Tékozló Homár

Gagyi ujjlenyomat scannerek az okmányirodákban

2009.08.06. 09:30 | ge | 178 komment

Júliustól az útlevélnek tartalmaznia kell a tulajdonos ujjlenyomatát is, Jenőtől is megpróbáltak vételezni egyet az okmányirodában. A scanner azonban nem tudott elfogadható mintát készíteni, sokadszori próbálkozásra sem, pedig Jenő még kenegette is az ujjbegyét előtte. Ha a gagyi eszköz nem válik be, a lecserélésére mennyit fogunk költeni vajon?

Fóti lakos lévén az egyik Budapest közeli okmányirodába mentem útlevelet csináltatni 10 évre. Ehhez ujjlenyomatot scannelnek. A szoftver 1-5-ös skálán jelzi a levett ujjlenyomat minőségét, amelyből az elsö 2 még piros, és nem elfogadható minőségű.

Az én ujjlenyomatomat nem fogadta el, én arra gyanakodtam, hogy a hétvégi kerti vagy háztartási munka lehetett a ludas, ezért megbeszéltük az ügyintéző hölggyel, hogy vsszamegyek néhány nap múlva, addig kímélem kacsóimat és ápolom a bőrömet. Így is tettem, de másodszor sem lett sikeres, bár ekkor már egy helyett két piros lámpát kaptam a "szoftverzsüritől".

Ennek már két hete, azóta többször voltam ott, a kezem bőre már olyan puha és finom, mint egy kisbabáé, de nem kapok 2 piros lámpánál jobbat, és így nem is lesz 10 évre szóló útlevelem. Ráadásul a szoftver egy kötött workflow mentén haléad, ezért minden áldott alkalommal a fényképpel kell kezdeni, ami tovább nyújtja szenvedéseimet. Alternatív lehetőségem, hogy nem kérek 10 éves útlevelet, mert ahhoz nem kell ujjlenyomat, ekkor majd valamikor talán visszakapom a befizetett összegből a különbözetet.

Egyébként utánanéztem az ujjlenyomatszkennernek, és az előzetes tippem helytálló volt: az adott modell a gyártó termékskálájának legolcsóbb darabja. Persze nem gondolom, hogy a hardverrel van a baj, de én egy mérnök vagyok, informatikával foglalkozom, és nem különösebben elnyűttek ujjbegyeim. Mi fog történni azzal, aki egész nap bontott téglát pucol, és nincsenek is redők az ujjai végén?

Hát kérdem én, hol itt az esélyegyenlőség?

OMBUDSMAN!!!

Üdvözlettel: Jenő

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Szódás Lova 2009.08.06. 09:35:23

Jenőnek nincs is ujjlenyomata. Van egy ilyen betegség. Az olvasó csak jó lehet. Mellesleg az összes céges laptopunkban ujjlenyomatolvasó van, és néhány még működik is.

Valamint: Első? Elolvastam is?

:)

maincoon © 2009.08.06. 09:36:09

@Impega - ṼAKÄCÏÔ ☺: hello! kicsivel maradtál csak le az elsőről :)

Impega 2009.08.06. 09:37:01

Az a baj az ujjlenyomat olvasoval, hogy elektronika van benne. Ezert tart itt.
Na megyek Monalisa-t csodalni. Kellemes Napot.@Szódás Lova: 2 masodpercen mulott :)

Frucsasz 2009.08.06. 09:37:04

Hááát... Az egyik kolléganőm még júli 1. előtt igényelt útlevelet, aztán a múlt héten szóltak neki, hogy nem tudják legyártani, mert ujjlenyomat is kell, amit elmulasztottak levenni tőle. Mindenki másra mutogatott ,hogy kinek is lett volna a feladata, hogy időben szóljon neki.

EÖ (törölt) 2009.08.06. 09:38:17

@Impega - ṼAKÄCÏÔ ☺: hallom voltál az Eiffel-toronynál! na és, hogy tetszik Róma?

Secnir 2009.08.06. 09:38:40

hát talán vegyük elő azt, hogy kell (jogos)-e az ujjlenyomatvétel ?
elvileg ugye csak bűncselekmény esetén lehet levenni. Már az is kétségre ad okot, amikor az amcsik leveszik mindenki ujjlenyomatát, aki be akar utazni.
klasszikus balójulisan: akkor ez most így hogy?

Szódás Lova 2009.08.06. 09:39:28

@Impega - ṼAKÄCÏÔ ☺: Két másodperc. Csak kettő. Becsüllek. :)

Visszatérve a cikkhez: Ha egy ilyen gagyi, öt négyzetmilliméteres cucc, amit a legtöbb laptopba beépítenek, normálisan, gyorsan és jól olvas ujjlenyomatot, vajon mifélét használnak a hivatalban, mennyibe került, kitől kellett megvenni, az meg kinek jattolt?

Ezért tart itt ez az ország megvolt már?

chris-v 2009.08.06. 09:39:46

Állammi beszerzés, kicci occó, és ha sokat vesznek még occób!
A lényeg hogy legyen mert eu megköveteli, de hogy véletlen egyszer valamiből olyat sikerüljön venni ami működik is, az már luxus lenne!

De tényelg miért van hogy mindig a legszarabb cuccokat megveszi az állam, a lehető legdrágábbért és soha senki sem néz útána?

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2009.08.06. 09:39:59

"minden áldott alkalommal a fényképpel kell kezdeni, ami tovább nyújtja szenvedéseimet"

Nekem is fáj deréktájon, mikor fotóznak.

EÖ (törölt) 2009.08.06. 09:40:27

@secnir:

tornóczky anita követte el: És ezt így hogy? formátumban.

