Tékozló Homár

Az ember, aki maga akart mosógépet szerelni

2009.03.03. 14:03 | szily | 233 komment

Vessenek véres hússal etetett kommentelők elé, de egész jól mulattam Gábor, a mosógépszerelő levelezésén Gáborral, az Öntevékeny Ügyféllel. A Homárnak nem nagyon vannak elvei, de ha mégis, akkor az ügyféllel szembeni szélsőséges udvariasságot alapvetőnek tartjuk. De attól még világos, hogy van egy határ, ami után nem ritkák a tréfás kifakadások és kölcsönös parasztkodások Szolgáltató és Ügyfél között. Döntsék el Önök, hogy a mosógépét maga szétszedő, majd a szerelőnél este nyolckor motort kereső Gábor túlment-e a határon, magyarán házhoz ment-e a pofonért, vagy elvárhatta volna, hogy a tréfás stílusban levelező Gábor mindezt lenyelje tőle! Elveszett lelkek, előre!
 
Történt minap hogy a közel 7 éves felültöltős mosógépem furcsa hangot kezdett el hallatni magából miközben a ruhát mosta. Mivel érzek magamban annyi műszaki érzéket, hogy legalább a hibát megállapítsam, fogtam magam és leszedtem a mosógép oldalát, hogy felderítsem a hang forrását. Nem  volt nehéz megállapítani mivel a dob hajtómotor ékszíj felőli csapágya ránézésre is furcsán nézett ki. Egyszerűen full rozsdás volt. Persze egyértelmű volt hogy a WD40 és a műszerolaj sz@rt sem ér de adtam neki egy lehetőséget. Evvel a hiba ugye nem volt orvosolható ezért apró darabokra szedtem a motort, hogy majd én a csapágyat kicserélem. Sajnos a ékszíj tárcsa és a csapágy is a motor tengelyére rá van (hűtésessel/melegítéses eljárással) gyógyítva, így otthoni körülmények közte ennek a cseréje szinte lehetetlen. Ekkor jött t az 5let az internet:

Meg is találtam a következő oldalt: http://www.mosogepszerelo.hu/

Ott található egy telefonszám, fel is hívtam , és elmeséltem hogy nekem csak egy hajtó motorra lenne szükségem , mivel már saját magam felderítettem a hibát. Megpróbálom idézni a beszélgetést:

-          Tudna –e abban segíteni hogy ehhez a mosógéphez mennyibe kerülne a motor? – én

-          Nem! (klaty, biiip, biiip, biiip, nem is merem elképzelni mit is mondhatott utána)

Elég furcsán éreztem magam , hogy vinném neki az üzletet és így bánik a leendő kuncsafttal.

Le is írtam neki pár szóban hogy mi is az én elképzelésem a dologgal kapcsoltban.

Alábbiakba bemásolom a levelezésünket.

...............................................................................................................

 -- Eredeti üzenet --

Feladó:

Címzett: xxx@citromail.hu

Másolat:

Elküldve: 2009.02.27  20:18

Téma:

Kedves Gábor!

Az imént beszéltem önnel telefonon.2009.02.27. 20:11
Nem tudom hogy véletlenül szakadt-e meg a kapcsolat vagy nem hajlandó velem beszélni.
De ha direkt tette le akkor igazán egy jó üzletpolitika ha így bánik a leendő kuncsaftjaival. Én potenciális vevő lennék egy ilyen motorra de ha ön ettől elzárkózik akkor nem az ön pénztárcáját fogom gyarapítani ebben a nem éppen rózsás gazdasági helyzetben. Ahogy elnéztem millió +1  mosógép javító van a világon. De így még lehetőségem sem volt megtudni hogy önnél mennyiért tudnám beszerezni ezt a motort.

Üdvözlettel: Gábor

ps: Sok sikert kívánok az ilyen hozzáállással!!!!

.....................................................................................................

On 2009.02.28., at 9:56, <xxx@citromail.hu> wrote:

Kedves Érdeklődő

A honlapomon olyat nem közöltem, hogy alkatrész-értékesítéssel is foglalkoznék.

Azért nem, mert nem is foglalkozom ezzel.

Egyébként védekezésképpen hagy adjam még elő, hogy hetente 50 telefont kapok, és akad néhány eltévedt lélek ezek között.

Alkatrész-árusítással Sz. László foglakozik.

Neki van vagy 30 féle motorja is.

ezen a számon érheti el 06 30 xx yy zz

További csőváz és csákány.

.............................................................................................................

-- Eredeti üzenet --

Feladó:

Címzett: <xxx@citromail.hu>

Másolat:

Elküldve: 10:36

Téma: Re:

Kedves Gábor!

Nagyon sajnálom, hogy nem értette meg hogy önnel javítattam volna meg ha nem lett volna olyan amilyen.

Sajnos az üzletről így lemaradt.

