Tékozló Homár

Akire rácsapta a telefont a T-Home ügyintézője

2009.02.18. 01:09 | szily | 149 komment

Aki szemét, és szerződni akar, ennél rosszabbat érdemel, úgyhogy nem is értem, Tibor  minek pattog. Igényeskedett, arcoskodott, hát nem kiderült, hogy mégsem lehet IP Tv-t bevezetni hozzá? Örüljön, hogy nem küldtek ki két markos T-alvállalkozót, hogy jól leverjék, amiért visszakérdezett. Nem meglepő sztori alant.



Eddigi lelkes olvasóból, lelkes levélíróvá válásom oka, a mélyen tisztelet T-home.

(itt a mélyen szó szerinte értendő) Történt ugyanis egy szép napon, hogy kedves barátom elhagyva a családi fészkét új lakásába költözött, felvállalva a házból még hiányzó kényelmi eszközök beszerzésével járó hercehurcát. Itt kerül a képbe mindenki "kedvenc" T-je. Az internet + telefon + iptv  akciójuk megfelelőnek bizonyult a számára, sőt az időközben felmerülő kérdésre, miszerint az iptv használata csökkenti e az internet hozzáférés sebességét  is megnyugtató választ kapott. Ezt később a szerelést végző szakember is megerősített. Egy vendégség alkalmával készítettem két mérést az internet sebességére vonatkozóan. Első mérés kikapcsolt tv-vel a várt eredményt hozta: két megás vonal közel két megát teljesít. A második mérés bekapcsolt tv-vel történt, és láss csodát a sebesség nem érte el az egy megát sem.

Miután maga az iptv szolgáltatás nekem is tetszik arra gondoltam, lecserélem szintén a T csoporthoz tartozó kábeltv-met, de nem csomagban. Így külön szolgáltatás a tv a net és a telefon hiába van egy cégnél.

Itt jött az amiért írok neked, a telefonos ügyintézés: Felhívtam a négyjegyű számot, és mivel új előfizetés miatt telefonáltam alig 8 perc után kapcsolták az illetékest. Elmondtam, hogy külön szeretném fizetni a netet a telefon és a tv-t, de ezért elvárom, azt a sávszélességet, ami eddig volt. Azt mondta a kedves ügyintéző, hogy ebben nem illetékes és senkit nem tud kapcsolni aki segítene nekem mert, nem érti mire fel vannak ezek az igényeim.

Szerinte ez teljesen normális, ha a tv-nek kell sávszélesség, akkor az elveszik a nettől.

(gondolom egy étteremben is megkérdezik lesz e desszert mert akkor fél adag a főétel teljes áron.)

 Egészen eddig a pillanatig semmi gond nem volt a megrendeléssel, rendben volt a telefonszám, a jelszó, a net kapcsolat. Minden oké volt pár napon belül felkeresnek a szakemberek, de miután újra feltettem az engem legjobban érdeklő kérdést, hogy mehet egyik különálló szolgáltatásuk a másik rovására,  azért mert egy cégtől veszem igénybe, jött a meglepő fordulat.

- Most nézem az ön telefonvonala nem alkalmas iptv szolgáltatás igénybevételéhez. Viszont hallásra.

és letette!

Kedves T!

Bocsánat, hogy új szerződéskötés ügyében zavarni mertem önöket.

Tudom az én hibám, hogy ilyen értetlen vagyok jogos ha fizetnem kell azért is amit nem kapok meg. Teljesen igazuk van. Külön köszönöm az ügyintézőnek aki "csak" lerakta a telefont és nem küldött el a p***ába, amiért feltartottam értékes munkaidejében.

T-com, T-online, T-mobile, T-kábel előfizetéseim vannak

már csak a T-home hiányzott és lehettem volna a legsikertelenebb ember, de ez sem sikerült.
 
Budapest   2009.02.17

Üdvözlettel:                                                                                        Cs. Tibor

 

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

andreasue (törölt) 2009.02.18. 10:04:34

Megírhatnám, hogy én hogy jártam a T-faszommal, de valszeg úgyse olvasná el senki. Egy utolsó, hazug, köcsög cég.
...a kapcsolásig szíves türelmét kérjük.
(aki ezt kitalálta, felakasztanám)

Vin 2009.02.18. 10:06:14

A digitv-hez, mint szolgáltatóhoz csak egyetlen hozzáfűznivalóm van: édesanyám megrendelte, ígéretet kapott 3-4 hétre. Majd miután 3 hónap múltán sem történt semmi, felhívta őket, hogy akkor ő lemondaná a megrendelést. Mire magukból teljesen kikelve számonkérték rajta, hogy mégis hogy képzeli???? Szerencsére anyám nem egy elveszett asszony, kultúráltan küldte el őket a picsába. Jelzésértékű, hogy a környező megrendelők saját zsebbe tejelő egyedei hipp-hopp hozzájutottak...hajrá rohadt, korrupt digifasz!!!!!!!

babybumm 2009.02.18. 10:08:10

@hatesz: Fel hát! :-D Én már letöröltem, de egy haverom feltette a netre. Elkérem tőle a címet és átkűdöm neked üziben. Jó szórakozást hozzá! Jah, és mivel a telefon közben ugye a mikrofon hangját is rögzíti, lehet hallani a Válogatott káromkodásaim című művemet közel 100 percnyi téhóm zenére komponálva. :D

hatesz 2009.02.18. 10:08:42

@nevem: azert ezzel az erveleseddel egy birosäg elött nem mennel semmire szerintem. Mondjuk tudom, ez a vita regota megy, de szerintem csak TE, mint väsärlo - aki a vetelärban szerelpö szerzöi jogot megfizetted - vagy kizärolagosan jogosult sajät reszre mäsolatot kesziteni. Minden mäs esetben a szerzöi jog tulajdonosänak beleegyezesevel keszithetö csak mäsolat. Amugy meg a neten ha jol tudom egy emelt dijas smssel tudsz hozzäferest szerezni az ilyen torrent oldalakhoz/tartalmakhoz, ami meg jövedelemszerzes a müködtetö reszeröl. Namärmost mivel reszt veszel a büncselekmenyben, Te is büntethetö vagy, mivel a szerzöi jogot nem fizetted be, vagyis LOPSZ! Sokan ingyenes filmnezesnek gondoljäk, de ez KÖZÖNSEGES LOPÄS, nem gondolod???
Meghogy a neten "talältad"
Rosszul tudom??? Nem hinnem. Max Te ezzel a magyaräzattal magyaräzod be magadnak, hogy nem vagy tolvaj. Bär tudom, Te meg sohasem töltöttel le filmet, zenet "ingyen". Akkor ugy fogalmazok, hogy akik ezt csinäljäk...

