Tékozló Homár

Bizarrul próbál ügyfelet fogni az Allianz nyugdíjpénztára

2010.01.21. 00:47 | szily | 110 komment

Szürreális beszélgetéssel akarta szerződésbe lovallni Ádámot a Fundamenta Lakáskassza ügynöke, aki képtelen volt fejből megtanulni a szövegét, így felolvasott, majd a magnóját surrogtatva megpróbálta kimondatni a Naiv Ügyféllel, hogy át akar lépni az Allianzhoz. Kaland alant:

Levelem megírására a következő felháborító esemény sarkallt:

Ma (01.20.) délután ismeretlen (rejtett) telefonszámról fogadtam hívást. A vonal másik végén egy fiatal hölgy bemutatkozott (sajnos nem tudtam megjegyezni a nevét), üdvözölt, majd érdeklődött, hogy hozzám (név szerint) van-e szerencséje. Mivel az volt (mármint szerencséje), tájékoztatott, hogy a Fundamenta Lakáskasszától telefonál, ahol "kiemelt" ügyfél vagyok. Ennek egyik része - mármint hogy ügyfelük vagyok - valóban így van, a "kiemelt" részét nem tudom értelmezni, tekintettel arra, hogy átlagosnak tekinthető összeget utalok át havonta az ottani számlámra.
Aki esetleg nem ismerné (bár a neve is elég árulkodó), lakáscélú megtakarításokkal foglalkozó intézményről van szó.

Említést érdemel ezen felül az is, hogy furcsa módon ügynöki rendszerben működnek az alkalmazottaik, így eléggé erőszakosak is. Néhány év alatt 5-6 is bepróbálkozott már nálam telefonon, hogy majd ő intézi az ügyeimet, amin egyébként nincs túl sok intézni való, mert néhány százezer forinttal még nem nagyon jut eszembe lakást venni. Így viszont csak a gyűjtögetés marad hátra, abba meg még egyik sem akart beszállni.

Visszatérve a tárgyra, ezen ügynökök mindig "számkijelezve" hívnak, ugye mert hátha egyszer mégis eszembe jut felkeresnem őket. A gyanúm tehát, hogy ez érdekes lesz, már a letiltott számnál felkelt, és csak fokozódott, amikor fenti párbeszéd után a hölgy felolvasta, hogy a beszélgetést rögzítik, ennek részleteiről a Fundamenta honlapján tájékozódhatok.
Ez már azért is érdekes, mert a beszélgetést rögzíteni csak a központjuk szokta, ők viszont csak a meglévő ügyfelek gondjaival foglalkoznak, "beszervezést", ajánlgatást nem végeznek. Abban tehát a körülményekből adódóan biztos vagyok, hogy nem onnan telefonáltak, hanem ügynök volt a hölgy.

Az érdemi rész most következik. Miután tudomásul vettem, hogy felveszi a beszélgetést, rátért a tárgyra (csak körülbelül tudom idézni, mivel én nem vettem fel a beszélgetést):

Ugye tisztában vagyok azzal, hogy a nyugdíjrendszer... második pillér... magán-nyugdíjpénztár milyen fontos mindenkinek, így nekem is... mert hát ami most csak 1%-os hozamkülönbség, az ugye az évek alatt 20%-ot jelent... és a megbízhatóság szintén... egyetértek-e ezzel?

Mondom erre, hogy minden további nélkül. Ezt már mosolyogva tettem, mert - ne legyen kormányváltás Magyarországon, ha nem így volt: a hölgy az egész szöveget felolvasás útján közölte, beleérte az "ugye egyetért Ön ezzel?"-t. Vicces volt, mert párszor hibázott is, és érződött a hangján, hogy ő is tudja, ezt nem így kéne, illetve ezt a szöveget nem erre írták meg, hanem "bemagolásos elmondásra".

Lényeg a lényeg, olvasta tovább: tagja vagyok-e valamelyik magán-nyugdíjpénztárnak?

Felelem igen, és elkezdem, hogy nem is akármilyennek vagyok a tagja, mert az enyém biza' zártkörűen működik (nem léphet be akárki), és évek óta stabilan az egyik legjobb teljesítményt nyújtja (ami következik is ugye az előzőből, de ez mindegy is).
Ezzel szegény lány nem tudott mit kezdeni, éreztem, hogy a tapasztaltak (nagydumások) -akik részére az általa elmondott szöveg íródott - már az "igen, tagja vagyok" után folytatják tovább a mondókát, mert így van értelme. Már majdnem sajnáltam, mert pár pillanat csend következett, nyilván gondolkozott, hogy erre kell-e valamit mondani. Végül folytatta az olvasást, hogy tehát a Fundamentával szerződött biztosító az Allianz, ami nemzetközi... megbízható... nagy... az elmúlt években kimagasló XY százalékot hozott, persze ez nem garancia a későbbi teljesítményre... és egyébként is.

Itt megjegyezném, hogy általában végighallgatom az embereket, még az ügynököt is, mert ő is csak a dolgát végzi, és két percet rá tudok szánni arra, hogy legyen kis sikerélménye, továbbá még profitálhatok is abból, ha véletlenül okosat mond.

Legnagyobb megdöbbenésemre azonban a lány nem úgy folytatta, hogy érdekel-e az ajánlat, vagy küldhet-e tájékoztató anyagot, stb..., hanem elhadarta (persze olvasva) egy lélegzettel az előző mondatával, hogyaszongya': "Egyetért tehát azzal, hogy én Önt az Allianz Magán-nyugdíjpénztárhoz most átléptessem?"

Hirtelen válaszolni sem tudtam, mert lepergett előttem, mire volt jó a "rögzítjük a beszélgetést", és láttam is magam előtt, hogy aki nincs résen (és Tőled Homár tudom, hogy sok ilyen van), az hirtelen már meg is kötött egy új szerződést, mert ugye mostanában több helyen érvelnek a telefonon kötött szerződéssel, és sikeresen perelnek is miatta.

Nem tudom, mennyire tudtam cseppet sem rövid levelemmel érzékeltetni, hogy nem én értettem félre a szándékot, hanem egy mocskos lehúzást-átverést próbálgatott rajtam a hölgy, de hozzáteszem: ez az egész teljesen logikus, majdhogynem "elvárható" magatartása a mindenféle "zug-szövetkezeteknek és uzsorahitelezőknek", de nem hiszem, hogy egy tényleg komoly nemzetközi biztosítónak (Allianz), illetve annak nevében tevékenykedő bármilyen természetes vagy jogi személynek ezzel kellene ügyfeleket szereznie.

Örülök, hogy ezt leírhattam Neked, egyúttal kérlek nevem és email címem bizalmasan kezelésére.

Mély tisztelettel:

Ádám

 

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Megdobbent 2010.01.21. 01:47:08

Nademostakkor mit valaszolt, a homaron szocializalodott, resenlevo jooster? Nem tudott hirtelen, aztan meg hablaty... Demostakkor?

nyúzott arcú lány 2010.01.21. 01:56:44

@Rejtélyes: Mi köze a 33 évnek a magánnyugdíjpénztárhoz?

megélhetési SÜNöző (retro homározó) 2010.01.21. 02:08:56

Még egyszerűbb:

(telefoncsörgés, bemutatkozás) Anyád!- és leteszed.

vagy

csörög a telefon, rejtett szám- Anyád!-kinyomod.

Ferlategla (törölt) 2010.01.21. 02:15:50

@megélhetési sünöző - újra van Homárszleng portál!: Én nem nagyon szoktam senkit kinyomni, hátha ő is ember... De a rejtett számot évek óta nem veszem fel, pedig nincsenek "kellemetlen ügyeim" egyszerűen pofátlanságnak tartom és nagyon irritál.

Kenderice 2010.01.21. 02:51:15

Ez hülyeség, mert telefonon ilyesmit nem lehet elintézni, megrendelni. Vásárlás, szolgáltatás megrendelés OK, de nyugdíjpénztár átlépést ha meggebed sem tud intézni senki telefonon. Legalább 1 nyomtatványt ki kell tölteni...

zeugma 2010.01.21. 03:49:55

Ez a telefonos szerződéskötés úgy általában is gáz. Gyanútlan nyuggereket és egyéb, nem homárblogon nevelkedett júzereket százszámra lehet lehúzni vele.

