Tékozló Homár

Re: Életeket fenyeget egy álrendőr a velencei tónál - Homár bréking: A rendőrség szabálysértési feljelentést tett Pötyi bá ellen

2009.08.03. 15:44 | szily | 251 komment

A Homár-olvasók egyik nagy nyári kedvence volt az a túlmozgásos polgárőr, akiről a Homár mailhaverja, Gábor - a kommentekben emiatt később: mailhavergabor - azt állította, hogy a kocsijával le akarta szorítani az útról a velencei tó mellett. Vérmes polgárőrünk police-os tárcsával integetve, a kormányt rárántva próbálta megállásra kényszeríteni a családjával lassan poroszkáló Gábort, panaszolta az érintett, aki utána fel is jelentette a jogairól megfeledkezett wannabe zsarut, aki láthatólag remek kapcsolatokat ápolt a valódi rendőrökkel, akiket ráküldött Gáborra. A valódi rendőrök mindent rendben találtak, az ügyben indult egyik eljárás most határozattal zárult, aminek alant olvasható az összefoglalása az érintett - Gábor, nem pedig Pötyi - tollából.

Aki nem ismerné a sztorit, itt olvasható a nyitóposzt, itt pedig a folyatása.


Megkaptam a határozatot. Kb ez a lényege:

csütörtökön megérkezett már, de csak ma tudtam elhozni a postáról a határozatot.

Az itt megjelent posztok alapján indult eljárásban született határozat, tehát Pötyi bá még nem került terítékre.

Az itt megjelentek alapján rendőri intézkedés elleni panaszként értékelték az írást, melyet kivizsgáltak és az alábbi lényeges megállapítások kerültek bele:

Pötyi bá is részt vett az előzetes eligazításon, feladata a rendszámfelismerő rendszer üzemeltetése volt. Amennyiben készüléke olyan járművet észlelt, amellyel szemben rendőri intézkedés szükséges, azt rádión jelezze a rendőrjárőrnek, aki majd szépen megállítja. A rendszámfelismerőnek a Fehérvárról Martonvásárra tartó kocsikat kellett ellenőrizni, de " a műszer érzékenysége" miatt ez átnézett az ellentétes irányba is. Ebben a vizsgálatban NEM volt téma Pötyi bá akciója. A feljelentésem mint már tudjuk, átkerült a fehérvári közlekedésrendészetre.

A rendőrség feliratú tárcsát NEM a rendőrség adta Pötyinek, ahogy rendőrségi rádiót sem kapott.

A rendőrök kérésemtől függetlenül is jelentést írtak az ügyről, ezzel is helyesen jártak el.

Pötyi akcióját a járőrök nem látták, így ők nem is jelenthették.

A két járőr mulasztását állapították meg, azért, mert nem intézkedtek a helyszínen Pötyi bá ellen a forgalomtól elzárt területen saját elhatározásából történt megállásért. Ezt pótlandó, szabálysértés elkövetésének gyanúja miatt feljelentést tettek ellene.

A járőrpár a megállapítás szerint nem a jogszabályi előírásoknak megfelelően járt el, mivel nem a KRESZ illetve az ide vonatkozó ORFK irányelvben foglaltaknak megfelelően állítottak le. Ezért a járőrök figyelmét felhívták a járművek megállítási szabályaira, illetőleg újbóli oktatást rendeltek el a járőrök részére.


Gábor

 

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.08.03. 20:31:39

@májgeriberi:
nekem van egy jogositvanyom
eleg mindenhol
az ssn szamot meg eleg bemondanom szoban

state (törölt) 2009.08.03. 20:35:04

@az igazi mpl, aki egyelőre nem megy szabadságra: nos:ha pl.xy kölcsönadta a gyorshajtást megelőzően pl.egy nigériai állampolgárnak, ezt szerződésbe foglalták/már nem követelmény a közokirat, tehát, hogy közjegyző elött kell ezt megtenni/,akkor xy visszaküldi a megkeresésre a hatóságnak azt a választ, hogy a jelzett időpontban eme nigériai állampolgár vezette az autót+mellékeli a kölcsönadási szerzés fénymásolatát.Az Ab. uis azt semmisitette meg, hogy a rendőrség azonnal-minden előzetes megkeresés nélkül-közig. bírságot róhasson ki

havajj 2009.08.03. 20:40:00

@hagyma: látod ezaz, hogy itt mi 20 éve még a béka segge alatt voltunk, és mégis sikerült mostanra csatlakozni (nem az én érdemem, ne értsd félre), amerika meg ragaszkodik a 6000ccmes autójaihoz automata váltóval. jó is az nem mondom, csak azér amerikai elnökként, szenátorként stb. égne a pofám, hogy a legfejletlenebb országokban is felfogják a kollektív felelősség fogalmát, ott meg a pénz meg a kényelem a fontosabb.
meg pl. nincs minusz 20 fok az egész országban mint pl. kanadában, ahol emiatt érthető lenne a fosszílis tüzelőanyagok nagymértékű felhasználása.

