Tékozló Homár

Égeti magát Magyarország a nemzetközi jogosítvánnyal

2009.02.17. 13:03 | szily | 301 komment

A "legkommunistább dolog a kapitalista Magyarországon"-verseny erős favoritja a magyar hatóságok által kiállított nemzetközi jogosítvány. A dolog annyira szép kerek, hogy el sem hinnénk, ha nem láttuk volna Varga Péter fotósorozatán. Adott egy vicces külsejű, többoldalas sajtpapír, amire kézzel írják föl az adatokat, a fényképet meg csak úgy beleragasztják. Az idegen országok közlekedési rendőreiből feltehetőleg heves kacagást kiváltó izét tehát kézzel töltik ki, természetesen kizárólag magyarul. A nemzetközi jogosítvány lényege ugyanis, hogy angolul, spanyolul, németül vagy oroszul ne legyen kitöltve. Levél alant. Ja, és aki használt már ilyent és ellenőrizték is vele, kérem írja meg a Homárnak, mi volt a helyi szervek reakciója!


Amerikába készülök. Autót is szeretnék bérelni. Az utazási irodában többször felhívták a figyelmemet, hogy váltsak ki nemzetközi jogosítványt. Gondoltam, mivel van jogosítványom, minden adatom és fényképem a közigazgatás birtokában csak meg kell rendelnem, fizetnem és szállítják.
 
www.magyarorszag.hu >> ügyfélkapu >> ügyindítás  >> kitöltöttem az adatokat
 
Itt már feltűnt hogy több olyan adatot is kérnek amit mind az ügyfélkapu regisztrálásakor, mind a meglévő jogosítványom kiállításakor már elkértek.
 
a rendszer továbbküldött az időpont foglaláshoz, azt hittem tévedés, de NEM
 
személyesen meg kell jelenni és vinni a következőket:
- személyazonosság igazolására alkalmas okmány (személyazonosító igazolvány, útlevél, vagy 2001. 01. 01. után kiállított vezetői engedély)
- lakcímigazolvány
- kiadás alapjául szolgáló előző vezetői engedély
- 2 db arcképmás (igazolványkép) fekete-fehér vagy színes
- az okmány kiállítása 1800 forintba kerül
 
a fénykép már gyanús volt, mert az okmányirodákban van fényképezőgép
 
időpontot foglaltam a Központi Okmányirodába
 
a hó miatt kicsit késve (5 perc), de megjelentem
 
az ügyintéző fogadott, bár a késés miatt nem lett volna köteles (Köszönöm)
 
elvette az igazolványimat és csak egy fényképet kért
 
befizettem a pénz és rövidesen meg is kaptam a MAGYAR KÖZIGAZGATÁS DINOSZAURUSZÁT.
 
Most dilemmában vagyok, ha ezt megmutatom egy amerikai rendőrnek, halálra neveti magát, vagy engem csuk le.
 
Kérdés: Ki vállalja a felelősséget?
 
Üdv
 
Varga Péter

 

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Tsabi 2009.02.17. 22:11:40

@johny3172: na igen, ez nem jut sokaknak el az agyaig, hogy ez a fuzetke nem *helyett* hanem *hozza* van.

Tsabi 2009.02.17. 22:14:29

Ja, Lenyegtelen, de, tudom, a te haverjaid nem adocsalok, te meg foleg nem. Ti vagytok magyarorszag GDP-je, meg minden. Ne faraszd magad ezzel. Kellemes estet..

min 2009.02.17. 22:15:17

Marokkóban hasznát vettem. Akkoriban még a régi jogsim volt meg ez a nemzetközi. Ott kérték is és nem lepődtek meg. Elolvasták a nekik megfelelő oldalt és mehettem tovább. Európán kívűl hasznos lehet akármennyire is elbagatelizálja a posztíró

lenyegtelen 2009.02.17. 22:15:33

@Tsabi: te szerencsétlen csacsi... az 51% az újraelosztás. tudod amit megtermelnek a magamfajták, annak a befizetése a kalapba, amiből egy rendes állambácsi átutalja a havi fizetésed...
Tudod mit, bezárom a boltot, rohadjak meg, s elmegyek hozzád közszolgának. S szólok minden adócsaló haveromnak, hogy tegyék ezt.
Te vadbarom, miből fogod a 100% közszolgát fenntartani?
Szerinted te azért kapsz magasabb fizetést, mert jobban végzed a munkád mint én? Térjünk vissza erre a kérdésre, mikor becsődölt az állam, csak ezért mert te ennyi kapsz!
Úristen...
Nagy az Isten állatkertje...

lenyegtelen 2009.02.17. 22:16:44

@Tsabi: Nem fárasztom. Szűkölök a gondolaton, hogy te termeled a GDP-t. Mint közszolga. Dunába velem, aki befizetek, s nem kiveszek...

ArkAngyal 2009.02.17. 22:17:38

@big_mike:
Évek óta próbálom elérni, hogy legyen a rendszer egyszerűbb és jobb, de nem sikerül, ki volnék én, hogy megmondjam, hogy hogy működjön egy ilyen rendszer az országban. A baj, hogy ha 1000en kérünk valamit, akkor se veszik figyelembe.

@lenyegtelen:
Fafejű vagy, figyelmen kívül hagyod az érveléseimet és a valóságot, csak azzal foglalkozol, ami a fejedben kialakult kép. Nem baj. De egyszer próbáld ki, legyél ügyintéző és intézd az ügyeit az olyan embereknek, mint te, aztán menj haza és ne töltsd ki a családodon a benned felgyülemlett ideget. Megnézném én, képes lennél-e ilyen munkát végezni éveken keresztül úgy, hogy az ügyfelek szinte csak jót mondjanak rólad. A produktummal pedig ne dobálózz, ezt tudomásul kellene venned, hogy nem mindenki termelő munkát végez. Sok mindent elárul a szintedről az, hogy ennyire egysíkúan gondolkodsz.

lenyegtelen 2009.02.17. 22:20:32

@ArkAngyal: De a tiedről is, hogy nem érted amit mondok. Rettegj: én túl fogom élni a következő éveket. Mert máshol is tudok produktív lenni, ráadásul ez a gaz EU szabad mozgást is enged. Ti meg itt maradtok... Fafejűek nélkül. Nem termelve. De hát ez akarjátok, nem?

ArkAngyal 2009.02.17. 22:27:28

@lenyegtelen:
Most meg megfordult a gondolkodásod. Nem én becsülöm le a te munkádat, hanem te az enyémet. Hidd el, én is túl fogom élni, a sok embernek mind el kell intézni az ügyeit! Még a tiédet is, akkor is, ha kimész külföldre, azt is egy ilyen aktatologató fogja intézni!

lenyegtelen 2009.02.17. 22:28:58

@ArkAngyal: Dehogy fordult meg. Sőt... Csak te nem érted - ÁLLAMCSŐD: nem lesz fizetésed! Érted?

Mille38 2009.02.17. 22:35:44

@ArkAngyal:
Hát pont ez a baj ebben az orszában, hogy nem végez mindenki termelő munkát.
Attitűd kérdése, hogy megérted-e: neked mint közszolgának támogatnod kell a termelőt, hozzájárulni az ő termeléséhez a magad eszközeivel, mert csak a valamiből lesz valami, a semmiből nem lesz semmi, akárhogy is gyűrögeted a papírkáidat.

