A forgalomkorlátos "korlátlan internetben" az a jó, hogy már mindenki elfelejtette, milyen is korlátozottan internetezni (csak este 10 után, meg ilyenek), úgyhogy soha nem fogja megmérni igazából, mennyit kellene fizetnie az 5GB korláton felül. Meg hát erre van a forgalomszámláló, ami értesít, ha megszaladt a bittorrent. A Vodafone-nál nem erre van, illetve amit ők az ügyfeleknek kiküldenek, az csupán "tájékoztató jellegű információ", a valóság igazából bármi lehet:
Tények:
- Vodafone Internet 5G csomagom van, 5GB felett plusz díjat kell fizetni, ezért figyelnem kell a forgalmat.
- 2009.01.26-a körül a Vodafone Mobil Connect lite "elfelejtette" az addig nyilvántartott forgalmam, lenullázódott.
- emiatt 2009.01.27. 11:09-kor küldtem adatforgalom-lekérdező sms-t, lásd a mellékelt kép. A bekeretezett résznek még szerepe lesz, de az már akkor egyértelmű volt, hogy nem 01.07-i információt kaptam, hanem inkább 27-i frissítésűt. Nem is tulajdonítottam ennek az apróságnak jelentőséget.
- a kapott adatot kiindulási alapul véve megközelítettem, de nem használtam ki az 5GB forgalmat.
- ennek ellenére 2009.02.11-i számla kelte dátummal kaptam egy 8907 Ft-ról szóló számlát, vagyis kerettúllépés miatt közel közel 4000 Ft-ot felszámítottak.
- A számlán szerepel, hogy számlaegyenlegem elfogadottnak tekintik, ha 8 napon belül nem élek észrevétellel.--> Kértem részletes számlát, közben azt is megtudtam: a panaszomnak nincs halasztó hatálya a fizetési határidőre nézve...
- 1 hét eltelt, mire megjött a 3 oldalas papír alapú hívásrészletező, releváns részkivonatot ideírom, több szerepe lesz még:
Dátum | kezdő időpont | méret (kB)
2009.01.26. | 19:09:01 | 879.240
2009.01.26. | 21:08:13 | 705.290
2009.01.27. | 11:08:36 | 371.310
2009.01.27. | 11:09:31 | --- Fogadott SMS
- Az sms által állított 3482MB és a hátralevő forgalom nem érte el az 5GB-ot
- A teljes adatforgalom valóban annyi volt, mint amit le is számláztak.
- következtetés: az értesítő sms volt félrevezető, nem az akkor aktuális forgalmat mutatta, ezért léptem túl a keretet, minden odafigyelésem ellenére.
Ezeket szépen megindokolva jeleztem a Vodafone ügyfélszolgálatnak, jelezve, hogy nem a "túlfogyasztás" tényét vitatom, hanem hogy azt az ő rendszerükből kapott félretájékoztató sms okozta és kértem a pluszban számlázott forgalom jóváírását (valamint a kellemetlenségeim és utánjárásom miatt fakultatív kompenzációt).
1. válaszlevelükből idézet (és megjegyzés):
"Szíves tájékoztatásul közöljük, hogy 70*******-as hívószámához tartozó internetes előfizetésén rendszerünk szerint január 27-én történt internetes adatforgalom-lekérdezés, amely a következő adatokat tartalmazta.
Küldés ideje: 2009. január 27, 11.09
GPRS adatforgalom: 3482,22 MB
Utolsó frissítés: 2009 január 26, 19.09
Szíves tájékoztatásul közöljük, hogy az összesített adatok szerint - amelyet Ön is ellenőrizhet a birtokában lévő hívásrészletező dokumentum adatai alapján - az előfizetésén generált forgalom január 26-án este 19.00 órakor 3482 MB volt, megegyezően a Számlainformációs Rendszerünk által küldött információval, így számlapanaszt nem áll módunkban rögzíteni.
Kapásból önmagának is ellentmondó adatok, plusz a ténylegesen kapott sms-sel összevetve egy újabb ellentmondás.
Összeadtam az összes forgalmat a hivatkozott 19.09-ig, ha már egyszer azt állítják, hogy ekkor történt a frissítés... De ez nem érte el a 3482MB-ot. Ekkor belevettem a következő tételt, ami a hívásrészletező szerint már a frissítés után, tehát 19:09:01-kor indult... Újabb ellentmondás. Válaszban jeleztem többszörösen megindokolva, hogy továbbra sem fogadom el a túlszámlázás indokát, mely a félrevezető (általuk többször kihangsúlyozott) tájékoztató jellegű információ eredménye.
---------------------
2. válaszlevelük:
"Szeretnénk előző elektronikus levelünkben foglalatakat megerősíteni, miszerint a Vodafone Connect Lite programban található forgalommérő és a 1751-es információs vonalunkon lekért adatforgalom tájékoztató jellegű.
Tájékoztatjuk továbbá, hogy a 70 *** ****-as hívószámhoz 2009. február 11-én kiállított számla az Ön által generált forgalom alapján került kiállítása, miszerint a havidíjban foglalt adatforgalmat 639270 KB-al lépte túl. Ezek alapján számláztunk ki a havidíjon felül bruttó 3835.62 forintot.
