Tékozló Homár

Tízszeresére drágult internet a Vodafone-nál

2009.06.26. 13:39 | jackyll | 73 komment

A klasszikus szopatások egyike, amin szinte minden előfizető átesik egyszer, hogy régi adatcsomagjának díja, amit még a wapos hőskorban fizetett elő nevetséges adatforgalommal, időközben fű alatt sokszorosára drágult. P-nek a Vodafone Start-csomagjával sikerült egy tizedesvesszővel beljebb kerülnie, így 1,2 forint helyett 12 forintot fizethetett 10Kb-onként:

Arra lennék kíváncsi, hogy te, vagy kedves olvasóid többsége sűrű újságolvasók-e, illetve ha nem, gyakran látogatjátok-e aktuális mobilszolgáltatótok ügyfélszolgálatait, honlapját? Bevallom, én vagyok annyira szocipata, hogy egyiket sem teszem. Illetve, ha jobban belegondolok, az ügyfélszolgálatot meg-meglátogatom egy-egy alkalommal évente. Még tán a honlapjukat megnéztem valamikor már ebben az évben. De sajnos bármit is csináltam, nem elég sűrün tettem. Történt ugyanis, hogy megkaptam a májusi számlámat, amiből egyértelműen kiderült, hogy május 22.-vel tízszeresére emelték az internetezés díját, azaz 1Ft/Kb-ról 10Ft/Kb-ra (a START csomagot, hogy egészen pontos legyek). A kedves és türelmes ügyfélszolgálatos maximális megértést tanúsított (értette, hogy megszívtam), és nagyon kedvesen és türelmesen elmagyarázta, hogy mindent az ÁSZF-nek megfelelően tettek, mert kettő alkalommal is meghirdették kettő különböző országos napilapban, illetve ügyfélszolgálataikon és honlapjukon is közzétették.

Sajnos én a fentiekben vázolt, teljesen befelefordult, sötét csukjával a fején járó előfizető vagyok, aki az emberi érintkezés e kötelező minimumait is kerüli, ráadásul avval is tisztában vagyok, hogy manapság mobilinternetezni ősi román szokás. Ennek ellenére már több mint egy hónapja az emelt díjon használom a netet, de még abban a hiszemben, hogy, ha olcsónak nem is olcsó, de nem is olyan nagyon drága. Mondjuk a mondat eleje még mindig igaz... Valamiért sms-t nem küldtek, pedig külön figyelmet szentelnek annak, hogy a kommunikáció ezen elavult formájában tudassák velem, mikor van a névnapon, illetve hogy mit jelent a nevem. A bankom meg ezen a használhatatlan és nehézkes csatornán küld nekem jelszót minden netes tranzakciómhoz.

Persze azért megnéztem az ÁSZF-et, és nyilván ott van a közzétételre vonatkozó rész, illetve az egyoldalú módosításra vonatkozó szabályok (ÁSZF 2.2.4, www.nhh.hu -n elérhető). Ez utóbbiból egyébként a b) pont tanulságos: új szolgáltatás bevezetése. Azaz bármikor. Röviden, szolgáltató bevezeti a PusziNyuszi csomagot, ennek kapcsán módosítja az ÁSZF-ben valamely másik csomagnak a díjszabását (mondjuk legalább tízszeresére), majd hátradől, és elégedett mosollyal figyeli a megemelkedett ügyfélszolgáltati hívásidőt, és bevételt.

Tanúlságom nincsen, dühöngeni nem akarok. A kötelező formai elemeket most kihagynám (sünszékelés, fulladásos allergiába torkolló rikácsolás, azonnali felmodással való fenyegetés, innen most már el kell menni, stb.), és azt sem hiszem, hogy erről bármelyik volt vagy jelenleg is hatályos miniszterelnök tehetni (illetve dehogynem, de most nem szeretnék politológiai elemzésbe bocsátkozni arról, hogy tehet ilyet lehetővé állami méltóságaink húszévi töketlenkedéssel vegyes hozzánemértése). Azért ügyvéddel konzultáltam, aszonta formailag teljesen rendben van minden, esetleg az emelés nagysága miatt lehet tisztességtelen piaci magatartásra hivatkozni. Megpróbálom. (Ha érdekel, beszámolok a fejleményekről.)

Az elvárható civilizált minimum automatikusan megszüntetni ezeket a halott díjcsomagokat és hasonló kategóriában, de már emberi feltételekkel tovább síkosítani T. ügyfél internetét. A vezetékes internetszolgáltatóknak már sikerült, a mobilosoknak miért nem?