Azt hiszem, már itt is elmeséltem azt az élményemet, amikor egy telefondroid veszélyeztetett teknősökről szóló dvd-ről érdeklődött nálam, hogy megkaptam-e már. Persze nem kaptam, mire ő elmesélte, hogy miről szól a film (épp türelmes kedvemben voltam). Mikor a mondókája végére ért, megkérdezte, hogy érdekesnek találtam-e mindazt, amit most elmondott. Kérdeztem, hogy mit ért az alatt, hogy érdekesnek találtam-e. "Hát hogy megrendeli-e" - válaszolta magától értetődően.
Bakker. Ha rávágom, hogy érdekesnek találtam, akkor ezzel rendeltem egy méregdrága filmet?

Stupido_Girl 2010.01.21. 04:26:44

Nekem is a héten volt szerencsém egy nem tudom már melyik biztosító üzletkötőjéhez telefonon.
Rejtett számról hívott, és nem bemutatkozással kezdte, hanem azzal, hogy én vagyok-e x.y. Na mondom, előbb talán, arról legyen szó, hogy én kivel beszélek.
Utána tisztáztuk, hogy velem beszél, majd el kezdte mondani a monológját. Félbeszakítottam, hogy bocsánat, de ez engem most nem érdekel. Erre, huszad rangú színész modorában, tettetett megdöbbenéssel, hitetlenkedve, mint ha nem jól értette volna amit mondok, megkérdezte, hogy "Ezek szerint nem érdeklik önt a pénzügyei?"

magas vérnyogás (törölt) 2010.01.21. 04:45:27

én mindet végighallgatom, mindenre lelkesen válaszolok, majd a végén azt mondom nekik, hogy nem

Bandi_jóválasztás (törölt) 2010.01.21. 06:52:56

Ezek a trükkök sokkal jobbak:

"Gyöngyös - Hiába várta hőn vágyott traktorát egy férfi, az interneten megrendelt portéka csak nem érkezett meg. A világhálón kötött üzlet során a megrendelő másfél millió forintot utalt el egy megadott bankszámlára, a traktor azonban ezután sem érkezett meg.

- Ismeretlen tettes ellen indítottunk eljárást. Mindenesetre ha a neten vásárolunk, érdemes leellenőrizni, hogy kivel kötjük meg az üzletet. Amíg nem kapunk egyértelmű garanciát, addig nem szabad átutalni a pénzt - mondta Kocsis Irén Mária alezredes.

A közelmúltban egy férfi napelemes ruhaszárítót hirdetett tizenötezer forintért, ám a megrendelők ruhaköteleket kaptak. Szintén a világhálón árulták azt a telket, amit trükkös tulajdonosai télen adtak el. Miután leesett a hó a szántóföldre, odaállítottak egy farönkhöz egy kikötött csónakot. Ezután tóparti telekként, többszörös áron adták el a földet. "

2010.01.21. 07:46:20

@Ferlategla: idős betegeim, régi telefonjáról gyakran kapok ismeretlen számot, sosem nyomom ki-
- telefonos marketing: belehalgatok, ha érdekel visszahívást kérek.

Amikor németországban vagyok ott is kapok ilyen hívásokat - manapság már szinte csak automata, akit ha magyarul küldök az anyjába sem sértődik meg, igaz, a telefonos kisasszony sem.

Nyúlcipó 2010.01.21. 08:00:09

Funadamentás magnó surrog,
számletiltott ügynök sunnyog,
amit Ádám komolynak hicc
lényegében a vadászos vicc.

PéldaNélkül 2010.01.21. 08:17:43

@Megdobbent: bocs, a vége valóban lemaradt:
Természetesen határozott NEM volt a válaszom, de mire hozzá tudtam volna tenni, hogy mégis ezt hogy gondolják, egy "jó, viszonthallásra" után egyszerűen letette a jányka.

(joposter)Ádám

Énbagoly 2010.01.21. 08:20:51

@PéldaNélkül: Valahogy kikövetkeztettem. :))

@Nyúlcipó: korán reggel?

@Bandi_jóválasztás: Hát, ezek jók! :)))

Énbagoly 2010.01.21. 08:26:15

@Nyúlcipó: Elnéztem. :)
De még csiszolgass rajta, nem az igazi. :))

Unbiased 2010.01.21. 08:26:32

Egyetértek azokkal, akik szerint az első mondat után le kellett volna tenni a telefont. Persze akkor nem született volna egy jó hosszú, szellemesnek gondolt poszt.

Van_mikrohullámú_sütőtök? 2010.01.21. 08:30:03

Egy átlagos ügynök 4-5 bankkal és biztosítóval áll kapcsolatban.

Sikeres ügyfélszerzésért jutalékot kap, illetve a kedvezőbb ajánlatokat próbálja ajánlgatni.

Nyilván a 4-5 pénzintézet 10-15 ajánlata közül.

Nyilván az ő jutaléka nagyobb súllyal esik latba mint a kedvező kamat.

De még így is néha jól járhat az ügyfél.

A poszt toló által említett esetben általában kiküldenek egy átlépési nyilatkozatot amit pl. a munkavállalóddal is egyeztetni kell. Telefonos átléptetésről még nem hallottam, bár nem vok szakmabeli, de sztem vmit félreértett.

Csak azt nem tudom, hogyha neten kötsz biztosítást, miért nem olcsóbb.. meg kellene kapni a jutalékot (pl. az első év díjának 30%-a) de csak 1-5%-ot vagy annyit se csepegtetnek.

A legjobb az lenne, ha a minősített pénzintézetek a PSZÁF oldalán köthetnék a szerződést: összehasonlítható szakmailag ellenőrzött formában a jutalék összege meg menne a PSZÁFnek az érdekek képviselése miatt. Persze ezzel az ügynökök alá vágnának rendesen a 10millió magyarból ugye 10% rendelkezik nettel kb. ez az a réteg aki érdekelt lehet ilyenben.

Balambér atya 2010.01.21. 08:36:09

Ezekkel a Fundamentásokkal nekem is volt már dolgom. Első eset az volt, hogy valami hitelkártyát akart egy srác rám tukmálni, hogy milyen jó lesz nekem, mivel kiemelt ügyfél vagyok, költhetem majd a pénzt számolatlanul. Na, akkor kérek ilyet? Mondom neki, hogy köszönöm nem élek a lehetőséggel. Erre még szinte lecseszett, hogy mi az, hogy nem kérek. Ok mondom, viszon' hallásra akkor.
Másik eset, a poszt toló által is leírt magánnyugdíjas téma. Kérdezte a hölgy, hogy tagja vagyok-é valami pénztárnak. Mondom igen, de ha átlépésről akar beszélni akkor most fejezzük be, mert kerestek már ezzel kapcsolatban. Na jó, azért csak elmondja. Hát mondjad akkor. És elkezdett magyarázni, hogy az Allianz mennyivel jobb, mint ahol most vagyok, de főleg mennyivel jobb lesz nekem. Na mondom, garantálni tudja nekem, hogy a mostaninál ennyivel meg annyival jobb hozamot fognak hozni? Hát, valószínű, hogy így lesz, azért én nem így gondolom? Sajnos nekem nincsenek ilyen képességeim, hogy megmondjam mikor mi lesz, és köszönöm, de nem szeretnék váltani. Na ekkor jött, hogy a személyes véleményét had mondja el, ami kb. az volt burkoltan, hogy mekkora hülye vagyok, ha nem váltok.
Meg szoktam hallgatni az ilyeneket, de ha valaki ennyire pofátlanul nyomul, azt már nem bírom én sem.

Nyúlcipó 2010.01.21. 08:36:19

@Énbagoly: Nem hagyom, hogy sárba tipord művészetem szárba szökkenő csíráját.

Énbagoly 2010.01.21. 08:41:08

@Balambér atya: Na, ott volt a hiba, hogy beszélgetni kezdtél vele. :)

@Nyúlcipó: Tőlem szökkenhet, de a kritika fontos szármódosító tényező. :)

Egyéves Önkéntes 2010.01.21. 08:42:02

Ha valakit érdekel megbízható magánnyugdíjpénztári tagság, keressen a las vegasi jet klub mikroblogger páholyában. berollnizott 20 dollárost fogadok el csak.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2010.01.21. 08:59:13

""Egyetért tehát azzal, hogy én Önt az Allianz Magán-nyugdíjpénztárhoz most átléptessem?""
Ügyes volt a postoló, bár én már a felénél rákérdeztem volna, hogy tulajdonképp mi a f*t akar már a csaj.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2010.01.21. 09:00:29

"mert ugye mostanában több helyen érvelnek a telefonon kötött szerződéssel, és sikeresen perelnek is miatta."
Ki kéne azért ezt venni a megfelelő (nemt'om melyikben van) törvénykönyvből. Pont az ilyen bepróbálkozók miatt.