Rendszerünk kizárólag az adott SIM kártya forgalmát rögzíti, melynek számlázása tarifacsomagjában foglalt díjak szerint történt.
A fentiek alapján számlapanaszt nem áll módunkban rögzíteni."
---------------------
Válaszomat most szó szerint bemásolom:
"Nem a túlfogyasztás TÉNYÉT kifogásolom, hanem a FÉLREtájékoztató jellegű információt, mely az előző levelemben írtak alapján több ponton ELLENTMOND egymásnak. És aminek következtében kialakult a forgalmi keret túllépése.
Az, hogy az Önök által mindenhová odatett "tájékoztató jelleg" mit jelent, még a hatályos ÁSZF sem tartalmazza, idézem az idevonatkozó részt (Általános Szerződési Feltételek 4.1.4. pont):
"A Szolgáltató biztosítja, hogy az utólag fizető Előfizető a Vodafone hálózatához tartozó előfizetői SIM-kártyáról a 1751-es telefonszámra kezdeményezett hívással, vagy az Előfizető által a fenti számra küldött szöveges üzenetre kapott válasz-SMS segítségével az ügyfélszámla állásáról a mindenkori Díjszabásban meghatározottak szerint tájékoztatást kaphasson. A 1751-es számon elérhető információk csupán tájékoztató jellegűek."
Az, hogy mit értenek az "ügyfélszámla állásán" szintén nincs definiálva az ÁSZF-ben.
Ha ehhez hozzáveszem azt ami a weboldalon szerepel, akkor még súlyosabb a FÉLREtájékoztatás ténye:
"Nálunk mindig nyomon követheted aktuális adatforgalmad, melyet lekérdezhetsz SMS-ben: csak küldd a „NET” szót a Vodafone Mobile Connect program segítségével SMS-ben a 1751-re. (Az SMS díja bruttó 42,9 Ft.) "
------------------------
Azt hittem, hogy tisztázzák végre magukat, hogy én vagyok a figyelmetlen, "itt és itt" le van írva, hogy mit értenek a kiemelt fogalmakon. De a kapott válaszban csak még tovább növelték az ellentmondásaikat:
"Nyilvántartásunk szerint a 70 *** ****-as hívószám 2009. január 6. 21:42:10 - 2009. január 26. 21:08:13 közötti időszakban (tehát beleszámítva a 19:09:01-kor induló forgalmat is) összesen 3482 MB forgalmat generált. Ez az információ szerepel az erről az időszakról kiállított adatforgalmi részletezőn is és erről kapott tájékoztatás, amikor 2009. január 27-én lekérdezte a fenti hívószám adatforgalmát.
Az adatforgalom lekérdezésekor érkezett szöveges üzenetben a frissítés dátumának 2009. január 26 19.09 került megadásra, azonban az üzenetben közölt adatforgalom már tartalmazta a 19:09-kor induló forgalmat is. Ez félreértésre adhatott okot, azonban hangsúlyoznánk, hogy az adatforgalom lekérdezésekor küldött SMS tájékoztató jellegű, azaz esetenként nem pontos információkat tartalmaz."
"A felmerült kellemetlenség enyhítéseként szeretnénk Önnek felajánlani bruttó 1.200 forint összegű jóváírást" (erre még nem reagáltam, úgy döntöttem, csak akkor fogadom el, ha megmutatják, hol szerepel az akkor hatályos ászf-ben, hogy mit értenek tájékoztató jelleg alatt. Ha ezt nem tudják megtenni, akkor ennél nagyobb lesz az igényem és az NHH-nál intézem.)
"Minderről munkatársunk 2009. március 17-én szerette volna tájékoztatni, azonban nem adott meg részünkre aktív telefonos elérhetőséget." (megjegyzem, van egy előfizetéses telefon is a nevemen, de azon nem keresett senki...)
---------------
Kedves kitartó Olvasóim, tudtatok követni? :) Akkor most egy kis teszt, a végén értékes tájékoztató jellegű információval.
1.) Az általam kapott tájékoztató jellegű sms mikori frissítésű?
a. 2009. 01. 07, amint az a kapott sms-ben szerepel?
b. 2009. 01. 26. este 19 óra, ahogy az első levélben állították?
c. 2009. 01. 26. 19:09, szintén az első levelük szerint?
d. 2009. 01. 26. 21:08:13, ahogy az ezidáig utolsó levelükben bevallották?
e. várjuk meg a következő levelüket...
2.) Mit érthet a Vodafone "tájékoztató jellegű adat" ill. "ügyfélszámla állása alatt? Különös tekintettel a weboldalukon kiemelten látható "aktuális adatforgalmad" kifejezésre.
a) a lekérdezés időpontjáig felhasznált forgalom?
b) a lekérdezést napjának 00:00 órájáig felhasznált forgalom?
c) a lekérdezést megelőző napon utoljára megkezdett internetkapcsolat előtti forgalom?
d) a lekérdezést megelőző nap 21:08:13 előtti forgalom?
e) a lekérdezést megelőző napon, a válaszsms-ben állított frissítés időpontja _után_ kezdődő összforgalom?
