Tékozló Homár

Annyira felbosszantottak az ostoba, gyerekellenes kommentelők

2009.09.14. 08:59 | szily | 369 komment

hogy ide is kiemelem, amit a Borfesztiválon történt kisgyerekes afférunkról szóló poszt kommentjei közé írtam:

Drága olvasók

Elkezdtem reggel olvasgatni a kommenteket, mint kicsit feljebb láthatjátok, először elkezdtem egyenként válaszolgatni, de mivel a legtöbb komment eléggé hasonló vágányon mozog, most egyben reagálok.

A kommentárok így egyben olvasva megerősítik azt a minden kisgyerekes szülő által megtapasztalt jelenséget, hogy a magyarokat alapvetően idegesítik a gyerekek, a normális magyar reakció a kisdedekre a türelmetlenség, idegesség, sőt gyakran a nyílt gyűlölet. Sok helyen jártam a világban, nyugaton és keleten, de komolyan, soha, sehol nem tapasztaltam ehhez hasonlót. A gazdag és hűvös Svédországtól a forró és szegény Szíriáig az alaphozzállás a gyerekekhez és gyerekesekhez mindenhol a szeretet + szolidaritás + végtelen türelem. Sehol máshol nem tapasztaltam olyat, hogy utcán, tömegközlekedési járművön vagy boltban beszóljanak, rákiabáljanak gyerekre vagy kisgyerekes szülőre. Emelt hangon kikérni magunknak, hogy egy hároméves gyerek hangoskodik a villamoson, mikor nekem jogom van csendben utazni, ha az én gyerekem lenne, két pofonnal elhallgattatnám azonnal, na ez az igazi hungarikum, nem a libamáj. Nálunk ugye ez a norma. A kommentekből is ugyanez az attitüd érződik, ami nem lep meg, maximum picit elszomorít.

A posztban elmesélt esetben a gyerekek nem veszélyeztettek senkit, se magukat, se mást. Nem volt zenekari árok, (mivel az Oroszlános udvar kövezetére felállított kis pódiumról beszélünk), nem voltak a színpad szélére helyezett nagy erősítődobozok, ilyesmire az őr sem hivatkozott. Fesztiválozók sem jártak át a székek és a színpad közötti tíz méteren, mert a pódium az udvar szélén található. A legtöbb gyerekutáló kommentelő úgy ír, mintha a gyerekek a Zeneakadémián koncert közben megzavarták volna mások műélvezetét. Ennyire buta ugye csakis az értelmetlen indulatok miatt lehet az ember. Nem koncerten vagy könyvtárban voltunk, hanem egy kifejezetten hangos, zsibongó kavalkád szélén voltunk, egy borfesztiválon, az egyik legnagyobb meleg ételes blokk közelében. A helyzet nagyjából olyan volt, mintha a Szigeten lettünk volna. Természetesen részegek sem voltunk egy nagy csapat gyerekkel, bármilyen meglepő, de még én se berúgni megyek a kicsikkel, borfesztiválra sem. Az egész esetben pont az volt a végtelenül elszomorító, hogy az őr még csak nem is nem hivatkozott semmire, nem volt sem hangoskodás, sem rendetlenkedés, se veszély vagy felmászás, hanem már megint a "nehogyá jól érezzék magukat" elve érvényesült. Egy olyan eseményen, ami nem jelentéktelen részben a kisgyerekes szülőkből él.

 

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

genyó kapitány 2009.09.14. 09:03:10

Nekem vannak gyerekeim.
De azok jól viselkednek.
Nem gonoszságokon törik a fejüket, inkább örülnek, hogy kiengedtem őket a ketrecükből és nem kell a bányában dolgozni.

Alenius · http://mental.puruttya.hu/ 2009.09.14. 09:06:47

A gyerekvállalás csodálatos dolog.
Mondjuk én az első 14 évet áttekerném, illetve átengedném a feleségemnek.
És persze csak fiú gyermeket szeretnék majd. A francnak kell egy gyenge, rózsaszínruhás, énekelgető kislány. Még a nevemet sem viszi tovább...
Trónörökös kell!

főzőlaci (törölt) 2009.09.14. 09:07:06

az adott poszttal kapcsolatos felháborodással egyetértek, de az is igaz, hogy sok gyerek csendben tud maradni a villamoson. mert pl. a szülő megtanítja neki, hogy a járműveken nem hangoskodunk. :D

genyó kapitány 2009.09.14. 09:08:02

Néha előfordul, hogy zavarnak másokat.
Olyankor csak úgy dagad a büszkeségtől a mellem, amikor a korbács egyetlen csattanására odafutnak a lábamhoz és térdre borulnak.

Minden csak nevelés kérdése.

Grg76 2009.09.14. 09:08:45

Kedves Szily, nekünk ugyan még nincs utódunk, de azért azt is meg lehetne említeni, ha már a külfölddel példázol, hogy ott, legalábbis mi ezt tapasztaltuk, nem is hangoskodnak annyit a gyerekek.
Idén Isztambulban voltunk, na ott aztán voltak gyerekesek bőven, de ha azt az egy hetet összeadom, még akkor sem jönne össze annyi hangerő, amit itthon két kisgyerekes elő tud vezetni.

A legszomorúbb persze az, hogy nagyon sokszor látszik, hogy a szülő(k) meg sem próbálnak tenni valamit.

Tehát mint általában, az éremnek itt is két oldala van...

Jollipukki Bácsi 2009.09.14. 09:10:33

Baromira nincs igazad, Laci.
Meg ideges is vagy, valahogy nem adod önmagadat mostanában.
Valami gond-e van?
Akarsz beszélni róla?

dalmada 2009.09.14. 09:11:05

Nem értem ezt az anyukát, egyszerűen balesetveszélyes ott tartózkodni.Dolgozza fel! Egyébként meg illdomos elgondolkodni rajta, ha ilyen az anyuka, ugyanilyen erőszakos, neveletlen gyereket terelget.
Mellesleg jogos, nem kell más gyerekére rákiabálni mert hisztizik, meg ordít, a saját szülőnek kell megtanítani, ohgy viselkedjen emberek között. Nem olyan nehéz feladat.

Énbagoly 2009.09.14. 09:11:50

Szily! Sajnos rohadtul igazad van. És ha az ember a kisgyermekes szülő védelmére kel, akkor őt is leordítják. Mintha bűn lenne a gyerekvállalás.
Nekem már tini a lányom, de amikor Kicsi volt, akkor én is megtapasztaltam ezt jópárszor. Csak nekem nagy a szám, ha a gyerekről van szó, és nem szoktam hagyni magam. Pedig de sok kisgyerekes szülőtől látom azt, hogy hagyják magukat leszólni! :(

főzőlaci (törölt) 2009.09.14. 09:11:59

Brigi, ezt nekem? csak mert még életemben nem posztoltam, ezért nem értem, mihez képest vagyok ideges szerinted :D nem keversz vkivel?

Dr. Otto Von Schnitzelpusskrankengescheitmeyer 2009.09.14. 09:12:33

@genyó kapitány: Én a radiátorhoz szoktam őket bilincselni. Ha hangoskodnak , akkor meg jól feltekerem a fűtést.

Egyébként ifjabb Ottó szokott hangoskodni a hetesen, de még sose szólt be senki emiatt, pedig már a hatodikat tapossa.
Igaz, a helyet sem szokták átadni, de nem vagyok szívbajos, el szoktam zavarni a gyengébb példányokat az ülőhelyükről. Eddig egy azaz egyetlen ember volt, aki visszakérdezett, hogy mé' bazzeg, de második (udvarias) kérésre ő is átadta a helyét.
Szóval részemről semmilyen homaras tapasztalatom nincs a gyerekekkel szembeni ellenállásról.
Uff.

(mondjuk lehet, hogy csak csúnyábban tudok nézni, mint Homárék)

Jollipukki Bácsi 2009.09.14. 09:13:56

főzőlaci 2009.09.14. 09:11:59

Nem, dehogyis neked.
A posztírónak, ő is Laci.

mqqq 2009.09.14. 09:14:27

Szily!
Esetleg majd abból amit ide írsz kommentnek, lehetne holnap reggel poszt. Ügyes!

genyó kapitány 2009.09.14. 09:15:42

A buszon nincs gond az ülőhellyel.
Kicsit túráztatom a láncfűrész motorját, majd a hokimaszkot hetykén megemelve rákacsintok a kiszemelt ülőhely tulajdonosára.

Eddig mindenki előzékenyen viselkedett velem.

dalmada 2009.09.14. 09:15:53

@Dr. Otto Von Schnitzelpusskrankengescheitmeyer:
Na itt van elszúrva a mai gyereknevelés szerintem. Biztos tök jó fej szülő vagy, meg tökéletesen neveled a gyereket: DE mit látsz a mai tömegközlekedési eszközökön? Bambulnak a tinik kifele aza ablakon, ha felszáll egy néni, bácsi, csak még jobban elfordítják az arcukat. Miért? Mert így lettek nevelve, így, hogy neki van joga ülni a buszon, villamoson, metrón, nem a felnőttnek. Egy hat éves gyerek, ha már isis is, fogod a táskáját, nem tud megállni a két kis lábán? Mi neveljük el a gyereket .

Tökös Veréb 2009.09.14. 09:16:56

azért azt tegyük, hogy sok sok ostoba szülő kószál gyerekkel az utcán! ők erősítik ezek a sztereotípiákat!

Zsirparaszt scene/buckalakó tahó/fotelrokker 2009.09.14. 09:17:37

Engem pl. rohadtul basz, ha a gyerek felmászik mondjuk az asztalra az éttereben, a buszon cipővel a székre. Jobb esetben a felvilágosult szülő mondja neki, hogy ejnye, Martinka, nem szabad, csúnya dolog. Martinka leszarja, és fejbekúrja Anyucit a sórószórval. Vagy amikor a látens szociopata kiskölyök a homokozóban éppen lerúgni róbálja a gyerekemet a mászókáról, és kap egy bizonytalan ejnye-bejnyét, mire Ő megszórja Apuci szemét egy kis homokkal.
Nem vagyok egy poroszos stílusú szülő, de hányok némelyik kortársamtól, meg amit azok gyereknevelés címén művelnek.

pernyekergető 2009.09.14. 09:19:31

Ekkora ügyet keríteni abból, hogy az "állattá" változott gyerekeket nem engedte a fránya őr a színpadhoz 5 méternél közelebb.. Ha nem lehet, akkor nem lehet. Baszki ezt igazán nehéz felfogni.. Ja és én nem egyházi suliba jártam, de a szabályokat a "mezei" iskolában is megtanították.

Jollipukki Bácsi 2009.09.14. 09:20:40

Zsirparaszt scene/buckalakó tahó/fotelrokker 2009.09.14. 09:17:37

A liberális elvek rosszul értelmezése, valamit a szabadság szabadossággal való összekeverése ezt eredményezi.

Idelyutottunk. Salynos.

mqqq 2009.09.14. 09:21:01

Tapasztalatból mondom, hogy kevés olyan fertő és drogtanya van, mint az egyházi iskolákban...

A Lesből Támadó Ruhaszárítókötél · http://www.planetside.blog.hu 2009.09.14. 09:21:57

A biztonsági őr azt kapta utasításba, hogy 5 m-en belül senki sem lehet. Ha a főnöke meglátja, hogy van ott valaki, holnap nem kell mennie dolgozni.

Ha annyira fontos az ügy, megkeresed a rendezvénybiztosítás vezetőjét, aki majd szépen elmagyarázza, hogy miért nem lehet odamenni. Vagy nem.

labi 2009.09.14. 09:24:02

Jó volt a borfesztivál...

Bár amikor este 10 körül az aligbíroklépni tömegben (ami a kajáspultoknál hatványozott volt) még 1-2 éves gyerekekt hurcibáltak a szüleik az számomra is érdekes volt.

Én gyermekem két éves. De valahogy nem jutott eszembe neki programként a borfesztivál.

De ez a váras helyszin xar választás, túl sok ember túl kis helyen, leülni lehetetlen de még az állóhely se volt túlzásba víve... A Borfalu sokkal jobb volt a felvonulási téren.

Tökös Veréb 2009.09.14. 09:25:29

vihar a biliben, avagy én vagyok a legjobb szülő és aki ránéz a gyerekemre azt megölöm, Béluska a legokosabb gyerek a világon viselkedés tipikus esete!

Tökös Veréb 2009.09.14. 09:27:06

meg a legtöbb szülő kikéri magának, ha valaki rászól a gyerekére!

kispestipeti 2009.09.14. 09:27:35

háát, az eredeti posztot elolvasva van valami furi érzésem, hogy írója egy kicsit túllihegte az egész dolgot. a sztori leírásában ott lappang egy kis trendi intellektüelkedés (feleslegesen)mialatt teljesen elsikkad, hogy tuképp miért is szólhatott az őr? én sem szimpatizálok a mindenhol fellelhető, ilyen-olyan egyenruhákban feszítő örzéssel-védéssel megbízott szakemberek látványával. de mi, rendezvényeket látogatók vagy vásárlók sokat tettünk, és teszünk azért, hogy szerves részévé váljanak mindennapi életünknek, bárhová is megyünk, bárkivel.

Énbagoly 2009.09.14. 09:28:01

@genyó kapitány: jó módszer! :))

Akik meg fikáznak. A gyerekeket igenis a szülők nevelik olyanná, amilyenné. Úgyhogy minden felnőtt szidja a saját korosztályát.
A gyerek meg azt teszi, amit hagynak neki. De NE kelljen már mini felnőttként viselkednie, csak azért, mert a felnőtteknek úgy kényelmesebb lenne!

rózsarózsa (törölt) 2009.09.14. 09:31:07

Ne má,Szily!

Azt tapasztalom,hogy sok mindenben ideges a népség,de a gyerekekhez való hozzáállás szinte mindig pozitív.

Rengeteg kedves szót,segítséget kaptam már 11 év alatt,mióta gyerekkel élek.

Járműveken,rendelőkben,kórházakban,éttermekben,a Café Five-ban is,ahová a Homár posztja után vittem el fagyizni a gyereket :-)

Helmeczi Tomi 2009.09.14. 09:31:08

Az a lényeg szily, hogy te mint indexes, a magyar politika által befolyásolt és lefizetett "újságíró", el tudtál ott baszni a Kedves Családoddal 20-25 ezer forintot meg tudtál jófejkedni, közben postoltad a cigányfajvédő cikkeid, amik azokról a magyarrasszista férgeket védték akik olyan kisnyugdíjasokat ölnek meg, akiknek a havi betevőjüket kb. 40 ezer forintból kell megteremteni. De lényeg, hogy te mint indexes, a magyar politika által befolyásolt és lefizetett "újságíró", el tudtál ott baszni a Kedves Családoddal 20-25 ezer forintot.

Éjjen.

Jollipukki Bácsi 2009.09.14. 09:31:15

Szily, ez a gyereknevelős téma úgy látszik nem jött be.
Csinálj posztot a kutyanevelésről, úgy tudom abban is jó vagy.

É2I 2009.09.14. 09:31:26

@Fulzsenszio:
Hát ja!
Csipázom a lurkókat, de sokszor a hüje szüleje neveli beléjük, hogy legyen öntudatos. De csak egyszerű bunkó lesz belőlük.
Az alapvető társasági normákat nem kapja meg a gyerek. De kitől is kapná, ha a szülő is egy műveletlen, ám annál öntudatosabb anyatigris, papaoroszlán.

(És most általánosságban beszélek. Nem szily konkrét esetére.)

A biztonsági orkokkal, meg nem kell leállni bratyizni, egyszerűen alkalmatlanok az értelmes társalgásra. Általában már rendőrnek sem voltak alkalmasak.

Jollipukki Bácsi 2009.09.14. 09:32:56

jesszum 2009.09.14. 09:31:07
Valószínüleg azért kapsz rengeteg jó szót, mert tud viselkedni a gyereked is, meg te is.
Egyszerű dolog ám ez.

rózsarózsa (törölt) 2009.09.14. 09:35:56

Túlbuzgárkodók persze akadnak.

A Szépművészeti Múzeumban kb.20 centire megközelített az ujjam egy festményt,amit a gyereknek mutattam.

A teremőr banya rögtön pattogott,hogy nem szabad megközelíteni a festményeket,de mindenkivel ezt csinálta,nem csak velünk.

A munkatársai a termek belsejében meg jó messzire húzódtak tőle,szemmel láthatóan ők is rühellték.

Joco74 2009.09.14. 09:36:02

@Fulzsenszio:

Ennek kiemelkedő egyedei a "babakocsikommandó" néven jegyzett fajta.
Ismertetőjegye: teljesen miondegy, hogy a járda melyik részén haladsz, becéloz a babakocsival, és elvárja, hogy elugorj előle...
A legszebb, mikor egy szűk járdán két egyed egymás mellett közlekedik és beszélik meg a "mijetszartagyekertennap" témát... lelépsz az úttestre, hogy elférjenek és arra nem képes, hogy csak rádpillantson. Nem kell hogy leborulva hálálkodjon, csak egy pillantás vagy biccentés... de nem...

Zsirparaszt scene/buckalakó tahó/fotelrokker 2009.09.14. 09:36:02

Hú, most látom, kicsivel feljebb megint begyűrűzött a zértelem.

kispestipeti 2009.09.14. 09:36:25

ja még az annyira számonkért, elvárt megértésről, figyelemről, toleranciáról; majd ha többségben lesz a sorsával megbékélt, képességeit és a realitásokat jól ismerő, kielégült (na jó, elégedett) ezért egy kicsit jobban és természetesebben viselkedni tudó ember a környezetünkben, akkor talán a gyerekeknek sem kell annyi csúnya, rossz nénivel és bácsival találkozniuk akkor, amikor elviszik a szüleiket egy kicsit bulizni. van még mit tanulnunk, keletről és nyugatról egyaránt, ebben van igaza a posztírónak. tessék! viselkedejen először ő úgy, mint ahogy neki teccett ott a skandinávoknál vagy a szíreknék. hátha mások is követni fogják! miért másoktól várjuk, hogy úgy viselkedjenek, ahogyan mi szeretnénk, hogy vislekedjenek?

Tökös Veréb 2009.09.14. 09:39:35

@Joco74: igen és ezek a szülők azok aki berontanak az iskolába és balhéznak a tanárral, ha a gyereket megszidta, rossz jegyet adott neki stb stb. Ilyen világban élünk, ahol ezt megtehetik!

szekertabor · provo.blog.hu 2009.09.14. 09:40:40

Kedves Szily!
Együttérzésem az eset miatt. Ha te mondod, én készséggel elhiszem, hogy a biztonsági őrből csak a portásmentalitás tört ki, és nem volt mitől óvni a gyermekeket és/vagy a színpadot. Egyébként, ha lett volna, akkor is célszerűbb indokolni az intézkedést, mint simán elküldeni titeket a vérbe.
Na ennyit a kötelező nyalásról. Viszont volna azért két kötekedő észrevételem:
1. Nem a helyzeti előnnyel való visszaélés, hogy egy napon két posztot is szentelhetsz a hétvégi sérelmednek?
2. Nem kellene lassan moderátort alkalmazni a hozzászólásokhoz? Elvégre a blog fogyasztóvédelmi célzattal jött létre, de most a hozzászólások 60-70%-a csak öncélúan pocskondiázza azt, aki fogyasztói jogait érvényesítené. Mi a francért kell nekem végigolvasni a sok idióta hozzászólást ahhoz, hogy találjak közötte 2-3 értelmeset?

rózsarózsa (törölt) 2009.09.14. 09:44:09

@Dr. Otto Von Schnitzelpusskrankengescheitmeyer:

Magam miatt soha nem kértem ülőhely átadását.

