Tékozló Homár

Trágárkodott, elvették az internetjét

2009.09.17. 01:12 | szily | 446 komment

Meghökkentő esetről írt nekünk Bender: egy fórumba írt hozzászólásai nem tetszettek az internetszolgáltatójának, a Dunawebnek, ami ezért hirtelen szerződést bontott vele. A sztori előzménye annyi volt, hogy Bender egy korábbi ügyben saját bevallása szerint is "elég illetlen hangnemben" levelezett a szolgáltatójával. A Dunaweb 2008 májusában ezért figyelmeztette, hogy még egy ilyen, és szerződést bontanak vele. Most viszont egyszer csak kikapcsolták a netjét, mint kiderült azért, mert egy fórumban becsmérelte a céget. Például "kulaweb"-nek nevezte. A fórum a Dunaweb júzereinek (nemhivatalos) panaszkönyvében volt, szóval nem kellett sokat nyomozni utána, és Bender, szó mi szó, elég ocsmány stílusban fórumozott, de azért bizarr, hogy ez ebben a formában indoka lehet az egyoldalú szerződésbontásnak. Mármint szerintem bizarr, de mit gondol az olvasó?


 

Több mint 3 éve vagyok hűséges előfizetője a Dunaweb által terjesztett, általuk internetnek nevezet valaminek. Az első 3 hónapban, amíg próbaidős voltam és elállhattam volna a hűségidővel egybekötött 3 éves kínszenvedéstől, nagyszerűen működött az egész. A sebesség általában az ígért sávszélességet is túlteljesítette. De amint lejárt a 3 hónap kezdetét vette a rémálom. A net gyakran napokig úgy gondolta, hogy inkább nem működik. Amikor felhívtam a telefonos ügyfélszolgálatot a hölgy igen kedvesen közölte, hogy indítsam újra a gépet. Újraindítás után természetesen még mindig nem működött, úgyhogy visszahívtam őket és egy másik illető kérte, hogy indítsam újra a gépem. És persze nem hitte el, hogy ez már megtörtént a kollégája kérésére. Úgyhogy vártam, hogy megjavuljon. Általában ez be is következett. De egyszer hiába vártam. Net nincs. Mint kiderült a modem adta meg magát és egy ismerősöm szerzett nekem új modemet, mert Dunawebék nem voltak hajlandók elfogadni a tényt, hogy az általuk biztosított ketyere meghibásodhat. Nem sokkal ez után jött egy mail, hogy az internet hozzáférésem korlátozták egy 60 napja fennálló díjtartozás miatt, amit /a szerződésnek megfelelően/ egy behajtó céégnek adták behajtásra, aminek a költségeit én vagyok köteles fizetni. Ez a tartozás 120 azaz százhúsz forint volt. 1 hét internethiány és többtíz dunawebhez és behajtócéghez intézett telefonhívás után kiderült, hogy mégsem adták tovább behajtásra. Úgyhogy a késedelmi kamattal együtt 125 Ft befizetése után újra élvezhettem az internetezés örömeit. Az egy hónapos huzavona kicsit megviselt és sajnos elég illetlen hangnamben írtam egy levelet a szolgáltatómnak. Erre jött is a válasz, hogy ez sérti az ÁSZF 2. pontját és a következő ilyennél azonnali szerződésbontás lesz a jutalmam. Ez 2008 májusában volt. Tegnap munkából hazaérve tapasztaltam, hogy net megint nincs. A modem gyakorlatilag sírva könyörög térdenállva egy IP címért, de nem kap. A mobilomon megnéztem a postafiókom és szomorúan tapasztaltam, hogy megint megszegtem a szerződés előbb említett pontját. Kétségbeesetten felhívtam őket, azt hittem, hogy valami félreértés lehet, de szokás szerint nem tudtak segíteni és invtáltak egy személyes találkára az irodájukba. Mivel jobb dolgom úgysem akadt befáradtam hozzájuk. Ott a hölgy kb 10 perc távollét után szerzett egy lapot, amin egy fórumból kinyomtatott oldal volt. Szövegkiemelővel bejelölt pár sort, ami miatt kikapcsolták a netem végleg és felbontották a szerződésem. Ez ma minden internetszolgáltatónál így megy, hogy ha az előfizető a szolgáltatóra nézve kellemetlen dolgokat ír egy nemzetközi domain alatt futó fórumra akkor kikapcsolják az internetjét?

 

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Trójai 2009.09.17. 01:23:09

hát jogos is meg nem is...

Trójai 2009.09.17. 01:26:39

Szerintem a szenvedő alanynak dokumentálnia kellett volna a dolgokat. A problémáit, panaszait és azt, hogy erről értesítette a szolgáltatóját, ellenben azok nem intézkedtek, vagy nem intézkedtek megfelelően.

A modemes esetnél pedig szerintem sokáig és hosszan vernie kellett volna az asztalt...amíg meg nem oldja a szolgáltató. Ha pedig nem, akkor fogyasztóvédelemnek lehet írni, meg a homárra. :)

PErsze mi igaz és mi nem azt nem tudhatjuk, de a netszolgáltatók nem a gyors és korrekt ügyintézséükről híresek.

Azért lehetett volna intelligens, felnőtt ember módjára is kifejteni a véleményt az tény. Viszont ezt így hogy?
Megvárhatták volna amíg a postai levél kiér hozzá, amiben értesítik, és aztán kapcsolják csak ki.

Gergo_ 2009.09.17. 01:36:48

"Szerintem a szenvedő alanynak dokumentálnia kellett volna a dolgokat. A problémáit, panaszait és azt, hogy erről értesítette a szolgáltatóját, ellenben azok nem intézkedtek, vagy nem intézkedtek megfelelően."

Te dokumentálgatnád a dolgokat, ha azt várnád minden alkalommal, hogy na most már megoldódik minden gondod? Ez a Milgram-féle kísérlet lényege: a huszadik lépésnél az ember már nem visszakozik, nyomja tovább ugyanazt a gombot, meg az eggyel nagyobbat.

Trójai 2009.09.17. 01:41:40

Viszont a többi dunawebes előfizető most már tudja mit kell tennie, ha nem elégedett a szolgáltatással, de a hűségnyilatkozat köti...:)))))))))

Szerintem örüljön neki hogy nem kell a "nem megfelelő szinvonalú szolgáltatásért" (direkt fogalmaztam finoman) fizetnie, ha úgyis vacak volt a dolog.

A csúnya kommentelésről pedig annyit, hogy bár szólásszabadság van, annak is vannak korlátai. Mindaddig lehetséges, amíg "másokat nem sért, vagy másoknak kárt nem okoz" stb, vagy valami ilyesmi.

Simán lehetne perelni a cégnek hitelrontásért, becsmérlésért, vagy valami ilyesmiért. (találnának valamit biztos) Nem tudom, nem vagyok jogász. még akkor is, ha a posztolónak van igaza, vagy jogos a felháborodása.

Mindenki felelős a tetteiért. nem értem egy felnőtt, intelligens ember miért nem tudja kulturáltan(tabban) megoldani vagy közölni a problémáját. Jogos vagy nem jogos, nem lehet a viszonylagos anonimitás mögé bújva ocsmányul viselkedni.

Szerintem simán lenne most a kezében ütőkártya, ha nem mocskolódva osztotta volna meg a rossz tapasztalatait a cégről. Mert akkor most mehetne panaszkodni hivatalos szervhez is akár, hogy igen, a cég volt csúnya meg nemtörődöm, ő csak megírta az igazat, hogy ő hogy járt, és neki hogy szolgáltatnak. Így viszont ő is sáros egy kicsit. Hát ezért nem szabad elveszteni a fejünket, még akkor is ha igazunk van.

Hát nagyjából ennyi a véleményem, azért mert nem ért vele egyet valaki, ne essen nekem.

GentleSpecter 2009.09.17. 01:44:52

Ember! Ez nem egy hivatalos panaszkönyv!!! :D:D:D "Disconnecting people" ??? LOL
Egyébként elég sok rosszat írnak ebbe a panaszkönyve, szóval valószínűleg mindenkinek eldurranna az agya, ha a szolgáltató nem szolgáltatna, csak hónap végén nyújtaná a markát. És persze lehet mondani, hogy nem kötelező igénybe venni a szolgáltatást, de általában hűségnyilatkozat van, és a legnagyobb szarok csak a használat közben derülnek ki, akkor meg már késő. Csak ez marad...
És szerintem nem volt jogos a kikapcsolás, mert nem hiszem, hogy ezzel szerződést szegett volna. Bár így mindenki jól jár, ha az előfizető tud máshová menni.

Trójai 2009.09.17. 01:47:24

@Gergo_: igen, dokumentálnám, mert tapasztalataim szerint így lehet megoldani az ilyen ügyeket. Nem anyázva, hanem hivatalosan, ha meg hivatalosan, akkor meg neked kell bizonyítanod az igazadat... A szó elszáll, az írás megmarad jegyében.

Rossz tapasztalat ez, volt egyszer egy gondom, ami adminisztrációs hibából fakadt "ott fennt". És hiába írtam emailt, telefonáltam, küldtem faxot, nem volt eredmény.

Majd egy hónap múlva közölték, hogy azért nem intézkedtek eddig, mert nem kerestem meg őket...Aha. a faxból meg kifogyott a papír, amíg zárva voltak, ezért nem kapták meg amit küldtem...

Tanulság nekem annyi volt: ajánlott levél, gépelve. A fecnit meg lehet lobogtatni, hogy tessék bazdmeg, küldtem neked levelet a problémámról...

Mert másképp hülyére vesznek.

silent76 2009.09.17. 01:58:17

Szerintem a Dunawebnél eljátszották, hogy mi történt volna, ha a szocializmusban is lett volna már internet. (amit valszeg Állami Internetszolgáltató Vállalatnak hívtak volna) Na ott bántak volna így az ügyféllel.
Szerintem meg ne búslakodj, annak a rendszernek vége, te meg kereshetsz másik internetszolgáltatót.

ergerberger 2009.09.17. 02:10:30

Ezek után én sietve leszögezném, hogy a szolgáltatóm, a UPC a lehető legjobb szolgáltató a világon, azon kívül kurvára szexi, felsőteste kidolgozott és a pénisze is hatalmas!

mokas_gizi 2009.09.17. 02:17:48

A legtöbb internetszolgáltató szemét cég alapból monopóliumot hoztak létre és nagyon drágán szolgáltatnak külföldön ennél sokkal olcsóbb a net, bár elég megnézni a digi kábel csomagjait 1/3 a UPC-nek...
Abba meg most nem mennék bele hogy vidéken milyen árakon dolgoznak a különböző szolgáltatók és ezért az árért milyen szolgáltatást nyújtanak...

Trójai 2009.09.17. 02:19:03

@ergerberger: :DDDDD
Valószínű, hogy ezért viszont nem jár kedvezmény. :((

Ja és megnéztem volna a hölgyet miközben nyomtat. :D Szerintem direkt vannak kémjeik, akik az oldalt figyelik. :)

Megdobbent 2009.09.17. 02:30:52

weh, meg 1 nevetseges szolgaltato.

Komment Elek 2009.09.17. 02:51:29

hülye homár hülye homár hülye homár hülye homár hülye homár hülye homár hülye homár hülye homárhülye homár hülye homár hülye homár hülye homárhülye homár hülye homár hülye homár hülye homárhülye homár hülye homár hülye homár hülye homárhülye homár hülye homár hülye homár hülye homár

Na akkor mosr mi van? holnaptól erről az ip címről nem kommentelhetek be ide? Jézusom, milyen dedós reakció ez?

fabot 2009.09.17. 03:31:12

Dunawebnek hívni egy céget régi román szokás.

gpetersz 2009.09.17. 03:59:21

ergerberger RULEZ! :D

gpetersz 2009.09.17. 04:00:41

ergerberger RULEZ! :D

gabest1 2009.09.17. 04:01:59

Ezért a megjegyzésedért soha többé nem lehetsz már román!

gabest1 2009.09.17. 04:02:56

@fabot: Ezért a megjegyzésedért soha többé nem lehetsz már román!

dptr 2009.09.17. 05:31:22

Háááát....
A szolgáltató ostobán kezeli az ügyfeleket, az ügyfél meg egy kulturhiányos vadparaszt. Szerintem szépen egymásra találtak, szerződésben kéne maradniuk :)

rennie 2009.09.17. 05:57:28

Duna/Kulaweb még nem ébredt fel, szép a vendégkönyvük!
Ha egyébként ezt tényleg így működne akkor a UPC ügyfél nélkül maradna, a Vodkafon szintén, szerintem már nem mernek böngészőt nyitni mert tele van a net azzal, hogy előbbi k.drága, a másik meg átver és túlszámláz, és nem feltétlenül cizellált barokk körmondatokban. És még hány szolgáltató járna így: sok.
Azért kíváncsi lennék az ÁSZF inkriminált pontjára, mi lehet benne? Ügyfél vállalja, hogy soha sehol semmilyen negatív tartalmút nem ír a cégről??
Egy szolgáltató ne hisztiskedjen és főleg ne nyomozzon az ügyfelei után!

Bambuló Házisárkány 2009.09.17. 05:59:41

Ismerős a szitu, csak trágárkodás nélkül. Lehet már rég megszabadultam volna a szolgáltatni képtelen szolnoki telephelyű szolgáltatómtól.

belekotty 2009.09.17. 06:00:12

Ez nem egy júzer, ez egy lúzer, a Dunawebnek + a qrva annyát!
Igaza van az el5tem szólónak, 1másra találtak rendesen.

Shadowguard 2009.09.17. 06:05:19

Jó reggelt!

Érdekes, nekem is a dunaweb szolgáltat és (lekopogom), de nagyon hosszú ideje nincs vele bajom. Még tavasszal tönkrement a modem-->szombaton felhívtam őket, mire hétfőn hazaértem már ott volt az új. Az elején ugyan kellett velük veszekedni, de olyankor nem trágárkodni kell, hanem ÁSZF-et olvasni és idézgetni...

Vallalkozas Hatraltatasi Iroda 2009.09.17. 06:06:22

Láttam már olyat, hogy 0,01 Mbit volt az upload és persze nem ment semmi - kicseréltük a routert és utána jó lett :D

A szolgáltatómnak üzenem, hogy nagyon szererem, bár még mindig bennem van a tüske a múltkori sztoriért, amikor is felhívtalak titeket, hogy nem-e lehetne-e, hogy adjátok ugyanazt mint a téhome ugyanannyiért mint a téhome (8m adsl) én meg aláírok és maradok én is meg a bevétel is nálatok - amire csak annyit mondatatok, hogy sajnáljuk nem megy, átmehetek t-be, én meg persze nyeltem nagyot és azóta se mentem, csak lóg belőlem a szálka :(

belekotty 2009.09.17. 06:07:08

Tudom ez nem a reklám helye, de nekem T-Kábeles netem van. Németországi biztosítók szerverein programozok online. (A gépem csak terminál) Van úgy hogy napokig be vok jelentve egyhuzamban, a legkisebb hálózati zavarra is kidobna a VPN-s titkosított kapcsolat. Szóval szerintem van remek szolgáltató is és csak 4 ezret fizetek az 2 megabites internetért. Napi 10-12 óráit is melózok rajt (jól +fizetnek) és semmi problémám nincs a nettel.

kpityu2 2009.09.17. 06:13:15

120 forint ? A korrekt számlázás csaknem megoldhatatlan probléma az ilyen cégeknél. Nekem egyszer 6 forint hátralékot görgettek hónapokon keresztül, amíg az eszükbe jutott hogy a csekkre ennyivel többet vezessek rá. Persze lehet hogy a számlázó azt hitte, ez is valami offshore biznisz és nem mert hozzányúlni. :D

BKV reszelő 2009.09.17. 06:30:41

@Gergo_: Igen, én dokumentálnám, majd nem fizetnék. ...ahogy ezt is tettem. Nem is tudták behajtani, mert a királyi bíróság is körberöhögte őket. (nem dunaweb, de hasonló kaliberű sufni cég)

Magg (törölt) 2009.09.17. 06:31:34

Hát, ha ennyire rossz ez a szolgáltató, akkor örüljön neki, hogy ők bontották fel a szerződést - így nem kell lenyomni a húségidőt és kereshet normálisabbat.

denever747 2009.09.17. 06:37:50

Nagyon gáz. Hála Istennek, a Homárt szabadon lehet szidni, nem fognak kivágni.
Igaz? Homár! Nyomár! Szopár! Kuf<terminated>

agybunda · http://www.failsite.blog.hu 2009.09.17. 06:42:42

Reggelt.
Teljes mértékben jogos!

különvélemény 2009.09.17. 06:44:28

A kulaweb nyomozóhatóság?

Mert ha nem, akkor max hitelrontásért feljelentést tehet.
Semmilyen joga sincs turkálni a logokban, hogy ki mit írogat.

Javaslom a kizárt júzernek, ha nem fél a viszontpertől, akkor perelje be a szolgáltatóját személyiségi jogainak megsértése miatt, garantáltan meg fogja nyerni a pert.

éslkdfélsakdgsdgasdg 2009.09.17. 06:45:36

ha belegondolunk manapság úgyis már elég sok a szolgáltató, tehát végülis ha csak szidja akkor szerződést bonthatnak mert úgyis lesz egy másik

magyar-magyar szótár 2009.09.17. 06:46:53

Ez' kétfarokkal is baszván elkúrt kis országban van még valaki, akinek a szókincsébe az elavult & eufém kula belefér? (A kulawebet szerintem jókiffiúk kool-a-web-re asszociálták)

ineralisi · http://degzfigyelo.blog.hu 2009.09.17. 06:50:55

miért kell azon csodálkozni, ha vki tahó és pofánbasszák?

titkom 2009.09.17. 06:51:32

...az elektronok többet bírnak el, mint a papír...

Már bocsánat, de minimum gyanús, ha nem hiteltelen (eddig) a történet: milyen szolgáltatás az amiből két havi tartozás 120eFt?

Rosszindulatú Vászka 2009.09.17. 06:54:13

Érdekes válalkozói magatartás ez, klassz, hogy ebben a mai bizonytalan világban még akad cég, aki megengedheti magának ezt az önbecsülés avagy büszkeség (netalántán parasztgőg?) nevű lukszuscikket. Fles. Kötsög pahaszt előfizető meg, akiből él monnyonle. Végülis a frekventáltabb libancok is szeretik megválogatni az ügyfeleket :)))

spulni 2009.09.17. 06:54:36

Én egyszer Pannonéknak kemény kettő napot késve adtam fel a havi csekket (mert ők is késve küldték), erre kiküldtek egy 25 Ft-os csekket késedelmi pótlékként, amit csakazértis késve adtam fel, erre küldték az 1 forintos csekket. Elmentem a postára és jól befizettem. :o)Aztán kirúgtam őket, nem csak ezért, másért is.

Zoltán77 2009.09.17. 06:56:52

@denever747: LOOOOOOL :DDDDDDDDDDDDDDD

Btw ez egy fasság, tipikus magyar sértődött csokkerek, majd ha kicsit komolyabb lesz a válság egyből körbenyaldosnák a tisztelt tiszteletlen ügyfél mindkét golyóját, csak legyen újra a kedves előfizetőjük.
Marhák, meg is érdemlik, aki a saját pénzének ellensége, az nem való a piacra.

ineralisi · http://degzfigyelo.blog.hu 2009.09.17. 07:02:47

..aztán meg ezt elemezni.. - nekem sajna (szigorú magánvélemény) olyan ez, mint saját fikát csemegézni.. persze ebben a fiskálisok (ügyvédek) mindig is jeleskedtek, de ettől még nem lesz értelmes dolog.

Van egy halovány sejtésem, h semmiféle válság nem gyógyszer a sértődött fejű magyarnak - az sztem abszolúte hungaricum. A sértődött fejű magyar letolja neked az ember tragédiáját átólcettig, majd nagy bornyú szemeket mereszt hozzá, és könnyezik kissé. Aztán mondod neki, h húzzafaszba, erre elmegy, és ír a homárnak... XD

Ofélia . 2009.09.17. 07:03:23

Az isten szerelmére.

Miért kell trágárkodni??? ez egy dolog és az illetőt minősíti!!!!

Ha más szolgáltató nincs a szinen akkor szar van de akkor sem kell káromkodni(árt a vérnyomásnak és csak visszafelé vezet)helyette virágot vinni az ügyintézőlánynak vacsorára hívni stb.

A net szárnyakat fog kapni:)))

A trágárság mindig az embernek látszó valamit minősíti!!!!

Ha ez így megy tovább és a KICCSÁVÓK országa leszünk akkor be kell hinteni sóval és eltüntetni a világegyetemböl!!!!

Labasmaz 2009.09.17. 07:05:34

@spulni: Mert volt masik, amit valaszthattal helyette. Van, akinek nincs. Obuda olyan reszen lakom, ahol a legmodernebb, uvegszalas tavkozlesi halozat van. Ennek koszonhetoen _nincs_ lehetosegem semmilyen ocska es korszerutlen technologia, mint pl. az ADSL igenybevetelere. Csak es kizarolag a Treonlajn kabeles Netjet hasznalhatom, semmi mast nem tudok megrendelni - holott a technologia megvan az uveg es az ADSL illesztesere, csak eppen bolondok lennenek a sajat monopol szolgaltatasuknak konkurenciat tamasztani. Ja, es meg egy kabelTV-s minimal csomagot is kotelezo elofizetni hozza, kulonben nincs Net - de a GVH szerint meg ez sem meriti ki az arukapcsolas tenyet, hiaba irtam nekik. ADSL-t lehet telefonvonal nelkul venni, ugyebar, kabelnet TV elofizetes nelkul nem megy...
Lyully, most majd engem is jol kirugnak engem is a ceg becsmerleseert...?

Ofélia . 2009.09.17. 07:07:49

@Rosszindulatú Vászka:" frekventáltabb libancok is szeretik megválogatni az ügyfeleket"

Teljes joggal!!:DDD

cbc 2009.09.17. 07:09:41

Érdekes megoldás, ugyanakkor nem szokatlan. Anno amikor nagy internetszolgáltatónknál dolgoztam, nagy divat volt azt fikázni különféle fórumokon, igen durva hangnemben.

Egyszer felkerestük - előzetes e-mailes egyeztetés után - a főfikázókat, hogy ugyan mi a baj. Hát...valódi emberi tragédiák bontakoztak ki személyes látogatásunkkor.

A kikapcsolás amúgy sok helyen benne van az üzletszabályzatban, és sajnos néha kell is, mert döbbenet mennyi teljesen agyatlan ember van, aki mással sem foglalkozik, mint zaklatja például az Ügyfélszolgálatot.

ineralisi · http://degzfigyelo.blog.hu 2009.09.17. 07:13:45

@ineralisi: ..ez különben disznóság volt, mert nem magyar-függő a dolog, hanem szimplán birkaember függő - nemzetiségtől független, de ha van cigánybűnözés, akkor van magyarbirkaság is, amit a fentiekről lehet felismerni.

A duzzadt szemű hülye ír egy elkeseredett levelet a homárnak, majd elszalad a teszkóba egy unicumos csodapalackért, aztán fölnéz az égre és megkérdi Istent is: MIÉRT? Ha Isten beszélne még emberrel, erre nyilvánvalóan azt válaszolná: mert fasz voltál, azért. Na erre a csávó írna egy újabb levelet a homárnak istenről, és elszaladna gyorsan még egy palackért a teszkóba.. bla-bla..

rózsarózsa (törölt) 2009.09.17. 07:13:47

@ofélia. A lóleányálom tours tulajdonosa:

A vogonok elintézik.

De sót,azt nem pazarolnak ránk...

különvélemény 2009.09.17. 07:14:13

@cbc: "A kikapcsolás amúgy sok helyen benne van az üzletszabályzatban, és sajnos néha kell is, mert döbbenet mennyi teljesen agyatlan ember van, aki mással sem foglalkozik, mint zaklatja például az Ügyfélszolgálatot."

Tiszta szerencse, hogy az ügyfélszolgálatosak a legtöbb cégnél nem agyatlanok. :P

Ofélia . 2009.09.17. 07:14:22

@cbc: Sajnos az AGYATLAN gyakorlatilag semmihezsem értő de hatalmas idétlen egóval rendelkező embernek látszó lények szaporodási együtthatója exponenciálisan növekszik:(((((

Ők azok akik a buszvezetőn verik le a főnökök lopásait!! Ez sajnálatos és lassan nincs kiút:((((

Ofélia . 2009.09.17. 07:16:03

@jesszum: Vagy a hegyi trollok de nekem a kardlapos csendőr is jó lenne:(((

Baszkurátor 2009.09.17. 07:17:03

@Trojai: Aki kurvának áll ne sírjon ha közösen ülnek vele.Nehogy már nelehessen elmondanom a véleményem.Az, hogy trágár volt egy dolog de ezért szerződéstbontani szerintem több, mint pofátlanság.

ylion, declared for Hungary, not for Kurvaország · http://quelthalas.hu 2009.09.17. 07:19:34

pedig olyan szép házasság lenne, még filmre is venné Hollywood :) Mondjuk "Kultúrák találkozása" címmel.

