Tékozló Homár

Technológiai újítás a zsebkendőiparban: kézzel tépkedett rétegpótlók

2009.05.21. 09:55 | ge | 44 komment

A 69 Ft-os százas csomagolású, ismeretlen márkájú zsebkendő legalább nem 90-es. De jelen esetben szinte mindegy is, hány darabba nem tudjuk belefújni az orrunkat a kezünk összetaknyolása nélkül.

A képen látható termékre a CBA-ban sikerült ráakadni. 69 HUF-ért osztogatják. Nem mondhatnám, hogy mindenből a legolcsóbbat szoktam venni, de a papírzsepi esetében nem vagyok nagyon válogatós, amit bele kívánok rakni egy pzs-be, annak bármelyik típus megfelel. Kivéve talán ezt.

Bedőltem a legátlátszóbb reklámfogásnak, "megéri az árát", ami a csomagoláson olyan frappánsan van feltüntetve, hogy az ember elsőre azt gondolná, ez bizony a márkanév is egyben. És valóban. Elsőre olyan, mint bármely más közönséges zsepi, ám a használatba vétel előtt elkezdtem széthajtogatni és akkor megmutatta teljes önmagát, ami pont fele annyi volt mennyiségben, mint egy háromrétegű zsepi, a következő felosztásban: 1db normál méretű réteg + 2db normál méretű réteg egy negyede, amik a szétnyitás során kicsusszantak a rendszerből.

Kicsit részletesebb vizsgálat során még azt is felismerni véltem, hogy a kisebb darabok, mintha emberi kéz által lettek volna egymástól elválasztva. Elsőre azt gondoltam, talán ez egy hibás példánya a csomagnak, de miután már a tizedik is szörnyen emlékeztetett az elsőre, be kellett látnom, hogy ez bizony egy technológia újítás. Valószínűleg orrfújásra, csak úgy használható biztonságosan, ha az ember a zacskó felbontása után nem a papír fecniket próbálja kifelé, hanem inkább az orrát a zacskóba befelé, úgy feltehetőleg elegendő mennyiségű papír lesz egy helyen a megfelelő pillanatban.

 

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

greggrant 2009.05.21. 09:58:12

A nagyba belefújod az orrodat, a többivel meg letörlöd a maradékot. Van kérdés?

Kiddy (dugnám nikki sixx-et!) 2009.05.21. 09:58:54

Egyébként egy ideje nem veszek olcsó zsepit, pont a fenti okok miatt. Régen a barackos Szindy volt a favorit, de most már nagyon gyenge, úgyhogy Bianca. Vagy Zewa. Biztos mar a taknyom, vagy nem t'om, de az óccsó zsepi nekem szétesik használat közben. Fúúúj.

Majdnem mondtam, hogy szarjanak sünt, de ... KIK? Nincs gyártó cég!!!

EÖ (törölt) 2009.05.21. 09:59:18

69 forintért mit várt a kedves posztíró? az Encyclopædia Britannica-t bőrkötésben, Jasszer Arafat dedikációjával?

EÖ (törölt) 2009.05.21. 10:00:21

@Kiddy: a Barackos Szindy nekem is megvolt a csillebérci építőtáborban!!! :))

Editor Bob 2009.05.21. 10:01:36

Ugyanez a fíling van az olcsó WC papíroknál és papírtörlőknél is. Az ember örül, hogy milyen olcsón kap ugyanolyat, mint a drága, aztán amikor az ujjával törli a seggét, vagy a papírtörlőből 3-szor annyi lapot használ el, akkor rájön, hogy nem éri meg a legolcsóbb papírtermékeket venni.

Kiddy (dugnám nikki sixx-et!) 2009.05.21. 10:03:49

Amúgy meg a textilnél nincs jobb. Az még a környezetet sem szennyezi. De ez off. =)

EÖ (törölt) 2009.05.21. 10:04:37

@Kiddy: dehogynem szennyezi, amikor kimosod....

Kiddy (dugnám nikki sixx-et!) 2009.05.21. 10:04:55

@Egyéves Önkéntes (Sün-díjas): Csillebérc, jaj, ne is mondd, életem egyik legszebb 3 napját töltöttem ott.

Kiddy (dugnám nikki sixx-et!) 2009.05.21. 10:07:05

@Egyéves Önkéntes (Sün-díjas): Kimosni???