Se várandósan,se csecsemővel a kenguruban,hátizsákkal a hátamon.

De ha kismamának nem adják át a helyet,gyakran szólok.

Mindig átadják a helyet.

Pedig lepkesúlyú vagyok.

Tökös Veréb 2009.09.14. 09:45:42

@szekertabor: azért mert nem minden posztnak van igazság/jogalapja, valaki csak úgy "szimplán hülye" és posztot küld!

Jollipukki Bácsi 2009.09.14. 09:46:02

szekertabor 2009.09.14. 09:40:40
Igazad van!
Moderátort a Homárra!

Mintha valahol ezt már olvastam volna, nagyon régen, hogy Moderátort a Homárra...
Dézsávű

jonnglenn 2009.09.14. 09:46:26

namostan mint gyakorló apuka elmondanám hogy a zordítós hepcijáskodó gyerekre a jó megoldás ha levágják a fejét

az enyímnek sose kellett levágni a fejét mer otthon egy hetven voltós váltóáramu fenyítőeszkötvót rákötve a kalodájára és a szoktatás eredményeképpen elég volt neki csak hallkan a fülébe sugni hogy amper és röktön nem vót feszültség
egyedül a villamossági bótok körnéykén volt néhanéha kisebb gond vele.
eccerűjen lefagyott ha meglátottegy működő csillárt.

szóval neveltük nevelgettük és a szájpecket is le éehetett venni róla tizanhétizenynócéves korában.
ekkor ra már a pelenkát is el lehetett hagyni.

okoskoggyatok csak a semmin faszfejek.
a gyerek úgyis felnő és rendes anyagyilkos is lehet belőle. esetleg kannibál.
pusztán nevelés kérdése

rózsarózsa (törölt) 2009.09.14. 09:46:44

@Benzinkutas Brigi:

Kösz,de nem mindig igaz.

A gyerek az átlagnál mozgékonyabb,és hangosabb.

Viszont barátságos,és volt már,hogy olyan poént nyögött be a villamoson,hogy az utasok egymás hasát fogták a röhögéstől.

jonnglenn 2009.09.14. 09:47:50

moslátom ideérkezett egy szekéren Besenyő Tudatosan Fogyasztó István is.

rózsarózsa (törölt) 2009.09.14. 09:47:54

@szily

Ne szívd mellre!

Nem a gyerekeidről szól a legtöbb komment.

Téged szeretnek csipkedni egyesek...

rózsarózsa (törölt) 2009.09.14. 09:49:13

@Alenius:

Figyejj,má!

Rögtön a kamaszkorral kezdenéd???

Tökös Veréb 2009.09.14. 09:50:54

@jesszum: másnak is hagyjál segget!

bagolybagoly 2009.09.14. 09:51:45

Soha nem szóltam be se gyereknek, se kismamaszaurusznak (pedig ez utóbbihoz sokszor lenne kedvem). De hogy már azért is én szégyeljem magam, hogy a kiskölke rugdos a buszon. Mindig csak a horogkeresztről meg a vöröscsillagról mesélnek önkényuralmi jelképkét, Jocóval egyetértésben felvenném még mellé a babakocsit. Nem tudom miért nem "normális" az, hogy az embert bizonyos helyzetek kihozzák a sodrából. Igen (kövezzetek, kövezzetek), olyan helyzetek is, amelyben kisgyermekes az egyik fél.

Dr. Otto Von Schnitzelpusskrankengescheitmeyer 2009.09.14. 09:53:42

@dalmada: Simán meg tud állni, nem gond. A gond a sebességváltozásnál jelentkezik. Néha Brutál Jenő másodosztályú gépjárművezető úgy tapos a gázba/fékbe, hogy a t. utazóközönség egyből letérdel. Ilyenkor nem szeretném, ha egy száztíz kilós bácsi letaposná ifjabb Ottókát. Egy hatvan kilós letaposást sem szeretnék, meg azt sem, hogy a tömegben a büdös hajléktalanja a seggét tolja az ő icipici orra alá.
Szóval nem, nem fáradt, csak kicsi.

jonnglenn 2009.09.14. 09:53:50

jaja szép hosszú nyelvfcsapásokkal még bekerülhet a kedvencek közé is

beszéjjünk inkább arrúl hogy elfogyott a lidlibótban a kedvenc szőlőleveles fűszeres rizsem
emijat erre a hétre már nem vállalunk gyereket a zasszonnyal

Connie 2009.09.14. 09:54:19

Kedveseim, odáig oké, hogy a gyerek dolga, hogy rossz legyen és eleven, de! Nevelni is kell aztat a kölköt, nem csak megszülni és etetni meg tisztába tenni. Meg kell tanítani viselkedni, és nem csak hagyni, hogy csináljon, amit akar. Ennyi.

Jollipukki Bácsi 2009.09.14. 09:54:20

jesszum 2009.09.14. 09:47:54

Szily kezdte az attakot, mégpedig azzal a megállapításával, hogy gyermekellenesek a kommentelők.
Ezt a megállapítást hiba volt leírnia, ezáltal házhoz ment a lófaszért.

Énbagoly 2009.09.14. 09:55:43

@jesszum: Jó neked, hogy ilyen tapasztalataid vannak. Örülj neki. De hidd el, ez nem általános.

És egy kisgyerek sosem hibás azért ahogy viselkedik. Az mindig a szülő sara. De azért lehetnénk toleránsabbak is a többi emberrel, nem?

Jollipukki Bácsi 2009.09.14. 09:56:43

jonnglenn 2009.09.14. 09:53:50
Menj át a teszkóba, most lehet kapni 499-ért eredeti Podravka ajvárt.
Szerintem majdnem megközelíti a házi ajvár ízét.

labi 2009.09.14. 09:57:44

Hát, ezen az ötméteren hömbörögni ennyit...

Amúgy kezdesz olyan lenni, akiken a Kitolásokban még viccelődtél... :)

lódarázs 2009.09.14. 09:59:24

Tapasztalat: mai gyerekeknek mindent megengednek. Nehogy trauma érje őket. Nem jövök a "bezzeg az én időmben" dumával, de meg lehet tanítani a kiskölköknek a csendben viselkedést, ha olyan helyen vagyunk. Templomban se futkosunk, kiabálunk, hancúrozunk. Ha ott megy, megy az máshol is.

Liberalizmus, óóóóóóóóó.

Fairy Girl 2009.09.14. 09:59:51

Megkerestem a borfesztivál honlapját mérgemben. Ime:

www.borkultura.hu

E-mail: info@borkulturakht.hu

Ezek után javasolnám a posztolónak, hogy szerintem kérdezze meg egy e-mailben, hogy mi lehetett az oka a szabálynak, és zárjuk rövidre a dolgot, mielőtt engem is kiutálnának...

csőr dzsinn ész 2009.09.14. 09:59:57

@szekertabor:

Mint friss kámingoutos írnál nekünk pár sort az algafogyasztás rejtelmeiről?

jonnglenn 2009.09.14. 10:03:29

Brigitta- már vettem szombaton.
télleg finom

tegnap tizenvalahány áv után ismét fostam
és mijelőtt rámgyütt a szapora természetesen a lenti budit szétszereltem vízkúmentesítés címén
és így kitünő akusztikája van a zalsúbekötéses leszereltporcelántartájos budinak.

mint egy fergasszon !!!

MrZed001 2009.09.14. 10:04:27

Hát igen, aki liberális (korlátlanul nekem mindent szabad) szemléletben neveli a kölkét az ne csodálkozzon, ha az bizony megbotránkoztatja a többségi konzervatív (csendes, kontrollált) társadalmat.

Tessék kérem megtanítani a gyereknek a konzervatív értékeket is, mint pl: hogyan ülök csendben a buszon ...
miért nem ordibálok ...
miért nem ugrálok az asztalon ...
miért nem sz.rok a bokorba ...
miért ne legyen feltűnési viszketegségem ...
miért nem akarok mindenképpen hangadó lenni ...
miért nem lehet mindenki alfa hím/nőstény ...
miért jó a kompromisszum ...
miért nem jó az önzés ...
miért jó a csapatmunka ...
...

és ezt még nagyon-nagyon sokáig lehetne sorolni.
Tessék magába nézni T anyuka!!!

jonnglenn 2009.09.14. 10:05:34

viszont ha gyereket akarnék belefojtani vagy gumicsizmát akarnék mosni ,akkor nem lenne útban aza rohatt porcelántartály
van előnye is szószó

spájdernecc 2009.09.14. 10:05:57

@jonnglenn:
:))
Jurij, Te nagyon hülye :)

csőr dzsinn ész 2009.09.14. 10:08:58

@spájdernecc:

évek után idevetődők, megnézni hogy s mint erre, még mindíg vajon-e nyafiszarjancsik agggódnak a drága békávébérletért, erre megy a nagykaliberű brillír

Kisangyal 2009.09.14. 10:10:03

Na arról a híres "nyugati gyereknevelésről" tudnék mesélni!
Egy kicsit átestek a ló másik oldalára, meg is lett a következménye... de már látják mit rontottak el.

Nem kell mindent majmolni ami nyugati, mert nem minden tökéletes ott sem. A gyereknevelés nyugati eredménye ez a sok bunkó erőszakos gyerek, de feljebb már írtak erről elegen.

Egy gyereket meg kell nevelni, az apuka pedig mutasson jó példát: ha egyszer valamit nem szabad, azt nem szabad és kész!
Nem az újságba jól megírjuk holnap, mert majd én megmutatom nagyember vagyok, meg bosszútállok...

salamon 2009.09.14. 10:10:58

Magyarországon undort mutat az utca embere, ha csókolózó szerelmespárral, boldog gyerekekkel találkozik. tényleg, brazíliában a többség mosolyog, sőt kedveset szól, ha boldog embereket lát

rózsarózsa (törölt) 2009.09.14. 10:11:25

Amikor gyerekem született,azt mondta egy ismerősöm,hogy képzeljem azt,hogy más gyereke.

Megkérdeztem,miért?

Azt felelte,mert más gyerekét mindig könnyebb nevelni.

Fairy Girl 2009.09.14. 10:11:32

@szekertabor: Nem kell mindet végigolvasni, csak az enyémekre keress rá :D

csőr dzsinn ész 2009.09.14. 10:11:36

@MrZed001:

Zed úr, remélem hamarosan bevezeti otthon a szöges ostort mint fegyelmezőeszközt.

Ezek a liberális dolgok rettenetesek. Hallottam egy bolgár népszokásról, mely során a gyereket három éves korig odakötözik a bolcsőhöz-ágyhoz.

Javaslom, tegyük fontolóra ennek bevezetését.

Valamint a körmök lehúzását, mint mindennapos fegyelmezőeszközt.

Jollipukki Bácsi 2009.09.14. 10:13:26

MrZed001 2009.09.14. 10:04:27

Te most leanyukáztad a Szilyt?
Ez lehetne akár burkolt célzás is Szily nemi identitására.

greggrant 2009.09.14. 10:14:29

üdv a társaságnak, ez egy naccerű poszt. Nem értem a kiakadást egy ilyen apróságon. Én is ezernyi ilyen kis bosszúságot elszenvedek nap mint nap, oszt nem tömítem el a T. Homár postaládáját a beküldözgetésével. Bunkó volt, kész, vannak ilyen emberek. Ha megírod, mondjuk kirúgják, mint Winkler buszsofőrjét. Persze lehet, hogy jogosan, ebben az esetben.

Viszont még ilyet, hogy nem segítik idehaza a gyerekeseket, és mindenki ellenséges velük, ez hatalmas nonszensz.
Én türelmes vagyok, ha a pezsgőfürdőbe behozza anyuka a kétéves gyerekét, pedig ott virít fölötte, hogy 5 éves kor alatt nem szabad. Viszont nem vagyok türelmes, ha a gyerek összevissza fröcsköl odabenn, meg folyamatosan nekiesik a lábamnak.
Türelmes vagyok a vonaton fakarddal és játékíjjal játszó gyerekekkel, hadd zsibongjanak, de azért ne az arcom előtt 20 centire hadonásszanak már. Ránézek apukára, apuka visszabambul, nem érti az utalást. Gyerek lendítés közben engem talál a kardjával, mondom neki: "nana, óvatosan!", gyerek bambul rám (5-6 éves), nem érti. Apuka mondja neki: "gyere arrébb kisfiam", semmi "bocs", vagy "kérj szépen bocsánatot".
Igyekszem nem nekimenni a kisgyerekeknek az utcán, aki anyuka oldalán kézenfogva megy, de a lehető legtávolabb anyukától. Gyerek előre nem lát, nem érzékeli, hogy jönnek szembe, esetleg egy nála háromszor nagyobb valaki. Anyuka szintén nem. De a múltkor gyerek még oldalra is ugrott, amikor elmentem mellette, nekem jött, és az ütközéstől majdnem elesett. Apuka utánamszól: "nekem jöjjél nekem, te nagyarcú!" Nem értettem, máig nem értem.

posztot-e kapok?

.lll. 2009.09.14. 10:14:36

már itt is nyomultok léhűttők?:D

csőr dzsinn ész 2009.09.14. 10:15:58

@salamon:

és kolbászból vana kerítés braziliában, mint az köztudott.

hogy is vagyunk az éhező árva bűnöző utcagyerekekkel, a nyomornegyedekkel, a közel 20%-os homokos populációvakl és a kb 15%-os aids fertőzöttekkel arrafelé?

bódoccá? szerelem? mosolygós gyerekek?

nem ám a rötyiben a katalógusból kéretik szemezgetni!

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2009.09.14. 10:16:55

@Szily anyuka:

Az volt már, h mikor lesz új post?

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2009.09.14. 10:18:48

na pont Svédországot kár volt példaként felhozni, aki már járt errefelé a hűvösben, az tudja, hogy a svédek kb kicsapják a kölyköket mint a marhát ridegtartásban, aztán majd felnő, mint a paszuly... a gyerekek itt kúsznak-másznak, visítva és üvöltve a vonatkocsiban, étteremben, templomban stb. Semmi kontroll nincs, esküvőket rendszeresen tönkretesznek, a nyájas szülőnek eszébe sincs kivinni a csimotát, aki ordít, mint a fába szorult féreg. Ja nem, bocs, épp önmegvalósít.
Továbbá kurvára nem értem, miért visz valaki kis gyerekeket egy borfesztiválra. A gyereknek nem tesz jót, ha részeg felnőtteket lát.

Anulu · http://salgoauto.hu/ 2009.09.14. 10:19:04

A gyerekeknek nem a borfesztivál a legideálisabb szórakozási lehetőség. Felelősségteljes szülő nem viszi ilyen helyre a gyerekét.

Fairy Girl 2009.09.14. 10:19:34

@Sün‼: meg hogy ezért tart itt? :)

csőr dzsinn ész 2009.09.14. 10:20:14

@greggrant:

javaslom ilyen esetekben a
'kurvagyerek, rádlépek' fonéma fennhangon imétlését, valamint az is nyerő taktika ha rávicsorogsz a gyerekre, esetleg lefingod.

Kisangyal 2009.09.14. 10:20:14

Ja és kikérem magamnak, nem vagyok sem gyerekgyűlölő, sem ostoba!

Viszont van egy tippem, hogy most kit tart a többség ostobának...

Zsirparaszt scene/buckalakó tahó/fotelrokker 2009.09.14. 10:20:18

@Rékuc: Együtt iszik a szülőkkel, hogy fejlődjön a toleranciaszintje és táguljon a világlátása.

rózsarózsa (törölt) 2009.09.14. 10:21:42

@Fulzsenszio:

"Egyébként álszent volt,gyáva s kegyetlen./Azon rúgott,ki ott maradt alul,/de előírt hátuljakból egyet sem/hagyott nyalatlanul."

(Faludy György:Egy bizánci teológus temetésén)

(Rudas László temetésekor írta,1950-ben)

Zsirparaszt scene/buckalakó tahó/fotelrokker 2009.09.14. 10:21:55

Én ostoba vagyok, és gyűlölöm mindkét gyerekmet.

csőr dzsinn ész 2009.09.14. 10:22:34

@R.T:

miért nem? hányadékban csúszdázni öröm és bódoccá.

mondjuk a fehérborsátrak között kell engedni eme nemes játékot, a vörösbort ugyanis szilanizálni kell.

dalmada 2009.09.14. 10:22:43

@Dr. Otto Von Schnitzelpusskrankengescheitmeyer:
Egyszer rá kell jönni, hogy szar az élet , a tömegközlekedés pedig tömeg+közlekedés.
Viccet félretéve értem én a véleményed meg el is fogadom, de egy hatvanéves már a busz megállásától is eltöri a könyökét.
Gyerekkoromban, nem olyan nagyon rég, esezmbe nem jutott volna leülni, mint ahogy most sem. Aki kényelmet meg ülőhelyet akar menjen kocsival címszóval ülök ha akarok, ez nevelés kérdése, meg empátiáé.

Jollipukki Bácsi 2009.09.14. 10:23:24

Fairy Girl 2009.09.14. 09:59:51

Már a válasz is megérkezett, bemásolom neked:

Tisztelt Bejelentő!

Sajnálattal értesültünk, hogy a hétvégi borfesztiválon az Ön gyermekére egyik kollégánk a szabályzatban előírtnál erőteljesebb módon rászólt.
Engedje meg, hogy felhívjam figyelmét arra, hogy a kulturális , zenei rendezvényeken különleges biztonsági szabályok is életbe léphetnek.
Ilyen szabály például az, hogy balesetvédelmi okokból a színpad 5 méteres közelében felügyelet nélküli gyermek nem tartózkodhat.
Gondolom, nem kell kifejtenem, milyen érintésvédelmi baleset és egyéb baleseti források előidézője lehet egy felügyelet nélkül hagyott gyermek a színpad alatt, mellett, vagy mögött.
Egyszerűbben: megrázza, ráesik, ráborul, beszorul, beleakad, stb.

A kolléga esetleges nem megfelelő viselkedéséért elnézését kérjük, az ügyben kivizsgálást rendelek el, és amennyiben szükséges, a fegyelmi bizottság dönt majd a kolléga sorsáról.

Reméljük a közeljövőben még köszönthetjük Önt és családját egyéb rendezvényeken.

Tisztelettel:
Jicák Solomon
A Sün Szekuritty B.T ügyvezetője

Átlagarcú 2009.09.14. 10:23:41

Mi az a gyerek? Egy külön állatfaj?
Itt élnek közöttünk, ugyanúgy különböznek egymástól, mint a felnőttek.
A baj az, hogy vannak gyáva, sikertelen felnőttek, akik egy másik felnőttel nem mernek szembeszállni és nyomorult életük sérelmeit a gyenge gyereken próbálják megtorolni. A siker csúcsa náluk, ha egy gyermeken felülkerekedhetnek. Nevelni nem a gyermeket kell, hanem ezeket a nyomorult embereket kell megakadályozni abban, hogy ártsanak a gyerekeinknek. Ez még az ő saját érdekük is, ha nem akarnak vén korukra utcára lökve megdögleni.
A gyermekkel csak együtt kell élni, példát kell neki mutatni és mindent meg fog tanulni, ami a sikeres, boldog élethez kell.

