Tékozló Homár

Az Auchan nagy pelenka-svindlije

2010.02.10. 13:12 | hdzs | 118 komment

Nem először fordul elő, hogy egy meghirdetett termékből olyan minimális mennyiséget árul az áruház, hogy dőlnek hozzánk a hoppon maradt vásárlók levelei, akik hiába értek oda reggel nyitásra, már nem jutott egy darab sem. Így járt most Petteri és Babákmamája is, mindketten az Auchan akciós pelenkájára hajtottak, de hiába. A feldühödött anyuka még a GVH-nak is írt, de a panaszát elutasították, mondván az Auchan nem vezetett meg elég vásárlót ahhoz, hogy ők bármit is tegyenek. Ehhez úgy tűnik legalább akkora hiszti kell, mint a Penny sajtja.

Postaládába érkezik a heti szemét. Tetején füzet a madaras áruházból, rögtön a címlapon: akció január 29-től február 11-ig, baromi nagy doboz pelenka elég jó áron. Naiv vevő 29-én este kiautózik, óriási felirat alatt áru egy szál se. Érdeklődésre válasz: sajnos, elfogyott, de majd holnap reggel lesz még.

Másnap vevő már délelőtt kimegy, pelenka nincs. Következő héten óriásplakátok városszerte: február 5-től ugyanaz, ugyanolyan jó áron. Naiv vevő megint kimegy Maglódra 5-én pénteken reggel 8-kor, áru nincs, válasz: talán még nem jött meg. Vevő haza, otthonról e-mail az áruháznak, amire gyors és udvarias válasz: holnap lesz. Szombat reggel a teljesen hülye és még mindig naiv vevő kimegy, tájékoztatás: már elfogyott, mert vannak emberek, akik ötösével viszik.

Javaslat 1.: Ha nincs áru, ne hirdessék!

Javaslat 2.: Ha már hirdetik, és nincs odaírva a bűvös kifejezés, hogy amíg a készlet tart, rendeljenek folyamatosan!

Javaslat 3. A GVH egyszer már csapjon oda nekik egy akkorát, hogy egy életre elmenjen a kedvük a vásárló hülyének nézésétől!

Petteri
 

***

Kinek az érdekeit védi a GVH?

Különös eljárásrendben működik a Gazdasági Versenyhivatal, amint az alábbi levélváltásom bizonyítja.Február 5-én küldtem nekik ezt a levelet:

Tisztelt Cím!

Jelen levelemmel panasszal kívánok élni az Auchan áruházláncnak a maglódi üzletében tapasztalt, a vásárlókat megtévesztő magatartása miatt.
Az Auchan áruházlánc 2010. január 29-től február 11-ig érvényes akciós újságja szerint Pampers Megapack pelenkacsomagot lehet náluk vásárolni 5599 forintos áron. Január 30-án, tehát a kéthetes akció második napján a maglódi áruházban üres polcok fogadtak, a gyártó helyszínen lévő képviselője sajnálkozva közölte, hogy jól látjuk, a termék már elfogyott. Figyelmünkbe ajánlott egy kisebb kiszerelésű pelenkát, ám annak ára jóval magasabb volt egységre vetítve.  Emiatt bosszankodtam egy sort, de még elfogadtam a dolgot, nem voltunk elég gyorsak.

A tegnapi napon azonban, vagyis február 4-én, a Mexikói úti villamos végállomáson megláttam az Auchan óriásplakátját, amelyen 2010. február 5-11. közötti akcióként hirdetik ugyanezt a pelenkát, ugyanezen az áron. Nagyon megörültem, hogy mégis lesz kedvező árú pelenka, így férjem ma reggel ismét kiment a maglódi áruházba, ahol egy árufeltöltő hölgytől megtudta, hogy már egy hete tart az akció, sajnos rég elfogyott a pelenka, és nem is lesz már belőle. Vagyis újra meghirdették az akciót, de azóta sem gondoskodtak újabb készletről. Nekem pedig ezzel a türelmem fogyott el, szerintem közönséges megtévesztés, amit az Auchan áruházlánc folytat. (Már) nem létező akcióval csábítják be a vevőket az áruházba, és különösen felháborító, hogy a nyilvánvaló termékhiány ellenére ismét óriásplakáton hirdették a pelenkát.

