Zoltán makacs ember, határozottan meg van róla győződve, hogy az "autópályamatrica" ellenőrző szelvényét, amit ugye ő ellenőriz az aláírásával, igazából a benzinkutasnak kellene ellenőriznie visszakérdezéssel. "Biztos, hogy lát, nem csak néz?" vagy "Mégis, hányat írunk?!" vagy valami hasonlóra gondolhatott. Azon is felettébb kiakadt, hogy miután az ÁAK méltányosságból el akarta engedni a büntetését, ki kellett volna csengetnie ezer forintos adminisztrációs díjat. "Kiszolgáltatott embertársai" okulására következik összeesküvés elmélete, amely szerint a benzinkutasok összejátszanak az ÁAK-val. Félelmetes:
Az Állami Autópálya Kezelő Zrt küldött részemre egy levelet, Felszólítás elektronikus pótdíjfizetésre címszóval. 2009.március 17.-én 07 óra 34 perckor tankoltam és pálya matricát vásároltam a Budapest 12. km-nél lévő Shell Hungary Zrt 0040-es számú töltő állomásánál. Ez az M3-as autópálya kivezető szakaszánál van, Gödöllő irányába. Kora reggel volt, indultam Sátoraljaújhelyre. Eszembe nem jutott ,hogy milyen nagy bajba keveredtem. Miután munkámat elvégeztem, visszatértem Budapestre, és folytattam mindennapjaimat. Most, hogy e levelet megkaptam kiderült, hogy a matricát számomra kiállító pénztáros elírta a rendszámomat az ellenőrző szelvényen. A rendszámom GRM és a pénztáros DRN betűjeleket írt.
1. Ha matricát veszek nem diktálok be más rendszámot, kellemetlen helyzetbe hozva magamat
2. Ha nem volt érthető akkor a pénztáros miért nem kérdezett vissza..ha esetleg elérthetőek a betűk..azonos zöngésüek..
3. Mivel tankoltam is, nem vette a fáradtságot , hogy a kútállásra tekintsen, ami neki jól látható az ablakból a pénztártól..
4. Ha rám kérdezett volna, akkor kiderült volna az elírás..
Azért írtam le ezeket a megállapításokat életszerűen, mert a levél kézhezvétele után felhívtam az Autópálya kezelőt persze..percekbe tellett mire az ezt nyomja, meg azt a menüpontot nyomja után hosszas bizonytalanság után egy női hang vette fel a telefont, de előtte figyelmeztettek, hogy veszik a beszélgetést
A hölgy elmondta kerek perec, hogy én vagyok a hibás, mert aláírtam és ezért én vagyok a felelős. Persze elnéztem, akkor ott eszembe nem jutott, hogy a rendszámom, az elmondásom után és a gépkocsi láthatósága után is elírható tehát mint mondtam, ha a pénztáros a munkáját figyelemmel végzi akkor felhívja a figyelmemet, hogy aláírás előtt ellenőrizzük le a helyességét a betűket és a számoknak, s így kiderül , hogy a pénztáros elírta. Mivel ez nem történt meg, így nem derült ki az elírás.
Szóval a hölgy jól kioktatott s rám förmedt a telefonba, hogy ez az eljárás, mert aláírtam, engem terhel a felelősség. Kértem, de nem enyhült, s közölte,hogy be kell mennem valamelyik kirendeltségükbe és méltányossági alapon majd megszüntetik a bírságot. Hiába mondtam, hogy nem csak én vagyok a potenciális felelős az ügyben, közölte akkor is ez van. Kérdeztem mi van akkor ha nem fizetem ki az ezer forintos adminisztrációs díjat amit kérnek az eljáráshoz, közölte akkor addig marad a Pótdíj megfizetés állapota. Erre mondtam, jó akkor maradjon megyünk bíróságra. S letettem a telefont.
Beültem autómba, s elmentem a Shell kútra, ott kértem a kútvezetőt. Megjelent egy nő aki kútvezetőnek neveztette magát, ellenben velem, aki bemutatkoztam, azt kaptam tőle, hogy ő a kútvezető. Elmondtam neki, segítséget kérek, mert az egyik pénztárosa elírta a rendszámomat amiből kellemetlenségeim adódtak.
Röhögve közölte ismeri az ilyen helyzeteket, és az ő alkalmazottai nem szoktak ilyen hibákat elkövetni, én vagyok a hunyó. Próbáltam elmondani az én meglátásomat is az üggyel kapcsolatban, de nem érdekelte mis pacsulis, vastag alapozós kútvezetőt. Kértem, hogy ha megyek rendezni az Útkezelővel a papírokat, a keletkező eljárási díjat fizesse meg, mert szerintem a pénztáros hibázott. Közölte, hogy az biztos nem hibázott, én figyeljek jobban legközelebb. Közöltem vele, hogy köszönöm a hozzáállását, majd hirdetni fogom, hogy milyen korrekt kút ez.
A levélben melyet ma kaptam, feltűnő, hogy szerepeltetve van idézem
"Az úthasználati jogosultság szigorúan forgalmi rendszámhoz kötött, ezért amennyiben ön rendelkezik az ellenőrzés időpontjában érvényesnek tekinthető úthasználati jogosultsággal, kérjük ellenőrizze, hogy a vásárláskor aláírt ellenőrző szelvényen, illetve elektronikus úton történt vásárlás esetén a visszaigazoláson szereplő rendszám ,megegyezik e a jármű tényleges hatósági jelzésével. Az úthasználati jogosultság vásárlásakor az adatbázisban tévesen bekerülő adatokért az ellenőrző szelvényt aláírásával igazoló személy a felelős."
Tehát ha bemegyek venni egy kútra matricát, akkor a pénztáros azt üt a szelvényre amit akar, akár valótlan adatokat is annak ellenére, hogy a kérdésre, hogy mi a rendszámom , s én elmondom, hogy GRM, ő erre DRM- et üt be. Akkor ezek szerint nem értette, mivel el is írta. A kút vezetője miss pacsuli vastag alapozós csak így nevezem, mert nem mondta becses nevét..pedig kapásból kijelenti, nem az első a kúton az ilyesmi, mert ismeri az eseteket, és mindig a vásárló a hülye.
Szóval ez a számomra azt jelzi, hogy meg van beszélve, hogy a kútról mennek az ügyfelek az Útkezelőhöz. Mert ezen az alapon én is gondolhatok bármit. Ők azt gondolják én vagyok a hibás miért nem néztem meg mi lett a szelvényre írva.
Nem beszélve arról, hogy kiküldenek egy felszólítást, amiben végig fenyegetnek,holott még azt sem tudják mi van a történtek mögött, de már utalnak a levélben, hogy ha elírás van. Hát nem én írtam el. Aztán van benne egy csekk, de nincs összeg rajta. Van viszont különböző kategóriás besorolás, ami nem egyértelmű. Ha lekérték az adatainkat ami alapján a gépjárművet beazonosították, ott szerepel a gépjármű ide vonatkozó tömege, súlya, ami alapján kiállították ezeket a díj kategóriákat. Tehát ha én most nem tudom melyik kategóriába sorolódok, akkor mivel felszólításuknak eleget akarok tenni, tévesen fizetek be, amiből ha keveset akkor további problémáim, ha többet, akkor anyagi károm keletkezhet.