Impega 2009.08.06. 09:40:36

@1éÖ: ro'ma nagyon szep:) A ferde torony, a piramisok, megannyiu latnivalo egy faluban
@maincoon: Hello. Na ja.be kellett jelentkeznem;

EÖ (törölt) 2009.08.06. 09:41:47

@chris-v: mert akinek utána kéne nézni, nem akarja erre elb@szni az idejét a kubai tengerparton...

.lll. 2009.08.06. 09:42:10

@Impega - ṼAKÄCÏÔ ☺:

szeretettel küldjük neked azt a nótát,
hogy Rómában jártam idén,
de még a nyár elején

jóreggelt

Smacika 2009.08.06. 09:42:21

Basszák már meg az anyjukat.
Ha már ujjlenyomat kell, akkor mi a retkes telibetekert f@szért nem lehet minden határátlépőhelyen csak egy ujjnyomolvasót telepíteni, és azzal igazolni magad?
Vagy miért nem ültetnek be csippet, mint az állatoknak?
Mert lassan már ott tartunk, hogy jobban megaláznak egy dokumentum elkészítésével, mintha megcsippelnének.

Impega 2009.08.06. 09:43:47

@lófő: Oh, ez nagyon meghato.

szep napot Mindenkinek

chris-v 2009.08.06. 09:43:51

@1éÖ: Jaaa, így már világos! :D

De a vicc hogy kb tényleg így van!

Jó lenne ha már tényleg kihalna a hivatalokból (meg máshonnan is) a módszerváltás elötti felfogású emberek!
(Akinek nem inge ne vegye magára)

EÖ (törölt) 2009.08.06. 09:43:56

@Impega - ṼAKÄCÏÔ ☺: lóma nagyon szép, a gladiátolképzőt mál láttátok? a temzepalton van, 4-6 villamossal lehet odamenni.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2009.08.06. 09:48:58

"Ráadásul a szoftver egy kötött workflow mentén haléad"

Nálunk a norvégmintás pulóver mentén kell haladni, mindig ugyanabban az irányban.
Nem is tévedt el még senki.

b[ALien] (törölt) 2009.08.06. 09:49:03

"De tényelg miért van hogy mindig a legszarabb cuccokat megveszi az állam, a lehető legdrágábbért és soha senki sem néz útána? "

Erre tudom a választ.
Azért, mert aki dönt, annak mindig lesz egy fasza nyaralója, a helyettesének meg egy audija.
Sajnos már többször szembesültem ezzel, emiatt szopok már egy hónapja:(

Átlagarcú 2009.08.06. 09:49:21

Mit kell harcolni az ujjlenyomattal. Vegyenek köldökvért, egy kis gerincvelőt, szövetmintát, meg vágják le az igénylő egyik fülét. Ennyivel simán be lehet valakit azonosítani.

Átlagarcú 2009.08.06. 09:53:40

Aki Rómában jár, a Nagyfalat okvetlenül nézze meg! Meg a Stonehenge-t.

médinhángöri 2009.08.06. 09:54:38

Mé nem mingyá íriszt szkennelnek? Az nem kopik el a tapizásban.

EÖ (törölt) 2009.08.06. 09:55:00

@Sörecet: és persze a Romanes Eunt Domus graffitimúzeumot is! :)

Lúúújzi 2009.08.06. 09:55:39

@Sörecet: :) Ez jó! Egyébként kíváncsi vagyok, hogy a DNS-minta adást mikor fogják bevezetni? Ha az is kell majd az útlevélhez, én tuti nem utazom sehova:D Nem adom ki a kincset érő génállományomat! :D

Szódás Lova 2009.08.06. 09:56:04

@Sörecet: Állítólag a végbélnyílás érhálózata utolérhetetlenül egyedi biometrikus azonosítót kínál, egypetéjű iker halakat (busa) is meg lehet erről különböztetni.

Mellesleg jobb helyeken a delikvenst már a mozgásáról is képesek kamerával azonosítani, és ezt is a magyarok találták fel -erre egyébként ősszittya bizonyítékok is vannak:

"Megismerni a kanászt cifra járásáról..."

Lúúújzi 2009.08.06. 09:57:23

Eltűnt az előző kommentem:( Csak azt írtam, hogy ha bevezetik a DNS-minta adást is én tuti nem utazom sehova:) Nem adom ki az értékes génállományomat senkinek:D

Ofélia . 2009.08.06. 09:58:07

Mi az hogy gagyi??

Közbeszerzési eljárásokon tudtommal a legjobban használható terméket szabad csak megvenni!!

A folyamat:
A nyagyfőnök szól a kisfőnöknek, hogy ez a veszett ámerika meg az a nyűves eu már megint szarakodik velünk.

Na honnan tudnánk beszerezni a ketyeréket úgy, hogy a kecske is jóllakjon(EZ FONTOSCH).
Kisfőnök vakarja a fejét és eldönti ezért a pénzért már érdemes egy BT-t alapítani és így saját maguknak jattolhatnak.

A pályázati feltételekben szerepel egy kitétel, hogy a beszállítónak csakis 2 darab befelé néző bal bütyke lehet.

Ilyen csak a nagyfőnök sógorának van a világon tehát a beszállítók közül csakis egy maradhat.

Amúgy neki van 3000 ilyen ketyere amit az a hülye anyagbeszerző metszőolló helyett hozott be két éve bécsböl.

