Tékozló Homár

Élő Homár részeg különkiadásban

2009.12.01. 00:01 | szily | 42 komment

Az alanti sztori az irrealitása miatt annyira megejtő. Dixie Flatline ugyanis egy kocsmatöltelékek és egy kidobóember között, egy hullarészeg vendég szinte élettelen teste fölött elhangzott beszélgetést idéz fel. Kedvenc részem az, amikor olvasónk a saját szavait idézi. Én lennék az utolsó, aki kétségbe vonja egy olvasó szavait, de kimondom, hogy legféltettebb ereklyémbe, Szili Katalin kihullott ebfogába fogadok, hogy ez nem ebben a formában hangzott el élőben. Kocsmai tusakodás alant:

„Rám nem vonatkozik az alkotmány!”

Minap Médiagetz barátommal indultam a budapesti éjszakába, és ugródeszkaként az Akácfa Sörözőben kalibráltuk magunkat egy táncos banzájra. Igen vidáman telt az este, csajozással, és a helyzethez illő, vidám diskurzusokkal a kocsmaközönséggel: ahogy illik.

Épp kivontam magam a lelkes csocsótevékenységből, amikor mögöttem hangos beszélgetés vette kezdetét a helyi biztonsági szolgálat ereje – egy 210cm magas, 130kg-os, szemüveges, rövid hajú, roppant szimpatikus úriember - és egy nem kevésbé szimpatikus, ámde 50 cm-rel bizonyosan alacsonyabb srác között. A vita témája a sörös asztaloknál, azaz közöttük fekvő, nem ketrecharcos alkatú, ismeretlen, kedves vendég közeljövője volt. Nos, ő már igen elpilledve feküdt az asztalon, bőven nem tudta már, hogy „hányszorkettőahatszorhárom?”

A beszélgetés nagyjából így zajlott le:

Jótétlélek: - Figyelj, én 3 éve ide járok és minden alkalommal, amikor te vagy itt: azt látom, hogy a védtelen, sokkal kisebb arcokat basztatod, de a mocskosrészeg, nagydarab, kurvahangos maffiozókhoz sosem mész oda érdekes módon.

Barbapapa: - Jó, itt én vagyok a védelem és ez az én hatáskörömbe tartozik, úgyhogy légy oly kedves fáradj vissza mulatni, érezd jól magad - ezt majd én megoldom.

Jótétlélek: - Rendben van, de áruld már el légy oly kedves, hogy kinek árt ő éppen itt – mutatva az amúgy teljesen tele lévő helységben az asztalon egyenletesen eloszló tagra. A beszélgetés nagyjából ugyanebben a mederben zajlott, és valljuk meg kevés új érv hangzott el. Barbapapa a hosszú asztal egyik oldalán játszotta a Suttogót, kicsit noszogatva fizikálisan is a célszemélyt. Eközben az asztal másik – csocsóasztalok - felőli oldalán ott állt a Jótétlélek, akiből egyértelműen kipattant pár év sérelme és kezdett belejönni a történésekbe. Hevesen gesztikulált, mögötte a törékeny barátnője feszengett, nehogy gond legyen. Barbapapa ekkor felállt, hogy nyomatékosítsa a szavait, de tényleg semmi tettlegesség nem történt. Nos ez volt a pont, amikor beszálltam a csevejbe, mert így éreztem helyesnek.

Én: - Teljesen rendben van, hogy ki akarod tenni a srácot, vannak megfontolások amik melletted szólnak, ebben egyetértek. A kérdés szerintem a dolog módja. Van ennek európai megközelítése is, például az nagyon zavarna ha fizikai erőszakot alkalmaznál most, amikor nem indokolt.

Barbapapa kezdi felhúzni magát: –Ezt talán bízzátok rám, nem értem miért szóltok bele, én tudom hogy kell ezeket a helyzeteket kezelni, menjetek érezzétek jól magatokat. Ez az én feladatom. Stb.

