Tékozló Homár

Gagyi ujjlenyomat scannerek az okmányirodákban

2009.08.06. 09:30 | ge | 178 komment

Júliustól az útlevélnek tartalmaznia kell a tulajdonos ujjlenyomatát is, Jenőtől is megpróbáltak vételezni egyet az okmányirodában. A scanner azonban nem tudott elfogadható mintát készíteni, sokadszori próbálkozásra sem, pedig Jenő még kenegette is az ujjbegyét előtte. Ha a gagyi eszköz nem válik be, a lecserélésére mennyit fogunk költeni vajon?

Fóti lakos lévén az egyik Budapest közeli okmányirodába mentem útlevelet csináltatni 10 évre. Ehhez ujjlenyomatot scannelnek. A szoftver 1-5-ös skálán jelzi a levett ujjlenyomat minőségét, amelyből az elsö 2 még piros, és nem elfogadható minőségű.

Az én ujjlenyomatomat nem fogadta el, én arra gyanakodtam, hogy a hétvégi kerti vagy háztartási munka lehetett a ludas, ezért megbeszéltük az ügyintéző hölggyel, hogy vsszamegyek néhány nap múlva, addig kímélem kacsóimat és ápolom a bőrömet. Így is tettem, de másodszor sem lett sikeres, bár ekkor már egy helyett két piros lámpát kaptam a "szoftverzsüritől".

Ennek már két hete, azóta többször voltam ott, a kezem bőre már olyan puha és finom, mint egy kisbabáé, de nem kapok 2 piros lámpánál jobbat, és így nem is lesz 10 évre szóló útlevelem. Ráadásul a szoftver egy kötött workflow mentén haléad, ezért minden áldott alkalommal a fényképpel kell kezdeni, ami tovább nyújtja szenvedéseimet. Alternatív lehetőségem, hogy nem kérek 10 éves útlevelet, mert ahhoz nem kell ujjlenyomat, ekkor majd valamikor talán visszakapom a befizetett összegből a különbözetet.

Egyébként utánanéztem az ujjlenyomatszkennernek, és az előzetes tippem helytálló volt: az adott modell a gyártó termékskálájának legolcsóbb darabja. Persze nem gondolom, hogy a hardverrel van a baj, de én egy mérnök vagyok, informatikával foglalkozom, és nem különösebben elnyűttek ujjbegyeim. Mi fog történni azzal, aki egész nap bontott téglát pucol, és nincsenek is redők az ujjai végén?

Hát kérdem én, hol itt az esélyegyenlőség?

OMBUDSMAN!!!

Üdvözlettel: Jenő

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Szko 2009.08.06. 11:55:55

@Sün‼: Mindjárt dél van!
Kérlek látogass vissza a mosógépszerelős blogba, mivel pluszmunkát készítettem neked. Előre is köszönöm fáradozásaidat!

szalontüdő 2009.08.06. 11:59:40

@jesszum: Tudom már mi ez a fémes hang amit eddig hallottam.:))
Az istennek se boldogulsz a zárjával?:))

betépett felhasználó 2009.08.06. 12:06:05

nalunk a yardon pharok-szkennerek muxenek. Eddig soha nem erroroztak.

Ma Ő, holnap Te vagy Én ? · http://dawmar.blog.hu 2009.08.06. 12:07:26

Dél van,mondja SÜN !!
Haragszó, Híreket mondunk!
Jó ebédhez szól a Nóta ( ki mit főzz?)
Ki nyer ma? aki kérdez: Gabink, aki válaszol: Edénk
13.45 Időjárás és Vízállás jelentés
2-5-ig Kívánságműsor! ma Tibi bácsi dobálja magát :)))

Ma Ő, holnap Te vagy Én ? · http://dawmar.blog.hu 2009.08.06. 12:17:45

Az volt már ma, hogy?
Nyaaaaaaaaljuk a fagylaltot.
Továááááább nem tuuuudom:))

b[ALien] (törölt) 2009.08.06. 12:19:08

13.45-kor nagyon fogok figyelni!

maincoon © 2009.08.06. 12:20:03

@Sün‼: jól mondod! ugyanezt akartam én is!

