K. L. panasza eljutott a megfelelő helyre és a sietős sofőrt elővették a felettesei. Azt persze nem tudjuk meg, hogy miért is volt ekkora tapló a buszvezető, de abban reménykedhetünk, hogy az új járatán már rabolja el senki csomagját.
Kedves Homár Blog!
Kaptam egy e-mailt az Agria Volántól, melyet továbbítva mellékelek. Csak hogy lássák az olvasók, van értelme panaszt tenni, sőt mi több a blogba írni! Köszönöm, hogy kitették a panaszomat! :)
Tisztelt K. L. Úr!
Mégegyszer szeretnénk megköszönni az autóbuszvezető beazonosításához nyújtott segítségét. A történtekről munkavállalónkat írásban hallgattuk meg és az elmondásából úgy ítéltük meg, hogy több esetben vétett az előírt kötelezettségének. A munkaköri feladatát és kötelezettségét az írásbeli meghallgatásán ismertettük újból vele, hogy ne forduljon elő hasonló eset a későbbiekben.
Természetesen a történtek miatt az autóbuszról és a járatról munkavállalónkat levettük és reméljük okult a történtekből.
Az autóbuszon utazó utasainktól, akik nem tudtak leszállni Gyöngyös, toronyház megállóhelyen és a lánytól, aki nem tudta kivenni a csomagját a csomagládából, ezúton kérünk elnézést a munkavállalónk nevében is.
Amennyiben módja és lehetősége van, kérem hogy a Blog-ra is feltenni szíveskedjen a válaszunkat.
Eger, 2009. november 26.
Üdvözlettel:
Agria Volán Zrt.
kispajtas 2009.11.26. 10:03:30
Tökös Veréb 2009.11.26. 10:04:16
Mylady 2009.11.26. 10:05:01
Csak azt nem értem, hogy lehet valakit írásban meghallgatni???
elwood 2009.11.26. 10:05:12
Kyle Broflovski (törölt) 2009.11.26. 10:06:21
ghck 2009.11.26. 10:06:48
elwood 2009.11.26. 10:08:29
"Természetesen a történtek miatt az autóbuszról és a járatról munkavállalónkat ledobtuk és reméljük okult a történtekből."
dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2009.11.26. 10:10:55
dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2009.11.26. 10:14:39
Ezt a részt szeretném írásban meghallgatni.
Gal 2009.11.26. 10:18:09
dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2009.11.26. 10:21:54
Hovatovább akkor most végleg ki lett elégítve?
elwood 2009.11.26. 10:22:44
Énbagoly 2009.11.26. 10:23:25
nyulambulam 2009.11.26. 10:23:40
Gal 2009.11.26. 10:33:44
Szóval most egy másik buszon egy másik járaton keseríti az utasok életét.
Eric_Cartman 2009.11.26. 10:35:25
akikaztmondjákni 2009.11.26. 10:44:08
dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2009.11.26. 10:49:48
labi 2009.11.26. 10:50:14
KáposztaMedve 2009.11.26. 11:17:08
Miért saját erőből nem volt képes elhagyni az autóbuszt és a járatot?
Ezután dulván padlóla lökettED-e?
golyóstroll 2009.11.26. 11:22:46
ez tulajdonképpen az írásbeli meghallgatás inverze.
dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2009.11.26. 11:24:47
Erősen feltételezhető, h a sofőr hátsója az idők során hozzánőtt a sofőrüléshez.
Kvázi mintegy szerves részét képezte a járműre nagyon hasonlító tárgynak.
golyóstroll 2009.11.26. 11:25:12
az inverzének inverze, asziszem.
KáposztaMedve 2009.11.26. 11:28:09
dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2009.11.26. 11:31:54
Ez az olvasott szóbeli nyilatkozatból nem derül ki, de nagy valószínűséggel feltételezhető.
conny (törölt) 2009.11.26. 11:32:09
Mondjuk az írásos meghallgatás, mint fogalom egészen felkeltette az érdeklődésem. Meg az "az autóbuszról és a járatról munkavállalónkat levettük" is elgondolkoztatott. Áttették villamosra?