Szóval jól össze van kuszálva.
Az Útkezelőnél kértem, hogy vegyék fel jegyzőkönyvbe a panaszaimat, de közölték nekik nincs erre kapacitásuk, mert nem ezzel foglalkoznak, kérdésemre, hol tudok panaszt tenni ez ügyben, -nem tudjuk- volt a válasz. Szóval nagy dolgokat nem várok, de már elegem van belőle, hogy mindenért a vevőt okolják s ha panaszunk van, elhajtanak.
Biztosan sok ilyen panasz van, s sértett is, mert vannak becsületes emberek sokan, de nem akarok helyettük, vagy a nevükben beszélni, de ezek az élethelyzetek legyenek tanulságosak sok védtelen és kiszolgáltatott embertársam számára.
Nem akarok sokat, csak normális emberi hozzá állást, mert ezek a szereplők, akik kijelentik, hogy én vagyok a hibás és már- már bűnözőként kezelnek, elfelejtik, hogy egyik nap nekem másik nap nekik. Szóval felháborít és hányingerem van ettől , és ilyen magatartástól.
Tisztelettel: Zoltán
homár molla 2009.04.15. 14:13:19
KáposztaMedve 2009.04.15. 14:14:26
RosszQtya · http://indafoto.hu/rosszqtya 2009.04.15. 14:14:28
ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.04.15. 14:15:17
Bazmeg amikor aláírtad akkor nem láttad hogy más a rendszám?
A kútról meg lehet hogy nem is látszott az autód rendszáma.
homár molla 2009.04.15. 14:16:44
prokee · http://blog.prokee.hu 2009.04.15. 14:18:58
A GRM rendszám az nem GÉ-ER-EM, hanem Géza, Robi, Márton. Oszt nincs gond.
Widár 2009.04.15. 14:19:03
Widár 2009.04.15. 14:20:08
prokee · http://blog.prokee.hu 2009.04.15. 14:20:10
Visszakérdezek: Gécézsézséjéjéjé ?
Harmadik ilyennél le tudja betűzni...
KáposztaMedve 2009.04.15. 14:22:14
epeficam 2009.04.15. 14:25:30
1, 2, 3, 4 kihúzva.
1: Mi a f!szért nem képes ránézni a matricára?
KáposztaMedve 2009.04.15. 14:25:35
1 - érthetően beszélek
2 - megnézem mit írok alá
Vajon mit gondol a posztoló, miért kell dolgokat aláírni? Azért mert ezzel igazálolják, hogy igenis látta a rendszámot, látta az összeget.
Ha valaki birka akkor tudjon rá. Ne akarjuk már ezer forintért bíróságra menni!
betépett felhasználó 2009.04.15. 14:25:39
el se olvasom!
gelsystem 2009.04.15. 14:26:03
te voltál a balfax!!!ez FONTOS!
nem írunk alá semmit elolvasás nélkül!
neked nem volt gyerekszobád????
a túróÉ kell itt hőbörögni
.
.
eltúráztál a benzínkútra, lefolytattál egy hosszú telefonbeszélgetést, szívod itt a vérünket, ahelyett, hogy:
bassssza meg, én voltam a balfék, becsengetem azt az ezrest, oszt kussolok, nem itt nyomulok világ csúfságára..................!!!!
Pema 2009.04.15. 14:26:14
De ez alap, hogy a posztoló a hülye :)
hatesz 2009.04.15. 14:27:28
Te sohasem olvasod el azt, amit alä
hatesz 2009.04.15. 14:30:40
Vadäszvadäsz...
ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.04.15. 14:30:59
Ha nem basznak meg ne kelljen már fizetni...
Vagy Zentrum módjára nekiállnak esetleg 1000Ft-os eljárási díjas csekkeket küldözgetni?
betépett felhasználó 2009.04.15. 14:31:39
Druszikam, megmondom en neked hova indexelj jo idobe:
a BALFASZOK KATEGORIAJABA!!
(megneztem, alairtam, nem lattam, nem irtam ala, de megis stb.) es meg ki is homarozom, hogy szegyent hozzak a zoltan nevre...
ezert nem vagy haver, haver.
az igazi MPL melegebb éghajtra költözött. lö pá! ( 2009.04.15. 14:32:12
amikor T. Macikáék mentek külföldre a mighty-ra, ott a néni minden bötűt külön hangosan visszaolvasott, és nem is tudtunk volna tévedni, csak akkor, ha valami fatális véletlen folytán egyformán vagyunk süketek, vagy írástudatlanok. aztán külön figyelmeztetett élőszóban, hogy olvassam el a rendszámot, és csak akkor írjam alá, ha helyes.
szóval olvasd el a rendszámot.
az autópályakezelőt nem érdekli, hogy hány éves a kapitány és miért pont annyi. más rendszám, más matrica. ilyen eccerű.
azért reménykedj, hogy a homáros megjelenés miatt talán eltekintenek az ezer forinttól.
de ha ragaszkodsz a bírósághoz, nem állsz jól, mert be kell bizonyítanod, hogy ő elértette. te meg bevallottad, hogy nem olvastad.
É2I 2009.04.15. 14:33:19
A jóhiszeműség nem ide lett kitalálva.
De ne aggójd, jön még csekk gyorhajtásról is! Igaz nem a te autód lesz rajta, de a rendszám egyezni fog :P
hatesz 2009.04.15. 14:37:33
@az igazi, az egyetlen mamapicilánya/mpl: ezer forint tanulopenzt ne adj mär vissza...
az igazi MPL melegebb éghajtra költözött. lö pá! ( 2009.04.15. 14:40:29
Impega 2009.04.15. 14:42:40
Stipistopi Te vagy a hunyo. De ez barkivel elofordulhat aki nem nezi meg a papirokat, amit alair.
Bocsi
maincoon © 2009.04.15. 14:42:52
sőt egyszer - Hagyma kedvéért/a PÁROM volt kötelezve arra, hogy a rendszámot ráírja a szelvényre, majd onnan vitték be a gépbe.
a posztoló meg saját békességéért tanulja meg átolvasni amit aláír!!!! brrrrr
amúgy előkerültem :D
pengusz 2009.04.15. 14:43:16
Te voltál a hibás!
Amikor matricát veszek (ált. ÖMV), akkor a rendszám bediktálása után a pénztárgép kijelzőjén ellenőriznem KELL, hogy stimmel-e a dátum és a rendszám! Addig nem nyomtatnak ki semmit.
Aláírtad az ellenőrzőszelvényt?
Benézted....
moli 2009.04.15. 14:45:33
(egyebkent miert nem a vasarlo irja be a sajat rendszamat?)
moli 2009.04.15. 14:46:17
@Zoltán: ha ala kellett irni, akkor csak es kizarolag te vagy a hibas. csak es kizarolag. senki mas.
(egyebkent miert nem a vasarlo irja be a sajat rendszamat?)
maincoon © 2009.04.15. 14:48:25
amúgy meg: pénztártól való távozás után reklamációt nem fogadunk el
Joco74 2009.04.15. 14:49:40
Mindenki más hibás...deteneeeeeem...
Tapsikoltam volna örömömben, hogy csak az adminisztrációs díjat kell kifizetni...
