Tékozló Homár

Átkozta a vásárlót a Euronics eladója

2009.04.10. 14:31 | szily | 329 komment

GPS-t csak kemény, edzett, favágó típusú Ügyfél vásároljon, vagy beleroppanhat. Ismerjék meg T.-t, aki bekerült a Euronics fogaskerekei közé, hogy alig tudjon később kiszabadulni. Állandóan elromló Navon GPS + arrogáns kereskedő = megabuli Fehérváron. Részletek alant.

Az átkozódó Euronics-os eladó.

Nem túl sikeres ember lévén úgy gondoltam hogy céges utazásaim során a biztosabb célbaérés érdekében vásárolok az Euronics székesfehérvári 2-es számú üzletében (Jancsár út) egy Navon N250 típusú navigációs eszközt.

Hiba volt (#1)

Egy hónapig boldogan használtam, aztán hirtelen jobblétre szenderült. Nosza kaptam magam és bevágtattam a boltba ahol vettem hogy érvényesítsem a jótállást.

Hiba volt (#2)

Ez közvetlenül karácsony után volt és az arrogáns, viszont antipatikus eladó (?) / boltvezetőhelyettes (?) el akarta küldeni javításra a cuccot, de kapásból hozzátette hogy még azok a készülékek is ott vannak a boltban amit december elején vettek fel javításra. Ez nem igazán tette vonzóvá ezt a megoldást és hivatkoztam a jótállási jegyen olvasható kis szösszenetre. Idézem: "A három munkanapon túli, kellő időn belüli igénybejelentés esetén a vásárló választása szerint kérheti a termék javítását vagy kicserélését. Nem áll fenn a választás lehetősége , ha a választott jótállási igény teljesítése nem lehetséges, vagy ha a jótállásra kötelezettnek aránytalan többletköltséget eredményezne, figyelembe véve a termék hibátlan állapotában képviselt értékét és az igény teljesítésével a vásárlónak okozott kényelmetlenségeket." Idéztem.

Kereskedelmi szakemberünk viszonylag hosszú és időnként emeltebb hangú tárgyalás után kicserélte a cuccot és ezt a fel is vezette az eredeti számlára, a jótállási jegyre nem, és jegyzőkönyvet sem vett fel erről az akcióról. Nem törődtem azzal hogy ez így szabálytalan mivel számomra nem volt kedvezőtlen. Randa megalkuvó vagyok. Vállalom. Egészen március végéig boldogan használtam a navit (leszámítva hogy közben az autóstöltő zsinórja keményre fagyott amikor éjszakára bent hagytam a kocsiban és eltörött a csatlakozónál, de ezt szigetelőszalag segítségével kreatívan megoldottam) dehát ismét megadta magát az a nyavalyás cucc és gondoltam ismét élek a jótállással. Szintén bevágtatás üzletbe, probléma feltárása március 28-án.

Hiba volt (#3).

Sikerült a boltvezetővel tárgyalnom (Németh Kornél) aki közölte hogy javításra tudja felvenni. Én kértem hogy cseréljék ki, hivatkozva a jótállási jegyen olvashatókra, vagy hajlandó vagyok egy másik típust megvenni erre ráfizetve, vagy fizessék vissza a vételárát. Közölte a boltvezető hogy tök mindegy mi van ráírva a jótállási jegyre ő csak akkor cseréli ki ha a szakszerviz ezt véleményezi és engedélyezi, mivel hogy ez van a Navon szabályzatában. Én ugye naiv ügyfélként kértem hogy talán mutassa már meg nekem az erre vonatkozó részt a jótállási jegyen, vagy a Navon szabályzatában, ami ugye benne a dobozban és tudomásom van róla. Na ez így nem sikerült nekik. Persze ahhoz is nagy szakértelem kell meg szakszerviz kell hogy megállapítsuk hogy egy készülék nem indul el az erre a célra rendszeresített on-off gomb megnyomására. Hirtelen jött ötlettől és hallatlan nagylelkűségemtől vezérelve gondoltam adok mégegy esélyt nekik.

Hiba volt (#4)

Megegyeztünk írásban hogy felveszi a kapcsolatot a forgalmazóval és kéri a készülék cseréjét vagy kártalanít engem és ezt még vissza is jelzi nekem március 30. 18:00-ig. Na persze! Persze 17:00ig nem hívtak és én voltam olyan aljas hogy felhívtam a boltvezetőt hogy WTF? Közölte hogy írt egy e-mailt a forgalmazónak és az egyik ott dolgozó haverjának is (merthogy ez a hivatalos módja a dolgok elintézésének, ugye?), de még semmi választ nem kaptak. Érdekes nekem még telefonon is sikerült velük beszélnem. Mondom hogy mivel nem tartották be az írásos megállapodást, kértem hogy akkor most kártalanítson szépen mivel nem szeretnék egy további fillért sem elkölteni ott. Közölte hogy ez így nem működik és mehetek ahova akarok, még akár a Fogyasztóvédelemhez is, ha kell megadja néhány ember nevét. Erre én persze biztosítottam hogy ne aggódjon megyek oda is. Másnap reggel azzal kezdtem hogy felvettem a kapcsolatot a Fogyasztóvédelemmel (on-line feljelentés nagyszerű találmány, ajánlom bátran). Persze hozzátette a boltvezető hogy a bíróságon találkozunk, mire én hogy arra nem kerül sor mivel ebből bírság lesz az Euronics-nak. Erre még erősködött hogy majd akkor ő beperel engem és kinyomta a telefont. Mi van? Tulajdonképpen miért is perelne be engem?
Nehogy már a Homár szarjon sünt!!! Hozzátette hogy a bolthálózat jogi osztálya fel fog ma hívni megbeszélni ezt az ügyet. Vártam ezt a hívást dehát biztos a jogi osztály bokros teendői között ez valahogy elsikkadt azóta is. Közöltem vele hogy még publikálom a Tékozló Homáron is az esetet, mire közölte a boltvezető hogy nem tudja mi az, ki az a Homár.
Pedig kéne tudni neki mivel már szerepeltek itt egyszer: http://homar.blog.hu/2007/10/12/vegtelen_szervizeles_a_euronicsnal#more194313
Persze az régen volt már és a management is változhatott azóta, de a szellem az nem.
 
Megoldás: Felvettem a kapcsolatot a magyarországi forgalmazóval és hosszas egyeztetések után és sikerült megegyeznem velük hogy visszavásárolják a készüléket. Mivel finoman szólva negatív tapasztalataim vannak az Euronics-szal kértem hogy hogy hagyjuk ki őket az ügyből, de sajnos ez nem lehetséges mivel ők csak nagykereskedők, lakossági ügyfelekkel nem foglalkozhatnak, de leegyeztették nekem a bolttal hogy visszakapom a pénzt. Ezért kénytelen voltam 2009.04.09-én, ismét a székesfehérvári Jancsári úti üzletbe mentem ahol a készüléket leadtam és a bolt visszafizette a vételárat. A bolt csak nyomatékos kérésemre volt hajlandó jegyzőkönyvet felvenni minőségi kifogásomról (lásd: 49/2003. (VII. 30.) GKM rendelet a fogyasztói szerződés keretében érvényesített szavatossági és jótállási igények intézéséről). Ez az újdonság erejével hatott számukra hogy még jegyzőkönyvet is kell felvenni. "Hiszen visszafizetik az árat, minek nekem a papír?" -hangzott a kérdés.  

Miután távoztam az üzletből alig értem haza az otthoni telefonomon keresett az üzletvezető helyettes hölgy ( a korábbi arrogáns és antipatikus) hogy hibázott abban hogy készpénzben egyenlítette ki a vételárat, hivatkozva egy Euronics belső utasításra, mely szerint ha a vásárló vásárláskor bankkártyával fizetett akkor csakis átutalással lehet visszautalni a vételárat. Kért hogy menjek vissza a boltba és adjam vissza a pénzt, mivel nekik hiány keletkezik a kasszában. Mivel erre nem voltam hajlandó, (na jó közöltem vele hogy magasról nem érdekel a belső utasításuk) mivel ez ellentmond minden általam ismert szabálynak és a józan észnek is, erre a hölgy még átkozódott is. Azt hittem hogy ez a Kész átverés. Mi jön még? Meg is vuduzzák a reklamáló vásárlót vagy előugrik a Spanyol Inkvizíció (akikre senki sem számít...).
 
Konklúzió? Kerüld el messzire az Euronics-et. Kreatívan értelmezi a jogszabályokat, konkrétan hülyének nézi a vásárlót, pedig nagyon "Etikus" cégről van szó. Kíváncsian várom a Fogyasztóvédők vizsgálatának az eredményét. Remélhetőleg ott nem a "hittestvéreik" vizsgálják őket és sikerül őket díjazni egy méretes bírsággal.
 
Persze lett volna más megoldást is: Féltéglára kötözve bedobjuk az ablakon a feljelentést, mert az FONTOSCH, letépjük az ajtót, köszönés helyett leköpjük majd fejbebatzuk őket batzpapuccsal majd egy ifányi mutánst sünnel kevert szárított görényt juttatunk az emésztőcsatornájukba f@szkorbács és EDE aktív segítségével, ezután elmegyünk Balatonfüredre bogratschozni és kis faszenesen pecsenyét sütögetni műemléki környezetben.
 
üdv!

 

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Dr. Kix 2009.04.10. 14:33:54

1 nap 2 elsőség. Sikeres vagyok-e?

jesszumpepi (törölt) 2009.04.10. 14:39:07

Ejnyemánn,no!


Csak,hogy Kix ne legyen egyedül.

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2009.04.10. 14:39:55

Volt itt egy muksó. Átment a Navon N250 navigátorán autóval, pozdorjává zúzta a szerkezetet. Mindenáron ki akarata cseréltetni, végül a jó szívem miatt felajánlottam a javítást.

Üdvözlettel,
Németh Kornél
Euronics boltvezető

b[ALien] (törölt) 2009.04.10. 14:40:38

EZ a hétvégi. A macskák kihúzták a billentyűzetemet.
Mindjárt elolvasom, és lehet,hogy érdemi hozzászólást teszek közzé.

Dr. Kix 2009.04.10. 14:41:24

Amúgy az alternatív megoldás sokkal szórakoztatóbb lett volna... :)

EnZsolt / Paszuly Pista, a derék zöldbablegény 2009.04.10. 14:42:56

Euronics-ba menni HIBA VOLT!

Nehogy már a Homár szarjon sünt -> Ez tetszett :D

És az utolsó bekezdés az maga volt az organizmus, vagy mi.

۝merta-X 2009.04.10. 14:43:40

Hülye buzik. Most az mellékes, hogy a -20 fokos tárolás az üzemi hőmérséklet e.

jesszumpepi (törölt) 2009.04.10. 14:46:02

Jó sztori.


Kár,hogy kicsit laccpaccosan hosszú.

jesszumpepi (törölt) 2009.04.10. 14:47:59

"A macskák kihúzták a billentyűzetemet."


Velem elő szokott fordulni,hogy a macsek átsétál a billentyűzeten,és ír.

A tappancsaival.

Zsigmi · http://dkvfigyelo.hu 2009.04.10. 14:48:16

Nem írom, hanyadik, múltkor is kimoderáltak. :-/ A Navon olyan mint az Adidos, vagy csak én nem hallottam róluk? Az Euronics pedig hogy nem ment még csődbe?

Widár 2009.04.10. 14:48:27

jó kis ssztori :)
főleg az utsó bekezdés tetszett :)

Zsigmi · http://dkvfigyelo.hu 2009.04.10. 14:51:26

Nem írom, hanyadik, múltkor is kimoderáltak. :-/ A Navon olyan mint az Adidos, vagy csak én nem hallottam róluk? Az Euronics pedig hogy nem ment még csődbe?

Zsigmi · http://dkvfigyelo.hu 2009.04.10. 14:53:25

Sünt a blogmotornak! Meg az Euronicsnak is, ha már...

b[ALien] (törölt) 2009.04.10. 14:54:05

Nagyon hosszú!
De nem rossz, legalább van vége, szép kerek történet.
Főleg az utolsó bekezdés tetszett
viszont nem láttam nick aláírást
Tehát a postíró a hülye! :)

RaveAcE 2009.04.10. 14:54:59

A végére a másik megoldás elég jóra sikeredett.

Zsigmi · http://dkvfigyelo.hu 2009.04.10. 14:58:45

Nem írom, hanyadik, múltkor is kimoderáltak. :-/ A Navon olyan mint az Adidos, vagy csak én nem hallottam róluk? Az Euronics pedig hogy nem ment még csődbe?