ColT · https://www.boredpanda.com/author/hcl/ 2009.08.03. 20:40:47

Nnnna jó vitatkozást, én mentem sörözni (bár most nem ihatok alkoholt, szal kibicelni :( ) , mpl meg remélem nem fogsz sokat fizetni!

state (törölt) 2009.08.03. 20:41:13

@májgeriberi: én is:)Nem akartalak egyébként megbántani, pusztán az elfogultságra céloztam.Ennyi
@havajj: tökéletesen jól látod!Ez a kiskapu

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.08.03. 20:41:34

@ColT:
valahol itt van a felfogasbeli kulonbseg
ha erzem hogy szar a fekem elmegyek a szerelohoz
es nem a muszaki vizsga miatt
mer az nincs
hat nem vagyok hulye vezetni egy kocsit amin nem jo a fek

moli 2009.08.03. 20:41:47

az volt mar, hogy mosogepszerelo? mert irt am ujat a poszthoz!

az igazi MPL melegebb éghajtra költözött. lö pá! ( 2009.08.03. 20:42:20

@havajj:

"Az Alkotmánybíróság megállapítja, hogy a közúti
közlekedésről szóló 1988. évi I. törvény 21/A. § (3) bekezdése,
valamint a 21/A. § (5) bekezdése alkotmányellenes, ezért azokat
e határozat kihirdetése napjával megsemmisíti."


gyakrabban kéne AB határozatokat olvasgatnom:))

@state: nem szabott még ki semmit. várja a nyilatkozatomat.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.08.03. 20:45:39

@havajj:
mindenki olyan kocsit vesz amilyet akar
azert nem 6000 altalaban
es itt fustolo autot egyet lattam, azt megallitotta a rendor
az automata valtoval vegkepp nem ertem mi a bajod

state (törölt) 2009.08.03. 20:48:51

@májgeriberi: azt meg ha valakit cigányoznak,zsidóznak, négereznek,az mért baj, pláne, ha az?-na, ebben tökéletesen egyetértünk!:))

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.08.03. 20:49:19

@moli:
most kerestem a mosogepest
Madonnaig gorgettem
most Marynek jo lesz

májgeriberi 2009.08.03. 20:49:43

@state: hát nem egy malomban őrlünk :)

rózsarózsa (törölt) 2009.08.03. 20:49:43

VESZEDE napjára összegyűltek a Homár celebjei: EDE,Pötyi,a két Gabi(Györkő és Bódi Gabi).

GRoby meg Kozsó bár a dobogóról lemaradtak,de azért jutott nekik is egy-egy értékes helyezés.

rózsarózsa (törölt) 2009.08.03. 20:50:54

@moli:

Mármint a mosógépnemszerelős poszthoz?

havajj 2009.08.03. 20:51:41

@hagyma: persze hogy olyat vesz amilyet akar, csak meg kéne jobban emelni az adóját a környezetszennyezőeknek. és akkor ott is elterjednének a 1.6-2.0 motorok. tudom nehéz lenne megszokni, de meg lehetne.
automata váltó=magasabb fogyasztás+rosszabb hatásfok=több károsanyag

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2009.08.03. 20:52:28

Nyaaaaljuk a fagylaltot,
A többit nem tudoooom.
Sallala.

state (törölt) 2009.08.03. 20:53:32

@májgeriberi: javithatlan vagy:))Pedig most tényleg egyetértettem veled:))

májgeriberi 2009.08.03. 20:54:16

@Sün‼: a mézesmadzag elfogyott..

májgeriberi 2009.08.03. 20:55:19

@state: konkrétan nem erre gondoltam..

rózsarózsa (törölt) 2009.08.03. 20:56:44

Itt egy mai komment a mosógépszerelős poszthoz:


Passport 2009.08.03. 08:35:30
Vannak, akik a gonoszság elleni Szent Háborújukban, mélyebbre sűllyednek aljasabbá embertelenebbé válnak,mint ami ellen harcolnak.