És a többi megy a maga útján:(((

Lúúújzi 2009.08.06. 09:58:31

Na mégsem tűnt el:) Bújkált valahol.

maincoon © 2009.08.06. 10:00:15

@Sörecet: teljesen jogosak a felvetéseid :DDDD

@Lúúújzi: "kincset érő génállomány" :DDDD


sz@r@xik a netem. inviteles poszt úgyis régen volt már, írok is egyet! :S

EÖ (törölt) 2009.08.06. 10:03:18

@maincoon: névrövidítésen nem gondolkodsz?
például mc? :)

Lúúújzi 2009.08.06. 10:06:16

Egyébként engem nagyon felháborít ez az ujjlenyomat vétel! Mi fenének kell az ujjlenyomatom egy útlevélhez? Lassan tényleg az következik, hogy vér-, vizelet- és nyálminta is kell majd? Akkor a nyálat majd a szemük közé kapják:D

Átlagarcú 2009.08.06. 10:06:33

@maincoon: Az én netem is szarakszik, pedig az UPC-vel kezdődik.
Gyanítom, hogy a Trékoszló Hombár motorjában van a hiba. Néha besokall.

Átlagarcú 2009.08.06. 10:09:25

Egy csinossabb üszis-lánnyal a nyálminta megoldható. Még a vizelet is, bár kicsit perverz.
Node a vér! Az dulva.

Ofélia . 2009.08.06. 10:10:05

@Lúúújzi: Ne izgasd magad majd kell azis és dns labor lessz minden okmányiródában, meg mri.

A sógorok és a zsebek eszköztára kimeríthetetlen:D

maincoon © 2009.08.06. 10:11:24

@1éÖ: hááát, több verzió is felmerült bennem, de a változásokat nehezen viselem, így a sajátomat is, ezért egyenlőre elég volt ennyi. szerintem nem marad a kávé sem végleges avatarként, de még nem tudom mit választok helyette.
amúgy Te is hiába rövidítettél, van aki inkább leírja a régit. biztosan az jobban tetszik neki :)

Ofélia . 2009.08.06. 10:12:58

@Sörecet: Mér lenne dulva??

Vámpír bt is alapítható és mivel egyedül vannak hát ők nyerik a pályázatot.

Legfeljebb ha rosszul szívnak majd kapnak 100 millás kártérítést:))

Átlagarcú 2009.08.06. 10:13:31

@maincoon: Egyedi avatarok készítésétvállalja mebízható, képzett grafikus referenciával:)))

Lúúújzi 2009.08.06. 10:15:55

@ofélia. A lóleányálom tours tulajdonosa: na igen, de vajon biztosítanak majd engem arról, hogy senki nem él vissza az adataimmal/mintáimmal, hogy nem férhet hozzá harmadik fél? Én ettől tartok. Mert a minimális hackerkedéshez már lassan az 5 évesek is értenek. Ha valaki ebben profi és ebből él, még belegondolni is rossz mi mindenre fel lehet majd használni egy ilyen "minta" adatbázist... tudom, paranoiás vagyok:D

Ofélia . 2009.08.06. 10:16:56

@Sörecet: Referenciaként egy szívlapáttal betört orr:D

maincoon © 2009.08.06. 10:18:05

@Sörecet: én nem szívesen adnék nyálmintát egy üszis lánynak :/
avatar: mindenképpen egyedire vágyom :)

Ofélia . 2009.08.06. 10:18:53

@Sörecet: Referenciaként a szívlapáttal bevert orrod??:))

Neménvótam 2009.08.06. 10:24:08

Aki mindenfelé kolbászol, az viselje el az ezzel járó hercehurcát. Én elvagyok útlevél nélkül is.
Mérinek van újlenyomata?

szalontüdő 2009.08.06. 10:25:31

@Neménvótam: Marynek hagymája van, meg fegyvere, ha megvették már.

Ofélia . 2009.08.06. 10:29:12

@szalontüdő: Megvették persze ujjlenyomattal:))

Smacika 2009.08.06. 10:29:48

Vagy retinaszkennert kell alkalmazni.

Tilcsák Bea (törölt) 2009.08.06. 10:30:54

az a legnagyobb, hogy ezen már meg sem lepődtem...

Ofélia . 2009.08.06. 10:34:42

@Smacika - Hétszűnyű Kapanyányimonyók: Mit képzelsz azt nem lehet családon belül beszerezni!! még jattolniuk kéne:))

É2I 2009.08.06. 10:36:42

@maincoon:
Egy fürdőrucis képed egyedi lenne :D

/on
Én meg a legszívesebben egy másik egyedi azonosítót adnék nekik.
Odasz.rnék az asztalukra.

Manci néni, a szomszéd 2009.08.06. 10:44:27

Tintapárna és belenyomod az ujjadat az útlevélbe. Minek ide elektronika?

EvilHedgehog 2009.08.06. 10:45:26

Egyik ujjról sem sikerült?....mert ilyenkor ha nem megy egyről akkor próbálkoznak másikkal.

Hozzá Szóló 2009.08.06. 10:51:12

Az a szarházi nagypofájú elnökünk, aki nem akart ujjlenyomatot adni az amcsiknak, de ugyanaz a szarházi simán belemegy, hogy mindannyiunkról vegyenek ujjlenyomatot, akkor is, ha csak a Kárpátalján lakó rokonainkhoz megyünk. Gyalázat. Rabosítás, plusz ezrekért, amit szintén ránkvernek.

Ez már rég nem jogállam. Ez már Orwellt is kiborítaná :(

cukorfajankó 2009.08.06. 10:53:41

@Secnir:
nem a Baló Julitól származik a magasröptű megnyilvánulás, hanem egy nagy tehetségű cölöbtől: magától Tarnóczitól (Medgyessy elvtárs fogadott gyermekétől)

rózsarózsa (törölt) 2009.08.06. 10:58:35

@Secnir:


Na most akkor Baló Juli mondta,hogy Ésakkoreztmostígyhogy? - vagy Tornóczki Anita.