Aki legalább egy rápillantás nélkül ír alá valamit megérdemel 1-2 sünt.
AlulírottFentemlített 2009.04.15. 14:51:37
Ha igen, akkor keresse meg a DRN-es rendszám tulaját és adja el neki a "matrica" bizonylatot!
A káposzta is megmarad és az ÁAK is jól lakik :-)
Egyébként sünt!
betépett felhasználó 2009.04.15. 14:53:30
Bevagunk egy bombasztikus cimet, oszt alatta folyik a jo lapos story.
Mi az hogy "paranoid ugyfel... " stb?
cimbol itelve arra gondoltam, hogy bogyoit idoben BE NEM SZEDO szatir palyamatricaval a pucer seggen 10eneves kisracokat molesztal az arkadok alatt, erre meg bevagod ezt a balfek levelet.
Legalabb a cimet osszhangold a tartalommal.
Olyan nehez kiirni, hogy
BALFEK UGYFEL ISMET SZIVOTT
??
bizisten felmondom a berletem, ha meg 1x ilyen behuzosan adod el a lapot.
É2I 2009.04.15. 14:54:04
Üdv a fedélzeten! :)
ezoli83 2009.04.15. 14:54:13
az igazi MPL melegebb éghajtra költözött. lö pá! ( 2009.04.15. 14:54:24
írok a homárnak
staropramen 2009.04.15. 14:55:25
Amúgy is rendes idióta lehetsz, ha ezzel a történettel elő mersz állni.
Pontosan azért nyomják az ellenőrző szelvényt az orrod elé. hogy nézd meg és ha jó , írd alá.Gondold el, milyen egyszerű elírni a két betűt, pláne,ha fakó hangon elzümmögik.
Lehet, hogy a kasszás hibázott, mert nem mondta, hogy ha nem jó NE írd alá.
elwood 2009.04.15. 14:55:44
1) Pénztáros beüti, rámutat a felém világító betűkre "Jók az adatok ?"
2) Kinyomtatja az aláírandó cetlit "Kérem nézze meg jó-e a rendszám és a dátum" ha jó aláírom.
Zoltán elcseszte, már csak abban reménykedhet, hogy a ÁAK dolgozói összedobják neki a büntetést.
az igazi MPL melegebb éghajtra költözött. lö pá! ( 2009.04.15. 14:56:00
nem kell
tovább kell görgetni az oldalt
kéremkapcsojjákki
hatesz 2009.04.15. 14:57:49
meg idezi is a levelet, hogy alätämassza nemigazät... mondom öngol!
Az a szemet kutas meg nem nezte meg a kinn ällo autodat! Mer honnan kellene tudnia/mit erdekli öt, hogy erre a kocsira vagy netän egy mäsik kocsira veszi a matricät? Eszebe nem jut a kedves posztironak, hogy ö hibäzott. Nehez beismerni, mi?
jäääj kerem kapcsolja ki...
hatesz 2009.04.15. 14:59:25
meg idezi is a levelet, hogy alätämassza nemigazät... mondom öngol!
Az a szemet kutas meg nem nezte meg a kinn ällo autodat! Mer honnan kellene tudnia/mit erdekli öt, hogy erre a kocsira vagy netän egy mäsik kocsira veszi a matricät? Eszebe nem jut a kedves posztironak, hogy ö hibäzott. Nehez beismerni, mi?
jäääj kerem kapcsolja ki...
VilMarci 2009.04.15. 14:59:38
az igazi MPL melegebb éghajtra költözött. lö pá! ( 2009.04.15. 15:01:35
miért lépjek be ha bent vagyok??
Harlequin 2009.04.15. 15:02:16
Impega 2009.04.15. 15:02:18
Leadfoot 2009.04.15. 15:02:44
hatesz 2009.04.15. 15:04:38
a kedvenc mondatom:
"Ha rám kérdezett volna, akkor kiderült volna az elírás.." Ha esetleg kinyomtatva az orrod alä teszi, akkor nem????
Na jo, nem bantom toväbb posztolot, talän räjött mär, hogy a hiba az ö keszülekeben van.
HogynePersze 2009.04.15. 15:05:34
maincoon © 2009.04.15. 15:07:02
@Impega: dolgozgatok, közben a húsvéti programjaimat próbálom kipihenni (sástó - kalandpark, eger - szépasszonyvölgy). iszunk egy kis fincsi vörösbort? ;)
akyyy 2009.04.15. 15:07:18
elwood 2009.04.15. 15:08:20
Siendor 2009.04.15. 15:09:41
Impega 2009.04.15. 15:11:59
leslie nilsen (törölt) 2009.04.15. 15:12:36
ezé kellll megnézni a nyugtát........
2009.04.15. 15:15:48
Pitta2 2009.04.15. 15:20:04
Mi lenne ha észrevennéd, hogy TE hibáztál. Persze megpróbálhatod rákenni a kutasra, de nem megy. Ezt buktad. Menj nyugodtan a bíróságra, majd elbukod. Saját ügyvéd, perköltség, stb. Hajrá.
Először magadra figyelj és csak utána másra. Egy szép magyar közmondás jutott rólad az eszembe: Könnyebb a más szemében észrevenni a szálkát, mint a magunkéban a gerendát.
Üdvözöl egy atós, akinek még nem írták el a rendszámát (a shellnél sem).
maincoon © 2009.04.15. 15:26:04
tlantos 2009.04.15. 15:27:50
m e o w · http://eletfalun.blog.hu/ 2009.04.15. 15:30:26
Impega 2009.04.15. 15:30:47
REAgent 2009.04.15. 15:32:00
Ha meg fizetni akar valaki mindenáron:
1. A4-es lapra 190-es betűmérettel kinyomtatni a rendszámot (pont kifér, kipróbáltam)
2. odadugni a kútdroid orra alá
hátha azt nem írja/hallja el.
silent76 2009.04.15. 15:37:58
2009.04.15. 15:40:49
Egyertelmuen a postolo a hibas... amugy is lehet sms-ben vasarolni, sokkal egyszerubb, gyorsabb, nem kell alairni, nincs tevesztes.
Harlequin 2009.04.15. 15:41:49
2009.04.15. 15:43:10
Alfa-Charlie-Zulu hívja Freddie-Tangó-Deltát.
i hate the police (törölt) 2009.04.15. 15:46:18
RedWing 2009.04.15. 15:49:27
Saját balf@szságodon vagy felháborodva???
Legközelebb olvasd is el, hogy mit írsz alá! Ennyi.
DEW3yl · http://dew3yl.wordpress.com 2009.04.15. 15:52:33
Banonym 2009.04.15. 15:52:37
Ebből a postból inkább a hibát be nem ismerő júzer jön át...
(más kérdés, hogy a legtöbb kutas rámutat a kijelzőre, hogy jó a rendszám? biztos?)
maincoon © 2009.04.15. 15:53:05
megyek fodrászhoz, remélem holnap több időm lesz :)
REAgent 2009.04.15. 15:59:01
Impega 2009.04.15. 16:01:56
szabopal · http://szabopal.com/ 2009.04.15. 16:08:27
annál a kútnál szoktam én is tankolni.
mindig megkérdezi az eladó, h. helyes-e a rendszám.
ha meg mégis rosszul ütné be, és én sem venném észre, akkor szemben meg ott az autópálya mérnökség H-V 0-24
Nelson. · http://nelson.blog.hu 2009.04.15. 16:09:26
Látnok 2009.04.15. 16:10:18
Aki nem fizet, a nemfizetésért is fizessen, és utána annak a befizetéséért is értelemszerűen fizessen! Ha megkerül a DRN autó tulajdonosa, és azt nyilatkozza, hogy nem volt akkor az autópályán, akkor azért is fizessen! Ha nem kerül meg, akkor meg azért fizessen, mert nem jelentkezett!
