Bizarr történet érkezett a Blaháról, ahol az ellenőrök állítólag hamisnak kikiáltott, kitöltetlen bérleteket koboznak el a fiataloktól újraértékesítés céljából. Naiv ügyfél feljelentést fontolgatott, mire a BKV igazgatósága egyhavi ingyenbérlettel tömte be a száját:
Lemegyek a metróhoz és már várnak az ellenőrök (biztonsági szolgálat). Mutatom a hölgynek a bérletem aki kiveszi, majd átadja kollégájának aki a fény felé tartva megállapítja, hogy bizony ez a bérlet hamis. Persze nekem nem mutatta meg mi a hamis rajta és ezt hol lehet észrevenni, de mondta, hogy sajnos nem adhatja vissza. Felháborodtam ezen természetesen hiszen ugyanúgy fizettem érte ha hamis ha nem. És még csak nem is viszonteladónál vettem. Magyarázkodott ott hogy vagy veszek jegyet vagy kihívja a rendőröket és akkor 50-100 ezer forint helyszíni bírság is kiszabható.
Később visszatérve a metró bejárat helyszínére immár édesanyámmal, elkértük a kedves ellenőr nevét és biztonsági számát, ám nem volt hajlandó igazolni magát. Mutatott még kb. 5-6 olyan bérletet amit elvett, egyiken sincs ráírva a diákig. szám. Tehát olyan bérleteket kerestek fiataloktól amelyeken nincs ráírva a szám, elveszik hogy "hamis" majd kéz alatt eladják őket. Rendőrségi ügyet akartunk a dologból ám felhívtuk a BKV igazgatóságot és nagyban elnézést kértek. A bérletemet visszakapom és kapok 1 ingyen bérletet a köv hónapra.
Tehát kedves utastársak, főkét fiatalok figyeljünk nagyon oda. Nem veheti el tőlünk a bérletet egyik ellenőr sem, főleg ha igazolni sem tudja magát.
Még 1 tanulság : írjuk rá a diákig. számot, sosem árthat.
Smacika 2009.07.15. 15:39:45
Ma Ő, holnap Te vagy Én ? · http://dawmar.blog.hu 2009.07.15. 15:41:12
szemtanú - alibit nem igazol! 2009.07.15. 15:41:14
Smacika 2009.07.15. 15:41:22
Amióta orkok őrzik a békávét, azóta valahogy többet hallani hasonló dolgokat.
gelsystem 2009.07.15. 15:42:47
.
vagy engem: elég nagy a család, vannak sziámi ikerpárjaink, és tulsúlyos rokonok kizárólag nyitott esernyővel:)
Chapell 2009.07.15. 15:43:09
Smacika 2009.07.15. 15:43:51
Neked még tanúd is volt te szerencsecsomag.
Hja, de így legalább van 1 hónap ingyé' vazze!
Meklén és Tamara 2009.07.15. 15:44:44
Ma Ő, holnap Te vagy Én ? · http://dawmar.blog.hu 2009.07.15. 15:45:46
Smacika 2009.07.15. 15:46:24
KÖTELEZŐ RÁÍRNI A BÉRLETRE AZ IGAZOLVÁNY SZÁMÁT!
Nem azért mert hamis, hanem mert akárhányan járhatnak egy bérlettel.
Pölö én is csináltam, amikor különböző müszakban dolgoztam a cimborámmal, hétvégén mindig átpasszoltuk egymásnak.
FwM / Arlene 2009.07.15. 15:46:32
JMP 2009.07.15. 15:47:05
BKV - Önnek megyünk 2009.07.15. 15:47:26
Smacika 2009.07.15. 15:47:42
A fent említett eseteket kikerülendően találta ezt ki valaki.
dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2009.07.15. 15:47:48
BKV feljegyezve!
ayeti azaki - távolkeleti segédmunkás 2009.07.15. 15:48:44
Smacika 2009.07.15. 15:50:37
"A kici magar cün jár a ceggibe a BKV-nak is. "
Mert a zivien láttam, hogy a sok 12-14 éves kis bige tolja így a dumát, hogyaszondja:
CÍÍÍÍÍJJJJJJJJAAAAAA BARCSINŐMMMMMMM!!!!
