Tékozló Homár

Elhagyta kerekesszékét a VIP Mentőszolgálat

2009.07.28. 09:27 | jackyll | 66 komment

DonDio féllábú nagymamájának - mint utóbb kiderült - 18 ezer forintot kellett volna fizetnie, hogy gyomorműtétje után a kerekesszékét is vele vigyék a kórházból. Jófejség:

Most hozta haza a gyomorműtéten átesett 86 éves nagymamát a VIP Mentőszolgálat. Lehet nevet kellene változtatniuk. Mert nem VIP és nem szolgálat. Kezdődik azzal, hogy a frissen gyomorműtött nénit végighúzzák a kiskerekű székükkel a ház előtti gyeprácson, akinek majd kiesik a szeme is a rázkódástól. Mikor halkan és kedvesen ezt szóváteszi, a válasz csak annyi, hogy ők nem fognak megszakadni (nincs 50 kg a mama), csak mert valaki nem sima utat épített. Reklamáljon a néni annál.

Ez még hagyján, ezt még a meleg és annak a számlájára írom, hogy ők is emberek, fáradtak, stb. De az, hogy az amputált lábú néni saját rokkantkocsiját nem hozzák haza a kórházból, hanem azért majd menjen el a hozzátartozó ( "Ho hagyták?" "Valahol, a szinten biztosan megtalálja" ). Kerekesszék nélkül a néni se wc-re, se fürdeni, se sehova nem tud menni.

Persze nem ész nélkül rohanok a Homárhoz, hanem először felhívom az ügyfélszolgálatot, akinek csak kifogások jutnak eszébe, tolni a felelősséget az osztályos nővérre (meglepő rutinosan teszi ezt az ügyfélszolgálatos), meg hogy majd mond egy másik telefonszámot. Hát ne mondjon! Ha már rögzítik a beszélgetésünket (ami paradoxon helyzet, mert mi van, ha én nem szeretném és nem járulok hozzá - akkor nem beszélhetek velük - vagy belekényszerítenek egy hangfelvételbe. Ki tud ilyenkor jót? Vegyem fel én is a beszélgetést?), akkor szíveskedjen lejátszani annak, aki illetékes.

Végül is, ha nem akarom a nénit ebben a melegben szobafogságra ítélni, elzárni pl a fürdési lehetőségtől, akkor holnap reggel mehetek be Budapestre és egy kórházi szinten keresgélhetem a gazdátlan kerekesszéket. Kéredzkedhetek el munkahelyről, bumlizhatok a székkel tömegközlekedve, stb.

Pedig a VIP Mentőszolgálat szolgáltatásáért fizetett az állam. Hofi mondta egyszer: Magyarországon az orvosi ellátás ingyenes, csak senki nem veszi igénybe.

Update:
Kiderült, hogy a kórházban a néni és az osztályos nővér is jelezte hogy a néni szerves tartozéka a kerekesszék. Miután a nővér egymás után többször is kérte, hogy vigyék a széket is, a betegszállító kijelentette, hogy annak 18 ezer forint az ára...

Felhívtam minden számot amit a VIP AMbulance honlapján elérhetek, de mindegyiken ugyanaz a szerencsétlen telefonos kisasszony jelentkezik be, aki semmit nem tehet az ügyben elmondása szerint. Marad a holnapi szabadság kivétel és bumlizás a kerekesszékkel.

Köszönöm VIP Ambulance!

Van valakinek ötlete kihez lehet fordulni? Fogyasztóvédelem? Egészségbiztosító?

Üdv és köszi,

DonDio

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

SereG 2009.07.28. 09:36:29

Szánalmas, hihetetlen, nonszensz...

Impega 2009.07.28. 09:36:58

Gondoltam. elso lettem volna, ha engedte volna hogy hozzaszoljak.
L

maincoon © 2009.07.28. 09:38:11

jó reggelt mindenkinek! :)

telekino · http://globalicum.blog.hu/ 2009.07.28. 09:39:09

én fejbebaszarintanám az ilyen szemét kis köcsögöt!!!empátia stb nem követelmény???

Impega 2009.07.28. 09:39:23

@maincoon: Szia. Jo kis poszt elejen ebredtel fel :)

Meklén és Tamara 2009.07.28. 09:41:46

Magyarország, én így szeretlek!

maincoon © 2009.07.28. 09:42:31

@Impega: még nem fogtam fel miről is van szó, nincs kóla az irodában :( de mindjárt hoznak :)

.lll. 2009.07.28. 09:50:56

Nem tudom volt-e már, de szerintem van megoldás:

Járj konditerembe (jó sokat), egyél sok proteint, aggass magadra nagy fukszokat és vegyél valami bömöst. -Leültettetthangossötétítet verdát.
Akkor elkerülnek a parkolóőrök, BKV ellenőrök és úgy általában békén hagy mindenki.
Max néha megjelenik valami hasonló cikk itt rólad...
-De akkor már ez sem fog érdekelni.