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Palkovics Ede 2009.06.26. 13:46:11

Egyébként a POSZTíró a Pécsett a színházi találkozó ideje alatt, a vaj köpülésekor keletkező savanykás folyadék?

Rejtélyes 2009.06.26. 13:55:35

Szerintem az lenne a minimum, hogy minden ügyfelüknek futárral (nem a m.kir.postával, az egy kalap szamóca) elküldik az új ASZF-et... mindjárt nem változtatgatnák hetente...

Frucsasz 2009.06.26. 13:58:57

Én is hasonlóan jártam...

balapety 2009.06.26. 14:00:18

Mondjuk tény hogy legalább egy sms-t dobhatnának,ha már úgyis minden sz@rért küldenek.

homár molla 2009.06.26. 14:02:48

tízben, péntekre ez is elég.

cleric73 2009.06.26. 14:02:52

"sötét csukjával a fején járó előfizető"

Ez nagyon rossz olvasni.

É2I 2009.06.26. 14:06:01

Ez simán tisztességtelen piaci magatartás.
Meg az is, hogy az ászf-t szabadon módosíthatja az összes szolgátató és ha abban van az ár (márpedig a legtöbbjének ott van), akkor azt is. Na ezt kellene tiltani. Persze lobbi, kartell, politikus, stb.

b[ALien] (törölt) 2009.06.26. 14:06:30

Engem ez a PusziNyuszi csomag érdekelne!:)

milyen_Péter? 2009.06.26. 14:09:33

Az a PusziNyuszi csomag engem is felizgatott. :)

b[ALien] (törölt) 2009.06.26. 14:15:26

@puzzztrewew: baszki írd már be lécci a neved mögé ezt a szart, aztán offolj valamit, kihagyva a hszből a linket
úgy senkit nem fog zavarni
a kattintásszám nem hiszem, hogy változna

májgeriberi 2009.06.26. 14:19:15

hát nem picsáztak sokat..

Neménvótam 2009.06.26. 14:19:34

Ez már a hétvégi poszt?

Egyébként helyesen csuklyával, mert a csukja az mást jelent.

Palkovics Ede 2009.06.26. 14:24:11

"ráadásul avval is tisztában vagyok" Nem vagy tisztában. Az alapszó az "az". A birtokos jelző a "val". A hasonulás után helyesen "azzal" és nem fordítva.
"Ha érdekel, beszámolok a fejleményekről" Persze. Legjobbakat!
Jó hétvégét!

NickNickNick · http://nemzetiagyhalal.blog.hu/ 2009.06.26. 14:35:33

Lélekben veled. Lehetne esetleg írni egy szép panaszos beadványt is, és szétküldeni az összes fogyasztóvédelmi szervezetnek? Végülis azért vannak, és hátha leesik a Vodának egy pár száz milliós bünti. Sokunk lelkivilágát megnyugtatná. És elbátortalanítaná a többi távközlési céget is a hasonlóktól.

Innen szerintem elég jól el lehet indulni:

www.nfh.hu/portal/informaciok/elerheto

Fairy Girl 2009.06.26. 14:36:27

Nekem is ilyenem van a mobilon. AKkor most én is szívtam, pedig nem tartom magam fekete csuklyás ilyenolyan előfizetőnek :(
A nyereményjátékokról bezzeg mindig küldenek sms-t, sőt mms-t is! :-/

Netuddki. 2009.06.26. 14:38:06

Mondjuk én sza...énné büntetném aki a XXI. században 1Ft/10kByte áron internetet árul. De még ha 0.1Ft/10kByte-ért adja és akár mobilszolgáltató akkor is.

Ez egy síma lehúzós fogyvédes móka. Esetleg NHH.

Fairy Girl 2009.06.26. 14:42:23

Azért az érdekes, hogy ha innen, a bal oldali menüből szereték tájákozódni (GPRS WAP, stb.)

www.vodafone.hu/egyeni/postpaid/szolgaltatasok/internet/gprs_internet_hu.html

Akkor mindegyik menüpont eredménye:

The page cannot be found
The page you are looking for might have been removed, had its name changed, or is temporarily unavailable.

Egyébként meg a link, amire mutatnak:

extranet.sandmark.hu/egyeni/postpaid/szolgaltatasok/internet/gprswap_hu.html

Mi az az extranet.sandmark.hu a VOdafone oldalán??

Átlag János · http://atlagjanos.blog.hu 2009.06.26. 14:43:40

20 éve kesergek azon, hogy miért nem alapítottam én is mobilszolgáltatót. :-)

sünmedve 2009.06.26. 14:46:53

Én is így jártam... 6 Megáért 6000-et számláztak...

skandigraun 2009.06.26. 14:46:55

Na bazz, ez a post most rendesen benyomta az ideget nálam... Elég sokat wappantok ugyanezzel a díjcsomaggal (viszonylag), havi 5-8 mega körül, eddig 5-800 körül fizettem érte (ennyit nekem megért, hogy leveleket, híreket tudjam csekkolni buszról is). Ha most megkapom a 10-es számlát, hát akkor én nem is tudom mi lesz...