Persze még mindig jobb, ha gyorsan állítasz ki eggyel több felesleges bumáskát, mint ha lassan tennéd ugyanezt. Így kevesebb kára van a termelőnek - annak az "adócsaló vállalkozónak", annak, na.... akiről akárhány bőrt le akarnak húzni és még mindig fut, mint róka a mezőn - lehet, hogy már csak menekül?? Ugyan miért akar minden általam ismert vállalkozó megpattanni ebből az országból?

lenyegtelen 2009.02.17. 22:35:56

@lenyegtelen: ajánlom figyelmedbe az argentín államcsődöt, hogy ne menjünk időben messzebb... neked előbb nem lesz munkád, neked előbb nem lesz fizetésed. remélem elég megtakarításod van, lehetőleg nem az otp-ben.
zárásként pedig hadd ismételjek:
- közSZOLGA
- ÜGYFÉL
- jelenleg 20%-al rosszabb újraelosztás mint az EU top 10-ben.
- 12%-al alacsonyabb foglalkoztatottság, mint a fejlett átlagnál
- Szlovákiában 20%-al magasabb már a GDP/fő, az adóterhekről ne beszéljünk, és az újraelosztásról se. Igaz utálnak minket.
- Fafejek tartanak el!
Tények... szép éjt, jó duzzogást, jó munkát!

lenyegtelen 2009.02.17. 22:38:10

@Mille38: Érdekes. Nálunk is a kollektív elvándorláson őrlődünk.
Bár megfogant, hogy elfoglalunk egy kis falut, s kikiáltjuk a Magor Fiai Banánköztársaságot. Csak közszolgák lesznek benne!

lenyegtelen 2009.02.17. 22:44:56

@Mille38: Még egy kedves anekdota, felmérés - a fejlett országok rájöttek, hogy két stratégiai ágazat van egy országnak ( nem, sajnos nem az adminisztráció az egyik ): eü, oktatás.
erre a közel tízmillió HUF-ból kiképzett orvos végzősök 80%-a külföldön akar elhelyezkedni... Itthon hiány.
és nem a legrosszabbak maradnak itt...

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.02.17. 22:51:32

@Vandál Mikulás:
mar mondtam ne mutogassatok mar ezt az AAA-s szart
ez egy autoklub oszt kiallit minden szart, komoly orszag nem fogadja el
de ettol meg gagyi

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.02.17. 22:56:25

@Ciro: autot adnak berebe magyar jogsira asszem O sem mondott mast
piahoz utlevel kell, persze hogy jo a magyar
nem ertem a gondot
kb ezt mondta es igy is van
magyar jogsi jo kocsitvezetni, utlevel kell a piahoz a legtobb helyen
persze itt is emberek dolgoznak

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.02.17. 22:57:53

@Szűcslaci:
olyan autkolcsonzo nem mukodik amerikaban amelyik nem ker jogositvanyt
esetleg a szomszedod ha kolcson adja

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.02.17. 23:00:37

@pbd:
exz melyik allam es mikor?
ez tenyleg erdekel

Ajeti 2009.02.17. 23:03:17

Nekem Görögországban 10 éve elfogadta a motorkölcsönző mert ábrákkal van jelölve, hogy milyen kategóriákra jó. ennek ellenére persze röhejes.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.02.17. 23:08:16

@Ajeti:
a kolcsonzk rugalmasak
kell a pez
de valamilyen jogsit csak kell mutatni
hat akkor bemegy barki az utcarol eleteben nem vezetett es kolcsonoz egy kocsit
hat itt ez nem megy de szerintem otthon sem

Earendil 2009.02.17. 23:10:20

A bécsi egyezmény értelmében európa legtöbb országában a magyar jogsi érvényes. Amerika nem írta alá a bécsi egyezményt, egy napig sem érvényes ott a magyar jogsi, csak ezzel a füzettel együtt. Ezzel együtt sokszor nem kérik:

A magyar vezetői engedéllyel azokban az országokban vezethetünk - anélkül, hogy kiváltanánk a nemzetközi jogosítványt -, amelyek csatlakoztak az 1968. évi Bécsi Közúti Közlekedési Egyezményhez (az Egyezményt nálunk az 1980. évi 3. törvényerejű rendelet hirdette ki).

Ezek az országok a következők:
Ausztria, Bahama Szigetek, Bahrain, Belorusz, Belgium, Brazília, Bulgária, Csehország, Dél-Afrikai Köztársaság, Elefántcsont-part, Dánia, Észtország, Finnország, Franciaország, Fülöp-szigetek, Görögország, Guayana, Horvátország, Irán, Izrael, Jugoszlávia, Közép-Afrikai Köztársaság, Kuba, Kuvait, Lengyelország, Lettország, Litvánia, Luxemburg, Magyarország, Macedónia, Marokkó, Moldova, Monaco, Niger, Norvégia, Németország, Olaszország, Orosz Föderáció, Pakisztán, Románia, San Marino, Svájc, Seychelle-szigetek, Svédország, Szenegál, Szlovákia, Szlovénia, Tadzsikisztán, Türkmenisztán, Ukrajna, Uruguay, Zaire, Zimbabwe.

Érvényes továbbá a magyar jogosítvány az Európai Unió valamennyi tagállamában, függetlenül attól, hogy az adott tagállam részese-e a Bécsi Egyezménynek.
www.nagyutazas.hu/magyar/utravalo/article.php?id=518

ArkAngyal 2009.02.17. 23:18:00

@Mille38:
Hát ki ne kiálts már engem bűnbaknak. Elég, hogy saját munkaadóm, az állami apparátus ezt teszi. Úgy beszélsz, mintha nem tennék meg mindent, ami a feladatom, sőt, úgy beszélsz, mintha semmit nem csinálnék, csak gyűrögetem a papírokat. Kikérem magamnak. Az se tudod, miről beszélsz. Fogalmad sincs a munkámról és megítélsz.
Ki segített, hogy a világrajöjj? Egy közalkalmazott. Orvos, produktuma 0. Ki vett nyilvántartásba, ki lát el okmányokkal, ki intézi, hogy dolgozhass? Ki tanított téged, meg a gyerekedet? Kihez mész, ha bajod van, hogy intézkedjen? A termelő jómunkásemberekhez? Ugye nem egy bányászt kérsz meg, hogy csináljon neked személyit, meg útlevelet, meg vizsgáljon meg, ha beteg vagy? Nehéz felfogni, hogy ez nem egyoldalú dolog, nem kizárólag a te munkád, hanem sok ember együttes munkája, amiben neked, nekem, meg a többi dolgozónak is része van, hogy ez működik? Egy nagy rendszer részei vagyunk mindannyian, és nem attól működik, hogy te termelsz, hanem attól, hogy mindenki csinálja, ami rá van bízva. Sajnos azért nem működik igazán jól, mert van 400 ember, meg a sleppje, akik nem akarják, hogy jól menjen, de erről sem én, sem te nem tehetünk. Te mégis minket akarsz bűnbaknak, de tegyed csak, ha jól esik, csak szomorú, hogy már megint olyant marsz, aki veled egy oldalon áll. Na ez a tipikus magyar mentalitás, ezért utálnak minket mindenhol a világon és ezért nem fogunk sose előbbre jutni. Kár érte, nagy nemzet lehetnénk, nem véletlen, hogy 1000 év sem volt elég, hogy azok legyünk.

warren buffet 2009.02.17. 23:27:30

hagyjuk már ezt az államcsőd pöcsséget, ennyi erővel az egész eu is bedőlhet meg az atom miatt ugyis mind meghalunk.
ki a tökömnek van ideje arra hogy ilyen hülyeségeket gyártson?médiahiszti.

a másik, teljesen nyilvánvaló az h állami alkalmazottakra szükség van.az is evidens hogyha valaki bárhol mégegyszer BÁRHOL jól és segitőkészen áll helyt éveken át az respekt.szóval hagyjuk ezt a termelői trágya dumát, mindenki dolgozzon becsülettel legjobb tudása szerint oszt jóvan.

nekemtenemmutogatol 2009.02.17. 23:33:23

1. a poszt egy faszság, lásd a nemz. előirást/egyezményt
2. az okmányirodai ügyintézőt nem ér basztatni, egy elbaszottul sokrétű, rosszul tervezett és sok helyen kendácsolt rendszeren kell dolgozzon, nem ő találja ki
3. természetesen köztük is van lusta meg barom, mint minden más munkahelyen, de ettől még a többség keményen dolgozik, hogy az ostoba államnak legyártsa a papirokat
4. másfél évig dolgoztam velük naponta órákat, nem csak annyi tapasztalatom van, hogy "igényeltem útlevelet és a gizike a körmét reszelte"