Én: -Itt tényleg csak arról van szó, hogy ne bántsd a jóembert, elmegy ő szépszó hatására is. Akármilyen meglepő is neked: ez egy jogállam, és vannak játékszabályok, amik vonatkoznak mindenkire, még rád is. Tudod van egy alkotmány meg ilyenek.

Barbapapa: -Rám nem vonatkozik az alkotmány! Úgy oldom meg, ahogy akarom és ehhez kurvára semmi közötök nincs, ha gondolod beszélhetsz most a főnökkel, idehívom.

Én: -Köszönöm igazán kihagynám ezt most, viszont azt nem akarom látni, hogy fizikálisan bántalmazod őt, ma itt –mutattam a kiütött formára.

Ekkor ki is léptem a beszélgetésből, tényleg annyit tettem csak, hogy a Jótétlelket nyugtatgattam, aki változatlanul emelt hangon trécselt Barbapapával.

Végül megadta magát a nagyember, visszavonult az ajtó melletti őrposztjára. Ekkor odaléptem a részeg archoz, megveregettem a vállát és közöltem vele, hogy vannak olyan helyzetek, amikor érdemes elmenni- és ez azok közé tartozik az ő esetében- megtisztelne, ha komolyan venne. Erre a gyerek összekapta magát és elindult, hirtelen meglettek a barátai is. ( Hol voltak eddig? Filó. )

Az este második fordulópontja Barbapapa második színrelépése volt, akivel hevesen szemeztem a bárpultnál, bár lehet csak indokolatlanul éreztem, hogy pályára állt körülöttem mint a Discovery, mert amúgy nem is. Éppen rendeltem volna magamnak valami derék nedvet, amikor odaszól, a kiszolgáló csajoknak, hogy: „Mi a faszt bámul rám az a kötsög? Ne adjatok neki itt semmit”.

Nem voltam illuminált. Nem voltam hangos. Nem voltam udvariatlan.

Nem lettem kiszolgálva.

Dixie Flatline

 

 

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Mylady 2009.12.01. 00:07:19

hát... izé... nekem ebben (szerencsére) nincs rutinom, de ez a csevej nem tűnik túl életszerűnek...
egyébként meg mi a francnak kell belekötni az ilyen orkokba?

éjjelnap.pál 2009.12.01. 00:07:46

Ne haragudj, de ezt egy olyan családias légkörű helyről, mint az Akácfa nem tudom elképzelni.

ugyhogy 2009.12.01. 00:07:53

Hu de utalom az ilyen kocsogoket, mint te...

tarkamarha 2009.12.01. 00:26:47

Bántotta? Nem. Akkor? Elvileg azt is mondhatta volna az őrnek, hogy bekötött szemmel ne vezessen repülőt. Ez így elég verbális kötözködés szagú... Máskor akkor kéne beszólni az orknak, ha hülyeséget csinál, de addig minek?

Mylady 2009.12.01. 00:29:55

Én egyébként először azt hittem, azt fogja az orknak elmagyarázni, hogy tél van, hideg van, nem kéne egy seggrészeg alakot kitenni, mert elalszik kint és megfagy... de aztán láttam, hogy ő ment oda és küldte haza a részeget...

Megdobbent 2009.12.01. 00:58:20

Odeszarsztori. Espersze a csajozos gecinagyarc meg vagta a felettebb szoviragokkal tarkitott, spontan elmeomles eredemnykeppen elotoro intelligenciafoszlanyt. Ez mar ilyen, de tenyleg, eletszeru, realista, es fokeppen homarravalo.

MosoMasa 2009.12.01. 01:20:27

Miről szól ez most? Hogy a kis pöcsöt végül nem szolgálták ki?
És?

