Tékozló Homár

Larnaca helyett csatornabűzbe utaztatott az Ibusz

2009.04.02. 12:25 | ge | komment

Lépjünk túl az utazási irodával utazók sikerességének megkérdőjelezésén, mert sokan vannak, akik nem szeretnek szervezéssel és keresgéléssel vesződni, ezért ezt a megoldást választják. Nem is lenne ezzel baj, ha a befizetett pénzért ott nyaralhatnának, ahová készültek. NetTündérék tavaly az Ibusszal indultak Ciprusra, ahol város helyett falu, szálloda helyett pedig csatornabűz várta őket. Végül a BKIK Békéltető testületénél is elbuktak, bár a panaszuk bizonyíthatóan jogos volt.

Mi tavaly nyáron töltöttük el életünk eddigi legrosszabb nyaralását Cipruson az IBUSZ szervezésében. Azért döntöttem úgy, hogy megosztom az internetezőkkel rémálomnyaralásunk történetét, mert nem szeretném, ha mások is úgy járnának, mint mi.

Mielőtt még valaki azt hinné, hogy én is az a panaszkodós fajta kekeckedő turista vagyok, akinek semmi sem felel meg, leszögezem, hogy már sok utazási irodával voltunk nyaralni, és soha egyetlenre sem tettem panaszt. Ennek oka az, hogy "apróbb hibáktól eltekintve" mindegyik iroda korrekten azt a szolgáltatást nyújtotta, amelyet megígért. Sajnos, ez a tavalyi Ibuszos nyaralásunknál nem így történt.
 
Tavaly nyáron Ciprusra terveztünk utazni, az ottani egyik legnépszerűbb üdülővárosba, Larnacára. Erről a városról úgy hallottuk, hogy szépen kiépített és ezért a turisták körében eléggé kedvelt úticél. Augusztusban a startutazás honlapján láttunk meghirdetve egy Faros nevű háromcsillagos szállást az Ibusz szervezésében. A lapon nagy betűkkel volt kiírva, hogy"Város: Larnaca". Az Ibusz nyomtatott katalógusa a szállodát szintén a Larnaca címszó alatt listázott hotelek között szerepeltette. Az út leírásában megadták a hotelnek a városközponttól való távolságát, és azt ígérték, hogy a hotel egy csodálatos négyhektáros kertben helyezkedik el. Az utat lefoglaltuk és befizettünk két fő részére egy hétre félpanzióval 364 000 Ft-ot. Az Utazási Szerződésen, amelyet kötöttünk, hivatalosan szintén Larnaca volt megjelölve úticélként.
 
Az utazás egy szombati napon volt. Amikor megérkeztünk Larnacára, a reptérre, az idegenvezető közölte, hogy melyik kisbuszhoz menjük, ami majd elvisz a szállásra. A busz ciprusi sofőrjével folytatott beszélgetésünkkor derült ki - legnagyobb megdöbbenésünkre -, hogy a szállásunk nem Larnacán lesz, hanem egy kis faluban, melynek Pervolia a neve. Amikor a busz odaért a szállásra, akkor konstatáltuk, hogy ez a Pervolia nevű település valóban egy kis falucska, ahol szántóföldek, gazos parlagok és építkezési területek váltják egymást. Össze sem hasonlítható Larnaca kiépített városával! Larnaca városa helyi busszal kb. 40 percre van Pervoliától. A szállás közelében éttermek, boltok és más szolgáltató helyek nincsenek, az idegenvezető elmondta, hogy a legközelebbi bolt egy kilométerre van. Azonban járda nincs, így a tűző napon a szántóföldeken lehet elgyalogolni odáig.


A beígért négyhektáros, csodálatos kert valójában nem volt más, mint kiégett, gyomos, kopár föld és néhány kiszáradt cserje. A szálloda közvetlen szomszédságában álló üres területen földmunkagép dolgozott. A szállodához tartozó strand pedig egy sáros-gazos földnyelv volt. És itt még nem volt vége a szörnyülködésünknek. A bungaló, amelyben elhelyeztek minket egy sötét és kicsi apartman jellegű épület volt, kopott fürdőszobával, kitöredezett csempés verandával és átható csatornabűzzel.
 
Ekkor azonnal felhívtam az idegenvezetőt telefonon, és jeleztem panaszunkat, és kértem, hogy gondoskodjanak számunkra egy másik szállásról Larnacán. Ő közölte, hogy szombati nap lévén senkit nem lehet elérni az Ibusz irodában Budapesten. A maximum, amit most tud tenni, hogy esetleg kér nekünk egy másik szobát. Egyébként várjunk hétfőig. Ez meg is történt. Átköltöztettek minket egy másik bungalóba a terület egy kicsit kevésbé lepukkant részén, ahol legalább a bungalóban bent nem volt olyan csatornaszag â013 csak odakint. Csípős hangyák viszont voltak bőven.
 
Hétfőn aztán az idegenvezető Zoltán közölte, hogy nem kaphatunk másik szállást, hazaérkezésünk után tehetünk panaszt, ha gondoljuk.
 