3.) a 2. számú kérdésre ki tudja a helyes választ?
a) az első válaszlevél írója?
b) a második-harmadik válaszlevél írója?
c) a Vodafone ÁSZF-jének írója?
d) a Nemzeti Hírközlési Hatóság?
e) a Tékozló Homár?
-------------------
Nos, aki idáig eljutott, megnyerte az értékes tájékoztató jellegű információt:
A Vodafone évek óta képtelen használhatóvá tenni az e-mail sms-értesítő szolgáltatását. (érdektelen infót tartalmaz, a tapasztalt késések 3 perctől 3 nap(!)ig terjednek. A Vodafone szerint az a lényeg, hogy megjön... 4MB-os postafiók van, mely ha betelik, 10db-jával lehet levelet törölni). Akartam pontosan idézni az sms tartalmát, de még a neten is csak ráutaló infókat találtam. Pedig megér egy postot, legközelebb erről szedek össze minden infót, hátha történik valami, így 6 év után... Mellesleg megjegyzem, a Pannon sms-értesítőjét kb. 4 éve használom havi 100as nagyságrendű korrekt e-mail értesítésre, maximálisan elégedetten. /Lehet, a Vodafone dolgozói is azt használhatják, mert a sajátjuk alkalmatlan rá, és azért feledkeztek meg róla./
Köszönöm a figyelmet. A fenti levelet változatlan formában elküldöm a Vodafone részére is, valamint összeszedettebb és hivatalos formában az illetékes Hírközlési Hatóság számára.
Utóirat: maga a forgalommérő funkció is megérne egy postot, de ettől most eltekintek. Végezetül, a fenti levél nem jött volna létre, ha időben rátérek ezen ingyenes programra, melyet minden sorstársnak ajánlok.
telekino · http://globalicum.blog.hu/ 2009.03.27. 10:58:29
az igazi MPL melegebb éghajtra költözött. lö pá! ( 2009.03.27. 10:58:36
az igazi MPL melegebb éghajtra költözött. lö pá! ( 2009.03.27. 10:59:45
ez a poszt sem az, amit várunk
Impega 2009.03.27. 10:59:48
Dr Net Elek (törölt) 2009.03.27. 11:00:25
atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2009.03.27. 11:00:36
Miért nme használsz korlátlan ADSL-t? Még olcsóbb is lenne.
Impega 2009.03.27. 11:01:11
szemig jimmy 2009.03.27. 11:01:52
az igazi MPL melegebb éghajtra költözött. lö pá! ( 2009.03.27. 11:02:28
a szegény homár meg most mindent kirak ide, hátha felismerjük és befogjuk végre?
Impega 2009.03.27. 11:05:00
Szerintem nem kovette volna el ezt az iszonyatos hibat. MEg amugy is. EN nem hinnem hogy Ofélia csirkecombot lopna. Vagy O lenne az? Vagy az albis lanyok? Vagy Tamas a Nav n Go-s? Avagy a valaszado?
☺ágica (törölt) 2009.03.27. 11:06:01
szemig jimmy 2009.03.27. 11:07:41
Bugreport 2009.03.27. 11:16:58
quarelin 2009.03.27. 11:17:45
maincoon © 2009.03.27. 11:19:30
csajok! megvan! most már biztos, hogy ofélia gagyi táskákra bukkant egy webáruházban.
csak kizárásos alapon gondoltam...
Impega 2009.03.27. 11:20:55
Amugy mire mentel a pendrajvoddal ?
☺ágica (törölt) 2009.03.27. 11:22:29
Ofélia! Lebuktál:))))
Tsabi 2009.03.27. 11:28:45
az igazi MPL melegebb éghajtra költözött. lö pá! ( 2009.03.27. 11:29:56
bekbórd! 2009.03.27. 11:30:34
az igazi MPL melegebb éghajtra költözött. lö pá! ( 2009.03.27. 11:31:16
nem veszed észre, hogy mindenki kihegyezett billentyűzettel oféliára vár?
hagyma még alszik?
☺ágica (törölt) 2009.03.27. 11:31:27
warcry83 2009.03.27. 11:32:33
bár még én is aludhatnék...
Ofélia jöjj el hozzááánk!
Impega 2009.03.27. 11:37:00
Ha kaja kozben lenne Ofélias poszt, akkor valaki beszurna legyszi:
"Hat ez megint mar micsoda? Ez a poszt? Ez van hetvegere? A posztolo szarjon sunt meg kifjlett agyaras elefantcsordat!Pfff, nevetseges. Az embeek azt hiszik, hogy biirnak a Hoarnhoz es hozonghetnek. Ezert tart itt... Hagyma vett esernyot?"
Megegyszer koszi!
Tsabi 2009.03.27. 11:44:34
lassan kezd okolbeszorulni a talpam a felelmtol, hogy nem lesz ofelias poszt, csak valami elmenyfurdos vagy tekomos posztal lesz kiszurva a szemunk, aztan nyujtogathatjuk a macsocskankat amig beleall a gorcsocske.