Rorschach · http://lowfast.blog.hu 2009.12.01. 01:28:45

Szerintem mázlija van a kedves posztolónak, hogy nem kapott egy csicskalángost

paciiiii 2009.12.01. 01:37:21

Na ez elég tré sztori. Arról nem is beszélve, hogy az a szekus pont egy tök normális arc, volt már vele dolgom. Én is felhúznám magam, ha egy fasz csak úgy odajönne és nem hagyná, hogy tegyem a dolgom, a feladatomat. Meg akarta verni azt a részeget? Mit csinált vele? Semmit, ki akarta tenni. Ez a feladata. NEm elfekvő a kocsma. Arról nem is beszélve, hogy a barátainak kell ilyenkor hazavinni.
Odamegyek valakihez akivel már más kötözködik, hogy így meg úgy és én is megmondom előre, hogy ha erőszakot alkalmazol akkor ejnyebejnye?
Miafasz? Csinált valamit? Nem. Odamentél és beleszóltál, hogy figyu figyellek ám, ne merj semmit se csinálni. Ez azért szerintem durva, alapból te rosszhiszeműen feltételezel róla dolgokat, kb. rágalmazol. Ki nem pipulna erre be. Ráadásul direkt még bámulod őt? Hát beszarok. Beszólok valakinek, éreztetem, hogy én vagyok itt a májer, figyelek rád, nem csinálhatsz ám rosszat és még bámulom őt később? Ja és a szemét mérges lesz rám... Érthetetlen az ilyen kis kötözködő surmó számomra. Te leszel az aki késö9bb a gördeszkázókat feljelentgeted az utcán. A vén trotty, aki mindenkit feljelent, utálja az egész utca. Ja és kit érdekel, hogy a Jóska haverod aki "Médiagetz"-nek hivatja magát veled szórakozott aznap. Szupi...

paciiiii 2009.12.01. 01:51:56

www.hardwired.hu/impresszum.php
"Dixie Flatline - A főnökként emlegetett jóember - amin jómaga is csak somolyog, hisz a HW berkein belül mindenki egyenjogú tag - a megfigyelők szerint hajnalok-hajnalán előszeretettel ólálkodik a hűtőszekrény közelében."
:D
Köszi Főnök

paciiiii 2009.12.01. 01:54:06

www.hardwired.hu/impresszum.php
"Dixie Flatline - A főnökként emlegetett jóember - amin jómaga is csak somolyog, hisz a HW berkein belül mindenki egyenjogú tag - a megfigyelők szerint hajnalok-hajnalán előszeretettel ólálkodik a hűtőszekrény közelében."
Köszi, Főnök!

magyar-magyar szótár 2009.12.01. 02:10:49

Teljesen hihető a párbeszéd.
Gyűjteményemből: A az Alfeődnek legmélységesebb bugyrában hóviharban a makettrészeg villanyszerelőt ketten emelik a trafónál a kocsiplatóról a trafóhoz, a beszédképtelen maki simán secperc áram alatt megszereli.

A posztíró úr, mint gyakorló, tapasztlt alkoholista, tudhatná, hogy III. fázisú alkoholista legeslegbelül, tudatilag józan marad és VILÁGOS döntéseket tud hozni, autót vezetni, minden.
Sok gyakorlással a makettrészeg bizonyos esetekben járni is tud, egyenként ad parancsot izmainak, afféle báb-ként irányítja atestét, a rutinmozdulatok hiányában mintha valami láthatatlan kis taggal emelné a lábait: de megy. A legprofibb alkoholisták beszédet is tudnak mondani ésmivel az artikulációjuk tökéletlen, senkit nem zavarnak az egymáshoz bicsaklás nélkül fűzött, de egyébként kontextuális összefüggésben nem álló szavak.

A kidobóemberek alaptörvénye, hogy a leggyöngébb pont felé törnek, mint az APEH, produkálni kell és mindenki (a Homár payolablog is :D ) szereti a legkényelmesebb utat.

