Az ismert online szerző pont ugyanúgy járt, mint előtte több ezer online olvasó: éveken át naponta kéjesen végiggusztálta a Homár posztjait, és az hitte, hogy vele ez sosem történhet meg. Aztán egy nap benyújtották neki a számlát. Elnézést a borzalmas viccért, de ezúttal szó szerint ez történt, Bede kolléga számláján a Robinson étteremben túl vastagon fogott a cerka. Meg voltak más bajok is, ezekről alant számol be a szerző, aki semmi kivetnivalót nem lát abban, ha turistákat húznak le, node milyen az, ha magyar üt magyart? Homárszüzesség-elvesztés alant.

Vasárnap délben családi ebéden vettem részt a Robinson étteremben. A Robinson étterembe magamtól én ugyan nem tenném be a lábam, de hát hívtak, ilyenkor az engedelmes családtag leszegett fejjel megy, ahova hívja a sors.  És nem feszegeti, hogy milyen étterem az, amely kiválóságát honlapján olyan illusztris vendégek rossz minőségű fényképeivel támasztja alá, mint Thomas Anders, Cicciolina, Larry Hagman és Pataki Attila.

A Robinson étterem nem vendéglátással foglalkozik, hanem turistakopasztással. Ezzel semmi gond nincs, ez teljesen tisztességes üzleti modell, nem véletlenül oly' népszerű a világon sokfelé, magára adó metropoliszban az ilyesminek helye van. A Robinson különösebben nem is aljas, hiszen a trükkjük csak annyi, hogy vacak ételeket adnak nagyon drágán, néha meg egy kicsit ügyeskednek is a számlával, lásd mindjárt.

Ennél sok szemetebb trükk van, nekem személyes kedvencem, amikor a hülye külföldinek eleve olyan étlapot adnak, amin jóval drágábbak az ételek, mint a belföldi vendégén. Ezt a világ sok állami kézben lévő múzeuma is megcsinálja a külföldieknek drágábban árult belépőjegyekkel, hát miért pont a vendéglősöktől sajnálnánk ezt a trükköt.

A Robinson biztosra megy, hiszen egymást érik a bejáratnál az útikönyvet szorongató turisták. Hát honnét tudnák ők, hogy az elég gyenge libamájas rizottóért vagy kétszer annyit kérnek itt, mint bármelyik tisztességes, a minőségre is adó belvárosi étteremben? Hogy ilyen kiszárított hagymás rostélyost ilyen siralmas és ízetlen zöldségkörettel, ilyen szottyadt hagymával nem nevetséges 4500 forintért, hanem ennek nagyjából a harmadáért meg lehet kapni tetszőleges külvárosi vendéglátóhelyen? Nem tudják, mert nem mondja az igénytelen útikönyvük, amelynek szerzői évtizedenként maximum egyszer keresik fel az ajánlott éttermeket - ha egyáltalán.

A Robinsonban úgy gondolkodnak, hogy a turista úgysem visszajáró vendég, úgysem ír vasárnap délután unalmában blogpostot az Index címlapjára, úgysem terjeszti ismerősi körben, hogy hol nem szabad enni Budapesten. Ez természetesen butaság, hiszen a tisztességes vendéglátós akár úgy is gondolkodhatna, hogy ha elégedetté teszi a vendégeit, azok majd éttermének és hazájának jó hírét keltik a világban, és akkor majd neki meg a többi budapesti vendéglőnek több lesz a bevétele.

Butaság, de, ismétlem, megértem. Mindenki úgy foszt ki turistát, ahogy kedve van hozzá. Van, aki százhúszezres számlát hoz ki két pohár sörről, aztán verőlegényekkel kísérteti a kedves vendéget a legközelebbi bankautomatához, és van, aki csak ilyen pitiáner, igénytelen és simlis.

Az viszont megengedhetetlen és igazán felháborító, hogy a Robinsonban a hazai vendéget sem kímélik. Hát hol itt a betyárbecsület? Hol a cinkos összekacsintás a pincér és a magyar vendég közt? Miért üti saját fajtáját is a magyar? Miért a széthúzás?

Talán az lehet a gond, hogy aki rászokik a csalásra és a lustaságra, az képtelen már máshogy viselkedni. Így a pincér, aki negyedórákra ottfelejti a kivégzett tányért a vendégek előtt, az nem tud a magyarokkal sem ennél profibb lenni. Márpedig a Robinsonban annyira oda sem bagóznak az asztalokra, hogy a balra ülő amerikaiaknak fel kellett állniuk és úgy kérniük a számlát, míg a jobbra ülő olaszok elunva a várakozást inkább maguk ballagtak a komódhoz fogpiszkálót szerezni.

Így teljesen természetes, hogy a mi asztalunknak kenyér nem jut. Az viszont már kifejezetten meglepő volt, hogy a főételeket felszolgáló pincér nem volt hajlandó felvenni az italrendelést, hanem egy kollégájára hárította a feladatot. Állítólag léteznek olyan éttermek, ahol ennyi információ egy fejbe is befér. Így viszont nem csoda, hogy a kavarodásban előbb a kolléga késett a megérkezéssel, aztán a két ásványvíz és az egyetlen pohár bor felszolgálása olyan lassan ment csak, hogy addigra már el is fogytak a főételek. Így nem volt mit tenni, a bort visszaküldtük, hiszen kávéhoz annyira már nem esik jól.

A számla aztán tovább kavarta a dolgokat, hiszen a visszaküldött bor természetesen azért szerepelt rajta. Felvetettük, hogy esetleg mégis törölhetnék onnan, sőt, tekintettel a minősíthetetlen felszolgálásra, talán lehetnének olyan úriemberek, hogy egy ilyen csúnya becsapási kísérlet után az automatikusan járó tíz százalékos szervízdíjtól is eltekinthetnének. Első javaslatunk megértő fülekre talált (biztos összekeveredett valami a nagy rohanásban, védekezett a fizetőpincér, aminél valami kreatívabbat is kamuzhatott volna, akkor legalább a fantáziáját értékeltük volna), a másodikat azonban udvariasan, ám határozottan elhárították. Ha nem csak távozás után vesszük észre, hogy a már csak langyosan tálalt, rossz ízű, fél adagként rendelt pappardelle helyett is a teljes fogás árát számolják fel, talán tovább erősködünk.

A Robinson jó eséllyel a legrosszabb ár/érték arányt nyújtja valamennyi budapesti étterem közül. A ferihegyi reptér büféi még pályázhatnak a díjra, és ahogy hallom, a Robinsonnal gyakorlatilag szemben található Gundel is erős játékos, de mivel arra végképp nem vagyok kíváncsi, ennek tesztelését másra bíznám.

Ha csak rossz és drága lenne a Robinson, akkor talán megértőbb lennék. Vagy ha csak becsapnának a magas árak mellé, hiszen nem olyan rózsás a budapesti gasztronómiai helyzet, hogy egy jó ebédért ne lehetne megbocsátani sok aljasságot. Vagy csapjanak be és legyen olcsó. Esetleg csapjanak be, de nyomott árak mellett, hiszen kétszáz forintot csak jobb szívvel néz el az ember, mint egy 3500 forintos szervízdíjat. Na de hogy rossz, drága és becsapnak, az már tényleg túlzás. Ráadásul még a saját népüket is!

Budapesten legalább száz jobb étterem van, mint ez a szerencsétlen Robinson. Látogassák ezeket, és ne felejtsék el külföldi ismerőseik figyelmét is ilyen irányba terelni.