Tékozló Homár

Citibanknál nem lehet puskázni kártyaaktiváláskor

2009.12.03. 12:44 | jackyll | komment

Tréfás módját választotta a Citibank a közös számlák társkártyáinak aktiválásához. A tulajdonos beazonosítása helyett olyan adatokra kérdeznek rá, amiket csak a számla másik tulajdonosa ismerhet. Csalni viszont nem lehet, az ügyfélszolgálat besértődött, amikor meghallotta, hogy naiv ügyfél kikérdez a rögzített beszélgetésből:

A férjem megelégelte az egyre növekvő banki költségeket az eddigi bankunknál, úgyhogy 0 ft-os számlát nyitott a Citibanknál. Mivel a pénzt elsősorban is Ő keresi nálunk, viszont elsősorban én adom ki, ezért ugyanarra a számlára számomra is igényeltünk egy társkártyát. A Citibanknak a házassági vagyonközösséggel kapcsolatos álláspontjáról (így utólag legalábbis) némiképp árulkodónak tűnik, hogy anélkül, hogy visszakérdeztek volna, ezt először egy alszámlával vélték megoldhatónak -- ti. amelyre a férjem rendszeresen átutalhat némi zsebpénzt számomra, hogy legyen miből kitisztíttatnom a kabátját, megvennem a család vacsorájához valókat, kifizetnem az egyik gyerekünk iskolai kirándulásának költségeit, a másik gyerekünk különóráját, a harmadik gyerekünk szülinapi ajándékát, és a negyedik gyerekünk új cipőjét... -- szóval mindazt, amit kell. De nem ezen akadtam fenn a legjobban.

A férjem pár hete átirányíttatta a fizetését az új számlára -- ti. a Citibankosra -- annak rendje és módja szerint, én meg, lévén hóeleje, megpróbáltam aktiválni a kártyámat. Eleve különösnek találtam, hogy minden biztonsági kódot (a pin-kódot és a telefonos kódot is) a telebankon keresztül, az aktiválás során fogunk létrehozni, dehát ösztönösen bíztam benne, hogy menni fog, elvégre is, eddig még minden telebankon át intézendő feladattal képes voltam megbirkózni -- ti. más bankok telebank szolgáltatásaival.

Nos, a Citibank elég különös módját választotta az én tuti telefonos beazonosításomnak. Odáig még teljesen ismerős volt az eljárás, hogy megkérdezték a nevemet és az anyám leánykori nevét, ám a bankszámlához megadott értesítési cím felmondatását már némiképp furcsálltam, hiszen a számlaszerződést a férjem kötötte, nem én, és elvileg legalábbis nincsen kizárva, hogy valakinek több levelezési címe is lehessen. Ezután azonban még ennél is furcsább kérdések következtek. "Volt-e az utóbbi 5 napban devizaátutalás a számláról?" -- Nyugodtan lehetett volna a tudtom nélkül is, elvégre is a férjem nem tartozik nekem beszámolási kötelezettséggel arról, mire és hogyan költi a saját maga által megkeresett pénzt. Ezután egy ártalmatlanabb kérdés következett a számla típusáról, de akkor is eltűnődtem, hogy vajon elvárható-e az, hogy én fejből tudjak a számlához kapcsolódó gyakorlatilag bármely információt. Különösen úgy, hogy a bankkártyához mellékelt levélben semmi nem utalt arra, hogy engem vizsgáztatni fognak a számla kondícióival kapcsolatban... Ám a keresztkérdéseknek még mindig nem volt vége: "Milyen módját választották a számlaértesítésnek, postai levelet vagy e-mail-t?" A férjem ott tiblábolt körülöttem, hangosan megkérdeztem tehát: "Drágám, milyen módját választottad a..." (Ott sem voltam, amikor megkötötte a számlaszerződést!) -- Mire a telefonos ügyintéző felcsattant: "Ha súgnak magának, akkor nem tudjuk a válaszokat elfogadni!"
És lőn. Nem tudták.

A többesszám (állítólag) azért volt indokolt, mert a telefonos ügyintézőn kívül sajnos még tanúja volt csúfos puskázási kísérletemnek "A rendszer" is (ti. az, amit valami egészen idióta alapfilozófia alapján bizonyos szűklátókörű emberek hoztak létre -- egész biztosan nem a Teremtéskor keletkezett mint az Atyaúristen citibankos kirendeltsége) -- szóval valójában "A rendszer" ítélete döntött a sorsom felett. Megbuktam az aktiválási gyorsteszten.

Az ügyintéző még csak nem is mentegetőzött, elnézést nem kért, csak a rideg tényt közölte, hogy méltatlannak bizonyultam arra, hogy telebankon át aktiváljam a kártyámat.  Hiába méltatlankodtam.
 
Személyesen kell tehát a bank képviselői elé járulnom, hogy kisírjak egy megfelelt-et a "pótvizsga-bizottságból". Kellemes szituációnak ígérkezik, és főleg, ennél értelmesebb programot el sem tudok képzelni magamnak. Elvégre úgysincs fontosabb dolgom, ha enni akarok adni még a családomnak valaha.

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Tökös Veréb 2009.12.03. 12:49:01

ez a posztot is súgták?

silent76 2009.12.03. 12:51:34

"Mivel a pénzt elsősorban is Ő keresi nálunk, viszont elsősorban én adom ki" - na itt hagytam abba a post olvasását. Minden nő k**va.

nyúzott arcú lány 2009.12.03. 12:55:24

ti. 3-szor egy levélben. Gusztustalan. A férjed helyében elválnék.

Krunpli · http://www.mobilize.hu 2009.12.03. 13:02:45

"Mivel a pénzt elsősorban is Ő keresi nálunk, viszont elsősorban én adom ki" - ez az igazi, gratulálok.
Röhej.

bpguy 2009.12.03. 13:04:09

sziasztok.
egyik haverom egy hasonló stílusú ügyintézést azzal zárt le magában, hogy megszüntette a folyószámláját, amire korábban rendszeresen viszonylag sok pénz érkezett.
a szlán lévő pénzt átutaltatta egy másik bank másik folyószámlájára. hibázott: a sorrend nem volt megfelelő.
ui mivel előbb jelentette be a szlamegszüntetési igényét, így a bank 30 napig visszatartotta az átutalandó összeget. ez szabályos volt: benne van a szerződési feltételekben. az ügyintéző kedvesen elmondta neki, hogy legközelebb először minden forintot utaljon el, és a töküres folyószámlát csak azután szüntesse meg.
van egy zöld színű bank, amit tíz éve elkerülök ezek miatt a gusztustalanságok miatt. nincsenek számottevő különbségek a banki szolgáltatások között, szóval szerintem válts bankot. de előtte pucold le a számlád.

angantyr 2009.12.03. 13:06:58

Az első bekezdés családi vonatkozásai teljesen feleslegesek.
Amúgy meg nyiss önálló számlát te, és a férjed utalja át a havi költőpénzt.

Bikicsunáj Bój 2009.12.03. 13:08:28

Akkor ha a férjecskéd keresi a pénzt, akkor te marhára ráérsz elugrani egy bankfiókba kártyát aktiválni.

A következő sírós poszt meg az lesz, hogy jujj, valaki baektiválta helyettem a kártyámat, úristenjujb@ssz@megcsalókésantikrisztusok most jól átvertek.
Nem véletlen vannak azok a kérdések, efelől nyugodt lehetsz!
Mondom mindezt bankosként...

angantyr 2009.12.03. 13:11:21

Ja, és a múltkori internetszolgáltatós kommunikációnál felmerült kérdésnél az én "Ööö, szívem, mi is az anyád neve?" puskázásomat úgyse tudja senki überelni. Bee.

Morci úr · http://suttyok-ket-kereken.blog.hu 2009.12.03. 13:19:42

Az "ügyfelek" egy egyszerű mézesmadzagért bármit hajlandóak eltűrni.

Ha az emberek nem engednék, hogy megalázzák őket, akkor már másnap megszűnne a módszer és az eladdig oly magasan hordott orrokból, szempillantás alatt azok lennének amiknek lenniük kellene: Szolgáltatók.

Kösz az ötletet. Teljesen a blogom témájába vág.
Ha befejeztem ma a romániai élményeim leírását, szentelek ennek is 1-2 szót. :)

Tökös Veréb 2009.12.03. 13:22:07

lehet én vagyok a hülye, de ez mi???

-- ti. ?????

maxt · http://fregoli.blog.hu/ 2009.12.03. 13:23:43

Én ezzel a lendülettel szüntettem volna meg a számlámat, aztán vonják le a hasznot attóla fontoskodó hibbant libától.

effective 2009.12.03. 13:25:15

@silent76: Hú, na ilyen se volt még. Tök ismeretlenül lekurváztak! Bravó!
"Mivel a pénzt elsősorban is Ő keresi nálunk, viszont elsősorban én adom ki"
Ez elsősorban azért lehet így, mert anyuka négy gyereket nevel, ő vásárol be, ő fizeti be a csekkeket, ő intézi a gyerekek minden iskolai, óvodai, mifaszom pénzeit, ő veszi apukának az alsógatyát, mert apuka dolgozó ember, és ő ilyenre nem ér rá!
Te fasz

lmntn 2009.12.03. 13:27:27

haha, van benne egy 7(!) ti. HÉT! soros mondat! Aztakutyamindenit!

zéka (törölt) · http://recklama.blog.hu 2009.12.03. 13:27:40

Már kezdenek unalmasak lenni ezek a postok, valami meghökkentő kéne, mondjuk a Jézusos meg a mustáros nem volt, rossz, kérlek valaki találjon a zsömlében egy adag elefántkulát

@silent76: itt én is hánytam egy méterest

@Tökös Veréb: ugyanezt akartam kérdeni:D

@Sün‼: Lassan kapsz egy baszodbéla díjat:D:D:D Ha nem tudod, akkor go a mh terrorra:D

lmntn 2009.12.03. 13:28:59

Egyébként én 4 ti. NÉGY ti.-t találtam benne

anarch 2009.12.03. 13:33:55

Az ilyen telefonos izéket azért nem szeretem mert nem tudom megadni a kutyám nevét jelszónak. nagy G, kérdőjel, kis k, hashmark, hópihe... mondom hashmark.... Ehh... Igaz a kutya sem hallgat rá :).

hoppedli 2009.12.03. 13:34:52

monbdjatokmarmeghogymieza"ti"...

brncsk 2009.12.03. 13:37:58

"ti." == "tudniillik".

De elég pöcs módon használja: pl. annak, hogy "tudniillik amelyre a férjem rendszeresen átutalhat" az égvilágon semmi értelme nincs.

Take-it-Easy 2009.12.03. 13:38:53

@silent76: Te buzi, bunkó seggfej.
@Krunpli: Te is.
Az összes alfahímnek: a legtöbb nő valószínűleg nagyon is szívesen átadná a házikassza kezelését a faszagyerek férfinak. Csak akkor valószínűleg nem a gyerek iskoláztatására menne el.
"Kurvára megy a pénz, mondta anyám is, apám is - különböző hangsúllyal."

angantyr 2009.12.03. 13:40:55

@hoppedli:
ti. a. m. tudniillik.
(Meg ne kérdezd, mi az az a. m.!)

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2009.12.03. 13:41:31

@hoppedli:
ti = tudatalatti

Mondtam, h jönnek az űrgyíkok!
Hozzák a csipeket.

Samott 2009.12.03. 13:43:40

A bankba vidd magaddal a ferjedet is, mert vizsga lesz... :) Bar lehet hogy ott se engedik, hogy sugjon. :)

Hanyi Istók 2009.12.03. 13:44:42

Amíg egy ilyen sztorinál a többség számára az a legfontosabb, hogy a posztoló családjában hogyan osztoznak a pénzen, vagy hány ti. szerepel hány soros mondatokban, addig ne csodálkozzon senki, hogy ebben az országban minden pillanat kafkai.

angantyr 2009.12.03. 13:46:20

@brncsk:
Egyébként, ha már itt tartunk, a tudniillik szónak szvsz az égvilágon semmi értelme sincs, sem kiírva, sem rövidítve. Magyarázószócska, de ha az aktuális dolgot éppen "tudni illik", akkor minek kell körbemagyarázni?

Take-it-Easy 2009.12.03. 13:48:36

@effective: maximálisan igazad van. De az összes itt megszólaló pasi biztosan szívesen bíbelődik az általad felsorolt tevékenységekkel :)

Sajnos a nagy magyar valóság az, hogy hiába dolgozik anyuka is, ha fele- vagy harmadannyit keres, mint apuka. Mert ő férfi, és simán ezért több pénzt kap.

A poszthoz: Citibank menjen oda, ahová én gondolom. A posztíró helyében azért a személyes "meghallgatáson" elmondanám a nem olyan finom véleményemet a bankról...

angantyr 2009.12.03. 13:48:57

@Hanyi Istók: Ez azért lehet, mert a hozzászólók többsége már egyáltalán nem csodálkozik azon, hogy ebben az országban minden pillanat kafkai.