Majd az ifjúságvédelmi őrjárat címszó alatt, már megírtam, de elspájzoltam tavaszra, tálalok egy efféle sztorit.

magyar-magyar szótár 2009.12.01. 02:12:00

bocs, jav.: artikulációjuk TÖKÉLETES ... úgy látszik, józanul is megy a bicsak :)

Secnir 2009.12.01. 04:09:29

hümm.
igen.
az így szokott lenni, kicsi derék brúszli beszól a nagydarab karemabduldzsabbarnak. és legyőzi őtet.

hihető - egy bizonyos fokig...

Mileston3 2009.12.01. 04:53:55

Ha legközelebb egy ilyen Shrekkel kerülsz bájcsevejbe, ne lepődj meg ha te is elterülsz az asztal alatt. Vagy te is olyan jó húsban vagy? Rendben van hogy ebben az országban mindenki szarik arra akihez semmi köze, de az ilyen kocsmai csendéletek tényleg senkit nem kéne hogy érdekeljenek. Múltkor Krúdyban takart egy akkorát egy figura mikor leszállt a játékgép előtti bárszékről, hogy még most is röhögök rajta. De nem az én feladatom hogy kioktassam szerintem. Az orkok meg kiváltképp nem szeretik ha valaki okoskodik, és lehet ellene hőzöngeni hogy ezt és azt hogy képzeli, van olyan erős hogy székkel együtt kibasz a picsába és leszarja hogy alkotmányilag meteheti vagy nem. Na jóéjt és csak óvatosan!

hege35 2009.12.01. 05:51:44

Szerintem ilyesmibe nem kellene beleszólnod,az őrnek volt igaza szerintem:mindenki törődjön a saját dolgával.
Ha senkit nem bántott,márpedig nem,akkor nem kell beleszólni.
Örülj,hogy nem akart téged is kirakni,mint olyat,aki akadályozza a munkavégzésben.

Eric_Cartman 2009.12.01. 07:42:19

Eléggé rühellem az orkokat, de mégis mit kellett volna tennie az asztalon alvó nullásliszttel ? Hozzon neki kispárnát ?
Kocsmában ilyen dumával esélyes vagy hamarosan egy fülesre. Az Alföldön fele ennyiért már el is ástak volna Csáknorisz!

krj 2009.12.01. 07:46:04

az akácfa elég zora hely, nehezen tudom ezt ott elképzelni...

pizsama 2009.12.01. 07:56:54

Nagyon lapos sztori. Régen mi ezt hívtuk csütörtöknek.

Gal 2009.12.01. 07:57:59

@magyar-magyar szótár: ez nagyon tetszett:D
Mint egy mestervizsgás alkesz:D

Fairy Girl 2009.12.01. 08:13:12

Vááááááááááááá :D

Szerintem ez valójában így hangzott el:

"Én.: arghhhhhhhhhhh pfkkkkkkkkkkrrrrrr kjdfffffffffffffffffrrrr " (lévén részeg)

2009.12.01. 10:04:11

Deszarezmá ! Inkább olvasok izomtibort, ha ilyen témában akarok röhögni. A homár nem erre való.

Kyle Broflovski (törölt) 2009.12.01. 10:07:35

"és ugródeszkaként az Akácfa Sörözőben kalibráltuk magunkat"

te buzi-e vagy?

akikaztmondjákni 2009.12.01. 10:22:58

Ezt a sztorit csak én nem értem??

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2009.12.01. 10:27:57

@Kyle Broflovski: Legalábbis szemezni akart az őrrel...
Vélelmezhetően netántalán alighanem, hovatovább látens homoszexuális, akinek csak alkoholos állapotban tetszenek a nagy darab, hosszú combú izmos, "rövid hajú, roppant szimpatikus úriember"-ek...