5. NZ-n élek, a nemzetközi jogsit kiröhögték picit, és javasiolták, hogy hagyjam otthon, a magyarral lehet egy évig vezetni (bármilyen külföldivel)
6. csináltattam ittenit, azóta semmi gond, ez van személyi helyett is

7. aki panaszkodik, hogy ergya a magyar nemz. jogsi annak látnia kéne egy NZ adókártyát

8. itt a nemzetközi jogsit az autóklubnál lehet kérni, az érvényes helyi jogsid kell hozzá és 20 dollár

9. Az államcsőddel hiába fenyeget bárki egy okmányirodai vagy önkormányzati ügyintézőt, mert akkor mindenki a fasz rossz oldalára kerül

10. Mo-nak fel kell nőnie ahhoz, hogy a felesleges vizfejet csökkentse, hatékony ügyviteli rendszerekkel és olyan környezetté kell válnia, ahol munkát talál az, akire az állami ügyintézésben nem lesz szükség

11. mert ha az ostoba azt gondolja, hogy bunkóskodhat az ügyintézővel és fenyegetheti államcsőddel, az nyilván szivesen fogja fizetni az adót, hogy a kirúgott ügyintéző kaphasson segélyt

bzzzzz 2009.02.17. 23:38:31

off (?)
nemrég volt szerencsém kis időn belül két okmányt is beszereznem a 13.kerületi okmányirodában (jogsi, útlevél).
Ámultam és bámultam, mindkétszer kedvesek, pontosak, segítőkészek, mosolyognak.. Nem sorolom.
Eg rohadt szavam nem lehet.
Európában éreztem magam pár órára.
Respect és köszönöm.
On:

Az araboknál (Doha, Qatar) helyi szart kell beszerezni, jó pénzé'.
(így megúsztam, hogy kelljen csináltatnom plusz egy vackot itthon, ellenben majd küzdhetek az arabokkal.. és több pénzbe kerül..:S)

zalatgal 2009.02.17. 23:50:14

Én béreltem az USA-ban autót, a sima magyar normál rózsaszín kártya jogosítványt szó nélkül elfogadták több alkalommal is... igazából nekem eszembe se jutott, hogy esetleg ne fogadnák el...

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.02.18. 00:39:31

@Mylady:
hat holgyem, a hozzaszolasok alapjan sokan csak gondolayban jartak, vagy nagyon szuk korben mozogtak
a haverom szokta mondani aki szinte minden evben hazamegy
"megyek haza, leagalabb megmondjak otthon hogy elunk itt"

elmoro 2009.02.18. 02:36:01

most mi a baj ezzel? addig jó, amíg ilyen :) már nem emlékszem, pontosan milyen apropóból, de úgy rémlik, korfun voltam és ott kellett egy ilyen, mert végül nem szerbián keresztül jöttünk haza, hanem olaszországon át. úgy hallottam, ott kell nemzetközi jogsi, kérhetik és ha nincs, hát gáz viszont van. és az enyémet otthon (bp) hagytam. úgyhogy elkértem egy magyar turistáét, fénymásolószalonba be, körbevágtam szépen, fénykép beragaszt, vonatkozó rubrikák kitölt. pompás lett, hiteles, igazi :) és pont olyan, mintha a hatóság adta volna :) a pecsét? valami boltban nyomattam rá egyet, melyik olasz rendőr tud magyarul pecsétet olvasni szerintetek?
tessék felismerni: hazánk bürokratái így védik meg tájékozatlanabb/feledékeny hazánkfiait. olyan okmányt adnak, aminél szinte nem is hamisítás, ha magad készíted :) és nem lehet elrontani, vagyis a rosszabb kézügyességűekre is gondoltak :)

pattaya 2009.02.18. 03:39:14

Fogalmam sincs hogy a tobbiek mit irtak eddig, a sajat tapasztalatomat irom le.Thaifoldon elek es tavaly ugy gondoltam,hogy a nemzetkozi es a magyar jogositvany bemutatasaval megszerzem a thai jogsit is.Ennek a menete itt jol szabalyozott es lattam az irodaban a szerencsesebb amerikai,nemet stb.kerelmezoket.akiknek kb 20 perc alatt kezukben volt a thai jogsi, szinte ingyen(talan 500 ft-nak megfelelo baht-ert)
Latni kellett volna az ugyintezot, amikor kezebe vette a magyar kiadasu nemzetkozit.Magyar Koztarsasag-ez melyik orszag?Hol van rajta hogy International Driving License?Olyan nemzetkozi egyezmenyre hivatkozik a magyar kiadasu nemzetkozi ,ami mar tulhaladott.
Mutogatta a fonokenek is ezt a csodat,majd elhajtottak.
Ennek a fajta gondolkodasmodnak az elemzese,mely tobbek kozott ezt az.un.nemzetkozi jogositvanyt letrehozta,messire vezetne.

Amcsi Jancsi 2009.02.18. 04:37:18

Kanadában élünk, megyünk Magyarországra márciusban, bérlünk Pesten kocsit, úgyhogy kivettük a nemzetközi jogsit. Kanadában csak az Autóklub adja. Szóval 40km a legközelebbi Autóklub kirendeltségbe. 15 dolcsi a jogsiért, 10 dolcsi a fényképért, aszt tök úgy néz ki mint a fenti kép. Mondjuk oké, angolul meg franciául van.
Semmi ez csak szívatás. Én nem is akartam megvenni, de az asszony nem beszél magyarul és valahol olasta, hogy Európában kell nemzetközi jogsi.
Egyébként én arról szeretnék olvasni a Homárban, hogy mi a fasznak kell izzókészlet a kocsiban Magyarországon.

Col.Maybourne 2009.02.18. 07:03:11

Rendszeresen jarok az Allamokba es mindig berlek autot szep magyar jogsival. Imadjak az ugyintezok meg a portasok, a H betu miatt azt hiszik, hogy hondurasi...
Rendszeresen mutogatjak egymasnak a pult mogott meg a kapuknal, hogy né mà mi ez. De sosem volt problema, annak ellenere sem, hogy belga szemelyit adok melle...
A nemzetkozi jogsi egy faszsag, Kenyaban, Tanzaniaban de meg Sierra Leone-ban sem kertek tolem soha ilyesmit.

Mille38 2009.02.18. 08:23:08

@ArkAngyal:
Hogy te mekkora tévedésben vagy! Ti tényleg azt hiszitek, hogy nekünk, Embereknek van szükségünk a Közigazgatásra? Semmiképp.
Anyám szült, nem orvos. Max nem éltük volna túl, de akkor túléli más. Nem azért van identitásom, mert kaptam anyakönyvi kivonatot, később személyi igazolványt: anyám anélkül is el tudott nevezni és megtanított, mikor születtem . Személyi ig-t átlagember nem kért soha tőlem, ellenben a Hatóságoknál kell bemutatnom és azoknál az intézményeknél, melyeknek az Állam kötelezően előírta.

Évezredekig az emberek vígan éltek anélkül, hogy tudták volna, ki éppen a király vagy egyéb címzettel bíró uralkodó. Ha megtudták, ki az, abból mindig csak bajuk volt: háború és adó.

És ha igazán őszinte akarnál lenni, sose az Ügyfél érdekét nézed, hanem a CYA (Cover Your A...ss) attitűd alapján magadat véded. Én ezt megértem, bennem van empátia, sőt már néha én is erre kényszerülök, csak ne állítsd be hősiességnek, hogy az államgépezet egy szupi csavarkája vagy.

ladislaus 2009.02.18. 08:25:08

én a sima kis kártyás jogsimmal béreltem autot usaban. mire jo ez???