Kérem szíves intézkedésüket panaszom kivizsgálására. Kérem adataim titokban tartását az eljárás folyamán.

Tisztelettel,

XY

 

A válasz igazán kiábrándító volt:

Tisztelt XY Asszony!

Tájékoztatom, hogy az Ön által kifogásolt magatartás a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokról szóló 2008. évi XLVII. törvénybe (a továbbiakban Fttv.) ütközhet. Az Fttv.10. és 11. §-a szabályozza, hogy mely hatóság jár el az ügyben. Tekintettel arra, hogy e-mailje a jogsértést csak egy áruházra vonatkozóan valószínűsíti, annak kiterjedtségére tekintettel az valószínűsíthetően nem alkalmas a gazdasági verseny érdemi befolyásolására, mivel egy kereskedelmi egységen keresztül valószínűsíthetően nem érintett nagyszámú fogyasztó.

A verseny érintettségének hiánya esetén a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság illetékes Felügyelősége az eljáró hatóság. Panaszával kérem, hogy forduljon hozzájuk.
http://www.nfh.hu/portal/informaciok/elerheto/teruleti_felugy/kozep_magyaro.html

Kérem tájékoztatásom szíves tudomásul vételét.

Üdvözlettel:

ZW
vizsgáló tanácsos
Ügyfélszolgálati Csoport
Gazdasági Versenyhivatal
 

Erre már csak ennyit tudtam válaszolni, miután fel lettem szólítva, hogy vegyem tudomásul a tájékoztatást:

 

Tisztelt ZW!

Köszönöm levelét, ám engedje meg, hogy különösebb köntörfalazás nélkül kijelentsem, teljességgel életszerűtlennek tartom a vizsgálati eljárásukat, ha valóban ez a rendje. Egy vásárló nyilvánvalóan kevés számú üzletről tud személyes tapasztalatot nyújtani, önöknek pedig, mint országos hatóságnak, az lenne a feladatuk, hogy megvizsgálják, a cég rendelési és disztribúciós dokumentumait bekérve, hogy ez a megtévesztő gyakorlat a hálózat más tagjaira is kiterjedt-e. (Gyanítom, hogy igen egyébként.) Ezek után el sem tudom tudom képzelni, hogy kinek és milyen bejelentése alapján hajlandóak egy egész áruházláncot vizsgálni... Nagyon sajnálom a döntésüket, mert csak azt erősíti a jogait védeni akaró állampolgárban, hogy mindenféle értelmetlen, valós szituációktól elrugaszkodott bürokratikus csűrés-csavarással megakadályozzák ebben.
Persze bejelentést fogok tenni a fogyasztóvédelemnél, de az erőfölényükkel folyamatosan visszaélő multiknak az olyasmi, mint egy szúnyogcsípés.

Üdvözlettel,

XY
 

Most amúgy az update Norbi elmeszelése kapcsán tényleg érdekelne, hogy azt ki jelentette be és hogyan, hogy vizsgálat lett belőle. Tudja valaki?

Üdv,
Babákmamája

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Pocócicó 2010.02.10. 13:52:16

Nagyon nyugaton (konkrétan Spektrumon ment vmi spórolós angol film) feltalálták már a mosható-eldobható pelust. Pisis pelust mosógépben ki lehet mosni, kakisat kidobni. Nálunk ilyen miért nincs? Védjük a multikat?

betépett felhasználó 2010.02.10. 13:55:39

auchan forever!!

meg tobb ósános posztot kerunk!