Nyúlcipó 2010.01.21. 09:04:24

@ColT: 1987. évi CXXXVII. törvény a számletiltott surrogósmagnós ügynökök egyes telefonon keresztül történő ügyintézésének részletes szabályozásáról, egységes szerkezetben a végrehajtásáról szóló kormányrendelettel.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2010.01.21. 09:06:17

@Nyúlcipó: Aha! Bele kéne venni a telefonon keresztüli kivégzést is. Mármint az ügynökét.

Énbagoly 2010.01.21. 09:08:00

@Kitalátor feljegyzetei: Képzeld nem. :)
De te leírhatod a tapasztalataidat. :)

Nyúlcipó 2010.01.21. 09:08:25

@ColT: benne van a 3.§.(3)-ban, de nemcsak telefon, hanem bármilyen telekommunikációs eszköz engedélyezett.

Zsirparaszt scene/buckalakó tahó/fotelrokker 2010.01.21. 09:15:08

És most átlépett, vagy sem?
Na mindegy...
A Fundamentánál én is kiemelt ügyfél vagyok, nekem mindig hitelkártyát akarnak eladni. Szerintem annyi kell a kiemelt ügyfélséghez, hogy normálisan fizess.

Tron65 2010.01.21. 09:22:21

2 hasonló eset:

Első:
Telefon csörög, konkrét név nélkül kerss bárkit a volnal tulsú végén beszélő, hogy a közelben igen olcsó számítógépes tanfolyamot szerveznek, érdekel-e.
Visszakérdezek: akadály-e, hogy 20 éve informatikusként dolgozok?
Kis szünet után újabb kérdés a túloldalról: és a családból esetleg valakit?
Na itt letettem.

Második:
Bankomból kerestek, hogy biztosítást kötnének a kölcsönömre. Küldenének tájékoztatót. Küldtek. Jó egy hónap múlva el is olvastam, de addig vagy 5* hívtak és kérdeztek rá, hogy elolvastam-e.
Utána újból kerestek, volt pár kérdésem, megbeszéltük. öbbször határozottan rákérdezett, hogy indíthatja-e ezt az opciót?
Én kénytelen voltam határozottan érdeklődni: ez ugye számomra ingyenes?
Merthogy eddig se élőszóban, se írásban nem találtam semmi utalást arra, hogy pénzbe kerülne.
"TERMÉSZETESEN NEM INYGENES!"
Köszöntem, de ebből se kértem.

salapapa · http://salapapa.hu 2010.01.21. 09:33:32

rejtett számról hívást fogadni? ajókurvaannyátaki nem tisztel meg a számának elküldésével.
én ezt honorálom: felveszem, beleugatok, majd kinyomom. :P

ha pedig épp számkijelzéssel de ügynök hív... sajna az elmúlt pár évtized alatt rá kellett jöjjek, hogy ezek csak feltartanak.

amúgy van, aki interneten keresztül telefonál és annak sincs számkijelzése. de ha nem érek neki annyit, hogy rámcsörögjön azonosíthatóan, akkor nekem sem ér annyit.

AlexWolf 2010.01.21. 09:38:36

Engem tegnap hívott az Antall József alapí...idáig jutott.

Rejtélyes 2010.01.21. 09:53:23

@nyúzott arcú lány: Csak annyi, hogy vagy 30 vagy 33 éves kortól már nem lehet belépni semmilyen magánnyugdíjpénztárba, ha eddig nem tetted meg. Törvény vagy rendelet miatt.

S1lver 2010.01.21. 10:04:49

@salapapa: de ertsetek mar meg, hogy van olyan, amikor te nem tudod szabalyozni, hogy kimenjen-e a szamod vagy sem.

Nalunk pl. eddig a mobilra kimeno hivasokat mobilterminalon at vegzodtettek - azert lett a szammegjelenites letiltva, mert hiaba hivja vissza valaki azt a mobilszamot, ugysem megy vissza az eredeti hivohoz. Most felmondtuk a szerzodest a mobilszolgaltatoval, minden hivas a vezetekesen megy ki, mar megjelenitjuk a szamokat.

Szoval nem kell mindig a legrosszabbat feltetelezni.

csak john 2010.01.21. 10:11:04

Bemutatkozás után, mielőtt folytatni tudná, megkérdezem, hogy honnét van meg nekik a számom. Rendszerint a cégük adatbázisára hivatkoznak, amit a szolgáltatótól vettek legálisan. Ekkor megkérem, hogy töröljön az adatbázisból, a szolgáltatómat pedig elő fogom venni, mert ez a szám elvileg titkos, és szigorúan magán célra használatos. Ilyenkor mindig gyorsan elköszönnek. :)
Egy alkalommal az egyik autószerviz ügyfélelégedettséges embere hívott, amikor éppen úton voltam, hogy két perc, csak pár kérdese lenne. Kibasztam vele, vagy fél órán keresztül beszéltem neki. A végén már rettenetesen szenvedett, mert az eldöntendő kérdéseire mindig egy hosszú történettel válaszoltam. Amikor megérkeztem, akkor megkönyörültem rajta, gyorsan elköszöntem tőle és letettem. :D

Delfinci 2010.01.21. 10:17:31

@salapapa: Az a baj a számnélküli hívások kinyomásával, hogy nem biztos, hogy rossz szándékkal van letiltva a szám. A munkahelyemen a telefonközpontba beépítettek két mobil adaptert, és mi könyörögtünk, hogy tiltsák le a számküldést, mert ha valakit felhívtunk és nem vette fel, de aztán visszahívott azzal, hogy "napot, kerestek erről a számról" attól idegbajt tudtam kapni, mert vagyunk 40-en. Tehát a telefonközontunkon keresztül csak szám nélkül tudok hívni mindenkit, a kollégáimat ingyen. És még szerencse, hogy nem mindenki gondokodik így, hogy szám nélkül nem veszem fel ...

Mr.Brooks 2010.01.21. 10:24:01

Na. Én régebben dolgoztam itt (call center), nem egészen egy hónapig bírtam... Aki hívott nem ügynök, csak egy call center munkatárs. A rejtett szám azért van, mert Ők bejövő hívást nem tudnak fogadni, csak indítani tud, ergo nem tudod visszahívni Őket. Amúgy számítógépen intézik a hívásokat, de ez lényegtelen. A bevett szöveg valóban ez: "Előző havi kimutatásaink alapján Őn a megkülönböztetett ügyfeleink elő lépett elő, stb. stb..." Elég gáz mondóka, de ez kötelező. Amúgy a betanítás kemény egy napot vett igénybe, gondolhatjátok mekkora agymosás:D ilyenek pl: a kérdéseknél az "ugye" szócska használata kötelező! Meg pl. nem szeretik a górék ha azt mondod a telefonba hogy: köszönöm...
Amúgy nem a jutalékért akarta rádtukmálni az akciót, hanem azért, hogy ne rúgják ki. Meg van adva hogy 1 nap, x óra alatt, x szerződést kell kötniük. A jutalék pedig igen-igen csekély, már ha megkapod, ami nem 100%... (egy kötésért vehetsz kb. 1 doboz Szofit... max:D)
Én azt gondoltam hogy egyetem mellett jó lesz egy kis mellékes, de akkora égő volt a meló hogy inkább otthagytam. Amúgy nem nehéz, bárki beletanul 2-3 nap alatt, de nekem nem volt gyomrom átbaszni az embereket (kiemelt ügyfél, nagyszerű, kizárólagos ajánlat, stb...:D)

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2010.01.21. 10:27:18

Én csak a rejtett számról érkező hívásokat veszem fel.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.01.21. 10:28:11

@Énbagoly: Mi oldalról szoktuk, hogy ne legyenek kapribogyók a tejben.
@AlexWolf: Különben is Michael Jackson telefonját vártad?

MosoMasa 2010.01.21. 10:34:50

@ColT: nem tudom egyáltalán miféle érdekcsoport tette egyáltalán bele!
És akkor csodálkoznak, ha az ember ügyeskedik, meg feketemunkázik és egyebek!

keptündzsekk 2010.01.21. 10:47:06

engem csak a capital partnerstől szoktak hívogatni ilyen 18-19 éves tinibróker ügynökök néha,hogy legyek énis bróker, aztán sosem leszek az:)

amúgy meg ez az egész telemarketinges rendszer úgy van kitalálva, hogy rengetegen dolgoznak benne és teljesítményorientált bérezés van a legtöbbször... még jó hogy agresszívan akarják rásózni a terméket/szolgáltatást az ügyfélre. hugyért dolgozni meg sose jó.