NAAAOOOON OTT VOLT A HÉTVÉÉÉÉÉÉÉGIIIIII DIZSIIIII!VODKA KÓÓÓÓÓÓÓLLLLLLLAAAA AAAAAAAAAHHHHHHHHH! MÉG MINDIIIIIIG FÁJOK!!!
BKV - Önnek megyünk 2009.07.15. 15:51:51
Ma Ő, holnap Te vagy Én ? · http://dawmar.blog.hu 2009.07.15. 15:52:51
Lesből Támadó Szárítókötél 2009.07.15. 15:54:00
Nem, nem azért kell ráírni az igazolványszámot, hogy a csúnya ellenőrök nehogy el tudják venni, hanem azért, mert így KÖTELEZŐ. Szarjon sünt az ellenőr, de azért te is megérdemelsz egy növendéket.
Ma Ő, holnap Te vagy Én ? · http://dawmar.blog.hu 2009.07.15. 15:54:10
BKV - Önnek megyünk 2009.07.15. 15:55:17
elwood 2009.07.15. 15:55:23
ez igen baljósan hangzik
az igazi MPL melegebb éghajtra költözött. lö pá! ( 2009.07.15. 15:56:05
írjunk átvételi elismervényt, vagy igen, azonnal hívjunk rendőrt, és jelentsenek fel azonnal ott helyben okirathamisításért.
ha ez megvan, boldogan odaadom a bérletem.
aztán lejátszuk.
mellesleg tényleg rá kell írni a diák számát. ha ez nincs rajta, nem hamis, csak érvénytelen.
blamm 2009.07.15. 15:56:21
Egyébként biztos valami nagy balhé van BKV háza táján, mert mostanában tényleg elég tüzetesen nézik meg a bérleteket, és a legkisebb hiba esetén is ráfogják, hogy hamis. Itt, BKVfigyelőn és ismerősöktől is egyre több ilyen sztorit hallani :)
Kíváncsi lennék mi lehet a háttérben... Minden esetre nevetséges, hogy kifizet az ember 10ezret havonta, és nekiállnak gyanúsítgatni ezek a barmok.
Impega 2009.07.15. 15:57:55
Janovszki Zsolt 2009.07.15. 15:58:44
Nem hogy nem árthat, hanem kötelező...
DzsiAr 2009.07.15. 15:59:05
De én buta vidéki fejemmel úgy gondolom normálisabb lenne egy bérlet ami érvényes 1 hónapig és használja aki akarja. Úgysem lehet egyszerre 2 embernél.
Smacika 2009.07.15. 16:00:21
Ne sértődj meg!:-)
metal · http://electric.blog.hu 2009.07.15. 16:00:45
Milyen furcsa, hogy most se 100 kilós kopasz állatokat akartak bepalizni!
Smacika 2009.07.15. 16:02:16
Ma Ő, holnap Te vagy Én ? · http://dawmar.blog.hu 2009.07.15. 16:03:05
összezavarodott bennem a memoria, keverednek a posztok ,valoszinüleg megakadt bennem a forditogépes poszt,majd törlöm :))
winston01 2009.07.15. 16:03:39
gelsystem 2009.07.15. 16:03:54
.
joni hozam! nálam kapsz berlet bekávé, akar eves is! nem eves, eeeeves berlet!te tudol utazni vele egsz evben! joni hozaM, nem banni meK, nem atbacc! szam nem lenni rairva, azt irni ra te! veszel eves, adni ajandek gyerekcipO! boltozat nem tunni mi, harantemelo mar felig erteni!!veszel berlet gyerek laba lesz nem lutapsz!ha kel kohogni, adni vizet. kel valami nezni be hozam...!
