Tékozló Homár

Torkonakadt Csütörtök - Elfogyott a rizs a Planet Sushiban

2009.02.27. 12:20 | ge | 205 komment

Emelkedik a hangulat. A követető sztoriban már felkészült társasággal van dolgunk, de a kiszolgálás és az ellátás a Planet Sushi-ban sem volt zökkenőmentes. A levél a TGI Friday, Il Patio és Planet Sushi marketing vezetőjének ment el ma reggel.

Update: újabb Planet Sushis és Il Patio-s hőbörgések érkeztek. Erikáékat forró szusival riogatták, Péter pedig 2 óra 40 percig élvezhette a tegnapi vacsoráját, de nem önszántából.

Önnek, mint marketinges szakmabélinek írok, remélve, hogy Önben megvan a kellő empátia és tud a vendég szemével látni.
Tegnap este 10 órára, 6 főre foglaltunk asztalt Torkos Csütörtök keretében az IL Patio – Planet Sushi Venezia Étterembe (Budapest, VIII. ker., József krt. 85.) mert sushit szerettünk volna enni. Sosem voltunk még itt, de nyitottak vagyunk az újra, kipróbáljuk. Amikor telefonáltam (feb.21.) egy nagyon kedves férfivel beszéltem, aki mondta, hogy sajnos már csak az olasz részében van hely, de természetesen megoldható, beírja a könyvbe a foglalásunk mellé, hogy sushit szeretnénk fogyasztani, és áthozzák. Jó lesz, köszönjük.


Csütörtök délután telefonáltak, hogy biztosan megyünk-e 6 fővel, mondtuk igen megyünk.
10 órakor meg is érkeztünk, mind a 6-an, megmutatták hova ülhetünk. Az asztalon még az előző vendég által hátrahagyott poharak és evőeszközök (szalvéta, morzsa, stb) voltak. Eltelt 45 perc. Kerítettünk egy pincért, hogy szeretnénk rendelni. A pincér így szólt: "Nem mondták nektek hogy a rizsünk már elfogyott?"
És akkor már sejtettük, hogy ma éhesen megyünk haza. Akkor kérünk inni. És itt hibáztunk! A rendelést felvette, az asztalt nem szedte le. Eltelt további 18 perc: ital sehol.


Megpróbálom leírni a megfigyelteket:
Mögöttünk egy hosszú asztal, lehett vagy 20 fős társaság, várakoztak mint mi, hogy végeztek vagy akkor jöttek nem tudom. A többi földszinti asztalnál, úgy szintén, és a karzaton is. A japán részébe nem láttam be. Közülünk meg is jegyezte valaki: "Nem veszitek észre, hogy nem csak mi, hanem senki nem eszik?"


2 pincérlány poharak pakolgat, olyan tempóval mint egy átlagos forgalmú napon, közben beszélgetnek. 2 másik pincér szintén pakolgat, tálcákat, étlapokat, a lányok tempójában.
Mellettünk 2 pizzasütő, figyeltem 52 perc alatt sütöttek meg 1-1 pizzát fejenként, persze amíg a pizza a kemencében sült, ők ráértek beszélgetni, mint egy átlagos forgalmú napon. Eközben 2 kész pizza ugyanennyi ideig hűlt a pulton. ÉS KÖZBEN LEGALÁBB 50 FŐ ARRA VÁRT, HOGY A PÉNZÉT A SZOLGÁLATÁSÉRT OTT HAGYHASSA! (megjegyzem az év többi 364 napján meg súlyos pénzeket költenek reklámra és hirdetésre, hogy sikerüljön lasszózni maguknak vendéget)
63 perces várakozás után felálltunk és eljöttünk.

Tanakodás hova menjünk: menjünk indiaiba. Átmentünk az Indigo-ba (1066 Budapest, Jókai u. 13.), jóval 11 után. Itt sem voltunk még. Az ajtón láttuk 11-kor zárnak. Mi azért belépünk, illedelmesen megkérdezzük zárnak-e. És jött a meglepi! "Nem, jöjjenek csak, foglaljanak helyet!"

A pincér segítőkész volt, barátságos, mosolygott, segített ételt választani, 2 perc múlva ital, 8 perc múlva meleg étel gőzölgött az asztalunkon. Véletlenül kiöntöttünk egy őszilevet, azonnal cserélték, új terítéket kaptunk és a kidőltet a végén nem számlázták ki! Hoppá! Hát kérem, lehet csinálni így is. 1 óra múlva már el is jöttünk. A pincér előtt le a kalappal (mondjuk az olaszos - japános tapasztalat után nem volt nehéz levenni minket a lábunkról), hagytunk neki jókora borravalót (pedig egyáltalán nem vagyok az a típus), de nagyon megérdemelte. Mindenhova ilyen pincér kéne! Köszönjük!

Soha nem voltunk Torkos csütörtökön, úgy gondoltuk, kipróbáljuk. Nem is leszünk többet. Viszont sok kérdés megfogalmazódik bennem:

1. Ha előre látják a foglalásból, hogy hány szájat kell megetetniük, hogy fordulhat elő hogy elfogy a rizs, ami mint tudjuk a sushi alapfeltétele? Miért nem rendeltek be többet?
2. Miért nem vettek fel több pincért aznap estére? Nem az történt, hogy egyszer csak, véletelenül betalált egy 80 fős turistacsoport. Ezt már hónapok óta tudták.
3. A szervezés egy nagy káosz volt, és ezen senki nem is próbált javítani. Nem érteztem egyik pincéren sem hogy ez zavarná őket és hogy ezt bárki is igyekezné orvosolni.
4. Meggazdagodni nem a ma estén kellett volna (amikor amúgyis 1/2 áron van minden), ezt egy befekteteésnek kéne felfogni, ami a későbbiekben, ha elégedetten távozik a vendég, többszörösen megtérül. Úgy látszik ez nem számít.
5. A Turizmus Zrt ha már ilyet szervez, igazán felügyelhetné és szabályozhatná, hogy melyik étterem alkalmas a részvételre, mert sokan megakadnának a rostán. Jó a kezdeményezés, csak nincs szabályozva.

Ha ez Önnel történt volna meg, Ön az én helyemben most milyen véleménnyel lenne a saját éttermükről?

Üdvözlettel:
Polly + 5 elégedetlen vendég

 

***

 

Tisztelt Planet Sushi Étterem/Rosinter Magyaroszág!

Szeretném megosztani Önökkel észrevételeimet a Ferenc körúti étteremben Torkos Csütörtökön tapasztaltakkal kapcsolatban.


Már régóta szerettem volna kipróbálni a sushit, ezért jó előre, egy hónappal korábban foglaltam asztalt két főre. Örültem is a figyelmességnek, hogy előző napon felhívtak, biztos megyünk-e.
Bár sokan álltak sorban, nekünk nem kellett várakozni, viszonylag hamar megkaptuk az étlapunkat és rendelhettünk italt. Kiválasztottunk leveseket és egy "combo" sushitálat. A meglepetés akkor ért, amikor a felszolgáló jelezte, hogy sushit inkább ne kérjünk, mert legalább 40 perc, amíg kihűl a rizs, és utána még meg is kell csinálni (!), ráadásul előttünk már többen kértek hasonlót. (Hmm, ez meglepő lehet egy, a sushit a névtáblájára tűző étteremben.) Inkább egyéb ételeket ajánlott, illetve jelezte, hogy hétfőnként is akciós nap van/lesz.

Mivel hangsúlyosan a sushiért mentünk oda, kifizettük italainkat és távoztunk.

A következő kérdések merültek fel bennünk:

-Egy sushira szakosodott étteremben miért lepődnek meg, ha azt kérünk, miért nem készülnek fel a flott és gyors kiszolgálásra? (Hozzátéve, hogy eleve nem volt sok asztal.)
-Amennyiben csak az étlap egy részét tudják megfelelő időhatárokon belül kiszolgálni, ezt miért nem jelzik választás/rendelés előtt?
-Mivel felhívtak előtte, gondolom minden előfoglalásos vendéggel ezt tették. Eszerint lehetett tudni, hogy nagyjából milyen kihasználtságra -feltételezem, teltházra- lehet számítani. Miért nem tudtak mégsem felkészülni?
Vélményem szerint még akkor is jobban jártak volna, ha néhány alapanyagból felesleg képződik, minthogy vendégek elégedetlenül távozzanak.

Sajnálom, hogy nem sikerült megismerkednünk ezzel az ételkülönlegességgel, viszont legközelebb biztos, hogy nem a Planet Sushinál fogunk próbálkozni.
Kár, hogy nem ismerték fel azt, hogy bizony ennek az akciónak negatív marketingértéke is lehet, illetve jól láthatóan nem mérték fel, mire számíthatnak.


Üdvözlettel:
Erika

 

***

 

Elmesélem a mai esténket az Il Patioban (Corvin). Nagyon tanulságos. Megérkezésünk után kb 25 perccel nekem kellett a pincért hívni, hogy végre rendelni szeretnénk. Természetesen az étlapon az általam kinézett főételt nem lehetett rendelni, elfogyott. A leves és az ital 45 perc után érkezett. A vacsora során 3X kértem egy likőr kihozatalát, harmadjára azt a választ kaptam, hogy ma nem hozzák ki!!! A feleségem még 1 pohár gyömbér üdítőt szeretett volna inni, de ő is ezt a választ kapta!!! Kerestem a kandi kamerát, mert ezt nem akartam elhinni.