Mikorka Kálmán okleveles duguláselhárító kisiparos 2009.12.03. 13:53:50

Nekünk annak idején hagyta a citi a puskázást. Vagyis a kihangosított telefont ketten hallgattuk a zasszonnyal.

ampelmann 2009.12.03. 13:55:18

Jah, a posztolo egy hulye! De nagyon ám! Ugyintezo meg ha nem koveti a procedurat akkor kib*sszák. Ennyi. Nah, ebéd.

ampelmann 2009.12.03. 13:57:23

@scsaba1: neki olyan nincs csak ket apja...

ampelmann 2009.12.03. 13:58:37

@Hanyi Istók: mi az hogy kafkai pillanat? tudatlan vagykok, es puskazni sem tudok... :)

Tökös Veréb 2009.12.03. 13:58:39

@Hanyi Istók: ha nem írta volna le senki sem foglalkozna vele. kit érdekel ki keresi a pénz és ki költi el meg hány gyerek van otthon? ilyeneket minek írnak le?

Kerti Fóka 2009.12.03. 14:00:48

Én is Citibankos vagyok és szerintem itt a posztolónál némi képzavar van... Ugyanis őt nem mint tulajdonost, hanem mint kedvezményezettet kellett volna hozzáadni a számlához. Ha tulajdonos akar lenni, akkor kétségtelenül új számlát kell nyisson... Vicces,hogy erről az ügyintézők nem világosították fel.
Az én számlámon is van egy kedvezményezett, az egyik szülőmet vontam be hogy a nyugdíja a számlára jöhessen... Én az OTPtől jöttem át. Ott valami elképesztően silány az ügyintézők felkészültsége. Kb 10-szer kellett bemennünk mire kialakult az a társtualjdonosi kapcsolat amit a Citibank kb 3-ik alkalmora el tudott intézni. Azon egy idő után már csak nevetni tudtam (a sírás után),hogy már a különböző fiókokban is mást és mást mondtak. Amikor meg kértem hogy mutassanak valami ezzel kapcsolatos írásos anyagot amin ez le van írva, akkor még meg voltak sértődve hogy ilyet merek kérni... Se oktatást nem kapnak,se leírva sincs semmi... ezek után gondolkoztam el rajta hogy ha ők nem csinálnak semmit akkor én miért fizessek érte...A Citibank kicsit jobb, bár ott meg meredek ez a kártyaaktiválás dolog. Mikor megnyitottam a számlám,egy héten belül készen volt a kártyám. Erre megkérdezte tőlem az ügyfélszolgálatos hogy az utóbbi 2 hétben volt-e nagy összegű deviza tranzakció a számlámon. Bevallom elröhögtem magam. Ilyenkor meg kell nekik mondani, hogy hülyeséget kérdeznek!Mondjuk azt még nem sikerült megértetnem velük,hogy kérnék SMS-t a számlaforgalmamról,de hát minden nem mehet kapásból...(még csak 2-szer beszéltem velük ez ügyben) Elvégre mi a bürokrácia országa vagyunk...

Kerti Fóka 2009.12.03. 14:02:57

Ja, egyébként 6 hónapig nem lehet ám megszüntetni ezt a számlát csak úgy hipp-hopp...

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2009.12.03. 14:03:14

@ampelmann: Még nem, bár állítólag igény lenne rá...
Viszont cserébe ismerem a családi folyamatok túlnyomó részét.

Harlequin 2009.12.03. 14:06:56

"vajon elvárható-e az, hogy én fejből tudjak a számlához kapcsolódó gyakorlatilag bármely információt"

Alá kellett írni a szerződést. Elvárható tőled, hogy tudd mit írsz alá? A posztolónak egy nagy ipari sünt kiuatattam.

Mikorka Kálmán okleveles duguláselhárító kisiparos 2009.12.03. 14:15:45

@s_timcsi: Te tudod. Nekem jól jön a korlátlan ingyenes kpfelvétel minden hazai atm-ből, a korlátlan ingyenes utalás, az ingyenes dombornyomott kártya.

Take-it-Easy 2009.12.03. 14:19:44

@Harlequin: mint a posztoló is megírta, nem ő, hanem a férje írta alá a szerződést. Így hát a válasz: nem, nem tudhatja. Ha ő maga írta volna alá, akkor tudhatná, igen.

SXB 2009.12.03. 14:21:09

@Easyke: nem tudom, én dolgoztam már pár helyen, de az összes munkahelyemn, többségben voltak a női főnökök, sőt, ugyanannyit kerestem én, mint női kollegák. szerintem rossz helyen dolgozol. hogy rossz helyen élsz, az biztos, de az a baj, hogy én is.

Take-it-Easy 2009.12.03. 14:23:27

@SXB: igazad lehet. Megyek is gyorsan Németországba.

Take-it-Easy 2009.12.03. 14:27:22

@SXB: igazad lehet. Megyek is gyorsan Németországba. :)
Ez egyébként nem a saját példám, hanem a környezetemben élő nőké.

SXB 2009.12.03. 14:28:33

a poszt toló hülye, de a citibank is...miért nem társkártyát kapott?????citibanknál nincs olyan?

Take-it-Easy 2009.12.03. 14:28:44

Nah, akkor mégse nyeli el a kommenteket...
Vagy mégis?

betépett felhasználó 2009.12.03. 14:29:32

"kifizetnem az egyik gyerekünk iskolai kirándulásának költségeit, a másik gyerekünk különóráját, a harmadik gyerekünk szülinapi ajándékát, és a negyedik gyerekünk új cipőjét.."
az otodik gyerkunk montenbajkjat ujrakulloztetni, a hatodik gyerekunk ájpodjat gyemantokkal kirakatni es hetedik gyermekunk mellplasztikajat kifizetni...

NEM VAGY TE HOFEHÉRKE?

TI. en ugy gondolom, hogy igen

geesix 2009.12.03. 14:29:57

@Szárnyati Gézа: Igen, az tényleg jó, hogy MINDEN ingyenes, még a bankkártya letiltás vagy a társkártya igénylés is. Viszont azt nem nagyon hangsúlyozzák, hogy ehhez minimum 3 millás számlaegyenleg vagy minimum nettó 150 ezres fizetés kell. Ez pedig sajnos nem túl általános Magyarországon. De csalinak azért jó.

elwood 2009.12.03. 14:30:40

"férjem nem tartozik nekem beszámolási kötelezettséggel arról, mire és hogyan költi a saját maga által megkeresett pénzt."

de jó neki ...

OmegA404 (törölt) 2009.12.03. 14:30:50

A Citi meg egy otvaros loszhar.

Nekem nem jön be ez az eltartom a csipet csapatot. Gondolom ezé fogok kihallni.

AlulírottFentemlített 2009.12.03. 14:33:37

Eltebölcsészlogós, anyámmal közös bankkártyámat citisre cserélném!

Jelige: ti.

elwood 2009.12.03. 14:33:49

mi társkártyát kértünk a hitelkártyához, ott nincs ilyen macera.

nekem sem kell gondolkodnom, hogy költsem el a pénzt, megoldja az asszony

igazságos 2009.12.03. 14:34:11

A citibank meg arra méltatlan, hogy egyáltalán bárki az ügyfele legyen. Sokan nem bírják felfogni, hogy SEMMI SINCS INGYEN. Így vagy úgy, de mindig fizetni kell.
De ha meg valaki le akarná mondani a számlát, akkor azért elszámolják a pénzt. Meg azért is levonják a lóvét, ha nincs aktiválva a kártya, de nálad van.
Azért az ügyintéző is megéri a pénzét.
Mellesleg szerződést vinni kellett volna magaddal a bankba.

Rántott máj (törölt) 2009.12.03. 14:35:26

Ha egy no kap szazezer forint nettot, azert egy ferfinak haromszazezret kell fizetni, csak mert ferfi? Ezt nem mondod komolyan, akkor egy ferfinak sem lenne munkahelye :)

Levéltetű 2009.12.03. 14:36:04

Annyi idő alatt, amíg a posztoló megírta a sztorit, simán elmehetett volna aktiválni a kártyáját.

Putyur 2009.12.03. 14:37:13

@olvasó - első osztályú magyar termék: "...Nem véletlen vannak azok a kérdések, efelől nyugodt lehetsz!
Mondom mindezt bankosként... ..."

Nu, akkor - ha ilyen belső ember vagy - magyarázd el nekem, hogy van az, hogy felhívnak egy rejtett (számkijelzés nélküli) számról, azt mondják, hogy a Citibanktól vannak, és ÉN áruljak el személyes információkat magamról, hogy mondhassanak nekem valamit. Nem ezt hívják phishingnek? Rohandtul nem érdekel, amit akarnak, írjanak levelet.

Kb. egy hete küzdök velük pont mostanában; már vagy 10 ügyintézőnek ordítottam le a fejét, hogy NEM adok ki személyes adatokat. Még mindig próbálkoznak. Most áttértem a felvesszük-rádió mellé tesszük-egyszer csak elbontja a vonalat módszerre.

Bunkó vagyok, ugye?

lolperec 2009.12.03. 14:40:42

ti. látszik, hogy a ti. hölgynek semmi dolga se nincs a ti. világon ti..
tőlem is megkérdeztek mindent, de kb lexartam, mert most van egy alszámlám 0Ft-ért..
a Citi szerintem jó, legalábbis nem húznak le minden lélegzetvételért huszon x forinttal mint az OTP..
aki meg fennakad egy kártyaaktiváláson, annak meg inkább hallgatnia kellene, minthogy világgá kürtölni mennyire együgyű.. ti.

Mikorka Kálmán okleveles duguláselhárító kisiparos 2009.12.03. 14:42:50

@geesix: 150 ezres _bármilyen_ utalás. Akár egy másik banknál vezetett számládról oda-vissza minden hónapban.

elwood 2009.12.03. 14:43:54

@igazságos: "Sokan nem bírják felfogni, hogy SEMMI SINCS INGYEN."

Speciel ez az ingyenszámla tényleg ingyen van.

Mikorka Kálmán okleveles duguláselhárító kisiparos 2009.12.03. 14:47:52

@geesix: Nem hangsúlyozzák a feltételeket? A weben öklömnyi A Citibank 0 Ft-os bankszámlák feltételei főcím.

Putyur 2009.12.03. 14:48:41

@lolperec: "...nem húznak le minden lélegzetvételért huszon x forinttal ..."

Nem-e?
Na, akkor ollózok Neked a számlakivonataimból:
Számlakivonati díj: 250 Ft.
Visszafizetés fiókban díjterhelés: 350 Ft.
Postai csekkes fizetési díj terhelés: 250 Ft.

Tényleg nem huszon x. Két/háromszázon x.

Take-it-Easy 2009.12.03. 14:49:03

@lolperec: érdekes, hogy a hölgynek nem volt gondja a többi bank telebank-szolgáltatásával, csak ezzel. Úristen, lehet, hogy mégis fennáll az a - számodra - elképzelhetetlen helyzet, hogy nem a hölgy együgyű, hanem a bank megoldása idióta...?

Jozsó_ 2009.12.03. 14:50:55

Ez szép. Citi nekem is okozott már pár érdekes percet.

Még annyit tennék hozzá, hogy nálunk közösen keressük a pénzt, a számlánk is közös. A feleségem bármiről tudhat, de olyan kérdésre, hogy az utóbbi x napban milyen átutalások mentek biztosan nem tudna válaszolni. Egyszerűen ezeket én kezelem. Ő meg mást, ezt hívják családi munkamegosztásnak.

Tökös Veréb 2009.12.03. 14:52:55

akik azt mondják -- ti. ci -- ti. bank!

effective 2009.12.03. 14:54:24

@Kitalátor feljegyzetei: Ez a kérdés, ti. "anyád hogy van?" bennem is felmerült silent76-tal kapcsolatban.
Még egy kérdés. Azért mert valakinek négy gyereke van, már HÓFEHÉRKE??? Miért is?

clementino1 2009.12.03. 14:54:39

ne vetíts, nem jutott eszedbe, hogy 3 napja a férjed vagy a szomszéd Jenci -- ti. akivel találkozgatsz, amíg a férjed dolgozik -- számlájáról csináltál devizautalást, ezért kell a hiszti. baccpapucs férjed még meg is sajnált, mi?

igazságos 2009.12.03. 14:59:52

@elwood: Ne legyél naiv. NINCS INGYEN, értsd már meg. Így vagy úgy, de behajtják rajtad a pénzt. Vagy azokon, akik hitelt vettek fel.

newtehen (egyszerű mint a faék - de működik) · http://avie.freeblog.hu/Files/tehen.jpg 2009.12.03. 15:01:00

Ez a nők kevesebbet kapnak duma csak a nők önigazolása, hogy miért is hagyják eltartani magukat. :-)

igazságos 2009.12.03. 15:01:23

@elwood: Ne legyél naiv, nőj fel végre. NINCS INGYEN. Így vagy úgy, de behajtják rajtad a pénzt. Vagy azokon, akik hitelt vesznek fel, banki költségek címén.

geesix 2009.12.03. 15:02:53

@Szárnyati Gézа: Persze, utána lehet nézni, ha akar az ember, csak a reklámokban valahogy nem igazán említik meg ezeket a feltételeket. Lásd még:

www.jogiforum.hu/hirek/20603

effective 2009.12.03. 15:06:09

@newtehen: Kösz bammeg. Én képzeld dolgozom. És keresek. Keveset. Vőlegényem (hagyma kedvéért, a párom) is dolgozik. Keres. Többet. De ez csak amiatt van, mert más munkakörben dolgozom, mint ő. Ha én lennék a szálloda igazgatója (ismerek női szállodaigazgatót egyébként), akkor többet keresnék mint ő, de nem így van, csak egy szaros kis recepciós vagyok. Ez van, válság van. Nincs jobb. De ha az én keresetem nem lenne, sokkal szűkebbre kéne venni, ami nem lenne kellemes, se neki, se nekem. Ennyi

elwood 2009.12.03. 15:06:29

@igazságos: "Ne legyél naiv, nőj fel végre. NINCS INGYEN."