Magyarország! Én így szeretem!
Nelson. · http://nelson.blog.hu 2009.04.15. 16:14:21
2009.04.15. 16:14:33
Csokis · http://csokis.blog.hu 2009.04.15. 16:18:35
Brummm 2009.04.15. 16:20:28
Látnok 2009.04.15. 16:21:25
(Éééééééén)
Nelson. · http://nelson.blog.hu 2009.04.15. 16:22:47
Zep 2009.04.15. 16:24:41
Örülj, hogy veled legalább méltányosak voltak bazmeg!
Brummm 2009.04.15. 16:25:40
KáposztaMedve 2009.04.15. 16:29:51
De például működhet ez jól is, például tömegközlekedési társaságoknál a bérlet bemutatási díj. Hasonló dolog, de ha nem szednék biztos lenne sok emberke aki, sohasem hordana bérletet, majd ha jön a bünti, akkor bemutatja.
Nanemá 2009.04.15. 16:31:58
Impega 2009.04.15. 16:33:22
The Good Boy 2009.04.15. 16:35:39
ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.04.15. 16:36:59
Szerintem ugyanakkora faszság ezért pénzt kérni mint a bérletbemutatásért.
Ha visszaélés lenne belőle kutas ismerősökkel, azt meg ki lehetne szűrni...
É2I 2009.04.15. 16:43:21
Én is utálom az ilyen tenyérbemászó vigyorgókat.
Ahelyett, hogy normálisan elmagyarázná, hogy mi a teendő és hogy ilyen esetben mit lehet tenni.
Bár azt is el tudom képzelni, hogy Zoltán se kis arcal próbálkozott, és ezt kapta.
É2I 2009.04.15. 16:48:28
Mondjuk a bérlet bemutásért pénzt szedni, nem éppen etikus.
Viszont sok trehány embert szoktatott rendre.
És az aznap vett bérlet nem elfogadása helyes. Egyértelműen a rendszeresen bliccelő próbálkozása.
Bubu80 2009.04.15. 16:50:38
ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.04.15. 16:51:36
Pont elég szopatás az hogy be kell mászni a BKV / PTRT / kiskutyafaszához és sorbaállni.
KáposztaMedve 2009.04.15. 16:53:03
Nekem volt pár éve egy ilyen ügyem a DKV-val, nem volt nálam a bérletem, 2 nap múlva bementem bemutattam, és 200 forintba került.
Mint írtam túlzás az ezres(esetleg jogtalan is), de aki arra sem képes, hogy amit az orra alá nyomnak aláírni azt elolvassa, hát komolyan...
A visszaélés eszembe sem jutott.
Impega 2009.04.15. 16:59:22
É2I 2009.04.15. 17:04:17
Viszont, ha a saját oldalról megnézed, akkor megtanulod, hogy a bérletet tartsd olyan helyen, ahol nem hagyod otthon.
Ettől még én se tartom jogosnak pénzt kérni érte. Nyilván előfordulhat, hogy otthon maradhat.
É2I 2009.04.15. 17:09:44
"Megveszed és máris otthon hagyod, ne neee!" logikán alapulhat a dolog."
Inkább, azon rendszeres bliccelőknek köszönhetően, akik csak akkor vettek bérletet, ha elkapták őket.
Volt régen egy idő, amikor még nem pecsételtek rá dátumot. Na akkor ment ez az ipar.
KáposztaMedve 2009.04.15. 17:16:35
OFF
A "régi" időkben egyszer láttam olyat is, hogy a bemutatási díj összege pont annyi volt, mint a bérlet és a bünti különbsége. Ez mondjuk tényleg paraszt húzás, de ugyanannyi pénz folyt be, kivéve a kedvezményes bérleteket(pl diák), ott megérte trükközni.
Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2009.04.15. 17:24:45
▓▓▓▓▓☻ ©╞╕ چ ذ җ € η ☻ ▓▓▓▓▓ · http://blog.hu/user/45354/tab/activity/mindate/2007-07-23T16:48:05+02:00 2009.04.15. 17:28:54
Végre egy poszt, ahol szívből faszozhatom a beküldőt...
É2I 2009.04.15. 17:29:58
Húsz évig buszoztam. De csak egyszer vágott meg a kaller. Az első év végén.
Akkor is azért mert nem tudtam, hogy a nyárigyakszi idejére külön kell iskola látogatási igazolás.
A suliban sem mondták, hogy ilyen van, úgyhogy akkor azt megszívtam. De soha többet :)
hatesz 2009.04.15. 17:33:27
moli 2009.04.15. 17:40:03
aki hibazott es nem tudja, ugy panaszkodik, annal mehet az altalad irt eljaras.
moli 2009.04.15. 17:41:59
?!?! dehisz pont o irta le!
Alikam 2009.04.15. 17:46:42
Amúgy jobb helyeken küldés előtt a már gépbe bevitt rendszámot megmutatják neked, hogy nézd meg, helyes-e, amúgy meg szépen G, mint Géza, R mint Rezső...
Pluszba ott van a visszaigazolás, még ott is szólhatsz, hogy gáz van.
Abdab 2009.04.15. 17:51:05
Nem járna neked méltányosság, mert te voltál a marharépa, úgyhogy kapd össze magad és fizesd ki legalább azt az ezrest, jó?
ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.04.15. 18:05:05
ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.04.15. 18:17:02
az igazi MPL melegebb éghajtra költözött. lö pá! ( 2009.04.15. 18:51:19
ha volt olyan balfax, hogy a homáron történt megjelenéséről büszke emailt küldött körbe az összes ismerősének, rokonának, családtagjának és üzletfeleinek, hát abból a szobából soha nem fog kijönni. max vödörrel a fején.
mindjárt kezdem sajnálni...
az igazi MPL melegebb éghajtra költözött. lö pá! ( 2009.04.15. 19:03:55
csak nekem van részem eszelős szivatásban amikor a radaron azt mondom, hogy MUTASD!!!, és xart se látok?
ON
Secnir 2009.04.15. 19:18:23
1. a többieket szard le, a cinizmus beszél belőlük, nem a segíteniakarás.
2. fizesd be a büntit, mert ha nem, akkor 15 nap múlva 64 ezer lesz.
ezenfelül megoldás?
ügyvéd, bíróság.
nézz több TV ügyvédjét:
www.mtv.hu/magazin/cikk.php?id=310878
az ÁAK nem mérlegelhet, bármit is hazudott neked az ügyintéző. csak azért mondta, hogy kifuss a fizetési határidőből. ha befizetés után PP bíróságra viszed, a bíró már mérlegelhet, és az ÁAK szabályzata alapján dönthet úgy, hogy az ÁAK utalja vissza a büntit kamatostul.
plusz ügyvédi költségek...
