Tékozló Homár

A haldokló médiabox és a UPC

2009.02.20. 13:15 | jackyll | 112 komment

Mit érdemel az a bűnös, aki 2 év hűségnyilatkozattal előfizet műholdas tévére, mert az ügyfélszolgálat azt mondja neki, hogy kábeltévé nincs, pedig van? Csurika kedvenc műsorait először a szél fújta el, aztán utána vagy a médiabox halt meg vagy nem tudták cserélni vagy nem működött benne a kártya vagy megint elromlott:

2008 januárjában költözés miatt szolgáltatót váltottunk, a UPC mellet döntöttünk, ráadásul 2 év hűségnyilatkozattal. Első hibaként felhívtuk a UPC ügyfélszolgálatát, hogy az adott címen milyen szolgáltatást tudnak ajánlani. Azt mondták nincs „normál” kábeles kiépítés, de van „tányéros” tv! Megrendeltük! Persze utóbb kiderült, hogy a házban másnak már van UPC kábelen, csak sajna mi ezt nem vettük észre. Nem baj, gondoltuk jó kis felvevős tányéros tv, jó lesz nekünk. Vége lett a télnek, jött a tavasz, és jöttek a viharok és elment az adás újra és újra. Betelefonáltunk, szoftvert frissítettek, újra és újra. Nem segített, beletörődtünk. (második hiba) Teltek a hetek elkezdett lefagyogatni a rendszer, a médiaboxunk beadta kulcsot. Szoftvert frissítettek, nem egyszer, nem kétszer. A frissítések 1-2 hétre megoldották a problémát, ha nem, akkor közölték, végleges a boksz hibája, cserélni kell. Mivel nap közben, mint a legtöbben, dolgozunk, nem rohantunk azonnal csereboxért, a hiba általában 1-2 nap alatt magától megszűnt, ilyenkor örültünk. (harmadik hiba)

2008.12.07. napján véglegesen megadta magát a médiabox, cseréért a legközebbi partnerükhöz kell mennünk. Akinek persze nincs boxa, állítása szerint 2 hét múlva lesz. Mivel botor módon addig is nézni szerettük volna a tv-t, körbetelefonálgattunk, 2 nap után sikerült Budapest másik végén találni egy csereboxot és egy segítőkész szerelőt, aki munka után „hazafelé menet” elhozta egy darabig a boxot, így nem az egész, csak a fél városon kellett átzarándolkolnuk érte. Azt mondta tegyük bele a régi kártyát, jó lesz az. Persze nem volt jó. A hibaüzenet szerint nem a boxhoz tartozó kártyát tettük bele.

Betelefonáltunk ismételten (negyedik hiba)-1221 egyébként nem ingyenes-, közölték, hogy összehangolják a kártyát és a médiaboxot, pár óra és újra működik. Persze nem így történt, 44 óra és 15 hozzá nem értő ügyfélszolgálatos és legalább 25 betelefonálás után december 11.-én egy tapasztaltabb ügyfélszolgálatost sikerült kifognunk, és ő érdemben tudott segíteni. Persze csak úgy, hogy ajánlott egy UPC partnert, akinek volt egy újabb médiaboxa (mert persze a cserebox is „véglegesen meghibásodott” szerintük) Ők végül lecserélték, kipróbálták, beregisztrálták és, működött…… 1 napig. Valószínűleg a 44 óra alatti több tucat hívásunk után valaki a UPC operátorok közül is beregisztrált valamit, de persze nem a megfelelő boxot…. Ekkor már rutinosan a partnerüzlethez fordultunk, akik ismét rögzítették a helyes számokat, végre megint működött minden.

Gondoltuk, hogy valami kis kárpótlást megérdemlünk a több órányi telefonálás és a lefutott kilométerek után, de nem! Kérelmünkre röviden azt a választ kaptuk, hogy kollégáik 5 napon belül elhárították a problémát és ezért nem jár nekünk semmi. Kollégáik! Hát persze. Nem mi, nem a partnerüzlet.. (3-4 felháborodott levél után, egy havi előfizetési díjat jóvá írtak, de az kb. a telefonköltségünket fedezi, nem többet) Sajnos a hűségnyilatkozatunk még tart, mivel felmondása szép költséggel járna (ügyintézőt idézem: fizesse be és majd megfellebbezi…), megtartjuk, és gyakorlatilag rendelkezünk egy szép, nagy, fekete digitális órával, mert a box leggyakrabban csak az idő kijelzésére alkalmas…)

És evvel nincs vége. Békés 40 nap után ismételten megjelent a hibaüzenet, miszerint nem jó kártya van a boxban, valaki valamit ismét elhangolt… mivel már tudtuk, hova forduljunk, röpke 2 nap alatt elhárult a hiba…. Mondhatnám, hogy boldogan éltünk, míg meg nem haltunk, de a  napokban a boksz ismét „véglegesen meghibásodott”…. És kezdődik minden elölről…

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

warcry83 2009.02.20. 13:24:08

hetedik te magam legyek!

staropramen 2009.02.20. 13:25:02

Sztrovacsek akkor a probléma megoldása nálad már rutinná szelidült. Ha nem lenne -valld be- hiányozna.