Ha a Tékozló Homár egy hiteles, normális és jogkövető grémium lenne ,akkor az alázás és anyázás előtt ,elemi kötelessége lenne legalább meghallgatnia a jövendőbeli célpontját.Ez nem történt meg,se e-mailben se telefonon.

Névtelenség mögé bújva egyoldalúan tájékozódva szadista módján élvezkedtek
a büntetlenséget élvező az eredeti bizonyítatlan sérelem megbosszulására szánt törvénytelen agressziótokban.

Férgek.

Bódi Gábor
www.mosógépszerelő.hu

state (törölt) 2009.08.03. 20:59:42

@májgeriberi: jó,értem...ettől függetlenül ebben igazad van

az igazi MPL melegebb éghajtra költözött. lö pá! ( 2009.08.03. 21:04:00

@jesszum:

ez annyit jelent, hogy a mosógépszerelős poszt posztolója jól meg van hazudtolva.

ha jól értem.

a férgesedést az értettem. jól.

de nem értem miért írta le ő is, hogy
mosógépszerviz mosógépszerelőBódi Gábor mosógépszerviz mosógépszerelőBódi Gábor

mindegy. most pedig nyilatkozom a szervnek a gyorshajtást illetően.

lö pá

májgeriberi 2009.08.03. 21:05:21

Mindenki gábornak hívnak! már nem először gyanús

state (törölt) 2009.08.03. 21:06:25

@jesszum: ez a Passport nem olvasta a többi fórumot/érdemes megnézni,hogy ott milyen stílusban kommentelnek ill. fröcsögnek/, másrészt értelmetlen, amit ír

havajj 2009.08.03. 21:12:02

@májgeriberi: már aszittem ez egy olaszos utolsózás volt.

rózsarózsa (törölt) 2009.08.03. 21:12:53

@májgeriberi:


Engem nem hívnak Gábornak.

Megnyugtató.

szalontüdő 2009.08.03. 21:13:20

@májgeriberi: Ede nem Gábor, ö Fain vagy mifene.:D
Pötyi bá se Gábor, ő nemtudommilyen István, de a rendszáma tutkó ez: JPL-761
És van a Zernő, ő se Gábor.
Nyussszi se Gábor, neki nem derült ki a neve, csak Gábor szimpatizáns.

májgeriberi 2009.08.03. 21:15:38

de valahogy mindig előkerül egy gábor a tarsolyból :)

szalontüdő 2009.08.03. 21:16:08

@jesszum: Engem meg Gábornénak se.
Gábor Gábor se én vagyok.

májgeriberi 2009.08.03. 21:18:05

na veszlát tumorrov.

vesézzetek bátran..

rózsarózsa (törölt) 2009.08.03. 21:19:46

Bódi Gabi írhatott volna a Homárnak e-mailt,kifejtve a törénteket saját szemszögéből.

Úgyis olyan szépeket tud írni az általa tökélyre fejlesztett mosógépszerelésről,hogy szem nem marad szárazon.

rózsarózsa (törölt) 2009.08.03. 21:21:13

@szalontüdő:

Márminthogy a Passport nicknéven kommentelő?

Előbb regisztrált a Homáron,mint Pötyi története felkerült.

state (törölt) 2009.08.03. 21:22:38

@szalontüdő: fogalmam sincs:))ki az a Zernő?:))

rózsarózsa (törölt) 2009.08.03. 21:23:20

"vesézzetek bátran.."


Jó tíz éve még szerettem a vesét,meg is tisztítottam,azaz veséztem.


Az utóbbi időben nem kívánom.

rózsarózsa (törölt) 2009.08.03. 21:24:27

@szalontüdő:

Bárki nickjére rákattintasz,és megtudod,mikor regisztrált azon a nicken,és hány posztja,kommentje volt.

rózsarózsa (törölt) 2009.08.03. 21:25:43

@state:


Vigyázz!

A zernő kigyúrt férfi,tekintélyes izmokkal.