Túl a 40-en ritkán hallok ilyet. ezek szerint jól tartom magam.:-)

Valóban nincs teljesen ingyen, magas jövedelmet kell havonta oda utalni. De ezt más banknál is megtenném.

M.o. kiugróan magasak a banki költségek. Máshol teljesen természetes az ingyen számlavezetés. A citi csak elkezdte itt is.

tárhejj · http://atarhely.hu 2009.12.03. 15:06:34

Nem sok közöm van a bankhoz. Vagyis semmi.

effective 2009.12.03. 15:08:21

@effective: Ettől függetlenül szerintem sem igaz az, hogy ugyanazért a munkáért egy férfinak többet fizetnek, mint egy nőnek.

Mikorka Kálmán okleveles duguláselhárító kisiparos 2009.12.03. 15:08:46

@geesix: A GVH is elmehet a jó édes... Más cégek mennyivel szemetebb módon hirdetnek hazugságokat és nem kapnak büntetést.

Szürkemedve · http://www.medveutja.hu 2009.12.03. 15:11:38

@Putyur: AMikor én ilyen hívást kapok (citibanktól, CIBtől, stb.) annyit kérdezek, hogy hogyan tudnám biztosra venni, hogy az, akinek mondja magát?
A citis válasz erre az, hogy hívjam fel a Citi24-et, azonosítás után kérjek ügyintézőt, majd mondjam meg neki, hogy kapcsolja XY-t. Én ezt szoktam tenni.

newtehen (egyszerű mint a faék - de működik) · http://avie.freeblog.hu/Files/tehen.jpg 2009.12.03. 15:12:05

@effective: Nem lehet, hogy ő azért kap csak többet, mert nem bazmegol idegen embereket?

Manyizga (törölt) 2009.12.03. 15:12:50

Nekem a soha NEM aktivált webes kártyámat kellett leadnom számlamegszüntetés előtt a CIB-nél, majd várnom kellett, hogy elteljen egy hónap, mert "hátha használták a kártyát előtte" és addig nem lehet a számlát megszüntetni. Az, hogy a kártyát soha senki nem aktiválta, ergo használni se lehet azután, hogy le lett adva, nem hatotta meg őket.
Egy hónap múlva befáradtam, majd megszüntettem a kártyámat. Akkor meg azon problémáztak, hogy dehát harmincadika van, és így gyakorlatilag egy havi számlavezetési díjat nem tudnak kiszámlázni, a következő hónap elején... Hihetetlen. :)

Mikorka Kálmán okleveles duguláselhárító kisiparos 2009.12.03. 15:13:50

@effective: A nők és a férfiak bruttó órabére közötti különbség mutatója szerint (korrekció nélkül) a nők 2005-ben az Európai Unióban átlagosan 15 százalékkal kerestek kevesebbet a férfiaknál, a magánszektorban több tagállamban a bérkülönbség jelenleg átlagosan a 25 százalékot is eléri.

www.euvonal.hu/index.php?op=hirek&id=5485

Manyizga (törölt) 2009.12.03. 15:15:47

@Manyizga: *nem a kártyámat, hanem a számlámat szüntettem meg.

Mikorka Kálmán okleveles duguláselhárító kisiparos 2009.12.03. 15:16:06

@Szürkemedve: Pontosan ezt tettem én is ma, amikor kerestek egy banktól. Visszahívtam őket és elintéztük, amiért keresett.

TomK 2009.12.03. 15:17:58

@olvasó - első osztályú magyar termék: Teljesen igazad van, nekem is van számlám a Citibanknál, bár hitelszámlám, de meg kell mondanom, hogy nekem kifejezetten szimpatikus, hogy ennyire komolyan veszik a beazonosítást. Van olyan szolgáltató, ahol simán lehet más nevében intézkedni egy "Születési helye?" meg "Anyja neve?" után. Amikor annyi visszaélés történik, én kifejezetten örülök annak, ha minden eszközzel meg akarnak győződni róla, hogy én vagyok-e a vonal másik végén.

histar007 2009.12.03. 15:19:46

Látom sokan lázadnak az egykeresős családmodell ellen. Ott minden bizonnyal mindkét szülő napi 10 órát dolgozik, a gyerekek meg majd felnőnek valahogy, felneveli a bébiszitter, a szomszéd, az utca, az élet.
Szerintem a gyereknevelés is munka, feladatokkal jár, és pénz is kell költeni. Vagy nem?

guy 2009.12.03. 15:26:54

Közös tulajdonú számlát kellett volna nyitni kezétcsókolom.

hiperaktív 2009.12.03. 15:30:30

@silent76: ha továbbolvastad volna, tudnád, hogy a hölgy 4 gyerekkel van otthon. Nem qrva, csak tisztességes ANYA. Neked meg nyilván nem volt ilyen, különben rendesen meg lennél nevelve és nem írnál ilyen önminősítő hülyeséget.

hiperaktív 2009.12.03. 15:32:27

@Krunpli: neked is ajánlom az előző kommentemet, mert rád is rádfér. Igenis, ez az igazi. A férj keres, a nő meg beoszt és költ, amire szükséges. Mert ti, a teremtés koronái semmilyen ügyintézésre nem vagytok képesek.

johevi 2009.12.03. 15:32:35

Milyen telebank az, ahol nem kódot kell beütni, hanem kérdésekre kell válaszolni???

Rántott máj (törölt) 2009.12.03. 15:34:22

@Szárnyati Gézа: A 25 % es a 100-200 % szazalek kozott van nemi kulonbseg.
Egyebkent a te statisztikad is torzit, mert a versenyszektorban egyeni beralkuk vannak, aki ott jobban szerepel, az tobbet kap, ez pedig sok mindentol fugg. Talalkoztam mar ugyanazert a munkaert szazezres kulonbseggel is, ferfiak kozott.

hiperaktív 2009.12.03. 15:35:11

@olvasó - első osztályú magyar termék: úgy látom, te vagy itt a harmadik gyökér krumpli és silent76 után. A HÖLGYNEK NÉGY GYEREKE VAN. Szerinted mennyi ideje van a bankba szaladgálni. Nekem csak egy van, de azzal is kész kín a hivatalos ügyintézés, mert sok helyen kiküldenek a sírós kisbabával.
Kommentedből ítélve neked nincs gyereked, de nem is baj, az ilyen életképtelen amőba ne is szaporodjon.

Tökös Veréb 2009.12.03. 15:36:12

@johevi: Legyen Ön is Milliomos -- ti.

Tökös Veréb 2009.12.03. 15:38:23

@johevi: Legyen Ön is Milliomos -- ti.

hiperaktív 2009.12.03. 15:42:20

@Tökös Veréb: azért írta le, mert EZ A LÉNYEG. A feleséget szívatják a közös számla miatta, amire nem ő utal rendszeresen és nem ő kötötte a szerződést, tehát nem ő a főtulajdonos. Érted már? Nekünk is így van a közös a férjemmel, de én valamit sejthettem már az elején, mert eleve az ÉN nevemen van a számla (úgyis én költöm a férjem fizuját), és a férjemnek van a társkártyája. Igaz, hogy nem Citibank, hanem CIB. Menjen át oda a posztíró, ott nem szaroznak ennyit :)

ampelmann 2009.12.03. 15:43:29

@Putyur: Te nem a hitelkártyakivonatot olvasod?
@SXB: Van, hitelkartyanal.
@Easyke: szerinted nem irt ala a posztiro semmit?

Emberek, ezert tart itt Magyarorszagon a penzugyi kultura, mert azt sem tudjatok mi micsoda, de qrvara osztjatok az igazat es veritek a nyálatokat.

Tarika · http://isitchristmas.com/ 2009.12.03. 15:43:34

Érdekes, én a nagy zöld exállami banknál 10 perc alatt - na jó, előtte vagy 15-t várakoztunk - tudtam csináltatni a férjemnek (aki ettől még nem lesz strici - @silent76: ezt neked, te drága)társkártyát, amit 1 azaz ti. egy db telefonhívással 0,2 perc alatt aktiválni is tudott, teljesen nélkülem :) Szóval, azért lehet néminemű probléma a city bank ügyfélkezelési gyakorlatában :)

hiperaktív 2009.12.03. 15:44:57

@Harlequin: Szövegértés EGYES. A férje kötötte a szerződést, ő csak társkártyás.

kispajtas 2009.12.03. 15:48:25

@hiperaktív: Társkártyás aláírása nélkül nem adható ki neki kártya, tehát alá kellett írnia. Ha ezt nem tette, akkor a férje hamisította oda az aláírását, ezek szerint jogos, hogy nem aktiválták be a kártyáját. Posztolónak EGYES!

ampelmann 2009.12.03. 15:48:37

@johevi: aktivalta a kartyajat, akkor adja meg a kodot sajat maga, nem boritekban, a kartyaval egyutt kuldik ki.

Tökös Veréb 2009.12.03. 15:49:12

@hiperaktív: nem ez a lényeg. hanem az, hogy nem tudta aktiválni. de ha neked az lényeg, hogy azért kell a kártya mert Ödönkének kariajit (karácsonyi ajándék) vesznek akkor legyen. az első bekezdés felesleges volt. -- ti.

hiperaktív 2009.12.03. 15:50:15

@betépett felhasználó: Ezek teljesen normális költségek egy gyerek esetében. Ha kinövi a cipőt, újat kell rá venni, ha hülye valamiből akkor meg korrepetáltatni kell különórán.

A te gyereked nyilván nem mehet kirándulni, nem kap új cipőt és szülinapi ajándékot. Nyilván... hisz kell a pénz arra, hogy te betéphess...... Mekkora egy gyökér vagy!!!!!!!!

BKV - Önnek megyünk 2009.12.03. 15:50:26

nekem csak 1 kerdesem lenne. ki az a hulye a citibanknal nyilt szamlat?????

hiperaktív 2009.12.03. 15:52:33

@Tökös Veréb: nem ez a lényeg nekem sem, értem én az ő problémáját. A kommentezők gyökér tiszteletlensége háborít fel. Ha kisgyerekes anya lenne itt némely hozzászóló, másként beszélne.

Posztolónak meg üzenem, hogy menjen át CIB-hez, mert ott nincs ilyen szöszmötölés. Számlát nyisson az ő nevére (végtére is ő használja) és a férje legyen társkártyás.

vazsmegyeigerdezsház · http://studiosmaragd.hu/ 2009.12.03. 15:53:10

Aki a not azert kritizalja, mert a ferfi keresi a penzt, o pedig vezeti belole a haztartast, neveli harom gyerekuket, az labujjhegyen elmehet az otvaros-nathas-cukros-feminista, banatos, rongyba csavart lofaszba. Ez egy teljesen rendben levo dolog. Akinek az a normalis, hogy a no lehuz nyolc orat, fozzon kajat, nevelje a gyerekeket, azis mehet az elozo csapattal.
A citibankos pedig megerdemli hogy az egesz kompania a testen keresztul kezdje meg ezt az utazast.

hiperaktív 2009.12.03. 16:03:37

@newtehen: ne újabb szarfaszú!!!!!!!!!!! Én kerek egy éve próbálom munkát találni, de NÉGY SZAKMÁVAL amiből az egyik DIPLOMA, nem találok semmit, mert gyerekem van. DIPLOMA, NYELVVIZSGA, JOGOSÍTVÁNY, TÖBB ÉVES SZAKMAI TAPASZTALAT nem számít, mert a munka mellett van egy másik életem is - gondolják a munkáltatók, hogy akkor én nem fogok olyan jól dolgozni és hamar hazamegyek a gyerekhez. Meg ugye, ha az a gyerek beteg, akkor nekem is otthon kell maradnom vele.

NEM AKARJUK ELTARTATNI MAGUNKAT, CSAK AZ ELSŐ GYEREK UTÁN NINCS MÁS VÁLASZTÁSUNK, MINT A HÁZTARTÁSBELISÉG.

Ulbert István [Biyadhoo] (törölt) · http://v-one.hu 2009.12.03. 16:05:16

Szóval a hölgyike túl hülye ahhoz, hogy Citibank ügyfél legyen. Én 10 éve vagyuk náluk, és maximálisan elégedett vagyok.....

Van_mikrohullámú_sütőtök? 2009.12.03. 16:05:42

vihar a biliben... nagyobb gondja ne legyen a poszt tolónak. Legyenek a gyerekek egészségesek, örömködjenek egymásban stb.
Hovatovább ti. ez nem egy valós probléma, ezen idegeskedni, ennyit írni teljesen felesleges.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2009.12.03. 16:09:02

@effective: Nem tudom, nekem öt van, egy anyától, meg két unoka...

Van_mikrohullámú_sütőtök? 2009.12.03. 16:09:37

@hiperaktív:
Megértelek, feleségem majd fél évig nem talált munkát, diplomával, 2 felsőfokú nyelvvizsgával, jogosítvánnyal, 5 év szakmai gyakorlattal.