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2010.02.10. 13:58:23

Szerintem nagyonnyugaton ez úgy működik, h betelefonálsz, egy futár kirobog.
Mire hazaérsz, már ki is cserélte az akciós pelenkát a csemetén.
Fizetni utólag kell, de az első három hónap ingyenes.

akikaztmondjákni 2010.02.10. 14:03:40

@Sün‼: Mondhatjuk, h nálunk még mindig nincs európai fíling!?

Timil 2010.02.10. 14:04:22

Amúgy a Tisztességtelen piaci magatartás és a versenykorlátozás tilalmáról szóló 1996. évi LVII. sz. törvény 43/H paragrafusa 8. pontja ezzel egészült ki 2008-ban:
A GVH-hoz érkezett panasz esetén a vizsgáló "amennyiben a bejelentésben foglaltakkal kapcsolatos eljárás más hatóság hatáskörébe tartozik, a bejelentést végzéssel átteszi a hatáskörrel és illetékességgel rendelkező hatósághoz".

Vagyis a vizsgáló jól lerázta a panaszost, holott neki kellett volna intézkedni a panasz átirányításáról. Ezek tényleg dögletes lusták a hivatalokban.

Pokember - a seggemből, mint minden rendes Póknak 2010.02.10. 14:07:43

Egy amerikai ismerősöm mesélte, hogy náluk ez úgy ment, hogy lehetett kvázi pelenka mosást rendelni, vettél egy szett pelenkát, aztán jöttek, hozták a frissen mosottat, elvitték a kakisat. Hetente csere, a pelus árának töredékéért.
Mindez több, mint 20 éve történt...
Most inkább eldobhatósat csinálnak.

elwood 2010.02.10. 14:07:54

a svéd osanban tangás eladók osztják az akciós pampers-t

sannya 2010.02.10. 14:11:10

jajj,már megint...

mikor értjük mér meg,hogy ilyenkor legkevésbé az a szerencsétlen kereskedő tehet az árúhiányról???

:((

sannya 2010.02.10. 14:12:22

izé,minusz ú,plusz u.
:)
áru.
:)

Mogyoró007 2010.02.10. 14:15:12

a különbözetet a posztoló simán elautózta. Így a nem akciósat nyugodtan megvehette volna, gyalogosan a legközelebbi kisboltban.....

brand_boy 2010.02.10. 14:17:50

@Pocócicó: Úgy tudom, hogy nálunk is van már ilyen pelenka(több fajta is), és állítólag 200k-300k HUF-ot lehet spórolni vele az eldobhatóhoz képest.(megj.:a forgalmazó szerint, a mosási költségek figyelembe vétele nélkül).

don't 2010.02.10. 14:18:38

ÉBRESZTŐŐŐ!
az akciósújság nem azért van ,hogy vásárolj 1 terméket,hanem menj el abba a boltba és vegyél + mindent amit el akarnak neked adni

keptündzsekk 2010.02.10. 14:20:30

@elwood: nálunk meg csak az átlagos kinézetű eladónénik vannak akik a megtaposott májkrémet osztogatják. :-(
Magyarország,2010

Mogyoró007 2010.02.10. 14:22:14

@keptündzsekk: átlagos? Dehogy. A szottyos feneküket kiteszik párductangában. :)

Pocócicó 2010.02.10. 14:30:29

@brand_boy: Mosható pelenkát csak őstermelőtől! Magyar seggre magyar pelenkát!

akikaztmondjákni 2010.02.10. 14:38:07

@Sün‼: Még nem.
Pedig aszonták, h fog.
Ide piros jelzést adtak ki.
Kiváncsi leszek.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2010.02.10. 14:43:31

@akikaztmondjákni:
Itt a medve adott ki egy olyan jelzést, hogy a szaga alapján többen pelenkát akartak rá adni.
Nem engedte.