Így ezen a borzasztó helyen voltunk kénytelenek eltölteni az egy hetet. A repülőjegyünk ugyanis a nyaralás végére volt dátumozva, amely nem módosítható. Így hazajönni sem tudtunk előbb.Hazaérkezésünket követően hivatalos formában, levélben jeleztük panaszunkat az Ibusznál. Korábbi hozzáállásukból ítélve nemigen lepődtünk meg a válaszlevelükön, melyben közölték, hogy szerintük minden rendben volt.

A Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara Békéltető Testületénél nyújtottunk be panaszt. Hivatkoztunk az Utazási Szerződésekről szóló 214./ 1996.-os Kormányrendeletre, mely jelenleg hatályos, és amely az utazási irodák katalógusaira vonatkozóan kimondja, hogy "Ha az utazási vállalkozó az általa meghirdetett utazások feltételeit és programját a programfüzetében közzéteszi, annak egyértelműen és pontosan tartalmaznia kell az úticélt." Továbbá, az Utazási Szerződésekre vonatkozóan is kimondja, hogy az utazási szerződésnek is egyértelműen és pontosan tartalmaznia kell az úticélt.
 
Hogy-hogy nem, a Testület a meghallgatást követően azt a határozatot hozta, hogy az eljárást az IBUSZ ellen megszünteti. Indoklásukban egyrészt az szerepel, hogy mi az egy hetet eltöltöttük Cipruson. Vagyis, szerintük nekünk kellett volna saját költségen venni még az első napon cirka 200 000 Ft-ért egy visszaútra szóló repülőjegyet???? (Ugyanis az Ibusz által adott repülőjegy egy héttel későbbre, a nyaralás végére szólt.) Másrészt, a testület azt is megállapítja, hogy az Ibusz â01Eszálláscserétâ01D biztosított, amelyet mi elfogadtunk. Szálláscserét??? Vagyis egy másik bungaló szálláscserének minősül??? Ha jól értem, álláspontjuk szerint a helyes reakció részünkről az lett volna, ha szombati napon, amikor senki nem foglalkozott az üggyel maradtunk volna az első sötét kis büdös bungalóban?
 
Számomra az a legszomorúbb, hogy a testületben "elvileg" egy fogyasztóvédő is volt.
Ezek szerint, a BKIK Békéltető Testülete szerint az Ibusz részéről az Utazási Szerződésben Larnaca városát beírni Pervolia falu helyett az úticél pontos és egyértelmű megjelölését jelenti? Az Ibusz a rá vonatkozó Korm. Rendeletnek megfelelően járt el?
 
Én csak kérdezek. És szomorkodom azon, hogy itt tart ma nálunk a fogyasztók védelme...
A Testület elnöke még jó tanácsként elmondta nekünk, hogy jól meg kell gondolni és körültekintőnek kell lenni, hogy az ember milyen utazást és utazási irodát választ. Tényleg??? Ez a legtöbb, amit mondani tudnak??? Köszönjük a jó tanácsotâ026. Az eljárást azért persze megszüntetik a cég ellen.
 
Számunkra az egyik tanulság, hogy a BKIK Békéltető Testületéhez fordulni csak időpazarlás volt részünkről. Mert ha szerintük ez a fogyasztóvédelem, akkor köszönjük szépen, mi nem kérünk belőle.
 
A másik tanulság pedig, hogy az IBUSZ környékét jó messzire el fogjuk kerülni.
 
A nyaralás képei itt.
 
Üdvözlettel:
NetTündér

 

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

☺ágica (törölt) 2009.04.02. 15:41:55

@Impega: aminek kellett az szerintem nagyjából elhangzott. Meg aztán így 1 év után...Persze sz*rjanak sünt szárított görénnyel felváltva, de ezügyben mást nem tudok mondani, mert soha nem mentem még utazási irodával sehova. Ibusszal meg garantáltan nem is fogok

Kufár 2009.04.02. 16:00:32

Mi is nyaraltunk Cipruson, de más utazási irodával (Blue Travel) kértem bekészítést a szobába (bor, virág) nem volt ott, elcseszték... Szóltam az id.veznek, kaptunk ingyen vacsorát, borostul mindenestül. Korrekt volt. Így kellene működnie.

Jegkoko 2009.04.02. 16:12:39

@Impega: Megnézték az email cimemet és aza alapján rámkerestek iwiw en a kis patkányok

Impega 2009.04.02. 16:15:42

@Jegkoko: azta. Es ez innen volt? Mar nem emlekszem :(

Énbagoly 2009.04.02. 16:19:27

@Jegkoko: hol van így a net anonimitása?
Különben máshol is csinálják ezt. Sajna.
on
Utazni akarok Görögbe, meg Olaszba! Most!