Aztán elment a Lidlibe dolgozni, mert azért az mégiscsak jobb mint a munkanélküli. Rá 2 hónapra megtalálta álmai állását, el is jött onnan gyorsan :)

hiperaktív 2009.12.03. 16:10:11

@kispajtas: valóban, igazad van, mi is így csináltuk. Csakhogy férjem közben nézett ide-oda, rám bízta az egészet - és a végén aláírta anélkül, hogy bármit is tudott volna a szerződés tartalmáról. Nyilván a hölgy is megbízott a férjében és nem gondolta, hogy ilyen körülményes kérdéseket tesznek fel. Hiába közös a számla, tényleg nem kell ismernie minden pénzmozgást rajta. Én sem követem óránként a neten, hogy a kedves férjem használta-e a kártyáját, vagy történt-e pénzmozgás a számlán.

Mondom, CIB-nél ilyen nincs, hanem van egy CIB24 nevű szolgálat, ahová be kell ütni egy azonosítót (ezt férjem is ismeri) és utána bármit el lehet intézni.

kispajtas 2009.12.03. 16:12:36

@hiperaktív: Természetes, magával a keresztkérdésekkel én sem értek egyet, nekem édesanyám a társkártyásom a Citibanknál, nem volt semmi probléma az aktiváláskor, nem kellett neki súgnom :)

Bikicsunáj Bój 2009.12.03. 16:14:41

@Putyur:
Akkor két infó neked.

Azt, hogy miért és honnan hívnak nem fogom tudni neked megmondani.
Egy teendőd van, egyszer kéne indítanod egy hívást a telefonos üf szol-ra, és szépen kérni, hoy szüntessék meg a megkereséseket. Hidd el működik!
A másik, hogy ahol azokat az összegeket emlegeted, a hitelkártya. Kérlek, ne keverd össze a folyószámlával, ha megoldható.
A 0-ás számla valóban az, és nem marketing, ha teljesíted a 150.000-es utalást/befizetést/bármit (igen-igen, nem kell hogy jövedelem legyen...), akkor valóban ingyenes minden belföldi forint trazakciód.
És ismétlem, hogy egy egy FOLYÓSZÁMLA, és NEM HITELKÁRTYA! Két teljesen különböző dologról beszélünk!

hiperaktív 2009.12.03. 16:15:46

@sambalabammbumbumm: ó, hála az égnek, van kiút :)

geesix 2009.12.03. 16:15:54

@hiperaktív: CIB-nél is ingyenes a számla+bankkártya? Mert a citinél ugye ez a legfőbb vonzerő.

nugget 2009.12.03. 16:15:55

t.i. = tehát itt

hátha így érthetőbb a kukacoskodóknak.

Bikicsunáj Bój 2009.12.03. 16:16:18

@TomK:
Szevasz, kösz az egyetértést :-)
Az egyébként nem hitelszámla (olyan termék nem létezik) hanem vagy hitelkártya, vagy személyi kölcsön.

Mylady 2009.12.03. 16:17:16

@silent76: @Krunpli:
Tehát: ha egy nő férhezmegy és szül négy gyereket és otthon van addig, amíg a legkisebb is be nem tölti a 2-3 évet, és így nyilván nem keres, akkor az kurva... érdekes gondolkodásmód.
Azért érdeklődnék, hogy a te anyád a születésed utáni második napon bement dolgozni vagy szintén kurva volt?

netes mester · http://seobaglyak2011.blog.hu/ 2009.12.03. 16:23:21

Hát, azért mindennek van határa...
Bár ellene nem lehet semmit se tenni

hiperaktív 2009.12.03. 16:23:47

hjajaj, elment ez a kommentezés egy kicsit más irányba. De a lényeg, hogy bizony vannak hülye megoldások, bürokratikus feleslegességek, amivel az ügyfél dolgát nehezítik és nem könnyítik. Pedig a dolguk ez lenne: szolgáltatni, megkönnyíteni, egyszerűbbé tenni. Nagy a verseny a bankoknál (is), a körülményeskedéssel csak maguk alatt vágják a fát, mert az üf. egyszercsak besokall és átviszi a pénzét máshova.
Én is cseréltem le az ERSTE Bankot, mert számomra elfogadhatatlanok voltak. Attól még van sok száz elégedett ügyfelük, csak nekem pont nem jöttek be.

Bikicsunáj Bój 2009.12.03. 16:24:08

@hiperaktív:
Na kisöreg, akkor itt és most fejezd be a személyeskedést.
Egyrészt, ha vásárolni van ideje menni (és ezt nem rosszindulatból fogom mondani), akkor bele fog férni 10 perc az egyik fiókban. Attól még senkinek nem esett le a gyűrű az újjáról!

ui.: gyökér majom vagy te öregem!

Rui Blaaz 2009.12.03. 16:24:59

1. A prosztoló mán gyermekkorában is inkubátor akart lenni?
2. Terhesség-szülés-szoptatás kombóval pótolja mentális hiányosságait?
3. Hány ember legyen a Földön, százmilliárd? Akkor elég lesz? Vagy akkor sem?
3/b. Ehető a gyapot! Mai hír!

Bikicsunáj Bój 2009.12.03. 16:28:29

@hiperaktív:
Bocs, a következő kommentedben láttam, hogy nő (vagy valami olyasmi vagy), így helyesbítenék frusztrált, hisztis picsára!

ampelmann 2009.12.03. 16:29:11

@hiperaktív: És ha nem meghatalmazott a szamlan akkor akár meg is szuntetheti a bank a szamlad ha kiderul valami ami nem szabalyos.

Levéltetű 2009.12.03. 16:29:59

@Putyur: Jesszusom. Egy másik bank ügynöke vagy?

Történetesen nekem a citinél van 0 Ft-os folyószámlám, rögtön nyitottam egyet, amint bevezették. Egy petákot sem fizettem eddig költségként nekik, pedig nem keveset utalok, és ATM-ből is szoktam készpénzt felvenni.

Úgyhogy nem tudom honnan szeded a hazugságaidat.

hiperaktív 2009.12.03. 16:32:43

@geesix: nem, nem ingyenes. Csak az ügyintéző kedves, gyorsan dolgozik és nincs is annyi faszkodás az ügyintézéssel. Amúgy számomra is vonzó az ingyenes citiszámla, csak mikor láttam a feltételeket, úgy döntöttem, hogy nem nyitok ilyet. Nem tudok egyösszegben 150.000 Ft-ot rárakni havonta, a 3 millás egyenleget meg pláne nem tudom teljesíteni.
Ez amúgy lakossági számla, vagy céges is lehet? Mert úgy ugye könnyebb a feltételeknek eleget tenni :)

Bikicsunáj Bój 2009.12.03. 16:34:08

Nos akkor pár infó hiánypótlásként:

Olyan nincs folyószámlán, hogy társkártya. Azt meghatalmazottnak nevezik.
Olyan sem létezik, hogy alszámla. Egy ügyfél birtokában lévő összes számla egyenrangú.
Az egymás kódjának a tudása még házastársi közösségben is komoly galibákat okozhat, mer a trx-ek ahhoz vannak kötve, így ha anyuka(vagy apuka) lelép a másik kártyájával, és megugrasztja a lóvét, akkor senki nem fog azzal törődni, hogy azt ki vette fel, a "megszivatott" fél nem ugrálhat.

Levéltetű 2009.12.03. 16:35:45

@hiperaktív: Ez az, reklámozzuk csak a CIB-et. Az aztán iszonyú biztonságos a fix felhasználónév+jelszó kombóval.

hiperaktív 2009.12.03. 16:36:37

@olvasó - első osztályú magyar termék: akkor nyilván azt is láttad, amit a hivatalos ügyintézésről írtam. VAN AHONNAN KIKÜLDENEK GYEREKKEL (főleg ha többel mész). Oké, tényleg nem kellett volna személyeskednem veled, csak már felhúzott egy kommentelő. Bocsánatot kérek tőled ezért, de továbbra is állítom, hogy nem olyan könnyű négy gyerek mellett beosztani az időt. Próbáld csak ki és meglátod :)

Mylady 2009.12.03. 16:42:15

@newtehen: Én nem tartatom el magam és soha nem is akarom.

A kevesebb fizetésre két példa:
1. főiskola után egy csoporttársammal ugyanoda mentünk dolgozni. Mindketten pályakezdők voltunk, ugyanolyan minősítésű diplomával, ugyanolyan nyelvtudással, ugyanazzal a bérigénnyel. Ugyanazon az osztályon. Ő 10%-kal magasabb fizetésért. Ja, ő férfi, én nő.

2. Jópár év elteltével felvettünk egy fiút, nem volt a beosztottam, de nekem kellett betanítani, és később is felügyelni, ellenőrizni. Ugyanabban az iskolában végeztünk, csak én a központi intézményben, ő meg kihelyezett tagozaton. Én eggyel több nyelvet beszélek, 1 évvel több szakmai gyakorlatom van. Ráadásul az ő szakmai múltja csak félig releváns a pozícióhoz, amit betölt. Az előző két helyről kirúgták. Azóta nálunk is bebizonyosodott, hogy nemteljesen alkalmas emberileg és szakmailag. 20%-kal magasabb fizetéssel vették fel, mint ami az enyém volt akkor.

Nem véletlen ám, hogy a legtöbb munkahelyen titkos a bérlista. Nálunk a munkaszerződésbe bele van foglalva, hogy minden bérrel kapcsolatos infot titokként kezelek és nem adok ki senkinek.

effective 2009.12.03. 16:42:39

@Szárnyati Gézа: Én ehhez csak annyit fűznék hozzá, hogy itt a szállodában van 5 férfi recepciós, és 3 nő, mind ugyanannyit keresünk, ugyanolyan keveset.

hiperaktív 2009.12.03. 16:42:40

@ampelmann: ezt most nem értem. Teljesen szabályosan nyitottuk a számlát, semmi törvénytelent nem csináltunk.

@Olvasó: dehogy nincs társkártya, rajta van a szerződésen is. Amúgy igazad van az egymás kódjának tudásáról. Mi sem tudjuk egymásét a férjemmel.

@Levéltetű: nem reklám, csak mivel nekem ott van számlám, csak az ő példájukat tudom felhozni.

2009.12.03. 16:43:34

@ampelmann: Nem. A buzibank buzi rendszere a szar amit ostoba emberek alakítottak ilyenre. Riszpekt a posztolónak.

Mylady 2009.12.03. 16:44:40

@olvasó - első osztályú magyar termék: ez melyik banknál van így?
nálunk pl nem igaz

hiperaktív 2009.12.03. 16:45:50

Kulics, te vagy nap győztese!
Egyedül te értetted meg maradéktalanul és sallangmentesen a poszt lényegét. Riszpekt Neked is :) :) :)

ampelmann 2009.12.03. 16:46:03

@hiperaktív: arra értem hogy ha nem ugyfel es a Te nevedben utal, intezkedik stb... Nem felteteleztem hogy szabalytalan volt valami! Csak abban az esetben szerzodest bonthat a bank. Nem támadok :)

Rui Blaaz 2009.12.03. 16:50:03

@Mylady:
boldog ifjúkoromban a leggyökerebb főnökeim nők voltak, leszurom, mennyit kerestek, de egy fillért sem érdemeltek

az egyik, miután felnyomtam a munkaügyi bíróságon, kilépett a munkáltatónktól + be is perelte a céget - mint megtudtam, azért, hogy engem a családi kassza borulása nélkül kifizethessen

másutt a jogi vezető (nő, detto) lépett le a [másik] cég összes szerződésével - és irány a konkurencia

szegény, védtelen nők...

effective 2009.12.03. 16:50:10

@Rui Blaaz: M.o. népessége fogy. Nem az a kérdés, hány ember legyen a Földön, hanem az, hogy tényleg azt szeretnénk-e, hogy M.o. elfogyjon?

hiperaktív 2009.12.03. 16:50:12

@ampelmann: nem is annak vettem, csak nem értettem :)
De így már oké. Az én nevemben nem utalhat, intézkedhet, mert a személyes ügyintézésnél kérik a személyit+lakcímkártyát+banki azonosítót, a netbankhoz két jelszó is kell (egy a belépésnél, egy az utalás megerősítésére - és ez a kettő nem lehet ugyanaz), a 24 órás ügyfélszolgálatnál meg be kell mondani az azonosítót és egy jelszót, ami nem egyezhet meg az előzőben felsorolt kettővel és a pinkódoddal sem. Szóval rendesen le van ez védve. Egyedül a férjem csinálhatna a hátam mögött valamit a számlán, de akkor azt a tökei bánják :D

hiperaktív 2009.12.03. 16:55:25

@Rui Blaaz: a szegény védtelen nőknek is meg kell tudni védeni magukat valahogy :) viccet félretéve: a személyes élményeidben szereplő nők valóban etikátlanok, de néhány negatív példából azért nem kéne általánosítanod :( Vannak valóban szegény, védtelen alkalmazottak is, legyen férfi vagy nő, nem számít.

Bikicsunáj Bój 2009.12.03. 16:55:37

@hiperaktív:
Kipróbálnám, ha lehetne, de nincs 4 gyerekem, és számításaim szerint nem is lesz.
Ahonnan kiküldenek, ott kell balhézni. Mert nem egy Citi fiókban dolgoztam már, és ez sehol nem történt még meg, hogy gyerekkel nem engedtünk be ügyfelet. Sőt, hosszabb bent töltött időre is lehet számítani, így mindig akad egy kis sarok játékokkal.
Én is elnézésed kérem a személyeskedésért.