Pocócicó 2010.02.10. 14:48:30

@Sün‼: Biztosan nem Madaras Teszkóban vásárolt akciós pelenkát akartak ráadni. Mosható volt-e? Medve evett-e előtte hagymát? Esetleg hagymás rántottát?

akikaztmondjákni 2010.02.10. 14:50:50

@Sün‼: :D:D:D:D:D:D:D:D:D:D

Itt is lehetne valakire ráadni valamit a szaga alapján...

europeer12 2010.02.10. 14:51:51

@don't: Ameddig a magyarok többsége olyan ostoba fax, mint te, addig kihasználnak minket. Fel kellene fogni, hogy már nem hiánygazdaság van, ahol örülni kell, ha valamit kapsz, hanem piacgazdaság, ahol örülniük kellene az eladóknak, szolgáltatást nyújtóknak, ha tőlük vásárolsz. A magyar lakosság nem áll ki a jogaiért, nem emeli fel a hangját, ezért ott szívat mindenki minket, ahol tud. Nálunk drágább a benzin, a áram, a vízdíj, a telefonköltség, az internet díja, a banki szolgáltatások díjai és sok egyéb, mint mondjuk a hasonló méretű Ausztriában. Emellett a fogyasztási cikkek ára is sokszor magasabb /élelmiszer, műszaki cikk, ruha mindenképpen/. Mégis, a hasonló méretű Ausztriában a vásárló normális kiszolgálást, tájékoztatást kap, itt meg egyszerűen a szánkba **arnak, vigyorogva. A fogyasztóvédelemmel foglalkozó lufiintézmények meg jobbára csak bohóckodnak, miközben sok milliárd adóforintba kerülnek. Persze nincs megfelelő jogszabályi háttér se, de a "töketlen" söpredéket is mi szavaztuk be a Parlamentbe. Röviden, a magyarok többsége ostoba, tuskó, seggfej, aki eltűri és hagyja, hoyg kihasználják őket. Nincs a civil szférában se megfelelő érdekvédő szervezet, az állami meg egy kalap szart se ér, ahogy megszokhattuk már a közalkalmazotti szférától.

Tökös Veréb 2010.02.10. 14:53:49

Ha köntörfalazást csinal az ember az körbe kell zsaluzni?

movhu 2010.02.10. 15:02:29

Ezúton tanúsítom, hogy a soroksári Auchanban hegyekben állt hétvégén mindegyik méret.
A Pampersnek viszont SÜN, mert ebből a dobozosból nincsen 4-es, csak 4+-os. Tudom, kit érdekel :)

Mellékesen a Müllerben a kisebb kiszerelés is annyival olcsóbb, hogy a darabára nem több, tessék ott venni.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2010.02.10. 15:02:48

@Pocócicó:
Csakis Aldiból hozott minőségi pelenka jöhet szóba.
Ott most úgyis pelenkázóasztalt adnak hozzá ajándékba.

@akikaztmondjákni:
Milyen szagot hallat az illető?

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.02.10. 15:03:42

@europeer12: Nem közalkalmazottak, hanem köztisztviselők, abszurd jogszabályi környezetben. Sajnos nincs náluk felvétel...

Secnir 2010.02.10. 15:04:46

pelenkát a lidlből vagy a dm-ből, mondom én, mint gyakorló apuka...
ósánbó semmit, ami baba.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.02.10. 15:05:40

@Pocócicó: A szaros pelenkát is ki lehet mosni, a mai hidrogénperoxidos fehérítők korában még fehéríteni is. Áztatással, előmosásos főzőprogrammal. Akkor sem lesz olyan száraz a gyerek feneke, mint a turbótőzegszilikagél pelenkáknál.

akikaztmondjákni 2010.02.10. 15:06:12

@Sün‼: Uhhh..hát, ha azt maga tudná!
A medve kutyafa**a hozzá képest!
Olyan...300 éves múmia szag...vagy valami ilyesmi.

