Tékozló Homár

Féllábú buszvezető a lehúzós tévévetélkedőben

2009.09.18. 00:01 | szily | 267 komment



Mi különbözteti meg a művészt a nem művésztől? Én, a nem művész úgy fogalmaznék, hogy "Noranora kiszúrta, az ATV egyik telefonos-pénznyerős vetélkedőjében rossz megoldást adtak egy feladatra". Ugye milyen unalmas? Bezzeg ha Noranora, a művész fogalmaz, az olyan fergeteges, hogy míg olvastam, végig azt képzeltem, ez egy monológ, amit Rosario Dawson ad elő egy soha be nem mutatott Tarantino-filmben. Íme a lehengerlő számítássorozat:


A féllábú buszvezető esete az interaktív telefonos vetélkedőben.
(ATV - Többet ésszel! - Interaktív telefonos vetélkedő - 2009.09.17. 13:50)
 
Van amikor egyszerűen nem szabad a racionális gondolkodástól elszakadni,
például ha egy egyszerű kérdéssel néhány százezer forintot lehetne keresni
(375Ft/hívás árával, persze senki nem garantálja, hogy egy hívással adásba is lehet kerülni),
akkor lehet, hogy bölcsebb racionálisan gyorsan tovább kapcsolni egy másik csatornára.
 
Most az egyszer nem kapcsoltam tovább, elolvastam a kérdést és vártam, hogy milyen
gyorsan adják meg rá a választ. Csak teltek a percek, negyedórák, félórák és már
már ott tartottam én is, hogy 375Ft-ot megér nekem az a néhány százezer forint nyeremény,
persze ekkor valaki bemondta az én megoldásomat és láss csodát nem volt jó!
Összeomlottam, már egy egyszerű számolást sem tudok megoldani, de még mielőtt
kerestem volna valami kapszulát a butulás ellen végigvártam amíg valaki megfejti a feladványt.
Igaz a szerencsés nyertes is meglepődött, szerintem nem is azon, hogy mennyi pénze lett hirtelen,
hanem, hogy egy matematikai feladványhoz nem feltétlen kell csak racionálisan hozzá állni.
 
--------------------------------------
 
íme az "egyszerű" kérdés:
 
3 kislány utazik egy buszon Londonba.
Mindegyikük kezében 4 kosár van,
minden kosárban van 4 macska
és minden macskának van 3 kölyke.
Egy kislány Párizsban leszáll.
 
HÁNY LÁB VAN A BUSZON?
 
--------------------------------------
 
Én így számolgattam:
 
- minden kosárban van 16 macska,
  (4 felnőtt, 12 kölyök)
  kosaranként összesen: 16x4 láb = 64láb
 
- kislányonként 4 kosár,
  az összes kosárban: 4x64: 256láb
 
- a kislányok + 2 lába
  összesen: 258láb
 
- feltételezhető, hogy van buszvezető is,
  tehát +2 láb
 
- 1 lány leszáll, tehát marad 2kislány
  (nekik összesen 258x2 lábuk van)
  összesen: 516 láb
 
- ha a buszvezető 2 lábát is beleszámoljuk
  akkor mindösszesen: 518 láb van a buszon!!!
 
--------------------------------------
 
Ezzel szemben a helyes megfejtés: 773!!!
 
- ez csak úgy jöhet ki, ha azt feltételezzük,
  hogy a leszálló kislány nem vitte magával
  a kosarait, illetve valakinek fél lába van,
  esetleg a buszvezetőnek?
 
- TEHÁT:
 
  16 macska x
   4 lábbal x
   4 kosárral x
   3 kislánnyal = 768 macskaláb
 
  768 + 2kislány 4 lába = 772 utas láb
 
  772 + 1 buszvezető láb = 773 láb a buszon!!!!
 
--------------------------------------
 
Egyszerű, mint az egyszer egy, egy buszvezetőnek minek kellene két láb,
ha egyszerre úgyis csak egyet használ, nekem is csak egy ujj kell, hogy
legközelebb gyorsabban tovább kapcsoljak.
 
Üdvözlettel:
noranora

 

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

▓▓▓▓▓☻ ©╞╕ چ ذ җ € η ☻ ▓▓▓▓▓ · http://blog.hu/user/45354/tab/activity/mindate/2007-07-23T16:48:05+02:00 2009.09.18. 00:25:00

Senki nem mondta, hogy a kölykök is a buszon voltak. Csak az volt az állítás, hogy a macskáknak vannak pudvadék kölykeik.

itschykhatschy · http://www.itschykhatschy.com/ 2009.09.18. 00:26:23

Lábatlani cukorgyár. Bazze, ezt mé' kő eröltetni-e?

illemvakond 2009.09.18. 00:27:41

A buszt robotpilóta vezeti.
A kislány nem viszi magával a kosarait, persze a macskákat sem. A kérdés a leszállás pillanatára vonatkozik, amikor a kislány fél lábbal még a buszon van.
Tehát a sok-sok macska meg a kislányok lába valóban 774 láb, ahogy azt noranora kifejtette, de ebből az egyik kislány egyik lába már nincs is a buszon. És ez 773.
(Lenne egy kérdésem: nem volt valami "vicces" a dologban? Mondjuk ráírva a buszra, hogy LÁB, vagy valami ilyesmi?
Mindegy, ez mindenképpen idióta feladvány, ami tökéletesen illeszkedik az ilyen műsorok színvonalához. Nyilván nem az volt a cél, hogy valaki kitalálja a megoldást.)

itschykhatschy · http://www.itschykhatschy.com/ 2009.09.18. 00:28:09

Ez hajnali szopatós poszt, merhogy a matek nem kenyerünk. Mármint a szopatós betelefonálós TV matek. Mindig ilyen ez, csak van, aki nem veszi észre. Nem matematikusok ülnek ott, hanem észlények.

bojl 2009.09.18. 00:33:52

londonba utazik,de párizsban száll le? honnan indult? miért nem ezt kérdezték? egyszerübb lett volna...

ha meg a kiscsaj leszáll akkor viszi a kosarat is,mivel:
"Mindegyikük kezében 4 kosár van"

bojl 2009.09.18. 00:39:47

a szerencsés nyertesre azért kíváncsi lennék hogy jött ki neki ez a szám.

Joco74 2009.09.18. 00:52:05

Ez nem így van...

Egy szó sem esik arról, hogy a macskakölykök a buszon vannak, csak azt állapította meg, hogy van mindegyiknek van kölyke...

morrisal_ · www.plafoncsapszeg-gyalu.com 2009.09.18. 00:53:03

ki mondta, hogy az egyik kislány nem torzszülött?

eternity · http://eternity.blogter.hu 2009.09.18. 00:56:44

Lehet ám, hogy az egyik kosárban megbújt egy lúdláb torta is...

bojl 2009.09.18. 01:01:06

@Itschykhatschy: sehogy máshogy nem jöhet ki.

gvh +a fogyasztóvédelem csámcsoghatna rajta, plussz aki betelefonalt az "igazi" jó válasszal az mennyit vert el? 15-20 hívást? őt ki kárpótólja?

Almatlan Jozsi 2009.09.18. 01:01:16

Egy csomo informacio kimaradt a feladvanybol. Pl. hany laba van egy macskanak? Ez FONTOSCH!

enelkul nem oldhato meg nagy pontossaggal a feladvany

remelem a busz elindult es Londonig vonszolta a fel labbal meg a buszon levo kislanyt.

xombat.com 2009.09.18. 01:50:46

A buszvezetonek 2 laba van ugyan, de az egyik a feken, nem a buszon.

Bar egy kicsit santit a dolog, mert ha igy gondolkodunk, akkor a macskak laba sem a buszon van, hanem a kosarban.
De ha jol tudom, akkor az ulesek jo magasak, igy a kislanyok laba nem er le a buszra, igy labak szama minusz 4.

AAA, le kell tepni az ajtajukat, a studio padlojat pedig fel kell szorni soval...

Secnir 2009.09.18. 01:59:32

ezt asszonnyal néztük anno, és mi is felháborodtunk. mellesleg a helyes megoldást tartalmazó közokiratot olyan villámgyorsan húzta el a kamera előtt, hogy gyakorlatilag nem lehetett elolvasni.

különben a helyes megoldás valóban ennyi, és nem azért, mert a sofő féllábú, hanem mert minden rendes férfinak 3 lába van, khm.

Megdobbent 2009.09.18. 02:49:35

@Secnir: Nade kislanyok latvanyara is leer a foldig? De akkor hogy vezetett a nyomorult sofor ilyen allpotban? Ha viszont idosebb, derekban elnehezult peldany, akkor lehet, hogy el is vitte a szive meg Szevasztopolnal, ezesetben lehet, hogy befordult fekve az ules ala, igy 0 a reszerol prezentalt labak szama.

Btw: a retkes szakadt kurva anyjat az ATV-nek, meg persze az osszes gecifos adonak, amik ebbol akarnak penzt huzni.

namkuzu 2009.09.18. 02:53:34

Nincs itt semmi átbaszás! Azt állítják, hogy 3 kislány utazik egy buszon Londonba,
mindegyikük kezében 4 kosár van,
minden kosárban van 4 macska
és minden macskának van 3 kölyke, egy kislány Párizsban leszáll.

Mi Párizsban megyünk az utcán, amikor leparkol előttünk egy régi volkswagen kisbusz, kinyílik az ajtó, kiszáll egy kiscsaj, majd visszanyúl egy kazal macskáért.

Nem volt sofőr, és akkor, amikor a csaj kilépett, vagyis éppen "leszáll a buszról", akkor ott már csak 773 láb van. Még hangsúlyozták is a végén, hogy erre kérdeznek rá.

Majd távolsági busz Londonba Párizson át kitudjahonnan sofőrrel három utasnak?!

tiborc2008 2009.09.18. 03:05:22

Milyen érdekes, a rossz választ is kitalálta valaki...
Ebből is látszik, hogy csalás az egész és komálós nyerte meg. Vagy nincs is nyertes, csak hülyítik a népet.

