Tékozló Homár

Wellnesshétvége helyett wellnessdélután

2009.04.07. 14:57 | jackyll | komment

A Homár se gondolta volna, hogy a "válság" nem vitte el az üdülésijogturizmust, de nem. Sőt, még emberek is vannak, mint Feriék, akik befizetnek egy "nyereményhétvégére", hogy aztán többórás agymosásért fél nap kárpótláswellnessz után utcára tegyék őket:

Párom a siófoki gyógyszerészkongresszus tomboláján nyert egy wellnesshétvégét a 4-csillagos siófoki Hotel Azúrba. A részvétel feltétele volt, hogy meg kell hallgassunk egy értékesítési előadást, ahol üdülési jogot árulnak. A nyereményben étkezés nem volt, így befizettünk félpanziót, az italokért meg ezen felül is kellett fizetnünk. Ezeket figyelembevéve számomra kérdéses volt, hogy ezzel a "nyereménnyel", tulajdonképpen ki nyer, a szálloda vagy mi?

Péntek este érkeztünk, majd a szombati reggeli után 10 órától végigültük a röpke 3 órás bemutatót. Délután 1-től kezdtünk wellnesselni, majd este megvacsoráztunk. Ezután lettem figyelmes arra, hogy a szobát vasárnap 10 óráig el kell hagynunk. Ez picit mellbevágott, mert arra számítottam, hogy a wellnesshétvége szombat-vasárnapra vonatkozik.  Érdeklődtem a recepción, ahol egy fiatal hölgy azt mondta, hogy talán ha kicsekkolunk, és veszünk fürdőjegyet féláron, 2250 Ft/fő-ért, akkor még fürödhetünk. Kérdeztem, mi ebben akkor a nyeremény? Erre azt válaszolta, hogy beszéljem meg a dolgot vasárnap reggel a Club Azúros kolléganővel.

Másnap reggel megkerestük a Club Azúros hölgyeményt. Kértem, hogy pontosítsuk a "wellnesshétvége" fogalmát, mert nekem ez így inkább wellnessdélutánnak tűnik, ezért pedig nem érdemes 100 km-t utazni Bp-ről.  Ő azonban már nem volt csupa kellem és bűbáj, mint szombaton az előadáson. Közölte, hogy tévedés lehet ez a wellnesshétvége, mert a visszaigazoló emailben látnunk kellett volna, hogy vasárnap 10-kor el kell hagyjuk a szobát. Mondtam, hogy oké, biztos figyelmetlenek voltunk, jogilag elfogadom az érvelését. Azonban tekintettel a szálloda alacsony kihasználtságára (borotválkozás előtt 2 percig vártam, mire a csőben odaért hozzám a melegvíz, a wellnessrész is pangott), nem lehetne-e, hogy vasárnap délutánig fürödhessünk, és elégedetten távozzunk? A legjobb reklám az elégedett ügyfél - mondtam. Erre egy vállrándítást, valamint azt a választ kaptam, hogy ez őt ugyan a legkevésbé sem érdekli.

Látva, hogy a tulajdonosi szemlélet itt teljesen hiányzik, megköszöntem, hogy a tegnapi előadással ellentétben most megismerhettük az érem másik oldalát is, majd pedig távoztunk. A posztot a Club Azúr mottójával zárnám:

"Club Azúr - Több mint egy utazás" - de nem sokkal

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

☺ágica (törölt) 2009.04.07. 14:58:39

Ezt hagyma imádni fogja:) Párommal indul...De most akkor el is olvasom

☺ágica (törölt) 2009.04.07. 15:01:28

Anyut egy pár évvel ezelőtt zaklatták ilyennel telefonon, de nem tudták bepalizni

☺ágica (törölt) 2009.04.07. 15:02:59

@ofélia. A lóleányálom tours tulajdonosa: na, ha most téged kimoderálnának, akkor végre lehetnék harmadik, mert az még sosenem voltam:)

jpmjpm 2009.04.07. 15:04:15

Szuvenyír nyihaha.... :)

Majmász Gedeon 2009.04.07. 15:05:53

meg kell hallgassunk -> meg kell hallgatnunk
figyelembevéve -> figyelembe véve
el kell hagyjuk -> el kell hagynunk
Bocs, ha kihagytam valamit.

Dr Net Elek (törölt) 2009.04.07. 15:06:17

"Délután 1-től kezdtünk wellnesselni,"

Ez olyan trendi, vagy mi a szösz?

Harlequin 2009.04.07. 15:10:18

A világon szinte mindenhol 10-ig el kell hagyni a szállást és 14:00-tól lehet átvenni, hogy legyen idő kitakarítani. Olcsójánoskodtatok megszívtátok, szifonváltáska!

Rejtélyes 2009.04.07. 15:12:20

Ez teljesen normális, nem véletlenül 2 éjszaka volt ráírva?

Mi is voltunk barátnőmmel így, csak félpanzió is volt benne pluszban. Pénteken délután érkeztünk, beköltöztünk, nézelődtünk, majd 6 után büfévacsi. Másnap bőséges reggeli, séta, majd lubickoltunk az élménymedencékben. :) Vasárnap reggeli után kényelmesen összepakoltunk, majd kellemesen eltöltöttünk két órát a szomszédos aquaparkban, pont időben a kánikulai meleg előtt.

Mindez Cegléd, 2008.
www.bestwestern.at/hotels/index_hotel.php?id=97&lang=hu

Nem reklám, csak elégedett vendég :) Ha fizetni is kellett volna, akkor már meggondoltam volna, hogy megyek-e :D

köpőcsésze 2009.04.07. 15:13:03

Balek!!!!!! erre nincs jobb szó.

@☺ágica: Mindig első akarj lenni, Ágicám, sose csak harmadik! Törekedni kell:-)

i hate the police (törölt) 2009.04.07. 15:13:26

A posztoló több hibát is elkövett:1,ez a nyereményjáték dolog kicsit olyan,mint ,,az itt a piros....,,2,el kellett volna olvasnia a visszaigazoló mailt,stb...ettől függetlenül szerintem még jól is járt,szerintem

☺ágica (törölt) 2009.04.07. 15:14:41

@köpőcsésze: most is az voltam, már egy kicsit uncsi;)

i hate the police (törölt) 2009.04.07. 15:15:57

@Harlequin: na,ebben van valami,főleg a 2.mondatban

Ofélia . 2009.04.07. 15:16:48

BRUHAHA HIHIHI :DDD

Régen röhögtem poston ekkorát:)))

@☺ágica: Bocsika:))