Persze az oldalon nincs ott hogy foglalkozna alkatrészekkel, de az en mentségemre legyen mondva az sem volt oda írva hogy ha alkatreszt akarna venni meg véletlenül se hívjon fel mert köszönés nélkül lerakom a telefont, hogy meg a kedve is elmenjen az embernek megjavíttatni önnel a mosógépet.

Persze örvendetes dolog hogy napi 50 hívást kap, de ha önnek nincs idegzete a telefonhívásokkal foglalkozni akkor vegyen fel vkit.

Üdvözlettel: Gábor

...............................................................................................................

Tudja Uram

... megtanultam, hogy a különleges és egyedi, nem konvencionális megkeresésekből gyakran csak ráfordítások keletkeznek.

Aki rögtön alkudozzással kezd, az mindennek nevezhető csak igéretes kliensnek nem.

Akinek már egy telefonhívást sem ér meg a dolog..... az egy baljós előjel.

......és én hiszek az előjelekben.

Szerencsére nem vagyok se az Ön, se más megrendelőm kezében.

Csumi

Csumi

.....................................................................................................................

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

szemtanú - alibit nem igazol! 2009.03.03. 16:48:13

@hatesz:
Ja, nem is azért írtam, hanem csak azért, mert a régi háztartási cuccokat tényleg tartós! fogyasztási cikknek szánták. És most mi van? Kurvasok szemét a 3-5 évente lecserélt cuccoktól...

Candy Anderson 2009.03.03. 16:49:30

@szemtanú - alibit nem igazol!: semmi baj... csak viccesnek véltem felfedezni egy hozzászólásodat

Impega 2009.03.03. 16:49:32

@Candy Anderson: Biztos hogya mosogep miatt jo ;) Anyud a szerelot kaveval varja- e?

Secnir 2009.03.03. 16:49:41

"Sajnos a ékszíj tárcsa és a csapágy is a motor tengelyére rá van (hűtésessel/melegítéses eljárással) gyógyítva, így otthoni körülmények közte ennek a cseréje szinte lehetetlen."

ja, otthon nem lehet.
le kell vinni a pincébe, lánggal megmelegíted, mejd egy csapágylehúzóval leénekeled. kb. 15 perc.
ha nem értesz hozzá, fasznak kezdesz neki?

ColT · https://www.boredpanda.com/author/hcl/ 2009.03.03. 16:53:16

@szemtanú - alibit nem igazol!: Ó persze mert az eladásoknak mindig növekedni kell és ha esetleg csak annyit adunk el mint tegnap akkor harakiri :/

Secnir 2009.03.03. 16:54:56

@maincoon ♀:
te ezeket gyűjtögeted valahol? publikus?

szemtanú - alibit nem igazol! 2009.03.03. 16:55:18

@Candy Anderson: :))
Nem tudtam, hogy nevetsz vagy gúnyolódsz:)
Paranoiás vagyok-e?

Secnir 2009.03.03. 16:57:20

ez a bódi gábor a bódi guszti öccse?

szemtanú - alibit nem igazol! 2009.03.03. 16:59:01

@Secnir:
Az a család dolgozna vajon? Napszemüveg volt-e?

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2009.03.03. 17:02:13

Én a telefonos ügynököknek szoktam ilyen hanghatásokat produkálni, hogy "klaty, biiip, biiip, biiip"
A posztíró meg egy nagyon hülye.
EZ FONTOS!!!!!!!!!!

Lidérc · http://feldolgozasalatt.blog.hu/ 2009.03.03. 17:05:43

Nem tudom mit várt az ügyfél, mikor az első levelében azzal kezdte, hogy burkoltan leparasztozta a szerelőt. Aki pattog, az ne csodálkozzon, még ha igaza is van. Az okostojásokat senki sem szereti.
Amúgy az elektronikás mosógépekbe robotmanók fűrészelnek-e?

ColT · https://www.boredpanda.com/author/hcl/ 2009.03.03. 17:06:26

@Jani haverja: Ezek az effektek tetszenek, legközelebb kipróbálom :D

hatesz 2009.03.03. 17:07:03

@szemtanú - alibit nem igazol!: tudom, ertettem is, csak megvilägitottam az ältalad emlitett dolgot egy masik szempontbol.

Persze aki szereti, hasznälja, nem kell kidobni!
A mosogepszerelö meg lehet hogy azert mondja, hogy ne dobja ki, mert biztos anyagi forrast jelent neki
Az ujat ugysem szerelteti garanciaidö utän senki, olyan k...va dräga. Asszem nyitok egy mosogepbontot:) Bakker nem is lenne rossz...

Candy Anderson 2009.03.03. 17:07:17

@szemtanú - alibit nem igazol!: nem vagy:D ma te vagy a második aki gúnyt vél bennem felfedezni, pedig alaptalan rágalom :D

hatesz 2009.03.03. 17:16:24

@Candy Anderson: "az ember megrögzött hajdu ugrálós javító" szep az elhivatottsäg:) Az evi biztos min. 3ezert meg nem akarja elvesziteni, nem gondolod?