Hurrá Torpedó · http://www.youtube.com/watch?v=br-D7UneS0E 2009.02.20. 13:29:33

a dohányzóasztal üvegére vajon rá lehet e szerelni a tetőboxot fúrás nélkül, amibe biztonsággal elhelyezthető lenne a boksz, mielőtt az ügyvél idegességében baccpacskerrel vagy palkovicsné laptopjával teljesen szét nem töri?

elwood 2009.02.20. 13:31:28

Hát ez durva. A médiaboxot be kell küldeni a UPC ablakán át, ráceluxozva a hibaüzenetet.

Ha mégis marad, kis kovácsoltvas médiaboxtakaróval el lehet takarni míg tart a hűség ne röhögjenek a látogatók, mint az il ferro matricákon.

(Mondjuk két évre szerződni ... addig egy házasság tart, nem egy tv előfizetés ...)

Szombat! 2009.02.20. 13:31:39

Kijelentem, hogy recece!

gelsystem 2009.02.20. 13:32:19

...nyÓcadik utas a benzínkutas!!! ez FONTOS!
téglará, kirakaton be!!!
.
.
ÖRÖMMEL JELENTEM BE, A MAI NAPON MINDENFAJTA KAPCSOLATOMAT MEGSZÜNTETTEM A júpíszível:):):)
hogy dögölnének meg, na, ez a legFONTOSabb:):):):

Hurrá Torpedó · http://www.youtube.com/watch?v=br-D7UneS0E 2009.02.20. 13:36:53

nekem semmi bajom a jupíszível. mondtam hogy én koaxot akarok, és gyüjjön belölle a maunikasó a győzikke, meg a számittógíbbe is bele tuggyam dugni.

és megyez. gond nélkül. 3 éve. sőtt. most vettem észre hogy alap csomagot fizetek és mindent tudok nézni a tévén. még az édzsbíót is. pedig régen nem lehetett.

orient 2009.02.20. 13:47:36

Hibákat magad soroltad! Sajnos néhány saját hiba szerintem. Ennek ellenére az upc ról én is hallottam gázokat. Én másik szolgáltatónál vagyok és minden mükszik. Szerintem ez addig van amig:
1. nem akarsz szerződést bontani.
2. minden működik rendeltetésszerüen.
ha ez a 2 pont teljesül akkor nincs gáz, ha nem akkor szerintem minden szolgáltató ugyonolyan genyó lesz mint a többi.

Mellesleg nézd a jó oldalát: megmentettek egy csomó, győzike, mónika sótól! Nekem mióta elromlott a TV-m (pár hete) rendesen emelkedett az IQ szintem!

goes 2009.02.20. 13:49:18

Már hatodik éve ketyeg a nem tekergetős tányéros tv vevőnk és soha semmi probléma nem volt vele. A UPC is mindig korrekten intézte az ügyeket.

Szőrgyáros 2009.02.20. 13:50:16

@Hurrá Torpedó: Akkor te a "maunikasó és győzike" ellenére is sikeres lehetsz...

Tsabi 2009.02.20. 13:53:40

Minalunk nincs upci meg hapci, van helyette unitymedia. Kb hasonloan ertelmesek, es a mediaboxok javitasaval hasonlokepp tundokolnek. Nem is hasznalja oket senki, max az elso napon, amg aktivalni kell a kartyat. Aztan a kartya at egy kinai dekoderbe, aki nem kerdez, nem felesel, csak dekodol. Ugy 25-30€-tol vannak lavorhoz valoak, ha valaki ocsitottat akar. Ha az upc lavoron nds kodolassal sugaroz, akkor utolag elnezest kerek.

Tsabi 2009.02.20. 13:55:50

Hozza kell tennem, en elso korben lefagytam, amikor megtudtam, hogy odaat a dsl modemet a szolgaltato szerelgeti/szerelgette. Szoval javitsatok ki, ha nagyon mas nalatok a rendszer

Hurrá Torpedó · http://www.youtube.com/watch?v=br-D7UneS0E 2009.02.20. 14:02:06

@Szőrgyáros: van ez így.

lehet úgy sikeres az ember hogy upcs, pannonos, erstés, van üveglapos dohányzóasztala, nincs tetőboxa.

mazsolina 2009.02.20. 14:08:36

jéézusom, most megijedtem, nekünk is mediaboxos

ZiziZazie 2009.02.20. 14:09:04

@gelsystem: taps-taps!
ma végre én is lemondom a upc!

mazsolina 2009.02.20. 14:11:01

bár nekem nem tányéros.
meg nem a maunikát nézem, mert ennyi egy-két fogú ember a világban sincs:))
vagy kiverik a fogukat a műsor előtt:)

"azta" 2009.02.20. 14:17:13

www.kovacsoltvasmediaboxtakaro.hu/upcmediaboxok
de! ne bádogosmunkát rendelj és ne versenyeztess! akkor talán...
:D

Impega 2009.02.20. 14:22:24

De jo! uj poszt:)))

lótumfaktum 2009.02.20. 14:26:22

@Hurrá Torpedó: JÚZER vagy pajti!!!!!!!Nagy nyilvánosság előtt el mondani,hogy TE jól jártál.Nem tudod mi vár rád.Rövid időn belül meg keres a Jusztis Instrunent menses ,s majd követeli rajtad az 1200 ÉVRE elmaradt hasznát melyet TE nem fizettél ki nekik Mert Ööők elöbb itt voltak mint TE!! részvétem szólj ,ha gyűjtés indul érted. www.youtube.com/watch?v=0wivMmZPUu4

Hurrá Torpedó · http://www.youtube.com/watch?v=br-D7UneS0E 2009.02.20. 14:32:47

@lótumfaktum: nem én járok jól, hanem pl a posztíró rosszul. nem velem kellene foglalkozni hanem a posztíróval, vagyishát azokkal az emberekkel akik rosszul járnak. ha a homárposztokból vetítek a lakosságra akkor sokan vannak... másrészt kicsit zavaros az irományod. de nem baj. van még hely kommentnek gyakorolni.