Vagy mindkettejük?

Vagy egyik sem?

rózsarózsa (törölt) 2009.08.06. 11:01:16

@b[ALien] a kopasz baba:


Csak egy hónapja szopsz?

Egész jól jártál :-)

rózsarózsa (törölt) 2009.08.06. 11:03:30

@Lúúújzi:


Én már kiadtam a kincset érő génállományomat.

Itt szaladgál a lakásban egy kisfiú testében.

Napont többször agyvérzésközeli állapotba hoz.

Viszont az orra,meg a szája ugyanolyan,mint az enyém :-)

b[ALien] (törölt) 2009.08.06. 11:03:41

@jesszum: hát eddig is voltak szopónapok
De most egy hónapja folyamatosan:(
1-2 sztrájknapot iktattam csak
Hogy van Zsemi?

Átlagarcú 2009.08.06. 11:03:53

@maincoon: Egyperces avatar a képeim között. Szolgáld ki magad:)))
25000Ft lesz.

Lúúújzi 2009.08.06. 11:06:50

@jesszum: :D így én is kiadnám, de az még odébb van:)

rózsarózsa (törölt) 2009.08.06. 11:10:25

@b[ALien] a kopasz baba:


Zsömi kiválóan van.

Az új beceneve Talpalávaló.

Nagyon kell vigyázni,hogy ne lépjünk rá.

És mivel nagyon kíváncsi,ott serteperté01l
l körülötted.

Zsömle és jesszum

Dr_utcai_arcos 2009.08.06. 11:16:12

csak nekem tűnt fel?? mi a sz@arnak a pentaton skála?? 1 rossz - 2 jó. 1 kicsit rossz, 2 rossz, 3 talán jó, 4 kva jó, 5 kérjük várja meg az efbíáj megérkezését????? (bájdevéj, ez a szar csak az amerikaiak miatt kell,pfff, csodálkozik a szondaipszosz hogy negatív pontot kaptak a legutóbbi bari - nembari felmérésen :S )

maincoon © 2009.08.06. 11:17:29

@Sörecet: én még nem fizettem férfinak semmilyen szolgáltatásért :D ha írásban hozzájárulsz, hogy mindenféle ellenszolgáltatás nélkül tesztelési céllal használhatom, akkor köszönöm, nagylelkűen elfogadom :DD

rózsarózsa (törölt) 2009.08.06. 11:25:18

@maincoon:


Én már fizettem férfinek.

Zármentőnek,amikor otthonfelejtettem a kulcsomat,Bandi meg külföldön volt.


Nagy élmény volt :-)

Átlagarcú 2009.08.06. 11:29:42

@maincoon: még mosógépszerelőnek sem?
..nomindegy.
Alulírott, Main Coon című szellemi termékem minden jogáról lemondok maincoon nevű felhasználó javára.
A továbbiakban követelésem nincs.

Budapest 2009 08. 06.
Sörecet

maincoon © 2009.08.06. 11:33:32

@Sörecet: az ilyesmit meghagyom a 'páromnak' :D hagy érezze milyen fontosh ember, megcsináltatta pl. a mosógépemet, ajtózáramat, stb. :D

a nyilatkozat tökéletes, a biznisz kettőnk között létrejött, amit nagyon köszönök!!!!!!!! :)

Átlagarcú 2009.08.06. 11:35:11

@jesszum: Pontosan hol helyezkedett el az a bizonyos zár? Lakás, nyaraló, emlékkönyv, erényöv, tulipános láda?

rózsarózsa (törölt) 2009.08.06. 11:49:04

@Sörecet:


Erényöv.

Ja,azt elfelejtettem leírni eddig,hogy Bandi,ha elmegy itthonról,rámkattintja az erényövet.

Szko 2009.08.06. 11:55:55

@Sün‼: Mindjárt dél van!
Kérlek látogass vissza a mosógépszerelős blogba, mivel pluszmunkát készítettem neked. Előre is köszönöm fáradozásaidat!

szalontüdő 2009.08.06. 11:59:40

@jesszum: Tudom már mi ez a fémes hang amit eddig hallottam.:))
Az istennek se boldogulsz a zárjával?:))

betépett felhasználó 2009.08.06. 12:06:05

nalunk a yardon pharok-szkennerek muxenek. Eddig soha nem erroroztak.

Ma Ő, holnap Te vagy Én ? · http://dawmar.blog.hu 2009.08.06. 12:07:26

Dél van,mondja SÜN !!
Haragszó, Híreket mondunk!
Jó ebédhez szól a Nóta ( ki mit főzz?)
Ki nyer ma? aki kérdez: Gabink, aki válaszol: Edénk
13.45 Időjárás és Vízállás jelentés
2-5-ig Kívánságműsor! ma Tibi bácsi dobálja magát :)))

Ma Ő, holnap Te vagy Én ? · http://dawmar.blog.hu 2009.08.06. 12:17:45

Az volt már ma, hogy?
Nyaaaaaaaaljuk a fagylaltot.
Továááááább nem tuuuudom:))

b[ALien] (törölt) 2009.08.06. 12:19:08

13.45-kor nagyon fogok figyelni!

maincoon © 2009.08.06. 12:20:03

@Sün‼: jól mondod! ugyanezt akartam én is!

és miért nem szóltatok előbb, hogy buli van a szomszédban?

mosógépszerelő
mosógépszervíz
stb.

b[ALien] (törölt) 2009.08.06. 12:22:09

@maincoon: az új zivatarod még óriásabb cicus:)

rózsarózsa (törölt) 2009.08.06. 12:28:17

@Egyéves Önkéntes


Kösz.