۝merta-X 2009.02.18. 10:09:08

A posztolónak ritka idegesítő stílusa van.

Megszeppent kisgyerek 2009.02.18. 10:13:14

@Vin: Nem a digi a korrupt, hanem az a sok kétbalkezes f&szkalap alvállalkozója, akik a kiépítéseket végzik.
A digi csak hülye, hogy nem kéri őket rendesen számon. Az más kérdés, hogy az erre fordított kapacitásokat is te fizetnéd, és nem kerülne kétezerötszázba a net..
@hatesz: azért kell nyolc mega, mert valójában az jó, ha csak öt.
A kettő meg az egyet sem éri el. Különben elég volna.

eax_ 2009.02.18. 10:13:59

"Szerinte ez teljesen normális, ha a tv-nek kell sávszélesség, akkor az elveszik a nettől."

Mert megis, min szeretnel IP forgalmat bonyolitani az IPTV-hez? A vizvezetek-halozaton?

nevem 2009.02.18. 10:14:19

@hatesz:

''szerintem csak TE, mint väsärlo - aki a vetelärban szerelpö szerzöi jogot megfizetted - vagy kizärolagosan jogosult sajät reszre mäsolatot kesziteni.''

Ismét mondom, tévedsz. Íme a szó szerinti idézet a törvényből:

35. § (1) Természetes személy magáncélra a műről másolatot készíthet, ha az jövedelemszerzés vagy jövedelemfokozás célját közvetve sem szolgálja. E rendelkezés nem vonatkozik az építészeti műre, a műszaki létesítményre, a szoftverre és a számítástechnikai eszközzel működtetett adatbázisra, valamint a mű nyilvános előadásának kép- vagy hanghordozóra való rögzítésére. Kotta reprográfiával [21. § (1) bek.] magáncélra és a (4) bekezdés b)-d) pontjában szabályozott esetekben sem többszörözhető.

(2) Teljes könyv, továbbá a folyóirat vagy a napilap egésze magáncélra is csak kézírással vagy írógéppel másolható.

(3) Nem minősül szabad felhasználásnak - függetlenül attól, hogy magáncélra történik-e -, ha a műről más személlyel készíttetnek másolatot számítógépen, illetve elektronikus adathordozóra.

''Amugy meg a neten ha jol tudom egy emelt dijas smssel tudsz hozzäferest szerezni az ilyen torrent oldalakhoz/tartalmakhoz, ami meg jövedelemszerzes a müködtetö reszeröl.''

Van ilyen is, ezeknek ki kéne tekerni a nyakát. Én sok filmet, zenét töltöttem már, de sohasem fizettem a maffiózóknak.

''Sokan ingyenes filmnezesnek gondoljäk, de ez KÖZÖNSEGES LOPÄS, nem gondolod???''

Nem, mivel a fent idézet jogszabály kifejezetten megengedi.

۝merta-X 2009.02.18. 10:16:11

A T Home beszt egyébként a Sugárban van.
Felhívom őket még tavaly a 8-ból, hogy kéne internet. Hát azt az Örsön intézik.
Oké. Hívom őket, ember mondja, be kell menni. De miért? Mert telefonon nem lehet. Mondok, jöjjenek ők ide, úgy is itt kell telepíteni. Nem.
bemegyek, 3 napot kért, aztán hívtam, és kiderült, hogy nincs kiépítve.
Maderfakker.
Hívom a UPC-t, kijöttek, bekapcsolták, elmentek. Azonnal.

Saját tapasztalatom ez.

vtec 2009.02.18. 10:16:16

a vonal fizikai sebessege adott, azt nem lehet novelni. Mivel azon megy a tv is , így teljesen logikus , hogy csökkenhet a sávszélesség tv-t nézve. Ezért volt nekem egy időben 2 vonalam is. Egyiken 8 megad SL. Másikon IPTV. Pont.

Zoltanius 2009.02.18. 10:16:28

Nem hiszem, hogy ez lenne az általános ügyintézői hozzáállás.

Roger05 2009.02.18. 10:16:56

@hatesz: Vannak legális Torrent oldalak :)

hatesz 2009.02.18. 10:17:08

@nevem: sajna minden netröl "ingyen" letöltögetö elfelejti, hogy ha a szolgältato bukik, nagyon is egyszerü visszakeresni minden letöltögetöt. Ja hogy meg nem csöngettek be hozzäd? Talän csak mert meg nem volt a rendöröknek idejük az adatokat feldolgozni. De ami kesik nem mulik...
A bolti tolvajt eliteled Te is, pedig lehet hogy ö csak azert lop, mert EHES. Ellenben a szorakozasert letöltö tolvajokkal....
Amugy nem is ertem az egeszet. Minek letölteni a filmet? En max 2szer nezek meg egy filmet, ha igazän tetszik. Havi szinten kb 6-8 filmet nezek. Olyan kutva nehez es dräga eltotyogni a DVDkölcsönzöbe es kivenni? Haveromnäl lättam, hogy rengeteg film DVDre kiirva. Kerdeztem, hänyszor nezted a filmek nagyreszet? Max 1szer, jött a välasz.
SZoval amit en csinalok, mobilinternet + dvdvkölcsönzö. Es egy eredeti DVD MINDIG jobb minösegü, mint a mäsolt! AZ avi filmekröl meg nem is szeretnek beszelni...
tudom, sikeres ember nem lehetek...

Bert Sels 2009.02.18. 10:17:43

kinek jut eszebe a T vel szerződést kötni???????

Megszeppent kisgyerek 2009.02.18. 10:17:43

@nevem: ... nekem a harmadik bekezdés azért kicsit gyanús

Turisas · http://alfaomega.blog.hu 2009.02.18. 10:19:10

@hatesz: Rosszul tudod, de ebbe nem megyünk most bele, mert bőven kimerítené az OFF-topic fogalmát :)

hatesz 2009.02.18. 10:20:06

@nevem: na most mär a szerzöi jogrol szolo törveny teljes ätböngeszeset fogom elkövetni, szerintem amit beolloztal, ott a "mü" a sajät celtra vasarolt müröl beszel. folytköv.

nevem 2009.02.18. 10:24:00

@hatesz:

''sajna minden netröl "ingyen" letöltögetö elfelejti, hogy ha a szolgältato bukik, nagyon is egyszerü visszakeresni minden letöltögetöt.''

Ha nyílt torrentkeresőt és trackert (pl. piratebay, isohunt, mininova stb.) használunk, akkor igencsak nehéz.

''Es egy eredeti DVD MINDIG jobb minösegü, mint a mäsolt!''