The Good Boy 2009.03.27. 11:46:00
az igazi MPL melegebb éghajtra költözött. lö pá! ( 2009.03.27. 11:47:24
Impega 2009.03.27. 11:48:16
maincoon © 2009.03.27. 11:53:30
staropramen 2009.03.27. 11:57:34
Ráckevén van vodafon? És szentgotthárdon?
Impega 2009.03.27. 11:58:32
The Good Boy 2009.03.27. 12:03:00
maincoon © 2009.03.27. 12:07:43
Impega 2009.03.27. 12:08:26
RosszQtya · http://indafoto.hu/rosszqtya 2009.03.27. 12:20:24
szemét egy banda... mikor létrejött pl az Rcsomag, akkor minden szart bekapcsoltak a delikvensnek, ha kérte, ha nem :) lehetett pengetni :)
vagy pl, havi előfizud mellé még van megrendelve pár opció, sms, net, ingyen pofázás, etc. egyirányúsítják a sim-ed, mert pl nem ért be időben a lé (ezzel még nem is lenne baj, valamit valamiért) akkor is kiszámlázzák az opciókat, úgy hogy a használatukból ki vagy tiltva! :D
sorolhatnám még...
a vodával csak 1 módon szabad... tértis levélben, mert csak azt veszik komolyan, az emailt, callcentert meg töményen lexarják...
részletezzem a másik kettőt is? :))
Fairy Girl 2009.03.27. 12:22:32
"értesít, ha megszaladt a bittorrent" ez tetszik, Jackyll :)
Texaszi Láncfűrészes 2009.03.27. 12:27:49
Ezé' tart itt az ország!
(ennek még szerepe lesz....)
Nelson. · http://nelson.blog.hu 2009.03.27. 12:30:36
Nem lehetne egy szép, rövid, kerek kis poszt ecce? Amiben rögtön világos, hogy mindenki hülye.
Kivel létesítsek szexuális kapcsolatot egy ilyenért? Előre szólok: oféliát nem vállalom!
az igazi MPL melegebb éghajtra költözött. lö pá! ( 2009.03.27. 12:31:08
Hurrá Torpedó · http://www.youtube.com/watch?v=br-D7UneS0E 2009.03.27. 12:34:59
mobilinternettel levelezgess, olvass homárt, flashgémezz.
effective 2009.03.27. 12:37:59
É2I 2009.03.27. 12:38:42
Na csak csinnyán. Majd kijön ofélia posztja egyszercsak, megszavazzuk a sünöket, oszt' kiderül majd a nagy igazság. A végére meg úgyjár, mint Egyéves. ;)
/on
Annyira hosszú és bonyolult lett, hogy elsikkad a lényeg.
Fogdd az 1200-at és fuss!!!!
effective 2009.03.27. 12:39:35
Yoss 2009.03.27. 12:48:14
É2I 2009.03.27. 12:49:14
Az összes szolgáltató meg akkor lenne korrekt, ha eléred a forgalom korlátot, akkor küldene egy sms-t, hogy:
"Kiscsákó kinőtted a ketreced. Akarsz-é nagyobbat?"
Persze nem teszi meg egyik se, hogy lehessen emeltdíjat számlázni, meg dörzsörgetni a tenyeret.
Viszont a felettes szerv is elmehet a búsba, hogy nem kötelezi a cégeket arra, hogy forgalomdíjas számlázásnál _kötelezően_pontos_ adatokat küldjön és _csak_annak_alpján számlázhasson.
Tájékoztató jellegű; pfff.
FONTOS!!!!
horex · http://horex.uw.hu/ 2009.03.27. 12:51:43
Tullépte , igy járt.
Igy járhatok én is, mert az enyém is korlátos, de még csekkelni sem tudom az Externetnél
Irtam én is, másra válaszoltak, viszont ha tullépem megyek a felsobb hatásghoz.
Most a Homárba is beleirtam :)
☺ágica (törölt) 2009.03.27. 12:52:15
Hurrá Torpedó · http://www.youtube.com/watch?v=br-D7UneS0E 2009.03.27. 12:58:35
209.85.129.132/search?q=cache:qpizin5ADCcJ:lery.freeblog.hu/archives/2009/03/25/A_Tesco_sotet_korszaka_azaz_jelenetek_a_Grillcsirke_Ugyosztalyrol/+http://lery.freeblog.hu/archives/2009/03/25/A_Tesco_sotet_korszaka_azaz_jelenetek_a_Grillcsirke_Ugyosztalyrol/&cd=1&hl=hu&ct=clnk&gl=hu
É2I 2009.03.27. 13:00:21
Hát igen; a kereteknek szerepe van.
Pl., hogy belül tartson az 5GB-on ;)
Hurrá Torpedó · http://www.youtube.com/watch?v=br-D7UneS0E 2009.03.27. 13:01:45
b[ALien] (törölt) 2009.03.27. 13:06:58
És Ofélia posztját szeretnénk!