Meklén és Tamara 2010.02.10. 15:06:14

@europeer12: igazad van, de ma már ne igyál több kávét!

igazságos 2010.02.10. 15:19:47

Az már volt, hogy aki az Auchanbe jár pelenkát vásárolni, sikeres ember nem lehet?

eznemisénvagyok 2010.02.10. 15:26:26

@É2I: "Nem GVH-t érintő a megtévesztés. Az FHV járhat el ilyen ügyekben.
Legalább is ezt írta le ZW. "

Ezt akartam én is írni, de már nem írom. Ezzel az erővel a Németjuhászkutya Fajtamentő Egyesületnek is írhatott volna a t. panaszos.

Amúgy mennyit spórolt volna ezen a cuccon, hogy megérte (volna) 3x is kimenni?

Én is ismerek olyan embereket, akik a kenyeret a teszkóban veszik, de a sajtért átmennek a Corába, a tejért meg a Metróba.

Sosem értettem.

Ákos81 2010.02.10. 15:26:49

engem az ilyenbe csak az idegesít qrwara, hogy megbüntetik mondjuk 30 millára Auchant, de abból MI a fogyasztók mit látnak ? semmit az ég világon, lesz attól még pelenka? vagy sajt vagy akármi is? Egy nagy semmi, az állam lenyúlja a pénzt, és megy az új MÁVosoknak, hogy legyen miből 100 milliós végkielégítést fizetni.

2010.02.10. 15:31:39

@europeer12: "Nálunk drágább a benzin, a áram, a vízdíj, a telefonköltség, az internet díja, a banki szolgáltatások díjai és sok egyéb, mint mondjuk a hasonló méretű Ausztriában"

Ennek pofon egyszerű oka van: Ausztria nincs szarrá adósodva az IMF nek meg a bankoknak. Ott nem kell szarráadóztatni az embereket, cégeket, hogy a politikusok összaharácsolják a napi hazalopnivalót.
Mondjam még tovább ?
Milyen dolog összehasonlítani magunkat egy többszáz évvel előttünk járó országgal !?

Alikam 2010.02.10. 16:01:33

Hát a Gazdasági Versenyhivatal egy külön állatfaj:)

Én is írtam már nekik, engem is elküldtek:) Mondjuk kivételesen engem az NHH-hoz.

Hogy mi tartozik az ő hatáskörükbe, vagy milyen ügyben lehet őket keresni a jóég sem tudja.

De mondok én valamit.
Olyan hülyék ülnek ott mint a seggem. a GVH-nál, meg az NHH-nál is. Szerintem ezek csak befolyásos csoportok vagy emberek kérésére emelik fel a seggüket.

Én UPC előfizetés miatt panaszkodtam, mert a legnagyobb csomaguknál a garantált a nagybetűs maximális sávszélesség negyede volt, erre azt válaszolták lényegében, hogy hát nincs semmi baj, mert ott van 5px-es betűmérettel, hogy a garantált negyed annyi..

"Anyátok picsáját"

akikaztmondjákni 2010.02.10. 16:11:34

Bezzeg Norbit csak 3 millára büntették!

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2010.02.10. 16:14:04

@akikaztmondjákni:
Azért, mert a többit pofonokban kapta.
Úgy hatásosabb.

Fée Verte [ Fára Szorult Kéreg ] Zabatár 2010.02.10. 16:16:22

@BullFrog: Ha tényleg megdasznák a céget, úgy, hogy fájjon, nem jelképes összegeket kapna büntetésként. Előbb-utóbb felhagyna a jogsértő gyakorlattal, ami jó lenne a fogyasztónak. Mivel a jelképes összegű büntetésnek nem igazán van visszatartó ereje, így a fogyasztó maximum kárörömöt érezhet, ami nem valami nagy eredmény.

