Tékozló Homár

Re: Káosz a Cinema City Arénában

2010.01.08. 10:55 | ge | 88 komment

Péter a Cinema City Arénában szándékozta megnézni az Avatart, de hiába foglalta le előre a jó helyeket, a nagy tömeg és a szerinte nem működő automata miatt az utolsó pillanatban csak az első sorban jutott hely. Az mozi Marketing & PR igazgatója ezt másképp látja, az ő válasza következik.

Először is sajnálom, ha Péter, nem tudta olyan gyorsan megvásárolni a jegyeit, ahogyan azt előre elképzelte. Az Avatar című film nagy sikerének nagyon örül minden mozi, s mivel a kritikusok is kiemelték az IMAX változat látványosságát, ezért napi szinten, még a film premierje után 3 héttel is hatalmas érdeklődést tapasztalunk. Az IMAX teltházzal üzemel.

Ennek következtében a moziban, főleg a két ünnep közötti hétköznapokon, nem a szokásos, hanem egy átlagos hétvégét is felülmúló forgalom volt tapasztalható. Gondolom a nagy nézőszámot illette Péter káosz kifejezéssel, mivel bár a nagy roham embert próbáló volt minden dolgozó számára, minden előadás zökkenőmentesen indult.

A film sikerére és a két ünnep közötti megemelt forgalomra természetesen december 30.-án is fel voltunk készülve, hiszen reggel 7 pénztárral (nem az említett néggyel), déltől pedig 11 pénztárral üzemeltünk (az első Avatar IMAX vetítés 12h30-kor kezdődött). A sor tényleg hosszú volt ezeken a napokon, de a mi random tesztjeink szerint 25 percnél többet nem kellet várni a jegypénztárhoz való elérkezésig (ami a mozgólépcsőig elérő sort jelenti).

Ezen kívül a jegykiadó automaták is üzemeltek, amint az Péter is említette, sőt csak ezen az adott napon majd 1000 jegyet váltottak meg ezeken keresztül. Sőt a tranzakciók számából és idejéből látjuk, hogy a jegyvásárlás itt is folyamatos volt. Azt, hogy az ő kártyája visszautasításra került, a kártyakibocsájtó bank hibája, ami ezt jelenti, hogy egy megadott idősávon belül nem adott választ a fedezeti terhelésre. Az automata alapból minden bankkártyát elfogad.

A jegypénztárosok segítőkészen állnak a vevőkhöz, ebben az esetben is találtak helyet Péternek és feleségének (hogy nem az eredetileg lefoglalt helyet kapták, az a késői pénztárhoz érkezés miatt volt, mivel a film előtt fél órával felszabadítjuk az át nem vett jegyeket).

Sajnálom, hogy nincs olyan oldal Magyarországon, ahol a pozitív élményekről lehetne beszámolni, mert szerintem jóval több ilyen akad esetünkben is.

Amennyiben megkaphatom Péter emailjét, szívesen felvenném vele a kapcsolatot.

 

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Fíldödi Ferenc 2010.01.08. 11:01:49

Szívesen megkeresném két jóállású kollegámmal és...

Vimi 2010.01.08. 11:02:06

A sztori nem erdekel, csak azt szeretnem kerdezni tisztelettel, hogy a fo manager urnak kell e munkatars...

Apam, ilyen allas..."Mozi Marketing & PR igazgatója"

Nincs felvetel helyettesnek ? :))

Nyakravaló 2010.01.08. 11:02:36

Csak azt tudnám, hogy hogyan lesz valakiből Marketing & PR igazgató, aki a következő szavakat és mondatfűzéseket használja:

"random", "az automata alapból" - nagyon szép, még sok hasonló kifejezést kívánok!

Szívesen felvennéd Péterrel a kapcsolatot? Minek? Molotov-koktélozni fogtok? Annyi eszed nincsen, hogy leírd, hogy kárpótolni szeretnéd? Vagy nem?

Agyalap 2010.01.08. 11:03:16

Persze hogy a bank hibája. Azért is fogadja el minden más bolt hiba nélkül.
Managementből jeles!

Énbagoly 2010.01.08. 11:06:50

Miért érzem úgy, hogy a sztoriban csúsztatások vannak?
Esetleg valami bizonyíték?

S1lver 2010.01.08. 11:12:04

Ez a bankkartyas dolog megutotte a fulemet, ugyanis mi december 26-an mentunk el az Arenaba egy delelotti eloadasra es kartyaval szerettem volna fizetni. A terminal elfogadta a kartyamat, majd azonnal sztornozta is a tetelt. A penztaros leanyka elmondta, hogy ilyen naluk nagyon gyakran megesik mindenfele bank mindenfele kartyajaval, ne csodalkozzunk.

Kedves PR Igazgato ur, ezmiez?

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2010.01.08. 11:14:20

Az nem úgy volt, h osztogattak, hanem fosztogattak.
Stb.

ciccmicc 2010.01.08. 11:15:30

ezt a nagyképű, arrogáns, lekezelő állatot. Basszus nem találok szavakat. Az ilyen menjen hullamosónak, ott nem kell (élő) emberekkel kommunikálnia.

Peetee 2010.01.08. 11:17:02

Tehát összegzem:
Ha sikerfilmet szeretnék megnézni, számoljak úgy,h a film előtt 30perccel kell átvenni a jegyet + 3050perc sorbanállás+készpénz is legyen nálam a biztonság kedvééért.
Tehát a mozi használatának feltétele,h min 70-90perccel a vetítés előtt megkezdjem a becsekkolás' procedúráját, mint 1 repülőtéren! VICC!
És ha mindezzel megvagyok, a világ legtermészetesebb dolga,h teltház van és nem a feleségem mellett ülök, hanem egyedül nézem végig a filmet, aztán majd utólag megdumáljuk ki/mit látott. VICC!