Hú.

Secnir 2009.05.21. 10:08:33

hááhhh
én egyszer vettem hasonlót, mikor meg voltam fázva.
nem figyeltem, valami igényes egyrétegű papírzsebkendő volt.
belefújtam az orrom, amúgy rendesen, és döbbenten vettem észre, hogy a nyálka simán, akadálytalanul ment át a zsepin keresztül a tenyerembe. fasza.
repült a kukába az egész.

EÖ (törölt) 2009.05.21. 10:08:56

@Kiddy: már úgy értem, a ruhazsepit szokták kimosni
de lehet ez valami elmaradott nézet!!

Lesley · http://8ker.blog.hu/ 2009.05.21. 10:10:14

Akkkor ez egy takonyzsák, papírral bélelve?

Frucsasz 2009.05.21. 10:14:41

Nem ígértek minőséget. Valójában semmit nem ígértek. Megéri az árát? meg, persze. 69 forintot simán. Ha kb 4-et ebből egymásra raksz, kapsz egy normál, 4 rétegű zsepit. Tehát a csomagban összesen 25 zsepinyi mennyiség van. 25 zsepiért 69 forint pedig egészen megszokott ár.
Mit gondoltál, 69 forintért mit fogsz kapni?

Kiddy (dugnám nikki sixx-et!) 2009.05.21. 10:15:11

@Egyéves Önkéntes (Sün-díjas): =D=D=D Hülyülni próbáltam, de inkább felöltözöm, az megy. =D

Témához tartozik még egy (nem túl) érdekes sztori.

Régen, a napköziben a tanár nénink megtanította egy csomó mindenkinek, hogy hogyan kell papírzsepiből rózsát (szegfűt?) készíteni. Biztosan ismeritek a módszert. Akkor jól felszívtam az agyam, mert én voltam az egyetlen, akinek nem sikerült.

Ugorgyunk 15 évet, páromat kérem meg, mert neki nagyon meg. Elmegyünk a Tescoba zsepiért. Nézzük, melyik hány réteg. Legtöbbje 2, néhány 3.
Egyféle volt, ami négy rétegű. Nem fogjátok kitalálni, melyik.
Az echte piros-kék-fehér teszkógazdaságos papírzsepi. Szuper virágokat csináltunk belőle, és egész tűrhető volt az orrfújásos teszten nyújtott teljesítménye is. Mindez óccsóé.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2009.05.21. 10:16:35

@Secnir: A tenyered is?
(Hasonlótól én is takarítottam már asztalt - monitort, sőt billentyűzetet is....)

Kiddy (dugnám nikki sixx-et!) 2009.05.21. 10:18:02

Igen, és tudom, hogy a papír zsebkendő nem papírzsebkendő, hanem papír zsebkendő.
(anyagnév és összetett szó, lásd arany nyaklánc)

De akkor is kényelmesebb a papírzsepi.

az igazi MPL melegebb éghajtra költözött. lö pá! ( 2009.05.21. 10:33:27

nem kell megfázni meg allergiásnak lenni, és máris nincs ilyen problémátok

@Jedlik: ja, a papírzsepitől mindenkinek olyan piros lesz a nózikája. a szövettől nem.

bogec 2009.05.21. 10:38:15

Biztos "kis taknyos kölköknek" gyártották, csak elfelejteték ráírni.

Smacika 2009.05.21. 10:47:03

Csapjad ki a taknyot mint a ruszki baka azt jónapot.
Egy-két helyen úgyis azt érdemlik az emberek.
A postásnak a fülbelövés után pölö tök jó lenne egy ilyen.

májgeriberi 2009.05.21. 10:49:49

ez egy fejlesztés.
itt a zacsiba kell fújni a takeszt, teheted ezt addig amíg a zsepi felszívja, ha tele a zacsi az azt jelzi, hogy elfogyott a zsepi.

TH 2009.05.21. 11:00:53

Ha lenne még Pocsék Áruk Fóruma, akkor mehetne oda is a cucc. :)

bolhabetu 2009.05.21. 11:12:50

A "megéri a pénzét/árát" amennyire tudom egy kifejezetten pejoratív/ironizáló fordulat a közbeszédben.

