Tékozló Homár

Kényszerít a Raiffeisen bank, majd fizettet is érte

2009.04.14. 01:02 | szily | 73 komment

Vicces fordulatok történtek annak az olvasónak az ügyében, akinek a Raiffeisen egyoldalúan 10-szeresére emelte a hitelkeretét, ami megtízszerezte volna a számla díját. (A sztoriról ebben a posztban számoltunk be.) A bank ugyanis később levélben kért bocsánatot, egyúttal elengedte a márciusi kezelési költséget. Majd ráterhelt kétezer forintot az ügyfélre, szerződésmódosítási díj címén, miközben ő maga kényszerítette ki a módosítást, egyoldalúan. Bruhaha, csípjük a bankárhumort. Főleg, hogy miután az ügyfél ismét panaszt tett, ezt a sarcot is elengedte a Raiffeisen.  Vagyis bepróbálkoztak oszt nem jött össze, legközelebb majd sikerül. Levél alant:


Tájékoztatnám a nagyérdeműt a Raiffeisennel vívott csatározásom eredményéről. Röviden a történet: a BANK a számlához kért hitelkeretemet közel tízszeresére emelte - ez biztosan jó, de én nem kértem és nem is volt szükségem rá - természetesen a költsége is tízszeresére emlkedett volna. Mindez fokozva azzal, hogy ha 15 napon belül nem járulok a BANK szine elé ellentmondani akkor automatikusan egyoldalúan módosítják a szerződést. Annyit tehettem, hogy telefonon azonnal felmondtam a hitelkeretemet és írásban némi kárpótlást próbáltam kérni a BANK-tól.

Innentől vannak az új fejlemények. Kaptam egy ajánlott levelet a BANK-tól, hogy elnézést kérnek - TŐLEM AZ ÜGYFÉLTŐL....ISTENEM, HOGY EZT IS MEGÉRHETTEM !!!- és márciusban nem terheltek kezelési költséget a számlámra. Ezt persze nem vettem észre, mert mindent ugyanúgy vontak.OK, minden szép, majd a számlámat megnézve látom, hogy 2000 Ft levonás van rajta "szerződés-módosítási" díjként. Ez már a pofátlanság netovábbja! Hogy a sün keljen ki a belükben! Másnap reggel irány a BANK és írásos, 2 példányos, pecsétes panasz megtétele. Majd megint csoda történt. Másnapra visszautalták a "szerződés-módosítási" díjat a számlámra.

Azt hiszem, hogy egy levelet meg fog érni a PSZAF és a Gazdasági Versenyhivatal felé számomra az eset. Szerintem kimeríti az erőfölénnyel való visszaélést az Általános Üzleti Feltételek azon pontja, hogy egy írásos, kétoldalú szerződés egyoldalú módosítását elfogadottnak tekinti, ha 15 napon belül nem tiltakozol ellene.

Ne hagyjuk magunkat megkárosítani, hülyének nézni!

 

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

RosszQtya · http://indafoto.hu/rosszqtya 2009.04.14. 01:10:13

1sőre írok, utána elolvasom! :o)

quack911 2009.04.14. 01:13:10

én másodikra olvasok, előtte írok:)

dr. Aullah 2009.04.14. 01:43:59

én meg előbb titeket olvastam el, aztán írom ezt, aztán olvasom.

3 a magyar igazság.

Megdobbent 2009.04.14. 03:40:37

Nah, ezekkel a bankokkal nagyon tele ugy altalaban a hocipo. A forradalom elsokent a vezetoiket fogja faltamasznak hasznalni :P

ge-za (törölt) 2009.04.14. 05:47:25

Kíváncsian várom,hogy mit fogsz elérni.
Hajrá!!
Ja és az első ötben...nagyon ott vagyok:D

Ofélia . 2009.04.14. 06:15:57

Szép jó reggelt minden másnapos homárosnak:)

szarjal szaz sunt, ezeret 2009.04.14. 06:29:38

Mondtam már, hogy lámpavasat fogok gyártani a bankosok részére? Ja igen akkor még lódenkabát voltam.

KáposztaMedve 2009.04.14. 08:02:41

A kép jó.
Amúgy meg "válság van", és kell a pénz a bankoknak. Csak éppen azt felejtik el, hogy pont a bankok/hitelintézetek mérhetetlen mohósága miatt jutottunk ide.

Impega 2009.04.14. 08:04:13

Jo reggelt! Eljen a 4 napos unkahet. Nekem mar most nincs kedvem dolgozni. Mikor lesz mar pentek?

EnZsolt / Paszuly Pista, a derék zöldbablegény 2009.04.14. 08:16:49

@ofélia. A lóleányálom tours tulajdonosa: Köszi :)

Mindenkinek derűs jó reggelt, reméljük kipihente mindenki a locsolkodást, hogy egyesült erővel menjünk sünt szaratni a bankokkal. Éljen a forradalom!