Lemaradtam róla.


Ritkán nézek tévét.

EÖ (törölt) 2009.08.06. 12:30:28

@jesszum: én is csak tótawénél olvastam

mi amúgy sokat nézzük, de energiatakarékosságból már be nem kapcsoljuk.

maincoon © 2009.08.06. 12:35:30

@b[ALien] a kopasz baba: aha :D

@Sün‼: kösssz :)

nekem egyébként még mindig csattog a fémgolyó a mosógépemnél. sőt a mosógépem is karattyol. most szóljak a mosogepszerelo.hu-nak vagy ne. ilyen arrogáns pofával ritkán találkozik az ember, ki kéne használni a lehetőséget, nem? kijönne, kivenné a fémgolyót, berakna egy gumigolyót, 9000 Ft számla nélkül. a hülyének is megéri!

rend-polgár-biztonsági-éjjeli- és markőr 2009.08.06. 12:40:12

hát ez a mosógépszerelő.hú ez nagyonhülye! Ott pattog még midíg, mint bonyhádi födőn a zománc. Ez túltesz minden edén.
Egyesek semmiből sem tanulnak?

maincoon © 2009.08.06. 12:45:08

@1éÖ: hát most erre mit mondjak? lehet, mert kacsint rád :DDDD

@Sün‼: elkéstél ugyan, de megbocsátok. pedig neked az a dolgod, hogy mindenre nagyon figyelj :DDD

rózsarózsa (törölt) 2009.08.06. 12:45:24

@Egyéves Önkéntes


Az megvan,hogy beszélget a skót apa meg a gyereke?

-Apa! Nézhetem a tévét?
-Igen.De ne kapcsold be!

bjuszika 2009.08.06. 12:48:10

Szerintem menj el egy másik okmányirodába, hátha egy jobb darabot fogtak ki ujjlenyomatolvasóból. Ajánlom a XIV. Pétervárad utcában levő irodát, nagyon kedves, gyors ügyintézők vannak.

EÖ (törölt) 2009.08.06. 12:57:14

@jesszum: nekem fater mindig úgy adott pénzt, hogy itt van 1000 forint, de fel ne váltsd!

@maincoon: erre gondolni sem mertem.
de akkor miért nincs kinn a nyelve? :)

2009.08.06. 12:59:50

VÉRT NE ADJAK !!??? Itt van vehet vért is..mehet az anyjába... mehet a tévé mehet a rádió mehet a mosógép...

Majmász Gedeon 2009.08.06. 13:00:15

@Smacika - Hétszűnyű Kapanyányimonyók:
"Vagy miért nem ültetnek be csippet, mint az állatoknak?"
Már nincs messze az sem. Sőt, még januárban olvastam, hogy az USA-ban a Medicare-es anyák újszülött gyerekeinek már ültetik is be az RFID chipeket, persze, gondolom, a tudtuk nélkül.
Ajánlott film a témában:
video.google.com/videoplay?docid=6132500997336473908&hl=en-CA
(Régi már, de hátha valaki még nem látta.)

szalontüdő 2009.08.06. 13:02:39

@Sün‼: A nyúlnál? Táncol a mosógépe?

state (törölt) 2009.08.06. 13:05:59

@Lúúújzi: el kell, hogy keseritselek, valószinüleg vissza fognak élni az adataiddal.Aki júliustól csináltatja az útlevelet, annak az ujjlenyomata nemsokára-valószinüleg-az NBH vagy a rendőrség adatbázisában is megtalálható lesz..és most sokan mondhatják, de ha nem csináltam semmit, úgysem lehet belölle bajom..de, ma kis hazánkban bárkinek lehet

maincoon © 2009.08.06. 13:15:53

@1éÖ: majd reklamálok, hogy garanciába legyen az is ott :)

@Kitalátor feljegyzete: egy férjnek mindig a felesége a legdrágább k.rva.
egy egész havi fizetésért teszi a dolgát. régi bölcsesség, de igaz.
ha nem erre gondoltál, akkor majd a következő kommentemben küldelek oda, ahová gondolom :DD

Don Bolesz 2009.08.06. 13:38:44

a tzörzsvendégek (sekeze se lába) hogyan kapnak útlevelet régilenyomat nélkül?

Lúúújzi 2009.08.06. 13:41:51

@state: igen, én is ettől félek... ezért tartom ezt az egészet túlzásnak és felháborítónak. De úgy látszik amerika diktál, mert ezekre a hülyeségre, mindig 9/11 a válasz...

Ma Ő, holnap Te vagy Én ? · http://dawmar.blog.hu 2009.08.06. 13:45:26

@b[ALien] a kopasz baba:
Időjárás és Vízállás jelentés:

Ma esik,lesz ahol nem,ha süt meleg lesz ha nem akkor tévedtem.

A Duna ma is folyik, a Tisza is.
Máshol árad vagy apad.
Hajóvonták találkozása Tilos.

b[ALien] (törölt) 2009.08.06. 13:47:11

@Ma Ő, holnap Te vagy Én ?: köszi!:)
És az a vicces, hogy pont most jöttem vissza egy nagy körről:)
De már mehetek is tovább:(

Don Bolesz 2009.08.06. 13:47:41

@Sün‼: jó-jó de az amik csak az ujlenyomatot keresik. a másikra technikailag még nincsennek felkészülve. ezt még egyedül csak a mi államigazgatási szerveink tudják :)

Don Bolesz 2009.08.06. 13:50:26

@Sün‼: és gondolj bele, ahány embernek kívántunk már sünt az minden beavatkozás után csinálltasson új útlevelet? összeomlik az okmányiroda rendeszere. lenne aki naponta mehetne új okmányért.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2009.08.06. 13:51:11

@bolesz:
Eladjuk nekik a technológiát jóárasítva.