Elemér_ · http://nonprofit.info.hu/blog 2009.06.26. 14:47:39

A nem vagyok Csuklyával a fejemen járó ember. Újságot is olvasok, sőt a vodafone honlapján is többször jártam az elmúlt hónapban. De sajnos ezzel a hírrel itt találkoztam először.
A Vodafone kirakta a honlapjára, olyan helyre, hogy csak sokadik kattintásra jutsz el, s azon az oldalon is sok apró betűs szöveg közé, egy fél mondat erejéig.
Szerencsére, csak egy kicsit szívtam meg, mert keveset használtam ezt a szolgáltatást, de akkor idegesítő. Úgy is küld hetente legalább 2 sms-t, ezt is leírhatta volna. Havonta számlát is küld, abba is leírhatta volna, hogy figyelj te semerresemnéző, én szólok előre.

Ez tisztességtelen magatartás, még ha törvényes is.

Netuddki. 2009.06.26. 14:50:32

"Havonta számlát is küld, abba is leírhatta volna, hogy figyelj te semerresemnéző, én szólok előre."

Na itt van az eb elhantolva.

"Ez tisztességtelen magatartás, még ha törvényes is."

Tisztességtelen és ráadásul NEM is törvényes.

Ibn al-Haiszam 2009.06.26. 14:54:28

@Palkovics Ede: Aham, hát persze. És akkor ugye azban, azból, azhoz, ezként, stb.? Törődj bele hogy az avval helyes.
Fölösleges további viták elkerülése végett javallom tanulmányozásra a index.hu/kultur/korrektor/avval/ hivatkozáson fellelhető dokumentumot, igen tanulságos.

Kovacsevics 2009.06.26. 14:58:57

@Palkovics Ede:

Ede, csak a rend kedvéért:

helyesírásunk nagyon is elismeri az evvel-avval alakokat.

Ajánlom figyelmedbe a Magyar Helyeírás Szabályai című kiadvány "Toldalékolásbeli kettősségek" című részét, melyet a 45. pont alatt találsz a könyvben.

Az ilyen kommentekhez nem árt, ha ismered az anyanyelvedet ;)

b4zs1 2009.06.26. 15:00:20

kibaszott nyelvtantanarok :D mar regen is utaltam oket

karatekutya 2009.06.26. 15:00:45

Velem ugyanez történ csak a T-Mobile-nál. 22 megabyte = 24.000 forint. Mert hát nyilván a technológia más, mintha vennék valami díjcsomagot, és ezt kell megfizetni.
Simán rákényszeríteném a szolgáltatókat, hogy csak publikált, ÁSZF-ben szereplő díjcsomagok mentén adhatnak internetet, és ha a user túllépi az akutálisat, akkor feltolják a következő csomagba, nem pedig 1000 fekvőtámasz/1 bit alapon szopatják őket.

Editor Bob 2009.06.26. 15:03:05

Ezt én sem értem, hogy ha a Voda állandóan kretén akcióiról, dobál sms-eket, meg képes ügyintézőkkel zaklatni az előfizetőiket kedvezményes telefonvásárlást ajánlgatva, miért nem képesek ezt jelezni sms-ben. Gondolom nekik a saját hálózatukon belül nem kerül túl sokba. Így simán csak az emberek lehúzását érzem mögötte, ami jogellenes, és nem szép dolog. (mondjuk anno a legnagyobb mocsok a Pannon volt, amikor hírdette, hogy ő másodperc alapon számláz, aztán szép csöndben ezt megszüntették, a sok user meg azt hitte, hogy ő másodperc alapon telefonál.)

Dr Kangörény 2009.06.26. 15:07:37

Küldjük rájuk a vogonokat!

AlulírottFentemlített 2009.06.26. 15:09:30

@Editor Bob:

De a pannonnál állítólag le lehet menni míuszba.

zebu_ba 2009.06.26. 15:11:02

Legutóbb, amikor néztem, mert megszívtam a Pannonnál (mínusz 12 ezer HUF lett a Praktikum egyenlegem negyed óra alatt), megnéztem...