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2009.12.01. 10:36:11

@akikaztmondjákni: Te még sohasem voltál társaságban részeg?
(Egyszer egy csportbulinkra a repiszobában tartott gazdasági igazgatói értekezlet díszvacsorájáról leszivárgott néhány GH-führer. Engedtük, mert hoztak sok töményet. A gond akkor volt, amikor az egyik egyre határozottabban és magasabban kezdte fogdosni a kaposvári kollégája combját, aki amikor eltompult agyával rájött, hogy őtet most molesztálja egy csíra, a másodperc töredéke alatt kapott elő és nyitott ki egy bicskát, (somogyi volt...) meghalszterohadtbuzi akurvaanyádat üvöltéssel, alig bírtuk lefogni őket, mi a részeg diákok...)

akikaztmondjákni 2009.12.01. 10:43:10

@Kitalátor feljegyzetei: Kérlek tisztelettel,egy nőtől ilyet kérdezni:D:D

labi 2009.12.01. 13:13:50

Ehem... Biztonsági őr ki akar rakni egy hullarészeget... Nem volt ütés, dobás, rángatás... Önjelölt intelektüellll rambó megrendszabályozza a gonosz biztonsági őrt, majd ő küldi ki a hótrészeget a csába...
Aztán stíröli az orkot...
Jajaja, életszerű és még sok értelme is volt.

Photoshop ez, akárki megmondhassa.

lmntn 2009.12.01. 13:41:40

Ez a Modorosblog bemutatócikke, vagy mi a vihar?

És még engem izélgetnek azzal, hogy modorosan beszélek...

A Lesből Támadó Ruhaszárítókötél · http://www.planetside.blog.hu 2009.12.01. 16:31:32

@lmntn: nem izélgetnek, hanem baszogatnak...

Amúgy ritka életképtelen egy figura ez a Flatline. Minek beszólni a képzett biztonsági őrnek - aki egymaga képviselte a kultúrát a teljes kocsmai közönség ellenében.

Gyilkos nyúl 2009.12.01. 16:39:13

Ezt a párbeszédet valami Tarantino filmből másolta át a posztoló

2009.12.01. 17:59:45

Életképtelen, valamint nem ismeri a helység és a helyiség közötti lényeges különbséget.
Nem szerettem meg.

csaknem?! · http://csaknem.blog.hu 2009.12.01. 19:37:08

Ez a poszt milyen nyelven íródott?

morrisal_ · www.plafoncsapszeg-gyalu.com 2009.12.01. 20:16:27

Hölgyeim és Uraim! A Műegyetem egykori HÖK-elnökét hallották.

epeficam 2009.12.01. 22:40:12

A google translate csak széttárja a karját.

hardrock 2009.12.02. 01:51:43

Fontoskodó, észjátszó kis köcsög a posztíró meg a "jótétlélek" is, valóságos kidobómágnes. Örülhetnek, hogy nem nyomták őket hókon. Voltam kidobó is - az eszméletlenül fekvőkkel kidobói részről az a megfelelő eljárás, hogy fel kell nyalábolni őket, kivinni a hely elé, illő távolságra, és ott lehelyezni őket a földre, aludjanak ott, de ne bent. Ennyi. A kidobó eléggé gyík volt, hogy nem tolta meg a búrádat (már amennyiben nem te vagy a helyi basszájba).

hardrock 2009.12.02. 01:58:18

@paciiiii: Nem normális, hanem gyík. Az a kidobó, amelyik hagyja, hogy a vendégek belepofázzanak a dolgába, az gyík. Ha üt az ilyenre, akkor szintén gyík. A legkorrektebb viselkedés, ha az ilyen hozzáértetlen áljogászkodókat nagy ívben le se szarja az ember - már amennyiben csak a szájuk jár, és a kezük nem.

vauvauvau 2009.12.03. 00:58:25

Ez nagyon unalmas poszt volt.

nganaszan2 (törölt) 2009.12.03. 15:14:29

a megoldás 9

nem vagyok részeg

manson karcsi · goo.gl/FVvVX 2010.03.07. 09:37:41

irl-ben nem jó trollkodni, mert hamar megcsaphatnak.
süti beállítások módosítása