Levéltetű 2009.12.03. 16:55:59

@hiperaktív: A Citi pont azzal vett le a lábamról, hogy már több éve van válaszuk a billentyűzetfigyelő kémprogramokra (is). Bejelentkezéskor egy képernyőn megjelenő billentyűzeten egérrel adod meg a jelszót, ráadásul a még számok elhelyezkedése is minden alkalommal más.

Ehhez képest a CIB számládat simán fel lehet törni egy kémprogrammal, és átutalhatják a rajta lévő pénzt egy tetszőleges bankszámlára (csak jelszó kell hozzá). Az OTP-nél legalább minden utalásnál kódot küldenek a mobilodra.

Mondjuk lehet, hogy azóta javítottak a CIB rendszerén, mindenesetre amikor a Citihez mentem, akkor még elég gáz volt.

effective 2009.12.03. 16:58:43

@Rui Blaaz: A gyökérség szerintem egyénfüggő! Nekem is volt gyökér női főnököm, viszont volt még gyökerebb férfi főnököm is.

Mylady 2009.12.03. 16:58:47

@Rui Blaaz: nem mondtam olyat, hogy "szegény védtelen nők"
nekem eddig csak férfi főnökeim voltak, szám szerint 7.
Ebből
2 kicsit furcsa volt, de semmi gond nem volt velük,
1 erősen kétszínű, de nagy baj nem volt vele,
1 csak 2 hónapig volt, nem nagyon tudok róla nyilatkozni,
2 normális,
1 meg olyan barom, hogy többünket kikészített idegileg, üvöltözött, áskálódott, megalázott stb, összességében 2 embert elüldözött, 1-et kirúgott, 1 meg mikor meghallotta, hogy ő lesz a vezető, felmondott

Szerintem nem az a kérdés, hogy valaki nő vagy férfi, hanem az, hogy végzi a munkáját. És nem érdemel kevesebbet azért, mert nő, Vagy többet azért, mert férfi.
Igazából azt sem lenne szabad figyelembe venni, hogy nő vagy férfi.
Szerintem.

hiperaktív 2009.12.03. 17:00:59

@olvasó - első osztályú magyar termék: olyan aranyos vagy :) melyik fiókban dolgozol jelenleg a citinél? odamegyek, nyitok számlát és csak Nálad fogok ügyintézni :D

Bikicsunáj Bój 2009.12.03. 17:01:33

@Mylady:
Mire gondolsz?
Egyébként Citi, ha visszaolvasol, kiderül.
Mondjuk, lehet, hogy a társkártya szó tényleg szerepel a szerződésben (hitelkártyánál tuti, mert ott így hívják valóban, viszont folyónál nem vagyok biztos benne. Nem fújom a kondilistát kívülről.

hiperaktív 2009.12.03. 17:04:33

@Levéltetű: Nem értek a feltöréshez, lehet hogy igazad van....
A cibnél több jelszó van (fentebb írtam a folyamatot), kizárt, hogy valaki az összeset tudja rajtam kívül.

Bikicsunáj Bój 2009.12.03. 17:05:18

@hiperaktív:
Alakul a kapcsolatunk :-) Az induláshoz képest ez hatalmas előrelépés :-)
Azt talán privátban :-)
Ja, egy korábbi kérdésedre a válasz: céges oldalon havi 1,5MM kell, hogy legyen az utalás, vagy 1MM átlagegyenleg. Ilyenkor a kártya+netes huf utalások díjmentesek, illetve nincs számlavezetési díj. Jó, igaz, ez pici cégekre van előző évi netsale 0-20MM lehet.

Rui Blaaz 2009.12.03. 17:05:29

@effective:
eléggé érdektelen kérdés, hogy hányan élnek ezen a kilencvenezer (plusz) négyzetkilométeren mondjuk tíz év múlva, ha a román cián, az osztrák bőrgyári hab, a szlovák és ukrán atomerőművek, a cseh és lengyel szénerőművek, az amerikai génkezelt élelmiszer és mondjuk a világ összes kipufogógáza (stb.) tesz róla, hogy ne legyen jó itt élni.

Arafat szerint a palesztinok győzelme a palesztin anyák termékenységében rejlik. Nem vállalok vele szellemi közösséget.

Inkább kevesebb ember éljen minőségi életet, mint rengeteg vacakul.

Két gyerekem van, nem is lesz több.

Levéltetű 2009.12.03. 17:06:09

@olvasó - első osztályú magyar termék: Nem tudom, hogy szó szerint társkártyának hívták-e, de kettőnknek van egy-egy MC bankkártyánk a Citinél ugyanahhoz a folyószámlához rendelve.

Levéltetű 2009.12.03. 17:08:23

@hiperaktív: Kémprogram. Rögzíti, hogy mit ütsz be a billentyűzeten.

Ha csak otthonról használod a netet, és nem telepítesz kétes cuccot, akkor nincs mitől félned a CIB-es rendszerrel sem.

Rui Blaaz 2009.12.03. 17:09:33

sajnálatos, hogy a Kínai Kommunista Párt az egyetlen olyan szervezet, amely nagyban küzd a mindenbajokforrása túlnépesedés ellen

nem, velük sem vállalhatok szellemi közösséget

egyedül maradtam :-)

(bocs)

Bikicsunáj Bój 2009.12.03. 17:15:36

@Levéltetű:
Bocsi, valóban ez a hivatalos neve, csak nem sűrűn használjuk így :-)

hiperaktív 2009.12.03. 17:15:36

@olvasó - első osztályú magyar termék: na, akkor sem jön össze :( férjem most indított vállalkozást, ott ugye mégiscsak magasabb összegek forognak, mint a GYES-em, de sajnos mivel most kezdte, nem jön össze az az egy milla sem. Na mindegy, majd ha beindult a cég :)

amúgy én ilyen stílusban ismerkedem. Ha megkérdezel ismerőseimet, szinte az összes úgy fogja kezdeni, hogy "először tök bunkónak tartottam" "kezdetben nem volt szimpi" "első alkalommal leordította a fejemet" "úgy ismerkedtünk meg, hogy beszólt"... stb.
Talán ez egy tudatalatti teszt nálam. Aki átmegy a szűrőn (tehát másodszor is szóba áll velem), annak nyert ügye van.

földhözragadt 2009.12.03. 17:21:23

@olvasó - első osztályú magyar termék: szeretem mikor olyan emberek oktatják ki a népet a banki fogalmakról akiknek csak a szája nagy. Szóval akkor ha már ilyen kioktató vagy felhomályosítanálak, hogy létezik olyan hogy alszámla (saját számla alá jegyzett más számlaszámmal rendelkező, megegyező devizanemű számla. A kommentjeidből az derül ki számomra hogy Citis vagy...háááát mit mondjak, nem dolgoznék olyannal akinek alapvető banki fogalmakkal zavarai vannak...pláne hogy még az észt is osztják...szegény ügyfelek, ha foglalkozol velük, gyanítom nem kevés bosszúságot okoztál már a tudatlanságoddal

hiperaktív 2009.12.03. 17:21:26

@Levéltetű: hmmmmmm, ez érdekes. Kösz, hogy megosztottad. Figyelni fogok ezután :)

Bikicsunáj Bój 2009.12.03. 17:24:40

Sok sikert hozzá, induljon is el a szekér :-)
Ja, még annyit, hogy ha az a bizonyos 150.000.- huf pénztári befizetés, az is oké. Tehát bemész, befizeted, kifelé ATM-ból kiveszed. Ezek következméyneként máris a 0-ás díjcsomag előnyeit élvezed :-)

Ez érdekes, mert általában az én ismerőseim is így reagáltak rám az első pillanatban :-) Nem feltétlen kell mindig kedvesnek lenni mindenkivel.
Azért jól egymásnak ugrottunk az első mondatokban :-)))

hiperaktív 2009.12.03. 17:28:01

@olvasó - H1N1 oltást sohasenem!: egy örökzöld mondás jut erről eszembe

THIS IS A BEGINNING OF A BEAUTIFUL FRIENDSHIP

Kösz a tippet, mégiscsak nyitok egyet.
Egyetértek: HINI oltást sose! - mondom úgy, hogy éppen tűdőkórral fekszem itthon.

Hogy is van az a privi?

Bikicsunáj Bój 2009.12.03. 17:28:34

@földhözragadt:
Szevasz. Szerintem maradj hű a nevedhez, és ragadj is a földhöz. Ugyanis én azt hiszem nem személyeskedtem veled(egész eddig. De csak hogy tudd, ilyen a CITI-nél nincs. Más banknál lehet, hogy van, nálunk nincs. Nem igazán értem, hogy mi a konkrét szerepe egy ilyen számlának.

hiperaktív 2009.12.03. 17:33:11

no nézd már, kimegyek a kétbetűsre és mire visszaérek, kommentelt a gyerekem :)

Bikicsunáj Bój 2009.12.03. 17:33:19

@hiperaktív:
Valóban érdeksen indult ez az "ismerkedés" :-)
Itt nem fejteném ki mit gondolok, arra van egy korábi poszt.
Jobbulást! De ilyen agresszív vagy betegen, akkor miylen leszel ha felgyógyulsz? :-))
Azt is küldtem.

Bikicsunáj Bój 2009.12.03. 17:37:21

@hiperaktív:
Megesik ha billentyűzet kerül a kezükbe :-)
Mi még nem kommenteltünk ilyen korban:-)

ampelmann 2009.12.03. 17:39:49

@földhözragadt: De nem a citinel, lakossagi szamlak eseteben!

földhözragadt 2009.12.03. 17:42:22

@ampelmann: Az lehet, de akkor a kedves okoskodó kommentelő írja úgy, hogy a Citinél nincs lakossági számlák esetében alszámla. Ne azt, hogy "olyan hogy alszámla nem létezik, minden banknál minden számla egyenrangú."
Mert ez így nem igaz.

hiperaktív 2009.12.03. 17:49:17

na leléptem, mert a gyerek szétszedte a lakást. Jelenleg egy ollóval a kezében "sziázik"......... már letette és felvette a mobilt amit teljesen szakszerűen nyomkod.
Na minnyá rendet vágok nála!!!!!!!!!!!!

Bikicsunáj Bój 2009.12.03. 17:52:04

@földhözragadt:
Okoskodó áma .... á, inkább hagyjuk! Nem érsz annyit, hogy felidegeljem magam.
Egyébként meg így hangzott a mondatom: "Olyan sem létezik, hogy alszámla. Egy ügyfél birtokában lévő összes számla egyenrangú"
Annyiban igazad van, hogy lehagytam, hogy ez ránk (citi) vonatkozik, ezért valóban félreérthető voltam.
De ez szeritnem akkor sem jogosít fel egy ilyen stílusú ugatásra és beszólásra nyitómondatként.
Szerintem...

Ulbert István [Biyadhoo] (törölt) · http://v-one.hu 2009.12.03. 17:52:34

@hiperaktív: Nem is Neked találták ki a Citit. Ha nincs 150000 HUF fizud 2009 ben, akkor menjél az OTP hez. Messze a legkorrektebb bank akivel találkoztam. HOgy kérnek cserébe vmit azért hogy 0 Ft os legyen a szla? Még jó! Ők is a piacról élnek. De a Citi - ellentétben a bankok nagy többségével - szolgáltat is, méghozzá nem is akármilyen színvonalon.

Levéltetű 2009.12.03. 17:59:02

@Judge: "menjél az OTP hez. Messze a legkorrektebb bank akivel találkoztam."

Ezt viccnek szántad?

Ulbert István [Biyadhoo] (törölt) · http://v-one.hu 2009.12.03. 18:01:11

@Levéltetű: Igen félreérthető volt bocs. Természetesen a Citire gondoltam, csak felb@ssza az agyam ez a rakás kisstílű OTP pozitív csóka...

hiperaktív 2009.12.03. 18:03:41

@Judge: képzeld, nincs 150es nettó fizum, mivel gyesen vagyok. Amúgy önmagában a citivel semmi bajom, csak egyszerűen nem tudom teljesíteni a feltételeit a 0-ás számlájához.

hiperaktív 2009.12.03. 18:06:09

@Judge: pontosan ki is a kisstílú OTP pozitív? Nem emlékszem egyetlen kommentelőre sem, aki az OTP-t éltette volna, beleértve engem is, tekintve hogy nem náluk vagyok (és a legszarabb banknak tartom az Erstével + a Raifaisennel együtt).

Levéltetű 2009.12.03. 18:07:42

@Judge: Gondoltam, csak szeretek kötözködni. :)

facsipesz 2009.12.03. 18:25:19

"ti. amelyre a férjem rendszeresen átutalhat némi zsebpénzt számomra, hogy legyen miből kitisztíttatnom a kabátját, megvennem a család vacsorájához valókat, kifizetnem az egyik gyerekünk iskolai kirándulásának költségeit, a másik gyerekünk különóráját, a harmadik gyerekünk szülinapi ajándékát, és a negyedik gyerekünk új cipőjét."

Na itt adtam fel. Vagyis hát mégsem, de nagyon megbántam, hogy továbbolvastam.

Főállású anyukával (a 4gyerekért RESPECT!) annyira kurvára nem történik semmi, hogy amikor végre-valahára beleszalad egy "jujjdeidegesítőmegoldhatatlan" pitiáner rózsaszínszagú sztoriba, alig várja, hogy a leggázosabb cirádás stílusát elővéve elsírja a nagyvilágnak, hogy neki most aztán "éhenhal" a családja, mert elfogyott a méz a boltban.