Vinitor · http://omagyar.blog.hu 2009.04.02. 16:36:04

@Jegkoko: ezér' kell mindenhová más címet használni :)

mondom én, aki sok helyre használ azonos címet :D

Jegkoko 2009.04.02. 16:40:42

@Impega: nem innen egy másik fórumon történt az eset.Csak éppen nem gondoltam vlna hogy ez történik csak mert leírtam a véleményemet.Persze mindezt ugy hogy a munkahelyemet egy pillanatig nem említettem meg

Impega 2009.04.02. 16:44:02

@Jegkoko: hmmm, ez aztan a gaz. Ez tenyleg szivas

2009.04.02. 16:44:21

Sajátneves email címet használni ősi román szokás - csak hogy ez is legyen már :)

Pittykapitany 2009.04.02. 16:46:02

Nekem a Balaton a Riviera... :)
Most erzem magam eloszor szerencsesnek azert, mert nincs penzem kulfoldon szazezrekert nyaralni. Jo nekem a sajtos tejfeles langos meg a vasserbicikli. :)

☺ágica (törölt) 2009.04.02. 16:48:24

@Pittykapitany: hát, én már oda sem jutok el egy ideje:(

Impega 2009.04.02. 16:52:26

@Pittykapitany: Arra langosra most en is befizetnek :p

Impega 2009.04.02. 16:53:30

@☺ágica: A minoseg a fontosch!

tpapa 2009.04.02. 16:56:29

Jegkoko 2009.04.02. 16:40:42

Most már megemlíthetnéd. Ha egyszer így "kiérdemelték". ;o)

☺ágica (törölt) 2009.04.02. 16:56:54

@Impega: aha, de ezt most mire is értetted?

Impega 2009.04.02. 17:00:24

@☺ágica: Miert? Te mire gondolsz? :D

Pittykapitany 2009.04.02. 17:01:17

@☺ágica: Nekem szerencsere kozel van, oszinten szolva nem is hianyzik nekem a tengerpart. Monokinis csajok a Balatonon is akadnak. :))

☺ágica (törölt) 2009.04.02. 17:01:32

@Impega: khm, azt most inkább nem fejteném ki:)

Pittykapitany 2009.04.02. 17:02:49

@Impega: Na majd meghivlak egyre az IBUSZ Rt. udulojeben ha erre jarsz, termeszetesen szerzodeses keretek kozott. :)

Impega 2009.04.02. 17:02:57

@☺ágica: :)

Na jo en lepek szep lassan. Megyek élelmet meg cipot vadaszni, mert az meg annnnyira kell :D

☺ágica (törölt) 2009.04.02. 17:04:36

@Impega: a cipő igenis FONTOSCH!!!

@Pittykapitany: ja, úgy könnyű:)

Impega 2009.04.02. 17:08:19

@Pittykapitany: Ok, de az emberemmel is er? Mert o is szereti

aardwark 2009.04.02. 17:09:41

no, kicsit nem vagyok és ezek történnek?:)

én tavaly nem voltam cipruson, hanem a balatoni birtokon, és nem ért semmilyen csalódás (ápolt kert, saját lejáró, saját napozó, kocsma-bót-pizzázó-lángosos kombó 300 m)
sikeres-e vagyok?
jahh és nem költöttem valag pénzt...

Pittykapitany 2009.04.02. 17:12:10

@Impega: hat ha o is szereti Te meg ot szereted akkor mindenkepp. Sot ha esetleg csatornaszagu lenne a langos akkor a Bekelteto Testulet soron kivul gondoskodik cserelangosrol. :)

Amugy ez a Testulet szo csak nalam idezi fel a rendszervaltas elotti idoket? (amiben nem sokat eltem szerencsere, vagy sajnos...)

É2I 2009.04.02. 19:00:32

@Impega:
Hát a cipó is élelem, vagy rosszul tudom?
De én is arra gondoltam, hogy a cicának kabócák alkotják a csecse-IT.

@☺ágica:
Mik nem derültek ki?
Hogy nem verem magam szájba? Vagy hogy vakon nem gépeltem még eddig.

ui.
Ja meglettek a szemeiem. Irén elárulta, hogy csak viccelt és nála vannak.
(Még jó, hogy nem pofoztam fel ezért magam :)

Impega 2009.04.02. 19:02:15

@Pittykapitany: na akkor megyunk. Ugyis ehehalas szelen allunk. Na de csatornaszagu langost nem vaszunk at.

Mosy nezem a TVben. Nem gyenge osszecsapas volt delutan straszburg kulvaroasban a rendorok meg a sztrajkolok kozott. de ezek nem a bekes anti NATO sztrajkolok voltak, hanem epp ellenkezoleg...kocsogok

Secnir 2009.04.02. 19:05:31

hát nem tudom
egyrészt nem költenék 365 ezret egy nyaralásra külföldön, amikor még itthon Magyarországot sem jártam be teljesen
másrészt robotolok egész évben, asszony dettó. tételezzük fel, hogy van felesleges 365 ezrem, és rábeszél egy külföldi 1 azaz egyhetes útra. kinézünk egy helyet, ok.
AKKOR NEKEM ARRA AZ EGY HÉTRE EZÉRT A PÉNZÉRT NYALJÁK KI A SEGGEM!
ha én pihenni megyek egy tengerpartra, akkor ezért a pénzért ne kelljen pöcegödröt szagolnom! azt otthon a szomszédban is tudok. hozzák ágyba a reggelit, mindennap cseréljenek törölközőt, napközben pincér szaladjon hozzáma hideg sörrel. munkagépet látok eleget, amikor járok az 51-esen, minek fizessek azért ennyit?
teljesen igaza van a posztolónak, IBUSZnak 3*-os sün. mit sün, süncsalád.