Ez magyarország! A következő lépés ez lesz:
"Tisztel vendégeink, a pénztárak leterheltségére kérem előre készüljenek."
És akkor elég 1 kassza, és ha 4 órát kell sorba állni a jegyért, akkoris aztmondhatja a marketinges főgóré, hogy: Jakérem, ki van írva!
...Any@d!!!

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2010.01.08. 11:19:18

Az volt már, h ezért tart itt az ország!?

Csomag Olga · http://csomagolas.blog.hu/ 2010.01.08. 11:19:34

Két ünnep között tényleg tele volt. De akkor nem megyek moziba.

Van_mikrohullámú_sütőtök? 2010.01.08. 11:21:01

Szép levél, grat érte!
Sajnos a fedezethiánnyal történő kártyakidobás oka tényleg lehet tranzakció időtúllépés, én is tapasztaltam már, s hiába állt rendelkezésre az összeg 100x a folyószámlán kénytelen voltam hitelkártyával fizetni (ugyanattól a banktól), hiába próbáltam újra lehúzni az érvényes kártyát (jó lenne egy bankos aki megmondaná pontosan mi is ennek az oka).

Viszont továbbra is fenntartom, hogy egy ilyen nagyforgalmú, az országban egyedülálló mozi csinálhatna webes fizetést is és akkor nem lenne sorbanállás az automatákhoz, pénztárhoz, ráadásul olcsóbb az üzemeltetése mint a gépeknek (arról nem is beszélve, hogy egy egyedi pl. vonalkóddal ellátott jegy sokkal biztonságosabb is) Asszem a texnek van hasonló, otthon nyomtatható jegye, nem nagy dolog összedobni.

Az imax weblapja nekem nem tűnik túl logikus könnyen kezelhetőnek, kész csoda, hogy a foglalást egyáltalán be tudják vinni sztem már ez egy szűrő ami a nem túl kitartó felhasználókat elhajtja :)

Rosszindulatú Vászka 2010.01.08. 11:21:40

Neve nincsen nekije? Eddig minden hirigválaszra volt aláírás a levél alatt.

megélhetési SÜNöző (retro homározó) 2010.01.08. 11:28:25

...még a film premierje után 3 héttel is hatalmas érdeklődést tapasztalunk. Az IMAX teltházzal üzemel.

ezért aztán kurvára mindegy nekünk, hogy péter úr hogy hőbörög, fosunk a fejére nagy ívben!

Tisztelettel: az aréna vezetősége!

lehuzas 2010.01.08. 11:30:26

minek neki az emailje? le*opna`? nemertem

EMP 2010.01.08. 11:31:30

igen kisse problemas megnezni az avatart...
en ketszer lattam londonban a bemutatot koveto szombaton es vasarnap is. A legelso eloadason 11:45 korul telthaz volt. Nemtom, valahogy 11kor vettem jegyet, 3 penztar volt, meg kb 10 meters sor mindegyiknel. NEm is volt problemam, kb 5-10 percet vartam csak a sorban.

Mondjuk hozza kel tenni unlimited kartyam van az adott moziba, ami 14 fonter havonta korlatlan filmnezesre jogosit ugy hogy egy sima jegyar 6-7 font.. Ha 3 filmre beulok egy honapban mar megerte. Es megjegyzem nem haromra szoktam hanem 10-15re. Valahogy igy is megeri nekik :)
Mondjuk logikus, mar a rollercoaster tycoon jatekban is az a legjobb modszer ha mar a bejaratnal lehuzzuk a vevot a belepovel es onnantol minden korlatlan..
Igy akkor is fizet ha nem is hasznal semmit. A popcorn meg a kola meg plusz meg ezen felul...
A magyar mozikban letezik ilyen?

megélhetési SÜNöző (retro homározó) 2010.01.08. 11:32:54

Lurdyban simán meg lehetett nézni, igaz nem volt 3D dehát nem is vagyok én sikeres ember.

Rosszindulatú Vászka 2010.01.08. 11:34:09

Namost azért az ünnep alatti tolakodáshoz hasonló még a SW új részek premierjén sem volt. Egy normál szombat este is eddig max 5-10 percet sorakoztunk, nyáron még annyit sem. Az autómata nekem még sosenem működött.

Tudom, hogy szar sorbaállani, én is rühellek, de a sikerfilm azér sikerfilm, mer sokan akarják látni. Tessen művészfilmet nézni, ott nincs tolakodás. A Mindent anyámról c. filmen pl. hárman voltunk a plázamoziba.

Dariengo · http://dariengo.blog.hu 2010.01.08. 11:37:38

Legközelebb mindenki fizessen kultura utalvánnyal, az célravezetőbb. Különben meg pont az Avatar ami nem érdekel 3D-be. Nézéttek meg a Végső Állomás 4-et, na az már valami.

pause 2010.01.08. 11:40:18

"Kedves Péter!
Először is szíves elnézését kérem hogy ezen a fórumon válaszolok,de adatait nem kértük el a homar.blog.hu internetes oldaltól mivel mi is nyilvánosan kívánunk válaszolni Önnek.
A két ünnep közötti megnövekedett forgalmat mi is tapasztaltuk. De minden igyekezetünk és előzetes, alapos felkészülésünk ellenére is előfordulhattak hibák.
Ezért kérem szíves megértését.
Amennyiben elfogadja szívesen látjuk Önt és barátait egy, a Cinema cityben játszott film premier előtti/premier/sima vetítésére.
Kérem vegye fel velünk a kapcsolatot a homar.blog.hu oldalon keresztül.