Kedves postolo, 1 het mulva nyilik a Mosogep-bonto-turkalo orszägos hälozatom, gyere majd ugorj be es olyan motortengelyre rägyogyitott ekszijtarcsat meg csapagyat turizhatsz, hogy csak na! De ha felhivsz, en is elküldelek, gyere oszt turkäld ki magadnak!:))

szemtanú - alibit nem igazol! 2009.03.03. 17:17:58

Cinemacity UPDATE!

Eltűntek a jegyárak és kedvezmények az oldalukról!!
Ez mit jelent?

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2009.03.03. 17:18:46

@ColT: Az a baj, hogy az igazi hanghatáshoz vezetékes telefon kellene, az meg nincsen nekem.
Akkor lehetne hallani tisztán, hogy leteszi az ember a kagylót:)

ColT · https://www.boredpanda.com/author/hcl/ 2009.03.03. 17:22:36

@szemtanú - alibit nem igazol : Minden pénzed otthagyod, és nincs kedvezmény.

@Jani haverja: Nekünk sajnos van, hívogatnak is ezek a buzik... Meg barátnőmet az anyja... naponta... Kell ez nekem...?

Candy Anderson 2009.03.03. 17:27:02

@hatesz: lehet h nem akarja elveszteni az évi 3 ezret, de ha már rébeszélte volna a családot egy új és jobb mosómasára akkor annak szerelése is nyílván többe kerülne, tehát ő csak nyerne a bulin, nem?

lótumfaktum 2009.03.03. 17:32:21

@mamapicilánya/mpl: ne félj csak a motor csapágya megy lassan tönkre az enyém 8év után kezdte vigyázz ,ha sokáig vársz kikopik a tengely,el dobhatod a motort- az egész gépet. keresni kell egy önfeláldozó barchácsolót-vagy szólni a poszt írónak. a bosch motor 50-70000Ft
a csapágy 2500. sok szerencsét

petyo 2009.03.03. 17:35:56

Én már csináltam olyat, hogy szétszedtem a mosógépet és úgy adtam a szerelőnek, de az kifogástalanul jó fej volt.
Apropó, van egy működő un. univerzális mosógépmotorom. Pótnak tartom otthon,ki tudja mikor kellhet, de beszélhetünk róla.
Ha azért ment tönkre mert ráfolyt a víz, akkor viszont csapágyas a dob és nem nagyon érdemes javítani.

Fíldödi Ferenc 2009.03.03. 18:15:59

A mi mosógépünk ma dobta be a kulcsot.
9 éves vőrpúl.
1/9-es szorzóval 81 évesnek felel meg.
Irány a kórház, de lehet a temető..

Fíldödi Ferenc 2009.03.03. 18:23:29

Keményvonalas műszakiként egyszer benéztem apámék gépébe és hidaltam.
Az ellen-balansz-rezgéscsillapító súly BETON-ból készült!
Más: a posztoló egy tipikus pesti g.ci prosztó. Ha kell meg is indokolom.

az igazi MPL melegebb éghajtra költözött. lö pá! ( 2009.03.03. 18:25:15

@lótumfaktum: elképzeltem:

hívok egy szerelőt, hogy csapágyat kell cserélni

kijön

a csapágyon kívül kicseréli az egészet, persze csak látszólag, és jól lehúz

elégedett leszek, mert a próbamosás megvolt

belerakom a ruhát, bekapcsolom, erre a mosógép atomjaira hullik

vagy nem így lesz?

hol találok megbízható mosógépszerelőt?

MosoMasa 2009.03.03. 18:50:33

@Secnir: Igen, szinte minden háztartásban van pince, van láng és van csapágylehúzó!
A jobbaknál mindez, pincésől együtt a spájzban van!

szmoker (Homo Trollicus) 2009.03.03. 19:47:51

@lótumfaktum: így hirtelen 2 czéget tudok mondani fejből, akik bármilyen fémre bármilyen fémet felszórnak, köszörülnek.
Többek között náluk újíttatunk fel minden ipari villanymotrot, tengelyt, rozsdamentes miazmást.

De nem mondom meg :)

lótumfaktum 2009.03.03. 19:48:37

@mamapicilánya/mpl: keresgd a fent nevezett posztolót ,nem rendőrt.

szmoker (Homo Trollicus) 2009.03.03. 19:50:51

@Fíldödi Ferenc: mindegyikben betonból van, a Hajdúban is.
Meg a mosogatógépekben is.

Advanced júzerek a 120-as Koda első lökhárítóját is kiöntötték betonnal.

Javasoltam már a kollégámnak, de húzódozik az ötlettől, előbb napfénytetőt akar rá vágni (a géppuskaállványról még győzködöm) :)

hatesz 2009.03.03. 19:51:00

@Candy Anderson: nem, mert az emberünk "megrögzött hajdu ugrálós javító" :))

Látom akad itt elég anyag a mosógép-bontómba..