Erősen emlékeztet ez a stílus amúgy a "nagy fekete autó" stílusú böszmeségekre.

Mellesleg a Butawebnek meg nagytestvér díjat. Érdekes, rendszergazdaként kicsit több szervert felügyelek, és pont nem fog meghatni, mit írnak a munkahelyemről a userek; annyi érdekel, hogy amit szolgáltatni kell, az működik-e vagy sem. Igaz, nem ilyen garázscégnél dolgozom, mint ezek.

Rosszindulatú Vászka 2009.09.17. 07:20:00

Én javallom, hogy a pucér hölgyikéket sasoló meg a blogokon trágárkodókat is kapcsojják le és kötelezzék őket rehabtréningre. Picsábamá, lesz itt rend!

Az onlájn mocsok monnyonle!

Aki meg nem képes hejesen írni, aszt deresre vele de nyomba!

Ofélia . 2009.09.17. 07:20:34

@különvélemény: Ez a zaklatás a magyar tudatlanság alapfoku példája!!

Azt sem tudja, hogy mi a jel de két villanásért már pénzt várna vissza a szolgáltatótol mert ő zavartalan mónikasó nézésért fizet vagy ha lemarad győzike egy zsiráf csíkja hát megveri a szomszédot:)))

Pada0ne 2009.09.17. 07:26:05

Jo reggelt mindegykinek!

Posztolot mar lehet?

Csak egy kis szosszenet: Ne harapj a kezbe, ami netet szolgaltat neked. :)

Homár Sapiens 2009.09.17. 07:26:18

A kedves posztoló rosszabbul is járhatott volna, örüljön, hogy nem verték meg.

Pada0ne 2009.09.17. 07:27:10

@Rosszindulatú Vászka: 'Aki meg nem képes hejesen írni, aszt deresre vele de nyomba!'

:)))

Rosa Rugosa · http://tyukudvar.blog.hu/ 2009.09.17. 07:27:29

Szép dolog a telefonos ügyintézés, az interneten bonyolított meg még inkább...
Szerintem használjátok a jó öreg tértivevényes ajánlott levelet, vagy a faxot -természetesen másolattal.:)

Az előnye, hogy nem húzod fel magad, miközben a harmadik bábu semmihez sem értő de nagyon kedves hangú és megértő alkalmazottal beszélsz, akinek a végén csak beszólsz -mert valakinek csak be kell szólni- és írás közben meg is nyugszol egy kicsit...:)

Vagy tessék besétálni az irodába és rezzenéstelen arccal elkérni a panaszkönyvet. És jól beleírni. Nem csúnya szavakat.:)
Végül is a szó elszáll...

különvélemény 2009.09.17. 07:27:54

@ofélia. A lóleányálom tours tulajdonosa:

Mikor tanuljuk már meg, hogy abszolút nem érdekel mi a kínja az ügyfélszolgálatosnak.
Ez a munkája, ezért fizetik.
Nem tud meghatni, hogy mennyi hülye ügyfél van, ha nem tetszik neki, menjen el krumplit sütni valamelyik gyorsétterembe.

Az is tipikusan magyar, hogy itt senki sem arról kommentel, hogy volt e joga a szolgáltatónak monitorozni egyes ügyfelek internethasználatát, hanem arról, hogy ki a köcsög.

ficsilla · http://ficsill.blog.hu 2009.09.17. 07:30:03

Hát ez szép. Épületes a belinkelt fórumoldal valamint a történet is. Gratula!

reznik 2009.09.17. 07:34:47

baszki, most akartam előfizetni náluk...

Ofélia . 2009.09.17. 07:35:37

@különvélemény: Engem rohadtul nem érdekel, hogy ki monitoroz de ez magánvélemény!

De a káromkodós és bazdmegelős síkbuta embertársaimat nem tartom semmire! És ez is egy magánvélemény!!

Valamint a pénzemért nyalják ki a seggem stílust útálom mert nem emberi!

EMBERI HANGON GYAKORLATILAG MINDENT LE LEHET RENDEZNI!!

hivatásos rettegő 2009.09.17. 07:37:31

Kulaweb, Kulaweb, Kulaweb
Kulaweb, Kulaweb, Kulaweb
Kulaweb, Kulaweb, Kulaweb
Kulaweb, Kulaweb, Kulaweb
Kulaweb, Kulaweb, Kulaweb
Kulaweb, Kulaweb, Kulaweb
Kulaweb, Kulaweb, Kulaweb
Kulaweb, Kulaweb, Kulaweb
Kulaweb, Kulaweb, Kulaweb
Kulaweb, Kulaweb, Kulaweb
Kulaweb, Kulaweb, Kulaweb
Kulaweb, Kulaweb, Kulaweb
Kulaweb, Kulaweb, Kulaweb
Kulaweb, Kulaweb, Kulaweb
Kulaweb, Kulaweb, Kulaweb
Kulaweb, Kulaweb, Kulaweb
Kulaweb, Kulaweb, Kulaweb
Kulaweb, Kulaweb, Kulaweb
Kulaweb, Kulaweb, Kulaweb
Kulaweb, Kulaweb, Kulaweb

KaPé 2009.09.17. 07:37:58

Há' nemtom... Az én cégemnél ez úgy működik, hogy ha jön a habzó szájú ügyfél, akkor megnyugtatjuk, szép szóval kiszedjük belőle, hogy pontosan mi a probléma és legjobb tudásunk szerint megoldjuk. Ha pedig nem sikerül megoldani, mert ilyen is van, akkor visszafizetjük neki a pénzét, esetleg valami kis ajándékkal rábírjuk, hogy továbbra is ügyfél maradjon.
Az illető cégnek is el kellene döntenie, hogy ő most szolgáltató vagy büntető. Mert ha szolgáltató, akkor semmi esetre sem elfogadható, hogy a problémák miatt hangoskodó ügyfelet kirúgja.

Pada0ne 2009.09.17. 07:39:08

@különvélemény: Monitorozni??? Egy nyilt forumon irt a srac, meg e-mailben szidta oket. Hol is volt itt monitorozas?

kyanzes (törölt) 2009.09.17. 07:40:26

Amennyiben a kickban pillanatában esetlegesen fennálló hűségnyilatkozatot semmisnek nyílvánította a Dunaweb, akkor - privát meglátásom szerint - a Dunaweb korrektül járt el. Nem tudom, hogy a jog hogyan szabályozza a kérdést, illetve feltételezem, hogy egyoldalú szerződésbontásra lehetőség van, és nyílván a szerződésben is benne lehetett. De hát ezek csak feltételezések a részemről.

Pada0ne 2009.09.17. 07:40:28

@KaPé: De ha a neten nyilvanosan hasonlokat irna a cegetekrol nem biztos, hogy ugyan ez lenne a procedura.

Rosszindulatú Vászka 2009.09.17. 07:42:04

Jelzem télleg aamtőr egy banda lehet ez a kulaveb, ha zsenírozza az opcénság a fórumjába, mér nem moderázza?

Pada0ne 2009.09.17. 07:42:17

@hivatásos rettegő: Szily megint megfelezi majd a kommentek szamat.

Ni 2009.09.17. 07:42:33

Én nem tudom, mi a gond, amikor elromlott a mosógépünk a Dunaweb egyből jött és megszerelte a UPC-s modemet.

Shitting Bull 2009.09.17. 07:46:17

Én nem látok olyan rettenetesen trágár szöveget. Egyébként meg kurvaanyját a "t" szolgáltatónak...

Ni 2009.09.17. 07:46:36

Dunaweb, Dunaweb, te csodás!
Te vagy nékem a szívdobogás.

Énbagoly 2009.09.17. 07:48:08

Jó reggelt mindenkinek. :)

Szerintem ez gáz.
Megyek is mindjárt megkérdezni, hogy a UPC mit tud rólam, és kikérem az aktámat!
Éljen az internet szabadsága!
Bocs posztoló, de 3 éves hűségnyilatkozatot aláírni?

Ofélia . 2009.09.17. 07:50:45

@Ni: DD sajna nem tudom a folytatást:))

@Énbagoly: Azt a 99 évre titkosítottat??.
Kiváncsi fáncsivá tettél:)

Pic 2009.09.17. 07:50:50

Sok tanulsága van ennek a sztorinak...

1.
Nem tudunk szolgáltatni és az ügyfeleket megbecsülni. Fényévekre vagyunk a nyugat-európai kultúrától.

Marketing szakemberek között tény: Ügyfelet megszerezni nagyon nehéz, megtartani nehéz, de olcsóbb, mint újat szerezni, és végül elveszíteni nagyon könnyű.

2.
Mi előfizetők nem tudunk élni a jogainkkal. Ha kell, akkor Írj panaszlevelet, jelentsed fel a szolgáltatót a felügyeleténél, a fogyasztóvédelemnél. Vannak emberek és szervezetek, akik alig várják, hogy megbüntethessék az ilyen cégeket.

3. Nem szép dolog a káromkodás. Szép szóval többet el lehet érni. Tény. Kipróbáltam.
Ugyanakkor ha másképp nem megy az embernek a felgyülemlett feszültséget ki kell adnia magából. A net ilyen szempontból ugyanolyan, mint a panaszkönyv: Az is tele van trágársággal.
Ordibáltam én is egyszer kétszer. Eredménye nem volt, de jólesett. persze szerződést bontottam és ahhoz a céghez sohasem megyek vissza.
És az is jóleset, hogy mindenki hallotta, hogy mekkora genyák. :))

Azért megismétlem: Nem ez a helyes megoldás. Vannak hivatalos csatornák is.

Szűcslaci 2009.09.17. 07:50:56

Lehet megvetni, akár csoportosan:

1. Vállalkozó vagyok, ügyfelekből élek.
2. Szeretem a pénzt, sok mindent megteszek érte.
3. Vannak nézeteltérések az ügyfelekkel néha, megpróbálom kulturáltan elsimítani azokat. ( mármint a nézeteltéréseket)
4. Ha valaki megsért - legyen az akár a legjobban fizető ügyfelem - elküldöm a picsába. Szeretem a pénzt -mint már említettem - de nem mindenáron.
***************
Innentől kezdve jogosnak - sőt, mi több, kívánatosnak érzem a Dunaweb döntését. Lehet szidni, pocskondiázni őket nyilvánosan - de akkor el lehet takarodni onnan.

Rosszindulatú Vászka 2009.09.17. 07:51:59

Az a diszkonnekting pípöl logó a kulaveb fórumba nem.e valami kurucsáűgra utal-e?

Shitting Bull 2009.09.17. 07:52:24

@ofélia. A lóleányálom tours tulajdonosa: nem t'om, te milyen világban élsz, de...
- emberi hangon intézve még ma is hallgathatnám a kedves szomszéd heti két, hajnali háromig tartó buliját.
- volt már rá példa, hogy teljesen kulturált hangnemben megfogalmazott e-mailek sorozatára sem reagált egyik kedves (nem internet!)szolgáltatónk, majd a sokadik, kissé anyázósra vett levélre a főnökasszon végre kegyeskedett reagálni.
És még sorolhatnám.

A pénzemért a seggem is nyalják ki meg velejárója a gengszterváltásnak. Ez van. Amikor azért is pénzt kérnek tőlem, hogy valaki kegyeskedik az ügyemmel kapcsolatos iratot egyik polcról a másikra helyezni, akkor úgy érzem, valóban elvárható, hogy amiért fizetek azt 100%-osan teljesítsék. Nem tudom, ez miért lenne gond.

A kiabálós mondatod meg... nem érzed kissé álszentnek a hozzászólásodat? ;))

HgGina 2009.09.17. 07:52:57

Lúzer. Akármilyen hűségnyilatkozatot fel lehet bontani seperc alatt, ha a másik fél megszegi a szerződést.
Olyan jó, hogy vannak ilyen hülyék is, különben túl magasan lenne az átlag IQ.

S@nyci ® 2009.09.17. 07:53:14

Nagyon nincs értelme belefolyni, mert meg kell hallgatni a másik felet is. Viszont, ha úgy van, és egy jó ügyvéd mellékelve, akkor hivatkozhatsz a személyiségi jogaidra, (mert utánanéztek, hogy ki becsmérli őket) Ha e-maileztél, azt ki lehet nyomtatni dátum szerint. Azt írsz, azt nézel, azt töltesz le amit akarsz. Gyakorlatilag az e-mailjeidet is látják valahol, ha akarják. (bűnmegelőzés érdekében) Bár, lehet korrektül is szidni a szolgáltatót, hogy érezzék, nem felelnek meg az általuk ígért elvárásoknak, és lehet, hogy bennük van a hiba! Te fizetsz, ők abból élnek. Ha van mód változtatni kell! De mindig van alternatíva. Nálam jó néhány éve UPC fut, nem mondom, hogy a legolcsóbb, de ha problémám volt sitty-sutty megoldották. Ha nem tették volna, egy előfizetővel kevesebb és nem ajánlom másnak. ( Ez nem benyalás :) ) Van fogyasztóvédelem is. Van mobil net is. A nevesincs szolgáltató elöbb igér, aztán követel.

vikkk 2009.09.17. 07:53:17

a poll-r-en egyéni export címszó alatt beállítható, hogy a szavazásos box mekkora méretben jelenjen meg.

ajánlom a használatát. nemcsak azért, mert így ocsmány, hanem mert akkor az ó-betű nem csúszik át egy új sorba.

és görgetni se kell.

rózsarózsa (törölt) 2009.09.17. 07:53:34

@Énbagoly:

Jó reggelt?

Az egész család beteg :-(((

Csak a macsek nem.

Shitting Bull 2009.09.17. 07:55:15

@ofélia. A lóleányálom tours tulajdonosa: bocs, az előző végéről lemaradt, hogy:

BAAAAAZDMEEEEG!!! :D

@S@nyci ®: igaz, ez sok éves történet. Nálunk még akkor vendégeskedett a Chello, amikor az 512K/sec sávszél jelentette a csúcsot. Kemény egy éven át. A hűség lejártával bontottam is a szerződést. Gondolom, nem kell részletezni, miért...

Énbagoly 2009.09.17. 07:55:48

@ofélia. A lóleányálom tours tulajdonosa: látod, arra én is kíváncsi lennék. :)

@jesszum: én is némileg betegedek, de remélem csak sima megfázás, és nem hülye influenza. Nincs itthon semmi alkoholom, amivel kezelhetném. :))
A macskák meg szarnak a vírusoktra. :)

Shadowguard 2009.09.17. 07:57:23

@reznik: Nekem nincs vele problémám, az eleján ugyan vacakolt, de KULTURÁLTAN elmondtam, hogy kezdjenek vele valamit, de gyorsan és azóta nagyon ritkán vacakol. Pedig 24/7-ben megy a gép.
@ofélia. A lóleányálom tours tulajdonosa: Egyetértek. Ismerősöm is náluk volt, de egyszer volt szerencsém hallani milyen stílusban beszél az ügyfélszolgálattal... És utána csodálkozott, hogy még mindig nem jó. Nekem eddig egyetlen eset volt, hogy nem javították ki a hibát 2-3 napon belül, az is a tavaly karácsonyi szezonban.
@Énbagoly: És nincs is hároméves nyilatkozat :D Nekem egyéves volt, de már kétszer hosszabbítottam is. Szóval nem olyan rossz a dunaweb, csak fel kell ismerni, hogy ott is emberek vannak ;-)

Egyéves Önkéntes 2009.09.17. 07:57:30

Buenos Aires sztrovacsekek!

Az internetszolgáltatás is a senkiháziak kezében van.

S@nyci ® 2009.09.17. 07:59:34

Szűcslacinak: ha vállalkozó vagy, akkor valószínüleg Te is sok ügyfelet elveszthetsz ilyen stílusban. :) És megértem. :)

Ofélia . 2009.09.17. 08:00:07

@Szűcslaci: Alapfokon nem vetlek meg, hogy szereted a pénzt hiszen ezért lettél vállalkozó!

A "nem mindenáron " különösen tetszik mivel mint már írtam a "pénzemért nyalják ki a seggem" nem emberi hozzáállás:

Csak egyre vigyázz!!: nincs az a pénz, ház, hajó, kocsimárka amiért érdemes elveszteni emberi mivoltunkat, családunkat és ami a legfontosabb az egészségünket!

Énbagoly 2009.09.17. 08:00:14

@Shadowguard: na, most felismertem, hogy én is ember vagyok. :)
De attól függetlenül nincs joguk figyelni senki netes hozzászólásait. Ez azért szerintem erősen törvénytelen.

Énbagoly 2009.09.17. 08:01:53

@ofélia. A lóleányálom tours tulajdonosa: ma reggel nagyon felhúztad ám magad.
Különben, ha kedves vagy, az soxor segít. De azért nem mindenható az sem. :)

Pic 2009.09.17. 08:05:26

@Szűcslaci: Igazad van. Egyetértek.
Illetve majdnem. A 4-es pont necces.

Ha a partner ideges és bunkó és sajnos jogosan... akkor azt mondom, hogy fejezzük be, menjünk haza és beszéljük meg másnap nyugodt hangnemben, hogyan lehet megoldani.
Ilyenkor az sem baj ha nyelsz egyet és őszinte vagy és bevallod, hogy elcsesztétek és a cég az elkövetkező 2 hónapban nem fogja tudni megoldani a problémát.
És az sem rossz ha gáláns is vagy az ügyféllel...

Szerintem ha oktalanul bunkó a partner (ügyfél), akkor nem érzi magát annak, így jobb ha inkább gyakorlatilag sem az.

Én speciel elküldtem Mo egyik legnagyobb cégét a francba és azt mondtam, hogy "Menjetek a konkurenciához" Volt is belőle botrány. Persze a sok barom visszapitizte magát az ügyfél kegyeibe.

(Konkrétan szerződéskötéskor nem az volt a legnagyobb gondjuk a szerződéssel, hogy a nagság miatt több árengedményt kapjanak, meg hosszabb fizetési határidőt, hanem az, hogy kivegyenek a szerződésből minden olyan passzust ami őket szankcionálja ha nem teljesítenek.
PL.: kikötötték, hogy nemfizetés esetén a szerződés részöünkről nem mondható fel.....)

Rosszindulatú Vászka 2009.09.17. 08:05:35

Lehet, hogy velem van a vaj, de nem lelek linkot a dunaveb ottlapjáról arra a panaszfórumra. Most akkor ezt így hogy?

staropramen 2009.09.17. 08:05:54

Sztrovacsekek!
Szerintem délutánra itt lesz TótaW cikke a boldog Dunawebről, amelyben rózsás arcú szolgáltatók jóreggelt puszival köszöntik előfizetőiket és sírva könyörögnek, hogy különféle fórumokon szidják már egy kicsit őket (lehetőleg tágárkodva) mert nem tudják magukban feldolgozni a sok dícséret miatti frusztrációt.

Pada0ne 2009.09.17. 08:05:55

@Shitting Bull: De reszletezd mar nekem legyszi. 5 eve Chellos(fibre power) vagyok, es eddig semmi gondom nem volt veluk. Ha valami szarakodott beszoltam megcsinaltak. Ja es mikor elindult a nagy savszelesseg haboru a UPC mindig probalta tartani az iramot. Igy a netem ami eloszor indult 2 megaskent most 15-os havi 5k HUF-ert

Az EREDETI 2009.09.17. 08:06:11

De jó neki. Bárcsk ilyen könnyen megszabadulhatnék az inviteltől.

Valaki csinált már olyat hogy hűségidő alatt befejezi a csekkek feladását? mi történhet ilyenkor? feketelistára tesznek vagy esetleg behajthatják?

ui.: kula invitel

Shadowguard 2009.09.17. 08:06:13

@Énbagoly: Törvénytelen, de ez nem általános gyakorlat, mert egy másik ismerősöm is posztolt internetes fórumba többször is a dunawebről mégsem bontottak vele szerződést (nálunk elég monopolhelyzetben volt a dunaweb még pár éve, de most sincs nagy konkurencia). Szerintem a "kedves" ügyfélből már elege lehetett a cégnek és direkt keresték az okot, hogy megszabadulhassanak tőle. Törvénytelennek törvénytelen, de szerintem jogos.

lacasa 2009.09.17. 08:07:11

Én az ENTERNET cégnél vagyok megbecsült ügyfél már 5 éve. Előfordultak problémák,DE mindig készek a megoldásra. Soha nem kellet azon agyalnom,hogy szolgáltatót váltsak,mert folyamatosan emelik a sávszélességet,és csökennek a díjak. Nem a legolcsóbb, 5 év alatt egy alkalommal volt egész napos nethiány amikor a trémobil hálózatot barmolt.
Viszont a PR telekom által sugárzott kábel tv egy adag trágya,kb a 70-es évek szinvonalát adja,és a hibák mindennaposak. Ennek ellenére mindíg felveszik a telefont,de soha nem történik semmi, arra hivatkoznak,hogy 72 óra a hibaelhárítás határideje. Szóval aki tud szinvonalas,és olcsó megoldást a tv.re az lökje.
Üdv

Egyéves Önkéntes 2009.09.17. 08:07:22

@staropramen: akkor jó, mert mert már teljesen le voltam targiázva :D

Zka · http://www.youtube.com/watch?v=_wpDbI1gca0 2009.09.17. 08:09:09

Egy magácég bármelyik ügyfelét elhajthatja, meg akár hülye is lehet, joga van ezekhez. A Dunaweb a jelek szerint élt is a jogaival, hol a gond? :)

Zka · http://www.youtube.com/watch?v=_wpDbI1gca0 2009.09.17. 08:10:53

@Énbagoly: ne legyetek már hülyék, ha a szerződés kiköti, hogy hangosan fingás esetén az felbontható, akkor felbontható. Nyilvános fórumra írt hozzászólást meg mi az hogy nincs joguk figyelni? :D

a_tom 2009.09.17. 08:10:54

A megfelelő eljárás az lett volna hogy vagy a káromkodást egyszerűen kimoderálják, vagy a cég minden egyes panaszra reagálva kulaügyfélnek szólítja a kedves előfizetőt.

Énbagoly 2009.09.17. 08:11:01

@staropramen: megint jól ébredtél? :))

@Shadowguard: hát azért én tényleg fáznák ettől a cégtől, ha arrafelé laknák.
Ha mindenkit szabadon le lehetne tiltani a netről, aki bunkó módon viselkedik, vagy rondán beszél, vagy csak nekünk nem tetsző oldalakat nézeget, az érdekes világot eredményezne.

Shitting Bull 2009.09.17. 08:12:53

@Pada0ne: jó, tessék:
Ugyanannyi vagy picivel olcsóbb volt az ADSL, de...
- kaptam dedikált sávszélt, nem fogták rá, hogy 512-es, közben meg jó, ha 120-at elérem.
- az akkori datanetes ügyfélszolgálat fényévekkel jobb, segítőkészebb volt az akkori csellistáknál (náluk csak azért tudtam néha elérni valamit, mert volt két ember, akiket egy fórumon ismertem meg és ők hajlandóak voltak segíteni akkor is, amikor az ügyfélszolgálat lepattintott)

A legtöbb gondom azzal volt akkoriban, hogy a bekötés után kb. két hétig megvolt az ígért 512-es sávszél, majd ahogy a környéken elkezdték bekötni az újabb előfizetőket, érzékelhetően zuhant a szolgáltatás minősége. A végefelé már ott tartottunk, hogy este nyolc után már fórumozni se nagyon lehetett rajta, annyira belassult az egész. Én meg akkoriban azért akartam szélessávot a modem helyett, mert online játékokat akartam játszani. Szóval tragikus volt az egész és a helpdesk max. a vállát vonogatta, hogy ez van, nem tudnak mit tenni.

Énbagoly 2009.09.17. 08:12:58

@Egyéves Önkéntes reloaded: mivan? véget ért a reinkarnálódásod?

@Zka: és külön embert alkalmaznak arra, hogy szűrje a nekik nem tetsző hozzászólásokat?

ropiember · http://kengyel.extra.hu 2009.09.17. 08:13:05

Teljesen megértem Bendert, akármit is írt abba a fórumba. Nekem is volt szerencsém ehhez a szolgáltatóhoz. A szolgáltatásuk minőségéről csak annyit, hogy a húségidőm utolsó két hónapját már más szolgáltatónál töltöttem, nekik meg kipengettem a hátralévő díjat.
Szerintem a Kulawebbel egyáltalán nem lőtt túl a célon.