Köszönjük
xxx Péter"
IGY bmeg IGY

Dariengo · http://dariengo.blog.hu 2010.01.08. 11:40:21

Fizessetek legközelebb kultura utalvánnyal. Én a Gladiátort néztem az első sorbol, vagy tíz éve. Egy hétig mindent szellemképesnek láttam. Nem mondom, hogy nem érte meg.

Layosh 2010.01.08. 11:40:44

Kedves PR Menedzser!

Nagyon sok panasz érkezik az Aréna mozijára, nem érdekes ez egy kicsit? A többi multi mozira nincs panasz, pedig nem hiszem, hogy kisebb lenne a forgalmuk.

Lévai_Richárd · http://facebook.com/fbtippek 2010.01.08. 11:42:14

Azért közel sem voltak annyira felkészültek és segítőkészek a pénztárosok, mint ahogy azt a mozi vezetősége elképzelte.
Nekem is volt hasonló tapasztalatom az Arénában szintén az Avatar kapcsán.
Lásd itt:

itmegoldasok.hu/blog/arhivum/199-A-kielegitetlen-vasarlo-esete-a-mozival.html

Laceeka82 2010.01.08. 11:43:48

Teltházas előadásoknál miért lepődik meg valaki azon, hogy várni kell? Már a rinyálós levélnél is leírtam, hogy a "Péterünk" az idióta az egészben szerintem...Gondolom a tipikus s.ggfej, aki "magyar sorban" áll, és 2 percet nem tud várni, tolakszik, vergődik...Ha nem tetszik a sor, menjen két hónap múlva, és nézze meg akkor..........

Dariengo · http://dariengo.blog.hu 2010.01.08. 11:52:12

Egyébként hogy csinálják a tesztsorbanállást? Lézerrel megjelölnek pl. egy feltűnő emost, és várják mennyit ácsorog? Örülnék, ha valahol csak 25 percet kéne sorbanállni/ülni. 28-án két órát vártam, mire az orvosnál sorra kerültünk, de bárki tudja hasonló példát felhozni. Az internetes jegyvásárlás lenne a legjobb megoldás, de hát a mozik szeretik a készpénz, hogy miért azt ugye nem kell ecsetelni.

További magyar hang 2010.01.08. 12:06:59

Sorbanállási random teszt - beszarok! :)

Jim Raynor 2010.01.08. 12:13:31

T. igazgató úr!

idéznék az eredeti postból:

"Másfél órával értünk oda az előadás előtt"

jár önnek a faszkorbács, de nagyon durván.

kispista 2010.01.08. 12:23:59

Mi a faszé' áll valaki sorba 2 órát hogy egy szar filmet kurva drágán megnézzen? Menjen ki az utcára, ott is láthat 3 dimenziós embereket.

NICKTELEN 2010.01.08. 12:31:46

Megemelt forgalom? Úgy tűnik nincsenek felkészülve arra, hogy annyi néző megy, amennyi tényleg le tud ülni. Ugyanis ez nem szupermarkec, hogy megrohanják a vevők. Egy embertömegnél többet nem tudnak kiszolgálni, csak azt kell tudnia a főnöknek, hogy hány szék van a mozijában. Persze, ha egy-egy helyre több jegyet is eladnak, akkor ne csodálkozzanak, hogy sok az ember. :)

Ládatündér 2010.01.08. 12:36:59

@NICKTELEN: Azegymásik mozi volt...

@Layosh: A levelet küldő igazgató egyébként egy decens hölgy és ez a mozi VALÓBAN a legnagyobb nézettséget bonyolítja országosan, mitöbb, csak itt van IMAX, nemdebár?

aGerald 2010.01.08. 12:45:39

"teltház van és nem a feleségem mellett ülök, hanem egyedül nézem végig a filmet, aztán majd utólag megdumáljuk ki/mit látott. VICC!"

Baszki!!! Ez a film alatt akarja megbeszélni a filmet! Az ilyen bunkóknak külön terembe lehetne csak adni jegyet az ismerőseivel.

aGerald 2010.01.08. 12:47:14

@Peetee:

"teltház van és nem a feleségem mellett ülök, hanem egyedül nézem végig a filmet, aztán majd utólag megdumáljuk ki/mit látott. VICC!"

Baszki!!! Ez a film alatt akarja megbeszélni a filmet! Az ilyen bunkóknak külön terembe lehetne csak adni jegyet az ismerőseivel.

MosoMasa 2010.01.08. 13:02:03

Kedves pr igazgató!
csak annyit szeretnék mondani: hazudik.

Lacaca 2010.01.08. 13:10:19

Azért karácsony környékén nem olyan ritka, hogy a megnövekedett kártyaforgalom miatt nehézkes a fizetés. A fizetőhelyen van egy terminál, leolvassa a kártyát, tárcsázza a bankot. Ha a bank vonalai foglaltak, akkor az kinek a hibája?

Neten rendelt jegyet és nem vette át fél órával az előadás előtt. Eladták a jegyet másnak. Igen, és? Hosszú volt a sor és azért nem tudta időben átvenni? Ünnepek alatt? Nahát!