Secnir 2009.03.03. 19:52:36

@magampista:
khm
én arra voltam hivatott rávilágítani, ha nem ért hozzá, és nincs szerszáma sem, vagy egy lakatos ismerőse, aki egy üveg pálinkáért megcsinálja - nos, akkor ne kezdjen bele, mint egy botcsinálta McGyver.
nekem ez a halálom, amikor számítógépet hoznak át hozzám, hogy a "fiam unokaöccsének a barátja is megnézte már, és felinstallált ezt meg azt, de még mindig nem jó", illetve a "hoztam ezt a baszomcsapást, már mindenki me'próbáta meggyavítani, oszt még mindég nemmegy"
és a sok kókler miatt szophatok, mert nekem olyan jó szívem van, hogy nem tudok nemet mondani.
igaz, sokfajta házipálinkám van itthon, különböző emberektől, érdekes tájakról :)

kisködmön 2009.03.03. 20:13:24

NDK kivehető ajtajú turmixgéphez keresek kovácsoltvas tetőt. Tud valaki segiteni? Sürgös lenne mert már elmúlt 8.

monnyolle 2009.03.03. 20:40:15

Két szerencsétlen. Az egyik unatkozik, a másik se írástudó.

gabbró 2009.03.03. 21:05:52

K... jó :)
Ha a mosógépszerelő úgy dolgozik, ahogy levelezik, legközelebb őt hívom :D

májgeriberi 2009.03.03. 21:09:12

szerintem a postoló egy pöcs

ColT · https://www.boredpanda.com/author/hcl/ 2009.03.03. 21:21:58

@magampista: Nem mindenhol, de ahol van és aki ért hozzá az miért ne álljon neki?

Figyu, én is csak műszerész vagyok, és amikor kijöttek a mobiltelefonok, akkor úgy álltunk neki hogy szép óvatosan szedtük szét az új cuccokat, nehogy visszafordíthatatlan baja legyen. Ésszel.

Gyak. egész pályafutásom alatt sok 10 telefon javult meg a kezeim között, és össz max. 5 lett rosszabb mint volt.

Szóval nem a szerszámok hiánya a gáz hanem az emberi hülyeség ami sok másban is jelen van.

Az autómhoz pl. nem nagyon piszkálok hozzá, pedig szerszámok még vannak is otthon, de nem nagyon értek hozzá.

Peteetow · http://www.automentes-szallitas.hu 2009.03.03. 22:26:29

Nem azért, de én is ki tudok akadni, amikor a polgárnak szombaton hajnalban kettőkor jut eszébe megkérdezni, hogy mennyibe kerülne egy mentés. Mondom neki mennyi, és kérdem, hol van az autó, megyünk máris - akkor árulja el, hogy ő csak érdeklődött.
Kérdezem tőle, hogy most ez miért pont ilyenkor kellett megkérdezni? Mondja a kis ártatlan, hogy oda van írva a honlapomra, hogy 0-24-ig, egyébként is ő éjjeliőr.
Igen kivonatosan az volt a válaszom, hogy 20 éve van ez a foglalkozásom, és ez nem azt jelenti, hogy azóta nem aludtam. Mellesleg meg azért, mert ő éjjeliőr, nem kell felébresztenie az egész várost. Láttunk már éjjeliőrt nappal meghalni. :-)
Az ilyen ügyfelektől mentsen meg... mégis egyre több van.

megélhetési SÜNöző (retro homározó) 2009.03.03. 23:08:57

Ómájgád.

Mekkora egy vadparaszt fasz ez. pár hónap múlva ő csodálkozik majd a legjobban, hogy nem dobok még egy huszast sem a kalapjába. Hát nem is.

Szterintem van pár kovács rokona ennek, vagy Balatonfüredről származik.

esef 2009.03.03. 23:15:43

@nemtudomsajnálom:

Ha még aktuális, tudok ajánlani egy hölgyet az Indesitnél. Nekem nagyon sokat segített amikor ugyanezt eljátszották velünk is.
A szerelők megrendelték az 1. panelt, kicserélték, aztán kiderült, hogy a 2. panel a hibás. Azóta jó a gép kopp-kopp-kopp, ennek 2 éve.
Az Indesit egy nagy kalap olasz szar.

megélhetési SÜNöző (retro homározó) 2009.03.03. 23:19:16

ó sorry, elfelejtettem, hogy a postolót kell fikázni.

üdv gergely

CeCe · http://celebcommando.blog.hu 2009.03.03. 23:35:10

Mosógépszerelő úr remélem legközelebb a munkanélküli segélyt osztogatónak köszön úgy, hogy csákány!

megélhetési SÜNöző (retro homározó) 2009.03.04. 00:40:28

Nincs új post.
Nincs új komment.
Nincs itt senki.
Asszem megyek aludni.
Ja, és persze utolsózok egyet:
UTOLSÓ

mercsi 2009.03.04. 01:12:31

De én még itt vagyok. :)

Ofélia . 2009.03.04. 06:16:07

Most megtettem azt mint még szinte soha nem olvastam el a kommenteket csak a postot!!

Szerintem a szerelőnek igaza van mivel annó dacuma én is javítottam mindent ami rázott és zörgött.