Ami a békéltető testületet illeti: ők dugják fel maguknak a sünöket, ami az IBUSZ illetékeseiből kibújt. mi a fa**omat csinálnak? ez megoldás? ez problémakezelés? szerintük a posztoló a probléma forrása.

tisztelt posztoló:
nyugodtan kocogj el egy ügyvédhez és indíts polgári peres eljárást, kérj teljes kártérítést. plusz az ügyvédi költségek megtérítését. plusz anyagi kártérítést, mert elbaszták a kivett szabidat, meg a kiscsaládét. plusz a lalkivilágod sérült, mert olyat láttál, hogy ihaj, ami külön 500e.
egy olyan 2 millát ki lehet belőlük vasalni, de szerintem az első forduló után peren kívül meg fognak egyezni veled.

Impega 2009.04.02. 19:07:24

Ja meg meg annyit, hogy leheggesztettek a csatornafedoket straszburgban tobb helyen, es a postaladakat betomtek.Tobb helyen a kukakat eltavolitaottak. A korhazakat felkeszitettek minden esetre. Felallitottak fertotlenito, moso allomasokat.nos kb ennyi. Ja meg a boltokat nem tudjak feltolteni, ettermekbe nem lehet eljutni. lezartak az elso autopalya agat.

Secnir 2009.04.02. 19:07:48

ja, és kedves tisztelt posztoló: tedd már fel a képeket valami normális sitera, ahol meg tudjuk nlzni, semmi kedvem az ongo-ra is regisztrálni...

Secnir 2009.04.02. 19:11:13

előző törölve. tag vagyok.
nem is tudtam, hogy az indexnek ilyenje is van.

365ezerért durva. ez nem szálloda, ez egy szar.

Impega 2009.04.02. 19:13:19

@Secnir: Ez itt a reklam helye ;)

É2I 2009.04.02. 19:16:01

@Impega:
Hát na, ez a szép, új világ!
Remélem a frizurád még rendben van.
Kommandósok kértek-e ottmaradási engedéLYt?
FHONTHOSH!!!!

Impega 2009.04.02. 19:19:52

@É2I: egyelore meg csak a kellemes tavaszi fuvallat kocolta a hajamat. Holnap erkezik Barack. Elhozatta a sajat raketaallo kocsijat, vért, szakcsat, mefoglalta Hilton hotelt (250 szoba) es a viz amit inni fog is az USAbol erkezett. Amérikánvótör

É2I 2009.04.02. 19:26:41

@Impega:
Egy szem barackért ekkora felhajtást.
De biztos megéri. Megtárgyalják jól, ki baxott el és mit ;)
Nekünl már mondta, hogy itt sz.r és így nem lehet. Azután halkan jegyezte meg, hogy bár tőlük indult a pilótajáték, de akkor is fakanál és inkább a szomszéd lova.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.04.02. 20:14:15

hat amerikaban ez a legjobb, hogy van 50 allam es mindegyik mas de ugyanugy beszelnek es nem draga a repulo se meg a kocsi se
1500 dollarbol 3-an voltunk 1 hetig Orlandoba igazan jo szallodaban
es nem az IBUSSZAL
es mivel meg 46 allamban nem nyaraltam, asszem nem megyek ciprusra
azt mar mastol is hallotam hogy nehany orszagban a 3 csillag egy turo

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.04.02. 20:15:39

egyebSt meg amerika 50 csillagos

É2I 2009.04.02. 20:37:08

Huh mennyire írtam választ. Oszt' mindet kitöröltem, mert nem ide való.
Na akkor j u m p ! ! ! !

vhm 2009.04.02. 20:41:17

Szerintem egyszerű: nem békéltető testület meg kutyafasza, hanem egy JÓ ÜGYVÉD és POLGÁRI PER. Ennyi. A bíróság meg fogja ítélni. Szerződésszegés, hibás teljesítés.

megélhetési SÜNöző (retro homározó) 2009.04.02. 21:42:43

elolvastam.
szarjanak ezek az ibuszék 364000 vérsünt.
GAGYIBUSZ

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.04.02. 22:16:45

cipruson voltak mentosok?\
meg vizisibox?
a sitt az egy az egybe mint Rackeven

deputy sheriff 2009.04.02. 22:42:00

@hagyma: boldog 25. szuletesnapot :)

ps: Ajandekod egy ket napos kulfoldi utazas EDE-nel, ahova nem kell hoznod az elektromos grillezodet, mert kisch faszenesch sutovel ellatott 3 csillagos lakosztalyt vehetsz birtokba.
Bacc pacsker belepeshez kotelezo, de csak akkor ha mar egyszer visszavitted!

ps2: Vigyazat, a garazs tuzveszelyes, ne BMW-vel gyere, mert meg benneg es akkor hozhatjuk a bekat...