EnZsolt / Paszuly Pista, a derék zöldbablegény 2009.04.14. 08:17:52

@KáposztaMedve: Meg az emberek hülyesége miatt, hogy mindenre hitelt kell felvenni stb, stb, stb. :(

Ofélia . 2009.04.14. 08:23:02

@Impega: Hát sajnos pénteken:(

neet- 2009.04.14. 08:24:26

@Impega: látod, ezért jó tanárnak lenni. Szerdától szerdáig szün. Sün? Én még ráhúzok pár napot, az a tuti. Aztán érettségi, kirándulások, és vége az évnek. Hajajj, nehéz hivatás. ;)

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2009.04.14. 08:25:19

A Raiffeisenről nekem mindig csak az jut az eszembe, hogy ez az a bank, amelyik sms-t szokott küldeni a páromnak, hogy hívja már vissza őket, mert kérdeznének valamit. Mint a csóró kollégista a szüleinek, amikor lemerül a mobilkerete...

papamaci1 2009.04.14. 08:25:59

Tartsuk a pénzt a párnacihában......
(Már akinek van még :-) )

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2009.04.14. 08:27:59

Amúgy ez a kép olyan, mint egy 100 évvel ezelőtti kommunista propagandaanyag...

Developer Pixie 2009.04.14. 08:29:08

Nekem az otp-vel akadt egy mókás esetem, ugyanis a tudtom nélkül megszüntették a számlámat, de azért kiküldték az új bankkártyát. Aztán a pénzt, amit a nemlétező számlámra utaltak, majdnem nekem kellett pénzért megkerestetnem az otp rendszerében. Hehe. Jééj.

SKKR 2009.04.14. 08:34:22

@papamaci1

pénze vagy párnacihája? :)

EÖ (törölt) 2009.04.14. 08:37:23

kezeket a fülekhez tesz és: pápápápápápápápápápápápápá
ennyit szerettem volna hozzáfűzni. :)

Zsirparaszt scene/buckalakó tahó/fotelrokker 2009.04.14. 08:38:21

Mér van annak a banknak még egyáltalán ügyfele?
Megérdemi a sok mazochista gyökér.

itschykhatschy · http://www.itschykhatschy.com/ 2009.04.14. 08:41:53

Azon még mindig magam alá csinálok, hogy a bankok hitelválságot csinálnak, amely elborította szarral az egész világot. Ezután megtámogatjuk őket adóforintokkal, aztán lehúzzák az ügyfeleket, majd panasz esetén elnézést kérnek, de megint csak lehúzzák az ügyfelet. Persze értem én, hogy ez nem jótékonysági egylet, de akkor is. Raiffeisen = Centrum ?

helianthus 2009.04.14. 08:44:31

Én csak a szabályzatra lennék kíváncsi, ami lehetővé teszi, hogy ráterheljék a számlára a díjat és lehetővé teszi, hogy másnap visszautalják. Végülis a bankoknak van SZMSZ-ük meg eljárási rendjeik meg ilyenek nem? Én eddig bárhol dolgoztam (beleértve a picai kofáskodást még régen) mindenhol voltak ilyenek. A piacon az volt az SZMSZ, hogy ki kellett fizetni a a stand díjat vagy mit meg aszonták, ha szemetet hagyunk magunk után, baj lesz. :)

itschykhatschy · http://www.itschykhatschy.com/ 2009.04.14. 08:44:44

@EnZsolt / Paszuly Pista, a derék zöldbablegény:

Abban igazad van, hogy ha nem adnak hitelt a bankok, akkor azért, ha adnak és válság lesz, akkor azért rendül meg a bizalom. Viszont a kis embereknek nincs kockázati elemzőjük, befektetési tanácsadójuk, hanem csak egy kecót vagy éppen szines tévét szeretnének. A banknak meg ott a jelzálog, és a szakember gárda.

Impega 2009.04.14. 08:47:04

@neet-: Jo, de a tanarok szarul keresnek :D ugy kell Neked. (legalabbis azt mondjak...a tanarok :))

@ofélia. A lóleányálom tours tulajdonosa: Olyan soka? nem lehetne atugrani?

muci83 2009.04.14. 08:53:32

2 000 forintba kerül lemondani egy hitelkeretet....lemondtad nem?
ennyi

Ofélia . 2009.04.14. 08:54:51

@Impega: A kőfaragók is szarul keresnek meg a balettáncosok meg én is:((

É2I 2009.04.14. 09:06:12

Kiszáradt büdös gerények!


FHONTHOSH!!!!