S@nyci ® 2009.09.17. 08:13:56

Igen, az a baj, hogy az emberekből kijőn az agresszív ösztön. A pénz utáni rohanás miatt. Sajna vannak alkalmak nekem is, olyankor kikapcsolom az agyam, hogy egy szintre kerűljek a másik féllel. :)

Shitting Bull 2009.09.17. 08:14:20

@Shadowguard: namost jogos vagy törvénytelen? ;)

Pada0ne 2009.09.17. 08:15:22

@Shitting Bull: Akkor en jo helyen lakom. :)

espadazo - Játékbolt: · http://aruhaz.nettfilm.hu 2009.09.17. 08:15:24

Véleményem szerint simán perelhető. Új szolgáltatót kell keresnie, akár értékelhető anyagi kára is származhatott a dologból, továbbá a szabad vélemény nyilvánítást is korlátozták. Mi lenne ha pl. valamely politikus beperelné az összes karikaturistát vagy humoristát? Esetleg az utcán szidom a szolgáltatómat és pont ott jönnek mellettem???
De akár házilag is lehet tök egyszerű kütyüt készíteni, aminek segítségével rögzíthetőek a beszélgetések. Nekem is ilyen van. Minden beszélgetést azzal kezdek, hogy nálam is magnóra megy és ha gondom lesz, nem a céget perelem, hanem az ügyfélszolgálatost személy szerint, aki saját szájával megpróbál átverni. Számomra érdektelen, hogy az neki éppen munkahelyi kötelezettsége. És azóta dög unalmas az életem, minden rendben megy. Most mondjam azt, hogy mi egy ilyen jellemű nép vagyunk? Na jó, nem mondom :-)

Ofélia . 2009.09.17. 08:16:16

@Shitting Bull: Hát nekem sikerült anyázás nélkül megbeszélni, hogy csak hétközben lakásfelújítsanak.

A másik lakóval, hogy ne halgassanak minden este 9-után technót és még azt is, hogy ne locsoljanak le a felettem lévők a virággal együtt reggel 5-kor!

Amúgy az egyiknek némi sőrért lerendeztem a számítógépét, a másiknak vasárnapi ebéd közben kicseréltem a biztosítékját, a harmadiknak meg hoztam virágföldet mert ő már nem tudott lemenni érte.

Hát lehet, hogy nem ebben az idősíkban élek!!!

Kazi (törölt) · http://redmond.blog.hu/ 2009.09.17. 08:17:01

Hát igen, ez a nagy hátránya a hűségidőnek. Én majd négy évig Monortel/UPC adsl használó voltam. Több évig semmi gondom nem volt, főleg abban az időben, míg monortel néven futottak, aztán baromira leromlott a szolgáltatás minősége, a modemjük egyszerűen nem tudott csatalkozni bizonyos időközönként, és természetesen csak akkor, amikor a legfontosabb lett volna. Aztán 15-30 perc után a probléma mindig magától megoldódott. Mondjuk az, hogy a hibabejelentőben azzal kezdik, hogy milyen a vindózom, az is érthető, de mondtam, hogy ezzel ne vacakoljunk már. Miután a kért RAS hibakódokat elküldözgettem nekik, széttárták a karjukat, hogy bizony ők semmilyen hibát nem látnak. Erre azt mondták, hogy kiküldenek egy emberkét, de ha semmi hibát nem talál, akkor ki kell fizetnem a kiszálllási díjat. Mondtam, hogy egy fillért nem vagyok hajlandó fizetni, és a probléma ráadásul nem fixen reprodukálható, mert csak bizonyos időközönként jött elő a probléma.

Megunva a totojázásukat és idegtépő szolgáltatásukat, a T-Home-tól kértem egy 1 hónapos próbaidős szolgáltatást. Egy hét után kapcsoltak, és megjelent egy fickó azzal, hogy észrevették, nem megy a modemjük. Sajnáljuk, késő, teccettek volna előbb kapcsolni.

Ha valaki hűségidőt ír alá, a lehető legrövidebbet válassza, és ha van rá lehetőség, váltani kell, nem anyázni. Tanulják meg, hogy nem hivatalt kell játszani, ők nyújtanak szolgáltatást. Teljesen felesleges az alkalmazottakkal való harc, mert a döntéseket nem ők hozzák, hanem a nagyfejűek. A negyfejű meg csak akkor kapcsol, ha azt látja, hogy a fogyasztói előfizetői szám grafikonja lefelé konyul.

Shitting Bull 2009.09.17. 08:17:23

@belekotty: azért az csúnya lenne, ha a "legkisebb hálózati zavarra" eldobná magát a VPN-ed...

Énbagoly 2009.09.17. 08:17:42

@espadazo: Na látod, veled egyetértek. Miért gondolják azt mások, hogy simán kémkedhetnek utánuk? Hogy azért, mert ez a cég a szolgáltató, már ezt is megteheti?

miezitt (törölt) 2009.09.17. 08:17:48

Aki Dunawebet hasznal, sikeres ember nem lehet.

Zka · http://www.youtube.com/watch?v=_wpDbI1gca0 2009.09.17. 08:18:01

@Egyéves Önkéntes reloaded: linkeld a törvényt ami szerint nem bonthat szerződést egy magáncég törvénybe nem ütköző kitételek alapján. Mert úgy olvasom benne volt a szerződésben, hogy felmondásra adhat okot ha a szolgáltatót nyilvánosan vagy a szolgáltató számára írt levélben rágalmazza, anyázza az előfizető. Hülye kitétel, de nem gondolom, hogy ez törvénytelen lenne, mert mégis mi alapon? Ha aláírta a srác, akkor érvényes rá.
Itt maximum abba lehetne belekötni, hogy a nyilvános, nem általuk üzemeltetett fórumra írt hozzászólásokat mégis hogyan azonosították, hogy melyik előfizetőjük írta (és nem csak valaki az ő nevében írt).
Én nem akarom a Dunawebet védeni, mert leszarom, meg ha szarul szolgáltat, szopjon csak. De nonszensz az is, hogy egy magáncég ne mondhassa fel a szerződését az abban szereplő kitételek mentén.

M11an 2009.09.17. 08:19:09

Pada0ne 2009.09.17. 08:05:55 :

Nekem UPCm van. 30/4Mbites 3800ért. Sikeres vagyok é? :)

wmiki · http://kigondoltam.blog.hu/2014/07/20/stephen_hawking_538 2009.09.17. 08:19:29

így-így
majd megtanulja, mint Budaházy, hogy nem viccelődünk az aktuális hatalommal
örüljön, hogy a szemét nem lőtték ki

Shitting Bull 2009.09.17. 08:20:02

@ofélia. A lóleányálom tours tulajdonosa: vagy szerencsés vagy a szomszédaidat illetően. :)
Egyikkel nekem is sikerült rendezni az ilyen jellegű dolgokat, azóta csak a rendszeres veszekedéseket kell onnan hallgatni. A másik sajnos tapló. Ez van.

Énbagoly 2009.09.17. 08:20:34

@Zka: szerintem ilyen kitétel a szerződésben is törvénytelen.
Nincs errefelé egy kóbor jogász, aki megmondaná, kinek van igaza?

espadazo - Játékbolt: · http://aruhaz.nettfilm.hu 2009.09.17. 08:21:26

@Zka: "Egy magácég bármelyik ügyfelét elhajthatja, meg akár hülye is lehet, joga van ezekhez. A Dunaweb a jelek szerint élt is a jogaival, hol a gond?"

Úgy tudom, erről szoktak figyelmeztetést küldeni előtte, még ha valóban egyoldalúan el is állhatnak. Az ügyfélnek viszont joga van felülbírálni ezt a határozatot. De gondolom a szerződésben az elállás megfelelően részletezve van. Ha nincs, akkor meg egyéb jogszabályok a mérvadóak.

Zka · http://www.youtube.com/watch?v=_wpDbI1gca0 2009.09.17. 08:21:39

@Egyéves Önkéntes reloaded: Önnek nincs jogosultsága a dokumentum megtekintéséhez. (You have no rights to view this document.)

:)
Szerintem ez is törvénytelen :)

Pada0ne 2009.09.17. 08:22:49

@Énbagoly: De nem volt itt semmi kemkedes. Minden nyilvanosan ment.

Pada0ne 2009.09.17. 08:23:52

@espadazo: Szoltak is neki, hogy meg egy dobasa van.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2009.09.17. 08:24:02

Ezek szerint a Dunawebnél a 3 éves felbonthatatlan (szovjet-magyar halkonzerv) hűségszerződést néhány keresetlen kifejezéssel semmissé lehet tenni. Posztoló örüljön, kössön mással (pl. Vodafonnal az OTP-ben, Palkovicsnétól nyert laptopra) szerződést, és máskor is szarjon arra az asztalra, ahol eszik.

[BÜ: Éljen soká a Chello!]

Körömcsiga 2009.09.17. 08:24:47

A szolgáltató indokolatlan lépést tett, az való igaz, de nem értem a posztolót. Ha valóban ilyen szar a szolgáltató, akkor miért nem örül a helyzetnek? Vagy netán inkább bontana fel hűségszerződést úgy, hogy be kelljen fizetni érte egy vagyont? Teljesült az álma, többé nincs odakötve a kulawebhez. HM?

Pada0ne 2009.09.17. 08:25:12

@M11an: Ez nem verseny, de b+. :):):)

Egyéves Önkéntes 2009.09.17. 08:25:55

@Zka: @Énbagoly:

nekem se jön be, ha ez vigasztal :)
pedig a böngészőből másoltam ki

például a távhős fogyasztókkal nem bonthat kénye kedve szerint a szolgáltató szerződést
és távhőszolgáltató lehet magáncég is
de például egy Egészségért Bt. sem küldhet el, ha lóg a belem

Énbagoly 2009.09.17. 08:26:11

@Pada0ne: Te jelen pillanatban szeretnéd, ha kiposztolnák, hogy a nickneved mögött milyen név, cím, telefonszám van? Mert ez az a szint. Nem hiszem, hogy saját adatokkal kommentelt volna. Akkor meg nincs joguk összeköni a nevet, és az IP címet, még akkor sem, ha természetesen tudják.

Nagyi Kedvenc Kisunokája 2009.09.17. 08:27:52

Szar a szolgáltatás? Az. Megszabadult tőle az ügyfél a hűségnyilatkozat lejárta előtt? Meg. Hátakkor?

Szűcslaci 2009.09.17. 08:29:23

@Pic:

Ha az ügyfél megsért - nem csak morog, meg mifene, hanem MEGSÉRT - akkor mennie kell. Ha ezt szankció nélkül megteheti, akkor ezután is meg fogja tenni. Én nem fogom emészteni magam belülről, nem fogok pitizve a szemébe nézni annak, akivel problémám van.

@ofélia. A lóleányálom tours tulajdonosa:
Egészség, meg ilyesmi - azon már túl vagyok. Pont ezért csökkent már a tűrőképességem. Senki ne higgye, hogy azért, mert leteszi a pénzt, engem vet meg. nem. Csak a szolgáltatásomat, a munkámat - engem és a családomat nem. ha valaki ezt nem fogja fel, azzal én nem akarok boltolni. Haljak éhen akár.

espadazo - Játékbolt: · http://aruhaz.nettfilm.hu 2009.09.17. 08:29:33

@Zka: Érdekes felvetés! Ti. ezek szerint egy másik szolgáltató kiadta az adatait az ügyfélnek, amit megtehetnének rendőrségi feljelentés után esetleg és akkor sem akárkinek...
Egyébként meg az olyan szerződés, ami tisztességtelen vagy lehetetlen, teljesíthetetlen elemeket tartalmaz vagy valamire kényszeríti az egyik szerződő felet, az tudtommal érvénytelen is lehet. Márpedig ha engem azzal fenyegetnek, hogy vagy elviselem a körülményeket vagy felbontják a netemet, az némi aránytalanságot feltételez.

Zka · http://www.youtube.com/watch?v=_wpDbI1gca0 2009.09.17. 08:30:38

@Egyéves Önkéntes reloaded: azt hiszem az EÜ szolgáltatások és a közművek nem véletlen esnek más elbírálás alá, hiszen azok alapjogokhoz kötődnek. A net nem. Úgy tudom csak olyan okok miatt törvénytelen az ügyfeleket megválogatni, mint pl bőrszín, vallás, származás...
@Énbagoly: a srác a fórumon írtak alapján gyakorlatilag beazonosította magát. Megírta, mikor mit anyázott a szolgáltatónak, ami alapján igen könnyen azonosítható. Nyilvános fórum. Elég nehéz lenne kimagyarázni, ha valaki meg akarná próbálni.

Zka · http://www.youtube.com/watch?v=_wpDbI1gca0 2009.09.17. 08:32:19

@espadazo: senkinek nem kellett kiadni az adatait. Nyilvános fórumon megírta mit beszélt az ügyfélszolgálattal, amit azok nyilván olvastak és mivel nem teljesen 1 bitesek, össze tudták kötni a dolgokat.

Micsoda??? Ez nevetséges!! 2009.09.17. 08:32:19

Amint azt már előttem is megjegyezte valaki, eséllyel lehetne pályázni egy sikeresen végződő (ügyfél szempontjából) személyiségi jogi perre, elvégre milyen jogon folytat NYOMOZÁST a szolgáltató az ügyfél után...???!?

Lásd: kinyomozták ki írta a bejegyzést, mindezt úgy, hogy (feltételezhetőleg) az adott domain nem az ő tulajdonukban van. Ezt csakis és kizárólag úgy tehették meg, hogy a fórumbejegyzéseknél szereplő időpontok alapján céltudatosan arra kerestek rá a saját hálózatukon keresztülmenő adatforgalom log file-jaiban, hogy a Kulaweb hálózatáról abban az adott időpontban felkereste-e valaki a weboldalt. Ezt szépen összekötötték az ügyféllel és megszületett a felmondás, ami eléggé vitathatóan jogszerű. Csakhogy ezzel áthágat egyet s mást, lássuk csak.

Nem vagyok ügyvéd, de ez a személyes adatokkal való visszaélés fogalmát bőven kimeríti és hatalmas nagy pofánverésre számíthat az önkétes sheriff szerepében tetszelegni akaró internet szolgáltató. Gyanúsan emlékeztet az eset egy nem is olyan régi Homár-exkluzívra, nem véletlenül Pötyi bácsinak hívják a cég vezetőjét? Nem lepődnék meg.

Ami azt illeti, a hitelrontás nem biztos, hogy megállná a helyét, már amennyiben bizonyítható az, hogy a Kulaweb nem volt képes megfelelő minőségben szolgáltatni. Legfeljebb egy becsületsértési ügy lehetne belőle, de én még azt sem tartom valószínűnek. Ellenben a szolgáltató eléggé alaposan beletiport a Magyarországon jelenleg hatályban lévő jogszabályokba, így erősen tudnám javasolni az átbaszott ügyfélnek, hogy forduljon csak ügyvédhez, nyert ügye van. Egy szép kis kártérítést kipofoznak a cégből, amit aztán elosztanak ketten az ügyvéddel. Az ügyvéd happy lesz, mert van bevétel, az ügyfélnek meg lesz pénze másik internet-hozzáférésre, amit ráadásul a Kulaweb fog szponzorálni. Ennyi lenne szerény véleményem. ;)

Pada0ne 2009.09.17. 08:32:27

@Énbagoly: Ez az internet. Egy mail cim alapjan megmondom mit reggeliztel :).
Az ip cimed nem titkos. Ha a szolgaltato latja, hogy ez az IP tolunk jon es minket szid siman kitiltjak, es a user neve fel sem merult.

Shitting Bull 2009.09.17. 08:33:29

@Szűcslaci: pedig de, téged megvet. És ha egy fórumon, a személyes adatait nem megadva küldi el a halál faszára a kedves cégedet, akkor nincs jogod kinyomozni, ki is volt az elkövető! Még akkor sem kapcsolhatod össze, ha mondjuk az általa leírt körülmények nyilvánvalóvá teszik a kilétét. (és ez vonatkozna kedvenc fotószervizem igen tisztelt vezetőjére is :D )

Elektronikus cigi · http://www.edohanyzas.hu/?partner=3 2009.09.17. 08:33:34

Én az ilyeneknek nem is adnék többé netet, azt hiszi elbújhat egy nicknév mögé és trágárkodhat.

Énbagoly 2009.09.17. 08:33:58

@Zka: Nem érted az alapproblémámat.
Szarok rá, mikor mit írt. Ha bunkó mód viselkedett, akkor úgy viselkedett. Ettől el kell most vonatkoztatni.
Senki után nem nyomozhat egy magáncég! Az nem a rendőrség, vagy az ügyészség.

Szűcslaci 2009.09.17. 08:34:21

@Szűcslaci:
Vett meg. Kevés a T betűm, na.

Shitting Bull 2009.09.17. 08:35:15

@Pada0ne: érdekelne, hogy a törvényeket tiszteletben tartva ezt hogy tudná a kedves szolgáltató kivitelezni...
Egyébként ha óhajtod, küldök neked e-mailt és nem fogod megtudni belőle az IP címem. ;)
(nem mindenki freemail, hogy ott legyen a headerben a cím)

JimBeam 2009.09.17. 08:35:51

Januárban végre megszabadulok a bandától, gyakorlatilag 2 év telefonálgatás, fenyegetőzés, anyázás után. Az ügyfélszolgálatuk egy nulla, az általuk nyújtott "szolgáltatás" szintén. Sajnos itt 2 éve még monopolhelyzetben voltak, de ennek vége, és nem tudom hányan maradnak vajon akik hosszabbítanak... A srác helyzetét 10000%ig átérzem....

Énbagoly 2009.09.17. 08:36:00

@Pada0ne: De itt felmerült, mert személy szerint neki adták oda a kinyomtatott oldalt, a hozzászólásaival.
Na, ki vele, mit reggeliztem? :)

Shadowguard 2009.09.17. 08:36:40

Nincs kedvem végigolvasni az egész panaszkönyvet (egyébként nem a dunaweb hivatalos oldala), de arra senki nem gondolt, hogy esetleg a kedves felhasználó egyértelműsítette még régebben, hogy róla van szó? Valaki igazán megnézhetné a dolgot, akinek nem kell ma dolgoznia :D
Értsd: ha olyan hülye vagyok, hogy leírom egy fórumban, én vagyok XY vagy itt lakok, ez az e-mailcímem, stb. és utána elkezdek valakit anyázni akkor ne én legyek megsértődve, ha az illető pofáncsap. ;-)

Szomszédokkal én rendeztem a problémákat egyszerűen (kertes ház). Mivel kedves szomszéd nem értett a szép szóból, hogy ne csináljon bizonyos dolgokat rászoktam arra, hogy felkeltem hat órakor, kitettem a hangfalat az ablakba és full hangerőn elkezdtem valami jó zúzós rockzenét hallgatni (ugye hat után nem csendháborítás :D ). Egy hét után sikerült kompromisszumot kötni :D

Pada0ne 2009.09.17. 08:36:42

@Micsoda??? Ez nevetséges!!: Az en szereny velemenyem szerint tevedsz. Nem kellett a cegnek a sajat halozatat hasznalnia, ahhoz hogy tudja ki a user.

Shitting Bull 2009.09.17. 08:37:48

@Szűcslaci: :)))
Késő! :-P

--------------
Egyébként aki azt írja, hogy "na és? legalább megszabadult a hűségszerződéstől!", az esetleg elgondolkodhat rajta, mit jelent a monopol helyzet... (nem tudom, az említett kulaweb-nek van-e konkurrenciája az adott területen)

Zka · http://www.youtube.com/watch?v=_wpDbI1gca0 2009.09.17. 08:38:04

@Énbagoly: miféle nyomozás? Szerintem minden magára valamit adó cég figyeli a róla szóló nyilvános fórumokat, egyszerűen azért, hogy tudja milyen a hírneve. Nyilvános fórumot figyelni nem bűn és nem nyomozás.
Abba valóban bele lehet kötni elvakult jogvédői fejjel, hogy összekötheti-e egyértelmű esetben az ügyfelével a nyilvános hozzászólást a szolgáltató. De miről is beszélünk, elvileg személyes kommunikációban (telefon, email) is anyázta őket "és sajnos elég illetlen hangnamben írtam egy levelet a szolgáltatómnak", azt azért már csak összeköthetik az előfizetéssel? A netes post csak hab a tortánt.

Pada0ne 2009.09.17. 08:38:33

@Shitting Bull: De ez az anyazos kisgyerek nem hiszem, hogy egy power user. Es ezzel a hsz-el meg is adtad a nagy valaszt. Kuldott az emberke nekik mai-t. Abbol megvolt az ip-cim, es innen minden megy magatol.

RaveAcE 2009.09.17. 08:38:53

Nem értem, miért kell szidni azt a szemét kulawebet. Egyébként van ilyen a szerződésben?
Lehet, csak a válság miatt szeretnének visszakapcsolási díjat kicsikarni. Ez bőven belefér a magyar ISPk mentalitásába.

staropramen 2009.09.17. 08:38:57

Sztrovacsekek!
Kimaradt a posztból ezért kívülálló nem közszereplőként pótolom:
Boldogok a sajtkészítők valamint a balettáncosok és a kőfaragók!

2009.09.17. 08:39:13

Ha-ha.
Megsértette a Hálózathasználati Irányelveket. :))
Winston Smith Polgártárs, nagyot csalódtunk önben. :))

Rosszindulatú Vászka 2009.09.17. 08:39:48

Hát ezúton kérek elnézést, hogy bocsánatot kérek minden Nikktől akit elkültem a pitsába!

Beszarni nem kell félnetek jó lesz :)

staropramen 2009.09.17. 08:40:01

Sztrovacsekek!
Kimaradt a posztból ezért kívülálló nem közszereplőként pótolom:
Boldogok a sajtkészítők valamint a balettáncosok és a kőfaragók!

Ofélia . 2009.09.17. 08:40:29

@Énbagoly: És még én vagyok mérges:))

Pedig reggel don fülig st. james ellopta a pipaszurkálómat, a nadrágom leesett mert elszakadt a spárga, babette anyó hátbavert a húsdarálóval, a texas vendéglőben lispriccelt kirúg hümér, maud elütött az alfával, és piszkos fred kavarja a málnaszőrt.

Végül karanténba zártak búbópestissel.

Hát most minek örüljek??:)))

Shitting Bull 2009.09.17. 08:40:47

@Pada0ne: szerintem te valamit nagyon nem értesz... az e-mailnek semmi köze az eredeti témához.

Énbagoly 2009.09.17. 08:40:57

@Zka: Azt hiszem ebben a témában, mi nem jutunk dűlőre egymással. :)
Én pedig nem vagyok hajlandó jobban felhúzni magam emiatt. :)
Az már egészségtelen lenne. Neked is van egy véleményed, meg nekem is. És mindketten ragaszkodunk a sajátunkhoz. Ennyi. :)

Ofélia . 2009.09.17. 08:42:28

@staropramen: A köfaragók nemzeti tanácsa rendkívüli ülésen egyezett meg a balettáncosok képviselőivel.

A havi juttatásaikrol....:))

Énbagoly 2009.09.17. 08:43:37

@Shitting Bull: Tévedsz! ettem egy barackot. :)
Mondjuk, nem is tudod az emilcímemet. :)

@ofélia. A lóleányálom tours tulajdonosa: oké, Piszkos Fred. :)
Látod, nem engedem felhúzni magam. :)

Ofélia . 2009.09.17. 08:43:40

@staropramen: Ja és a sajtkészítők sem boldogok LASSU a netjük és tiltottak a pornóoldalak:)

Koky_ 2009.09.17. 08:43:40

@különvélemény: talán ha normálisan próbál valaki segítséget kérni, biztosan úgy is állnak hozzá. Az ilyen tuskók pedig azt kapják, amit érdemelnek... Erre a cégnek is megvannak a megszokott bevált eszközei....

Zka · http://www.youtube.com/watch?v=_wpDbI1gca0 2009.09.17. 08:44:09

@Énbagoly: én nem húztam fel magam, meg remélem te se :) Mindenesetre reménykedek benne, hogy _annyira_ kretén törvényeink nincsenek, hogy ne bonthasson szerződést egy netszolgáltató azzal aki magánlevélben anyázza őket.
Meg azt is remélem, (feltéve, hogy a leírt történet igaz) hogy az ilyen igénytelen szolgáltatók azért előbbutóbb mennek a süllyesztőbe.

Shitting Bull 2009.09.17. 08:44:39

@Énbagoly: :) Pedig ennyi hülyeséget csak éhgyomorra szoktak összehordani... ;)))

Pada0ne 2009.09.17. 08:45:13

@Shitting Bull: Eloszor irt egy tragar mail-t ami miatt fel is szolitottak, hogy meg egy hasonlo es annyi.

Énbagoly 2009.09.17. 08:46:04

@Zka: Legalább felébredtem rendesen, pedig még kávát sem ittam. :)
Az utólsó mondatoddal meg teljesen egyetértek. :)

Pada0ne 2009.09.17. 08:46:12

@Énbagoly: Nem is reggeliztél még. :)

Ofélia . 2009.09.17. 08:46:55

@Énbagoly: Én is ragaszkodok a véleményemhez: csak megfelelő méretü konyhapulton lehet jót dugni:)

EZ FONTOSCH!!