Hithű ateista 2009.02.20. 14:34:27

Öcsém, neked aztán birkatürelmed van.
És még azt hittem, én türelmes vagyok, de már a helyedben felrobbantam volna.Tuti.

elwood 2009.02.20. 14:36:05

@Tsabi: "hogy odaat a dsl modemet a szolgaltato szerelgeti/szerelgette"

vannak szeresd magad konstrukciók is.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.02.20. 14:36:12

" szoftvert frissítettek, újra és újra."
Az hogy van hogy a rossz vételt megoldja a SW frissítés?

Humax gyártmányú a box?

Amúgy szerintem ha nem akarják felmondani a hűséget, a fogyvéd neked fog igazat adni ha azt mondod hogy nem tudták a szolgáltatást érdemben nyújtani, valamint félre is vezettek. (Főleg ha a tányéros szar drágább mint a drótos).

Esetleg olyat kérdeztetek hogy ha költöztetni akarjátok, pl. átíratni kábelesre a cuccot, akkor mi van?

maciteso 2009.02.20. 14:36:56

Az UPC médiabox egy rakás kaka.

Először eltűnt a csatornák némelyike.
20. Discovery
24. Animal
27. National Geographic

Majd egyszer az összes.

Aztán a 10. újraindítás után visszajött a fele.

De másnap megint eltűnt.

Aztán a 10. újraindítás után visszajött a fele.

Most már a távirányítóra se reagál (elemcsere sem segít...) de az előlapon léptethető. Úgyhogy mint a új ugrálós videójátékok, ha kapcsolni akarok, ugrok. Tiszta 70-es évek fíling.

De néha újra kell indítani. 10-szer egymás után.

Türelemre nevel. Az ám.

De most telik le a 2 éves hűség, úgyhogy irány a kuka. :):)

ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.02.20. 14:37:45

@Tsabi: Mire gondolsz? Én azt hittem hogy a Trékomos router amikor pirosan villog akkor baja van. Kiderült hogy a Tré csak szoftvert frissít :) Ez úgy derült ki hogy jött egy levél hogy hagyjam már végigmenni :D

mazsolina 2009.02.20. 14:39:19

@maciteso: olyan nekem is van, hogy ki kell kapcsolni, mert nem reagál. meg ugrál a csatornák között önmagától. de még bírja. (végülis csak 3 hónapos)

=mackótestvér?:)

mazsolina 2009.02.20. 14:40:48

@ColT: :)) és te mit csináltál vele, amikor pirosan villogott?:)

Árpóca · http://sosefelejtemel.blog.hu 2009.02.20. 14:42:31

A UPC mindig is szar volt! Nekünk is az volt de eltűntek csatornák folyamatosan...

elwood 2009.02.20. 14:44:51

Mondjuk tényleg nagyon türelmes a user, sztem érdemes belefogni egy UPC-BudapestBank hitelkártya-igénylésbe.

treborc 2009.02.20. 14:45:56

A legnagyobb hiba: nem tájékozódtatok. (utólag könnyű okosnak lenni tudom)A kábeles dolog biztos tuti lett volna. Anyósomék digi tv-vel szívják egy-az egybe ugyanezt mint ti...

Muad\\\'Dib 2009.02.20. 14:46:24

Akkor nem megyek a UPC-hez.. Én most akartam váltani, mert a DIGI Tv-nél lassan minden ügyintézőnek tudom a nevét, mivel az internetem 1 havonta ledöglik, a tv adás meg pocsék lesz cirka 2 havonta. Miután telefonálok, általában rendbejön. Néha közlik, hogy ez már biztos helyszini hiba és kijönnek. Természetesen nem jönnek ki és megoldják valahogy. Szóval az is egy vicc...

mazsolina 2009.02.20. 14:46:29

@elwood: vagy tojásokat patkolni pici szegekkel, ahhoz is hatalmas türelem kell.:)

Impega 2009.02.20. 14:49:31

@mazsolina: Hat ez! Nekem ez uj. Most ertem vissza a dekoltazsvillantos ebedrol :D

mazsolina 2009.02.20. 14:50:14

és volt zoomolás?:) ingyen kávé?:)

Tsabi 2009.02.20. 14:51:44

@ColT: en letepnem az ajtajukat, ha nalam szoftvert frissitenenek. A fali csatlakozo az utolso eszkoz, amihez hozzaferesuk van. A splitter is sajat :) volt meg nagyon regen egy siemens routerem, az akkor villogott pirosan, ha szinkronizalt. Az meg anno trekomos volt, mert masnal nem volt dsl. De ez meg 2001ben volt :)

Androsz · http://wikipedia.blog.hu/ 2009.02.20. 14:53:20

@goes: "A UPC is mindig korrekten intézte az ügyeket."