Jollipukki Bácsi 2009.09.14. 10:25:24

Zsirparaszt scene/buckalakó tahó/fotelrokker 2009.09.14. 10:17:52
Nálunk a fél falu brazil, mégis kiesett a focicsapatunk a megye III. -ból.

csőr dzsinn ész 2009.09.14. 10:26:05

@Rékuc:

a svédeknél még mindíg agyonfegyelmezik a gyerekeket a hollandokhoz képest.

baszki annyira nem mernek szólni a gyereküknek, hogy inkább pórázon húzzák őket.

ha pedig ráversz a saját gyerekedre (enyhe seggreütés, kb mintha simítanád) öt szülő ugrik rád, hogy ne bántsd a gyermeket, mert elvitetnek a rendőrrel

kanadában viszont mégjobb, mert a gyerek feljelenthet a rendőrségen már, és el is visznek szépen a börtönbe, ha bebizonyosodik

fasza.

=Ford Prefect= 2009.09.14. 10:26:06

Nem értem, hogy miképpen lehet levonni abból, hogy kizártak arról az 5 méteres területről azt a következtetést, hogy nálunk utálják a gyerekeket.
Nekem "csak" egy 5 hónapos fiam van, de eddig csak megértéssel és segítőkészséggel találkoztam.
Ha te nem, az biszony szopi. Igaz mi vidéken élünk...

MrZed001 2009.09.14. 10:26:42

@Benzinkutas Brigi:
Nem nő írta a cikket?
Nem hiszem, hogy ezt férfi írta volna, mert stilisztikailag ez egy nő írása.
A férfiak nem így fogalmaznak.

Jollipukki Bácsi 2009.09.14. 10:27:50

MrZed001 2009.09.14. 10:26:42
Na ja, a férfiak nem is.
De ezt Szily írta.

Zsirparaszt scene/buckalakó tahó/fotelrokker 2009.09.14. 10:28:44

@Benzinkutas Brigi: Mer túl közel volt a kocsma az arénához.
.
Meg az is távoltartási ok a gyerekre, hogy ki tudja, mikor megy színpadot mászni, és a többiek el bírják-e kapni, vagy széjjelcsattan a kövezeten.
Meg osztán Madonnához sem engedték hozzá a kisdedeket, csak Jézushoz, azmeg ugye nem zenélt.

MrZed001 2009.09.14. 10:29:17

@csőr dzsinn ész:
Rászólás és tekintély ugyebár smafu a liberálisok körében ... na ezért tart ott az ország, ahol tart :P

csőr dzsinn ész 2009.09.14. 10:29:51

@MrZed001:

namost aki férfi és gyakorló apa létére blogon sipítozik mert valaki rászólt a kisfijára, lehet testben férfi, de lélekben egy hisztis picsa.

Jollipukki Bácsi 2009.09.14. 10:30:01

Zsirparaszt scene/buckalakó tahó/fotelrokker 2009.09.14. 10:28:44
Baszki, tényleg a mellette levő telken van a kocsma.
És a kocsmáros az egyik főszponzor.

Tökös Veréb 2009.09.14. 10:30:47

@csőr dzsinn ész: pedig egy időben adott pofon többet ér mint száz szó!

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2009.09.14. 10:31:34

@csőr dzsinn ész: itt is tilos a testi fenyítés, mondjuk nem is sajnálom a kis lurkóktól, tényleg nem kellene verni őket, node minket is felneveltek valahogy, a nettó mérleg nálam 1db (nagyon megérdemelt) pofon volt. Nyilván verés nélkül is rá lehet venni a tórnörököst arra, hogy ne másszon közel a színpadhoz.
ugye ez mindenkinek megvan:
www.youtube.com/watch?v=DIcb4i6bPHo

Tökös Veréb 2009.09.14. 10:32:18

@csőr dzsinn ész: ilyenek ezek énvagyokalegyjobbszülők

jonnglenn 2009.09.14. 10:34:32

úgyérzem ez ide is kívánkozik minegy relevánshozzáértőként.:

www.youtube.com/watch?v=Zzu8z0O-p2o

csőr dzsinn ész 2009.09.14. 10:35:44

bájdövéj: mútkó elmentünk túrázni a gyerekekkel. mátra, kékestető - saskő.
útközben megálunk, találkozunk egy családdal, két hét éves körüli gyerek, mama papa, papa hátán egy két-három éves gyerek egy hátizsákban.

Namost. hol az anyjában telepedett le az okos apuka és anyuka ? A sas kő alatti sziklán, ami kb. egy öt méteres kiszögellés, alatta negyven méteres szakadékkal.
És... okos mama szabadon engedte a kétéves gyermeket.
A gyerek hol szaladált? Az öt méteres padkán.

Az agyunkat eldobtuk. Laza mama pedig meg volt győződve, milyen jó fej. A mai napig nem tudom, ki védte meg a kisgyereket a halálugrástól. Gyanítom a vakszerencse. Mivel célunk pont ugyan az volt, mi öt perc után elhúztunk onnan, nem bírtuk a látványt.

Természetesen epés megjegyzéseket tettünk, melyre a liberális mama nem válaszolt. Nem akartam elrontani a vasárnapot, így elsétáltunk.

Jollipukki Bácsi 2009.09.14. 10:35:51

Rékuc · rekafoto.com 2009.09.14. 10:31:34
Ez egy régi videó, itt még fiatalabb volt a Szily, még hosszú volt a haja a felvétel idején.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.09.14. 10:36:12

Basszus, nem küldte el a kommentem...

Na szóval kedves postoló, a biztonsági őr csak a szokásos biztonsági őr-portásszindróma tüneteket mutatta. Ez errefele majdhogynem természetes sajnos.
Szerintem enélkül nem is alkalmazzák őket...

A kommenteket megnéztem, hát tényleg sok az idióta, de ha nem vettük volna észre, az Internet ezek gyűjtőhelye...
Egyébként a postban leírt dolgokat 8buszon, stb. rákiabálnak gyerekekre) nem tapasztaltam még. Engem sem zavar ha pl. egy tömött buszon sír, vagy kiabál egy kicsi.
Olyan viszont előfordult, hogy egy tömött busz vigyorgott egy éneklő kislányon... :)

Bár a fene tudja. Lehet hogy a magasságos Pöstön divat az úrinépeknek ordibálni egymással a buszon, de Pécsre még nem jutott el ez a magas kultúra? :D

Amúgy arra is kíváncsi lennék, hogy a postoló milyen szekta tagja, vagy mit szívott, mert ilyen dumához minimum ez kell :D

@Sörecet: Valahogy így...!

EÖ (törölt) 2009.09.14. 10:36:15

Hollandiában a gyereket felültették a boltban a pénztárgépnél lévő futószalagra és azon utazott, utána apuka az elejére tette és így ment vagy hatszor.
Engem magyarként majd szétvetett az ideg, de a többi sorban álló egy kurva szót nem szólt.
És azt se tudom miért zavart.
Nálunk csak néha fordul elő az, ami valamelyik este, nagy lendülettel érkeztem a zebrához, ahogy egy hölgy várakozott. Megálltam és átengedtem, ő meg csinált egy pukedlit amikor a kocsi elé ért. Az egész napom jobbá tette, kár hogy este tízkor történt.
köszönöm hogy meghallgattak.
agyő, balra el.

Manyizga (törölt) 2009.09.14. 10:37:07

Folyatosan monitorozom a gyerekeimet, és mindig rájuk szólok, ha másokat zavaró módon viselkednének. Sokszor alig élveztem a családi programot, mert görcsben volt a gyomrom, nehogy a gyerek valami "rosszat" tegyen nyilvános helyen.

Azt viszont meg kell állapítanom, hogy a kisgyermekes szülők jelentős része a "leszarom" üzemmódba kapcsol, addig, amíg a csemetéje nem éltveszélyes dologba kezd. Csak nem tudják, hogy már az is életveszélyes lehet, ha a szemben ülő idegent bámulják... :)

EÖ (törölt) 2009.09.14. 10:37:53

@Megint Valaki:

"KTLA says the man was arrested and charged with felony cruelty to children."

csakhogy ezt a sztrovacseket letartóztatták érte.
pont úgy mint itthon, ugye?

ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.09.14. 10:38:43

@Rékuc: Hm, családon belüli erőszak ott is szokott lenni, ahol tilos a testi fenyítés.
Én is kaptam pofont még a tanítónénitőlisám, pedig még jó gyerek voltam.
Aztán mégiscsak felnőttünk valahogyan.
(Meg lehet nézni az eredményt :D:D:D )

Jollipukki Bácsi 2009.09.14. 10:38:47

ColT 2009.09.14. 10:36:12
Még jó, hogy vannak olyan értelmes kommentelők is, mint te.
Ez a szerencse.

moli 2009.09.14. 10:39:58

gyulolom a gyerekeket.
es meg naluk is jobban a gyerekkel rendelkezo felnotteket.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.09.14. 10:40:00

@EÖ: Amúgy én sem értem, miét idegesített.
Még ha sietsz.
De ha csak egy kicsit sem életbevágó, ott röhögtem volna rajta :D

Montezuma 2009.09.14. 10:40:30

@szekertabor:

Jééé másnak is feltünt, hogy mi folyik itt?:)

"2. Nem kellene lassan moderátort alkalmazni a hozzászólásokhoz? Elvégre a blog fogyasztóvédelmi célzattal jött létre, de most a hozzászólások 60-70%-a csak öncélúan pocskondiázza azt, aki fogyasztói jogait érvényesítené. Mi a francért kell nekem végigolvasni a sok idióta hozzászólást ahhoz, hogy találjak közötte 2-3 értelmeset?"

Azért a 60-70% al eléggé alábecsülted van az 80-85% is.
Ha kimoderálnák a pocskondiázókat akkor maradna kb 3 értelmes hozzászólás. Na EZÉRT nem moderálnak. Hiszen, hogy nézne már ki ha minden poszthoz lenne 3 hozzászólás?:)

Egyébként teljesen mégtékben igazad van!

Zsirparaszt scene/buckalakó tahó/fotelrokker 2009.09.14. 10:40:34

@jonnglenn: Penniglez ez bivaly. Nagyapámnak még volt, de én már nem láttam.

EÖ (törölt) 2009.09.14. 10:41:09

@ColT: hát amíg hollandiában éltem, én soha a büdös életbe nem siettem sehova!
ezért mennék vissza oda, nem a fizetésért.

Zsirparaszt scene/buckalakó tahó/fotelrokker 2009.09.14. 10:41:56

@csőr dzsinn ész: Maradni kellett volna, aztán meg a fotókat eladni a blikknek, a videót meg a fókusznak.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.09.14. 10:42:11

@Benzinkutas Brigi: Ó ösz. Bár kár hogy ez a csoda :D

@moli: És amúgy miért...?

lol o.O 2009.09.14. 10:43:10

Hátnemtom

mi az hogy az emberekkel van a baj, mert nem tűrik, hogy egy másik ember (kortól függetlenül) belemászik a személyes aurájába, belekiabál a fülébe 60-120percen kerszetül énekel irritálóan magas hangon a vonaton stb.

A baj azzal a szülővel van aki képtelen megértetni a gyerekkel azt, hogy ez nem fér össze a társadalmi normákkal.

IGEN! Aranyos édes imádnivaló, de ha nem tanítod meg neki mi az, hogy valamit NEM szabad, akkor mit gondolsz, hogy fogod a jó úton tartani abban a bizonyos korban?

Az egész olyan furcsa, azt mondod, hogy a biztonsági ór rádszólt, hogy gyereket márpedig ide nem, és te letahózod??? Nemis az, hogy a munkáját végzi vagy whatever, de az, hogy te egyből a rosszat feltételezed, és bele sem gondolsz, hogy biztosan oka van a dolognak.

És igen a színpad 5-8 méteres körzetében tartózkodni veszélyes, még akkor is, ha ezt sokan megteszik, de akik ezt megteszik tudják vállalni a felelőséget a tetteikért és valószínűleg nem követelnek szülői felügyeletet! (persze gyermekdal fesztiválon egészen más a helyzet).

Szóval szálj le a földre ismerd be hogy tévedtél, illetve, hogy be voltál ba.szva illetve pi.csa másnapos voltál mikor ezt írtad, mert ez nagyon szomorú. Az meg méginkább, hogy egy ilyen ember ítél valamit/valakit Magyarosnak.

P.S.: LOL

hevera 2009.09.14. 10:43:14

@lófő: asszem félreértettél. a többség szereti a gyerekeket, boldog, ha mosolyogni látja őket, dettó ue a szerelmespárokkal kapcsolatban.
hogy jönnek ide a favellák? képzeld, ott is szeretik a gyerekeket, homoszexualitás 20%? hogy jön ez ide ez nyilvánvalóan hamis állítás? de nyakamat rá, hogy a homokosok többsége is szereti a gyerekeket, és mosolyog ha szerelmeseket lát, és a többi.

Mylady 2009.09.14. 10:44:15

@greggrant: Na, azt én sem értem soha, amikor nekemjön a gyerek. Mert az OK, hogy ő nem lát (miért is látna egy gyerek?), de hogy a szülőnek sem tűnök fel a közel 180 centimmel???
Rendszeresen előfordul, hogy állok valahol (mégcsak nem is megyek, amitől ugye esetleg kiszámíthatatlan a mozgásom), erre jön anyuka, kézenfogva a gyerekkel és szépen belémvezeti. Külön jó, amikor mondjuk hátulról történik, nem is látom őket, hogy elugorhassak, csak érzem a lábamon, vagy a fenekemen, hogy nekemjött valaki. És ha belegondolok, hogy mondjuk egy farmeron (farmerjellegű nadrágon) hátul van pár gomb, mi van, ha gyerek arca, szeme megsérül?

Jollipukki Bácsi 2009.09.14. 10:44:25

Montezuma 2009.09.14. 10:40:30
Akinek hiányzik a moderálás, az kommenteljen a 168 órán, vagy a Fidesz fórumán.
Szerintem.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.09.14. 10:45:03

@csőr dzsinn ész: Ez meredek... Bár kissé nehezen érhető, a ti célotok is a halálugrás volt? :D

@EÖ: Na ugye, akkor miért idegesített :)

Jollipukki Bácsi 2009.09.14. 10:45:43

hevera 2009.09.14. 10:43:14
Sőt.
A pedofilok is szeretik a gyerekeket.

Tökös Veréb 2009.09.14. 10:45:44

@Montezuma: tudod ki olvasná utánna ezt a blogot? senki! ja de az ilyen kis szöttyögők! Nem minden poszt író értelmes ám :) akkor legalább a kommentekben helyreáll a rend!

EÖ (törölt) 2009.09.14. 10:45:51

@Rékuc: Apuka azért iszik, mert te sírsz kisfiam! :)

ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.09.14. 10:46:53

@Montezuma: El van tévedve, meg te is.
Moderálás van, csak Szily nem olyan vaskalapos, hogy ne engedné hogy jó legyen a hangulat.
Most itt épp nem annyira, de egy nézz meg egy kevésbé véres postot.

csőr dzsinn ész 2009.09.14. 10:47:06

@ColT:

látom, te nyúlszájjal születtél.

Átlagarcú 2009.09.14. 10:47:43

Már írtam, de mégegyszer elmondom: A legdühítőbb, amikor azt hallom hogy a játszótéren összevesztek a kutyások, meg a gyerekesek. Mintha a gyermeknevelés azonos kategória lenne rühös szarógépek fogságban való tartásával.

Észre sem vettük és az lett, hogy a gyerekek vannak rács mögött, mint az állatok. Tudom én, hogy biztonság, meg minden, de nem csak a rács a jó megoldás. Más szemlélettel lehetne a környezetünket úgy rendezni, hogy biztonságos is legyen és ne is akadályozza a gyermeket. ...és ne is legyen ennyire megalázó, méltatlan.
Lehetnék demagóg és lefordíthatnám pl a BKV-végkielégítéseket inkubátorra, meg játszótérre, de nem teszem. :)))

EÖ (törölt) 2009.09.14. 10:48:22

@ColT: hát ezt nem tudom, talán mert magyar mentalitásom van
vagy nem tudom
de itt tényleg mindenki hót ideg, a kollégám is mindenkit anyáz a kocsiban, ha vezet
azt mondják, hogy azért idegesek az emberek, mert nincs pénzük, de én voltam egy beduin faluban, ahol az összes ingóság és ingatlan becsüértéke úgy 15 dollár lehetett, és nem voltak túl idegesek.

szóval a f.sz se tudja

Énbagoly 2009.09.14. 10:49:41

@ColT: Bocs Colt, hogy offolok, de ma azon filóztunk Impegával, hogy te intézed a napi egy pécsi posztot? :))

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2009.09.14. 10:49:45

@ColT: persze szokott sajnos, de minek államilag támogatni? Így legalább van egy jogi védelme a gyereknek, ha a szülő túlzásba viszi a seggredádát.
Komolyabban csak egyszer gyűlt meg a bajom hisztis kisgyerekkel: valami gyorsétteremben álltam sorba, a mellettem lévő sorban egy nagymama és hároméves-forma kisunokája. A gyerek visítva rohangált fel-alá, ami nem is lett volna baj, de amikor már másodszor rúgott sípcsonton, akkor odahajoltam hozzá és szóltam, hogy fogja vissza magát (vérfagyasztó, vészjósló mosollyal ugyan, de mosolyogva). Utólag már tudom, hogy ilyenkor nem a gyereknek kell szólni, hanem a felnőttnek, ezt nem tudtam akkor, szóval mea culpa :) de a gyerek azonnal elcsendesedett, helyette a nagyi kezdett sipítozni, hogy mit képzelek én hogy rászólok a gyerekre, amikor ő egy olyan okos értelmes gyerek, a pszichológusa is megmondta...

ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.09.14. 10:50:57

@EÖ: Én is sokat anyázok, mert 25 fele kéne szakadnom.
De amúgy lehet összefüggés, ha az alap jólét megvan, 1 fokkal nyugisabb vagy, mert nem az a fő kérdés, hogy mit eszel holnap, vagy holnap is menni fogsz-e melóba.

csőr dzsinn ész 2009.09.14. 10:51:07

@Zsirparaszt scene/buckalakó tahó/fotelrokker:

hátja.

mamit meg papit kellett volna jól hátbarúgni. de mi inkább elhúztunk azon oknál fogva, hogy a fasz akar járni szemtanúként a bíróságra.

ezek a barmok utána feljelentik az erdőgazdaságot, hogy hogy lehet, hogy nincs korlát minden sziklán, meg hogy lehet, hogy egy hegyen ilyen magas sziklák vannak.

aztán meglásd, jön az eu rendelet, hogy töltsenek föl minden szakadékot a túristautakon

Kifordított kacagány 2009.09.14. 10:51:44

esetleg az őrnek is utasításba adták biztos ami biztos és neki sem magyarázták. miért olyan nehéz betartani a szabályokat, akár gyerekkel, akár gyerek nélkül? miért kell mindig mindent megindokoltatni? a 8 éves lányaim kérdezik mindenre, hogy "miért?".

csőr dzsinn ész 2009.09.14. 10:52:34

@ColT:

az bazmeg, hogy ekkora arccal gondolom oldalvást mész át az ajtókon

Átlagarcú 2009.09.14. 10:53:18

Más kérdés az, ha már gyermekem van, az életemet eszerint rendezem be. Olyan körülményeket, életvitelt teremtek, ami megfelel a gyermek mindenkori képességeinek. Értsd: nem viszem pogózni, stb.

zsírfeka (törölt) 2009.09.14. 10:53:33

nem csak a gyerek idegesítő, hanem sok szülő is... mint te

ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.09.14. 10:53:51

@Énbagoly: :D:D:D Sajnos nem, eddig kb. 2 postot küldtem, abból az egyik meg is jelent :D

@Rékuc: Pszichológus a nagyinak kellett volna.