Abdab 2009.04.15. 19:20:13
Secnir 2009.04.15. 19:20:24
Fíldödi Ferenc 2009.04.15. 19:21:02
1.000 HuF-ért megtudtad, hogy balfék vagy. Ez egy kritikáért elég sok, viszont egy tanulságért méltányos.
EMESE
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.04.15. 19:21:15
naja Mary is majd 1 orat sminkel
O ugy hivja mek ap
es ettol meg ha megyunk autopalyara bedobjuk a 25 centeseket oszt jovan
mar ahol kell
flamingojoe 2009.04.15. 19:25:36
Nem lehet, hogy Te nem tudsz értelmesen beszélni és a kasszás azért értette félre? Jó, visszakérdezhetett volna, de TE aláírtad, miért nem nézed meg? És még írsz a homárnak is??? Én meg beírok, hogy a mekiben hambugert kértem és kaptam, de bigmekre gondoltam és beírok Nekik, hogy miért nem tudják mire gondolok... ZOLTÁN!!!!! BÍROD????
YZ 2009.04.15. 19:26:02
betépett felhasználó 2009.04.15. 19:28:23
teged is fikazott a fel orszag es tudom, hogy a vegen elerted, hogy a homar megkovessen. Fikazok potyormenyeit toroltek, bekelteto bizottsag izagat adott neked, erkolcsi jovatetel tortent.
Kerlek segits rajtam is. Reggel ota az asszony ram se nez,anyosom meg kajan vigyorral a kepen magyarazza fiaimnak, hogy "lam, lam, mondtam en, hgy apatokat nehez megerteni". MIntha a kutya is kozelebb hugyozna a cipomhoz.
Ede, eredmenyes harcod utan, mint El Commandantere nezek fel rad,kerlek nyujtsd le hozzam vedo kart, mert kuzdooook ellensssseeeeeeggggggeel.
utolso remenyem te vagy.
zoltan, ki nevet csak kisbetuvel meri leirni, es valszeg a vegen martirhalalt hal, akarcsak nemecsek.
GRM, DRN, DRM, GRN, GMR,GMD, GRM, DRN, DRM, GRN, GMR,GMD, GRM, DRN, DRM, GRN, GMR,GMD, GRM, DRN, DRM, GRN, GMR,GMD, GRM, DRN, DRM, GRN, GMR,GMD, GRM, DRN, DRM, GRN, GMR,GMD, GRM, DRN, DRM, GRN, GMR,GMD, GRM, DRN, DRM, GRN, GMR,GMD, GRM, DRN, DRM, GRN, GMR,GMD, GRM, DRN, DRM, GRN, GMR,GMD, GRM, DRN, DRM, GRN, GMR,GMD, GRM, DRN, DRM, GRN, GMR,GMD, GRM, DRN, DRM, GRN, GMR,GMD, GRM, DRN, DRM, GRN, GMR,GMD, GRM, DRN, DRM, GRN, GMR,GMD, GRM, DRN, DRM, GRN, GMR,GMD, GRM, DRN, DRM, GRN, GMR,GMD, GRM, DRN, DRM, GRN, GMR,GMD, GRM, DRN, DRM, GRN, GMR,GMD, GRM, DRN, DRM, GRN, GMR,GMD, GRM, DRN, DRM, GRN, GMR,GMD, GRM, DRN, DRM, GRN, GMR,GMD, GRM, DRN, DRM, GRN, GMR,GMD, GRM, DRN, DRM, GRN, GMR,GMD, GRM, DRN, DRM, GRN, GMR,GMD, GRM, DRN, DRM, GRN, GMR,GMD, GRM, DRN, DRM, GRN, GMR,GMD, GRM, DRN, DRM, GRN, GMR,GMD, GRM, DRN, DRM, GRN, GMR,GMD, GRM, DRN, DRM, GRN, GMR,GMD, GRM, DRN, DRM, GRN, GMR,GMD, GRM, DRN, DRM, GRN, GMR,GMD, GRM, DRN, DRM, GRN, GMR,GMD, GRM, DRN, DRM, GRN, GMR,GMD, GRM, DRN, DRM, GRN, GMR,GMD, GRM, DRN, DRM, GRN, GMR,GMD, GRM, DRN, DRM, GRN, GMR,GMD,
mi ez, tamadnak a pirosingesek??
BOKA,a zaszlot vedd!!!!
tatartatta ta tattarata taaaaaa
az igazi MPL melegebb éghajtra költözött. lö pá! ( 2009.04.15. 19:37:20
betépett felhasználó 2009.04.15. 19:46:07
az alabbi oldalrol www.rendszamtablak.hu/
megrendeltem ket 1xruen megjegyezheto rendszamtablat szamodra.
elol a #RSZ_21
hatul meg a #RSZ_32 szamut.
mindketto dombornyomasos jobb also sarokban braille irassal. matrica vasar eseten elozetesen letapelhato.
reszemrol a szerencse
az igazi MPL melegebb éghajtra költözött. lö pá! ( 2009.04.15. 19:54:08
nagyon hallgat.....
gyanús
gyilkoshód 2009.04.15. 20:31:52
Sünt minden zegzugbah...
Joe Forster/STA · http://sta.c64.org 2009.04.15. 20:34:14
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.04.15. 20:35:15
ofelia nem lehet mert O olyan mint ecnir ilyen esetben vonattal megy eleve
a mi korosztalyunk praktikus
/az hetszentseg hogy meg 12 eve se irtam volna semmelyik ujsagnak ennyit 1000 Ft-ert, nemhogy ingyen/
nyulambulam 2009.04.15. 20:40:14
aláírtam ügyesen :)
É2I 2009.04.15. 21:21:05
Most direkt vezeted?
Az mondjuk igaz lehet, hogy a bünti nem egy ezres lesz, később még több.
De hogy ezzel pert nem nyerne, az biztos.
Secnir 2009.04.15. 21:38:07
ArmandoBertolucci · http://nincsszabaly.blog.hu 2009.04.15. 22:06:54
Legalábbis nekem ez volt a válasz, amikor tavaly a nejem az évekkel korábban eladott autónk rendszámát diktálta be vásárláskor. próbáltam fellebbezni, de az volt a válasz, hogy max. 2 karakter térhet el.
Viszont a posztoló esetében ez a két karakterben még benne van.
Ui.: Amúgy meg nem írunk alá semmit, amit nem olvastunk el, főleg ha valamilyen személyes adatunk (jelen esetben a rendszámunk) is szerepel rajta.
betépett felhasználó 2009.04.15. 22:13:33
kosz a cimet, postaztam
#RSZ_32 =
www.rendszamtablak.hu/upload/images/img_xyfpirok.gif
#RSZ_21 =
www.rendszamtablak.hu/upload/images/img_766jtdsx.gif
i hate the police (törölt) 2009.04.15. 22:14:04
wp 2009.04.15. 22:15:04
2009.04.15. 22:47:06
CID 2009.04.15. 22:51:39
Szamurájx · http://www.szamurajblog.hu 2009.04.15. 23:10:18
ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.04.16. 00:43:26
@Secnir: Nem baj vaze, úgyis csomó embert megbasznak kamu indokokkal :D Meg amúgy is fizetsz a te adódból épített autópályáért :/
Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2009.04.16. 01:33:44
Doryyka 2009.04.16. 07:28:46
EnZsolt / Paszuly Pista, a derék zöldbablegény 2009.04.16. 07:50:10
Ha Ön fizet valahol kártyával, akkor általában kap blokkot, amit alá kell írnia. Előtte a zöld gombbal "leokézza" az összeget, amit kiírt a gép, PIN kód beüt, majd jön a papír. Amennyiben Ön nem olvassa el a gépen szereplő számot, "ráokéz", majd a blokkot is aláírja a rajta szereplő összeggel, akkor nem a pénztáros a hülye, aki 4000 Ft helyett 400 000 Ft-ot termelt a cégének. Érthető, remélem.