Random666 2009.09.18. 03:57:33

3 kislány,
mindegyikük kezében 4 kosár van,
minden kosárban van 4 macska
és minden macskának van 3 kölyke

ha feltételezzük, hogy minden macska a buszon van, az anyamacska a felnőtt gyerekét is a kölykének tekinti, és a macskák száma x, akkor x= x+3x, tehát a feladat nem megoldható, mert végtelen ciklusba keveredünk.

pedig még figyelembe se vettük, hogy a lánymacskák több fiúmacskát is szédítenek egyszerre, tehát egyik srác se tudhatja, hogy az alomból mennyi az övé.

ráadásul az emberek keze is csak egy módosult láb, az élősködőkről nem is beszélve, mert ahol végtelen számú macska van, ott jelentős számú élősködőnek is kell lenni, amik azt hiszem, általában 6 lábúak...
:)))

Random666 2009.09.18. 03:58:42

3 kislány,
mindegyikük kezében 4 kosár van,
minden kosárban van 4 macska
és minden macskának van 3 kölyke

ha feltételezzük, hogy minden macska a buszon van, az anyamacska a felnőtt gyerekét is a kölykének tekinti, és a macskák száma x, akkor x= x+3x, tehát a feladat nem megoldható, mert végtelen ciklusba keveredünk.

pedig még figyelembe se vettük, hogy a lánymacskák több fiúmacskát is szédítenek egyszerre, tehát egyik srác se tudhatja, hogy az alomból mennyi az övé.

ráadásul az emberek keze is csak egy módosult láb, az élősködőkről nem is beszélve, mert ahol végtelen számú macska van, ott jelentős számú élősködőnek is kell lenni, amik azt hiszem, általában 6 lábúak...
:)))

Random666 2009.09.18. 04:00:30

3 kislány,
mindegyikük kezében 4 kosár van,
minden kosárban van 4 macska
és minden macskának van 3 kölyke

ha feltételezzük, hogy minden macska a buszon van, az anyamacska a felnőtt gyerekét is a kölykének tekinti, és a macskák száma x, akkor x= x+3x, tehát a feladat nem megoldható, mert végtelen ciklusba keveredünk.

pedig még figyelembe se vettük, hogy a lánymacskák több fiúmacskát is szédítenek egyszerre, tehát egyik srác se tudhatja, hogy az alomból mennyi az övé.

ráadásul az emberek keze is csak egy módosult láb, az élősködőkről nem is beszélve, mert ahol végtelen számú macska van, ott jelentős számú élősködőnek is kell lenni, amik azt hiszem, általában 6 lábúak...
:)))

Random666 2009.09.18. 04:04:53

3 kislány,
mindegyikük kezében 4 kosár van,
minden kosárban van 4 macska
és minden macskának van 3 kölyke

ha feltételezzük, hogy minden macska a buszon van, az anyamacska a felnőtt gyerekét is a kölykének tekinti, és a macskák száma x, akkor x= x+3x, tehát a feladat nem megoldható, mert végtelen ciklusba keveredünk.

pedig még figyelembe se vettük, hogy a lánymacskák több fiúmacskát is szédítenek egyszerre, tehát egyik srác se tudhatja, hogy az alomból mennyi az övé.

ráadásul az emberek keze is csak egy módosult láb, az élősködőkről nem is beszélve, mert ahol végtelen számú macska van, ott jelentős számú élősködőnek is kell lenni, amik azt hiszem, általában 6 lábúak...
:)))

kpityu2 2009.09.18. 06:04:17

A szerencsejáték felügyelet illetékesének hány lába van ?

kpityu2 2009.09.18. 06:12:33

Amúgy nem is értem: még a nagy kereskedelmi tévék is tele vannak vasárnap délelőtt ilyen szarságokkal. Azonkívül igencsak elszaporodtak az olyan reklámok ahol a fél képernyőt olvashatatlan apró betűs részek töltik ki. Ennek ellenére az ORTT azon rugózik, hogy a jó és a rossz harcáról szóló rajzfilmben indokolatlanul ábrázolják az erőszakot.

Belinda Levez 2009.09.18. 06:37:04

Egyszer volt 2 hörcsögöm,ellés ütán az egyik lerágta a saját lábát... Azóta nem tartok hörit...:DDD

adamekp · http://adamekp.blog.hu 2009.09.18. 06:37:38

A buszvezető kilógatta a lábát.
Bár lehet, hogy az volt eredetileg a kérdés, hogy hány láb HOSSZÚ volt a busz.
Egyébiránt 'Hány lába van?': www.zeneszoveg.hu/dalszoveg/526/100-folk-celsius/hany-laba-van-zeneszoveg.html

[megmondoember] 2009.09.18. 06:43:02

A megoldás az, hogy a buszvezető már leszállt a buszról, és éppen lesegíti az egyik kislányt is, akinek így már csak az egyik lába van a buszon, mert a másik már Párizs véráztatta földjén nyugoszik...

SuperR 2009.09.18. 06:48:08

Mi az, hogy "három kislány utazik Londonba...egyikük Párizsban leszáll..."?

Ilyen hülye feladványok mindig is voltak az ATV-n.

különvélemény 2009.09.18. 07:03:33

Nyilván arra gondoltak, hogy éppen leszáll.
Viszont akkor a kosár is félig már nincs a buszon, tehát rossz a megfejtés.

Vagy ha több megoldás is van, de csak az egyiket fogadják el, akkor bizony már szerencsejáték és a Szerencsejáték Felügyelet engedélyével működhet csak.

Remol 2009.09.18. 07:08:37

Akárhogy számolunk, a 773 nem jó.
Mert PÁRATLAN SZÁM NEM LEHET!
mindenkinek páros számú lába van, nyomorék buszvezetőnek (mert egyébként nem lehetne buszvezető), otthonról megszökött kislánynak, és a nem ivartalanított macskájának is.
Páros számokat akárhogy adok össze, nállam az eredmény valahogy mindig páros lesz.
De lehet hogy bennem van a hiba.

Egyébként posztoló sem helyesen számol:
képernyőn tisztán érthetően rajta van:
"minden kosárban van 4 macska"
erre így számol:
"minden kosárban van 16 macska"

a kölyökmacska az nem macska???

Remol 2009.09.18. 07:11:31

na, addig faragtam a végét, míg értelmesből értelmetlen lett.
kosaranként 4 macska, punktum.
kölyke van, de azokat otthonhagyta.

Bérgyilkos Bohóc 2009.09.18. 07:37:16

@Remol: "...Egyébként posztoló sem helyesen számol:
képernyőn tisztán érthetően rajta van:
"minden kosárban van 4 macska"
erre így számol:
"minden kosárban van 16 macska"..."

Ezt azért gondold újra.
1.Ha - számodra - egyértelműen letisztázott, hogy 4 macska van egy kosárban, akkor innentől kezdve, miért lényeges, a macskák közti rokoni kapcsolat. Magyarul az a mondat felesleges - mondom a te logikád szerint.
1. Ha megrövidíted a kosarakat 12 macskával, akkor pláne nem jön ki még 200 sem, nemhogy 773...

Ettől függetlenül a páratlan végeredmény mindenképp baromság.

Bérgyilkos Bohóc 2009.09.18. 07:38:54

@Bérgyilkos Bohóc: "Magyarul az a mondat felesleges"
Mármint a "minden macskának van 3 kölyke" mondat.

Manci néni, a szomszéd 2009.09.18. 07:47:43

Nem gondoljátok, hogy 3 kislánnyal elindul egy busz londonba barcelonából párizson át! Ott voltak még a szüleik is, meg egy csomó másik ember is, köztük egy rokkantnyugdíjas, akinek történetesen hiányzik az egyik lába. És akkor a megoldás pontosan 773!

Manci néni, a szomszéd 2009.09.18. 07:51:43

Mondjuk azért megnézném azt a kiscsajt, amelyik 256 macskát cipel. 16 felnőtt nőstény macska * 2,5 kg átlag, az 40 kg. 48 kölyök macska * átlag 1 kg, az 48 kiló.

Ne mesélje már be nekem senki, hogy egy kislány 90 kilóval (+2 kiló legalább a kosarak) rohangál barcelonából londonba!

kicsimancs 2009.09.18. 07:59:47

a megoldás,hogy én is a buszon voltam!

psmith 2009.09.18. 08:04:48

773 láb jó, 518 láb rossz.

Ofélia . 2009.09.18. 08:04:55

@Manci néni, a szomszéd: :DDDD

Ki az a díszbarom aki ezeknek még betelefonál???:DDD

füredi (törölt) 2009.09.18. 08:05:00

Amikor a kislány leszáll, akkor az egyik lába a buszon van, a másik meg nem. Ez a megoldás.
Komolyan.

Lipyke 2009.09.18. 08:05:41

A rendszám helyén az szokott lenni írva:
hány LÁB van a buszon, és akkor máris ott a +1 láb.

torma99 2009.09.18. 08:06:24

Az a vicces, hogy csak páros számokat kell szorozni és a megoldás páratlan :)

Ofélia . 2009.09.18. 08:07:19

Sóval a buszon az isten állatkertje utazott az örökkévalóságba emeltdílyas lábakon!!

Titokzokni legalább volt rajtuk??:)))

Egyéves Önkéntes 2009.09.18. 08:09:52

No de hány láb hosszú a busz?

Ofélia . 2009.09.18. 08:09:53

Az egyik féllábu volt és kijön a passziánsz:)))

Ofélia . 2009.09.18. 08:11:19

@Egyéves Önkéntes reloaded: Vízszintesen vagy függőlegesen esetleg összetörve???

Mennyi FONTOSCH kérdés:)))

psmith 2009.09.18. 08:12:05

Nyilvánvaló, hogy a kislány nagyon gyorsan szállt le a buszról, hiszen ekkor: "egyik lábad itt, a másik meg ott" eset fordul elő.

Énbagoly 2009.09.18. 08:13:42

Ki az aki ilyen hülyeségekkel tölti az idejét? És miért? Mazoista?

Hang Ember 2009.09.18. 08:14:05

Höhö, kicsit hajaz a Diehard 3-ra...
"Simon szól"...

Egyéves Önkéntes 2009.09.18. 08:18:05

"A hülyékből lehet meggazdagodni."

Nílusi-palóc mondás, az első ilyen szövegtöredéket a sárkeresztúri MÉH telepen találta Kolompár Szméagol fémipari kutatómunkás.
Jelenleg a Balassagyarmati Palóc múzeum időszakos kiállításán látható.

Egyéves Önkéntes 2009.09.18. 08:19:07

@ofélia. A lóleányálom tours tulajdonosa csődben:
segítségül: ha négy nő ül a padon, akkor az nyolc láb négy hüvely. :)

Matiz Papa (törölt) 2009.09.18. 08:19:51

Hogy miért 773 a megfejtés? CSAK!

EnZsolt 2009.09.18. 08:20:58

Csak én gondolom úgy, hogy a megoldás 7???

Miért? Mert a macskákét, miért számoljam? Az nem a buszON van, hanem a kosárban, ami a kezükben van a kislányoknak. Tehát van 3 kislány, meg egy sofőr, az 8 láb. Ebből egy kislány leszáll, egy láb fenn, egy láb lenn és voilá! ez 7 láb.

Vagy ezt most így hogy?