É2I 2009.05.21. 11:22:02

Régebben azt mondták a gazemberekre:

"Megéri a pénzét!"

És lőn, már nyíltan hírdetik is magukat, mégha egy kicsit szinonímáznak is.

leslie nilsen (törölt) 2009.05.21. 11:26:08

jól lácccccik a képeken minden...

:?D:D:D:D:D::D:D

É2I 2009.05.21. 11:34:57

@bolhabetu:
Na lelőtted a poénomat, de hát én nem frissítettem. Így jártam ;)

Viszont van egy jó sztorim erre:

Még ie. jön velem szemben egy öreg, eléggé koszos öregúr. (Az a típus, aki a háború után felvette az ünneplő öltönyét és azóta nem vette le.)
Háromszögre hajtogatott rongyzsebkenkendő a zsebkendőzsebben.
Látom, hogy előveszi, akkurátusan a baltenyerébe széthajtogatja. Mondom; azért csak úriember.
Ekkor jobbkézzel a orrát elcsippentve, úgy kicsapja a földre, mint ahogyan az írva vagyon. Majd akkurátusan az ujjait beletörli a baltenyerén a műveletet váró keszkenőbe. Aztán hasonló alapossággal összehajtogatja és helyére teszi azt.
:D

májgeriberi 2009.05.21. 11:54:23

vagy ez is egy szimbólikus zsebkendő?

b[ALien] (törölt) 2009.05.21. 11:57:54

Nálam a Favorit a favorit
Aránylag olcsó, és teljesen jó

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.05.21. 12:02:30

en wc papirt hasznalok vagy azt a papirtorlokendot

É2I 2009.05.21. 12:52:38

Egyszer jártam úgy, hogy beletüsszentettem egy ilyen hasonló zsepibe. Gyakorlatilag a tüsszentéstől miszlikre, cafatokra robbant. Pedig nem is volt egy fergeteges, csak egy olyan átlagos hapci.

Fairy Girl 2009.05.21. 13:07:04

Nemáááár pont tegnap vettem egy csomaggal ebből. De még nem bontottam ki. Na majd este beszámolok :)

Kiddy (dugnám nikki sixx-et!) 2009.05.21. 13:37:04

@Fairy Girl: Lehet, hogy gonosz leszek, de nagyon kíváncsi vagyok az eredményre!

uni1002 2009.05.21. 15:07:44

A Lidlben 100db-os 4 rétegűt szoktam venni, 89Ft és meglepően jó minőségű noname, magyar árú piros-fehér csomagban.
Szerintem jó vásár.

jesszumpepi (törölt) 2009.05.21. 16:42:21

Jó étvágyat a vacsorához.

LittleBear 2009.05.21. 22:14:53

Szénanáthásként én inkább az olcsóbb zsepit veszem, mert egy fújás, és megy a szemétbe. A Tescós 200 db-os 3 rétegű, és nem szokott gondom lenni vele. Szövetzsepi nem játszik, mert 1-2 hapci, és használhatatlanul nedves lesz.
WC-papírról meg annyit, hogy több próba után újra a szuperolcsó tescogazdaságosnál tartunk, valahogy "ellenállóbb" mint némelyik többrétegű. Ráadásul megszoktam, hogy ugyanannyit tépek le egyszerre, akármilyenről is van szó. Papírtörlőnél meg attól függ mire kell: ablakmosásnál pl. csak a tiszta fehér, kp. árfekvésű a jó (újságpapír helyett).

mik1024 2009.05.21. 22:44:22

KLENEX balsam.. A legjobb.. es meg az orrod sem lesz sebes natha idoszakban.. :)

Tilcsák Bea (törölt) 2009.05.22. 08:19:14

@mik1024: pontosan.
meg a kezed se taknyos.

Fairy Girl 2009.05.22. 12:56:07

@Kiddy: Az én zacskóm hibátlan volt. Lássátok, kivel van dolgotok, kibontottam az egészet, és ki is szedtem mind :D

Sikeres-e vagyok-e?

Miruska 2009.05.25. 16:38:55

@hagyma: és ha nem vagy otthon?az utcán előkapod a guriga WC papírt?vagy mi?

Matschkássy Lukrécia 2009.06.10. 18:21:01

Recesszio-barat zsepi:) Tanulj meg kevesebb taknyot termelni :D
süti beállítások módosítása