PeterBogyo · http://ujbuda.kutyaiskola.eu 2009.04.07. 15:18:14

Egyrészt "befizetnek egy nyereményhétvégére" itt kellett volna, hogy gyanús legye na dolog.
Más h elfogdott tény ,h a szobát általában az elutazás napján 10-11 óráig el kell hagyni. ellenben a fürdő használatára még egész nap lehetőség van, minden felár nélkül.Magyarán kipakolsz a kocsiba és még visszamész fürdeni. AMikor pedig jólesik hazamész. Ha nem ez történt akkor jól hagytad magad átverni vagy nem a megfelelő emberrel beszéltél.

köpőcsésze 2009.04.07. 15:18:27

@☺ágica: Hiába erőlködöm, én az első tucatba is ritkán férek be:)

Impega 2009.04.07. 15:20:55

@ofélia. A lóleányálom tours tulajdonosa: Egy iagazi ferfi kimoderaltatja magat, hogy atadja a 3. helyet.

abakus(z) 2009.04.07. 15:21:54

"Kérdeztem, mi ebben akkor a nyeremény?"
Hát pont a két éjszakai szállás ára. A többiért egyébként is fizetni kellett volna és ha normál, fizető vendég, akkor is el kell hagyni a szobát 10-ig. Normális hozzáállással egyébként mindenhol meg lehet beszélni a recepción, hogy tovább maradhasson az ember a szobában (mint 10 óra), feltéve ha nem jön utána újabb vendég. Nekem mindig sikerült. Sikeres-e vagyok?

Ofélia . 2009.04.07. 15:22:03

@Impega: Mit kell ahhoz leírni? igérem megteszem:))

i hate the police (törölt) 2009.04.07. 15:22:50

@ofélia. A lóleányálom tours tulajdonosa: ha gonosz lennék,akkor megkérdezném a posztolót,miért nem vitt magával szendvicseket,vmi olcsó italt,igy a félpanzió árát is megsporolhatta volna:)

i hate the police (törölt) 2009.04.07. 15:27:47

@b[ALien]:..és a légkondi müködött?Ez is FONTOS:)

Impega 2009.04.07. 15:28:54

@ofélia. A lóleányálom tours tulajdonosa: Lehet ha szepen megkered jackyll-t megteszi Neked. Bar nem hiszem. Lehet probalkozni.

fokaorr 2009.04.07. 15:32:00

nyeremenyut, ehe
ha a tajekoztatod elolvastad volna, post sem lett volna :)

olyan bena ez a jo jo, le van irva, elolvashattam volna, de azert megis hogy kepzelik (baaaaze)

Ofélia . 2009.04.07. 15:32:33

@i hate the police: Szendvicset?? az macerás inkább a nagymamát ő legalább rántotthúst tud sütni:))

betépett felhasználó 2009.04.07. 15:33:05

ritka birka nepseg vagytok ti, hallod e?
nincs az az ingyen akarmi, amiert hajlando lennek vegigulni egy 3 oras blabla ertekesitesi eloadast.

aki annyira hulye, hogy ezert meg 100kmt is leutazik, az kussoljon el. Szegyent hoz az emberi fajra.

szep uj vilagunkban egy kis ingyenkedesert barmilyen kurvalkodasra ravehetok vagyunk??
NEM, NEM, SOHA!!! en ilyent nem tennek SOHA, kar, hogy most nincs idom reszletbemenoen meselni, sietnem kell, 17 oraig "ingyen"eloadast hallgatok a ravatalozohaz disztermeben "oriflame, a balzsamozas magasiskolaja" cimmel, utana meg orokhely-sorsolason veszunk reszt a parommal.

csö

Ofélia . 2009.04.07. 15:34:43

Osztán bográcsolni lehetett e? meg volt e a szálláson üvegasztal, hosszúplatós ifa stb.

staropramen 2009.04.07. 15:36:21

Sztrovacsek!
szaunaszaunaszauna?Az kéne ,üdülési jogot venni Larnacán a görényesben azt persze nem. Ne csodálkozz, hogy így jártál. Le is lőhettek volna.

i hate the police (törölt) 2009.04.07. 15:38:02

@ofélia. A lóleányálom tours tulajdonosa: :))..de mi van,ha biciklivel mentek,hova rakták volna a szegény nagyit:))

i hate the police (törölt) 2009.04.07. 15:43:26

Kedves Homár!Még több ilyen posztot,nem tudom abbahagyni a röhögést:))

Ofélia . 2009.04.07. 15:47:21

Irodámban örökös istállóhasználati jog eladó garantált patkánymennyiséggel 32.000 napi juro árfolyamon.

A tehén tőgyének növelése a szabadalmaztatott mágnescsíkos eljárással
címü 12 órás előadás meghallgatása esetén 20 százalék azonnali kedvezmény

Helyszinen fitetve 500 juro kedvezmény és egy mágneses zenélő maci.

i hate the police (törölt) 2009.04.07. 15:49:38

@ofélia. A lóleányálom tours tulajdonosa: vigyázz,mit irsz,mert a posztoló még jelentkezni fog,aztán reklamál:))

Almatlan Jozsi 2009.04.07. 15:50:48

@betépett felhasználó:

Utobbi 2 honap legvicceseb hozzaszolasa ez volt. :-)

Szetrohogtem az agyam!

Ofélia . 2009.04.07. 15:55:00

@i hate the police: Nyugodtan reklamálhat az agykurkászánál:))

Ugyanott elsőosztályu portable rendszerü kényszerzubbony leffentyűzettel működő czúgos cipővel:))

staropramen 2009.04.07. 15:58:10

@Ofélia
Sztrovacsek!
a medve helyett nem lehetne olyan kis görgős izét ajándékba kapni amivel a merdzsót le lehet hozni?

i hate the police (törölt) 2009.04.07. 16:00:27

@ofélia. A lóleányálom tours tulajdonosa: na,de hova menjen,az OPNI-t már bezárták,magánorvoshoz nyilván nen megy/ha csak nem nyer egy orvost vmi nyereményjátékon/,ja és a ,,sima,,rendelőben is hálapénzt kell adnia:))

Balance Of Power 2009.04.07. 16:07:06

Mar a poszt felenel tartva tudtam, hogy nem lesz kegyelem a levelironak.