Yagry 2009.09.18. 08:21:32

Lehet h az egyik kiscsaj vagy a söfőr nyakigLÁB volt.
Vagy lehet h a busz motorchipjének a lábait is belevették.
Teljes átverés az egész, nem szabad betelefonálni, ha senki sem telefonálna, és mindenki bojkottálná ezeket, akkor megszünnének az ilyen műsorok. Az ATV meg egy amúgy is tudjuk milyen kötődésű tv, hát mit várjunk...

wogboy 2009.09.18. 08:23:49

a busz helyzete sincs tisztázva...
mert ugye lehet : a busz Párizs előtt,Párizsban vagy Párizs & London között valahol...
az már egy másik dolog,hogy arról nincs szó a feladványban hogy valamelyik élőlény(ek) génhibás(ak) ... :))

telekino · http://globalicum.blog.hu/ 2009.09.18. 08:26:32

vagy a sofőrnek akkora a farka,hogy a földig ér=3 lába van

(bocs)

Egyéves Önkéntes 2009.09.18. 08:27:00

@Bózótvágólábú Puma: @EnZsolt :) avincesztori.blog.hu (:: nekem nagynéném ott dolgozik, és elárulta, hogy a megfejtés: rácponty tejföllel

vadbarom 2009.09.18. 08:33:44

...egyszerű ez vaze...a buszvezető biztos valami nigro és akkora farka van hogy az már lábnak számít...hallottam már ilyet...komolyan... így már kijön a 773... nem?...

vadbarom 2009.09.18. 08:35:14

...hát tényleg egy vadbarom vagyok...elöttem már kitalálták a tutit...

tollas 2009.09.18. 08:42:23

Az is idióta, aki ilyen rettenetes tévéadásokat néz, sőt, még be is telefonál.

Paó 2009.09.18. 08:46:11

mikor leakart szállni a kischlány, odazárta a buszvezető az egyik lábát??
BKv-s buszosch volt-é?

2009.09.18. 08:50:05

Mivel Franciaországból indultak, feltételezve, de meg nem engedve Renault autóbuszon mennek. Példának okáért FR1 típussal, melynek a hossza, lefelé kerekítve 37 láb. Mint az köztudott. Így vidáman kijön a végén a páratlan számú láb. Itt jegyzem meg, ha féllábú lenne a sofőr, abban az esetben a végeredmény 772,5. Ugyebár... :S

Editor Bob 2009.09.18. 08:51:06

"Amúgy nem is értem: még a nagy kereskedelmi tévék is tele vannak vasárnap délelőtt ilyen szarságokkal. Azonkívül igencsak elszaporodtak az olyan reklámok ahol a fél képernyőt olvashatatlan apró betűs részek töltik ki. Ennek ellenére az ORTT azon rugózik, hogy a jó és a rossz harcáról szóló rajzfilmben indokolatlanul ábrázolják az erőszakot."

kpityu, Nem vagy tájékozott. Az ORTT-hez rengeteg ilyen panasz megy, de mivel ez nem az ő hatáskörük, ők ezt megküldik a GVH-nak. Azok meg nem csinálnak semmit. Egyébként ha olvasnál újságot, indexet, akkor tudnád, hogy 2 hete az ORTT televíziós vásárlásnak minősítette ezeket a szarságokat, így sokkal kevesebbet lehet okt 1-től ezekből leadni. Fáj is ez a kereskedelmi TV-knek már előre nagyon.

Nagyi Kedvenc Kisunokája 2009.09.18. 08:52:22

Ti még nem láttatok 3 lábú ukrán buszsofőrt? Vagy félbevágott - így csak 2 lábbal rendelkező - macskát? Vagy műlábakat a busz csomagtartójában? Hozzászámoltátok a BKV buszok alaptartozékát, a plafonon rodeózó pókokat, fejenként 8 lábbal? Na ugye, hogy kijön a helyes szám!

Minden Nick Foglalt Már Talán Ez Nem 2009.09.18. 08:54:52

Az olyan csatornákat, amelyek ilyen műsorokat adnak, normális ember úgy programozza a TV-be, hogy az általa tényleg nézett csatornák mögé kerüljenek, hogy ha kapcsolgatja a tévét, el se jusson odáig, ha nem akar.

Úgyhogy a nem programozható beltéri egységet dobjuk ki a francba.

hatesz 2009.09.18. 08:55:32

na azt megnézném hogy egy kislány hogy tud vinni egyszerre 4 kosarat, kosaranként 16 macskával...
Amugy az igazi az lett volna, ha az a kérdés, hogy hány éves a buszvezetö...
Amugy meg busszal Londonba? Ennyi macskával??? A kislány meg miért szállt le Párizsban? Ez valami kínai turistacsoport és anyu macskát csomagolt a hosszú útra? Na megyek iszom egy kávét...

Minden Nick Foglalt Már Talán Ez Nem 2009.09.18. 08:56:09

Ja és a busz áramköreiben az ellenállásoknak is mind-mind lábai vannak!!!!

Egyébként ha szigorúan vesszük, a busz kereke a busz lábának minősül.

leszálló ág 2009.09.18. 08:56:56

Wazze....olvassátok má' el azt a qrva feladványt!
"Egy kislány Párizsban leszáll!"
Teccikérteni?
LESZÁLL!!! Ez a FONTOSCH!
Nem lelép.
No ilyenkor a páros lábbal való elrugaszkodás pillanatában mindkét láb kapcsolata megszakad a busszal.
;)

PS:a feladvány is olyan, mint az ATV.
Aki azt nézi, ráadásul be is telefonál, az megérdemli, hogy kifosszák!

leszálló ág 2009.09.18. 08:58:38

@Minden Nick Foglalt Már Talán Ez Nem: Nálamnál egyes adók be sincsenek programozva. Történetesen az ATV sem nem.

2009.09.18. 09:03:40

én egy ugyanilyen átvágás miatt egyszer bepereltem az ORTT-nél a viasatot, meg is nyertem a dolgot (nem volt semmi pozitív anyagi vonzata rám nézve)
Szerintem sose unják meg ezt a néphülyítést. A biztosítékot egyszer mégis az verte ki hogy egy hajó körvonala volt a rejtvényben és a kérdés az volt, mi lehet a képen, hajó vagy repülőgép.... no comment

leszálló ág 2009.09.18. 09:05:11

Jut eszembe....
A sofőrön csak EGY kezes-LÁBas volt!
Így kijön a páratlan szám.

gigantikus kertitörpe 2009.09.18. 09:08:16

Az egyik macska sz@rt egyet, nem esett még ki a hátsójából, lábnak nézték...

Kandabula 2009.09.18. 09:10:50

Ekkora pofátlanságot!!! Hogyan jöhetne ki PÁRATLAN SZÁM!

SaPi · http://www.tk2.hu 2009.09.18. 09:22:17

Itt bizony valakinek nagyon elmacskásodott a lába.

bebike 2009.09.18. 09:23:26

Tisztelt Posztoló!
Ha olvasol kommenteket, akkor szerintem a Te számításodban is van hiba. Mivel ritkán kell számolgatnom mostanában efféle matek példákat én is számolni kezdtem.
4 kosárban szumma 256 láb + 2 láb = 258
258 x 3 =771 ez ugye a kislányok és macskák lábainak száma. Ha hozzá adod a busz vezető lábát akkor 773.
Tehát lehetséges.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2009.09.18. 09:25:56

@Kandabula: Nézd meg ugyanott a Vidám vasárnapot, és rájössz.
De milyen büdös lehetett azon a buszon, mire - mindegy, hogy komppal vagy a Csalagúton - Londonba ért, bár ott állítólag már teljesen mindegy...

aGerald 2009.09.18. 09:26:42

3lábú néger a sofőr.

Azt se mondta senki, hogy a kérdés a párizsi leszállás utánra vonatkozik. Lehet, hogy azt kérdezik, Londonban hányan vannak. Vagy Békéscsabán, amikorra már egy rakat féllábú koldus is ott okoskodik.

tompus 2009.09.18. 09:28:21

@Kandabula: Nagyon egyszerű: kilóg a lóláb! :-)

Jim Raynor 2009.09.18. 09:33:14

@bebike:

kár volt nekiállnod, mert 258 x 3 az ugye 774, nem pedig 771.....

pt_tomi 2009.09.18. 09:33:24

"A magyar nyelv rejtelmei"
Leszáll a buszról, tehát folyamatában írja/gondolja, de baszomfasz annyi féle képpen értelmezem a feladványt ahogy akarom!

Azért megnéznék , hogyan visz valaki négy korár macskát:)ROTFL

Ellentmondások:
Ha a kezében van a macska akkor nem hagyja ott a kosarakat -de csak azt írják, hogy egy kislány leszáll. Kosár nélkül is le lehet szállni

Egy kosrában van négy macska. Tiszta sor! Mindegyiknek 3 kölyke, azok nem biztos, hogy a kosárban vannak, ergo ők tisztázták, hogy csak négy van egy kosárban nem?

Párizsban leszáll...egyáltalán odaértek már Párizsba, elvégre nem múlt időben írta! A szó ilyen formán jövőbeni történést is jelenthet!

773 -írtátok, hogy ez kijön akkor ha a leszállás pillanatát nézzük. És mi van ha ugrik?

A legbiztosabb az, hogy XY kiszámolja az Ő gondolata szerint betelefonál -felveszi- rossz válasz esetén pedig szarrá perli őket, aztán majd magyarázhatják, hogy ők így meg úgy gondolták... a válaszadó meg amúgy!

papugaja 2009.09.18. 09:34:26

Ez tipikus szemétparaszt műsorba való feladvány, mert nem derül ki, hogy a kölykök is a kosarakban vannak-e, illetve hogy a leszálló kislány magával viszi-e a kosarait (bár ha a kezében tartja, akkor szerintem igen).
Esetleg van-e váltósofőr a buszon, hánylábú, hánylábú hánymacskával?

Szóval napalmot nekik!

darkmirjam 2009.09.18. 09:36:17

Egy mäsik veszélye ezeknek a játékoknak, (amellett, hogy felhasogatom az arcomon a bőrt), ha betelefonálsz az olyan, mintha felírnád magad a baleklistára. Nincs az az isten, hogy utána meg ne keressenek valakik, hogy nem akarsz e emelt díjas SMS játékban részt venni. Esetleg nem kell e állatos album laponként végösszegben 60 rugóért. Üdölési jogok. Wellness hétvége fel sem épült szállodában.

bar1 2009.09.18. 09:46:53

Nem tud valaki olcsó buszjegyet Párizsból Bukarestbe? A francia-román kapcsolatokat szeretném erősíteni néhány macskával (felnőtt + kölyök). Szállítőeszköz (kosár) megoldott.