Blöe.

hiperaktív 2009.12.03. 18:54:54

@facsipesz: már leírtam a véleményemet a magadfajtákról, ajánlom figyelmedbe.

NÉGY GYEREK MELLETT FINGANI NINCS IDŐD!!!!!!!

Hogy lehetsz ekkora gyík! Méghogy nem történik vele semmi. Próbáltál már főállásban gyereket nevelni és háztartást vinni???? Utána pofázz, miután reggel öttől este tizenegyig nonstop dolgozol és szaladgálsz a család ügyei után.

Mylady 2009.12.03. 19:14:34

@földhözragadt: pont ezt akartam mondani :)

hiperaktív 2009.12.03. 19:20:19

annyira látszik, hogy vacsoraidő van. Szinte senki sem ír.
Vagy mindenki már a SZÉF-et bámulja? :)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.12.03. 20:13:22

hat banugyben nem szivesen szolalok meg
mindenesetre annyit hogy az utolso szamlamat-kartyamat 5 eve csinaltattam akkor voltam a bankban, eg mikor osszehazasodtunk Maryvel
10 per alatt elinteztuk 3 nap mulva jott a kartyaja es minde ingyen van
kiveve ha minuszba csusznank de azt nem szoktunk aqrwzashoz meg ti.-hez nem szolok hozza, bar a prostitualtak eleg ritkan elnek csaladban es nevelnek 4 gyereket
a tudniillik meg nem azt jelenti hogy illik tudni, ezt illene tudni

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.12.03. 20:16:35

ja es neg egy fontos kicsit off
Mary eleteben eloszor tegnap volt az Aldiban
aszongya nem rossz, csak nem ertette miert kell az arufeltoltoktol kartondobozt kerni ha be akarod pakolni a penztar utan az arudat
a penztaros miert csak visszadobalja a kocsiba a cuccot, de nem pakolja zacskoba vagy valahova
es a muanyagszatyorert meg penzt kertek
10 centet

Putyur 2009.12.03. 20:31:35

Tudom, hogy mi a különbség a credit és a debit közt, köszönöm.
Arról volt szó, hogy a Citibank nem húz le mindenért. Szerintem meg igen (lásd a felsorolást). Egy szóval sem említettem, hogy ez a 0 Ft-os számlára vonatkozik. A hitelkártyára vonatkozik. Ettől az még lehúzás, méghozzá arcátlan.

Levéltetű 2009.12.03. 20:55:10

@Putyur:
Baszki legalább hülyének ne néznéd az embert:

lolperec: "most van egy alszámlám 0Ft-ért.. a Citi szerintem jó, legalábbis nem húznak le minden lélegzetvételért huszon x forinttal mint az OTP.."

Putyur: "Nem-e? Na, akkor ollózok Neked a számlakivonataimból..."

lolperec egyértelműen a 0Ft-os folyószámláról beszélt, te meg valami egész másról. Beszoptad, de nemhogy azt mondanád, hogy "ja tényleg", hanem még ragozod is, hogy mindenki hülye, és csak te vagy helikopter.

Mocskos Világ 2009.12.03. 21:15:38

Szerintem ez egy baromság, hogy ilyen hülye kérdésekkel akarják ellenőrizni az ügyfeleiket.

Ad1: nem biztos, hogy betéve tudja valaki, hogy egy több tulajdonosos számlán mikor, hova mit utalt, mit kért, stb.

Ad2 ha valaki át akarja verni a rendszert, akkor esetleg egy postaládából elcsent banki levélből ezeket mind megtudhatja.

Esetleg, ha lenne egy számsor, amit a számlanyitáskor adnak és az aktiváláskor be kellene diktálni teljesen megszüntetné az ilyen szivatásokat.

Nálunk közös tulajdonú számla van a KésH -nál, mindenki csinálhat mindent, semmi gond nincs. Pedig ebben a bankban is van elég sok idiotizmus, de ezzel a közös tulajdonlással még sose volt gond.

Ui.: aki a postolót becsmérli annak fogalma sincs, hogy milyen közlekedni 3 gyerekkel a bankba ahol szétszopatnak a hasonló baromságaikkal, (10 perc mi? - a tündérmesékben) amíg a gyereked ordít, mert éhes, szomjas, vagy éppen beteg, neked meg nincs pénzed, mert épp arról a kártyáról vehetnéd le, amit a tetves bank nem aktivált egy nem tökéletesen abszolvált kvízjáték miatt.

Egyébként az én feleségem is otthon van, a gyerekünket neveli, amiért többek között minden tiszteletem és megbecsülésem kiérdemli, mert gyakran úgy vagyok vele, hogy nehezebb dolga van, mint az én munkám.

Rántott máj (törölt) 2009.12.03. 21:22:50

@Mylady: Nekem is volt olyan, hogy harom eve dolgoztam egy cegnel, mikor felvettek egy sracot, akinek kevesebb tapasztalata volt, lenyegeben az en beosztottam lett es tobbet kapott probaidore, mint en normalisan. Ja, es en is pasi vagyok. Egyszeruen a ceg altal bevallalhato beremeles nem tudta elerni azt a szintet, ami ahhoz kellett, hogy egy frissen belepot egy masik cegtol el tudjanak csabitani. Ez van. Ebbe bele lehet magyarazni, hogy azert, mert pasi, de beteges, csak az ilyen frusztralt tyukok teszik. Ennyi erovel mondhatnam, hogy azert kapott tobbet a srac, mert husz centivel magasabb, mint en, kb. ugyanennyi lenne a valosagtartalma.
Ez azert versenyszektor, mert mindenki annyit kap, amennyit ki tud maganak alkudni a ceg lehetosegei mellett. Lehet,hogy az elso peldadban ugyanannyi volt a berigenyetek a sraccal, de az is lehet, hogy amig te rabolintottal a kevesebbre, o azt mondta, hogy akkor megy mashova, a cegnek meg kellettetek. Ez egy jatek, amiben jol kell szerepelni, o ugyesebb volt. Mint mar emlitettem, korabbi cegeimnel lattam mar (csupa ferfi kozott) szazezres netto berkulonbseget is ugyanazert a munkaert. Ennek semmi koze a nemetekhez.
Ez versenyszektor, itt soha nem jotekonysagbol alkalmaznak valakit, hanem mert a cegnek hasznot hoz. Ha no, ha ferfi, nem szamit, csak egyetlen dolog, a vele kapcsolatos haszon/kiadas aranya!
Es igen, ebben benne lehet az, hogy egy no eseten merlegelik az alkalmazaskor (de a fizetesben meglepne, ha ez megjelenne, maximum abban, hogy kit vesznek fel egyaltalan), hogy esetleg a szules miatt nem lehet ra szamitani, de az eredetileg emlitett ket-haromszoros fizetes ezt egy ferfi eseteben sem kompenzalna.

idelle · http://egymondatban.blog.hu/ 2009.12.03. 21:26:23

@hiperaktív: "Mert ti, a teremtés koronái semmilyen ügyintézésre nem vagytok képesek."

ez persze korántsem igaz. nálunk például az ügyintézés nagy részét én végzem.
leginkább azért, mert a párom egy multinál dolgozik, én meg többnyire magam osztom be a 10-12 órás munkaidőmet.
általánosságban persze lehet, hogy inkább igaz, amit írsz.

Rántott máj (törölt) 2009.12.03. 21:34:11

@hiperaktív: "Mert ti, a teremtés koronái semmilyen ügyintézésre nem vagytok képesek."
Nem hat, ha tizenket orat kell dolgozni azert, hogy ti otthon uljetek es neveljetek a gyerekeket.
Olyan mokas, hogy egy no szajabol teljesen elfogadott egy ilyen kijelentes, ha meg egy ferfi altalanosit hasonloan, akkor az egy bunko, himsoviniszta allat.

facsipesz 2009.12.03. 21:40:03

@hiperaktív: Hallod-e? Helyesbítek: nem történik vele semmi _MÁS_. Ez a sztori olyan szinten gyermeteg, hogy még, ezt elismerhetjük, de már a stílusból süt az "anyuka"-jelleg.

Mással ilyen történik, 1 perc alatt továbbmegy, megoldja hiszti nélkül.

Ennyi.

Ui: Nem is értem, miért nem apa írt, lehet, hogy ő szaggatta az istrángot, míg anyukának ugyan "FINGANI SINCS IDEJE", de ez a cirkálmány még pont belefért a cipőcskevásárocska előtt.

Téma OFF.

hiperaktív 2009.12.03. 21:50:45

@piro: jaj, már megint! tudtam, hogy nem a lényeget látod. Nem azt írtam, hogy a férfiaknak nincs idejük a 10-12 óra mellett (nem is várom el a férjemtől sem), hanem azt, hogy NEM KÉPES RÁ. Egyszerűen azért, mert a férfiak többsége egycsatornás. Ügyintézés során nem jut eszükbe bizonyos dolog, férjem rendszeresen eljátssza, pl telefonos dolognál, hogy felhívja megkérdezi amit kell, meghallgatja a választ majd leteszi. Elmondja nekem az infót, mire nekem rögtön négy kérdés jut eszembe, mert a további ügyintézéshez szükséges. Erre akkor vissza kell hívnia és újra megkérdezni...stb. Egy nő egy telefonnal el tudná ezt intézni.

Vannak kivételek, de a többségük ilyen mulya.

hiperaktív 2009.12.03. 21:52:10

@idelle: nagy mázlista a feleséged :) csak így tovább, légy Te a kevés kivételek egyike.

hiperaktív 2009.12.03. 21:59:06

@facsipesz: oké. lehet hogy túlreagálom, de úton-útfélen azzal szembesülök a férfiak részéről, hogy amit csinálok, az "könnyű", "úgyis otthon vagy, nem igaz, hogy nincs rá időd"..stb. Sértő, ahogy olyanok dologról van véleményük, amit soha nem tudnak megtapasztalni (tisztelet a kivételnek, aki egyedül nevel gyereket).

Én biztos talpraesettebben tudtam volna megoldani (diplomásként el is várhatom magamtól) ezt a bankkártyás helyzetet. Tény, hogy a posztíró nem egy ész, de azért nem kell általánosítani, hogy minden otthon ülő anyuka ilyen.

Rántott máj (törölt) 2009.12.03. 22:24:41

@hiperaktív: Akkor visszaforgatom. A nok semmit nem tudnak elintezni, mert soha nem tudnak egyetlen dologra koncentralni, mindig mindenrol eszukbe jut harom-negy masik :)
Amugy tovabbra is tartom az elozo mondatomat: ha hasonlot egy ferfi mond a nokrol, akkor az egy hulye himsoviniszta, ha egy no altalanosit a ferfiakra, akkor meg az a hulye, aki nem fogja fel, hogy ez valoban igy van.
Amugy visszacsatolva a kiindulasi temara, ezek a cegvezetok tenyleg teljesen hulyek. A hulye, egycsatornas ferfiakat alkalmazzak haromszoros fizetesert, mikozben ott lennenek fele annyiert a csodalatos, tobbcsatornas nok, akik mindent megoldanak, amikre amazok biologiailag keptelenek.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.12.03. 22:58:22

@hiperaktív: na ezt nem kellett volna
egyreszt az egycsatornassag egy hulyeseg
lustaknak lustak vagyunk, es passzolunk
Ti meg asziszitek minden tudtok es lintezitek mig mi sorozunk
es ez igy helyes
hihihi
azt meg hogy a diplomad miatt jobban tudsz ugyintezni.....
bocsesz-e vagy?

Viczian komeves de ha O bement ugyet intezni az lett intezve
holeg hogy milyen modjat valasztottuk a.....
hat a minimum: nem tanar maga hogy kerdezzen mikor tudja
hat igy

hiperaktív 2009.12.03. 23:22:41

@piro: a férfiak a marsról a nők a vénuszról jöttek :) alapigazság amit írsz, tényleg azért gondoljuk, hogy mindent mi intézünk, mert olyat is megcsinálunk amit nem is kell azonnal, csak éppen most jutott eszünkbe :D
A többivel is egyetértek, de ez pont olyan, mint mikor azt mondják, hogyha a nő csalja meg a férjét, akkor qrva, ha a férfi a feleségét, akkor biztos az asszony a hibás mert nem elég jó feleség. Na szóval ezek ilyen se füle se farka általánosítások és semmi értelme eszmét cserélni róla. Bocsi, hogy felhoztam...

hiperaktív 2009.12.03. 23:32:26

@hagyma: sosem mondtam olyat, hogy mi nők mindent tudunk. Azt mondtam, hogy jobban tudunk nálatok bizonyos dolgokat (nyilván nem a villanyszerelésre gondolok). Az egycsatornásság tény. Ha egy férfinak mondok négy dolgot (hogy intézzen el, vegyen meg...stb) akkor legalább egyet elfelejt közülük. Ennek semmi köze a lustasághoz, de igazad van, tényleg azok vagytok.
Baromira nincs ez így jól:
férfi = munka, utána semmi (esetleg hobbi)
nő = munka, utána gyerek, házimunka, egyéb intéznivaló (és ha marad ideje, akkor saját magával is foglalkozik)

Nem a diplomám miatt tudok jobban ügyintézni, bocseszkám, hanem azért, mert a tanulás során magamra szedtem némi ismeretet és tudok kérdezni/véleményt nyilvánítani magamtól is. A posztíró meg nem tud, mert csak siránkozik, hogy hogyan járt. Ahelyett hogy áttanulmányozta volna a szerződést és felkészülten tárgyal a bankossal (vagy szó nélkül befogja ha nincs igaza).

epeficam 2009.12.04. 00:35:04

A harmadik "-- ti" után feladtam.