@Kulics: Ott még a Havsburg-uralom is mást jelentett, mint itt.

akikaztmondjákni 2010.02.10. 16:24:57

@Sün‼: Áááhhh...nincs annyi pofon, amennyivel ezt el lehetne intézni...küldelek a seggébe, ha nem baj.Az asszonynál necces lesz, mert annak igy gúvadtak a szemei, hát ha még sünt szarna...

FDToth 2010.02.10. 16:41:08

Így van ez mindenütt. Dolgoztam Rossmann-ba, az akciós újságban meghírdett dolgok fele nincsen a boltban, mert az áru csütörtökön érkezik és péntekre rakodják ki, tehát az akció utlosó napján... Magyar munkamorál...

71Nyul 2010.02.10. 16:48:31

Én hétfőn vettem a budaörsiben. Hegyekben állt a pelenka.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.02.10. 17:04:14

kinaban , vagy hol /lehet svedorszag?/ csak kivagjak a gyerek ulepenel a gaytat es kesz
olcso es mindig akcios

europeer12 2010.02.10. 17:09:10

@Kulics: Te félhülye! Az nem jutott el a balkáni agyadig, hogy gyakran ugyanazok a MAGÁNCÉGEK vannak Magyarországon, mint például Ausztriában? Ugyanazok a szolgáltatók, csak itt sokkal olcsóbb munkaerővel, olcsóbb infrastruktúrával.
Ausztria is keletről veszi a gázt, ő is fizet az áruért. Az adóztatásbeli különbségek se óriásiak /sőt, például Belgiumban magasabb azt adóelvonás, de a Skandináv adórendszer se semmi/, viszont ott kevesebb a kartell, jobban érvényesül a verseny. Itt a bankoknak, kereskedelmi hálózatoknak, egyéb szolgáltató cégeknek extra profitjuk van, amit a zsebünkből vesznek ki. Ennek az egyik oka, hogy az ország tele van olyan ostoba, tudatlan seggfejekkel, mint te.

SarahConnor 2010.02.10. 17:09:40

Aranyáron van a pelenka, baszod. Nem térek magamohoz. Persze jó üzlet, de akkor is...

ügyfélszolgálatos 2010.02.10. 17:11:26

@atpijkamo: látszik, hogy nincs gyereked, akkor tudnád, hogy mennyi pelenka is kell egy babának naponta. Te hülyönc te.

europeer12 2010.02.10. 17:14:24

@Alikam: A magyar közszolgálati szektor jobbára vattaemberekből álló pazarlógépezet. Legalább -nem saját becslés, hanem szakemberek véleménye- 200.000 embert kellene elbocsátani a közszférából, megfelelő munkamorált követelni, teljesítménymérést bevezetni stb.. Ezeknek a semmittevőknek az eltartása évente 1000 milliárdokat vesz ki az állami költségvetésből -fizetések, felesleges infrastruktúra fenntartása, járulékos szolgáltatások igénybevétele stb./. Ameddig ilyen pazarlógépezetben élünk, addig ilyen elvonásokkal kell élni.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.02.10. 17:18:32

@europeer12:
hat ezt nem ertem en se
kevesebbet fizetnbek az eladoknak
adokedvezmenyeket kapnak
az aru meg nem olcsobb
itt legalabbis minden olcsobb mint otthon
szinte

Katarina 2010.02.10. 17:27:46

europeer12 2010.02.10. 17:14:24:
Remélem a semmittevők alatt azokat a köztisztviselőket érted, akik soknullás fizetésért nem csinálnak semmit. A közszféra gyűjtőfogalomba tartoznak azok az alulfizetett közalkalmazottak is - pl. nővér, tűzoltó, stb. -, akik a belüket kidolgozzák, méltatlan körülmények között, a teljesítményüket önmagában az értékeli, hogy egyáltalán dolgoznak még ott emberek ilyen körülmények között - ld. közalkalmazott vagyok az egészségügyben.