Köszönöm a segítséget:

1 kislány

sargamegane 2009.09.18. 09:52:00

:)) korán reggel szétröhögtem magam.. honnan lehet ennyi hülyeséget összehrodani????? :))))))

bebike 2009.09.18. 09:52:10

Bocsi félre nyomtam
Lhet ezért jött ki a helyes megoldás, de mi lehet 5 betű és a szívhez szól?
A nyertesek között kiosztunk 4 kosarat 4 macskával és macskánként 3 kölyökkel :DDD

moli 2009.09.18. 09:58:02

"""Csak teltek a percek, negyedórák, félórák és már már ott tartottam én is, hogy 375Ft-ot megér nekem az a néhány százezer forint nyeremény"""

:DD

bonib 2009.09.18. 10:08:27

az ő elméletük szerint egyszerűen jött ez ki 700 meg 73 az773 igy nyert a madár mit törődnek itt a lábakkal

aardwark 2009.09.18. 10:11:25

ezt most tényleg?
hál istennek nekem nem ez a legnagyobb problémám...
egyébként van ilyen tv adó?

amúgy meg minden matek példa megoldása és az összes kérdésre adható és elfogadható válasz: 42. (mert ez az élet értelme, mint azt jól tugggyuk!) úgyhogy a megoldás itt téves, átverést érzek a háttérben

Dr Gregory House 2009.09.18. 10:11:33

Aki ATV-t néz, annak bármikor megcsinálnék egy gerinc lumbálást. Az ott dolgozóknak pedig egy boncolást.

Zsirparaszt scene/buckalakó tahó/fotelrokker 2009.09.18. 10:16:55

A sima összeadós-szorzós feldadványok jó megfejtését sem szokták elfogadni.
Nőljön be a seggük luka.
"Mi az egész országot akarjuk megjátszatni."
A töködet játszasd a harapós lóval.

vakondnadragja 2009.09.18. 10:21:09

De mi a fasznak ennyi macska? Egy vagyonba kerül az etetésük. És azért Londból Párizsig több tucatszor összefossák azt a nyomorult buszt.

Egyéves Önkéntes 2009.09.18. 10:22:29

@vakondnadragja: végre egy érdemi hozzászólás! :)

vakondnadragja 2009.09.18. 10:23:58

És ha figyelmetlenül száll le a kislány és mondjuk egy szembejövő traktor lenyiszállja a lábát és egy járókelő egy hirtelen mozdulattal visszahajítja azt a buszra? Akkor már páratlan!

Kekeckedjetek csak, irigy banda! :)

na__most__akkor 2009.09.18. 10:24:18

Nem értem, miért kell ennyit szenvedni. El kellett volna olvasni az apróbetűs részt a képernyőn. (világosan ott volt a sarokban, csak eltakarta a jövő pünkösdi műsor villogó reklámja meg a karika a tizenhármassal, ami azt jelenti, hogy TE SZERENCSÉTLEN).

A kislányok és a macskák Csernobilból jöttek.
Most tessék számolni. Na ugye.

simon says: 2009.09.18. 10:24:31

epp az a lenyeg, hogy ne legyen egyertelmu, tehat hianyos adatok alapjan kellene kitalalni egy megoldast, szubjektiv modon, en csak azon csodalkozom, hogy ez legalis az orszagban. a cel, hogy a szubjektivitas miatt minel tobb szerencsetlen ugy erezze, hogy ove a jo megoldas, hiszen az emberek nem egyfelekeppen gondolkoznak, tehat egy ilyen feladvany eseten is tobb uton lehet elerni a (velt) megoldasig. a paraszt persze betelefonal, a nyeres legcsekelyebb eselye nelkul, a jatek szervezoje meg kaszal vegytiszta atveressel es pszichologiailag megtervezett jatekokkal.
valaki irta elottem, es egyetertek vele, ez szerencsejatek es ugy is kene kezelni, valamint feltuntetni a feltetelek kozott.

amugy a feladvany leglogikusabb megoldasa szerintem:

200

3 kislany utazik egy buszon - tehat az az informacio irrelevans, hogy hol szallnak le, mert nem mult idoben van a parizsi leszallas es mert epp most, 3 kislany utazik, es mivel folyamatos, ezert a busz nem all, hanem mozog, tehat kell lenni egy 2 labu sofornek, mert 1 labuakat nem alkalmaznak buszsofornek

mindegyikuk kezeben van 4 kosar, ez rendben van
minden kosarban van 4 macska, tehat minden kosarban 4 macska van es nem tobb, mivel a kolyokmacska is macska, ezert ez is irrelevans informacio

tehat a 3 kislany es a buszsofor az 8 lab
a 4*4*3 macska *4 lab, az pedig 192 lab

osszesen 200 lab

Elcseszett nick 2009.09.18. 10:27:14

És jegyet vettek-e minden macskának?
És eleget tettek-e az állatvédelmi törvényeknek, mely a kisállatok szállítására vonatkozik?

Mert ha nem, akkor lehet, hogy az egyik megállóban egy lelkes aktivista seggbe rugta az egyiket, és beszorult a lába. Akkor máris megvan a plusz egy láb. :D

tattila 2009.09.18. 10:27:23

Nem olvastam végig, de az tetszett, hogy a kölyökmacska, az nem macska? Nekem meg az jutott eszembe, hogy kandur is lehet köztük néhány nösténnyel, így a kölykök több felnőtthöz is tartozhatnak.
A SZINVONAL(TALANSÁG) hasonlít egy IQ mérő könyvéhez, ahol az egyik feladványban a kakukktojást kellett felismerni 4 vizi állat közül: ponty, cápa, krokodil, delfin. A megoldás a krokodil volt, mert az emlős, a többi meg hal. Persze újságpapír minőségű papírra nyomva, puha fedéllel, stb.

leszálló ág 2009.09.18. 10:28:30

"Igaz a szerencsés nyertes is meglepődött, szerintem nem is azon, hogy mennyi pénze lett hirtelen,
hanem, hogy egy matematikai feladványhoz nem feltétlen kell csak racionálisan hozzá állni."

@bebike:
Na, vajjá' csak. Szóval te nyerted meg azt a pénzt és még csodálkoztál is rajta? ;)

buvarpocok 2009.09.18. 10:29:20

és ha a macskák bolhásak???
és ha berepül egy légy? netán befészkel pár pók? :O

vakondnadragja 2009.09.18. 10:31:46

Lehetne ilyen feladvány is:

Ha ikszet beszorzunk ipszilonnal, akkor a megoldás egyenlő..... ?

képletben:

X * Y = Z

Azaz mennyi a Z értéke?

Egyéves Önkéntes 2009.09.18. 10:33:42

@buvarpocok: vagy egy polip, ami lábasfejű?

Na ezt oldjátok meg!

Ha három állapotos asszony kilenc hónap alatt 3 gyermeket hord ki, akkor hat állapotos asszony 6 gyereket hány hónap alatt hord ki?

vakondnadragja 2009.09.18. 10:33:55

Találd ki, hogy melyik a kakukktojás:

1. kacsatojás
2. tyúktojás
3. kakukktojás
4. traktor

:)

vakondnadragja 2009.09.18. 10:35:39

@Egyéves Önkéntes reloaded:

ez is jó, de az igazi:

Ha egy macska egy nap alatt egy egeret eszik, akkor hány macska hány nap alatt hány egeret eszik?

Egyéves Önkéntes 2009.09.18. 10:36:51

@vakondnadragja: Ha XV. Lajos 3 hét alatt 18 rendeletet hoz, akkor 8 hét alatt 14 rendeletet hányadik Lajos hoz? :)

buvarpocok 2009.09.18. 10:37:47

nana, hány éves a kapitány???

vakondnadragja 2009.09.18. 10:37:49

@Egyéves Önkéntes reloaded:

hat terhes nő?

Azért ugye nem egy borsódi falura céloztál? :)

Egyéves Önkéntes 2009.09.18. 10:38:33

@buvarpocok: micsoda? utaztál te már a párizs-london viszonylaton? :))

Junk1 2009.09.18. 10:39:17

Könnyű :-)

A busz Budapestről megy Londonba. Egy kislány Párizsban azaz félúton leszáll.
A számolást az egész útvonalra vonatkoztatva kell megadni.
Mivel csak ő száll le a kosara a macskákkal a buszon marad, így:
2 kislány 2x2 lába = 4 láb
1 kislány félútig 2x1/2 láb = 1 láb
3 lány 4 kosarában 4x3x(4x4)+(4x4x3) macskaláb = 768 láb

tehát: Londonig utazó 768 macskaláb + 4 Londonig utazó leányláb + 1 félútig tartó pesti általányláb = 773 láb összesen.

Elcseszett nick 2009.09.18. 10:39:49

@vakondnadragja: az attól füg, hogy hányszor hánynak.

Egyéves Önkéntes 2009.09.18. 10:40:19

@vakondnadragja: nem, az IKEA gyermekosztályára
ott bármikor van annyi kismamaszaurusz :)

@Junk1:

átalányláb? LOL

új értelmet viszel a tévés vetélkedőkbe!

vakondnadragja 2009.09.18. 10:40:19

Találós kérdés:

Mi az? Négy lába van és mégis megbotlik?

(félbevágott pók!)

Van_mikrohullámú_sütőtök? 2009.09.18. 10:40:49

A megoldáshoz hozzátartozna, hogy
- Lábatlanon átment-e a busz?
- KezesLÁBas volt valakin?
- LÁBasban vittek-e valamit?
- Hány LÁB hosszú a busz?

Kezd a történet a "60 szarvas ment az úton, melltartóban, füvet szívva" című korábbi posztra hasonlítani...

buvarpocok 2009.09.18. 10:43:10

@Egyéves Önkéntes reloaded:
nem még, de igencsak meglepne, ha egy polippal találkoznék. :D

fd 2009.09.18. 10:43:47

Egyéves Önkéntes reloaded 2009.09.18. 10:33:42

Két perc :)
Megfogják, felemelik, kiviszik.
Azért nem csak egy perc, mert állapotosak lévén, csak egyesével férnek ki az ajtón :)

vakondnadragja 2009.09.18. 10:45:00

@Elcseszett nick: Te találd ki, neked kell a zsozsó! :)

Egyéves Önkéntes 2009.09.18. 10:47:21

@vakondnadragja: nemhogy pc vagyok, hanem egyenesen UPC! :)

@buvarpocok: azért szólok, hogy felkészülhess erre is. :)

@fd: és ha garázsajtó? he? :)

fd 2009.09.18. 10:50:46

Egyéves Önkéntes reloaded 2009.09.18. 10:47:21

Akkor is kettő, mert egy kihordható korú gyereket nem lehet egy perc alatt megfogni :)

vakondnadragja 2009.09.18. 10:51:58

Végülis nem tudom, hogy hány láb van a buszon, de annyinak mindenképpen lenni kéne, hogy pároslábbal rúgdossák ki azokat a tévétől, akik felelőssek ezért a parasztságért!