és miért nem szóltatok előbb, hogy buli van a szomszédban?

mosógépszerelő
mosógépszervíz
stb.

b[ALien] (törölt) 2009.08.06. 12:22:09

@maincoon: az új zivatarod még óriásabb cicus:)

rózsarózsa (törölt) 2009.08.06. 12:28:17

@Egyéves Önkéntes


Kösz.

Lemaradtam róla.


Ritkán nézek tévét.

EÖ (törölt) 2009.08.06. 12:30:28

@jesszum: én is csak tótawénél olvastam

mi amúgy sokat nézzük, de energiatakarékosságból már be nem kapcsoljuk.

maincoon © 2009.08.06. 12:35:30

@b[ALien] a kopasz baba: aha :D

@Sün‼: kösssz :)

nekem egyébként még mindig csattog a fémgolyó a mosógépemnél. sőt a mosógépem is karattyol. most szóljak a mosogepszerelo.hu-nak vagy ne. ilyen arrogáns pofával ritkán találkozik az ember, ki kéne használni a lehetőséget, nem? kijönne, kivenné a fémgolyót, berakna egy gumigolyót, 9000 Ft számla nélkül. a hülyének is megéri!

rend-polgár-biztonsági-éjjeli- és markőr 2009.08.06. 12:40:12

hát ez a mosógépszerelő.hú ez nagyonhülye! Ott pattog még midíg, mint bonyhádi födőn a zománc. Ez túltesz minden edén.
Egyesek semmiből sem tanulnak?

maincoon © 2009.08.06. 12:45:08

@1éÖ: hát most erre mit mondjak? lehet, mert kacsint rád :DDDD

@Sün‼: elkéstél ugyan, de megbocsátok. pedig neked az a dolgod, hogy mindenre nagyon figyelj :DDD

rózsarózsa (törölt) 2009.08.06. 12:45:24

@Egyéves Önkéntes


Az megvan,hogy beszélget a skót apa meg a gyereke?

-Apa! Nézhetem a tévét?
-Igen.De ne kapcsold be!

bjuszika 2009.08.06. 12:48:10

Szerintem menj el egy másik okmányirodába, hátha egy jobb darabot fogtak ki ujjlenyomatolvasóból. Ajánlom a XIV. Pétervárad utcában levő irodát, nagyon kedves, gyors ügyintézők vannak.

EÖ (törölt) 2009.08.06. 12:57:14

@jesszum: nekem fater mindig úgy adott pénzt, hogy itt van 1000 forint, de fel ne váltsd!

@maincoon: erre gondolni sem mertem.
de akkor miért nincs kinn a nyelve? :)

2009.08.06. 12:59:50

VÉRT NE ADJAK !!??? Itt van vehet vért is..mehet az anyjába... mehet a tévé mehet a rádió mehet a mosógép...

Majmász Gedeon 2009.08.06. 13:00:15

@Smacika - Hétszűnyű Kapanyányimonyók:
"Vagy miért nem ültetnek be csippet, mint az állatoknak?"
Már nincs messze az sem. Sőt, még januárban olvastam, hogy az USA-ban a Medicare-es anyák újszülött gyerekeinek már ültetik is be az RFID chipeket, persze, gondolom, a tudtuk nélkül.
Ajánlott film a témában:
video.google.com/videoplay?docid=6132500997336473908&hl=en-CA
(Régi már, de hátha valaki még nem látta.)

szalontüdő 2009.08.06. 13:02:39

@Sün‼: A nyúlnál? Táncol a mosógépe?