Tanulság: mindig olvassuk el azt, amit aláírunk. Ha tényleg hülye voltam ismerjem be. Okos ember a saját kárából is tud tanulni, nem csak máséból. Zoltánt bírod?
phrase 2009.04.16. 07:50:28
pl. egy Géza-Róbert-Mária kevésbé lett volna félreérthető. persze ehhez is kell egyfajta élettapasztalat, gyakorlat, netán intelligencia, amit a kutas hölgyből nem is hiányolok, viszont...
vauvauvau 2009.04.16. 08:28:14
Össze-vissza furikázol. Szégyeld magadat!
Éljen a benzinkút és a Közútkezelő!
al Dajjal 2009.04.16. 08:30:50
Várj csak! Van egy remek ajánlatom.
20 db 64 gigás pendrive, összesen 20.000 Ft-ért. Csupán alá kellene írdnod az adásvételit.
Milyen ellenőrzés kell azon kívül, hogy a kutas az orrod alá dugja az ellenőrzőszelvényt?
Hülyegyerek!!!!
betépett felhasználó 2009.04.16. 08:45:19
A helyzet a kovetkezo:
IGAZAD VAN, teljesen igazad van.
beleeltem magad a helyzetedbe es belattam, hogy jogos a felhaborodasod. Kis eroltetessel azt is irhatnank, hogy szandekosan vertek at, hiszen ok is tudjak, hogy utolag nehez a magyarazkodas es ha homarra is vinned az ugyet, mindenki teged nezne hulyenek.
Biztos vagyok benne, hogy te erthetoen, sot, betuzve ejtetted ki a rendszamod, a benzkinkutas ork, meg szantszandekkal potyogte be tevesen. Nem kizart, hogy a tevesen beirt adat meg1ezik az anyosa, vagy baratja verdajanak szamaval. Koztudott, hogy az alkalom szuli a tolvajt. Azt is el tudom kelpzelni, hogy egy csomot vacakolt az adatok bevitelevel es mikozben a hatad mogott csak gyult a sor, teljesen eletszeru volt, hogy a 10percig tarto matricakiallitas utan, sietve, szinte rohanva es olvasas nelkul irod ala a cetlit. En is igy tennek a helyedben es tuti, hogy a sok homaros fikazo anyaszomorito is, csak ugye milyen 1xeru msok karan nevetni....
Kedves Zoltan, fel a fejjel, en melletted vagyok, es ha ez segit neked, - leven egy jol mukodo Kft. tulajdonosa vagyok - kerlek engedd meg, hogy az 1000 forintos adminisztracios koltseged atvallaljam.
Keresem csak annyi, ha perre vinned a dolgot, kerlek szolj nekem is, szivesen megneznem a "vakolt arcu szepseg" konnyektol mocskos arcat. Hiaba, ember vagyok en is, es tudod, masok karan nevetni...
barati kezfogassal bucsuzom toled.
betepett felhasznalo
szaporító 2009.04.16. 09:14:05
Jöhet akkor a mobiltelefonos táv-feltöltés esete, amikor is Zoltánunk a barátnője egyenlegét szerette volna feltornászni. Csakhogy a telefonszám tévesen lett felvéve a rendszerbe, ezért aztán H. Károly lipótvárosi lakosnál csengetett be a szerencse.
Indul a per.
Tsabi 2009.04.16. 09:16:05
@betépett felhasználó: a Vakolt Arcu Szepseg masik neve nem Olomarcu Lany? Volt regebben egy dal is rola..
Fairy Girl 2009.04.16. 09:21:21
az igazi MPL melegebb éghajtra költözött. lö pá! ( 2009.04.16. 09:32:46
vagy maga Zoltán?
betépett felhasználó 2009.04.16. 09:53:48
Belvárosban gyakorta van forgalmi dugó,
Az ólomarcú lányról szól az összes rádió,
Lajosnak egy stoptáblánál szült a gyereke,
Szép a srác, mert van két keze s három kereke.
Mindenki másképp utálja
Mindenki másképp utálj
Tsabi 2009.04.16. 10:01:30
repa, retek, paszuly
stoptablanal ne szülj
Palkovicsné 2009.04.16. 10:09:14
betépett felhasználó 2009.04.16. 10:25:30
"Hallo, Doni, itt Domi,
khmm.. do, re, mi, fa, szoooooo... khm..
Nálatok
laknak-e állatok?
Várnak-e rátok
régi barátok,
kutyák, csalafinta macskák
szimatolva a lábatok,
hogy merre jártatok?
Vagy csak egy kalitka
rácsai mögé zárva
mereng egy árva,
ritka,
drága
papagáj?
Olykor felkiált: "Na, megállj!"
Hogy miért, ez az ő titka.
Néha meg, furcsa beszéd,
azt mondja: "Gyurrrika szép!"
Nálatok
őrzik-e állatok
az álmotok?
Szörcsög-e
kis táljából az aranyhörcsög,
ha bántják a görcsök?
Nálatok
üveglap alatt
surrannak-e tarka,
szép aranyhalak
fejük magasra tartva,
kopogtatják-e a falat:
"Uram, hisz ez a dolga,
hol az a bolha?
Lássa be, mit úszunk egy-két falat
ellenében
egész nap itt e lében!"
Nálatok
leütik-e a sárga
lámpavirágra
betévedt lepkét?
Vagy egy-két
gyöngéd intéssel ablakot tárva
a sötét szobából az éjszakára
elkülditek, jó éjt kívánva,
elég volt mára
nálatok . . .
S ha volna szárnyatok,
szállnátok utána."
mire McDonald:
dugulj el domi!
idelle · http://egymondatban.blog.hu/ 2009.04.16. 10:29:23
kp, az a biztos. mondjuk tőlem mindig megkérdezik, hogy jó-e a rendszám, amit a kijelző mutat.
a postoló egy nagy barom.
betépett felhasználó 2009.04.16. 10:29:29
bocsika...
kerem attenni a megtalaltak_a_vilag_legmocskosabb_mcdonaldsat#comments jebe
Tsabi 2009.04.16. 10:33:52
betépett felhasználó 2009.04.16. 10:36:59
moli 2009.04.16. 10:39:19
pernyekergető 2009.04.16. 13:17:41
Hubikaaa 2009.04.16. 13:24:12
az igazi MPL melegebb éghajtra költözött. lö pá! ( 2009.04.16. 13:25:31
index.hu/bulvar/2009/04/16/locitrommal_tiltakozott_a_birsag_ellen/
2009.04.16. 15:07:58
hikati 2009.04.16. 15:11:49
1. Bediktálod a rendszámot, értelmesen betűzve Aladár-Béla-Cecil...
2. Meg kell nézned egy kis kijelzőn, hogy ez a rendszám-e az? Lenyomni zöld gom, hogy oké
3. Kinyomtatják / aláírod.
Te 2 helyen nézted el, mégis a kutas dögöljön meg és mindeki más?