Lova 2009.02.18. 08:25:37

ArkAngyal,
Tetszik, hogy higgadtan és ésszel tudsz érvelni a tudatlan és érzelmi alapú támadások ellen.
Gondolom gyakorlod eleget a munkád során, de nehéz lehet ennyi nyílt megbecsülés után lelkesen végezni a munkádat. Kitartás! Vannak normális emberek is, csak azok ritkábban írnak :)
Bárcsak minden közszolga (sőt mindenki!) ilyen intelligens lenne!

ladislaus 2009.02.18. 08:27:00

@Big G.: este mész, kiég a lámpád, ki tudd cserélni :)

Mille38 2009.02.18. 08:28:35

@Earendil:
Muhaha. Már akkor is 12 év kellett egy ilyen kihirdetéshez... pedig még csak nem is Országgyűlés által elfogadott törvény, csak tvr. És ez még csak nem is dobogós a lassúságban, magyar jogszabályok közötti guberálásaim során találtam ennél lassabban kihirdetett egyezményt is.

lyesmith 2009.02.18. 08:29:08

Hagy mondjam el hogy amikor az angol EU-s jogsimat vissza akartam cserélni magyarra akkor az okmányiroda hiteles fordítóirodában készült fordítást kért a jogosítványról. 2008-ban.

Az angol jogsi pontosan ugyan úgy néz ki mint a magyar. A bejegyzések EU szabvány szerint meg vannak számozva ugyanúgy mint a magyaron.

De nem nehogy már a magyar okmányirodában ülő nő felismerjen egy EU-s jogsit alig 4 évvel a csatlakozás után.

lenyegtelen 2009.02.18. 08:58:38

@Lova: szerencse, hogy magadfajták döntik el a választást!

lenyegtelen 2009.02.18. 09:06:13

@Mille38: elhasznált crm ( constituent relation management ). a felháborító, hogy képtelen kimondani, hogy ügyfél. hogy képtelen megalázkodni, mint ahogy egy közSZOLGÁhoz illene! ki kéne tenni őket egy kicsit a piacra. csak az lehetne közSZOLGA, aki nem egy ostoba szakvizsgát tesz le ( saját maguk előtt ), hanem aki kibírt 10 évet az üzleti életben ügyfélszolgálaton. Mert ott nem a magunkfajták örjöngenek. Utálom ezt a nagyképűséget, amivel képtelenek felfogni, hogy csak egy seggnyaló élősködő réteg ( establishment ) feltétel nélküli kiszolgálói.
És ez a sok parazita, aki még csak nem is félművelt annyira, hogy izgassa a makró helyzet, aki tapsol a Ferinek, hogy milyen nagyszerű adóátrendezéssel kendőzi, hogy ez az állam 25 éve hitelekből él, és már annyira el van adósodva, hogy senki nem ad neki pénzt.
Fogalmuk nincs, hogy gyakorlatilag 8 év alatt lecsúsztunk az EU bezzegországából sereghajtóvál. Régen ezt a nemzet elleni bűntettként könyvelték volna el. Most? Minden szép, és jó...

ebenbry (törölt) 2009.02.18. 09:08:12

Szerintem nem Magyarország égeti magát, hanem a poszt szerzője. Kap egy dokumentumot, ami a világon mindenhol így néz ki és fikázza, hogy mert mi magyarok milyen szarok vagyunk, meg kommunizmus, meg magyar közigazgatás. Kapja be az ilyen. Mellesleg USA-ban béreltem autót, de nem volt ilyenem, magyar plasztik simán jó volt. De legközelebb kiváltom a nemzetközit, mert nyugodtabb leszek.
Varga Péter monnyon le!

killahdrums 2009.02.18. 09:27:04

Engem Spanyolban állítottak meg, sima közúti ellenőrzés volt, bérelt autóval voltam, odaadtam mindent, autó papírokat, a plasztik jogsit meg ezt a hányadékot, ránézett a szóban forgó dologra és azt rögtön vissza is adta furcsa arckifejezés közepette... a többi dolgot fél percig vizsgálgatta aztán megszondáztatott, természetesen nem ittam, szóval mehettem utamra. Ja nagyon szépen beszélt angolul az emberünk!

lbalazs 2009.02.18. 09:45:33

A jogsi: Nekem a rozsaszinre is adtak kocsit, tobbszor, tobbhelyen. Pennsylvaniaban meg nem kertek id-t a liquor store-ban.

Az ugyintezes: Az egyik amerikai ismerosom egy reggel elovett egy rendszamtablat, hogy o most kicsereli a regit erre. En ott ertetlenkedtem, es kiderult, hogy postan erkezett, es ez a szokasos eljaras. Kerdezem, hogy fizetni nem kell ete, erre azt mondja, minden evben fizeti az adot, miert kellene kulon ezert fizetnie. Na szerintem ez az ugyfelbarat ugyintezes. Es en sem ertem, minek kell bemenni az okmanyirodaba.

Heck Elek 2009.02.18. 09:49:04

Én az USA-ban jártam ugyanígy ezzel a papírszarral, naivan ezt adtam oda a rendőrnek.
Nézegette egy darabig, még szerencse hogy nem fogta fel kötekedésnek, majd visszadta, hogy valami ID-t adjak, Hirtelen ötlettől vezérleve a magyar diákigazolványomat adtam oda (az az egy volt, ami plasztikkártya formájában volt akkoriban iratom)
Na az teljesen jó volt neki.

gatsy 2009.02.18. 09:54:47

@Donor: Azért azt tudod, hogy ha Amerikában európai kocsival mászkálsz akkor nem csak gyorshajtásért fognak megvágni (mivel a 50kmh nem 30 mph), hanem szabálytalan világítóberendezések használatáért is... ;)

gatsy 2009.02.18. 09:57:00

Ja, bátr többen írták már a post tényleg egy bullshit...de hát mára mindenki újságíró lehet. Lehet ne inkább vmi olyan kategória, hogy hírgyártó, vagy hasonló

Lova 2009.02.18. 10:03:38

@lenyegtelen:

Semmi értelme, hogy mi egymással kommunikáljunk, úgyse tudja senki meggyőzni a másikat.
Neked is van egy véleményed rólam meg nekem is rólad. Ráadásul a témához sem tartozik.

Maradjunk ennyiben, jó?!

Welszi Bárd 2009.02.18. 10:04:35

OFF:
Valaki írhatna arról is egy beszámolót, hogy a Fővárosi Állatkertben egy fia állat neve, adata, ismertetője sincs kinn angolul vagy legalább németül. Csak magyarul van minden kitáblázva, még a legújabban elkészült szavanna kifutóban is.Ide biztos többen jönnek külföldről, mint Veszprémbe, ott mégis meg tudták csinálni az angol változatokat is.

۝merta-X 2009.02.18. 10:27:41

Király poszt:D Nevettem:D

۝merta-X 2009.02.18. 10:34:26

"Jómunkásember 2009.02.17. 23:27:30
hagyjuk már ezt az államcsőd pöcsséget, ennyi erővel az egész eu is bedőlhet meg az atom miatt ugyis mind meghalunk.
ki a tökömnek van ideje arra hogy ilyen hülyeségeket gyártson?médiahiszti."

He. Magyarázzad el ezt légyszíves bazmeg az OTP-ben, és akkor talán nem kell 130 eze forintot fizetnem jövő hónapban a törlesztőmre, ami tavaly ilyenkor 75 volt.

Kösz.

Wydrian 2009.02.18. 10:36:48

USA ban siman elfogadtak a Triffty autokölcsönzőnél, sőt, nekem még a régi tipusu (nem kartya) magyar jogsim van,ami mar rongyá van gyűrődve, és a fénykép is leesett róla. Na ezen inkabb mosolygott a fószer, de ugytűnik, ezt a fajta nemzetközi jogsit mar ismerte, mert elég rutinosan megtalalta benne az angol nyelvet....