Paó 2010.01.21. 10:52:34

egy budapesti telemarketinges cég hirdetését olvastam, ügyfélszolgálatosainak vonalban!! töltött 60 perc után fizetne 440ft-ot. (nem óránként) ami azért nem jön ki sosem 60 percre, inkább másfélszer annyira. Közben a munka szar, nyilvánvalóan.
Másrészt, még a múlt évben volt egy olyan időszak, amikor a magenta vállalat kollégái folytattak olyan beszélgetéseket, ahol ráutaló magatartásnak ítéltek a beszélgetésből, és az ügyfél számára biztosítást rendeltek meg, ami a számlán később megjelent, ügyfél őrjöngve telefonál, hogy maximum annyi hangzott el, hogy egy tájékoztató füzetet kér a dologról, de a szolg. nem. Ügyf. szolg. a "jó" marketingért darabonként felvett vagy 500ft-ot, ügyfél kis agyvérzéssel gazdagodott. Természetesen a panasz után visszamenőleg törölték a szolgáltatást, telmarketingeseket kirúgták.
Egy a lényeg, ott van a beszélgetés, a te hangod, az övé, azért van, hogy bizonyítsd vele az igazadat, tessék használni. Nem félni tőle, és beszarni, azért van, hogy ha kell, odapörkölj vele.

FlyInMyEye 2010.01.21. 10:53:24

Rejtett számról érkező hívást nem felvenni/beleanyázni ősparasztság. Ráadásul tapasztalataim szerint hülyeség is, ugyanis rengeteg számomra fontos hívás is érkezhet ilyen számról. Ha meg már velveszed, akkor sem illik Rába szni a telefont senkire még ha nyilvánvalóan rád is akar sózni valamit. Legfőképpen azért mert valószínűleg ő is ugyan olyan ember mint te, és fordított esetben én is mocskos bunkó parasztnak tartanám azt aki ilyet tesz. Amúgy ha ehhez hasonló hívást kapok én köszönök végighallgatom, legfeljebb félbeszakítom, hogy engem ez nem érdekel (főleg ha nincs időm épp ezzel foglalkozni) végül elköszönök(ez FONTOSH!!) és lerakom. Engem így tanított édesanyám.

keptündzsekk 2010.01.21. 10:57:30

@Paó: A szondaphone kft-nél, aki a telemarketing lebonyolítását végzi, ott pl. úgy van, hogy csak a vonalban töltött időt fizetik :)

így kb átlagolva kijön úgy egy olyan 250-300 ft-os órabér,mindez 2009-2010ben. bravó

Bandi_jóválasztás (törölt) 2010.01.21. 11:05:57

@keptündzsekk: menjenek inkább bkv buszsofőrnek, nettó 150-200e.

FlyInMyEye 2010.01.21. 11:07:07

Jah igen: A poszt hosszú, Ádám sikeres, a cc-es néni kevésbé. Az Allianz meg nagy szarba lehet, ha csak így tud ügyfeleket szerezni.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.01.21. 11:09:08

@Bandi_jóválasztás: Egy ellenőr is megkeres annyit? Az anyázást fizetik elsősorban? Kezdem érteni a kormánytagok jövedelmét...

ColT · http://kilatas.great-site.net 2010.01.21. 11:11:58

@Nyúlcipó: Azért a telefont én kihagynám... E-mailt is max. a megfelelő hitelesítő eszközökkel.

@MosoMasa / Ha nagy leszek, japán leszek!: Valahogy így.

AlexWolf 2010.01.21. 11:15:26

@Kitalátor feljegyzetei: Nem én a LIVE! műsort vártam. Halottakkal nem beszélgetek! Az Jennifer Love Hewitt!

keptündzsekk 2010.01.21. 11:15:56

@Bandi_jóválasztás: csak azért buszsofőröknél kell a buszsofőri(D) jogsi, nameg többéves vezetési tapasztalat,ami egy kis 18 éves gyerkőcnek nemigazán van.:)
viszont van jóesetben érettségije,mehet máris callcenteresnek. bár sokszor már azt se kérik.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.01.21. 11:19:03

@FlyInMyEye: "Allianz meg (nem) nagy szarba" van, hanem egy nagy rakás szar.

Vajmaci 2010.01.21. 11:41:17

Rejtett számot felvenni lúzerség..:D:D

Vajmaci 2010.01.21. 11:45:54

Kicsit visszaolvastam....

Multkor páromat hívták az aegon-tól...hogy érdekelne-é minket uj kötelező biztosítás a kocsira...meg vannak még jó ajánlataik!
Kicsit csodálkozott a callcenter-es picsa, amikor közölte az asszony, hogy minden biztosításunk náluk van...:D:D

pocsii52 2010.01.21. 12:38:08

Az Allianz nem tehet róla ,csak szerződésben áll a Fundamentával.
A Fundamenta egy MLM hálózat, és a tagok mind egyéni vállalkozásban különböző szintű jutalékokért dolgoznak.A tevékenység a termék eladásból, és a hálózat építésből áll.
A szöveget kötelező betanulni, és alkalmazni is muszáj.Az ügyfél kérdésére nem szabad válaszolni,vissza kell kérdezni.
Az említett záró kérdés a módszer kulcsa kevesen tudnak már akkor kiszállni.
Elég mocskos módszer, én mielőtt elkezdtem volna dolgozni ,kiszálltam pedig buktam a vizsgadíjat 20 e ft.-ot.

pocsii52 2010.01.21. 12:45:36

ui.
Nem értem,hogy egy államilag támogatott lakástakarékoskodást hogy lehet ilyen szervezeti felépítéssel, és módszerrel értékesíteni .Ráadásul kizárólagosan...

fogsunder · http://fogsunder.blog.hu 2010.01.21. 13:11:43

a bevezető szöveget nem olvasván, csak magát a posztot (mert a bevezetők botrányosan gyengék és félrevezetők szoktak lenni) teljesen meglepett a tény, hogy a levelet Ádámként jegyezte a posztbeküldő. mert így csak egy a napi női - munkaidőbe is belefolyó ebédidei - trécstől bágyadt fehérnép fogalmaz, s ahogy tette ő.

Charles63 2010.01.21. 14:40:52

Helóka!
Csak a pontosság kedvéért!
A Fundamenta semmilyen partneri viszonyban nincs az Allianz-al, tehát nem is tudja egyik "ügynöke" sem értékesíteni az Allianz magánnyugdíj-termékét. A Fundamenta csak az AXA és a Generáli MNYP-t értékesít, de nem telefonon, hanem személyesen. Tehát a posztoló valószínűleg az Allianz ügynökével beszélt!
Csá!

Charles63 2010.01.21. 14:45:40

@pocsii52: Bocsika, de biztos nem voltál elég sokáig a Fundamentánál, hogy megtudd, az Allianz nincs az értékesítési partnereink között. Ha nem dolgoztál, honnan tudod, hogy mocskos módszer. Azt sem tudod, hogy miről beszélsz!

2010.01.21. 14:53:16

@Vajmaci: jól mondod. Már a prostik is csak hívószám kijelzéssel fogadják a kuncsaftokat :)

Charles63 2010.01.21. 14:55:04

@PéldaNélkül: Csak annyit mondok néked: A Fundamenta nincs üzleti kapcsolatban az Allianzzal, téged téged nem a Fundától hívtak!

Бабаяга 2010.01.21. 15:15:24

Egy éve a Allianztól minden szakembert kirúgtak, mert az új vezetés szerint, így jobb nekünk, ügyfeleknek. Így számomra semmi meglepő nincs abban, hogy a hölgy felolvas és magnót rak a telefonja mellé.

morrisal_ · www.plafoncsapszeg-gyalu.com 2010.01.21. 15:38:25

Dolgoztam egy nyár erejéig telemarketinges cégnél, hát, ami ott van.. Döbbenet! Nyolc osztályt végzett, fogatlan asszonykákat is felvesznek, akik előzőleg takarítottak valahol. (Amiben semmi rossz nincs, csak a kommunikációs készség nem feltétlenül az erősségéük.)
A posztban leírtak visszahozták ezt a szar időszakot, ahogy borzadva hallgattam a mellettem ülőket. ("Úgy szokJUK, hogy megkötjük a szerződést" vagy "TudNÁK ajánlani kedvezőbbet..." stb.) Intelligencia, természetes ész és kommunikációs készség nélkül az is bebukik, aki azzal hívja fel az ügyfelet, hogy egy órán belül megoldja mind a négy földrész összes problémáját.