Mi a faszt kellene tennie a szolgáltatónak? Azt azért csak ne várjuk már el, hogy vegyen fel plusz embereket 1 hónapra, mert akkor nagyobb a forgalom, utána meg már elég a jelenlegi személyzet. Bank meg rendeljen arra a 2 hétre új vonalakat és modemeket? Szálljunk már le a földre!

EMP 2010.01.08. 13:14:54

@Lacaca: Igenis vegyen fel extra embereket 1 honapra.
A bank meg igenis rendeljen extra vonalakat arra a ket hetre.

Ez a baj a rendszerrel, hogy nem ugyfelkozpontu. Ha az lenne akkor lenne extra ember meg extra vonal a torlodasok elkerulesere.

HA azt akarja hogy elegedettem jojjek ki a mozibol tegyen erte valamit ne csak tarja szet a kezet hogy hat unnepek vannak nem tud mit tenni.
Ha meg inkabb sporolnak 1-2 extra emberen 1 honapig akkor meg ne csodalkozzanak ha elegedetlen lesz a kuncsaft..

S1lver 2010.01.08. 13:18:14

@Lacaca: a bankoknak van am Ethernet alapu, IP protokollos vegpontjuk, amit nem kell tarcsazni. Azt te csak a kisebb boltokban latod, hogy a POS terminal telefonalgat.

A december 30-a pedig egy teljesen atlagos hetkoznapnak felel meg egy december 20-24. kozotti idoszakhoz kepest.

Lacaca 2010.01.08. 13:20:36

@EMP: Ha meg kifizetteti a plusz költséget, akkor az a baj, hogy többe kerül, és pont karácsonyra emel árat, és az milyen köcsögség már.
Ja, és felvesz 5 embert, és utána meg kirúgja őket pont a karácsonyi hajtás után. A rohadék!

Bármennyire fáj, nem fog változni és nem is kell ezen változtatni.

Lacaca 2010.01.08. 13:22:25

@S1lver: Ethernet alapon is túl lehet terhelve. Egy időtúllépéshez épp elég.

A december 30-a pedig egy teljesen atlagos hetkoznapnak felel meg egy december 20-24. kozotti idoszakhoz kepest.

Akkor miért volt akkora tömeg? Ki mondta, hogy 20-24 között nem akadozott a kártyaelfogadás?

kispista 2010.01.08. 13:25:00

@Lacaca: felvehet diákmunkásokat is.
De ha a sok vevő miatt vesz fel plusz embert, attól nem drágulhat semmi, mert alapból több a bevétel.

cinema kenny 2010.01.08. 13:26:10

ő ugy direktbe hozzászólva
CINEMA Város nevű cég egy vicc
dolgoztam náluk, semmi sem szól az értelemről vagy a kedvességről. NEm kell reménykedni ingyen jegyben vagy bocsánatkérésben vagy a hiba elismerésében

torokmez 2010.01.08. 13:29:47

"természetesen december 30.-án is fel voltunk készülve" - december 30-ÁN (pont nélkül!!) nem pedig december 30.-án... Ha már a mozi Marketing & PR igazgatója...

S1lver 2010.01.08. 13:31:49

@Lacaca: lassan irom, hogy te is megertsd: ahhoz kepest, hogy a karacsonyi vasarlasi idoszak alatt (ami koztudottan csucsforgalomnak szamit) szinte semmilyen kartyaelfogadasi problema nem volt, ebben a bizonyos moziban tobben is arra panaszkodtak, hogy a kartyajukat nem tudtak hasznalni - raadasul viszonylag nyugalmasabb idoszakban. Ez engem arra enged kovetkeztetni, hogy a mozi terminalja/infrastrukturaja/banki partnere nem megfelelo.

EMP 2010.01.08. 13:46:05

@Lacaca:
Az alkalmazottak szama az atlag bevetelbol meg a forgalombol van kiszamitva.
A nagyobb forgalom tobb szemelyzetet kivan ha fent akarjak tartani a kiszolgalas minoseget amit a tobb bevetelbol fedezni lehet.
Ha erre nem gondolnak akkor mit csodalkoznak a negativ visszajelzeseken?
Eleg szar a ceg uzletpolitikaja ha a karacsonyi tomegbol csak azt latja hogy tobb ember = tobb bevetel, de azt mar figyelmen kivul hagyja hogy tobb szemelyzet is kellhet.

Egyebkent meg siman fel lehet venni extra munkaerot mondjuk 1-2 honapos hatarozott ideju szerzodessel. Nem ertem mi ezzel a baj.

PeterBogyo · http://ujbuda.kutyaiskola.eu 2010.01.08. 14:15:38

Na akkor én is leírom a tapasztaltam Dec22-én voltam ott.
Jegyet két héttel előre foglaltam a neten, amit a kapott levél szerint egy órával a kezdés előtt kell átvenni. Gondoltam a sorban állásra fél óra elég lesz. Tévedtem. A sor qrvahosszú volt. Sajnos EGYIK automata sem működött, bár esetemben nem lett volna hasznos, mivel bónuszkupont is akartam beváltani amit az automata nem tud kezelni (sőt a pénztár sincs rá felkészítve, ezért ki kellett törölni a foglalást, majd hamar fizetni, nehogy elvigye addig vki) A sor tehát hosszú volt a tizenxből 5 működött, ebből egyiket akkor állították be amikor a sor felénél jártam. A jegyet végül a kezdés előtt 53 perccel tudtam átvenni (teáht 38 perc sorban állás és még a mozgólépcsőig sem állt a sor), még szerencse, h nem vitték el az orrom elöl.