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.04.10. 14:58:46

@Widár:
pedig tenyleg az a legjobb
annyi eleg is lett volna

RaveAcE 2009.04.10. 14:59:59

Mért nem a teszkóban vetted? Ott világosan medndják, hogy oda ne vidd, ha betojik. Legalább 1értelmű.
Nem az euronics-ot vették meg a románok? Lehet, azért szivattak, mert magyarul beszélsz.

uni1002 2009.04.10. 15:06:23

Euronics-al én is megjártam. Katalógusuk szerint huszonezer forintért sztereo hangú 37cm-es TV. Kiautózva a város szélére, a polc tetején megláttam. Még jó hogy rákérdeztem, szabályosan kiröhögtek, ez mono, ilyen méretben nincs is más.
Hivatkoztam a katalógusukra, valami üzletvezetféle csak a vállát rángatta, hogy az elírás, nekik ehhez semmi közük. A saját üzleti katalógusukhoz. Én dühösen el. Aztán vagy még másfél-két éven keresztül rendszeresen a postaládánkban landolt reklámjukban pontosan ugyan az a tv fotója, keresztben rajta, hogy SZTEREO.
De én már tudom a titkot, a Googléban a típusára rákerestem, ez a tv MONO hangú.
A húgomat is átrázták, állítólag olcsó akciós kerámiabetétes hajegyenesítő van nekik. Mire kimentünk, átváltozott hajhullámosítóvá. Ami nem ugyanaz. Megint csak a vállukat rángatták.
Elírás...
Na ebből elég volt, azóta nem pazarolom a benzint rájuk.

KMate · http://www.eztnezd.hu 2009.04.10. 15:06:57

Persze ezek is nagy problémák.. tényleg nem kéne átkozódniuk az alulfizetett, túldolgoztatott munkásoknak a válság idején. A megoldás viszont megérkezett, méghozzá Havas Henriktől. Ez a drága ember ugyanis azt ajánlja hogy robbantsuk fel a Parlamentet! Zseniális! havashenrik.napiaszonline.hu/hirek/havas_henrik_romboljuk_le_a_parlamentet

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.04.10. 15:10:00

reszletekben azert olvasom

az itt is ugy van
ha nem kp-val fizetz a szamladra utaljak vissza

uni1002 2009.04.10. 15:15:10

@hagyma: A múltkor a teszkóba még a vásárlás napján visszavittem egy lepukkant LCD tévét,amit kártyával fizettem, az árát vita nélkül, készpénzben azonnal visszaadták.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.04.10. 15:25:23

@uni1002:
azert veszelyes mert a tranzakcio meg nem tortenik meg
es ezzel lehet szorakozni
bemegyek
lehuzom a kartyammal
aztan visszaviszem
felveszem a kp-t
a bolt meg sose latja a penzt mert ures a bankszamlam
lopott a kartyam
stb.

médinhángöri 2009.04.10. 15:25:53

A boltnak semmi köze a számlaszámodhoz - kötelesek kasszából visszafizetni. Ez csak könyvelési kérdés.

médinhángöri 2009.04.10. 15:29:03

@hagyma: Ha nincs a számlámon pénz, nem is tudják levenni (itt még _annyira_ nem divat a hitelkártya..), a lopott kártya persze rizikó. De ha le tudja venni a pénzt a bolt, legfeljebb az eredeti tulaj b@sszázik...

uni1002 2009.04.10. 15:33:32

@hagyma: A tranzakció azonnal megtörtént, vásárláskor a mobilomra kapott SMS szerint. Nem régen, egy Aldinál szintén kártyára vásárolt számítógéptartozékot vittem vissza, ott is azonnal kp. fizettek. Párszor már reklamáltam ilyen áruházláncoknál, de fel sem vetődött, hogy ne kp. legyen a visszajáró.

Balance Of Power 2009.04.10. 15:34:28

Nemtom, nekunk mindig kinyaljak a seggunket az Euronics-ban (vajon Juronics-nak kell mondani, mint a hires tancost?). Olyan szinten neha, hogy faraszt, de legalabb tenyleg fenyesre.
Hutot vettunk ott, kurva jo tipust kurva jo aron es a faszi meg engedett is belole, mert kp vittuk a kiallitott darabot. Hibatlanul mukodik es zsenialisan illeszkedik a konyha designjaba. Hat nekem ennyi.

Balance Of Power 2009.04.10. 15:36:08

De azert ez a resz szenzacios:

"Közölte hogy ez így nem működik és mehetek ahova akarok, még akár a Fogyasztóvédelemhez is, ha kell megadja néhány ember nevét. Erre én persze biztosítottam hogy ne aggódjon megyek oda is. Másnap reggel azzal kezdtem hogy felvettem a kapcsolatot a Fogyasztóvédelemmel (on-line feljelentés nagyszerű találmány, ajánlom bátran). Persze hozzátette a boltvezető hogy a bíróságon találkozunk, mire én hogy arra nem kerül sor mivel ebből bírság lesz az Euronics-nak. Erre még erősködött hogy majd akkor ő beperel engem és kinyomta a telefont."

;DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.04.10. 15:36:21

@médinhángöri:
hitelkartyaval nem is megy, mert az a bank sara lesz
de sima debittel bizony a bolt szopja meg
nagyobb lancok kozul van aki visszaadja penzben de sok helyen utaljak
Te is utaltad
Ok is utaljak
hat ez az hogy nem tudjak levenni de ez csak 2 nap mulva derul ki
lehet vele jatszani hidd el
sokat lattam,
itt plane
a magyar elelmes kulonosen mikor ugy dont megy haza es sose jon vissza

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.04.10. 15:41:29

@uni1002:
en csak mondtam
itt igen felvetodik
nem ilyen 30 dollaros cuccoknal de ertekesebbeknel igen
az sms elment de a penz meg nem biztos
itt legalabbis mehetsz minuszba a debittel
a credit nem problema a boltnak, de tovabbra is mondom es vallalom ha bankon keresztul fizetsz miert nem jo ha a bankodra utalnak Ok is
de a tortenet lenyege nem ez
gondolom te is kibirtal volna 2-3 napot mig visszaerkezik a penzed


ezen az sms-en meg mindig rohogok
nem tudom megszokni
remelem dijat is felszamol a bank erte

Nelson. · http://nelson.blog.hu 2009.04.10. 15:43:03

@hagyma: Sima debittel a világnak ezen a részén nem tudsz vásárolni, ha nincs rajta fedezet. Ha 1000 ft van a kártyán, akkor 1001 Ft-ért már nem tudsz venni semmit, mert a rendszer visszautasítja a tranzakciót.

Balance Of Power 2009.04.10. 15:45:07

@hagyma: Nyilvan itt mar csak szivozni akart veluk a posztolo. Jogosan. Meg kulonben is, te visszamennel? Nagy faszt, oldjak meg a kasszahianyt.

@Nelson Mandula: Nagyon helyesen. Ezek szerint az USA-ban nem igy van? Azert lett a valsag. Mindenki nyaklo nelkul koltotte a nem letezo penzt.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.04.10. 15:50:00

@Nelson Mandula:
itt meg lehet
ez van
@Balance Of Power:

dehogy mennek vissza, ha huje volt hat huje volt
csak mondtam az utalas ilyen esetben nem ordogtol valo
nyaklo nelkul nem, de bizony tul lehet lepni a szamlad keretetegyszer ketszer aztan mar nem engedi
creditnel meg ugye ha nem tudod visszafizetni hat nem tudod, de ez mar nem a bolt sara lesz hanem a banke

szeretnem meg elmondani, hogy nem mi tehetunk rola hogy otthon elkoltottek azt a penzt is ami nem volt

Nelson. · http://nelson.blog.hu 2009.04.10. 15:52:09

@Balance Of Power: Szerintem is így logikus. De pl Angliában is simán minuszba lehet menni a debit kártyával, aztán lehet csodálkozni a jókora kamattal súlyosbított egyenlegen.

Balance Of Power 2009.04.10. 15:54:28

@Nelson Mandula: En a dombornyomottra sem kertem hitelkeretet. Ne vigy minket a kisertesbe!

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.04.10. 15:54:44

@Nelson Mandula:

na igen
itt is ugy
en egyszer rossz kartyat hasznaltam, minden egyes minuszos vasarlas $ 40 minusz
ez kulnosen jol esik ha veszel egy szodat a benzinkuton vagy ilyesmi

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.04.10. 15:56:54

@Balance Of Power:
nekem van credit is 2-3
neha jol johet, nem tul nagy a kamat es nem kell kolcsonert kuncsorogni a banknal
van 1-2 honapom visszfizetni

az teny nagyon ritkan hasznaljuk

maincoon © 2009.04.10. 15:58:29

nálunk a múltkor a posta előtt közvéleménykutatás volt. euronics-os szórólappal a kezébe állított meg a nem túl gondozott nő, hogy kapunk-e rendszeresen reklámanyagot. felírta az utca nevét, ahol lakunk.
de azt nem kérdezte, hogy meg szoktuk-e nézni a hirdetéseket. mondtam volna neki, hogy azt ugyan nem, de zöldséget pucolni rajta a vasárnapi ebédhez - arra nagyon kiváló.

yxcvbnma 2009.04.10. 16:04:20

A posztolónak lehet EDÉ-zni? Mintha ez meg lett volna tiltva homárilag. Ez is FONTOSCH.

Tehát a posztoló a hülye, és a Homár meg szarjon sünt.:)

M11an 2009.04.10. 16:34:33

Mi az az EDE? Mi ez a SCH? Mi az a Ejuronix?

havajj 2009.04.10. 16:36:53

@yxcvbnma: ha a szily úgy dönt, akkor akár zsidózni is lehet a posztírónak.
a hatalom megrészegít. :D

_tx_ 2009.04.10. 16:39:26

Ha jól tudom, az Euronics szcientológus cég :) Reformer...?

yxcvbnma 2009.04.10. 16:47:05

@havajj: Jaaa, értem. Mindenesetre már megtettem az online feljelentést a homár ellen a Fogyasztóvédelmi oldalon. A posztoló javaslata alapján.

A sztorihoz is hozzászólva.

Vajon komolyan gondolhatta az antipatikus üzletvezető helyettes hölgy, hogy visszaviszi a vevő a készpénzt, pláne a történtek után? MAARGIT!!! NOORMÁLIS?
Ennyire naiv, vagy szimplán ostoba?:) Bár lehet, hogy UEDUELESCHY CHECKet is elfogadott volna a csaj.

Big-B 2009.04.10. 16:47:53

Ezért veszek GPS-t használtan, ha valami gány volt vele, az már rég előjött rajta, és nincs az a plusz funkció, amiért én boltan vennék vadiújat.

2009.04.10. 17:03:27

Lehet, hogy igaza van a posztolonak, de a stilusa kivagott minden biztositekot nalam, es gondolom az Euronicsnal is...

Hargita 2009.04.10. 17:05:06

Az elmúlt 3 év termése egy kisvárosi Euronics boltból:
1.) Ufesa vízforraló: ez kifogástalanul működik
2.) Elextrolux kombinált tűzhely: hőszabályzó tönkrement a jótállás lejárta után egy hónappal
3.) Acer laptop: tönkrement az alaplap a jótállás lejárta után három hónappal
4.) LG porszívó: egy ideig leállt 10 percnyi működés után, de végülis magától megjavult
5.) Rowenta hajszárító: ez is leállt olykor 10 percnyi használat után, de végülis most ez is működik
6.) Hausmeister kenyérsütőgép másfél hónap használat után tönkrement, a megyszékhelyen javították kettő(!) hónapig. Többször érdeklődtünk utána, végül mikor végre elkészültek vele még véletlenül sem kértek bocsánatot.

Tanulság: Euronicsban többet soha semmit!

A poszthoz: Extreme Digital-ban is csak számlára utalják vissza a pénzt, ha bankkártyával fizettél.

Thorwald 2009.04.10. 17:06:01

Valahogy olyan sejtesem van, hogy a post iroja siman olyan fenhejazo hangnemet utott meg, hogy kiprovokalta maganak a megfelelo reagalast...

Fuj.

Leadfoot 2009.04.10. 17:15:22

Egyszer vettem egy telefont az Euronics-ben. Persze előre jól "leinfóztam" a készüléket a neten.

De mikor ott voltam, mondom teszek egy próbát, legyen biztos... úgyis úgy hirdetik magukat, hogy "ők értenek hozzá... és segítenek". Megkérdeztem hány megapixeles a fényképezőgép. Mire az eladó nagyon segítőékészen megmondta: "nem tudom" - és részéről eleget tett kötelességének (utánanézni? minek?).

Az már csak hab volt a tortán, hogy a készülék 45ezer forintért volt kirakva a boltban, én meg az akciós 34-ért akartam elvinni. Az akciós árról úgy tájékozódtak, és győződtek meg, hogy a készüléket összehasonlították a szóróújságban láthatóval...

Ofélia . 2009.04.10. 17:17:51

Tudom,hogy ezért folyamatosan meg leszek köpködve és a sünök is készenlétben állnak.