Morci úr · http://suttyok-ket-kereken.blog.hu 2010.01.21. 16:29:16

Éppen ma derült ki, hogy egy újságíró már egy hete keres egy interjú miatt. De mivel annyira tapló volt, hogy ismeretlen számról hívott nem is vettem fel.
Egyszerűen azért mert aki annyira nem veszi a fáradságot, hogy kiírassa a számát az menjen a picsába, akárki legyen az.
Manapság már ez olyan mint köszönés nélkül bemenni valakinek a lakásába.

pocsii52 2010.01.21. 17:14:18

@Charles63: igazad van. el sem kezdtem.

Mr.Brooks 2010.01.21. 17:22:57

@megélhetési sünöző - újra van Homárszleng portál!: Igen?:D
S meddig bírtad? 2 call-center központjuk van, egy pesti és egy vidéki. Te melyikben voltál? Amúgy amennyire szar, lehúzós, átb*szós meló volt, én minden napot végigröhögtem a kollegákkal, akik szintén akkor kezdtek mint én és mivel legtöbbjüknek (ahogy nekem is) már volt diplomájuk, az elit közé tartoztunk...:D.B*szta is a főnök csőrét hogy mi milyen jól megvagyunk és baszunk az egészre, de leginkább szerintem az, hogy mi nem dőltünk be annak a fos agymosó rizsának amit nyomatott végig:D. Nem bántásból írom, de voltak igen korlátolt munkatársak-.- Főleg a főnök meg a maga sleppje... Na hát az szánalmas volt, néhányan ott nyüzsögtek a felettesünk körül, jobb pozíciót remélve, pedig l*ofsz előre lépési lehetőség nincs:D:D:D Fizetésemelés meg pláne!:D

Balint Gyuri bacsi 2010.01.22. 01:29:09

Az Ezer Ugynok Orszaga... szanalmas.
Vannak meg emberek akik beveszik a marketing maszlagot es igy probalnak penzt keresni?
Az elso lecke amit megtanulnak, "Hogyan egessuk le magunkat masok elott?"

Szanalmas. A Rafazom bank is probalkozik hasonlo hulyeseggel valahanyszor hivom oket ugyintezni.
A szegeny kis ugyintezoknek ki van adva...gondolom tudjak ok is, h eges az egesz de fentrol hallgatozik a ma'na'ger. Szanalmas. .. A postan meg bugyit arulnak meg fogkremet! Csuhajj!

Balint Gyuri bacsi 2010.01.22. 01:41:14

@Morci úr:
Igen ezt a dzsentri hozzaallast mar en is lattam amikor otthon voltam. Ismerosomet hivtak (pont beszelgettunk igy hat mellette alltam) nem vette fel mert nem irta ki a szamot. Mondta "Nincs szam. Majd ha fontos lesz visszahiv." . Kozoltem vele, h szerintem azert ne gondolja magarol, h ekkora qrva nagy sztar.

20 evvel ezelott meg telefonra is varni kellett!!! Terjunk mar eszre es jojjunk le a fellegekbol!

En 90%-ban Skype-rol telefonalok. Az nem ir ki szamot.
Akkor nem veszed fel? Gratulalok!
Az, h a telod kiirja a szamot az csak egy konnyebbseg NEKED.

Tajekoztatlak, h a bemutatkozas a hivo fel dolga. Koszonni meg a telefonba kell. Ezt anno megtanultuk kisgyerek korunkban.

Persze lehet, h te olyan fontosnak erzed magad, h csak titkarnok hadan lehet atvergodni, h a tekintetes szined ele jaruljon a pornep. Mea culpa.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.01.22. 09:05:57

@Balint Gyuri bacsi: Valamikoer én is skype-oltam, otthonról, de az UPC-vel egyszerűbb lett, abbahagytam. Úgy emlékszem, hogy - legalábbis abban a régi Skype menürendszerben - volt egy rubrika, amit be lehetett jelölni, hogy láthatóvá váljon a hívottak számára is a számom, merthogy anélkül valóban nehéz visszahívást kapni. Lehet, hogy már nem így van. A Matáv-utód parazita egyéb bűnszövetkezeteknél úgy tudom, alapból a telefonszám elfedése van beállítva, azért nem szoktuk visszahívni az asszony nagybátyját.

salapapa · http://salapapa.hu 2010.01.22. 22:19:59

@Balint Gyuri bacsi: tudod Gyuribácsi ez egy olyan dolog, hogy a hívónak kell magát érdekesnek mutatnia, hogy foglalkozzak vele.
ha becsönget hozzám valaki, lenézek az utcára hogy érdekel-e, beengedjem-e.
a műhelyemben 4 kamera vigyázza azokat a helyeket, amit nem látok. pl a bejárati ajtó előtti teret. ha kopognak és nem tetszik a fizimiska, nem engedem be.
ugyanígy a telefon. hadd döntsem már el én magam, hogy kivel állok szóba. egy ismeretlen hívót hogy azonosítok szükség esetén?
ezt az LET írta így, nem is az én "köcsögségem" hogy nem vettem fel:
tegnapelőtt hívott ügyfelem, rejtett számról. én az autó alatt voltam. aztán hívott megenn, akkor épp a műszerfalba voltam belegabalyodva. mindkét esetnél mire kimásztam, már letette. ismeretlen szám. "KABBE! ezért másztam ki az autóból?" és mentem vissza dolgozni. este ért el és nem értette, miért nem vettem fel a telcsit. mondtam neki, hogy épp az ő csotrogányával voltam elfoglalva, de mire a telcsihez értem, már nem hívott. visszahívni pedig így lehetetlen. aztán elmeséltem neki, ha épp mellettem szólt volna, akkor sem veszem fel és röviden elmondtam az okot.
megértette.

teszem mindezt mindenféle beképzeltség nélkül, de erős megfontolásból. nevezd paranoiának... én elővigyázatosságnak hívom, pedig tiszta körülöttem a légtér, tiszta a lelkiismeretem.

Szmájli / Trollrühellő 2010.01.24. 19:51:20

@salapapa:

Abszolúte egyetértek Veled. Bár ennek ellenére néha mégis felveszem a telót, ha rejtett szám hív, és megint rájövök, hogy nem kellett volna:). Bár annak örülök, hogy mióta titkosíttattam a számom, lényegesen kevesebb ügynök hív.
Fundinál egyébként én is "dolgoztam", és tényleg ez a kérdezős technika a javallott, mert ugye akkor rá lehet vezetni az ügyfelet, hogy mit akarjon:))). Annyiban mellette szólok, hogy lehúzásnak nem lehúzás, ami a szerződésben van, ahhoz tartják magukat, de tény, hogy kismillió más megoldás van, aminek magasabb a hozama, rugalmasabb, nem csak lakáscélú, stb... Én akkor sokalltam be, mikor engem is, meg mindenkit próbáltak meggyőzni, hogy az ügyfélnek igenis ez a legjobb megoldás minden lakáscélú dologra, meg mindenre, meg a kölöknek félretenni, a másik, hogy finoman sugallták, hogy a hitelrész kamatát ha lehet, nem kell az ügyfél tudomására hozni, nehogy amiatt hiúsuljon meg a szerződéskötés. Nopersze ez is látható a szerződésben, ami egyébként nem olyan magas, de akkoris. Egyébként a jutalékrendszer meg egy kalap szar, én ha összehoztam 7-8 szerződést egy hónap alatt, már ügyes gyereknek számítottam, és abból annyi jutalékom volt, hogy a telefonszámlára volt elég. Semmi többre. Mindezek mellett az ügynököknek heti rendszerességgel kellett megjelenni egy meeting-en, ahol mindenkinek fel kellett írni egy táblára (!) mindenki előtt, hogy a héten mennyi időpontot egyeztetett, mennyit tárgyalt, stb.. Magyarul még alázzák is a szerencsétleneket, ha nem megy a bolt.
Az egészben az a szomorú, hogy erre a fos munkára vannak sokan rákényszerülve, mert állandó meló nincs, és ez csak annak megy, aki zsigerből tud hazudni, mellébeszélni, megvezetni az embereket. Az ügynökök is sokat szívnak, ráadásul nekem is csak adósság lett az egészből... Lényeg, gusztustalan ez az ügynöki tevékenység, ha telefonos, ha nem, teljesen mindegy, ráadásul itt az "ügynökök" nem képzett szakemberek, hanem bárki jött-ment csinálhat "pénzügyi vállalkozást" nulla háttértudással úgy, hogy fogalmuk sincs se a termékről, se a pénzügyekről, főleg nem az emberi psychéről, és ezek az emberek manapság az "ügynökök", ezért is útálja mindenki őket, mert hozzáértés nélkül, erőszakosan végzik a tevékenységüket. Az meg alapból egy kaki, amit ma magyarországon marketingnek neveznek, ráadásul ugye törvényi kiskapuk teszik lehetővé rengeteg csaló számára, hogy a semmiből, vagy a kutyaszarból csináljanak rengeteg pénzt maguknak a kisemberek kárán. Na kicsit megszaladt:) Sóderes,tégladarabos,pengedarabos öklözőzsírt mindenkinek!