Makkasz 2009.09.18. 10:55:30

Azért alaptévedés, hogy minden kosárban van négy macsek, és azoknak 3 kölyke, akkor a kölykök lábát beleszámoljátok, ugyanis azt senki sem mondta, hogy a kölykök a kosárban vannak (pl. otthon maradtak, vagy rég megdöglöttek, stb.), tehát nem is beszámolandó.
Másképp ráadásul megoldhatatlan a feladat, mert a "minden macskának van három kölyke", abból kiszámíthatatlan hogy hány kölyök van összesen, ugyanis lehetnek közös kölykeik (állítom, két macseknak macskánként van 3 kölyke, mégis lehet összesen az 3, legalábbis falun), ha kandúrról és párjáról van szó, tehát összkosár *3/2 töl összkosár *3-ig lehetne a kölykök darabszáma, tehát a feladatra nincs meghatározható válasz.
Mondjuk páratlan lábszám tényleg lehetetlen.

Makkász

buvarpocok 2009.09.18. 10:58:48

@Egyéves Önkéntes reloaded:
különben most, hogy belegondolok, ez nem is hülyeség :D múltkor láttam a tévében, hogy pöstön(?) megy a busz a vizen :D lol
lehet itt is ez van London-Párizs távon, ha kinyitod az ablakot, lehet berepül egy-két polip :D a cápa már neccesebb...bár megmagyarázza a fél láb-at...
ennyi

Makkasz 2009.09.18. 10:58:50

Ezeket a hibás feladat meghatározásokat utálom a legjobban, tele van gyermekeim általános iskolai feladatgyűjteménye is ezzel. Pl: egy pék egy nap alatt 10 kiflit tud megcsinálni, akkor 5 pék 3 nap alatt mennyit csinál meg?
Vazzer, csak a maximumát lehet megmondani (pl lehet 0-át, mert zsömlére van rendelés).
Szánalmas hülyék adják fel ezeket a kérdéseket, sajnos.

Makkász

Elcseszett nick 2009.09.18. 11:01:31

@vakondnadragja: Köszi, utalhatod. :)
@Makkasz: Csakhogy a minden macskának van 3 kölyke alapján végtelenszámú macska él a földön, mivel minden macska minden kölyke is macska, tehát nekik is van három kölykük, akik macskák, tehát nekik is van 3 kölykük... :)

Egyéves Önkéntes 2009.09.18. 11:02:14

@buvarpocok: igazad van, ez abszolút nem hülyeség!
ez marhaság! :DDD

Makkasz 2009.09.18. 11:02:58

@Elcseszett nick:
Naná, de lehet egy nagy grupi volt, örökbefogadta mind, ezért csak összesen 3 kölyökmacska van a világon, melyeknek az összes a szülője.
Makkász

Elcseszett nick 2009.09.18. 11:04:38

@Makkasz: Ha egy BKV-s felső vezető fizetése 3 mila, és 12 mila prémiumot kap, akkor 3 hónap munkaviszony után hány milás végkielégítés illeti?
Ez így életszerűbb? :)

vakondnadragja 2009.09.18. 11:06:11

@Makkasz: Sőt, a különböző kosárban lévő macskák is lehetnek egymás gyerekei.

Balián 2009.09.18. 11:08:00

a szellemileg halmozottan hátrányos helyzetü barátaink szorakozását nem kell elrontani!

vakondnadragja 2009.09.18. 11:10:41

@jesszum: Na de hány cukorral? Páros vagy páratlan? :)

Zka · http://www.youtube.com/watch?v=_wpDbI1gca0 2009.09.18. 11:11:30

Valaki kérem lője fejbe ágyúval vagy rakétával az összes ilyen csaló gecit aki ezeket a szarokat üzemelteti. Aztán puskával azokat is akik ezeket pénzzel tömik telefonhasználat útján.

Sikin 2009.09.18. 11:13:07

Az ilyen feladványok sajnos ellepik ezeket a műsorokat. Ugyanez volt már egyszer, akkor azt hiszem 1133 jött ki! Bár tényleg soha nem nézem ezeket végig, de ennél már én is kíváncsian vártam az eredményt. A játék után viszont napokig elérhetetlen az ügyfélszolgálat, így az ügyet rövid úton megoldják. Felháborító!

Az egyetlen megoldás az lehetne, ha a megoldást az adásban levezetnék, ráadásul az ügyfélszolgálat is működne. És ettől persze még egy manipulált lehúzós játék maradna. Szánalmas, hogy bármit meg lehet tenni javarészt a kisnyugdíjasok pénzével...

Zka · http://www.youtube.com/watch?v=_wpDbI1gca0 2009.09.18. 11:14:41

"Szánalmas, hogy bármit meg lehet tenni javarészt a kisnyugdíjasok pénzével..."

Azt azért ugye érzed, hogy csak azt lehet vele megtenni, amit azok hagynak? :)

rózsarózsa (törölt) 2009.09.18. 11:15:33

@vakondnadragja:

Kösz,cukor nélkül iszom.

Csak tejszínnel.

Egyéves Önkéntes 2009.09.18. 11:23:17

@buvarpocok: ez mi ez? :)

@jesszum: koraszülés? sajnos a Cora-t nem nagyon ismerem, de Aldi-s szülés természetesen van.
Két zacskó császármorzsához most ingyenes császárszülés jár.

Tucsok84 2009.09.18. 11:28:52

és az ATV-n nem ez volt az egyetlen ilyen feladvány. szegény mámik, meg kapják utána a 10-20ezres telefonszámlát.

gusztustalan népség mehetnének a BP tv után a süllyesztőbe.

Alikam 2009.09.18. 11:39:10

Ez mi???:DDDDDDDDDDDDDDDD
Huszonötezer módon lehet értelmezni. Ez bizony egy atom nagy sün az ATV-nek.

Egyéves Önkéntes 2009.09.18. 11:44:50

@buvarpocok: azt vágom! de valami szájösszehúzós-mérgeses féle?

karit 2009.09.18. 11:49:25

@hatesz: "A kislány meg miért szállt le Párizsban?"
Azért, mert nem volt jegye és a féllábú kaller lelökte a buszról. Az egyik kosár fülét és egy fél makkát tudott lerángatni magával, a többit elkobozta a karszalagos barom, így jön ki, na. Aki ilyen lehúzós szarokba telefonálgat, sikeres ember nem lehet.

Egyébként biztos helyről tudom, hogy ezeket a feladványokat az APEH nyomtatványok kitöltési útmutatóit fogalmazó, a világból rég kiábrándult véglények írják ebédidőben.

buvarpocok 2009.09.18. 11:50:52

na jó, már uncsik ezek az összeesküvés elméletek...

almeer 2009.09.18. 11:52:29

Régebben, mikor volt a Szeszélyes évszakok, volt benne a Mariska meg a Juliska. Egyszer ezt mondták:
- Képzelje Mariskám, nekünk meg 50 birkánk volt.
- Igen Juliskám? De ezt honnan tudta ilyen pontosan?
- Úgy Mariskám, hogy megszámoltam a lábukat és elosztottam 4-gyel.

combo 2009.09.18. 12:10:58

Nem is érdemes kiszámolni, hogy konkrétan mennyi a helyes válasz. Mivel páros lábú élőlényekről van szó (2 vagy 4 lábbal), az eredmény csak páros lehet, de a fecnin mutatott válasz páratlan.

Makkasz 2009.09.18. 12:13:25

Bocsánat, ha mindhárman Londonba utaznak, mi a szarért száll le az a félhülye kislány már Párizsban?
Ez egy tökidióta feladat.

Makkász

kuki123 2009.09.18. 12:14:46

tetszenek majd a jobbikra szavazni, ha ennyire zavarja a kommentelőket ezek a lehúzós csalók.

Bushman 2009.09.18. 12:17:42

Ez, illetve egy nagyon hasonló feladvány már volt egy pár hete, a szöveg kb. ugyanez, de ott még "3 kismacska kimászott a kosárból" nehezítés is volt benne.
Én is ugyanúgy számoltam (szorzás, összeadás), és a végén bemondták, hogy 1613! Ezen röhögtem 3 napig...

Mr.paksimogyoró 2009.09.18. 12:26:42

Én ezt fényképeztem le az ATVerős tévén:
21+7*4-18
+(8+9)-2+
3+z-6=
?

A megoldás pedig teljesen hihető,és ésszerű : 1728

Nem lehet ezeket a mocsadékokat beperelni?

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2009.09.18. 12:27:35

@Bushman: Mert nem vetted figyelembe, hogy alegalább-ban is van egy láb. "Legalább egy valaki telefonáljon!"

BéLóg 2009.09.18. 12:30:09

Nagyon köszönöm mindazoknak, aki miatt a földön fetrengve röhögtem magamat félig halálra.

Ellenben úgy gondolom, a beperelt átévé jogászai természetesen készek lesznek a válasszal, miszerint a kérdés arra a pillanatra vonatkozik, amikor a kislány épp leszáll. AMIKORIS az egyik lába még a buszon van, a másik meg a párizsi talajon.

tattila 2009.09.18. 12:30:42

És ahhot mit szóltok, hogy az a kosár azzal a sok macskával elég nehéz lehet ahhoz, hogy a 4 csajszi csak együtt bírja el.
Vagy hogy a legkisebb macskának nem csak a mamája/papája, hanem egy/több nagyszülője is ott utazik a kosárban?
A végén még átlagolni is lehet és kijön a páratlan lábszám.

lokoszt · http://lokoszt.blog.hu 2009.09.18. 12:30:50

Londonig 2 vagy 3 sofőr kell nem? Menjenek repülővel, ott tuti 2 pilóta van :)

kristoof 2009.09.18. 12:31:22

Szerintem valakinek megették a lábát mert amíg a képen látható busszal Londonba érnek addig nemhogy a macskákat kellett megenniük,de egy lábat biztosan!(Vagy esetleg hármat?)

pocsolya 2009.09.18. 12:31:47

Amúgy az ATV-n mindig ilyenek vannak. Hihetetlen. Múltkor ugyanez volt a kérdés, csak más számokkal:
3 kislány, fejenként 5 kosár, minden kosárban 5 macska, minden macskának 5 kölyke, az egyik kislány leszáll, hány láb van a buszon. Helyes válasz: 1772, ami csak úgy lehetséges, ha a kislány levisz magával még 8 macskát (vagy van néhány torzszülött/csonkított macska/kislány).

Szerintetek mennyire röhögtem?