CsincsiJ 2009.04.14. 09:07:44

Gondoljatok bele, ez így lesz, amíg ez a banknak (hipermarketnek, de akár bármely vállalkozásnak) ez megéri.
Ugyanis, ha nem veszed észre a turpussságot (vagy észreveszed, de nem lépsz) akkor a bank megnyerte az ügyletet. Ha észreveszed, és sikerül "gyõznõd", akkor jársz ugyanúgy, mintha a bank meg sem póbált volna átverni.
Azaz a bank ezen csak nyerhet, veszíteni nem igazán tud.
Lenne erre megoldás. Méghozzá az, hogy a próbálkozás is büntetéssel járna.
Ez az egyszerü állampolgárokkal így is va, hiszen ha te pl. az APEH -val szemben csalsz, és észreveszik, akkor hiába rendezed a számlát, a büntetést is ki kell fizetned.
A tolvaj, (általában) ha rajta kapják, nem elég, ha visszaadja a lopott holmit
meg is büntetik. Kivéve ha ez egy Bank, Multi, vagy akár az állam.
Dehát a játékszabályokat sajnos õk szabják meg és nem mi.

Impega 2009.04.14. 09:09:16

@ofélia. A lóleányálom tours tulajdonosa: Akkor ez azt jelenti, hogy se tanar, se kofarago, se portas,se balettancos nem akarok lenni. Nalunk az irodaban mindenki jobban keres. De nem baj. Lekaka.

acsko 2009.04.14. 09:09:41

Velem ugyanez történt. Én levelet írtam nekik, amiben nehezményeztem az egyoldalú szerződésmódosítást. Telefonon hívtak fel és azt mondták, hogy OK, meg hogy telefonon is visszautasíthattam volna a dolgot. Nem vitatkoztam rajta, de a levélben az állt, hogy írásban kell nyilatkoznom, különben módosítanak. Én is fontolgattam, hogy írok a Fogyasztóvédelmi Felügyelőségnek (szerintem rájuk tartozik), de aztán nem foglalkoztam vele. A jogérzékem tiltakozik az ellen, hogy ilyen módon lehessen szerződést módosítani.

Féldecis Rezsim · http://tisztaudvar.blog.hu 2009.04.14. 09:19:12

A mi egyesületünk egy ideig az OTP-nél mazochistáskodott.
Egyszer -tök véletlen- kiderült, hogy a számlán lévő pénzünk úgy fogy, hogy nem is költünk belőle...na,be a fehérvári számlavezetőhöz,kérdezzük:mizu?hogy van ez?
Azt mondta az ügyintéző hölgyike, hogy kössük le a pénzünket,akkor magasabb a kamat,az tán majd fedezi a havi 3 eFt-os számlavezetési díjat (nem most volt,kábé 4 éve...).
Mondtuk,az nekünk nem jó,a lekötés, mert vannak bizonytalanságok,bármikor kellhet a lóvé...és akkor így elképzelhető -kérdeztük-, hogy egy idő után elfogy úgy a pénzünk, hogy betettük kamatozni-jó helyre-stb. a bankba?
igen,IGENIGEN! - mondta ügyintézőnk.
Na,pénz ki - találtunk egy kis takszövöt,ahol 0 Ft számlavezetési díj volt és csak valami minimális összeg tranzakciónként...úgyhogy csak óvatosan MINDEN bankkal!!!!

darthvad 2009.04.14. 09:23:05

Tényleg felháborító, a bank mindkét hibáját elismerte és a pénzeket visszautalta. Rettenetes egy cég. :)
Sőt, egészen bizonyos, hogy direkt szándékos bepróbálkozás volt, 2000 forintért már megéri. Biztosan külön osztály van, ahol az a dolgozók feladata, hogy kipécézzenek ügyfeleket, és 1-2 ezer forintokat rányomjanak hátha bejön alapon :)))
PSZAF-nak, GVH-nak mindenképpen kell írni, költsék csak a mi adónkat az ilyen piti ügyek vizsgálatára. Sőt jobb lenne személyesen jelezni a problémákat. El lehetne menni még az ombudsmanhoz is, esetleg irány Strasbourg, az emberi jogi ügyek hivatala.
Egyébként meg igenis minden szolgáltatót figyelni kell, mint ahogyan a boltban is odafigyel az ember, hogy ne verjék át. Ha valami nem jogos, szólni kell. De nem hisztériázni... Ugyanis ez jelenti a választóvonalat a kooperatív viselkedés és az önző, nyafogó, hisztis, széthúzó, másokat anyázó, minden bajt másrafogó, önkritika nélküli viselkedésmód között, mely sajnos ma Magyaroszágra oly jellemző.

maybach 2009.04.14. 09:25:38

Jó ötlet a PSZAF-nek írni.
Egyszer tettem meg, hogy felhívtam őket. Meg is nyugtattak, hogy teljesen igazam van. Etikátlan, amit a bank művelt.

oncogito 2009.04.14. 09:29:31

@Féldecis Rezsim:
Nézd, ha neked egy pénztáros "véletlenül" rosszul ad vissza, aztán helyesbít, de azt is rosszul helyesbíti, aztán harmadszorra jól ad vissza -- hát nem hiszem, hogy a becsületességében bíznál és nem arra gondolnál, hogy bepróbálkozott...

oncogito 2009.04.14. 09:30:54

@Féldecis Rezsim:
Nem annak kellene természetesnek lenni, hogy figyelünk, hanem annak, hogy egy bank tisztességgel és törvényesen jár el!