KolomparVinetu 2010.01.26. 09:11:06

@megélhetési sünöző - újra van Homárszleng portál!: Visszahív, vazz! Én 5x nyomtam ki, egyszer lenémítva hagytam végig csörögni, és a geci csak visszahívott. Ezek után felvettem (egyébként a K&H-tól hívtak az azt megelőző 2-3 hétben szinte mindennap. Mindennap más, de ugyanazzal a szarral)
a telefont, és megmondtam, hogy most azonnal lemegyek abba a kib*szott káendhába és lemondom azt a k*rva folyószámlát. Azóta nem hívtak.

egy fundamentás (törölt) 2010.03.04. 23:14:49

A cikkel egyetlen bajom van, az viszont elég nagy: amennyiben feltételezem, hogy a cikk írója igazat mond, akkor is sántít a dolog és több sebből vérzik. Az első: A Fundamenta Lakáskassza Zrt és az Allianz, soha, semmilyen kapcsolatban nem állt egymással. Amennyiben a fent leírt telefonos megkeresés valóban megtörtént, akkor is valószínűsíthető, hogy a telefonáló hölgy az Allianz alkalmazottja lehetett, mert Fundamentásnak semmilyen érdeke nem fűződik ahhoz, hogy egy vele semmilyen kapcsolatban nem álló társaságnak ügyfelet szerezzen. Erre az sem magyarázat, hogy a hölgy véletlenül eltalálta, hogy az illető, akit hívott, ügyfele a Fundamentának. Nagyot nem tévedhetett, mert kéféle lehetőség állt rendelkezésre. Megjegyzem, nem kellett nagyot hazárdírozni, mert ma Magyarországon kétféle ember létezik: aki már ügyfelünk, és aki rövidesen ügyfelünk lesz. Nem kezelünk kiemeltebben senkit a többinél és a fent leírt módon soha nem értékesítünk.A fentiek miatt pedig nem örülök, hogy mégis a Fundamentát érzi a cikk írója sárosnak. Mert hogy ehhez semmi köze sincs, arra személyesen vállalok felelősséget látatlanban is.
Üdvözlettel: Altman Róbert

egy fundamentás (törölt) 2010.03.04. 23:19:06

@pocsii52: Sehogy, mert ehhez a Fundamentának semmi köze sincs, nem partnere az Allianznak. A Fundamenta értékesítési technikája profi, nem véletlen, hogy Magyarországon egyedülálló konstrukcióval dolgozik.

egy fundamentás (törölt) 2010.03.04. 23:20:30

@salapapa: Elég rosszul érezhetted magad a vezetékes telefonok időszakában

egy fundamentás (törölt) 2010.03.04. 23:35:24

@Smile82/MazsolaMacska/KLavór: Nem kenyerem a vita, de több ponton sem értek egyet veled. Ha te havi 7-8 szerződéssel már királynak számítottál, akkor nem volt túl magasra téve a mérce. A Fundamentának nem stílusa alázni a munkatársait. Ha te ilyet tapasztaltál, az súlyos vezetői hiba, és ha erről nem értesítetted a cég vezetőségét (Sörényi Attilát, vagy Gergely Károly urakat)akkor az pedig a te személyes hibád. Írtad, hogy kismillió jobb megoldást ismersz lakáshelyzettel kapcsolatban, jobb hozamokkal. Tedd meg kérlek, hogy egyetlenegyet megemlítesz! És kérlek indokold meg, hogy miért jobb!
Ami pedig a hitelrész kamatát illeti, ahogy fogalmaztál: Az is súlyos vezetői hiba, ha valaki arra biztatott, hogy hallgas el ezzel kapcsolatban bármit is. Azonban élek a gyanúperrel, hogy belőled a siketelen próbálkozó sértettsége beszél, ugyanis a felvehető lakáskölcsön kamata amellett, hogy a teljes futamidő alatt állandó, a 3,9 % egyedülállóan alacsony. Szerinted ez melyik ponton vállalhatatlan annyira, hogy állításod szerint erről nem volt tanácsos beszélned?

salapapa · http://salapapa.hu 2010.03.05. 07:49:45

@egy fundamentás: mert? te is ilyen elbújós vagy?

akkor még nem voltak ilyen sötétben bújkáló hazug tetvek, akik így próbálnak az emberre rátörni.
nekem ne azzal tegye érdekessé magát, hogy elbújik.
valaki írta valamelyik postban hogy létezik, így aktiváltattam a ACR szolgáltatást a vonalason. sajna a mobil nem tudja de ez is egy haladás már.

salapapa · http://salapapa.hu 2010.03.05. 08:13:35

@Delfinci: én ezt megértem. biztosan kellemetlen lehet... itt azért közbejön az "egymás közti kommunikáció", illetve a "milyen alapon teccik hívni csókolom?" problémája. mert ha központilag hívtok, akkor bizonyára a renccerben van a Kedves Ügyfél telefonszáma. nehéz lenne kijeleztetni, teszemazt ahogy City taxinál is csinálják, ha odacsörgök hogy kérjek egy taxit, NÉV SZERINT köszönt a napszaknak megfelelően és kérdezi, hogy a békási vagy az angyalföldi címre kérem vagy esetleg máshová?
ha szarrágó a főnökség és nem szerez be egy ilyen renccert, akkor fogadjátok el, hogy lesznek olyan "bunkók", akik a bunkóságotokra így reagálnak. nagyon sajnálom, ez van!

salapapa · http://salapapa.hu 2010.03.05. 08:24:41

@Smile82/MazsolaMacska/KLavór: egy műhely telefonszámát nem igazán célszerű titkosíttatni, engem pedig ott zaklatnak. ;)

kevesen vannak, akik a frankót mondják el, még ha el is esnek némi bevételtől.
én is ilyen vagyok. inkább elmagyarázom a kedves üffélnek, hogy miért NEM célszerű az a valami amit szeretne és ezzel elesek némi bevételtől, de nyugodtabban alszom. volt nemegyszer, hogy az olcsóbbik verzió jobban szolgálta az igényeit mint a drágább. viszont elégedetten ment el, így ajánl másoknak is illetve ha problémája van a jövőben, újra engem keres. sok kicsi pedig sokra megy. :)
sajna manapság a legtöbb helyről a lehúzást hallani... úgylátom, ott sincs kivétel.

egy fundamentás (törölt) 2010.03.05. 22:29:20

@salapapa: Nem vagyok elbújós. Érdekes a felfogásod. Tudomásom szerint a telefont azért találták ki, hogy emberek kapcsolatot teremtsenek egymással. Miért gondolod, hogy nagyobb biztonságban vagy, ha látsz egy telefonszámot? Az utcán is csak akkor állsz szóba emberekkel, ha már bemutatkoztak, és mutattak egy igazolványt? Ha olyan ember hív, akire nem vagy kiváncsi, udvariasan is lehet kezelni a helyzetet.. na igen, persze ezt illik megtanulni. Intelligencia kérdése.