De egyebkent volt ilyen South Park resz is, csak ott egy siparadicsomba vittek a csaladokat ;))))

Visszaigazolo email ilyenkor nincs keznel, hogy irtak-e a 10 orat vagy nem? Nemtom, en az ilyesmit viszem mindenhova kinyomtatva.

eszembejutottvalami 2009.04.07. 16:08:16

Feleségemmel a bikali Puchner szállóban ünnepeltük meg 10. házassági évfordulónkat. Péntek délben érkeztünk és rögtön "wellneszelhettünk" is. A vasárnapi reggelinél megkérdeztük mikor kell távoznunk (10 órakor kellett volna) mivel a szoba nem volt lefoglalva elég volt délután 2-3-kor elhagynunk. Ez egy jó üzleti érzékre valló nagyvonalúság volt részükről.Névnapomra üdvözlő levelet küldtek, amit ezúton is köszönök. Tökéletes kiszolgálás, magas színvonalú vendéglátás. Ha tehetjük biztosan visszamegyünk.

eszembejutottvalami 2009.04.07. 16:10:17

U.i
Autóiparban dolgozom 200km-re Bikaltól.

Sárkányfűárus 2009.04.07. 16:10:58

Ez a post komoly? A világon mindenhol el kell hagyni a szobát 10-12 között, szálloda válogatja, hogy pontosan hány órát határoznak meg. Ráadásul az Azúrban ki is van írva, hogy akkor lehet kijelentkezés után használni a wellness-t, ha fizetsz pár ezer forintot. Semmi sincs ingyen te okos postíró.

Bambano 2009.04.07. 16:17:04

Aki értékesítési előadásért wellnesst lejmol, sikeres ember nem lehet.

médinhángöri 2009.04.07. 16:22:05

Ez már a hétvégi poszt?
:-D

Libretto · http://szviccs.blog.hu 2009.04.07. 16:23:43

Na, ez a paraszt se volt még szállodában, most, hogy eljutott, egyből homározik.
Tahó

Alikam 2009.04.07. 16:24:08

Péntek este érkeztél 10-ig el kell hagyni a szobát!

Mit nem értesz ezen? Vagy mit gondoltál? Hogy hétfőig ott dekkolhatsz?

Akkor meg a Hotel pofázhatna, hogy a Hétfő már kurvára nem hétvége.

Mindenhol ez a szabály, adott nap délelőtt 10-ig el kell hagyni a szobát.

Ez van, ez a kapitalizmus, törődj bele, de a wellnessdélután nagyobb ferdítés, mint a wellnesshétvége.

Alikam 2009.04.07. 16:26:38

Pontosítok a posztírónak, az éjszakáért fizetsz, nap a napokért...

Ezért szokták úgy írni, hogy x nap / x éjszaka.

májgeriberi 2009.04.07. 16:27:07

aki telefonon hív és idegen az tuti, hogy a lóvédat akarja (ez alap)!
Nekem mindig ez ugrik be, az ilyen "telefonos-előadásos-micsakneked akarunkjót" idiótákról!
nekem ilyenkor a vészjelzőm erősen tutul :)

májgeriberi 2009.04.07. 16:29:06

érdekes, azért még sosem hívtak, hogy adnának pénzt

i hate the police (törölt) 2009.04.07. 16:29:38

@Alikam: hiába irod neki,úgysem érti meg..de legalább sok embernek szerzett egy jó délután a posztjával

RAMBO · http://szolo.blog.hu 2009.04.07. 16:30:42

Ott kellett volna hagyni az előadást a répába. Akkor legalább lett volna egy napotok.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.04.07. 16:34:16

ferjem, szerelmem kedvesem, szivem, Ede, akarmi csak ne parom
pliz
nalunk 11-kor kell elhuzni
ez nem meglepo pentek estetol vasarnap reggelig ingyen

2 hetet akartatok cipruson?

különvélemény 2009.04.07. 16:34:33

Egy gyógyszerész elmegy termékbemutatós "hétvégére"?

Ez már tényleg válság.

deputy sheriff 2009.04.07. 16:35:21

"Délután 1-től kezdtünk wellnesselni..."

Na itt hagytam abba az olvasast.

teszterer 2009.04.07. 16:36:05

A Hotel Azúrban a recepciósok érnek valamit egyedül.
Az értékesítők, a rendezvényesek taplók, azt lesik, hol lehet még jobban lehúzni a vendéget.
A konyha szintén elég vacak.

Impega 2009.04.07. 16:36:39

@hagyma: Hello. Mi ez a krizises offolas. Nincsennek vendeek?

Mérgező Hulladék 2009.04.07. 16:38:54

Mindenkivel megtörténik, hogy életében először száll meg hotelban (na jó, azokkal nem, akik soha). Ezek egy csekély része nem tudja, hogy azt el kell hagyni az utolsó nap délelőttjén. Közülük néhányan fel is húzzák magukat ezen, esetleg még hülyét is csinálnak magukból a recepción. Elenyésző hányaduk pedig a homárra is megírja, kiterjesztve a recepciós projektet. Hát közéjük tartozik a posztíró is, nincs ebben semmi különleges.

horex · http://horex.uw.hu/ 2009.04.07. 16:42:52

Nincs igaza a postolonak
Hétvégére szólt a well.
Mi a hét vége? A nyolc, tehát hétfő.
Ők meg lemennek pénteken , röhej.
A recepciós meg azt válaszolta, hogy nem érdekli, amikor szerettek volna wllneszezni délutánig.
Ha nem érdekli, mé' nem mentek wellneszbe?

☺ágica (törölt) 2009.04.07. 16:47:59

@horex: "Mi a hét vége? A nyolc, tehát hétfő" ez fájt:)

fahéj és vanília (törölt) 2009.04.07. 16:51:06

Nem értem mi a posztoló problémája. A legtöbb szálláshelyen 10 felé el kell hagyni a szobát. Jó, van ahol meg lehet beszélni későbbi távozást is. De ez utóbbi nem automatikus, nem jár neked alapból. Ha nem engedik meg, akkor sem lehet egy szavad ellene.

horex · http://horex.uw.hu/ 2009.04.07. 16:51:48

@májgeriberi: Engem hivtak bizony valami banktol.
Erőltették,hogy nyissak bankszámlát és rögtön rátesznek 100ezer szabad felhasználásu magyar forintot.
Hosszu percekbe kerult mire kitudtam csikarni a csajtol, hogy vissza is kell fizetni ha elhasználom.
Tudtam én persze, csak nem akarta kibökni :)

fahéj és vanília (törölt) 2009.04.07. 16:54:39

A recepciós válasza, hogy nem érdekli, meg hihetetlen. A recepciósoknak a szálláshelyeken az a dolguk, hogy kinyalják az ember seggét-átvitt értelemben. Nem hinném, hogy recepciós ilyen stílust megenged magának. Hihetőbb lenne, hogy udvariasan közölte veled, hogy nincs lehetőség, hogy tovább maradj-amit szimplán zokon vettél.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.04.07. 16:56:29

@deputy sheriff:
jobb mint a szauna

@Impega:
nincsenek , itt a recesszio 1 napot dolgozok a heten
meg szerencse hogy Woodstock melozik, mingya megy halistennek, csak most a reggelimet csinalja
@fahéj és vanília:

10-11-kor mindenhonnan el kell menni, mer delutanra ki kell takaritani a kovetkezo gyogyszeresznek

horex · http://horex.uw.hu/ 2009.04.07. 16:56:34

@hagyma: Ugye-ugye?
Aztán azt a szegény b.füredi magánpanzióst,/hogy is hivták? / hogy cikizte mindenki, amikor reszletesen leirta a házirendet meg az árfolyamokat
Tüzet sem lehet gyujtani 1 wellneszben, azt nem kifogásolta a posztoló? :)

☺ágica (törölt) 2009.04.07. 16:58:18

"biztos figyelmetlenek voltunk, jogilag elfogadom az érvelését" akkor, hol a probléma? Miért lett poszt?

