütök. Retorikus kérdés volt. Azt viszont tudom milyen a bank-kivonat itt Svàjcban. Kb. A5 nagysàgu. Azon csak az van, hogy mennyit vettem fel, és mennyi maradt a szàmlàmon. Ilyent én még az OTP-töl nem kaptam. Ha bemegyek és kérdem mennyi van a szàmlàmon, hosszas keresés utàn felirja a hölgy egy cetlire. Ha kéred, hogy hiteleistse, azt mondja, hogy neki ezt nem szabad. Tehàt van a kezedben egy fuckin sajtcetli. Ezzel szemben küldenek egy fuckin A4-es lapot egyik szélétöl a màsikig teleirva vagyon, ha türelmed van megtudod mennyi pénzed volt amikor a fuckin papirt kitöltötte a fuckin computer.
Egyébként kérdezz. Ha tudok vàlaszolni a kérdéseidre szivesen megteszem.
lazile@bluewin.ch

velö 2009.02.12. 11:26:23

@EnZsolt: helyesbités: Svàjcban nem fütök gàzzal. Magyarorszàgon igen. Fogalmam nincs mi a faszt irnak ott a szàmlàn. A maradék patriotizmusom az, hogy még mindég gàzzal fütök :)

moli 2009.02.12. 13:07:05

@EnZsolt: koszonom. tehat kijelenthetjuk, hogy Rittyentett Hőzönbőzön 2009.02.10. 20:20:18 kommentje egy nagy marhasag.

moli 2009.02.12. 13:11:18

@velö: az en bankszamlakivonatom 8 lap. az euro szamlam kivonatat kulon boritekban kuldik 1 nappal a forintos utan. CIB. irtam nekik, hogy kuldjek mar egyutt es csinaljak kisebb sortavolsaggal es kisebb fejlec/lableccel, hogy kevesebb mint 8 lap legyen. valaszoltak, hogy nekik igazan fontos a kornyezetvedelem, de most ez van. hat, igen, fejleszteni kellene.

es akkor meg nem beszeltem arrol, hogy a netbankos kivonat .pdf miert nem hiteles. megis mennyivel nehezebb egy papirlapot hamisitani, mint egy pdf-et?! es mennyivel kisebb buncselekmeny?

velö 2009.02.12. 19:28:48

@moli: azt hittem a Raiffeisen jobb. Àtmentem oda. Ott ha ki akarsz venni pénzt, kitöltetnek veled egy baszott papirt amire többekközt a tiz centi hosszu szàmlaszàmot be kell egy rubrikàba irni, de nem àm az egészet, csak egy bizonyos részét. Az ott lézengö security ember megszànt és kitöltötte nekem cuccot. A procédere utàn vàrhatsz mig az egyetlen ablakhoz hivnak, ahol a szivi ir a computerbe mint a güzü, aztàn jol lebasz, hogy nincs jol kitöltve a fecni. Mondtam kissé ingerülten, hogy ha az alkalmazottjuk nem tudja kitölteni, hogy tudjam én? Erre azért baszott le, hogy az ör nem azért van ott, hogy helyettem töltse ki a papirt, s megkérdezte, hogy "megrendeltem-e". Mondom, mit megrendelni? Asszongya a 300 svàjci frankot amit le akartam venni. Azt két nappal elöbb meg kell rendelni. Asszta! Jo, akkor most megrendelem. Nem hiszed harminc kilométert autozok oda vissza, hogy megrendeljem a scheiss pénzemet, mert a telefont nem veszik fel, a mail cim nem müködik. Ujabb harminc kilométer, hogy elhozzam a pénzt. Hétfön elfelejtettem bemenni Tapolcàra. Kedden megint jol lebaszott a szivi a bankban, és közölte, hogy hétfön nem jöttem és ezért "visszaküldte" a pénzt. Hogy hovà azt nem kérdeztem. Mann, egy bank amiben nincs pénz!
A történetnek nincs vége. Legközelebb azt mondtam, hogy nem töltök ki semmi szar papirt, nem tudok magyarul irni. Erre kijött az igazgato és megmondta nekem, hogy ö tudja, hogy megy a pénzfelvétel külföldön, de ez itt nem külföld, jelentette ki talàloan. különben is, a kitöltés az én biztonsàgomra van. Talàld ki mit csinàltam ezutàn?