Mikor 30-40 perces várakozás után az általam külön rendelt sült krumplinál is ezt válaszolta a hölgy, nagyon ideges lettem. Látva ezt 2 perc után ott volt az asztalon. Az evőeszközök koszosak voltak, a terítő és a szalvéta is. Az érkező vendég ha nem akart álldogálni, a még előző vendég által otthagyott terítékhez ülhetett le. A vacsora elfogyasztása (leves, főétel és desszert) 2 óra 40 percig tartott, a kiszolgálás? színvonala miatt. A honlapon nem tesznek említést róla, de ezért még 10% szervízdíj is felszámításra kerül. Senkinek nem ajánlom a helyet! Komolytalan társaság! Nagyon sok bosszúság ért ezalatt az este alatt.

Péter

 

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Asidotus 2009.02.27. 12:24:13

Alapvetően kötve hiszem, hogy aki a Torkos Csütörtökön megy féláron enni, az amúgy rendszeres étteremjáró lesz. Én nem tartanék ilyet, ha lenne éttermem.

Smacika 2009.02.27. 12:25:04

Hát sok ilyen hely van az éjszakában.
Rohadt drága és még nem is kapsz semmit.

Abdab 2009.02.27. 12:25:07

A torkos csütörtököt kerüljük. Ez a homárizmus első alaptétele.

Abdab 2009.02.27. 12:26:57

Mellesleg csak nekem tűnik úgy, hogy azon a tányéron egy fütyi terpeszkedik?

Smacika 2009.02.27. 12:29:00

Az csak döglött nyers hal rizzsel, valami szárított moszatba tekerve.

Hurrá Torpedó · http://www.youtube.com/watch?v=br-D7UneS0E 2009.02.27. 12:30:28

múlthét pénteken elmentünk kocsmázni pár haverral. a második kocsmába mikor bementünk és kértünk sört azt mondták elfogyott. az üveges is, meg a csapolt is. többiek kértek valamit, én meg konyaknarancsot. 2 perc múlva jött a pincércsaj izzadva hogy bocs jó lesz e vodkával, mert a konyak is elfogyott.

szóval az elfogyáshoz nem kell torkicsüt.

Smacika 2009.02.27. 12:30:29

Ja a közepén az a gyanús valami?
Asszem abban van a titok nyitja, hogy miért akarnak az emberek nyersen enni halat.

Smacika 2009.02.27. 12:33:25

Amúgy nem értem az embert.
Ha nyers halat akarok elmegyek a madaras teszkóba, hazaviszem kinyírom, megpucolom, megeszem.
Minek ezért fizetni sok-sok pénzt amikor 900 ft 1 kiló keszeg?

Lesley · http://8ker.blog.hu/ 2009.02.27. 12:33:28

Polly - jöttetek volna a Csigába (Rákóczi tér, a Csarnok mellett bal oldalt), és tuti jót ettetek volna.
Ha már a 8ker, akkor Csiga!
;)

Smacika 2009.02.27. 12:37:02

@Abdab: Az két fütyi szerintem.
:)

a paraszt a fatelepről (törölt) 2009.02.27. 12:38:27

a szusi az a nyers hal rizzsel? fúúúú pfff "plöe" (sic!) (valami csapvizetnemivó lánygyerek után szabadon) amúgy a sic-ben hova kerül a felkiáltójel és mennyi kell belőle?

a paraszt a fatelepről (törölt) 2009.02.27. 12:39:34

@Hurrá Torpedó: ez nincs rántva! meg a lófasz jóval nagyobb, de csakis rizsával (!sic!) finom!

Gumidomino 2009.02.27. 12:40:21

ez biztos valami szexes illusztráció mert én nem látom. valszeg fennakadt a szűrőn. mi a neve a képnek?

AvgDvl 2009.02.27. 12:42:22

Ezt az öntudatos proletárt... megvárja a torkos csütörtököt, hogy tolonghasson a többi skóttal együtt azokon a helyeken, ahová egyébként be sem tenné a lábát, majd úgy felháborodik, hogy egy napon belül megírja.
get a life.

2009.02.27. 12:44:07

köszönjük azon 13as iqval rendelkező sztrovacsekeknek a kommentjét, akik a "nyershal-fúj" okosságát tudták csak kipréselni magukból. Megérte a szellemi erőfeszítés, köszönjük.

Banxa - Changes 2009.02.27. 12:44:41

Milyen szép és érdemeleges hozzászólásokkal lettünk eddig gazdagabbak..

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.02.27. 12:45:40

annyit szeretnek meg ,omdani vissxzafekves elott, hogy
a'merikaban ki van zarva hogy leultetnek nem tiszta, ujrateritett asztal nelkul
ha nagyonnagy a forgalom, akkor ulsz, allsz az ajtoban
dehogy mocskos asztalhoz...
kizart
amugy a szusit szeretem nehanapjan
de ha egy etteremnek az a neve hogy planet shusy es nincs suhi
az monti pajton

a paraszt a fatelepről (törölt) 2009.02.27. 12:46:00

@Kulics: most hovaaznyámba kötekedsz? nem ettem még! kérdezem? az sem szabad? nyers halat már láttam, de megnem enném! ezért kérdezem, hogy milyen, mert lehet kipróbálom! keszegből is jól?

Hurrá Torpedó · http://www.youtube.com/watch?v=br-D7UneS0E 2009.02.27. 12:46:42

én "azon izélek" © hogy miért mindenki ilyenkor akar speckó kaját enni. tévébe is volt hogy ilyenkor libamájat meg ilyesmiket rendelnek.

de hát libát mártonnapkor kell enni, nem torkicsütön.

mézesbundás libamell, pároltkápival, hercegnőkrumplival. nyamm ennék most egyet :D

szemig jimmy 2009.02.27. 12:48:20

@Hurrá Torpedó: szerintem az nem kocsma volt hanem kvzoo. :)

staropramen 2009.02.27. 12:49:08

Sztrovacsekek!
tessék példát venni a posztról."Marketinges szakmabeliek" ilyen kulturált módon fejtik ki nézeteiket a hirtelen felindulásból elkövetett rizshiányról. Semmi baccpapucs, hogy durvábbról már ne is beszéljek rántva.
Azt persze tényleg nem értem, hogy ha előrendelésben(megerősítve) teltház ígérkezik akkor mi a bánatért nem lehet arra felkészülni.

a paraszt a fatelepről (törölt) 2009.02.27. 12:49:15

@Hurrá Torpedó: me féláron van bammeg! ilyenkor kell olyat zabálni amit máskor hitel nélkül nem tudsz! akcijóóóóó! ha meg akcijóóóó akkor minden lófaszt kell rendelni! ez olyan mint a svédasztal! azt le kell pusztítani, mert az mind a tied! (a sok balga szerint)

☺ágica (törölt) 2009.02.27. 12:49:38

"Átmentünk az Indigo-ba (1066 Budapest, Jókai u. 13.), jóval 11 után. Itt sem voltunk még. Az ajtón láttuk 11-kor zárnak. Mi azért belépünk..."

Azért ez nem semmi!!!!!!

Gumidomino 2009.02.27. 12:50:07

ez pont jó:
van két ezer forintos kuponom asszem az est tv-ből amit még ma be lehet váltani a rosinter éttermekben (ilpatio, planetsushi, tgifridays)
darabonként ÖCCÁHÚ! csak ma!

ha nem kell senkinek akkor megyek és eszek sushit. legalább a rizs friss lesz!

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.02.27. 12:50:33

@a paraszt a fatelepről:
ha kinaiba mesz kifejezetten gyalazd a szusit
dupla adagot kapsz es te leszel a legjobb csavo
tapasztalat

warcry83 2009.02.27. 12:51:01

Hetedik temagam vagyok!

Tojglius 2009.02.27. 12:52:33

aki rendes sushit akar enni az mennyen a FUJI-ba és ne oda ahol tudjuk, hogy a tulaj másik étterme egy pizzéria és egy gyorsétterem...

amúgy a sushinak nem "alapfeltétele" a rizs, szimplán azért, mert az maga a sushi... :D Amit pedig enni szerettetek volna az lehet a maki meg nigiri és társai...

Úgyhogy üzenem a post írójának, hogy hamár kioktat egy étteremvezetőt (minden egyéb miatt jogosan), hogy mit szeretett volna enni akkor legyen tisztában az alapfogalmakkal... kevés dolog cikibb mint tudás nélkül vagdalkozni...

Ettől még tényleg cink, ha elfogy a rizs egy japán vagy kínai étteremben, ahogy a post többi része is jogos...

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.02.27. 12:53:22

@☺ágica:
az iranyitoszam nagyon fontos volt
az teny
meg eltevednenk

maszogep 2009.02.27. 12:54:14

Basszus, hogy egyesekkel mekkora kalandok esnek meg az életben, no! Bemegy egy helyre enni, és nem szolgálják ki rendesen! Lesz miről mesélni még az unokáknak is...