És Pötyi haverja.

szalontüdő 2009.08.03. 21:29:44

@jesszum: Pontos a személyleírás.

havajj 2009.08.03. 21:38:03

a passport nem ernő, ő télleg Gábor.

state (törölt) 2009.08.03. 21:44:48

@jesszum: és@szalontüdő: köszönöm nektek, már rég nem nevettem ilyen jót!:))Először azt hittem, egy 12o kg -os pali, de ahogy megláttam a képet..hát..finoman fogalmazva ez a pali max. 5o-6o kg, feleakkora mint én..és az ilyeneket szokták a konditeremben súlyzórúdnak hívni:))

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.08.03. 21:45:41

@havajj:
az automata valtoban mar regen nem ertek egyet
ezek mar olyan modernek
nem bimetalosok
itt kell elni es mennyel el californiaba egy 2000-es motorral
mas ez am belulrol

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2009.08.03. 22:03:05

@hagyma: Akkor elektronika van bennük.
Meg vezérműtengely, vagy mi.
Laptoppal javíthatóak szerintem.

Nyaaaljuk a fagylaltot,
Tovább nem tudom.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.08.03. 22:06:05

@Sün‼:
mer del van
jut eszembe ha nem volt regen szallasuk
es aludtunk valahol
-hol alszol?
-nyullal szemben

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2009.08.03. 22:13:23

@hagyma:
Nálunk pont így van.
A nyúl szemben lakik velem.
Nagy cimbi.
Együtt soktunk futni esténként.

state (törölt) 2009.08.03. 22:16:37

@szalontüdő: egyébként az nagyon tetszett a cikkben, hogy polgárőrünk tudja meddig terjed a hatásköre..ugyanis nincs hatásköre.Ugyanannyi joga van, mint egy átlagos állampolgárnak.Én ezért nem is foglalkozom soha a polgárőrökkel

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.08.04. 02:00:16

@Sün‼:
csak qrwa sok szunyog volt allandoan

hex.kelly 2009.08.04. 09:53:10

Erről a Zernőről meg a Pötyibáról Dwight jut eszembe az Office-ból: "Én hétvégenként önkéntes polgárőr vagyok. Velem nem lehet szarakodni!"

szalontüdő 2009.08.04. 12:40:36

Azért a rendszámot se felejtsük el: JPL-761

state (törölt) 2009.08.04. 13:27:05

@szalontüdő: szerintem ezt már mindenki tudja:))Lehet, hogy azóta lecserélte:))

szalontüdő 2009.08.04. 15:18:50

@state: Az ocsmányirodában volt-e utána?
Még képes és bejelez neki a micsodája, és leszorítja saját magát a tárcsájával.
A következő postot ő írná.

"egyébként az nagyon tetszett a cikkben, hogy polgárőrünk tudja meddig terjed a hatásköre..ugyanis nincs hatásköre.Ugyanannyi joga van, mint egy átlagos állampolgárnak.Én ezért nem is foglalkozom soha a polgárőrökkel"

Gábor se foglalkozott velük, ameddig Pötyi bá nem vetette el a sulykot.

Nálunk a 2db közterület felügyelőnek fegyvere is van, nem látom a tokban, hogy milyen, de van. Kívül hordják, nem eldugva ám az ing alatt.
Megjelenésük vetekszik Zernőével, a gumibotjuk is rövid, megtoldják egy pisztollyal.
Az meg kit érdekel, hogy bennem félelmet kelt.

mailhavergabor1 2009.08.04. 16:07:01

@szalontüdő: Aki egyébként kifogásolta, hogy a rendőrök mit kaptak vagy mit nem kaptak: szerintem úgy, hogy az itt megjelent poszt alapján indította a vizsgálatot a rendőrkapitány, igen alapos és tisztességes vizsgálat volt. Mivel nem Pötyi bá volt a célpont ez esetben, jó tudni, hogy azért a rendőrök arra is ügyeltek ez esetben, hogy ha ők hibáztak bárhol bármit az ügyben, akkor az a vizsgálat során kiderüljön.

A határozatban ott van világosan, hogy a rendőrjárőr nem a KRESZ szerint végezte a megállítást, ezért erre felhívják a figyelmét. A két állítás, melyből az enyém az volt, hogy nem volt látható karjelzés, a járőrlány állítása, hogy ő integetett, a rendőrkapitány az én verzióm fogadta el, tehát még ebben az apróságban sem a kollégát védte meg velem szemben.