Yoss 2009.07.15. 16:04:45
ladislaus 2009.07.15. 16:05:02
kispista2 2009.07.15. 16:05:04
Metál -e a bimetál? 2009.07.15. 16:05:46
Ma Ő, holnap Te vagy Én ? · http://dawmar.blog.hu 2009.07.15. 16:06:01
elwood 2009.07.15. 16:06:05
Pedig a legtöbb fajta akármilyen bérlet személyre szól. A könyvtártól az uszodáig.
ladislaus 2009.07.15. 16:06:22
Nikorene 2009.07.15. 16:08:25
Frucsasz 2009.07.15. 16:08:26
Ma Ő, holnap Te vagy Én ? · http://dawmar.blog.hu 2009.07.15. 16:08:30
Ő az 2009.07.15. 16:08:45
ayeti azaki - távolkeleti segédmunkás 2009.07.15. 16:08:57
Nikorene 2009.07.15. 16:10:42
ayeti azaki - távolkeleti segédmunkás 2009.07.15. 16:11:05
kispista2 2009.07.15. 16:11:12
kispista2 2009.07.15. 16:12:17
A bérletet csak az ellenőr számának felírása után adjátok át!
Ma Ő, holnap Te vagy Én ? · http://dawmar.blog.hu 2009.07.15. 16:13:33
ladislaus 2009.07.15. 16:14:07
PR32 (törölt) 2009.07.15. 16:14:25
RealShitFace 2009.07.15. 16:15:37
ladislaus 2009.07.15. 16:16:10
bérletes itthonmaradt · http://www.start-budapest.com/ 2009.07.15. 16:16:11
www.start-budapest.com/why-not-pay-bkv-justification-for-hungarians/
szaporító 2009.07.15. 16:16:44
Amúgymeg mire kiér a rendőr, tuti kicserélik egy tintasugarasból kivett igazán szar hamisítványra.
Ma Ő, holnap Te vagy Én ? · http://dawmar.blog.hu 2009.07.15. 16:19:28
Offmese :
hallottam a lengyel vasut vett emeletes vonatokat az elővárosi közlekedés fejlesztésére, a főpályaudvar a város közepén a föld alatt van (jó ötlet) de sajna a vonatok 20cm-el magasabbak mint az alagut betonja, jár -é sün a műszakisoknak akik megvették a vonatott,csak igy messziről baráti sün :))
ladislaus 2009.07.15. 16:22:17
ladislaus 2009.07.15. 16:23:24
satho 2009.07.15. 16:25:55
MI AZ HOGY ELKOBOZNI ! Kobozni csak hatósági személynek van joga, az ellenőr nem az. (BTK) Ha tudja az ügyfél, hogy legálisan vette akkor azonnal ki kellett volna hivni a rendőrt és annak az 5jegyű azaonosítószámának felirásával (1994/34 tv. RTV) felirásával ügyészségre menni (5. ker Belgrád rakpart) és írásbeli feljelentést tenni rendőr és BKV ellenőr ellen !
Aki ilyen balfasz megérdemli!
Balfaszoknak, akik bedőlnek ilyen baromságoknak egy kis olvasnivaló, a Magyar Köztársaság Rendőrségének hivatalos honlapjáról: www.police.hu/jogszabaly
Fővárosi Ügyészségi Nyomozó Hivatal
Cím: 1056 Budapest, Belgrád rakpart 5.
Térkép, útvonaltervező
Telefon: (1) 266-5453
Ma Ő, holnap Te vagy Én ? · http://dawmar.blog.hu 2009.07.15. 16:27:12
Ma Ő, holnap Te vagy Én ? · http://dawmar.blog.hu 2009.07.15. 16:28:23
Pelydzs 2009.07.15. 16:29:23
Koholmány 2009.07.15. 16:32:02
De ha meg lebukik a kis paraszt,akkor meg jön a felháborodás, homárra irogatás meg anyucival fenyegetőzés!!!
satho 2009.07.15. 16:33:58
Annyi balfasz ember van, akik a tájékozatlanságuk miatt kerülnek bajba!
Ugyanez pepitában az ingatlanvásárlásnál. Sokan azt sem tudják, hogy létezik tulajdonilap és hogy azt meg kell nézni a vásárlás előtt !