Ugyanez a T-Mobile-nál 13 Ft, Pannonnál 8 Ft. Vodafone legalább tömörít, így kevesebb az adatforgalom, de akkor is... Szóval akkor csodálkoztam, hogy a Voda miért adja épeszű áron... Lehet, hogy ők is megnézték, mit ad a kartell többi tagja.

az igazi MPL melegebb éghajtra költözött. lö pá! ( 2009.06.26. 15:32:27

mobilnet?

ah, úri huncutság

na, nyitom az ablakot, möggyütt a postagalamb...

Bálint E 2009.06.26. 15:33:00

A posztíró egy CÍMERES NAGY BAROM. Én is most fizettem elő a Vodafone-nál netre, azért mert szükségem van a MOBILTELEFONON az emailek olvasására, írására, RSS feedekre, hírekre. A 1270-es ügyfélszolgálaton már MÁRCIUSBAN közölték, hogy ne fizessek elő a Vodafone START-ra, mert meg fogják emelni az árát.
Aki még mindig azt hiszi, hogy a kenyér meg a kolbász ingyért van, az legyen kedves és valamelyik szomszéd országban rontsa tovább a levegőt!

Bálint E 2009.06.26. 15:34:47

Nembeszélve arra, hogy én tényleg csak emailek olvasására használom + RSS feedre és egy hónap alatt simán generálok közel 100 mb-ot, így a lentebb lévő csomag jobban megéri... váááááá

Van_mikrohullámú_sütőtök? 2009.06.26. 15:37:16

Batz... most akartam mobilnetre lépni. Nem mintha szükségem lenne rá, de jó árnak gondoltam, szóval akkor nem, köszi!

Amúgy szerintem a helyes magatartás lenne:
1, Ügyfél *ELŐFIZET* 1krumpli/10kbyte netre
2, Szerződésben le van írva, hogy mondjuk 1 évig ez lesz az ár.
3, Változnak a feltételek: DRÁGÁBB lesz a net, gyün a levél/sms a vodkástól: x hó 1-től drágább lett a neted, de mivel 1 évre fizettél elő, így neked az év végén a drágább csomagra újra kell kötnöd. Fizess elő most és a drágulás 30%-át elengedjük! 10telettel:Vodkás

4, Változnak a feltételek: OLCSÓBB lett a net, gyün a levél/sms a vodkástól: Örömmel értesítjük, hogy 1krumpli helyett, csak 0,75krumpliba kerül a net! Célunk, hogy a nyájas előfizetőnknek minőségi szolgáltatása legyen elérhető áron bla-bla

5, Változnak a feltételek: csomag megszűnik, gyün a levél/sms a vodkástól:
Örömmel értesítjük a kedves előfizetőt, hogy eddigi díjcsomagját az új PusziNyuszi díjcsomagra cseréljük ahol új szolgáltatásként havonta egyszer csigát teszünk az orrlukába mindössze 10% árváltozásért! Természetesen ha önnek nem megfelelő a változtatás 30napig írásban lemondhatja, hűségidő ide vagy oda, akkor is.

2009.06.26. 15:37:25

@Palkovics Ede: Látom te sem vagy tisztában.

@Bálint E: Kedves E., te hülye vagy.
1, Nem erről szól a bejegyzés.
2, Senkit nem érdekel, hogy mit és miért olvasol a mobilodon.

Én kíváncsi leszek a fejleményekre. Ha lesznek, a Homárra velük!

diktatorikus kleptokrácia 2009.06.26. 15:39:09

csodafon szopat, ne csodálkozzon senki ezen.
telenormálpannon korábban sms-ben tájékoztatott az alap előfizetéshez járó adatmennyiség közeledtéhez, majd pedig egy újabb sms-ben arról, hogy elértem a limitet, s innentől kezdve plusz költség a mobil internyet. most váltottam korlátlanra, ami valóban az - ha nem számítom az egyébként sem használt p2p oldalak letiltását.

élő szövet a belső mészvázon 2009.06.26. 15:41:47

@Bálint E: ingyért? Ki beszélt itt ingyen szolgáltatásról? Olvasd el újra a cikket és a kommenteket, kicsit lassabban, hátha felfogod a lényeget. Ha meg nem, akkor menj el te valamelyik szomszédos országba rontani a levegőt, mert 70-es IQ alatt nem sok hasznodat venni itt.