Hozzátehetjük azt is, hogy eredetileg sem volt a rendőrökkel problémám, vagyis ez a vizsgálat ilyen téren is többlet ahhoz képest, ami az egészben a cél: a Pötyi bá féléket eltávolítani az utak mellől. Ez a vizsgálat ugyanakkor lényeges eleme lesz a fehérvári ügynek is. Hogy miként, az majd meglepi lesz.

szalontüdő 2009.08.04. 16:14:30

@mailhavergabor1: Ne csigázz Gábor,ne csigázz!!! Az idegeim kimerülőben vannak.:))
Mikor várható valami fejlemény Pötyi bával kapcsolatban?
Ágnes asszony szabin van? Tőle is várom a híreket a cípőjéről.:)

mailhavergabor1 2009.08.04. 16:25:37

@szalontüdő: Nem, nem téged/titeket akarlak csigázni. Csak tudod mi volt régen a katonai rádió adóvevőkre írva? "Vigyázz, az ellenség is hallgatja"
A bizonyításhoz pedig minden elemre szükség van, a stratégia pedig megvan.

Hogy fejlemény mikor várható, gondolom azon múlik, a közlekedésrendészet mikor tud érdemben fogalkozni az üggyel. Én még nem kaptam idézést, nyilván nem a nagy szabik idején történik ez.

szalontüdő 2009.08.04. 16:42:45

@mailhavergabor1: Mindegy, én tuti követem a fejleményeket, rendkívül felbosszantott Pötyi bá az akciójával, értékelem, hogy fel merted vállalni.
Nálam a közterületszolga van elszállva, igazoltatásnál nem csak a személyit kéri el, hanem a forgalmit, jogosítványt is.
Ami felháborító, hogy sokan rendőrnek hiszik, mivel úgy adja elő magát.

Rendőrökkel viszont semmi gondom.

state (törölt) 2009.08.04. 19:31:04

@szalontüdő: a közterületfelügyelőnek jogilag nem lehet fegyvere.Ha mégis az büncselekmény.
Azt, hogy nem foglalkozom velük/a polgárőrőkkel/, úgy értettem, hogy én máshogy intéztem volna ezt az ügyet.Azt, had ne írjam le, hogy miként, de ha a rendszám megvan, az elég..
@mailhavergabor1: bocs, ezt nem tudom kihagyni:''..azért a rendőrők arra is ügyeltek ez esetben, hogyha ők hibáztak bárhol bármit az ügyben, akkor az a vizsgálat során kiderüljön.""Hmmm..és megkapták méltó büntetésüket, egy ejnye-bejnyét:))Azért-őszintén-drukkolok neked!

state (törölt) 2009.08.04. 19:49:34

@szalontüdő: még valami:én nem hagynám, hogy egy közterületes igazoltasson, ugyanis nincs olyan jogköre, mint a rendőrnek.Ugyan értesithetné a rendőrséget, de addigra én már árkon-bokron túl lennék:))

mailhavergabor1 2009.08.04. 20:10:02

@szalontüdő: Igen, nekem is nagyon felcseszte a csőröm az önkényeskedése és az agresszivitása. Valahogy a vérében lehet, még a meghallgatásán is úgy beszélt, mintha ő irányította volna a rendőröket. Az ilyentől az ember zsebében a bicska nyílik ki.
Engem az sem érdekel, hogy volt-e már ügye rendőrködésért vagy sem. Ez az eset ami jó lenne, ha az utolsó lenne.

Ha gépjárművezetéstől el lehet valakit tiltani egy életre, akkor az önkéntesrendőrködéstől is.

A rendőrök ejnye bejnyéje: szerintem semmivel nem is érdemeltek többet. Ők csak a feladatukat teljesítették. Apró hiba volt, amire felhívták a figyelmüket, ennél semmivel nem is kellett volna többnek történni velük.

state (törölt) 2009.08.04. 20:20:00

@mailhavergabor1: jó, elfogadom, végülis te tapasztaltad és tényleg őszintén remélem, hogy úgy zárul le ez az egész eljárás, ahogy szeretnéd

szalontüdő 2009.08.04. 20:56:00

@state: Most jutott eszembe, hogy ezt e-mailben meg is kérdeztem.:)))
El is felejtettem megnézni, mit válaszoltak, igazából nem is számítottam rá, hogy válaszolnak, de igen.

Pedig hülye azért nem vagyok, mind a kettőnek ott van az oldalán a fegyvertartó, benne valamivel.
Hogy nem vízipisztoly, az hétszentség.