No igen. Például csomagfigyelés alapján akadályozza a fájlcserélők használatát, arra hivatkozva, hogy a hálózat kapacitását veszélyeztetik. De hogy mit gondoltak, amikor a vevőknek a 10-20 Mbps szélességű sávokat eladták, az titok maradt. Sokan nem is tudják, hogy miért megy olyan baromi lassan a torrent vagy a DC.

Tsabi 2009.02.20. 14:56:17

@Androsz: hehe, ezt mindig is birtam, korlatlan/gyors a neted, de mi mondjuk meg mire hasznald :)) biztos voltmar, de ezert (is) tart itt az orszag..

Impega 2009.02.20. 14:59:15

@mazsolina: Se az egyik, se a masik:((....

mazsolina 2009.02.20. 15:00:09

@Impega: na, micsoda érzéketlen pincérek:)

INSIDER 2009.02.20. 15:00:44

Nálam is hibátlanul műxik minden, igaz nem tányéros, hanem kábeles HD cucc van.

elwood 2009.02.20. 15:02:58

@Impega: Küldenél egy zoomolt képet ? Hátha nekünk is megjön az étvágyunk ...

Impega 2009.02.20. 15:06:26

@elwood: Ohhh, nagyot kellene zoomolni kedves Elwood, annyit nem er meg ;)

@mazsolina: Pincerno volt, raadasul uj.

különvélemény 2009.02.20. 15:08:05

Vihaban mindig el fog menni a kép, a kiesett időt csökkenteni csak nagyobb tányérral lehet.
Ráadásul érdemes szakemberrel beállíttatni a tányért, mert az ilyen szerződéses szerlők xarnak rá, nem húzzák meg a csavarokat, nincs pontosan pozícióban a tányér, rosszul áll a fej, stb.

elwood 2009.02.20. 15:12:52

hát van ám photosop is ... úgy csinálnak a botsáskából szilikonvölgyet ...

2009.02.20. 15:14:49

Szobaantenna. Ennyit mondok. Szarom le a jegesmedvéket a natgeo-n.

Androsz · http://wikipedia.blog.hu/ 2009.02.20. 15:17:42

@Tsabi: Igen, száguldj a szupersztrádán, nyisd meg a honlapokat és töltsd le a leveleidet 10 megával. Mert másra nem fogod használni a netet, te gyökér júzer, azt garantáljuk. Ráadásul a honlapok sokszor késleltetve nyílnak meg, hogy addig is emészd magad a reklámok nézegetésével, emiatt aztán igazán fontos volt az 56k-s analóg modememet lecserélni.

Valószínűleg a digitális tévével terhelik túl a hálózatot, ŐK. Hozzáfejleszteni persze nem akarnak. Ráadásul amikor korlátoznak, egy sima letöltéssel MINDIG igazolható, hogy a hálózatban VOLNA még kapacitás, csak nem neked, gyökér júzer. Bírom.

De az is megérne egy pofoncsatát, hogy a műholdason csak külön pénzért vehetsz olyan programokat, amelyek a kábelen alapból vehetők. Sport1-2, például. Kurva korrektek.

mazsolina 2009.02.20. 15:18:12

@Impega: akkor nem dekoltázst kellett volna villantani, és nem nektek:))

különben a pusáp mekkora egy találmány:))

Androsz · http://wikipedia.blog.hu/ 2009.02.20. 15:19:05

@shitgun: :-DD Ha még csak jegesmackók lennének, de krokodilok, kígyók és egyéb férgek vannak rogyásig.

CsuRi 2009.02.20. 15:19:16

@ColT: A rossz vételt nem oldja meg a SW frissítés, de a csatornák eltűnését, vagy az egész box lehalását megoldja. Vagy nem.. :) A hűségidő leteltét úgy várom egyébként, mint a karácsonyt... :)

CsuRi 2009.02.20. 15:21:18

@treborc: Tájékozódtám én, csak naívan elhittem, amit a telefonos ügyintéző mondott... Mondjuk már a beszerelés előtt többször hülyeséget beszéltek, így megspóroltunk 14 ezret, mert azonnal panaszt tettünk és jóváírták a kezdeti befizetést.. Lehet, ez a UPC bosszúja..

mazsolina 2009.02.20. 15:21:20

@Androsz: a gyilkos botsáskákról nem is beszélve:)

Önjáró Talajgyalu 2009.02.20. 15:21:54

Offtopic, de en a garantalt UPC savszelesseg c. reklamokon rohogok visitva. Pont az UPC reklamoz ezzel, akik mestersegesen visszalassitanak mindent, ami nem mezitlabas http kapcsolat, mondvan, hogy biztos torrent meg ilyesmi... (BP XIII.)