state (törölt) 2009.08.06. 13:05:59

@Lúúújzi: el kell, hogy keseritselek, valószinüleg vissza fognak élni az adataiddal.Aki júliustól csináltatja az útlevelet, annak az ujjlenyomata nemsokára-valószinüleg-az NBH vagy a rendőrség adatbázisában is megtalálható lesz..és most sokan mondhatják, de ha nem csináltam semmit, úgysem lehet belölle bajom..de, ma kis hazánkban bárkinek lehet

maincoon © 2009.08.06. 13:15:53

@1éÖ: majd reklamálok, hogy garanciába legyen az is ott :)

@Kitalátor feljegyzete: egy férjnek mindig a felesége a legdrágább k.rva.
egy egész havi fizetésért teszi a dolgát. régi bölcsesség, de igaz.
ha nem erre gondoltál, akkor majd a következő kommentemben küldelek oda, ahová gondolom :DD

Don Bolesz 2009.08.06. 13:38:44

a tzörzsvendégek (sekeze se lába) hogyan kapnak útlevelet régilenyomat nélkül?

Lúúújzi 2009.08.06. 13:41:51

@state: igen, én is ettől félek... ezért tartom ezt az egészet túlzásnak és felháborítónak. De úgy látszik amerika diktál, mert ezekre a hülyeségre, mindig 9/11 a válasz...

Ma Ő, holnap Te vagy Én ? · http://dawmar.blog.hu 2009.08.06. 13:45:26

@b[ALien] a kopasz baba:
Időjárás és Vízállás jelentés:

Ma esik,lesz ahol nem,ha süt meleg lesz ha nem akkor tévedtem.

A Duna ma is folyik, a Tisza is.
Máshol árad vagy apad.
Hajóvonták találkozása Tilos.

b[ALien] (törölt) 2009.08.06. 13:47:11

@Ma Ő, holnap Te vagy Én ?: köszi!:)
És az a vicces, hogy pont most jöttem vissza egy nagy körről:)
De már mehetek is tovább:(

Don Bolesz 2009.08.06. 13:47:41

@Sün‼: jó-jó de az amik csak az ujlenyomatot keresik. a másikra technikailag még nincsennek felkészülve. ezt még egyedül csak a mi államigazgatási szerveink tudják :)

Don Bolesz 2009.08.06. 13:50:26

@Sün‼: és gondolj bele, ahány embernek kívántunk már sünt az minden beavatkozás után csinálltasson új útlevelet? összeomlik az okmányiroda rendeszere. lenne aki naponta mehetne új okmányért.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2009.08.06. 13:51:11

@bolesz:
Eladjuk nekik a technológiát jóárasítva.

Szódás Lova 2009.08.06. 13:58:25

Ebéd megvót, csilis bab rizzsel, tortillával, erdei gyümölcs -krémleves (nem, nem erdeigyümölcskrém -leves), almás pite.

Most az EEG -m főleg apad, sehol sem árad, agyhullámok nem érzékelhetőek. Az IQ -m Budapestnél -17, Vecsésen 12. A vérnyomásom 100/65, apad, vörös vértestek találkozása tilos.

Az ing serdingnél kissé pörköltszaftos, mert leettem. Az Ipoly Tarnóc. A Tisza Szolnokon van, hőmérséklete 20 C, nagyon szeretnék odamenni, de hétköznap a céges autók találkozása tilos.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2009.08.06. 14:00:56

Most beszéltem a nyúllal.
Jön a patakpartra wellnesszezni.

Don Bolesz 2009.08.06. 14:02:44

@Sün‼: de a spa-t se hagyjátok ki. azt mondják a patakparti SPA a legjobb.

É2I 2009.08.06. 14:04:26

Na megodom az újjlenyomatom:

▒ ░ ▓ ░ ▒

havajj 2009.08.06. 14:04:46

Most mivan nincs több vodás poszt? Külgyek egyet?