Gringо · http://www.youtube.com/watch?v=5Bz8GyTrUxw 2009.02.27. 12:54:32

Azért az étteremvezetőt a helyszínen kérdőre lehetett volna vonni...

☺ágica (törölt) 2009.02.27. 12:55:52

@hagyma: bocs, hogy nem töröltem ki:) Azt hittem így is kiderül a lényeg. A hangsúly a 11 órán lett volna...

Pittykapitany 2009.02.27. 12:58:45

@☺ágica: En egybol raereztem a lenyegre. Okos vagyok-e? :)

Hurrá Torpedó · http://www.youtube.com/watch?v=br-D7UneS0E 2009.02.27. 12:59:59

monnyuk ja. ha akciós a csuanjünk márkájú elektromos lábtörlőhajtogató, akkor az zicher hogy az egyszeri magyar vesz belőle

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.02.27. 13:00:00

@☺ágica:
hat nekem nem
ha a tulaj raer es akar lovet akkor beengedi, ha nem akkor szol sajnos bezartunk
itt ha pl egy etterem 11=kor zar akkor 11 utan nem ultetnek de ha 11 elott 5 perccel jossz skoor ulhetsz ejfelig


a szusi meg szusi hal es rizs
sok valtozata van de a lenyeg hal es rizs
egyutt

pizsama 2009.02.27. 13:00:22

De legalább azt megtudtuk, hogy az Indigo jó hely. Ha megnyerem a Legyen ön is milliomost, el is megyek...

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.02.27. 13:03:53

@☺ágica:
ja amugy tuttam mire elezed ki
mahyaros
azert mentem el az iranyitszam iranyaba
nekem az viccesebb
az hogy ki van irva 11 a zarora es bemehyek megkerdezni OK vagyok -e az nem gaz es elfogadom ha azt mondjak bocs de bezrtunk
de miert ne kerdeznem meg?

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.02.27. 13:05:02

foleg ha elotte nem tudtam szushit enni es qrwa ehes vagyok

☺ágica (törölt) 2009.02.27. 13:05:46

@hagyma: ez rendben is van, ez a helyes hozzáállás. De a JÓVAL 11 után nekem nem 11 előtt 5 percet jelent, de nem is 11.05-öt. De le a kalappal a hely előtt, azt hiszem most szereznek maguknak jópár új vendéget.

Tojglius 2009.02.27. 13:06:19

@hagyma: nem... a sushi az alapesetben CSAK maga az ecetes(erjedt) préselt rizs... ettől még a köznyelvben mindenhol így terjedt el (sőt inkább úgy, hogy szusi=nyershal), szóval csak okoskodok mert okos vagyok ma is :D
roflmao

Neménvótam 2009.02.27. 13:06:22

Azt az indiait megnézhetné a a VI. kerületi jegyző, hogy a 11 órai zárórát miért nem tartják be.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.02.27. 13:06:26

baaaaaaaaaaaaaaar
a szushi az maximum eloetel
en meg eletemben nem lattam hogy valaki szushit vacsorazik
maximum szauna utan

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.02.27. 13:08:13

@☺ágica:
OK@Tojglius:
itt is tobb fele neve van a hotelben
de atfogoan szusi
3-4 felet csinalnak eloetelnek
de rizs mindegyikben van
meg hal is

elwood 2009.02.27. 13:09:04

na végre egy jó poszt.

Polly nem rinyál, tényszerű, megszívta.

A Il Venezia szarjon sünhalat.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.02.27. 13:11:25

de en mar mindent megeszek, meg a Mary barbekjuscsirkejet is
es meg dicsertem
ha 10 eve valaki aszongya hogy szeretem a homart meg a szusit es Mary horkol az agyamban....
hat ez az elet

gelsystem 2009.02.27. 13:11:38

aki a torkos csütörtökön akar YO-lakni, az egyen sünt!!!!!
de csakis nyersen, ez FONTOS!!!!!!!!

lolperec 2009.02.27. 13:13:43

Polly meg valszeg az Indigo marketing vezetője.. :D

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.02.27. 13:14:25

mongyuk az se hittem hogy Obama lesz az elnok
megyek is lefekudni
tul sok ez nekem mara
szusibarban nincs rizs
tamas nem szaunazik
fekete a legjobb golfjakatekos
es 1 tojas van itthon, pedig ehes vagyok

Tojglius 2009.02.27. 13:15:13

@hagyma: nem, nincs mindegyikben hal... csak rizsa, mert mint mondottam vala; sushi=savanyított rizs :D:D

amire Te gondolsz az a sushi+sashimi (ez a nyershal) asszem ez a nigiri (alul rizsa, rajta hal (de lehet rák is)

de pl avokádós makit ettél-e máe? abban vajon halat találtál-e már :D

fúdepéntekvan

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.02.27. 13:17:24

@Tojglius:
rakkal toltoot avokadot ttem
itt a.merikaban
vagyis nalunk a szusiban van hal
de kedden megkerdezem a hidegoldali szakcst

tutálibermáliber 2009.02.27. 13:18:48

Na gyerekek, én is nemrég küldtem el a "tapasztalataimat" ugyanerről a helyről tegnapról.
Hasonlók, csak nálunk még volt rizs, ellenben több mint 1 órát kellett volna várni...

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.02.27. 13:20:21

@tutálibermáliber:
akkor frissitest akarunk!!!!!!!!!!!
itt 20-25 perc a maximum
1 ora??????
hehe
hat addig ehen halok

ekive 2009.02.27. 13:21:45

hát nem is tudom, olyan helyre menni hogy SUSHI meg VENEZIA... eléggé nincs pariban egymással :-)

Tojglius 2009.02.27. 13:22:17

@hagyma:
elmondom mégegyszer :D;
Alapesetben japánul a sushi CSAK a rizst jelenti... ettől még a köznyelv a rizs+nyershalat ismeri sushiként...

nézz utána a neten (wikipedia pl megnéztem írja is, megnéztem), de felőlem megvárhatod vele a szakácsot is... ha japán szakács akkor tudni fogja... :D

(rákkal töltött avokádó isteni kaja :D)

Amúgy amerikában a pizzán is van kecsöp (itthon is), de kérdezz meg erről egy olaszt... :D

tutálibermáliber 2009.02.27. 13:22:53

Ja, és ne döntse el más, hogy jó dolog-e sushit enni. Én pl. ki akartam próbálni, ennyi. És nem, nem vettem halat hozzá a madaras teszkóban meg sehol máshol...

Mourinho már nem a király 2009.02.27. 13:24:17

Hülye kommentelők!
Mit kell beszólni már?
Torkos csütörtök volt, féláron lehet zabálni, most mért ne használják ki?
Biztos a pizzasütők szólogatnak be a 2 pizza közti 52 percbe.

2009.02.27. 13:25:06

@a paraszt a fatelepről:
ha te csak kérdezted akkor ne tessék felvenni az inget mert nem önnek szántam.
Nyers tengeri halból csinálják a szusit, azért drága mert hamar romlik ezért sokat ki kell dobni.
A keszeg szálkás, abból nem szusiznak, a tőkehal meg óriási nagy állat és karvastag szálkái vannak csak.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.02.27. 13:25:56

@Tojglius:
en ehiszem neked
csak azt mondtam ha nalunk szusibar van receptionnak abban hal is van meg rizs is
ez nagy tevedes hogy amerikaban van a pizzan kacsap
van amelyiken van
az en kedvencem a spenotos a Papa Jhnstol
sose latott kecsapot

lodenkabat 2009.02.27. 13:28:58

Tessék mondani aki nem torkoskodik az mind ruppótlan kötsög?

tutálibermáliber 2009.02.27. 13:31:01

Na, fenn van az én levelem is :-)

lodenkabat 2009.02.27. 13:33:03

Így íkartam: Tessék mondani aki torkoskodik az mind ruppótlan kötsög?

jusztlacika 2009.02.27. 13:33:11

@gelsystem: Úgy látom túl sokat vagy a GTS környékén.

mókus 2009.02.27. 13:33:44

@hagyma: sok spenótot szoktam enni, hagyma, te is? jaj!!

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.02.27. 13:34:57

@tutálibermáliber:
hihetetlen hogy egy szusietterem rendelesre akarja csinalni a szushit
vagyis hat lehet de en latom meddig tartha ott a hal es kesz minden alapanyag
3 perc
nade ha akkor akarjak arizst megrendelni kinabol........

lodenkabat 2009.02.27. 13:35:02

Milyen lehet a hagymásspenót?

Tojglius 2009.02.27. 13:35:45

@hagyma:
a pizzás dolog csak egy hasonlat volt... lehetett volna konkrétabb, hogy ne értsd félre, pl: "eredeti" olasz pizza vs pizzahut vastagtésztás 5 feltéttel ÉS kecsappal... :D

én sosem tévedek, max nem fogalmazok pontosan :D

A Lesből Támadó Ruhaszárítókötél · http://www.planetside.blog.hu 2009.02.27. 13:35:52

A torkos csütörtöknek ez a lényege, hogy a vendégek egy része szopik mint a Torkos Borz, majd frusztrációjukat a Homáron élik ki (teljesen jogosan), és megtudjuk, hogy melyik étterem mondott CSütörtököt!