velö 2009.02.12. 19:54:47

@moli: folytatàs:
Okos akartam lenni. Gondoltam majd kibaltàzok én ezekkel - méghogy papirt kitölteni. Fuck!
Pàr lépéssel odébb van az OTP-fiok. Bemegyek és kérdem, kell itt papirt kitölteni? Nem, mondja a hölgyemény. Jo, akkor kérem szeretnék egy valutaszàmlàt nyitni. Tessék felirni nekem a szàmlaszàmot, mindjàrt jön a szàmlàra pénz a szomszédbol. Vissza a Raiffeisenbe ahol közöltem, felmondom az ottani szàmlàt, a pénzt kérem àtutalni erre szàmlàra (mutatom az OTP szàmlaszàmot) és vigyorogtam elégedetten: hurrà nem kell papirt kitöltenem! Csak ne hidd! Még nagyobbb papirt kellett volna kitölteni. Miutàn energikusan tiltakoztam a fönök küldött fogcsikorgatva egy alkalmazottat, hogy segitsen. Vajon a "segitségért", vagy valami màsért vontàk le a 20 frankocskàt a pénzemböl az nem ismeretes.

velö 2009.02.12. 20:17:47

@EnZsolt: Egyébként jo a svàjci sör, sokan jàrnak biciglivel föleg a vàrosokban. A közigazgatàs kivàlo, jo pénzt keresel, a lakàsok mindennel fel vannak szerelve csak butort kell venned (ha nem akarsz lemondani rola :)) az emberek kedvesek ha megtanultad fura alemannischt amit a svàjciak schwizzerdütschnek hivnak. Ha németül beszélsz (Hochdeutsch) tartozkodoak és gyanakvok. Ha van szakmàd Irorszàg helyett inkàbb Svàjcba jönnék a helyedben. Meg kell azt is mondanom, hogy a svàjciak mentalitàsàhoz hozzà kell szokni. Van aki nem tud. Egy svàjci ismerösöm felesége inkàbb visszament Izraelbe.

viharboszorka 2009.02.15. 08:25:07

Én ezt nem értem :)
Ha tudom, hogy kapható 2 méterrel odébb 2 perc alatt akkor nem várok 20 percet,pláne, ha látom,hogy lassan halad a sor. Átmegyek,megveszem és kész.
Kíváncsi vagyok, ha a cikk írójának lett volna 20 receptje és a gyógyszerész hölgy neki segített volna megfelelő terméket találni, pláne olcsóbbat is, akkor vajon hogyan alakult volna a történet?
Korrekt kiszolgáláshoz mindenkinek joga van, és aki előtted áll a sorban, valószínűleg ugyanúgy kivárta a sorát :))
Ebből ügyet csinálni?

Veg_ 2009.02.17. 11:48:43

@Nanemá: Az ügyeletes patikában azért fizetsz többet, mert az ügyeleti dijat is kifizetik a dolgozónak, és nem jókedvükben ügyeletesek, hanem mert muszáj. Tehát pluszban megy több világitás, dolgozó bére, nyáron légkondi komolyabba felnyomva, stb.
Mellesleg a teszkó egy dolog, de amig nem volt, a 24 órán át nyitvatartó boltok sokkal drágábbak voltak, mert kellett délutános, hétvégi, éjjeli, stb pótlékokat fizetniük (igen, ha fogcsikorgatva is, de kifizették)

Veg_ 2009.02.17. 12:36:46

@karacsi_maci: NÁlunk dokinál kiirva, hogy első orában soron kivüli gyógyszerkiadás. Utána az időpontosok időpontra mennek be, a többi meg vár, és ahogy sorra kerül. Legközelebb majd időpontra megy, vagy vár még többet... Mindenki maga dönti el.
süti beállítások módosítása