Egyrészt nem feltétlenül, másrészt torrenten megtalálható 720p, sőt 1280p HD-felbontásban is számos film. Ezek mellett a DVD elbújhat.

köpőcsésze 2009.02.18. 10:26:18

Nekünk nincs se iptévénk, se kábeles, se tányéros, se jóáras, mégis tök jól elvagyunk cicával! Annyi mindent lehet tévénézés helyett csinálni.....
Bár a Dallast azért megnézném a storitévén esténként, állítólag megy megint.
Jockye még a régi- e?

Capo di tutti Capi · http://www.izine.hu 2009.02.18. 10:28:50

@Fairy Girl: Ismerek egy tartalomszolgáltatót, akik az ilyen beszólásokra azonnal bannolják a kritikust. Tudod, az a lényeg, hogy sokan tényleg nem tudnak helyesen írni, ettől azonban még lehet építő jellegű véleményük. A sok okostojás, aki meg ezt kritizálja, elveszi a kedvét a jó, vagy akármilyen szándékú, de a tartalomszolgáltatónak mindenképpen kedves felhasználónak, és nem jön szívesen vissza oda, ahol ..szogatják. Mondhatnám, hogy mennyé' a korrektorblogba nelvészkedni, de nem mondom. Csak azt mondtam el, hogy van hely, ahol máshogy viselik ezt a stílust. Béke.

sourcerror 2009.02.18. 10:30:57

@hatesz: "sajna minden netröl "ingyen" letöltögetö elfelejti, hogy ha a szolgältato bukik, nagyon is egyszerü visszakeresni minden letöltögetöt. Ja hogy meg nem csöngettek be hozzäd? Talän csak mert meg nem volt a rendöröknek idejük az adatokat feldolgozni. De ami kesik nem mulik...
A bolti tolvajt eliteled Te is, pedig lehet hogy ö csak azert lop, mert EHES. Ellenben a szorakozasert letöltö tolvajokkal...."

FUD
Nem szeretem ezt írni, de szerintem te bértopikoló vagy.

hatesz 2009.02.18. 10:35:02

@nevem: utänaolvastam, hu megkövetem magam (vagy megkövezem), a magyar jog tenyleg engedi. Csak az en jogerzetemet buzeralja, hogy valamit ingyen nem lehet megkapni, amiert nagyon sokat nagyon sokan dolgoztak. Mert öket lopja meg, aki pl. egy filmet letölt, nem gondolod?

de..

"Az ún. ‚mozi-jogos‘ filmek illegális videó-forgalmazása az egyik legsúlyosabb és legnagyobb veszteséget okozó elkövetési magatartás. Ezekben az esetekben a forgalmazókat ért kár kibővül a nézőszám csökkenés miatti mozi-forgalmazási kárral, ami az elmaradó mozibevétel csökkenését jelenti, továbbá a videokölcsönzők viszontforgalmazási kára is magasabb összegű, hiszen a későbbiekben a videotéka tulajdonosok csak kisebb bevételre tudnak szert tenni a kölcsöndíjakból.

A korábbi szakértői gyakorlat ezekben az esetekben a vagyoni hátrány összegét – a film jellegétől és nézettségétől függően – 40.000 Ft és 200.000 Ft között határozta meg. A legújabb szakértői és jogalkalmazói gyakorlat újabban alacsonyabb vagyoni hátrányt állapít meg, illetve ismer el ebben a kategóriában: 2 db műsoros videokazetta nettó (ÁFA nélküli) listaárát + 3 db mozijegy átlagárát, vagyis összesen kb. 15.000 Ft-ot tekint irányadónak filmenként vagy jogsértésenként. (Itt jegyzem meg, hogy az interneten keresztül történő nyilvánosságra hozatallal okozott vagyoni hátrány megállapításánál ezt a bevételcsökkentést is figyelembe kell venni.)"
forräs www.jogiforum.hu/forum/17/348

namost ha illegälis forräsbol szärmazik, amit letöltesz, akkor a te letöltö cselekmenyed legälis? Hiszen tudod, hogy epp most megy a mozikban.


a minöseggel kapcsolatban gondolom Te is ertetted mire gondolok. Termeszetesen az ältalad leirtaknäl jobb a minöseg, nade eleg sok a gyatra minöseg is, nem?:)

FelixJager 2009.02.18. 10:38:32

Rubicom nálam.
8M / 8M , igen szinkron.
Garantált 6,4M / 6,4M, de általában 10M/10M-t hoz.
Mindez 7 ezerért

Mária 2009.02.18. 10:39:18

Kedves Tibor!

Már csak a T-gyást kell a T-csoporttól igényelned ahhoz, hogy abszolút érzelmi alapon döntő, márkafüggő, reklámoknak bedőlő embernek mondhasd magad :)

Blokkolnám 2009.02.18. 10:40:58

Nem azért, de az iptv és internet ugyanazon a vonalon jön be. Csupán úgy szokták telepíteni a rendszert, hogy mondjuk alapból van 4 giga sávszél, vagy lehet még több is kell hozzá, aztán a netedet lekorlátozzák 2 megásra, mert annyiért fizetsz. Na amikor tv-zel, akkor nyílván a tv-zés elég sokat elvisz a teljes maximális sávszélből és ezért nem tudja neked biztosítani a netet.
Igazából tehát ez egy vonal, két szolgáltatás.
A hibát csak ott követték el, hogy nem szóltak előre, hogy ha tv-zel, akkor nem tudják biztosítani neked a 2 megát, holott elvileg kötelességük lenne, ugyanis a 2 megát te kifizeted.
Viszont most jön a csavar!
A papíron 2 megás neted minimális sebességét, amit apróbetűvel írnak azt szerintem az 1 mért megáddal símán megkapod, így egy kuma szót nem szólhatsz, hiába lenne jogos a felvetésed.
Törvényileg totálisan rendben van a dolog a Tréhóm részéről.
Balkán!
Respect!

hatesz 2009.02.18. 10:43:42

@sourcerror: a fenet, egyszerüen csak b@ssza a jogerzetemet.
@nevem felnyitotta a szemem... köszi

nevem 2009.02.18. 10:46:05

@hatesz:

''amiert nagyon sokat nagyon sokan dolgoztak. Mert öket lopja meg, aki pl. egy filmet letölt, nem gondolod?''

És aki TV-ben nézi, de a reklám alatt kimegy a szobából, az is tolvaj?

Azzal, hogy letöltök egy pár éves filmet, amit különben úgyse vennék meg, nem csökken a készítők sokmillió dolláros bevétele.

Ha egyáltalán beszerezhető az adott film. Van egy csomó, ami nem.

''nade eleg sok a gyatra minöseg is, nem?:)''

Biztos van olyan is, igényteleneknek megfelel.