Hehe, iskoláskoromban engem is elzavartak pszichológushoz, aki nem talált semmi bajt.
(Azaz csak nem vette észre :D:D:D)
Aztán mondta, hogy "Ki küldte ide ezt a gyereket? A tanárt kéne pszichológushoz vinni!"

ficsilla · http://ficsill.blog.hu 2009.09.14. 10:54:03

Én komolyan nem értem a kommentek felét (sem). Minden normális gyerek eleven, és feszegeti a korlátokat, a szülő meg arra van, hogy ezeket a korlátokat felállítsa (és megvédje a gyermekét a környezettől pont olyan mértékben mint amennyire a környezetet óvja gyermekétől) Ha az egyensúly adott nincs vita, ha az egyensúly borul, az a hibás aki borítja, nem pedig az aki erre rávilágít!

ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.09.14. 10:55:37

@csőr dzsinn ész: Szerintem ez nem nagy arc... De ha itthon élsz, talán tapasztalod hogy a biztiőrös dolgok igazak, meg az is, hogy sokan azt hiszik hogy BP az ország.

megamenn 2009.09.14. 10:56:29

Ostoba? Talán. Gyerekellenes? Nem hinném. Faszkalapszülőellenes? Aha, az lesz az !

Hoppázó Beléndek 2009.09.14. 11:00:00

na ezért a posztért nagy kár volt szilybá.
Menj át a lángoló gitárokhoz és kérdezz rá erre az 5 méterre. meg fogsz lepődni.
kár belemagyarázni olyat ebbe, ami marhára nincsen benne.

Alikam 2009.09.14. 11:00:53

Nem a gyerekkel, hanem a szülőkkel van a baj. A gyerek az gyerek, és úgy is viselkedik, így van rendjén.

A gond ott kezdődik, amikor a szülőt nem érdekli, hogy a gyereke mit csinál. De még nagyobb gond, amikor nyilvános helyen történik mindez.

Kedves topiknyitó mondd azt, hogy normális, hogy egy zsúfolt áruházban két gyerek négykézláb a pultok között mászik. (Próbáltam körbenézni, hátha megtalálom a gazdájukat, de nem sikerült)

Ha erre azt mondod, hogy normális és más országokban is így van, akkor én kérek elnézést.

Alikam 2009.09.14. 11:02:43

A hungarikum az, hogy a szülők magasról leszarják a gyereket. Na ez a hungaricum. Persze régen ez sem volt így.

És tisztelet a kivételnek, mert láttam már olyan szülőt, amelyik próbálta kordában tartani a gyermeki energiát. És nem, nem baseballütővel...

csőr dzsinn ész 2009.09.14. 11:10:16

@Rékuc:

arra nem gondoltál, hogy sípcsonton rúgd a nagymamát?

ficsilla · http://ficsill.blog.hu 2009.09.14. 11:10:37

@Alikam: Tökéletesen 1etértek. Legutóbb épp a szilvásváradi kisvasúton voltam szemtanúja ennek, 2 család szállt fel, egy anyuka két kisgyerekbe oltott kisördöggel, meg egy párocska 2 hasonszőrű lurkóval. Az egy anyuka 2 gyerekkel maga mellé ültette a lurkókat, és folyamatosan beszélt hozzájuk, lekötötte a figyelmüket, és csak néha kellett rendre intenie őket, roppant szimpatikus idilli családképet mutattak vastagon mosolyogtam rájuk annak ellenére hogy a gyerkőcök ha anyuka figyelme egy pillantra lankadt egyből kihasználták a rést a pajzson, és tombolásba fogtak. A másik családnál más volt a helyzet. A szülők kvázi mindent megtettek annak érdekében hogy ŐK élvezzék a hegyi menetet, hátatfordítottak a gyerekeknek, bámulták a tájat, és csak akkor néztek az amúgy visító randalírozó mindenki idegeire menő pemetére, amikor már kissebb lincshangulat kezdett kialakulni a vagonban. Nahh persze elő is jött, a hát gyerek az vazze miért ne visítana hozzáállás! Nem azért visít az bakker mert gyerek, hanem azért mert senki nem figyel rájuk a saját szüleikkel az élen basszus!!!

Átlagarcú 2009.09.14. 11:16:31

Példa mindenre van.
...még a kétfejű tehénre is.

gelsystem 2009.09.14. 11:16:51

nem óvastam végig az összes hozzászólást, de szerintem:
nem-e véletlen-e bőcsész-e vagy?????
ez vót már?
.
az a helyzet, hogy a birka népnek kell a karám....bár, ha lett volna, akkor azt nehezményezed

Tökös Veréb 2009.09.14. 11:18:00

@Rékuc: mekiben az összes gyerek meghülyül :)

Bamba Barack 2009.09.14. 11:20:54

Miért van sok kisgyerek utáló ember? megmondom én neked kedves szily.Azért mert nagyon sok szülő mindent ráhagy a kölykére.Ordítoznak,rohangálnak mint egy őrült nem nézve senkit és semmit.A szülő meg sz.arik rászólni a gyerekére.Nagyon sok ilyen gyereket látok és meg kell hagyni, marhára idegesítő.

Jopapa 2009.09.14. 11:20:58

Ügylátóm az alul idézett bogodat nem tudod vállalni

"Tékozló Homár
Kisgyerekekkel szemétkedett az őr a Borfesztiválon
2009.09.14. 00:24 | szily
erőszak magyarságteljesítmény naiv ügyfél gyerek országimázs pia zene

Minden hibájával együtt kivételesen kellemes esemény a budai várpalota udvarain és teraszain megrendezett borfesztivál. Órákon át lehet mászkálni egyre zsongóbb fejjel rengeteg jó magyar és pár érdekes külföldi bor között, enni itt-ott pár falatot, sütkérezni, bambulni. Magyarországon szokatlan nagyvonalúsággal a kutyákat sem tiltották ki, a gyerekeket, mint mindjárt kiderül, viszont igen.

A szervezők két színpadot állítottak föl, egyet a Nemzeti Galéria Duna felőli teraszán, a múzeum főbejáratánál, a másikat az Oroszlános udvarban. Az egyik cél nyilván az volt, hogy a kisgyerekes szülőknek is vonzó programot faragjanak az egyébként jó drága fesztiválból (2500 forint volt a belépő, egy deci bor 200-2000 forint, átlagosan mondjuk 600), így a programban szerepelt Szalóki Ági, Gryllus "Csecsemőelvis" Vilmos és a Kaláka is.

Miután hét közben írtam egy riportot a gasztronómiai felhozatalról, vasárnap kimentünk családilag H. Imolával és a két kis Homárral, sőt odaugrott a húgom, H. Sarolta is a 3 éves ikreivel. Az egész isteni volt, pompás dolog színvonalasan becsípve figyelni, ahogy egy hordányi gyerek kartondobozokkal szánkózik a füves rézsün, miközben Tigris barátunk lelkes előadást tart arról, hogy még az idén forradalmasítani fogja a homokanimációt, hogy a következő pillanatban ismeretséget kössünk Sztojan Ivkovics kosárlabdázó masztiffjával.

Az egyetlen, szomorúan magyaros közjáték viszont tényleg nagyon szomorúan magyaros volt.

Hat óra tájban megálltunk egy kicsit az Oroszlános Udvar színpadánál, ahol két csaj dalolt örökzöldeket fiúkísérettel. A pódiumtól úgy tíz méterre elhelyezett székeken jó tucatnyi fesztiválozó ejtőzött csendesen. A gyerekeknek tetszett a zene, négykézlábra ereszkedve állattá változtak, és előrekutyagoltak a macskakövön a színpad széléig, onnan hallgatták a Mercedes Benz-t. Aztán egyszercsak előkerült egy biztonsági őr, egy egyenruhás kis cinege, és közölte, hogy a gyerekek nem tartózkodhatnak 5 méternél közelebb a színpadhoz. Azt hittem viccel, de nem. Még kemény arcokat is vágott, és gyakotlatilag elküldött minket. Jól mulattunk, hagytuk a francba az ostoba majmot, és elzarándokoltunk a túlvégre a Bortársasághoz, meg serranosonka-tálat enni, meg rétesezni, de jegyzőkönyvileg itt szeretném jelezni, hogy ennél kicsinyesebb, értelmetlenebb és érzéketlenebb ostobaságot régen tapasztaltam, pedig budapesti lakos vagyok, és egyházi iskolába jártam. Annyira dühös lettem, hogy amatőr módon azt sem néztem meg, melyik biztonsági cég neve volt a mellére írva, aki emlékszik, írja meg ide. "

Én vállalom a hozzászólásom:

Jopapa 2009.09.14. 10:15:44
@szily: Tisztelt Szily!

Írod, hogy reggel elkezdted olvasni a kommenteket és menetközben, reagáltál azokra. A meglátásom szerint azonban a szövegértéssel lehetnek gondok. A hozzászólások – szerintem – nem a gyerekek ellen szólnak, mint ahogy Te a mostani kommentedben pórbálod bagatellizálni az általad elindított bolg bejegyzésed. Egy olyan embert minősítettél majomnak a ki a feladatát végezte – legyen bárki – holott azt sem tudtad, hogy mit kapott utasításba. Ha nem végzi el a meghatározott feladatot a munkahelyét, kockáztatja ez által a saját családjának a megélhetését, ide értve a saját gyerekeit is. Az én olvasatomban a hozzászólások az általad alkalmazott minősítést bírálják, szerintem jogosan. Egy „egyházi neveltetésben” részesült személytől nem ez az elvárható minősítés még akkor sem ha valós a sérelem.
Minimális elvárás, lett volna az, hogy elnézést kérsz ismeretlenül is a biztonsági őrtől, mivel nem tudod miért tette azt amit tett, és nem próbálod a gyerekek védelme mögé bujtatni a szösszeneted

Bamba Barack 2009.09.14. 11:23:05

szily,te egyébként az a szily vagy aki a tv paprikán is bohóckodott ?:))

ficsilla · http://ficsill.blog.hu 2009.09.14. 11:25:57

Érdekes hogy a "gyerekellenes" jelzőt hányan kikérték maguknak, de az "ostoba" ellen senki nem ágált :)

Zsirparaszt scene/buckalakó tahó/fotelrokker 2009.09.14. 11:26:49

Hátbazmeg, Szily, egyedül maradtál, mint a Zuhsag Jani...

További magyar hang 2009.09.14. 11:27:40

2500 a belépő és átlagosan 600 Ft egy deci bor. Egy ennyire szürreális helyzetben miért várnál bárkitől is reális viselkedést?

Jollipukki Bácsi 2009.09.14. 11:30:13

ficsilla · ficsill.blog.hu 2009.09.14. 11:25:57
Baszki, ekkora ostobaságot, mint a kommented..

Jollipukki Bácsi 2009.09.14. 11:32:00

Zsirparaszt scene/buckalakó tahó/fotelrokker 2009.09.14. 11:26:49
Viszont csinált egy csomó kommentet, meg lesz dícsérve a posztja a szerkesztőségi mítingen.
Ügyes gyerek ez a Szily, no.

Tökös Veréb 2009.09.14. 11:33:09

@Rékuc: akkor meg azért, mert nem a mekibe vitte nagymutter!

Zsirparaszt scene/buckalakó tahó/fotelrokker 2009.09.14. 11:35:02

@Benzinkutas Brigi: Akkor legközelebb nagycsoportosok közötti ökölszexet fogja propagálni? :)

staropramen 2009.09.14. 11:37:10

Sztrovacsekek!
A gyereknek előbb-utóbb meg kell tanulnia, hogy nem ő él egyedül ezen a világon és úgy kell élnie, hogy ezzel másokat indokolatlanul ne zavarjon.
Csak akkor várhatja el, hogy tekintettel legyenek rá, ha ezt ő is megteszi.
Mivel a gyerek természeténél fogva feszegeti a szabadság külső határait-tetszik,nem tetszik- a szülőnek kell őt erre megtanítani.
Nem látom be miért kell egy borfesztiválon a gyerekeknek négykézláb csúszkálni a koszos kövezeten.Ha netán egy méretes kutyaszarba tenyerel a kedves szülőt az sem zavarná?
Összefoglalva:ha a szülő feléri ésszel és a normális együttélési szabályokra megtanítja a gyerekét és azt következetesen be is tartatja vele akkor ez a poszt meg sem születik.

Montezuma 2009.09.14. 11:37:54

@Fulzsenszio:

Erről írtam én is, hogy akkor lenne kb 3 hozzászólás.

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2009.09.14. 11:42:07

amúgy az eredeti posztból nekem az tetszett a legjobban, hogyaszongya
'Azt hittem viccel, de nem.'
Szóval nem is az volt a baj, hogy miért szól, vagy ugyanhagyja már hiszen nincs semmi veszély vagy hasonló, neeeem - maga a tény, hogy valaki rá mert szólni a kölykre, az bőszítette fel ennyire a kedves poszotlót. Mert ugye ilyesmi csak a rémmesékben fordulhat elő, no meg a gaz magyar valóságban, ahol mindenféle vércinegék nem átallnak megregulázni - a szülők helyett - a randalírozó gyerekeket.
Dadzilla.

csőr dzsinn ész 2009.09.14. 11:43:42

@Zsirparaszt scene/buckalakó tahó/fotelrokker:

szerintem aki ennyiért iszik bort az egy sznob barom.

imádom a bort, imádom a minőségi bort, de négyezerkettőszázért már durvajó minőségű bort lehet kapni. nem beszélve a tizennégyezer forintos palaconkénti árról.

sznobmulatság volt ez, nem vitás.

facsipesz 2009.09.14. 11:45:48

"Magyarországon undort mutat az utca embere, ha csókolózó szerelmespárral, boldog gyerekekkel találkozik."

Magyarországon alapvetően azokat utálják igazán, akik boldogok, vidámak, szórakoznak. Ez mondjuk inkább Bp-re jellemző, vidéken egyelőre nem szednek le az asztalról, mert (nemocsmány-hanem-kulturált-módon) táncolsz rajta egy jót, míg kedvesfővárosunkban leverik a veséd.

A "dögöljön meg a szomszéd tehene is" egy igazi hungaricum.

Képtelen vagyok nem a biztonsági őrt elővenni a szituban. Nyilván lehetett oka a fellépésének (ha más nem, a gyerekutálat), de akkor ne kerteljen. Ha konkrét biztonsági baja volt, francért nem adta elő? Ha meg meg kell tartani az 5métert, miapékharagjáért nem húznak oda kordont?

Ebben az országban mindenki BE VAN FESZÜLVE. Ez az igazság.

facsipesz 2009.09.14. 11:47:51

Alapvetően ezek a biztonsági őrök általában kisebbrendűségi gondokkal küzdenek, egyáltalán nem érzik magukat fontosnak. Ezek az esetek azért kellenek, hogy ő is a társadalom hasznos tagjának tarthassa magát. Szerintem olcsón megúsztad:)

Pikk Dáma ♠ 2009.09.14. 11:48:57

én is kint voltam szombaton a borfesztiválon, de én készáz forintokért ittam a legjobb borokból...De mindegy, sztem nem ez a lényeg most.
/a végén, zárás előtt, vagy amikor már egy bontott üveg végén járnak, mindig lehet egy kicsivel többet kimosolyogni:))/
Láttam az ominózus színpadot is, és nem emlékszem, hogy körbe lett volna bástyázva mindenféle éetveszélyes tárgyakkal, de való igaz, akkor még nem tudtam, hogy poszt lesz belőle, így nem rögzítettem minden részletet:)

Meklén és Tamara 2009.09.14. 11:51:36

szerintem az volt a baj, hogy nem D&G papucs volt rajtatok. Erre ugranak a vendéglátósok, és ha ezt nem is mondják a szemedbe, mindenféle mondvacsinált indokkal kiutálnak onnan.

Átlagarcú 2009.09.14. 11:54:42

@facsipesz: "Ebben az országban mindenki BE VAN FESZÜLVE. Ez az igazság." Bingóóóóóóóó!

Ebzon 2009.09.14. 11:56:44

Szegény szily annyira másnapos ,hogy ráduplázik az elöző hülyeségére(gyerekutáló magyarok) és mégjobban lejáratja magát, plussz mindenkiben biztosítja ,hogy ő bizony a gyerekemet leszarom amíg ránemszolnak ,de ha igen akkor egy állatleszek és megkapod a magadét típusból való.Csak nála az állat=síroskispicsa.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.09.14. 12:03:13

@facsipesz: Ezért emlegettem Pestet...

@Sörecet: Feszültségkeltés... Amennyi feszültség itt van, azzal elmenne egy évig a fél világ.

Meklén és Tamara 2009.09.14. 12:11:15

azt tudtátok, hogy Magyarországon gyűlölik a gyerekeket? Utálják Őket!Engem is utáltak, emlékszem egy cipősdobozban laktunk tizenketten és napi huszonöt órán keresztül egy bányában kellett dolgoznunk...Mit nem adtam volna egy mogorva biztonsági őrért, aki ránkszól!

csőr dzsinn ész 2009.09.14. 12:11:47

na mi van uncsiztok?

új posztot de rögtön!

Jollipukki Bácsi 2009.09.14. 12:15:25

jesszum 2009.09.14. 12:03:09
A sok az relatív fogalom.

Jollipukki Bácsi 2009.09.14. 12:16:36

ficsilla · ficsill.blog.hu 2009.09.14. 12:10:28
Nem szükséges.
Én írtam, az untig elég.

Miigeii 2009.09.14. 12:20:11

Tavaly is, idén is a Nemzeti Múzeum előtt, szemben a lépcsőzettel felállítottak egy színpadot a Múzeumok Majálisán. (nyilván máskor is, ezeken voltunk.)
Üldögéltek az emberek a lépcsőn, és a színpadon (elég magas színpad volt) meg szólt a zene. PUF, Sziámi - jelesül olyan zenekarok léptek fel, akik közönségei mára (fiatal) felnőttek, azaz igen sok gyerek szaladgált ott. Érdekes, hogy a mi reakciónk az volt, hogy na, majd ha odaérünk, mi is kihozzuk a kölköket szaladgálni a koncertekre, hadd élvezzék, mert szemmel láthatóan az ottlévő gyerekek is élvezték.
Nem a térdükre rakott kezekkel, karót nyelve ücsörögtek, hanem szaladgáltak, táncoltak egymással, anyjukkal, apjukkal. Mi ezzel a baj?

májgeriberi 2009.09.14. 12:22:48

anyuka biztos menstruálni fog

jól olvasom, hogy a hatalmas problémáról van szó?

csőr dzsinn ész 2009.09.14. 12:23:40

@májgeriberi:

te suttyó, leelsőzöd a posztot és ezt meg mered kérdezni?

májgeriberi 2009.09.14. 12:28:34

@csőr dzsinn ész: üdv drága örülök hogy összefutottunk :)

májgeriberi 2009.09.14. 12:29:43

@csőr dzsinn ész: azért bocs, hogy csak most de nem értem rá

maradhatok?:)

moli 2009.09.14. 12:30:12

@ficsilla: kerdes, szily melyik csoporthoz tartozik?

az a baj, hogy hiaba irjuk le, akkor sem fog belegondolni.