۝merta-X 2009.02.18. 10:40:31

Ja, ahol tuti elfogadták eddig a magyar jogsimat:
Görögo
Tunézia
Svájc
Németo
Ausztria
Olaszo
Spanyolo
Horváto
Románia
Jordánia
Ukrajna
Szlovénia
Belgium
Franciao
Nagy Britannia

A csehek egyszer lecumiztattak, al akarták venni, de a az régen volt, és máskülönben egész olcsón megvesztegettem őket.

Heyerdahl (törölt) 2009.02.18. 10:43:37

Az anyag gagyi, a szerző amatőr, ugyanannyira, amennyire a fotói is.
Ez speciel nagyon félrement...az egész világ ezt használja és ugyanígy.

TESSÉK MEGKÖVETNI AZ OKMÁNYOS ARCOKAT !!!

Az index egyébként ilyen gagyit miért nem takarít ki az első kommentek után?
A színvonal ott is adott...

F_Jikov 2009.02.18. 10:53:57

Részvétem az okmányirodai ügyintézőknek, akiknek naponta ilyen kreténekkel kell megküzdeniük, mint a poszt levélírója. Nincs tisztában a szabályokkal, a háttérrel, semmivel, de puffog, vagdalkozik. Ezt az esetet mondjuk benézte.

A Homár meg egyre silányabb. Monnyon le!

hcs57 2009.02.18. 10:59:39

@ArkAngyal: lehet hülye kérdés: amit műanyagkártyaként kapunk, az nem nemzetközi? Ha nem, akkor miért van rajta Uniós embléma?
Ha viszont nemzetközi, akkor miért nincs rajta semmi idegen nyelven?
Amikor vizsgáztam, anno 1983-ban, akkor azt mondták, nemzetközi jogosítványt kapunk...

georg 48 2009.02.18. 10:59:59

Modjatok valamit, amivel nem égeti magát ez az ország! Miért pont evvel ne égetné?

betépett felhasználó 2009.02.18. 11:02:42

kamu az egesz!!!
a magyar nemzetkozi jogositvanybol nem lognak ki mindenfele drotok!!

betépett felhasználó 2009.02.18. 11:09:12

ilyen pocsek minosegu fotokat legutobb 1893ban keszitettem tojasfeherjevel bevont ablakuvegre. azota eltelt 1 1/4ed evszazad...

Tsabi 2009.02.18. 11:19:34

Tenyleg eleg gaz, hogy az index cimlapon meg mindig kint van a cikk, valtozatlan formaban. A kedves anarchistaknak pedig, akinek semmi szukseguk az allamra, javasolnam elolvasni legalabb egy konyvet, lehetoleg ne olyat, amit ki is kell meg festeni. A higgadt es segitokesz ugyfeleseknek meg hajra, csak igy tovabb.

lenyegtelen 2009.02.18. 11:33:05

@Lova: téged ugye fizetünk az itteni munkádért is :)

velö 2009.02.18. 11:34:13

Ilyen illetve hasonlo slampossàgrol én is tudnék hosszan mesélni. Külföldön élek, elveszitettem az utlevelem, de volt egy fénymàsolatom rola, ami a magyar konzulàtusnak nem volt elég hiteles. Nekik eredeti okmàny kell (sic!) amit ök maguk màsolnak a helyszinen. (Asszem àlmodok)
Megcsinàltattàk velem az egész fucking utlevél proceduràt, be kellett bizonyitanom, hogy magyar vagyok, meg hogy a szüleim magyarok, meg a nagyszüleim, meg a ...
Egy baszott évig tartott az ügy. Allitolag sehol nem lelték a nyomàt, hogy volt valaha is magyar utlevelem. Vagy nem is keresték, vagy a tehetetlen segg hivatalnoknak nem volt ideje, mert azzal van föleg elfoglalva, hogy mit csinàlnak a cigànyok.

lenyegtelen 2009.02.18. 11:36:14

@Tsabi: Kedved kategorizáló NON-PRODUKTÍV ÉLŐSKÖDŐ barátom! Te melyik felében leszel, amikor jön a fűnyíró? A túlélő, vagy a vesztes oldalon?
Anarchista az, aki már megértette, hogy változtatni kell, s nem tovább a pazarló, roppant gyenge hatékonyságú bürokratikus világotok? A dínószauruszok is kihaltak. Egyszer nektek is ki kell!

lenyegtelen 2009.02.18. 11:37:38

@Heyerdahl: Mire fel? Hogy elvégzik, amiért fizetjük őket? Viccelsz

gerasz 2009.02.18. 11:39:39

Adatok:
Csehország - 400 ezer közalkalmazott
Magyarország - 720 ezer közalkalmazott

Azért abban kommentelő csinovnyikokkal is megegyezhetünk, hogy ez egy kicsit sem nevezhető hatékonynak.

becsibacsi 2009.02.18. 11:41:30

Hat ezt tenyleg jol benezte a cikk iroja. Ennyit errol...

Ciro 2009.02.17. 16:29:48
Csak egy apro kiegeszites:
> Amerikai jogsit csak akkor csináltathatsz, ha van hivatalos ittartozkodásra feljogosító okmányod

Itt Ausztriaban nem a lehetoseg volt adott, hanem muszaj volt. (Azert a mult ido, mert amiota EU tagok vagyunk, valoszinuleg nincs ra szukseg.)
Szoval tizegynehany evvel ezelott, ha itteni munkavallalo/adofizeto/stb. volt az ember, akkor kotelezo volt osztrak jogositvanyt csinaltatni. Engem is megbuntettek egyszer a rendorok, amikor meg nem volt osztrak jogsim (nagyon rosszul esett, mert raadasul mar be is volt adva a kerelem, de hiaba mondtam, sot fellebbeztem is!).
Az mar csak hab volt a tortan, hogy en marha, a jogsit kiallito hivatalnoknak bevallottam, hogy egyszer eletemben elajultam (egyebkent egy autobaleset soran). Na, ettol a hivatalnok azonnal pirosat latott, es elkuldott foorvosi felulvizsgalatra. Tobb oras sorallas es par szaz Schilling lefizetese utan bemehettem egy szobaba, ahol kb. annyi orvosi muszer volt, mint a Szepmuveszeti Muzeumban. Egy kedelyes, idos, nyugdijas orvos bacsi fogadott, es ugy tiz percig arrol kerdezoskodott, hogy milyen az ido most a Balatonnal, majd beutotte a pecsetet. (Orvosi kerdes egyaltalan nem hangzott el!) :)))

gsc 2009.02.18. 11:42:27

A nemzetkozi jogositvany tenyleg egy hasznalhatatlan dokumentum, de a nemzetkozi torvenyek kerik. Az EU-ban, sot az egesz vilagon mindenutt ugyanugy nez ki, Magyarorszag nem egeti magat vele. Szerintem a neve a rossz. Ugyanis semmi koze a jogositvanyhoz, akkor van ra szukseg az adminisztraciohoz ha baleset vagy karokozas miatt biztositasi procedura indul. Nemzetkozi jogsi nelkul a zold kartya ervenytelen lehet, nekem ezt hajtogattak mikor kerdeztem. Ezt a papirt viszont mindig kerhetik, gyakorlatilag a jogositvany hiteles foditasa, es nem a jogsit vonjak be, amire nincs is joguk kulfoldi szerveknek mellekesen. Az egesz hercehurca azert szukseges hogy gond eseten a kiallito orszag gyorsan visszakereshesse a vezeto biztositasi adatait. Az viszont igaz, hogy a jogositvany alapjan allitjak ki. Erdekesseg, hogy hollandiaban pl. az autoklub allitja ki, de gondolom csak azert mert autoklub iroda mindenutt van, okmanyiroda meg nincs es fontosabb dolguk is akad. Sehol nem fogadjak el jogositvanykent, ez azt hiszem ez bele is van irva. Autoberlesnel nem kerik. A rendor nem fogadja el jogsi helyett. A legtobb adminisztracios szerv nem tud vele mit kezdeni. Megis szukseges kivaltani, mert ha kerik es nincs, akkor gaz. Mivel sokat jarok kulfoldre en automatikusan kivaltom evente. Meg soha nem volt ra szukseg, bar del-koreaban arra hasznaltak hogy leforditsak jogsiban levo adatokat... eltartott egy ideig, de minden tisztelet az adminisztratornak aki megkuzdott vele :-) (hozzateszem hogy del koreaban a felelossegbiztositas elegge zavaros, es kulfoldieknek alapbol nem ajanljak az autoberlest).