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.04.02. 22:50:37

@deputy sheriff:
hat annak 23 eve, es akkor meg unnepeltem is
40 folott mar nincs mit
de thx
kulgyed a repjegyet, lehetoleg a kekszalag idopontjaban 14 orara
termeszetesen mercit fogok berelni
mongyuk en eldobhato mercit hasznalok

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.04.02. 22:52:44

legfeljebb azt unnelem ha nem faj a derekam es Mary bekenhagy homarozni
de ma nem fog hagyni mert birfde'j van

megélhetési SÜNöző (retro homározó) 2009.04.02. 22:53:35

ebből a posztból is tök nyilvánvaló, hogy balatonfüredre kell menni. edében nem csalódhatunk.

megélhetési SÜNöző (retro homározó) 2009.04.02. 22:56:03

és kihagyhatjuk az utazási irodát is. semmi bajuszhúzogatás, exit, G, meg Laccpacc, meg az a múltkori faszi, a panelirodával.

deputy sheriff 2009.04.02. 23:19:41

@hagyma: Proballak itt fiatalitani vazze, te meg...ehhh.
Hogy a tesco szekuriti kommando vigyen felre a szekuriti irodaba.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.04.02. 23:47:58

@deputy sheriff:
engem nem kell
fiatalitani
multkor voltunk Maryvel a koregerbe
es ehes voltam meg szomjas
ettem par szelet kenyeret meg megittam 2 vizet
kutya nem szolt hozzam, persze a cassanal fizetve lett,
hianyosan is ugyanaz a vonalkodja

Ofélia . 2009.04.03. 06:20:31

Jó reggelt minden lusta hétalvó homárosnak.

@Secnir: Ennyi pénzért bérelt mercivel járnám körbe az ország (Tényleg szép!!!)tájait(na jó legyen benne építési terület is) és nagyon jól érezném magam:)))))

@hagyma: Te most akkor hány éves vagy??

hanzs 2009.04.03. 06:34:38

Cipruson én is voltam az IBUSZ-al pár éve.
Habár csak szállást kerestünk a katalógusból.
A mi szállásunk Larnaca városától 10 kilométerre volt a tengerpartnak egy olyan részén, ahol a part irdatlanul randa volt, és még sétálni sem lehetett elmenni.
Picit elcsesztük a foglalást és éjszaka érkeztünk meg úgy, hogy szállásunk csak másnap volt.
Bementünk a szállodába, ledobtuk a cuccot és picit aludtunk a repepción, majd elmentünk megnézni a napfelkeltét, ami nem volt jó, mert a part tényleg szörnyű volt.
Aztán visszamentünk a szállásra és a délután kettő helyett elfoglaltuk a szobánkat reggel. Elbuszoztunk Larnacába és szembesültünk azzal, hogy a városka egy napi aktív kikapsolódásra alkalmas, másra nem nagyon. Így béreltünk egy Daewoo Matizt :) és este megterveztük, hogy a kinti további 5 nap alatt milyen helyeket nézünk meg.

Az egész utazás és szállás költségeihez képest fillérekért eljutottunk így Limaszolba, Agia Napába, Paphosba, Nicosiába, Famagustába, autóztunk a ciprusi rally útvonalán a hegyekben, megnéztük a Lefkarai csipkeverő nőket, átmentünk észak ciprusba, megnézni, hogy az milyen, csobbantunk a tengerben ott ahol Aphrodite sziklái vannak, csodajó mezzet ettünk egy paphosi kiskocsmában.
A szállásra meg visszamentünk minden este aludni.
Az egész pihenésünk teljesen nyugodt, kellemes volt, egy halom olyan helyen is jártunk ahol a turisták alapban nem és marha jól éreztük magunkat.

Én úgy vagyok összerakva, hogy megpróbáljam megtalálni azt, hogy adott helyzetben mi is nekem a legjobb, itt ezt így sikerült megoldani. Most így pár év távlatából visszatekintve csak a sok jó emlékem van meg ciőprusról, meg valami rémlik az első reggelről, hogy marha hideg volt, meg szar helyen volt a szállás, de ez teljesen lényegtelen.

A

hanzs 2009.04.03. 06:36:31

Ja igen, 2 főre a repjegy, szállás, kocsi, kaja, minden került kb annyiba mint amit te írsz felül, pedig rendes Malév géppel mentünk (drágán) és utazási irodánál foglaltunk szállást (4*).