.lll. 2009.07.28. 09:52:59

kaptam valami barackot,jó savanyú

Ma Ő, holnap Te vagy Én ? · http://dawmar.blog.hu 2009.07.28. 09:53:48

Szép Jó reggelt,hogy vagytok ma, mit főztök? Ja mindjárt olvasom is miről maradtam le,de kell egy jó KV előtte :))))

Szódás Lova 2009.07.28. 09:58:18

...Alja egy szar világban élünk, Tibor.

Frucsasz 2009.07.28. 10:00:21

Nelson=1ÉÖ=Szódás lova=Freelife=Lófő.

Értem én.

Ma Ő, holnap Te vagy Én ? · http://dawmar.blog.hu 2009.07.28. 10:06:22

Lehet már a posztolot?"néni szerves tartozéka a kerekesszék" Na ez már durva,és nem is igaz,szervetlen.
VIP-Városi Idióta Pakolók-sün a ceggükbe.
Súlyos gondok vannak ebbben az országban,de jó hogy nem élek ott.:)))

staropramen 2009.07.28. 10:06:53

Sztrovacsekek!
Ez a VIP betegszállító szolgálat valakinek a csókosa lehet,és gondolom csak a leszámlázható km érdelki őket.Valszeg teljesen felesleges a cégnél reklamálni.Jobb lenne a szolgáltatást(?) finanszírozó állami szervezetnél (OEP?)villámgyorsan felnyomni a csapatot.Az ilyen betegszállítóknak maximum kukás autón hátul a kis rampán van a helyük.

Impega 2009.07.28. 10:12:21

Szerintem nagyon professzionalsika:
Masodik kep: www.vipambulance.hu/galeria.php

Ma Ő, holnap Te vagy Én ? · http://dawmar.blog.hu 2009.07.28. 10:13:58

@Impega: jó hogy nem meztelen nővel reklámozzák magukat :))))

Frucsasz 2009.07.28. 10:17:43

Van új poszt, aquaworld. Elsőztem bele. Erre eltűnt. Az egész poszt. Miért büntettek engem?

Ma Ő, holnap Te vagy Én ? · http://dawmar.blog.hu 2009.07.28. 10:18:13

Szilyt akarom!!Ma volt már az? hol van sün,lókupec? :))))

hex.kelly 2009.07.28. 10:19:12

Reklamálni lehet a kórházigazgatónál, betegjogi képviselőnél, OEP-nél egyidejűleg. Ja, és esetleg valamelyik "mérvadó" napilapnál (Blikk, Bors, ilyenek) és Fiktív-Kókusz-tévéügyvéd televíziós magazinműsoroknál - ezek tudják úgy dramatizálni a tálalást, hogy nevezett szervek ne hagyhassák szó nélkül.

Frucsasz 2009.07.28. 10:19:17

Impega is látta, ő is ott volt. Ő a tanúm, hogy első voltam az új posztnál. De tényleg.

moli 2009.07.28. 10:19:24

@DonDio: szerintem miniszterium. aztan meg media, szerintem harapnanak a sztorira.

Impega 2009.07.28. 10:20:16

@Frucsasz: En szemtanud voltam. Sut meg a kommentem is eltunt ahol kerestem az akvaworldot

.lll. 2009.07.28. 10:21:52

nem hagyja,hogy leírjam az akwa...world
szót

Xmas 2009.07.28. 10:23:16

Ha jól értem a címet (mármint önmagában a címet elemezve), akkor a mentőszolgálatnak volt egy kerekesszéke, és azt elhagyta.

De nehéz ez a magyar nyelv...

É2I 2009.07.28. 10:23:26

@Impega:
Nem semmi. Bár tőle elviselnék egy leápolást :P

Egyébként felettes szervnek hivatalos panasz. Legalább le kell ülniük válasz levelet írniuk, az idióta, b.lfasz, kötsög ápolóknak.

Frucsasz 2009.07.28. 10:23:31

@lófő: meghasadtam volna tudatilag?@Ma Ő, holnap Te vagy Én ?: nem is igazán elsőztem. Nem azt írtam, hogy első. Csak írtam valamit.

A cukiságon is ez van, két napig (szerda, csütörtök) láttam egy posztot, amihez nem lehetett kommentelni, aztán egy percen belül el is tűnt. Ráadásul péntek délutáni volt a megjelenés dátuma. Mikor még csak szerdát írtunk...