Másrészt mindíg fel kell jelenteni az ilyen mocskokat, mert akkor sosem fog változni semmi !
v150r · http://soundcloud.com/v150r 2009.07.15. 16:34:26
Koholmány 2009.07.15. 16:34:51
"
Pölö én is csináltam, amikor különböző müszakban dolgoztam a cimborámmal, hétvégén mindig átpasszoltuk egymásnak"
Az ilyen köcsögök miatt tart itt az ország. Becsületes ember meg szopjon a 10 rongyos bérlettel, míg mások trükköznek.
zsoltikam · http://catapult.blog.hu 2009.07.15. 16:35:14
kapujanincs (törölt) 2009.07.15. 16:41:08
ti tizenévesen rohadt lazán elküldtétek az anyjukba a 30-40 évvel idősebb, sittes kinézetű mamelukokat, mert annyira vágtátok a vonatkozó jogszabályokat...?
anyuci helyében viszont tényleg rendőrt hívtam volna, hadd lássa a gyerek, hogy azokra sem számíthat...
RnYk 2009.07.15. 16:45:04
Alapvetően egyszerre úgyis csak egy embernél lehet, akkor meg miért? Mert 58-ban kitalálta valaki?
Az elvétel lerendezéséről meg már mindenki elmondta a magáét. Én mondjuk egyszerűen odamentem volna a forgalmi irodához és panaszt tettem volna.
MosoMasa 2009.07.15. 16:49:40
Ha nem, akkor te hívtad volna.
Képzelem a sutyerák mit hebegett volna halomra.
bkv bazzmeg!
10 éve lakom Pesten, és ha bkv ra szállok igyekszem jegyet, bérletet venni, még akkor is, ha a járművektől hányni lehet.
Na de egyre rothattabb az egész, egyre jobban csesztetik, átbasszák az utazóközönséget.... egyre jobban hajlok arra, hogy a nagy faszt veszek 300-ért jegyet, hogy még leprát is elkapjam a buszon.
Nikorene 2009.07.15. 16:51:34
RealShitFace 2009.07.15. 16:53:23
Nikorene 2009.07.15. 16:53:27
Silent Bob 2009.07.15. 16:53:29
Főleg az utolsó mondat miatt. Úgy jön itt mindenki a yarddal mintha a Megváltóról beszélnénk. Ha egyáltalán kijöttek volna (amúgy a Blaha aluljáróban mindig vannak) kb. annyit mondtak volna hogy jobb ha nem ugrálsz mert te ütheted meg a bokádat.
RealShitFace 2009.07.15. 16:53:49
Silent Bob 2009.07.15. 16:54:57
Nikorene 2009.07.15. 16:55:30
Nikorene 2009.07.15. 16:56:56
Nikorene 2009.07.15. 16:59:34
Silent Bob 2009.07.15. 17:00:03
www.metropol.hu/images/1211795271_metro_gazolas.jpg
RealShitFace 2009.07.15. 17:00:17
Silent Bob 2009.07.15. 17:01:26
Nikorene 2009.07.15. 17:01:27
De azért a lényeg látom lejött. Nem kell trükközni, és akkor nem fognak veled baszakodni.
Nikorene 2009.07.15. 17:02:36
JuveKrisz 2009.07.15. 17:02:50
Egy kis helyesbítés.
Nem a vonat volt magasabb 20 cm-el az alagút betonjától, hanem a lökött kivitelezők a sínek lefektetése előtt 20 cm-t rábetonoztak az alapra. Persze mindezt azután tették hogy lemérték az űrszelvényt és megrendelték a kocsikat.
És ugye amikor próbálták volna kiderül hogy nem fér el.
Ha jól tudom úgy oldották meg, hogy ott nem 3. sínben fut az áram, hanem felsővezetékes a rendszer, hogy módosították azt a közlekedési szabályzatot, amely szabályozza, hogy mekkora legyen a vonat teteje és a felsővezeték között a távolság. Ezt csökkentették. Merthogy ez is komoly előírás.
De ettől függetlenül nem egyszerű történet.