Átlagarcú 2009.08.06. 14:06:09

Budapest felett az égbolt magas, a Duna Kiss Jenőnek térdig ér.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2009.08.06. 14:06:14

@maincoon: Nem tudom, de én, ahogy öregszem, egyre több "más" szolgáltatást veszek igénybe, és azokat nem is mind az asszonytól, úgyhogy külön (is) kell fizetnem érte. Szerintem attól még lehet tisztességes egy asszony, hogy pl. felpakolja a fizioterápiás villanytappancsokat, vagy átveszi a pénzt meg a sárga csekket (mint pár napja záróra után(!) tőlem a debreceni tecsó-postán), hogy az a kurva kötelező biztosítás is be legyen fizetve. És a többi, satöbbi.
No de ha valaki csak egyféle szolgáltatást tud(na) pénzért nyújtani...

Lúúújzi 2009.08.06. 14:11:00

@Szódás Lova: :D ilyen helyzetjelentést hozzá lehetne csapni a Sün és Ma Ő, holnap Te vagy Én ? híradásaihoz?:)

maincoon © 2009.08.06. 14:15:08

@Kitalátor feljegyzete: én meg ahogy öregszem egyre többet veszem észre, hogy bár a fejemben határozott gondolatok tolonganak, mégsem bírom őket normálisan leírni. a további félreértések elkerülése végett mondom, hogy igazad van.hu :))

Frucsasz 2009.08.06. 14:23:01

@havajj: Boldog szü-ű-ű-űli-í-í-ínapot! Boldog szü-ű-ű-űli-í-í-ínapot! Boldog szü-ű-ű-űli-í-í-ínapot, havajj! Boldog szü-ű-ű-űli-í-í-ínapot!

eloszto · http://eloszto.hu 2009.08.06. 14:23:51

Rég nem nevettem fel homáros poston :D
Grat!

Hozzá Szóló 2009.08.06. 14:29:35

@state: Nem csak a híresen megbízható és tisztességes magyar hatóságok kezében lesz az az ujjlenyomat, hanem kb mindenkinél, aki akarja.

Az ujjlenyomatot egy készülékkel le lehet olvasni az útleveled csipjéből, ahogyan a többi adatot is róla, nincs megfelelő védelem. Ezt bárki megteheti, akinek van ilyen készüléke és az útleveled közelében van.

Bármelyik határon, ahol átmész, egyből megvan az ujjlenyomatod, nyilván nem hiszi senki komolyan, hogy az itthon is körberöhögött adatvédelmi biztos állásfoglalását fogja figyelembe venni az egyiptomi, japán, laoszi, amcsi, izraeli, jemeni állam és majd nem fogja eltárolni később is a megszerzett ujjlenyomatot (ha-ha-ha, hogyne persze, biztos nem).

Az a legpofátlanabb az egészben, hogy ehhez a rabisításos játékhoz még pénz is kell és rajtunk vasalják be. Egy útlevél, ami kötelező ahhoz, hogy pl Kárpátaljára mehessünk, egy kibaszott papírfüzetke, jelenleg 14 ezer Ft.
Szánalmas...

Hol vannak azok, akik tapsoltak ennek a szarnak? Most miért nem írnak okosakat?

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.08.06. 14:32:36

@szalontüdő:
nem csip
en mar a zoldkartyahoz adtam
es boldogan
Marynek meg utlevele sincs
de csinaltatunk
mondjuk az amerikai utlevelhez nem kell ujlenyomat

Énbagoly 2009.08.06. 14:36:04

Na, mire befutok, minden poszt lerágott csont. :(((

Énbagoly 2009.08.06. 14:37:47

@Frucsasz: Hát te nem nyaralsz? Vagy vitted a stradra is a loptopodat?

@hagyma: Érdekes, mert Amerikába meg nem lehet beutazni ujjlenyomat nélkül...