Megfejtettem!

A hangszórót szeretném, Vágó úr!

EÖ (törölt) 2009.02.27. 13:36:20

a szusihoz rizs is kell?
na már nem hiába néztem be ide.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.02.27. 13:36:41

@mókus:
imadom
a papa Johnsos spenotos pizza meg tultesz minden szusin
Maryn azert nem

Rajmond 2009.02.27. 13:37:28

Ki nem szarja le a szusit? Vacsira betoltam 6 debrecenit, pihiztem fél órát utána megtorkoztam az asszonyt.
mindenki jól járt
ennyi

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.02.27. 13:39:07

@Tojglius:
vettem de annyi tevedes van amerikarol hogy neha ledolok a szekrol
de Mary elkap
ja es szerintem itt legalabb olyan jo a pizza mint olaszorszagban
vagy jobb
vagyis van 2000 fele
es a felet olaszok csinaljak
onnan jottek
hehe
a kinaiban meg ferdeszemuek vannak
stb.

EÖ (törölt) 2009.02.27. 13:39:44

nekem kedvencem a Nílusi palóc szusi:

a vastagra szelt párizsit gulyáskrémmel megkenjük, sajt jellegű készítményből vékony csíkot ragasztunk a gulyáskrémbe, a párizsit feltekerjük és egy mozdulattal legyeljük
utána Chateau Migrén bort kortyolgatunk a kanna mélyéről.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.02.27. 13:40:33

@Rajmond:
a kulonleges vagdalthus mellett a debreceni hianyzik a legjobban
imadtam szetroppantani
rament a szomszedra a zsir a piacon de banta kanya

Gyilkos nyúl 2009.02.27. 13:41:14

Egy ilyen post volt már egyszer, bár nem a torkos csütörtök kapcsán, valamikor tavaly nyáron, vagy ősszel.
A posztoló akkor is új helyet tesztelt, szar volt, ezért inkább átment az INDIGOBA - cím telefonszám, e-mail gondosan mellékelve, egekig magasztalás, hogy "jajjj de jóóó volt, máskor is odamegyek" stb.
Ezek után kissé gyanús, hogy a tisztelt posztolót (posztolókat?) szorosabb szálak fűzik az indigohoz, mint egy átlagos fogyasztót.

lsd73 2009.02.27. 13:41:53

ez JÓ "A vacsora során 3X kértem egy likőr kihozatalát, harmadjára azt a választ kaptam, hogy ma nem hozzák ki!!!"
És ha éjfélig vár?

Rajmond 2009.02.27. 13:43:08

@hagyma: nincis jobb a főtt debreceninél finom mustárral és friss kenyérrel!

Rajmond 2009.02.27. 13:44:13

akarom mondani :nincs

lodenkabat 2009.02.27. 13:44:37

@Rajmond: azér egy jó szelet pirított sonka se kutya...

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.02.27. 13:44:45

@Gyilkos nyúl:
hat ezt mondtam en is agizanak, hogy legalabb az iranyitoszamot kihagyhatta volna
en meg eletemben nem mentem be etterembe ugy hogy mond meg az iranytioszamodat mert qrwa nagy baj lesz
11 utan mentem be

elwood 2009.02.27. 13:45:25

A pizza hut-os vastagtésztás 5 feltétes izének kecsappal semmi köze az igazi olasz pizzához !

Viszont nagyon finom !

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.02.27. 13:46:24

@Rajmond:
ez tenyallas
anyam volt kint tavaly es atcsempszte a hataron
nagyon jo volt de az is kisebb lett mint a vagdalthus meg a danon
nem beszelve a medvesajtrol

Rajmond 2009.02.27. 13:47:34

@lodenkabat: Töltöttkáposzta,pörkölt,gulyásleves...
ezeket a kajákat nem lehet überelni semmilyen makival vagy mivel

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.02.27. 13:48:04

@elwood:
az igazi olasz pizza az legenda
nincs olyan
mas napolyban es mas milanoban

nem várt fordulat 2009.02.27. 13:49:11

@Nűnű: Hát nem, pedig pontosan ez lenne a lényeg, hogy a torkos csütörtökön szeressék meg, hogy máskor is menjenek.

lodenkabat 2009.02.27. 13:49:31

@Rajmond: vazze már megint ennem kell, pedig az előbb ebédeltem :-(
Na ja az a 110 kilón nem ilyen szusiktól lett.

elwood 2009.02.27. 13:51:37

@hagyma: "az igazi olasz pizza az legenda"

sztem is. de mindig jön egy-két fószer aki fitogtatja, hogy így az igazi olasz meg úgy az igazi olasz. finom legyen nem ?

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.02.27. 13:54:23

@elwood:
sure
tokom tudja eppen Bolognaban milyen pizzat csinalnak
itt a sarkon qrwa jot
es ki is hozzak
Campobasso-Sambenedettese zero zero
hajovontakrl nincs hir

lodenkabat 2009.02.27. 13:55:56

@elwood: az olaszoknál ettem jó pizzát, meg sz.rt is. Itthon is.

Tojglius 2009.02.27. 13:56:36

@elwood:
én is imádom a vastagtésztás pizzahut pizzát... és tojok rá, hogy milyen az igazi olasz... ahogy az is mindegy, hogy ezt most sushinak hívjuk-e vagy sem... a lényeg, hogy a postíró megszítta, ráadásul ha kapott volna, akkor se jófajtát kapott volna!

de ha az ember egy étteremvezetővel kekeckedik, akkor - bár a vendégnek mindig igaza van - nem árt ha nem beszél hülyeségeket, mert akkor nem veszik komolyan (pl a vendég aki kioktatja valami a someliert arról, hogy a borosüveg dugóján ő a bort illataromáit szaglászza)

Rajmond 2009.02.27. 13:56:58

@lodenkabat: most már én is kurva éhes lettem..( az én 107 kilómat se a legyek hordták össze :) )

EÖ (törölt) 2009.02.27. 13:57:14

hát nem tom, én nem biztos, hogy leszopatnám magam csak azért mert féláron lehet zabálni torkos csütörtökön
mert ugye más az aznapi étlap
helyenként más az aznapi ár
esetleg más az aznapi adag
netán limitálva van az ott tartózkodás
vagy a fogyasztás
nagy a nyüzsi
a pincérek terheltek
ha nem terheltek, akkor helyből tahók

mi az értelme ennek a torkos csütörtöknek?
nem a homár szponzorálja, hogy legyen poszt elég???

elwood 2009.02.27. 13:57:27

egyszer volt egy 12-esem a toton, a barátok már találgattak hova megyünk ünnepelni. Fizetett 67 Ft-ot. Akkor hagytam abba a totozást.

EÖ (törölt) 2009.02.27. 13:59:05

@hagyma:

már hogy ne lenne: Engelhartszell-nél nincs jelezve, 34-2355 folyamkilométer között hajóúttágulat, hajóvonták találkozása kötelező!

EÖ (törölt) 2009.02.27. 14:00:09

@elwood:

nem árultad el, hogy hová mentetek ünnepelni?

lodenkabat 2009.02.27. 14:01:08

szusi? Lóf.szt! Hal a halászlébe, rizs a töltöttkáposztába gombócába való.

EnZsolt / Paszuly Pista, a derék zöldbablegény 2009.02.27. 14:02:08

Szeretem, hogy mindenkinek az esik le, hogy nem megyek többet Torkos Csütörtökön kajálni, szar az egész. Pedig csak jó helyet kell választani.

Esküszöm nyitok egy éttermet, és a szakácsok vidéki nagymamák lesznek.
Gyorsak, pontosak, sokat főznek és finomat :)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.02.27. 14:03:09

@elwood:
nekem volt 13-asom
2 haromesely 4 fix
7 ketesely
2 hibaponttal
egyszer bejott
majdnem a felet nyertem mint amibe kerult

lodenkabat 2009.02.27. 14:08:10

@hagyma: apropó hagyma tudod mit ettem ma? Egy tepsi dödöllét jó hagymásan. Most meg meg majd elver az asszony, hogy csak ennyit csináltam :-)))

Impega 2009.02.27. 14:08:24

En szeretem a szusit es nagyon.

Impega 2009.02.27. 14:09:26

@lodenkabat: Mi az a dodolle? Meg sose kerdeztem meg pedig tudom ... egy tal dodolle, ettel belolle...

Impega 2009.02.27. 14:10:36

@a paraszt a fatelepről: Toltott paprika

Hurrá Torpedó · http://www.youtube.com/watch?v=br-D7UneS0E 2009.02.27. 14:10:46

@Impega: fú a dödölle kurva finom. múlt héten volt nekünk otthon

lodenkabat 2009.02.27. 14:12:05

@EnZsolt:

@a paraszt a fatelepről:

Tudjátok Ti is hogy mitől döglik...:-)

a paraszt a fatelepről (törölt) 2009.02.27. 14:12:12

@EnZsolt: @Impega: rizsfelfújt! csak én azt nem eszem meg! az olyan cukroslófasz!