Dax 2009.04.14. 09:31:06

@darthvad: de hát ha bele gondolsz, hogy van egymillió ügyfelük, és ezeknek csak a felével játszák el ezt, akkor rettenetesen nagy pénzek jönnek ki!!

helianthus 2009.04.14. 09:52:28

@darthvad: Én elhiszem Neked, hogy ez teljesen véletlen volt, Gizike rátenyerelt a Shift+ALt F8; Enter, ALTGR+F12+INS; Enter, Backspace-re, rákattintott a Számla kiválasztás, Számla módosítás, jóváhagy ablakokra, aztán puszta véletlenségből a kérem a jelszóhoz begépelte a 12 karakterből álló titkos jelszavát, és így merő véletlenek sorozataként, minden hátsó szándék nélkül módosult a hitelkeret. Majd ugyanez megtörtént esetleg más billentyűkkel, és pusztán véletelenségből levonták a módosítás díját.
Rájöttem, az RF bank SZMSZ-e csak a Galaxis trilógia lehet, és mindannyian az Arany Szív űrhajón dolgoznak, aminek a véletlenségi mutatója nagyon magas. :D

tixar 2009.04.14. 09:53:13

"Mindez fokozva azzal, hogy ha 15 napon belül nem járulok a BANK szine elé ellentmondani akkor automatikusan egyoldalúan módosítják a szerződést. Annyit tehettem, hogy telefonon azonnal felmondtam a hitelkeretemet..."

Gratulálok... Felajánlják, hogy vagy módosítják, vagy nem (mert akkor nem drágább), de a panaszos mit csinál? *Felmondja* a hitelkeretet hogy mégis legyen szerzõdésmódosítás, aztán meg nyafog.

Én meg úgy jártam Unicreditnél, hogy megszüntettem a számlát, és kértem, utalják át a pénzem máshova. Utalták is, 2000-ért, pedig neten át ingyen tehettem volna. Hülye voltam? Az.

Elektronikus cigi · http://www.edohanyzas.hu/?partner=3 2009.04.14. 09:56:42

Nagyon jó ez a kép, megmutatja a lényeget!

Krisztina (törölt) 2009.04.14. 10:04:15

Persze, a raiffeisen meg a sun, igazatok ven. De kerdem en, ha mindez az OTP-nel tortenik, visszautaljak a penzt elnezesek kozepette? Viszonylag nagy tetben mernek fogadni, hogy nem. Vagy csak a 200. level/telefon/asztalborogatas utan. De hogy alljon itt egy szep pelda kishazankon kivulrol: a banok mindenhol kocsogok. Nekem nincs hietlekrtyam a raiffeisennel, van viszont az USA-ban. Nem nagyzolasbol, hanem mert ott credit card nelkullath atatlan vagy, semmit nem lehet elintezni. Ugye, Hagyma? Namost, amikor hazajottem, ugy dontottem, nem szunetetm meg, mert kellhet az meg nekem. Minimalis aktivitast csinaltam vele, amit csekkel itthonrol postan egyenletiettem ki, ugy, ahogyan azt szeretik az amerikai bankok. Csakhogy ok leszarjak, hogy Europaba postaznak es innen oda vissza is kell ernie a csekknek, ezert ramvertek a kesedelmi kamatot. Aztan kiegyenlitettem a kesedelmi kamatot, kesedelmesen, amitol a kesedelmi kamat ujabb kamattal szaporodott. Igy fizettem 50$ heleytt 80$-at es mehetek panaszra a sohivatalba. Online nem tudtam utalni, mert europai cimet nem lehetett beirni a bank weboldalan. Hat igy...Tudom, nem vagyok siekeres ember :(

vape 2009.04.14. 10:11:00

@darthvad:
Szerintem meg éppen a te véleményed tükrözi legjobban a "széthúzó, másokat anyázó" magyar mentalitást. És pont ezt a viselkedést használják ki nagyban a vállalkozások (köztük a bankok) meg a politikusok: nem tudunk egységesen fellépni egy közös ügy érdekében.
Amíg a másikat vernik át, akkor a másik a hülye meg a hisztis. Ha téged húznának le kétszer is egymásután a bankban, boltban, stb., akkor biztosan azt mondanád te is, hogy "ejnye, biztosan csak véletlenül hibáztak". Én nem hiszem.
Itt a posztoló felháborodása teljesen jogos, én már az egész bankot otthagynám a helyében.