@horex: egyébként csak úgy, nosztalgiából rákerestem a vendégházra, és nem találtam...

i hate the police (törölt) 2009.04.07. 16:59:41

@horex: ,,tüzet sem lehet....,,-ez óriási szöveg:))

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.04.07. 17:00:52

@Impega:
de majus elso szombatja a derby napja
ugyhogy lassan jonnek es akkor majd nem leszek

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.04.07. 17:01:55

@horex:
mindenki tudja hogy a welness muemleki kornyezet tehat csak faszenes van

horex · http://horex.uw.hu/ 2009.04.07. 17:03:31

@☺ágica: Mármint a posztra?
Mert az megvan valahol, talán mamapici tudja hol.
A jo dumák kigyujtve a homarszleng.gportal oldalon.

☺ágica (törölt) 2009.04.07. 17:05:47

@horex: nem, konkrétan tudjukki vendégházára. Amúgy nekem megvan a teljes (csak nyomtatva) :)

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2009.04.07. 17:08:06

Az ilyen lehetőségeket ki kell használni, egy-két órás előadást ki lehet bírni (már ha meg tudod állni, hogy ne vásárolj semmit, de azért ez csak nem lehetetlen). Egy ilyen szállodában egy kétágyas szoba 30 ezernél kezdődik, ha ezt megkapod ingyen, tiszta haszon. Szállodán kívül lehet olcsóbban is enni, lényegében csak az útiköltség költség, meg a belépők, ha nem csak csobbanni akarsz a szálló fürdőjében, hanem várost nézni, kirándulni is. Kikapcsolódásra tökéletes, ha kedveled az ilyeneket.

Mondjuk az tény, hogy szoktak olyan rugalmasak lenni más helyeken, hogy a kicsekkolás után bizonyos ideig használhatjátok az egyéb szolgáltatásokat. Viszont kicsekkolni tényleg 10-kor kell mindenhol a távozás napján, szóval kicsit pozitívabb hozzáállással ez a sztori nem kerülhetett volna fel a Homárra.

horex · http://horex.uw.hu/ 2009.04.07. 17:08:25

@hagyma: Úgy emlitetted te kentáki-ban vagy, vagy átugrasz epsom-ba? :)

elwood 2009.04.07. 17:11:51

azúr nem rossz.

a welness jó és hatalmas parkja van
csak rohadt drága

a kaja meg nem 4*-os hanem 3-nak is rossz, már rég ki kellett volna rúgni a séfet, volt aki átjárt szembe a vendéglőbe enni.

a poszter meg balek, befizeti az ingyenest, el se olvassa mire megy hova ... az ilyenre még a telefonpózna is rádől

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.04.07. 17:13:47

@horex:
nem gondolod, hogy van nagyobb a kentaki derbynel?

hahaha
a'merikaban minden a legnagyobb
a csotany is

jon a sok kalapos no, de legalabb csonalok valami pezt

horex · http://horex.uw.hu/ 2009.04.07. 17:18:39

@hagyma: "a'merikaban minden a legnagyobb"
Az az USSR volt :)
Kékszalagot lehet a derbyn nyerni?

Szűcslaci 2009.04.07. 17:19:20

úgy szeretnék wellnesselni - de elhagytam a wellnesselőm.

Gery.Greyhound · http://greyhound.blog.hu 2009.04.07. 17:22:11

"A részvétel feltétele volt, hogy meg kell hallgassunk egy értékesítési előadást, "

Aki ezekután mégis elmegy az útra, az még azt is megérdemelné hogy a szabad ég alatt aludjon. Pláne, ha közlik vele e-mailben.

Ha rossz ízű a tesco gazdaságos virsli, akkor sem reklamálsz (pedig arra még csak rá se írják hogy vigyázz, ehetetlen), hanem veszel helyette valami normális, magyar termelőtől származót a piacon.

A hülye magyar sajnos azt hiszi, hogy ingyen/olcsón is megkaphatja azt, amit drágán, utána persze sírni azt nagyon tud...

Szűcslaci 2009.04.07. 17:22:47

@hagyma:
nono, fiam! Shagnhaiban legalább 6 cm-es csótányokkal hadakoztam egy szállodában.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.04.07. 17:23:21

amugy hogy ertekelhetot is irjak
ha valaki nyer valamit
az megnezi mi az
ha megeri 100 km-t utazni, utazik, ha nem nem
azert ez kicsit mas mintha fixetsz es megtevesztenek
le volt irva 2 ejszaka
lecet
na a parom elkeszitette a reggelit vegre
ez mar inkabb brancs

meg az lenne a kerdesem vettetek-e valamit a "holgyemenytol"?
valami udulest, vagy ilyesmi

☺ágica (törölt) 2009.04.07. 17:25:29

Ki szokta mondogatni, hogy "házhoz jöttél pofonokért" ? Az mondhatja most is:)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.04.07. 17:27:15

@Szűcslaci:
na fiamnak is kb35 eve szolitottak
floridaban lattam 7 centist is
itt kentakiban meg csak egyet az olyan 6,5 volt
@horex:

valami koszorut adnak ugy remlik de mikor derby van en mindig melozok igy nem latom
hat van penz a dologban az tuti

Ofélia . 2009.04.07. 17:34:43

@Szűcslaci: Na azt az utat ís én szerveztem de sajnos fogynak a csótányok és így csökken a sportolási lehetőség:))

Szűcslaci 2009.04.07. 17:37:05

@hagyma:
idézet vol a Gyalog Galoppból..
"nono, fiam, hidat kőből is lehet építeni"
**
tárgyra:
Én Floridában motel sixben csak 2-3 centiseket láttam - jól átkúrtak. Texasban volt nagyobb is, de nem biztos, hogy csótány, gyorsan szaladt és nem tudtam igazoltatni. De El Pasoban voltak a leggusztustalanabb bogarak - emlékeim szerint. Kivéve tán Kínát.