Ezenkívül 18 éves gelkás tapasztalatom van igaz revizorként de iszonyu jót röhögtün a szerelőkkel mikor mesélték,hogy miket próbálnak rájuk varni a kedves ügyfelek:))

Amin ők tettek azt vettem át én is.

Ha az ügyfél szédszedte kettes szorzó!!!
Ha elektromérnök volt hármas szorzó!!!
Ha bőcsész volt és a sógora villanyszerelő négyes szorzó!!

Baltát képcsőböl eltávolítani hát ez nem garanciális:)))

Kolorsztár nagyfesz részéböl palacsintatölteléket eltávolítani(sok hátiasszony ott tartotta melegen) megegyezés szerint.

És ami a lényeg a szerelő nem alkatrész kereskedő!!!!!!!

Ezt a postoló normálisan úgy realizálhatta volna, hogy bejelenti a hibát és várja a szerelőt.

Természetesen a szétszedett gép miatt az ezermesteri (mekk mester) kettes szorzó azonnal életbe lép

Vagy elmegy az alkatrészkereskedőhöz és megveszi a szükséges anyagot viszont így komoly esélye van, hogy nagyobb hibát generál:))

Ha látnátok a szomszédom tapétáját.....

pazola 2009.03.04. 07:10:09

Uristen, en ezzel a mosogepesszel nemegyszer flameltem. Ez egy farok!!!

pazola 2009.03.04. 07:19:58

Mondjuk a posztolo is az.

pazola 2009.03.04. 07:27:27

Tessek, lehet elvezkedni:

forum.origo.hu/felhasznalo/adatlap.jsp?id=155414

:DD

Ha jol emlekszem, van meg par nikkje, de erre mar nem eskuszom meg. Eleg ez az egy is...

Ja, es ovatosan vele, mert mar evekkel ezelott sem voltak neki otthon, es ha ez meg romlott is azota....

Impega 2009.03.04. 08:28:46

Palinkas, Szep, Jo Reggelt Mindenkinek!

Ofélia . 2009.03.04. 08:30:32

@Impega: Légysives rákiabálni hátha hozzám menekül:))

Dödölle nem kell:))

Impega 2009.03.04. 08:42:52

@ofélia: Miért? a dödölle az smafu? Sokat akara szarka, nem birja a FARKA :D
Aki a kicsit nem becsuli, a nagyot nem erdemli.

Impega 2009.03.04. 08:56:19

Bibi, Anyuakam tegnap mondta, hogy amikor megyek haza, majd csinal dodollet :p
Csumi

A poszthoz mar nem tudok mit hozzaszolni.
Na mondom azt, hogy ifju parkent megvettuk 4 eve eletunk elso mosogepet, szp volt, uj volt, takarekos es occo. A Corban vettuk. 2 honap mulva mar nem is oblitett. Szerelo jo, megnezi, mer alapbol hozta a cseremuanayagot, mert tudta hogy mi baj. Csak ennyi akartam mondani

Ofélia . 2009.03.04. 09:02:56

@Impega: A pálesszal ellentétben utálom a dödöllét(meg az occo mosógépet) )))

lótumfaktum 2009.03.04. 09:07:36

DÖDÖLLÉTDÖDÖLLÉTDÖDÖLLÉTDÖDÖLLÉTDÖDÖLLÉTDÖDÖLLÉTDÖDÖLLÉTDÖDÖLLÉTDÖDÖLLÉTDÖDÖLLÉTDÖDÖLLÉTDÖDÖLLÉTDÖDÖLLÉT,meg munkát!
20 éve nem ettem DÖDÖLLÉTDÖDÖLLÉTDÖDÖLLÉTDÖDÖLLÉT

lótumfaktum 2009.03.04. 09:09:28

igaz 20 éve nem is dolgozom / a havarjaim szerint/

Impega 2009.03.04. 09:15:06

A dödölle nemesít !

DaveSlim 2009.03.04. 09:17:21

Én látom rosszul, vagy a fosógépszerelő tényleg így köszönt el a leveleiben??????

Ofélia . 2009.03.04. 09:20:03

@Impega: A dödölle öl butít és nyomorba dönt !!!

Ofélia . 2009.03.04. 09:22:10

Csö csumi csőtészta:))

Impega 2009.03.04. 09:24:31

Dödöllét for president!

(a mostaninal meg az is jobb lenne)

lótumfaktum 2009.03.04. 09:31:10

de tényleg amerre járom e nagy magyarországot,még nem találtam olyan éhkezdét ahol kapható lenne. slambucot-betyárost szint úgy.

lótumfaktum 2009.03.04. 09:33:57

jaj de soká lesz ebéd,karajos paprikáskrumplival/ha én gazdag lennék/

Bamba Barack 2009.03.04. 09:37:06

Nem értem,hogy mi a bajotok az íróval?felhívott egy szerelőt,tájékozódni akart,hogy mi mennyibe kerül ( vagy ti pl. azonnal belevágtok vmi nagyobb kiadásba és nem tájékozódtok előtte több helyen is ? ) erre a szerelő ráb.assza a telefont...és már elnézést aki csőváz, csumi meg csákánnyal búcsúzik ( tök ismeretlen embertől) egy levélben,hááát.....