Impega 2009.02.20. 15:25:46

@mazsolina: a mosogeppel egy kategoriaba sorolnam :DDDD

Androsz · http://wikipedia.blog.hu/ 2009.02.20. 15:28:36

@Önjáró Talajgyalu: Elméletileg a garantált sebesség nem teljesítéséért kötbér jár, az ő feltételeik szerint is. Az Elite hub honlapján láttam egy ezzel foglalkozó rovatot. Próbálkozni fogok, nektek is ajánlom.

elwood 2009.02.20. 15:31:11

Nekem megy a torrent UPC teljes sávszélen. Aszonták havi 200G-ig nem piszkálnak, az meg nekem elég ...

Valaki más 2009.02.20. 15:36:36

Nekem is UPC van, a médiabox tényleg szar. De sokat segít, ha a második hibaüzenet után az ügyvéd ír levelet... Megtáltosodnak...

Tsabi 2009.02.20. 15:36:39

@Androsz: no igen, a kezdetek kezdeten volt nalunk is ilyesfele probalkozas, ha jol emlekszem, de nagyon gyorsan elejet vettek az ilyennek. Ha itt egy szolgaltato lusta fejleszteni, akkor siman hulye, mert kismillio masik ceg is probalja eladni a portekajat. Piacgazdasag. Amig csak tcom van, meg tcom viszonteladok, addig a szegeny ember vizel, s foz.

@mazsolina: a pushup monnyon le, jopar igeretes kapcsolatom lombozodott le a kigombolasukkal :) persze meg regen, mostmar olyan vagyok, mint a csiga. Hazas. A pushup nem mas mint egy Alruhas Bazzeg! Le vele! :)

megélhetési SÜNöző (retro homározó) 2009.02.20. 15:49:23

"a UPC mellet döntöttünk"

milyen az az UPC mell?
szilikonos-e?

megélhetési SÜNöző (retro homározó) 2009.02.20. 15:50:30

@Hurrá Torpedó: nem mindegy, hogy koax, vagy hoax :-D
főleg, ha még kis mancsa is van és könyöröge nyújtogatja a bifiduszos tálacska felé.

Impega 2009.02.20. 15:50:57

@Tsabi: Na ha az igeretes kapcsolatnak a pus up hasznalata vetett veget, akkor valoban nagyon igeretes lehett :D

Androsz · http://wikipedia.blog.hu/ 2009.02.20. 15:55:37

@Tsabi: Új reménysugár a Digi Tv/Kábel. (Címet nem írok, mert talán nem szabad.) Műholdas és kábeles tévét is működtetnek, és kábeles netet, ez a poszthoz is kapcsolódik. Egyelőre nem tudok mondani róluk semmit. Net-ügyben: állítólag megesküdtek rá, hogy ők nem fognak korlátozni. Azért papíron szebben fest majd az ígéret, de most még lehet hinni.

Androsz · http://wikipedia.blog.hu/ 2009.02.20. 15:58:10

@megélhetési sünöző: "milyen az az UPC mell?"
Digitális. Az egyik 1-es, a másik 0-ás.

proton1701 2009.02.20. 16:02:09

Hagyd ott a UPC-t .Menj át a Digihez még h fikázzák sokan is. Én megtettem és nem bántam meg. Csákány

Tsabi 2009.02.20. 16:06:19

@Impega: fiatalsag bolondsag, viszonylag hamar rajottem, hogy a mennyiseg es a minoseg nem ugyanaz.. :) mondjuk volt egy ismeretsegem, neki csak falusi pushupja volt (v.ö. zokni) na az ott akkor nalam kiutotte a biztositekot.. :)

megélhetési SÜNöző (retro homározó) 2009.02.20. 16:08:01

@Tsabi: Átérzem a helyzeted. Gondold el, nekünk nőknek hány ígéretes kapcsolatunk megy fuccsba, amikor a kedvesről lekerül az alsógatya. A méret a lényeg, muhahaha!

Tsabi 2009.02.20. 16:13:09

@Androsz: jol hangzik, csak valtsa is be a hozza fuzott remenyeket. Nalunk is eltartott kis ideig, mire konszolidalodott a piac, meg persze telitodott is.

treborc 2009.02.20. 16:15:09

Az igazi megoldás az lenne, ha végre menne a földi digitális sugárzás. Amerikába nem szaroztak, teccik vagy nem, meg van e hozzá a tévéd vagy nincs, pár napja átállt az összes (több száz csatorna) erre a módszerre. Nálunk ez még legalább 3-4 év. Apropó, ha vesztek tv-t azért azt jó ha megkérdezitek, hogy az a típus rendelkezik-e a beépített dekóderrel, mert ha nem akkor külön kell venni majd... Na persze az eladó sunyik, tehát csak okosan!

Tsabi 2009.02.20. 16:22:12

@megélhetési sünöző / Muhaha! ÉS??: kockazat nelkul nincs riziko, ezek a vetkozos dolgok mar csak ilyenek, mindket felnel megvan a csalodas lehetosege :))

Tsabi 2009.02.20. 16:25:53

@treborc: ha van is benne, nem art, ha kompatibilis is a ti rendszeretekkel. Mert egesz ojropaban az mpeg2 a szabvany, nalatok az mpeg4. Igy legalabb kikuszoboltek a zokosok a szurkeimportot, mert nincs honnan. Eljen a makosguba :)