Hivatkozással – 2009. július 14-én – elektronikus úton küldött levelére az alábbiakról tájékoztatom:

A közbiztonság és a közrend védelmében, illetve fenntartásában közreműködő szervezetekre vonatkozó egyes törvények módosításáról szóló 2009. évi LXXXIV. törvényben került sor a közterület-felügyeletről szóló 1999. évi LXIII. törvény módosítására, amely 2009. szeptember 01-től lép hatályba.


A jogszabály szerint „a felügyelő a jogszerű intézkedésével szembeni ellenállás megtörése érdekében testi erőt, könnygázszóró palackot, súlyos sérüléssel fenyegető, vagy a személye ellen intézett támadás, illetőleg az életét, testi épségét közvetlenül fenyegető magatartás elhárítására, valamint vagyonvédelemre testi erőt, könnygázszóró palackot, valamint szájkosárral ellátott szolgálati kutyát alkalmazhat”. A közterület-felügyelők „fegyverviselési jogot” nem kaptak.


Tájékoztatom továbbá, hogy a Fővárosi Közterület-felügyelet felügyelője belső szabályozásunk alapján szolgálaton kívül csak akkor „intézkedhet”, ha szolgálatban lévő felügyelőnek kell segítséget nyújtani, úgy mint hivatalos személy támogatója.


Budapest, 2009. július 31.
Tisztelettel:
Szabó Mihály

igazgató

szalontüdő 2009.08.04. 21:45:38

@mailhavergabor1: De jó lenne ide hozzánk is egy ilyen Gábor, sajnos itt még nem sikerült a közteressel megértetni, hogy ne a nyúl vigye a puskát.

state (törölt) 2009.08.04. 22:12:17

@szalontüdő: elhiszem, hogy fegyver volt az oldalunkon, de akkor ez-mint írtam-büncselekmény.Ami választ kaptál, benne az idézett jogszabályi hivatkozással, az jogilag stimmel

szalontüdő 2009.08.05. 08:06:10

@state: Jól van na, de én nőci vagyok. :)))

Az igazoltatás így jön létre.
Adott egy nagyon rövid utcaszakasz, cirka 10m. Ott lakik egy képviselő, akit zavart a forgalom, ezért egyirányúsították.
Ezért a 10 méterért kell több száz métert kerülni az autósoknak.
Vannak bátrabbak, akik megkockáztatják, nem kerülgetnek, hanem huss átmennek ezen a rövid szakaszon.
A bibi akkor van, ha a közterületszolgák ott lapulnak elbújva a másik végén.
Illik rájuk az a leírás, amit Gábor írt Pötyi báról, mintha ők sz@rták volna a spanyolviaszt. Azt a kioktató, lekezelő stilust,kevés ember hozza, mint ők.

Ezt a választ pedig egy ügyvédtől kaptam:
"Önvédelmi célra engedélyezett lőfegyver kizárólag rejtve viselhető. Ugyanez vonatkozik az önvédelmi célú gáz- riasztó fegyverre is, mely ugyan szabadon tartható, de viseléséhez ( testen történő elhelyezéséhez) rendőrhatósági engedély szükséges"

Akkor most, hogy is van ez?
A törvény szerint nem kaptak fegyverviselési-jogot, de, ha rendelkezik önvédelmi célű fegyverrel, és ehhez rendőrségi engedélye van, akkor azt akár munkaidőben is hordhatja?

state (törölt) 2009.08.05. 12:22:13

@szalontüdő: egyáltalán nem baj, hogy nőci vagy:)))Ha egyébként valamit félreérthetően írtam, akkor elnézést.
Az első felvetésedre egyszerü a válasz:én nem állnék meg nekik.No persze, ha elémugrana, akkor egy pillanatra megállnék/nehogy elüssem/, iratokat nem adnék át, aztán továbbhajtanék.Ugyanis kényszerintézkedéssel nem tarhat vissza, mivel nem rendőr/ez természetesen a közlekedési szabálysértés esetére vonatkozik/.
A második felvetéseddel megfogtál.Az ügyvéd válasza jogilag stimmel, de hogy munkaidőben is hordhatja-e, azt nem tudom.Szerintem nem, de erre nem vennék mérget:))

szalontüdő 2009.08.05. 14:00:10

@state: Köszönöm, változtatni úgyse tudnék rajta.:)))
Nem volt félreérthető, csak, én mint nő, nem biztos, hogy el mernék slisszolni előlük, annak ellenére,hogy mellben erősebb vagyok tőlük.:DDD