Impega 2009.02.27. 14:14:09

@elwood: Uuuu! az a dodolle? A kiba fincsi!!! Anyu is csinlni szokont, basszus annyira finom! Es hidegen is siman ra lehet jarni. De azt nem tudtam hogy azt dodollenek hijjak :)

a paraszt a fatelepről (törölt) 2009.02.27. 14:14:37

@lodenkabat: tudjuk hát! két pálinka előtte! majd megsimogatjuk, kirángatjuk, kés be a torkán, vér lábasba, majd mehet a menet egész nap! közben vérmálé, finom ódalas, szűzpecsenye, délután hurka, töpörtyű, no meg a folyamatos pálinka! estére minden szép és jó!

Hurrá Torpedó · http://www.youtube.com/watch?v=br-D7UneS0E 2009.02.27. 14:15:00

krumpli mefőz, és összetör kicsire (hámozás után). közben hagyma megpucol, karikákra vág, megpirít. az összetört kruplihoz lisztet, és vizet kell adni összekeverni, hogy masszát kapjál (ránézésre olyan mint a krumplipüré, de ebben ugye van liszt meg víz, abba meg nem van). aztán veszel egy tepsit, beleöntöd a masszát, meg a hagymakarikákat. a tetejére reszelhetsz sajtot, oszt beteszed a sütőbe.

de nem mindenhol így csinálják, vannak ahol nem sütőbe tepsiben, hanem lábosban a tűzhelyen.

Impega 2009.02.27. 14:15:15

@a paraszt a fatelepről: Tejberizs :p

lsd73 2009.02.27. 14:15:31

@a paraszt a fatelepről: Ejj!Már megint repkednek a lófaszok.

Rajmond 2009.02.27. 14:15:34

@elwood: harcsapaprikás túróscsuszával!! mmmmm nyami nyami

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.02.27. 14:15:54

aze a libamaj is ott van a szeren

lodenkabat 2009.02.27. 14:17:14

@Impega: az apróra vágott krumplit annyi sós vízben megfőzzük, hogy éppen ellepje, utánna annyi lisztet adunk hozzá, hogy jó kemény állagú legyen, kockára vágott hagymát zsírban megpirítunk, majd a kanalat ebbe mártva kiszaggatjuk tepsibe az anyagot. Megsütjük (lehetőleg szép pirosra), aztán mind befaljuk. Én tejföllel, vagy marha/szarvas/akármi pökivel szeretem. Asszony is szereti, de általában nem ér ide időben :-)

a paraszt a fatelepről (törölt) 2009.02.27. 14:20:07

@lsd73: hát mán hogyne! többek között ez is egy fajta feketlyuk a magyar nyelvben! komplett mondatok, érzések, +/- tudnak ebben a szóban eltűnni. egy egy jól elhelyezett lófasz egy mondatban, egy beszélgetés során hossza magyarázatokat képes megspórolni! jah és mindenki érti!

lodenkabat 2009.02.27. 14:22:19

@EnZsolt: abból csak egy falat, mert nem hagy neki helyet a vödör kirámolt hús

Énbagoly 2009.02.27. 14:22:27

@Hurrá Torpedó:
Nálunk továbbfejlesztett dödöle van, mert mi még rakunk közé sós túrót is.
És így sütjük meg sütőben.
Imádom...

Impega 2009.02.27. 14:22:27

@Hurrá Torpedó: @lodenkabat:

Ok, es akkor mikor is mehetek ezt enni? :D

EnZsolt / Paszuly Pista, a derék zöldbablegény 2009.02.27. 14:23:17

Hús hús hús, csakis hús,
nekem így jó, ha fehérjedús.

Van_mikrohullámú_sütőtök? 2009.02.27. 14:23:19

@Tojglius:

Jah, az nekem is tetszik, hogy megszagolják a dugót, mert valami filmben úgy látták és utána műértő arcot vágnak :)

Pedig csak azt kell nézni, hogy nem sérült ill. penészes a dugó, az illatát a kóstolópohár fölött, majd körbelöttyent, szín megnéz, végül kóstol, amit benntart pár másodpercig, majd a pincérhez fordulva "Jó lesz fiam" felszólítás :)

Nem mintha flancos helyekre járnék, de nekem legtöbbször elég a kóstolópohárból egy korty (pincében nem mindig látod) és utána mondom, hogy akkor ebből a hordóból lesz 5 liter elvitelre :D

Amúgy meg a poszthoz:
Én még januárban írtam 2 étteremnek, hogy lehetséges-e foglalni torkicsütire.
Kértem, hogy igazoljanak vissza telefonon, hogy 18-24 óra között pontosan mikor mehetünk. Nos, se hívás, se email... így szűrűfeltétel is lett.

a paraszt a fatelepről (törölt) 2009.02.27. 14:26:16

@sambalabammbumbumm: hát én ezt nem vágom! mi a sógorral mindig szarásig rakjuk a szuzukit a tecsóbol, jóbaráttal, kadéttal, meg pincemesterrel, ha van néha tecsós 5literes kiszerelés akkor azzal is oszt jónapot! szőllőnk nincs, az ize meg már mindegy! szagolgatni meg nem kell, mert stabil a minőség!

lodenkabat 2009.02.27. 14:26:56

@Impega: éppen nekiállhatok, de igyekezz, mert 1 óra alatt kész, 10 perc alatt elfogy :D
Egyébként 1x német barátaimmal megkóstoltattam, azóta ha jönnek, ezzel kell fogadnom őket.

Banxa - Changes 2009.02.27. 14:28:24

Kollégámék elmentek tegnap 6an, erdélyi tál, degeszre zabálták magukat azt ugy 1500 volt fejenként, jóccakát.
Ez az elv, hogy torkos csütörtökön nem megyünk sehova szerintem ilyen állsznobkodás, karótnyeltség.
Igenis ki lehet fogni nagyon is jó helyeket.Meg ez nem megoldás hogy bekommenteljük, hogy minek mész TCS-n zabálni konzumcsávesz, részrehajlás, semmiféle objektivitás nincs benne. Vannak olyan éttermek ahol ezt nagyon "nemjól" oldják meg hát azokat majd legközelebb kihagyják.Sajnos szerintem nagyon rossz felfogás, hogy mint szolgáltatást nyújtó embereknek ilyen a hozzáállása és ezt nem csak az éttermekre értem.
Kicsit prostituáltnak kéne érezniük magukat mivel szolgáltatást/szórakozást nyújtanak.
Jól meg kéne az ilyenekek bitchslap-kodni, azt rájönnének higy mi az hogy minőségi szolgáltatás.Ne csodálkozz, hogy sokan elmennek tcs-re, recesszió van.Egyébként szarok az egészbe, péntek van, tűnjünk már haza! :)

ïslāndęr 2009.02.27. 14:29:52

az Indigó tényleg korrekt hely és nem is drága.
a planet sushi 1 tragédia, aki sushi-t akar enni a közelébe se menjen, a nigitik és makik zömét vajkrémmel és majonézzel teszik tönkre (az igaz, hogy laktat, csak semmi köze az eredetihez, legfeljebb buggyant rózsaszíngatyás 150 kg-os amerikaiaknak lehet eladni).
én egyszer elmentem ebédelni, nem fogtam vissza magam, de a 10eFt-os számla mellbevágott.
kritikán aluli hely és nem csak a Torkos Csütörtökön alkalmából. csak tudnám, hogy minek nyitnak újabb helyeket, a Mammutban vendéget még nem láttam náluk.

ïslāndęr 2009.02.27. 14:32:55

az indigó tényleg korrekt hely és nem drága (nem kell a lottó5-re várni).
a Planet Sushi drága és sz@r, minden nigirit és makit majonézzel v. vajkrémmel vágnak tropára (igaz, hogy jobban laktat, de ezt a szemetet csak elhájasodott agyú amcsi turistáknak lehet eladni, ill. olyannak, aki még csak fotón látott sushit).
egyszer megebédeltem náluk, nem fogtam vissza magam, de csak sushit ettem - a 10eFt feletti számla meggyőzött, hogy ez életem egyik legnagyobb tévedése volt.

Impega 2009.02.27. 14:32:56

@lodenkabat: Ok, csak 1000 km van koztunk, ha Pesten vagy, ha nem, akkor +/- nehany szaz km. 6-kor vegzek, ez azt jelenti, hogy nagyon gyorsan kell mennem, hogy 4-re ott legyek :D

Banxa - Changes 2009.02.27. 14:33:27

@lsd73: Lóf&szt vágod! :P


(csak viccelek mielőtt torkomnak ugrotok)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.02.27. 14:33:29

@Banxa:
amugy velemenyem szerint
aki torkos csutortokn kocsog az maskor is
mar az etterem
de lehet kicsit jobban
a pincereket nem ertem
ilyenkor szamithatnank jobb borravalora
a mi hotelunkben az etteremben 2 dollar 50 az oraber
ha kotsog egyreszt ehenhal, masreszt meg elotte kirugjak

lsd73 2009.02.27. 14:35:05

@Banxa: "Egyébként szarok az egészbe, péntek van, tűnjünk már haza! :) "
Te lenni próféta

lodenkabat 2009.02.27. 14:35:16

@Impega: vazsmegye
Ja és dödölle előtt zalai vegyesbüdös, utánna homoki savankás

Hurrá Torpedó · http://www.youtube.com/watch?v=br-D7UneS0E 2009.02.27. 14:36:53

minek mennyek torkicsütikor kajálni 1500-ért fejenként ha alapjáraton is megvagyok max 2500-ből.

egy ezres nekem nem ér annyi bosszúságot.

az a baj hogy a magyar "sose" jár kajálni. nemhogy pccos, de még szolid helyre se. azt ilyenkor meg mindenki a legmenőbb, legismertebb, legpuccosabb helyre akar menni, a legdrágábbat akarja féláron.

azaz 6000-res kaját 3-ért. ahelyett hogy elmenne másnap egy kultúrált helyre ahol alapból megvan 3-ból engedmény nélkül.