Örülök h a kedves PR embere ennyire elégedett a teljesítményükkel, de tapasztalataim szerint ha ennyien panaszkodnak annak TUTI-ra van oka és inkább ezt kellene vizsgálni a fényezés helyett. Higgye el a kedves PR Igazgató, ha annyira jó lenne akkor ezt is megírnák az emberek. Az már csak bónusz h az üléseken a moziban nincs üdítőtartó hely. (ritkán járok moziba és úgy rémlett ez szériatartozék)
A film meg állat, kötelező megnézni mindenkinek:P

PeterBogyo · http://ujbuda.kutyaiskola.eu 2010.01.08. 14:17:27

Ja még valami. Felhívtam a jegyrendelős telószámot a kocsiból, mert féltem h nem érek oda időben. Kérdezte ma nénit, hogy az automatánál lehet e bónuszt is beváltani. Sajnos a hölgy azt se tudta, hogy van ott automata aminél át lehet venni a jegyet...
Szóval van hova fejlődni!

hawkeye 2010.01.08. 14:29:53

"A sor tényleg hosszú volt ezeken a napokon, de a mi random tesztjeink szerint 25 percnél többet nem kellet várni a jegypénztárhoz való elérkezésig (ami a mozgólépcsőig elérő sort jelenti)."

Na elméssz te igazgatóféle a nedvesbe!

Van arcod ilyet leírni?

Szégyelld magad!

Lacaca 2010.01.08. 14:31:49

@S1lver: Érdekes, ugyan olyan sebességgel olvastam, mint amikor gyorsan írtad.

Pontosan minől derül ki, hogy karácsonykor nem volt kártya promléma? Ha szar a terminál, vagy a bank szar az részben a hibája a szolgáltatónak, de leginkább a banké.

Tele volt a mozi? Majdnem 100%-osan, mert alig találtak helyet. Problémát okozott kezdésre megtölteni a termet? Nem. A mozinak létkérdés, hogy ezért vegyen fel plusz munkaerőt? Nem. Milyen minőségű munkaerőt talál 2 hónapra? Többnyire szart. Több lesz a bevélele? Nem, mert így is tele van a terem. Több lesz a reklamáció az esetleges gyenge képességű dolgozó miatt? Igen. Te beültetnél egy újjoncot a pénztárba? Lehet, én biztos nem.
Probléma 25 percet várni? a. nem, mert van órám kipihenni. b. igen ezért keresek egy másik mozit, ebben a városban nem nagy mutatvány.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.01.08. 15:30:24

@Lacaca:
de, varjuk el
itt szinte mindenhol vettek fel arra az 1-2 honapra
eppen most volt a tv-be olyan 20 szazalekuk meg is maradt veglegesbe
ezert jelentkezo is volt boven

Lacaca 2010.01.08. 15:33:49

@hagyma: Na akkor oda kell moziba menni! Ott mennyi a benzin átszámolva? 318? Nem? Mér nem? Miért ne lehetne mindenben egyforma a 2 ország?

Don Bandi · http://www.youtube.com/watch?v=w_mZqfanqg0 2010.01.08. 15:46:11

tök jó, hogy 25 percnél nem kell tovább sorban állni. meg vagyok hatódva.
én foglaltam 6 jegyet az imaxba. napokkal az előadás előtt fogok odamenni, és a délelőtti pangás idején váltom ki a pénztárnál. aki olyan hülye hogy az ország egyetlen imax mozijában a világ legkeresettebb 3d filmjét úgy akarja megnézni, hogy 5 perccel a foglalás lejárta előtt áll sorba, annak csak gratulálni tudok. kár hogy kúrcsány bezárta az opni-t.

Don Bandi · http://www.youtube.com/watch?v=w_mZqfanqg0 2010.01.08. 15:50:20

@Nuunius: nekem nem vették fel a telefont, pedig nyitvatartási időben hívtam őket 20x. szarháziak ezek a mozisok mindenhol, de ez nem jelenti az, hogy nem lehet túljárni az eszükön.
ha nekem lenne mozi-hálózatom, országonként tucatnyi multiplexszel, akkor majd' megdöglenék azért hogy a vásárlók elégedettek legyenek. nem azért mert jófej vagyok, hanem mert egy szolgáltatáással így lehet a maximum pénzt megkeresni.
ja és az avatar jó film, akinek nem tetszik ne nézze. van elég ronda dolog kis hazánkban, azokról is eszetekbe juthatna hogy kiéljétek a napi fikázást. (ez csak annak szól akire vonatkozik)

Don Bandi · http://www.youtube.com/watch?v=w_mZqfanqg0 2010.01.08. 15:53:07

amúgy ha sokan jönnek, nem 11 pénztárt kell kinyitni, hanem 30at. majd ha elment a nép akkor a kasszáspicsa mehet vissza a sufniba körmöt reszelni. pénztárt pedig kasszagép nélkül is lehet üzemeltetni, a lóvé egy dobozban is elfér. blokk helyett pedig vannak kézzel kitöltős indigós számlatömbök. fel lehet készülni a nagy tömegre, csak akarni kell.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.01.08. 15:53:22

@Lacaca:
lehet poenkodni, de sok embernek nincs munkaja, es igenis elmennek ilyenkor
a tulajnak meg kell munkaero
es az eladonak 2 honap is 2 honap es remenykedik, hogy megmarad
azt nem tudom, hogy jon ide a benzin, de most megyek melozni
ESIK a ho, jeges az ut 12 F fuj a szel

Don Bandi · http://www.youtube.com/watch?v=w_mZqfanqg0 2010.01.08. 15:54:53

@Layosh: a lurdyra több panasz van, bár az mégiscsak egy lurdy.
amúgy az igaz hogy az imaxban nincs pohártartó, ezért a prolik szétlocsolják a kólát?