Remélem az lesz a hétvégi és nem ez
az igazi MPL melegebb éghajtra költözött. lö pá! ( 2009.03.27. 13:08:19
a vodafont?
hát van a homárnak lelke?
mi lesz így oféliámmal?
brühühü
☺ágica (törölt) 2009.03.27. 13:08:26
staropramen 2009.03.27. 13:17:22
A héten van egyáltalán hétvége?
☺ágica (törölt) 2009.03.27. 13:20:54
maincoon © 2009.03.27. 13:23:04
amúgy meg hol van egyáltalán ofélia? és egyéves? ... a híres posztolóink :DDD
É2I 2009.03.27. 13:24:42
ÁÁÁÁÁ!!!! Leesett! Ez lesz a megoldás! Holnap munkanap. Tehát holnap jön ofélia posztja.
FONTOS!!!!
maincoon © 2009.03.27. 13:26:07
ede posztja is hosszú volt. bezzeg azt szívesen olvastad!!! :DDD
tényleg, patyolat szokott még kommentelni?
☺ágica (törölt) 2009.03.27. 13:27:35
moli 2009.03.27. 13:28:18
furdoskurva.
2004 ota hasznaltam vodafone mobilnetet, mar akkor ismert volt, hogy az sms tajekoztato jellegu.
moli 2009.03.27. 13:32:47
AlulírottFentemlített 2009.03.27. 13:59:47
nanemárrr 2009.03.27. 14:36:45
anarch 2009.03.27. 15:05:47
Van_mikrohullámú_sütőtök? 2009.03.27. 15:16:40
De svindli nélkül ám, ha ott van a kezembe a simkártya összetörve, akkor nehogy már számolja a bájtokat... Volt már rá példa..
Illumination 2009.03.27. 15:23:33
akit_félretájékoztattak 2009.03.27. 15:43:00
Idézem a poszt végén látható kérdéssort, melyre azóta sem tudtak választ adni:
"1.) Az általam kapott tájékoztató jellegű sms mikori frissítésű?
a. 2009. 01. 07, amint az a kapott sms-ben szerepel?
b. 2009. 01. 26. este 19 óra, ahogy az első levélben állították?
c. 2009. 01. 26. 19:09, szintén az első levelük szerint?
d. 2009. 01. 26. 21:08:13, ahogy az ezidáig utolsó levelükben bevallották?
e. várjuk meg a következő levelüket...
2.) Mit érthet a Vodafone "tájékoztató jellegű adat" ill. "ügyfélszámla állása alatt? Különös tekintettel a weboldalukon kiemelten látható "aktuális adatforgalmad" kifejezésre.
a) a lekérdezés időpontjáig felhasznált forgalom?
b) a lekérdezést napjának 00:00 órájáig felhasznált forgalom?
c) a lekérdezést megelőző napon utoljára megkezdett internetkapcsolat előtti forgalom?
d) a lekérdezést megelőző nap 21:08:13 előtti forgalom?
e) a lekérdezést megelőző napon, a válaszsms-ben állított frissítés időpontja _után_ kezdődő összforgalom?
3.) a 2. számú kérdésre ki tudja a helyes választ?
a) az első válaszlevél írója?
b) a második-harmadik válaszlevél írója?
c) a Vodafone ÁSZF-jének írója?
d) a Nemzeti Hírközlési Hatóság?
e) a Tékozló Homár?"
akit_félretájékoztattak 2009.03.27. 15:52:26
ftjsms.ultraweb.hu/
Van_mikrohullámú_sütőtök? 2009.03.27. 16:04:37
De szerintem szerezz be Te is egy amolyan kapcsolat mérő szoftvert és korlátozd magad annak értelmében...
Áldom az egeket, hogy nővéremet lebeszéltem a mobilnetről, az ő UPC-s gépüket havonta megeszi a vírus. Nem hagyja, hogy hozzányúljak mert a pasijának van informatikus haverja (asszem én is az lennék, na mindegy) aki szinte ingyen megjavítja néha... Ez a szuper szaki képes volt egy PPT slide showt DVD-re írni..
Amúgy aki mobil netezik, lécci árulja már el, hogy mivel foglalkozik pontosan? Nem csipkelődés, láttunk itt már ugye újságírót, celebet, mezei felhasználót akinél nincs se cable/dsl
akit_félretájékoztattak 2009.03.27. 16:47:01
Egyébként ennek az egész mizériának annyira egyszerű lett volna az elkerülése, ha a vodafone az sms végére legalább annyit odaír: utolsó frissítés dátuma: 2009.01.26.
Részemről elsősorban azért használom a mobilnetet, ami a neve is, mert mobil, és ennek előnyét sokszor élvezem. Egyébként csak egy mezei felhasználó vagyok :)
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.03.27. 17:07:31
en homarfan vagyok de ezt elolvasni....?
pliz...
ne csinajjatk ezt velem
hat ez egy jegyzokonyv, alig hosszabb mint egy Vodafonos szerzodes
akit_félretájékoztattak 2009.03.27. 18:32:51
De akkor a posztot lerövidítve, akár frissítésként is mehet a mostani részletezés helyett:
Történetem röviden: Vodafone 5G internetem van. Lenullázódott a kapcsolódáshoz használt program nyílvántartása, így hogy tudjam, hol is tartok, küldtem egyenleglekérő sms-t, és az alapján figyeltem a további forgalmamat, nehogy túllépjem az 5G-s keretet. A következő számla készenkapása után kiderült, ennek ellenére mégis túlléptem... Az sms közel sem az weboldalukon állított "aktuális" forgalmamat közölte, hanem az előző nap estit, az ügyfélszolgálattal való levelezgetés után több különböző frissítési időpontot jelöltek meg, ellentmondásba keveredve önmagukkal is.