Impega 2009.02.27. 14:38:45

@lodenkabat: Na es kerem..Huto van-e?

akov · http://borrajongo.blog.hu 2009.02.27. 14:40:48

Röhej az egész, bárki ismerős volt a torkos csütörtökön, negatív élményei voltak és nem csak idén.
Mit vártok egyébként a nulla szintet lefelé átlépő magyar vendéglátásról és az un. "magyar gasztronómiáról"? Nincs ebben az országban 20-nál több a középszar szintet átlépő étterem. Menjetek félár helyett egész árért és fele annyi alkalommal normális éttermekbe.

lodenkabat 2009.02.27. 14:41:05

@Impega: aaaaaah nem a huto lete a lenyeg...nincs ideje odaerni :-)))
dodollet hutobe tenni szentsegtores lenne, azt jelentene, hogy nem izlik

Csodálatos Világ 2009.02.27. 14:43:23

@Rajmond: Azért egy jó szelet pirított kutya sonka...

Impega 2009.02.27. 14:44:13

@lodenkabat: na joooo, de akkkor uvegasztal van-e?

88wx335dsf 2009.02.27. 14:45:38

Szokásos mélytorkos csütörtök.

lodenkabat 2009.02.27. 14:47:10

@Impega: nincs, mert az EDE (huha kimondtam)nem csinaltatta meg

Anonymouse 2009.02.27. 14:47:53

az is hülye, aki azt akarja, hogy a Turizmus Zrt. ellenőrizzen

lodenkabat 2009.02.27. 14:49:19

És mi az a Zrt. ??????
Ezt nem hagyhattam ki

NickNickNick · http://nemzetiagyhalal.blog.hu/ 2009.02.27. 15:01:01

ok de mit csodálkozik a sok ingyenélő aki féláron akarja enni a kaját, amikor az az étteremnek teljes árba kerül ... ?

hubert_1975 2009.02.27. 15:16:24

vannak olyan éttermek, amelyek átvernek, becsapnak, mást adnak, rosszul csinálnak dolgokat

vannak olyan embertársaink, akik a zanzásított fekáliát is megveszik, ha olcsó/ingyen van

itt találkozott a kettő. Welcome to Hungary!

az igazi MPL melegebb éghajtra költözött. lö pá! ( 2009.02.27. 15:28:45

sushit csak rendelni szabad

garantáltan hideg rizzsel hozza a futár

és nagyon gyorsan, gyorsabban, ahogy a torkosborz napon kiszolgálnak bárkit is egy étteremben

bármilyen flottul ment a másik helyen, a 8, azaz nyolc perc múlva meleg étel a tányéron elgondolkodtató, szerintem jó a mikrójuk

Banxa - Changes 2009.02.27. 15:33:35

@Nick_: Mint előttem már sokan megírták:
ez egy olyan nap amire pont a félár miatt sokan elmennek illetve reklám az étteremnek, egyrészt nem mondd már hogy egy-két ilyen nap a csődbe vinné az éttermet másrészt pont ilyenkor kéne megmutatni, hogy mekkora király étterem/felszolgálás, barátságosak,segtőkészek.
Ha ezt nem tudja nyújtani illetve nem akarja az adott étterem akkor ne csináljon torkos csütörtököt.Nem ingyenélők, lehetőséget használnak/használnának ki.Vedd le a szemfedőt.

varadig 2009.02.27. 16:05:31

Az IL PATIO-ba nem csak torkos csütörtökön, hanem EGYÁLTALÁN NEM SZABAD MENNI!
Mi januárban voltunk 6 fős társasággal:
1. nem volt fűtés, mert elromlott és képtelenek voltak összeszedni 3 hősugárzót- persze pénzbe kerül, tudom
2. 3x választottunk olyan ételt, amit aznap nem tudtak kihozni
3. amit kihztak hagymaleves címén, ehetetlenül sós volt
4. és hideg....
5. A pincérnő szájából egyszer sem hangzott el a bűvös szó, amit Magyarországon valamiért nem nagyon szeretnek kimondani az emberek: "elnézést"

mikike 2009.02.27. 16:15:52

EZ a Venezia nagyon frankó étterem. Volt, tizenpár évvel ezelőtt, amikor olasz volt a tulajdonos. Utána jött a másik olasz tulaj, a hely még mindig frankó volt. Utána az olaszok leléptek és a pizzasütő gyerekből lett üzletvezető vagy mi. Akkor a hely már feleolyan jó sem volt. Főleg h egyszer a pizzában egy villanykörte belső (!!!) volt. Az ex-pizzasütő-üzletvezető meg azt mondta h hát az ilyen előfordul. Azóta nem jártam ott, de úgy érzem nem is fogok.

Matteo147 2009.02.27. 16:18:01

Én meg javasolnám azon éttermeknek és igényes vendéglátósoknak, akik elkezdték a Torkos Csütörtököt, hogy készítsenek évről évre egy feketelistát a ratyi helyekről, és jó időben tegyék azt közzé. Szerintem lehetne jól csinálni ezt az egészet, csak ki kellene szűrni a hulladékot. Tudom, legalább a fele kihullana, de máskülönben csak a lecsúszás maradna - ezen a téren is. Én egyébként eddig szerencsés voltam.. :)

megélhetési SÜNöző (retro homározó) 2009.02.27. 16:20:31

Én csak azt nem értem, hogy ha órákat kell várni a kiszolgálásra, akkor minek maradnak ott, és várnak a sült galambra/megváltóra/nem tudom, mire? Stand up és húzni a csíkot elfele.

Fashionistas 2009.02.27. 16:24:46

Aki este 10 kor megy vacsorázni az sikeres ember nem lehet.....

ekive 2009.02.27. 16:25:16

Azért van a tudatos fogyasztói társadalom, hogy ezentúl aztán majd békeidőben sem mész ezekre a helyekre, nemhogy vérzivataros csütörtökökön, aztán egyszercsak majd rájönnek a vendéglátósok, vagy jól bezárnak majd...

mihalytoth · http://www.kerkom.hu/ 2009.02.27. 16:26:32

A Planet Sushi és az Il Patio válaszol:
----------------------------------------

Kedves levélírók és kommentelők!

Köszönjük a sok visszajelzést az éttermeinkkel és általában a Torkos Csütörtökkel kapcsolatban.

Örömmel csatlakoztunk a Torkos Csütörtökhöz, mert magunk is szoktunk hasonló napokat tartani, így örömmel látjuk azokat a vendégeket, akik a "próba kevéért" ellátogatnak hozzánk, és nagyon igyekszünk, hogy úgy szolgáljuk ki őket, hogy rendszeres vendégekké váljanak.

Ezen az egyetlen napon 10 éttermünkben több, mint 12.000 vendéget szolgáltunk ki.
A Corvin Mozival szemben található IL Patio és Planet Sushi éttermünkben kb. 1200 főt.
Vendégeink a megszokott egy főre eső mennyiségnél lényegesen több ételt rendeltek egy asztalhoz - nyilván az árkedvezmény miatt, ezért az 1200 főre kb. 1800 adag ételt készítettünk el.

Sajnos egyetlen éttermet sem lehet felkészíteni ekkora forgalomra - ezt most egyértelműen be kellett lássuk, valószínűleg sokkal több vendégünket érte kisebb-nagyobb csalódás, mint aki e fórumon megszólalt.

Éttermeink sajátossága, hogy bár a két különböző koncepciójú (japán és olasz) étterem elkülönül egymástól, mégis lehetővé tesszünk vendégeinknek, hogy "keresztbe rendeljenek", azaz egy asztaltársaság akár egyszerre fogyaszthat olasz és japán ételeket is.

Ez a különlegessége éttermünknek azt eredményezte, hogy az olasz étteremrészben szinte minden asztalhoz rendeltek sushi fogást is, míg a sushi étteremben csak a japán specialitásokat keresték.

Ez a rugalmasságunk ezúttal ellenünk fordult, ugyanis a sushi alapanyagául szolgáló (egyébként megfelelő mennyiségben előkészített) rizs dupla sebességgel fogyott el, folyamatos készítése pedig nem volt képes felvenni a versenyt vendégeink kívánságával.

Sajnos a rizs nem hűl attól gyorsabban, hogy rákiabálunk.