Parajpuding 2009.02.20. 17:00:02

Tény: A UPC hozzáállása az ügyfelekhez 0. Csak addig érdekesek a számára, ameddig aláírod a hűségnyilatkozatot. Minden elégedett ügyfélnek üzenem, hogy ez csak átmeneti állapot. Én is 7-8 évig az voltam, amikoris beütött a krach. Azóta tudom milyen a UPC. Mint egy elmebeteg, bambatekintetű, süket óriás, akinek hiába kiabál az a törpe, akinek a pénzéből él. Csak hajtogatja, mondja és állítja a maga álláspontját (hülyeségét). Kompromisszumkészség 0.
Persze az is igaz, hogy ezt egyrészt csak nálunk tehetik meg, illetve az is, hogy nemcsak ők teszik meg. Ráadásul nagyon nincs sok más választási lehetőség éppen ezért. Hú de messze vagyunk a "nyugattól". Ezer év, mire utolérjük talán.

anarch 2009.02.20. 17:01:36

Én akkor mondtam le az UPC-t, amikor bevezették a 15G-s korlátot. Ez volt hmm. 2000-2001-ben talán? Azóta no UPC, sikeres ember vagyok-e? TV-t meg aztán pláne nem nézek.

Roy 2009.02.20. 17:20:29

Van egy szervezet, úgy hívják, hogy NHH (Nemzeti Hirközlési Hatóság) www.nhh.hu .
Az épület a 1133 Bp. Visegrádi u. 106 vagy 1015 Bp ostrom u. 23-25. Itt fel lehet jelenteni őket.
A bejelentést írásban kell megtenni.

CsuRi 2009.02.20. 17:22:31

@Parajpuding: Pontosan ezt éreztem,hiába mondtuk el ötvenszer, nem oldotta meg senki a gondunkat, csak "türelmünket" kérték ami lássuk be, volt, nem is kevés, de már elfogyott...

CsuRi 2009.02.20. 17:23:47

@Roy: Köszi, Homár és fogyasztóvédelem volt az elsőkör, de megyek tovább. Mi már elszúrtuk, nem vagyunk sikeresek, de hátha már megússza a UPC-rabságot... :)

Xenu a galaktikus lord 2009.02.20. 17:36:09

7 éve van UPC-nk és nem nagyon voltak eddig gondok. A legnagyobb bénaság a UPC-nél az volt, amikor a direct-et mediaboxra cseréltük és be kellett vinnem a régit személyesen. 43 ember várakozott előttem, ami 2.5 órás sorbanállást jelentett. De kb ez is inkább az ostoba emberek hülyesége volt, mert minden szar ügyes-bajos dolgaikat személyesen akarták intézni.

buksikutya 2009.02.20. 17:39:06

sikeres ember nem vagy!

Hun.Spb · http://www.hunspb.blog.hu/ 2009.02.20. 17:48:47

Én Té. Online, Kábel. Mobile nem, az nem jó. A többi jó. Működik, sok éve hibamentesen, ha kérdésem van: ügyfélszolgálat 100%.

CsuRi 2009.02.20. 17:55:41

Minden más nekem is Té. Mobil is. Nekem jó. Tv isTé lesz, amint lehet...próba cseresznye.:)

Janovszki Zsolt 2009.02.20. 18:01:20

@Hun.Spb: @CsuRi:
Egyetértek, T-Rulez, minden működik, internet-tv-telefon-(nekem a) mobil (is)-mobilnet.

Forest (törölt) 2009.02.20. 18:18:36

Matáv drága vala, 4e felett / hó a II csomag, az egyetlen nézhető a BBC prime volt... Lettünk mi is UPC-sek (direct, bronze) Philips (magyar) műholdvevő. 1 éve van meg, egyszer volt gond (a csatornák fele elment) egy bazi nagy vihar után (kb fél éve)
Teljesen jól működik, bár valszeg a hűségidő után csere lesz egy szimpla műholdvevőre (www.sat.hu), mert csak az MTV2-t szoktuk nézni, azt is csak esti mese és menő manó, illetve "zsákkusztó tengeri kalandjai" ahogy a kölykök mondják.
Lenne sok gyerekműsor, de nem akarjuk rászoktatni a kölyköket a naphosszig tartó Thomas, Bob a mester, Sam a tűzoltó és más időgyilkos sorozatokra (pedig a JimJam még a jobb adók közül való)
Mi meg inkább a netet nézzük..

chivas 2009.02.20. 18:32:41

Le a kalappal elötted nagyon jól bírod a kiképzést.Én már tuti egy téglával küldtem volna be a kirakaton!

Androsz · http://wikipedia.blog.hu/ 2009.02.20. 18:53:43

@Roy: Ha megnézed, szúrópróbaszerűen, az NHH határozatait, sajnos látni fogod, hogy elég erélytelenek. Nyilván (?) ennyire van joguk. Első alkalommal rendszerint csak "felhívják" a szolgáltatót a szabálykövetésre. De nincs más, szükség esetén hozzájuk kell fordulni. Mondjuk, akinek közvetlenül, pénzzel tartozik a szolgáltató, azon nem sokat fog segíteni, ha a NHH megbírságolja őket. De szabálytalan gyakorlat megnyirbálása talán remélhető.