Zka · http://www.youtube.com/watch?v=_wpDbI1gca0 2009.09.17. 08:47:31

Én 2 sajtos croissant (automatikus tárgyrag!) ettem fél liter nemlájtos kólával, csak ha valaki rákeresne a neten.

Evil One 2009.09.17. 08:47:39

Egy érzékeny lelkű netszolgáltató, egyem meg...
Szánalmas, de komolyan.

Énbagoly 2009.09.17. 08:47:41

@Shitting Bull: mé? szerinted egy barack tartalmas reggeli? :)
És hozzátenném, ragaszkodom a saját hülyeségeimhez! :))

Shitting Bull 2009.09.17. 08:47:44

@Pada0ne: de a vége az volt, hogy egy fórumon, nikken közzétett véleménye miatt bontottak vele szerződést. Milyen alapon azonosít egy elméletileg anonim nikket valós személlyel egy szolgáltató?

Rosszindulatú Vászka 2009.09.17. 08:48:48

Azér a tunfdravebet be lehetne iratni egy alapfokú reklám-markec tanfojásra, pár bazmeg miatt ijen negatív reklámot gyártani azér parádés tejjesítmény. Ezér külön gratula és javaslom felterjeszteni baccpapucsdíjra.

Shitting Bull 2009.09.17. 08:49:01

@Pada0ne: mind1, hosszú... egyszer leírtam, de mintha eltűnt volna, még1x nem fárasztom maga.

@Énbagoly: van benne szénhidrát, vércukorszintet megemeli. ;)

Pada0ne 2009.09.17. 08:49:15

@Evil One: Nem lelki problemak ezek, hanem csorba a szakmai megbecsulesukon. (ha volt nekik olyan)

Micsoda??? Ez nevetséges!! 2009.09.17. 08:49:15

@Pada0ne: Anélkül nem hinném, hogy meglépték volna ezt, hogy előtte leellenőrizték volna a szerver logokat (elkerülendő a téves "beazonosítást"), sajnálom, de azt kell mondjam, hogy te tévedsz barátom. A következő tíz évi fizetésemben fogadok veled, hogyha leellenőriznék most, hogy hozzáfértek-e a felmondás/kikapcsolás előtti pár nap folyamán azokhoz a logfile-okhoz, amelyek épp azt az időszakot rögzítették, amikor az ügyfél a fórumbejegyzést írta, akkor a válasz egy határozott IGEN lenne. Meg kell bizonyosodniuk róla, akármit is írtak le azon a fórumon, ami így vagy úgy összeköthető ezzel és azzal, kénytelenek megbizonyosodni róla, mert mivan, ha mégsem... De itt igazából az a lényeg, hogy a szolgáltató öntörvényűen igenis hozzákötötte valakihez azt a bizonyos bejegyzést és ehhez sajnálatos módon nem lett volna joga. Ez van, tesó. ;)

Énbagoly 2009.09.17. 08:49:37

@Pada0ne: megyek is, kerítek valamit. :)

@ofélia. A lóleányálom tours tulajdonosa: Na végre, egy értelmes téma, amivel teljesen egyet tudok érteni. :)

@Zka: te kis habzsoló. :)

Pada0ne 2009.09.17. 08:50:42

@Shitting Bull: Mindenki hiszi, hogy mindenki anonim a neten, de ez nagyon nem igy van mar.

Martinicske 2009.09.17. 08:50:48

Fura egy szavazás lett kiírva...

Az egyik lehetőség, hogy a szolgáltatónak igaza van, a másik hogy igaza van és fel is pofozhatta volna az ügyfelet.

Csak nálam nem jelenik meg a többi válaszlehetőség valamiért, vagy ez tényleg ilyen?

Koky_ 2009.09.17. 08:52:14

Remélem hamarosan a Dunaweb verzióját is elolvashatjuk. A bátor beszólogató pedig gondolom úgysem bánkódik, ha úgyis szar volt a netje.

Evil One 2009.09.17. 08:52:56

@Pada0ne:
Mindenesetre jó tudni, hogy ennyi erővel a vizet, gázt, áramot is kikapcsolhatja bárki, ha beszólsz neki.

Pada0ne 2009.09.17. 08:54:35

@Martinicske: Vannak nyilak alul-felul.

@Evil One: Ha nekik is bent a szerzodesukben siman.

Ofélia . 2009.09.17. 08:56:34

@Pada0ne: A neten senki sem anonim!!!

Mindenki pontosan behatárolható csak egy jó hekker, vagy BÁRMELYIK ORSZÁG ÁLLAMI SZERVE KELL HOZZÁ!!

Ó mennyi nááíív lélek:)))

De mindig azt mondtam, hogy ha ez valakit annyira érdekel valami van a füle mögött:)))

vivax 2009.09.17. 08:57:47

Bender lehet vagy 13 éves mindösszesen. Enyhénszólva gyerekes ilyen formában megközelíteni a problémát. Ha akkora arc, miért nem borított asztalt? Ettől függetlenül inkorrekt a szolgáltató kiskirályokat idéző hozzáállása. Fogyasztóvédelmet nekik!

Flat Eric / sta press (törölt) 2009.09.17. 08:57:55

Szabad megkérdeznem, ha ennyire szar ez a DunaWeb, akkor vajon Bender miért volt több, mint 3 évig hűséges előfizetőjük?
Vagy netán életfogytiglani hűségszerződésbe kényszerítették?

espadazo - Játékbolt: · http://aruhaz.nettfilm.hu 2009.09.17. 08:59:24

Arra gondoltam, hogy amikor legközelebb az asszony megbánt (lexarom, hogy okkal vagy ok nélkül!), mehet Isten hírével! Se nem pampoghat, se nem semmi! Van még pasi a földön, szerződjön egy másikkal.

Dr. Otto Von Schnitzelpusskrankengescheitmeyer 2009.09.17. 09:00:47

OFF
Kulaweb, Kulaweb, Kulaweb.
ON

Ezek valami garázsban ügyeskedő hülyegyerekek? Ügyfélszám: 8, plusz a szomszéd, de ő wifin lopja.
Mennyire kispályás, ócska szarháziak ezek?
Nevetséges.
Ezzel tök jól elérték, hogy rajtuk maradjon a Kulaweb név :)

OFF
Kulaweb, Kulaweb, Kulaweb
ON

Vorta 2009.09.17. 09:01:25

Csicskás Ratyiweb...na, most engem is kitesz?
Egyébként én azthittem, hogy ez a fajta magatartás még a kommunizmusban megszűnt.
Legalább kimoderálhatta volna a dunaweb. Egyébként én is ismerem a céget és tényleg rohadt balhés társaság!!

vivax 2009.09.17. 09:02:02

@espadazo: de mondhatjuk így is: Ha megcsalom és még neki áll feljebb elmehet a picsába... Van még pasi a földön, szerződjön egy másikkal. (juj)

Ofélia . 2009.09.17. 09:02:23

@espadazo: :DDD de feltétlen hajsd be a hűségnyilatkozatot:))

Xmas 2009.09.17. 09:02:46

Szerintem csak simán amatőr a fickó. Ha úgy van, ahogy írta, hogy nagyon gyakran rossz a net, és nem hozza az előírt teljesítményt, akkor simán elállhat a szerződéstől, hisz a szolgáltató nem teljesítette a szerződésben foglaltakat. Így nem kell a hűségidő kitöltésén agyalnia.

Könyörgöm, nem-e lehetne-e esetleg-e, hogy olyan postok jöjjenek, ahol nem az ügyfél a looser?

Pada0ne 2009.09.17. 09:04:19

@Vorta: Ha kimoderalta volna akkor azon menne a siras. Jol tette, hogy kidobta eggyel kevesebb idiota a neten.(tudom mar visszajott)

Egyéves Önkéntes 2009.09.17. 09:04:21

@vivax: @espadazo: ezzel a problámával ne itt offoljatok, ez a Boldog Ügyfél rovatba tartozik! :)

Ofélia . 2009.09.17. 09:04:40

@Xmas: Egyetértek. Szerződjön monjuk a t-szarhoz aztán méricskéljen.....

lacosdj 2009.09.17. 09:07:27

Nekem is volt régen Dunawebem! Nekem is ugyan így volt betelefonáltam indítsam újra a gépet ha nincs net... meg azt találták ki hogy huzam ki a gépből a netkábelt majd várjak egy kicsit és dugjam vissza! Hát persze hogy így sem volt jó! Meg amúgyis milyen szolgáltatás ez így? most tegyük fel ez lenne a kábel tv-nél is húzogassam ki be... érdekes is lenne... A dunawebesek úgy félévnyi hívogatás után kitolták magukat és rájöttek hogy szar az antenna kicserélték de amit akkor feltettek az már akkor sem működött és ezt a szerelő mondta nekem.... aztán kipróbált egy másikat az jó volt! De nagyon szar minőség garantálom esett az eső elment a jel fújt a szél ismét nem volt jel! Ha nincs meg hozzá a technologiájuk akkor miért foglalkoznak ilyennel? Én is írtam rengetek emailt valamikor le se szartak van mikor mondták felveszik a hibajegyet.... erre másnap jön a telefon már amikor hogy a hibajegyet lezártuk problémát nem találtunk de net nem volt persze... de kint se voltak meg semmi és akk csak simán lezárták.... még jó hogy már vagy 2 éve T-home van az egy korrekt kedves villámgyors szolgáltató itt nálunk sorba leváltotta mindenki a dunawebet mikor a t-home nak elkészült az új üvegszálas rendszere! Így kell sok előfizetőt elveszíteni... És kedeves ratyiweb ezt a kommentált is meg lehet nézni! Jah és még utóirat ként: nem rég jött egy levél a dunawebtől így 2 év után hogy emelkedett az adó fizessünk be pár száz forintot hol ott már közünk nincs egymáshoz! Eltelt pár hét és jött egy levél ismét hogy jóváírták hol ott be se fizettük... Nagyon érdekes egy szolgáltató ez ha lehet annak nevezni!

espadazo - Játékbolt: · http://aruhaz.nettfilm.hu 2009.09.17. 09:08:37

@vivax: Jajj, ne megcsalásról legyen szó, hanem mondjuk azt mondja, hogy béna a ruhám, vagy kicsúfolja a nevemet a piszok :-)
Elvégre szerződés az szerződés! Vagy mégse?

májgeriberi 2009.09.17. 09:08:48

ez pont olyan mint ami a homáron is folyik

szomorú

Shadowguard 2009.09.17. 09:10:42

@Xmas: A teljesítményt hozza, mert ritka hülye tól-ig határok vannak megadva a dunawebnél (azt hiszem 2megabitnél 192 kbit a minimum :D ) ;-) Mondjuk nekem szépen becsületesen hozza a maximumot is, néha még kicsit többet is. Jó, én megnézettem olyannal, aki jobban ért az ilyenekhez és tudom mire lehet hivatkozni, ha baj van, de az már a legvégső határ. Az ügyintéző is ember ugyanis és nem kell elküldeni az anyjába, mert csak az ügyfél jár rosszul. Kedvesen, emberi hangon beszélni és hipp-hopp rendbe is jönnek a dolgok. Nekem működik.

Mondjuk lehet én vagyok a kivétel, ami erősíti a szabályt (meg még egy-két ismerős, akik bizonyos okok miatt nem mennek máshová, pedig van már több szolgáltató is) vagy csak errefelé van normális hálózat (utóbbit kétlem, mert pár házzal arrébb is bajok voltak vele), mert nekem idén egyetlen egyszer volt vele bajom, akkor is két nap alatt megszerelték (ebből az egyik vasárnap)

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2009.09.17. 09:10:47

@ofélia. A lóleányálom tours tulajdonosa: Ezt csak azért írod, mert még nem próbáltad sem a kis faszenesen, sem a hagyományos mosógépen (működés közben, fedő nélkül)...

májgeriberi 2009.09.17. 09:10:48

a dunawep ha így szolgáltat nem lesz ügyfele.
ha ez tényleg igaz akkor tsak idő kérdése..

Ofélia . 2009.09.17. 09:11:10

@lacosdj: Jujjj ez a dunaweb valami műholdas izé??(antenna) mert akkor nincs min csodálkozni:))

rózsarózsa (törölt) 2009.09.17. 09:11:41

@ofélia. A lóleányálom tours tulajdonosa:

Én annak örülök,hogy ha ez a H1N1 vírus,akkor legalább túlesünk rajta,és nem kell figyelni a gyanús jeleket,és sorban állni októberben az oltásért.

Lelki szemeimmel már látom,milyen jelenetek lesznek októberben a rendelőkben és a gyógyszertárakban :-)

Ööö.Izé.

Mi most váltunk az UPC-ről a Digire.

Előbbivel semmi gond nem volt,de a Digi havi 10 000-rel olcsóbb.Az évi 120 000.

Ofélia . 2009.09.17. 09:12:16

@Kitalátor feljegyzetei: Ha a dugásra gondolsz bográcsban sem:)))

Egyéves Önkéntes 2009.09.17. 09:13:01

@ofélia. A lóleányálom tours tulajdonosa: szégyelld magad, hogy ezen vihogsz.
majd mindjárt szétültetlek. :)

Egyéves Önkéntes 2009.09.17. 09:14:08

@jesszum: megkérdezted kezelőorvosod, gyógyszerészed, hogy a homáron el tudjuk-e kapni tőled?

GC (törölt) 2009.09.17. 09:15:27

tész@rság, tész@rság, tész@rság

Most akkor nekem is?

lódarázs 2009.09.17. 09:16:27

Lopom a netet, sokkal olcsóbb :D

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2009.09.17. 09:16:43

@ofélia. A lóleányálom tours tulajdonosa: Miért, mire érdemes még gondolni? A költségvetésre? Na hagyjál!
Amúgy minden méret kérdése, meg szituációé. A csűrben egy kakasülőre lánccal felkötött nagyobb bográcsban állva nem is lehet rossz....

Ofélia . 2009.09.17. 09:17:37

@jesszum: ??????? Ha havi 10000-el olcsóbb akkor te a céget vetted meg??

Én 11000-et fizetek a teljes vírusvédelemmel spamszűrővel kábeltv-vel együtt!!

Akkor nekem a digi ingyenes lenne??

rózsarózsa (törölt) 2009.09.17. 09:18:13

Tippeljetek,mikor szünteti meg a dunaweb a panaszkönyvet!

A balatonfüredi weboldalt is zárolták...

BoldogJózsi 2009.09.17. 09:18:48

Most hallottam, h a Dunaweb 20 évvel ezelőtt változtatta meg a nevét Sztálinweb-ről. (ld: Dunaújváros)

A 3 év pedig nem hűségnyilatkozat, hanem 3 éves terv!

Túl sok itt az egybeesés...

Pada0ne 2009.09.17. 09:19:29

@jesszum: Milyen net az, hogy havi 10-el olcsobb? Nekem a TV net osszesen nincs 10k :)

M.Islander 2009.09.17. 09:20:38

és az már milyen dolog, hogy egy genyó digitv nem közvetíti a Loki-Liverpool meccset azért, mert az érdekei mást diktálnak???
hasson oda az a töketlen kormány, hogy ilyen ne fordulhasson már elő!!!

szerencsére nincs digitv-m, nem tudnak letiltani :o)

Ofélia . 2009.09.17. 09:20:55

@Egyéves Önkéntes reloaded: Nem kérdezte itt szórja nekünk a bacc-iluskáit.

Már lemostam karbolsavval a monitort:))

rózsarózsa (törölt) 2009.09.17. 09:21:21

@ofélia. A lóleányálom tours tulajdonosa:

A Digi havi 3000.

Kábeltévé,net,előfizetési díj nélküli telefon,havi 300 lebeszélhető perccel.

Igaz,Újpest Központban válogathatsz a szolgáltatók között.

Az UPC havi 15-16 000 volt,és ránk akartak sózni egy kedvezményes díjcsomagot,havi 13 000-ért.

Még tart a válás,ha sikerül,pezsgőt bontunk.

Egyéves Önkéntes 2009.09.17. 09:21:45

@BoldogJózsi: Jól értesült vagy!
Sztálinweb Hatósági Tartalomszolgáltató és Cenzor Vegyesvállalat néven futott
:)

M.Islander 2009.09.17. 09:22:39

követelek egy fórumot a Homáron, ahol a digitv-t lehet fikázni a tegnapi malőr miatt.

rózsarózsa (törölt) 2009.09.17. 09:23:46

@Egyéves Önkéntes reloaded:

Szerinted?

Ha kicsi rigót át lehet húzni a telefonvezetéken,akkor igen :-)

M.Islander 2009.09.17. 09:24:23

hát ez óriási!!!
ahogy nézem többen próbálnak szabadulni a KulaWebtől:

xXx 2009-9-17 9:11 #751
Az én netemet kapcsoljátok ki, ti mocskos buzik! Ezzel leírtátok magatokat rendesen:
homar.blog.hu/2009/09/17/tragarkodott_elvettek_az_internetjet

Pada0ne 2009.09.17. 09:24:31

@mîkæl: es az embereknek ebbe mi az oromuk?

Ofélia . 2009.09.17. 09:26:24

@jesszum: Azért nézz utánna a kábeltv csatornáinak ha például érdekel a discowery vagy a viasat. meg a meg a net sebességének:((

Flat Eric / sta press (törölt) 2009.09.17. 09:26:42

@Pada0ne:
Nekem a TV/telefon/net/mobilnet 13.000
Ja, még annyi, hogy a netek korlátlanok

Ofélia . 2009.09.17. 09:27:34

@mîkæl: Nem kell fórum az egyik legtöbbet szidott szolgáltató a homáron:)))

Secnir 2009.09.17. 09:29:08

tanulságok?

1. ügyfélszolgálattal telefonon semmit nem intézünk. mivel nem ügyfél- és nem -szolgálat. kizárólag visszaigazolásos email, vagy tértivevényes levél (XXI. század, ehh.)

2. végigolvastam a fórumot. ha ez trágár és gyalázkodós, akkor az internetszolgáltatók tanácsa már rég lekapcsolhatta volna az internetet a világban. de a homáron mindenféleképp.

3. Bender természetesen indíthat kártárítési pert a Dunaweb ellen személyiségi jogok megsértése ellen. ok: a szolgáltató a rögzített IP címeket és személyes adatokat nem használhatja fel semmilyen célra, és nem adhatja át harmadik félnek. itt az, hogy 'visszanyomozták' a felhasználót, ez csakis a beírások (és logok) kielemzése alapján történt, és ezért simán le lehet csukni azt, aki elrendelte (kivéve nyomozó hatóságok, ügyészség, NBH, bíróság). simán nyerhető, miután a bizonyíték Bender kezében van: a Dunaweb felmondó levele, indoklással együtt.

4. aki a szolgáltató webes/pop3-smtp emailrendszerét használja, az nem lehet sikeres. hacsak nem ő a szolgáltató. gmail. vagy más ingyenes 8 Gb-ig. onnan intézni mindent.

summa summárum: a dunawebnek nincs sok hátra, nemsokára én is beírok a fórumba, és megnézem, kikapcsolják-e a netemet. igaz, inviteles vagyok :)

Egyéves Önkéntes 2009.09.17. 09:29:15

@jesszum: ez igaz lehet, meg kéne nézni, mert lehet, hogy a vírusölőt simán kijátssza a kicsi rigó. már meg is van a baj. :)

adhuvbeigiqe upiugtqeőoqőoqqe 2009.09.17. 09:29:26

"A DunaWeb Kft. 1996-ban alakult váci székhellyel magyar tulajdonosi körrel. Távközlési szolgáltatóként Internet szolgáltatást és kábeltelevíziós műsorelosztást és telefon szolgáltatást végez. A cég nevét főképp a megbízható szolgáltatásai fémjelzik, az Internet szolgáltatás kapcsán sok tapasztalatot szerzett az ügyfelekkel történő kapcsolattartás terén."

ez nem annak a cégnek az egyik nyúlványa ami a dunakanyarban szolgáltat(ott) és erősen olajízű vállalkozó réteg pénzelte (mosta a poénzt)?

2009.09.17. 09:31:23

@Trojai: "nem értem egy felnőtt, intelligens ember miért nem tudja kulturáltan(tabban) megoldani vagy közölni a problémáját"
Egyszerű: nem felnőtt és nem is intelligens az ilyen ember. Ennyi.

a fej nélküli ember 2009.09.17. 09:32:18

Még nem találkoztam olyan dunaweb előfizetővel, aki a szerződés lejárta után maradt volna ennél az internet "szolgáltatónál", ha volt másik szolgáltató is a környéken. A "szolgáltatás" része, hogy néhány hetente pár napra nincs internet kapcsolat, addig amíg végre megunják az ügyfél telefonhívásait és visszakapcsolják.

Ofélia . 2009.09.17. 09:32:28

@félreértitek már megint: Ugyan már aranyat mostak!!

Ez mint köztudott jólmenő vállalkozás a dunakanyarban:)))

somask8 · http://www.linuxempire.hu/ 2009.09.17. 09:33:55

Na én megnéztem, de a posztoló elnézte, nem az ÁSZF 2. pontja, hanem a 2. melléklete "Hálózathasználati irányelvek"-beni
"1. A hálózathasználati irányelvek szerepe
A jelen hálózathasználati irányelvek (Irányelvek) az Internet szolgáltatók által általában világszerte elfogadott legfontosabb
irányelvek gyűjteménye. Ezek az irányelvek nem csupán a "Netiquette" jellegű dokumentumokban szereplő viselkedési ajánlások,
hanem olyan szigorú követelmények, amelyek betartását szigorú szankciókkal is elő kell segíteni.
A hálózathasználati irányelvek és szabályok a szolgáltatásokat rendeltetésszerűen igénybevevő ügyfelek védelmét szolgálja
azáltal, hogy védi a felhasználót és a szolgáltatót, valamint annak hálózatát és szolgáltatását, a rosszhiszemű, tudatlan, vagy
esetleg gondatlan felhasználók ellen."

Érdekes a 3.1 pont is, csak sajnos abba a bilibe léptél, hogy a MPL-t megelőzte a szolgáltatód.
És ez csak a "hangnemre" vonatkozik, bár nem tudhatjuk, hogy a "szarnet"-el mit tudtál volna még kezdeni (agyonletöltögetted magadat?)

anarch 2009.09.17. 09:35:02

Hmm, szerintem ezzel a cselekedettel csak a lovat adják a nép alá. Sikerült megalkotniuk a módszert, amivel hűségidő elő fel lehet bontani a szerződést büntipénz nélkül :)). Tehát ha van "felmondhatatlan" szerződése valakinek, tessék egy jó nagyot rézangyalozni (ld. még: itt tessék beszólni) a fórumukon és lesni a postát a várva várt szerződést felmondó levélért. Zseniális :).

2009.09.17. 09:35:18

Amúgy aki a dunawebnél ügyfél az sikeres ember nem lehet.
Én aloha.net/ -es vagyok, na ki a királyyyy ???

somask8 · http://www.linuxempire.hu/ 2009.09.17. 09:37:26

@Kulics: Hú, csak $12,95/hó, kíííírály

Netuddki. 2009.09.17. 09:38:07

A LÉNYEG szerintem ez, és itt van az eb elhantolva:

Anyázott volna az előfizető, ha a szolgáltató mindent a szerződés szerint szolgáltatott volna?

Ez a lényeg, és ha a válasz nem, akkor szerintem jó eséllyel még akár pert is nyerhet az ex ügyfél. Egy ügyvédet felkeresnék a helyében.

anarch 2009.09.17. 09:38:56

Egyébként jól látom, hogy valaki deface-elte a linkelt weboldalt? (Csak így magyaroschan.)

Van_mikrohullámú_sütőtök? 2009.09.17. 09:40:56

A Kulawebnek a konkurenciája a Digitel 2002 vagy újabb nevén Vivendi esetleg Invitel. Döntse el a BÜ ha át akar menni hozzájuk..

Jah, és a 3G mobilszolgáltatók is, bár gondolom torrentezni és WoW-ozni nem igen lehet azzal a nettel.

Egyébként a 3 év hűség incs kőbe vésve:
- ügyfél elállhat tőle, ha a fennmaradó hónapokat kifizeti vagy méltányossági esetén kisebb összeget
- szolgáltató elállhat, ha előtte 30..60 nappal bejelenti.

Ez utóbbira volt példa T-udjukmelyik szolgáltatónál amikor a BÜ letöltött 60+ GB adatot a gépére.

Egyik ügyfelem volt majd 10 éve Kulawebes, elfelejtette a jelszavát: engem hívott fel, hogy beszéljek velük pass. reset ügyben, mert ő nem ért hozzá, ideje sincs ;-)
Nem kértem érte pénzt, de kaptam egy üveg bort Gere Attila pincéjéből a gyors "problémamegoldásért"...

Netuddki. 2009.09.17. 09:41:15

@kovi1970: Ja igen! Majd elfelejtettem. Csak olyan fórumon nem lehet trágárkodni, ahol nincs moderátor. Ha valaki sokat trágárkodik, akkor kizárják a fórumról vagy meg sem jelenik a hozzászólása.