Szódás Lova 2009.08.06. 13:58:25

Ebéd megvót, csilis bab rizzsel, tortillával, erdei gyümölcs -krémleves (nem, nem erdeigyümölcskrém -leves), almás pite.

Most az EEG -m főleg apad, sehol sem árad, agyhullámok nem érzékelhetőek. Az IQ -m Budapestnél -17, Vecsésen 12. A vérnyomásom 100/65, apad, vörös vértestek találkozása tilos.

Az ing serdingnél kissé pörköltszaftos, mert leettem. Az Ipoly Tarnóc. A Tisza Szolnokon van, hőmérséklete 20 C, nagyon szeretnék odamenni, de hétköznap a céges autók találkozása tilos.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2009.08.06. 14:00:56

Most beszéltem a nyúllal.
Jön a patakpartra wellnesszezni.

Don Bolesz 2009.08.06. 14:02:44

@Sün‼: de a spa-t se hagyjátok ki. azt mondják a patakparti SPA a legjobb.

É2I 2009.08.06. 14:04:26

Na megodom az újjlenyomatom:

▒ ░ ▓ ░ ▒

havajj 2009.08.06. 14:04:46

Most mivan nincs több vodás poszt? Külgyek egyet?

Átlagarcú 2009.08.06. 14:06:09

Budapest felett az égbolt magas, a Duna Kiss Jenőnek térdig ér.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2009.08.06. 14:06:14

@maincoon: Nem tudom, de én, ahogy öregszem, egyre több "más" szolgáltatást veszek igénybe, és azokat nem is mind az asszonytól, úgyhogy külön (is) kell fizetnem érte. Szerintem attól még lehet tisztességes egy asszony, hogy pl. felpakolja a fizioterápiás villanytappancsokat, vagy átveszi a pénzt meg a sárga csekket (mint pár napja záróra után(!) tőlem a debreceni tecsó-postán), hogy az a kurva kötelező biztosítás is be legyen fizetve. És a többi, satöbbi.
No de ha valaki csak egyféle szolgáltatást tud(na) pénzért nyújtani...

Lúúújzi 2009.08.06. 14:11:00

@Szódás Lova: :D ilyen helyzetjelentést hozzá lehetne csapni a Sün és Ma Ő, holnap Te vagy Én ? híradásaihoz?:)

maincoon © 2009.08.06. 14:15:08

@Kitalátor feljegyzete: én meg ahogy öregszem egyre többet veszem észre, hogy bár a fejemben határozott gondolatok tolonganak, mégsem bírom őket normálisan leírni. a további félreértések elkerülése végett mondom, hogy igazad van.hu :))

Frucsasz 2009.08.06. 14:23:01

@havajj: Boldog szü-ű-ű-űli-í-í-ínapot! Boldog szü-ű-ű-űli-í-í-ínapot! Boldog szü-ű-ű-űli-í-í-ínapot, havajj! Boldog szü-ű-ű-űli-í-í-ínapot!

eloszto · http://eloszto.hu 2009.08.06. 14:23:51

Rég nem nevettem fel homáros poston :D
Grat!

Hozzá Szóló 2009.08.06. 14:29:35

@state: Nem csak a híresen megbízható és tisztességes magyar hatóságok kezében lesz az az ujjlenyomat, hanem kb mindenkinél, aki akarja.

Az ujjlenyomatot egy készülékkel le lehet olvasni az útleveled csipjéből, ahogyan a többi adatot is róla, nincs megfelelő védelem. Ezt bárki megteheti, akinek van ilyen készüléke és az útleveled közelében van.

Bármelyik határon, ahol átmész, egyből megvan az ujjlenyomatod, nyilván nem hiszi senki komolyan, hogy az itthon is körberöhögött adatvédelmi biztos állásfoglalását fogja figyelembe venni az egyiptomi, japán, laoszi, amcsi, izraeli, jemeni állam és majd nem fogja eltárolni később is a megszerzett ujjlenyomatot (ha-ha-ha, hogyne persze, biztos nem).

Az a legpofátlanabb az egészben, hogy ehhez a rabisításos játékhoz még pénz is kell és rajtunk vasalják be. Egy útlevél, ami kötelező ahhoz, hogy pl Kárpátaljára mehessünk, egy kibaszott papírfüzetke, jelenleg 14 ezer Ft.
Szánalmas...

Hol vannak azok, akik tapsoltak ennek a szarnak? Most miért nem írnak okosakat?

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.08.06. 14:32:36

@szalontüdő:
nem csip
en mar a zoldkartyahoz adtam
es boldogan
Marynek meg utlevele sincs
de csinaltatunk
mondjuk az amerikai utlevelhez nem kell ujlenyomat

Énbagoly 2009.08.06. 14:36:04

Na, mire befutok, minden poszt lerágott csont. :(((

Énbagoly 2009.08.06. 14:37:47

@Frucsasz: Hát te nem nyaralsz? Vagy vitted a stradra is a loptopodat?

@hagyma: Érdekes, mert Amerikába meg nem lehet beutazni ujjlenyomat nélkül...

Lúúújzi 2009.08.06. 14:38:23

@Hozzá Szóló: én is ezt írtam fentebb, úgyhogy teljes mértékig egyetértek:) Annyit tennék még hozzá, hogy nemcsak az az ijesztő, hogy eltárolják majd az ujjlenyomatainkat akárkik, hanem az is, hogy azt az adatbázist, ahol ezeket tárolják szerintem simán feltörheti majd egy hozzáértő hacker és akkor majd azt sem tudjuk, hogy kihez kerülnek az adataink. Végülis ez akárhonnan nézem rosszul fog elsülni...