VandorX 2009.02.18. 10:46:40

Ennek a posztnak se füle se farka. Előbb csekkolta a júzer, hogy elfogy a sávszél ha megy a tévé majd megrendelte és felháborodott, hogy nem kapja meg azt a szolgáltatást ami sz@r? Vagy mi? Nekem 8 megás net mellett van IPtv 2 dobozzal és a telefonnal. Ha megy mind a két box akkor is vígan marad 5 mega a netre. És miért menne a 2 tévé egyszerre? Mert ugye asszony a született feleségeket nézi ameddig én földet elárasztó terminátorokkal küzdök és közben olvasom a homárt. Sikeres vagyok-e?

lolperec 2009.02.18. 10:47:55

Tré-csoport, mindigis tudtuk.. :)
most viszont egy pannonos vagy vodás felkoncolás kell hogy jöjjön, úgy marad fent a szinbiózis..
mondjuk Fibernetről, vagy UPCről simán lehetne indítani vagy 10-15 posztot akkora férgek :D

elwood 2009.02.18. 10:47:55

@hatesz:

azér nem kell itten gyilkosozni a letöltőket.

ha autót lopok akkor ott nem lesz és valakit nagy kár ér. ha letöltök valamit, az ott is megmarad.

a tényleges kár az amit kiadnék akkor ha nem tudnám letölteni. megvenném-e a zeneipar (már rég nincsenek zenészek) gagyi lemezeit egy számért ? nem. megvenném-e dvd-n a filmet amit csak egyszer nézek meg ? nem. Moziba nem nagyon jutok el mostanában, előbb utóbb látnám tv-ben.

nem kell nagyon túllihegni az ilyen károkat.

hatesz 2009.02.18. 10:49:22

@nevem: a tv kifizeti a nyilvänos közzetetel dijat...

en a most moziban futo filmekröl beszeltem az utolso alkalommal.

Hat, sok az igenytelen:)

EnZsolt / Paszuly Pista, a derék zöldbablegény 2009.02.18. 10:50:49

T-vel bármit is? Soha többé. És tanulja már meg mindenki!!!! Ez fontos.

Vin: nekem jó tapasztalatom volt a Digivel, és nem fizettem zsebre sem.

hatesz 2009.02.18. 10:51:51

@elwood: meg nem is gyilkosoztam, mondom az igazsägerzetemet piszkalja mar egy ideje a dolog
en maradok a DVDkölcsönzesnel, mer nagyon jo a kölcsönzös csaj...

MaCS_70 2009.02.18. 10:54:26

Halihó!

Hatesz: éppen ezért van az üresadathordozó-jogdíj, ami ellen minden idióta tiltakozik. Azzal fizetjük meg az ingyenes másolási **lehetőség** árát.

Ezzel mondjuk az ASVA nem ért egyet és meglehetősen faramuci jogértelmezésükhöz az SZJSZT is hozzájárul, de érdekes módon az ARTISJUS nyíltan elismeri az ingyenes letöltés jogszerűségét.

Üdv: MaCS

nevem 2009.02.18. 10:54:31

@hatesz:

''en a most moziban futo filmekröl beszeltem az utolso alkalommal.''

A mozijegyért kifizetett pénz nagy része a mozi költségeit és hasznát fedezi. Ha a letöltött filmet kiírod egy matricás DVD-re, a matrica árával a jogdíjat kifizetted.

hatesz 2009.02.18. 10:58:05

@nevem: ez elkerülte a figyelmem. Igazad van, köszi sräcok, hogy kiveseztük a temat!

Lidérc · http://feldolgozasalatt.blog.hu/ 2009.02.18. 11:02:05

@hatesz: Az egész veszekedésetek ott sántít, hogy csak félig igaz. A biztonsági másolatokat magáncélra engedi a törvény, DE ezek megosztását már bünteti. Ergo, ha te lemásolod a Pergővaslovak kazettáját, akkor az úgy okés. DE eztet megosztanod, árulnod nem szabad. Aki torrentezik az automatice jogszabályt sért, mivel amit letöltikézel azt fel is töltöd, ez ugye a lényege. Ergo megosztottad, terjeszted. És ebben sérted a jogszabályt. Értitek? Ha csak letöltés lenne, pl honlapról, akkor a honlap tulaja sértette a jogot, viszont a torrent, DC és hasonlóknál te is jogot sértesz.
A magas sávszél szinte mindenkinek ehhez kell, de ezzel nincs nekem semmi bajom, tényleg mindenki arra használja, amire akarja, azért fizeti, ebbe ne kössön senki bele. Nekem elég az 1 Mbites sebesség is, bár karácsonykor vagy 1 hétig 4 megásra emelték, az jó volt. :O Vannak barátságos szolgáltatók is. (Ez egy kis cég még, talán azért ily rendesek, néha előfordul, hogy kis időre elmegy a net, vagy nagyon kicsire esik a sávszél, de ez ritka, és engem annyira nem zavar, mert ócsó) (sic!)

Eddig akárhány szolgáltatóhoz mentem be, mindig egyből azt nézték, be tudják-e kötni az adott szolgáltatást.

supi007 2009.02.18. 11:06:16

Az IP-tv megosztozik a neten? Mit nem ért a posztíró? Olyan mintha töltenéd le a leveleidet közben meg a youtubeot néznéd? Fizess elő nagyobb csomagra. Akkor lesz 2megás net meg tv is.

moli 2009.02.18. 11:10:26

@babybumm: ES? sikerult, vagy csak becsurgattad?
;)

nevem 2009.02.18. 11:12:57

@Lidérc:

''A biztonsági másolatokat magáncélra engedi a törvény, DE ezek megosztását már bünteti. Ergo, ha te lemásolod a Pergővaslovak kazettáját, akkor az úgy okés. DE eztet megosztanod, árulnod nem szabad.''

Az nyilvánvaló, hogy a pénzért való másolás, megosztás törvényellenes és elítélendő.

Ám nem tilos kölcsönadnod a te példányodat valakinek, hogy lemásolja magának. Ehhez hasonlítható a torrent seedelése. Ez ingatag jogi kérdés, de érvelhetünk így.

moli 2009.02.18. 11:14:17

@hatesz: en a legkisebb csomagra fizettem elo, ami a szolgaltatomnal lehetseges, megis 20Mbit-et kaptam, elnezest kerek.

hatesz 2009.02.18. 11:16:40

@Lidérc: eddig en is igy tudtam, de ahogy itt felhivták rá a figyelmem, hogy a szerzöi jogokrol szolo törveny engedi a letöltest, meg ha nem is te vagy a tulajdonos. Szoval nem csak a saját tulajdonrol keszitett masolat legalis, hanem az inteneten fellelhetö barmi letöltese, mint sajät celra törtenö masolat keszitese is legalis.
Amugy ha visszaolvasol, ez nem hiszem hogy veszekedesnek minösül, max vitanak, ahol az egyik fel a vegen belätta, hogy a masiknak igaza van

hatesz 2009.02.18. 11:17:57

@moli: hat ahogy elnezem, sikeres ember mär nem lehetsz...
a NASAnal fizettel elö?:)

nevem 2009.02.18. 11:20:30

@hatesz:

''Szoval nem csak a saját tulajdonrol keszitett masolat legalis, hanem az inteneten fellelhetö barmi letöltese,''

Kivéve a szoftvereket, beszkennelt könyveket, újságokat!

moli 2009.02.18. 11:21:12

@Vin: ezerszer elmondtuk, MINDEN egyes forumban le van irva, hogy kozvetlen a szerelot kell felhivni, akkor masnap (nekem aznap akart) jon. tudatos fogyasztas, szerzodeskotes elott tessek interneten tajekozodni.

hüjehalyó · http://www.aldi.hu 2009.02.18. 11:23:50

Oszt az IPTv kondenzátoros, vagy bimetálos? Mert, ha kondenzátoros, akkor felrobban.

hatesz 2009.02.18. 11:24:12

@nevem: jojo, a teljesseg kedveert igen, en most a filmekröl beszeltem. Na tultragyalva:)

hüjehalyó · http://www.aldi.hu 2009.02.18. 11:27:09

Amúgy meg nem értem, hogy akinek van kábeltévéje, az miért akar IPTv-re váltani? Az IPTv szar, sokszor van leállás. Majd ha kétszer nézed egy héten a semmit a Barátok Közt helyett, a T-ügyfélszolgálatnál meg rádcsapják a telefont, akkor majd érdemes ezen elgondolkodni.
Telefonvonalon tévézni nem sikeres dolog.

prüntyike 2009.02.18. 11:28:32

Jogszerű-e a fájlcserélő (p2p) hálózatokban való részvétel?

Nem. A szerzői jog által védett művek, filmek, hangfelvételek stb. csak a jogosultak engedélyével közvetíthetőek az interneten. A fájlcserélő hálózatokban a fájlok megosztása történik minden olyan résztvevővel, aki a hálózathoz kapcsolódik. Ez - bár a technikája más - a szerzői jog szempontjából ugyanolyan nyilvánossághoz közvetítésnek minősül, mintha valaki egy szerverről, weboldalon keresztül tesz engedély nélkül letölthetővé védett műveket.

EÖ (törölt) 2009.02.18. 11:30:20

aki elsőzik az nem sikeres ember
a sikeresek századikak :)

ColT · https://www.boredpanda.com/author/hcl/ 2009.02.18. 11:31:51

"hogy mehet egyik különálló szolgáltatásuk a másik rovására, azért mert egy cégtől veszem igénybe, jött a meglepő fordulat."

Azért mert hülye vagy.
Havernál leméred hogy lassul a net ha TV-zel (mondjuk netezni, letölteni 1Mb is elég ha nem vagy türelmetlen), aztán bekötteted, mikor tudod hogy lassul?
Fizikaóra, informatikaóra iskolában, vagy ilyesmi? Nem volt? Józan paraszti ész?
Yuppie-e vagy?

A T is hülye hogy nem bírja közölni hogy egy rézdróton jön, de azt már "megszoktuk" :/ .
Mondjuk nem szép viselkedés tőlük hogy ha kérdezel akkor nem szolgáltatnak, az is igaz.

Ilyenkor jár tajgetosz mind a két félnek :D

ColT · https://www.boredpanda.com/author/hcl/ 2009.02.18. 11:33:02

@Egyéves Önkéntes: Nézz csak be az előző postba ki volt a 100. :)

Köszi :)

@prüntyike: Van-e pénzed filmekre?
Nincs.

Bilux67 2009.02.18. 11:33:47

@Roger05:
Diginek kevés helyen van szolgáltatása?
Less el az oldalukra! :-)
Egy szolgáltatás nem attól rossz, hogy nálad még nem elérhető!

EÖ (törölt) 2009.02.18. 11:34:30

@hüjehalyó:

viszont ez a XXI. század vívmánya, nem mehetünk el mellette szó nélkül

mi wifin küldjük ki a szennyvizet a lakásból,
légkábelen jön az ebéd,
110-es pévécé csövön netezünk (szélessáv)
az ereszcsatornán nézzük a Mónika sót
és a vízvezetéken telefonálunk

ja és kis faszenesen mikrózzuk meg a bablevest

EÖ (törölt) 2009.02.18. 11:36:34

@ColT:

csak nem te? :)

az előző poszt esetében ez a népi bölcsesség nem igaz. :) ez FONTOS!

vkindustrial 2009.02.18. 11:37:02

@lodenkabat: A televíziózás lényege röviden:
Fő profil: 12 perc reklámozás óránként
Másodsorban: a fennmaradó idő kipótlása valamivel

ColT · https://www.boredpanda.com/author/hcl/ 2009.02.18. 11:37:44

@prüntyike: Nekem nincs. Meg kurva sok embernek az országban.
Amúgy a filmgyártók így is hülyére keresik magukat a filmekből. Nem beszélve arról hogy milyen fos alkotások készülnek mostanában.
Nem is különösebben nézek filmeket, pont ezért + mert folyton itt lógok :D

Amúgy az egyik tanárom BSA-s volt az egyetemen. Ő hozta a legjobb stuffokat + amúgy is azért tartotta a tanszék, hogy ne basztassák őket az illegál programok miatt amikkel oktattak mert az egyetem a büdös életben nem vett volna meg több millás cuccokat.

prüntyike 2009.02.18. 11:39:59

értem. tehát a digitális tartalmat (mivel digitális) hát ugyan lehessen már szabadon lopni, mert amúgy sem tudnánk megvenni. logikus és érthető, hát még a szolgáltató szempontjából.

nincs pénzem X termékre ezért inkább ellopom. (pls ne gyertek azzal a példával, hogy nem származik kára ebből senkinek, hát dehogynem.)

ColT · https://www.boredpanda.com/author/hcl/ 2009.02.18. 11:43:32

@prüntyike: No akkor kezdjük, hány legál filmed, programod van?

Amúgy meg sztem mindenki jól él ezen a piacon ma.

A filmgyártók hatalmas bevételeket produkálnak.
A warezolók szintén.
A filmnézők meg tudják nézni a filmet moziban + megszerezni DVD-n utána esetleg.
A szerzői jogvédők jól keresnek, néha lekapcsolnak valakit aki elég balek hogy a lakásán legyen a szerver :D

Élni és élni hagyni.

MaCS_70 2009.02.18. 11:45:58

Halihó!

Prüntyike: a fájlmegosztó hálózatok használata legális. Jogvédett és a védelem tartalma szerint nem közzétehető állományok megosztása illegális.

Üdv: MaCS

prüntyike 2009.02.18. 11:48:13

ráhibáztál.