Ma Ő, holnap Te vagy Én ? · http://dawmar.blog.hu 2009.07.28. 10:23:56

@Frucsasz: Látjuk, hol van hol nincs,valami szerver hiba lehet:)))

É2I 2009.07.28. 10:25:26

Ja, a vendég könyvük 2003 óta feltöltés alatt. Áháháháháháhá!

Szódás Lova 2009.07.28. 10:26:29

@É2I: A felettes szerv a hivatalos panaszt iktatja, még egyszer iktatja, pecsételi elveszti, megtalálja, megint iktatja, aztán a takarítónő véletlenül kidobja az egészet a pics@ba.

Soha, semmilyen felettes szerv nem fog neki segíteni. Semmikor. Nem a szerződések, megállapodások és egyeztetések mentén zajlik a társadalom, ez egy ilyen suskus ország.

Ma Ő, holnap Te vagy Én ? · http://dawmar.blog.hu 2009.07.28. 10:27:18

@Xmas: Helyesen : Elhagyta A BETEG NÉNI kerekesszékét a VIP Mentőszolgálat :))

É2I 2009.07.28. 10:27:28

Betegszállítás

A betegszállítást többféle finanszírozás mellett végzünk, igény szerint fekvőbetegszállító vagy ülőbetegszállító, légkondicionált gépjárműveinkkel.
Az Országos Egészségbiztosítási Pénztár finanszírozásával kapcsolt betegszállításokat (több beteget szállítunk a kocsiban) végezhetünk orvosi utasításra betegszállítási utalvány megléte mellett. Ilyen esetekben a betegszállítás az igénybevevő számára térítésmentes.

"O"

É2I 2009.07.28. 10:29:14

@É2I:
28ezer az szinte ingyér van, bacca meg a köcsöge.

rózsarózsa (törölt) 2009.07.28. 10:53:35

@Frucsasz:

Hogyan jutottál erre a következtetésre?

rózsarózsa (törölt) 2009.07.28. 10:56:08

@lófő:

jesszum = jesszumpepi = jesszumpepiazerEDEti

rózsarózsa (törölt) 2009.07.28. 11:00:16

"a VIP Mentőszolgálat szolgáltatásáért fizetett az állam"


Már bocsánat,nem az állam fizetett,hanem mindazok,akik fizetik a TB-t.

Smacika 2009.07.28. 11:09:41

Mi ez a szőke majdnempucér luvnya a képen?
Valamelyik mentős csaja, azt a ziwiwre nem fért fel a csajszi?
Vagy csak mindenhova felteszik a képét, hogy a sok beteg faszi asziggye, ha velük utazik ott lesz a félpucér muff és az éleszti újra a beteget szájból-bárhova?

staropramen 2009.07.28. 11:19:14

Sztrovacsekek!
Mi a bánatos franc kerül egy kerekesszék szállításában ennyibe, pláne ha az autó egyébként is oda megy?Lablók!

Frucsasz 2009.07.28. 11:33:29

@jesszum: ugyanaz a mondanivalójuk. Mondhatnám, életfilozófiájuk. De nem írhatom le, hogy pontosan mi (ők úgyis megtették már), mert akkor én is ők leszek. De van köze a gyúráshoz. :)

euAgWzgmmtq7K 2009.07.28. 11:36:18

első?

jó ötlet ha mondod az elején hogy egy pillanat, te is rögzíted, csak bekapcsolod a magnót, általában kicsit zavarbajönnek tőle :)

itschykhatschy · http://www.itschykhatschy.com/ 2009.07.28. 11:43:15

Ez bizony Sünre termett bagázs. Análisan.

obolus 2009.07.28. 13:39:15

Eddig ami VIP Mentőszolgálatos autót láttam az utakon az olyan szakadt volt, hogy az tragédia.

obolus 2009.07.28. 13:41:05

A weboldalukon a legfrissebb hír 2005-ös , ott vannak a szeren :)

oncogito 2009.07.28. 13:55:45

Ha a cikkíró a sok hozzászólás között ki tudja mazsolázni a tanácsom, akkor
létezik olyan, hogy BETEGJOGI KÉPVISELŐ
itt kell panaszt tenni.
Elérhetőség:
www.webbeteg.hu/index.php?page=news_full&type=50&menu=jogi_esetek&news_id=903&cim=Betegjogi-kepviselok

MP 2009.07.28. 13:58:49

Ezt egy normális országban kivizsgálnák s még a házat is lerombolnák ahol ez a "szolgálat" székelt. Lehet kicsit túloztam de túl sokáig nem dolgoznának.