Ma Ő, holnap Te vagy Én ? · http://dawmar.blog.hu 2009.07.15. 17:03:26
Silent Bob 2009.07.15. 17:05:07
Úgyhogy majd otthon egy rozéfröccs.
dark future · http://www.andocsek.hu 2009.07.15. 17:06:21
Ma Ő, holnap Te vagy Én ? · http://dawmar.blog.hu 2009.07.15. 17:08:14
Ma Ő, holnap Te vagy Én ? · http://dawmar.blog.hu 2009.07.15. 17:11:31
májgeriberi 2009.07.15. 17:12:29
Silent Bob 2009.07.15. 17:14:25
moli 2009.07.15. 17:16:20
májgeriberi 2009.07.15. 17:22:33
kakamatyko 2009.07.15. 17:25:46
Nem kell trükközni, és akkor nem fognak veled baszakodni.
Debizonyhogy, tolem a 27000 forintos 100napos berletet akartak lenyulni amig friss volt, pedig rajta volt az igazolvanyszam, csakhat a palcikaember testalkattal ez jar.
Talan nekik is van tintaradirjuk mint amilyen a Karesznak volt altalanosban.
Rovid szajkarateval sikerult mindig megusznom. Mire raszantam magam, hogy legkozelebb rendort hivok, es onnantol lesz hatosagi jegyzokonyvem arrol, hogy a berletem nem hamis, addigra abbamaradt a dolog.
Alikam 2009.07.15. 17:28:16
Nem, nem árt, hanem rá KELL! írni, csak úgy érvényes...
Smacika 2009.07.15. 17:29:26
@ayeti azaki - távolkeleti segédmunkás:
Olyat nem hallottál még, hogy nem 6-14h-ig megy a müszak?
Meg nem biztos, hogy 14-22h-ig van a délutános?
Szóval, csak meg lehet oldani.
neurotikk! (törölt) 2009.07.15. 17:33:40
Ha nem csinal belole o ugyet akkor ott sumakolas van, akkor az utasnak kell ugyet csinalni belole.
Csak akkor lehet gaz, ha a BKV jegypenztarban arusitanak hamisitott berletet (ertsd, belsosok konnyebben tudjak hogy lehet latszatra valodi berletet kesziteni). Akkor abbol jo kis ugy lehet, es ismerve a magyar rendorseg megbizhatosagat es alapossagat meg a vegen ravarrjak a sracra a helyett hogy a valodi bunosoket lekapcsolnak.
Jegkoko 2009.07.15. 17:34:29
neurotikk! (törölt) 2009.07.15. 17:35:11
májgeriberi 2009.07.15. 17:35:28
Ez annyira gáz..
Ma Ő, holnap Te vagy Én ? · http://dawmar.blog.hu 2009.07.15. 17:38:06
Ma Ő, holnap Te vagy Én ? · http://dawmar.blog.hu 2009.07.15. 17:39:57
Secnir 2009.07.15. 17:41:13
"Milyen furcsa, hogy most se 100 kilós kopasz állatokat akartak bepalizni!"
lehet, hogy bepróbálkoznak, csak annak a végeredményről a homar.4bkv.blog.hu -n jelennek meg posztok...
RealShitFace 2009.07.15. 17:41:25
F(r)osch & tsa. 2009.07.15. 17:42:03
Azért ha már egy posztot tudsz írni, nehogy már beFOSCHál attól, hogy rendőrt hív. Hívjon. Sőt, mondd is meg neki, hogy faszt! Én hívok rendőrt.
fakof 2009.07.15. 17:59:19
Rkka 2009.07.15. 18:00:51
gabbor 2009.07.15. 18:29:16
Ez a helyszini birság is jópofa, mivel a rendőr maga nem szabhat ki birságot, főleg nem 50-100ezer pénzt. Nagy balek, aki ilyet benyal.
Ilcsirendeles 2009.07.15. 18:32:04
Éppen az aktuális barátnőmmel jöttünk a vonattól. (külföldi)
Kimentem elé, kivételesen metróval, mert a jelenlegi káoszban képtelenség parkolni.(két megállóra lakom)
Harmadszor van Budapesten, metróban még egyáltalán, kerek szemekkel nézi a dolgokat.
Felfelé természetesen ott álnak az ellenőrök a mozgólépcsőnél.
Japán turista már foglyul ejtve és ordítozik angolul ahogy a torkán kifér.
Egyszerűen nem tudtam megállni, hogy ne menjek oda.