DE ajánlom a térképet!!

Azzal csak az a gond ha nem tudja a delikvens megkülönböztetni a négy égtájat.

Hátrányai: oda kell figyelni, ne add a mitfárer kezébe, nagy, papirbol van, nem beszél nem lehet vele felvágni.

Előnyei: pontos, megbízható, nem fagy le, nem kell hozzá ketyere, nem küld be csókolózás közben a dunába, nem tudja a feleség visszanézni, hogy merre jártál, és nem bosszantó:)))

vhm 2009.04.10. 17:20:41


@ofélia. A lóleányálom tours tulajdonosa: "DE ajánlom a térképet!!"

én inkább ajánlom a JÓ, nem gagyi GPS-eket!
nem több éves olcsó vagy eleve noname vackokról beszélek. azok tényleg aranyat érnek.

nagyon idegen helyen megnézlek térképpel mész-e úgym, mint gps-el, mert az kizárt!

Ofélia . 2009.04.10. 17:21:50

@Big-B: Tényleg csak használtat!

Persze ha nőé volt és ecetszaga van akkor fennál az esély, hogy a szatyor aljára tette és rá a savanyúkáposztát:))

Ofélia . 2009.04.10. 17:24:47

@valami hidralika mittudomén: Annyira azért nem kizárt mivel a leglehetetlenebb helyen is be lehet szerezni megbízható katonai térképet(baksis).

De a tisztességes gps-el egyetértek viszont azokat nem ezeken a helyeken árulják óccón:))

2009.04.10. 17:26:57

"...úgy gondoltam hogy céges utazásaim során a biztosabb célbaérés érdekében vásárolok az Euronics..."

Ez nem hiba#1 volt, hanem ez volt a nagybetűs Hiba, a Fatal error.

Egyébként meg egy platós IFA telerakva aprómajmokkal, a sofőrnek meg egy jó gps, hogy könnyen odataláljon a bolthoz.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.04.10. 17:28:51

@ofélia. A lóleányálom tours tulajdonosa:
ofelia haggyad mar ezt a terkepet, mar megbeszeltuk, ha igy allnank hozza akkor most leveleznenk
van akinek kell es qrwa jo ha nyugodtan vezethetsz es valaki mondja most merre nem az anyosulesen teregetik be a terkeppel a kilatast
hat igy

Fideszes 2009.04.10. 17:29:53

amit az euronics-nak fizetsz, az megy a szcientológus kasszába. messzire elkerülni még a környékét is!!

megélhetési SÜNöző (retro homározó) 2009.04.10. 17:30:53

Örülök, hogy kikerülhettem a Homárra, bár nem tudom, mi az. Ja, és ki az az EDE?

Üdvözlettel,
Németh Kornél
Euronics boltvezető

Ofélia . 2009.04.10. 17:39:12

@hagyma: Félreértettél de nagyon. Semmi bajom a gps-el de ha valaki az étlap jobb oldalát nézi hát az ne csodálkozzon ha eltéved vagy ott ragad a sivatagban:))

Ami nekem tetszene az alulrol veri a 80-at még használtan is a szoftverekröl már nem is beszélve:(((

megélhetési SÜNöző (retro homározó) 2009.04.10. 17:39:55

A posztoló hülye.
A homár hülye.
A kommentelők hülyék.
Mindenki hülye, csak én vagyok helikopter :-)))))))))

jesszumpepi (törölt) 2009.04.10. 17:46:01

Hello,havajj!

Rég jártál erre.

jesszumpepi (törölt) 2009.04.10. 17:48:41

Mit akartok?

N.Kornél nyíltan bevallja,hogy főnökösdit játszik.

Egy őszinte ember.

galicius 2009.04.10. 17:53:21

Vegyél hajtogatós térképet.Az csak 200 forint és azon is rajta van minden út.Ha megunod,eldobod.Ja és a frissítés is csak 200 forint.

arowana 2009.04.10. 17:53:46

hasonló módon jártam a zarénában ugyanebbe a hálózatba tartozó üzletben, csak nekem 3 nal alatt sz*rt be a navi!
3szor cserélték ki, 4edszerre kaptam vissza a pénzemet hasonló nehézségek árár! Tanulság: se e*****cs, se n***n gps! Kerüld mind a kettőt!

Dax 2009.04.10. 17:57:34

nem tudom ki írta ezt a levelet, de a szívembe zártam (L)

megélhetési SÜNöző (retro homározó) 2009.04.10. 18:08:58

Amúgy szerintem nem faint, hogy kiírták az Edét, meg a németh kornélt is. Nem-E?DE.

megélhetési SÜNöző (retro homározó) 2009.04.10. 18:12:51

Féltéglára kötözve
Az ajtaját letépve
Bedobjuk az ablakon
A feljelentést, bizony.

aardwark 2009.04.10. 18:15:27

ez most a hétvégi post??????????
annyira elvagyok tévedve, gps nélkül sem tudom merre van az előre....

a helyezésemet természetesen ágicának ajánlom

ps: turb

Ofélia . 2009.04.10. 18:22:49

Nekem a manegement tetszett ami ugye változhat:))

Magyar
Adózsonglőrök
Nem
Eszes
Galád
Eszement
Mercedeshez-semértő
Embertelen
Tenyészmarha

Na most akkor mi fog változni??:))

hüjehalyó · http://www.aldi.hu 2009.04.10. 18:22:57

@_tx_: úgy tudom, hogy az Euronics csak félig szcientológus. Euronics nevű üzleteket két cég üzemeltet, a nyugati országrészben működő üzletek egy szcientológus testvérpáré, a kelet-magyarországiak pedig egy Bravotech nevű cégé. Utóbbi azt hiszen nem szci... és állítólag utálják is egymást rendesen.

Szóval a fehérvári szcientológusos üzlet volt. Hogy a Xenu baxná meg őket. :)

neet- 2009.04.10. 18:26:21

Oféliának van igaza. Térkép. Meg megkérdezni Béla bácsit, aki tolja a bicaját, h merre az arra. AMúgy meg minden ki van táblázva, csak az M0 lehajtók nem stimmelnek, de azt amúgy se érdemes használni (mifelénk csak áll mindig) Szóval gps wtf?

Ennél sokkal jobbat tudok, bár az asszem backdoor category:
Sajnos manapság többet járunk orvoshoz, mint korcsmába, és a söröm lassan megromlik a hűtőben (vagy egy hete ott áll árván)
SZTK, röntgen, üzenet a felvételisnél: "Ha nem ül kollega az ablaknál, kérem, csengessen!" (igen, van csengő, működik is, eddig semmi homáros!)
Alatta kézzel: "És ha akkor se jön?"
"Akkor 2 asszisztens van 7 munkahelyre."
Na itt kifeküdtem a röhögéstől és a méregtől, hogy itt tart az ország.

neet- 2009.04.10. 18:32:05

Kérdezhetek szőkéset?
Hogy működik a GPS? Fentről? Étrsd: műhold? Vagy van pár központos, és ahol baleset van, vagy feltúrás, az küldi az üzit, és így eljut a végső felhasználóhoz is? Internet? valami inter mindenesetre?
Ha ma elindulok Szegedre, nem, nem pályán, kis fiszfasz utakon, a GPS mindig mondja majd nekem, h 500 m múlva forduljak balra vagy ilyesmi? Hunnan tudja? és ha 500 m-re van egy kiborult kamion, szól, h csak 800 m múlva és inkább jobbra, és majd aztán 2 balos vagy ilyesmi? Intelligens, mint az OMO?

b[ALien] (törölt) 2009.04.10. 18:37:24

Én Zubrowkát iszok és ez nagyon FONTOSCH!!!!

Amusing 2009.04.10. 18:37:40

erre azért azt mondanám, hogy nem mindegy hogy viszed bárhova a garso cuccodat! ha második mondatod hogy követeleőzől és fogyazstósi jogszabályt idélzel akkor szarjár sünt és ne csodálkozzon senki hogy beszivatják.

Ofélia . 2009.04.10. 18:43:32

@neet-: Alapbol beleméssz a gödörbe mivel az van balra:))

Vagy a kamionnak pláne ha a mobilon beszélgetsz valami kis cuki cipőcskéröl:)))

Ofélia . 2009.04.10. 18:45:19

@b[ALien]: Na végre egy ÉRTÉKELHETŐ komment:))

load error 2009.04.10. 18:46:02

"Átkozta a vásárlót a Euronics eladója"

A cím alapján minimum egy "Imre, hagyjad" 2-re számítottam.
Még a pénzt is visszakapta, fel se akasztották. Hol itt a porbléma?

Ofélia . 2009.04.10. 18:52:33

Ez itt probléma???

Most látom a tv-ben hogy az ózdi acélművet egyszerűen ELLOPTÁK!!!

Na ott kinek a rokona volt az aki megvette a tolvajoktol a berendezéseket ócskavasnak????

neked ugatok 2009.04.10. 18:52:47

nem értem

ha az elektronikai berendezésem elromlik, a legutolsó esetben viszem vissza a kiskerbe, ahol vettem, mert
1.) úgysem értenek hozzá
2.) megpróbálnak elhajtani
3.) az ügyintézés meghosszabodik drasztikusan

hanem elviszem a hivatalos márkaszervizbe, ahova egyébként a kisker is vinni fogja (ez vagy a márka szervizhálózata, vagy az importáló nagykereskedés/disztribúció saját szervize). persze ha a terméknek nincs magyar hivatalos szervize/nem áll mögötte nagyker, hanem a fos kiskereskedésnek kell vinni, akkor már eleve hibát követ el az ember, ha megveszi.

az elektronikai berendezéseknek általában van szervize, csak jogszabályi kötelezettsége a kiskernek átvenni és intézni az ezzel kapcsolatos szopást. és ugye mivel ez neki KÖTELEZŐ, és ingyen kell csinálnia, és ezért amiatt költségei lesznek, ezért nem nagyon szeretik csinálni.

neet- 2009.04.10. 18:53:54

@ofélia. A lóleányálom tours tulajdonosa:

Szted faros skoda kormányozható mobillal a kézben? Még szélcsendben sem. Balra gödör az mi?

Ja, meséltem, h Auchan visszaadta a gagyi akksi árát? 2 hós volt. Auchan ilyesmiben jó. Bár már annyi mindent kellett visszacserélnem, nem is értem, minek veszek ott bármit is.
Mindegy, legalább megtanultam lejtőről, lemerült akksival indulni. (Hála nektek. :)

Ofélia . 2009.04.10. 19:05:38

@neet-:" Balra gödör az mi? " Na azt mondja neked az a szar, hogy fordulj balra most!! Az emberek többsége erre reagál mert megbizik a szarában de a szar nem tudja, hogy előző este csőtörés volt és az úton lévő gödör 2 másodperc alatt be van temetve egy kocsival.
Igen költséghatékony megoldás mint a most hallott 700 forintos sonka:)))

A skodánál a szélben nézd az út jobboldalát(a legszakadtabb stoppos is stabilizálja a skodri kóválygását:))

Vinitor · http://omagyar.blog.hu 2009.04.10. 19:12:16

@uni1002:
ilyenkor mosolyogva a szemükbe kell nézni:
"tegnap délután olyan jól s*ggbe b*sztam anyádat, hogy ma estére kedvet kaptam a húgodhoz is, persze neki a pofija is csini, nem olyan ráncos, mint a muteré, szóval ő egy kis mélytorkot is kap ajándékba az analizálás után, viszlát!"

majd ha esetleg felháborodik, megvonod a vállad, "bocs, ne is foglalkozz vele, asszem elszóltam magam..."

Ofélia . 2009.04.10. 19:15:35

@Vinitor: Te blogot tévesztettél!!

Itt nem a trágárság a menő arra vannak egyébb kitüntetetten BUNKÓ helyek:(((

KCB 2009.04.10. 19:37:26

Egy tudatos vásárló, értékelem :)
Sajnos tényleg sok üzletben már a vásárlás pillanatában tudod hogy szinte esélytelen egy gari érvényesítése.
A baj az hogy ha ez egy nagy cégnél is így van, tehát nem mondhatja azt az ember, hogy egy "komoly" boltban ilyen probléma nem fordul elő.
Amúgy érdemes lenne a központtal is felvenned a kapcsolatot, nekik sem érdekük hogy a bolthálózatot ilyen emberek vezessék.

jesszumpepi (törölt) 2009.04.10. 19:50:21

Itt a húsvét.


Na,Homárok,ki mit főz a fazekában,süt a tepsijében?


Azt tudtátok,hogy a svédeknél a sonka a karácsonyi ünnepi étel?

Taurusz 2009.04.10. 19:52:19

Az Euronics egy mocskos kapitalista csürhe, akit elsők között fog falhoz állítani a forradalom!