Én nem akartam elfogadni, hogy a rendszerük hiányossága miatt nekem kelljen a jóhiszeműségem és odafigyelésem ellenére pluszban fizetnem, ezért kértem a jóváírást, amit többszörösen elutasítottak, arra a tényre hivatkozva, hogy túlléptem a keretet. Azt, hogy ez a (félre)tájékoztató jellegű sms-ük miatt történt, teljesen figyelmen kívül hagyták, az ellentmondásokra sem adtak magyarázatot, holott az ászf-ben sem szerepelt, hogy a "tájékoztató jellegű információ" mit takar.
A napokban hivatalos formában megírom az illetékes hatóságnak is, addig is várom az érdemi hozzászólásokat, szerintetek alapos-e a követelésem és reklamációm?
A történet és levelezés részletesebben: ftjsms.ultraweb.hu
az igazi MPL melegebb éghajtra költözött. lö pá! ( 2009.03.27. 19:06:53
én az idegbajban mindössze együttérzésemről tudlak biztosítani, mert valamiért éreztem, hogy nekem nem kell mobilnet, és valamiért éreztem, hogy a vodafont sem kell választani.
a tájékoztató jelleg ezek szerint itt azt jelenti, hogy egy szava sem igaz.
szóval bonts egy sört így péntek este felé, lazíts, aztán holnap írd meg a levelet. és ápdételj, hogy mi lett.
j4ns3ll 2009.03.27. 19:13:13
nekem annyi volt, hogy:
1. ászf: tájékoztató jellegű a 1751. a tájékoztató jellegű az pontosan azt jelenti, hogy táj. jellegű, az van benne, amit írnak és kész, le vannak védve
2. a connect lite tájékoztató, a promóciós nemtommiben le van írva, kuss
Viszont az SMS-es dolog érdekes, mondjuk nem értem, hogy lehetett benne 01.07., az a jövö volt akkor, nem?:D
vagy én nem értem...
pokahontasz 2009.03.27. 23:06:03
Kérdésem: Megér-e ennyit?
akit_félretájékoztattak 2009.03.28. 00:13:10
De a következő a helyzet. Vettem anno egy korlátlant magamnak, és mivel bevált, rá egy héttel a húgomnak is egy 200MB-osat (kisváros mellett lakik, elég volt az oda a gprs sebességhez). Aztán amikor oda is elért a szélessáv, módosítottuk a csomagot 5G-re, gondolván, ő úgysem hardcore netező, elég lesz az. De mégsem lett, és ő nem is tudta annyira figyelni, ezért cseréltünk. Mostanáig én is belül tudtam maradni a kereten, most sem az én hibámból léptem túl.
De lassan lejár a hűségnyilatkozat, úgyhogy élek egy másik ajánlattal.
Igazából nem elsősorban pénzkérdés számomra ez az ügy, csak egyrészt próbálom mások figyelmét is felhívni erre a jelenségre, másrészt el akarom gondolkodtatni a Vodafone-t, hogy utánanézzenek a saját rendszerük ellentmondásainak. Eddig nem sok sikerrel, remélem a hivatalos szervek majd nagyobb hatással lesznek rájuk.
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.03.28. 00:27:24
nem csak azert nem olvastam el mer' hosszu
hanem mert sokadik
eeeeeeeees
nekunk olyan hihetetlen, mert nincs kolbaszbol a kerites itt se, de az internet igen
orulnek ha adhatjak mer a bevetel
korlatozasrol eleemben nem hallottam megha van is
hat igy
Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2009.03.28. 09:19:44
(Vigyázz: amit a hülyék is értenek, azt csak a hülyék értik!)
moli 2009.03.28. 10:25:41
csak egyetlen kiragadott pelda: """Igazából nem elsősorban pénzkérdés számomra ez az ügy"""
lótumfaktum 2009.03.28. 10:44:55
ügy is ,pénz is,valóság is. s még menyi problémája lehet? ne bántsd !
legközelebb jobb lesz ugyi?
corrado 2009.03.28. 11:27:33
látom nagy a baj...
Pakito 2009.03.28. 11:58:30
Egy ilyen kis aprosagra hivatkozva nem fizetni a szolgaltatasert, finomanszolva is sz*rragas.
Tulfogyasztottal? igen. A miert k*rvara nem erdekel senkit, hidd el, attol te meg igenybe vetted a szolgaltatast, amit ki kell fizetned.
Ha elmesz egy oromlanyhoz, es szarul sz*pik attol meg ugyanugy ki kell fizetned, nem igaz?