Kérdezem tőle miben segíthetek?
Mondja: érvényes bérlettel akarják megbüntetni, Plussz!!!! Elkobozták az alig tíz perce vásárolt bérletet.
Kérdem az ellenőrt, na most mi van?
Mire ő: véleménye szerint a fiú diákigazolványa hamis, mert nincs bélyeg rajta.
Kérdezem: hogyan állapította meg a hamisítást, mit gondol mekkora károkat okoz ezzel az országnak, hogyan közölte a fiúval a szakvéleményét?
-Miért a külföldiek ne fizessenek csak a magyarok?
-Ő nem beszél angolul de hívtak hozzá tolmácsot de nem boldogultak. (hm)
-Ő ki van képezve hogy megállapítsa egy igazolvány (Japán!!) hitelességét.
Jó, egyszerű az eset.
Mondom a fiúnak sajnálom nem fogok tudni segíteni, hogy visszakapja a bérletet, de megadom a számom, amint hazaérek és kicsit örültünk egymásnak a lánnyal írok egy hivatalos levelet a bkv-nak az esetről. Írja fel a számomat és egyeztetünk.
Ezt elmondom az egyre idegesebb ellenőrnek is.
Ja azt még megkérdeztem előtte:
Hogyan gondolják, hogy mindenféle jegyzőkönyv nélkül elkoboznak egy több ezer forintos bérletet egy magyarul nem beszélő turistától.
És mit fognak csinálni vele?
És csodák csodája mi történt:
A megszeppent „fő”ellenőr kb. 2 másodpercnyi habozás után azonnal visszaadta a bérletet a srácnak.
Thaiföldön én is láttam, hogy úton útfélen lehet a legkülönbözőbb hamisított diákigazolványokat vásárolni, gyakorlatilag akár pilóta jogsit is.
Akár tényleg hamis is lehetet az igazolvány, én megnéztem de fogalmam sincs.
De meggyőződésem, hogy az ellenőrök, a bérletet lenyúlták volna, és kizártnak tatom, hogy biztonsággal dönthetett volna az igazolvány valódiságáról.
És abban is biztos vagyok, hogy az ilyen és ehhez hasonló emberek és viselkedések mérhetetlen károkat okoznak.
Az ellenőrök nem mertek rendőrt hívni, inkább csak elkobozták a bérletet, mert az kifizetődőbb.
A fiú, ha nem csalt teleírja majd a netet arról, hogy mi történt vele.
De nem is ez a legfontosabb.
A bkv minimális bérért, természetesen minimális elvárást támaszthat, többnyire minimálisan kvalifikált ellenőreivel szemben. Pillanatnyi bevétel növekedésért. Hosszú távon biztos vagyok benne, hogy az egyenleg negatív lesz. Nem feltétlen a bkv nál fog ez megjelenni, mert az emberek utazni mindig fognak. De aki azt hiszi, hogy a külföldiek annyira oda vannak értünk az nézze meg mi folyik Prágában és hogyan hömpölyögnek a turisták a Károly hídon, vagy akár az egész belvárosban.
Jobb híján az egyik ellenőr utánam kiabált amikor a lánnyal elindultunk. És most nem viccelek:
”Ha így ki tud öltözni, akkor minek kell metróval járnia?!” :D (Öltönyben voltam.)
Ez volt az érdemi reakció. Erre már nem válaszoltam.
De legalább mosolyt csalt az arcomra.
A lány csak nézett….
-----------
www.csabiartur.extra.hu
dclxvi 2009.07.15. 18:32:14
tanita · http://ingyenholmik.blog.hu 2009.07.15. 18:34:12
selymesszőrű tejbegríz 2009.07.15. 18:46:55
"Ez a helyszini birság is jópofa, mivel a rendőr maga nem szabhat ki birságot"
Ebben nincs igazad.
www.magyarorszag.hu/allampolgar/ugyek/buncsjogorv/szabelj20050728/szabsertjogkov20060627.html/ugyleirasjogi
Helyszíni bírság:
A helyszíni bírság, amely a pénzbírság speciális formája, ötszáz forinttól tízezer forintig terjedhet . Kiszabására akkor van lehetőség, ha az adott cselekmény elkövetését a szabálysértést megállapító jogszabály - tehát nemcsak törvény, hanem kormányrendelet vagy akár önkormányzati rendelet - helyszíni bírsággal is engedi büntetni, illetőleg az elkövetőt a hatóság tetten érte.