fofo72 2009.07.28. 14:09:04

Tavaly alaposan eltörtem a lábam, eleinte próbálkoztam a VIP-pel. Elvileg 6 órán belül jönnek érted, gyakorlatilag 5 óránál hamarabb elvétve. De nem azért, mert kevés az autó, vagy esetleg rosszul szervezik a fuvarokat, hanem mert a taxiktg kb. másfél-kétszereséért (nekem ekkora árat mondanak) soron kívül elvisznek, és akkor persze nem visznek már más utast. Természetesen ez a pénz saját zsebbe megy. Amíg erre rá nem jöttem, vártam és jattoltam a fuvar végén (mégiscsak felcipeltek, és nem vág földhöz párszáz forint). Utána inkább jártam taxival, de persze nem az összeg miatt, szerencsére nem vagyok rászorulva, csak annyira felháborodtam. Szerencsére vannak segítőkész szomszédaim, így megoldottam a lépcsőzést.
Anno a taxitársaságoknak nem engedték, hogy beszálljanak a betegszállításba, pedig a legtöbb esetet simán el tudnák vinni. Persze akkor senki sem hívná a VIPet... Mint ahogy akkor sem, ha lenne még legalább egy, normálisan működő betegszállító cég versenytársnak. De hát persze nincs, vajon miért, amikor ennyire kézenfekvő?

Muad\\\'Dib 2009.07.28. 15:43:10

@MP:
Egy normális országban pár ilyen történet után odamennének a városból párszázan (baloldaliak, jobboldaliak, zsidók, fasiszták vegyesen) és rájuk borítanák az irodát, amolyan flashmob jelleggel. De ez nem egy normális ország.

pwpw 2009.07.28. 15:52:41

mi most pereljük az országos mentő izét

Chris79 2009.07.28. 16:03:21

Komolyan, ennyi okos embert, csak hurrogni tudnak, olvassatok már jogszabályokat, és akkor tisztába lennétek pár dologgal! Az itt megszólalóknak 99%-a életében nem dolgozott egészségügyben, nincs tisztába a hatályos rendelkezésekkel!

Pl.: A kerekeszsék szállítása nem kötelessége a betegszállítóknak! Ugyanis biztonsággal nem rögzíthető a betegszállító járműben. (jogszabály)
Van amikor be sem fér, ugyanis minden kedves beteg költöztetőnek néz minket, és annyi és akkora csomagokkal szeretne eljutni a -ból b pontba hogy teljesen megtellik az autó. Akkor mit hagyjunk ott? A kerekesszéket, a beteg csomagjait, vagy a beteget? Jogszabály: Egy nagy, és egy kézitáskát lehet szállítani betegenként. Az oep előírja hogy a betegeket kapcsolva, vagyis úgynevezett gyűjtő szállításban kell végezni. Nem tehetjük azt meg hogy egyesével hordjuk a betegeket!

És nem csak ez az egy cég létezik, az oep honlapján szépen fent van egy lista a betegszállító szolgáltatókról, lehet válogatni!

Jha..és én nem VIP-es vagyok!

Új Nick 2009.07.28. 16:15:14

A legszebb: referenciáik között:

További referenciák

Malév Rt., "Wheelchair" szolgáltatás

Ez nem káeurópa, ez BALKÁN!

Egyébként a biztosításfelügyeletnél fel kell jelenteni őket, hátha el lehet érni, hogy kizárják őket a finanszírozott betegszállításból (nem hiszem, a Samaritanus (tulaj cég) eléggé "benne van a pixisben")

m4st0d0n 2009.07.28. 16:29:13

Chris79 remelem csak troll vagy. Ember biztos nem.

Zsola777 2009.07.28. 16:41:54

Ezért tart itt az ország!

mr.guargumi 2009.07.28. 18:53:29

Chris: értjük, de +18ezer Ft-ért cserébe már engedi az a nagybecsű jogszabály a szék szállítását? Nem? Gondoltuk, itt mégis megoldották volna ennyiért.

Nyilván a jogszabály, a hozzáállást sem szabályozza..

"a frissen gyomorműtött nénit végighúzzák a kiskerekű székükkel a ház előtti gyeprácson, akinek majd kiesik a szeme is a rázkódástól. Mikor halkan és kedvesen ezt szóváteszi, a válasz csak annyi, hogy ők nem fognak megszakadni (nincs 50 kg a mama), csak mert valaki nem sima utat épített. Reklamáljon a néni annál."