Ofélia . 2009.04.03. 07:05:57

@ArthÚr: Asziszem egy anyagbol gyúrtak minket:))

Normálisan így kell csinálni ha valaki arra vágyik,hogy luxusszinten nyalják ki a seggét akkor menjen a negrescóba nizzába.

De most tényleg aki egy kicsit is tisztában van az árarányokkal az nem dől be a prospektusoknak és az irodák erre a célra felvett mosolygós lányainak.

És ha már ott van akkor nem teszi tönkre magát és a nyaralását esetleg a házasságát parttalan nyavajgással hanem mint te feltalálja magát és olyan környékekre is eljut ami az utazás LÉNNEGE!! A szállodaportás helyett lehet beszélni ezerráncu nénikékkel és bácsikákkal egy kis faluban ami szerintem ezerszer többet ér mint a szállodeák feelingje ami minél előkelőbb annál inkább embertelen:(((

Na asszem ehhez a posthoz ennyit akartam hozzászólni:(

mókus 2009.04.03. 07:52:04

@hagyma: ma spagettit csináltam reggelire, vegetáriánus, két különböző hagymával

Impega 2009.04.03. 07:54:48

Pentek:) Jo reggelt!

☺ágica (törölt) 2009.04.03. 07:57:40

Jó reggelt!

Csak ennyit szerettem volna mondani. Mentem melózni:(

Ofélia . 2009.04.03. 08:07:51

@mókus: Sonkát (szép vastagot kellő szírral) reggeliztem némi tojással körítve vegyesvágottal és házikenyérrel:))

É2I 2009.04.03. 08:16:16

Na még mindig a szárított görényes story?

Hamár reggeli, akkor legyen két banán.

horex · http://horex.uw.hu/ 2009.04.03. 08:23:48

@☺ágica: Az a családnév. Mi a keresztnevük?

horex · http://horex.uw.hu/ 2009.04.03. 08:27:30

@Jegkoko: Sikeres ember , aki minden adatját kiadja olyan helyeken?
Saját fészekbe, meg nem piszkitunk.

☺ágica (törölt) 2009.04.03. 08:29:24

@horex: baker! Nem esett le elsőre mire gondolsz:) Nem tudom, annyira jó nem voltam rendszertanból...De azt hiszem az egybütykűekhez tartoznak. Vagy a kétbütykűekhez? Ajjaj...

Impega 2009.04.03. 08:30:15

@☺ágica: Kitartas, Pentek van.
Ma kivetelesen Penteki nyitvatartassal.
Valtozas joga fentartva.

Minden reklamaciot a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara Békéltető Testületénél tessek benyujtani.

Elbiralasi ido 1 ev.
Eredmeny: varhatoan negativ.

horex · http://horex.uw.hu/ 2009.04.03. 08:32:33

Kezdődjék a robot. Idáig hetek ota semmi meló,most kettő is, de "azonnal kell".
További jókat.

☺ágica (törölt) 2009.04.03. 08:32:51

@Impega: fent említett szervtől nem várok semmi jót, így inkább szépen ledolgozom a mai tízórámat is:(

Impega 2009.04.03. 08:34:20

@☺ágica: 10? Sztahanovista. Penteken 10 orat dolgozni Agicam, nem sikeres dolog. De legalabb neted van. ;)

☺ágica (törölt) 2009.04.03. 08:35:36

@Impega: na igen. Homár nélkül nehezen is bírnám:)

Látnok 2009.04.03. 08:39:56

Szokjatok hozzá, hogy nincs ződ kert, csak szénné égett csipkebokrok. Édesvíz nincs, bűz és klímaváltozás van. Főleg egy szigeten. Erről nem az IBUSZ tehet.
Írországban van zöld fű, óceáni éghajlatra kell menni. 182k-ért már el lehet ott is lenni.

A többit viszont (lakókörnyezet, szemét, kakis tengerpart) értem.

Ofélia . 2009.04.03. 08:41:32

@Impega: Egyetértek a tervet is 320 százalékra teljesíti:))

Na végre éled a homár kávé reggeli már a pociban pletyka a fülben ruhatár és séró ellenőrizve:))

☺ágica (törölt) 2009.04.03. 08:46:39

@ofélia. A lóleányálom tours tulajdonosa: ha-ha:) Cserébe viszont csütörtöktől jól megérdemelt szabimat töltöm:)

staropramen 2009.04.03. 08:49:33

Sztrovacsekek!
most beszéltem Pósalaki bácsival.Piszkosul unja ezt a csatornaszagú szárított görényes történetet.
Azt üzeni, hogy UGORGYUNK !

Ofélia . 2009.04.03. 08:51:01

@Impega: Mitt tudom én talán győzikének csoffad a pöcse vagy valami hasonlók:))

Ja és állítólag a mentősök kiolvadtak, az ifát újrafestették és egy dühöngő ógermán őrült bográcsot vett az ikeában(igaz a fejéhez szegezett stukker hatására):D

Ofélia . 2009.04.03. 08:53:27

@staropramen: Most mit van oda?? Olvass fel neki a csótányok szaporodási szokásairol ibusz környezetben:))

trónkövetelő 2009.04.03. 08:56:48

vajh mennyit fizetett az ongo ezen hirdetés megjelenéséért, hiszen a képek csak regisztráció után olvashatóak. Van egy tippem, többet mint a nyaralás ára.