Hun.Spb · http://www.hunspb.blog.hu/ 2009.02.20. 19:18:56

@Janovszki Zsolt: Mobil csak azért nem, mert nekem Pé '97 óta, ugyanazzal a számmal. Engem ott ezért szeretnek, és van sok kedvezményem. Apámnak kezdetektől Wé aztán T és azt mondja korrekt.

Lameth 2009.02.20. 19:19:38

Én tegnap lemondtam végre a UPC-s tévémet és netemet. Persze se az UTP se az USB kábel nem volt már meg, de mondom kb 1 ezres, és rendben is vagyunk. No persze...
A csóka közölte, hogy csak kábellel lehet lemondani, vagy perkáljak 24.000 Ft-ot.
Bementem egy kábeleket árusító boltba, és 700 Ft-ért megvettem a két hiányzó cuccot, és egy qrva széles mosollyal az arcomon elbúcsúztam ettől a kedves, szimpatikus cégtől.
A legnagyobbat azon röhögtem, hogy már meg se kérdezték, hogy miért mondom le, csak azt, hogy az új szolgáltató (Digi) bekötött-e már az új szolgáltatást... :D

Androsz · http://wikipedia.blog.hu/ 2009.02.20. 19:26:32

@Lameth: No, hát akkor már ők is hallottak valami kunkorenciáról zörögni. Azt én, egyszerű ember nem tudom felfogni, hogy ha már ennyire tipikus náluk a felmondás, akkor miért nem próbálnak meg legalább barátságosabbnak lenni a megmaradt ügyfelekkel. De a kérdés nem új, már azt sem sikerült senkinek megfejtenie, hogy amikor az új, leendő ügyfeleknek rendszeresen sokkal olcsóbban kínálják a menüt, mint amennyiért a meglévő ügyfelek kapják, akkor miért várják el, hogy szeressék őket. (Ez utóbbi egyébként nem kizárólagos UPC vonás.)

Tsabi 2009.02.20. 19:47:43

@Androsz: szerencsesebb helyeken a szolgaltato bedobja a csalit (uj ugyfelnek occsitott net), aztan lezarja az akciot ugy 2-3 honap utan, es felajanlja ugyanezt az uj csomagot a regi ugyfeleknek is. Regi ugyfel orul mint majom a tormelekcukornak, mer occsitottak, szolgaltato meg megtartott minden regi es elegedett ugyfelet es 2-3 honapig meg a regi aron is szamlazott. Ezek a rohadt kapitalistak ideat kiszamoltak, megeri. :)

Tsabi 2009.02.20. 19:49:32

@Androsz: de azertdrukkolok, hogy valamikor majd azert ez is begyuruzik.. igaz, itt ovatosan duhajkodnak, mert lassan nincs haztartas, ahol nincs dsl.

Androsz · http://wikipedia.blog.hu/ 2009.02.20. 20:00:25

@Tsabi: Hát, öregem, nem tudom, hol van neked az az "ideát", de nem ugyanazon a bolygón, mint mi, nagyon úgy néz ki. Nem baj, várjuk a gyűrűzést.

Tsabi 2009.02.20. 20:15:51

@Androsz: Pedig meg a kontinens is stimmel :) Es mivel a jo oreg matavot az itteni rosa riese vette meg, az uzletpolitika is kb ugyanaz (es ugyanaz lesz, mint itt), ha a piac tovabbi szereploi is hasonloakat lepnek mint ideat, marpedig eddig nagyon lekovettek az esemenyek az ittenieket. Kicsit melyebbrol indult a dolog, es klicsit lassaban megy a fejlodes, de kb. az utobbi 5 evet osszehasonlitva az itteni dsl boom elso 3 evevel - meglepoen nagy a hasonlosag. Szoval van meg 5 itteni ev behozando, az a jelenlegi utem mellett ugy 2015 es 2018 kozott gyuruzik be. Hogy ez jo hir-e vagy sem, azt mindenki dontse el maga :)

Androsz · http://wikipedia.blog.hu/ 2009.02.20. 20:40:04

Már nem is magenta? De egyébiránt meg vannak nekem rossz sejtéseim. Lehet, hogy ott egy szolgáltató már (még?) nem engedheti meg magának, hogy az ügyfél, úgy általában véve, dühös legyen rá, az itteni gyakorlat az én megfigyelésem szerint inkább arra épül, hogy az ügyfél kussoljon, örüljön, hogy ennyi jut. Bezzeg Afrikában még ennyi sincs. De ha 2015-re az a szemlélet is be tud ide gyűrűzni, akkor becsszóra kivárom.

Tsabi 2009.02.20. 20:54:01

@Androsz: nekem a rozsaszin az rozsaszin, akarmit is magyaraznak bele :) Szerintem a dolog inkabb ugy mukodik, hogy a telekom megmarad majd mumusnak mindig is, csak "kinevel" maga melle eletkepes ugyfelorientalt cegeket, mint itt a freenet, es sorolhatnam. Mostanra a telekom is kapaszkodik, epiti az imaget mint barom, dehat ugye ha en egy masik ceg elegedett ugyfele vagyok immaron 6 eve, es feleannyit fizetek ugyanazert, akkor miert is valtsak hozzajuk.. :) A masik fele a dolognak, hogy ilyen ugyfelorientalt szolgaltatobol is van mostanra ugy 3-4, akiket barmikor barkinek joszivvel tudok ajanlani, arbeli kulonbseg mar nem igazan lathato, inkabb a hozzaadott szolgaltatasok (milyen routert kapsz ajandekba, egyeb nyalanksagok) dontenek.