Szerintem itt bazi nagy öngólt lőtt a szolgáltató, amit kihagyni nagy hüleség lenne.

kvadrillio 2009.09.17. 09:41:52

"Ha a világon mindenki ilyen lenne ! "
Avagy, de jó is lenne, ha a szabálokat mindenki betartaná !
De nem így van. Áthágják.Leszarják. Mindenki.Ha mégis betartják, akkor az pusztán bosszú. Ezt is mindenki tudja. :)

Zee 2009.09.17. 09:43:27

@Szűcslaci: nem értek veled egyet,mert,ha
valóban mindent megtett a kedves ügyfél ahogyan írta,akkor szimplán hülyének nézték a szolgáltatónál.Velem is megesett hasonló,nekem kellett elmagyaráznom a hölgynek,hogy szar a modem vonszolják ki a seggüket és cseréljék ki.A különbség annyi,hogy ezt úgy mondtam neki,hogy majdnem elcsöppent tőle:D.

DE.még ha a szolgáltatóról alkotok egy véleményt bármilyen fórumon-ráadásul jogosan,akkor sincs joga kikapcsolni a szolgáltatást.Forduljon a fogyasztóvédőkhöz,úgy rúgják valagba,hogy elszáll,mint a győzelni zászló-mármint a szolgáltató.
Nem a Kádár rendszerben élünk,a szólás szabadság létező jelenség.Nem a szolgáltatást kell kikapcsolni,hanem törekedni kéne arra,hogy az ügyfél elégedett legyen és akkor talán nem fog ilyesmit írogatni.Ez ennyire egyszerű.

Amúgy én is írtam szép dolgokat az én szolgáltatómnak anno(T-home) és érdekes módon,nekem a mai napig van netem.Azért,mert pusztán az ügyfél hangneme miatt nincs joga a szolgáltatást megvonni,pláne ha fizeti is rendszeresen és ráadásul jogos a felháborodása.
Ez ennyire egyszerű.

Netuddki. 2009.09.17. 09:43:50

@kovi1970: B+! Helyesen:
Csak olyan fórumon lehet trágárkodni, ahol nincs moderátor.

Még1:
A kedves szolgáltató ezek után már lemosni se tudja majd magáról a kulaweb nevet. :D

kees · http://neuhappysex.ch 2009.09.17. 09:44:03

Érdekes egy mentalitás a cég részéről, tekintve, hogy ha kedvesek és segítőkészek maradnak, valamint a szolgáltatás működik, akkor a panaszos ügyfélből válik a leghűbb ügyfél. Esztet úgyláccik nem tanították a dunaweb alkalmazottainak...

Shadowguard 2009.09.17. 09:49:09

@a fej nélküli ember: Akkor ideje összefutnunk :D 2006-ban kötöttem velük egy éveset, azóta kétszer hosszabbítottam és még most is az van. Nekem működik :D

Belga Proliné 2009.09.17. 09:50:29

Kulaweb - piceless. És ha azt írom, hogy Kakikábel a Digikábel helyett, akkor engem is lekapcsolnak? Pedig én elégedett vagyok velük nagyon, csak vicces a kaki, értitek...

dunaweb 2009.09.17. 09:51:30

Nem szoktak reagálni csak olvasni, de most kivétel teszek: nekem is volt Dunaweb előfizetésem és örülök hogy nincs, csak bajom volt vele. 1M előfizetéshez garantáltak 64k alatti értéket (kisebb mint a telefonos modemes) és elhajtottak mindig hogy az megvan. Szerződéskötés után nem kötötték be 30 napon belül és amikor érdeklődtem hogy akkor mi a kötbér elhajtottak. Szerintem tényleg kivétel a pozitív megnyilvánulás részükről, én csak negatívumot mondhatok. (Off_ mondok egy jó példát is: tegnap előtt este felhívtam a jelenlegi szolgáltatómat a 1412-n, hogy kicsit lassú a feltöltési sebesség: 54-84 k között van ami már a VOIP telefonra sem elég. Másnap délelőtt már keresett a szerelő mikor jöhet, mondtam 1 felé. 1 kor volt ott, cserélte a modemet és már 250-300 k a feltöltés, ami a garantált 128k feletti)

kees · http://neuhappysex.ch 2009.09.17. 09:53:00

@kees: Pardon, kulaweb. Bár felőlem lehetne még pár variánsa a dunawebnek... ;-)

picmania 2009.09.17. 10:00:07

A szolgáltató szolgáltasson rendesen, legyen ügyfélbarát és kész! és akkor kevesebben szidnák, mocskolnák, több lenne az elégedett ügyfél, stb.
Gondolom a posztoló se az első probléma után kezdte trágár szavakkal illetni a szolgáltatót nyilvánosan...
Mégis mit vár a Dunaweb az ügyféltől, ha lesz..ják a problémáját, hazugnak tekintik, nem teljesítik a szerződésben vállalt kötelezettségüket stb, legyen fennkölt??! Oké, nem szép dolog az anyázás, meg nem biztos hogy ez a megoldás, de előbb utóbb mindenkibe elszakadhat a cérna.

Én így látom...

tárhejj · http://atarhely.hu 2009.09.17. 10:01:11

Én nem ismerem ezt a szolgáltatót. De szerintem mindenhol akadnak problémák.

Égbekiáltó 2009.09.17. 10:02:29

Tökéletesen igaza volt a szolgáltatónak, hogy többszöri, írásbeli figyelmeztetés után megszüntették a szerződést. Ilyen idiótákkal szemben én sem tettem volna mást. A szolgáltató nem tett mást, csak alkalmazta azt a régi boltos alapelvet, hogy megválogatja a vevőit. Nagyon helyes, hogy nem hagyta magát alázni. Nem értem miért kellene bárkinek (még egy cégnek is) tűrni hogy a "vevő" alázza, szidja, mindent megtehessen. Ennyire nem fontos eladni egy terméket sem. Van egy határ, amég a vevőnek igaza van és tűrni kell, de a személyeskedés, ocsmány stílus ezen kívül esik.

Sákif za morro? 2009.09.17. 10:06:07

Egyrészt ilyet nem tehet a szolgáltató. A sas ugyebár nem kapkod legyek után. Másrészt a kedves júzer saját magát minősítette, alázta meg. Amiket leírt, azok alapján egy nagyon együgyü, de annál elszántabb embernek képzelem. Írhat bármit a szolgáltatásról. Vagy igaz, vagy nem. Ha a modem volt szar, akkor cseréltetni. Addig állni náluk amíg adnak másikat. Sok szarházi szolgáltatóval volt már dolgom, de ha szar volt a modem, akkor mindig cserélték. Nekik sem érdekük hogy én naponta baszogassam őket. De a szerzőnk az útszéli stílust választotta. A stílus, mint tudjuk, meghatároz bennünket. Öreg, ennyi vagy!

Piraeus 2009.09.17. 10:08:56

Joguk van hozzá!

Mint ahogy innentől kezdve mindenkinek joga van eldönteni, hogy akar-e egy ilyen primitív ügyfélkezelést folytató céggel szerződni.

Micsoda??? Ez nevetséges!! 2009.09.17. 10:10:07

@Égbekiáltó: kiváncsi lennék, hogy hatalmas bölcsességedben te hogyan viszonyulnál az adott szituhoz.

Mondtam már azt, hogy: gyanús vagy nekem te rigó, fütyülj csak egyet?!!?!

Anulu · http://salgoauto.hu/ 2009.09.17. 10:11:26

A post írója csak örülhet, hogy megszabadult a 3 éves hűségnyilatkozattól.

Pada0ne 2009.09.17. 10:14:55

@Piraeus: Nem primitiv az ugyfelkezeles. Mint irta tobbszor gond volt a hozzaallasal es meg is mutattak neki hogy b+ ide van irva, hogy ne szidd a szolgaltatot mer kikotunk. A 12 eves meg azert is nyomta tovabb a hulyesegeit es lekapcsoltak. Teljesen jogosan.

moli 2009.09.17. 10:17:22

ezt nem hiszem el, hogy ilyet egy szolgaltato megtehet. szomoru.

indapasssucks 2009.09.17. 10:19:24

1, nincs benne a szabályzatban, hogy ilyet csinálhat a szolgáltató
2, sérti a szabad vélemény-nyilvánításhoz való jogot.
3, nem vizsgálták ki a panaszát érdemben
4, beperelhették volna rágalmazásért, de ehelyett egyoldaluan felmondták a szerződést
5, tegyük fel, hogy a 12 éves gyerekem csinálja ezt, és én fizetem a netet. Ugyanezen indoklással felmondhatják a netemet? Ugye hogy nem.

v2peti 2009.09.17. 10:20:41

"Szabad megkérdeznem, ha ennyire szar ez a DunaWeb, akkor vajon Bender miért volt több, mint 3 évig hűséges előfizetőjük?
Vagy netán életfogytiglani hűségszerződésbe kényszerítették? "

Tessék olvasni! A próbaidőszak alatt rendesen működött. (Beetetés) Csak utána kezdett dögledezni.

Miazmás · http://miazmas.blog.hu 2009.09.17. 10:24:04

Haha!

Nekem is volt előfizetésem annál a cégnél. Állandóan szakadozott a net, a kábel tv szolgáltató és a dunaweb (direkt kis betűvel!) egymásra mutogatott mindig. A végén írtam egy levelet az NHH-nak, amire végül egy hét alatt rendbe tették a netet, úgy másfél év után. Botrányos a szolgáltatásuk, a posztoló örüljön, hogy végre megszabadult tőlük.

Viszont biztos, hogy valamilyen jogi útra vinném az ügyet és jól megfingatnám a társaságot, mert én nem láttam az ÁSZF-ben erre vonatkozóan semmit. Hajrá!

Baszkurátor 2009.09.17. 10:24:19

@Égbekiáltó: Ne haragudj barátom de Te tévedésben élsz.Egy boltos ( vagy szolgáltató ) nem válogathatja meg az ügyfeleit.Nem mondhatja azt, hogy nem szolgál ki ( nem szolgáltat ) mert Te :
- barna vagy
- fehér vagy
- kék a szemed
- nő vagy
- férfi vagy
- 65 éves vagy
- katolikus, muszlim vagy
- rondon beszélsz
- stb ..

Miazmás · http://miazmas.blog.hu 2009.09.17. 10:25:21

Egyik másik dunawebes ügyfélszolgálatos még helyesen írni sem tudott akkoriban :)

Pada0ne 2009.09.17. 10:26:25

@indapasssucks:
1. Benne van, hogy ha nem tartja be a 'netikettet' szankcionaljak.
2. Ha Szily kimoderal az is serti?
3. Amig ilyen a hangnem bottal sem piszkalnam meg. Ha akar valamit keri rendesen mint mindenki. Miert van az, hogy ha valaki anyazik egybol ugrani kell neki?
4. Oruljon a posztolo, hogy ennyivel meguszta.
5. Volt elotortenet, ami alapjan tudtak kirol van szo. Es ismetlem: figyelmeztettek, hogy NE ocsaroljon,mert......

Pada0ne 2009.09.17. 10:28:06

@Baszkurátor: Mar hogyaszarba ne mondhatna: Csak egy pelda: '18 even aluliakat es ittas szemelyeket nem szolgalunk ki.'

Miazmás · http://miazmas.blog.hu 2009.09.17. 10:29:16

@Égbekiáltó: Jó szolgáltatást kell adni és akkor nincs panasz. Bocsánat, de a dunaweb nem szivességet tesz a szolgáltatással ha néha úgy is tesz. Voltam ügyfelük, elég is volt egy életre. Az egyetlen előnyük abban volt, hogy nem kellett hozzá se telefon se semmi más, csak egy darab kábel.

Miazmás · http://miazmas.blog.hu 2009.09.17. 10:31:52

@Pada0ne: Miért, Szily-vel szerződésed van? Fizetsz neki? Sántít az összehasonlításod. És amire meg hivatkozol (18 év alatt stb.) arra meg törvény van. Ne csúsztass, kérlek!

ellenszenvesfigura 2009.09.17. 10:33:22

hihetetlen, mennyien szavaztak arra, hogy ez jogos. sokan még mindig a cuclizmusban élnek lelkileg. nekik mondom: ma már a szolgáltató van az ügyfélért, elvileg.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2009.09.17. 10:34:43

@Baszkurátor: Azé' pl. a kovácsoknak - ha nem akarnak neked 8 m magas radiátortakarót kikalapálni - ne szidd az anyját, mert feltolják az ánuszrózsádon a félkész lópatkót!

Miazmás · http://miazmas.blog.hu 2009.09.17. 10:35:40

@ellenszenvesfigura: A dunawebnél ez másképp van. Egyszer azt mondták, hogy azért rossz a netem mert biztos vírusos a gépem. Mondom ja, biztos azért nem tud az ő modemjük kapcsolódni az ő szerverükhöz. No comment....

M.Islander 2009.09.17. 10:36:06

Pada0ne 2009.09.17. 09:24:31
mókusfül, egy káromkodással a hűségnyilatkozatban rögzített határidő előtt felmondják a szerződésedet, ami a hozzászólások alapján nem tűnik annyira rossz ötletnek!

fatesz 2009.09.17. 10:36:25

hehehe. Szeretnék elmenni forumolvasónak a Dunawebhez. Mi lehet a munkaköri leírásában.

A Interneten olvasott, a vállalatot rossz színben feltüntetű kommentelők beazonosítása, felszólítása, végül a Internetszolgáltatás megszűntetésének kezdeményezése.

Spajzi 2009.09.17. 10:37:04

Brr, még mindig kiráz a hideg amikor eszembejut a dunaweb-es előfizetői időszakom. RETTENETES EGY BANDA! A kommentekből úgy látom, hogy szinte mindenkinél ugyanaz az amatőr technika volt - és augyanaz az amatőr ügyfélszolgálat is. Messze elkerülni őket...

Pada0ne 2009.09.17. 10:37:33

@kaska - Helló-belló!: Nem fizetek neki, de ha kimoderal akkor hol a szolasszabadsag? Irreleváns, hogy szolgaltato-e.
A 18-at csak azert irtam, mert igy szoktak kiirni, de hogy ittas szemelyeknek megtagadhatjuk a kiszolgalast, az nincs torvenyben eloirva.
Szoval megtagadhatom a szolgaltatast, foleg ha a szerzodesben benne van.

RealMathius 2009.09.17. 10:38:35

Azt olvastam, hogy elvették a nejét! :)
Mondom magamban, szerencsés....

bAnál Amál 2009.09.17. 10:43:17

Tavaly ilyenkor betojt a régi laptopom. Megvettem az újat, amiben wifi is van egy okos kis keresőgombbal. Megnyomtam és azóta ingyen netezek. Nemtom kiét használom, de az úton is köszönöm, éljen soká. Ja meg ne költözzön el.

Miazmás · http://miazmas.blog.hu 2009.09.17. 10:43:57

@Pada0ne: Ezer helyen kinyilváníthatod a véleményedet, van egy csomó választási lehetőséged. És nincs érvényes szerződésed szolgáltatásról Szily-vel. És a szerződésben nincs benne. Vagy igen, de én nem láttam. Idézd, kérlek.

Baszkurátor 2009.09.17. 10:45:23

@Pada0ne:
Ezt sem azért teszik mert ők így gondolják.Törvény kötelezi rá őket.

Miazmás · http://miazmas.blog.hu 2009.09.17. 10:46:07

@Pada0ne: Mellesleg meg újra elmondom:
A dunaweb internet szolgáltatásával folyamatosan gondom volt. Nem hébe-hóba, hanem FOLYAMATOSAN. És tehetetlen voltam, legalábbis azt hittem, míg nem írtam az NHH-nak. :)

Égbekiáltó 2009.09.17. 10:46:44

@kaska - Helló-belló!: Persze, hogy jó szolgáltatást kell adni. De ha mégsem átmegyek egy másikhoz és nem anyázok, sértegetek. Legalábbis nem ennyit és ilyen színvonalon. Van egy határ, például az hogy nem követek el bűncselekményt, pl becsületsértést és rágalmazást. A civilizált módon történő problémamegoldás már kiment a divatból? Ha a szolgáltató nem reagál és nekem van igazam beadok egy keresetet a bíróságra vagy a felügyeleti szervéhez. Minek ehhez ocsmányul többször káromkodni? Lehet, hogy az ilyen civilizálatlan hozzáállás miatt nem foglalkoztak az ügyével.

csiny;-) 2009.09.17. 10:48:17

;-)super!,-nekem a melóhelyemen is a Dweb a szolgáltató,lehet,hogy mégse kénem irni-akkor?-))

csiny;-) 2009.09.17. 10:49:46

A Hirközlési hatóság vajon mit szól ezekhez a problémákhoz?Nem kéne jelenti nekik is?-)))

Miazmás · http://miazmas.blog.hu 2009.09.17. 10:49:58

@Égbekiáltó: Írtam feljebb, hogy másfél évig szívtam. Kábel tv-m volt, telefont nem akartam, ezért voltam dunawebes. Van, hogy sok szar lehetőségből a kevésbé szart választja az ember. Én nem kértem mást, csak azt, hogy amiben megállapodtunk azt betartsák. És én is elküldtem őket egyszer-kétszer. Aztán lett vodás netem, oszt jónapot. Működik.

bAnál Amál 2009.09.17. 10:50:04

kulapláza, kulahóz |(

Azt hittem tetszeni fog, de nem is.

csiny;-) 2009.09.17. 10:50:52

@kaska - Helló-belló!: -és mit válaszoltak neked?,adtak tán másik ip címeket?D

kamasuka 2009.09.17. 10:52:54

@kaska - Helló-belló!:

Egy ismerősömnél egy Budapesten is szolgáltató vidéki netes cég volt ilyen okos. Kémprogram, meg apjuk összes ökörségét kitalálták, hogy miért szakad meg napjában x alkalommal a kapcsolat. Nagy nehezen kijöttek hozzá - férje sem volt otthon - a tesóm meg nem egy számítástechnikai észkombájn. Azt mondták, hogy minden oké, meg mennyire jó a kapcsolat, ennyire sehol sem volt jó még a környéken, stb. Megmondták mit kell feltennie, stb.
Nos, ahogy elmentek, érdekes módon AZONNAL megjavult a net. :) Csak ugye ki kellett jönni, és foglalkozni kellett a problémával, mert távolból csak olyan hülye tanácsokat lehet adni, hogy resetelje a modemet, meg kapcsolja ki a gépet és majd megjavul, stb.
(Megj. semmi újabb program nem települt fel.)

Miazmás · http://miazmas.blog.hu 2009.09.17. 10:53:01

Nem. De az előfordult, hogy hirtelen nem kaptam IP-t, aztán kiderült, hogy valamiért megváltozott a nyilvántartásukban a MAC address-em... És mindig azt mondták, hogy náluk jó minden. Mondom az érdekes, mert a modem szerint meg nem.

Égbekiáltó 2009.09.17. 10:54:47

@Baszkurátor: Az összessel egyetértek, az utolsóval viszont nem. Vagy ha te úgy mész be a kisboltba, hogy adjá má egy kiló kenyeret a k.anyád, akkor joggal várod el, hogy kiszolgáljanak? Szerintem nem. Ez nem civilizált módja a ügyek intézésének. Ha azt nézzük normál vásárlásnál két egyenrangú fél egyenrangú szolgáltatása jön létre. Nincsenek a vevőnek többletjogai, főleg nem olyanok, ami felhatalmazná arra, hogy személyiségi jogokat sértsen, vagy bűncselekményt kövessen el (pl rágalmazás). Ha ezeket legalizálod, akkor nincs is határ, vagyis akár meg is erőszakolhatnánk az eladót, mert én vagyok a vevő és mindent megtehetek?:) Ha rágalmazhatok, akkor lophatok (kb ugyanolyan a büntetési tételük is), ha lophatok akkor erőszakoskodhatok, stb. Hol a határ? Szerintem a posztoló simán átlépte.

Miazmás · http://miazmas.blog.hu 2009.09.17. 10:54:55

@kamasuka: Ja, én sem láttam dunawebest a lakásban egyszer sem, leszámítva a bekötést. Az is egy hónap volt.

Piraeus 2009.09.17. 10:55:52

@Pada0ne: Értem én. Joga van hozzá.

Ezzel együtt, amelyik szolgáltató ahelyett hogy megkérdezné ilyenkor a kedves ügyfelet, hogy mi a baja (főleg ha azok a szolgáltatáskiesések valósak, amikről írt!), hanem hisztis pics@ módjára szerződést bont vele, az nem profi és nem tudja, hogy mit jelent a szolgáltatói szerepkör egy ilyen helyzetben.
Szerintem.

Miazmás · http://miazmas.blog.hu 2009.09.17. 10:57:17

@Égbekiáltó: Hát ez most barokkos túlzás szerintem. Itt nincs szó bűncselekményről, a boltba menetelkor pedig még nem jött létre a "szerződés" illetve az üzleti kapcsolat. És ugyebár sosem leszünk egyenrangúak a netszolgáltatóval. Ha így lenne, bezárhatna a Homár.

Miazmás · http://miazmas.blog.hu 2009.09.17. 10:59:47

@Égbekiáltó: Minden cégről és szolgáltatóról véleményt formálnak az emberek. Úgy kell dolgozni, hogy ez a vélemény jó legyen. Ennyi.

Miazmás · http://miazmas.blog.hu 2009.09.17. 11:01:55

@Égbekiáltó: Minden cégről véleményt formálnak a zemberek. Úgy kell dolgozni, hogy ez a vélemény jó legyen. Én is így teszek az ügyfeleinkkel, ez elemi érdekünk.

Baszkurátor 2009.09.17. 11:05:40

@Égbekiáltó: Igen, átlépte.De nem az az elintézési mód, hogy akkor én mag jól kikapcsolom a nettyit.
Egyrészt igen is a pénzért amit fizet(ünk) szolgáljanak meg ( süssenek éehető pékárút, építsenek használható utakat, gyógyítsanak meg, stb..).

Viszont az is igaz, hogy egy bizonyos határt kell húzni és ha ezt átlépi az ügyfél tenni kell.A kérdés az, hogy mit - hogyan - kinek?Ki és mi alapján dönti / döntheti el, hogy hol ez a határ?

Miazmás · http://miazmas.blog.hu 2009.09.17. 11:10:45

@Baszkurátor: Egyszerű, a dunaweb nem tudja bizonyítani, hogy jó a szolgáltatása, mert nem az. Régebben legalábbis szar volt. Tehát perre nem viheti a dolgot. Marad ez az egyszerű mód, ahelyett, hogy rendet tenne a háza táján végre. Mindenki azzal küzd amilye van. A dunawebnek ennyire futja. Szánalmas.

Old King 2009.09.17. 11:14:29

Tapasztalatom szerint is borzalmas egy cég. Eddig azt hittem a Voda a csúcs, de a DW szerintem alulmúlja. Alig várom,hogy lejárjon a szerződésem és elfelejtsem a DW-et. Az ügyfélszolgálatosok stílusát én sem bírtam nyugodtan elviselni.

belekotty 2009.09.17. 11:15:27

@bAnál Amál: Amivel bűncselekményt követsz el. Ha meg az illető felfogad egy profit, feljelentést tesz és az a bíróság elött később megállja a helyét, annak alapján olyan kártérítési pert akaszthat a nyakadba hogy attól koldulsz.

hogyanis2 2009.09.17. 11:15:39

Azt gondolom, hogy ha bendernek szar volt a netje, akkor inkább örülhetne, hogy megszabadult a szolgáltatójától.
Meg azt, hogy ha a szeződési feltételek lehetővé teszik a felmondást, akkor semmiféle bizarrságról nincs szó.

Deak Tamas · http://valtozomult.blog.hu 2009.09.17. 11:16:31

Én 2005 óta vagyok Dunawebes. Az égegyadta világon de semmi problémám nincs velük, sőt ...
Viszont volt gyerekszobám.

Miazmás · http://miazmas.blog.hu 2009.09.17. 11:19:34

@Deak Tamas: Nem gyerekszoba kérdése. Van az a helyzet, amikor már eldurran az ember agya a tehetetlenségtől.

Pada0ne 2009.09.17. 11:20:27

@Piraeus: Volt elozmenye a dolognak nem csak szo nelkul lenyomtak.

Alikam 2009.09.17. 11:21:23

Na, akkor megszabadultál ettől a szar szolgáltatótól. Mi a gond?
Én örülnék a helyedben.

Amúgy a szerződésedet kell átolvasni, ha van benne erre vonatkozó pont, azt megtalálod.

És 125 forinttal se tartozzál.

És ha gondod van, akkor viszont borítsd rájuk az asztalt.

Több nem jut eszembe.

moli 2009.09.17. 11:25:27

@Deak Tamas: a dunawebnek viszont lathatolag nem volt.