Bár vannak ellenőrök akik olyannal is előjönnek, hogy a rendőri intézkedés ötvenezer forintba kerül. Ilyenkor sírni tudnék a röhögéstől.
BKV figyelő.hu · http://bkvfigyelo.hu 2009.07.15. 18:57:45
Elveheti, főleg ha hamis, de csak akkor, ha igazolni tudja magát, és a bérlet elvételéről kiállít egy "kobzási jegyzéket".
hufnagel@citromail.hu 2009.07.15. 18:58:21
Teljesen igaza van abban a beírónak, egyszerre tényleg csak egy valakinél lehet, és akkor az utazik vele.
Hol van itt kérem a probléma?
Ki van fizetve? Akkor meg?
"NAÉS!?"
(idézet a pufajkás alkesztől)
yuppiebasher · http://vankerdes.blog.hu 2009.07.15. 19:13:30
"Ezeknek? Ennyiért?!"
Pajtás 2009.07.15. 19:43:19
euAgWzgmmtq7K 2009.07.15. 19:49:32
az ilyenek miatt tart itt az ország, mint a postoló, aki nem írja rá a számot a bérletére...
a piszkos 12 2009.07.15. 20:02:40
Amúgy meg nem csinálhat veled semmit az ellenőr, ha nincs is bérleted és kifelé kap el, akkor sem. Ha rendőrt hív sem vagy köteles megvárni. Innentől kezdve azt csinál mindenki, amit akar:)
ge-za (törölt) 2009.07.15. 20:23:02
Utcamacska · http://utcamacska.blog.hu/ 2009.07.15. 20:49:45
tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2009.07.15. 20:54:58
Mivel sokan nincsenek tisztában az "antiszemitizmus" alapvető kérdéseivel, ezért egy hasznos filmet teszünk megtekinthetővé az oldalon. Igazi minőségi dokumentumfilm. Kötelező alap.
www.kkbk.blog.hu
Rosszindulatú Vászka 2009.07.15. 21:35:54
Spárta még sehol, tik meg tuggyukmiztek?
Ezek a fijatalok... ezeknek semmi senem szent :(((
b[ALien] (törölt) 2009.07.15. 23:31:47
Csak megnézheti
Egyébként meg írd rá azt a kurva számot
Egyébként meg jó estét
Szurkoljatok a kollégámnak, hogy sikerüljön:)))
bedasztunk ő meg a csaja:)
este nekem is volt kaller
csak a szelvényt mutattam meg a RÁÍRT SZÁMMAL
mer nem volt még bekészítve a bérletbe
én voltam bekészítve:)
aszonta köszönöm
most vagy k. becsületes fejem van, vagy ilyen ijesztőek az űrlények
b[ALien] (törölt) 2009.07.15. 23:39:52
ez egy f.véd fórum
itt nem politizálunk
egyébként politika vallásmentesen
ez az alap?
szerintem ez az alap:
video.google.com/videoplay?docid=-8266131592631747056
nézd meg, utána beszélhetünk
Megdobbent 2009.07.16. 02:24:00
attila88787 2009.07.16. 05:49:19
puszika
elwood 2009.07.16. 08:09:26
Frucsasz 2009.07.16. 08:37:02
Smacika 2009.07.16. 08:54:36
Nem baj.Nem haragszom, mert csak a frusztráció miatt vagy ilyen goromba.
Valószinüleg olyan vagy te is, hogy ha neked nem jó, miért legyen jobb másnak?
Tipikus.
Megdöglött a tehenem, dögöljön meg a szomszédoké is.Vagy inkább az egész falué, mert senkinek se legyen jobb.
Annyit még azért hozzáfűznék a trükközéshez, hogy mióta becsületesen csinálok mindent, rám is került a szopóálarc.
És kedves Koholmány, te soha nem trükköztél, csaltál egy kis anyagi haszon miatt?