Minden éttermünkben folyamatosan igyekeztünk kiszolgálni minden vendégünket - ilyen terhelés mellett annyira szakszerűen és színvonalasan, amennyire csak képesek voltunk. Többszáz kollégám nevében (szakácsok, felszolgálók, konyhai kisegítők, ültetőpincérek, éttermi vezetők, bártenderek, takarítók, marketingesek, pénzügyesek, ... remélem senkit nem hagytam ki) köszönöm, hogy minket választottak azok, akik Torkos Csütörtökön ellátogattak hozzánk.

Azoknak, akiknek a hihetetlenül nagy forgalom miatt negatív élményük született vagy nem tudtunk asztalt adni, szeretnénk felajánlani, hogy ismételjük meg egy kevésbbé "viharos" napon a torkoskodást. Március 2-án, hétfőn ismét féláron lesz a Torkos Csütörtökön legtöbbett rendelt tételek mindegyike.

Kérjük azokat, akik a "marx-i minőség-mennyiség" 22-es csapdájába estek, hogy tegyenek egy újabb kísérletet éttermeinkben. Nagyon fogunk igyekezni mindannyian (szakácsok, felszolgálók, konyhai kisegítők, ültetőpincérek, éttermi vezetők, bártenderek, takarítók, marketingesek, pénzügyesek, ... remélem senkit nem hagytam ki), hogy mindenkiből visszatérő vendég váljék.

Üdvözlettel:

Tóth Mihály
KERKOM | a Rosinter Magyarország kommunikációs partnere
www.kerkom.hu

az igazi MPL melegebb éghajtra költözött. lö pá! ( 2009.02.27. 16:31:08

Mihály, ez egy korrekt válasz volt. A sushi miatt fogjuk kipróbálni a dolgot.


De azt, hogy a rizs nem hűl attól gyorsabban, hogy rákiabálunk, cáfolnom kell:))) Próbálták már?

gastro, missing in action 2009.02.27. 16:40:33

Én nem értem , hogy balfastzkodhatnak ennyit az Il Patio-sok.. Ez egy ruszki étteremlánc (a planet is) és Moszkvában voltam többen is, és mondhatom, hogy minden flottul ment vele, a kaják finomak voltak a kiszolgálás is tökéletes volt.. Írjanak a címemre az Il Patiosok én szívesen elvállalom az éttermúk rendberakását és oroszul is beszélek :)
Kaschmarrr....

elwood 2009.02.27. 16:46:03


"Sajnos a rizs nem hűl attól gyorsabban, hogy rákiabálunk."

Viszont sokkal szórakoztatóbb a várakozás és a vendégeket is be lehet vonni.

b[ALien] (törölt) 2009.02.27. 16:47:27

@megélhetési sünöző / beszólok, ha beszóltok: Pedig már akartam írni, hogy milyen lényekről van szó:)

2009.02.27. 16:50:18

@mamapicilánya/mpl:

Az indiai ételek nagy része gondolom készétel, mert elég sokáig tartana a rendelés után elkészíteni (ki várna szívesen 2 órát egy sárgaborsó dálra?).

Egyébként a "2 óra 40 percig élvezhette a vacsoráját" felvezetés félreérthető, én azt hittem, ennyi ideig maradt odabent a kaja :).

elwood 2009.02.27. 16:56:10

én azt hittem hajnali 2 óra 40 percig maradt bent

Matteo147 2009.02.27. 17:01:24

"Egy későő üzenet, egy elkééésett levééél..." :-)

Ofélia . 2009.02.27. 17:45:09

@mamapicilánya/mpl: Te csak a rizzsel ordítozol vagy esetleg próbáltad tökkel is:))

az igazi MPL melegebb éghajtra költözött. lö pá! ( 2009.02.27. 17:47:59

@ofélia: igen drágám, olyan tökökkel, amiknek fejük is van, folyamatosan ordítozom

mókus 2009.02.27. 18:01:04

@hagyma: én régen minden másnap spenótot ettem!
Kedden pedig spenótos spagettit csináltam, de nem vácott tanultam a receptet..

mókus 2009.02.27. 18:03:23

@ïslāndęr: a pizzáik nem olyan jók

mókus 2009.02.27. 18:05:55

@ofélia: na-na! rizzsel nem ordítozni!

ilyenlegyen 2009.02.27. 18:40:36

Asszem, itt az ideje, hogy végre elváljék az ocsú...

Tessenek írni és s(z)avazni:

ilyenlegyen.hu/

az igazi MPL melegebb éghajtra költözött. lö pá! ( 2009.02.27. 18:44:42

@ilyenlegyen: csak én látom úgy, hogy te vagy az Mihály? (a kerkom mindent elárult)

ilyenlegyen 2009.02.27. 19:19:19

Majdnem Mihály, van itt még pár kollega (kollegina)...

az igazi MPL melegebb éghajtra költözött. lö pá! ( 2009.02.27. 19:24:29

@ilyenlegyen: na jó, Mihály kiadta a feladatot

de tényleg tedd már bele a neved mellé az oldalt, itt így kell spamelni

ilyenlegyen 2009.02.27. 19:29:04

@mamapicilánya/mpl: ? Ezt nem értem. Az ilyenlegyen.hu/ mitől spam? Mégcsak nem is off.

Fdisc: nem, nem Mihály. Ő itt a megmondóember, mi meg a droidok, akik még ilyenkor is bent. Azisigaz, hogy megvárom, míg a torrent lejön. :)

az igazi MPL melegebb éghajtra költözött. lö pá! ( 2009.02.27. 19:33:57

@ilyenlegyen: nem szoktak honlapokat direktbe ajánlani kommentelők, hanem a nevükhöz illesztik
(a spamelnit értsd képletesen)

lásd:
megélhetési sünöző
hurrá torpedó
és a többiek

Ha ezt Mihály olvassa, holnap mehetsz ordibálni a rizsnek

ilyenlegyen 2009.02.27. 19:40:23

Nem félek, akkor nem lesz, aki leprogramozza az új siteokat. Annyit a rizshez ///és ez nem a cég hiavatalos...blablabla
hogy én még ilyen pusztítást nem láttam, amit emberek műveltek tegnap. Az okés, hogy a hely úszik, de amit az asztalon hagytak a magasrangú vendégek, azt otthon biztos nem csinálják. Meg más napokon sem. Ugyan csak egy helyen láttam (nem a crovinnál), de az megérne szintén egy postot. Várom, mikor ír egy vendéglős panaszlevelet a vendégének (és külde el ide) hogy primitív módon viselkedett.

Na ennyit erről. Megyek, mer lejött hiróz.

Jó anáyzást midnenkinek.

-prgrssv-

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.02.27. 20:55:11

@mókus:
Vacon en meg nem szerettem a spenotot

EnZsolt / Paszuly Pista, a derék zöldbablegény 2009.02.27. 23:04:44

Vagy én vagyok figyelmetlen, de segítsetek nekem, mert nem találom azt a részt Tóth Mihály levelében, ahol ELNÉZÉST KÉR A KELLEMETLENSÉGEKÉRT!!!!

Itt csak annyit látok, hogy sokan voltak, nem hűlt a rizs, mi igyekeztünk szakszerűen (postban cseverésző nem igyekvő pincérekről van szó), de ha már elcseszted itt a pénzed, gyere máskor is ugyanennyiért, hátha korrektebbek leszünk.

Hátmeganagynégerlófaszt!

mihalytoth · http://www.kerkom.hu/ 2009.02.28. 00:21:02

@EnZsolt: Kedves Zsolt!

Fogalmazhatok bárhogy, a tényeken nem változtat. Az Ön kedvéért azonban:

elnézést kérek a kellemetlenségekért.

Önt és afrikai származású barátait egyaránt szeretettel várjuk, hogy személyes tapasztalata is legyen, ne csupán hozzászólása.

Üdvözlettel:

Tóth Mihály

mihalytoth · http://www.kerkom.hu/ 2009.02.28. 00:28:09

@mamapicilánya/mpl: Úgy látom, új beosztást kap a programozónk... @elwood technikájára építve csinálunk belőle látványelemet.

A magán hozzászólását bár nem tekinthetjük a cégünk álláspontjának, valóban érdemes lenne felmérnie a blogíróknak azt is, hogy a vendégek hogy viselkednek az éttermekben. Igaz, az kilógna a csupán a fogyasztók szemszögét bemutató írások közül, de ha komoly szándékkal felkeresnének, több étterem tapasztalatait is készséggel (torzítás nélkül) megmutatnám.

a paraszt a fatelepről (törölt) 2009.02.28. 00:45:53

@mihalytoth: én csak azt szeretném megkérdezni, hogy a szusihoz (ami mint kiderült a rizs) milyen nyers halat lehet enni? keszeg is jó? mert szerintem az nem finom! (volt itt valami okoska, aki leugatott, de ő sem tudott érdemben válaszolni)

bár az tény és való, hogy a magyar ilyenkor átváltozik állattá! több kell a szemének, mint a szájának, csak azért mert féláron van!

azért ehhez az interkulturális étteremhez hadd gratuláljak! Japán-Olasz muhaha! melyik volt előbb? vagy már így jött a világra?

a paraszt a fatelepről (törölt) 2009.02.28. 00:54:14

amúgy az ordibálás helyett, próbálták már a hideg vizet? nekem beszokott jönni!