TheElf · https://www.kalandmester.com/ 2009.03.28. 18:45:27
Az is igencsak valószínű, hogy az adatok ennek megfelelően nem egy rendszerben szerepelnek. Megvan annak a rendje, mikor kerül az adott kapcsolat naplózott forgalma be úgy a számlázó rendszerbe, hogy az már lekérdezhető módon a te előfizetésedhez tartozzon.
A frissítés dátzuma korrekt.
A frissítés órája (19 óra) is korrekt. A perceket eleinte nem mondták meg.
Amit elfelejtettek mondani, hogy ez az aznap 19 órakkor (19 óra akárhány perc) kezdődő kapcsolatok adatainak feldolgozását követő állapota a számládnak, hogyan működik a rendszer. De azt hiszem ezt meg lehet érteni.
A tájékoztató jellegű információ fogalmát ugye sok reklámban látod, stb. ezt a jog kb egységesen fogdja el, nem kell újradefiniálni az ÁSZFben.
Pont a tájékoztató jelleg, a célszerűséggel kapcsolatos fenti érvelés miatt gondolom úgy, hogy azt a többség tudja (te is tudtad), hogy az információ nem friss, ha az előző nap körülbelüli forgalmával is számolsz, akkor ugye nehezebb megszaladni. Kockáztattál, viseld a következményeit.
vhm 2009.03.28. 22:23:47
használni, igénybevenni lehet bizonyos átvitt adatmennyiséget esetleg. De fogyasztani? Hihetetlen...
Egyszer majd jól elfogy végleg. Jajj. :D
megélhetési SÜNöző (retro homározó) 2009.03.29. 01:14:47
El is olvasom mindjárt a vodás netem segítségével...
Joe Forster/STA · http://sta.c64.org 2009.03.29. 05:28:15
Ha valamilyen izével mérik, de csak X időnként összesítik, mert real-time nem bírja az adatbázisuk, akkor el kell tárolni az előző összesítéskori eredményt, és azt elküldeni az összesítés időpontjával, amikor a user kéri. És akkor elég jól be tudja lőni, hogy az azóta eltelt időben történt forgalmával együtt összesen hol tart. (Akinek van esze, először naponta lekérdezget, és akkor tudni fogja az átlagát. Amikor mobiltelefonom lett, naponta lekérdeztem az egyenlegemet, hogy tudjam, mire számítsak, mikor fog elfogyni a feltöltött összeg, észénl legyek a telefonálással, hogy havonta ne többtízezret költsek rá stb.)
De ez akadémikus vita, mert technikailag nem lehet akadálya az "pontosabb mint tájékoztató jellegű" adatszolgáltatásnak. Ha van, akkor szellemileg alkalmatlanok a szolgáltatásra; ha nincs, akkor erkölcsileg. A lényeg: sün mindkét esetben jár.
moli 2009.03.29. 11:12:59
akit_félretájékoztattak 2009.03.29. 15:05:19
akit_félretájékoztattak 2009.03.29. 15:07:17
akit_félretájékoztattak 2009.03.29. 15:13:43
Amit el szeretnék érni, hogy jóváírják a pluszban számlázott részt, miután átgondolták és belátták, hogy valóban félrevezető és ellentmondó az a tájékoztatási szolgáltatás amit nyújtanak. És hogy ezután korrekt információt adjanak mindenkinek.
Ehhez viszont a jelek szerint egyedül kevés vagyok, ezért fordulok a nyilvánossághoz és az illetékes hatósághoz is.
akit_félretájékoztattak 2009.03.29. 15:34:46
A pontos dátum csak a levelezésből derült ki fokozatosan. Ha azt akarod elfogadni, hogy ez 01.26. este 19:09 volt, akkor vajon hogy szerepelt volna benne a 2 órával később befejeződő forgalom?...
A tájékoztató jelleg alatt pedig ha nincs definiálva, lényegében bármit lehet érteni... Az utolsó perc, utolsó órátólkezdve, előző nap éjfél, vagy akár hétfő 00:00...
De amíg ezt nekem nem tudják megmutatni, hogy az ászf-ben szerepel és tudnom kellett volna róla, addig én úgy értelmezem, ahogy a logika és technikai ismereteim diktálják, lásd fent.
Ha egyszer 27-én kértem le az infót, arra is vagyok kíváncsi, és nem pl. az egy héttel ezelőtti adatra. Vagy ha csak azzal tudnak szolgálni, írják mellé a valóságnak megfelelő frissítési időpontot, és nincs semmi ellenvetésem.
akit_félretájékoztattak 2009.03.29. 15:41:15
akit_félretájékoztattak 2009.03.29. 15:56:25
Mostanáig nem is volt belőle gond, korrektnek mondható sms-eket kaptam:
Pl. 03.05-e hajnalban lekérdezve frissítési dátumnak 03.04 szerepelt. (Bár ellenőrizni ezt nem állt módomban, de akkor úgy látszik szerencsém volt)
Hogy a tájékoztató jellegű mennyire közelíti meg a pontosat (percek, órák, napok), arra bármit el lehetne fogadni, ha annak időpontját is korrekten közlik. Vagy ha le van írva hivatalos dokumentumban, hogy mit értenek alatta.
kiskár 2009.03.29. 17:33:41
Nekem is hasonló problémám volt velük a GPRS indulása után nem sokkal. Akkoriban 200Mb volt a limit, és 25.-én éjfélkor volt a számlazárás, keret nullázása. Egyszer úgy döntöttek, hogy a keretbe beleszámolják a 26.-át is.