Megértem, hogy hogy állt hozzád a kútvezető, mert gondolom berontottál a boltba és őt követelted. Holott nem tehet róla, és úgy sem tud Neked segíteni, gondolom kedves voltál vele.
Örülj neki, hogy megúszod 1000 Ft-ból, és vannak olyan rendesek a mai világban, hogy egyáltalan hajlandóak Neked segíteni. (Te nem olvasol Homárt, hogy mennyi tetű ember van és nem foglalkoznak a priblémáiddal?)
De ha Neked jobban megéri bíróságra szaladgálni és a végén perköltséget fizetni akkor kedves egészségedre, nagyobb gondod ne legyen.
buksikutya 2009.04.16. 15:12:49
Kokibaba 2009.04.16. 15:42:35
EÖ (törölt) 2009.04.16. 16:48:33
Secnir 2009.04.16. 17:08:39
ez olyan mint a nyíregyházi pálayudvaron.
hangosbemondó:
-Gyorsvonat halad át az A vágányon, az A vágány mellett tessék vigyázni...
vonat bejön, elüt olyan 30 nézelődőt.
hangosbemondó újra:
-Mondtám, hogy az A mint álámér vágánynál tessék vigyázni...
six76 2009.04.16. 17:21:54
Spaeter 2009.04.16. 19:45:28
Pont azért kell aláírnod, hogy ellenőrizted, mert ne akard már a szomszéd bizonylatával bizonyítani,hogy neked volt matricád a kérdéses időpontban, de a kútkezelő elírta a rendszámot.
összegezve: ne írj alá mindent, legalább egy kicsi rosszindulat legyen benned, és egyszer fusd át!
Kanten_vagyok_Montarzsiból 2009.04.16. 20:13:01
Szvl itt Te hibáztál haver!
megélhetési SÜNöző (retro homározó) 2009.04.16. 20:43:35
Operátor: Sajnos nem találom... betűzné?
Ü: Déelpé! nem igaz, hogy nem érti!!!!
O: Pedig nem találom. Kérem, betűzze nevekkel!
Ü: Dénes, Lóbelt....
megélhetési SÜNöző (retro homározó) 2009.04.16. 20:45:14
Kutasokat fikázol tán,
Ha hideg van, nem fázol tán?
Homárra nem hiányzol tán!
Carnivora (törölt) 2009.04.16. 21:02:42
HitelesBalu · http://www.credithill.eu 2009.04.16. 21:05:01
Trencsák 2009.04.16. 21:49:47
Te jobb ha nem vezetsz még csacsit sem, nemhogy autót, mert közveszélyes vagy. Neked Lipótmezőn a helyed.
Matricát meg mobillal veszünk az "IZISHOP" alkalmazásával, kényelmes, nincs külön felár, csak a matricát kell fizetni a bankszámládról.
bounty123 2009.04.16. 22:03:45
i hate the police (törölt) 2009.04.16. 23:19:22
páncélos (törölt) 2009.04.16. 23:21:17
A többiekkel nem tudok mit kezdeni, szánalmas!!!!!!!Hasonló jókat!!!
"A paranoiás"
:)
Szepikutya 2009.04.17. 05:04:15
Carnivora (törölt) 2009.04.17. 07:17:00
Így van Zolikának is felkínálták ezt a korrekt eljárást 1000 forintért átütik , de Zolika nem örült a lehetőségnek, hanem debil módon elkezdett hisztizni ... Miközben a kútas egyszer hibázott ő meg kétszer leokézta a zöld gombbal a szar rendszámot, utánna még az igazolószelvényen is aláírta, hogy az a tuti. Ez egy tipikus retardált hülye az ilyen marhák miatt tart itt a béka segge alatt ez az ország ... -
Carnivora (törölt) 2009.04.17. 07:19:06
EÖ (törölt) 2009.04.17. 07:56:09
@nális coitus 2009.04.17. 08:16:44
lwcolors 2009.04.17. 09:54:57
moli 2009.04.17. 10:48:52
trónkövetelő 2009.04.17. 12:34:01
Méltányosságról szó sem lehet, pedig mellékeltem a lejárt forgalmit, zöldkártyát, illetve azt hogy a kocsi darabjai (rendszám láthtató) beterítik a garázst.
Nem hatotta meg őket. Ez a hülye gyerek aki meg sem nézi mit ír alá (mint én) veri itt magát...
j311 2009.04.17. 14:40:09
Szerintem szarjon szöget, aki fizetés előtt nem ellenőrzi a rendszámot az autópálya-matricáján.
páncélos (törölt) 2009.04.17. 15:15:58
Mikor szitkozódtok, jusson eszetekbe, ez saját magatokból fakad.
Jól bemutatkoztatok, remélem a környezetetek hamar rájön milyen senki emberek vagytok!!!!
Szóval még egyszer azt kívánom mindenkinek amit kaptam, nem többet, pont annyit.
Okos lehetsz, de mindenért meg kell fizetni egyszer ...jön a számla...na ott lehet magyarázkodni meg fikázni.
Egyébként, valaki kérdezte bírom e, persze, semmiség számomra, mert mindenki magából indul ki.
Azért megnézném a sok nagypofájút, éles helyzetekben hogyan reagálnák le a dolgokat.
Tudjátok....szemtől szembe!!!!:)
Innentől az élet rendezi a dolgokat, s a sorsokat.Aki fikázott az gondolkodjon el ezeken, s persze magán is..:)
Innentől sok sikert kívánok!
Akiktől segítséget kaptam, mindenkinek írtam külön levelet...és KÖSZÖNÖM SZÉPEN!!!
Tisztelettel: PARANOID :)
Spalya 2009.04.17. 16:00:23
Tipikusbalek 2009.04.17. 16:15:13
▓▓▓▓▓☻ ©╞╕ چ ذ җ € η ☻ ▓▓▓▓▓ · http://blog.hu/user/45354/tab/activity/mindate/2007-07-23T16:48:05+02:00 2009.04.17. 18:02:08
Te az a fajta ember lehetsz, aki sosem bírja bevallani, hogy gyökér volt.
De hogy a felvetésedre is legyen reakció, jártam én is úgy, hogy kaptam csekket az ÁAK-tól, de mivel én voltam a balfasz, befizettem, ahogy kell.
Carnivora (törölt) 2009.04.17. 18:11:57
Zoltán minek járatod le magad mégjobban? ezt most mindenféle baszogatástól mentesen kérdezem.
Hülye voltál, mikor nem olvastad le a rendszámot a kijelzőről.
Hülye voltál aláírtad a papírkát a rosz rendszámmal.
Hülye voltál, mikor az autópályakezelővel pattogtál.
Hülye voltál, mikor visszamentél a kútra leégetni magad.
Legfőképpen hülye voltál, hogy felháborodott levél keretében kürtölöd szét a világba, hogy mekkora balfék vagy ...
Hülye vagy, hogy felháborodsz ezen, ha hülyének néznek.