Szűcslaci 2009.04.07. 17:38:14

@ofélia. A lóleányálom tours tulajdonosa:
szorgalmas utazásszervező lehetsz, hogy 3-4 havonta elviszel engem Kínába. (is)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.04.07. 17:44:34

az meg a kerdes volt-e szauna?
mer ha igen akkor a panasz nem jogos

HandG 2009.04.07. 17:47:04

nállunk kérem szépen vasárnap estig lehet fűrdözni!
Csak fogyasztani köll!
1 sör 4000Ft+betét(3000Ft) nehogymá széttobájják

:)

horex · http://horex.uw.hu/ 2009.04.07. 17:52:50

@Szűcslaci: "csak 2-3 centiseket láttam"
Az centes, nem centis :)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.04.07. 17:53:57

@eszembejutottvalami:
kisebb helyeken mukodik, de gey nagyobb szallodaban egy takarito kap 10-12-14 szobat
es azzal vegezni kell legkesobb 4-ig, mert jonnek az ujak
ha nincs foglalas is beeshet valaki
kisebb helyen ha nincs foglalas es van meg ures szoba akkor megoldhato, bar itt a'merikaban ha torik ha szakad ki kell csekkolni 11-kor, vagy fizeted a kovetkezo napot is

Ofélia . 2009.04.07. 17:55:22

@Szűcslaci: Három csótány vonalkódját irodámnak beküldve nyerhetsz egy fülbemászót de csak az előadás végighallgatása után!

Impega 2009.04.07. 18:06:31

Hozzaszoltam, de ugy nez ki, hogy nem ment el a kommentem. akkor mindegy. Ezt irtam pancserek voltak. Na megyek fozni

Telepito · http://telepito.dolgok.com 2009.04.07. 18:16:37

Már a wellness szótól is hülyét kapok!

jesszumpepi (törölt) 2009.04.07. 18:32:46

@ofélia

Oszt mennyit ér egy szárított görény vonalkódja?

Emiceha 2009.04.07. 18:49:00

velneszmásodpercveszély!

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.04.07. 19:18:08

azt a borotvalkozos reszt nem ertem2 percig ment a viz mire odaert?
hat a viz az ott van akarhanyan vannak a hotelben
es benne volt a csoben?
en sosem borotvalkozom csoben, kint varom a vizet\\meg szoktam rendelni reggel fel 6-ra

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.04.07. 19:24:58

siofokon mi annak idejen a nadas mellet aludtunk
az volt a wellness a sok szunyoggal
dugott mar valaki nadasban?, mer en eloszor ott

na mi van meg?
ja elegedett ugyfel
nem ugyfel voltal, nyertes, es nem rendeltel semmit es meg aztatni is akarod vasarnap delutan
remelem mondtad a nonek szauna szauna szauna
/de csak ha lehet a posztolot mar, ha nem akkor visszavonom/

gyafi 2009.04.07. 19:29:45

A 10 órás checkout-hoz: Több szálló pont az alacson kihasználtság miatt bőven engedi és van aki úgy is reklámozza magát, hogy "késői check out lehetőség". Siófokon is vannak ilyenek az út másik oldalán.
Sajna sikerült kevésbé ügyfélbarát egységet kifogni.

jesszumpepi (törölt) 2009.04.07. 19:32:35

Na és mi lesz a szárított görény vonalkódjával?

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.04.07. 19:33:55

@gyafi:
hat persze akinek osszesen van 5 szobaja vagy 10 es abbol 1 foglalt akkor nem nagy etwas, mert tokmindegy mikor takarit a takaritono
de egy normalis szallodaban menete van a dolgoknak es lecelni kell
mongyuk en itt egyszer ejjel 3-ra ertem egy varosba es mar a tokom televolt a vezetessel, bementem egy panzioba, mondtam kene szoba
mondtak OK 30 dollar talan
mondtam OK de del korulig aludnek
mondtak OK akkor 60
hat igy

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.04.07. 19:37:25

becsekkolni meg csak-csak lehet korabban, de ki csk nagyon elore megbeszelt esetben
pl ha lesz a derby szombaton, nem fognak mindenkit kizavarni vasarnap reggel
dehat ezek annyi penzt itt is hagynak hogy ihajj
@jesszumpepi:
atragasztjuk

The Good Boy 2009.04.07. 19:37:26

posztoló: köl még pofon a pofonfáról, vagy mára ennyi elég volt.
Ekkora egy majmot. És majd akkor lesz a legjobban felháborodva, amikor majd óránként fogják zaklatni minden szar ajánlattal, mert a szobafoglaláskor, meg az előadáskor gondolom még az anyja nevét is elkérték öt példányba, a luzer meg boldogan meg is adta. Úgyhogy homár népe ne aggódjatok, fog ez még posztolni ide:)
Egyébként én is tudnék olyan sokcsillagos helyet mondani, ahol, pl. az elutazás napjára (igen ott is 10-ig kellett volna lelépni) felajánlották az élményfürdőbe az ingyenes egésznapos használatot 3 főre, noha a csomagárban nem volt benne már arra a napra (pedig kb. 5000Ft/fő volt a teljes használat díja). És ráadásul az előfoglaláskor úgy adtak 12% kedvezményt, hogy sehol nem volt leirva, és korábban megemlitve sem, hanem a manager közölte a fogalás után,hogy ad pluszba ennyi kedvezményt. Csoda, hogy ilyen helyekre szivesen visszajár az ember? És akkor nekik ezek az apróságok sokszorosan vissza is jöttek. A hülye vezetőség. Gondolom nem tudjátok kinél tanulta a szállodabizniszt.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.04.07. 19:54:34

@The Good Boy:
namost azt azert vedd figyelembe ez egy biznisz volt
aranylag holtszezonban hatha becserkesznek valakit valami jo udulessel
lehet senkit se sikerult
es meg maradni akar
ha ott van egesz vasarnap akkor is tudvalevoleg nem visszatero vendeg
a takaritononek meg munkaideje van
a szobat rendbe kell tenni
a mosodanak is
stb stb stb
itt sehol semmi eselyed az tuti
ha az uzlet ugy szol hogy reggel 11-ig akkor addig
utana nem
felig megiszod a korso sorod es ratoltenek ingeyn hogy holnap is idegyere
hat nem
itt tuti nem

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.04.07. 19:56:16

hacsak nem a csajod a pultos mint nekem

indapasssucks 2009.04.07. 20:00:53

Szomorúan hallom :(

Kár, hogy a vendéglátósok egy része tényleg masszívan hülye a szakmájához, és még egy panaszt sem képes kezelni, csak lekezelni.