:(

illemvakond 2009.09.14. 12:32:08

@Meklén és Tamara: Félévenként egy pennyért? Akárcsak mi... Mindennap este tízkor keltünk, fél órával azelőtt hogy lefeküdtünk volna.

Rix Raw · http://www.rixraw.hu 2009.09.14. 12:34:59

Hű, zavarodott értékrendszerrel sújtottak az itt (vagy akárhol) kommentelők? Micsoda újdonság! Végül is teljesen jogos az általánosítás, az összes magyar, az összes internetező, sőt, az összes ember elme roggyant hülye állat, ha páran balfaszságokat írnak ide.

"...minden kisgyerekes szülő által megtapasztalt jelenség..."

Szórakoztató kis oldal volt, majd a fogyasztóvédelemnek álcázott fröcsögésnek adott inkább csak otthont, most meg hisztiblog lett belőle. Szegény Homár, van ennél lejjebb?

szily 2009.09.14. 12:37:30

@Zsirparaszt scene/buckalakó tahó/fotelrokker:

Nem is sejted, mennyire örülök, hogy egyedül maradtam.

Pikk Dáma ♠ 2009.09.14. 12:41:10

én komolyan nem értem ezt a hiriget..
a sok okos mind ott volt? jobban felmérte a helyzet veszélyességét?
vagy nem lehet posztolni a bloggazdának személyes dolgokról? ritkán járok ide, lehet ez a baj(?)
bár inkább az zavar, hogy egy ilyen szimpla történetből mindenki a végletekig jut el:(

LyukasBogrács 2009.09.14. 12:43:00

Ha a kulfoldnel tartunk, nekem az a tapasztalatom, hogy a gyerekek sokkal jobban neveltek, nem is hangoskodnak annyit, ha megis, akkor meg a legkozelebb levo szulo raszol. Ha nincs keznel, akkor a legkozelebbi felnott, es utana nincs kiakadas a szulo reszerol, mint Magyarorszagon, hogy egy idegen mit szol bele.

Jopapa 2009.09.14. 12:44:52

Új felfedezés.
Szily regisztrált Facebook-on terjesztve a jóhírünket

european 2009.09.14. 12:44:55

A gyereket nevelni kell, nem csak megcsinálni. A gyerekneveléssel is az van mint a parkolással és közlekedéssel: liberalizmus, mindenki azt csinál amit akar és a többi le van szarva.
Tegnap délután Szeged, Klauzál tér: kiskölyök majdnem nekem jön a rollerrel, finoman szólok neki: legközelebb jobban vigyázzon, erre tesz egy kört és visszajön: "nekem te meg ne dumáljál".
na köpni nyelni nem tudtam. milyen nevelést kapott ez a gyerek, milyen emberek a szülei?
Nem gyerek útálat van hanem a paraszt-liberális viselkedést utálja mindenki.

csőr dzsinn ész 2009.09.14. 12:49:06

@LyukasBogrács:

peersze... külföldön minden jobb, minden tökéletesebb.
A magyar hülye a magyar fos, a magyar csak szar lehet.

Ettől a dumától az agyam száll el.

Ficak 2009.09.14. 12:49:58

A Borfesztivál ratyi. Drága a belépő a bor aranyárban van a tömeg meg.....

csőr dzsinn ész 2009.09.14. 12:50:24

@european:

ez nem liberális, ez szarul nevelt.

a liberális szó és fogalom jó

Isten is liberális volt a paradicsomban. Egyetlen egy tiltása volt csak, minden mást szabad volt.

Pikk Dáma ♠ 2009.09.14. 12:51:00

@european:

na pont ezek azok a szülők általában, akik beszólnak más gyerekének...

és annyira idegesítő, hogy a liberális gondolkodást mindenki összekeveri a leszarással. Ha mindenki azt csinál, amit akar, vagy ha nem neveled jómodorra a gyereked, akkor nem liberális vagy, hanem paraszt, aki mindenkire szarik, beleértve a gyerekét is.

idelle · http://egymondatban.blog.hu/ 2009.09.14. 12:53:03

a gyerekek legalább következetesek:
1) csak üvöltve tudnak kommunikálni
2) csak rohanva tudnak közlekedni

;-)

ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.09.14. 12:55:11

@Pikk Dáma ♠ / bip-bip: "és annyira idegesítő, hogy a liberális gondolkodást mindenki összekeveri a leszarással."
Valahogy így.
Bár a szabályok nélküli élettel is össze szokták keverni, pedig csak annyit tesz, hogy vannak határok, de tágabbak.

májgeriberi 2009.09.14. 12:56:36

régen még nem voltak ilyenolyan őrök, jó rosszak is voltunk, nem is fogadtunk szót holmi idegen f.szkalapnak.
A gyereket nem csak szófogadásra kell tanítani! (Ez FONTOS)

Ha engem kerget el még meg is dobáltatom a gyerekkel.Sőt én kérem el a csúzliját!

hol van itt a "fogyasszherdájszenvedj"?

Eric_Cartman 2009.09.14. 12:59:14

Az volt már, hogy "pocaklakó" ?

staropramen 2009.09.14. 12:59:17

@szily:
Szép egyedül, mondta csurkapista egy MDF kongresszuson.

EMU 2009.09.14. 13:01:26

Szily mesternek sokmindenben igaza van, persze, máshol másként állnak a gyerekhez. Na de másként állnak a másik emberhez is, nem kényszerítik rá a gyereknevelésből vagy annak hiányából adódó kényelmetlenségeket sem. Mert igenis nem vagyok kíváncsi más gyerekének a hisztijére sem étteremben, sem utazáskor, sem a kerékpárút közepén váratlanul, sem moziban, sem soha! Soha! Úgy gondolom, hogy ez nekem választható, jogszerű lehetőségem. De ebből nyilván hajlandó vagyok engedni, de nem úgy, hogy a becses ismeretlen szülő majd eldönti, mikor dolgom ez.

bagolybagoly 2009.09.14. 13:07:06

@ericcartman: ááááááááááááá, manócska már nagyon várja, hogy megszülessen az új pocaklakó

csőr dzsinn ész 2009.09.14. 13:09:10

@májgeriberi:

ha rám halgatsz, azt csinálsz, amit akarsz.

Szanaszét Szolizott Szilikonos Szőke 2009.09.14. 13:13:27

Szilynek ez a nyávogása eléggé idegesítő. Még ha nem adtak volna teszkós zacsit, vagy leszorítanak az útról a Balcsinál, vagy éppen kékszalagversenyen van Tudodki és amúgy is tájvédelmi terület, de hát így... neked bizony agyadra ment a családozás szivem. :D

forrórágógumi 2009.09.14. 13:16:51

És most az komoly hogy a biztiőrt ezért megfenyítették? Hát a tömör akarnék lenni és kedves akkor a jó ká egyik szülőjét a kedves postolónak, hogy így kibaszik valakivel aki a munkáját végezte. Kérem árulja el hol dolgozik, hogy bepanaszolhassam a főnökénél, meglátjuk milyen megértő lesz utánna. Ezt nem hiszem el hogy ilyen országban élünk. A mai világban némelyeknek még mindig nem esik le, hogy bazmeg bármi megtörténhet a putójával és rohadtul vigyáznia kéne rá ha már egyszer megcsinálta. Utánna jaj de menne a sírás rívás, hogy így megúgy kinek a felelőssége, még a híradóban is benne lenne és mutatnák a síró anyát és mindenki őt sajnálná, a biztonsági őr meg a börtönben rohadna. És így, hogy nem történt baj? Fújjolás, mocskolódás, majomnak nevezni valakit aki a MUNKÁJÁT VÉGZI. Nevetséges! Remélem végigolvassa az összes kommentet és elgondolkozik rajta, hogy milyen ember valójában.

Matiz Papa (törölt) 2009.09.14. 13:17:06

Az már volt, hogy a posztoló...?

RoxyTHC 2009.09.14. 13:23:38

Azert csendben megjegyeznem, hogy ha ennyi ember 2 postban is ilyen tomenyen vitatkozik, akkor ez azt jelenti valszeg, hogy igenis valos problemaval allunk szemben amikor ennyi "gyerekellenes" bar en inkabb erzem nevelesi metodus ellenes megnyilvanulassal szembesulunk... Ez valoszinuleg kovetkezik abbol a hozzaallasbol hogy mindent a gyerekekert es minden egyedulallo nem csalados gyerekes allampolgar le van xarva....

Azert ez elegge erdekes nem?

csz0 (törölt) 2009.09.14. 13:24:37

Nem értek én semmit... azért ez a cécó, mert rájuk szólt az őr, hogy a gyerek nem lehet a színpad ötméteres körzetében, és néhány kommentelő felhívta a figyelmet, hogy ez esetleg a saját érdekükben történt? Emiatt kellett gyermekgyűlölőnek kikiáltani az egész magyar nemzetet???

Agybaj nagy baj...

Ebzon 2009.09.14. 13:27:58

@csz0: jah konkrétan azért vitáztunk ,mert nemértünk egyet szily nevelési módszerével ,és ő ezt zokon vette :D:DMert szerintünk ,ha van 1 szabály azt még a gyereknek is bekell tartania ,és neki meg nem sírnia kéne :D

szily 2009.09.14. 13:28:49

Drága Homár-olvasók,

szórakoztató volt a gyerekthread. Vicces volt azt figyelni, hogy a kommentelők túlnyomó többségét mennyire nem izgatja, mi szerepelt az eredeti sztoriban, vagyis hogy miről beszélünk itt egyáltalán. Mivel jó csomó hozzászólónak láthatólag kihívást jelent az egyszerű, magyar nyelvű szöveg megértése, ezennel, búcsúzásként, rögzíteném, hogy nem, nem arról volt szó, hogy a gyerekek másokat zavartak volna, hangoskodtak, és én felháborodtam, hogy a biztonsági őr ezért elküldött minket.

Ha ilyet tesznek, szólok nekik, arréb hívom vagy arrébb viszem őket, mert nem szeretem, ha a gyerekeim másokat idegesítenek, és igyekszem így nevelni őket. Szövegértésre képtelen olvasóink élvezeteseket vízionáltak a túl liberális nevelésről, a mindenen és mindenkin átcsörtető anyukákról és hasonlókról. Kedvencem az a gyerekgyűlölő hozzászóló volt, akit annak a gondolata is felidegesített, hogy gyerekek egy domboldal füvén csúszkálnak. Azon önkontroll nélküli hozzászólók kedvéért, akik egy borfesztivált csak az ocsmány részegség állapotában tudnak elképzelni, és azon hörögnek, hogy minek ilyenre gyereket vinni: a fesztivál délután kettőkor kezdődött minden nap, mi is délután voltunk kint, és ideális gyerekes programról van szó. A kicsiket érdekli a sok stand, a szokatlan ételek, a zene, a mászkálás, maga a várpalota az izgalmas szobrokkal, nem véletlenül voltak gyerekkoncertek is, és állítottak fel játszóház-sátrat. A családos borfesztiválozás kizárólag azt háborítja fel, aki saját maga egy ilyenen öntudatlan részeg lenne délután hatra.

A helyzet, amiről a posztot írtam, pont attól volt magyaros, hogy senki sem zavart senkit, a gyerekek nem voltak hangosabbak, mint bárki felnőtt a környéken, nem másztak fel sehová, nem ugráltak, nem zökkentették ki a zenészeket, egyáltalán nem is kerültek semmiféle interakcióba senkivel, ezt még az őr sem állította. A szörnyű éppen a dolog racionálisan indokolhatatlan szemétsége volt, a "jól érzed magad? Dögölj meg!"-mentalitás. Annyi történt, hogy amikor pár gyerek odamászott a színpad elé, és közelről hallgatta a zenét, az egyenruhás alkalmazott fontosnak érezte, hogy közbelépjen.

Engem a legkevésbé sem érdekel, hogy az őr utasításra cselekedett-e, az ügy szempontjából ennek az égvilágon semmi jelentősége. Az írás arról szólt, hogy milyen elkeserítő, hogy nálunk általában ez a kellemetlen, poroszos tiltogatás az uralkodó attitüd, még egy ilyen, egyébként jó hangulatú családi eseményen is.

Ami a Homár moderálását illeti, egy tökéletes világban persze kellenének moderátorok, a való világban ez a megoldás túl drága lenne. Mi is sokat gondolkodunk a kérdésen, aki régóta olvas minket, az tudja, hogy egyszer például egy évre teljesen kikapcsoltuk a kommentelést. A dolog költség/haszon szempontból tökéletes volt, hiszen az olvasótábor közben növekedett, nekünk meg nem kellett foglalkoznunk a témával. Aztán mégis visszahoztuk a kommentelést, mert egy blog kommentek nélkül semmit sem ér, és elvi alapon is persze azt gondolom, hogy mindenki mondhasson, amit csak akar. A teljesen parttalan, a szubkultúrát remekül elszórakoztató, de a túlnyomó többséget elriasztó csetelgetés miatt azóta is a legvadabb ötletek forognak a Homár szerkesztőségében, már a párhuzamosan létező kétfajta - a lehetőségekhez képest moderált, a témára szorítkozó, illetve teljesen szabad - kommentezés is szóba került. De, és ez fontos!, nem arról van szó, hogy ha nekünk nem tetszenek a kommentek, kitöröljük őket, hanem arról, hogy elvileg nem lenne rossz, ha a kommentek között a felvetett témát lehetne megbeszélni. Ez a thread a gyerekkezelésről engem magánemberként például elszomorít, de abszolúte ontopic, sok minden kiderül belőle, ezért szeretem. Az meg sose zavart, ha a Homár olvasói gyaláztak, inkább doppingol, legalább érzem, hogy foglalkoznak velem.

Zsirparaszt scene/buckalakó tahó/fotelrokker 2009.09.14. 13:30:35

" szily 2009.09.14. 12:37:30
@Zsirparaszt scene/buckalakó tahó/fotelrokker:

Nem is sejted, mennyire örülök, hogy egyedül maradtam. "
Nocsak, mint parasztok vagyunk. Az, hogy én, ok, de hogy mindenki?
Ez már messianizmus...

Pikk Dáma ♠ 2009.09.14. 13:32:14

@csz0:

én úgy olvastam, hogy azért, mert egy gyerekelőadáson egy alacsony, nem emelvényen álló színpad elé merészkedtek a gyerekek, ahol nem volt kiírva, hogy ezt nem lehet, és egy biztonsági őr rájukszólt, anélkül, hogy ezt indokoltnak érzete volna a szülő, és erre majdnem az összes kommentelő azzal jött, hogy ja, hát mér gondolja azt a részeges, beszívott, nota bene liberális szülő, hogy az ő gyerekének mindent szabad...
én így olvastam, de ezzel asszem nem alkotok tömeget:)

Zsirparaszt scene/buckalakó tahó/fotelrokker 2009.09.14. 13:35:46

@szily: Ez a legyegyszerűbb. Mindenki agyatlan, sötét, nem tud olvasni, ellenben én csillogok. Kurva olcsó dolog lesenkiházizni a kommentelőket. Attól függetlenül, hogy vannak közöttük azok.
Ennek a posztnak a kommentjeiben az két gyerekes poszt reakciói keveredtek. Ha te ezt nem érted, a hiba a te vevőkészülékedben van.

Szanaszét Szolizott Szilikonos Szőke 2009.09.14. 13:37:25

@szily: Szily te meg egyet érts meg kérlek, mert úgy látszik te sem olvasol a sorok között. Van egy szabály. Oly mindegy, hogy miért hozták, de van. Senki nem mehet a színpadhoz 5 méternél közelebb. Van oka, ha számodra nem is racionális. Nem azért küldött el az őr, mert hangosak voltak a kölkök. Hanem mert ez a szabály. Az, hogy hogy küldött el, megint más kérdés, csak te tudhatod. De max. ennyi hibája van az őrnek. Megértem, hogy apatigris vagy és nehogy már a te gyerekedre szóljon akárki is, de a szabály az szabály, akár tetszik akár nem. Ennyi, és túl kéne lépni ezen. Lesz új poszt??? Olyan fogyassz-szenvedj-herdáljos?

Ebzon 2009.09.14. 13:38:50

@szily: Hát én is jót szórakoztam :D

csz0 (törölt) 2009.09.14. 13:40:53

@Ebzon: @Pikk Dáma ♠ / bip-bip: a legutóbbi kommentet is elolvasva azt mondom, no comment, sajnos jól értettem :) :(

Szanaszét Szolizott Szilikonos Szőke 2009.09.14. 13:42:52

Abba meg bele sem merek gondolni, hogy a kommentelés megszűntetése hogyan merült föl. Pistike kinyújtotta a nyelvét, azt mondta, hogy beeee, én meg bezárom a homokozót? Ismerek blogot, ahol ha ez nem is, hasonló megtörtént... aki nem akar a homokozóban játszani, nem megy oda. Aki akar, úgyis odamegy, Pistikét továbbra is csúfolni fogja, Pistikének meg ha esze van, a csúfolódót ignorálja. Mér kell mindent felfújni.

Hozzáteszem off, hogy a magyar tényleg az a mindenért méltatlankodó fajta. Amúgy ott voltam én is aznap a várban, és nem láttam dülöngélő részeg felnőtteket, ezt a másik tábornak mondom. A gyerekek meg mindenhol gyerekek, persze csak nevelés kérdése, hogy mennyire. Az őr meg csak a dolgát végezte.

RoxyTHC 2009.09.14. 13:44:30

Kedves Szily!

Ami az alapveto temat illeti, teljesen igazad van, DE! Valoszinuleg ebbol a postbol egy alapveto tarsadalmi problema is felvetul atvitt ertelemben, amirol nem kellene megfeledkezni. Ez nem az alapvet "gyermekutalatbol"adodik, hanem a gyermekkel "rendelkezok" es "nem rendelkezok" egynasra nem odafigyelesebol adodik. Lehet ez is egy olyan dolog amire nem artana odafigyelni...

Szanaszét Szolizott Szilikonos Szőke 2009.09.14. 13:44:42

@Pikk Dáma ♠ / bip-bip: te már nem szédelegsz a mocsárban, angyalom? Régen láttalak.

Pikk Dáma ♠ 2009.09.14. 13:47:55

@Szanaszét Szolizott Szilikonos Szőke:

helló Szöszi!
én azért elég sok olyan színpadot láttam, főleg gyerekelőadásosat, ahol közelebb lehetett menni, mint 5 méter. nem hiszem, hogy ez egy olyan általános szabály lenne, amit mindig, mindenhol, mindenkinek séróból tudnia kell - már ha van ilyen.
én is láttam azt a színpadot, és kurvára nem ez volt a helyzet, szerintem.
te meg nagyon pörögsz különben is, ájjál már le:))

greggrant 2009.09.14. 13:50:59

jujj, na most a PISA-felmérés után megint rossz eredmény született szövegértésből :)

Zsirparaszt scene/buckalakó tahó/fotelrokker 2009.09.14. 13:51:24

Annyi a történet, hogy túl lett hisztizve a történet, és persze az úri közönség rákattant. Ha Szily nem regagál ezzel a poszttal, már rég csend van.
Ez olyan volt, mint amikor Vincze Ottó kiköpött a debreceni közönségbe. Nem mérte fel, hogy utána hiteltelen a méltatlankodása, hogy miért folyik rajta egy vödör nyál.