(nem mindig)józan paraszti ész 2009.06.26. 15:49:59

@Editor Bob: Tökéletesen igazad van, a kormánybácsinak kéne lépnie, és olyan jogi hátteret alkotnia, hogy kötelező legyen SMS-ben is kiértesíteniük az ügyfeleiket a módosítás ellött mondjuk 8 munkanappal.Egy kicsit más de mindenképpen kapcsolódó anyag a "garantált" sávszélesség.Írtam az NHH-nak, és ezt válaszolták :A 2009. április 9.-én küldött elektronikus levelére válaszolva az alábbi tájékoztatást adjuk:

1. Az elektronikus hírközlési szolgáltatás minőségének a fogyasztók védelmével összefüggő követelményeiről szóló 229/2008. sz. Korm. rendelet 1. számú melléklet 4. a.) pontja a szolgáltató összes előfizetőjére nézve teljesítendő adat. Tehát a szolgáltatónak az esetek (előfizetések összessége) 80%-ban kell teljesítenie a garantált le-és feltöltési sebességet.

Tehát minden ötödik embert úgy szopatnak ahogy akarnak.Amíg ilyen a szabályozás fújhatjuk az egészet.

Palkovics Ede 2009.06.26. 15:56:13

@Ibn al-Haiszam: ecsém, ezért kár volt lealacsonyodni a szintemre. A példáidban ragokat használtál, míg én jelzőt, szóval másról hadoválsz. (egyébként értem mit akarsz mondani) Ekként szebben hangzik, mint az eképpen? A linket köszönöm, tényleg csak pesti körökben hallom ezt a szót. (bár pár évtizede még nem így beszéltek) Ezek szerint hamarosan bekövetkezik az 1984. Furcsa lesz így beszélni: furi, depi, öngyi, közért, gej(?) stb. Arról nem is beszélve, hogy az irodalmunkat fordíthatjuk újra, mert pár ember nyelvújító. :D Ah, Kazinczy, miért kellett EZZEL elkezdened!? :D
@Kovacsevics: melyik kiadásban?

Palkovics Ede 2009.06.26. 16:07:27

@Kovacsevics: köszönöm az információt. Én a másodikat:) használtam anno, előkeresem a tárolóból (jó helyen van, mi?:D).

É2I 2009.06.26. 16:29:26

@Palkovics Ede:
/off
Egyébként én is úgy emlékszem, hogy nekem azt tanították; kivételként az azzal, ezzel a helyes.
Nekem is furcsa, ha kilépve a szűkebb környezetemből hallom az avval-, evvelt.

De a leg idegtépőbb nagyfalusi modorosság az "add nekem oda!". Gyakran hallani ismert színészek szájából, szinkronokban is :(
/on

Ibn al-Haiszam 2009.06.26. 16:31:26

@Palkovics Ede: Hallod-e, tényleg nézz körül abban a tárolóban. Birtokost keverni eszközhatározóval azért nem dívik manapság.

Kovacsevics 2009.06.26. 16:44:15

@Palkovics Ede:

Régi bútordarabdarab :)

Bevallom nekem is furcsán hanzik, de használják úgy Pesten mint "vidéken" Elvileg mindkettő helyes. Éljenek a nyelvújítók!

Egyébként én is várom a fejleményeket az üggyel kapcsolatban!

Palkovics Ede 2009.06.26. 16:57:39

@Ibn al-Haiszam: "azban, azból, azhoz," itt helyhatározó ragokat írtál... Birtokos jelzőt keverni eszközhatározóval csupán figyelmetlenségből eredő hiba, ebben igazad van. Keresek hamut...
A dívik az a dúvad rokona?
"Hallod-e" székely eredetű, noszogató, figyelemfelhívó összetétel.
(hmm... a sok bába között (nyelvújítóknak: közt:D) a végén elveszik a gyerek)
A szabályzatot nem találtam(hiszek nektek, persze, csak abban a kiadásban szerepel e?), csak egy érdekességet: az USA első elnöke Washington György volt.:) (Tolnai Népújság 1929-1932)
@É2I: nekem nem idegtépő, ettől szép színes a nyelvünk. Jó néha hallani a sok, tökéletességre törekvő, nagyvárosi mondat között.
No, jó hétvégét!:)

Kovacsevics 2009.06.26. 16:57:41

@Ibn al-Haiszam:

Béke van, fiúk! Ede belátta, foglalkozzunk inkább a témával...

Szerintem az országos napilapban történő megjelentetés még nem meríti ki a a másik fél megfelelő tájékoztatását.

Kíváncsi vagyok, hogy egy X újságbeli hirdetéssel le tudnám-e mondani az előfizetésemet az adott szolgáltatónál...

Még egy példa a kettős mércére egy másik szolgáltatónál: megrendelni bárki meg tudta a szolgáltatást, lemondani csak az előfizető...