A kisstílű békávé csaló az köcsög, a milliókat lopó, csaló állami emberek, vállakozók meg csak ügyesek mi?
Semmivel.
Szódás Lova 2009.07.16. 08:58:07
Kérek új poszt.
elwood 2009.07.16. 09:03:12
májgeriberi 2009.07.16. 09:05:02
ezt vegyétek fenyegetésnek :)
Impega 2009.07.16. 09:16:59
Minden szep es mindn jo ebben az orszagban. Nem erkezett panasz. Biztos ez a BKV-s is csak fotosopp
elwood 2009.07.16. 09:18:39
ezért tart itt ez az ország
Szódás Lova 2009.07.16. 09:22:20
Impega 2009.07.16. 09:31:42
@elwood: errol mar lemaradtal. de vannak meg igaz mondasok
Nikorene 2009.07.16. 10:12:35
Nikorene 2009.07.16. 10:16:44
Nikorene 2009.07.16. 10:19:22
neked ugatok 2009.07.16. 11:47:28
a kolléganőm (anyagi okok miatt, egyébként alapvetően becsületes ember) hamis éves bérlettel járt, és mellé volt rakva 6e Ft helyszíni bírságra
persze kb az elején lebukott, és kifizette a 6 rugót a helyszínen, és a hamis szelvényt _visszaadták_ neki, mert az az _övé_, és mivel nem hivatalos okirat, hamisítása nem bűncselekmény, elvenni azt a tulajdonosától nem lehet!
azóta a kolléga megtért, rendesen vesz bérletet, és tettét megánta
amit viszont az ellenőr csinált, az bűncselekmény, de a törvény helyett házilag, megveretéssel is orvosolni lehet
A Tyne folyó déli partja 2009.07.16. 13:27:59
horex · http://horex.uw.hu/ 2009.07.16. 15:12:59
Miért is nem használható nálunk közösen a bérlet??
Ha én utaznék vele,nyilván más nem tud.
Nikorene 2009.07.16. 16:36:08
Ha nem lehetne bemutatni később, akkor nem lenne értelme a számráírásnak, és használhatnák többen is, de akkor meg az lenne a baj, hogy nem lehetne picsogni, hogy "jajj otthon hagytam".
A Tyne folyó déli partja 2009.07.16. 19:46:05
horex · http://horex.uw.hu/ 2009.07.16. 21:31:07
Nem egyszerre utaznánk. Ha én napi 100x használom a bérletet, BKV nem szol semmit
HA tovább adom a bérletem, megint csak egy ember utazik vele. Annyi mintha én utaznék többször.
Nincs vesztesége a BKV-nak
phrase 2009.07.17. 08:15:20
mi a kurvaanyádér' nem írod rá az igazolványszámod a bérletre? nincs erre megfelelő hely, idő, eszköz? vagy csak szereted feleslegesen bosszantani az embereket?
tarkőlövést az ilyennek...
Smacika 2009.07.17. 08:57:16
Látom savanyú az a bizonyos.
Nem baj, fel a fejjel.
Lesz mégy karácsony.
Meghúzzam magam?
Megteszik ezt a rabló politikusok, közalkalmazottak?
Amíg a vezérek nyilvánosan rabolnak milliókat, addig te ne szórj átkot senkire, maximum rájuk.
Én mutassak példát?Akkor nekem kéne vezetni.
A vezetők mutatják a példát...
Csak ők nagyobb tételben lopnak.
Tudom, hogy lopásnak minősül a tett amit felvázoltam.
Pontleszarom.
moli 2009.07.17. 10:02:14
A Tyne folyó déli partja 2009.07.17. 13:36:24
flimo13 2009.07.18. 06:50:37
Lutzy Fery (törölt) 2009.07.20. 01:46:31
A Tyne folyó déli partja 2009.07.20. 17:53:59
a Tyne and Wear megyei metróbérlet bizony névreszóló, fényképes, és igen meg szokták nézegetni, hogy a tied-e, meg arra a napra, zónára, stb.-re szól-e.
a hetes/havi buszbérletre meg rá van írva, h. nem átruházható, név viszont nincs rajta.