Ebzon 2009.09.14. 13:53:54

@Zsirparaszt scene/buckalakó tahó/fotelrokker: Dióhéjban,és közben szily is szövegértési problémákkal küzködött :)

Pikk Dáma ♠ 2009.09.14. 13:54:43

@Szanaszét Szolizott Szilikonos Szőke:

ritkán. amikor kedvem van...
biztos elkerültük egymást:(

Tökös Veréb 2009.09.14. 14:01:02

csak elköszönni jöttem! többet nem olvasok homárt! csaó!

dalmada 2009.09.14. 14:04:43

"Engem a legkevésbé sem érdekel, hogy az őr utasításra cselekedett-e, az ügy szempontjából ennek az égvilágon semmi jelentősége. Az írás arról szólt, hogy milyen elkeserítő, hogy nálunk általában ez a kellemetlen, poroszos tiltogatás az uralkodó attitüd, még egy ilyen, egyébként jó hangulatú családi eseményen is. " by szily

Nos, ha nem az őr munkájával van bajod akkor mi a fenéért kellett bemártani?olyannyira hogy lehet majd kirúgják ezért?
Már elnézést, de elég gyenge lelkű lehet az, aki egy biztonsági intézkedés miatt rosszul érzi magát. Az őr a te, és az összes jelenlévő biztonságáért van ott, nem a szórakoztatásodra, sajna el kell fogadni.

farkamatvakarva 2009.09.14. 14:05:47

miért kell a kölköket odaengedni a színpadhoz? 10 év múlva ilyen hozáálással a sziget fesztiválon nemcsak, hogy ki fogják őket dobni a rendezők, hanem: 1.levágják a drágán megvett karszalagjukat 2. úgy elverik őket, hogy meg sem fogod ismerni őket a lila pukliktól.
már fiatalon meg kell nevelni őket a színpad tiszteletére! :D

Tökös Veréb 2009.09.14. 14:07:47

@májgeriberi: @Szanaszét Szolizott Szilikonos Szőke: jaaah kommenteket fogok olvasni :) csak posztokat nem! főleg ha a szily írta! ezt még elfelejtettem mondani!

forrórágógumi 2009.09.14. 14:10:41

Mellesleg örülök, hogy ez a legnagyobb problémája szily-nek, de szerintem keressen vissza a saját blogjában az "aquaworld" címszóra és utánna szerintem akár törölhetné is ezt a két postot az összes kommentel együtt, mert ez a post arconköpése annak. Még mielőtt csuklóból visszakérdezne valaki.... gondolja végig, és ha nem érti akkor IJ.

ergerberger 2009.09.14. 14:14:45

"a magyarokat alapvetően idegesítik a gyerekek, a normális magyar reakció a kisdedekre a türelmetlenség, idegesség, sőt gyakran a nyílt gyűlölet."

Csodálkozol?!

A gyerek kisebbség magának keresi a bajt! Nem dolgoznak, ingyen élnek, a segélyből! Gyakran lopnak is, és állandóan hangoskodnak!

Így nem csoda, hogy a Magyar Embereknek elegük van belőlük!
És jellemző, hogy a kormány szándékosan támogatja a gyerek kisebbség elterjedését és életmódját!!!

májgeriberi 2009.09.14. 14:15:51

emberek vagyunk hibázunk..

ki többet, ki kevesebbet.

bagolybagoly 2009.09.14. 14:19:15

Köszönöm szépen, most már megértettem, hogy akinek nincs gyereke, az inkább ne gondolja magában azt, hogy "ejnye". Mer 5 méter meg valahány méter jellegű korlátozások azok amúgy is kizárólag rájuk vonatkoznak. Csöndben folytatom a sarokbanállást.

zuzzer 2009.09.14. 14:22:43

Postiroval tokéletesen egyetértek, egy ujabb pont a "miért is orulok, hogy nem Mo-n lakom" listàra.

Szanaszét Szolizott Szilikonos Szőke 2009.09.14. 14:25:58

@forrórágógumi: ez már nekem is eszembe jutott, de efelett is átsiklom. Mindenkinek az önnön problémája a legnagyobb.

eznemisénvagyok 2009.09.14. 14:29:23

@szily: írta: "Vicces volt azt figyelni, hogy a kommentelők túlnyomó többségét mennyire nem izgatja, mi szerepelt az eredeti sztoriban, vagyis hogy miről beszélünk itt egyáltalán. Mivel jó csomó hozzászólónak láthatólag kihívást jelent az egyszerű, magyar nyelvű szöveg megértése, "

Fura, hogy csak most tűnt fel...

Talán mától más szemmel nézed a blogodat, és talán mától a felvezető szövegeidben is kevésbé gúnyolod ki, forgatod ki, és veted az oroszlánok elé a hmmm sajátos stílusodban azokat, akik a blogodhoz fordulnak.

Átlagarcú 2009.09.14. 14:33:34

@szily: Nincs okom kételkedni bennetek. Biztos vagyok benne, hogy megtaláljátok a módszert, amivel mérni lehet, hogy mi hoz több kattintást(olvasottságot, nézettséget). A semmiről sem szóló hétvégi post, ami csetelgetésből összehoz 400-500 kommentet, vagy a csúcsidőben belökött 0 kommentes poszt.
Azért a burkolt fenyegetést is értem és tőlem telhetően megpróbálok jól viselkedni(szerkesztőt nem kritizálni).

j311 2009.09.14. 14:33:51

Ha a szülő azt hiszi, hogy neki mindent lehet, mert ott van vele a gyereke, hát akkor elgurul a gyógyszerem és megmutatom, hogy nem.
Félreértés ne essék, amíg a szülő értelmesen viselkedik, addig én is türelmes vagyok.

Ebzon 2009.09.14. 14:42:35

@j311: Te vagy a biztonsági őr ?:)

drhb (törölt) 2009.09.14. 15:00:41

Az a baj itt senkinek sincsen igaza. Nincs igaza azoknak akik leórdítják a villamoson mások gyerekének a fejét hogy maradjanak csendben, és azoknak sem akik meg se próbálják nevelni a gyerekeiket, mert hogy had fejlődjön a személyiségük szabadon.

Mert egyrészt egy gyereket úgy nem lehet megnevelni, hogy 3 évesen már minden esetben jól viselkedjen, pl. sosem hangoskodik a villamoson, másrészt pedig az se normális ha 3 évesen már azt hiszi hogy mindent megtehet és nincsenek korlátok.

drhb (törölt) 2009.09.14. 15:02:04

Mondjuk azért a posztoló se teljesen normális, én sajnálom a gyerekeit. Milyen szülő az aki kisgyerekkel megy alkoholizálni?

Pikk Dáma ♠ 2009.09.14. 15:04:45

@drhb:

de azért olvasni tudsz, ugye?

j311 2009.09.14. 15:05:57

@Ebzon: Még nem, de ha kioperáltatom az agyam, akkor még lehetek. :DDD

Karbel 2009.09.14. 15:05:57

Nem tudom, hogy a kommentelők között hány embernek van gyermeke.
Nem tudom feltűnt-e valaha nekik, hogy a gyerekek általában nem jólnevelten születnek erre a világra. Bizonyos korban pedig az alapvető működésük része a hiszti és a rohangálás. A nevelés része, hogy megtanitjuk nekik, hogy ezzel nem érnek el célt, flelsleges csinálják. Amig azonban ezt nem fogadják el, addig bizony csinálják... Ez korszak nem 3 nap, hanem kb. 2 év. És nem csak otthon kell megtanitani erre, hanem például koncerten, étteremben, stb. És a gyerek a szülőt sem kérdezi meg, hogy van-e éppn kedve a hisztihez. Maximum annyit tehet, hogy megpróbálja megnyugtatni, megmagyarázni a helyzetet és nem engedni, azaz nevelni!!! Az az ember aki ezen kiakad nem érdekel, a gyerekét pedig csak sajnálni tudom.
Egy kedvenc példám, amikor sorba áll az ember a kasszánál a gyerekkel, aki már nem birja tovább hiszti nélkül. Erre a sorban állók pofákat vágnak, de előre nem engednék az embert. Persze nem kell előreengedni mert gyerek, kibirjuk valahogy a hisztivel is, de legalább a saját "szenvedésüket" enyhithetnék vele. Hiszen mint emlitettem a kisgyerek általában gyárilag nem tud 10 percnél tovább elfoglaltság nélkül ülni, és ez nem jólneveltség kérdése.

morrisal_ · www.plafoncsapszeg-gyalu.com 2009.09.14. 15:32:15

Én se szeretem, mikor valaki állandóan a gyerekre hivatkozik, hogy a GYEREK...! A GYEREK...!
DE. Ebben a történetben szó nincs a gyerekkel való takarózásról, a kicsik nem tettek semmi elítélendőt, a szülők pláne nem. Szabadtéri rendezvény volt, ők pedig jól érezték magukat. Nem dobálóztak, nem lökték fel az asztalokat, nem nyomták bele egymás fejét a forró olajba, stb. Erre odamegy egy biztonsági őr, aki.
Erre a Homárt fenntartó Tökéletesek Gyülekezete elkezdi keresztbe lenyelni Szilyt, meg szidni fűt-fát-bokrot, nyakló nélkül. (Anélkül persze, hogy a történet lényegét végigondolták volna.) Szó nem volt tehát arról, hogy az elkényeztetett Szily-gyerekek kibérelték a színpadot, üvöltöztek a mikrofonba, stb. Hollandiában (mindig muszáj ezzel példálozni?) PÉLDÁUL a többi kisgyerek is csatlakozott volna hozzájuk.
Azt meg, hogy a biztonsági őr (aki - feltételezem - egy magasabb-erősebb emberformának nyilván már nem szólt volna), a gyerekeken kiélte a kiélnivalót. Egészségére.

Szily, mit csodálkozol?

flea 2009.09.14. 15:44:23

Szerintem az a baj, hogy ebben a ***** országban (vaze, gyurcsányosodom?) mindenki mindenben csak a rosszat látja.

Jön egy poszt a bunkó pizzafutárról, erre a kommentelő közönség két pártra szakad, az egyik vége-hossza nincs módon sorolja, hogy milyen bunkó pizzafutárok vannak (mintha ide tartozna), a másik meg, hogy milyen bunkó megrendelők (mintha ide tartozna).

Elkezdik a zebraakciós gyerekek a zebraakciójukat, erre a kommentelő közönség két pártra szakad, az egyik bőszen anyázza a köcsög autósokat (mintha stb.), a másik meg a szervezőket, és sorolja a példákat köcsög gyalogosok létezéséről (mintha stb.).

Születik egy poszt arról, hogy valaki paraszt a gyerekekkel, erre az 1. kórus a nemcsaládbarát élményeit, a 2. kórus a neveletlenkölyök- (esetleg neveletlensuhanc-) élményeit sorolja.

B+, itt senkinek nincs egészséges szexuális élete, vagy mitől van az, hogy mindenki az irracionalitás minden határán túl frusztrált?

És juszt is hozzászólok a poszthoz is: szerintem az, hogy:

"Emelt hangon kikérni magunknak, hogy egy hároméves gyerek hangoskodik a villamoson, mikor nekem jogom van csendben utazni, ha az én gyerekem lenne, két pofonnal elhallgattatnám azonnal, na ez az igazi hungarikum, nem a libamáj."

- baromira pontosan az igazságot fogalmazza meg.

És ez tökfüggetlen attól, hogy a gyerek amúgy éppen atyai pofonra érdemes magatartást tanúsít-e. Teccikérteni?

flea 2009.09.14. 15:45:38

@flea: ja, a zebraakcióra érkező visszajelzések között az üde színfolt, aki a köcsög biciklisekkel jön, csak hogy mindenki megkapja a magáét... lol.

/tno+DA= 2009.09.14. 15:53:45

Ide is behányom hátha itt kapok választ a drága posztolótól a hülyeségére:

Egy borkóstoló fesztiválon kevés esély van rá, hogy ne ittasodjak le. Nem aljas módon, de ne mondja nekem senki, hogy azért megy Bórkóstoló fesztiválra mert jó a hangulat de nem akar inni (ok ha vallása, egészségi állapota vagy csak meggyőződése tiltja az más tészta).

Namármost egy Borkóstolón gyereknek lehet műsor de akkorsem oda való.
Tudod más "kultúráltabb" gyereket nem gyűlölő bnyugati országban a felvilágosult és agyonművelt szülő NEM GYEREKKEL megy ilyen rendezvényre. Vltam nem cska magyarországon hasonló fesztiválon. Érdekes módon a pincetúrán nem dajdajozó kisgyerekekkel találkoztam hanem a borra kíváncsi itt ott kapatosabb emberekkel, meg egyes pincéknél zseniális falatokkal.

Tehát ha megindoklod nekem gyereknek mi helye egy ilyen rendezvényen (az hogy szervező gondolt rájuk azt mutatja hogy ugyanolyan idióta mint aki gyereket visz ki ilyen helyre), akkor megkövetlek és sünt dugok a valagamba.

LyukasBogrács 2009.09.14. 15:54:20

@csőr dzsinn ész:
Eloszor is, senki nem mondta, hogy kulfoldon minden jobb.
Masodszor, en nem tehetek arrol, hogy nyugaton, tavol-keleten kevesebb tahoval hozott ossze a sors.
Viszont nem egyszer es nem ketszer fordult elo, hogy a magyar kollegak minosithetetlen viselkedese miatt kellett nekem bocsanatot kerni a kulfoldi partnereknel. Kimostam oket azzal, hogy szerencsetlen sorsu gyerekek, akiknek nem tanitottak meg dolgokat. Ami persze egy ordas nagy hazugsag, de igy legalabb bekesseg volt.

viragimado 2009.09.14. 16:20:26

Homár! Sajnos igazad van!! Ebben az országban, amit sajnos jórészben tahók laknak, nem szeretik a gyerekeket, az időseket, nem szeretik a tisztaságot, a rendet, stb., stb..Semmit, ami az ő kis nyugalmukat érinti!
Csak nézz körül, még csodálkozol? Kosz, tahóság, viselkedni nem tudás, alkalmazkodni képtelenség, türelem - emberség hiánya, és még sorolhatnám! Ezt látni, ezt tanítják a gyerekeiknek!! Örülök, hogy az egyik gyerekem már elment ebből az országból!

viragimado 2009.09.14. 16:24:27

@/tno+DA=: tudod, akinek gyereke van, akrat és szereti, az a gyerekeivel szeret programot csinálni. Normális ember nem berúgni megy ilyen helyre (azért is lett komolyan fizetős, mert az elsőnél egy csomó seggrészeg embert lehetett látni), így hát nyugodtan viheti a gyerekét is. Engem sem értettek, miért vittem 3 gyereket (a negyedik még nagyon kicsi volt) Dali kiállításra. Szerintük nem értik. Valóban, de lehetett velük beszélni róla, volt véleményük, kérdésük. A borról is lehet nekik a szintjükhöz mérten információt adni. Csak akarni kell!

ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.09.14. 16:30:48

@szily: Az a baj hogy egy ilyen biztonsági őrös valami nem meglepő mostanában, biztos azért beszéltek (tünk) mindenfelé mindenről :D

Ebzon 2009.09.14. 16:31:07

Ja jegyezzük meg akkor azt is ,hogy a magyar szülők többségének még csak közük sincs a gyerekneveléshez,azok csak úgy nőnek ,mint a gomba.Mellesleg visszaértünk megint oda ,hogy itt utálják a gyerekeket ,ez 1 baromi nagy csúsztatás,a szülőket utáljuk akinek gyökér gyereke van :)

viragimado 2009.09.14. 16:31:45

Természetes tisztelet a kivételeknek! :-)))

ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.09.14. 16:31:59

@viragimado: Nem értik (pl. kiállítás), de valahol belül megmarad az élmény, és lehet hogy később lesz affinitásuk a művészethez...
...nem csak a tahósághoz...

viragimado 2009.09.14. 16:34:36

@Ebzon: sajnos nem ilyen egyszerű a helyzet. A mai szülők valóban nem szeretnek nevelni, nincs hozzá türelmük, de sok ember van akinek a normális gyerekhez sincs türelme, se a magáéhoz, se a máséhoz. Egy 6 évesre már rászólok, hogy csöndesebben legyen, de egy félvées örül a hangjának, visít, kiabál, és nem rosszaságból teszi. Tahó emebr(?)társunk őt is úgy kezeli, mintha a 6 éves ordítana direkt.

viragimado 2009.09.14. 16:35:50

@ColT: pontosan! :-)) Nem lehet elég korán kezdeni, hogy szélesítsük a látókörüket!

farkamatvakarva 2009.09.14. 16:45:21

nem utáljuk a gyerekeket, sztem senki sem az itt kommentelők közül, de akkor sem valók ilyen helyekre, ha tud már viselkedni akkor esetleg, de borfesztiválra gyereket vinni?
a következő beírás remélem az lesz, hogy az erotika kiállításon lezavarták a kisgyereket a színpadról, miután a mellek láttán megszomjazott :D

viragimado 2009.09.14. 16:47:25

@farkamatvakarva: ezek szerint nem volt a borfesztiválon! Napközben, főleg hétvégén gyerekprogramok is vannak.

facsipesz 2009.09.14. 16:52:59

@szily: Ne haragudj, de azért remélem, hogy te legalább olvasod a Homárt! Ha igen, tudhatnád, hogy a posztolót nagyon elkapják előbb vagy utóbb a mélyen tisztelt kommentelők:))

Ezt a gyerektáncolós részt istentelenül-hihetetlenül részletesen kellett volna kifejtened a levegő páratartalmára, a biztonsági őr cipőméretére és a HUF/EUR árfolyamra különösen figyelve, hisz ez FONTOS!

Enélkül a rosszindulatú gyermektelen okoskodók fantáziájuk és élettapasztalatuknak megfelelően pont el tudták képzelni, ahogy "azok a koszos büdös kölkek odamentek, ahová tilos, idegesítettek mindenkit, mert neveletlen kis köcsögök, az ultraudvarias jómunkásember meg megmondta, hogy mi szabad, ha már a kedves apuka ezt nem tudja".

Ezt a verziót olyan egyszerű megindokolni, de akinek gyereke van, tudja, mi a pálya.

Na mindenki oszolj, nem itt ütni a posztert, hanem rohanni gyereket csinálni, aztán megfuttatni a borfeszkón:)

Ebzon 2009.09.14. 17:21:26

Ez a duplablog már napiszarért kiált :D

UTakeMe 2009.09.14. 17:45:11

Ezt most komolyan két posztban kellett elsiránkozni? Gondolom két hároméves gyerek hallásának nem tesz jót ha fülüket a hangszóróhpz nyomva hallhatják a zenét. Örülj neki, hogy valaki helyetted is figyelt a gyerekre.

viragimado 2009.09.14. 17:58:14

@UTakeMe: ismét egy okoskodó! Szánalmas!

Ebzon 2009.09.14. 18:00:27

@viragimado: Ez az egész téma szánalmas ,veled és velem együtt.Mit akarsz :D:D

viragimado 2009.09.14. 18:07:36

A téma nem szánalmas, mi lehet hogy azok vagyunk! :-))
Sajnos nagyon is rávilágít a mai emberekre, a tolerancia hiányára.

idelle · http://egymondatban.blog.hu/ 2009.09.14. 18:13:31

@szily: nem jó, nagyon nem jó, amikor egy újságíró megsértődik az olvasóira és minősíti őket.
még egy szily-féle médiaszaksegédmunkástól is ótvar.

csak szólok, hogy az index-Elefántcsonttornyon kívül is van élet. miket beszélek, az az Élet. ha nem jó neked, ne írjál. ha nagyon nem jó, vannak kulturáltabb országok, tőlünk nyugatabbra.