Ofélia . 2009.04.10. 19:52:28

@jesszumpepi: Hát mi már simán megettünk egy sonkát:))
Pedig hol van még a karácsony (szegény svédek)

Marty Mcfly 2009.04.10. 19:56:55

én lcd monitort vettem az Euronics-ban, és semmi bajom nem volt velük... jééé!tanúlság?
ne vegyél szart faszikám!

Astron 2009.04.10. 19:56:55

Minőség szakértőktől, ez komoly?

b[ALien] (törölt) 2009.04.10. 20:09:48

@ofélia. A lóleányálom tours tulajdonosa: az hagyján!
Megittam előtte 4 sört
voltam zoomolni az ó-sünben
Zubrowka félárbócon
Szemem keresztbe
Ezt a kommentet vagy 5 percig írtam:)
hierochloe odorata

b[ALien] (törölt) 2009.04.10. 20:14:32

Azt hiszem képtelen vagyok tovább itt ülni
Vízszintezek
Ez a zubrowka nagyon jó cucc
Hajnalban benézek, ha a macskák beengednek a foteljükbe

Vinitor · http://omagyar.blog.hu 2009.04.10. 20:15:00

@ofélia. A lóleányálom tours tulajdonosa:
kedves Ofélia, te meg értelmezést tévesztettél ;) elég régóta olvasom a homárt ahhoz, hogy tudjam, mi a "menő", bár nem tudom ez hogy jön ide, aki menőzésből blogol/kommentel, az nyilván nem töltötte még be a 12. életévét, szóval nem tudom, hogy kapcsolódik ide a dolog

én csupán szeretem azon a "nyelven" megszólítani a népeket, ahogy ők szólítanak meg engem

ha engem valaki semmibe vesz, látványosan hülyének néz, és ezzel megaláz, azzal sajnos én is így kell viselkedjek/beszéljek, egyszerűen azért, hogy értsen engem, mert legtöbbször nem képes felfogni, értelmezni egy, a sajátjától különböző stílust

most az, hogy éppen milyen formában jönnek ki a szavak a számon, a történet szempontjából teljesen lényegtelen
a lényeg, hogy meglegyen a kapcsolat az adó meg a vevő között, ez pedig csak úgy sikerülhet, ha megvan a kompatibilitás

remélem követhető/érthető voltam, mert nincs kedvem máshogy is leírni ennyi mindent :)

Vinitor · http://omagyar.blog.hu 2009.04.10. 20:17:34

egyébként mondanál néhány kitüntetett bunkó helyet? komolyan, nem nagyon ismerek olyant; gondolom ott megy a funnyzás ezerrel, és néha elröppen egy-két csúnya szó is, az én szívem meg mindig megmelengeti a nép gyermekeinek ártatlan szava :D

Ofélia . 2009.04.10. 20:22:03

@Vinitor: Na ugye mennyi értelmes mondatot le lehet írni anyázás nélkül??:))

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.04.10. 20:32:49

@ofélia. A lóleányálom tours tulajdonosa:
en csak berelek ha kell
sot nem is en hanem a fiam
mostanaban nem utazgatunk
recesszio

Ofélia . 2009.04.10. 20:38:53

@hagyma: Tényleg nem jöttök haza?:((

Egyébként mit bérelsz sört vagy sonkát?:))

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.04.10. 20:42:44

@ofélia. A lóleányálom tours tulajdonosa:
gps-t
tenyeg ugy nez ki nem
nincs melo, nincs penz
az eltelt 3 hetben 3 napot dolgoztam
mary valami 10-et
recesszio
sonka nem lesz ma hamburgert ettem mary halat mert penteken nem lehet csak halat
neki
jo vot

BushDoctor 2009.04.10. 20:44:38

Bunkó-helyekre-bunkót-beiró-bunkók....szevasztooook :D

el-ADÓ 2009.04.10. 20:44:48

Ez nagyon tetszik:"én csupán szeretem azon a "nyelven" megszólítani a népeket, ahogy ők szólítanak meg engem"

én is...

Tsabi 2009.04.10. 20:47:47

Kellemes husveti hetveget mindenkinek, aki szeretne, hogy piros legyen a tojasa, annak legyen,aki meg nem, annak nem. Boldogok a tejpiari dolgozok. De mi lesz, ha hetfon Jezus kijon a barlangbol, es megijed az arnyekatol, jo, vagy rossz ido? Ezt mindig keverem.

moli 2009.04.10. 21:35:51

"""Spanyol Inkvizíció (akikre senki sem számít...)"""

felrohogtem.

megélhetési SÜNöző (retro homározó) 2009.04.10. 21:48:06

@Tsabi: És még a Pocsay család is BÚÉK-t kíván 2010-re.

kipimpelt fospunpa 2009.04.10. 22:01:03

A poloskairtást megelőzi egy alapos helyszini szemle, megbizonyosodunk arról hogy valós ártalomról van-e szó, és hogy valóban ágyi poloska okozza-e azt. A poloskafertőzöttség nyomait viszonylag egyszerű megtalálni. Árulkodó jelek a fekete pontok -elsősorban kárpit és fa felületeken.
A lepedőn lévő vérfolt, olykor a falon elnyomott poloska az ártalom biztos jele. A rejtett zugokat kedveli:
Tipikus búvóhelyei közé tartoznak az olyan rés-repedések és illesztések ahol képes mélyen meghúzódni, hogy hasa és háta egyaránt a felülettel érintkezzen. Ilyen lehet például az ágy fa részeinek összeeresztése, a fa és kárpit felületek illesztése. A fal és padló találkozásánál lévő szegőléc rései-hézagai, szakadt tapéta
szintén kitűnő rejtekhelyéül szolgál.
Az ágy közvetlen közelében lévő bútor kitűnő rejtek az ágyi poloska számára.
A vízgőzzel telített, párás helyekett viszont nem kedveli. A konyhában és fürdőszobában kizárható a poloska megjelenése.

Tsabi 2009.04.10. 22:38:43

@megélhetési sünöző ♀ - Ede, sün, Ede, sün, Ede,...: Neked is BUEK meg persze a Pocsay csaladnak is! :) holnap reggel majd vegigolvasom a tobbi posztot is marol..

Ofélia . 2009.04.10. 22:58:21

@Dr. Bütykössy Balambér Gedeon: Köszönjük a korrek lényegretörő előadást.

Ha szabadna kérném ugyanezt a csótányrol is kifejteni.

@megélhetési sünöző ♀ - Ede, sün, Ede, sün, Ede,...: Tényleg hova lett livien??

Meg tük a fatelepröl?.

Ofélia . 2009.04.10. 23:00:28

@moli: És mit szólsz a gyémántfokozatu sünszaróhoz??:))

Sati 2009.04.11. 00:25:56

olyan szép, régi rutinos Homáros volt a post vége, csak kihagytad, hogy bogratsch után egy könnyű fürdő Ráckevén :)
biztos csak pillanatnyi elmezavar lehetett a gps miatti mérgedben :)

b[ALien] (törölt) 2009.04.11. 04:51:08

@Tsabi: hát én be nem festem a tökömet,az tuti!
Inkább iszok 2 sört így hajnalban
Ez a legjobb: KHÜK!
Kellemes Húsvéti Ünnepeket Kívánok:)

jesszumpepi (törölt) 2009.04.11. 07:12:23

b[ALien]


Ezek szerint a macskák beengedtek a foteljükbe.


Tényleg:te fotelből netezel?

jesszumpepi (törölt) 2009.04.11. 07:13:33

Homárok!


Ma van a költészet napja.


Van kedvetek verset írni?

horex · http://horex.uw.hu/ 2009.04.11. 08:25:20

@uni1002: A sztereo a képre vonatkozott.

horex · http://horex.uw.hu/ 2009.04.11. 08:30:32

@neet-: Amikor beállitod hova akarsz menni, azt az infót megkapja egy, a központban ülő hölgy/férfi.
Ez a központ jellemzően egy lerobbant bérház negyedik emeletén van, de belül szépen felujitva és van bizt.őr is.
Namost, a GPS-ben van egy kis monitor és a központos azon látja hogy merre jársz és ezért tudja mondani, mikor merre.
Ezért nem szabad a szatyor aljára tenni, mert onnan nem látni semmit

Tsabi 2009.04.11. 09:29:42

@jesszumpepi: Versben Megelhetesi Sunozo Kartacsno a jo, en prozaban tudom inkabb kifejezni a velemenyem az Eletrol A Vilagmindensegrol Meg Mindenrol. :) Azt is csak akkor, ha Jessie a cica nem trappol dorombolva a billentyuzeten. Ahhoz kepest, hogy meg csak 3 eves, mar egesz jol ir, ilyeneket hogy u8909090909090909090909090909090 meg bgggggggg. Egyelore meg nem sikerult megfejteni, hogy pontosan mire is gondolt, de ezt egy macskanal ugyebar szaz szazalekra sose lehet tudni.

aardwark 2009.04.11. 09:43:41

Kertekbe bementem, nefelejcseket csentem. Settenkedtem csendesen, nem neszeztem egyet sem. De egy helyen rettenetest tettem, s egy fergetegeset szellentettem. Ez lett vesztem, megleptek, s emberesen elvertek. Nefelejcsem elveszett, kerek fejem berepedt. Egyebet nem tehetek, ezzel keresem fel kegyedet: Megpermetezhetem-e fejedet/begyedet?

vajon vegyek-e gps-t a húsvéti locsolkodáshoz vagysenemdenem????????
azt hiszem délután grillezek a teraszon

Tsabi 2009.04.11. 09:49:05

@aardwark: Ezen permetvers rettenetesen tetszett, rettenetesen szellemes! :) De elcsent nefelejccsel tetszelegned nem kellene, te rendetlen! :)

aardwark 2009.04.11. 09:57:48

én csak annyit akarok mondani, hogy a legbiztosabb jele annak, hogy létezik intelligens élet a Földön kívül az az, hogy még nem próbáltak kapcsolatba lépni velünk.

és most iszok vmit jól...

Vinitor · http://omagyar.blog.hu 2009.04.11. 11:16:33

@ofélia. A lóleányálom tours tulajdonosa:

kedves Ofélia, én ezt eddig is tudtam, te voltál az, aki értetlenkedtél ;)

na mindegy, ahogy elnézem itt mások is vígan trágárkodnak, majd egyszer valamikor, egy messzi-messzi posztban én is ismét közmagyar nyelven szólalok meg :)
most megyek, és visszafekszem aludni

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.04.11. 11:24:30

en csak azt akartam mondani

sun sun sun

Impega 2009.04.11. 11:46:52

Ofélia kedvenc kommentjevel elve, "nem olvastam el a kommenteket..." de nem is tudok hozzaszolni.

@aardwark: :))

aardwark 2009.04.11. 12:03:51

sünlak, sünrájsz, sün-sün-sün, ede hol vagy, bográtsch, kisfaszenes

olyan kis meggyötört arcú vagyok
és be van zárva a budiajtó
teljesen kétségbe vagyok esve
gps-t vegyek-e?????????????

no mék bekészítem a grillt...

aardwark 2009.04.11. 12:05:09

@Impega: azért az enyémet csak elolvastad:))
kellemes húsvéti ünnepet néked

Impega 2009.04.11. 12:18:23

@aardwark: :).Persze hogy elolvastam. Kellem husvetot Neked is. Sok-sok piros tojast. Meg páleszt:D

jesszumpepi (törölt) 2009.04.11. 12:25:12

@csillagszemu_juhasz

Kérdésed mire/kire vonatkozik?

A GPS-re,vagy az eladóra?


Aki elég hányaveti módra nem reagál.


Pedig még az iwiw adatlapja is fenn van.

jesszumpepi (törölt) 2009.04.11. 12:26:41

Tsabi · hivatal.blog.hu 2009.04.11. 09:29:42


Én balga még nem küldtem el,amit a macsek beírt.


Pedig lehet,hogy nálunk embereknél értelmesebbek.

jesszumpepi (törölt) 2009.04.11. 12:27:42

aardwark


Mit sütsz kis aardwark?
Kis malackarajt?

jesszumpepi (törölt) 2009.04.11. 12:29:15

Mit iszol kis aardwark?
Kólát vörösborral?

Tsabi 2009.04.11. 12:34:20

@jesszumpepi: vagy uzengetnenek egymasnak a macskaink, vagy vilaguralomra tornenek :) Mondjuk a kandur az inkabb telefonalni szeret, de a leanyzo, az ilyen irasmanias, lassan a billentyuzeten tobb a szor mint a macson, annyit smuzolnak.

