Tékozló Homár

A Skála szelleme tovább él az Allée-ban

2009.11.13. 12:05 | jackyll | 150 komment

Dino Tibor meglátogatta a Budai Skála romjai helyén a héten megnyitott tiptop Allée-áruházat, ahol a Van Graaf ruhaboltban megcsapta a szocializmus szele. A nyitás izgalma meg az akciókra vetődő tömegek váratlanul érhették a személyzetet, úgyhogy a negyedóra/nadrágkiadás sebességen biztos fognak még javítani:

Tegnap elmentem megnézni a Allee-t és benne az új ruhaboltot a Van Graaft. Mivel nagy nyitási akciók vannak, vettem is egy nadrágot az emeleti részben. Az eladó kedves volt, kikereste a méretet, rákérdezett jó-e. Amikor közöltem, hogy megveszem, elvette a nadrágot, a rajta levő egyik cetli perforált részét letépte, és nekem adta. Aztán közölte, hogy a kassza a földszinten van, menjek, fizessek, ő majd leküldi az árut a liften, ott kapom meg. Mivel előtte a földszinten már jártam és az emeleten akartam folytatni a nézelődést, ezért ellenkeztem egy kicsit, de az eladó szerint ez nekem így kényelmes, hiszen közben mást is tudok venni. (Bár ezt a szöveget nem a vevőnek szánhatták.) A földszinten a kettőből egy kassza üzemelt, vagy 10-en álltak előttem. Az alábbiakat figyeltem meg:

Olvasson tovább!

Gyönyörűen szépített a Reneszánsz Étterem

2009.11.13. 10:00 | ge | 86 komment

Na ezt a boldog ügyfél sztorit nehéz lesz überelni! A visegrádi Reneszánsz Étterem alkalmazottja tévedésből a szünnapjukra vette föl az asztalfoglalást, ám ahelyett hogy egy bezárt, sötét, néptelen hely várta volna Martinm5-t és barátnőjét, a konyha mégis megnyitott.

Kedvesem a hét elején telefonon asztalt foglalt a visegrádi Reneszánsz Étteremben, szerda este fél7-7 körülre, amit meglepetésnek szánt nekem. Meg is érkeztünk szerda este öt perccel 7 után, a nyíló ajtóban rögtön elénk pattant az ismert középkori jelmezbe öltözött pincér. Poénkodva megjegyeztük, hogy tán nem csak minket várt itt az ajtóban? Mosolyogva válaszolta, hogy bizony, délután 2 óta csak bennünket vártak, és ha még 10 percet késünk, haza is mennek.

Olvasson tovább!

Mitől törhetett az Acer képernyője?

2009.11.13. 09:35 | ge | 100 komment

István csapdába esett: az Acer netbookjához először nem volt alkatrész, aztán mégis de horribilis áron, ráadásul a prágai garanciális szerviz szerint az LCD még jól össze is van törve, tehát vagy fizet, vagy nem kapja vissza soha. István szerint viszont a futár vagy a zsanér tette tönkre a képernyőt, nem az, hogy ő nem rakott közé semmit.

Kedves Olvasótársak, szeretném világgá kürtölni privát problémámat sérelmemet. Hogy okuljatok ebből. Miért nem szabad Magyarországon Acer laptopot vásárolni? Kezdjük azzal, hogy ennek a terméknek nincs itthon garanciális vevőszolgálata! Feltehetően az adóelkerülés vagy a nagyobb adókedvezmény miatt. Mégis működhet! Vajon hogyan lehetséges ez? Hol van a fogyasztóvédelem vagy a versenyhivatal amely egyszerűen nem akar tudomást venni az ezzel kapcsolatos bejelentésekről. Kulturált országokban már régen levették volna a polcokról ezt a terméket.

Olvasson tovább!

Ha spórolsz a gázzal, megbüntet a Prímagáz

2009.11.12. 09:40 | ge | 141 komment

Gabrielláék tavaly télen próbáltak spórolni a tartályos gázzal és kevesebbet fűteni, de minek. Mivel így egy éve nem rendelt újabb adagot a Prímagáztól, kiszámlázták neki a tartály bérleti díját, ami nem egy korrekt húzás a szolgáltató részéről. Miért kötelező évente legalább 500 kg gázt vásárolni legalább 165 ezer forintért?

5 éve költöztünk olyan helyre, ahol nincs vezetékes gáz, ezért a Prímagázzal kötöttem szerződést. Le is telepítették a tartályt, volt egy 6 oldalas ÁSZF (tudom, én is buta vagyok, hogy nem olvastam végig, egyébként nem is találtam meg, nem tudom, kaptam-e annak idején egyáltalán,  de hát ez van).
Olvasson tovább!

Megölöm a kiskutyádat, ha nem küldesz emelt díjas SMS-t!

2009.11.12. 00:46 | szily | 380 komment


Szemtanú a gyerekek lelketlen lehúzásának tartja a Kutyatanya nevű, virtuálisállat-nevelgetős közösségi oldalt. Mások szerint ez egy szokásos üzleti modell, minek moralizálni a gyerektémán. Az oldal lényege, hogy elindulunk egy 1 napos kölyökkel, akit etetnünk, itatnunk és gondoznunk kell, amihez virtuális pénz szükséges. Ez, ha kifogy, SMS-ben pótolható. Na de mi van, ha nem perkálunk? "Kőszívű szemétláda szülő nem ad pénzt és elaltatják a gyerek virtuális kutyáját?!" - mutat rá Szemtanú a Kutyatanya specialitására. Pedig az életben is kábé így megy a kutyákkal. vagy ez tényleg túlzás lenne? Tomboló szülő hajtás után:

Olvasson tovább!