Összeesküvéselmélet? teccikérteni ? :)

b[ALien] (törölt) 2009.04.03. 09:00:42

Elaludt a homár
Vagy ez már a hétvégi post?
Na mindegy, akkor Piszkos Fred közbelép

Impega 2009.04.03. 09:02:55

@b[ALien]: Ha ez marad a hetvegi poszt akkor szerintem elkezdhetunk fozocskezni, kutyazni, macskazni.

Mi lett az anuszrozsa nelkuli kutyavasarlassal? Nincs hired?

Ofélia . 2009.04.03. 09:03:05

@b[ALien]: don füjjig st james őszinte sajnálatára!!

Ja és utálom a málnaszőrt:)

pjotr007 2009.04.03. 09:13:14

A békéltető testületek (tapasztalat!) egy jó része szimpla hülyékből áll, én már ordítoztam is velük mert annyira sötétek voltak.
menjetek bíróságra, illetve ügyvédhez kell fordulni.

b[ALien] (törölt) 2009.04.03. 09:14:35

@Impega: nincs, kérdeztem volna, de szemtanu nem jött mostanában, és így alibit sem igazol

b[ALien] (törölt) 2009.04.03. 09:15:38

@ofélia. A lóleányálom tours tulajdonosa: rólad is szó van benne:)

Nelson. · http://nelson.blog.hu 2009.04.03. 09:18:14

Az éjjel azt álmodtam, hogy egy sáros tengerparton ülök egy kiszáradt görény társaságában.
Azon merengtem épp a szutykos naplementében, hogy egy új posztért lassan a szárított görényt is bevállalnám, amikor hálistrennek csörgött a vekker.

Ofélia . 2009.04.03. 09:23:33

@b[ALien]: Tudom ezért nem tiszta a nemi jellegem néhány kommentelőnél néha:)))

@Nelson Mandula: Mérnem ba@tad a falhoz??:)

☺ágica (törölt) 2009.04.03. 09:25:15

@ofélia. A lóleányálom tours tulajdonosa: sőt, egy szárított görénnyel is leüthette volna...

Új poszt?

AlulírottFentemlített 2009.04.03. 09:29:49

@Nelson Mandula:

Kiszáradt görénnyel álmodás nem jelent jót az álmosköny szerint sem.

Jelentése: bizar füredi vendégszeretet.

É2I 2009.04.03. 09:33:51

Úgynézem nem csak a görények száradtak ki, de a homár is :(

b[ALien] (törölt) 2009.04.03. 09:37:08

van új post!
Harmadikozni még mehet valaki

staropramen 2009.04.03. 10:28:05

@ofélia
Tudod Sztrovacsek Pósalaki bácsi nem lát, ezért az ibuszos környezet nem elég vonzó a számára. Én meg a kabócáknál még csak-csak odafigyeltem, de a csótányos résznél elbóbiskoltam.

@nális coitus 2009.04.03. 11:22:20

Én úgy ismerem Larnacát és Pervoliát, mint a tenyeremet. Tehát elmondhatom, hogy amit a posztoló ír igaz. Pervolia nem Larnaca, habár közel van. Autóval kb.10 perc Larnaca. Pervoliában rengeteg házat építettek és építenek a mai napig is, tulajdonképpen egy sík, szántóföldes területen. És még mindig sok ilyen terület van a környéken. De az IBUSZ tényleg átverte őket.

házisárkány 2009.04.03. 11:31:37

Komolyan mondom, megkeseredett a számban a túrós bukta! Egy hölgy leírja a jogos panaszát, tényleg átbaszták őket, tényleg szemét módon viselkedtek velük, kifizettek egy szolgáltatást, és a nem kevés pénzükért egy rakás szart kaptak, és ahelyett, hogy együttéreznétek velük, osztjátok az észt, meg kárörvendtek, hogy ha már nektek nem jutott semmi, akkor más se élvezhesse azt a kis nyaralást. Nem véletlenül mondják a magyarok mentalitására, hogy a pokolban egymást nyomják vissza az üstbe! Elszomorít, hogy ennyi rosszindulatú ember vesz körül. Én is megnéztem a fotókat, tényleg elviselhetetlenek voltak a körülmények. Nem nyafi-nyafi, hogy a pénzedért emberi körülményeket vársz el! Vérlázító, hogy az utazási iroda megteheti ezt! Akik pedig állandóan azzal jönnek, hogy miért nem maguk szervezik az útjukat az emberek, azoknak felhívom a figyelmét arra, hogy ez is egy szolgáltatás, amit olyanok vesznek igénybe, akik nem tudnak/nem akarnak ezzel foglalkozni. Ugyanolyan szolgáltatás, mint a fodrász, az autószerelő, a kozmetikus vagy a szobafestő. Miért nem vágja/festi otthon a haját mindenki? Miért nem gyantázza a saját lábát? Miért nem berheli a kocsiját? Miért nem maga mázolja a lakást? És még sorolhatnám... Egyikhez sem kell diploma, oszt mégis elég sokan felkérnek egy szakképzett embert, aki helyettük elvégzi a feladatot. Ezzel mi a gond?