Lúúújzi 2009.08.06. 14:38:23

@Hozzá Szóló: én is ezt írtam fentebb, úgyhogy teljes mértékig egyetértek:) Annyit tennék még hozzá, hogy nemcsak az az ijesztő, hogy eltárolják majd az ujjlenyomatainkat akárkik, hanem az is, hogy azt az adatbázist, ahol ezeket tárolják szerintem simán feltörheti majd egy hozzáértő hacker és akkor majd azt sem tudjuk, hogy kihez kerülnek az adataink. Végülis ez akárhonnan nézem rosszul fog elsülni...

Lúúújzi 2009.08.06. 14:39:37

Új poszt mikor lesz? Ki vezeti a statisztikát?:)

É2I 2009.08.06. 14:41:42

@Énbagoly:
Jegyezd meg; az ámerikaiak a jófiúk, a többiek terroristák. És még mindig nem tudták elosztani a kilencet tizeneggyel.

Énbagoly 2009.08.06. 14:43:49

@É2I: Igenis tanárbácsi! :)
Az Ámerikaiak nem hallották még azt a bölcs mondást, hogy az ellenség belül van? ;)

state (törölt) 2009.08.06. 14:48:12

@Hozzá Szóló: teljesen egyetértek veled.Nehéz bármit is hozzátenni, mivel ez a valóság.Én még július elött megcsináltattam 1o évre, úgyhogy addig ilyen veszély nem fenyeget:))Hát, hogy azok, akik ennek tapsoltak, hol vannak, azt nem tudom..

staropramen 2009.08.06. 14:51:21

Sztrovacsekek!
Nem kellene már egy jóféle szaftos vodás átverős túlszámlázós poszt?Ez már kissé avittas.(Ez egy ősi litván szó azt jelenti, hogy elavult.Legismertebb viselője Vitauskas Avittas, volt kamenieci kocsmáros)

staropramen 2009.08.06. 14:56:21

Üzenet a posztolónak:
Jenő Sztrovacsek!
Aki egész nap bontott téglát tisztít az kesztyűben teszi.Aki kesztyű nélkül csinálja annak nem csak ujjlenyomata noncsen, hanem esze sem, igy el sem talál az okmányirodába.

É2I 2009.08.06. 14:59:19

@Énbagoly:
Hallották, csak nem értik, ugyanis nem tudnak magyarul ;)

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2009.08.06. 15:00:24

@maincoon: Én meg bevallom, hogy "arra" IS gondoltam...

@Hozzá Szóló: Ez (mobiltelefon, bankkártya, biometriai adatokat tartalmazó személyazonosító) még csak a kezdet. Lesz még itt valóban DNS-minta, íriszkép, agytörzsbe ékelt GPS-jeladó mikróchip, gondolatbűnözés-detektor, agyhullámszkenner, és mindezekhez közvetlen - tehát a jelenlegi képi- (esetenként szag-) és hangeffektusoktól is függetlenített - gondolat- vagy legalábbis vágy- és hangulatbefolyásoló technika* is. És nem lesz semmi köze továbbra sem a terrorizmushoz, csak a bizniszhez. (Illetve mégis, mert már lassan ugyanaz a kettő: Mammon, a pénz és a hatalom istene.)

*"Szóma ha mondom, segít a gondon."

Hozzá Szóló 2009.08.06. 15:03:14

@staropramen: nemrég volt egy eset, amikor egy emberről nem tudtak ujjlenyomatot venni, mivel a betegségére adott gyógyszer a bőrén számos helyen - így a tenyerén is - elváltozásokat okozott.
A reptéren megalázták, utastársa szeme láttára elhurcolták egy fogdába, ahol várakozott és szórakoztak vele. Több óráig tartották vissza, jelenleg annyit mondtak neki (meg annak a sok embernek, aki hasonló cipőben jár vagy járhat), hogy ezután mindig magával kell hordania a papírt arról, hogy ő beteg és ilyen gyógyszert szed.

Értitek ezt?