Secnir 2009.06.26. 16:58:53

most őszintén, ki a faszomat érdekli, hogy ÁSZF módosítás történt?
van béla meg van a vodafon. kettejük között létrejött egy szerződés, amikor béla befizetett egy csomagra. ennek van egy formanyomtatványa, az ÁSZF (általános szerződési feltételek).
Ámde!
a szerződés az nem általános, hanem egy polgári szerződés, amire a Ptk. vonatkozik.
hatehát.
a voda meg akarja változtatni a szerződést közte és béla között, akkor azt meg kell beszélnie bélával, hogy mit szól hozzá. nem lehet szórólapozni, meg általánosítani, hiszen egy egyedi szreződésről van szó.
az, hogy a voda kötött x ezer ügyféllel szerződést, és ő csak egyszer akarja módosítani az ÁSZF-et, az egy dolog. mindenkinek ki kell postáznia egy levelet (sms, email stb), hogy szertné az ővele kötött szrződést emígyen módosítani.
nem lámpaoszlopra aggatott sajtcetli, meg népszabadság középsőkétoldala. nem.

a gond azzal van, hogy ezt gyakorlatilag minden olyan szolgáltató, akinek egynél több ügyfele van, megjátssza. ezt kellene felülvizsgálnia konkrétan a GVH-nak.
és az senkit nem érdekel, hogy "jajjakkorehhezmosthányemberkell?"
oldják meg.

Ibn al-Haiszam 2009.06.26. 17:03:18

@Kovacsevics: Nem is veszekedtünk, igaz-e Ede? A magyar nyelv egyébként is érdekesebb téma, mint a Vodkafonos kereskedő-suhancok gusztustalankodásai. Bár belátom, ez itt témán kívüli.

Kovacsevics 2009.06.26. 17:03:18

@Secnir:

Ez itt a lényeg, köszi Secnir!

Fairy Girl 2009.06.26. 17:06:45

A rejtély megoldódott:

MOST kaptam az alábbi sms-t:

"Sokat böngészel a telefonodon és szeretnél kevesebbet fizetni? Internetezéshez használd az új MobilWeb opciókat. Rendeld meg a fix díjas MobilWeb Basic opciót sms-ben! Küldd díjmentesen a BASIC szót a 1270-re és szörfölj havi fix 800 Ft-ért korlátlanul! Így kiszámíthatóvá válik számlád összege! Részletek: www.vodafone.hu/live oldalon."

Na ez legkevesebb 2 sms/ügyfél, valamint NEM tartalmazza, hogy immár több, mint egy hónapja tízszeres árért netezgetek a mobilomon. De kösz, hogy szóltak...

ARK-9 (törölt) 2009.06.26. 17:15:39

Anno 2003-ban a 48-szorosára emelték - a vodkafonnál tetvebb állatok nincsenek!!!!

betépett felhasználó 2009.06.26. 17:46:57

itt rinyalunk, hogy 10xresere emeltek a 10kb arat, de arra gondolt valaki, hogy a letoltesi sebessege is 10xresen nott, vagyis csokkent, vagyis hogy a francba mondjam, ertitek ti.
10x olyan hamar kopasztanak meg, mint 10 eve, es igy mar megeri.
szerintem
tájm is máni!

Pomme 2009.06.26. 17:57:25

Én is beszoptam, nyóccáz helyett befigyelt a 8000res számla. Elmehetnek a búsba.

yanchi345 2009.06.26. 18:15:29

@cleric73: Tudod, csak akkor van a fején csukja, ha odacsuklya...

Netuddki. 2009.06.26. 18:31:02

@Pomme: Azért tehetik meg, mert annyiban hagyod. Persze 8ezer forintért ki az aki veri magát? Nem?
Ha mindenki csesztetné a felügyeleti szerveket, mert átvágták, akkor legközelebb nem mernék meglépni.

Balamber 2009.06.26. 18:37:16

Peersze!
Az nem összeg! De ha összeadsz párszázezerszer 8 ft-ot..???

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.06.26. 20:35:23

@Secnir:
na ez a jo az amerikai jogban/ a sok rossz mellett persze/
egy ilyen ugyet perre visznek es megnyerik onnantol az eletben semelyik tarsasag nem kockaztatja meg ezt a modszer
bar mondjuk itt ez nem hiszem hogy letezik

Vladimir Harkonnen 2009.06.26. 22:44:38

Egyik barátom meg úgy járt, hogy 10 éve vett egy előfizetést, és azóta is azt használja. A megszokott 60 ezres számlát fizetgette csendben, amikor felvilágosították (na nem a Vodafone, hanem a haverok), hogy nem kellene manapság 120 ft/perc-ért telefonálnia! Bement az üf-ra, és átíratta, azóta a tizede lett a számla!