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.04.03. 22:27:19

@házisárkány:

itt mindenki egyutterez vele
ennyi penzert ez loturo
buuuuuuuuut
1. nehanyan felhivjak a figyelmet, hogy lehet a bajt a baj elott elkerulni
2. nehanyan dicsekednek hogy braziliaba is onnaloan mennek
3. ez tortenelmi homaros , mondhatnam osi, szokas, hogy a posztolot is osztjuk egy ido utan
eddig ezalol csak az EDE poszt volt kivetel

hurkada 2009.04.04. 07:42:49

@hagyma: Hát igen EDE csak egy van, illetve volt. De én megtaláltam eldugva a netegyik sarkában. Jó hogy megvan, mert FONTOS-nak tartom.

Brail Kast 2009.04.04. 16:04:56

Kedves Nettündér!

Együttérzek veled, tényleg elszomorító, ahogy az IBUSZ és a békéltető testület elbánt veled és a családoddal/pároddal.
Azonban az utazási irodákban nem szabad megbízni (mi mindig maguk szervezzük az útjainkat, lehet, hogy több időt vesz igénybe, de megéri) ráadásul kifizettél majdnem 370ezer forintot a semmiért: azt írtad, hogy nem szeretsz szervezni.
Megnéztem az interneten, a google-be beírva a larnaca hotels cyprus keresőszót, első találatban kidobta az összes szálloda adatát tartalmazó oldalt, bemutatkozással, képekkel, szolgáltatásokkal együtt - és online foglalással, ami ugye ma már két perc. Sokkal olcsóbban kijöttél volna, és úgy tudom, hogy Ciprusra megy fapados légijárat.

Üdvözlettel:
Brail Kast

U.i.: én is csak azt tudom tanácsolni, hogy próbálj egy ügyvédet megkeresni, hátha a bíróság megoldja a problémát, és esetleg kártérítést is megítél.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.04.04. 21:09:02

@Brail Kast:
hat tenyleg sok penz amit kifizettek, de az egeszet nem perelhetik az is tuti
namost ugyved...
hat az IBUSZ-nak is van es altalanos tapasztalat ilyenkor huzzak az idot ami otthon mukodik is
szoval 2 ev alatt egy erosen nem biztos 100 ezer forintert pereskedni
hat sokan meggondoljak
es meg ha a karigenynel kevesebbet kapnak az osszes felmerult koltsegeiket se teritik meg

hat ha jok az idegei, van penze ugyvedre most es elszant, akkor belevaghat
en nem tennem

Alikam 2009.04.08. 18:28:52

Mit is lehet erre írni?

Egyfelől hülye vagy, hogy fél milkát elköltesz egy heti nyaralásra.
Az ilyenek miatt harsogják a prolik, hogy jól mennek ám itt a dolgok, mert mennek az emberek Ciprusra, meg midnenhova...

Másfelől meg teljesen roszzul intézted az egészet. Egyrészt hazugság, hogy az IBUSZ-nál szombaton nem dolgoznak.
Nézz csak utána, Szomap Vasárnap(!) is nyitva vannak az irodáik, de te bevetted, hogy egy utazási iroda nem dolgozik hétvégén.
Ez volt az első rettenetes hibád.

A második, hogy elfogadtad a valszeg rutinos és kvótapénzt kapó idegenvezető ajánlatát, hogy új szállást ad. Ő már tudta, hogy akkor itt a vége a storynak, te meg szépen belesétáltál a csapdába.

Amit tenned kellett volna, hogy nem kérsz új szállást, ott maradsz és utána nem a Kamarához, hanem egész egyszerűen a bírósághoz fordulsz polgári peres eljárás keretében valami fincsi kártérítésért, persze előtte mindenféle lehetséges bizonyítékot összegyűjtesz.

A másik, ami számomra kurva furcsa, hogy mások nem panaszkodtak???

Midenkinek jó volt a poshadvány???
Ezt én erősen kétlem, szóval miért nem fogtatok össze???

Vagy esetleg te hazudsz?

bomoni 2009.08.27. 10:36:16

@Alikam: Mi a Kartagónál szívtuk meg, csótányos szoba, bűzlő tengerpart, mocsok kaja, bélfertőzés stb. mégis amikor hazajöttünk a kint rinyálók többsége lefarcolt, baszik reklamálni, összefogni!!! Számomra ez érthetetlen!! Kifizetnek többszázezret, átbasszák Őket erre fátylat rá, lenyeljük a békát!!! Mi a f.sz van emberek??? Hová lett az igazságérzet???? Egy fecsken nem......!
süti beállítások módosítása