Piraeus 2009.09.17. 11:26:40

@Pada0ne: Persze, volt előzménye: ha igaz amit mondtak neki, akkor figyelmeztették. :)

Hááát ez nem ügyfélkezelés... És areakció igencsak eltúlzott.

Szerintem ez a cég igen bután kezelte a helyzetet, ami finoman szólva nem vet túl jó fényt rájuk.

Netuddki. 2009.09.17. 11:28:47

@Égbekiáltó: Szerintem fölöslegesen túráztatod magadat és hozod a hülyébbnél hülyébb példákat.

A konfliktus azért van mert a vevő nem azt kapta amiért fizetett. Ennyi.
Ha emiatt anyázik valaki, akkor NORMÁLIS szolgáltató sűrű bocsánatkérések közepette elhárítja a problémát és felajánl valami kártérítést. Magától! Nem bírósági határozatra.
Aki ezt nem tudja az ne szolgáltasson. Nemigaz kulaweb?

zsírfeka (törölt) 2009.09.17. 11:28:52

én is náluk vagyok (wireless-szel)
és semi baja... (najó néha 5 percig nincs net ritkáé...)

de ez qrvagáz...

Piraeus 2009.09.17. 11:31:04

@Piraeus: Mármint "ha igaz amit leírt".

Netuddki. 2009.09.17. 11:31:25

@Alikam: "És 125 forinttal se tartozzál."

Oszt hogyan tud összejönni egy szolgáltatónál 125Ft tartozás? Amikor kiküldik a csekket, Te meg befizeted?
Gondolkozzunk már egy kicsit!

hogyanis2 2009.09.17. 11:32:37

@kaska - Helló-belló!:
Ezzel csak az a baj hogy a fórumokra sem azok írnak be, akik elégedettek, hanem azok, akik elégedetlenek, ezzel negatívan alakítva a közvélekedést. Ahogy sajnos a híradóban sem azt hallani, hogy hány egészséges gyerek született aznap, hanem azt, hogy hol és hány embert robbantottak fel.

Piraeus 2009.09.17. 11:33:39

@Égbekiáltó: Nem jó a példád. A leírt eset szerint nem kurvaanyázva kérte a kenyeret, hanem visszament kurvaanyázva, amikor kiderült, hogy ugyan kenyérért fizetett, de a kenyeres zacskóban kenyér helyett lószar van.

Hegyirablo 2009.09.17. 11:34:28

@titkom: A funkcionális analfabetizmus réme téged is fenyeget, nem 120 ezer, hanem 120 forint, világosan le van írva.

Baszkurátor 2009.09.17. 11:34:30

@Deak Tamas: Most akkor írjam le, hogy én meg már nem is tudom mióta vagyok T-s előfizető ( volt ugye matáv, axelero, meg mittudomén mi ) és semmi bajom velük?Ettől függetlenül van ebben az országban nem kevés ember akinek meg van.
Szóval az, hogy neked nincs velük bajod nem jelenti azt, hogy másnak sem lehet.
szvsz

Piraeus 2009.09.17. 11:34:44

@hogyanis2: Épp most indított a homár valami rovatot, ahova az elégedettek írhatnak, nem? Nem tudom a nevét.

Micsoda??? Ez nevetséges!! 2009.09.17. 11:34:56

@Égbekiáltó: Figy, remélem arra rájöttél, hogy mekkora baromságot írtál... Mintha úgy venném ki a sztoriból, nem az a helyzet állt fenn, hogy bement az ügyfélszolgálatra és "aggyatok internetet bassza meg"...

Ha nyelvtanból ötösöd lett volna, akkor le sem írtad volna a fenti kommentedet. Itt arról van szó kérlek, hogy szar kenyeret adott el neki a boltos. Nem egyszer, nem kétszer és nem is háromszor, hanem folyamatosan. Ebből a példából kiindulva, jelen esetben az ügyfél három évig száraz, szar, penészes kenyeret kapott csak a boltban. Amikor felemelte a hangját, hogy "na de kérem", akkor el lett hajtva, hogy nem is penészes az a kenyér. Amikor már elege lett a penészes kenyérből és mégjobban felemelte a hangját, akkor pedig a boltos megfenyegette, hogy "kuss legyen, mert nem lesz több kenyér". Az ügyfél pedig végső elkeseredésében csatlakozott többi sorstársához és egy olyan fórumon osztották meg a penészes kenyér miatt érzett elkeseredésüket, amire soha, senki sem bukkant volna rá, ha nem lép közbe a boltos és bőszíti fel a naiv ügyfelet mégjobban azzal, hogy most aztán tényleg nincs több kenyér.

Remélem így, hogy a saját példádat használtam szemléltetésül, már megérted, miről van szó... Ha nem, akkor sajnálom, ennél dedósabb módszereket már nem ismerek...

A szolgáltató gyakorlatilag saját maga alatt ásott egy még mélyebb gödröt, mert jelen akciójával csak annyit ért el, hogy az ügyfél mégjobban berágott és immáron a nyilvánossághoz fordult a történetével. Hogy mi igaz belőle és mi nem, az lehet sose derül majd ki, egy azonban biztos. Jelen történet után az embereknek - legalábbis azok többségének, akik olvasták/kommentelték ezt a bejegyzést - a KukaWebről csak az fog eszébe jutni, hogy "ja amelyik nyomozgat az ügyfelek után és szerződést bontogat, na ahhoz nem megyünk az biztos". Ezt a szolgáltató csakis és kizárólag annak a személynek köszönheti, aki úgy döntött, hogy ez a helyes lépés ebben az ügyben...

Alikam 2009.09.17. 11:35:10

@kovi1970: Gondolkozzunk!

Nem csak csekkel lehet fizetni.

Netuddki. 2009.09.17. 11:39:38

@Alikam: Na akkor hogy jön össze 125Ft tartozás? Még akkor is ha átutalod? Azt az összeget ami a szolgáltató számláján szerepel. Hallgatlak!

Micsoda??? Ez nevetséges!! 2009.09.17. 11:40:42

@Égbekiáltó: apropó, kimaradt az előző szösszenetemből, hogy csiszold még a jogi tudásodat picikét. A rágalmazás NEM bűncselekmény. A bűncselekmények esetében a Rendőrség hivatalból indít eljárást/nyomozást. A rágalmazás büntethető, de csakis és kizárólag polgári peres úton lehet ezt elérni. Gondolj bele, tegyük fel én most lekurvaanyázlak itt téged és holnap kopogtat nálam a Rendőrség és bilincsben visznek el... Szerinted mennyire életképes a helyzet?

Baszkurátor 2009.09.17. 11:41:11

@Micsoda??? Ez nevetséges!!: Én egyébként elég gyors ütemben megkeresném az ombuszmanót is ezügyben.Nem hinném, hogy a dudahálónak bármiféle jogköre lenne az ügyfelek után kutakodni.Gondolom nem a helyi napilapban olvasták, hogy xy irogat a zw fórumba..

Miazmás · http://miazmas.blog.hu 2009.09.17. 11:41:42

@hogyanis2: Ezzel nem értek teljesen egyet. Az alap az kellene, hogy legyen, hogy a szolgáltató tartja amit vállalt. Ez a TERMÉSZETES. Ha többet is ad, arról azért szoktak egymásnak beszélni az emberek, így kapnak munkát a vízvezeték szerelők is, szájról szájra jár a jóhírük. Szóval nem jó a hasonlat, véleményem szerint.

diktatorikus kleptokrácia 2009.09.17. 11:42:48

elsőre azt olvastam:
trágárkodott, elvették a nejét...
csúnyán beszéltem, vihették volna az enyémet is, aztán megoldottam :)
amúgy meg kulawebnek didergős süncsaládot, hugyozzanak szögesdrótot

Miazmás · http://miazmas.blog.hu 2009.09.17. 11:44:39

@Zanzo: :) elsőre én is ezt olvastam. Sokkal jobb cím :)

Silent Bob 2009.09.17. 11:48:10

Vajon a Pannonnál bevállna?

Miazmás · http://miazmas.blog.hu 2009.09.17. 11:51:23

@Silent Bob: Lehet, de előtte át kell nézni az ÁSZF-et, hogy bizonyos szavak nem tiltottak-e... :)

Micsoda??? Ez nevetséges!! 2009.09.17. 11:51:26

@Baszkurátor: alapvetően semmi köze nincsen ahhoz, hogy mit csinál az ügyfél a kapcsolatával, egészen addig, amíg panasz nem érkezik rá. Nem szeretem a jogi csűrést-csavarást, de jelen esetben simán mennék minden lehetséges fórumra és úgy megfingatnám a szolgáltatót, hogy utána térden könyörögnének, ugyan hadd kössenek már be egy - a halálom napjáig ingyenesen nyújtott szolgáltatás keretében - gerinchálózati csatlakozást a lakásomba...

Ombudsman nem tudom mennyire releváns jelen esetben, inkább az adatvédelmi biztosra tippelnék. Azzal meg az a gond, hogy Péterfalvi - aki szvsz tiszteletet és megbecsülést érdemel az elmúlt években végzett munkájáért - utódja túlságosan tutyi-mutyi ahhoz, hogy rendesen és normálisan végezze a munkáját... Szóval marad az ügyvéd, de az legalább egy biztos pont. ;)

Lalikiraly 2009.09.17. 11:51:45

Tök jó emberek. Ha valaki fel akarja mondani a netnek a szerződését oda kell írni nekik hogy pippantsanak már le hamar :D ennyi...

Miazmás · http://miazmas.blog.hu 2009.09.17. 11:52:58

Új magyar átok:

Szolgáltasson neked a Dunaweb!

Miazmás · http://miazmas.blog.hu 2009.09.17. 11:55:51

Volt valami oldal amit ők üzemeltettek, talán dunakanyar.hu? Ott kimoderálták a fórumból a kellemetlen kritikákat :)

Baszkurátor 2009.09.17. 11:56:23

@Micsoda??? Ez nevetséges!!:

"Péterfalvi - aki szvsz tiszteletet és megbecsülést érdemel az elmúlt években végzett munkájáért"

Ezzel teljesen egyetértek!Kétszer kerestem meg amíg Ő volt hivatalban és mindkétszer segített, korrekt választ adott.

Miazmás · http://miazmas.blog.hu 2009.09.17. 11:56:57

@kaska - Helló-belló!: És ki is tiltottak több felhasználó néven is.

Trójai 2009.09.17. 11:57:06

@Baszkurátor: De nem ez a megoldás rá, mert ettől nem lesz jobb a netje, meg a modemjét sem jönnek ki megszerelni. Írjon nekik levelet, aztán várjon. Ha nem történik semmi, írhat fogyasztóvédelemnek,vagy tehet feljelentést. A panaszleveléhez csatolja a levelek másolatát amiket küldött, a feladóvevényekkel együtt. Meg a leveleket amiket ő kapott a szolgáltatótól, felmutatva, hogy milyen intézkedések történtek az ügyében...Ha az intézkedés=0 akkor a szolgáltató nem szolgáltatott annak ellenére, hogy az ügyfél fizet. Ennek függvényében akár megtagadhatná a fizetést is addig, amíg kivizsgálják az ügyét. Így kell ezt, tudod a 21. században vagyunk, nem kőbaltákat és csúnya szavakat vágunk egymás fejéhez. Miért? Mert lehet jobban helyrebillen tőle a lelki egyensúlyunk, de egyáltalán _nem hatékony_ megoldás. Hát ennyi. Remélem sikerült megértened.

Gery.Greyhound · http://greyhound.blog.hu 2009.09.17. 12:01:09

A kurva anyádért linkelsz te szájbabaszott homárgeci ilyen fos szart, amit csak CTRL+ALT+DEL-lel lehet bezárni úgy, hogy a másik Firefox tabon elszálljon a kibaszott kurva nehezen megtalált nyomorék driverletöltő oldal, amelynek megtalálásával egy órát szoptam és fél órája vártam hogy töltődjön 3 K-val a geci fos driver, a FASZOMAT BELÉD nyomorult buzeráns. Az ilyen bezárhatatlan popupot dobálgató oldalt linkelő nyomorék büdösgeci már 10 évvel ezelőtt is sünt érdemelt volna, anyádat basszad meg.

Micsoda??? Ez nevetséges!! 2009.09.17. 12:09:51

@Gery Greyhound >: nem a Homár hibája, korábban még rendesen működött, de valaki belenyúlkált és végzett egy kis "defacing"-et az oldalon, ne a Homárt basztasd jóember. :P

kb. kognitív disszonancia · http://hu.wikipedia.org/wiki/Kognit%C3%ADv_disszonancia 2009.09.17. 12:16:08

"Egy ügyvédet felkeresnék a helyében"

Nem kell ennek ügyvéd, statáriálisan, a Greyhound haverjával együtt ;)Minden egyes beszólásért egy korbács (ujj levágás, kanál forró ólom stb. ízlés szerint), amit ő maga nem tűrne el.

A supportos/moderátor is ember, hogy szeretné meg az ilyet egy teve.

Trójai 2009.09.17. 12:16:15

JA, és ne felejtsük el, hogy _nem csak ezért_ bontották fel vele a szerződést. Már volt ennek előzménye, amikor is szóltak, hogy "még 1 dobásod van öcsi". Hát eldobta.

Ennek ellenére a cég szarul szolgáltat.

Miazmás · http://miazmas.blog.hu 2009.09.17. 12:16:27

@Micsoda??? Ez nevetséges!!: Követelem, hogy a Homár azonnal bontsa fel Gery Greyhound nevű felhasználó internet szerződését! :)

Miazmás · http://miazmas.blog.hu 2009.09.17. 12:18:04

@Trojai: Szolgáltatni kell jól és nem fenyegetőzni. Pont.

Fortocská 2009.09.17. 12:23:20

@Gery Greyhound >: Kb. én is így jártam most. :-D

Micsoda??? Ez nevetséges!! 2009.09.17. 12:26:15

@Trojai: nem akarlak megbántani, de ez kb annyira volt értelmes hozzászólás, mint amennyire Égbekiáltó néven futó polgártársadé volt az fentebb... A te logikádat követve akkor a következő opciók állnak az ügyfelek rendelkezésére:

1. Amennyiben nem tetszik a szolgáltatás minősége, akkor egy alkalommal felszólítom a szolgáltatót levélben, hogy "mégegyszer elmegy a net, akkor viszlát". Aztán a következő netkimaradás után egyszerűen nem fizetek be több számlát. Te is tudod, hogy ez nem így van...

2. Miután szokás szerint megpróbálnak hülyére venni az ügyfélszolgálatosok (modem reset, modem áramtalanítás, számítógép újraindítás... még mindig nem? akkor vírusos és/vagy szar a számítógépe, nem a mi hibánk) levélben közlöm velük, hogy erre nem vagyok vevő és figyelmeztetem őket, hogy számomra sértő, hogy megpróbálnak hülyére venni és ha ez legközelebb is megesik, akkor elállok a szerződéstől. Majd amikor tényleg megtörténik mégegyszer, akkor egyszerűen nem fizetek több számlát. Ez sem tükrözi a valóságot, vagy szerinted igen?

Szerinted a fenti életképek mennyire tükrözik a valóságot? Miért mindig csak a szolgáltató állhat el - gyakorlatilag bármilyen, akár kitalált indokkal is - a szerződéstől saját kénye-kedvére....??

raszt@ · http://stoppolas.blog.hu/ 2009.09.17. 12:26:37

Az erepublik egy browserben játszható, szociális stratégiai játék, ami a valóságot képezi le bizonyos szinten, azaz a föld országait, gazdaságát, társadalmait, politikai és diplomáciai viszonyait - legalábbis az indulásnál ez így volt. Azóta viszont az erepublik világa máshogyan, másfelé fejlődik, mint a valóság, és ez adja a pikantériáját is.
Regisztrálj és ismerd meg: www.erepublik.com/en/referrer/raszta

2009.09.17. 12:29:12

Az ilyenektől így megszabadulni szerintem szerencse.

CID 2009.09.17. 12:31:06

Ha valaki bemásolta már akkor bocs,de pl. a magentánál.
www.t-mobile.hu/static/DocumentStore/lakossagi/ugyintezes/aszf/e_aszf_090801.pdf
4.7.1 bekezdés

CID 2009.09.17. 12:33:04

Én is ammondó vagyok, kell az ügyfél, de nem minden áron. A határozott esetleg erélyes fellépés( ami a leg célravezetőbb ), nem egyenlő a bunkósággal, trágár beszéddel.

Énbagoly 2009.09.17. 12:33:09

Bocs, hogy beleszólok, de a homárból merítenek máshol is. Szerintetek elkérték? Egy hírgyűjtő oldalon találtam. :

www.youtube.com/watch?v=it1NaXrIN9I

Miazmás · http://miazmas.blog.hu 2009.09.17. 12:33:28

@CID: Ez egy T-s cucc, és itt is csak szüneteltetés van, nem felmondás. Dunawebest mutass.

moli 2009.09.17. 12:46:35

@Énbagoly: na jo, de ki az a "Diana Krall"?! es mi az a ZRt.?

Énbagoly 2009.09.17. 12:47:54

@moli: jólvanmár. Az egy másik poszthoz szólt. Csak nem figyeltem először, melyiket szúrom be ide. :)

worm · http://worm.blog.hu 2009.09.17. 12:48:18

lol, megbénították a "panaszkönyvet"..

Picsasereghajtó 2009.09.17. 12:53:10

Megjavítottam a panaszkönyvet :)

fkincows 2009.09.17. 12:57:21

@Gery Greyhound >: Azért, mert nem tudod beállítani a böngésződet, nem a Homár a hibás. Javaslom a felugró ablakok tiltását... ROTFLMAO

CID 2009.09.17. 12:57:32

Had nem böngésszem át az összeset. Egyébként, gondolom mindegyik ugyan azt tartalmazza :) mivel csak azt fogadja el az illetékes hatóság

Trójai 2009.09.17. 12:58:59

@Micsoda??? Ez nevetséges!!:

1. "nem akarlak megbántani, de ez kb annyira volt értelmes hozzászólás, mint amennyire Égbekiáltó néven futó polgártársadé volt az fentebb"

-->mondd, miért nem tudod személyeskedés és beszólogatás nélkül leírni a
véleményedet, vagy vitázni. Attól, hogy még nem értünk egyet egymással és más állásponton vagyunk, nem kell bunkónak lenni. Persze, nem akartál megbántani, de azért jólesett a lelkednek, hogy beszóltál...végülis ez téged minősít.

2. "Amennyiben nem tetszik a szolgáltatás minősége, akkor egy alkalommal felszólítom a szolgáltatót levélben, hogy "mégegyszer elmegy a net, akkor viszlát". Aztán a következő netkimaradás után egyszerűen nem fizetek be több számlát. Te is tudod hogy ez nem így van."

Igen, tudom hogy nem így van. Nem ezt írtam, nem érted?? (szövegértés khm) Hanem, hogy vegye fel a kapcsolatot a céggel, írja meg nekik a problémáját, és ha nem intézkednek, és nem nyújtják a szerződésben foglalt szolgáltatást, akkor a cégnek írt levél _bizonyíték_ az ügyfél kezében arra, hogy neki nem szolgáltatnak. (azaz nem megfelelően) És ezzel már mehet hivatalos csatornáknak reklamálni. Attól még, hogy kevesen ismerik ezt a lehetőséget, még létezik.

Továbbá, neked az reálisabbnak tűnik, hogy írok a szolgáltatóról csúnyákat a neten, és attól majd megjavul minden? Hm??? Ne röhögtess. Ez hatékony problémamegoldás? Egy őstuloknak talán. Ilyet maximum egy tini csinál. Megértem azt is hogy mérges volt, de akkor káromkodja ki magát otthon, aztán menjen ügyintézni. normális ember tudja, hogy a káromkodástól nem oldódik meg a problémája.

3. "Miután szokás szerint megpróbálnak hülyére venni az ügyfélszolgálatosok (modem reset, modem áramtalanítás, számítógép újraindítás... még mindig nem? akkor vírusos és/vagy szar a számítógépe, nem a mi hibánk) levélben közlöm velük, hogy erre nem vagyok vevő és figyelmeztetem őket, hogy számomra sértő, hogy megpróbálnak hülyére venni és ha ez legközelebb is megesik, akkor elállok a szerződéstől. Majd amikor tényleg megtörténik mégegyszer, akkor egyszerűen nem fizetek több számlát. Ez sem tükrözi a valóságot, vagy szerinted igen?"

Az ügyfélszolgálatosok nem biztos, hogy hülyére akarnak venni. Elég kevés az esélye, hogy egymás után mindig ugyanahhoz az ügyfélszolálatoshoz fut be a hívásod, és még kevesebb annak az esélye, hogy ő emlékezni is fog rád. Ezért mindegyik ügyfélszolgálatos ugyanazzal a lehetséges megoldással kezdi egy bizonyos probléma esetén, (mert ezt tanulták). De ettől még nem akarnak ők átverni, csak olyan emberekhez is szokva vannak, akik a Start gombot a billentyűzeten keresik, és sokszor egy újraindítás megoldja a fenálló problémát. Viszont ha feljegyzed a telefonhívások idejét, akkor hivatkozhatsz rájuk, hogy te már 5százszor telefonáltál egy probléma miatt, és még mindig nem oldották meg. Mert az ügyfélszolg.atosok egyik válasza sem volt megoldás a problémádra, legyenek szivesek jobban kivizsgálni a dolgot.

Ha nem nyújtják neked a szerződésben foglaltakat, igenis tehetsz feljelentést, fordulhatsz fogyasztóvédelemhez. (a nem kicserélt modem esete, amit a posztoló ír) Persze csak ha biztosan tudod, hogy igazad van.
És utána úgyis visszafizetik neked, vagy felbonthatod a szerződést is, ha a másik fél _megszegte_ azt, és ezt bizonyítod. De megteheted azt is, hogy nem fizetsz addig. Mert miért fizetnél azért a szolgáltatásért, amit nem tudsz használni a szolgáltató hibájából? Ez szerződésszegés a szolgátató részéről, és akkor te is mentesülve vagy a szerződésben foglaltak teljesítése alól.(persze ehhez bizonyítanod kell, hogy te tájékoztattad a hibáról a szolgáltatót)

4. "Szerinted a fenti életképek mennyire tükrözik a valóságot? Miért mindig csak a szolgáltató állhat el - gyakorlatilag bármilyen, akár kitalált indokkal is - a szerződéstől saját kénye-kedvére....??"

A fenti életképek a te agyad szüleményei, és egyáltalán nem tükrözik a valóságot, és kiforgattad a szavaimat, kisarkítottad amit írtam. (sőt félre is értetted/ egyáltalán nem értetted)

Szerintem nem csak a szolgáltató állhat el a szerződéstől, szerintem ezt a posztoló is megtehette volna évekkel ezelőtt, ha nem teljesítették neki a szerződésben foglaltakat. Nem a fusi sutyi havertól kapott modem a megoldás, ha a szerződésben benne van, hogy neki azt kijavítják meghibásodás esetén! Ha ezt a modemhibát felnőtt ember létére nem képes elintézni egy aláírt szerződéssel a kezében, akkor hülye.

És nem kitalált indoka volt a cégnek. A dolognak volt előzménye, megmondták neki, hogy még 1 ilyen, és mi lesz. Lett még 1 olyan, és az lett, amit mondtak. Figyelmeztették.

Nem tudom a cég honnan szerezte meg a posztoló adatait, lehet hogy nem jogszerűen, lehet, hogy igen. Ettől függetlenül nem mondom, hogy az intézkedésük jogos, de érthető.

Szerintem a nagy fogyasztóvédelemben ne felejtsük már el, hogy nem mocskolunk mindenkit úton útfélen, mert _nem szabad_ és törvénybe is ütközik, és egyáltalán nem oldja meg a problémánkat.

Meg esetleg nem tetszik az illetőnek akit mocskolunk, és pofánbasz. Vagy nem basz pofán, csak közli, hogy megszakítja velünk a kapcsolatát, és nem kíván velünk a jövőben semmiylen formában értinkezni. Érthető ez is...

itschykhatschy · http://www.itschykhatschy.com/ 2009.09.17. 12:59:18

Kulaweb ügyfélnek is jár (a pofája) a net. Amíg fizet, azt ír, amit akar. Bár a szolgáltató zaklatása kényes kérdés.

bes3 2009.09.17. 13:00:31

kérlek áruljátok el mi az a kula....

kezdem elveszteni a kapcsolatomat az édes anyanyelvemmel mióta külföldön élek... :)

Egyéves Önkéntes 2009.09.17. 13:01:30

@bes3: a kulák egyes számú alakja

Picsasereghajtó 2009.09.17. 13:03:27

@fkincows: Nem a felugró ablakot kellett letiltani (az alapból le van Firefoxban) hanem a JavaScriptet, azt meg normális esetben miért tiltaná bárki?