big_mike 2009.02.18. 11:55:40

Ez a probléma szerintem az 50 év kontraszelekció eredménye. Mindig az alkalmatlan embereket ültette a kalasnyikovokkal jól felszerelt politikai elit a köztisztviselöi pozicióba, asszem ezen nem kell vitatkoznunk, ezt elismeri minden józan gondolkozásu ember. A baj az, hogy ezek most foggal körömmel ragaszkodnak a megélhetésükhöz (lásd Márai irása a komcsikról). Sajnos, amig MI, a szenvedö lakosság a probléma megoldásához tulontúl civilizáltak/szofisztikáltak/gyávák vagyunk, törvényekben és józan észben reménykedünk, nem alkalmazunk eröszakot, ez NEM IS LESZ JOBB, max elviselhetöbb! Hiába vagyok értelmiségi szülők(orvosok) értelmiségi gyereke, most kénytelen vagyok belátni: Vér nélkül nem megy! ahogy fater is mondta az operációrol :) Probáltuk kedvesen, logikusan, de figyelmen kivül hagynak minket és sir a szivem. miért kell vmit rosszul csinalni az én pénzemböl? Azért mert az odaültetett emberek nem tudják jobban? Szoltunk, semmi sem változott.Én sok pénzt keresek azzal, mert tudom hogy lehet jobban csinalni! megmutassam hogyan kell? segitsek megtervezni a folyamatokat, rendszereket? segitek ingyen, és lehet h anyám végre nem sirva jön haza egy nehez nap után, masfel oras szaladgálás a postán befizetni a jogtalanul szedett potdijakat szegénynek... ki felelös a pazarlásért, amiken emberéleteket menthettünk volna meg?! Amig nincs felelösség a multban, a jövöben sem lesz. El kéne kezdeni megtenni azt amit meg kell tenni! lehet engem bírálni, de az logikai hiba. amit mondok, azt kéne átgondolni. Elnézést az érzelmekért, de a szemem elött hullott szét a családom az országban tapasztalható munkás IQ val rendelkezö vezetök irracionális kontrollja miatt, de ez már egy másik történet.

FwM / Arlene 2009.02.18. 11:55:41

Ha akkor ismertem volna a Homárt, amikor Angliába költöztem, én is írtam volna egy ilyen posztot... Nemzetközi jogsi megcsináltat, megnyugszik, örül. Itt meg egyszercsak kellett volna valami, amin fotó is meg lakcím is egyszerre rajta van. Előhúztam a nemz. jogsit. A csaj alig tudta elfojtani a feltörő kacagását. Újra feltette a kérdést, erősen kihangsúlyozva, hogy valami olyasmi, amire nem én ragasztottam rá a képet... Azóta SOHA nem kellett, pedig ez már jópár éve volt, simán működik minden a magyar iratokkal. Kocsibérlésnél általában van egy-két másodpercnyi szünet, de még sosem szóltak egy rossz szót sem. (Egyébként ugyanazon a helyen, ahol kiröhögtek a nemzetközi jogsival, kértek az előző [magyar] bankomtól bankszámlakivonatot. Telefon, anya elintézi, kiküldi. A bankszámlakivonat leporellón volt. A csaj csak hápogott, hogy ez meg sem közelíti azokat a standard pontokat, amiket nekik figyelembe kell venni, amikor eldöntik, valami hivatalos-e. De azért azt is hozzátenném, hogy ez egy kivételesen rossz tapasztalat volt, és mint mondtam, ugyanazon a helyen történt. Véletlenül sem mondom, hogy nemzetközi jogsi nélkül nem lehet vezetni, vagy előző bankszámlakivonat nélkül nem lehet számlát nyitni. Ugyanmár. Ez csak véletlenül megesett velem, de inkább vicces, mint általános.)

velö 2009.02.18. 11:58:02

@lenyegtelen: a hozzàszolàsodban benne van minden lényeges. gratula! akinek még mindég nem vilàgos a tényàlladék, olvassa @lényegtelen urasàg kompetens iràsait.
kivànok jobb idöket :)

vikkk 2009.02.18. 12:16:02

francia, angol, német meg spanyol oldalak azért üresek, mert arra nem is lehet írni. ki kell mellé nyitni a kitöltött fényképes oldalt hogy értelmet nyerjen a dolog - ha még nem jött volna rá a kedves szerző... gratulálok!

egyébként nekem is van ilyen, az emirátusokban akartam használni, kellett is! a kinézete tényleg vicces, de hogy valaki ne jöjjön rá hogy miért van úgy kitöltve ahogy, na az még viccesebb.

Mille38 2009.02.18. 12:19:39

@lenyegtelen:
Azt nem érti, hogy akármilyen JÓL csinálja a munkáját, teljesen FELESLEGES munkát végez. Zabhegyezés Kukutyinban.

Na mindegy, majd személyesen megbeszéljük - know who I am? ;)

Tsabi 2009.02.18. 12:43:24

@lenyegtelen: te is szabin vagy? En igen :) ja, meg egy aprosag, ha 10M emberbol 2M dolgozik, es 1M kozalkalmazott, akkor mondjuk mi lenne az orszagbol, ha nem mindenkinek csak az arca jarna, hanem dolgozna is? Ja es meg egy, nem vagyok kozalkalmazott, kene hozza Ausbildung (3 ev) meg ugy 6 ev, ami alatt szarabbul keresnek, mint most a normal munkaeropiacon. Sirni meg forradalmiaskodni mindenki tud. A masikat megbecsulni meg dolgozni ezek szerint meg kevesebb, mint eddig hittem volna.

Tsabi 2009.02.18. 12:53:50

@lenyegtelen: egy fontosat kifelejtettem, kerlek ne szolits a baratodnak. A funyiros dolgot amugy nem ertettem, engem a rezfaszu bagollyal paraztattak regen, de akkor meg nagyon kicsi voltam. Na ezzel be is fejezem a mai napi trolletetest, kellemes napot! :)

F_Jikov 2009.02.18. 13:06:06

@big_mike: Most már csak az a kérdés, hogy aki a köztisztviselő és a közalkalmazott között sem tud különbséget tenni, az minek osztja itt az észt?

l3v1 2009.02.18. 13:06:15

"én a sima kis kártyás jogsimmal béreltem autot usaban. mire jo ez??? "

Megmondom. A legtöbb rendőr és hivatal nem ismeri a magyar jogsit, lövése sincs róla, hogy kell-e a nemzetközi "füzet" mellé. Nem is lesz gond amíg nem csinálsz hülyeséget (pl. ittas vezetés) vagy nem okozol balesetet, ergo amíg nem kerül magasabb helyre a papírod/ügyed egy járőrnél vagy kis hivatalnoknál.

Ettől függetlenül, a 10 perces igénylési procedúra és a relative minimális pénz megéri, hogy a lehetséges gondokat kikerüld, még akkor is, ha nem kerül rá soha. Ráadásul a füzet évekig érvényes, nem kell gyakran vacakolni a frissítésével.