Erősen gondolkodom rajta, hogy 10eFt-ot megérne, ha bemennék az utcájukba, de előtte egy kamerát beszerelnék az autóba és felvenném az akciójukat.
Egy a baj, már messziről megismer, kölcsönösen utáljuk egymást.:DDD
Utána járhatnék a rendőrségre, előre megfontolt, aljas okból elkövetett közteres videózásáért.:DD

A fegyveres dolgot ki fogom nyomozni, mert FONTOSCH.:DD

state (törölt) 2009.08.05. 14:42:34

@szalontüdő: "..mellben erősebb vagyok tőlük":)))
Hát, azt neked kell eldönteni, hogy megér-e ennyit.Jogilag készithetsz felvételt róluk/még a rendőrről is/, csak a felvétel közzététele van feltételekhez kötve.De:pl.bíróság elött felhasználható
Azért, egy apró ötletem lenne.Ha esetleg mégsem lenne igazam és az engedéllyel/?/tartott fegyverét nem rejtve viseli, ahogy írtad, akkor erről nem ártana egy felvétel, no meg azt is ki lehet deriteni, hogy van-e hozzá engedélye

state (törölt) 2009.08.05. 14:51:11

@szalontüdő: bocs, kimaradt, hogy ha abban nem lenne igazam,hogy szolgálatban nem viselheti a fegyverét

state (törölt) 2009.08.05. 14:57:58

@szalontüdő: bocs, kimaradt:ha esetleg mégsem lenne igazam, hogy a fegyverét szolgálatban is viselheti

szalontüdő 2009.08.05. 15:03:03

@state: Rajta vagyok az ügyön.;)
Addig nem akarok érdeklődni, ameddig nincs fényképem róla.Csak sajna, vagy nem sajna, a munkám most nem teszi lehetővé, hogy napközben hajkurásszam őket, éppen hol kolbászolnak.:))
De ami késik, az jön.

state (törölt) 2009.08.05. 16:19:13

@szalontüdő: mindenesetre én drukkolok neked!

szalontüdő 2009.08.05. 16:26:19

@state: oh, nagyon köszönöm! :)))Hajrá Gábor, hajrá én!!!! :DDD

szalontüdő 2009.08.05. 17:27:23

@state: Na ez a nem semmi!
Az előbb jött az üzi.
"Kizárólag a munkavégzési célú lőfegyver viselhető nyíltan, de csak formaruha esetén. Magánszemélyként kapott önvédelmi célú lőfegyverviselési engedély kizárólag a rejtett viselést biztosítja. Vonatkozik ez az önvédelmi célú gáz-, riasztó fegyverre is.
Vagyis a droid nem viselhet sem lő- sem pedig gáz-riasztó fegyvert nyíltan.
( mivel munkavégzési célú nem jár neki, saját önvédelmi meg csak rejtetten)"

Azt hiszem hamarosan rááldozom a nem létező szabadidőmet erre a Pötyi bá2-re.

state (törölt) 2009.08.06. 02:31:55

@szalontüdő: na, akkor hajrá!:))Aztán majd számolj be a fejleményekről

Elektronikus cigi · http://www.edohanyzas.hu/?partner=3 2009.08.14. 17:30:26

Na kiket láttam ma siófokon?
3 ürge fehér pólóban kék gatyában baseballsapiban, az egyiknek az oldalán jelvény volt. Na mondom rendőrök. De NEM.
Feltűnt hogy a digitális fényképezőgép a nyakban nem szériatartozék. Meg talán más is lógott oldalt (mondjuk fegyvernek látszó tásrgy?)
Amikor elmentek mellettem akkor láttam a hátukon: MÁTRIX POLICE
Ááá nem volt megtévesztő kicsit se...

mailhavergabor1 2009.08.14. 19:04:21

@Ingyen Online Stratégia játék magyarul:

talán azért a nagy nyilvánosság, amit ezek a szélhámoskodó "rendőrnek látszó tárgyak" kaptak itt, segít abba, hogy még ha első ránézésre megtévesztőnek is tűnnek, senki ne dőljön be.

ez az egész pontosan azért van így, a jelvény, a logo, a név, hogy kellően megtévesztő legyen. ha próbálkozik valamelyik ügybuzgó-mócsing, akkor meg senki nem dől be nekik és kész. attól kezdve nem sokat ér a jó kis felirat, meg hasonlók. azért a fegyvernek látszó tárgy még durvább... mert a póló a felirattal a jelvények stb azt mondom, makimajmok játszanak. de a fegyver vagy annak látszó tárgy kicsit több ennél.