Ideges már azért nem voltam, mert egy korábbi feladványuk miatt már kidühöngtem magam és megtanultam élvezni a műsort. Azóta is nézem folyamatosan, és remélem, hogy sokáig lesz még műsoron. Kiváló szórakozás éjfél tájban.

tattila 2009.09.18. 12:33:40

Megvan: sziámi macskák voltak és persze ikrek is.

Fotelrocker2 · http://budapest.blog.hu 2009.09.18. 12:35:15

Ha jól értem, a "művész" egy jellemzője, hogy helytelenül használja a vesszőket.

aranyhorda 2009.09.18. 12:36:06

A legnagyobb baj az, hogy az ilyen műsorokat pont a jobbik szavazók tartják el.....egészségükre

Mylady 2009.09.18. 12:44:09

Annak idején, alsótagozatban jártam matekszakkörre. Ott kaptunk ilyen feladatokat. Mindig volt benne egy csavar, ami miatt nem volt jó a megoldásunk.
Mondom itt mi a beugrató:
1. "minden macskának van 3 kölyke" - szó nincs róla, hogy ott lennének a buszon
2. "egy kislány Párizsban leszáll" - mi van a macskákkal? viszi magával vagy otthagyja?
3. sehol nincs leírva, hogy mindenki ép és egészséges (megvan minden lába)
4. sehol nincs leírva, hogy hányan vannak MÉG a buszon.

Nem volt időm elolvasni a kommenteket, szóval ha esetleg más is írta már, akkor booocs.

ampierre 2009.09.18. 12:54:00

a megoldás az lehet, hogy amikor a kislány Párizsban leszáll, akkor van feltéve a kérdés.. a kosarai nélkül leszálló kislány ugyanis fél lábbal már a buszmegállóban, fél lábbal még a buszon van.. tehát ez a magyarázat.. Hogy a kérdés nem úgy van feltéve, hogy a "kislány leszállT" vagy "le FOG szállni" hanem leszáll... Valószínűleg az ismert típusú feladvány eredetileg angol.. Angolul pedig "One of the girls is getting off.."
Ami lehet közeli jövőbeni esemény (leszáll mindjárt), vagy folyamatos jelenidő is.. (éppen leszállóban van..)

BéLóg 2009.09.18. 12:59:13

@vampierre: Hehe 14 percet késtél a megoldással, ÉN nyerteeeeeeeeem!

betépett felhasználó 2009.09.18. 13:02:09

" A hülyeség nem fáj, de sokba kerül!"
ómagyar közmondás

óóó magyar....

betépett felhasználó 2009.09.18. 13:04:11

gyerekkoromba a josagos szomszedbacsi egy kaszaval es egy suhintassal levagta egy macskanak mind a negy labat.
khm..
akkor most az a macsek hatranyos helyzetukent ilyen feladvanyban nem indulhatna?

tsunyaszomszedbacsi,dögöljmeg!!

Elcseszett nick 2009.09.18. 13:10:34

Szerintem félreértitek az egész játékot.
Ez egy barkochba játék, csak, hogy ne legyen unalmas, megturbózták.
Azért milyen szimpla lenne, ha így zajlana:

MV(műsorvezető): Milyen számra gondoltam?
BT(betelefonáló): Jónapot. Szerintem 234.
MV: Saaajnos nem.
MV: Ki lesz a következő? Sok pénzt lehet ám nyerni.
BT: 1983.
MV: Sajnos nem.
MV (suttogva a gégemikrofonba): Na összejött már elég zsé?
AM (adminisztratív munkatárs): OK. Máris kapcsolom Józsit a világosítót.
Józsi: Jónapot naccsága. A megoldás nem lehet más, mint a -13927.5.
MV: Gratulálok. Ugye milyen egyszerű volt? Holnap ismét várom Önöket, hogy valamelyikük elvigye megint az 500000 FT-ot.

:D

itschykhatschy · http://www.itschykhatschy.com/ 2009.09.18. 13:11:30

A Budapest TV mikor jön vissza? NAGYON HIÁNYOZNAK A JÖVENDŐMONDÓK, a TELESHOP!

Wuff 2009.09.18. 13:13:07

Szar a feladvány. Íme:

"...minden kosárban van 4 macska
és minden macskának van 3 kölyke."

Sehol nincs benne, hogy a kölyökmacskák is a buszon vannak, csak az, hogy léteznek, tehát nincsenek ott.

Ennyi.

Egyéves Önkéntes 2009.09.18. 13:16:47

@Roa: "...minden kosárban van 4 macska
és minden macskának van 3 kölyke."

igen de a kölyök macska is macska, annak is van három kölyke
és így tovább
végtelen ciklus

Egyéves Önkéntes 2009.09.18. 13:20:13

Megvan a megoldás: ALDI! :)

kuki123 2009.09.18. 13:24:40

@Mylady: tudod ezt hívják a fogyasztó megtévesztésének :)

kuki123 2009.09.18. 13:27:09

@Kitalátor feljegyzetei: nem értem az összefüggést én nem beszéltem rasszistákról sem szocialistákról, sőt senki párt állásáról
csak megállapítottam a tényt hogy sokaknak nem tetszik és ideje másra szavazni

Kono 2009.09.18. 13:27:31

Teljességgel lehetetlen, hogy -amikor az embereknek 2 lábuk van, a mcsakáknak meg 4- végeredményként PÁRATLAN SZÁM jöjjön ki!
Ha meg valaki azzal jön nekem, hogy a kislány fél lába még a buszon volt, akkor én meg azt mondom, hogy

-a kosara még 3/5 részben belógott.
- a macskák homogén eloszlása nem feltételezhető, hiszen egy összebújva szeretnek lenni. Pláne a cicák, akik még szopnak is.
-viszont az egyik kismacska egyik lába még éppen a busz képzeletbeli határvonalának buszbelső felőli részére esett:)

betépett felhasználó 2009.09.18. 13:31:49

"Pláne a cicák, akik még szopnak is. "
es ha a kislanyok szoptak?
a sofor kepzeletbeli felezovan sofor elleni oldalat?

huha, ma csak ilyesemi jon ki belolem_

papabear 2009.09.18. 13:35:12

Illemvakondnál a pont (7. hsz.), amikor azt írta:
"Lenne egy kérdésem: nem volt valami "vicces" a dologban? Mondjuk ráírva a buszra, hogy LÁB, vagy valami ilyesmi?"
Magam is láttam az említett förmedvény műsort, ha jól emlékszem a busz elején (vagy oldalán) fel volt írva a LÁB szó, akkor még nem értettem, hogy miért...

Mylady 2009.09.18. 13:49:58

Eszembejutott egy hasonló feladvány (arról a matekszakkörről)
Egy négyszögletes szoba minden sarkában ül egy macska. Minden macskával szemben ül egy macska. Minden macska farkán (nem azon!) ül egy macska.
Hány macska van a szobában?
:D

ampierre 2009.09.18. 13:57:57

@Mylady: 4..
és nagyon kicsi a szoba ;)

Phoenix_ 2009.09.18. 14:00:20

Nem kicsit tudnak felhúzni agyilag az ilyen műsorok. Tehetetlen düh van bennem, mikor látom, hogy naív emberek, azzal a tudattal, hogy jó megfejtéssel rendelkeznek, képesek akár többször is telefonálni, aztán nézni nagyot mikor kiderül, hogy nem jó megfejtést mondanak. Az összes feladvány, egytől-egyig arra megy ki, hogy megtévessze, összezavarja az embert. Kedvencem a hibásan leírt autómárkák/állatnevek/stb. között megbúvó 3 olyan, ami ugyan nem hibás, de egy átlagműveltségű ember (magamat is ide sorolom, mielőtt valaki betalálna) sosem hallott ezekről. Aztán ha már kellőképpen felhergeltem magam az emberek ily mértékű, pofátlan át.aszásán, türelmetlenül szoktam várni az adott feladvány csatorna által helyesnek tartott megoldását. Persze várhatok ítéletnapig, mert az esetek többségében ez elmarad. Én meg csak dohogok tovább, hogy a különböző felügyelő szervek hogyan engedhetik az ilyen műsorok évek óta tartó működését.

Szko 2009.09.18. 14:01:43

@vampierre: Nem kell kicsinek lenni a szobának, ugyanis saját farkukon ülnek!

seric2 2009.09.18. 14:05:25

Tudtátok, hogy egy macskának 18 lábujja van?
Ez ugyan fikarcnyit nem visz közelebb a megfejtéshez, de hasznos ismeret :)

Pala 2009.09.18. 14:11:43

Na ja, ATV-s színvonal! Ne csodálkozzunk, kérem!

papabear 2009.09.18. 14:20:16

Éppen most fut a legújabb gyöngyszem:
6+8+7x0+5-6+11+2+(4+5)-3=?
Nekem 32 jött ki, de szerintük nem annyi - várom a további tippeket. :-)

papabear 2009.09.18. 14:31:01

A rohadt anyjukat, most olvasom figyelmesebben:
"Adja össze az összes számot az ábrán!"
És a kérdőjel kettes alakú, tehát ?=2...
Akkor viszont a mínusz jel is lehet fektetett 1-es, az egyenlőségjel meg 11. :-)
Akkor 47?

gabbró 2009.09.18. 14:33:12

A múltkor én is leragadtam egy ilyen játék nézésénél. Ott először azt adták meg, hogy a konyhában van és K betűvel kezdődik. Kb fél óra után "segítségként" odabiggyesztette a műsorvezető hogy "zöldséges". De azt nem ejtette ki a száján hogy zöldségesnél kapható, ebből gondoltam hogy valamilyen készétel lesz, nem karfiol vagy ilyesmi. Miközben teltek a percek (negyedórák) egyre idegesítőbben buzdított a kisasszony a telefonálásra (Hát senki nem tudja!? Miért nem csörög a telefon? -Vajon miért nem? Mert nem kapcsolnak játékba senkit!). Aztán kegyelemdöfésként megdott még egy betűt, tehát konyhában van, zöldséges és KR-rel kezdődik. Ez csak krupli lehet. Újabb negyedóra után az egyetlen kapcsolt telefonálóval közölte hogy "Hát sajnos nem krumpli" Ezért megadta, hogy úgy kezdődik KRUMPLIP egyetlen így kezdődő szó ismerek az pedig a krumplipűré. Valóban 20 perc idegőrlő sápítozás és "miértnemcsörögmár" után valaki benyögte a krumpliürét. "Hát sajnos nem krumplipüré, Lejárt a műsoridő sajnálom, Hogyhogy nem tudta senki padig olyan egyszerű volt!" Ekkor elővette a borítékot és kihúzta a megoldást: KRUMPLIPÜRÉLEVES! Én ilyenről életemben nem hallottam, meg is gugliztam izibe de még az interneten sem találtam róla SEMMIT!

