Nem vitás, hogy a Komjádi-Császár uszoda forint/méter aránya a legmagasabb az országban, hiszen a belépőnkért cserébe általában csak egyet használhatunk a három medencéből. KL példája mutatja, hogy ez még a szerencsésebb helyzet. Neki ugyanis egy rakás bunkóságot kellett lenyelnie a bejáratnál, hogy szinte véletlenül kiderüljön, aznap délután a fizető vendégek a kinti medence végében, keresztben úszkálhattak, ha annyira ette őket a fene. Sportos szívatás alant:

Érthető módon mélyen érintette a mórahalmi tornacsarnok vezetőjét, hogy olyan jól szórakoztunk a plexivel védett vakírásos táblájukon. Íme itt a reakció, amit szokás szerint csobítatlanul közlünk:

Szerettük Gábor levelét, aki olyan szépen és finoman küldte el a francba az A1 Mosógépszervizt, amilyet ritkán látni. A többször is hiába hívott szerviz viszont most szépített: elnézést kértek és egy ingyenes javítással is kedveskedtek a csalódott ügyfélnek.

Az alábbi - múlt héten kelt - levelem elküldése után a történet szerencsés fordulatot vett. Nem sokkal később (de még a Homáron való megjelenés előtt) ezt a levelet kaptam emailen a szervíztől:

"Az elmúlt 10-15 évben még nem volt szerencsém ilyen kedves, és korrekt ügyféllel találkozni!

Ha azt hittük, biztonsági őrből és ügyfélszolgálatosból már nincs lejjebb, nagyon tévedtünk. Balázst a győri Vidanetnél röhögték ki és alázták meg, mert méltányosságból gyorsabb ügyintézést kért, amit telefonon előzőleg korrektül meg is ígértek neki. És amikor a beteg nagymamáját otthon ápoló fiú kérte a panaszkönyvet, üvöltözve zavarták ki és küldték más szolgáltatóhoz.

Figyelmükbe ajánlanám a következő történetet mindannyiunk tanulságára, hisz sokan azt hisszük, hogy ma Magyarországon verseny van, és a szolgáltatók az ügyfelekért vannak, pedig:

Egyik nap bent voltam a győri kábeltévé és internet szolgáltató ügyfélszolgálatán, itt van egyébként a központ is, mivel két napja nem ment az internetem és az számítógépem hibáit kizártam. Nagyanyámmal élek együtt, aki sajnos beteg, nem lehet sok időre egyedül hagyni, az ápolónő pedig beteg volt, aki vigyáz rá általában, így nekem kellett.

Úgy jó igazán, ha az olvasónak magától esik le, mi is furcsa ezen a képen. Elsőre ugye köznapi látvány, a Szeged környéki település tornacsarnokának információs tábláját látjuk az alaprajzzal. Az empatikus olvasó esetleg megjegyzi, hogy lám, akadálymentes a WC. Aztán észreveszi azokat a fura pontokat a szöveg alatt. Igen, persze, vakírás. Aki még nem jött rá, hogy mi a bibi, most vizsgálja meg figyelmesen a képet. Bizony, ez nem Photoshop-trükk, hanem az, amit a képet elküldő etele így fogalmazott meg:

ismerosom fotozta morahalmon, es igen, a braille-iras a plexi alatt van

Megható a mórahalmi sportemberek igyekezete, hogy az intézményt fogyatékos honfitársaink számára is használhatóvá tegyék, de a tábla elhelyezése előtt tájékozódhattak volna arról, hogy a vakok a Braille-írást egyes kósza információkkal ellentétben nem vonalkódolvasó, hanem az ujjaik segítségével olvassák.

Magyarországon korán felnőttszámba veszik az embert, olyan szempontból főleg, hogy már egy gyerekkel is éppen olyan parasztok a boltban, mint egy kifejlett Naiv Ügyféllel. A Homárnak persze kevesebb gyerek írja meg az élményeit, mint szavazókorú, ezért külön üdvözöljük a 14 éves Istvánt, aki vette a fáradságot, és egy amúgy, sajnos, hétköznapinak számító kis megaláztatás után levelet fogalmazott a CBA-nak, amit nekünk is elküldött. István egy pizzaszeletet vett egy budapesti CBA-ban, és mivel nem eszik húst, rákérdezett, hogy az étel tartalmaz-e húst. A normális kérdés annyi felbosszantotta az üzlet személyi állományát, hogy a történet innentől dickensi fordulatot vett, olyan tételmondatokkal, mint „az apád faszát van ebben hús” és „a gyerekek lopnak”. A sztori szomorú, de az legalább örömteli benne, hogy léteznek olyan tökös fogyasztók már a gimisek között is, akik hajlandóak a sarkukra állni, ha hülyének nézik őket.

Tom megtalálta gyermekkorunk egyik kedvenc kincsét. A tárca tényleg feltöltődött magától, de sajnos nem pénzzel, hanem valami mással:

A történet egy reggelen kezdődött mikor is az egyik barkács-fogyasztási szentélyt látogattam meg, mégpedig a narancssárga-hárombetüst. Néhány apróság begyűjtése után fizetek a pénztárban, majd mennék tovább a dolgomra, ám a csipogós kapu, és a mellette álló hatóságszerű személy ebben megakadályozott. Miután  kiderült, hogy nem a kocsi tartalmával van a kapunak gondja, hanem a csipogás oka valahol "rajtam van", közölte, én akkor most "be leszek vive".

Vasárnap délután 14-en, hétfő délelőtt pedig öten kaptak kipufugógáz-mérgezést az Allee-pláza Interspar áruházában. A hibát a parkoló -2. szintjéről átszivárgó gázok okozták, miután a hipermarket szellőzése lekapcsolt egy kamu szénmonoxid-riasztás miatt. A Homár nem emlékszik, hogy valaha történt volna hasonló bármelyik magyarországi plázában, de ezt biztos a technika ördöge okozhatta, semmint a kenőpénzekkel meggyorsított engedélyezés, ugye?

Tomi egy egészen új nettótömegnövelő eljárást fedezett fel egy Mogyi-pisztáciában. A héjában pörkölt magvak közé egy ólomplomba keveredett. Mit rinyál a naiv ügyfél, 80 gramm a zacskó vagy nem 80 gramm?

A mai napon úgy gondoltam, hogy generálok pár pattanást a fejemre a jó kis zsíros Mogyi pisztácia segítségével, úgyhogy vettem is egy zacsival, aminek kb. a feléig jutottam, mikor is belefutottam egy jó magyar, hivatalos plombába. Az oké, hogy lezárják a zacskót, hermetikusan, meg védőgázosan, meg NASA technológiával, de ha már plombázzák, azt szuper dolog lenne inkább kivülre tenni és nem belülre, főleg, hogy beérném egy zacsi sózott pisztáciával és nem ólmozottal.

Dino Tibor a nyitási akciók idején akart vásárolni, ami általában nehézkesebb, mint azt tudjuk. Ezért is adódhattak fennakadások a Van Graff nadrágleküldős rendszerében, ami LG szerint viszont tökéletesen működik.

A "Skála szelleme..." című bejegyzéshez szólóan jegyezném meg az alábbiakat, kifejezetten a Van Graaf védelmében. Nem érdemli meg ugyanis, hogy ilyen jellegű beszámolók rontsanak a megítélésén. A vásárlásról beszámoló Dino Tibornak pedig javaslom, hogy talán érdemes lenne egyszer csak úgy, nyitási akciók nélkül elmenni a boltba.