Tsabi 2009.03.04. 09:56:47

Mocskosul nem vag temaba csak hat mivel nincs uj poszt.. Szoval akit erdekel, nezzen at a puruttyara, hogy ok hogyan oldjak meg a magyar salakmotoros es kommentcenzori hivatal ill. puruttyasedek posztleveteli kerelmeit. Nem linkelem be, mert meg reklamnak nezik, mindenesetre tegnap este 7 korul irodott a poszt.
ha lesz uj poszt, azt is elarulom, hogy le lett-e jelentve a duna vizallasa Engelhartszellnel, vagy sem..

Tsabi 2009.03.04. 10:01:50

@Impega: nem, de hianyzik a radiojelentes a petofirol.. :)

Impega 2009.03.04. 10:02:33

Meg az Apukam Vilaga is !

elwood 2009.03.04. 10:03:20

Sikerült már leszedni ezt a görgős izé ... csapágyat a láng fölött ? Mert ha nem akkor a kis faszenesen is meg lehetne próbálni.

Tsabi 2009.03.04. 10:08:19

@Impega: azok voltak a regi szep idok..

Impega 2009.03.04. 10:09:18

@Tsabi: hej de meg mennyire! Minden nap 17.00 orakor ott voltam a radio mellett. Minden nap!

Ofélia . 2009.03.04. 10:15:43

@Tsabi: megnéztem a puruttyot nem semmi:))

Tsabi 2009.03.04. 10:28:33

@Impega: en is, ha tehettem :) ejj-ejj, regi szep idok, a nagyon regi garazs is hianyzik..visszagondolva nem volt egy nagy szam, de akkor ott jo volt..

@ofélia: minden bizonnyal puruttyaeknak nincs olyan jol fizetett jogasza, mint a homarnak, de..ah, hagyjuk, meg kimoderal a gondolatrendorseg :)

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2009.03.04. 10:41:39

@Tsabi: Én is megnéztem a puruttyát. Igy kellett volna itt is csinálni a Kimondhatatlannevűvel, meg a Mundrusszal is. De hát sajnos nem így történt.
Félig on: Legközelebb ez a mosógépszerelős posztot író is letiltatja a saját posztját.
EZ FONTOS!!!!!!!!!!!!

Tsabi 2009.03.04. 10:53:39

@Jani haverja: persze hogy igy kellett volna, de az idex jogaszat (mint azt paran megenekeltek mar) az jobban erdekli, hogy beparaztassa az adblockert hasznalo usereket, ha valaki megmondja a zindekszet vagy az o dolgozoit az ovoneninel, akkor fulfarok behuz, adott cikk/poszt torol oszt szeva. Hat ez van.

DaM 2009.03.04. 11:18:53

Én a mosógépszerelőre voksolok. Kettejük közül ő volt a kisebb népies váza.

Orizatriznyák 2009.03.04. 11:37:44

A panaszos kapott már mosógépmotort szájon át lenyomva? Orbitális méretű, népnevelő-kényszeres majom.

Apropó majom, megyek cukulni a cukiságra! :)

2009.03.04. 16:31:04

Szerencsétlen mosógépszerelő, mennyi ilyen majommal kell neki naponta bajlódni.

Posztoló keveri a dolgokat: ha maga nekiállt szerelni akkor oldja meg. Ha nem akkor hívjon szerelőt.

Na csá csumi

Tipikusbalek 2009.03.04. 16:44:36

@Bamba Barack:Nanana! A szerelő szerelési szolgáltatást ad el. Mivel ezt a szolgáltatást csak alkatrész beépítésével tudja(legtöbb esetben,) ezért ért az alkatrészekhez is de nem erről szól a dolog. Milyen az ha bemész egy hentesboltba, és kérdezősködsz, hogy neveltél otthon az előszobában egy disznót, de nem tudod leölni, és hogyan vágd el a torkát, meg milyen kés kell hozzá. Adjon el neked disznóölő kést a hentes, mert disznótor lesz a hétvégén. De ha nem megy, akkor jöjjön lakásra és ölje le helyetted. Mindezt zárás után! Nemá'! Szerintem a hangvételt próbálta elviccelni, mert ha komolyan veszi szerintem sírva fakad. 1-0 a szerelőnek.

Na Csá' csokis palacsinta, csumika!

Szűcslaci 2009.03.04. 16:58:25

Compaq notebookhoz kellet nekem szalagkábel a kijelzőhöz. hívtam Compaq Hungaryt.
- obligát köszöngetések,előadom a gondom
- Sajnos, nem adhatunk alkatrészt!
-akkor honnan szerezhetek?
- Csak nekünk van!
- Akkor most hogy?
- Hozza be, mi kicseréljük!
- De nekem csak az alkatrész kell....
- Úgy sajnos nincs.
- Kijönnek érte, hogy ne nekem kelljen bevinni?
- természetesen, kiszállási költség ellenében.
- Ez a gép be van építve kiszedhetetlenül egy kéttonnás fémmegmunáló központba, jelenleg Mátészalkán üzemel(ne).
-jó, akkor jöjjön be és adunk egy szalagkábelt.
**********************
Így is lehet. Mondta volna azt, hogy javítást is kér, de Enyingen van a gép egy sáros kis utcában....mikor tudna kijönni?