HavocS · http://www.obsidianshell.com 2009.02.28. 10:18:06

Nem szervíz hanem szolgáltatás b+! Mit javítanak étteremben? Na ugye.

mihalytoth · http://www.kerkom.hu/ 2009.02.28. 10:37:34

@a paraszt a fatelepről: Mindhárom kérdésre válaszként:

A sushi (japán eredetiben "egészséges étel") legelterjedtebb formája a tekercs (=maki), amit felvágnak kisebb karikákra. Ebbe kerül hal, legtöbbször lazac, sárgafarkú sügér, vörösfarkú sügér, rák, stb. de lehet bele zöldséget is tenni.
Keszeget még nem próbáltunk. Van viszont angolnás, tonhalas, polipos, stb.
Ennél részletesebben itt: www.planetsushi.hu/menu.php meg tudja nézni.

Az olasz+japán combo étteremről annyit, hogy ez egy moszkvai központú nemzetközi cég koncepciója, hogy egy melegkonyhával és személyzettel két éttermet üzemeltet. E percben 293 ilyen étterem működik a világon - egyébként sikeresen. Sok helyen nem egy bejáratuk van, csak ott, ahol nem lehetett másképp megoldani (pl. Oktogon, Mammut, Fashion Street, ezeken a helyeken két külön bejárat van.)
Az alapgondolat onnan jött, hogy sokszor nem ugyanazt a típusú ételt akarják enni a társaság tagjai, így jó, ha nem kell igazából választaniuk, mert mindkét típus elérhető egy helyen. Másrészt pedig sokkal gazdaságosabban üzemeltethető így egy combo étterem.

A sushi rizst nem lehet olyan könnyen átvizezve hűteni, mert ez egy kicsit ragacsos, "összeállós" rizs. Egy nagy massza. Ez amikor lefőtt, sokkolással (gyorshűtéssel) hűtve tönkremegy. Tehát marad a várakozás, amit kiabálással lehet izgalmassá tenni.

A hosszúszemű "ánklibenszt" egyszerűen át kell mosni hidegvízzel és lehűl. Nem is lehet belőle sushit készíteni.

A témáról egyébként többet lehet megtudni itt: www.planetsushi.hu/actual2.php vagy ha eljön megnézni.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.02.28. 14:11:50

@mihalytoth:
ez OK
de a egyszeruen arrol van szo hogy
- nem mertek fel jol mennyi rizs kell
- sporoltak vele, ami azert gaz mert ha 3 kg rizsenmulik egy etterem
az zarjon be holnap

EnZsolt / Paszuly Pista, a derék zöldbablegény 2009.02.28. 17:45:23

Kedves Mihály!

Nagyon is számít a megfogalmazás, de úgy látom végre sikerült kicsikarni magából azt, hogy elnézést kérjen, ez valóban figyelemre méltó teljesítmény.

Nagyon szépen köszönöm az invitálást, de nekem és méretes hímtaggal megáldott afrikai barátaimnak már megvan az a helyünk, ahol mindig szeretettel várnak, normális felszolgálással, ahol a főnök úgy rúgja seggbe az alkalmazottat, ha telt háznál cseverészni látja őket, hogy leég a hajuk. A vendég azért ül ott, mert szeretne kiszolgálást és ételt kapni a pénzéért. Önöknek ezt nem sikerült megfelelően teljesíteniük. Az, hogy hány éttermük van a világon, és hogy milyen jó, a kutyát nem érdekli. Itt egy dolog van, mégpedig az, hogy panasz érkezett Önök felé, részletezve a problémákat. Felesleges a mellébeszélés.

Egyébként ügyes, hogy így próbál még vendégeket csalogatni, ezért tényleg elismerésem, és ahhoz is, hogy legalább jelentkezett a probléma miatt. Legközelebb legyenek felkészültebbek, és akkor nem fog negatív post születni Önökről.

Miruska 2009.02.28. 20:08:17

este láttam a tv-ben, hogy a nagy "torkoskodásnak" szalmonella fertőzés lett a vége valahol.a helyre nem emlékszem.
ami meg a magyar vendéglátást illeti, állandóan azon jajgatnak, hogy kevés a vendég, de mindent megtesznek azért, hogy még ennyi se legyen.ilyen hozzáállással,hogy órákig kell várni, míg hozzád szól valaki,miben reménykednek?

Miruska 2009.02.28. 20:12:30

@hagyma: én meg még most is szeretem.tükörtojással.

a paraszt a fatelepről (törölt) 2009.03.01. 21:48:14

@EnZsolt: jóvanna ne piszkáld szegényt! ;) nekem kifejezetten tetszett, ahogy válaszolt, főleg a keszeges kérdésemre :) ilyenekre van ideje, a szekér meg nem megy!

jamagi 2009.03.03. 16:22:30

Kedves Mihály és az Il Patio munkatársai!

A postban (főcikkben) említett 2o fős asztaltársaság egyik tagja voltam azon a bizonyos csütörtök estén, életem első Torkos Csütörtökén....a "vacsora" után sokáig azt gondoltam, egyben az utolsón is...mostmár csak azt gondolom, az utolsón az Il Patioban.
Teljesen egyetértek EnZsolt hozzászólásával, sőt, azt hiszem, egy ennyire elkésett és ráadásul kierőszakolt "elnézést" édeskevés (nekem).
Azon az estén mindent elrontottak,amit és ahol lehetett, és ehhez képest semmivel nem próbálták kompenzálni, hogy legalább a vendégek egy részének eszébe juthasson, talán egyszer még visszamegy a körúti étterembe. Az volt az érzésem,hogy pont ez a cél: nem viszontlátni a vendégeket.
Azt hiszem, Nyugat-Európában egy ilyen alkalommal az lett volna a természetes viselkedés a vendégek részéről, hogy fizetés nélkül távoznak. Nálunk ez még nem így van (talán soha nem is lesz), ami azt jelenti, a vendéglátósok büntetlenül verhetik át a nagyközönséget.
A teljesség igénye nélkül álljon most itt,ami azzal a bizonyos 20 fős társasággal megesett:
- az ételekre minimum 2 órát vártunk és azután sem kaptuk meg egyszerre, így nagyjából mindenki külön eszegetett magában
- az italokra is minmumu 40 perc volt a várakozási idő
- a főétel megérkezése után derült ki,hogy a rendelt leves (!) már elfogyott (Pincér:"Lécci,léccci vedd el a pisztrángot, mert ki fog hűlni, a levesedet majd ezután hozzuk!"-persze nem hozták)
- a rendelt italok és ételek egész más alkotórészeket tartalmaztak,mint ahogy az étlapon (pl. ananászlé helyett almalé, zöldségköret helyett sült krumpli)
- a kihozott ételek is kihűltek voltak már
- az evőeszközöket átlagosan 5 perccel később kaptuk meg a kajához képest, így azok még tovább hűltek, hacsak nem volt valaki elég torkos és elkezdett kézzel enni
- a számla kifizetése is bonyodalmakba ütközött
...stb.
Éjfél után szabadultunk az étteremből, én speciel éhesen...

ilpatio 2009.03.05. 19:33:29

Na akkor annyit azért elmondanék az étterem védelmében hogy lehet hogy máshol egy akármilyen étteremben lefőznek 60 liter levest előre megfőzik a pörköltet kiszaggatják a nokedlit, megfőzik a tésztát, összevágják a salátákat és legyártják a desszertet, de ebben az étteremben minden frissen készül, lehet h két sarokkal arrébb megkapták a kajákat 20 perc alatt, ahol 1-2-3 napja az adott étel bent volt a hűtőben. És azért megnézném hogy a kedves vendégek közül akik vendéglátásban még életükben nem dolgoztak azok hogy mernek ócsárolni bárkit is aki ezt a napot végig dolgozta... Én tudom mi a vendéglátás ezért el sem megyek egy ilyen torkos csütörtökre. Pláne azért sem mert ha megakarok valamit kostolni akkor nem sajnálom a teljes árat kifizetni és nem rohanok egyből mint a magyarok 99%-a ha meghallom hogy FÉLÁRON ESZEM ISZOM van... erről ennyit... köszönöm :)

jamagi 2009.03.06. 13:23:34

@ilpatio: Kedves Ilpatio!
Dolgoztam a vendeglatasban es bizony a fonok ket labbal penderitett volna ki mindenkit, ha megtortenik,hogy a fel 10-kor leadott rendeles 11 utan meg sehol sincsen..akarmilyen sokan vannak is.
Ezen kivul nem hiszem,hogy a sokak altal dicsert, torkos csutortokon meglatogatott egyeb ettermek mindegyike 3 napos etelt szolgalt fel....lehet,hogy nem vagyuk egy etterembe jaro nep, mi magyarok, de azert azt a legtobben eszreveszik,ha allott vacsorat kapnak.
Es ez az alsznob beszolas, hogy "el sem megyek egy ilyen torkos csutortokre" csak azt mutatja, hogy nincs tulsagosan tisztaban a magyar (gazdasagi) valosaggal es a TCS alapgondolataval.
udv es tovabbi szep munkat a magyar vendeglatasban,ahol a vendeg lassan megtiszteltetesnek erezheti, ha kiszolgaljak
süti beállítások módosítása