Intermediate 2009.12.04. 00:37:09

@kispajtas: Így van. Hogy férhetne hozzá a számlához, ha nincs semmilyen jogviszonya a bankkal (ti. nem írt alá semmit)? Jogos, hogy elhajtották.
És egyébként tudni nem kell, hogy mit csinál a másik a számlával, de saját magáról illik. A kérdések rá vonatkoznak.
Személyesen meg majd ott lesz a szig, jogsi, stb. ott nem kell segítséget kérnie.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.12.04. 00:41:30

@hiperaktív: diplomaskent el is varhatom magamtol
Te irtad
erdekes lenne ha csak a diplomasok tudnanak jol ugyintezni

a posztolo nem tett mast mint szamomra egesz jo stilusban keirt egy esetet es tuti vagyok benne el is intezi hulye a rendszer erre probalta felhivni a figyelmet
es ha majd nem lesz hulye nem kell 3 diplom a Karoly Gaspar egyetemrol informatika es vallas szakon

mint emlitettem mi itt 10 perc alatt elinteztuk es Mary ugy elesitette az uj kartyajat hogy bedugta egy ATM-be es megadta PIN kodot
jonapot
es miota itt elek , tizeneve soha nem jivott bank/ 1 esetben elofordult de indefferens/ es sose kuldott sms-t es jol elvagyunk, meg egy szerzodest se tanulmanyoztam at, elmondta a bankos ez meg ez meg ez a lehetoseg
es minden ugy volt ahogy mondta

tudod, be ne ragj, mert nem azert de ha nekem mondanal 4 dolgot hpogy intezzek el,en mins a 4-et elfelejtenem
nalunk naggyabol kialakult ki it intez
ha varatlan dolog van akkor, csinalod vagy csinaljam?
mukodik
valahogy erezni van e a masiknak eppen most kedve hozza, ideje ra

Putyur 2009.12.04. 05:59:15

@Levéltetű:
Stílusod elég rendesen minősít, de azért válaszolok Neked.

"...lolperec egyértelműen a 0Ft-os folyószámláról beszélt, te meg valami egész másról...."
Itt van a lényeg. Én valami másról beszéltem. ("Egy szóval sem említettem, hogy ez a 0 Ft-os számlára vonatkozik.") Probléma? A téma a Citibank, ebbe tökéletesen beleillett az én hozzászólásom is.

Nem szoptam be semmit, és legfőképpen nem állítottam senkiről hogy hülye, mert nekem ez nem stílusom, nem úgy neveltek (ellentétben Veled). Nem mondom hogy "ja, tényleg", mert az első perctől kezdve tudtam, hogy ki-miről beszél. (Én a magam részéről a Citibankos lehúzásokról általánosságban.)

Te vagy tévedésben abban a viszonylatban, hogy eltűröm, hogy így beszélj velem.
Úgyhogy itt befejeztem, és a leghatározottabban kikérem magamnak ezt a hangnemet. Nem vagyok a játszópajtásod, és nem őriztünk együtt libát.

Pont.

Ulbert István [Biyadhoo] (törölt) · http://v-one.hu 2009.12.04. 07:12:08

@hiperaktív: Mindegyik, aki cirkuszol a banki költségek miatt. Tudomásul kell venni, hogy a bank is szeretne élni vmiből. Én azt hiszem ,hogy azok cirkuszolnak igazán, akik nem tudnak felmutatni 150000 Ft-ot, így nem kapják meg a 0 ás számlával járó előnyöket, és ez qrvára fáj nekik. 4 gyermeked van? RESPECT! Én nem mernék bevállalni még kettőt sem, a jelenlegi gazdasági helyzetben. Pedig nem élünk rosszul, sőt! De a gyerekről nem lehet "lemondani" ha úgy alakul.

SXB 2009.12.04. 07:50:48

@Mylady: ez a titoktartás mindenhol benne van. de látom, te sem tartottad be:)

SXB 2009.12.04. 08:01:06

@hiperaktív: a f@szért kellett négy gyereket szülnie akkor!ezt sosem értettem igazán....nekem 1 kölök van, vele sem könnyű. még 3 mellé, öngyilkosság:) (oké, magán dolog ki mennyit vállal be, de ezt ő irta be a posztjába. miért nem számolt ezzel, amikor úgy döntött neki kell még a negyedik is...)
de sosem volt olyan nekünk hogy valamit a gyerek miatt ne tudtunk volna elintézni...csak az nem tudja, aki nem akarja.

SXB 2009.12.04. 08:22:10

@Judge: igazad van, de azért hagy ne sajnáljuk szegény bankokat...
végülis, valahol, ők okzták ezt az egész válságosdist.

Filitheyo 2009.12.04. 09:03:42

@Putyur: lehet elektronikus számlakivonatot is kérni a Cititől és akkor máris ingyen van.

Az eredeti poszthoz: kártyaaktiváláshoz nekem elég furcsa, hogy a számlamozgásra vonatkozó adatokat is kérdeznek. Én is Citi ügyfél vagyok, és nálunk is volt társkártya aktiválás. A főkártya birtokos személyi adataiból nálunk is kérdeztek a társkártya aktiváláskor, de a számlára vonatkozó kérdéseket csak akkor tettek fel, amikor a Citibank hívott fel, hogy akarnak valamit, és be akartak azonosítani. És én nagyon örültem neki, hogy ilyen kérdéseket tettek fel, mert ezekre tényleg csak én tudhatom a választ, tényleg egyértelműen be tudnak azonosítani vele.

A Citibank tényleg nem olcsó, viszont, ahogy Judge is mondja, elég magas színvonalon szolgáltatnak. Hol van még egy olyan bank, ahol ha az ügyintéző tévedéséből neked árfolyamveszteséged keletkezik, akkor ezt az ügyintéző magától, kérés, panaszkönyvbe beírás és hasonlók nélkül (!) megtéríti?

Levéltetű 2009.12.04. 09:46:00

@Putyur: Látom, nem sikerült leszállni a magas lóról.

Te oktattad ki lolperecet, kismókus. Többen jelezték neked, hogy el vagy tévedve, mert nem ahhoz a szolgáltatáshoz kapcsolódnak az általad felemlegetett díjak, amiről szó van (a kedvedért: ami miatt beszóltál lolperecnek- persze te mindig csak stílusosan)

Ezután stílusosan azt hazudod, hogy nem is arra vonatkozóan írtál, ami a megfogalmazásodból nyilvánvaló lenne.

Te stílusosan nem ismered el, hogy esetleg nem korrektül fogalmaztál. Ezek szerint a nyilvánvaló hibák elismerése nálad nem "stílusos".

Kevés nálad szánalmasabb ember van.

vazsmegyeigerdezsház · http://studiosmaragd.hu/ 2009.12.04. 09:55:28

@Rui Blaaz:
"1. A prosztoló mán gyermekkorában is inkubátor akart lenni?
2. Terhesség-szülés-szoptatás kombóval pótolja mentális hiányosságait?
3. Hány ember legyen a Földön, százmilliárd? Akkor elég lesz? Vagy akkor sem?"

1. Technikailag a terhesseg alatt akar a no teste felfoghato inkubatorkent, de valahogy ebben a kontextusban ez igy soha nem jutott volna az eszembe. Ez igy kelloen tendenciozus es sekelyes, gratulalok.

2. Vajon mifele mentalis hianyossagokrol lehet szo, amit potolni kellene, foleg az emlitett "kombo"-val? (amely megfogalmazas remekul simul az elozo pont mentalis hianyossagaihoz)

3. Hogy hany ember legyen a foldon, az majd kialakul. Ha sokallod, akkor ne szulj/nemzz esetleg probald a meglevok szamat csokkenteni, valahogy ezen kerdes miatt sem spriccel a konny a szemembol.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.12.04. 11:49:00

@Judge:
sirva fakadok
a banki fizetesejet latva
@SXB:
de akkor nem az elsoj jozt sirsz, hogy fogy a mahuar

es egy kerdes mindkettotokhoz
van testveretek?

lolperec 2009.12.04. 12:08:41

@Levéltetű: ritkán fordul elő, hogy megvédenek.. :D

amúgy tényleg 0Ft a költségem, a feltételt a főszámlabirtokos teljesíti, a főszámlára kapja a fizuját..
családon belül szerintem nagyon jó megoldás..
az OTPnél párhavonta bementem és befizettem valamennyit, hogy ne legyen minuszban a számlám.. ami ugye egyből kamatozik is szépen lefelé..
főiskolásként azért necces dobálni az ezreseket szinte a semmire..
értesítést rádtukmálnak még a szélirány változásáról is..
a netes felület csak együtt van a többi sallanggal.. ami kb 2-300Ft/hó..
plusz az smsek 25Ft körül/db..
namost ha párezer forint van a számlámon akkor ki lehet számolni..
csak a szolgáltatások 5-700Ft körül voltak nálam egy hónapban..
Citinél meg van értesítés, neten utalás, telefonos utalás, bankfiókban utalás, belföldi készpénzfelvétel és mind ingyen.. korlátlanul..
külföldön is havi két pénzfelvétel ingyenes..
szóval szerintem eléggé versenyképes ügyfélcsalogató..

OTPben elhajtott az ügyintéző, hogy jobban járok, ha átsétálok az Erste bankhoz és ott fizetek be a sulis Erste számlára..
1000Ft-ot kb 400Ft-ért utalnak át fiókból..
amikor bementem felmondani a számlát, kivolt akadva a csaj, hogyhát mérnem szóltam, ajánlanak jobbat..
kérdeztem, a számlavezetés és minden alapszolgáltatás díjmentes?
jaháthogyolyan nincs..
mondtam, akkor Citi.. :)

lolperec 2009.12.04. 12:17:32

@Putyur: kb azt érzem, mintha áradoznék, hogy a teszkóban most 150Ft-ért van tibicsoki, temeg rávágnád, hogy nem is mert a tartóstej 305Ft és micsoda pofátlanság.. :D

a Citi hitelkártyámról felvenni 1000Ft-ot 1000Ft-ba kerül, tehát 2000Ft-tal terhelik.. de ugye nem arra való, hanem kártyás fizetésre..
le tud húzni a Citi is ha akar, de a 0Ft-os folyószámla a mostani piacon szerintem mindent visz..

SXB 2009.12.04. 13:35:28

@hagyma: nekem van!sőt. 2 is. kisebbek. öcsi és hugi.
koruk kellenek?:)
"de akkor nem az elsoj jozt sirsz, hogy fogy a mahuar"

ebből kihámoztam hogy elsők közt, de a mahuar-t nem értem...
(bár van egy sejtésem, hogy:mustár?:) )

én csak azt mondom hogy olyan vállaljon be (egyáltalán) gyereket, aki tudja hogy mivel jár. és az vállaljon TÖBB gyereket, aki tudja, hogy azt nem dupla, hanem inkább tripla annyi fáradtsággal jár.

amúgy én rühellem ezt a férfi női rivalizálást...mindenki tegye a saját dolgát és ne rinyáljon.
az a férfi aki nem veszi ki a részét a gyerek nevelésből, háztartásból, az nem férfi.
attól még sörözni lehet. (én spec. nem hiába melózok sörhöz kapcsolódó cégnél, utálom.nem kicsit.)