AvgDvl 2009.03.04. 19:01:33

Megvan Ede v2.0

Csumi

megélhetési SÜNöző (retro homározó) 2009.03.04. 21:39:24

@ColT: nemtom, webforditas.hu-n csináltam.

szarrá röhögtem magam, mert lehet olyat is, hogy hangosan mondják a szavakat, írjatok be olyanokat, hogy palkovicsné, ede stb. (amit nem tud lefordítani) és nyomjatok rá az angol csávós gombra, haláli, hogy milyen kiejtéssel mondják a magyar szavakat, esetleg mondatokat! jobb, mint a sláger rádiós játék :-D

megélhetési SÜNöző (retro homározó) 2009.03.04. 21:41:06

@Tsabi: a puruttyán csak jogi blabla van, bár nemtom az mire megoldás...

Tsabi 2009.03.04. 21:59:03

@megélhetési sünöző / สำคัญ (=fontos, thai nyelven): csak annyi az o szavukkal elve hogy internetorszagban elerheto a cucc a mai napig. Nem pont naluk, nem linkelnek, csak elmeselik, hogy van ilyen. Kepzeld, ha lenne a Homarnak is ennyi esze, akkor most nem suttogva lehetne csak mondani, hogy tudodki, meg az a poszt, amit toroltek..

vaczakka 2009.03.05. 01:16:06

gyökérparasztidióta Gábor

Csumi

DoubleG 2009.03.18. 00:02:35

Szijasztok!

Én vagyok a posztoló.
1-2 válasz a kommentekre:
Tény én egy tipikus pesti g.ci prosztó vagyok. :)
De csak akkor ha velem bunkók.
Másrészt a 2. próbálkozásomra egy MÁSIK szerelőnél sikerrel jártam.
Adott egy címet (Pilisszentiván) ahol 2000Ft-ért kicserélte srác a 2db egyenként 1200 Ft-ba kerülő csapágyat.
Így 4400 Ft-ból megoldottam a mosógép problémámat.
Ahelyett hogy 70e-ért vettem volna egy teljesen újat.
Ennyi.

ui: Aki velem bunkó avval én is az vagyok.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2009.08.17. 16:09:19