Lacaca 2010.01.08. 15:58:52

@hagyma: Semmit nem poénnak szántam. Ismerve az emberek mentalitását, nem hiszem, hogy beültetnék pénztárba egy idegent, aki tudja, hogy 1 hónapra szól a megbízatása.

megélhetési SÜNöző (retro homározó) 2010.01.08. 17:12:47

aréna egy fos. egyetlen látnivaló Győzike volt, aki épp abban az időpontban majomkodott a mozihoz közeli kávézónál.

Ugyandehogy (törölt) 2010.01.08. 17:54:21

Péter emailje mellé küldjétek el Péter e-mail címét is....

Píter 2010.01.08. 19:32:55

Kedves PR manager, miért nem lehet neten jegyet venni az ország legnagyobb mozijába, mely az egyetlen IMAX termet is üzemelteti?!? A jegykiadó automaták kalap *zart nem érnek, már a nyitás óta folyton visszadobja a kártyákat, sőt sokszor 2-3-szor újra be kell vinni az adatokat, mert sikertelen a tranzakció, pl. mert nem találja az előre lefoglalt jegyeket... A cinema city aréna egy vicc!!

666E 2010.01.08. 20:46:28

nincs ezen mit csodálkozni.. a !!!!PPPRRRR!!! managerhez méltóan nyilván szinte már a munkájához tartozik, hogy reagáljon az ilyen "rágalmakra" és természetesen mindent tagadjon, mást nem is tehet, ő a felelős (bbrruhahahaha) a cég jóhíréért. Vajon miért pont ő reagált erre, ez nyilvánvaló.
mint ahogyan az is, hogy soha nem fogja leírni azt, hogy "igen,hibáztunk".
természetesen hozzá is cask az jut el lentről, hogy mindenhol mindenki és minden ok. esetleg ilyenkor jöjjön haza tahitiről és tolja el a lomha seggét az automatáig és próbálja ki SZEMÉLYESEN

Megdobbent 2010.01.08. 21:35:17

Eehehe, nalam lejott az abszolut es tenyszeru parhuzam egy USA celu gep chekolas elotti 3 oras erkezessel, zsufolt, nyomorult varoterrel, kiszolgaltatottsaggal. Orulok, hogy megjott amerika a moziainkba, nagyon megneznem en is a filmet, de evek mozimentes kenyelmet egyelore nem tudom feladni, nincs akkora az ingerkuszob... Hatha kijon polarizalt vagy kek-piros technikaval DVD-n :) Meg ott lesz szex is! :>>>

AlexWolf 2010.01.08. 23:38:02

@Megdobbent: Nagyon nem örülnék ha kilógna a TV-mből egy méretes kékeres!

Megdobbent 2010.01.08. 23:44:04

@AlexWolf: Ehehehe :))) Pedig ez lesz a promo fo motivuma, dehat hogy hogy oldjak meg 3 meteresen ilyen ossze-vissza genitaliakkal, azt nem tudom :o De azert a polar es a kekpiros szemuveg le lett porolva, mit lehessen tudni, ugyebar :>

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.01.09. 00:52:04

@Lacaca:
itt meg igen
mondjuk nem tul bonyolult, az teny
meg nem baj ha valaki mar volt penztaros
zart a rendszer es tevedni is eleg nehez, mert ha kp kiirja a visszjarot
de inkabb kartya
meg kamera mindenhol
nameg en ugy osszessegeben gondoltam, tehat aruhazak stb. mert ugye feljebb meg a leszort ruhakrol volt szo

ps. "idegent?"
miert csak rokonokat veszel fel?
nap vegen ott a kassza es ennyinek kell benne lenni
lecet

es meg egyszer
ezek az emberek munkat szeretnenek, nem lopni mennek, meg jobban figyelnek, hatha megmaradhatnak
nem tudom manapsag otthon hogy van, de ha en felmondok, vagy kirugnak 234 alkalmas jelentkezo lesz a helyemre
hgoy jobb-e vagy rosszabb az kesobb derul ki, de nem sirnanak utanam, megha jo is vagyok, mert az vagyok, az teny

es ez minden szinten igy mukodik
szivfajdalom nelkul kirugnak ha a legnagyobb menedzser is vagy ha raszolgalsz

szoval nem fog 10 dollart ellopni, ha van eselye vegleges allasra vs borton

salapapa · http://salapapa.hu 2010.01.09. 01:22:35

Marketing & PR igazgató aki nem tud helyesen írni? bakker...

nem ciki ez Önnek tisztelt Uram?

Először is sajnálom, ha Péter, nem tudta olyan gyorsan...

...változat látványosságát, ezért napi szinten, még a film...

...ünnep közötti hétköznapokon, nem a szokásos, hanem egy...

...a mi random tesztjeink... - összevissza tesztelgetnek, vagy csak szúrópróbát akart írni de nem jutott eszébe mélyen tisztelt PR-Úr?

...visszautasításra került, a kártyakibocsájtó bank hibája, ami ezt jelenti, hogy egy...

nagyon, hamar, el, fog, kopni, a vessző, billenty! a, bocsáLYt, pedig, helyesebb, lenne, ha, kellene, bele, jé.

ehhhhhhh... nem, folytatom. sírok, amikor, ilyen, kommunikációval, foglalkozó, pozicióba, kerül, egy, Alfa-Béta

lalalala 2010.01.09. 02:51:08

ez most vicc? negyedikes unokatesóm kedvesebb és diplomatiikusabb levelet tud írni te sz@rházi!