b[ALien] (törölt) 2009.04.14. 10:29:59

@ofélia. A lóleányálom tours tulajdonosa: a kőfaragók pont nem! Konkrétan van egy haverom
Az apja sírköves
Srác M5el jár,nagyon tele vannak
Én amúgy negyednapos vagyok
És csaltam,mer ma nem melózok
De én is szarul keresek,kolléga:)

Hozzá Szóló 2009.04.14. 10:32:55

Megérdemli mindenki, aki bankkal kezd :)

Zorgo 2009.04.14. 10:36:31

A BANK-os sztorikról én lassan könyvet tudok már írni.:( Augusztustól intézek lakáshitelt,így van némi tapasztalat.Van olyan bank ahol elmondták mit kérnek és kifordultam az ajtón:cégbírósági pecsétes társasági szerződést a cégtől ahol dolgozom..Komolyan,ezeknek elment az eszük.Nem elég az ingatlan fedezet,az életbiztosítás,a megfelelő fizu,brutális kamatmarzs..

Ringlósztár 2009.04.14. 10:54:33

Höhöhö, KH-nál dolgozó barátom mondja mindig, hogy a ráfázzon bank egy maffia, de a többi is.
Személyesen a CIB-et támogatom jelentősebb havi összegekkel kb. 9-12 éve, amikor számlát nyitottam nálunk, én voltam az ügyfél, akiért ők vannak, kb. az utóbbi 2 évben kicsit rosszabbak lettek a szolgáltatásaik, mint az OTP-nél volt 1995-ben. LOL.
Átlag 3 havonta próbálnak meg lehúzni párszáz vagy párezer forinttal, amiről az éjszaka folyamán sms-ben értesítenek (ezt a szolgáltatást én kértem :)) ezért már reggel felfokozott idegállapotban kezdem meg a kapcsolódó ügyintézést.
Eddig még mindig jóváírták az összeget, de nem gondolom, hogy darthvad 2009.04.14. 09:23:05 véleménye ebben az esetben mérvadó lenne.
Bankos-e vagy hülye-e vagy?
Minden szolgáltatást le kell te fogalmatlan ellenőrizni?
A polgárjog nem így ismeri, lásd biztalmi elv pl. megnéznélek, ahogy otthon figyeled a gázszolgáltató által szállított gáz fűtőértékét.

zapkorte (törölt) 2009.04.14. 10:55:14

@Krisztina: Bő tíz éve volt egy postabankos számlám, aztán munkát változtattam, és kp-ben kaptam a fizumat, de lusta voltam megszüntetni. Nulla forgalommal lement persze minuszba, mert számlavezetési díj (hogy miért kérték el, amikor se betét se kivét nem volt, azt inkább hagyjuk), perrel fenyegető felszólító levél hogy 000100,00 Ft tartozásomat három napon belül fizessem meg. Na ettől persze rohadtul beszartam, és kissé füstös hangulatban bebattyogtam a legközelebbi fiókba, letettem a százast az asztalra, és közöltem, hogy akkor a számla itt megszünik. Nem jó, mondta, mert ha befizetek 100 Ft-ot, akkor mozgás lesz a számlán, és 100 Ft kezelési költséget számítanak...

TheDude 2009.04.14. 11:08:49

Lehet, h furcsán hangzik, de szerintem a Raffi még a korrektebb bankok közé tartozik. Ennél jóval drágább, jóval kacifántosabb ügyeket éltem meg OTP ügyfélként. Ott elnézést sem kértek, még akkor sem amikor sorra jóvá kellett írniuk a pofátlan és alaptalan terheléseiket...

Fogyasztóvédő 2009.04.14. 11:53:42

Valóban minden bank szemét.Itt találtam a Vállalkozók Szövetsége blogján, egy nagyon jó anyagot a bankok és PSZÁF szemétkedéseiről a:

vallalkozokszovetsege.blog.hu/

É2I 2009.04.14. 12:29:11

@darthvad:
Hahhahh! Szerintem dógozgassál a bankodban, munkaidőben, oszt'ne ide írogass.
Vagy, ha írogatsz, ne f.szságokat.
Még hogy véletlen, az hogy téged fizetnek, na az, AZ.