mosógépjavító mosógépjavító mosógépjavító mosógépjavító mosógépjavító mosógépjavító mosógépjavító mosógépjavító mosógépjavító mosógépjavító mosógépjavító mosógépjavító mosógépjavító mosógépjavító mosógépjavító mosógépjavító mosógépjavító mosógépjavító mosógépjavító mosógépjavító mosógépjavító mosógépjavító mosógépjavító mosógépjavító mosógépjavító mosógépjavító mosógépjavító mosógépjavító mosógépjavító mosógépjavító mosógépjavító mosógépjavító mosógépjavító mosógépjavító mosógépjavító mosógépjavító mosógépjavító mosógépjavító mosógépjavító mosógépjavító mosógépjavító mosógépjavító mosógépjavító mosógépjavító mosógépjavító mosógépjavító mosógépjavító mosógépjavító mosógépjavító mosógépjavító mosógépjavító mosógépjavító mosógépjavító mosógépjavító mosógépjavító mosógépjavító mosógépjavító mosógépjavító mosógépjavító mosógépjavító mosógépjavító mosógépjavító mosógépjavító mosógépjavító mosógépjavító mosógépjavító mosógépjavító mosógépjavító mosógépjavító mosógépjavító mosógépjavító mosógépjavító mosógépjavító mosógépjavító mosógépjavító mosógépjavító mosógépjavító mosógépjavító mosógépjavító mosógépjavító mosógépjavító mosógépjavító mosógépjavító mosógépjavító mosógépjavító mosógépjavító mosógépjavító mosógépjavító mosógépjavító mosógépjavító mosógépjavító mosógépjavító mosógépjavító mosógépjavító mosógépjavító mosógépjavító mosógépjavító mosógépjavító mosógépjavító mosógépjavító mosógépjavító mosógépjavító mosógépjavító mosógépjavító mosógépjavító mosógépjavító mosógépjavító mosógépjavító mosógépjavító mosógépjavító mosógépjavító mosógépjavító mosógépjavító mosógépjavító mosógépjavító mosógépjavító mosógépjavító mosógépjavító mosógépjavító mosógépjavító mosógépjavító mosógépjavító mosógépjavító mosógépjavító mosógépjavító mosógépjavító mosógépjavító mosógépjavító mosógépjavító mosógépjavító mosógépjavító mosógépjavító mosógépjavító mosógépjavító mosógépjavító mosógépjavító mosógépjavító mosógépjavító mosógépjavító mosógépjavító mosógépjavító mosógépjavító mosógépjavító mosógépjavító mosógépjavító mosógépjavító mosógépjavító mosógépjavító mosógépjavító mosógépjavító mosógépjavító mosógépjavító mosógépjavító mosógépjavító mosógépjavító mosógépjavító mosógépjavító mosógépjavító mosógépjavító mosógépjavító mosógépjavító mosógépjavító mosógépjavító mosógépjavító mosógépjavító mosógépjavító mosógépjavító mosógépjavító mosógépjavító mosógépjavító mosógépjavító mosógépjavító mosógépjavító mosógépjavító mosógépjavító mosógépjavító mosógépjavító mosógépjavító mosógépjavító mosógépjavító mosógépjavító mosógépjavító mosógépjavító mosógépjavító mosógépjavító mosógépjavító mosógépjavító mosógépjavító mosógépjavító mosógépjavító mosógépjavító mosógépjavító mosógépjavító mosógépjavító mosógépjavító mosógépjavító mosógépjavító mosógépjavító mosógépjavító mosógépjavító mosógépjavító mosógépjavító mosógépjavító mosógépjavító mosógépjavító mosógépjavító mosógépjavító mosógépjavító mosógépjavító mosógépjavító mosógépjavító mosógépjavító mosógépjavító mosógépjavító mosógépjavító mosógépjavító mosógépjavító mosógépjavító mosógépjavító mosógépjavító mosógépjavító mosógépjavító mosógépjavító mosógépjavító mosógépjavító mosógépjavító mosógépjavító mosógépjavító mosógépjavító mosógépjavító mosógépjavító mosógépjavító mosógépjavító mosógépjavító mosógépjavító mosógépjavító mosógépjavító mosógépjavító mosógépjavító mosógépjavító mosógépjavító mosógépjavító mosógépjavító mosógépjavító mosógépjavító mosógépjavító mosógépjavító mosógépjavító mosógépjavító mosógépjavító mosógépjavító mosógépjavító mosógépjavító mosógépjavító mosógépjavító mosógépjavító mosógépjavító mosógépjavító mosógépjavító mosógépjavító mosógépjavító mosógépjavító mosógépjavító mosógépjavító mosógépjavító mosógépjavító mosógépjavító mosógépjavító mosógépjavító mosógépjavító

Piraeus 2009.08.18. 10:32:45

mosógépjavító mosógépjavító mosógépjavító mosógépjavító mosógépjavító mosógépjavító mosógépjavító mosógépjavító mosógépjavító mosógépjavító mosógépjavító mosógépjavító mosógépjavító mosógépjavító mosógépjavító mosógépjavító mosógépjavító mosógépjavító mosógépjavító mosógépjavító mosógépjavító mosógépjavító mosógépjavító mosógépjavító mosógépjavító mosógépjavító mosógépjavító mosógépjavító mosógépjavító mosógépjavító mosógépjavító mosógépjavító mosógépjavító mosógépjavító mosógépjavító mosógépjavító mosógépjavító mosógépjavító mosógépjavító mosógépjavító mosógépjavító mosógépjavító mosógépjavító mosógépjavító mosógépjavító mosógépjavító mosógépjavító mosógépjavító mosógépjavító mosógépjavító mosógépjavító mosógépjavító mosógépjavító mosógépjavító mosógépjavító mosógépjavító mosógépjavító mosógépjavító mosógépjavító mosógépjavító mosógépjavító mosógépjavító mosógépjavító mosógépjavító mosógépjavító mosógépjavító mosógépjavító mosógépjavító mosógépjavító mosógépjavító mosógépjavító mosógépjavító mosógépjavító mosógépjavító mosógépjavító mosógépjavító mosógépjavító mosógépjavító mosógépjavító mosógépjavító mosógépjavító mosógépjavító mosógépjavító mosógépjavító mosógépjavító mosógépjavító mosógépjavító mosógépjavító mosógépjavító mosógépjavító mosógépjavító mosógépjavító mosógépjavító mosógépjavító mosógépjavító mosógépjavító mosógépjavító mosógépjavító mosógépjavító mosógépjavító mosógépjavító mosógépjavító mosógépjavító mosógépjavító mosógépjavító mosógépjavító mosógépjavító mosógépjavító mosógépjavító mosógépjavító mosógépjavító mosógépjavító mosógépjavító mosógépjavító mosógépjavító mosógépjavító mosógépjavító mosógépjavító mosógépjavító mosógépjavító mosógépjavító mosógépjavító mosógépjavító mosógépjavító mosógépjavító mosógépjavító mosógép

Piraeus 2009.08.18. 10:34:45

mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerelő mosógépszerel

Van_mikrohullámú_sütőtök? 2009.11.13. 16:32:17

jó volt újra átélni a posztot, köszönet érte

(utolsó!)

gerőernő 2010.05.19. 09:07:23

süti beállítások módosítása