Vagy kaller lett..
golyóstroll 2009.11.26. 11:35:28
dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2009.11.26. 11:37:20
Szerény becsléseim szerint kerékpumpáló lett az Agria Volán Zrt nevű jómunkásembernél, aki a fent olvasható szóbeli írást elkövette.
KáposztaMedve 2009.11.26. 11:37:22
csaknem?! · http://csaknem.blog.hu 2009.11.26. 11:39:02
májgeriberi 2009.11.26. 11:40:39
dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2009.11.26. 11:43:26
Lehetőleg Braille-írásban plexitáblával lefedve.
Ja és bőrkötésben természetesen..
akikaztmondjákni 2009.11.26. 11:43:47
Szunyog83 2009.11.26. 11:50:35
dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2009.11.26. 11:53:19
Elképzelhető, h férfi hölgy az illető.
dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2009.11.26. 12:00:05
salapapa · http://salapapa.hu 2009.11.26. 12:09:37
Secnir 2009.11.26. 12:09:44
válaszukat előre is köszönöm...
...1. kísérlet
...2. kísérlet
salapapa · http://salapapa.hu 2009.11.26. 12:11:07
XCat 2009.11.26. 12:21:33
Ki tuti nem rúgták.
Mondjuk ez az elnézést kérünk hogy nem tudta kivenni a csomagot, és le van tudva, elég érdekes dolog.
Hurcoltam én már kommersz tescos szatyorban olyasmiket, amik miatt baromi ideges lettem volna, ha nem tudom kivenni.. a volános ember meg boldog, ha megmentheti otthonra.
Volán drága, kártérítés vagy valami a kiscsajnak? Legalább rúghassa már pofán a hülye alkalmazottat, meg a hülye embert, aki felvette.
XCat 2009.11.26. 12:22:59
dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2009.11.26. 12:25:54
Legalább képek vannak benne?
akikaztmondjákni 2009.11.26. 12:28:07
XCat 2009.11.26. 12:29:41
Megyek hétvégén Egerbe, majd jól megszakértem a közállapotokat. :D
XCat 2009.11.26. 12:30:49
akikaztmondjákni 2009.11.26. 12:34:58
Külföldre kell költözni,régota mondogatom már:)
XCat 2009.11.26. 12:40:27
Megyek én is Meseországba vazz:)
holex · http://fred-basset.blogspot.com 2009.11.26. 13:00:42
salapapa · http://salapapa.hu 2009.11.26. 13:30:10
horex · http://horex.uw.hu/ 2009.11.26. 13:58:20
Pff, ennyi csak?
Semmi 2hetes kanári udulés vagy egész éves bérlet?
Ezért kár volt nagyot mondania a posztosnak és lett egygyel több munkanékuli
:)
greggrant 2009.11.26. 14:38:00
Innestől ez egy boldog_ügyfél-poszt, és Gyöngyös felé csak Aldi sajátmárkás buszok fognak közlekedni
elwood 2009.11.26. 14:40:04
2hetes kanári a csomagban volt, mire visszakapta az elgyötört arcú lány
(Hiba történt a komment elküldése során, kérjük, próbáld meg újra!)
AlulírottFentemlített 2009.11.26. 15:20:21
Ennyi igénnyel maximum Balatonfüreden próbálkozhatsz tudodkinél :-))
RosszQtya · http://indafoto.hu/rosszqtya 2009.11.26. 15:34:35
Inf@ 2009.11.26. 15:51:53
horex · http://horex.uw.hu/ 2009.11.26. 17:02:14
:)
PureSoul89 2009.11.26. 20:08:48
Biyb 2009.11.26. 22:23:22
Kíváncsi lennék, hogy hány panasz után válik meg az Agria Volán az ilyen dolgozóktól.
metal · http://electric.blog.hu 2009.11.27. 08:48:05
De jó lenne, ha ez lenne az átlagos!
R.T. · http://rendszergazda.eu 2009.11.27. 08:59:46
mqqq 2009.11.27. 09:55:48
manson karcsi · goo.gl/FVvVX 2009.11.30. 09:40:27