salapapa · http://salapapa.hu 2010.03.05. 22:52:12

@egy fundamentás: biztosan igazad van és én vagyok a bunkó.
de a számnélküliek nagy része valami olyasmit akar tőlem, amihez nincs kedvem, egyáltalán nem érdekel és csak zargat.
hozzáteszem, sokat tartózkodom az autók műszerfala alatt. nos, ha ilyenkor hív egy ilyen, ráadásul úgy kell kihajtogatnom magam a műszerfal alól csak azért hogy azt mondhassam "köszönöm kedves hölgyem, de nem" és csak próbál meggyőzni mint egy értetlen hülye, bizony felmegy a pumpám. tudod, volt gyerexobám nem baszom le egyből a telefont pedig tudom, azt kellene.
de ettől függetlenül hívott, megzavart, kimásztam, feltartott.
F E L E S L E G E S E N !
ez az, amit senki sem fog fel. hjakéremalássan... ha épp a Te autódat csinálnám és azzal nem végeznék időre mert a magadfajták feltartottak, nemtoom hogy néznél rám amikor jössz megbeszélt időre a gépedért.
akkoris így gondolkodnál?
a napi sok ilyentől nekem még a telefonálástól is elmegy a kedvem pedig direkt ezért van wireless telcsim, hogy legalább mindig a közelben legyen. de sajna nem érem el mindig...
de jövőhéttől már engem nem tudtok zargatni és ez örömmel tölt el! :)

egy fundamentás (törölt) 2010.03.06. 12:42:49

@salapapa: Megértem a szempontjaidat, bár nem tudom miért gondolod, hogy az, aki a telefon másik végén tartózkodik, látja, hogy te éppen mit csinálsz. Miért gondolod továbbá, hogy ennek csak akkor vagy kitéve, ha az illető szám nélkül hív? Mi történik, ha számmal hívnak, és a hívás számodra ugyanúgy nem kedvez? Mennyivel lettél előbbre? Amennyiben a te időbeosztásodat képes felborítani egy pár perces telefonhívás (amelyet egyébként mi eleve úgy indítunk, hogy alkalmas e az időpont, továbbá csak ajánlásból hívunk bárkit is), akkor ott valami nem stimmel. Miért gondolod, hogy én olyan emberhez vinném javíttatni a kocsimat, akinek azon múlik egy munka befejezése, hogy megszakadt a folyamat 2-3 perccel? Egyébként tökéletesen igazad van. A magamfajtának szüksége van a magadfajtára, hiszen van, aki begurul a szervizbe, vagy benzinkúthoz a kocsijával és van, akinek ezt meg kell tankolnia, illetve javítania kell. Az pedig, hogy ki melyik oldalon áll, egyéni döntés kérdése.

salapapa · http://salapapa.hu 2010.03.06. 15:38:25

@egy fundamentás: látom, valóban nem érted a problémát.
nem bírod felfogni, hogynekem nem annyi egy telefonálás, hogy odanyúlok és felveszem. nem annyi, hogy odasétálok és felveszem.
láttál már embert a hátán fekve egy autó műszerfala alatt dolgozni, felette a kormány és egyéb dolgok? nos, ezt csinálom én. ezért zavar, ha valaki nem érdemben a munkámmal kapcsolatosan hív.
de ltáom, hiába írtam le így-úgy, nem fogod...
nem az anonym a lényeg hanem az, hogy hívsz, amikor a tököm sem kíváncsi a mondandódra! kápító? viszont merthogy az ilyenek nagyrészt (mostmár) szerencsére szám nélkül hívnak, így amikor rámpróbálkoznak kapnak egy üzit, miszerint nem vagyok kíváncsi rájuk. :)
szia, jó 7végét, kellemes anonym hívásokat a jövőben!

egy fundamentás (törölt) 2010.03.06. 20:15:46

@salapapa: Neked a munkában is lételemed a mellébeszélés? Egész eddig arról beszéltél, hogy te nem veszel fel szám nélküli hívást. Az egész innen indult. Felvetődik a kérdés, hogy amikor a kocsi alatt hasalsz, honnan tudod, hogy a hívás szám nélüli -e?
Hol láttál olyant az én mondandómban, hogy én számkijelzés nélkül keresem az ügyfeleimet? ez további kérdést vet fel, nevezetesen: ki nem érti a másikat?
Bár az is kérdéses, hogy aki hozzád hasolóan élből nem áll senkivel szóba, az honnan tudja, hogy amivel kapcsolatban keresik, az érdekli -e? Minden kérdésben információ nélkül nyilatkozol? Elég szegényes életed lehet, de ez is a te döntésed. A következtetést vond le magadnak.

salapapa · http://salapapa.hu 2010.03.06. 23:35:12

@egy fundamentás: látod Robi, erről beszélek... agresszív, csakazértis Veled foglalkozzon mindneki típusú ember vagy akinek úgylátszik épp testhezálló a munkája.
vagy annyira sötét vagy hogy nem érted, vagy tényleg echte naplopó ügyfélzaklatónak kell nézzelek.
ezenfelül leszarod magasról, hogy a másik mit ír. egyik sem jó.
nem hasalok és nem az autó alatt. (az egy kényelmes póz lenne)
leírom úgy, hogy egy hatéves is megértse. talán nem okoz problémát az értelmezése:

amiért a tukmálókat rühellem:
hívsz. számmal szám nélkül, scheiße egal! ezzel kirángatod a magamfajtát az amúgyis nehezen felvett, kényelmetlen pózu munkából, ahová ha épp jobbkedvem van egy "kösz, de nem!" után megint vissza kell mászni. mindezt csak azért, hogy rámtukmálj valami szart, amihez semmi kedvem.

hogy miért rühellem a számnélkülieket:
teszed mindezt egy számnélküli telefon mögé bújva esélyt sem adva, hogy betegyelek a telefonkönyvbe és néma csöngést rendeljek hozzád.
tudod, van pár szám amellyel nincs kedvem beszélni. azokhoz néma mód van rendelve, de a számnélküliekkel ezt EDDIG nem tehettem meg.
szerintem egyáltalán nem vagy tisztában vagy csak magasról leszarod, mennyi kellemetlenséget, idegességet okozol ezzel! leszarom azt az infót, ami megzavar a munkámban. egyáltalán nem szolgálhatja az érdekeimet, ha hátráltanak. ha akarok valamit valahonnan, megkeresem én.
de ti csak úgy dolgoztok, mint a kurvák: ajánlkoztok fűnek-fának és hiába hajtanak el sokan, folytatjátok.

valahogy jobban hiszek Smile82-nek, mint neked.
homar.blog.hu/2010/01/21/bizarrul_probal_ugyfelet_fogni_az_allianz_nyugdijpenztara/fullcommentlist/1#c8434788

salapapa · http://salapapa.hu 2010.03.06. 23:45:46

@egy fundamentás: még egy apróság!
hogy honnan indult ki az anonymről a beszélgetés, amit nem értesz:

"Ma (01.20.) délután ***ismeretlen (rejtett) telefonszámról*** fogadtam hívást. A vonal másik végén egy fiatal hölgy bemutatkozott (sajnos nem tudtam megjegyezni a nevét), üdvözölt, majd érdeklődött, hogy hozzám (név szerint) van-e szerencséje. Mivel az volt (mármint szerencséje), tájékoztatott, hogy a ***Fundamenta Lakáskasszától*** telefonál,..."

csak a posztot kell elolvasni legalább az elején... tehát akkor most ki az aki nem ért és mitis?

egy fundamentás (törölt) 2010.03.07. 18:06:24

@salapapa: Nos, akkor beszélgessünk kicsit más nexusban:
A hozzászólásod stílusát tekintve jól sikerül titkolnod, hogy volt gyerekszobád. Ami a posztot illeti: Itt kezdődik a baj, hogy elsőre megeszel mindent. Elég világosan leírtam (csak olvasni kellett volna), hogy a Fundamentának és az Allianznak semmi köze egymáshoz. Tehát ha egy nő a Fundamentára hivatkozva Allianz nyugdíjpénztárat tukmál, akkor szerinted ki a sáros? A Fundamenta, azért, mert valaki a nevét használta jogosulatlanul? Ésszerű következtetés, gratulálok! Elég tipikusan egyszerű gondolkodásmódot mutat a reakciód a tekintetben, hogy te majd kéred, ha szükséged van rá. Hogy lehet szükséged valamire, aminek a létezéséről sem tudsz? Ami pedig a telefon témát érinti: Ha minden hívás miatt ki kell másznod a kocsi -bocsánat, a műszerfal- alól, akkor téged tulajdonképpen minden hívás zavar nem? Egyébként két dologban vagy nagy tévedésben: Mindenkinek odafigyelek a mondandójára, de vannak embertípusok, akikből -a mellébeszélésük okán- szívesen csinálok hülyét. A másik, amiben tévedsz, nem tukmálunk semmit. Te szolgáltatóiparban dolgozol. Legalábbis ezt veszem ki a mondókádból. Te hogy szerzel ügyfelet? Sosem adtál még fel egy hirdetést sem igaz? Csak úgy az égből elkezdtek aláhullani az ügyfelek, akik a silány minőségű munkádra voltak vevők. Én értem, hogy te utálod az embereket és frusztrál, hogy az egész életed el van cseszve az által, hogy egész nap egy műhelyben anyázol a kocsi műszerfala alatt. Hogy te kinek hiszel, az a te döntésed, nyilván kényelmesebb így gondolkodni, mint logikusan. És még egy zárógondolat: Örülök, hogy te kőgazdag ember vagy, akinek semmi anyagi problémája nincs. Örülök, hogy ilyen jól megy a vállalkozásod a silány munkavégzés ellenére. Semmi okod nem lehet panaszra. Valamiért mégis a te féle ember áll a szerszám koszosabbik végén.