Letelepedés/zöldkártya/hasonló esetekben viszont más szabályok vannak, pl. kaliforniában egy hét (vagy tíz nap, nem emlékszem pontosan, adott állam DMV honlapján utána lehet nézni) a külföldi jogsi használhatósági ideje, utána helyit kell szerezni.

phmstr 2009.02.18. 13:10:16

Ez nemzetközi jogosítvány egy kész röhej. Mivel hajón dolgoztam, alkalmam nyílt különböző helyeken autót bérelni. Amikor először adtam át e különleges dokumentumot, az alkalmazott nézegette, forgatta, majd megkérdezte, hogy esetleg van-e valamilyen normális jogosítvány nálam. Hiába mondtam neki, hogy ez a hivatalos magyar nemzetközi jogosítvány, mutattam az oldalakat, hogy is kell értelmezni az adatokat, a végén mégiscsak az itthoni jogsival tudtam az autót kibérelni. Ezt még kb. 2,3-szor eljátszottam különböző helyeken, majd elismerve, hogy ez a kutya oltási-könyvnek kinéző szar semmire sem alkalmas, soha többé nem próbálkoztam vele. Az itthoni jogosítvány minden további alkalmakkor tökéletesen megfelelt, még a rendőr sem kifogásolta, vagy kérte volna a nemzetközit. Teljesen felesleges, csak egy további pénzlenyúlás és bürökrácia az egész.

Öreg 2009.02.18. 13:24:22

@lenyegtelen: Te köz szolga vagy!Ugyanúgy mint a rendőr,tűzoltó stb!Magyarul közalkalmazott! Te a lakatos,bányász,út építő,kőműves által befizetett adójából kapod a fizud!Természetesen a megfelelő adót levonva.Nehogy Te tarts már el engem!

big_mike 2009.02.18. 13:33:50

@F_Jikov: Te miröl beszélsz? szerintem benézel vmit, én nem az embereket birálom a rossz folyamatban kis fogaskerekek

.com 2009.02.18. 13:38:16

@Tsabi: es szerinted az O bere honnan van? Nem a produktiv szfera altal a koltsegvetesbe befizetett adobol?
Vagy az angyalkak hozzak azt a penzmagocskat???
Nem kene leadocsalozni azokat, akik nem az allam csecsein lognak apukam, mert ahogy kiveszem az irasodbol, Te sem a versenyszferaban mered meg a tudasodat

Incho77 2009.02.18. 13:59:03

Nagyon gaz ez a nemzetkozinek hivott jogositvany.
Egyebkent nekem a San Francisco-i repter-i Hertz irodaban siman elfogadtak eddig mindig a magyar jogsit. Szoval en meg sem mutatnam ezt.

mania 2009.02.18. 14:15:34

Jópár éve történt Spanyolországban: kint dolgoztunk, és vettünk egy autót magán személytől, használtan. Sajnos csak néhány hétig tudtuk élvezni, ugyanis egy ellenőrzés alkalmával kiderült, hogy a barátom nem hozott magával nemzetközi jogosítványt... A rendőrség ezen olyan mértékben felhúzta magát, hogy egyből bűnözőknek néztek minket, akik biztosan prostitúcióból élnek és egyéb felháborító dolgokkal gyanúsítottak meg minket. Kipakoltatták velünk az autót, minden cuccunkat ki kellett szednünk, ott álltunk teljesen védtelenül 6 rendőr előtt, akikkel szinte nem lehetett szót érteni, mert ugye angolul azt nem tudtak, a mi spanyoltudásunk meg még gyerekcipőben járt akkor. Mindez egy félreeső erdős területen történt, elég messze a legközelebbi településtől. Pár perc múlva már ott is volt az autószállító és elvitték a kocsinkat. A rendőrök elhajtottak, mi pedig a bőröndjeinkkel ott maradtunk az erdő szélén. Spanyol ismerősünket megkértük, hogy segítsen lépni az ügyünkben, többször elmentünk a rendőrségre, ahol azt mondták, hogy szerezzük meg a nemzetközi a jogosítványt és hátha lehet még valamit tenni az autónk érdekében. Pár hét múlva meg is érkezett. Nem hittünk a szemünknek, hogy emiatt a légypapír miatt történt mindent... Bevittük a rendőrségre, hogy tessék, itt van, kérjük vissza a kocsinkat. Megnézték a papírt, röhögtek egyet és az autót azóta sem láttuk.

killerkaller 2009.02.18. 14:31:31

@szeplak: Most akkor hogy is van ez a gyorshajtás, nem értem. Ha láttál egy táblát, hogy 50,és azt hitted, hogy km, akkor max 31 mérfölddel mehettél. Legfeljebb "lassúságér" szívathattak volna. Vagy nem?

lenyegtelen 2009.02.18. 16:00:45

@Öreg: nem, az nem én vagyok, az a túloldal :)

gerasz 2009.02.18. 16:50:19

@killerkaller: Ezt már többen megjegyezték, én csak arra tudok gondolni, hogy nem nézett semmilyen táblát, csak rutinból nyomta neki az óráról leolvasott ötvennel.

ArkAngyal 2009.02.18. 17:10:37

@hcs57:
A te commented az utolsó, amire válaszolok, olyanokra már nem fogok, akik lebecsülik más ember munkáját, pedig azt sem tudják, mit csinál, amikor meg szüksége van erre a munkára... na ezt a primitívséget már figyelmen kívül hagyom.
Szóval a fogalmak meghatározása egy érdekes téma. Kaotikus, mint sok minden más. A rózsaszín plasztik kártya nemzeti jogosítvány. Minden rajta van, ami a Bécsi egyezmény szerint követelmény. Mivel a közlekedés nyelve a francia, ezért franciául rá van írva, hogy vezetői engedély (permis de conduire). A fenti egyezmény az egész tartalmat szabályozza, ezért van rajta, ami. Fontos, hogy a Bécsi egyezmény országai ugyanazt a kategóriát ugyanazzal a jellel látják el (USA nem írta alá, neki teljesen mások a kategóriák, nem is lehet csak úgy honosítani), így minden országban tudják a tartalmat olvasni, nyelvtől függetlenül. Ezért ez egy nemzeti jogsi, amit nemzetközi szinten is elfogadnak bizonyos országokban.
Az már más kérdés, hogy a rendőrök, tisztviselők, stb. felkészültsége más országban sem jobb, mint nálunk, így van, amelyik kiröhögi egyik vagy másik jogsinkat, okmányunkat, akármit. Ott ő az úr, úgy szívat, ahogy akar. Ennyi az egész. Hiába röhög egy ilyen szürke füzeten, az ő országában is ilyet állítanak ki, ez az ő tudatlansága. Egyébként vannak országok, ahol, Bécsi egyezmény leszarva, például nem fogadja el a régebbi, kék-rózsaszín jogsit, mert nincsenek rajta csillagok. Kötözködnek, amivel tudnak.

۝merta-X 2009.02.18. 18:22:45

@mania: Kiváló történet.
A spanyol rendőr megtudta volna tőlem szerintem, hogy milyen az, mikor egy hagymalila fejű magyar úgy üvölt az arcába, hogy beszakad a dobhártyája a köcsögnek.

Engem már 13 éves koromban laposra vertek a miskolci rendőrök, kurvára kitanultam, hogy hogy lehet felcukkolni őket, hogy aztán jól beperelhesd.