Joindulat SC 2009.09.17. 13:04:52

Bocsi, de ha szidom a TIGÁZ-t akkor kikapcsolhatják a gázt? Az elmű meg leköthet a hálózatról mert nekik nem tetsző dolgokat írok? Nincs ez így jól.Max a fórumot "cenzúrázhatja" ha az kulawebes.Akarom mondani dunawebes.
Különben is mi van ha a szomszéd hülyegyerek feltöri a wifit és fikázza a szolgáltatót?Mert akár ez is történhetett.

Miazmás · http://miazmas.blog.hu 2009.09.17. 13:07:28

@Trojai: Jó, ne nézd át. Én megnéztem a hivatkozott második pontot és ott nincs. De ha nem nézed át, akkor ne nyilatkozz.

É2I 2009.09.17. 13:07:47

Nem olvastam végig, ha tehát volt, akkor stornó:

Az volt-e már kérdés, hogy mi alapján követte a szolgáltató az ügyfelét? Kinek az engedélyével logolta mit és hova _ír_? És azt mi alapján használta fel?

T. Dunaweb, ilyen jellegű engedélyek birtokában van-e?

Trójai 2009.09.17. 13:09:33

@kaska - Helló-belló!:
igen szolgáltatni kell jól, de minden meghibásodhat. Ha nem jó a kommuinikáció és az intézkedés (mert mindenhol vannak olajozatlan kerekek a gépezetben) akkor lehetnek akadozások a szolgáltatásban.
De erről tájékoztatni kell a szolgáltatót, és ha nem intézkedik megfelelően, és a porbléma nem múlik el, lehet az asztalt verni, fogyasztóvédelemhez fordulni. Ilyesmi bármelyik szolgáltatónál megesik!! Akkor meg kell tenni a megfelelő lépéseket. Akkor is ha nem akartak átbaszni, csak simán leszartak.

A cég nem "fenyegetőzése" meg szerintem érthető. Nem kötelező a net, nem olyan mint az áram vagy a víz. Ha te megválogathatod, hogy melyik céghez menj, akkor talán a cég is megválogathatja az ügyfeleit.

Kérdés: Képzeljünk el egy fordított helyzetet. Te maradnál egy szolgáltatónál, ha az nyilvános fórumon vulgáris megjegyzéseket írt rólad? (még akkor is ha oka volt rá. pl mert te nem fizettél x hónapig számlákat, vagy hülyeségből zaklattad őket levelekkel meg telefonokkal vagy akármi más verzió)

Szóval maradnál náluk fogyasztó, vagy feljelentést tennél?? Ha felejelentést nem is tennél, szerintem az a mimimum, hogy felbontod velük a szerződésed.

Egyéves Önkéntes 2009.09.17. 13:09:39

@É2I: neked is van még egy dobásod! ha továbbra is ilyen kérdéseket feszegetsz, mész guantanamora! :)

ide ni: www.youtube.com/watch?v=pAazMPimWiI&feature=related

:)

bolomba (törölt) 2009.09.17. 13:10:03

valaki raklikkelt mostansag a cikkben szereplo linkre? (18+ !!!!)

"ocsmány stílusban fórumozott"

szep atiranyitas.

Trójai 2009.09.17. 13:13:22

@kaska - Helló-belló!: Mit nem néztem át?:)
hadd ne mondd már meg, hogy nyilatkozhatok e, vagy sem egy nyilvános fórumon. :) Kösz

gitáros 2009.09.17. 13:15:35

@bolomba:
Sajnos.
HOMÁR, ELMENTEK TI A KURVA ANYÁTOKBA!
Egyébként tegnap még nem oda vezetett a link.

Trójai 2009.09.17. 13:16:25

Hahó homár. A cikkben szereplő "ocsmány stílusban fórumozott" már nem a dunawebes panaszkönyvet hozza be...azaz először azt, de aztán átugrik másik weblapra...Vagy ez csak nálam van?

Szabotázs!!

Miazmás · http://miazmas.blog.hu 2009.09.17. 13:16:25

Ja, megvan:

"3.5. Tilos a szolgáltatást becsmérlés, rágalmazás, tisztességtelen, csalárd, trágár, támadó vagy megtévesztő tevékenység céljából
használni."

És még mindig azt mondom, hogy a dunaweb nagyot hibázott. És inkább azzal kellene foglalkozni, hogy rendet tegyen a háza táján. Ennek a pontnak az alapján viszont nagyon sok dunawebes ki lesz kapcsolva, vagy nem?

Miazmás · http://miazmas.blog.hu 2009.09.17. 13:17:25

@Trojai: Pedig úgy döntöttem, hogy felbontom az internet szeződésedet. :)

Trójai 2009.09.17. 13:17:38

@kaska - Helló-belló!: ja és ezt hol olvastad? nekem nincsen dunawes szerződsem, amit előkaphatnék átolvasgatni.

Trójai 2009.09.17. 13:19:20

@kaska - Helló-belló!: a 3.5-ös pontot én nem láttam egy, a cikkben szereplő hivatkozásban sem. Vagy az a baj hogy nem gogliztam ki?

Miazmás · http://miazmas.blog.hu 2009.09.17. 13:20:14

@Trojai: A dunawebnél nem egy-két malőr van. Hanem sok. Ez a nem mindegy. És ha nem történik semmi akkor szidni fogom. Ez van.

Miazmás · http://miazmas.blog.hu 2009.09.17. 13:21:19

@Trojai: dunaweb.hu ÁSZF 2-es számú MELLÉKLET. Ezért nem találtam én sem először.

Miazmás · http://miazmas.blog.hu 2009.09.17. 13:23:56

@Trojai: Anno másfél évig szartak a fejemre. Biztos nálam van a hiba. NHH lett belőle, aztán kiderült, hogy jaj, mégsem nálam volt a hiba. Kérdezték, hogy mit akarok. Mondom semmi mást, csak _folyamatos_ internet kapcsolatot 2007-ben. Erre megcsinálták és jó lett.

gitáros 2009.09.17. 13:23:56

@kaska - Helló-belló!:
ÁSZF 2. sz. melléklet, ott van benne minden ilyesmi.

kakamatyko 2009.09.17. 13:26:28

Dunaweb egy nagy kalap szar.
Mondom sajat es sok ismeros tapasztalata alapjan.
Az ugyfelelegedetlenseg a nem reprezentativ mintamon 100%.
Jo tudni, hogy a husegido elotti felmondashoz eleg megirni roluk az igazat valami nyilvanos forumba. Innentol ezt terjeszteni fogom, mindenki jol jar.
(Kiveve a dunaweb, akik viszont megerdemlik.)
Van mar mindenutt adsl, meg mobilnet.

Egy kornyekbeli Dorfinformatiker

gitáros 2009.09.17. 13:27:17

@É2I:
Talán olvassák a fórumot? Vagy ez túl egyszerű megfejtés neked?

É2I 2009.09.17. 13:27:31

@Egyéves Önkéntes reloaded:

Á, nekem a Barack megígérte, hogy nem visznek Guantanamóra, csak bekötik a dudawebet. És majd nem szolgáltatnak jól, vagy ha meg mégis megy, akkor csak skót dudásokat hallgathatok, nézhetek a homiweben.
:O

Trójai 2009.09.17. 13:30:02

@kaska - Helló-belló!: na így kell ezt. csak el tudtad intézni, hogy ne szarjanak a fejedre. Mondjuk én nem vártam volna vele másfél évig. :))

Elhiszem, hogy sok probléma van egy cégnél és sok elégedetlen ügyfél. Meg szidhatod is. De minek? Attól senki nem lesz elégedetebb és minden marad a régiben. Ha annyira szar, mindenki bontson szerződést, és a cégnek annyi.

Ha szidod, akkor úgy szidd, hogy ne derüljön ki a kiléted. ;) Ha pedig kiderül, akkor számolj a következményeivel, és rád is érvényesek a magyarországi jogszabályok. Attól még hogy nicknéven írod, attól még TE írod.

Miazmás · http://miazmas.blog.hu 2009.09.17. 13:30:04

@kakamatyko: És hadd ne mondjam, hogy nem semmiségekért cirkuszoltam, volt, hogy a héten minden nap néhány órára nem volt net. Volt, hogy délutántól másnap délutánig. Ilyesmi. Biztos én vagyok túl nagy igényű, de nekem ez nem kielégítő szolgáltatás.

Grigorij 2009.09.17. 13:34:19

Engem meg az döbbent meg, hogy ekkora százalékban vannak azok, akik úgy gondolják, hogy egy sima polgári szerződés gondját az ügyfél jogosan oldhatja meg verbális erőszakkal...

A megoldás szerintem az lett volna, hogy alpári barátunkat NEM ZÁRJÁK KI, hanem egyszerűen indítanak ellene egy polgári pert, mondjuk nagy nyilvánosság előtt elkövetett becsületsértésért, rágalmazásért, esetleg a cég jó hírnevének megsértéséért stb.
Aztán a kulaweb jogászai erőfölényükből kijárnak pár milliós kártérítést, perköltségek kifizetését stb.

De mindegy, szerintem ez nem így volt...

Trójai 2009.09.17. 13:34:20

@kaska - Helló-belló!: Gondolom azért a fogyasztóvédelmnek is feltűnne, ha hetente érkezne be hozzá több száz levél, dunawebes fogyasztóktól...csak az a baj, hogy nem érkezik. Mert inkább arra fordítják a kedves fogyasztók az energiájukat, hogy szidják a céget. Inkább leveleznének a F. védelemmel..csak 1 hivatalos levél megírásához kell már 80 feletti IQ és nem elég hozzá 1 perc, mint egy fórumkommenthez...

kakamatyko 2009.09.17. 13:36:56

Mondjuk akinek az avatarja egy darab szar, a nickje egy betu elteressel "kaka", es a legnagyobb sertes ami eszebe jut az a "kula", az, hat, nem is tudom, szoval van valamifele fixacioja.

(Irom en szinten fekalival kapcsolatos nickrol, dehat ilyet tud a bugmenot...)

Micsoda??? Ez nevetséges!! 2009.09.17. 13:37:53

@Trojai: Csak annyira sarkítottam, amennyire te is, hidd el, teljes mértékben felfogtam az irományod jelentését... Nem személyeskedtem/beszólogattam, a véleményemet közöltem. Ha nem tetszik, sajnálom, azt még megteheted, hogy felnyomsz a szolgáltatómnál, hátha lekötnek a netről és akkor többet nem kell olvasnod a véleményemet. Csak hogy megkönnyítsem a dolgodat, a T-Home az...

Ezret teszek egy ellenében, hogy az általad leírt lépések _egyikét_ sem tetted volna meg hasonló esetben, annak ellenére, hogy most itt osztod az észt, hogy ezt és azt kellett volna tenni, meg amazt is. Mivel te annyira tiszteletben tartod a Magyarországon garázdálkodó szolgáltatók - tisztelet annak az egy kézen megszámolható kivételnek!! - jó hírnévhez való jogát, őszintén mondom, hogy meg is érdemelnéd, hogy hasonló esetben te is így járj. Biztos nem írogatnál semmi csúnyát ilyen meg olyan fórumokon, áááá, ugyan már... És ez nem személyeskedés, egyszerűen vélemény.
Nem beszélve arról, hogy nekem az jött le az egész történetből, hogy egyedüli szolgáltató a környéken az említett cég, tehát most mivan akkor? Ha valakinek kell net, de mivel szarparaszt a környék egyetlen szolgáltatója, ezért mondja vissza/adja vissza/blablabla és dögöljön meg net nélkül a vidéki parasztja? Ez sem értelmes hozzáállás...

Az igaz, hogy nem csak a szolgáltató állhat el a szerződéstől. De. Szeretném én azt a - körülbelül egy a tízezerből - esetet látni, amikor az ügyfélnek lehetősége nyílik valamilyen, a 754 oldalas, ügyvédhadseregek által megfogalmazott ÁSZF nyújtotta rést kihasználva, elállni a szerződéstől, főleg rendelkezésre állási időre/hibára/sávszélességre hivatkozva. Olvass csak el elejétől végéig, a kisbetűs részeket is beleértve, egy internet-szolgáltatással kapcsolatos ÁSZF-et és majd megérted, hogy mire gondolok.

Az indok lehet, hogy nem kitalált, de gondolj már bele, szerinted mennyire jogos, életképes? Milyen alapon szankcionál egy _vállalkozás_, amely - és ezt ne felejtsük el - semmilyen hatósági nyomozati jogkörrel nem rendelkezik? Főleg egy nevenincs fórumra beírt hozzászólás alapján? Ennyi erővel fogom magam és egy beírok valakinek a nevében egy hozzászólást, amiben ócsárolom a szolgáltatóját és akkor egészen egyszerűen lekapcsolják majd? Azért ennyire ne fajuljon már el a jó hírnév védelme...
(És itt lép be a képbe amit annyian vitatnak, történetesen, hogy csak kikövetkeztették, hogy ki volt az... Kizárt dolog, különben nem lettek volna annyira biztosak a dolgukban. Ha meg mégsem jártak utána és kiderül, hogy pont rossz emberre fogták rá a dolgot, akkor bizony ők lesznek ludasak rágalmazásban... )

Ha annyira sérelmezik a hozzászólásait az ügyfélnek, akkor hajrá, pereljék be, illetve KÖZÖS megegyezéssel álljanak el a szerződéstől (adott esetben), de nem az, hogy fogják és lekapcsolják egyik pillanatról a másikra, aztán meglobogtatnak egy szövegkiemelővel összefirkantott fecnit.
Ezekbe gondolj bele picikét, hátha közelebb kerülsz a jog, a demokrácia és a szabadság szavak jelentésének a megfejtéséhez.
Bizony, demokráciában mindent szabad. Ezt sokan sérelmezik is, főként olyanok, akik az előző rendszer felbomlása után elvesztették előjogaikat (mint például a nem kívánatos vélemény, hangnem, stb. cenzúrázása, illetve az azt hangoztatók elkussoltatása, stb). Mindössze annyi a hátulütője a "mindent lehet"-nek, hogy lehetnek POLGÁRI JOGI következményei. Nem büntetőjogi, ismétlem, polgári jogi. A rágalmazás továbbra sem bűncselekmény.

Nem mellesleg pedig ha valaki nem ad rá okot, akkor nem is mocskolják. Nem a posztoló volt tudomásom szerint az egyetlen, aki "mocskolódott", votlak ott jópáran még rajta kívül.

Egy illető lehet, hogy egyszerűen pofánbasz vagy megszakítja veled a kapcsolatot. Megeshet, de jelen esetben nem egy illetőről, hanem egy szolgáltatóról van szó. Aki kérdéses módszerekkel szimatolgat az ügyfelei után, ami éppen elég indok a mocskolódásra, akár jogos, akár nem...

É2I 2009.09.17. 13:38:58

@gitáros:
Persze, fogom én, de:
"A fórum a Dunaweb júzereinek (nemhivatalos) panaszkönyvében volt,".

Ha nem hivatalos, nem lehet felhasználni hivatalosan.
Tehát az indoklás bukik.

Ráadásnak egy nick név semmit sem támaszt alá.
Sőt megkockáztatom, hogy az ip alapján azonosították be az ügyfelet.
Ezt meg ugye csak bizonyos keretek közt szabad. Pl. bűncselekmény alapos gyanúja esetén kérheti ki adott nyomozó hatóság.
Tehát itt sem ők követhetik le, csak átadják a kért logokat.
Azaz a fórum olvasása után kérhetik a site üzemeltetőjét, hogy távolítsa el a rájuk nézve kínos, trágár, üzletrontó stb hozzászólást. Vagy, ha az övék törölhetik azt, tilthatják adott ip-t, stb.

Trójai 2009.09.17. 13:45:12

@Micsoda??? Ez nevetséges!!: "Ezret teszek egy ellenében, hogy az általad leírt lépések _egyikét_ sem tetted volna meg hasonló esetben, annak ellenére, hogy most itt osztod az észt, hogy ezt és azt kellett volna tenni, meg amazt is."

Képzeld márnem 1szer írtam a fogy. védelemnek és igazat is adtak. 1szer netemmel kapcs.-ban.

Ja és igen beszóltál, mert egy reag kommentet sztem nem úgy kell kezdeni, hogy "nem értelmes a hozzászólásod".

A többire nem tartom érdemesnek reagálni, megint csak mocskolódsz, meg agresszívkodsz meg sarkítasz meg kiforgatsz. Ha fel vagy háborodva, attól még lehetne normálisabban hangot adni a véleményednek. Igaz itt balkánon nem tudják milyen egy kulturált vita.

Részemről téma lezárva, amiket leírtam továbbra is így gondolom, még ha le is hülyéztek érte habzó szájjal.

Miazmás · http://miazmas.blog.hu 2009.09.17. 13:51:13

@Trojai: Mindenkivel azt teszik meg, amit megenged. Azért tartunk itt, mert az emberek - ahogy mondtad - benyelik a dolgokat.

Trójai 2009.09.17. 13:54:18

@Micsoda??? Ez nevetséges!!:

Ja még annyit azért...mert FONTOS:

Nem olyan lehetetlen és sci-fi szerű egy szerződést felbontatni a
szolgáltatóval, ha nem korrektek. Nekem már 2-szer is sikerült. (egyik esetben elsimerték a hibát, és közölték velem,hogy felbonthatom a szerződést, vagy szolgáltatnak tovább, és természetesen nem kell kifizetnem az ő hibájukból fakadó tólszámlázást. Én inkább felbontottam, mert csak.)

"Bizony, demokráciában mindent szabad."
Hát éppen ez az, hogy a demokráciában sem szabad mindent. Ha olvastad volna az első 4-5 kommentet, ot már leírtam ezt. Van szólásszabadság és szabad vélemény nyilvánítás amg az másokat nem sért, meg satöbbi. Nem keresem ki a jogszabályt h idemásolhassam, nézz utána.

"Nem mellesleg pedig ha valaki nem ad rá okot, akkor nem is mocskolják. Nem a posztoló volt tudomásom szerint az egyetlen, aki "mocskolódott", votlak ott jópáran még rajta kívül."

Szerintem senki nem ad okot mocskolásra. Szerződésbontásra vagy feljelentésre, igen, mocskolásra nem. Lehet nem eléggé balkáni a gondolkodásom? Ja, és honnan tudod, hogy a többi aki oda írt, nem kapta e ugyanazt a büntit, vagy ugyanazt a figyelmeztetést (mint a postoló az 1. alkalommal, amikor csúnya levelet írt.)?

Ui: amúgy szerintem nyugodj meg,mert felesleges ilyen vehemenciával kommentelni. ez csak poszt

Miazmás · http://miazmas.blog.hu 2009.09.17. 13:57:42

@kakamatyko: Lehengerlőek az érveid, nem is tudok mit szólni ilyen, a lényeget mélyen érintő és a témához ennyire kapcsolódó kommenthez.
Éleslátásod lenyűgöz. Szerencsésnek mondhatom magam, hogy veled beszélgethetek.

Trójai 2009.09.17. 13:57:42

@kaska - Helló-belló!: "Mindenkivel azt teszik meg, amit megenged. Azért tartunk itt, mert az emberek - ahogy mondtad - benyelik a dolgokat."

ebben 1etértünk
de az a baj, hogy változna a hozzállás (A cégek részéről), ha a fogyasztók tudnák, mit kell tenniük és meg is teszik. Máshol már előrébb tartanak ezekben a dolgokban, de ők is tartottak itt mint mi. Ezt mind tanulni kell. Hogy milyen jogaid vannak, és satöbbi. És hogy mit kell és lehet és szabad tenned, ha sérelem ért.
Ez van.

ds3 2009.09.17. 13:58:20

Kedves jogvédő barátaim,

nem értem a felháborodást.

1. A posztoló nem volt elégedett a netszolgáltatással. Felbontották helyette, örüljön neki. Nyilván az lett volna az optimális megoldás, ha a szolgáltatáson javítanak, de ha olyan szar a cég amilyennek lefestette, akkor erre nincs sok esély. Van más szolgáltató a világon, a 3G világában senki ne emlegessen monopóliumot. Aki nem jó, az előbb-utóbb tönkremegy.

2. Aki felháborodik a cenzúrán, és szólásszabadságot emleget, az nem tudja miről beszél. Egy magánkézben levő fórumot miért nem lehetne cenzúrázni? Van még ezer más fórum ahol fikázni lehet, a legtöbb úgyis erről szól. Ha valaki felírja az ajtódra, hogy "itt egy hügye köcsög lakik", akkor fent hagyod, mert nem akarsz korlátozni senkit a szólásszabadságban? Nevetséges.

3. Semmiféle jogtalan adatkezelés nem történt. A szolgáltató a saját maga által üzemeltetett oldalon megnézte, hogy ki írta a trágár kommenteket. Nem szerzett illetéktelenül adatokat, és nem adott ki hozzájárulás nélkül adatot harmadik félnek. Csak olyan adatokat használt, amit a szerződéskor és a fórumregisztrációkor a posztoló önként megadott neki. Más kérdés, hogy joga van-e emiatt szerződést bontani.

Az egész történet legnagyobb tanulsága, hogy aki aláír egy 3 éves hűségnyilatkozatot, az nagyon kiszúr magával. A szolgáltatók elég tudatosan és végiggondoltan áraznak, a hűségnyilatkozatos szerződés csak nekik előnyös, még ha elsőre olcsóbbnak is tűnik. Különösen olyan gyorsan fejlődő szektorban, mint az adatkommunikáció az évi kb. 30%-os árcsökknésével. Persze nehéz nem beszopni, nekem is sikerült :)

fullánkhegyező 2009.09.17. 13:58:41

Érdekes népnevelési eszközt alkalmaztak.Igen alkmaztak ,mert csak náluk,illetve a csak a 2 szerződő fél egyikénél van kapcsoló.
Az igazságos az lenne,ha nálunk,mint szolgáltatást igénybevevőknél is lenne egy kapcsoló,amit használhatnánk ,ha nem kapjuk meg amiért fizettünk.
Amúgy meg tényleg sok a neten a tuskó kommentelő akik így arc,név nélkül írogatnak,káromkodnak,sértegetnek sokszor csak véleményekért.
Én az ilyen fröcskölőszájú,obszcén kifejezéseket használó akárkiket úgy nevelném,hogy a netjét hagynám,de a lakáscímétől,kezdve az anyósa nevén át atelefonszámáig mindent nyílvánosságra hoznék.

metal · http://electric.blog.hu 2009.09.17. 14:00:17

Szerintem nyugodtan írj nekik egy felszólító levelet, amelyben azonnali visszakapcsolást követelsz, különben a hírközlési hatósághoz fordulsz. Szerintem lehetetlen bebizonyítani, hogy te írtad az adott bejegyzést, még akkor se, ha a saját nevedet használod!

Miazmás · http://miazmas.blog.hu 2009.09.17. 14:02:22

@ds3: Nem cenzúrázott és szerintem nem is ő üzemelteti.

Micsoda??? Ez nevetséges!! 2009.09.17. 14:03:26

@Trojai: Megint csak mocskolódok? haha, poénos vagy, de humor heroldkodás helyett inkább olvasd is el, amit írtam, ne csak egy "nincsen több érvem" jellegű "választ" írjál, amiben azzal mocskolódsz te magad, hogy én mocskolódok. lol, ezt jól megaszontam, dehát más szerkezetet nem tudtam kitalálni na... És persze duzzogsz, hogy nem fogadtam el egyből a te véleményedet mérvadónak. Van ilyen...

És mesélj nekünk, mi lett a végeredménye a nagy "igazat adott a Fogyvéd!!" sztoridnak. Az, akit bepanaszoltál, csak kiröhögött, vagy esetleg habzó szájjal le is hülyézett, miközben a hősies Fogyvéd határozatát fogta és bebaszta a szemetesbe? Ezt csak azért kérdezem, mert attól még dagadhat a májad, hogy igazat adott neked a Fogyvéd, de lett is neki foganatja? Hiszen a magyar Fogyvéd-et akár Fogyatékosok Védegyletének is lehetne nevezni, kb annyi hatósági jogkörrel rendelkeznek.

Nem mellesleg ha nem tudtad volna, a Fogyvéd nem jár el internetes panaszokkal kapcsolatban, ugyanis az az NHH hatáskörébe tartozik, tekintve a szolgáltatás hírközlési jellegét, de ez ne zavarjon...

A lényeg az, ha nem tudsz több érvet felsorakoztatni a saját véleményed mellett, akkor inkább maradj csöndben, ne egy ilyen gyerekes hülyeséget írj vissza... Mondjuk az általad használt szavakból eléggé egyértelműen kivehető, hogy az is vagy, no de a téma szempontjából annyira nem lényeges...

Most akkor lehet úgy venni, hogy habzik a szám és kifordult szemekkel, hadonászva mutogatok feléd, miközben azt ordibálom, hogy HÜLYE HÜLYE... És milyen igazam is van basszus... :) A legjobb benne az, hogy nem is kell lehülyézzelek, mert anélkül is azt csinálsz magadból. Na _ez_ most sértés volt...

Trójai 2009.09.17. 14:04:01

@É2I: "Ha nem hivatalos, nem lehet felhasználni hivatalosan.
Tehát az indoklás bukik."