Impega 2009.04.11. 12:35:57

@Tsabi: A tietek is nyaladzik????

aardwark 2009.04.11. 12:42:50

@jesszumpepi: nagy tschikken mellek és malacdarabok pácolva lesz sütve

inni sör és hp behűtve
mer az jó

@Impega: tojás most nem kell:)) honnan tudtad, hogy pálinkázom?:)

és ezt mind műemléki környezetben követem el...
és közben hallgat jól acdc, kid rock, led zeppelin, dire straits

b[ALien] (törölt) 2009.04.11. 13:03:44

@jesszumpepi: igen! mér,az gáz?
ilyen alfatext vagy mi:)

Tsabi 2009.04.11. 13:05:32

@Impega: csak ha total bekattanva dagaszt :)

jesszumpepi (törölt) 2009.04.11. 13:16:15

@b[ALien]

A macskáknak,akik téged tartanak gazdának, jó az ízlésük.

Tsabi 2009.04.11. 13:27:34

Ezt most olvastam :
Durva F1-baleset, Button súlyosan megsérült...
kepfeltoltes.hu/090407/pic00491_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

Impega 2009.04.11. 14:05:10

@Tsabi: Imadom :D

@jesszumpepi:TURBékol;) tavasz van.

Tsabi 2009.04.11. 14:16:44

@Impega: en is.. most itt sohajtozik az olemben, es kb olyan kepet vag mint yoda mester :)

b[ALien] (törölt) 2009.04.11. 14:41:23

@Tsabi: azaz!:) csöppcsöppcsöpp
sünsünsün
sörsörsör
ezt jól levezettem

b[ALien] (törölt) 2009.04.11. 14:44:56

@jesszumpepi: és ha nincs benne a takaró a fotelben, akkor nem fekszik bele a dagi:)
csak mászkál a fotel körül, néz rám és nyávog:)

b[ALien] (törölt) 2009.04.11. 14:45:56

@Tsabi: fekete cicukámat Yodának hívják:)

Tsabi 2009.04.11. 14:48:52

@b[ALien]: ezt tenyleg jol levezetted :) most napozik mindketto, szoval vegre nyugi van par percre.. :) epp szortelenitettem a billentyuzetet, egesz mas erzes rajta irni :)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.04.11. 16:12:13

meg azt akartam hogy
szaunaszaunaszauna

visszavisszavissza

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.04.11. 16:20:16

@Tsabi: az asztalon irjal ne a billentyuzeten
mer' meg vers lesz
kifejezetten gorongyos
enni szoktam rajta, de irni?

woodstock a labat es a honaljat szortelenitette de tenyleg
tegnap
egesz mas erzes rajta irni

b[ALien] (törölt) 2009.04.11. 16:21:24

@hagyma: főnök! most akkor kit kell kiemelni?

Tsabi 2009.04.11. 16:24:12

@hagyma: vers az, ami nem er ki a lap szeleig, en legalabbis igy tanultam. Az asztalon sajna nem tudok irni, mert tele van pakolva mindennel, nem fernek el mar rajta, de jol sejtem-e, hogy szerinted a "gepel" lett volna a helyes ige a tevekenysegem kifejezesehez? :)

Tsabi 2009.04.11. 16:25:35

@az igazi, az egyetlen mamapicilánya/mpl: vegulis logikus lepes lenne, ha nem lat, attol meg hall, a gps meg majd mondja, hogy merre kell menni.

az igazi MPL melegebb éghajtra költözött. lö pá! ( 2009.04.11. 16:27:03

@Tsabi: pontosan

tudja valaki, hogy tíz tojás megfestéséhez hány darab vörös/lila hagyma héja kell?

ha nem, az sem baj, van tojásfesték, csak gondoltam hagyományőrzök

b[ALien] (törölt) 2009.04.11. 16:27:47

@Tsabi: az enyémek aludtak
De aztán jött a vízvezetékszerelő, arra felkeltek
1 elbújt (Yoda mester nem szereti az idegeneket)
1 visszaaludt (mert ő óriás,és az óriások sokat alszanak)
2 segített szerelni:) +átvizsgálták a szerszámos táskát
Estére meg maradt fél ü. Zubrowka!
Ez nagyon fontos
De azért a biztonság kedvéért veszek sörtsörtsört
Megint sokat beszélek
Ja, a félig brit rövidszőrüre azt mondta olyan, mint egy sarki róka:)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.04.11. 16:28:02

@Tsabi:
zongorazik, gepel, billenyutzetet ragad
barmi
csak ne a "parom"

b[ALien] (törölt) 2009.04.11. 16:30:33

@hagyma: azt pont nem tudom, mert nem találom a görgős kutyabékaizémet
Lehet a mentősöknél maradt a szaunában

b[ALien] (törölt) 2009.04.11. 16:33:42

@hagyma: hehe
Ezt a kollégám is előadta
Pedig ffi
Nagyon lebasztam:)
És nem értette
Mondtam neki a zoknit meg a gerlét
Ő azzal védekezett, hogy ezzel fejezi ki az élettársi kapcsolatot
Mert a barátnő az más szerinte
Végül lebuziztam, ebben maradtunk:)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.04.11. 16:33:48

tudom hogy osregi de olyan husveti hangulatom van
/majd nem lesz holnap mikor jonnek zabalni
buffet lesz 29 dollar/

szvao

zug a traktor
szant az eke
elvtarsno locsolhatok-e?

es most enekeljuk el az internacionalet
imadom ha milliardosok eneklik
Kedves Ferenc is ugy adta at az audit

fel fel Ti rabjai a Foldnek fel fel Te ehes proletar

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.04.11. 16:34:57

ez nem politika volt
es delutan menni kell wodyval vasarolni mert megsertodik ha nem megyek
de legalabb ablakot nem mos

b[ALien] (törölt) 2009.04.11. 16:35:18

Tökjó volt amúgy hajnalban
Kinyitottam az ablakot, és a madarak zenéltek
Még valamit akartam mondani, csak sajnos menet közben elfelejtettem

Tsabi 2009.04.11. 16:35:34

@b[ALien]: nalunk a csangetesre mindketto elbujik, aztan 5 perc mulva meg jonnek elo, hogy helloszevaz, mithoztal. Taskakontroll nalunk is mindig van, es ok is nagyon segitokeszek ami a szerelest illeti, csak neha az a gond, hogy par alkatreszt ugy itelnek meg sajat hataskorben, hogy az nekem mar nem kell, oszt spuri. A kandur meg el szokott aludni segitsegnyujtas kozben, aztan persze ott ul, bobiskol, arrebb nem menne :)

@hagyma: nem parom, billentyuzet :) Hivhatnam Erikanak is, de az nalatok soskrumpli :D

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.04.11. 16:37:56

@b[ALien]:

helyes
orulk hogy van a mozgalmamnak tamogatoja
me' nem mondta hogy a szerelmem, tarsam kedvesem, mindenem, Aranka
/nevet sose hasznalnak/
barmit

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.04.11. 16:40:21

@b[ALien]:
mi is akarunk visszamenni Carolinaba
bar neha idegesitett a madarcsicserges hajnalban de kesobb mexoktam
itt csak mokus van meg repulogep

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.04.11. 16:42:21

@Tsabi:
az egyik felesegemnek volt macskaja
meg a noveremnek
nem volt bennuk elektronika
nekem kutyam

a vagyam egy lo
ez nem vicc

b[ALien] (törölt) 2009.04.11. 16:43:03

@hagyma: alapító tagnak számítok
Már a gimiben is megőrültem ettől, most meg már őszülök, de még mindig
Meg még egy csomó mindentől, de én többnyire ha nem tetszik valami nem szólok be hanem görgetek
Én ilyen békés tipus vagyok
Most ezzel nem azt akarom mondani hogy te nem, csak úgy mondtam, mert épp szófosási fázisban vagyok

Tsabi 2009.04.11. 16:48:12

@hagyma: Nekem volt kutyam, nyulam, teknosom, meg most macska. Nalunk a lo nem jatszik, rohadt hulyen venne ki magat az erkelyen.

b[ALien] (törölt) 2009.04.11. 16:48:44

@Tsabi: táskakontroll:) ez jó:)
Mikor internet+tv bekötés volt, akkor nem is mertem őket kiengedni
Annyi sok biszbasz volt a földön
Egyébként egy fóliadarabbal órákat tudnak szórakozni:) Az egész világ egy nagy játék
Egyszer eljátszottak egy arany gyűrűt, szétkerestük, 2 év múlva a hüttö mögül került elő:)
Mindennel játszanak, ami kicsi és mozdítható

Tsabi 2009.04.11. 16:52:54

@b[ALien]: kedvencuk a csomag gyorskotozo, meg a drotdarab, amivel kabeleket koegelnek gyarilag. De a Jessie az siman meglep tiplivel, csavarral ilyenekkel is. A Sullie meg megcsocsalja a ragasztoszalagot, meg a kartont korbeharapdalja, ilyen szep sormintat bele. Ha lenne vak ismerosom, megkerdeznem mit irt, de igy talany minden sora. :)

b[ALien] (törölt) 2009.04.11. 16:57:33

@Tsabi: Mind ismerős:)
Ez a macska ez nagyon vicces állat
Ezzel fogtak meg
Mindig tudnak csinálni valamit, amin nevetek

b[ALien] (törölt) 2009.04.11. 17:01:57

Nekem amúgy nincs párom, mert én páratlan vagyok:)

b[ALien] (törölt) 2009.04.11. 17:05:34

Ja, a legviccesebbet elfelejtettem mondani
Találnak egy bogarat
Bogár elmenekül (néha) pl. ágy alá
Az utolsó láthatási ponthoz még órák múlva is visszatérnek ellenőrizni:)

Tsabi 2009.04.11. 17:08:52

@b[ALien]: nalunk meg az szokott lenni, hogy ha a bogar felmenekul a plafonra, akkor jon hozzam meltatlankodni, hogy ez nem fair, szedjem le. Cserebe a nagyobb megolt peldanyokat felajanljak nekem, de van hogy az asszonyt reszesitik elonyben. :)

aardwark 2009.04.11. 17:17:55

szét ettem és ittam magam...
most keltem fel a pihiből...
akkor most macskázunk?
volt nekem is a volt exemmel..
Girnyó, nadjon hüle volt, imádtam
(amikor legyeket kergetett a kertben, felugrott majd félmétert, és landoláskor eppeénhogy nem törte el a lábát..., kérdem én nooooormális????:))))))))

edeedeedeedeedededeedeede
sünsünsünsünsünsünsünsün
bogratchsbogratchsbogratchs
fontoschfontoschfontosch

ha versnek nem is, de sormintának jó....
nemdenem?

b[ALien] (törölt) 2009.04.11. 17:19:17

@Tsabi: plafon stimmel, de nálunk megeszik:)
Az a csoki
Ha nem szedem le újsággal, órákig nyávognak
Most épp egy darazsat hatástalanítottam a konyhában
Ja és mindig jobb szeme van
Van ilyen futónövényem
A plafonon van kifeszítve damil, és azon fut
Fél napon keresztül kb. 10 percenként odament Mr. Cicuka és egy bizonyos helyét megnyávogta.
Aztán lefeküdtem a földre, felvettem az ő nézőpontját, és megláttam a zöld poloskát a futó szárán

aardwark 2009.04.11. 17:20:30

amúgy zsiráfon, elefánton, tüskésráján és lovon kívül volt mindenféle állat már
igen, sün is volt, egy egész család...

b[ALien] (törölt) 2009.04.11. 17:22:58

@aardwark: a sün tök aranyos, ha nem ijeszted meg nem szúr

Tsabi 2009.04.11. 17:23:00

@b[ALien]: Nemelyik macska mind egyforma :)))

b[ALien] (törölt) 2009.04.11. 17:28:23

@Tsabi: naja:) Most idejött a dagi, odatoltam neki a klavit, hogy írjon valamit, de úgy látszik lámpalázas lett és lefeküdt a földre

Tsabi 2009.04.11. 17:29:27

@b[ALien]: ha nincs ihlet, en se irok :)

b[ALien] (törölt) 2009.04.11. 17:30:16

FONTOS kérdéseket kell eldöntenie
Ilyen döntések előtt mindig szunnyant egyet
Amúgy egyformák, és mégis mind kicsit más
Érdekes

Tsabi 2009.04.11. 17:35:27

@b[ALien]: mindegyik nagy egyeniseg, az tuti. Ha visszaemlekszem Marcipanra (exbaratnom macskajara), annak l az volt a heppje, hogy a macskaalombol szepen tornyot epitett, na jo, inkabb egy tokeletes felgomb alaku valamit. Es addig nem hagyta abba, amig nem csinalta meg tokeletesre. Meg az olyan volt, hogyha reggel ebredes utan megsimogattad, akkor foldontuli modon elkezdett vigyorogni, es pattogott osszevissza mint egy gumilabda. A Mi kandurunknal meg mostanaban az van, hogy en ebresztem, mert rohadtul horkol, en meg aludnek. Aztan olyankor meg nez ezzel a "Hol vagyok, mi vagyok, ki vagyok, ehes vagyok-e" nezessel.

aardwark 2009.04.11. 17:41:00

ok, akkor macskázzunk és igyunk
bár nekem le kell mennem utánpótlásért...
a macska fura állat egyébként, minket anno mindig elbúcsúztatott a padlás ablakból amikor elmentünk melóba, és ott várt amikor hazaértünk (de honnan tudta, hogy mikor??????, mert nem hiszem, hogy ott guggolt egész nap...)