Amúgy nem vagyok rendőrellenes, csak volt pár atrocitásom régebben.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.02.18. 19:12:40

@Omerta-X:
szeretnem megjegeyezni hogy hagymabol van voros is fok is meg zold is, nem csak lila
meg meg annyit ha felenk jarsz, akkor ezt hagyd ki:)
mar ezt az uvoltozest

۝merta-X 2009.02.18. 19:43:31

@hagyma: Hehe:DDD Erről mindig az jut eszembe, mikor a Vejedre Ütök-ben Ben Stillert meg a faterját is megáramozza a rendőr:DDD

De komolyan, kíváncsi vagyok, hogy mit kell ahhoz tenni, hogy nekem a SEGGEM ALÓL elvontassák a verdámat, szerintem minimum bilincsben visznek el.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.02.18. 20:22:18

@Omerta-X:
hat egy ittas vezetes mondjuk eleg
akkor meg is bilincselnek bevisznek 5 orara
aztan ha valaki megy erted kiengednek
a kocsit elveszik
azert ha csak a jogsi nem tetszik nekik akkor nem
csak menni kell birosagra kesobb
de ha ordibalsz a rendorrel 1 mp es megbilincsel, rendorseg, jk. "fogda" utvonal biztositott
aztan meghallgatas es vagy kiengednek vagy nem, inkabb ki, de birosag tuti

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.02.18. 20:25:44

a kocsit nem elveszik, elviszik
masnap kivalthatod, de ha szerencsed van es az utasod nem ittas en van jogsija akkor elviheti O is
ez ritka, mert ki az a huje a ki vezet ha az utasa jozan O meg nem
jo megkeri az automento az arat, mikotr kvaltod

+1+1-1=+1 2009.02.18. 21:21:34

@hagyma: Figyelj hagyma.
Te vagy beteg, vagy munkanélküli vagy, esetleg mozgáskorlátozott?
Nincs ember aki annyit szólna hozzá bármihez, mint te.
Mi inspirál?
Ebből élsz esetleg? Vagy a Mary meg Ámerika csak ködösítés? Olvasva a témákat látom azért szaporodtok.)
De hagyma mindenhol ott van és igyekszik.)
Szerintem jobb dolog csak olvasgatni és időnként megnyilvánulni. Így nem pörgöm túl magam a provokációkra.
Mert szerintem ez a motorja az egésznek.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.02.19. 00:31:06

@+1+1-1=+1:
beteg rojjant vagyok
Mary tart ki
egyetleen szorakozasom a homar
es jol fizet a hpmar
ne tudd meg isteni bertopikolo vagyok

nade meg egyzser
csak neked
es utoljara
arlagban 12-13 hozzaszolasom van a homarhoz
meg 2 topic van egy magayar es egy amerikai ahol jelen vagyok
nafysafrenddel kevesebb hozzaszolassal
nem mintha kozod lenne hozza, de en amerikaban elek
es 1-2-3 orat a neten vagyok
ujsagot olvasok, emilezek stb stb stb
ilyenkor van par ablak nyitva
es akkor irok
Te meg nem
de szerencsere eszem agaban sincs a Te elvarasaid szerint elni
ja 24 orat homarozok akkor 24-et
azert arra kibvancsi lennek melyikunk nyom tobb orat a meloban hetente
hehe
amig Te olvasol lehet en melozok
em ha itt vagyok irok
most pl fel7
fizetem a neten a szamlaimat
komplenolok a krhaznal mert sokat kernek
rantotthust eszunk Maryvel
lehet kesobb szeretkezunk
es neha idenezek
melyik faj neked?
es igyekszik a halal, ha van kedvem irok ha nincsa kkor is
de Te szeretsz olvasni es ez megyiszteltetes nekem

SirWaldemar 2009.02.19. 20:46:07

@ArkAngyal:
Itt csak egy történet jut eszembe, amit a tréningjeimen is szoktam használni:

Hagyomány?
Fogj egy ketrecet és tegyél bele öt majmot. Lógass egy banánt a ketrecbe és tegyél alá egy létrát.
Nem kell sok idő és az egyik majom biztosan fel akar mászni a létrán a banánért.
Ahogy hozzáér a létrához, zúdíts hidegzuhanyt a társaira.
Nem sokkal később egy másik majom is biztosan próbálkozni fog, nála is tedd ugyanezt.
Nem telik majd bele sok idő, és ha egy majom megpróbál felmászni a létrán a többi megpróbálja majd megakadályozni ebben.
Tedd félre a hideg vizet és cseréld ki az egyik ketrecbeli majmot egy újra. Az új majom meglátja a banánt, megpróbál felmászni érte, de meglepetésére és rémületére a többi azonnal megtámadja.
Még néhány próbálkozás és támadás után rájön, hogy ha megpróbál felmászni, megtámadják.
Cserélj ki egy újabb majmot a régiek közül. Az új is fel akar mászni, meg is támadják, és az előtte érkezett ebben nagy élvezettel fog részt venni!
Hasonló módon cseréld ki a harmadik, negyedik majd végül az ötödik eredeti majmot is.
Minden alkalommal, mikor a legújabb majom megpróbál felmászni, a többiek megverik. A támadók nagy részének fogalma sincs arról, miért nem szabad felmászniuk, vagy hogy miért vesznek részt a másik megverésében.
Az ötödik eredeti majom cseréje után már egyikőjük sem tapasztalta meg a hidegzuhanyt, mégis, egyikőjük sem próbálja megközelíteni a létrát a banánért.
Hogy miért?
Mert amennyire tudják, ez a HAGYOMÁNY errefelé.

És itt én is befejezetem. Köszönöm a hozzászólásokat sokat tanultam a kisérletemből.
Csak annyit, hogy a dokumentum hajtogatási trükjét nem a topikból ismertem meg, meg az ENSZ egyezményt sem. De jól esett a "gondoskodásotok". Akik pedig a fotók minőségével kritizáltak, lényeglátásukkal magukról adtak éles fényképet.

A topik lényegét, magamnak annyiban foglalnám össze, ha bekerülök egy őrült majomcsapat közé akik nem engednek felmászni a banánhoz, a döntés az enyém. Átveszem-e a hagyományokat, vagy átküzdöm-e magam a banánhoz.
Én szeretem a banánt.

Üdv

Varga Péter

Tsabi 2009.02.19. 21:44:32

@SirWaldemar: Most akkor hanyatt kell vagodni a zsenialitasodtol? Az otletert respect, a kivitelezesert uljon le egyes. Ha treningezonek is pont olyan narcisztikus vagy mint kommentelonek, akkor isten ovjon mindenkit toled. Majd ha a szakmad irant nyujtasz annyi elkotelezettseget, mint most a magad ajnarozasara.. Ja, es jo etvagyat :)

Macce 2009.02.26. 10:59:11

Ebben a szutyokban az a röhej amit most leírok.Apám külföldön dolgozik, közelebbről Szíriában.Mikor először kiment csináltatott ilyen szutykot.Mennek mendegélnek a busszal ami vitte őket a bázisra.Ellenőrzés.Na és itt borult el mindenkinek az agya a buszon ugyanis a buszvezetőnek nemhogy jogosítványa nemvolt, de a csávónak még papírjai se.Adott a rendőröknek 20Szír fontot (kb 300 ft) és mentek tovább.Amikor viszont apát álították meg ezzel a papírral, a csávó elvette nézte visszaadta és mondta h most vmi olyat adjon amit nem wcpapírnak lehet használni...Mindenhol röhögnek rajta, de mondjuk nemcsodálom.

romesz 2010.06.25. 01:23:18

A nemzetkozi hajtasi engedely onmagaban nem er semmit. Csak a magyar jogositvanynyal egyutt ervenyes. Egyetlen celja, hogy a kulfoldi rendorok szamara ertheto legyen ha szukseges. A blogomban is lathatjatok, hogy pl USA-ban sem veszik komolyan.

romesz 2011.10.06. 04:55:37

erdemes elolvasni ezt a bejegyzest a blogomon es akkor rajottok, hogy semmi baj nincs a nemzetkozi jogsival amit

romesz.blogspot.com/2010/05/kell-nemzetkozi-jogositvany-az-usa-ba.html

Commandante Jayasuriya 2011.11.25. 13:48:15

A nemzetközi jogosítvány pontosan így néz ki most is, csak aktuálisan éppen 2300 forintot kérnek érte. Tegnap váltottam ki, kíváncsi vagyok mire megyek vele autóbérléskor Indiában, és Sri Lankán.

MRM 2012.08.11. 00:28:14

A nemzetkozi jogositvany MINDENHOL igy nez ki....
süti beállítások módosítása