Attól még hogy nem hivatalos, attól még nyilvános. Lehet hogy kis józsi azt mondja rád a kocsmában, hogy xxxx hülya barom vagy, ezt nem hivatalosan tette (nem neked mondta el személyesen és nem írta meg levélben). Szóbal ettól még nyilvánosan tette rád a megjegyzéseit, tehát ugyanúgy sérelem ért téged. És ha erről tudomást szerzel valahogyan-arról hogy sérelem ért téged- (akár spicliket tartasz a kocsmában, akár nem), akkor megteheted a szükséges lépéseket, (pl feljelented, nem pedig te is mondasz róla csúnyákat, vagy megkeresed egy kapával) mert vannak rá tanúid, tehát tudod bizonyítani, hogy téged sérelem ért. Szerintem.

Trójai 2009.09.17. 14:05:54

@Micsoda??? Ez nevetséges!!: szerintem nyugodj meg. Egyre jobban túlzásokba esel és egyre irracionálisabb vagy. Még szerencse, hogy nekem nem a fórumokon anyázás és balhézás a hobbim.

Trójai 2009.09.17. 14:18:56

@Micsoda??? Ez nevetséges!!: "És persze duzzogsz, hogy nem fogadtam el egyből a te véleményedet mérvadónak. Van ilyen..."

nem duzzogtam, csak nem értettem miért kell a másik torkának esni, ha más a véleménye mint neked. (szövegértés)

"És mesélj nekünk, mi lett a végeredménye a nagy "igazat adott a Fogyvéd!!" sztoridnak. "

már elmeséltem

"Nem mellesleg ha nem tudtad volna, a Fogyvéd nem jár el internetes panaszokkal kapcsolatban, ugyanis az az NHH hatáskörébe tartozik, tekintve a szolgáltatás hírközlési jellegét, de ez ne zavarjon..."
Te azt honnan veszed, hogy bárki interneten ír a fogyvédnek? Vagy azt, hogy én interneten írtam nekik? Ajánlott levél, gépelve, feladóvevénnyel, csatolva hozzá azokat a dokumentumokat, amiket kell. Így hivatalos. De ezt már írtam az első kommentek között is.

"A lényeg az, ha nem tudsz több érvet felsorakoztatni a saját véleményed mellett, akkor inkább maradj csöndben, ne egy ilyen gyerekes hülyeséget írj vissza... Mondjuk az általad használt szavakból eléggé egyértelműen kivehető, hogy az is vagy, no de a téma szempontjából annyira nem lényeges..."

Hát ezzel megint magadat minősíted, már írtam pár érvet mások mocsokolása helyett. Te most tényleg random nekiugrottál valaki torkának a kommentelők közül, akinek más a véleménye, mint a neked? Páran már leírták ugyanazokat mint én. Inkább menjél fitnessterembe levezetni a munkahelyi feszültséget, mert ez nem normális rakció szerintem.

"Na _ez_ most sértés volt..."
Ja, mert a többi az normális anyázás volt eddig, nem sértés, értem.:)
Na most aztán jól odamondtál ezzel. És most remélem boldog vagy már, remélem hátradőltél és lenyugodtál.
(vagy mégsem?:))

Micsoda??? Ez nevetséges!! 2009.09.17. 14:20:21

@ds3: Figyu, a hármas pontoddal csak az az apró bökkenő állt elő, hogy nem a saját maguk által üzemeltetett oldalról van szó...

Trójai 2009.09.17. 14:23:24

@Micsoda??? Ez nevetséges!!: a példákhoz olvasgasd át a kommenteket. Megtalálod az enyémeket is köztük biztos, meg egyéb hasznosat is, másoktól.
Na de most már remélem megnyugodtál. Írnám, hogy megdöbbent a stílusod és a viselkedésed, de neten ez a szokásos.
Tőled még 1 érvet sem láttam.

Micsoda??? Ez nevetséges!! 2009.09.17. 14:28:25

@Trojai:

"Nem mellesleg ha nem tudtad volna, a Fogyvéd nem jár el internetes panaszokkal kapcsolatban, ugyanis az az NHH hatáskörébe tartozik, tekintve a szolgáltatás hírközlési jellegét, de ez ne zavarjon..."
Te azt honnan veszed, hogy bárki interneten ír a fogyvédnek? Vagy azt, hogy én interneten írtam nekik? Ajánlott levél, gépelve, feladóvevénnyel, csatolva hozzá azokat a dokumentumokat, amiket kell. Így hivatalos. De ezt már írtam az első kommentek között is.

--------------------------------------

Most te komolyan ennyire nem tudsz olvasni vagy csak tetteted? :)))))
Ennyit arról, hogy kinek vannak nehézségei a szövegértéssel. lol

Édes Istenkém, ki beszélt itt emailen vagy akármilyen más, írott formában beküldött panaszról? Egyáltalán ki beszélt itt arról, hogy milyen formában adod be a panaszodat? Akkor, a csökkentett képességűek kedvéért dedómagyarázda:

Az internet-ELŐFIZETÉSSEL, és általánosságban, az internethez kapcsolódó, szolgáltatóval szemben felmerült panaszokban a Nemzeti Hírközlési Hatóság az ILLETÉKES SZERV, ahová a panaszoddal fordulhatsz és amelyik azt ki fogja vizsgálni. A Fogyvéd nem fog neked semmiben sem igazat adni internet-ELŐFIZETÉSSEL kapcsolatban, mert nem ők az ILLETÉKES SZERV.

Mostmár érted? lol

Pontosan ezért kértelek, hogy ugyan meséld már el az internetes-fogyvédes sztoridat, mert az biztos, hogy azzal kapcsolatban ők nem adhattak neked igazat, drága barátom. Na de most hagylak békén, hadd agyaljál még valami kitalált érven, hátha a végén összejön. :)

changebug (törölt) 2009.09.17. 14:31:01

Szerintem a szolgáltató szolgáltasson.
meg ha már fenntart ügyfélkapcsolatot akkor ügyfélkapcsolódjon.
meg egyébként örüljön hogy van ügyfele. úgysem egy bunkó ügyfél vagy 10 zseniális reklám-manager vagy a pr hozza az ügyfeleket hanem a jó szolgáltatás meg a jó ár. csak ezt már mindenki elfelejti.

majd ha 24 óra alatt lecserélhető a szolgáltató is meg az ügyfél is akkor baszakodhatnak egymással.

Az ügyfél meg hagyja a francba a hülye szolgáltatót ha lehetősége van.

mit csinálnak a prepaid ügyfelekkel?

Miazmás · http://miazmas.blog.hu 2009.09.17. 14:34:55

@Micsoda??? Ez nevetséges!!: Minek veszekedtek amikor verekedni is lehet? :)

eriol 2009.09.17. 14:35:41

Szegény Kulaweb! a piszok ügyfél azt merte mondani rájuk hogy KULAWEB...! Hiszen a Kulaweb egy annyira jó szolgáltató, annyira nincs mivel foglalkoznia, hogy annak az egy embernek is utána jár, aki Kulawebnek meri nevezni az ő csodálatos szolgáltatását, sőt még személyesen be is hívják és face to face foglalkoznak vele! Ez igen! Ezt nevezem! Hajrá Kulaweb! Le kell számolni minden KULAWEBEZŐVEL!

É2I 2009.09.17. 14:38:40

@Trojai:
Ez eléggé erőltetett érv. Bár tény, hogy az életben ez sokszor így működik.

De hogy tovább vigyem:

Megvered azt akiről azt hallottad anyázott. Ő feljelent. Bíróságra jut az ügy.
Te ott azt fogod vallani, azért verted félholtra, mert egy haverod azt mondta, hogy becsmérelt téged?

Ha már kinőtt az ember az óvodából ez több, mint nevetséges.
Egy cégnél pedig annál is több.

Egy cégnek annál több "eszének" kellene lenni, hogy ilyen eszközhöz folyamodjon. Írd és mondd; durcás óvodásként sérüljön be.

És továbbra is az a véleményem, hogy nincs joga beazonosítani, nyomon követni az ügyfeleit. Adatkezelési szempontból több, mint aggályos. Egy ügyvéd könnyen csavarhat egyet a nyakukon, ugyanis az információt nem tudják hitelt érdemlően igazolni.
Itt jön be, hogy ők is csak ip alapján tudhatják honnan jött a trágárság. Amit ők nem nyomozhatnának.
Arról már ne is beszéljük, hogy egy számítógépet hányan is püfölhetnek. Azaz lehet lukra futás is, ha mondjuk az derül ki, hogy nem is az előfizető firkált trágárságot, hanem valaki más.
Nos, akkor mi lesz a Dunaweb magyarázata?
Mondom ennek neki lehetne menni, és szinte tuti, hogy kapnának ilyen-olyan bírságot, elmarasztalást.

Persze az is igaz, nem ér annyit az egész. Örülhet az ügyfél, hogy nem kell még kivárnia, kifizetnie a hűség időt.

Micsoda??? Ez nevetséges!! 2009.09.17. 14:38:44

@kaska - Helló-belló!: Ugyan már, kifejezetten jól mulattam eddig és szerintem ezután is így lesz, eszem ágában sincs veszekedni. Jó móka ráébreszteni a hülyéket arra, hogy hazudozással tarkított írogatásuk az bizony Bukovári Béla. ;-)

Trójai 2009.09.17. 14:42:51

@Micsoda??? Ez nevetséges!!:

Most azt kéne mondanom, hogy próbáld meg olyan stílusban átfogalmazni a legutóbbi kommentedet, hogy tűrhető legyen, aztán majd reagálok rá. De tudom, hogy ez túl nagy munka lenne neked, ezért:

Én esetem az volt (de minek is kérded, ha utána azt írod, hogy nem érdekel téged? mondom én hogy irracionális vagy), hogy egy olyan csomagra szerződtem, ami torrentezést meg iylesmiket nem engedett. Persze ez másképp volt megfogalmazva a szerződésben, nem így. De hát konkrétan erre ment ki a játék. Nem is töltögettem le, semmi illegálisat, megsokat se, viszont megnéztem pár (4-5) youtube videót.Nem léptem át az adatforgalmi korlátozást sem. Erre felére csökkentették az adatforgalmi korlátomat, mondván, megszegtem a dolgot, ejnye -bejnye. Írtam nekik, hogy nem így van ez, én rendes kisfiú voltam, nem értek egyet a korlátozásukkal, jogszerűtlen . Nem reagáltak. Írtam a fogyvédnek, a fogyvéd felvette a kapcs.-ot, a szolgáltatóbal, és a szolgáltató seggnyalások közepette felajánlotta a már fentebb általam leírtakat. Visszaállítják az eredeti állapotokat, plusz azt a hónapot, amíg fele annyi netért fizettem, jóváírják, de fel is mondhatom a szerződést amúgy, de remélik maradok ügyfelük. (ja ez nem mostanában volt amúgy)

Ja és anyázni, idegbetegeskedni, szájbarágni, lol-ozni , cinikusan elmebajoskodni lehet, hogy divat, de eléggé balkáni.

Ahogy elnézem, te nem vagy elég érett sem a demokráciához, sem az intellektusomhoz. :)))

Trójai 2009.09.17. 14:52:10

@É2I: értelek, viszont, ez a csúnyát mondott rám-megverem sztori ott hibádzik, hogy az ügyfél hibája, és felelőssége is megvan (beismerte hogy ő írta).

Leglaábbis szerintem jogilag tehetne a cég lépéseket a "csúnyákat írt rám" ügyben. Még akkor is ha rosszul szolgáltattak az illetőnek, ez nem kóser. Mivel jogász nem vagyok, ezért nem tudom, hogy jogilag mennyire nem kóser a csúnyákat írás, és mire perelhető pontosan, de morálisan biztos nem az.

Viszont abban nem értek egyet, azaz nem értem, "egy cégnek nincs joga nyomonkövetni az ügyfeleit" szóval nem értem, hogy egy cégnek miért ne lehetne joga lépéseket tenni egy ügyben, ha az tudomására jutott. Az, hogy hogyan jutott tudomására, nyilván nem tisztázott. De nincs kizárva, hogy semmi jogszerűtlen nem volt benne, ezt mi sem tudjuk, meg a posztoló sem. Nyilván csak akkor derülne ki, ha vizsgálat indulna az ügyben.

De ezek előtt/után még mindig nem értem, hogy a fogyasztó egy érvényes szerződéssel a kezében, miért nem tudta elintézni a modem meghibásodást, amit említett a levelében. Miért saját költségre,a havertól szerezett be egy másikat, meg stb...

Szóval a hülyeség szerintem kétoldalú.

Micsoda??? Ez nevetséges!! 2009.09.17. 14:58:17

Nem anyáztam. Nem idegbetegeskedtem. Szájbarágni miért lenne "balkáni", ha egyszer az összes intellektusod sem elég ahhoz, hogy felfogj valamit? :)
A lol-ozás mitől balkáni, kérlek, áruld már el, de lehetőleg úgy, hogy nemlétező intellektusodat teljes fényében rámzúdítod!
Cinikus biztos voltam, azt szeretem nagyon, főleg ha valaki ordas hazugságokkal próbál meg palira venni. ;)

Átfogalmazni meg nem fogom, már így is túl sok időt pazaroltam rád. De azért még ne add fel, írjál még, én tényleg élvezem! :) <--- (az ott egy lol)

Bender (törölt) 2009.09.17. 15:00:49

125 Ft úgy jött össze, hogy 120 Ft tartozásom maradt fent a VOIP telszámlából miután kifizettem netutalvánnyal. +5 Ft késedelmi kamat.
A kedves hölgy azt mondta, hogy majd a következő havi számlán rajta lesz, de nem volt. És amikor reklamáltam a tönkrement modem miatt inkább lenyomták akkor is a netet, hogy befogjam a szácskám... :D

Trójai 2009.09.17. 15:04:02

@Micsoda??? Ez nevetséges!!: nem te vagy véletlen a tündérmackós postoló?

Bender (törölt) 2009.09.17. 15:04:06

Jaés: kb 1 hónapja is zaklattak.
Ha nem szüntetem meg a www.punaweb.hu honlapom üzemeltetését (ahol nem anyáztam csak link volt a fórumra), akkor is kikapcsolták volna a netem. De megszüntettem, úgyhogy kitaláltak mást, ami miatt lenyomták :D

É2I 2009.09.17. 15:07:00

@Trojai:
Az egyértelmű hogy mindkét fél hibás.
A nyomkövetésre és beazonosításra törvény létezik. Annak szigorú szabályai vannak.
Jelen esetben saját nyakukra raknának hurkot egy perben, ha erre hivatkoznának.
Az persze megállná a helyét, ha hitel rontás címén neki mennének volt ügyfelüknek. De itt is elég lett volna, ha küldenek egy ügyvédi felszólítást, hogy ügyfelük fejezze be amit művel, mert fel lesz jelentve.

Hogy miért nem tették?

Hát pont azért, mert az ügyvédjük megmondta nekik, hogy a fagyi visszanyalhat, ha az ügyfél érdeklődik; honnan is vették, hogy ő írt csúnyákat.

Micsoda??? Ez nevetséges!! 2009.09.17. 15:07:56

@Trojai: áhááá, szóval erről fúj a szél, rendszeres Homár olvasó/kommentelő vagy, csak gyorsban regisztráltál egy új nicket ehhez a posthoz, mert nem merted vállalni a saját neved alatt azt, hogy a KulaWebnek dolgozol. Mostmár értem, ez mindent megmagyaráz!

Bender (törölt) 2009.09.17. 15:12:23

Az mióta hitelrontás ha leírom a velem törpénteket egy fórumba? :)

Baszkurátor 2009.09.17. 15:17:19

"A személyes adatok védelméről és a közérdekű adatok nyilvánosságáról szóló 1992. évi LXIII. törvény (Avtv.) szerint személyes adat bármely meghatározott természetes személlyel kapcsolatba hozható adat, az adatból levonható, érintettre vonatkozó következtetés. Az adat mindaddig megőrzi személyes jellegét, amíg kapcsolata az érintettel helyreállítható."

Az IP márpedig személyes adat.

Trójai 2009.09.17. 15:23:05

@Micsoda??? Ez nevetséges!!: :DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDdd
Te tényleg beteg vagy.

Leírom az igazat, hogy ne kelljen összeesküvés elméleteket szőnöd:
figyi, rendszeres homár olvasó vagyok. (kb 2 éve, sőt egyéb fórum olvasó is)

Nem csak a posztokat, de a kommenteket is el szoktam olvasni. Na igaz nem naponta, de hetente azért ránézek. Viszont kommentet ritkán írok, (többnyire azért, mert a poszt és a kommentek elolvasása után nem marad rá időm és energiám) de fontosnak sem tartom, mert mások leírják helyettem ugyanazt, plusz az ilyenek sem roncsonlják az agysejteimet, mint te. :)

Kivétel akkor van, amikor nagyon ráérek, kb fél évente egyszer.

És figyelj, most jön a csavar: azért regeltem új nicket, mert sosem emlékszem a régire (nemhogy a jelszóra, még a nickre se).Ezért bajos emlékeztetőt is kérni akár. Mondjuk nem csoda, hogy fél év után elfelejtem a regjeimet. (látszik aktív vagyok)

Amúgy, ha gondolod felvállalom neked akár a teljes nevem, címem, telefonszámom, sőt még életrajzot is küldök, -monitvációs levéllel együtt- ha te is megteszed ugyanezt. :))))))

ja és dunaweb dolgozó lennék? :DDDDD
Szóval aki nem ért 1-et veled, az mind a cégnek dolgozik? Aki meg a céggel nem ért egyet, azokat pedig mind a posztoló fizeti, ugye? :D

De a kérdésre még mindig nem válaszoltál. (csak 1 tipp volt, a stílus és hozzállás és az értelmi szint hasonlósága alapján kombináltam ezt ki) mert ha ugye te vagy az, akkor te nem vállalod a régi nickneved, és úgy vauvau. hoppá! :)

A szél pedig mindenfele fúj.

warezspam (törölt) 2009.09.17. 15:28:30

hehe... kicsit meg is hackelték a fórumot :D Meg is érdemlik. Bár igen nehéz kilépni, ha írtál, mert folyamatos a felugró ablak. No meg más "törés" is van az oldalon. Mondjuk lehet, hogy az előbbit a kulaweb (jaj! Mingyá megszakad a netem!) csinálta, hogy szívassa a beírogatókat.

Bender (törölt) 2009.09.17. 15:32:25

@É2I:
-Ha a szolgáltató szolgáltat az előfizető nem ugat. És mindenki boldog.
-Ha a szolgáltató nem szolgáltat és az előfizető kéri, hogy szolgáltasson, akkor lekakilják a buciját. Általában válaszra sem méltatják a maileket, telefont pedig nem veszik fel.
-Ha a szolgáltató nem szolgáltat és az előfizető ugat, akkor szerződést bontanak.
-Ha a szolgáltató nem szolgáltat az előfizető pedig kussol akkor tök fölöslegesen fizeti a havi többezer Ft-ot.

Na melyik lenne a legjobb megoldás? :)

twollah / bRoKEn hOPe, sUppLeX · http://freewaresoftwarenews.blogspot.com/ 2009.09.17. 16:06:25

Nem kell itt Magyarisztanban illegalis tartalmat letolteni a netrol, hogy buntetesbol a szolgaltato lekapcsoljon a halorol.

Eleg ha csunyakat mondunk az ISP-nkre.

csiny;-) 2009.09.17. 16:08:47

Nálatok is lefagyott a"panaszkönyv"???-itt a Dkanyarban?!;-)

Micsoda??? Ez nevetséges!! 2009.09.17. 16:59:28

@Trojai: te hülye, legalább klikkelj a nickemre és nézd meg mióta vagyok regisztrálva/hány kommentem van, ellentétben veled... Meséket gyártani persze nem bűn, tedd is csak azt nyugodtan. ;)

Na de...elég volt a mókából nekem, mostmár kezd a tompaságod és hazudozásod unalmassá válni. További sok sikert A KulaWebnél! :P

Gabot 2009.09.17. 17:03:21

Lehet már másképp is leírták, de fel kéne ismerni: az internet nem szemétláda, a fórumoj nem az önkielégítés eszközei.

Bender (törölt) 2009.09.17. 19:48:34

www.dunaweb.hu/aszf/2.sz.melleklet_halozathasznalat_%20iranyelvek.pdf

3.5. Tilos a szolgáltatást becsmérlés, rágalmazás, tisztességtelen, csalárd, trágár, támadó vagy megtévesztő tevékenység céljából
használni.

De persze nincs róla semmi bizonyítékuk, hogy az ő (és nem valamelyik mobilszolgáltató) hálózatát használtam erre a célra. Abban sem biztosak, hogy én írtam...
Valamint a szerződés felbontását közlő tértivevényes levélben semmit nem írnak arról, hogy miért döntöttek így...

epeficam 2009.09.17. 21:16:58

Raszta: te egy igazi gyökér vagy.
A beszólás nincs archiválva valakinek? Valami okos ugyanis redirectelte a fórumot.

Bender (törölt) 2009.09.17. 21:26:20

www.punaweb.hu/pdf ... ezzavartaoket.pdf

#679 valamint #680 hsz volt kihúzva a lapon a szép UVsárga szövegkiemelővel :)

romesz 2009.09.17. 21:33:05

megerdemelte a kizarast,
Ha elegedetlen egy szolgaltatassal akkor nem karomolni kell, hanem otthagyni. Aki nem nyujt kielegito szolgaltatast attol megkell vonni a tamogatast.

Johnny Styles · http://blog.jandras.hu 2009.09.17. 22:46:21

Naggyon durva.
Én simán jogi útra vinném a dolgot... Márcsak azért is.

Mondjuk az is igaz hogy ha elolvasná az ember az ÁSZFet akkor nem lenne az az ember aki belemenne a szerződésbe...

Johnny Styles · http://blog.jandras.hu 2009.09.17. 22:53:37

@romesz: Azért az nem úgy működik hogy ha nem működik akkor felbontod a szerződést...

Konkrétan végeztem szakvélemény egy bizonyos internetszolgáltatónál és bizony több hónapot is igénybe vesz egy szakvélemény, ami megállapítja hogy működik e az internet vagy nem.
A másik meg hogy legalább kell vagy 50 bejelentés hogy egyáltalán szakvéleményt kérjenek a vonalra.

Én azt ajánlanám, hogy ilyen esetben forduljon a panaszos a helyi illetékes hatósághoz, az ISZThez (internet szolgáltatók szövetsége) vagy a NHH (Nemzetközi Hírközlési Hatósághoz) és akkor ők majd kivizsgálják az esetet.

romesz 2009.09.18. 02:16:41

@Johnny Styles: Az lehet, hogy nem ugy mukodik de csak azert mert MO-n mindent megtehet egy szolgaltato. Kulonben ha nekem nem tetszik egy szolgaltato, akkor nem ragaszkodom hozza, hogy toluk vegyem a dolot. Hanem utana nezek egy jobban mukodo cegnek es toluk veszem meg ami kell. Huseg szerzodest nem irok ala senkivel igy a kifizetett periodus vegen egyszeruen megszunik a kapcsolatom veluk.

2009.09.18. 07:11:47

@romesz: "Ha elegedetlen egy szolgaltatassal akkor nem karomolni kell, hanem otthagyni."

Ez azért nem ilyen egyszerű. Magyarországon vagyunk, a szolgáltatók közt nem igazán van versenyhelyzet, csak területi felosztás. Adott egy terület, azon jóeséllyel akad 1, vagy ritkán max 2 internetszolgáltató, azokból lehet válogatni. A szolgáltatás minőségét csak elfogadni lehet, ha meg nem tetszik, akkor igy jártál... ez is hungarikum.

KenSentMe 2009.09.18. 12:32:51

Én is beleolvastam az ÁSZF-be, és azt kell mondanom, hogy kivételesen a Dunawebnek volt igaza.. persze az lehet visszatetsző, hogy ilyen netmegvonással is büntethetően szankcionálják az udvariatlanságot .. és tűnhet aggályosnak, ha valaki egy darab "kurvaanyádGyurcsány" fórumkommentet megír, az már szerintük megengedhetetlen.. de mivel ők a szolgáltatók, és tényleg beírják a szerződésbe, ezért nem árulnak zsákbamacskát.. aki ólban nevelkedett, vagy ilyesmire van ingerenciája, az ne velük kössön szerződést, hanem menjen el a Tahó Bt-hez.

2009.09.18. 13:51:40

Oké, egyszer majd rászánom magam, és megírom nektek a pillanatnyilag 9 (!) hónapja tartó vesszőfutásomat a T-vel.
Az a baj, hogy már én sem tudom követni.

Yulii 2009.09.18. 22:20:50

Hát wazz. Mellesleg Dunaweb... Inkább nem mondok róla semmit. Nekem is az van és hol volt hol nem mint a mesében... Telefon meg süket :-D
süti beállítások módosítása