Annyi ilyen sztorit kapunk, hogy nyugodtan nevezhetjük a fővárosi buszvezetők egyik kedvenc sportjának a terhes nők becsípését az ajtóba. Én még sosem csíptem be terhest, így nem tudom, mi lehet ebben annyira jó, de valaki majd remélem megírja. Balázs feleségének kalandjai alant:

Zula és barátnője romantikus estére vágytak, de egy vírusnak vagy egy romlott szendvicsnek köszönhetően mozizás helyett hányás lett a program. Az Aréna pláza mozijának büfései nem bírtak adni egy üres papírzacskót a beteg asszonynak, ezért legközelebb aki ott rosszul lesz, ne is próbálkozzon, hányjon azonnal közvetlenül a pultra. A parkolóban pedig ne számítsunk a kamerák biztonságára, Zuláék autóját is simán feltörték, mert a kamerákból hiába van sok, nem látnak mindent.

Történt az, hogy három heti - a történet szempontjából most nem fontos, ámde annál nyomasztóbb okok miatti - kényszer-szobafogság után kedvesemmel végre elhatároztuk, hogy kimozdulunk és kikapcsolódunk egy kicsit. Kikapcsolódni nem nagyon sikerült, kiakadni annál inkább.

Ugatok a gyönyörtől: olyan szellemes, kreatív lehúzással jelentkezett az ismert barkácsáruház, hogy a Tesco, az Auchan és a Cora menedzserei nagy pénzért fognak továbbképzésre járni hozzájuk. A trükk lényege, hogy egy olyan árucikknek árazzuk le egy alkatrészét, amelyikről épeszű ember nem is feltételezné, hogy egyáltalán vannak alkatrészei. Legyen mondjuk a kutyaól. Mese a XXI. századi okos leányról alant, benne a legjobb mondatkezdet: "Nem akartam kutyaházat venni, de".