évekkel ezelőtt volt főnököm felnyomott a rendőrségnél, hogy állítólag lenyúltam a rendkívül fontos üzleti adatait, ezért tartottak nálunk egy házkutatást. minden lemezt elvittek, adatokat ugyan nem találtak, de megállapítottak durván félmillányi kárt. megúsztam, de azóta teljesen legális életet élek. megvagyok anélkül amire nincs pénzem.

prüntyike 2009.02.18. 11:49:22

valóban, linux isokat legálisan lehet torrentezni :)

ColT · https://www.boredpanda.com/author/hcl/ 2009.02.18. 11:53:42

@prüntyike: Figyu, felnyomás ellen nincs védelem. Azon is kötekedhettek volna hogy pl. van egy biciklid amiről nem tudsz számlát mutatni mert kéz alatt vetted a kedvenc haverodtól.

A BSA oldalán is volt (lehet még van) régebben egy felnyomó form...

Más.
Jobb helyeken örülnek az emberek ha az általuk írt programot, filmet valaki használja nézi. Nem kérnek érte pénzt, ill. adományokat elfogadnak + üzleti célokra esetleg kérnek supportért díjat ha akarsz supportot.
Ismerős? Linux?

Szerintem az egész free software piaccal az a baja a Microsoft-féle szarházi cégeknek hogy bebizonyítják hogy nem csak pénzéhes módon lehet jó cuccot csinálni. Hát még megélni belőle (a Novellnek elég jól megy mióta a SuSE-t nyomja...)

Rob67 2009.02.18. 11:54:15

@Banxa:
Az eccerű juzer ne használjon otthon nagy sávszélességet?
Te mekkora fasz vagy ecsém!

ColT · https://www.boredpanda.com/author/hcl/ 2009.02.18. 11:56:59

@prüntyike: Meg azt nem értem hogy x ilmcég csinált 1985-ben filmet, amit mittomn hány év után már a kutya nem néz, azt ménem lehet letölteni?

Filmszakos, filmkritikus haveroknak vaze olyan filmeket kell megszerezni amiket az életben nem fogsz itthon (meg máshol sem már) legálisan megkapni Na akkor mi van?

Egyéként említett haverok miatt szoktam járni filmes eseményekre fotózni. Beszélgettem már néhány nagyobb filmes személyiséggel (magyarokkal), rendezőkkel, operatőrökkel.
AZ összesnek rohadt sok letöltött filmje van...

ColT · https://www.boredpanda.com/author/hcl/ 2009.02.18. 12:01:59

@ColT: Jó, tudom a szerzői jog a filmeket asszem 15 évig védi de akkor is.

Tsabi 2009.02.18. 12:02:15

A legalizalos kerdeshez nem tudok hozzaszolni, nalunk nincs matrica a dvdn, viszont 5 ev letoltendo, ha elkapnak. Marmint ha uzletszeruen, ha csak juzer vagy, akkor 50-60 ezer ojro buntetes. Ha a szolgaltato weboldalan 1 perc alatt megtalalhato, hogy az iptv a dsl-re ul ra savszelben, akkor nem ertem a postot. Az kulon magyarosch, hogy nem csomagban veszem a dogokat, hanem kulon-kulon, mer megsporolok 3 forintot. Igaz ramegy egy napom az ugyintezesre, de sebaj. Ha utolag kiderul, hogy a ferrari kasznimba nem passzol az egynegyes uno szivodizel, akkor meg a fiat konszern a barom, es bepostolom a homarnak.

prüntyike 2009.02.18. 12:03:05

@ColT: szerintem azt, hogy mit csinál a tartalmával X idő után, a jogtulaj dönti el. azt is, hogy kiadja-e, azt is hogy nem. ez így normális, nem?

Ez a "gonosz kapitalista" világ a _pénzből_ létrehozott (akár digitális) javakért pénzt mer kérni, uramatyám...

prüntyike 2009.02.18. 12:05:34

...persze amíg él a jogvédelem:)

ColT · https://www.boredpanda.com/author/hcl/ 2009.02.18. 12:09:37

@prüntyike: Nem az a bajom hogy pénzt kér, hanem hogy
1. sok esetben van alternatíva
2. feleslegesen is kérnek pénz
3. itthon egyszerűen nincs más választásod. Na ne már hogy lelkiismeret-furdalásom legyen azért mert egy idióta hülye picsa, aki tele van pénzzel szerepel 1 filmben, amiért én nem fizetek - nekem meg nincs saját lakásom sem. A picsa meg akkor is tele lesz pénzzel ha nem veszem meg a fosom filmjét.
Bocs.
Ha lenne pénzem akkor biztos megvenném azokat a filmeket amik tetszenek, de per pillanat örülhetek ha a fosos munkahelyem megmarad.

IndaMuncher 2009.02.18. 12:22:20

Ha annyira tetszik valami, meg lehet venni kifutási idő után is. 2-3000 ft például egy jó, bár picit régebbi játékszoftverért nem pénz, (Igaz ezek "fapados" kiadások extrák nélkül) a filmekről meg ne is beszéljünk, 1000 forintért is meg lehet veni őket.

Banxa - Changes 2009.02.18. 12:44:43

@Rob67: És ehhez nekem most mi közöm?
Nem faszozunk ám csak így a levegőbe!Ezegyszer elnézem.

ColT · https://www.boredpanda.com/author/hcl/ 2009.02.18. 12:48:43

@F.house: De azért a uTorrent nálad is ott a tálcán ;)

Vin 2009.02.18. 13:27:49

Moli! Ez is egy módja a megrendelésnek, de édesanyám a standard way-ként megadott telefonos utat választotta, ahogyan ezt az opciót a digitv a megrendelés módjaként megadta. Nem lenne logikus, ha a szerelőnél jelentkezne, hogy kéremszépen, tessen már hozzám bekötni!? Továbbá nem volt módja interneten tájékozódni, hiszen éppen az internetkapcsolat kiépítése volt a project célja.
Megszeppent kisgyerek: Igazad van, nekem is, ahogyan mindenkinek, aki a kereskedelemben dolgozik, vagy van némi rálátása a piacgazdaságra logikus a levezetésed. A másik oldalon viszont ott van édesanyám igazsága, akinek X összegért, X határidőn belüli ajánlatot adott a cég egy adott szolgáltatásra. Márpedig a szóbeli ajánlattétel szerződésnek minősül. A dolgok kimenetelének szempontjából sajnálom, hogy anyukám nem asszimilálódott kellőképpen a mai üzleti világ gondolkodásmódjához/ban, nyelvezetéhez, és nem tette fel rutinosan a kérdést, hogy ugyebár ez a marketingduma, és valójában fél évet kell várnom, kedves ügyintézőkisasszony? Nem, ő naiv módon elhitte, hogy amit mondanak, az úgy van.
EnZsolt: örülök, tényleg, reméljük, a későbbiekben sem lesz okod panaszra. Ha így lesz, kérlek, tudasd, mindenképp indíts blogot, mint az első alany, akit a szolgáltató maximálisan kiszolgál! ; )