darthvad 2009.04.14. 12:43:33

@vape:
Nem olvastál el figyelmesen. Én azt mondtam, hogy mindig figyelni kell, és ha valami nem oké akkor szóvá kell tenni. De nem mindegy milyen stílusban, ráadásul ha valahol elismerik a hibát és elnézést is kérnek akkor utána tovább háborogni és anyázni felesleges.
Én is sok hibával találkozom, szóvá is szoktam tenni. A feltételezésed viszont hibás, ugyanis én először - amíg az ellenkezője be nem bizonyosodik - némi empátiával azt szoktam feltételezni, hogy nem volt szándékos és rosszindulatú a tévedés.
Amúgy pedig ha személyesen ismernénk egymást, meglepődél, mennyire jó az érdekérvényesítő képességem nagy cégek és legfőképpen az állami szervekkel szemben. A környezetemben sokan tőlem kérnek segítséget nehéz ügyekben. Én kifejezetten híve vagyok az erős civil szférának.
Neked azon érdemes elgondolkodni, miért feltételezed rólam ennek az ellenkezőjét, ismeretlenül is alapban a rosszabbat feltételezve... :-o

?aztaaa? 2009.04.14. 12:47:12

Sziasztok,
nekem a bank egy számomra ismeretlen személynek elutalt a számlámról 75.000.-ft-ot. Egy hét után vettem észre, mivel nem nézem minden nap az egyenlegemet.Panaszomra egy hétre rá visszautalták.Semmi bocsi,elnézést,stb...szerintetek mit tudnék a dologból kisajtolni ha megfenyegetem őket a PSZÁF-el?

darthvad 2009.04.14. 12:47:58

@É2I:
Kedves egy ember vagy te hallod...
Én viszont akkor írogatok amikor akarok. 1 valaki van akinek mondhatod, mit és mikor írogasson, magadnak.
Rossz napokon otthon is ilyen kedves vagy?

É2I 2009.04.14. 12:59:47

@darthvad:
Azt írogatsz, amit nem szégyellsz! (Én is:)
Viszont a hozzágörbülésed nem az volt, ami.
Leírtad, hogy legyünk okosak, a bankok meg nem próbálkoznak, csak adminisztrációs hiba.
Na ja!
Érdekes módon a napi kamatot k.urva pontosan számolják.
Na. Én erre mondtam, hogy nyisd ki a szemed.
És jó napokon is osztom Irént. Ő a bűnba(n)k (sic!).

É2I 2009.04.14. 13:02:54

@darthvad:
Azt írogatsz, amit nem szégyellsz! (Én is:)
Viszont a hozzágörbülésed nem az volt, ami.
Leírtad, hogy legyünk okosak, a bankok meg nem próbálkoznak, csak adminisztrációs hiba.
Na ja!
Érdekes módon a napi kamatot k.urva pontosan számolják.
Na. Én erre mondtam, hogy nyisd ki a szemed.
És jó napokon is osztom Irént. Ő a bűnba(n)k (sic!).

É2I 2009.04.14. 13:03:57

Csókoltatom a homár szervert!

neet- 2009.04.14. 13:23:45

@Impega: oké, okés, szarul hát, de most nem panaszkodni jöttem, hanem dicsekedni. Ládd, a kőfaragók és balettesek is hasonlóképp.
És a sajtkészítők vajon mit keresnek?
Meg úgy általában a tejipari dolgozók..?
:D

twilight zone 2009.04.14. 13:25:09

ez érdekes.
anyámékkal hasonló történt egy hete: jött a levél, nekik csak háromszorosára emelték volna a hitelkeretet, de ugyanezzel a "ha-nem-jelez-vissza-elfogadja"-módszerrel. nekik pont jól is jött volna, mert fűnyírót akartak venni. a visszajelzési idő eltelte után megkapták az infot, h 04.01-től rendelkezésükre áll az összeg. aznap el is indultak, megvették a fűnyírót, aztán jöttek az sms-ek apám telefonjára, h ennyi meg annyi minuszba ment, mikor egyenlíti ki, meg pénzt se tudtak levenni. kiderült, h nem emelték meg a hitelkeretet. se másodikán. se harmadikán. akkor apám elkezdett telefonálni, úgy 2 nap ügyintézőzés után sikerült kideríteni, h vki a raiffeisennél elkezdte ezeket a hitelemeléseket küldözgetni, gyakorlatilag rábökéses módszerrel (vagy sztem ami valószínűbb, számlaforgalom alapján összeszedte a vélhetően hónapról hónapra élő ügyfeleket) és bekínálta őket a hitelemeléssel.
az utolsó hírek szerint az ügyintézőt kirúgták, a lóvé almás, anyámék meg majd eszik a fűnyírót.

ps.: nem értek egyet a családom pénzügyi hozzáállásával, szal ebből a szempontból megspórolhatjátok a fikázást.

W Joe 2009.04.14. 13:31:45

Föl, föl, ti rabjai a földnek,
Föl, föl, te éhes proletár!