De végül is ez csak annyit jelent, hogy van hely, lehet jobban csinálni, és még nem is kell sokat tenni érte, hogy jobb legyél ennél a konkurenciánál, nem?

És hogy tudjátok mennyire májer vagyok, itt van a szárított görény vonalkódja:

|III||I||II|II||||||IIII||||I|III|||||

az igazi MPL melegebb éghajtra költözött. lö pá! ( 2009.04.07. 20:01:43

ami jár az jár. járt az ingyérszoba.

nem járt kaja meg a pia. nem járt a szoba vasárnap. leírták. kész.

innentől teljesen off.

@Majmász Gedeon: jelenléted üde színfolt volt mára.

de nem fogok nagybötűt használni, nagyon sajnálom. tényleg. tudom, hogy igénytelenség, meg minden, szégyellem is magam érte.

az igazi MPL melegebb éghajtra költözött. lö pá! ( 2009.04.07. 20:19:36

@hagyma: attól még én nézhetem zongorabillentyűnek.

te most kötexel velem? mert ha igen, akkor

lecet

Ofélia . 2009.04.07. 20:23:41

Ez nem a görény bárkódja hanem az aszalt bűzösborzé tehát nem jár érte semmi.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.04.07. 20:27:15

@az igazi, az egyetlen mamapicilánya/mpl:

hat hogyn ekotekednek
es lehet orgona is
lab nelkul
nem lecet that's all
mamapici te agressziv kezdesz lenni mar felek

iszom is 1 sort Wody elment melozni
@ofélia. A lóleányálom tours tulajdonosa:


szerintem tarajos gote

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.04.07. 20:31:11

je aggyak a porto-mancsesztert
nezek megint meccset

az igazi MPL melegebb éghajtra költözött. lö pá! ( 2009.04.07. 20:32:57

@hagyma: nem vagyok agresszív. kenyérre lehet kenni. ofi megmondhatja, a vérnyúl után is meg tudtam bocsátani.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.04.07. 20:36:12

@az igazi, az egyetlen mamapicilánya/mpl:
megnyugodtam be is kapcsolom a sorszokokutat is
tenyleg van
es meccs is lesz
mongyuk ez a 4-ik amit nezek az eltelt 12 evben de holnap mar melozok halaistennek

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.04.07. 20:43:55

jut eszembe a legyen On is milliomosba delelott az voltaz 50 ezres kerdes, hogy hol beszelnek magyarul
volt negy opcio
es tudtam vazze!!!

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.04.07. 20:46:43

ja
eeeeeees
a pasi is tudta segitseg nelkul
Woodstock is tudta
nem minden amerikai tokhuje

devadel 2009.04.07. 21:00:40

namost van itten vagy száz úgynevezet magyar ember, aki egyként hülyéz le valakit, aki elvárt volna egy kis ügyfélbarátságot egy szolgáltató egységtől.

azért ti szerintem meg is érdemlitek magyarországot. de télleg.

i hate the police (törölt) 2009.04.07. 21:07:12

@hagyma: igen ezt a 2 prces vizes dolgot én sem értem:))..de gondolj bele a posztoló mennyit gondolkodhatott,amig rájött,hogy nem hagyományos kulcssal nyilik az ajtó:))

EÖ (törölt) 2009.04.07. 21:09:49

@Majmász Gedeon: velkám bekk (nem biztos, hogy így kell írni) :)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.04.07. 21:11:37

@devadel:
nincs lehujezve
kapott 2 ejszakat
emilben kozoltek vasarnap 10-ig csekout
ennyi
ez amerika de itt se maradhatnal tovabb
ez nem ugyfelbaratsag ez uzlet, munkarend takaritas, mosoda
d ezt mar mondtam
ha mindenki bent henyelne 3-ig?
@az igazi, az egyetlen mamapicilánya/mpl:

kosz mpl
neteztem de felkaptam a fejem az erdekesen kiejtett magyar szora
ja es mar a 4 lehetoseg elott tudtam a valaszt!!!

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.04.07. 21:13:44

@i hate the police:
ket percig ult a csoben es varta a melegvizet egy wellness szaloban
aze az nem semmi
amugy en eldobhato borotvat hasznalok

Kelpo 2009.04.07. 21:17:09

Így jár aki nem néz South Parkot, az Aspeni síhétvégés részt egészpontosan ;)

Amúgy meg az agymosók szarjanak egy elég rücskös bio-fitness welnessSÜN-t!!!!!

i hate the police (törölt) 2009.04.07. 21:19:50

@hagyma: :))lehet,hogy bemelegitett a jakudzira,ezért üldögélt a csőben:)Mit mondjak,a posztolóra sem biznán az életemet..

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.04.07. 21:24:16

@kopaszfeketemercis:
1 hete ezen rohogok
5 sunalakzat kihoz egy artalmatlan embert akinek meg egy no is befogja a szajat
lehet vizagyu is kellett volna
itt aztan ha valami ilyen van es torvenyellenes bemegy 2 pasi megbilincselik oszt elviszik
a sun sun sun hatasos lehet ellenseges tomegben de itt
hehehe
@i hate the police:
en senkire se biznam
eetleg woodstock

kopaszfeketemercis 2009.04.07. 21:29:04

@hagyma: Ügye milyen jo Hagyma?:-D Szerncsétlen eszi a chipszet,kiabál, ezek meg kiemelik a veszélyes terroristát:-D Egymást lökdösik:-DD Beszarok SÜN! SÜN!

i hate the police (törölt) 2009.04.07. 21:30:46

@kopaszfeketemercis: igen,ez tényleg óriási:)Van még egy hasonló,ahol az egri sünők részegen,szirénázva neki hajtanak az egyik egri hotelnek/?/.Sajnos,bemásolni nem tudom,de a SZKR-on meg tudod nézni

i hate the police (törölt) 2009.04.07. 21:32:21

@kopaszfeketemercis: ja,az lemaradt,közben a kollégáik filmezik őket

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.04.07. 21:33:42

@kopaszfeketemercis:
akcioban vannak de hattal allnak igy nem tudjak kit kell kiemelni
hehehehe
meg is kerdezi
ja van mar fenn egy csomo sun sun sun parodia:)

i hate the police (törölt) 2009.04.07. 21:35:23

@hagyma: hát,én se nagyon,max.Kaliforniai kormányzóra

Fairy Girl 2009.04.07. 21:36:01

Engem ez kísértetiesen emlékeztet a South Park Aspen-es részére... ha valaki ismeri :)
Nem olvastam a kommenteket, már szidtátok a postolót, ezért tatrt itt... stb., volt már minden? (Ma kicsit megkéstem.)

devadel 2009.04.07. 21:42:46

@hagyma:
nem tudom, mi van amerikában. én itt magyarországon tudok helyeket, ahol erre az a válasz, hogy megnézem, meg tudjuk-e oldani. aztán vagy meg tudják (jó hozzáállás esetén legtöbbször igen) vagy nem. de nem mondják, hogy leszarom.

ráadásul egy olyan rendezvényen, ahol azért hívták oda a vendéget, hogy elcsábítsák.

ez kb. a "kőkóla, bunkó?" szolgáltatási színvonal.