CSAK NE HISZTIZZ, KÉRLEK!!!

Ebzon 2009.09.14. 18:17:43

Hát,de ne mondd nekem ,hogy nem szánalmas a post.Szimpla rinyálás,és nem a post világított a problámára ,hanem a kommentek amik az elöző postban kezdődtek.A konkrét példa ami alapján gyerek ellenes már a rendezvény is ,azaz hogy egy biztonsági nem úgy visselkedett,ahogy a postolo szerint kell ,de csak a munkályát végezte(mint mondom stílusról nemtudunk semmit).Vagy már maga az elv zavarta ,hogy nem lehet oda menni.

Jollipukki Bácsi 2009.09.14. 18:19:26

szily 2009.09.14. 13:28:49
Szily, a kétszáznyolcvanakárhány eddigi kommentből kétszáz azt ugatta, hogy kibaszottul nincs igazad, és örülj neki hogy a gyerekedet védte az őr azzal, hogy nem engdte a színpad közelébe.
De neked ez mit sem számít, csak hajtod a magad sértődött hülyeségét.
Komolytalan ember vagy.
Azt nem írom, hogy komolytalan újságíró, mert ez megalázó lenne az igazi újságírókra

Ebzon 2009.09.14. 18:21:12

Erre kibukik,hogy Magyarország gyerekellenes, és csinál ugyanannak a témának még 1 postot ,hogy ott hátha agyon dícsérik,és néhányan be is kapták a horgot.Mi vagyunk a gyerekgyűlölők ,de ő az aki kibukik azon ,hogy megmondják hova nemszabad menni és elrontja vele a napját.

UTakeMe 2009.09.14. 18:27:19

virágimádó: Ne becézgess, neked csak szimplán OKOS. :)

oncogito 2009.09.14. 18:34:38

Drága szülő!
Nem gyerekellenességről van szó, hanem arról, hogy egy kicsi gyerek nem borkóstoló helyre való.
Ha kicsi gyerekkel megy a szülő, akkor olyan helyre menjen, ami neki való.
Ez jótanács és nem gyerekellenes megnyilvánulás.
Egy tapasztalt szülő, akinek rendes és nem alkoholfüggő gyereket sikerült felnevelnie.

viragimado 2009.09.14. 18:35:37

@UTakeMe: OKOS akkor lennél, ha olvastál volna. Láttál olyan rész, ahol a gyerekek a nem ottlévő hangszórókra tapasztják a fülüket? Te sem voltál még kint? Nincsenek lent hangszórók, mivel készülve az esetleges időjárási anomáliákra, fent helyezik el a hangszórókat, hogy lefedhetőek legyenek, ha esni kezd. :-))

viragimado 2009.09.14. 18:37:06

@oncogito: én is rendes, és nem alkoholfüggő gyerekeket neveltem fel, de voltunk mi is kint velük!

oncogito 2009.09.14. 18:38:38

@szily:
A gyerek valóban senkit nem zavar -- a felelős felnőttet zavarja, hogy gyerek van borkóstolón, ahol semmi helye nincs.
Egy gyereket nem csak akkor kell elküldeni, ha zavar (gondolom magadból indulsz ki!) hanem akkor is, ha nem neki való helyen van!

Der Beste 2009.09.14. 18:42:38

@farkamatvakarva: Voltál te már a balatonfüredi borfesztiválon?
Szerinted mi rossz van abban, ha én megiszom 2-3 deci bort,bámulom a Balatont,a gyerek meg a hattyúkat nézegeti????

Ebzon 2009.09.14. 18:45:23

Egyébként ,bárki menjen be 1 álltalános iskolába ,én amikor legutóbb mentem tanárlátogatásra(nem most volt az se) vámpénzt akart szedni tőlem ,egy kb 10 éves kölök...és tette ezt teljesen komolyan,szóval ennyit a nevelésről ,és minden gyerek hasonló volt,pedig nem volt az 1 alacsony színvonalú suli.De már mikor odajártam alattunk 2-3 évvel már degeneráltak jártak (és nem a korkülönbség miatt).Látszik a sok tvzős internetezős gyerek ,csak csúszik a leejtőn.

viragimado 2009.09.14. 18:47:59

@oncogito: nem a felelős felnőttet zavarja, hanem azt, aki nem bír úgy szórakozni, hogy ott a gyereke is. Akinek gyereke van, az jó esetben szeret velük lenni, és nem passzolja le őket mindenféle indokkal, hogy magában lehessen.

Ebzon 2009.09.14. 18:48:00

Vagy teljesen mindegy elég egy tanárt megkérdezni ,van pár ismerősöm és mesélnek hajmeresztő dolgokat.Én imádom a gyerekeket ,mert pl unokaöcsémnél nincs jobb fej,de a mai gyerekek többség annyira ellenszenves ,hogy rosssz belegondolni

Ebzon 2009.09.14. 18:52:28

Meg akkor ,ha már itt tartunk ,szerintem semmit nem változott a gyerekekhez való hozzáállás az országban itt 20 év alatt,egyszerűen a gyerekek visselkedése változott meg,és sztem ezt senki nemvonhatja kétségbe.

viragimado 2009.09.14. 18:52:39

@Ebzon: sajnos ebben is sok igazság van, de ez meg a mi, felnőttek felelőssége, hibája!

Ebzon 2009.09.14. 19:06:27

@viragimado: Hát szerintem itt sokan ezt akarták leírni ,és ezért is írtam ,hogy a többségben lévő szülök ,mind a szarjuk le mivan a gyerekkel amíg egyben van mentalitást tükrözik.Meg nem azt mondom ,hogy verni kell a gyereket ,de ma már a nevelőcélzatú fülest se ad az apuka ,mert az maradi,meg hát valjuk be az is egy feladat amit elkéne végezni...(az meg túl sok erőfeszítést igényel)És ez sablon ,ma a legtöbb gyerek így nő föl MAgyarországon.

oncogito 2009.09.14. 19:07:34

@viragimado:
Akinek kicsi gyereke van és nem akarja lepasszolni (én sem tettem) az hozzon annyi áldozatot, hogy ne menjen olyan helyre, ahova kicsi gyerek nem való.
Előbbre való ugyanis a gyerek, mint a szórakozás.

Ebzon 2009.09.14. 19:14:05

Engem mondjuk egyszer se vertek meg ,még fülest se kaptam,a bátyám volt az aki kapott néha 1et,de annak ellenére hogy nem kaptam soha még egy pofont se ,simán kiosztanék egyet a saját gyerekemnek ,ha megérdemli(szívem szerint adnék más gyerekének is ,de ugye azért én megyek börtönbe)Valaki írta ,hogy mindenkinek joga úgy nevelni a gyerekét ,ahogy akarja ,hát sztem ez *****ra nem igaz.Szerintem amikor tényleg alapvető normákat se tud megtanítani a gyerekének mint ahogy írták:
1.)tömegközlekedésen nem üvöltözünk
2.)a lépcsőházba nem rohangáunk fel-alá visítozva(és ez nem egyszeri eset itt nálunk ,folyamatosan csinálja a kislány nap ,mint nap.De ugye ,ha odaszolnék rögtön én vagyok a köcsög)
szóval ezek tényleg annyira tök alap dolgok ,és fura ,hogy én feltudtam ezeket fogni ,már 5-6 éves agyal is.A gyerekek nem hülyék ,max a szülők teszik azzá

májgeriberi 2009.09.14. 19:23:45

csak, hogy vmi értelmes is legyen az utolsó 4 kommentben :)

Ebzon 2009.09.14. 19:25:04

(és ez nem egyszeri eset itt nálunk ,folyamatosan csinálja a kislány nap ,mint nap.De ugye ,ha odaszolnék rögtön én vagyok a köcsög)

alatta kimaradt 1 bekezdés:

Aki ezeket se tudja megtanítani a gyerekének az ne is menjen szülőnek,

Ebzon 2009.09.14. 19:28:58

@májgeriberi: persze :D:D kezdő szülőknek készült :D

sertésmájkrém 2009.09.14. 19:32:59

@Ebzon: Térj vissza ha lesz végre gyereked, elméletben már király vagy.
Addig meg kuss.

Ebzon 2009.09.14. 19:33:20

Na megyek és kultúráltan ,felelőségteljesen becsípek

Ebzon 2009.09.14. 19:35:44

@sertésmájkrém: Jaj egy gyerekes marhamájkrém akarja megmondni mit csináljak.Nem a fiad vagyok barátom ,annak mondd meg mitcsináljon ,majd ha nem gyökerekkel lesznek teli az iskolák visszatérhetsz ,addig kuss. Ugyanis nyílván a te gyereked is húzza lefelé az országos átlagot.

oncogito 2009.09.14. 19:35:54

@sertésmájkrém:
Te így beszélsz a gyerekeddel?

avatartalan 2009.09.14. 19:44:21

hánemtom wazze végigolvastam,és kicsit mindkét állásponttal egyetértek...de lehet bennem van a hiba

oncogito 2009.09.14. 19:44:44

@Ebzon:
Hogy te húzod lefelé, az bizonyos, az itteni megnyilvánulásod legalábbis nagyon kulturálatlan.

Ebzon 2009.09.14. 19:47:54

@oncogito: Jha nyílván prosztó vagyok,főleg miután lekussoltatnak ,de igazad lehet.Végig anyáztam a kommenteket.Válalom ,hogy műveletlen tuskó vagyok ,Magyarország termék matrica van rajtam.

Ebzon 2009.09.14. 19:49:44

Jah meg egy intelinside is ,de az csak úgy mellékesen.

Ebzon 2009.09.14. 19:57:45

@sertésmájkrém: Jah egyébként tipikus példája annak ,hogy mert gyereke van azt hiszi tudja is hogy kell nevelni egy gyereket,de akkor megkérdezem miért tart ott a mostani fiatalság ,ahol ?Évről-évre rosszabb tanulmányi eredmények ,a gyerekek közül sokan 14 évesen hullára isszák magukat(különben is a 10 millió alkoholista országa vagyunk,azt viszik borfesztre a gyereket) ugyan ilyen idősen füveznek.Azt persze sertés is azt hiszi ,hogy az ő gyereke nem csinál ilyesmiket,vagy pont azért lett ideges mert tud róla.

anarch 2009.09.14. 20:06:11

Jelenleg Svédországban az édespici gyermekek nagy únalmukban azzal foglalkoznak, hogy zárt térben autókat gyújtanak fel. (Ezt ugye nehezebb oltani és gyorsabban terjed). Pl. csak a tegnapi nap folyamán 35-t. Hát nem tündibündik?

Pár link az elmúlt két hónapból:
www.gp.se/gp/jsp/Crosslink.jsp?d=113&a=514596
www.gp.se/gp/jsp/Crosslink.jsp?d=113&a=508082&ref=rss
www.sr.se/Goteborg/nyheter/artikel.asp?artikel=3063611
www.gp.se/gp/jsp/Crosslink.jsp?d=113&a=517118&ref=rss
stb.

zuzzer 2009.09.14. 20:12:05

Most eccerű leszek és parajkodom egy kicsit: Ti mekkora egy sötét tunya tömeg vagytok, sőt, vazze...
Amiket írtok gondolom úgy nevelitek az agyatlan gyerekeiteket bele a világba. Bár borfesztiválra nem hordjátok őket, de molotov koktélt azt tudnak keverni... áhhhhhh

Ebzon 2009.09.14. 20:12:20

Az is milyen ,hogy már mindegyiknél kamerás mobil van ,mert az a menő.Megértem ,hogy mobilt vesznek neki,mert nyílván elakarják érni stb ,de vesznek egy 70000ftos mobilt ,hogy utána azért verjék el a szerncsétlent,aztán még fel is vegyék a saját mobiljával ,ahogy épp ütik.Meg aztán azt is fölveszik ,hogy veri meg a tanárt a 15-14 éves diák.Hát ilyen hol volt 20-30 éve ?Még te kaptál ,ha megmertél szólalni.Ma meg szerencsétlen tanár nem mer kijönni a szobályából ,mert semmi eszköze nincs ,hogy megfékezze őket.

Ebzon 2009.09.14. 20:14:44

De ti mind klassz szülők vagytok ....(tisztelet a kívételnek)

Megdobbent 2009.09.14. 20:49:47

@Szily: hu ezt nagyon benezted, kicsit emlekeztet egy valassi kozosseg paranoiajara (ld. Annie Hall teniszezos jelenet). Mindenki azt magyarazza, mondja, orditja neked, hogy a gyerkeid vedelmeben van ez igy. Irja egy szulo, hogy a gyereke 1 hetig nem hallott egy ilyen buli utan, mas irja, hogy agyonlapitotta majdnem a kolykot a felborulo szerelveny, mas irja, hogy nem oke a foldon hevero betapok kozott kusznia a gyereknek.

Erre te kovetkezteted azonnal es eleseszuen, hogy mindenki ruhelli a gyerekeket. Nah, hat lofaszt.

A hibas a sztoriban te vagy.

Nem vita, nem hiszti kerdese. Engeded a gyereket foldonkuszva bomolni, ami rendben is lenne egy jatszoteren. Jon egy ember, akit azert fizetnek, hogy vigyazzon az ilyesmire, elvegzi a munkajat.

Te hazaersz a kis egyhazi iskoladdal, persze a hazuton mar hergeled a tobbi szulot is, hogy na csak figyeljetek bazdmeg, en vagyok valaki, ez ott fog diszelegni a homaron mar hajnalban, meglatjatok!!!!

Aztan nicsak, rabasztal.

Az elet ilyen.

Reakcio: megirod kulon posztban a benezesed.

Ajjajjajj.

facsipesz 2009.09.14. 21:42:45

Óhe, kezd itt elszabadulni a "gyerek a borfeszkóra nemvaló, minek viszedodaköcsög" álláspont.

Azon gondolkozott valaki, hogy ennek fényében ki volt az, és milyen célból, aki gyerekkoncerteket meg programokat csinált egy ilyen fesztiválra?

Talán nem kéne már kizárni a gyerekes szülőket, ha a kölkükkel akarnak szórakozni, és itt most nem a csatakrészegség a végcél, szerintem senki nem halt még bele 3-4deka borba, és lehet, hogy megiszik ennyit egy egészséges vasárnapi ebédhez.

A korlátoltság meg az anonim csípőből anyázás kicsit már bosszantó, mert a posztoló itt nem feltétlenül olyan síkegyszerű, mint pl. a "vírusos bölcsészbringa".
Ha valaki élőszóval, arccal, névvel állna ki, rögtön tudna értelmesen is okoskodni, de ez az arrogáns befeszülés mérsékelten szimpatikus.

Ebzon 2009.09.14. 21:45:27

@facsipesz: De tudjuk ,a borlovagok szervezték ,hogy a gyerek már most szeressen az alkohol közt rohangálni ,egyszerű rászoktatás :)

facsipesz 2009.09.14. 21:47:33

Az én gyerekem a Hajógyárin négykézláb mászkált a gyerekkoncerten 10cm-re a színpadtól. Másik harminc kortársával egyetemben.

És nem hajtották el őket.

Mostakkor?

facsipesz 2009.09.14. 21:49:55

@Ebzon: Rendben, vágom, a beetetést nem lehet elég korán elkezdeni:)

A borlobbi rátette a kezét a gyerekeinkre, vége a magyarnak:)

Ebzon 2009.09.14. 21:50:02

@facsipesz: huh te már a sokadik vagy aki ezzel jön.És ha ott volt 1 szabály ,hogy 5 m-re nem szabad lenni a színpadtól ,akkor ezt miért kell megkérdőjelezni?Lehet épp helikopter akart leszállni ,vagy bármi ,igazából senkinek semmi köze hozzá ,nemszabad és kész ,azért felnőtt fejjel ezt ne legyen már ilyen nehéz megérteni.

Ebzon 2009.09.14. 21:51:08

@facsipesz: Hát egyébként lehet viccesre vesszük ezt a gyerek alkohol témát,pedig valós probléma

Ebzon 2009.09.14. 21:57:19

Vki azt is leírta ,hogy az a szervező is gyökér aki borfesztre gyerek programot szervez ,és vhol neki is igaza van,miért kell a gyereknek már 3 évesen "ittas" emberek között játszania.Postolonk leírta ,hogy négykézlább mászkáltak a macsakköven.Na most egy négykézlábon mászkáló gyerkőcben még a józan ember is eltud esni ,vagy rá.

Der Beste 2009.09.14. 22:39:37

@Ebzon: Te ne vidd ki soha a gyerekedet az utcára, mert bármikor, akár fényes nappal is szembejöhet egy részeg a járdán, s ez a gyerek egész életére kihathat!

Vagy nem voltál soha borfeszten, vagy részegen voltál, s azt hiszed, mindenki berúgni megy ki, mint te.

Ebzon 2009.09.14. 22:44:32

@Der Beste: Jah ,vagy fél Magyarország alkoholista ,vagy te nem jártál még az utcán soha.

turorudi · http://check.blog.hu 2009.09.14. 23:00:34

Bazmeg, bennem ugyanez fogalmazódik meg napról napra!
Olyan házba költöztünk, ahol van egy minimális játszótér. Van mellette 7000m2 park. De a kutyások a homokozóba szaratják a kutyát. Mondom, ez így nem kóser, aztán ebből volt már ordibálás, verekedés, és a hároméves gyereknek szólogatás, hogy amíg a kutya ott szarik, addig ne menjen oda (ezt a kutya tulaja mondta a gyereknek). Most meg van egy harmadik, újszülött gyerkőc, pár napos, éppen csak kivisszük, mire nekiállnak az anyukájának, hogy ne terrorizálja a kutyatartókat, meghogy a csecsemő keltette gyerekzsivaly sokkal zavaróbb, mint a kutyaszar. Hát bazmeg, hol a geciben élünk? És ez tényleg csak a kutya vs. játszótér kérdés, a tömegközlekedés, a bevásárlás, vagy egyszerűen csak az, hogy a gyereket is tekintsük már embernek, még szóba sem került. Merugye mindenki azt felejti el, hogy a gyerek, azért mert gyerek, az ugyanolyan ember, mint az, akit éppen idegesít. Szóval én nagyon faszletépő hangulatban vagyok egyfolytában, ami a gyerekgyűlölőkre nézve nagy baj, mert ehhez 140 kg is társul.

Ebzon 2009.09.14. 23:10:08

@turorudi: Na hallod ,ennek köze nincs a gyerek gyűlöletnek,ez szimpla taplóság ,a legaljább ami létezik.És már megbeszéltük azt is ,hogy itt nem gyerek gyűlölők vannak.Ezt csak a post író írta,hogy csúsztatva mentse magát.

Ebzon 2009.09.14. 23:13:53

Az milyen ,hogy odaszaratja a kutyáját,ahol a gyerek játszik?Még,ha ki is szedné az se javítana a helyzeten,de az is biztos ,hogy rendőrt hívnék ,vagy tuti nem vinném le a gyereket.Sőt ameddig nem cserélik a homokot tuit nem.

Eastbay1 2009.09.14. 23:32:07

Szerintem egyszerűbb lenne, ha komment helyett a gyerekszeretők beírnának egy egyest (azaz 1est), a gyerekgyűlölők meg egy nullást (azaz 0-st). Ezzel az összevissza kommentelgetéssel qrvára megnehezítitek ám Szily dolgát. Így meg egyszerűen a nullásokat kitiltja, az egyeseknek meg küld egy meghívót a következő játszótéri borozós chilloutra (fellép Harcsa Vera).