Valahogy soha nem hívták fel, a csökkentés miatt, csak ha valami újra lehetett előfizetni.

vhm 2009.06.28. 01:04:15

kíváncsi lennék mivel lehet magyarázni a 10x árat... GVH, GVH, GVH!

dr nmate 2009.06.28. 15:24:55

engem felhívtak egy hónappal ezelött, hogy megemelkedik a tarifa, és át is mentem az olcsobba, de ha nem hívnak nekem is ott van 18ezer Ftos számla...
ott, akkor a hölgynek ki is fejtettem, hogy azért áljon meg már a nászmenet, mert 10x árat a már így is rendkívűl drága szolgáltatásért nem kéne...
azt mondja erre, mert a többi szolgáltató is igy vitte fel az árakat...mondom neki, hogy akkor nem szinten kellen tartani az árakat, hogy jöjjön a felhasználó? Azt mondja nem kell mert igy is olcsobb néhány tized százalékkal...
Aztán kifejtettem, hogy a 6 évvel ezelötti árakhoz képest a standard telefonálás nem változott semmit, a helyett hogy csökkentek volna az árak... ma egy 10 perces telefon beszélgetés meglehetősen gyakori, ár értékben ez többe kerül mint egy kiló kenyér, egy liter benzin, és mint egy vizit dij...... és nem akaródzik csökkenni, mert hát ha az egyik emel akkor mi is... ha meg nincs olcsobb csomagunk akkor ugy is kifizeti ezt a sok balek. Álljon meg a nászmenet!
és Emberek... a vezetékes szolgáltatást miért kell lecserélni asokszor lassúbb, adat korlátozott mobilra? ha nem tennénk akkor nem szállna el ennyire egyiksem... a kartell a legkevesebb amire itt gondolni lehet!

zebu_ba 2009.06.28. 17:00:27

Ezek a 'start' csomagok talán a legjobb ügyfél-kopasztások manapság. Mai telefonokon könnyű véletlenül megnyomni valami gombot, ami generál is pár bájt forgalmat, amit aztán jól ki lehet számlázni horror áron. Eddig csak a T és a P csinálta, a V relatíve barátságos volt, de belátta, hogy neki is ez az üzleti érdeke, ha a másik kettő gazdagszik belőle, ő is így tesz. Ismerős így gyártott 80 ezres számlát a T telefonján, én -12 ezerbe mentem a P-n.

Amúgy ha jól látom, Pannon május óta beéri 50 ezer forintnyi lehúzással, ha azt elérted a start csomagoiddal, akkor utána tizedébe kerül már csak: www.pannon.hu/egyeni/internet/mobiltelefonon/

zebu_ba 2009.06.28. 17:01:50

bocs, nem "tizedébe", csak elnéztem a tizedest. 12 Ft helyett 0,12 Ft lesz 50k HUF fölött.

Manyizga (törölt) 2009.06.29. 07:48:44

Bár tisztességtelen a módszer, de a Vodafone ezzel a havidíjas (mobilnet)előfizetők számát kívánja növelni. Kiszámíthatóbb (több) bevételt generálva.

A havidíj nélküli mobilnet (Start és társai) eszméletlenül drágák, és csak arra valók, hogy minden lúzer, akinek a telefonján Vodafone/T-mobile menü van, egyetlen gombnyomásra sok pénzt költsön el, tudatlanul.

A Pannonnál viszont hiába van havidíjas mobilnetem, ha negatívba megy az egyenleg (véletlenül) akkor a már kifizetett internetezést sem tudod használni, csak, ha 0 fölé emeled az egyenleged...

pazola 2009.06.30. 19:19:55

Palkovics Ede 2009.06.26. 14:24:11
"ráadásul avval is tisztában vagyok" Nem vagy tisztában. Az alapszó az "az". A birtokos jelző a "val". A hasonulás után helyesen "azzal" és nem fordítva.

Hat nem tudom, en ugy tanultam, hogy hattal nem kezdunk mondatot, es helyes az avval.

pesharpe 2009.07.06. 20:45:47

Nálam is ez volt a helyzet, mármint a pár száz forintos adatforgalmam most egy helyiértéket ugrott. Természetesen telefonáltam, ahol bejelentették, hogy teljesen törvényes volt, és eleget tettek minden tájékoztatási kötelezettségüknek.

Erre írtam egy kedves panaszlevelet, amiben többek között hivatkoztam arra, hogy igen régóta előfizetéses ügyfél vagyok és nem feltétlenül volt korrekt a viselkedésük, valamint kilátásba helyeztem a távozást.

Végül pár napra rá megkerestek, hogy egy részét hajlandók elengedni, bár ők törvényesen jártak el. Én mondtam, hogy korrekt lépésnek tartom és elfogadom.