Lúúújzi 2009.08.06. 14:39:37

Új poszt mikor lesz? Ki vezeti a statisztikát?:)

É2I 2009.08.06. 14:41:42

@Énbagoly:
Jegyezd meg; az ámerikaiak a jófiúk, a többiek terroristák. És még mindig nem tudták elosztani a kilencet tizeneggyel.

Énbagoly 2009.08.06. 14:43:49

@É2I: Igenis tanárbácsi! :)
Az Ámerikaiak nem hallották még azt a bölcs mondást, hogy az ellenség belül van? ;)

state (törölt) 2009.08.06. 14:48:12

@Hozzá Szóló: teljesen egyetértek veled.Nehéz bármit is hozzátenni, mivel ez a valóság.Én még július elött megcsináltattam 1o évre, úgyhogy addig ilyen veszély nem fenyeget:))Hát, hogy azok, akik ennek tapsoltak, hol vannak, azt nem tudom..

staropramen 2009.08.06. 14:51:21

Sztrovacsekek!
Nem kellene már egy jóféle szaftos vodás átverős túlszámlázós poszt?Ez már kissé avittas.(Ez egy ősi litván szó azt jelenti, hogy elavult.Legismertebb viselője Vitauskas Avittas, volt kamenieci kocsmáros)

staropramen 2009.08.06. 14:56:21

Üzenet a posztolónak:
Jenő Sztrovacsek!
Aki egész nap bontott téglát tisztít az kesztyűben teszi.Aki kesztyű nélkül csinálja annak nem csak ujjlenyomata noncsen, hanem esze sem, igy el sem talál az okmányirodába.

É2I 2009.08.06. 14:59:19

@Énbagoly:
Hallották, csak nem értik, ugyanis nem tudnak magyarul ;)

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2009.08.06. 15:00:24

@maincoon: Én meg bevallom, hogy "arra" IS gondoltam...

@Hozzá Szóló: Ez (mobiltelefon, bankkártya, biometriai adatokat tartalmazó személyazonosító) még csak a kezdet. Lesz még itt valóban DNS-minta, íriszkép, agytörzsbe ékelt GPS-jeladó mikróchip, gondolatbűnözés-detektor, agyhullámszkenner, és mindezekhez közvetlen - tehát a jelenlegi képi- (esetenként szag-) és hangeffektusoktól is függetlenített - gondolat- vagy legalábbis vágy- és hangulatbefolyásoló technika* is. És nem lesz semmi köze továbbra sem a terrorizmushoz, csak a bizniszhez. (Illetve mégis, mert már lassan ugyanaz a kettő: Mammon, a pénz és a hatalom istene.)

*"Szóma ha mondom, segít a gondon."

Hozzá Szóló 2009.08.06. 15:03:14

@staropramen: nemrég volt egy eset, amikor egy emberről nem tudtak ujjlenyomatot venni, mivel a betegségére adott gyógyszer a bőrén számos helyen - így a tenyerén is - elváltozásokat okozott.
A reptéren megalázták, utastársa szeme láttára elhurcolták egy fogdába, ahol várakozott és szórakoztak vele. Több óráig tartották vissza, jelenleg annyit mondtak neki (meg annak a sok embernek, aki hasonló cipőben jár vagy járhat), hogy ezután mindig magával kell hordania a papírt arról, hogy ő beteg és ilyen gyógyszert szed.

Értitek ezt?

Sárga csillagot mikor kell majd viselnie annak, akit a nagy testvér nem tud beazonosítani az ujjlenyomata vagy egyebe alapján? :(

Énbagoly 2009.08.06. 15:04:16

@É2I: :)))))))) pedig megtanulhatnának, hiszen ez világnyelv!

@Kitalátor feljegyzete: ne adj ötleteket, mert még komolyan veszik! :)
Főleg ennyi ötletet egyrakáson. :)))))

rózsarózsa (törölt) 2009.08.06. 15:04:23

Itt egy érdekesség ebéd utánra

Hányózacskó kéznél van?


"Micsoda útjaim 2009.08.05. 11:06:54
Az ofiszdepó marketingfőnöke egy nő, akinek ötéves kislánya van...

Ettől függetlenül nem az empátiájáról híres, hanem sokkal inkább afféle "kemény vagyok, mint a vídia, átgázolok bárkin az érdekeimért" típusú üzletasszony. Erős lelki rokonságban lehet az akvavörld vezetőnőivel...

Szóval, nagyon könnyen el tudom képzelni azt, hogy a tragédiára fittyet hányva indította el az ofiszdepó ezt a remek pályázatot. Legfeljebb, ha túl nagy lesz a balhé, majd ott is rátolják valamelyik titkárnőre vagy portásra, hogy ők a hibásak:( "

staropramen 2009.08.06. 15:08:57

@Hozzá Szóló:
Most az USA repülőtereken bevezetett ujjlenyomatvételről beszélsz?
Juteszembe az ujjlenyomatos útlevél kiváltja azt a procedúrát, vagy így is összehasonlítják azt amit az ember magánál hord, azzal ami a passporton van?

staropramen 2009.08.06. 15:09:58

@jesszum:
Kell néha egy kis kikapcsolódás Sztrovacsek.

maincoon © 2009.08.06. 15:11:26

@Kitalátor feljegyzete: de szemtelen vagy!!! :DDD futtatsz itt velem plusz köröket!! :DDD na ezért még számolunk!! :DD

@havajj: boldog szülinapot! :) 18.? ;)

chris-v 2009.08.06. 15:14:24

Összehasonlítják, mival az útlevélben csak bináris( 1-esek és 0-ák) formában található az ujjlenyomatod!