McKelek 2009.09.15. 08:46:01

biztos terroristanövendékek voltak

RoxyTHC 2009.09.15. 08:56:44

@turorudi: Ennek en nagyon orulok, mert ha egy szulo nem kepes nevelni a gyereket es a gyereke idiota lesz, vagy egy kutyas osszeszaratja a kutyajaval a parkot es nem szedi ossze utana, akkor miattam lehet 240kg is az ember, en a 100 kg mal belemorzsolom a fogait a tenyerebe... Ember ide vagy oda!

Coholol 2009.09.15. 10:05:39

szerintem meg aki a gyerekét úgy hívja hogy A kisded vagy A bébi vagy egyszerűen csak A kicsi azt kéne megkötözni egy magas sziklához keselyűkkel

az ilyenből lesz az utcán gyereke után kiabáló "dzsooooordzs gyere vissza... máááájkőőőől hova mész? bobbi ne nyúlj bele!"

forrórágógumi 2009.09.15. 11:26:49

@turorudi: hát abban igazad van hogy a játszóteret ne szarja már össze a kutya, mert ez pofátlanság, ráadásul visszaszólni azért mert valaki szóváteszi az meg egyenesen vérlázító.
Abban viszont ellenkeznék, hogy a kontrollálatlan gyereküvöltéstől én is faszletépő hangulatba kerülök. Otthon nem lehet normálisan pihenni munka után, mert minden oldalról fasz gyerekek fasz szülő párosítással vannak és ordítanak mint a fábaszorult féreg. És nyáron kiülni lehetetlenség mert folyamatos nyekergés üvöltés. Nekem ne mondja senki bazmeg hogy egy gyerek mindenképpen ilyen ebben a korban, mert még a kutya is nevelhető csessze meg ami (elvileg) alattunk van a ranglétrán. Én is csatlakoznék ahhoz, hogy nem gyerekgyűlölet, hanem a felnőtt ész és tásadalmi alkalmazkodás komplett hiánya az ami felbassza az ember agyát.

Banonym 2009.09.15. 11:38:16

Kedves Szily!

Csak hogy árnyaljam a képet:

Én a Duna felőli oldalon mint fellépő zenész voltam jelen, vasárnap este.
A biztonságiakkal mi is megküzdöttünk, de nem voltak igazán trollok, a végén még kisebb anyázás után segítettek is utat törni, ami abban a tömegben a cimbalom méreteit tekintve üdvös volt.

A Duna felőli színpad kordonnal el volt kerítve, mögé csak fellépők mehettek be, ezt az őrök nagyon szigorúan be is tartatták.
Emellett amíg játszottunk, 4-5 gyerek rendszeresen azzal szórakozott, hogy bebújt a rács mögé, ott szaladgált, majd amikor a biztonsági őr rájuk szólt, kimentek.
Igen, zavaró volt abban a zajban is a futkosás (nagyjából mögöttem, de még a perifériás látásom szélén ott, ahol nincsenek emberek rendre mozgás van), és egyáltalán nem értem, hogy harmadszor hogy kerültek oda?
Nem volt elég kétszer rájuk szólni?
Egyébként sehol máshol nem idegesítene a dolog, az alapfelvetéssel miszerint "mi az, hogy gyerek nem mehet a színpadhoz méternél közelebb" teljesen egyetértek, de pl. ha két napja ezzel küzdenek, elképzelhető hogy kevésbé toleránsak a te gyerekeiddel szemben is, Szily, akik nem csináltak semmit...

Ebzon 2009.09.15. 12:14:54

Sajnosz szily bácsi már nemfog se bocsánatot kérni ,hogy legyerekgyűlölőzött mindenkit ,azt se fogja beismerni ,hogy tévedett,csak gyártanak gyorsan még pár postot ,hogy eltűnjön a színről ez :D

Ebzon 2009.09.15. 12:18:23

Nekem egyébként az tetszett a legjobban ,hogy kitalálta magától ,hogy kit mi idegesít.

turorudi · http://check.blog.hu 2009.09.15. 12:26:26

@forrórágógumi: Szóval te el tudnád mondani egy 3 hetes csecsemőnek, hogy a nyekergés illetlen dolog a pihenni vágyó proletárral szemben? És a gyerek nyáron meg kussoljon benn a szobában, hogy még véletlenül se zavarja meg a szent napozás áhítatát? Te ilyen gyerek voltál?

facsipesz 2009.09.15. 13:00:24

@Bbt: "ha két napja ezzel küzdenek, elképzelhető hogy kevésbé toleránsak a te gyerekeiddel szemben is"

KORDON?....

facsipesz 2009.09.15. 13:04:47

@forrórágógumi: "hát abban igazad van hogy a játszóteret ne szarja már össze a kutya, mert ez pofátlanság"

Tegyük hozzá, hogy ma Magyarországon évente nem egy gyerek _vakul_ meg a homokozóba szaró kutyák ürüléke miatt. Ezért ez túlmutat egy szimpla taplóságon.

Úgyhogy én nem kicsit vagyok pipa, amikor ilyet látok, nálam ez a zérótolerancia, volt már belőle balhé, de itt aztán kurvára nem a kutyás köcsögnek volt igaza. Tudta is..

EGyébként nálunk tényleg valamiféle gáz van a gyerekes témákkal kapcsolatban: tegye fel a kezét, aki valaha látott már kismamát felküzdeni a babakocsit a buszra úgy, hogy senkinek nem jutott eszébe segíteni neki. Pl. De ez csak egy.

forrórágógumi 2009.09.15. 13:38:13

@turorudi: Jó bocs, nem a 3 hetes gyerekről beszélek, mert azt evidens hogy nem lehet neveléssel lecsitítani. Én speciel a már beszélni és értelmes önálló gondolatokra is képes gyerekről beszélek, aki esetleg fel is fogja már amit a szülei mondanak, ha akarja, meg épp tiszteli a szüleit. Ha nem, akkor annak egyedül a szülei az oka.
Úgyhogy nem, ne rohadjon meg a szobában nyáron viszont láttam én már például békésen fürdőző gyereket strandon, meg akik normálisan normális hangon játszottak egymással. Ezzel szemben a farkasüvöltés, bömbölés, és idegbeteg játékcsapkodás bemixelve a szülők leszaromságával, vagy egy "hagyd abba" odaböffentésével már szintén a pofátlanság kategóriája, amit néha kompenzálnék szívesen egy vasárnap hajnali, illetve esti láncfűrészezéssel az ablaka alatt. Jaaaaa az más? Hogyne. Neki joga volt gyereket csinálni, nekem meg jogom van a saját portámon nyugodtan lenni. De ez igaz bármely köztérre. A lényeg annyi hogy tiszteletben kell tartani a másikat is és akkor én is tiszteletben fogom tartani őt a gyerekével együtt, mert kultúrember vagyok... ha hagyják. PONT.

Ebzon 2009.09.15. 13:50:58

@forrórágógumi: Pontosan ezaz ,a normális gyerek nem csapkodik meg üvöltözik mint állat,ha már abban a korban van.De nálunk simán elhaladnak 8 éve kort is ,és még mindíg ezt nyomatják.Egyik ismerősömnek is ilyen kishuga volt ,még 10 évesen is sírt a játéküzlet elött..no comment

forrórágógumi 2009.09.15. 13:53:14

@facsipesz: ha már szeretsz idézgetni:
"Emellett amíg játszottunk, 4-5 gyerek rendszeresen azzal szórakozott, hogy bebújt a rács mögé..."
Magyarul kordon rács mögé.... keresed a fogást az embereken, teljesen feleslegesen.

Hoppázó Beléndek 2009.09.15. 14:07:30

na van már eredmény? ki a hülye? Szilybá vagy az összes kommentelő?

moli 2009.09.15. 15:10:19

@EMU: """Mert igenis nem vagyok kíváncsi más gyerekének a hisztijére sem étteremben, sem utazáskor, sem a kerékpárút közepén váratlanul, sem moziban, sem soha!"""

na, latod, ez a baj, hogy en meg a SAJAT gyerekem hisztijere sem vagyok kivancsi!

pont ez a baj, hogy mindenki csak a masikat korlatozna, onmaganak mindent szabad.

turorudi · http://check.blog.hu 2009.09.15. 15:22:01

@forrórágógumi: Jó, de itt tényleg olyanok magyaráznak gyereknevelés ügyben, akiknek nincs gyerekük. Légyszíves fogadd el, hogy a gyereknevelés nem felvázolható egyetlen kommentben! Hiába magyarázod tehát, hogy a szülők tiszteletének egyenes következménye az, hogy téged hagynak nyugodtan a gyerekek, de ez nem így van.
Megjegyzem, engem szülőként tisztelnek a gyerekeim, viszont korántsem szeretném, hogy pl. csendben játsszanak.
Sajnos itt valóban arról van szó, amiről a poszt szól: sokan nem veszik tudomásul, hogy a gyerek is ember, ugyanúgy joga van élni, használni a tereket, hangot kiadni, stb., mint neked. Számomra elég világosan látszik, hogy azért a gyerekeknek szólnak a nyugalmukban megzavart emberek, mert a szülőknek nem mernek, ugyanis a szülő elhajtaná a francba a nyugodt napozni vágyásukkal együtt. Aki a gyereket hibáztatja, az gyáva! Miért nem szóltok ti, gyerekgyűlölők a szülőknek? Miért nem a szülőket basztatta az őr?

moli 2009.09.15. 15:22:48

@Karbel: """sorba áll az ember a kasszánál a gyerekkel, aki már nem birja tovább hiszti nélkül. Erre a sorban állók pofákat vágnak, de előre nem engednék az embert."""

muahahahaa! nyilvan. aztan holnap mindenki gyerekkel erkezik, aki hogy-hogynem sirni kezd

raadasul PONT ezzel nem neveled a gyereked a vilagra, hanem a csalasra.

moli 2009.09.15. 15:36:40

@facsipesz: """Azon gondolkozott valaki, hogy ennek fényében ki volt az, és milyen célból, aki gyerekkoncerteket meg programokat csinált egy ilyen fesztiválra?"""

lattam en mar a teveben 23 orakor actionmen reklamot!

moli 2009.09.15. 15:47:13

@turorudi: """a gyerek is ember, ugyanúgy joga van élni, használni a tereket, hangot kiadni, stb., mint neked."""

igy van, csendben. ha viszont uvolt, akkor barmely felnottnek is joga van uvolteni ugyanolyan hangerovel.

forrórágógumi 2009.09.15. 15:50:05

@turorudi: "...viszont korántsem szeretném, hogy pl. csendben játsszanak."
Módosítok: nem várom el hogy egy mukk nélkül üljön egy helyben ameddig 18 éves nem lesz, hanem hogy emberi keretek között maradjon a viselkedése. Semmi bajom a gyerekhanggal, ha azt nem 130 decibelen és 4 órán keresztül kell hallgatnom. Valószínűleg a te gyerekeid normálisak, de hidd el van egy-kettő amelyek eredendő apasejtjei inkább az anyuka szájában végezték volna jobban járt volna a világ :). Legjobb barátom két gyereke külön-külön is tündér, együtt még normálisabbak, néha eltörik a mécses náluk is, de vége van pár perc alatt. No problem. De például ha te azt mondod, hogy leszarnád hogy a gyermeked üvöltözése (ha így tenne) zavar-e engem, mert gyerek és ez van, hát akkor már bocs, de nem érdekel hogy hány kiló vagy, de kifejezném a véleményem neked, de ha a kölök van csak kéznél akkor neki.
Miért nem a szülőt basztatta az őr? Belegondolva ott van 100 ember, előtte meg mászik 3 gyerek, szerinted kihez menjen oda hogy már bocs a magáé az a gyermek?

Ebzon 2009.09.15. 16:18:03

@turorudi: Megint "Jó, de itt tényleg olyanok magyaráznak gyereknevelés ügyben, akiknek nincs gyerekük."
Miért ,mert vkinek van gyereke hirtelen megtanul gyereket nevelni ?Ne röhögtess légyszi ,lehet hogy nincs gyerekem ,de nem én nemtudom megnevelni a fiam,lányom ,hanem akinek van gyereke.Akkor ,most mi van?Nem a gyerek rá a bizonyíték ,hogy vki nemtud gyereket nevelni?

Ebzon 2009.09.15. 16:25:49

@turorudi:
"itt valóban arról van szó, amiről a poszt szól: sokan nem veszik tudomásul, hogy a gyerek is ember, ugyanúgy joga van élni, használni a tereket, hangot kiadni, stb., mint neked."
Ez a te esetedben lehet így volt Szilyében nem hiszem ,hgoy ez történt volna.
Viszont ,ha ezt te így is gondolod ,akkor az aluljáróban üvöltöző boroskólásrockereket is tolerálnunk kell ,mert ugye nemártanak senkinek magukon kívűl ,csak ordítoznak meg isznak ,és nem nagy a korkülöbség ,14 évesek körübelül.De tegyükföl nem isznak ,csak ordítoznak ,úgy kicsit hasonszőrübb.

Ebzon 2009.09.15. 16:33:28

Egyébként pont fordítva van amit mondasz,szerintem mi(akik kilettünk titulálva gyerekgyűlölőnek)látjuk a gyerekeket embereknek ,és pont ti néztek rájuk úgy ,mint egy rózsaszínplüssnyúlra.Nekem pont semmi bajom a gyerekekkel ameddig úgy visselkedik ,mint egy normális ember,és tudom hogy néha csinálnak irreális dolgokat ,de nekem az értelmetlenül üvöltözés a lakásom körül futkosva ,néha kiveri a biztosítékot.Nem azért mert fogócskáznak ,vagy vmi néha csak úgy poénból üvöltözik(egymagában) ,mert ezt szereti játszani,anyuka meg csak sétál mellette és lese tojja.

turorudi · http://check.blog.hu 2009.09.15. 16:42:47

Tényleg nem értem a helyzetet. Szabadtér, színpad, zene, gyerekek, jó kedv. Semmi más. Ebből hogy következik az, hogy a gyerekeket el kell zavarni? És hogy következik az, hogy a jelenlévő gyerekek szülei nem tudnak gyereket nevelni, viszont mindenki más, aki ott se volt, sőt gyereke sincs, az tud?
Tényleg, másolja már be ide valaki azt a Kis KT-t, ami arról szól, hogyan kell a gyerekeknek _úgy általában_ viselkedniük.

Ebzon 2009.09.15. 17:12:04

@turorudi: Az elzavarás úgy következet ,hogy a gyerekek négykézláb mászkáltak egy olyan területen ,ami biztosítva volt 5m-es körzetben(igaz ez nem volt jelezve) ,és az őr megmondta a gyerekeknek ,hogy nemott kéne mászkálni(erről részletet még mindíg nemtudunnk).Erre tollat ragadott szily úr ,hogy ez mekkora taplóság volt és ebből lett a :Kisgyerekekkel szemétkedet a bizt őr POST.Az hogy nemtudnak nevelni ,az úgy jött ,hogy ez szimpla tény(mármint nem szilyékre értve,csak úgy a nagy álltalánosságban) ,csak elkell menni 1 álltalános iskolába.

Coholol 2009.09.15. 17:58:48

@turorudi:

De most komolyan mit olyan nehéz megérteni ezen?

Még leírják itt neked nyolcszor ugyanazt akkor kápís?!

Egy kibeb*szott színpad elől lettek elküldve, ahogy olvastuk előzmény is volt, a szülőnek meg nem tetszett hogy más is fegyelmez. Ebzonnál érthetőbben nem tudja leírni senki, de előtte is próbálták már.

Még hányszor próbálsz belekötni a hülyeségbe?

Tessék elolvasni mégegyszer meg mégegyszer a kommenteket mert úgy tűnik nem sikerül felfogni.

andika25 2009.09.15. 18:20:05

Érdekes. Augusztus 19-én voltunk koncerten, ott senkit sem zavart, hogy a kisgyerekek a színpad előtt táncoltak. Sőt, még fel is hívták őket a színpadra. Pedig rock-koncert volt.

Ja, hogy nem magyarok (pontosabban nem Magyarországon élők) voltak az előadók???

Banonym 2009.09.16. 12:53:08

@facsipesz:
Olvasd el még egyszer. Mit írtam
A másik színpadnál volt kordon, a gyerekek azzal játszottak, hogy mögémentek.

regisztráltam · http://href.hu/x/cdde 2009.09.16. 23:06:18

Én sem viszem magammal a gyereket, ha bebaszni megyek

/tno+DA= 2009.09.16. 23:58:43

@viragimado:
Hát bizonyára...
De egy borkóstolót nem tudok összeegyeztetni gyerekekkel.
Törékeny vékony üvegpoharak, csendes pincék, becsípett emberek, semmi édesség üdítő, max ásványvíz. Nem való ide gyerek.

moli 2009.09.17. 10:50:50

@Ebzon: nem rozsaszinplussnyulnak, hanem egyszeruen OSTOBANAK nezik a gyerekuket. gugyognek neki es konkretan hujenek gondoljak.

moli 2009.09.17. 10:51:59

@turorudi: en megmondom: mint egy EMBERNEK. es nem agyserult emberre gondolok.

*Lujzi* 2009.09.18. 08:51:50

Kicsit OFF. De mégis ideillik!
Utazok a vonaton Északkelet Magyarországon. Felszáll egy Szilly létszámu család, be is lakják egyből a a vasuti kocsit. A gyerekek állattá válva négykézlábra ereszkedve rohangásznak a padlón, ülésre le, fel. A Szilly2 tetkósan, atlétatrikóba gatyába elnyúlik, szotyizik, böfög. A barátnőmnek megszólal a mobilja. Előveszi, mikoris rástartol a pugyéfalka legkisebike, akit viz a keresztelőjén ért utoljára. Felmászik, és nyulkál a telefon után. Barátnőm veszi egyik kezéből a másikba, majd szolidan eltolja a minilényt. Az elkezd orditani. Na megszólal Szilly2. "Mír nem ado oda neki? Tán sajnálod tűle?Mír nem játszhat vele? He?"
Szerencse, neki nem akadt olyan ismerőse, mint Szillynek, aki tud irni, meg van internetje, és igy nem tudott ide beirni!

Türkménbasi 2009.09.29. 14:12:08

Én ezzel a poszttal maximálisan egyetértek.
A rossz, neveletlen gyerek meg nem egyenlő az eleven gyerekkel.
Szerintem egy gyerek jelenléte bárhol természetes ahol a jelenléte nem jelent önmagára fizikai veszélyt, vagy nem veszélyezteti a mentális fejlődését.

Terrier · http://steksz.blog.hu/ 2010.01.14. 11:31:40

Ha a szülő mindent megtesz csemetéje kordában tartása érdekében, nem jogos a felháborodás.

Turboanyu 2010.11.09. 13:05:51

"turorudi · jazz.blog.hu 2009.09.14. 23:00:34
és a hároméves gyereknek szólogatás, hogy amíg a kutya ott szarik, addig ne menjen oda (ezt a kutya tulaja mondta a gyereknek)."

Nálunk egy anyuka sétált a totyogó gyerekkel a járdán, jött vele szembe egy gazdi, a kutyán se szájkosár, se póráz, és odaszólt az anyukának, hogy fogja meg a gyereket, mert a kutya harap!
süti beállítások módosítása