Mindig átkozom magam hogy leállok ilyesmiket nézni..
A minap meg pont a végére kapcsoltam oda. 4 betűs magyar szó. KILT (skótszoknya). Erről is kikérném egy nyelvész véleményét.

gabbró 2009.09.18. 14:36:10

Ha azt írják amúgy hogy add össze a számokat akkor nem azt akarják hogy oldd meg a feladatot hanem add össze a számokat, tehát 6+8+7+0+5+6+11 (vagy 1+1?)+2+4+5+3.

papabear 2009.09.18. 14:37:25

@gabbró: és a KRUMPLIPaprikás? :-P

Hatványpatkány 2009.09.18. 14:37:50

1) ha az egészet nézzük egyben, akkor a megoldás nulla, mert a nullával szorzás/osztás az nulla, akármi is van előtte vagy utána
2) ha viszont sorrendben nézzük és a 0 csak a 6+8+7x0-ig ér, akkor 18
3) de persze, ismerve a ker.tévék mentalitását, a megoldás lehet 42, gyök 23, 314 és paprikás krumpli is
4) volt anno a viván, azt hiszem, utána meg már máshol, mostanában meg sehol sem, egy szőkés-barnás, hosszú hajú, gyönyörű kanca, aki ilyen betelefonálós műsort vezetett. nem tudja valaki a nevét?

papabear 2009.09.18. 14:39:00

@gabbró: jogos, látod már engem is sikerült összezavarniuk, pedig rendkívül higgadtan és kritikusan szemlélem a műsort :-)

papabear 2009.09.18. 14:40:32

Már csak egy kérdésem van: ORTT?????

sargamegane 2009.09.18. 14:41:51

tök jo program ezt itt ma végig olvasni :))

Tutti 78 2009.09.18. 14:58:46

Amúgy a buszos feladványnál szerintem a képet is nézni kell,mert általában a buszon mászik néhány pók,és a tetején egy 3 lábú macska van.Ezért szokott páratlan lenni a megoldás.Az összes ATV-st meg szájba tetoválnám!

Trójai 2009.09.18. 15:25:43

Akkor én most sikeres embernek érzem magam, hogy sosem nézek ilyeneket a tv-ben. De meg sem lepett, hogy sokan nem csak hogy látnak belőle pár percet,(véletlen, mert nem kapcsolnak el elég gyorsan) hanem _végignézik_ az egészet. Gondoltam mindenki tudja, hogy a betelefonálás lehúzás.

Trójai 2009.09.18. 15:33:38

Amúgy rájöttem a megoldásra: Ha Londontól Párizsig busszal utaznak, 3-ból 1 embernek garantáltan elhal az 1-ik lába a sok üléstől. Statisztika.
:))

Bérgyilkos Bohóc 2009.09.18. 15:36:24

@Phoenix_: Ja. Kedvencem nekem is az volt, amikor 4 állatnevet kellett megtalálni. Persze mindenki izzadt gorilával(sic!) meg a többi baromsággal, de semmi. A műsorvezető azért korrekt volt, mert sok más lehúzós játékkel ellentétben a végén elárulta a megfejtést...már amennyire ki bírta mondani azokat a hétköznapi állatneveket... Nem emlékszem már mik voltak, de a minden óvodás által közismert tuatarát azért sikerült megjegyeztem:P

JDG 2009.09.18. 16:06:09

Baromi egyszerű. Buszvezetőről nem volt szó, tehát az egyik kislány vezetett, azaz 774 láb volt a buszon eredetileg.

"1 kislány Párizsban leszáll"

LESZÁLL! Nem leszállt, tehát épp most lép le a buszból kosarak nélkül, ergo az egyik lába még a buszon van, 774 - 1 = 773.

Mit nem lehet ezen érteni?

Sanyi 2009.09.18. 16:22:10

nyertes stroman betelefonal, kap otezer forintot, nem rossz ot perc meloert oszt csa

MosoMasa 2009.09.18. 16:34:41

Érdekesek ezek a feladványok, szerintem kapásból meg lehet vétózni és élből lehetne perelni a megtévesztés miatt, ami ráadásul ugye anyagi kárt okoz!
Nem egyedi eset:
pcforum.hu/tarsalgo/53465/4+kislany+utazik+egy+turistabuszon/oldal/3.html

Don Quixote de la Ferko 2009.09.18. 16:55:56

Azt ugyan értem, hogy az ATV-t és az összes többit zsigerből kell szidni, de az anyázóknak nem ártana előtte tájékozódni a valóságról, amikor a tévétársaságokat szidják ezekért a csodafeladványokért.

Tájékoztatásul: csak a két nagynak van saját játékműsora.

megmondtam előre 2009.09.18. 18:07:20

@JDG: Akkor a macsekok mind ott maradnak?
Ki viszi haza őket? A többi kislány,vagy a soför, vagy Te?

demizson bobby 2009.09.18. 18:47:27

Olegnek 19 gramm "uncut"-kokainja van, aminek az ára az utcán 13.000 Ft/g. Ebből elad 3 g-ot Abdulnak, 4 g-ot pedig Szaszának. Mi a maradék cucc napi értéke, ha Oleg maga nem sokat tol belőle, hanem tovább dílerkedik a koksszal a napi áron? Mennyit keres Oleg össz-vissz a kokszon, amit eredetileg a faterja seggében csempésztek be az országba?

JDG 2009.09.18. 18:51:52

@megmondtam előre: Én biztos nem, nem bírom a macskákat. A sofőr sem, mert az nincs is. Így vagy a kislány, aki vezet, vagy a kislány, amelyik még utazik. De az is lehet, hogy a leszálló kislány visszafordul az elfelejtett macsekokért. Vagy nem. Vagy mittudomén.

megmondtam előre 2009.09.18. 20:51:31

@JDG: Pedig Én azt hittem, hogy ez a főnyeremény mert tutira ez a megoldás.

bolhabetu 2009.09.18. 22:03:05

Nekem az volt a tippem, hogy 0, mert a buszon KERÉK van nem láb.
Betelefonálni, ha nagyon akarnám se tudnék, mert letiltottam az emeltdíjas hívásokat.

www.youtube.com/watch?v=pOVj-cfQqqM

daniferi 2009.09.18. 22:50:51

Ez nem új, már augusztusban is volt ez a kérdés, bár kicsit más számokkal. Úgy látszik, szeretik a kislányokat meg a cicákat. Persze a végeredmény ugyanúgy értelmetlen volt. Az akkori kérdésről itt olvashattok:
tudtad.blog.hu/2009/08/21/hany_lab_van_a_buszon_megfejtes

lolperec 2009.09.19. 00:49:12

azért egy 258 lábú kislány bebaszcsizna :D
a helyes megoldás: telefon billentyűzárral..
mostpedig irány a kapszuláért!
csak megne találd benne Tomit.. :D

[megmondoember] 2009.09.19. 00:59:55

Fel szeretném hívni a kedves kollegák figyelmét, hogy a számításból azt kihagyták, hogy a cicák, akik a lányok kosaraiban utaznak, nem csak anyjuk de apjuk is lehetne a kiscicáknak, egészen pontosan lehetnek köztük olyan cicapárok akiknek közös gyerekeik vannak. Ez pedig még tovább csökkenti a lábak számát a buszon, bár hogy pontosan mennyivel, azt csak a rokoni kapcsolatok pontos ismeretében lehetne megállapítani.

Persze páratlan lábszám így sem jöhet ki.

horex · http://horex.uw.hu/ 2009.09.19. 04:40:44

@Kono: Hozzászólok mán, mert senki nem tudja a helyes megfejtést
Tessék rákeresni az AGIP logora

Manci néni, a szomszéd 2009.09.19. 08:57:26

Drágáim, a tegnapi adás se volt kutyafasza! Ismét három kislány utazott a buszon és mi volt a megfejtés?

1505!

Ezt nincs értelme tovább ragozni, egyszerűen átbasszák az embereket. A tegnapi olyan szintű volt, hogy az már fájt. A helyes megfejtés 1446 lett volna.

+59 lábat belemagyarázni? De hát nem is kell, mert az embernek és a macskának is páros számú lába van, a végeredmény pedig minden esetben páratlan szám, hogy ne legyen nyertes.

Most pereljem be őket, hogy megfosztottak 2200000 ft-tól? Esküszöm megteszem!

Law enforcer 2009.09.19. 09:34:44

nem beszélve arról, hogy hetente legalább 2x ha odakapcsolok ugyanez a feladvány megy. mindíg más megoldással.
A másik a pénzes, hány forint van a képen. nyilvánvalóan mindenki össze tudja adni , de a megoldás annak 3xosa + pukkasztott nulla- köbgyök 43 + a fél lábú buszsofőr.

Ezeket a műsorokat rég be kellett volna zárni. Meg aki kitalálta, azt is.

Phoenix_ 2009.09.19. 09:38:14

Mindig azon gondolkoztam, hogyan lehetne az emberek figyelmét felhívni erre a pofátlan lehúzásra. A Homár remek alkalmat biztosít erre. Egy szó, mint száz, egy a lényeg: AKIT EGY KICSIT IS ÉRDEKEL, HOGY NE NÉZZÉK HÚLYÉNEK, AZ NE TELEFONÁLJON! Az ilyen feladványok direkt úgy vannak megfogalmazva, hogy ne lehessen egyértelmű megoldásuk, mindegyikbe bele lehessen kötni, ugyanakkor mindegyiket meg lehessen magyarázni.

Secnir 2009.09.19. 10:26:04

most is az megy az ATVn
csak már cselt vetettek be.
anna, panna, luca és mara utazik, minegyik kezükben 4 kosár, minden kosárban 3 macska, mindegyiknek macskának 6 kölyke
laca leszállt a buszról
hány láb van a buszon?

(a csel ott van, hogy laca nem volt a buszon)
ergo az összeg:
4ember*2kéz*4kosár*3macska*6kölyök*4macskaláb + 4ember*2kéz*4kosár*3macska*4macskaláb 4*2emberláb= 2696
most már csak kíváncsiságból is megvárom a helyes megfejtést.