AlexWolf 2010.01.09. 11:11:27

Egyébként most ez a trend. Az én munkahelyemen, ha egy mondatban több magyar szót használok, mint angolt, akkor már furcsán néznek rám.
Mert mennyivel szebben is hangzik már az, hogy "Megyek meetingelni a managementtel" mint, hogy "Találkozóm van a főnökökkel".

konigjanos 2010.01.09. 12:15:41

Már nem azért, de itt arról sír mindenki, hogy vegyenek fel embert arra az egy-két hónapra, közben meg nálam a dec. 24-31-ig inkább egy hét...hogyisvanez?

crey7 2010.01.09. 12:58:38

@konigjanos:
Igen, vegyenek fel embert.
Nem sírok, hanem elvárom. Kereskedő cégnél dolgozom, nem "fogyasztói", de műszaki eszközöket értékesítünk. A karácsony előtti hajtás, nálunk is nagy szokott lenni, és ilyenkor ha szükséges nem 9 órát melózom egy nap, hanem van hogy 11-12-őt, hogy MINDEN ügyfelemet ki tudjunk szolgálni, megfelelő minőségben.

Diákmunkásokat foglalkoztatni több szempontból is jó:

1. annak a szerencsétlennek lesz egy kis félretett pénze szilveszterre, mehet bulizni, azt csinál vele amit akar, nem apucit kell lehúznia pénzzel.

@Lacaca:
2. Az Arénában, és minden moziban működő jegypénztárak kezelése rohadt egyszerű feladat, kb. egy félbevágott krumplis zsák is elkezeli.

3. ha minden áron a tapasztalan frissen felvett srác/lány képességei jelentik a problémát, ez is megoldható:
a tapasztaltakat beosztom kasszába, a többi szemüveget oszt, takarít, pakol, jegyet tépked, cukrozott ipari hulladékot adogat, stb.

MINDEN megoldható, de egészen addig, amíg nincs az Arénának konkurenciája itthon (IMAX), addig leszarja :)

OFF
Kicsit fals példa: azért is jár a család a fóti nagy hipermarketbe vásárolni, az ünnepek előtt főleg, mert diákmunkásokat vesznek fel azért, hogy ne 1 órába teljen, amíg sorra kerülök (ellentétben az alig 5km-re onnan működő dunakeszi ókori sünnel). Működik a 65 kasszából legalább 30, a polcok pedig mindig tele vannak, mert amint valami elfogy, már hozzák kiskocsin a következő adagot. A madaras teszkóban ezt már megszívtam párszor, ja és nem az ünnepek alatt, hanem egyszerű hétvégén :) . . . én biztosan nem fogok 1 órát azért sorban állni, mert nekik derogál plusz embert felvenni, és fizetni, mert így lehet a legmagasabb hasznot realizálni, a paraszt meg úgy is ide jár vásárolni, mert a kutatásunk is kimutatta, hogy olcsóbbak vagyunk mint a többi hipermarket...(és sajnos sokaknál tényleg számít, mert erre futja szerencsétlenjének, és kiállja a sort, mert olcsóbb :( )
Szerencsére (most még) megtehetem, hogy leszarjam, az 50-60 Ft differenciát a két áruház árai között, és ezért nem is fogok a madaras teszkóban vásárolni. . :)
/OFF

szaporító 2010.01.09. 13:17:52

Hülyeparaszt, ezt még nem hallottad:

Ha hallgattál volna, bölcs maradtál volna.

Vagy valami hasonló. Nem, neked föl kellett szólalnod, mert vicc a pozíciód és meg kellett most erősítened.
De rábasztál, mert egy önelégült tahó vagy és most már az egész homár utál téged arénástul, mozistul meg márketinges píárostul, ahogy vagy!
Lófasz munkád van, azt is szarul végzed.

Mellesleg nem lennék meglepve, ha néhány párás tekintetű homár olvasó egy darabka gránittal, vagy néhánytíz deka ebürülékkel megkaristolná a verdádat.
:-))

morrisal_ · www.plafoncsapszeg-gyalu.com 2010.01.09. 19:58:05

nyakkendős, szájszagú, pacsuliszagú ál-yuppie-tól többet nem is vártam.

darkatti 2010.01.10. 01:07:48

ma voltunk, hosszú volt a sor de gyorsan haladt, 10 pénztárból 10 ment, kb 15 perc alatt megvolt a jegyvézel.
(az automata is müködött folyamatosan).

Kobe 2010.01.10. 15:54:49

én kivételesen a mánáger úrral értek egyet. Január 1-jén este 10kor tekintettük meg a filmet az IMAX teremben, előre lefoglalt jegyeket szerettem volna átvenni. Az email alapján a film kezdete előtt 1 órával kell átvenni a jegyet, különben kiadják. Nem vagyok ismerős abban a moziban (az automatákról meg nem is nagyon tudtam,így gondoltam, ha 9 körül beérek az arenaba, negyid (a határidőig) röhögve átveszem a jegyeket. Kicsit meglepődtünk mikor kb 90 fős sor állt előttünk. Amit láttam, az alapján nehéz elhinnem, hogy munkanapon olyan balfaszul kezelték volna a szitut mint ahogy a panaszkodó leírta. Jan 1, ismétlem, mindenki otthon dekkol, a pénztárak közül mégis 3-4 volt max üresen.....régen elmúlt már az 1 órás határidő, amikor a pénztáros kiadta a jegyeket, előtte pedig udvariasan elhajtott vagy fél tucat zavarosban halászót, akik a lefoglalt,de át nem vett jegyekre hajtottak. Nem szóltak semmit, hogy határidő után 25 perccel jutottál csak sorra így jártál stb. Sőt, még egy rövid útbaigazítást is tudott adni, nem hajtott el,pedig álltak mögöttem bőven. Szóval, engem, január elsején, csökkentett kapacitással úgy szolgáltak ki, hogy a mozizást élménynek tekintettem. Kétlem, hogy munkanapon, teljes kapacitással, kevesebb érdeklődővel, problémát jelentene ezt a színvonalat hozni.