Sárga csillagot mikor kell majd viselnie annak, akit a nagy testvér nem tud beazonosítani az ujjlenyomata vagy egyebe alapján? :(

Énbagoly 2009.08.06. 15:04:16

@É2I: :)))))))) pedig megtanulhatnának, hiszen ez világnyelv!

@Kitalátor feljegyzete: ne adj ötleteket, mert még komolyan veszik! :)
Főleg ennyi ötletet egyrakáson. :)))))

rózsarózsa (törölt) 2009.08.06. 15:04:23

Itt egy érdekesség ebéd utánra

Hányózacskó kéznél van?


"Micsoda útjaim 2009.08.05. 11:06:54
Az ofiszdepó marketingfőnöke egy nő, akinek ötéves kislánya van...

Ettől függetlenül nem az empátiájáról híres, hanem sokkal inkább afféle "kemény vagyok, mint a vídia, átgázolok bárkin az érdekeimért" típusú üzletasszony. Erős lelki rokonságban lehet az akvavörld vezetőnőivel...

Szóval, nagyon könnyen el tudom képzelni azt, hogy a tragédiára fittyet hányva indította el az ofiszdepó ezt a remek pályázatot. Legfeljebb, ha túl nagy lesz a balhé, majd ott is rátolják valamelyik titkárnőre vagy portásra, hogy ők a hibásak:( "

staropramen 2009.08.06. 15:08:57

@Hozzá Szóló:
Most az USA repülőtereken bevezetett ujjlenyomatvételről beszélsz?
Juteszembe az ujjlenyomatos útlevél kiváltja azt a procedúrát, vagy így is összehasonlítják azt amit az ember magánál hord, azzal ami a passporton van?

staropramen 2009.08.06. 15:09:58

@jesszum:
Kell néha egy kis kikapcsolódás Sztrovacsek.

maincoon © 2009.08.06. 15:11:26

@Kitalátor feljegyzete: de szemtelen vagy!!! :DDD futtatsz itt velem plusz köröket!! :DDD na ezért még számolunk!! :DD

@havajj: boldog szülinapot! :) 18.? ;)

chris-v 2009.08.06. 15:14:24

Összehasonlítják, mival az útlevélben csak bináris( 1-esek és 0-ák) formában található az ujjlenyomatod!

Leolvasot megfogdosod, emberke az útleveledből kiolvastatja az ujjlenyomat adatodat, ha stimmel mehetsz is tovább! Ennyi!

Amúgy aki hisztizik hogy ezzel vissza lehet élni, az írjon már nekem egy példát, mert lehet én vagyok ennyire setét, de nem jöttem még rá, mire lehetne használni az ujjlenyomatom bináris kódját, esetleg valaki más ujjlenyomatának kódját!

Don Bolesz 2009.08.06. 15:19:41

@chris-v: többek között génmanipulációra, és binális kóddobó versenyre

Don Bolesz 2009.08.06. 15:20:43

@Lúúújzi: már semmi téves infó. van új post

havajj 2009.08.06. 15:22:16

köszi Frucsasz, maincoon. Még nem, de már nem sok kell hozzá! :)

chris-v 2009.08.06. 15:22:29

@bolesz: Jólvan, akkor megint csak a pánik megy a semmiért!

Lúúújzi 2009.08.06. 15:23:07

@bolesz: ok. köszi. akkor ott találkozunk :D

state (törölt) 2009.08.06. 15:25:07

@chris-v: példák majd csak ezután lesznek erre.Tökmindegy, hogy bináris vagy egyéb formában található, attól még vissza lehet élni vele

Frucsasz 2009.08.06. 15:41:31

@Énbagoly: nem, a nyaralás lejárt, ma már húzom az igát. Majd jövő hét péntektől folytatom.

state (törölt) 2009.08.06. 15:47:32

@chris-v: én nem értek hozzá, ezért nem tudom, hogy technikailag ezt miként csinálni.Viszont, akik visszafognak élni vele,azok tudják

É2I 2009.08.06. 15:48:27

@chris-v:
Pl: megszerezve az újjnyomod ügyes emberek elhelyezik a bűnjelen, bűntett helyszínén és már meg is van a tettes. Vagy behamisítják valamelyik körözési nyílvántartásba és mondjuk emiatt dekkolsz uszkve húsz napot egy setét lyukban.
Egyéb lehetőség nem igen jut eszembe, de a bűnözők találékonyak.