IndaMuncher 2009.02.18. 13:29:16

@ColT: Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem, de amennyire lehet igyekszem eredeti dolgokat venni, amúgy sem vagyok egy letöltőbajnok.
De pl ez a hozzáállás, hogy: "Minek tv, ott a torrent?" ...
Baszki nem ugyanaz a feeling, önszántamból nem ülök le pl sorozatot nézni, de ha adják a tvben, megnézem, de ezt hiába magyarázom a 'bajnokoknak' pláne meg ha az embernek nincs annyi tárolókapacitása akkor megint bukott a torrent dolog.

zolko001 2009.02.18. 13:32:10

Nálunk egyszer faterom ment be a Digi ügyfélszolgálatára miután a telefont 20-ból egyszer sem vették fel (szerződni akartunk velük). Erre bent az irodában azt mondták hogy nincs idejük felvenni a telót. Faterom megcsörgette őket mobilról mire kiderült, hogy nincs is bedugva a telefonjuk...háháháháhá...ekkora gedvákat...na mindegy...ennek ellenére Digink van és egyelnőre teljesen meg vagyunk vele elégedve: TV:70 csatorna 2700 csokitallér, Net:30megabit le és fel is (hasznos az...és nem csak filmeknél...de azért jó érzés ha 5 perc alatt lent van egy kis néznivaló:-) )3500 csokitallér, Telefon: ingyé...csak a mobilhívásokért kell fizetni ...de azt is másodperc alapon és olcsóbban mint a Trééknél....
Haverom Magenta ködbe burkolózott és neki is levesz a sávszélességből a tv (na nem mintha az Ő "netezési szokásaihoz" nem lenne elég a fennmaradó is bőven...), ráadásul annyira még egy sima képcsöves 55 cm-es tvnél sem láttam frankónak a minőségét, hogy esetleg ezt "bevállaljam" (de ronda ez a szó) egy LCD-vel is.

ez-a-nick-már-foglalt 2009.02.18. 13:37:53

Én is imádom az összes szolgáltatót! Nálunk, amikor UPC telefonra váltottunk számhordozással, a UPC szépen leszervezte a szolgáltatóváltás napját, csak éppen amikor kikapcsolta a T-Com a szolgáltatását, hogy átadja nekik, és kijöttek a UPC-s szerelők, akkor ők közölték: Ja, hogy itt még nincs is kábel? Akkor itt nem tudjuk bekötni a telefont. Az előzőleg eszükbe se jutott, hogy az új ügyfélnek, honnan a rákból lenne a házában UPC-s madzag?

Aztán elkezdték a kábelt behúzni, de mivel belefagyott a hó-lé az utcában a földkábel csövébe, nem ment a dolog. Erre öntöttek utána még egy kis melegvizet, hogy legyen még, ami belefagyhat.

A UPC becsületére legyen mondva, hogy amikor otthagytam őket, akkor viszont egyből kp-ban kicsengették az addigi túlfizetést, és nem álltak "bosszút", mint egy-két másik cég ilyen esetben.

Fehértigris 2009.02.18. 14:14:00

@F.house: Igen előfordul. de néz körbe a piacon az aktuális dolgok árairól. Egy Friss lemez, bármelyik nevesebb előadótól, 5000 Ft nál kezdődik. A filmek szintén. Emellett egy párnak is minimum 3-4 ezer forint egy mozi.
Amíg mi itthon ebben az országban ezt nagyon ritkán engedhetjük meg magunknak, hogy a 3 kedvenc előadónk összes lemeze ott virítson a polcon a kedvenc filmjeink mellet a polcon, addig minden más országban ez nem egészen így van.

1. eleve olcsóbbak kint az eredeti dolgok árai, és furcsa mód, újraírható lemezen kívül más nem is kapható.
2. jóval nagyobb az átlag keresett.
3. egy statisztika szerint benne vagyunk az első 10ben ami a torrentezést illeti. Vajon miért?????

ha majd itthon is az lesz, hogy nem kel átgondolnom azt, hogy eszünk és letöltjük a kedvenceinket, vagy nem eszünk, de megvan eredetin ugyanaz, akkor majd visszatérhetünk a torrentezése...

Tsabi 2009.02.18. 14:24:07

@Fehértigris: nem belekotni akarok, de a helyes alternativa az "eszel es TV-zel", nem az "eszel es torrentezel" lenne. De mindenki azt csinal amit akar, ill szabad :)

Almatlan Jozsi 2009.02.18. 14:27:56

Megakartam nézni a Happy go lucky-t. Fogom letöltöm torrentről. Elkezdem nézni. Idétlen picsák röhögnek gusztustalanul a képernyőn. 5 percen belül a csaj elővesz 2 nyers csirkemellet a melléből és mutatja, hogy milyen poén. (Éppen vacsoráztam volna közben)
Ekkor fogtam az egészet és lekapcsoltam. Még egy ilyen szar filmet hát bázzeg. És ez kap 94%-ot a rottentomatos-on, nincs az embereknek izlésük. Semmi történet, csak primitív, olcsó poénokkal húzzák az időt.
Le is töröltem egyből.

De ha moziba vettem volna rá jegyet 1500 Ft-ért ki térítette volna vissza nekem a jegy árát???

Hülyének néznek minket a kiadók, azt hiszik, hogy nekünk még a szart is el lehet adni. Ha ők nem csinálnak normális filmeket, és normális review-kat ami alapján el tudom dönteni, hogy érdemes-e megnézni a filmet, akkor én minek fizessek? Ők átverhetnek engem valami ócska szarral de én meg nem kukkanthatok bele, mielőtt eldöntöm, hogy megveszem? Hát bocs én ebből nem kérek. Try before buy.

petyo 2009.02.18. 15:13:06

Papíron T-mentes vagyok! Nem volt könnyű, de sikerült. Hehe.

moli 2009.02.18. 15:40:39

@Vin: nyilvan, de nehogymar ne segits neki: osszeszeded az infot es elmeseled.
vagy irsz a homarra.

Vin 2009.02.18. 15:53:28

Moli!

Segítek én, ha tudok róla, néztünk is neki szolgáltatót, többet is, ám mire kiötlöttük, hogy ki lenne az ideális jelölt, megrendelte magától. Végülis, a tájékoztatás alapján nem volt rossz az ajánlat, csak a háttéranyaggal nem számolt...
de kötözködj csak, biztos sok a frusztrációd. Ha akarod, írok még pár körülményt, amit félreérthetsz, vagy össze/bele/átmagyarázhatsz! : ))

ColT · https://www.boredpanda.com/author/hcl/ 2009.02.18. 16:08:05

@F.house: Nekem van TV-m (tuner a gépben) de szinte csak híradót nézek...