Leolvasot megfogdosod, emberke az útleveledből kiolvastatja az ujjlenyomat adatodat, ha stimmel mehetsz is tovább! Ennyi!

Amúgy aki hisztizik hogy ezzel vissza lehet élni, az írjon már nekem egy példát, mert lehet én vagyok ennyire setét, de nem jöttem még rá, mire lehetne használni az ujjlenyomatom bináris kódját, esetleg valaki más ujjlenyomatának kódját!

Don Bolesz 2009.08.06. 15:19:41

@chris-v: többek között génmanipulációra, és binális kóddobó versenyre

Don Bolesz 2009.08.06. 15:20:43

@Lúúújzi: már semmi téves infó. van új post

havajj 2009.08.06. 15:22:16

köszi Frucsasz, maincoon. Még nem, de már nem sok kell hozzá! :)

chris-v 2009.08.06. 15:22:29

@bolesz: Jólvan, akkor megint csak a pánik megy a semmiért!

Lúúújzi 2009.08.06. 15:23:07

@bolesz: ok. köszi. akkor ott találkozunk :D

state (törölt) 2009.08.06. 15:25:07

@chris-v: példák majd csak ezután lesznek erre.Tökmindegy, hogy bináris vagy egyéb formában található, attól még vissza lehet élni vele

Frucsasz 2009.08.06. 15:41:31

@Énbagoly: nem, a nyaralás lejárt, ma már húzom az igát. Majd jövő hét péntektől folytatom.

state (törölt) 2009.08.06. 15:47:32

@chris-v: én nem értek hozzá, ezért nem tudom, hogy technikailag ezt miként csinálni.Viszont, akik visszafognak élni vele,azok tudják

É2I 2009.08.06. 15:48:27

@chris-v:
Pl: megszerezve az újjnyomod ügyes emberek elhelyezik a bűnjelen, bűntett helyszínén és már meg is van a tettes. Vagy behamisítják valamelyik körözési nyílvántartásba és mondjuk emiatt dekkolsz uszkve húsz napot egy setét lyukban.
Egyéb lehetőség nem igen jut eszembe, de a bűnözők találékonyak.

EÖ (törölt) 2009.08.06. 15:52:22

@É2I: ezek előfordulhatnak! csak úgy, mint az éjszakai álmom, hogy Abby nővér teli van az én ujjlenyomatommal. :))

chris-v 2009.08.06. 16:00:15

@É2I: De hogy helyezi el a mutató ujjad ujjlenyomatát egy büntett helyszínén, ami a számítógéppbe csak egy betü és számsorozat?
Sztem sehogy kb!

Körözési nyilvántartásba meg az egész személyazonosságodat kellene behamisítani!

De továbbra is sztem nincs ennek semmi jelentőssége, ilyen alapon ne foj meg semmit csak gumikesztyűbe, mert amit ott hagysz poharat vagy egyebet, arról le lehet venni az ujjlenyomatodat és elhejezik egy gyilkosság helyszínén, pár szempilládal, hajszáladdal és egyéb testnedveddel együtt!

Full paranoia!

state (törölt) 2009.08.06. 16:05:33

@chris-v: hát, szerintem meg nem paranoia..a Drazsék és társaik országában élünk,itt minden lehetséges

É2I 2009.08.06. 16:08:41

@chris-v:
Az a számsorozat simán képpé alakítható, ami már egy cnc fröccsöntővel elhelyezésre alkalmas mintává.
Az igaz, hogy jelenlegi gondolkodás módunkkal fikciónak hihető, de ha Te lennél a szenvedő alanya nem biztos, hogy ennyire paranoiának gondolnád.
Mennyi dolog volt már amit scifi írók álmodtak meg és mostmár a mindennapokban is hasznát vesszük?


Ugye-ugye.

É2I 2009.08.06. 16:14:51

@chris-v:
Ja és aki az fbi vagy interpol, stb. rendszereibe be tud törni, annak nem hinném, hogy akadály lenne egy teljes személyiség profilt hamisítani.

Nyílván nem Kiss Zoltán kőműves segéd a célszemély, de ha egy kicsit nagyobb síkon gondolkodsz, hamar rájöhetsz, hogy mennyire is jól jöhet ez egyes köröknek.
És igen sok JB filmet néztem, de mint fentebb is utaltam rá, a való élet betonfejei gyakran nyúlnak ötletet a fikciókból.

Kolorlokál 2009.08.06. 16:23:22

Az egyik ismerősöm ugyanígy járt. De neki eszébe jutott az ami az okmányirodás ügyintézőnek nem, a saját zsebkendőjével megtisztogatta a koszos felületet és utána lett ujjlenyomata. Ilyen meleg időben mindenkinek izzad a keze és az a bizonyos műszer már csupa maszat volt.Érdekes,hogy annak aki ott dolgozik ilyen eszébe sem jut, valószínűleg nem azért fizetik,hogy használja az eszét.

É2I 2009.08.06. 17:11:34

@frissi:
Ez jó! :D És el is hiszem. :DDD

chris-v 2009.08.06. 18:37:13

@É2I: Na akkor én innen most teleportálok! :D

ArkAngyal 2009.08.07. 16:52:53

jenő, vedd fel velem a kapcsolatot!

load error 2009.08.07. 22:20:15

"Aki szereti a virslit és a törvényeket ne akarja tudni hogyan készülnek."

Én tudom, hogyan készülnek az útlevelek. Örüljetek, hogy csak az ujjlenyomat-levételt látjátok!
süti beállítások módosítása