Naná, kiszámlázták, hogy túlléptem a keretet, és a következő sávba estem.
Már nem tudom mennyivel vágtak meg, de hiába reklamáltam ugyan ilyen dumával védekeztek mint jackyllnek.
Olyan gondom is volt, hogy nem tudták leemelni a havidíjat a számlámról, és egyirányúsították a telcsimet, de ez külföldön a teljes kikapcsolást jelenti.
Hívtam az 1270-et, mert az lehetett, és mondtam a hölgynek, hogy roamingba vagyok ha lehet igyekezzünk, mert nekem sokba lesz, de nem érdekelte szépen húzta az időt, és azt magyarázta, hogy mindenképp ingyenes. (csak 6E volt)
Persze a problémámat nem tudta megoldani, nem maradt más lehetőség, mint egy haveromat megkértem, hogy fizesse be készpénzben valamelyik ügyfélszolgálaton a számlát.
Ez nem ment mert más nem fizetheti be, az ügyfsz szerint. Akkor elment a személyimért, az összes adatom birtokában befizethette a pénzt. (szerencsére a fényképpel nem foglalkoztak)
Amikor megváltam ettől a gusztustalan lehúzós bandától kiderült, hogy 800 Ft-ot elszámoltak, és én még annyival tartozom, de most ennek a befizetésétől eltekintenek.
Nem sokon múlt, hogy rágumizzak egy ezrest valami szép téglára, és bekúrjam valamelyik ügyfélszolgálatra...
Olyan szitum is volt, hogy 1 hónapra kiküldtek Németországba, ezért előtte levő munkanap megnéztem az aktuális roaming tarifát. Örömmel nyugtáztam, hogy a D2-ön csak 18 Ft egy SMS küldés, persze ezen felbuzdulva küldözgettem is. Aztán itthon csak néztem miért is ekkora a számla.
A kiutazásom napján módosították az SMS díjat 99-re...
Még van róluk sztorim, de így is hosszú vagyok...
Vodafone = gigantikus dilettantizmus, rosszindulattal társítva.
Joe Forster/STA · http://sta.c64.org 2009.03.29. 22:33:20
Miért az? Mert ebből is jön egy kis zsebpénz a cégnek, azért.
moli 2009.03.30. 00:33:57
facsipesz 2009.03.30. 02:04:52
vhm 2009.03.30. 23:14:47
A nagy segget lehet fogyasztani meg a kaját is, de az internetet nem. Az nem fogy el...
akit_félretájékoztattak 2009.04.06. 11:37:10
"A szolgáltató az Általános Szerződési Feltételek B díjszabás melléklet 2.1. pontjában ír arról, hogy az adatforgalom a küldött és fogadott adatmennyiség együttes összegét jelenti. Azért csak tájékoztató jellegű adatokat tud nyújtani a szolgáltató, mert az erre kialakított rendszer lehetőségei az adatok frissítésére vonatkozóan korlátozottak. "
Tehát sajnos pont ugyanolyan semmitmondó és kérdéselkerülő volt, mint a Vodafone válasza Undecided Még az NHH is arra hivatkozik, hogy nem lehet pontosan meghatározni az adatforgalmat. Pedig ez úgy hülyeség ahogy van... Hiszen az adatforgalom igenis bitre pontosan meg van határozva, csak a frissítés időpontja amiről nem tájékoztatják a fogyasztót semmilyen módon. A Vodafone oldalán továbbra is kiemelten olvasható: "Nálunk mindig nyomon követheted aktuális adatforgalmad".
Folyt. köv. amint lesz újabb fejezet az ügyben...
Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2009.04.07. 16:35:51
(Lásd: kitalator.blog.hu/2007/10/24/allianz_paradoxon)
akit_félretájékoztattak 2009.04.08. 10:33:32
"A 1751-es telefonszámon elérhető számla- illetve egyenleginformációs szolgáltatásunkon lekérdezhető adatok tájékoztató jellegűek arra való tekintettel, hogy a válaszüzenetben feltüntetett egyenleget (a számla állását) vagy adatforgalmat az utolsó frissítés adatai alapján közöljük. A számla- illetve egyenleginformációs szolgáltatásunkkal kapcsolatos értékes észrevételét munkatársunknak továbbítottuk. Ügyfeleink véleménye fontos a számunkra, ezért köszönjük, hogy megosztotta velünk észrevételét!
A korábbi ajánlatunkat felülbírálva, a felmerült kellemetlenség enyhítésére szeretnénk felajánlani Önnek a 70******-as telefonszámhoz tartozó Internet-előfizetésre 50 százalékos havidíjkedvezményt három hónapra vonatkozóan."
Részemről ezt az ajánlatot korrektnek tartom és elfogadom, sikerként értékelem. Ha lesz még az ügyben fejlemény, természetesen azt is megírom.