salapapa · http://salapapa.hu 2010.03.08. 08:29:18

@egy fundamentás: 2 napja gondolkodom, válaszra méltassalak-e. úgy döntöttem, egy záróakkordot még megérdemelsz.
mint írtamvolt, jobban hiszek smile82-nek mint neked, tehát egyből figyelmen kívül is hagyhatjuk mit írtál az alapamelyreépíthet és az alienek általad tagadott kapcsolatáról.
igen. tudod, annyi spam jön át a magasra beállított szűrőn is, hogy van némi fogalmam a világról. az ügyfeleim is mesélnek ezt-azt, aminek ha számomra érdekes, utána tudok nézni. egész nap megy a rággyjó, esténként a TV. tele buzi reklámokkal... nem kell még telefon-spam is!
örülök, hogy egyformán gondoljuk a hülyeképzést. :)
igen, a "szolgáltatóiparban". kis különbség a muszáj és köztem:
én a gyerekkori álmomat valósítottam meg a műhelyemmel, azt csinálom amit szeretek. mégha néha be is sokallok, mégha nagyon kényelmetlen is, de ezt szeretem. ez a különbség a sok frusztrált seggnyaló bólogatójancsi és köztem.
nem vagyok kőgazdag... SŐT! igaz nem éhezem, mindig van mit az asztalra tenni de nekem is vannak anyagi gondjaim. nekem is kaky ez a válság. körülöttem akik később nyitottak autóvillamossági vagy autóriasztós műhelyt, mind(!!!) bezártak az elmúlt évben. egyedül maradtam 5km-es körzetben. a szerinted silány munkám valahogy arra ösztökélte az embereket, hogy ne a másik 6 műhelyt látogassák, hanem engem.
nem is értem... :)
hírdetés? nekem elég volt 2 helyi lapban, 3 csakis autókkal foglalkozó kiadványban és egy óbudaTV-s. nem csinéltam többezres telefonszámlát, hogy "érdekli utóvillamosság vagy biztonságtechnika?". aki olyan újságot vesz, 1 pillanat alatt átlapozhatja a számára nem érdekes reklámot. viszont a műhelyem nemlétező kilincsét egymásnak adják a vevők. büszkeséggel tölt el, hogy nem kisszámú vidéki ügyfelem is van. hjakérem... biztosan csak a szar munkám miatt. :P
bár a szerszám koszosabbik felén állok, kimondottan örülök amikor azt tudom mondani: "Uram, az Ön járművét nem vállalom el!" - csak mert trehányul semmibe akart venni és egy koszos szart hozna nekem, vagy egyszerűen mert unszimpi az illető. nekem nincs főnököm aki azt mondja, hogy "mars! vedd bele magad és csináld kutya!".
szóval... Robikám, gyenge vagdalkozás helyett mars vissza dolgozni és keresd a pénzt a főnöködnek! erre még jó lehetsz!

egy fundamentás (törölt) 2010.03.08. 12:14:02

@salapapa: mindenen két napig gondolkodsz, már értem a lassú munkavégzés okát. Istenem, csak ne lennének ennyire kiszámíthatók az emberek.. :D
Mintaszerűen elkezdtél védekezni a munkád minőségével kapcsolatban. Lehet, hogy megbirizgálta az önérzetedet? Hát miért gondolod azt, hogy csak neked van jogod tudatlanul más munkájáról véleményt alkotni? Ami az ismerősökön keresztüli tájékozódást illeti: ugye te az agysebészet rejtelmeiről sem a legiletékesebbel beszélgetsz, hanem valamelyik "hiteles" barátoddal? Gratulálok! Tudod a direkt értékesítés egy világszerte elfogadott dolog, milyen érdekes, egyedül a magyarok közt van egy szűk réteg, szűk látókörrel. Azt írod neked is vannak anyagi gondjaid. Remek. Ezzel azt is elárultad, hogy halvány fogalmad sincs arról, mivel foglalkozunk mi. Ami az Allianzzal való szerinted létező kapcsolatot illeti: mit szólsz egy hitelrontás okán indított perhez? Én adnám hozzá a nevem. Te is?
Örülök, hogy örülsz annak, hogy a szerszám koszosabbik végén állhatsz. Érezd ott jól magad! Én meg annak örülök, hogy a kocsimat márkaszervizbe viszem és gyakran cserélem. Tudod, ez a mocskos "ügynöki" munka már csak ilyen... és még arra is van időnk, hogy gyerekszobával rendelkező fröcsögő autóvillamossági szerelőknek "vagdalkozzunk". Egy dolgot nem értek: Hogyhogy kettőnk közül mégsem én vagyok a nyugtalan és frusztrált?
Jó gondolkodást kívánok!

Mellébeszélésből jelesre vizsgáztál, de továbbra is azt kell mondjam: elég cudar életed lehet ha ennyire rettegsz a saját telefonodtól.

salapapa · http://salapapa.hu 2010.03.08. 14:26:41

@egy fundamentás: látod, ezt rühellem a netben. lefogadom, ha elémállnál ugyanolyan kis nyunyó lennél mint a többi nagypofa és nem mernéd így kinyitni a mocskos szádat.
max fogmosás után egy elnézéstkérésere.
Robi... robotolj, kurválkodj csak tovább. az való neked.
félek? hmmm... :) szájkaratés kis senki vagy aki nagyon okos és erős a klavi mögött. épp a tefajtádat rühellem és nem kívánok velük beszélni, ezért tiltalak le.
hirtelen rengeteg kérdés megfogalmazódott bennem, de nem teszem fel mert tartok tőle, még megválaszolnád. valójában pedig nem is érdekel. csak azért írsz, mert luser kispöcs lévén a kedvesed megcsalt a főnököddel és rajtam akarod levezetni? tessék, tedd! sajnállak...
LE.
ne várj reakciót, írhatsz akármit. max személyesen vagyok hajlandó reagálni.

egy fundamentás (törölt) 2010.03.08. 16:28:07

@salapapa:Én felvállaltam a nevemet. Te miért nem? Észrevetted, hogy egyre többször keveredsz saját magaddal ellentmondásba? Kérdéseid vannak, de mégsincsenek. Eddig azt hittem, hogy téged semmi nem érdekel. Eszerint mégis? Nos, itt van az első rossz hírem: mint mondtam, drága az időm ahhoz, hogy komolytalan emberekre pazaroljam. Ha tájékozódni akarsz, a www.fundamenta.hu oldalon megteheted. Ott azokra a kérdéseidre is választ kapsz, amelyekről azt hitted, hogy tudod. Ahhoz, hogy én emberszámba vegyelek, ahhoz másként kellett volna indítanod. De önkritikát gyakorolni sosem késő.
Ami a szájkaratét illeti: próbálj párhuzamot vonni a saját hozzászólásaid és az enyém stílusa közt. Nem fog sikerülni, de próbálkozz.
Sok sikert hozzá.

Ffranky (törölt) 2010.03.08. 16:48:32

@salapapa: Valszeg sokat segítene rajtad, ha visszaülnél az iskolapadba és a szövegértésre kicsit ráfeküdnél. Amennyi hülyeséget összehordtál. Egód van csak IQd nincs. Igazi bunkó iparos vagy. Játszod a menőt és amikor alulmaradsz elkezdesz izmozni. Elég szánalmas. A fundisokat meg ne kóstolgasd, mert velük csak alulmaradsz. A legkorrektebb cég, én nekik köszönhetem hogy nem vitték el a házat a fejem fölül. Sok bankkal kapcsolatban vannak de az allianz nincs közte csak hogy a posthoz is mondjak vmit.

egy fundamentás (törölt) 2010.03.14. 11:13:54

Tisztelt hozzászólók! Az elmúlt napokban több olyan esetről szereztem tudomást, ahol az Allianz telefonos ügyintézői a Fundamentára hivatkozva igyekeztek átcsábítani a magánnyugdíjpénztár-tagokat az Allianz magánnyugdíjpénztárhoz. Megkérek mindenkit, akit ilyen módon keresnek meg, feltétlenül kérjék el az ügyintéző nevét, és az esetet kérem, jelezzék a Fundamenta Lakáskassza Zrt-nek. Az Allianz és a Fundamenta semmilyen kapcsolatban nem áll egymással. A Fundamenta partnereinek köréről a www.fundamenta.hu oldalon lehet tájékozódni a "cégtörténet" link alatt.
süti beállítások módosítása