Mao elvtárs · http://diamondhostess.hu 2009.04.14. 13:54:53

Azt hiszem nyitok egy bankszamlat a Raiffeisennel, majd egyoldaluan szerzodest modositok irasban. Aprobetusen, hogy ne vegyek eszre. Valami olyasmire gondoltam, hogy a hitelkeretem legyen havonta ketmillio, a torlesztes tetszoleges reszletekben tortenjen es kamatot ne szamoljanak ra. Ha egy ugyintezo elkeveri es a fentieket korrektnek tartjak, a sajat szabalyzatuk alapjan nyertem...

darthvad 2009.04.14. 14:12:32

@É2I:
Egészen pontosan én azt mondtam, oda kell figyelni, bankra is, boltra, is, állambácsira is.
A bankok pedig véleményem szerint úgy általában igencsak lehúzósak, de ez köztudott. Viszont a módszerek nem ilyen kicsinyesek. Az igazi lehúzásokat reklámozzák, azaz még büszkék is rá. A hitelkártya mint csalóka napfény a legjobb példa talán.
De hát egy olyan országban, ahol még az a bizonyos kölcsöntházhozszállítós cég is megél...

Jandra Martens 2009.04.14. 14:46:40

Ráfázol Bank. Velünk nehezebb. Én mindig mondtam.
Én is azt hittem, a matek, az matek. Oszt kiderült, hogy nem. 2 párhuzamosan futó CHF-es autóhitelemből érdekes módon csak a Ráfázolos emelkedett a "válsághiszti" miatt az egekbe, a másik nem. Hm....

6thGear 2009.04.14. 15:05:36

Nem védem a Rafit,sem a többit,de engem felhívtak,hogy mennyi lesz a következő ciklusban a törlesztőm,kérdezték tudom-e fizetni,ha nem,akkor menjek be és tatálunk megoldást,stb.És mindezt írásban is közölték.Azt gondolom ez így kerek.
Szemben az OTP-vel,egyik barátom lakástörlesztője szó nélkül a DUPLÁJÁRA(!)emelkedett,egy rohadt szót nem szóltak róla.A Rafi legalább szólt előtte (jóval előtte)hogy mire számíthatok.
Úgytudom,hogy páran össze is fogtak,is perre mennek az OTP ellen,mert az ügyvéd szerint van esély.Arra meg illenék figyelni,hogy a banknak te tartozol,mert helyetted fizetett ki valamit,ezért cserébe ő írja a szabályokat.Ha nem tetszik ne vegyél fel hitelt..

az igazi MPL melegebb éghajtra költözött. lö pá! ( 2009.04.14. 15:26:22

@6thGear: nem jófejségből hívtak. azért hívtak, hogy jó sok pénzért találjanak olyan megoldást, amin még nagyobbat lehet perecelni.


svájciban vagyok adós, már majdnem a dupláját fizetem az árfolyam miatt. egyelőre bírjuk, bár kevesebb jut frutira.

kiszámoltuk kérésemre!!(együtt a bankkal), hogy átkonvertálni forintra, vagy más típusú hitelre mi történne.

hát akkora de akkora hatalmas és égbekiáltó ordas szopás lenne, hogy röhögnöm kellett. ezt monduk sejtettem, de szépen le is vezették.
röviden: még többet fizetek vissza összességében még tovább, forintkamatban, ami még katasztrofálisabb.

így maradok a fenekemen, és mivel nem vettem igénybe a szó szerint hihetetlen egyéb megoldásokat.

és mit várt a barátod? bejelentik írásban, hogy emelnek, és harminc napon belül írásban válaszolhat,hogy akarja-e? és ha nem akarja? akkor is szívás, mert akkor csengetni egy összegben + büntetés az előtörlesztésért, zárásért stb.

egyetértek, ahogy írod: nem az írja a szabályokat, aki tartozik.

geert 2009.04.14. 15:35:29

velem is megcsinálták. le is mondtam az egészet úgy ahogy van. a lemondás díjából vegyen rákot az ötletgazda.

holex · http://fred-basset.blogspot.com 2009.04.14. 15:44:54

@maybach: és gondolom a dolog ennyiben is maradt,mert hát a PSZÁF miért is húzna újjat a bankokkal (pontpsabban: miért is merne újjat húzni), nem igaz? :)

۝merta-X 2009.04.14. 15:48:18

Óvatosan a kommentekkel. Az új Clive Owen filmben ő egy InterPol nyomozót alakít, aki egy K&H nevű bank után nyomoz (nem vicc), és az ellenérdekelt felek még a jövő hét keddet is ripityomra géppisztolyozzák ezmiatt.

A filmben a bank aktuálisan a hitelválság mesterséges gerjesztésén fáradozik, és Clive megpróbálja megfingatni őtet.

megélhetési SÜNöző (retro homározó) 2009.04.14. 21:03:56

"Hogy a sün keljen ki a belükben!"