Hiányosan adta el a számítógépet a Cora

2009.11.11. 13:59 | ge | 230 komment

Ace05 boldog ügyfélként írta nekünk a lenti levelet, de a történet nem ennyire egyértelmű. A szegedi Cora nem pont azt a gépet adta el, mint amit árult, állítólag a budapest Cora hibájából. És bár a lenti esetben igen korrektül kezelték a panaszt, 7 másik ügyfélnek eddig nem tűnt még fel hogy némi kábel és RAM hiányzik az új gépéből.

Múlt héten, pénteken elmentünk számítógépet venni apámmal, mert a régi p4 es gépe sebességben egy p1 es géppel veszekszik. Jól körülnéztünk Szegeden, voltunk mindenhol és végül is Cora mellet döntöttünk. Azt még hagy jegyezzem meg, hogy a Media Marktnak is volt nagy akciója, de az árban nem ért fel a Coráéval.

 

Olvasson tovább!

Re: Törökországba vitte a DHL a Windows 7-et

2009.11.11. 13:17 | jackyll | 14 komment

Hepienddel zárult Zsóti Törökországba kallódott Windows 7 frissítésének ügye. Csak annyi történt, hogy rossz csomagszámot adott meg a Microsoft, magyarul nem a DHL kavarta el:

Örömmel tájékoztatlak, hogy a Microsoft volt a ludas az ügyben, sajnos rossz csomagszámot adtak meg az értesítő levélben. A termék azóta megérkezett, feltelepítettem és gond nélkül, örömmel használom.

Mostanában több helyen (nálatok is) olvasom, hogy az OEM gyártók csak a postázási költség megfizetését követően hajlandóak a frissítést kiküldeni. Ezzel szemben az én esetemben (közvetlenül a Microsoft-tól) egy fityinget sem kellett áldozni erre a műveletre.

Kinyomta a telefont a feledékeny ügyfélszolgálatos

2009.11.11. 12:55 | ge | 47 komment

G. az A1 szerviz régi ügyfele, aki eddig meg volt elégedve a szolgáltatással, de most valahog nem sikerült elérnie, hogy megjavítsák a mosógépét. A dolog nem rajta múlt, ő kitartóan hívogatta azt őt visszhívni elfelejtő ügyfélszolgálatot, de hiába.

Tisztelt Szervíz!

Mosógépünket egy-két éve Önök javították, és mi nagyon elégedettek voltunk az elvégzett munkával. Így mikor a múlt héten kitörött a gép lába, ismét Önöket hívtam. Kollégájuk csütörtökön csak hétfőre tudta vállalni a javítást, és bár a hétvégén szerettünk volna mosni, az előző jó tapasztalatokra való tekintettel elfogadtuk ezt. Azt ígérte hétvégén fognak hívni, hogy pontosítsuk hétfőn hánykor jönnek, ez azonban nem történt meg(1).
Olvasson tovább!

Pendriveon kapott meghajtót a Panasonictól

2009.11.11. 12:30 | jackyll | 50 komment

Egészen magyaridegen, már-már testen kívüli élményben volt része elChY-nek, aki egy 2002-es Panasonic diktafonhoz keresett drivert. Igazi mazochistaként a gyártó oldalán keresett hozzá szoftvert, ahol természetesen nem volt. Amikor telefonon kért segítséget, az ügyfélszolgálat először dvdre írva akarta postázni, aztán belement abba is, hogy naiv ügyfél pendriveon elvigye. Mégis hányat írunk? Internet, valaki?

A minap a kezembe akadt egy özönvíz előtti Panasonic RR-US320as diktafon. Egy előadást kellett rögzíteni, majd jött a feketeleves. HOgyan kerül át a hang a számítógépre? Adatkábel van, eszköz van, PC van. Összedugva mégsem megy. Rövid oknyomozás után kiderült, a készülék csak és kizárólag a saját speciális szoftverével működik - ami az idők forgatagában elkallódott...

Olvasson tovább!

Fetölteni sem lehet normálisan a Voda-mobilnetet

2009.11.11. 11:49 | jackyll | 53 komment

Egyáltalán nem lepődött meg a Homár, hogy a Vodafone mobilnet ATM-es feltöltése még a fél évvel ezelőtti árakon lehetséges, azaz csak vagy többet vagy kevesebbet lehet a számlára tenni, mint amit kellene. Az 5GB-os csomag áfaemelés során nettó 4166-ról 4400 forintra csusszant díját pl 6500 ft-ért lehet megetetni. Mondjuk ahhoz képest, hogy a bankok egy év alatt nem bírták felszámolni a kerekítési anomáliát, ez egy egészen apró kellemetlenség:

A Vodafone "5G" elnevezésű mobilinternet-csomagjának díja korábban 5000ft volt. [Az ár egyhavi és/vagy 5 Gbyte letöltési adatforgalomig biztosítja a szolgáltatást.] A Vodafone árat emelt (erről előzetesen nem tájékoztatott, de ez csak mellékzönge), az új ár 5500 ft lett. Csakhogy a csomag ún feltöltőkártyás rendszerű, és ATM-nél történő elektronikus fizetésnél (feltöltésnél) az ATM menürendszere csak 1500, 3000, ill 5000 ft-os fizetési egységeket kínál fel.

Olvasson tovább!