Tsabi 2009.04.11. 17:53:32

@aardwark: jo a hallasa, egy ido utan kiszuri a te lepteid zajat, aztan megnezi maganak, hogy hogyan jon a nagy beszelo konzervnyito

aardwark 2009.04.11. 18:31:48

mi van a mentősökkel, a lovakkal, a románokkal, a sünökkel, edével, füreddel, bográtschal, kisfaszenessel, üvegasztallal, budiajtóval, busszal, upc-val, invitellel, t-commal, tescoval, pannonnal, euronicssal, volánnal, bkv-val
????????????????????????????????????????
ezek fontosch kérdések, teljesen nyugtalan vagyok és nincs macskám aki megnyugtasson......
csak nem mindenki húsvétol???????
no mind1
turb. turb, turb, turb

aardwark 2009.04.11. 18:34:09

talán túl hosszú volt a mondandóm.....

aardwark 2009.04.11. 20:06:13

nahh, talán a 200 meglesz
a kétszázadikat természetesen ágicának ajánlom....

lótumfaktum 2009.04.11. 20:17:36

200dikmannn!!
kellemes húsvétott minden pocsaynak ,s homározónak!!

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.04.11. 20:31:47

hetfon meglocsolom woodstockot
fog nezni ki az arcabol a vodor viz utan hajnalban
hehe
holnap meg melo
ma vasarlas
ha latnam a mentosoket, szolok

ja es woodi allandoan szaunazni akar mert aszonta hallotta a tv-ben hogy az fogyaszt

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.04.11. 20:48:52

olyanokat is szavaltunk ifjukoromban hogy

itt a husvet
itt a nyul
fradi-dozsa
harom null

persze stadinban
nem locsolkodaskor

b[ALien] (törölt) 2009.04.11. 20:55:22

@Tsabi: zacskósmacskáknak meghalt az egyik gyerekük:(
Át volt harapva a torka
Vagy a kutyák voltak vagy a kandúr
A másik kettőt eldugta az anyjuk

b[ALien] (törölt) 2009.04.11. 20:58:20

Tisztességes temetést kapott, már biztos a cicamenyországban van

aardwark 2009.04.11. 21:04:31

@hagyma: sün, sün, sün:)
asszem én is mék locsolni hétfőn...
még ugyan nem tom hova, de megyek

csajok, rettegjetek...

aardwark 2009.04.11. 21:30:06

egyet dobott, megmutassa ki a raj,
ha elindul,mindig csőstül jön a baj
az új otthon, hol a temető...


@b[ALien]: cica sajnál, szép élete lesz ott...

eszteranyu 2009.04.11. 21:32:05

A XENU legyen velük örökké...

Tsabi 2009.04.11. 21:34:44

@b[ALien]: szegenyke, remelhetoleg nem szenvedett sokat.. :(

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.04.11. 22:46:30

@aardwark:
nekem nem sunoztek mikor atmasztam a nepstadinoba fradiszektorba
/asszam 31-es?/ ugy hatbaqrt gumibottal hogyihajj
de atjutottam
de ez regen volt
a sun sun sun jobban tetszik

Szamurájx · http://www.szamurajblog.hu 2009.04.12. 01:03:49

hmm, hát nem mindenki alkalmas eladónak

aardwark 2009.04.12. 04:17:04

no, ebből se lesz öccáz

neet- 2009.04.12. 07:57:59

Miért nem akarnak a nők locsolót? És a pasik verset mondani? Egyrészt szép hagyomány, másrészt meg igen vicces is. Mi a kölökkel már festettünk, fel-fel, ti ... festeni, locsolni, (azt csak hétfőn majd) vicces Húsvétot mindenkinek.
Most keddig nem lesz új post?

Horex,
kezdek megvilágosodni, kösz. :)

b[ALien] (törölt) 2009.04.12. 10:05:36

@neet-: én mondok verset
Zöld erdőben voltam
Aggyál sör oszt jól van

májgeriberi 2009.04.12. 10:58:02

ezeket a panaszokat szerintem nagy ívben leszarja a fogyasztóvédelem.

lótumfaktum 2009.04.12. 12:41:30

Ez nem locsoló vers?

Kansanhuoltoministeriön päätös puu- ja puuhiilikaasuttimien säännöstelystä. Päätöksessä määrättiin luvanvaraiseksi kaikki kaasuttimien valmistus, myös omaan käyttöön tapahtuvan laitteen valmistus, mikäli se asennettiin moottoriajoneuvoon. Sama koski maahantuontia. Kaasuttimien osille määrättiin vakiomitat, jotta eri laitteiden kansia, luukkuja ja muita osia voitaisiin helpommin käyttää toisissaan. Kaasuttimille tuli 5 kokoluokkaa, joita merkittiin tyyppikilvessä kirjaimilla

Ofélia . 2009.04.12. 15:01:32

@lótumfaktum: Na mi van??:))

Vond le belőle a félliter finlandiát a válóper költségét és a strókodat!!

Mi a mivel minek miért??:))

Advocatus Diaboli 2009.04.12. 15:22:51

Scientológus cég ez is, ergo csak a pénzre hajtanak.

Ofélia . 2009.04.12. 15:27:10

Na mi van homárosok: alsszuuunk?

Vagy megettük még a szomszéd sonkáját is??

Vagy lekéstünk a takarításrol?? és most veszekedés tényállása forog fent??

Balta már a tv-ben??

Gyerek már simogatja a hétfői pörköltnek valót??

Választ!!!!:)))

Ofélia . 2009.04.12. 15:31:27

@Advocatus Diaboli: Tegnap láttam felvételröl egy cca 72 éves csrkészt a megfelelő tollakkal.

Hát régen röhögtem ekkorát:DDD

az igazi MPL melegebb éghajtra költözött. lö pá! ( 2009.04.12. 16:16:51

@ofélia. A lóleányálom tours tulajdonosa:

döglődünk kérlek a kerti/szobai fotelban, mikor hol gyengül el lottyadt testünk a tormás főtt füstölt csülök után (retekkel, újhagymával, paradicsommal, fél kiló kenyérrel), amit még követett egy kis húsleves, töltött káposzta, diós és mákos bejgli és lekváros palacsinta.

óránként dobok egy kávét utána, hogy ne essen le a vérnyomásom.

a vércukrom szerintem már előzi a nemzetközi űrállomást, olyan magasan van.

és kénytelen vagyok diétás kólát is inni, hogy tudjak büfikézni, nehogy kidurranjak.

a balta csak ezután fog a tévébe kerülni, mert a digitális néha szétesik, pedig ott vannak izgi dolgok a diszkoveriken meg viaszatokon

Ofélia . 2009.04.12. 16:54:42

@az igazi, az egyetlen mamapicilánya/mpl: Látod mennyivel jobb az analóg TV.

Ott legfeljebb jön a mákobejgli de a filmed nem akkor vánik NO CONNECTIONNNÁ mikor rómeó csókra nyújtja ajakát:))))

DIPANKRIN bevesz hasi puffadás lemegy sonkamaradék begyűr:)))

Na most megközelítem a sonkát:))

lótumfaktum 2009.04.12. 17:21:36

@ofélia. A lóleányálom tours tulajdonosa: jó helyen tapogatsz! egy finn partner küldte az aszonynak mms ben a csatolt képet nem tettem fel: nyulak, tojás ,virágok...
innen a következtetés.

b[ALien] (törölt) 2009.04.12. 17:28:56

@ofélia. A lóleányálom tours tulajdonosa: az alvásra meg a takarításra ráéreztél
Tegnap házitarját kapott minden macsek
Szerették
Én söröket kaptam, most kissé rosszul vagyok
Mingyá megyek gyógyvízért:)
víz+árpamaláta+komló

b[ALien] (törölt) 2009.04.12. 17:30:07

Én olyan nyulas képeslapot kaptam, hogy a nyuszi egy csillagkapuból bújik elő:)

Ofélia . 2009.04.12. 17:37:59

@az igazi, az egyetlen mamapicilánya/mpl: A vérnyomás leesése előtt kéretik a pávatollas kalapot 3 méterröl a fogasra dobni:))

@b[ALien]:" a nyuszi egy csillagkapuból bújik elő" Talán mégse menyél le még sörért:))

b[ALien] (törölt) 2009.04.12. 19:22:25

@ofélia. A lóleányálom tours tulajdonosa: lehet, hogy igazad van, de sajnos(szerencsére) működött a feltételes reflex
Amúgy tényleg olyan!:)
Jó az ékzárak nincsenek rajta

Ofélia . 2009.04.12. 19:48:25

@az igazi, az egyetlen mamapicilánya/mpl: Azt a lottyadt testedet egy fotón megnézném :DD

Ofélia . 2009.04.12. 19:50:06

@b[ALien]: Nehéz lenne megfejteni:))mármint az ékzárakat!!

Ofélia . 2009.04.12. 19:58:08

@b[ALien]: Baromira elfelejtettem az íriszt kinyitottad???:)))

Ofélia . 2009.04.12. 19:59:18

@az igazi, az egyetlen mamapicilánya/mpl: Az ég szerelmére nem megsértődni a lottyadtat te írtad:))

jesszumpepi (törölt) 2009.04.12. 20:26:42

Én nem aludtam.Kirándultunk a budai hegyekben,meg libegőztünk.

A friss levegő mindig fejbevág,úgyhogy megyek aludni.


A mamapici által felsoroltak holnap lesznek terítéken apámnál.

Az én célkitűzésem a karcsú derék,úgyhogy módjával fogok enni.
Úgyis csomagolnak ilyenkor ennivalót.Több napra beosztva,apránként minden finomságból fogok enni.
Csak ki kell bírni,hogy ne akarjak mindent egymás után az arcomba betolni.

Remélem,menni fog.

az igazi MPL melegebb éghajtra költözött. lö pá! ( 2009.04.12. 20:48:13

@ofélia. A lóleányálom tours tulajdonosa:

nem sértődtem meg, csak ejtőztem egy kicsit, emésztettem intenzíven annak érdekében, hogy a maradék copák most itt vigyoroghasson előttem, és azt hiszi, hogy megússza.
hát rábaxott a sompolygásra, mert nem. mondjuk az eszem azt mondja, hogy nem kéne, a gyomrom is lázad, de sajnos a szemem nincs összeköttetésben velük, így kívánósan bámul egy két centis zsírdarabot, felette a 30 centis színhúsréteggel....

délután ébredést követően rögtön toltam egy "rjazsenka iz recsí"-t az arbatból (kemencés kaukázusi kefir), hogy az emésztésem rendben legyen. régen volt már ételmérgezésem, a legjobb úton haladok:))

és holnap édesapám (az igazi) reggel 6-kor jön locsozni, mert ő úgy szokta. még jó, hogy nem vödör vízzel.

neet- 2009.04.12. 20:48:13

Imádom a macskákat. :) Annyira szemtelen dögök. A legutóbbi rendszeresen bejött a házba, fel az emeletre, és a hátamra feküdt, összegömb és elaludt. Moccanni se mertem, de teljes volt a relax.
A kutyát is mindig kitúrta a foteljéből. Mióta megvan kettes sz. kutya (kg 35+), azóta eltűntek a betévedő cirmosok.

bAlien verse lényegre törő. Burkoltabb is van? Vagy tegnap már lefutott a költészet napja?

az igazi MPL melegebb éghajtra költözött. lö pá! ( 2009.04.12. 20:52:03

@jesszumpepi: ne izélj már, egyszer van egy évben húsvét. majd hulahoppozunk együtt két komment között, ezzel biztosítva a karcsú derekat. ne mondd, hogy nem jó ötlet.

elképzelem az orcákat az office-ban: kosztümben tűsarkúban, egyszer csak felugrok a gép elől, abbahagyom a munkát (hehe, a homározást, kis tudatlanok), felkapom az asztal mellől a karikát, oszt riszálok, és közben intézem a telefonokat....

b[ALien] (törölt) 2009.04.12. 21:02:22

@ofélia. A lóleányálom tours tulajdonosa: egyenlőre a 3. ékzárat kódolom
Az van ráírva, hogy gösser
Írisz kicsit homályos, kezd keresztbe nézni:)
De nyitva kell tartani mert különben bentragad a nyuszi
És akkor ideges lesz és lődözni kezd egy zet-el
Nem venném a lelkemre
Azt hiszem kicsit be vagyok készülve:)
Még valahogy a templomosokat kéne beleszőni
De azt hiszem inkább iszok egy kicsit

b[ALien] (törölt) 2009.04.12. 21:05:03

@neet-: ennél burkoltabb nem lehet
különben bentragad a nyuszi a csillagkapuban:)