Secnir 2009.09.19. 10:29:19

eltették későbbre
a qrva anyjukat

Secnir 2009.09.19. 11:40:21

khm
aki azt írta, hogy azért páratlan szám a végeredmény, mert pont akkor száll le kislány, és egyik lába még a buszon van, akkor azzal közlöm, hogy tévedett.
mivel azt mondják, hogy a kislán "leszállt", tehát felrepült és leszállt, nem lelépett a buszról.
tehát ez a teória megbukott, mint a feladvány készítője matekból.

campobaszo 2009.09.19. 12:26:23

@Manci néni, a szomszéd: egy buszon 40-en utaznak,a 4 kóbor macsek lábait le kell vonni,aztán ott van még a féllábú sofőr,az 1505 sajnos tényleg a jó megoldás volt ;)
Én azt nem értem,hogy a végén miért egy számot mutatnak föl?
Miért nem egy feliratot,hogy "Na ti faszkalapok,megint jól átvertünk benneteket! Hihihihi!"

kpityu2 2009.09.19. 14:33:31

Idős nyugdíjas édesanyám egyszer 35e telefonszámlát hozott össze ilyen műsorok miatt ( a nyugdíja 70e ). És hiába magyaráztam neki hogy átverés. Fiatalabb már nem lesz. :(
Én is kigondoltam egy feladványt: Ha a tv székház előtt 3-szor elhaladva 2-2 Molotov-koktélt bedobok az ablakon, hány seggfej fog sikítozva kirohanni 5 perc alatt ?

vauvauvau 2009.09.19. 15:46:03

A HOMÁR volt a buszvezető!
Úgy kijön!

Secnir 2009.09.19. 19:16:47

@kpityu2:
felesleges, mert ezeket a műsorokat egy másik cég csinálja, és onnan is közvetítik.
Telemedia InteracTV Produkciós Kft. (Budapest - 1126, Böszörményi út 20-22.)
írtam nekik levelet, megkérdeztem, hogyan jött össze ez az érték, majd válaszolnak.
hétfő reggel felhívom a szerencsejátékfelügyeletet, illetve az ORTT-nek is megy egy mail erről, kíváncsi leszek a válaszukra...

namkuzu 2009.09.19. 19:34:14

Az ATV-n legalább bekapcsolnak néha valakit, majd a végén előállnak valami baromsággal.
A TV2-n folyamatosan emelik a nyereményt, nyavajognak hogy nincs betelefonáló, félpercenként vonalat nyitnak, de az istennek nem kapcsolnak be senkit.
Amúgy meg megéri telefonálni, Németh Kristóf oly kedvesen közli, hogy "Hoppá, ez csak egy hajszálon múlott", simán megér 500 ruppót. Ráadásul csomó ilyen frappáns szövege van.
Szal telefonálni telefonálni, de nem kell közben nézni az adást, az felesleges.
Amúgy én is a buszon voltam a macskaölő csivava vérebemmel, megevett egy két praclit...

Secnir 2009.09.19. 19:41:25

na, írtam az interactnak és az orttnek is.
majd meglátjuk, mit válaszolnak, mi a hivatalos álláspont.
és legfőképpen: hány láb van a buszon :)

Ulbert István [Biyadhoo] (törölt) · http://v-one.hu 2009.09.19. 20:29:03

És a legjobb dolog az egész telefonálósdiban? Íme:
11. A játékban való részvétel a jelen játékszabályzat elfogadását jelenti. A játékban való részvétellel a résztvevő hozzájárul, hogy a játék szervezői adatait minden további ellenszolgáltatás nélkül felhasználják direkt marketing - így SMS-beli és telefonos megkeresés - célokra akár saját, akár kereskedelmi partnereik termékeinek, szolgáltatásainak népszerűsítésére. Az adatok feldolgozását a TeleMedia Kft.(1122 Budapest, Böszörményi út 20-22.) végzi. Adatkezelési nyilvántartási szám: 02223-0001
Persze vissza is lehet vonni az engedélyt:
12. A játékban résztvevők az adataik felhasználására való hozzájárulásukat bármikor visszavonhatják oly módon, hogy erről írásbeli nyilatkozatot küldenek "Robinson" jeligére a TeleMedia Kft. részére (1122 Budapest, Böszörményi út 20-22.).

És ezek után vmelyik pénteken törölnek a nyilvántartásukból. :))

Manci néni, a szomszéd 2009.09.19. 20:33:34

@Judge: Rendben van, küldhetnek SMS-t, 1000 Ft/db, felhívhatnak 1000 Ft/kapcsolási díj és 5000 Ft/mp-ért. Számlát én sem adok!

Manci néni, a szomszéd 2009.09.19. 20:56:29

@Judge: jaj, majd elfelejtettem: +3 csirkelábért!

töklámpa 2009.09.20. 02:02:03

Egyszer a kazincbarcikai Rádió-Top-ban volt betelefonálós műsor:
Kérdés: Mi Florida állam székhelye?
Válasz: Miami! (Valójában Tallahassee)
Kérdés: Mi New York állam székhelye?
Válasz: New York! (Valójában Albany)
Kérdés: Mi Texas állam székhelye?
Válasz: Dallas! (Valójában Austin)
Összesen öt kérdés volt, ebből négyre hibás volt a válasz, de a hülye műsorvezető mind elfogadta és az ürge nyert.

moli 2009.09.20. 11:06:25

@Secnir: tudod, hanyan jartak mar vegig ezt? btw, mar tobben is leirtak a helyes megfejtest: lab felirat van a buszon
@kpityu2: az (relativ(!)) meg nem is olyan sok.

megmondtam előre 2009.09.20. 14:08:21

Annyi biztos, hogy kilóg az egérláb.

Manci néni, a szomszéd 2009.09.20. 16:15:23

@moli: ezzel csak az a baj, hogy a műsorban nagyon sokszor elhangzik - sőt, szájba is rágja a mv. -, hogy ez egy SZÖVEGES feladvány!

Secnir 2009.09.20. 18:32:50

lehet a helyes megfejtés 10 is, mivel a buszhoz csak 10 láb ér hozzá: a négy kislányé és a buszsofőré.

Secnir 2009.09.20. 19:10:41

elbújt a kommentem...
:(

Secnir 2009.09.20. 19:11:51

mégsem.
akkor meg frissítésre mi az istenért nem jelenik meg? (hívőktöl bocsánat, ide írhattam volna allahot, buddhát, sivát, rét stb.)

gg630504 · http://gg630504.atw.hu 2009.09.21. 01:32:07

A helyes válasz: 1, csak nem mondom meg, hányas alapú számrendszerben, beee!

Szko 2009.09.21. 08:46:16

@gg630504: Ez nagyon jó! Minden kérdésre jó válasz, feltéve, hogy pozitív egész szám a megfejtés!
Persze, ebbe is bele lehet kötni, pl. a buszra írt láb felét útközben lemosta az eső! :-)

Szko 2009.09.21. 10:04:31

@moli: És honnan tudod, hogy a busz másik oldalán nincs felirat? Esetleg hátul is?
Vagy az miért nem számít?

moli 2009.09.21. 10:33:15

@Szko: honnan tudod, hogy errol a buszrol van szo?

Szko 2009.09.21. 11:17:39

@moli: Én nem tudom, te hivatkoztál rá:
"tudod, hanyan jartak mar vegig ezt? btw, mar tobben is leirtak a helyes megfejtest: lab felirat van a buszon"
De ha az a felirat beleszámít, akkor a feltehetően a másik oldalon lévő felirat miért nem?

Fuornis 2009.09.21. 15:52:22

3 kislány ÜL, tehát NEM ÉR HOZZÁ A LÁBUK a BUSZHOZ, macskák KOSÁRBAN tehát NEM ÉR HOZZÁ A LÁBUK a BUSZHOZ, 1 kislány leszáll, azaz 1 LÁBA ÉR HOZZÁ A BUSZHOZ tehát szigorúan véve 1 láb ér hozzá a buszhoz(=van a buszON), vagyis 1 LÁB van a buszon (leszáll, tehát megállt a busz tehát vezető((ha van)) a műszerfalon pihenteti lábát/lábait)

DE úgyanígy meg lehet indokolni MINDEN lehetséges/lehetetlen megoldást. Amúgy matekszakkörön 5ödikben ez volt a megoldás nekünk. ROTFL ;)

Szko 2009.09.22. 11:06:50

@moli: Ne bánts, én sem gondoltam komolyan, csak azt akartam ezzel mondani, hogy ilyen pontatlan feladványban tulajdonképp bármi lehet a végeredmény.
Magyarul csalás az egész!

moli 2009.09.22. 12:20:12

@Szko: viszont megis mukodik mar sok eve es tovabbra is lathato.

Szko 2009.09.22. 14:26:34

@moli: Régebben velem is előfordult, hogy kiszámoltam ezeket a feladványokat, és csodálkoztam, hogy miért nem mondja senki a jó választ. Azután valaki mondta az általam jónak vélt eredményt, és az sem volt jó! Volt, hogy kitaláltam, mi az átverés, volt hogy nem, de ha egy feladvány átverős, akkor annak minimum precíznek kellene lennie, hogy az átvertek ne tudjanak belekötni! De ez így...?
Nem vagyok jogász, ezért nem tudom, hogy oldják meg hogy ez nem minősül csalásnak, nekem az.
Persze, ha kevesebb ember telefonálna nekik, akkor is megszünne.

BigKahuna · http://www.autostat.hu/markatoertenetek/7-markatoertenetek/354-honda 2009.09.22. 19:26:15

arra is elég nagy esély van, hogy valamelyik macska testi fogyatékosként csak 3 lábbal, vagy akár kettőval, sőt talán láb nélkül született... nem?

moli 2009.09.22. 20:27:00

@BigKahuna: (gonosz mod) vagy valamelyik betelefonalo. vagy mindegyik.

=Ford Prefect= 2009.10.02. 09:30:24

Páros számnak kéne lennie eleve...

boldii9 2009.10.03. 19:42:20

A dologban tényleg az a gáz, hogy páratlan számú láb volt.
De lehet, hogy ott volt a
-kamatláb
-harangláb
-a kislány féllábbal még a buszon volt
-volt egy magányos versláb
-az egyik kislány levest is vitt és volt benne egy csirkeláb
Továbbá volt egy láb kolbász is a buszon

Egyébkéntis a buszon csak a lányok lábai voltak, a macskák a kosárban, ellenben a busz tetején utazott jó 300 bevándorló, ezek között volt egy, aki egyszerre két buszon állt, így jött ki a páratlan szám.

ave 2009.10.05. 12:19:53

FASZKORBACS, vagy mit a penzrabloknak.

A faszert nem lehet olyan torvenyt hozni, hogy ez TILOS legyen??!?

om3g4 2009.12.30. 01:43:53

@gg630504: @Szko:
az 1 mindegyik számrendszerben 1 nem?:D
Most is ez a váladék megy

karit 2010.01.01. 17:58:34

már ott gyanús volt, hogy a BUSZ Londonba megy és Párizsban száll le róla valaki.

andicszoli 2010.01.01. 19:26:50

Alternatív megoldás arra, hányláb van a buszon?
1
mert 1láb volt raírva a buszra

indapass90210 2010.05.21. 10:30:46

Csak nekem szokott olyan érzésem lenni, hogy nagyon meg tudnám ütni a műsorban az ordibáló állatot?
süti beállítások módosítása