Tsabi 2009.02.20. 20:56:06

@Androsz: bocs, meg annyit, hogy "kivulrol" azert lathato szemleletvaltas, ha csak nagyon nyogvenyelosen, es neha olyan igazan "magyarosan" is. Kell ehhez egy komplett generacio, aki mar nem az atkosbol hozza a beidegzodeseket..

Androsz · http://wikipedia.blog.hu/ 2009.02.20. 21:39:18

@Tsabi: Na, ebben bizony nagyon igzad van. Bár azt hihetnénk, hogy nem így működnek a dolgok, mégis úgy látszik, hogy tényleg megkövültek régi módszerek, meg régi agyak. De azért az is igaz, hogy egy nyugati cég láthatólag gyakran úgy érzi, hogy nekünk, balkáni suttyóknak nem szükséges megerőltetnie magát. Szóval van baj itt is, ott is. Mindegy, ezzel már kilépni készülünk a témából, nem is érdemes hergelni magunkat. Üdv.

Lameth 2009.02.21. 00:27:50

@Androsz: amikor én olvastam már megvolt bennem az elhatározás, hogy ez így nem mehet tovább. :D Épp lejárt a hűségnyilatkozatom, és ilyenkor a UPC ugye kedvesen átáll a kedvezményes árról a listaárra, ami nem kicsit drágább (asszem 7600-ról kb 11.000-re emelte). Épp ideért hozzánk a digi, beköttettem, aztán szabadultam a szórakoztatós szolgáltatótól. Néztem ott is az új csomagokat, de ha szinten akartam volna tartani a sávszélességem, akkor drágább lett volna mint a korábbi akciós ár.
Most 20/10-es netem, és 50 TVcsatornám van (amiből kb 20 érdekel a korábbi 10-el szemben) 2000-el olcsóbban, és hűségidő nélkül (asszem már UPC-nél sincs az új ügyfeleknek). Sikeres nem, csak boldogabb lettem, de nekem ez elég. :D

Almatlan Jozsi 2009.02.21. 00:53:53

Azt hiszem egyertelmu mi a baj.

A box-ban elektronika dolgozik! Csoda, hogy fel nem robbant! Valoszinuleg csak a kis kondit kene benne kicserelni.

Ezert mondom mindenkinek mediabox-bol csak a bimetalosat szabad megvenni. Dehat ugylatszik hiaba ugatok...

Texaszi Láncfűrészes 2009.02.21. 16:27:38

Azé mert ELEKTRONIKA VAN BENNE!!!!

Balage76 2009.02.21. 17:21:57

fél éve váltottam téonlány adsl + upc kábeltévéről digikábel net+tévére.

Nem volt zökkenőmentes a bekötés, de sose legyen nagyobb gondom velük.

amikor le akartam mondani a télányt és az upícít, akkor nagy kerek szemekkel kérdezték hogy miért is? Azért aranyom, mert harmadannyiért jobbat kapok... "dehát mi is tudunk ám kedvezményt adni!" Ja kérem lehet, de ez a hajó már elment...

Eddig 8000 volt a 4Mbit adsl + 5700 a upící tévé. most 2500 pénz a 20/10 Mbit net + 2700 a kábeltévé. Osztjuk sokfelé a lakásban, minden tuti médiabox nélkül is. Ráadásul a digi szerelő ingyen cserélt néhány olyan csatlakozót azzal a szöveggel hogy kínai szarok, amiket annó a upící ember minőségi csatlakozóként szerelt fel. azóta jobb lett a kép...

datoja55 2009.02.21. 21:46:05

Nekem a SOKOL-on szól a Kossuth meg a Petőfi is,de egyiket se hallgatom.Akkor a többi meg minek?

IndaMuncher 2009.02.23. 11:31:13

A UPC most nálunk is kiverte a biztosítékot. Eddig a cselló light, később minimumért fizettünk 4700 -at kétéves hűségért. (sikertelenek-e vagyunk?) Erre most a cselló minimum 1280/256 majdnem 5 rugó, CHELLO BRONZE 2Mbit/1Mbit most 3700ft. (van upc tv-nk tehát szerintem ennyi lenne.)
WTF? Seriously...

Koordinátor (törölt) · urbanlegend.blog.hu 2009.02.24. 14:54:36

Nálunk is tányéros van, nagynéha szarakszik, de a megállítható, felvehető, visszatekekerhető cucc k. jó.

A balhékat meg a helyén köll kezelni. Már az első gondnál fenyegetően fellépni, irogatni, hívogatni mindenkit, etc.

Hűségszerződésből a legegyszerűbb kilépési lehetőség: amikor ők egyolalúan módosítanak vmi piszlicsáré kis félmondatot is, azonnal fel lehet mondani, mondván, a megváltozott körülményeket nem fogadod el. Csak figyelni kell.

Kábelnetet meg messziről kerülöm.

antispammer 2009.02.24. 17:52:36

Ezt miért nem írod ki a blogra?

logout.hu/bejegyzes/fecogame/a_lassusag_mintapeldaja/hsz_1-50.html
süti beállítások módosítása