Tsabi 2009.04.12. 21:05:52

@lótumfaktum: mi van a porlasztokkal?
@b[ALien]: "nyitav van a csillagkapu, csak bujarok raaajta"

mi allatkertben voltunk, lassan mar nincs 100km-es korzetben (a hollandoknal se) olyan allatkert, ahol meg nem voltunk. Holnap is megyunk, a holland oldalon nyilt egy uj park, ott meg nem voltunk.. :)

b[ALien] (törölt) 2009.04.12. 21:09:20

Nem tudom hogy tudok ilyen hülyeségeket kitalálni
A baumaxxos öngyűjtó miatt lehet,amit vettem
Miatta van
Tuti

b[ALien] (törölt) 2009.04.12. 21:13:18

@Tsabi: az jó különben
csak ázsiai óriás lódarázs ne legyen
Azt valahogy nem bírom
Amíg alszanak a macskák addig nyugi van
Nem is értem hogy ülhetek ennyit itt
A nyuszi intézi biztos a csk-ból

Ofélia . 2009.04.12. 21:17:13

@jesszumpepi: Nem fog:))

@az igazi, az egyetlen mamapicilánya/mpl: Vizuális alkat vagyok tehát elképzelem, hogy a hullahopp karikán 4 cupák korrektül kiegyensúlyozva figyeli a karcsu derekadat és HARSÁNYAN röhög:)))

@Tsabi: Menj tüntetni garantáltan nem fogod hiányolni az állatkertet:))

b[ALien] (törölt) 2009.04.12. 21:17:51

Ma valahogy különösen készen vagyok
Túl sokat voltam a holland oldalon:)
Nem baj ezt is ráfogom a nyuszira
A sört is ő mondta, hogy igyam
Meg a hangok

Ofélia . 2009.04.12. 21:18:41

@b[ALien]: Nem tudtad?? mi aranykoszorús lököttek vagyunk:)))

Tsabi 2009.04.12. 21:22:58

@b[ALien]: Nekem tiz hangbol kilenc azt mondja, hogy normalis vagyk. Atizedik a tetris dallamat dudolja.

@ofélia. A lóleányálom tours tulajdonosa: Itt nem nagyon vannak tuntetesek, ahhoz be kene menni düsseldorfba, de ott is vagy neonacik vagy a szakszervezet nyomul. Egyikukert se vagyok annyira oad, hogy megnezzem oket. A pofijuk se olyan aranyos, mint a januarban szuletett kisoroszlanoknal, p.l. :)

Ofélia . 2009.04.12. 21:23:49

@neet-: zeng az erdő szól az eke kislány dughatok E??

Ámbar ez inkább hagyma profilja:)))

b[ALien] (törölt) 2009.04.12. 21:25:12

@ofélia. A lóleányálom tours tulajdonosa: négyes ékzár kódolva
Tudom már! Du. ittam pár csepp zubrowkát! A nyuszin kívül még ő lehet a felelős

Tsabi 2009.04.12. 21:26:28

@ofélia. A lóleányálom tours tulajdonosa: A lodarazsat amugy se ertem. Meg a kecskebekat se. Kepzelj el egy szuloi ertekezletet paci apuci meg darazs anyuci.. :)

Ofélia . 2009.04.12. 21:26:43

@Tsabi:" Atizedik a tetris dallamat dudolja." Most nálad a pont:DDD

b[ALien] (törölt) 2009.04.12. 21:27:51

Hihetetlen, hogy még mindig alszanak
Fel se merek kelni

Ofélia . 2009.04.12. 21:29:02

@Tsabi: Te magasságos gebetika:)) És milyen a kicsike??:))

Tsabi 2009.04.12. 21:29:57

az en locsoloversem : itt a tavasz lehellete, hagymat ettem, hehe-hehe.

Zöld erdõben jártam
részeg vagyok, hánytam
Most el fogok dõlni
Nesze bazzeg, kölni!

Van nálam egy kis pacsuli
Leloccsintom magát
Ha egy kicsi mázlija van
Szereti a szagát

Szeged felõl jön a gõzös,
Oda öntök, ahol szõrös.

Ofélia . 2009.04.12. 21:30:19

@b[ALien]: Kódold az ötödiket staropramen!!

Tsabi 2009.04.12. 21:31:20

@ofélia. A lóleányálom tours tulajdonosa: Arcra tiszta apja, alkatra, meg a szeme tiszta anyja :)

Tsabi 2009.04.12. 21:32:33

@ofélia. A lóleányálom tours tulajdonosa: yess :)

b[ALien] (törölt) 2009.04.12. 21:32:35

@Tsabi: a lódarazsat szerintem ém említettem
Ázsiai
Baszott nagy
Franciákhoz már beszivárgott
8 cm
Megszúr és végrendelkezdhetsz
Bár az a Knut nevü jégmaci kétségkívül sokkal aranyosabb

Tsabi 2009.04.12. 21:33:47

@Tsabi: ezt arra ertettem, hogy nalam a pont, de a blogmotor maskepp gondolta :)

Tsabi 2009.04.12. 21:37:25

@b[ALien]: hehe, nem csak te iszol am :) az ilyen darage cuccokat alapbol nem nagyon csipom. Csak a poszmeheket. Multkor is figyeltem egyet, olyan szinten betarazott viragporbol, hogy alig birt felszallni. Hallod, ahogy egyre magasabb a zummoges frekvenciaja, szinte latod ahogy leizzad, aztan a vegen csak elemelkedik :))

b[ALien] (törölt) 2009.04.12. 21:37:55

Na, felkelt a dagi
Mindjárt mennem kell
Ki leszek nyávogva
Még a nyuszi sem segít

Tsabi 2009.04.12. 21:39:02

@b[ALien]: ne hagyd magad, nyavogj vissza :)

hardrock 2009.04.12. 21:40:08

Bevált megoldás: elmegyünk a garjegyen felsorolt legközelebbi márkaszervizbe, és felajánlunk némi pénzt a jómunkásembernek, hogy írjon egy olyan papírt, miszerint a készülék javíthatatlanul tönkrement. Közben megígérjük neki, hogy többet soha nem fog minket látni. Majd ha ez megvan, a készüléket a "javíthatatlan" papírral együtt visszavisszük az eladási helyre, ahol szépen, egy szó nélkül visszafizetik a vételárat, azt ennyi.

az igazi MPL melegebb éghajtra költözött. lö pá! ( 2009.04.12. 21:40:32

sráma ménömömö
ónaligő
pö pö

ezzel a locsolóverssel búcsúzom mára

ha nem értitek, nem a ti készüléketekben van a hiba, én sem értem, de ez van.

b[ALien] (törölt) 2009.04.12. 21:41:38

@Tsabi: Hát remélem is, a nyuszi is szomjas:)
Miáúú elkezdődött:)
Én szóltam
Yoda is felébredt
Jajj nekem

Ofélia . 2009.04.12. 21:45:06

@Tsabi:" Oda öntök, ahol szõrös."
Hova??:))

b[ALien] (törölt) 2009.04.12. 21:46:42

@Tsabi: próbáltam, de nem segít:)
Morcos fürdés van a monitor előtt
Kis simogatással dorombolássá változtattam

Ofélia . 2009.04.12. 21:48:24

@Tsabi: "leizzad, aztan a vegen csak elemelkedik " Persze mer nem fapadossal repül.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.04.12. 21:55:58

@az igazi, az egyetlen mamapicilánya/mpl:
na Woodstock holnap hajnalban megismeri a hungaryan tradisont
5-kor kell kelnem O meg offos
hehe
es olyan szemet vagyok hogy nem csapvizzel locsolom, hanem a hutobol veszek ki jo hideget
persze kozvetlen indulas elott

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.04.12. 21:58:43

ezeknel csak vasarnap van Husvet, akkor is jo reszuk etteremben eszik
ma megkajaltattam vagy 170 embert
nade holnaptol Woody is tudni fogja mi a z aHusvet Hetfo

b[ALien] (törölt) 2009.04.12. 22:01:54

@hagyma: tűzoltófecsit már pbóbáltad?

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.04.12. 22:06:33

@b[ALien]:
hat behuzhatnam azt is a folyosorol, de az fel liter igen hideg viz ebresztonek eleg lesz
aztan egy heppi iszter es rohanas

Ofélia . 2009.04.12. 22:06:56

@hagyma: Csatlakozom alienhez.

Reggel kisonfordálsz és kerül amibe kerül leakasztod a fecskendőt:))

Fecskendő megnyit mary ázik szomszéd ázik vállóperes ügyvéd felhív:))

Mylady 2009.04.12. 22:12:12

@az igazi, az egyetlen mamapicilánya/mpl: én néhány éve hirtelen felindulásból vettem egy hulahopp karikát - az akkori barátom (hagyma kedvéért: nem a párom) simán kiröhögött...

Mylady 2009.04.12. 22:13:23

Ja, és a legjobb locsolóvers, ami nálam viszi a pálmát:

Biciklivel érkeztem,
40 métert fékeztem.
Józsi vagyok, szép és laza,
Locsoljak vagy húzzak haza?

:)))

b[ALien] (törölt) 2009.04.12. 22:14:43

Eltúnt a nem érdemi hozzászólásom! Szemetek
Csak annyit akartam mondani, hogy átadtam a fotelt
És a további ékzárakat ágyból kódolom
Dagi úr dorombolással köszönte meg

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.04.12. 22:20:31

@ofélia. A lóleányálom tours tulajdonosa:

hat a fajjerdepartman nem igazan ertekelne
siman lecsuknanak
ennyire nem vagyok hagyomanyorzomeg szarithatnam a kerot par napig
a gyerekemnel egysZer beindult a viz a plafonbol mert langost akartak sutni
nagy teljesitmenyu ventillatorok dolgoztak napokig utana
de a GPS nem azott el

Tsabi 2009.04.12. 22:23:06

@b[ALien]: macskak invazioja egyenes kozvetitesben ;)

@ofélia. A lóleányálom tours tulajdonosa: nem is kell fizetnie a pisilesert kulon :) Meg nyomtatni se kell semmit 20 juroert

Tsabi 2009.04.12. 22:27:18

reszemrol joccakat mindenkinek, egesz nap a friss levegon fejbevag rendesen. kivonnya a zokszigent.

Ofélia . 2009.04.12. 22:50:45

@b[ALien]: Akkopr a hatos ékzárat a macsesz kódolta. Na most jön a lényeg:)))

@hagyma: Én nem tudtam, hogy az öcséd norad barlangjában lakik és egy sütögetéstöl is indulnak a springerek:))

@Mylady: És hazahúzott??:)) A hullahopp karikán csak akkor röhögök ha videót kapok de van egy érzésem....

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.04.12. 23:45:50

@ofélia. A lóleányálom tours tulajdonosa:
fiam, nem ocsem
hat annyi eszuk volt hogy fedo alatt forrositottak az olajat, majd gyulladas utan vizzel akartak oltani
beindult az egesz locsolas es 2 tuzoltkocsi jott

adagoló 2009.04.12. 23:59:45

Mi ez már megint komolyan...:
pdaplus.hu/content/view/3474/1/
www.pdacafe.hu/blog/navon-amigo-ujdonsag-hatszellel-vagy-uzlet.html

Megint egy mutyi a magyar ugaron. Ilyenkor hol van a GVH nem értem...Egyébként meg is látszik az arrogancián a verseny hiánya...
Kis pénz csurran ide oda, kis szcientológus etyepetye, aztán tessék...
Nem igaz...

aardwark 2009.04.13. 00:30:40

szép húsvét hajnalt mindenkinek

és most iszok vmit jól

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.04.13. 00:31:09

eskuszom rajottem mi az a savszelesseg
/telleg nem tudtam/
de most neztem az rtl-t
7i7
tudom magyartalan liberalis ize vagyok
es egyszer csak abbamaradt
oszt kiirtak kulfoldieknek korlatozott a savszelesseg
meg az kell hogy szamlat is kuldjenek
eszem megall

vauvauvau 2009.04.13. 01:21:50

Örülj neki, hogy visszaadták a pénzedet, én a bolt helyében nem adtam volna vissza.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.04.13. 02:59:51

@vauvauvau:
igazad is van
vehyel valamit
aztan romoljon el
egyszer meg ketszer
oszt nehogyma meg neked alljon feljebb


sun sun sun

jesszumpepi (törölt) 2009.04.13. 08:09:33

90 napos szétválasztó diétát tartok.

Fehérje napon ehetek húst hússal.

Már belefogytam két olyan nadrágomba,ami nagyon régen nem volt rajtam.