Shaddam 2010.01.10. 19:02:45

Érdekes nekem lett rendes helyem.Ja hogy én időben ott voltam...

kitfisto 2010.01.11. 02:23:26

A jegypénztárosok segítőkészen állnak a vevőkhöz, ebben az esetben is találtak helyet Péternek és feleségének (hogy nem az eredetileg lefoglalt helyet kapták, az a késői pénztárhoz érkezés miatt volt, mivel a film előtt fél órával felszabadítjuk az át nem vett jegyeket).

nem úgy szólt a történet hogy előre fel is vették a jegyeket asszem másnap? tehát ergo nem szabadulhatott fel a hely :D

bűzlik a duma bűzlik :D

papugaja 2010.01.11. 08:43:33

"Sajnálom, hogy nincs olyan oldal Magyarországon, ahol a pozitív élményekről lehetne beszámolni, mert szerintem jóval több ilyen akad esetünkben is."

Na persze. Csinálj egyet, bameg.
Majom.

satho 2010.01.11. 10:01:01

Kedves kommentelők !

A szarjon sünt és a szüljön sünt helyett jóvolna bevezetni a szarjon szöget kifejezést :) Az jobban fáj szerintem. Na persze abból is a 100asat :)

Üdv....

Alikam 2010.01.11. 11:43:40

Ez hülye, ki a fasz akar 25 percet sorban állni egy mozizásért? Bazz, mire bejutok a terembe már le vagyok teljesen strapálva.

Úgy fogalmazt ez a jó ember, úgy emeli ki a 25 percet, mintha az csak úgy elröppenne!

Hát ekkora kókler mozit!

Picujka 2010.01.12. 11:41:05

Balfasz ez a mozi pr manager vagy miapöcs.

Boocus 2010.01.12. 12:20:59

no, akkor nekem is tapasztalat. Január 4. én foglaltunk a 8.i előadásra jegyet. Csak a 22:15-re volt értelmes hely. jegy lefoglal, azonosító felír, utazást megszervez (Veszprémből mentünk kocsival. hivatalosan 21:15ig lehet ugye ilyenkor átvenni a jegyet, 21:00re fel is értünk, egyből beálltunk az automatához a sorba. Mikor kb. 25főre duzzadt a sorban állók száma, egy jó kedélyű, kedves biztonsági őr odaállt az üzemelő automata mellé, hogy segítségével meggyorsítsa a jegyváltást. Sajnos az automata sem telefonszám, sem név, sem azonosító alapján nem találta a foglalást, mi kezdtünk pánikolni, az őr kedvesen soron kívül az egyik kasszához küldött minket, mondván biztos meg lesz, ha lefoglaltuk. Odaálltunk, előttünk 1 csoport hasonló problémával... Nekik sikerült, ekkor mi is megnyugodtunk picit. Sorra kerülünk, adategyeztetés után meg is lettek a jegyek, diákigazolvány ellenőrzés, bankkártyás fizetés, és mindezzel együtt max. negyed óra alatt hozzájutottunk a jegyekhez.
Mind a biztonsági őr, mid a pénztáros nagyon kedves, segítőkész volt, a film pedig fantasztikus.
Erről ennyit!

Aggie 2010.01.12. 18:13:15

Az automatanal csak pin&chip-pes kartyaval lehet fizetni! Ez lehetett a gond - ez persz nincs kiirva sehol.

Nekem segitett ugyan egy fiatalember, az automatanal, de bar ne tette volna. Olyan vehemenciaval nyomogatta a gombokat helyettem es valasztott ulohelye, anelkul, hogy megkerdezte volna, hova szeretnek ulni, hogy egy ido utan szoltam neki, hogy talan szeretnem elolvasni, mire utott OK-t. (mielott sunozni kezd barki, senki nem allt mogottunk sorba) Persze megsertodott, de nem erdekel, mert az ugyelszolgalat az ugyfel szolgalatarol kell, hogy szolljon!

En maradok a Palace Cinemas-nal - interneten meg is tudom venni a jegyet, helyet tudok valasztani - es kedvesebbek is velem.

toodark 2010.01.13. 10:36:38

Én is azt tapasztaltam, amit a manager leír. A megjelenés előtti héttől próbáltam jegyet venni, de mindig elkapkodták: az új műsor megjelenése után fél nappal már nem lehetett általában értelmes helyre jegyet venni. Végül december 30-án mentem be, reggel tízre, mert aznap írták ki a jan 6-13 közötti műsort. A mozgólépcsőig állt a sor már ekkor, és mire sorrakerültem csak szélső hely volt, január 13-ra (két hétre előre).

Egy másik várakozó így kommentálta az esetet: "Utoljára 30 éve az Urániában láttam ilyet".

És még a mozi halott!
süti beállítások módosítása