Ezért az egy mondatért már megérte végigolvasni a posztot!

Lala bá ' 2009.04.30. 16:55:27

Egy banki anonim alkalmazott megsúgta nekem , hogy a kereskedelmi bankoknak a különböző pénzműveletekre és ezekhez kapcsolódó adminisztrációra felszámitott dijai igencsak komoly jövedelmet jelentenek. Érdekelne, hogy egy az éves mérlegükben a bevételüknek vajon hány százalékát teszi ez ki ? Ami számomra visszataszitó, az hogy pl a hitel és betéti kamat különbsége nem elég nekik a költségeik fedezetére, hanem a legkülönbözőbb cimenen dijakat számolnak fel. Hogy mennyire visszás ez azzal lehetne bemutatni, hogy ha te pl. vásárolnál egy cipőt akkor az ár kifizetése mellett még fizetnél azért, mert a pénztáros beütötte a pénztárgépbe az árat, elvette tőled a bankót, kinyitotta a pénztárgép fiókját, kivette a visszajáró pénzt és leszámolta neked. A csomagolásért is járna külön dij.Továbbá az egész vásárlási múvelet alatt eltelt időre esően az igénybevett alkalmazottak bérét, a világitási, télen fűtési dijat, nyáron a klimatizációjét, na meg a biztonsági őr éberségéért még külön iskéne fizetni. Ja, ha pedig még bevásárló kocsit is igénybe vettél akkor azért még külön is. Sőt használtad a parkolóját, akkor pedig még külön. Hát uraim és hölgyeim ez különbözteti meg az ügyes bankárokat a naiv néptől, magamat is beleszámitva. A piacgazdaságtól joggal feltételezni lehetne, hogy a konkurencia versenyt teremt a bankok között is. Úgy látszik azonban , hogy a bankok egy csapat. Mindegyik alkalmazza a különböző trükkös költségek felszámolását a mi kontónkra. Nagyon-nagyon kellene már egy szegények bankja. Nem csak beszélni kellen róla, de állami segitséggel létre is kellene hozni.

gabcika 2009.06.06. 23:00:34

@TheDude:
Véleményem szerint is, ha a Rafi hibázik, elismeri és jóváírja... sokan ezt sem teszik meg!

bbt62009 · http://www.pannon.info 2009.07.30. 11:57:51

Namcsak a Raiffeisen problémás:

"Szégyenlistán" a CIB Bank
A CIB Bank Zrt.-t elmarasztalta a Budapesti Békéltető Testület

A CIB Bank Zrt. egyik ügyfele 2008. november 7.-én internet bankon kezdeményezte a CIB Ingatlan Alapok Alapja befektetési jegyeinek visszaváltását amit a bank nem hajtott végre és az ismert PSZÁF felfüggesztés miatt ez a fogyasztónak kárt okozott. A bank telefonos beszélgetésekben kártalanítást ígért de később ezt változó indokokkal megtagadta.

Az ügy a Budapesti Békéltető Testület elé került, amely BBT/6/2009. számú határozatában kötelezte a bankot az ingatlan jegyek 2008. november 24.-i árfolyamon történő visszaváltására (megtekinthető: www.pannon.info).

Ezen túlmenően megállapította a következőket:
• Az bank az Ingatlan alapját a fogyasztókat megtévesztő módon reklámozta és vonzó befektetésként tüntette fel még 2008. november 7.-én is.
• A Bank nem tagadhatja meg a fogyasztókkal készült hangfelvétel kiadását, és azt adja ki az ügyfélnek.

Ezzel szemben a CIB Bank Zrt:
• A megtévesztő reklámozást még 2008 végén is folytatta és a fogyasztókat megtévesztette mivel az ingatlan alapot az állampapírokhoz hasonlóan vonzó és biztonságos, de annál nagyobb hozamot ígérő befektetésként mutatta be akkor amikor azok árfolyama már folyamatosan csökkent. Kockázatát az állampapírokéhoz hasonlónak állítja be.
• A Bank nem hajlandó kiadni az ügyféllel készült hangfelvételt.
• A CIB Bank nem rendezte az előírt árfolyamon a jegyek visszaváltását és azokat csak 2009. áprilisában váltotta vissza az előírtnál jóval alacsonyabb árfolyamon ami a fogyasztónak jelentős kárt okozott.

A fentiek alapján a CIB Bank Zrt. joggal szerepel azon cégek "szégyenlistáján" amelyek a a Budapesti Békéltető Testület (BBT) honlapján is helyet kaptak. Ezen azon cégek szerepelnek akik nem hajtják végre a BBT határozatát és a fogyasztó jogokat semmibe veszik.

További információ a www.pannon.info oldalon!
süti beállítások módosítása