Nem fikázás kérdése ez az ügy egyértelműen te kúrtad el az ügyletet az elején. A helyedben mélyen kussolnék, de inkább írnék egy elnézést kérő levelet meg egy csokor virágot vihetsz a kútveztő hölgynek is ...
Legközelebb meg figyelj oda, vagy legközelebb a tv ügyvédjében csodálhatunk Zoltán, ahogy sírva meséled a lakásmaffia , hogy vette el a lakásod, amikor aláírtad az adásvételit amire azt hitted a nigériai főnyeremény átvételi elismervénye ... -
páncélos (törölt) 2009.04.17. 19:28:36
Tudom fáj az igazság...a helyetekben nem okoskodnék tovább!
Azért írtam meg az előző levelet, hogy a sok értelmes embernek derengjen valami.De látom sikeres volt.A buta emberekben dolgozik a bűntudat.
Nyugalom ami a lényeg volt, azt megbeszéltem segítőkész emberekkel.
Ami most itt megy az már csak a söpredéke,a maradéka a szemétnek.
Mikor ismeretlenül mocskoltok mást, gondoljatok magatokra és a környezetetekre.Aki itt mocskolódva oktat ki másokat azok elég szegényes személyiséggel rendelkeznek!
Itt már szó sincs a matrica ügyről...akiknek el kellett juttatni a jelzést az ügyben, nyugi értesültek róla.
Szóval azért jöttök ide, hogy mocskolódjatok, és sértegessetek embereket.Ezen kéne elgondolkodnotok.
Az ilyen tudalékos, fontoskodókat ismerjük.!!!
Az ilyenekből kerülnek ki az olyan személyiségek, akik megkeserítik mások életét.
Érdekes aki segítettek, azok mocskolódás nélkül tették.
Itt jelen helyzetben már csak olyan kerül elő, és próbál írogatni, akinek holt gőze nincs a hétköznapi életről!!!
Szóval aki hozni akarja a formáját az irogasson, mocskolódjon, nem érdekel ez senkit.
Inkább magatokban keressétek a baj gyökerét, vaj mitől vagytok lelketlen, önimádó,egoista,békétlen személyiségek???
Gondolkodjatok, ha megy még, és sértegetés, ócsárolás helyett, próbáljatok magatokkal megbékélni.
Szóval KÖSZÖNÖM még egyszer annak aki segített, minden a legnagyobb rendben.
Aki továbbra is okosakat akar ide írni, becsmérelve, azt már magának írja.
Szóval ha "pofázol ráfázol".
Ez már a TI kisded játékotok lesz.:)
Köszönöm, hogy itt lehettem, tényleg egy undorító környezet.Ezért tartunk itt ahol tartunk.Ezek szerint a mocskolódó embereké a jövő!!!
ÁMEN :)
▓▓▓▓▓☻ ©╞╕ چ ذ җ € η ☻ ▓▓▓▓▓ · http://blog.hu/user/45354/tab/activity/mindate/2007-07-23T16:48:05+02:00 2009.04.17. 21:53:29
"buta emberek", "söpredék", "szemét", "szegényes személyiség", "tudalékos, fontoskodó", "lelketlen, önimádó,egoista,békétlen személyiség", "pofázol", "undorító"
Biztos igazad van...
Carnivora (törölt) 2009.04.17. 23:07:13
Értem, de minek ez a sok handabanda? miért nem azzal kezdted, hogy tudna é v.ki adni 1000 forintot a probléma megoldására :D
syleecon 2009.04.17. 23:26:33
"Az ilyen tudalékos, fontoskodókat ismerjük.!!!
Az ilyenekből kerülnek ki az olyan személyiségek, akik megkeserítik mások életét."
És most akkor olvassátok el az eredeti postot.
gio · http://www.napiauto.blog.hu 2009.04.18. 02:08:15
a borzalmasan balfasz ügyfélnek még el is engedné a büntetést az ÁAK, erre pereskedni akar, mert nem ellenőrizte a számlán a rendszámot :)
atyaúristen.
Netuddki. 2009.04.18. 12:16:21
Eléd raknak egy számológépnek kinéző vackot, aminek a kijelzőjén megnézheted a beírt rendszámot. Ha jó akkor megnyomod a zöld gombot.
Erről ennyit.
Carnivora (törölt) 2009.04.18. 12:27:43
Ezt tudjuk csak Zoltán siklott el ezen apróság felett sőt még az igazoló szelvényt is alá kell firkantani, és azon is ellenőrízheted a rendszámot ...
moli 2009.04.18. 14:13:48
moli 2009.04.18. 14:15:28
fiam, bazdmeg, az elso kommentektol kezdve hulyenek vagy titulalva!
moli 2009.04.18. 14:16:46
mert olyankor ki az aki kellene, hogy mocskolodjanak, te barom?!
moli 2009.04.18. 14:17:51
megis jobban ismeri az autopalya mukodeset es a vilag mukodeset, mint te.
VilMarci 2009.04.19. 21:02:17
moli 2009.04.20. 10:09:11
From - Mon Apr 20 10:01:54 2009
Return-Path:
Received: from manci.index.hu (postfix@manci.index.hu [nospam.hu])
by nospam.hu (8.14.3/8.14.3/Debian-5) with ESMTP id n3JEksGd004818
for ; Sun, 19 Apr 2009 16:46:54 +0200
Received: from blogfront2.inx (blogfront2.inx [10.1.1.139])
by manci.index.hu (Postfix) with ESMTP id 945D12C11B
for ; Sun, 19 Apr 2009 16:46:54 +0200 (CEST)
Received: from www-data by blogfront2.inx with local (Exim 4.63)
(envelope-from )
id 1LvYII-0007F5-FW
for nospam@nospam.hu; Sun, 19 Apr 2009 16:46:54 +0200
To: "moli"
Subject: re
Content-Type: text/plain; charset=iso-8859-2
X-Mailer: b2evolution 1.6-Alpha - PHP/5.2.0-8+etch13
From: "páncélos"
Reply-To: "páncélos"
Message-Id:
Date: Sun, 19 Apr 2009 16:46:54 +0200
X-Spam-Status: No, score=-2.9 required=6.5 tests=BAYES_00,RCVD_IN_UCEPROTECT3
autolearn=no version=3.2.5
X-Spam-Checker-Version: SpamAssassin 3.2.5 (2008-06-10) on nospam.hu
Heló!
Igazad van, de kissé hangos vagy..ezen gondolkodj el...az a baj beleszóltál valamibe amihez semmi közöd..és tudod sok a barom barom..szóval csak halkan..véletlenek nincsenek..
Remélem dereng már...ki a barom..
Tudod okos ember nem harsog..Az a baj elbasztad, beleszóltál a felnőttek dolgába..
Szóval csak csendben...és figyelj...de feszítheted tovább...
--
syleecon 2009.04.20. 14:33:41
Hihetetlen, hogy ezt még lehet fokozni :)
EZ FONT..OS!!!!!
moli 2009.04.21. 10:35:12
moli 2009.04.21. 10:41:57
syleecon 2009.04.21. 11:08:14
moli 2009.04.21. 13:08:57
Homár lány 2009.04.24. 21:10:39
i hate the police (törölt) 2009.04.24. 21:25:29