A többi is rámjön,csak úgy nézek ki bennük,mint egy kötözött sonka.

jesszumpepi (törölt) 2009.04.13. 08:14:01

Ma szénhidrát nap van.

Délelőtt gyümölcs,és gyümölcslé.


Mire apámhoz érünk,akkor már ehetek a levestésztából kevés levessel,a nokedliből kevés szafttal,házi sanyarúsággal.És ehetek süteményt.

A húsvéti csokifigurák olyan csokiból vannak,hogy nem érdekelnek.

A húsokból,sonkából meg úgyis csomagolnak,majd megeszem holnapután,a fehérjenapon.

Azért is menni fog :-)

neet- 2009.04.13. 08:27:49

@jesszumpepi: tüdőgyulladás is jó fogyókúra :(( Ami viszont jó, ma reggel elfogyott az antibio, este már ihatok is! :))

Sivatagban él a teve,
Locsolkodni jöttem, hehe.

neet- 2009.04.13. 08:29:02

@jesszumpepi: a figurák nem csokiból vannak, hanem ipari zsírból. Habzik, nyúlik, de nem lehet lenyelni. Mi csak lila nyulat eszünk, na az csoki. Remélem. Már a Tiborka is szrt gyárt.

torma99 2009.04.13. 08:46:43

Ha esetleg még a magyarok vérnyulai tenorista szervezet nem tette közzé: iwiw.hu/pages/user/userdata.jsp?userID=93800

Impega 2009.04.13. 09:37:26

Kellems husvetot! de reg volt hogy hetfon itthon voltam. Itt nincs locsolkodas, de azert majd mondom emberpajtinak, hogy azert locsoljan mar meg. Aztan majd adok neki valamit inni. Tojas csak nyersen van. es nem piros, hanem vilagos barna.

az igazi MPL melegebb éghajtra költözött. lö pá! ( 2009.04.13. 10:01:22

@Mylady: helyesen tetted, hogy kirúgtad a pasast (akármiért is) és már nem a barátod.

egy valamire való férfi szerint (oldalbordám) a hulahoppkarika csak első ránézésre röhejes, a másodikra és az utána következőkben szexi:))

Mylady 2009.04.13. 10:08:09

@az igazi, az egyetlen mamapicilánya/mpl: akkor ott lehetett a hiba, hogy az első pillantás után röhögött és röpült (na jó, picit túloztam)

Mylady 2009.04.13. 10:10:01

@jesszumpepi: arra még nem gondoltál, hogy sportolj valamit?
Szerintem többet ér mindenféle diétánál.

Mylady 2009.04.13. 10:11:14

@ofélia. A lóleányálom tours tulajdonosa: nem kapsz videót :P

az igazi MPL melegebb éghajtra költözött. lö pá! ( 2009.04.13. 11:31:35

@Mylady: a hulahopp az sportolás vagy bohóckodás?

kéne sportolnom, tizenkét éve nem sportolok, de sejtszinten tiltakozik a testem :(

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.04.13. 11:53:12

na meglocsolom Maryt oszt megyek dolgozni
egy jo pacalporkolt minden sportolasnal jobb

Mylady 2009.04.13. 13:41:55

@az igazi, az egyetlen mamapicilánya/mpl: bohóckodás :P
most, hogy eszembejuttattátok, elővettem és nagyon jól szórakoztam :)

egyébként annak idején nagy fitnessfun barátnőm tanácsára vettem, állítólag rendszeres használattal olvad a csipő-derék - biztos így van, de nem tudom, mert én nem használom

én egyetlen sportot űzök rendszeresen: futok - ahhoz nem kell karika

Ofélia . 2009.04.13. 14:14:07

@az igazi, az egyetlen mamapicilánya/mpl: A tested genetikai térképe tök j:))

@hagyma: Na akkor van munkád??.

Amúgy hallgatok egy együttest soláris és hallgatok egy énekesnőt Vince Lilla.byby

leslie nilsen (törölt) 2009.04.13. 14:57:02

már a logójukon meg reklámjukon láccik h nem érdemes bemenni oda....

az igazi MPL melegebb éghajtra költözött. lö pá! ( 2009.04.13. 15:17:41

@hagyma: új küldetésed lesz. ez a mai hír:

Az amerikaiak ötöde a szocializmusban hisz!index.hu/gazdasag/vilag/2009/04/13/az_amerikaiak_otode_a_szocializmusban_hisz/

szerintem beszélgess velük

@Mylady: berendeztünk itthon fitnesztermet géppel, bringa, stepper, haspad stb. a régi nyári konyhában, számtalan könyvem van diétából, jógából, tornából, és kazettám és segédeszközök (mármint sportoláshoz, pl: felcsatolható kézi- és lábsúly, ugrálókötél stb. mocskos kis képzelgők akiknek más jut az eszébe!!)

futni még sportoló koromban is utáltam, de ha nagyon kellett, futottam akár kilométereket is, persze lassan.

azt hiszem csak az tud rávenni a futásra, ha egy pitbull kerget. de ilyen még nem volt.

tisztelettel érdeklődöm, hogy nálad mi okozza a késztetést, hogy elindulj, és fuss, mint forest gump? és hogy ne ájulj be az első bokorba, azt hogy érted el? minden reggel látok sok kis forestet a ligetben, lelkiismeretfurdalásom lesz rögtön és elfordulok.

de minden hétfőn úgy kelek fel, hogy majd mától. ma is így ébredtem, de még semmi.

Mylady 2009.04.13. 15:29:03

@az igazi, az egyetlen mamapicilánya/mpl: jaj, remélem, nem kritikának vetted, amit írtam, mert nem annak szántam

én a magam szórakoztatására futok - egyszerűen szeretem
nem futok sokat (mostanság 10 km-t, bár érzem, hogy kevés, emelni kellene) és időm is kevés van, heti 1-2x fér bele
szóval nem vagyok egy profi

nekem pont az nem megy, hogy súlyzók, meg konditerem, meg ilyen-olyan torna - próbálkoztam sokmindennel, egyszerűen nem megy
én szeretek a szabadban lenni és hiányzik ha nem tudok időt szakítani rá

Mylady 2009.04.13. 15:37:02

@az igazi, az egyetlen mamapicilánya/mpl:
"és hogy ne ájulj be az első bokorba, azt hogy érted el?"

én világéletemben rengeteget sportoltam (hobbiszinten), hatalmas a mozgásigényem

mikor elkezdtem dolgozni, volt 1-2 év, amikor semmit sem csináltam - éreztem is a hatását
elkezdtem futni (egyébként sose szerettem, de ez egy olcsó és egyedül is művelhető sport - nem függök pályától, társtól, stb)
eleinte a beac pályán, mert ott laktam - ott köröztem, mindig picit többet, míg el nem értem az 5 km-t

aztán elköltöztem, azóta kijárok a szigetre, a népligetbe, mikor hova
rájöttem, sokkal többet bírok 5km-nél, csak az a fránya körözés nem megy

ja és közben megszerettem

hát ennyi

Mylady 2009.04.13. 15:50:11

"elkezdtem futni (egyébként sose szerettem"
ezt azért pontosítanám: hangulattól függött - magamtól sosem volt kedvem futni, mert volt annyi minden más
az iskolában pl sokkal jobban szerettem kosarazni, focizni, egyébként meg -alföldi lévén- bicikli minden mennyiségben
ha meg muszáj volt futni, akkor sosem volt kedvem...

Ofélia . 2009.04.13. 16:04:53

@Mylady: Egyszer már írtam itt, hogy a normális normális ember szivaroztik és wiskit iszik és hosszu életü lessz a földön:))

@az igazi, az egyetlen mamapicilánya/mpl: Na most itt melletem se sportolnak ISZNAK:))

Nálunk meg itt Tarpán (törölt) 2009.04.13. 16:05:57

KEHÚK! A lányok meg vegyék úgy is, hogy meg vannak öntözve.
Köszi, mindenki jól van (Jelena is):))))
www.youtube.com/watch?v=ZPgI_FLy-cI&feature=related

Ofélia . 2009.04.13. 16:31:08

@Nálunk meg itt Tarpán: Asszem van egy értelmes élőlény így husvét táján a jelena:))

Tényleg hány kiló a tisztelt holgy:))

az igazi MPL melegebb éghajtra költözött. lö pá! ( 2009.04.13. 16:50:47

@Mylady: nem vettem kritikának, és ha az?
építő jellegű volt, mert elszégyelltem magam, felpattantam a bringára, és bicikliztem 20 percet 4-es fokozaton a hálószobában, nyitott ablaknál, asszem éppen egy adag narkotikumnyi (pirospöttyöstúrórudi) kalóriát égettem el:))

futnék én is, de félek, hogy infarktust kapok, de tényleg.

hát húsz év versenysport után én nem gondoltam, hogy ilyen punnyadósra veszem a figurát...

@ofélia. A lóleányálom tours tulajdonosa: ofi, az a félkarú súlyemelés!!!!

@Nálunk meg itt Tarpán: a fiúk pedig vegyék úgy, hogy a tojásuk ki lett hímezve

Mylady 2009.04.13. 17:06:55

@az igazi, az egyetlen mamapicilánya/mpl: akkor jó :)
én őszintén szólva nem értem ezt a szobabiciklizést
szerintem ha kimentél volna egy valódi biciklivel, több lett volna 20 percnél - és még barnulni is lehet...
de ez csak az én véleményem

az igazi MPL melegebb éghajtra költözött. lö pá! ( 2009.04.13. 17:37:18

@Mylady: prózai oka van: a páromat megharapta egy kutya bringázás közben újpesten. a tata (!) négy kutyát sétáltatott, egy sem volt pórázon. a vádlijába harapott az egyik dög. bácsi mondta, hogy felmegy az oltási könyvért. valahogy nem akart lejönni, de kiszedtük a lakásból. persze oltási könyv nem volt. irány az állatorvos, aki nem emlékezett (!!!), hogy a bácsi négy kutyája közül melyik volt beoltva. arra igen, hogy voltak, de arra nem, hogy mindegyik. és hát nem is a bácsi nevén vannak a kutyák. irány az ántsz és a többi járulékos, rettegés hetekig.

szóval nem megyek utcára biciklivel.

jesszumpepi (törölt) 2009.04.13. 19:12:54

Mylady 2009.04.13. 10:10:01

Írtam én olyat,hogy nem mozgok semennyit?

Mylady 2009.04.13. 19:17:00

@jesszumpepi: ó, bocsánat!
nem akartam én senkit megbántani, vagy ilyesmi...

megélhetési SÜNöző (retro homározó) 2009.04.13. 19:39:53

Homáros locsolóvers:

Füreden jártam,
Vitorlást láttam,
El akart süllyedni,
Szabad-e locsolni?

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.04.13. 21:44:30

Rackeven voltam
nagyot locsoltam
nem talaltam csengot
szaunaztam kettot


na Woddi aszonta a reggeli locsolaser most kapok vacsorat
sort mar hozott. de mondtam neki ez tradison
majd megmondom mingyart milyen az a merikai husveti menu

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.04.13. 21:55:46

@az igazi, az egyetlen mamapicilánya/mpl:

oljetek meg en jol ereztem magam70-es 80-as evekben

na a menu
sonka
clove sloves
makaroni csiz
paszta
broccoli
edesbab
fott tojas
eper, szolo
retek, uborka, kenyer

persze ez mind 1 tanyeron

megélhetési SÜNöző (retro homározó) 2009.04.13. 22:42:39

Szentgotthárdon jártam,
Polgármestert láttam,
Baccpapucs volt rajta,
Megöntözlek, szajha!

megélhetési SÜNöző (retro homározó) 2009.04.13. 22:46:37

Vendégházban nyaraltam,
Bográcsozni akartam,
De Ede nem engedte,
Meglocsollak, cemende!

megélhetési SÜNöző (retro homározó) 2009.04.13. 22:47:45

Kék szemednek párja nincs,
Babaszemész drága kincs,
Meglocsollak tégedet,
Add ide a pénzedet!

megélhetési SÜNöző (retro homározó) 2009.04.13. 22:50:25

Hogyha nem adsz piros tojást,
jöjjön rád a cifrafosás!
Hogyha jó sok pénzt nem adsz,
Szarjál sünt, te tajparaszt!

CID 2009.04.14. 21:50:38

Nos hát. Kicsit felületesen de átolvastam az utolsó 100 kommentet. Azt hiszem 1 azaz egy volt ON, a többi OFF ( azt hiszem így fogalmaznak itt ) . Örömmel nyugtázom, hogy semmi nem változott. Olyan ez mint egy Brazil szappanopera. Nem látt az ember 20 részt, mégis képben van.

silversurfer 2009.04.16. 08:32:28

Végülis... mit vártál egy szci cégtől? :D
süti beállítások módosítása