TomK 2009.12.04. 13:47:46

@olvasó - H1N1 oltást sohasenem! : :D Elvégre Te vagy a bankos :)
Kártya igen, de valahol valaki már használta egy ügyfélszolgálaton ezt a kifejezést.. A hitelkártyához tartozó számla vagy mi a szösz.. :D
Mindegy is, a lényeg, hogy szerintem jó dolog, hogy szeretnének meggyőződni róla, hogy az ügyfél valóban az, akinek mondja magát.
De látom, már régen nem ez a téma :)
Szerintem két ember maga döntse el, hogy ki keresi a pénzt, hogyan, milyen arányban, ki osztja be.. Másnak ehhez semmi köze nincsen.
Egyébként meg a Citibankkal még egy rossz tapasztalatom sem volt, és nem, nem kapk érte semmit, hogy ezt leírom, bár ha döntéshozók olvassák, megegyezhetünk :)))

hiperaktív 2009.12.04. 14:07:00

@Judge: Frankón ennyire hülye vagy? nekem csak egy fiam van. A posztíró írt négy kölköt. Csak őt védem, mert én is tudom, hogy milyen nehéz megtalálni azt a tíz percet a bankra.

hiperaktív 2009.12.04. 14:09:21

@SXB: oké, egyetértek, nekem is bőven elég az az egy, ami van :) persze, nyavalyogni mindig könnyebb, de azért egy darab gyerekkel intézkedni mégis egyszerűbb, mint néggyel. Erre akartam felhívni a tisztelt ostorozó véleményezők figyelmét.

hiperaktív 2009.12.04. 14:12:52

@hagyma: hát akkor sok sikert ott, ahol már tizenegy éve élsz és minden szuperül működik. Ne is gyere vissza, faxnak kell az ilyen hülye ide. A Károlit meg honnan vetted? Neked talán onnan van a semmitnemérő három diplomád? Mert nekem csak egy van, de az a legjobb helyről.
Gyíkarcú.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.12.04. 14:23:21

@hiperaktív:
persze hogy eszem agaban sincs visszamenni
es jo ugyintezeseket kivanok a jovoben is
a legjobb diploma melle nem sok intelliegenciat adtak, de lehet a legjobb hely az Ecseri piac volt
ha meg meg van
/ps. az arcom nem hasonlit egyik gyikfajtahoz sem, de kedvelem oket/

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.12.04. 14:30:03

@SXB:
nem kellenek a koruk, de lehet a Te gondolkodasoddal nem lennenek
"magyar" fogy a magyar, de akkor meg sotet volt es gyengen irok vakon
en oszt senkitol nem varom el hogy 3-4 gyereket neveljen, de azert manapsag nem konnyen mondd le az ember az uj kocsirol, az evente valtogatott mobilrol a gyerek nelkul viszonylagosan kenyelmesebb eletrol
ez tisztan latszik, a multban azt hiszem sokkal nehezebb korulmenyek kozott is volt legalabb 2-3
es nem csak a fogamzasgatlas hianya miatt
nem olyan regre gondoltam csk
na most ez meg onnan indult ki, hogy valaki megjegyezte minek valllat 4 gyereket a posztolo, ki a fasz mondta neki
1 gyerek mellol konyebb elmenni ugyintezni
hat ez igaz
wellnesbe meg gorogbe is el lehet menni meg a projektort megvenni
de ez maganugy
a posztolo cikizeset nem ertettem
remelem buszke ra hogy 4 gyereket nevel, meg azt is hogy ilyen piti ugyet elintez 10 perc alatt

SXB 2009.12.04. 15:10:25

@hagyma: ebben egyetértek. de talán azzal te is egyetértesz , hogy senki sem tartott a fejéhez pisztolyt hogy legyen 4 gyereke (legalábbis a posztból nem derül ki). akkor pedig ne reklamáljon. ennyit akart, nyilván számolt is ezzel, de akkor ne hozza fel. amugy a poszt zempontjából meg amugy is tök irreleváns hogy hány gyerekre kell elköltenie a pénzt amit apuka megkeres...
én irtam, amugy, és még mindig fenntartom.
én miattam nem fog kihalni a magyar, az tutti, ad 1: én hozzjártultam már ehhez, 27 évesen van már egy 3 éves kislányom, de csak azért nem fogok bevállalni, még egyet, hogy ne halljon ki e nemzet.
ad 2: majd ha olyanok lesznek a gazdasági körülmények, jöhet a következő:).

amugy az megy wellness hétvégére aki akar, ha van gyereke ha nincs. vagy ha csak 1 van. vagy ha 4. a mobilját is cserélgetheti. értem hogy mit akartál mondani, de nem a wellness meg a mobil tehet erről.
bár csak lehetne fasza mobilom amivel hatudnék telefonálni egy görög wellness hotelből...
nem ez a baj. ne menjünk tovább mert ez parttalan vita, de hogy németo-ban vagy angliában (vagy más országban ami ált. nyugati) több gyerekkel is el tudnak menni külföldre nyaralni az emberek? igen, jól tippelsz, a gazdaság. (ez az én véleményem. lehet vele vitatkozni - de nem érdemes:) )
ja, hogy te is arra lakol?:)na, ugye! és jól teszed.

ivanbla 2009.12.04. 16:27:22

... hát igen. én is hasonló cipőben jártam, amikor a férjem adott
nekem egy kártyát. de azért megértem ezt a vaskalaposságot valahol. én sem
örülnék a férjem helyében, ha nem lehetne tutibiztos abban, hogy csak
olyasvalaki tudja aktiválni a kártyát majd pénzt költeni vagy felvenni vele,
akit ő erre kiválaszt (remélem, csak engem:-) lehet, hogy bénák a kérdések,
nem egyszerű megválaszolni, de én többre értékelem a túlbiztosítást, mint
amikor egy másik bank kiküldi a PIN-emet postán, amit a postás vagy bárki
más bármikor felbonthat...
az elektronikus kivonat pedig nagy ötlet, végre!

hambika45 2009.12.04. 16:58:53

nem tudom, mit akadékoskodtok! kérdezzen a bank, csak aztán
szolgáltasson is, ez a lényeg, nem? ők pedig megteszik ezt telefonon,
szerintem szuperül! engem már hívtak vissza panasz miatt is, ott még magukat
is azonosítják.

Alternatív 2009.12.04. 17:03:12

Én azt csodálom, hogy ennyi Citibankos poszt után még akad új ügyfelük...

facsipesz 2009.12.04. 17:20:51

@hiperaktív:

Egy gyereked van? Akkor ezért van ennyi időd ide posztolgatni 20percenként napközben:))))
("Még fingani se" öhö:))

Bocs, ezt nem hagyhattam ki.
Meg a bő lére eresztett vergődést. Irány a Mars, mert elfogy a méz!

autosave 2009.12.04. 22:00:04

én is nyitottam 0ft-os számlát. minden szép és jó, amig megy. kártya letiltás és új kártya után az istennek nem lehet használni a netbankot... legkülönbözőbb hülye indokok folyamatosan, meg hogy mit kéne csinálni - már fél órám legalább ráment és még mindig nem megy.

és természetesen érthetetlen hibaüzenetek, félrebeszélés, meg "biztos beragadt a felhasználóneve" meg hasonlók. IT-s vagyok ember: beragadt??? beszarás.

amúgy jó az egész, csak a netbank elég ócska :S

tapmancs 2009.12.06. 12:42:32

A kommentek eléggé elmentek a banki szolgáltatások és folyamatok általános tárgyalásába, de szerintem a fő pronléma a possztal az, hogy az anyuka baromira nem érti, mi célt szolgál a beazonosítás folyamata.
Arra nem gondol, hogy az a Posta, amelyiket nyilván már sokszor fikzott ő is, hozza ki az inaktív kártyát, így az voltaképp simán kerülhet más kezébe is.
Na most ha esetleg egy olyan jószándékú szomszédhoz kerül pl, aki miért ne tudhatná a szomszédja anyja nevét...
Szóval akkor most egy olyan posztot olvasnánk, hogy a rohadt szemét bank beaktiválta a kártyát, és leemeltek róla XY pénzt.
Ide hiába mondjuk, hogy "ilyen országban élünk", meg "mindenki lop és hazudik". Lóf.szt. Csak az emberek nagy része hülye, és mindenkinek a fejébe szállt a fogyasztói jog. Hűbazzeg de tudatos fogyasztók vagyunk már! (mindez azt jelenti, hogy baromira nem létező fogyasztói jogszabályokra hivatkozunk, és csendben síró áldozatnak érezzük magunkat minden olyan esetben, amikor savanyú a szőlő, vagy esetleg mi b.sztunk el valamit.)

pazola 2009.12.07. 08:35:12

Ez meg mar milyen hulyeseg, minek kell a Citihez menni?

Van_mikrohullámú_sütőtök? 2009.12.07. 11:11:49

@hiperaktív:
Bocs, nem olvastam végig az összes hozzászólást, de engedd emg, hogy segítsek:
1, a nulla forintos bankszámlához 150e befizetés kell. Lehet bankfiókban is.

2, Spórolsz vagy veszel fel valami kölcsönt.

3, Nyitsz citi számlát, praktikusan takarékszámlával.

4, Befizeted az összeget, WEBen rárakod takarékszámlára.

5, Minden hónap elsején ATMből felveszed az összeget

6, Bankfiókban befizeted, otthon takarékszámlára teszed.

7, 1 hónap után számlavezetési díjcsomagot váltasz 0 forintosra...

Macerás, de működik. Nem megvalósíthatatlan, sok siekrt :-)
Ja és a takarékszámlán tartott összeg kb. inflációkövető, talán egy pelánkára is tellik plusszban (többre sajna nem...)

Van_mikrohullámú_sütőtök? 2009.12.07. 11:15:04

@sambalabammbumbumm:
Ja, és elektronikus számlakivonatra kell állni, bár a papír alapú ingyenes lenne a 0Ftos csomagban, de minden elektromos számla után ültetnek egy fát :)

Zamat 2009.12.07. 14:44:21

olvasó - H1N1 oltást sohasenem! 2009.12.03. 17:28:34
lehet, h a citinél ilyen nincs, de más bankoknál bőven akad, de pl. a számlához tartozó betéteket, ill hiteleket a citinél, hogy tartják nyilván? ezek általában alszámlán vannak,ill. társkártyát is lehet kérni bárkinek, nemcsak meghatalmazottaknak, csak nekik korlátozoztt a hozzáférésuk a számlához-nekem ez a tapasztalatom:)

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2009.12.07. 15:57:07

Érdekes, az anyaság maga mennyire zavarja a genderista anarcholiberálisokat...

SXB 2009.12.07. 21:01:28

"genderista anarcholiberálisok"...:)nem semmi!:)

mostakkormivan 2010.02.14. 18:26:33

Na hello! Én személy szerint Citibank alkalmazott vagyok, ráadásul pont az ügyfélszolgálaton dolgozom (Citiphone), és itt vagyok osztályvezető-helyettes.

Pár dolgot fűznék hozzá a dologhoz, de mindenek előtt kijelenteném, hogy semmiképp sem a bankot szeretném védeni. Mivel ott dolgozom már több mint 2 éve, rengeteg olyan esettel találkoztam (pl itt a homáron is) amikor JOGOS volt a panasz. Én is találkozom nap mint nap olyan esetekkel, amikor sajnos olyan szinten elrontottunk vmit az ügyfélnek, hogy kirakatba való lenne. De legalább korrigáljuk, nem úgy mint az asus-nál :)

Szóval, a levél írójához szólnék pár szót:
Először is kiemelném a beazonosító kérdéseket. A kérdés úgy szól, hogy volt-e devizautalásA az elmúlt 5 napban. Az "a" betű direkt van kiemelve, a kérdés tehát arra irányul, hogy ÖN hölgyem utalt-e devizát. Én úgy gondolom, hogy ez egy egyszerű kérdés, ha tőlem megkérdezik és tudom, hogy nem utaltam, akkor azt válaszolom rá, hogy NEM.

A másik kérdés, hogy milyen módon kapja a kivonatokat, na hát az egy nagy butaság, mivel tudni illik ön MEGHATALMAZOTT / TÁRSTULAJDONOS és ön nem kap kivonatot, csak a főtulaj. Ergo abszolút jogos a panasza :) (ezúton ki is fogjuk vetetni a kérdéssorból)

Azonban azt hozzá szeretném tenni: itt idéznék öntől: "Eleve különösnek találtam, hogy minden biztonsági kódot (a pin-kódot és a telefonos kódot is) a telebankon keresztül, az aktiválás során fogunk létrehozni". <<-- Pontosan EZ AZ AZ ok, amiért ilyen szigorú procedúrák vannak nálunk. Mivel a telefon végén BÁRKI lehet, ezért tökéletesen meg kell bizonyosodnunk arról, hogy az üf-lel beszélünk. Tudja maga, hány hálálkodó telefonbeszélgetésnek / levélnek voltam tanúja, amiben az üf kifejtette, hogy mennyire örül, h megelőztük a bajt? Tudja NAPI SZINTEN hány visszaélési próbálkozás van és sajnos mennyi sikeres is ebből?! Képzelje el, ha fordított esetben arról tájékoztatjuk, hogy sikerült kiszűrnünk egy visszaélési próbálkozást, vajon akkor is ennyire fel lenne háborodva a kérdéssoron?

És végül a bankár védelme érdekében hozzátenném, hogy sajnos rengeteg hívásunk van, leterheltek az emberek, ami azt jelenti, hogy van aki 2000, azaz kettőezer, hívást felvesz egy hónapban, ami napi szintre lebontva kb 100-at tesz ki.(Egy átlag üf szolgálatnál ez 20-30). A bankár fizetése úgy tevődik össze, hogy alapfizu + szervíz jutalék + értékesítés. MINDÖSSZE 3 hibát követhet el egy bankár egy hónapban, ha ennél többet követ el, megvonják tőle a teljes szervíz jutalékot és az értékesített termékek értékének 70 százalékát kapja meg. Ha önnek elfogadja ezt a választ, amit a háttérből súgnak, akkor ez hibának minősül. Ha még 3x előfordul ez, akkor számszerűsítve a fizetéséből körülbelül bruttó 50-60 ezer forintnak búcsút inthet. Nem beszélve arról, hogy ez csak egy kis hibának minősül, mert ha pl anyagilag megkárosítja vagy a bankot vagy az ügyfelet, az állásával játszhat. Mindezt úgy, hogy tudnia kell betéve az ÖSSZES procedúrát, díjat, eljárást. Munka során kb 14-16 windows alatt futú alkalmazást használva. Mindezt gyorsan, precízen, udvariasan.

A levél lényege nem az volt, hogy hősként emeljem ki a citibanknál dolgozókat, szimplán rávilágítani szeretnék arra, hogy rengeteg esetben sajnos jogos a panaszkodás, de azért mert Magyarországon élünk, nem kellenne MINDENBE belekötni és a kákán is csomót keresni, csak hogy én is elégedetlen legyek már vmivel és postolhassak a homárra.

Köszönöm a figyelmet,
XY
süti beállítások módosítása