és a hozzászólók 90 % szerint ez természetes, mert nem tudják megszervezni a takarítást. faszt nem. a magyar szállodák átlagos kihasználtsága 52 %.

ja, a víz és kétperc azt jelenti, hogy ha nincs keringető szivattyú a rendszerben, akkor a kazántól kell pár perc, mire a fürdőszobához odaér a melegvíz. annak a fordítottja, mint amikor "kiengeded" a vizet, hogy hideget ihass.

ja tudom, amerikában csak ásványvizet isznak....

i hate the police (törölt) 2009.04.07. 21:50:01

@kopaszfeketemercis:ezt az öszeállitást még nem láttam,óriási,köszi szépen!Mindjárt visszamegyek a terembe és mégegyszer leedzek:))Gondolj bele,ha Arnold ma versenyezne,kb 16o-18okg tiszta izom lenne,mivel akkor még nem volt HGH,IGF-3,géndopping,stb.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.04.07. 21:53:05

@devadel:
telleg csak palackos vizet iszunk, mert olyan szar a vezetekes
es abbol se az olcsot mer az vezetekesbol van toltve

eleg regen melozok itt szallodakban/kettoben/ mondjuk nagyok,
de ha nem megy ki a vendeg idoben nem tudnak takartani
nem erted?
jo 1 nem megy ki, de ha 2 esetleg 8
a takarito meg all es fizetik a semmier delutan 4-kor meg jonne a kovetkezo?

Ferit azert hivtak oda, hogy hatha rendel valami udulest, es kozoltek vasarnap 10-kor finito
hat akkor igen, menni kell
elhiszem akartak meg wellnesselni ingyen de ennyi volt

mindent meg lehet oldani, mindent
en is teljesitek extrakat/nem felreerteni/ valaki diet coket akar nem iceteat, nem ugy
de a szobabol el kell menni idoben
az hogy kicsekkol es a csomagjait valahova leteszi es meg lebzsel belefer


ja a vizrol
hat en meg eletemben nem voltam olyan szallodaban, motelben hazban ahol 2 percet vartam a melegvizre
foleg a csoben

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.04.07. 22:01:05

@devadel: \
amugy en pozitivan allok hozza
de tenyleg
penteken erkezes, kis wellness, dugas
szombaton reggelli felpanzioban, dugas, wellness
utana 3 ora ami kotelezo eloadas, a holgyemeny megkornyekezese
utana welness, szauna, dugas
vacsora
dugas

reggel dugas
reggeli
10-kor kicsekk

no more wellness
100 km 1 ora
hazaeres
komplening a homaron
dugas

devadel 2009.04.07. 22:05:15

@hagyma:

te nem érted. az ötven százalék kihasználtság azt jelenti, hogy a szobák felébe NEM jön vendég. TEHÁT nem kell takarítani. TEHÁT ha ad absurdum a szobájából MINDENKI csak este megy ki, akkor is el tudják helyezni a következő napi embereket.

lehet, hogy két szállodában dolgozol, ráadásul amerikában, de ez akkor is egy elég eccerű számítás.

ja, és elvileg olyan dolgok is lehetnek, amiket te még nem láttál. elvileg...

devadel 2009.04.07. 22:07:09

a nagybetűvel nem kiabálni akartam, csak kiemelni. vedd dőltbetűnek. lécci.

horex · http://horex.uw.hu/ 2009.04.07. 22:11:25

@hagyma: És amikor a hulye rögbis üvölti a 214 jelszót ?
Ez magyarul a SÜN :)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.04.07. 22:12:59

nekem meg elszallt valahol
mindegy hany szazalek
ki kell takaritani
nalunk a takaritok reggel 8-tol 4,30-ig dolgoznak
mosodarol nem beszelve
szoba meg nem maradhat piszkosan
a vilagon mindenhol kicsekkolsz delelott vagy fizetsz meg egy napot
1 maganpanzioban el tudom kepzelni, majd az asszony este cserel agynemut stb.
de alapjaban veve nem!!!
a szallast ejszakara fizeted es 10-11-kor menni kell
lejart az idod
mint a parkoloban
vagy milyen peldat mondjak meg?

eszembe se jutott kiabalasnak venni, kiemelesnek vettem
ebben a szkmaban vagyok
nem lehet tokolni
ettol eddig ennyi

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.04.07. 22:15:19

@devadel:

hiaba tok ures addig lehetsz ott ameddig fizettel
@horex:

azt nem lattam meg eletemben nem lattam rogbyt, bar Mary aszongya a fia most azt sportol

horex · http://horex.uw.hu/ 2009.04.07. 22:16:37

@hagyma: "1 maganpanzioban el tudom kepzelni"
Te el tudod-e kepzelni-e , hogy EDE vagy anyukája nem vágja ki a vendéget délelött 10-kor?
Ez nem barátság, ez üzlet :)

u.i.
na, megyek hunyni, elég volt a robotbol

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.04.07. 22:17:32

@horex: szlovakia romania cseh
rafkosok voltak
mer ott is beszelnek magyarul
persze ugy volt felteve hol a hivatalos nyelv a magyar

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.04.07. 22:19:31

@horex:
hat en is errol beszelek
tudom mit veszek mit kapok
11-ig akkor 11-ig
csak probaltam arnyalni
itt eselyed nincs
mint mondtam ejjel 3-4 korul erkezve is egy ejszakat fizettem es 11-kor tunes volt

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.04.07. 22:21:54

@devadel:

ja amugy 1 szallodaban dolgozom, csak ez a masodik
az elso szebb volt, dehat az elet...

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.04.07. 22:27:20

@horex:
egfyebSt kifejezetten meglepett hogy tudta a pasi
elbol
en a multkor nem tudtam hol hivatalos az angol kozep-delamerikaban

i hate the police (törölt) 2009.04.07. 22:29:05

@hagyma: hát,az elcsatolt területek egy részén már hivatalos nyelv lehetne a magyar,de ezt Antall 91-ben/Kárpátalja/és Viki 99-ben/Délvidék/elszúrta..