mailhavergabor1 2009.08.14. 19:08:46

@mailhavergabor1: bocsánat, kihagytam egy karaktert:
"segít abba" helyett "segít abban"...

mailhavergabor1 2009.08.17. 19:44:57

mint az indexen máshol olvasható, még a polgárőröket is hamisítják, vagyis vannak, akik polgárőrnek látszanak. érdekes világ ez. polgárőrök rendőrnek látszanak, másik civilek pedig polgárőrt játszanak.

lassan tényleg bárki emberszabásút mozogni látunk a kocsi közelében, vagy padlógázzal menekülni kell, vagy jogos önvédelmet gyakorolni, különös tekintettel a BTK 29. § ának júniusi módosításának fényében.

1 mezei utas 2009.08.25. 15:41:38

Idén nyáron nem láttam Pötyibá'-t Velencén :)

1 mezei utas 2009.08.25. 15:46:37

Helyes végre megmozdult valami a Velence tavi RK-k hót korruptak, de ezt most nem sikerült elsikálni!!!!

Hajrá Gábor!!!!

Megjegyezném: A Fejérvéd (itt is érdekelt Pötyibá') arra kötelez, hogy X összegért cseréltessük le a riasztónkat a házban...

mailhavergabor1 2009.09.15. 12:31:39

Ma kerestek Fehérvárról. Szombaton megyek le, első felvonás kezdődik.

Átmegyünk a helyszínre is.

mailhavergabor1 2009.09.30. 16:45:27

@szalontüdő: Megírtam Szily-nek, de még nem volt ideje beposztolni.

Szóval szembesítési kísérlet volt.
Pötyi bá pofátlanul eskü alatt a szemembe hazudta, hogy soha életében nem került a kocsijával a kocsim mellé, sem nem rendelkezett tárcsával sem.
Utána a nejem arcába hazudta ugyanezt. Közölte, hogy nem is látta még, ami logikus, mert a kocsiban hátul ült, és azt mondta, hogy simán bármit mondhat, mert nem volt a kocsink mellett..

Érdekes, hogy az 5 éves gyerek, mikor itthon hallotta, hogy beszélünk, megszólalt "arról beszéltek, amikor az a bácsi a kocsijával mellénk jött és piros tárcsát mutogatott nekünk?"...
kár hogy nem lehet tanú..

szalontüdő 2009.10.01. 08:37:43

@mailhavergabor1: Legyek őszinte? Nem is vártam többet az ilyen gerinctelen alakoktól. Csak a pofájuk nagy, de nem merik vállalni a tettüket.
De az érdekes, ahogy emlékszem, más kommentelő is írt a tárcsájáról, akik arra laknak.Ez véletlen?
További kitartást, veled vagyunk!

jason- 2009.10.18. 14:38:27

Vagy ellened!!!!!!:)))))))))))))))

jason- 2009.10.18. 14:46:30

@szalontüdő:

Tudtok ám szenvedni!:)))))))))))))))

mailhavergabor1 2009.10.21. 12:58:27

Hali, Szily Lacinak megírtam, de nem tudom miért, nem láttam, hogy reagált volna.

Szóval ebben az országban mindent lehet büntetlenül.

Pötyit felmentették, vagyis a rendőrség még az ügyészségre továbbította az anyagot, de az ügyész szépen ejtette az egészet.

Magyarán ma egy polgárőrnek kinéző akárki simán bármit megtehet, ha csak én és a feleségem látta, akkor azt senki nem hiszi el. Sajnos nem volt TV stáb a helyszínen, sem előre nem fizettem meg tanúkat...

Az ilyen ügyészségeket jobb országokban lecserélik.

Ezek után mindenkit arra biztatok, ha polgárőrt lát, automatikusan védekezzen, mert biztos, hogy jobban jár, ha egy Pötyi félével akad össze. Javaslom mindenkinek az idén nyáron a BTKban az önvédelemről szóló kedvező változtatások tanulmányozását.

jason- 2009.10.23. 18:25:57

@mailhavergabor1:

Igy jártál apafej!

HA-HA-HA-HA!

Micsoda??? Ez nevetséges!! 2010.02.01. 18:56:34

@jason-: Történt azóta valami Pötyi bával? :)
süti beállítások módosítása