Szóval részemről valamilyen szinten jóvátették a bűnüket.

janno 2009.07.06. 21:25:08

www.propeller.hu/bulvar/606996-kirabolt-a-vodafone-10-szeres-aremeles-a-vodafone-start-csomagban

Kirabolt a Vodafone! 10 szeres áremelés a Vodafone start csomagban!!!!


Tisztelt Homár!

Olvastam az áfa emeléses cikküket, és nagyon irigylem azokat a Vodafone ügyfeleket akik csak az áfa emelés miatt bosszankodnak.

Több mint egy éve használtam gyanútlanul a vodafone mobile webet előfizetéses ügyfélként a ''start'' havidíj nélküli forgalmi díjas csomagban. Ennek a forgalmi díja 1,2 forint volt 10 Kb-onként, így havonta a mobil webelési (wapolási) költségem úgy 1500-1700 forint között mozgott. Ehhez képest most a számlámat kinyitva egy 18.000 Ft os összeggel találtam magam szembe, mint internetezési költség.

Az ügyfélszolgálatot felhívva, gondoltam jelzem, hogy meghibásodott a számlázási rendszerük, vagy elírtak egy tizedes vesszőt, mert 1,2 forint helyett nekem 12 forintot számláztak 10 kb-onként, hát tévedtem.

Az ügyintéző bocsánatkérés és a hiba kijavításának ígérete helyett arrogánsan közölte, hogy jobban tenném, ha rendszeresen olvasnám az országos napilapokat, mert akkor tudnám, hogy a ''start'' csomag havi díja a TIZSZERESÉRE emelkedett május 23-átol, így a számlát köteles vagyok rendezni, nincsen semmi hiba!

Miután megkérdeztem, hogy miért nem tájékoztattak engem a 10 szeres áremelésről, csak annyit mondott, hogy erre javasolta az országos napilapok olvasását, mert a törvényi előírásoknak megfelelően Ők 2 országos napilapban leközölték az áremelést, és ez után már NEM érezték úgy, hogy ezt az indokolatlan, és etikailag megmagyarázhatatlan áremelést esetleg sms-ben vagy a számlakivonat mellé csatolt tájékoztató levélben előre is közölniük kellett volna.

A horribilis 18.000 forintos mobile web (wap) költség indokolatlan nagyságát az jelzi igazán, hogy ugyan ez a Vodafona 800 FT ért nyújt havi díjas KORLÁTLAN mobile web csomagot. (Gondolom ezzel a finom módszerrel kívántak rávenni, hogy a forgalmi költséges csomagról, térjek át az új most az ügyintéző által ajánlott 800 Ft os havidíjas korlátlan csomagra.)

A hab a tortán, hogy a számlát a mai napon, azaz 2009 július 6-án kaptam meg, és így erről a horribilis áremelésről is csak most értesülhettem, viszont a számla zárása június 19 volt. Így már ''vidáman'' várom a június 19- és a mai nap július 6-a közötti következő havi wap (mobile web) forgalmam utáni újabb tízezres nagyságrendű számlát.

-Külön érdekesség, hogy családban másik telefonon Vodafone internet 5G csomag van, ahol szintén az utóbbi időben egyre kevesebb internetezés mellett, egyre nagyobb összeggel sikerül átlépni a havi 5 gigás csomagon foglalt mennyiséget, így az 5000 forintos csomagdíj helyett /Mostani áfa emelés után 5500 forintos csomag helyett/, rendre 8-10 ezer forintot kell fizetni, az 5 gigán felüli, MOST 0,06 forintos forgalmi díjon számlázott részért. Alig várom mikor emelik meg itt is az adatforgalmi díjat, a jalenlegi 0,06 ról 0,6 ra hogy a jelenlegi 3-5 ezer forintos plusz költségből 30-50 ezer forint legyen.

Természetesen, mivel előrelátó ügyfélként ha már betelefonáltam, ezt is szerettem volna elkerülni azzal, hogy kérem, az 5giga feletti adatforgalom letiltását az adott előfizetésnél (Feltöltőkártyás ügyfeleknél 5 giga felett, autómatikusan lekapcsolják a szolgáltatást) közölték, mivel én előfizetéses vagyok, engem nem korlátoznak az adatforgalmam blokkolásával, ilyet én tőlük NEM kérhetek, ha 200 ezer forinttal túlforgalmazok az 5 gigás kereten, akkor fizessek is a 200 ezer forint után, figyeljek szépen magam oda az adatforgalmamra, mert ők kérésemre sem korlátozzák azt!

Erről csak a most olyan sokat hangoztatott reklámszövegük áthallása jutott eszembe: ''Vodafone - Egyre többet LOPUNK!''

Üdv: János
süti beállítások módosítása