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.04.07. 22:49:19

nem is a csehek voltak
meg a sorrendre is emlekszem
croatia, romania, slovakia, hungary
50 ezer dollaros kerdes volt
aztan a 100 ezrest elbukta igy nyert 25 ezret
jo kis pez az

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.04.07. 23:08:55

johet az ujjabb poszt
svedorszagban van 50 magyar egy napja mert nem jon a Wissair
es se etel se ital
tiszta tuleloize
vagy ofeliaje a szemuvegrol
esetleg mamapici be nem valtott csekkje
sisessetek mer holnap mar n\melozok

i hate the police (törölt) 2009.04.07. 23:37:50

@hagyma: nézd meg a ,,télapós,,posztot,vki óriási viccet küldött neked

megélhetési SÜNöző (retro homározó) 2009.04.08. 00:04:39

Ha a posztoló együttérzést várt, akkor kicsit eltévesztette a házszámot... Ez itt a Homár, itt aki megérdemli az oltást, azt oltani fogjuk. A kedves posztoló is ebbe a kategóriába tartozik.
Sosem bírtam megérteni az ilyen embereket, akik elvárják, hogy minden ingyen legyen, akik inkább a saját ürülékükkel táplálkoznak, nehogymáááá pénzt kelljen kiadni... Brrr.

Amúgy meg mi az, hogy "wellnesselni"? Ez egy konkrét tevékenységre utal? Ülök és jólérzemmagam, vagy mi a tököm?
Ehhh...

i hate the police (törölt) 2009.04.08. 00:22:39

@megélhetési sünöző - "Ej, mi a kő, sünanyó, kend": egyetértünk.Azért én örúlnék,ha posztoló is kommentelne,mert én még mindig nem értem ezt a ,,2 percig vártam,amig a csőben odaért hozzám a melegviz,,dolgot:))

megélhetési SÜNöző (retro homározó) 2009.04.08. 00:35:45

@i hate the police: bemásolom

"Budapest, 1944 dedcember 5. Este hét óra. Kopogtatnak Móritzkáék ajtaján. Móritzka lelkesen szalad, és kérdi:
- Ki az, a Télapó?
- Nein, hier ist Gestapo!"

ez qrvajó
és még nem is ismertem

i hate the police (törölt) 2009.04.08. 01:12:01

@megélhetési sünöző - "Ej, mi a kő, sünanyó, kend": és ezt a 2-öt?:1,Móritzkához bekopogtatnak éjjel,mire kiszól:-ki az?
-barátok
-és hányan vagytok?
-FÜNF!
2,Hogyan mented ki a vizből a fuldokló Khont?
-Nem tudom
-Helyes válasz!

i hate the police (törölt) 2009.04.08. 01:18:00

@megélhetési sünöző - "Ej, mi a kő, sünanyó, kend": irnék még több ilyet is,de aztán a ,,Heti Tetves,, nézői kiutálnának innét,bár már lehet,hogy ez is elég hozzá:)

Vombatus Ursinus 2009.04.08. 09:15:00

@hagyma: Hagyma, dugtál már csőben?

Van_mikrohullámú_sütőtök? 2009.04.08. 11:16:14

Nem olvastam végig, de
1, nyerted a szállást, az odautat, félpanziót nem: ha kell, fizesd ki Amúgy ha jól látom a legolcsóbb szoba is 75e/éj áron fut, szóval amit gondolom fizetned kellett az kismiska ehhez képest.

2, a legtöbb szállodában de még az apartmanban, vendégháznál is meghatároznak egy időpontot amikor el kell hagyni, ugyanis takarítanak, ágyneműt cserélnek stb. ez a házirend része

Ebben a tipikus esetben adnék egy tippet: reggel 6:30-kor felkelsz, elszaladsz 7-kor kajálni 7:30-kor a wellness részlegben kérsz egy szekrényt, majd mielőtt átöltöznétek visszaszaladsz kijelentkezni. Ezután visszamész wellneszni, ha már olyan durva fontos és sajnálsz 2e Ft-ot (Pesten van olyan wellnesz ahol 4e/fő a fél nap + szaunaszauna)...

Valaki említette a kaját: nem tudom miért szidod svédasztal van bazi nagy választékkal - ha valami nem tetszik ne egyél belőle. A vacsorához a pincér által felszolgált bor és a bár valamint medence bár fizetős, ha nem vagy biztos, kérdezd meg.

Nem vok beépített ember, csak voltam már ott - némi ész kellene az embereknek és nyitott szem ha már jól akarják érezni magukat

smatte 2009.04.08. 14:42:17

Jaja, nekem is ez tűnt fel, hogy tombolán nyerték!! Vazz, ilyen ajánlattal bárhol, bármikor megtalálnak, nem kell hozzá "nyerni":)

Minc 2009.04.08. 14:49:53

könyörgöm, miért mindenki "hölgy", még a legidiótább bürokraták is? a nemek jelölésére nem a férfi és a nő szavakat használjuk? "brutális gyilkosságért letartóztattak egy urat és egy hölgyet." ázz.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.04.08. 18:12:29

@Vombatus Ursinus:
naturlich
sietni kelllett mert jott a melegviz

niki8765 2009.04.09. 22:19:27

nekem mar volt szerencsem a hotel azurban tobbszor is eltolteni par napot. a becsekkolas delutan 2tol van, kicsekkolni pedig mint minden szallodaban, 10kor kell. mi olyankor mindig meghosszabbitattuk a foglalast delig, vagy kora delutanig, vagy kipakoltuk az autoba a cuccokat es mentunk vissza furdeni.
nem ertem a felhaborodast.

Páneurópai Harci Kos 2009.04.10. 01:24:28

"ritka birka nepseg vagytok ti, hallod e?
nincs az az ingyen akarmi, amiert hajlando lennek vegigulni egy 3 oras blabla ertekesitesi eloadast.

aki annyira hulye, hogy ezert meg 100kmt is leutazik, az kussoljon el. Szegyent hoz az emberi fajra.

szep uj vilagunkban egy kis ingyenkedesert barmilyen kurvalkodasra ravehetok vagyunk??
NEM, NEM, SOHA!!! en ilyent nem tennek SOHA, kar, hogy most nincs idom reszletbemenoen meselni, sietnem kell, 17 oraig "ingyen"eloadast hallgatok a ravatalozohaz disztermeben "oriflame, a balzsamozas magasiskolaja" cimmel, utana meg orokhely-sorsolason veszunk reszt a parommal.

csö
"
ez viszi a pálmát messzemenőlegesen:DD
egyetértekám:)

binary11 (törölt) 2012.07.26. 15:37:16

Club Azúr - már mindent értek :)
süti beállítások módosítása