EÖ (törölt) 2009.08.06. 15:52:22

@É2I: ezek előfordulhatnak! csak úgy, mint az éjszakai álmom, hogy Abby nővér teli van az én ujjlenyomatommal. :))

chris-v 2009.08.06. 16:00:15

@É2I: De hogy helyezi el a mutató ujjad ujjlenyomatát egy büntett helyszínén, ami a számítógéppbe csak egy betü és számsorozat?
Sztem sehogy kb!

Körözési nyilvántartásba meg az egész személyazonosságodat kellene behamisítani!

De továbbra is sztem nincs ennek semmi jelentőssége, ilyen alapon ne foj meg semmit csak gumikesztyűbe, mert amit ott hagysz poharat vagy egyebet, arról le lehet venni az ujjlenyomatodat és elhejezik egy gyilkosság helyszínén, pár szempilládal, hajszáladdal és egyéb testnedveddel együtt!

Full paranoia!

state (törölt) 2009.08.06. 16:05:33

@chris-v: hát, szerintem meg nem paranoia..a Drazsék és társaik országában élünk,itt minden lehetséges

É2I 2009.08.06. 16:08:41

@chris-v:
Az a számsorozat simán képpé alakítható, ami már egy cnc fröccsöntővel elhelyezésre alkalmas mintává.
Az igaz, hogy jelenlegi gondolkodás módunkkal fikciónak hihető, de ha Te lennél a szenvedő alanya nem biztos, hogy ennyire paranoiának gondolnád.
Mennyi dolog volt már amit scifi írók álmodtak meg és mostmár a mindennapokban is hasznát vesszük?


Ugye-ugye.

É2I 2009.08.06. 16:14:51

@chris-v:
Ja és aki az fbi vagy interpol, stb. rendszereibe be tud törni, annak nem hinném, hogy akadály lenne egy teljes személyiség profilt hamisítani.

Nyílván nem Kiss Zoltán kőműves segéd a célszemély, de ha egy kicsit nagyobb síkon gondolkodsz, hamar rájöhetsz, hogy mennyire is jól jöhet ez egyes köröknek.
És igen sok JB filmet néztem, de mint fentebb is utaltam rá, a való élet betonfejei gyakran nyúlnak ötletet a fikciókból.

Kolorlokál 2009.08.06. 16:23:22

Az egyik ismerősöm ugyanígy járt. De neki eszébe jutott az ami az okmányirodás ügyintézőnek nem, a saját zsebkendőjével megtisztogatta a koszos felületet és utána lett ujjlenyomata. Ilyen meleg időben mindenkinek izzad a keze és az a bizonyos műszer már csupa maszat volt.Érdekes,hogy annak aki ott dolgozik ilyen eszébe sem jut, valószínűleg nem azért fizetik,hogy használja az eszét.

É2I 2009.08.06. 17:11:34

@frissi:
Ez jó! :D És el is hiszem. :DDD

chris-v 2009.08.06. 18:37:13

@É2I: Na akkor én innen most teleportálok! :D

ArkAngyal 2009.08.07. 16:52:53

jenő, vedd fel velem a kapcsolatot!

load error 2009.08.07. 22:20:15

"Aki szereti a virslit és a törvényeket ne akarja tudni hogyan készülnek."

Én tudom, hogyan készülnek az útlevelek. Örüljetek, hogy csak az ujjlenyomat-levételt látjátok!
süti beállítások módosítása