Torrentezni sem nagyon szotam, általában olyan sorozatokat amik itthon nem mennek (Big Bang Theory, Earl...)
Egyébként ezeket pl. végignéztem, magamtól.
Barátok köztöt, hasonló fosomokat akkor sem néznék ha kényszerítenének...

Yooha · http://indafoto.hu/yooha/lego_architecture 2009.02.18. 18:01:35

Az, hogy interneten jön a TV, és nem TV kábelen, az miért jobb? A sima TV képminősége is tökéletes. Vagy valaki a képminőségért, és nem a tartalomért néz TV-t?

megélhetési SÜNöző (retro homározó) 2009.02.18. 19:04:21

"T-com, T-online, T-mobile, T-kábel előfizetéseim vannak"
:-D
kell-e megszólalnom-e ezek után e?

Lidérc · http://feldolgozasalatt.blog.hu/ 2009.02.18. 19:19:27

@Lidérc: "néha előfordul, hogy kis időre elmegy a net, vagy nagyon kicsire esik a sávszél, de ez ritka, és engem annyira nem zavar, mert ócsó" Mint ahogy most délután is, így esélyem sem volt elsőzni. :(

seric2 2009.02.18. 21:37:08

A T-...a 21.század szégyene. Egy hónapja nem tudok egy csomagváltást elintézni. Száz ügyfélszolgálatos van, de senki semmit nem tud. Írtam e-mailt, faxoltam, amit kértek, bementem a T-Pontba...Tragédia. Most egy még az eddiginél is drágább csomagról küldtek szerződést.

+1+1-1=+1 2009.02.18. 21:45:14

@megélhetési sünöző / Mégegyszer elnézesét kérek!: Nem kell sünike......
Teljesen tisztán látom a motivációdat és az igyekezetedet, remélem mások is észlelik.
Biztosan jó felé haladsz?
Jóól vagy?

Fairy Girl 2009.02.19. 08:12:01

Capo di tutti Capi 2009.02.18. 10:28:50

OK, bannoljon. Gondolod hogy érdekel? :D lol. Nem hinném, hogy itt elkövetett munkásságom alatt én lettem volna a legbunkóbb, legbeszólósabb kommentelő...

ayeti azaki - távolkeleti segédmunkás 2009.02.19. 08:47:32

"Történt ugyanis egy szép napon, hogy kedves barátom elhagyva a családi fészkét új lakásába költözött, felvállalva a házból még hiányzó kényelmi eszközök beszerzésével járó hercehurcát. Itt kerül a képbe mindenki "kedvenc" T-je."

Irritálóan műanyag a stílus.

B! 2009.02.19. 09:03:53

Nem lehet már T-mindenféle mellé T-Home előfizetést is kötni, mert már az egészet T-Home-nak hívják, a többi "megszűnt".
De a lényeg nem ez, hanem az, hogy a megörökölt matáv hálózatokat majd korszerűsítés után biztos lehet rendesen használni, addig nemnagyon. Egy iptv kb 4 megát eszik a sávszélből, ezt kell bírnia a hálózatnak a meglévő neten felül. Ha a kettő összege nagyobb, mint amit bír a hálózat, akkor nem lesz telepítés. Néhol ez a központtól csak nevetségesen kevés távolságig nyerő.
A beszélgetést rögzítették, lehet reklamálni. De furcsának tartom, ha valaki lecsapja a telefont, főleg úgy, hogy az ügyintéző nem bonthatja a vonalat. A T-t nem szoktam hívogatni, de egyéb helyeken pl Voda és OTP (nem, nekem ott nincs OTP-s számlám, én sikeres vagyok) a beszélgetés végén még odaböki mégegyszer az ügyintéző, hogy xy-nal beszélt.

És ha van kábeltv, akkor minek az iptv?
Rögzíteni? Tunerkártya a gépbe, vagy merevlemezes DVD felvevő. 1ik se drága.
Az iptv meg csak egy készüléken elérhető. Kábeltv-re is lehet kérni digitális cuccot, ha nagyon kell a plusz csomagok miatt.

Fairy Girl 2009.02.19. 09:48:33

Én nem nagyon értem, hogy ilyenkor miért van megint az, hogy "minek az neked"? Hát ha egyszer olyat szeretne, lelke rajta nem? Az ő dolga. Nekem is IPTV-m van, mégis ember vagyok. Érdekes, azóta nem is nézek 10 percenként reklámokat :) (Felvétel vagy pill. megállítás, lejátszás, átpörgetés.)

xahib 2009.02.19. 15:39:23

szerintem nem tette le a telefont, hanem megszakadt.
Az ügyintéző éppen nézte a TV-t internetezett, és ebben a pillanatban elfogyott a sávszélesség, és bontódott a vonal... :)

B! 2009.02.19. 17:17:48

Igazad van, Lány!
Kifjetve arra gondotam - de persze azon is lelke - hogy mindkettő egy külön előfizetés. Pl kábeltv mellé a settopbox az csak havi párszáz forint plusz amikor épp nem ingyenes. Bár azzal ugye nem tekergetjük az adást.
IPTV-vel pedig résen kell lenni, hogy ne menjen bele a reklám.

1edinick 2009.02.19. 19:43:22

A Témához annyit:
Egyértelműen le van írva hogy az iptv mint internetes szolgáltatás létezik (IP mint internet protokoll) tehát ha a hálózat csak (teszem azt 4 mbitet bír) akkor sajnos a net teljesítményét csökenti tvnézés közben (egészen pontosan 2Mbittel, mert annyit eszik az iptv). De kérdem én netezéshez nem elég a 2, 1, 0,5 mbit? Szerintem de. (jó, nekem 30/20-as netem van a diginél, és ki is használom, de én olyan munkát is végzek, ahol szükség van a távoli felügyeletre nagy sebességgel akár több gépre is.) Jah hogy warez? Gyerekek az törvényes már? Örülj, hogy van lehetőséged egyáltalán letölteni büntetlenül...

@Vin: Én akkor zsebből tejelek?
Bazz' nem, és mégis 1 héten belül bekötötték... Jaaa, hogy kell hogy legyen bekötve a kábel a házba, jaa, hogy kell hogy éljen már az optika, jaaa, hogy kb 10 szerelő van, jaa, hogy nincs hűségidő és a szerződés a bekötésig csak szándéknyilatkozat amitől bármikol elállhatsz? Fujjdeutálom amikor ilyet ír valaki!