Mihu 2009.07.28. 20:39:08

@Chris79: Ez egy baromság.
Miért ne lehetne a beteget egyedül szállítani.
Ja, hogy nem éri meg a betegszállítónak!
Meg lehet nézni a hivatalos betegszállítási utalványt ott van a teljesítés módjánál hogy egyedileg.
www.ebf.hu/letoltes/special/betegszallitas/betegszallitasi_utalvany.pdf

betegszállító 2009.07.28. 21:12:35

Ja és én sem vipes vagyok ! A betegszállítást gyüjtöszállításba kell végezni ahogy az előttem hozzászóló is írta én is betegszállítónál doliztam a gazdim bevallása szerint gyüjtö szállításnál kerek 16-17 forintot kap kilométerenként 1 betegért amit az ÁLLAMTÓL kap ezért sokmindent ne akarj elvárni . Szerinted nekem mi jutott ebből ?

teo35 2009.07.28. 21:21:42

Jellemző, hogy már megint a betegszállítást szidjátok!
Egyébként a cég imázsát nem rontanám a helyedben, hogy kiírom a VIP szót. Ja és végül én is betegszállító vagyok de egy konkurens cégnél.

teo35 2009.07.28. 21:26:13

@hex.kelly: ne légy olyan okos mert reklamálni a jóistennél lehet csak hahaha

teo35 2009.07.28. 21:30:37

@fofo72: csalódást kell neked okoznom mert igen is van normálisan működő betegszállító cég ahol a beteg igen is fontos a tulajdonosnak pl: ahol én is dolgozom. Egyébként sokszor az alkalmazottak a csalók mivel a magyar nép ott lop csal ahol tud.

teo35 2009.07.28. 21:34:05

@mr.guargumi: megkérdezted már a tulajdonost Ő mondta, hogy 18 ezer van nem lehet, hogy csak az alkalmazott akart jó pénzt keresni? Ez fel sem merül?????

Chris79 2009.07.28. 22:45:07

@Mihu: Akkor olvasd el a jogszabályt mely esetben rendelhet el az orvos egyedi szállítást! Kiragadtok egy-egy szemelvényt, és azon lovagoltok, de belátásotok az egészbe semmi!
Nem pontosan de valahogy így van: Egyedi szállítást csak fertőző, vagy olyan rossz állapotú beteg esetében lehet kérni, amely ezt indokolja. Egyedi szállítás után minden esetben fertőtleníteni kell a kocsit!

Gondolj bele, ha egész nap egyesével hordanánk a betegeket, az sokkal jobban megnővelné a költségeket, mind a szolgáltató, mint az állam részéről! Hogy miért? Ez a finanszírozási rendszer hülyesége! Arról nem is beszélve, hogy várod otthon haza családtagod, és valamikor éjjel majd odaérünk vele, mert egyesével hordtuk a betegeket. Napi 300-400 betegszámnál, és kötött gépjárműmennyiségnél ez már elgondolkodtató.

Az hogy a kollegák hogy viselkedtek, az más kérdés, azt nem vitatom hogy nem volt humánus, és nem is amiatt írtam.
Azt megoldhatták volna betegbarátabban is.

mr.guargumi:
Külömbséget kell tenni államilag finanszírozott szállítás, és a között a szállítás között amit az OEP NEM finanszíroz! Fizető szállításban minden megoldható, mivel azt a beteg vagy hozzátartozó fizeti, az OEP-es szállításnál csak arra bvan lehetőség amiért a szolgálat a pénzt kapja az államtól, vagyis az adófizetőktől.
Fizető szállításban miért tudunk elvinni több csomagot, kerekesszéket? Nagyon egyszerü: Mert akkor csak az az egy beteg van a kocsiban, több a hely, tudjuk biztonságosan rögzíteni a kerekesszéket!
Mondom, nagyon bonyolult szabályozása van ennek az egésznek.

Amúgy a 18.000 ft-ot én sokallom kicsit, bár azt nem tudjuk hogy honnan hová történt a szállítás.

És az a megjegyzés hogy nem vagyok ember.... lehet... csak akkor az a sok barom, aki nem tud segíteni felszálni egy idősnek a buszra, csak néznek, vagy akik nézik ahogy az anyuka cipeli fel egyedül a buszra ababakocsit akkor ők mik? Lehet én vagyoka bunkó, meg a troll, de inkább vagyok bunkó meg troll, de a köszönöm az emberektől mindig jólesik a hétköznapokban.

rózsarózsa (törölt) 2009.07.30. 20:03:04

@oncogito:


A betegjogi képviselőhöz nem fűznék túl nagy reményeket.

Egy alaposan póruljárt ember ügyében próbáltam tájékozódni.

Civil jogvédő szervezet betegjogi specialistája írta ezt nekem e-mailben :-(((
süti beállítások módosítása