europeer12 2010.02.10. 17:28:16

@hagyma: Magyarországot félgyarmati országnak tartják - az elit jellemtelensége, a nagyarányú korrupció és az átlagmagyar szintje kiváló lehetőséget ad erre-, amit könnyű fosztogatni, mi vagyunk Európa niggerei. Egy kis vicsorgás, egy kis konc az "elitnek", aztán szabad a préda.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.02.10. 17:29:56

@Katarina:
ez is igaz, de mikor megdobtak a penzuket majdnem belerokkant az orszag es a masik tabor pazarlasnak hivta/no politic/
namost ez az en voltam adoellenor en tudom miket kerestem a semmiert

Inimma 2010.02.10. 17:34:45

Egyetértek Norbi 3 millás büntetésével, de nem Forintban, hanem Botütésben kéne kiróni...

Egye fene, Rubint Rékával közösen is elviselhetik...

:-)

Katarina 2010.02.10. 17:35:49

@hagyma:
Oké, konkretizáljuk, hiszen nem az én szégyenem: 23 év szolgálati idővel - most vagyok 39 éves - bruttó 91 ezer Ft a fizetésem, úgy, hogy a háromévenkénti kötelező átsorolásomat ma kaptam meg: bruttó 2.100,- Ft-ot (mint fizetésemelést, 3 évenként egyszer). Most képzeld el - számszerűsítsd, nem lesz nehéz - mennyi lenne a fizetésem az akkori emelés nélkül. Bár amit sokan nem tudnak: az 50 %-os béremelés nem azt jelentette, hogy midenkinek 50 %-kal megemelték a fizetését, hanem volt, akinek 70 %-kal, volt, akinek 5 %-kal, volt, akinek semennyivel sem. És kérlek, ismeretlenül is hidd el nekem: tisztességgel dolgozom a munkahelyemen.

europeer12 2010.02.10. 17:43:26

@Katarina: Nem az egészségügyre, a tűzoltókra, mentősökre stb. gondoltam, hanem a túlburjánzott hivatalnoki bürokráciára.
Én is azon csodálkozok, hogy éppen azoktól a valós szolgáltatóktól vonnak el forrásokat, akik kifejezetten fontosak, míg az adminisztrációs bürokrácia továbbra is terjeszkedik -meg persze 10 milliárdokért vesz igénybe külső szakértőket-. De például okmányirodák, minisztériumok, Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőség, APEH, egyéb ilyen-olyan állami bizbaszok tele vannak vattaemberekkel. Nemzetközi /európai/ összehasonlítások szerint, a sokkal jobban működő államok esetében egy állampolgára vetített közalkalmazotti létszám sokkal, de sokkal alacsonyabb. Ezeket kellene kirúgni. Azonnal át kellene dolgozni a törvényi szabályzásokat, hogy a bürokraták is ugyanolyan jogokat élvezhessenek csak, mint a magánszféra munkavállalói. Mert az nonszensz -tömegesen van ilyen-, hogy valaki napi 4 órát trécsel bent a munkahelyén havi nettó félmillióért, de nem lehet elküldeni, mert iszonyatos végkielégítést kellene neki adni, ugyanis évtizedek óta "semmittesz" egy közhivatalban. Ezektől a mocskos, ingyenélő, korrupt és alkalmatlan közalkalmazotti söpredéktől kellene megszabadulni gyorsan.
Nekem akkor ment fel a legjobban a pumpa, mikor a közalkalmazottak egyik képviselője azt mondta, hogy ők nem tudják felvállalni a magánszféra munkamorálját és munkatempóját, mert ők nem ahhoz szoktak. Mocskos, ingyenélő, tetves söpredék. Kis, de jól működő állam kellene, csökkenteni kellene az újraelosztás mértékét, leépíteni a vízfejet, elzárni a korrupciós csapokat. Akkor mindjárt előtérbe kerülhetne az öngondoskodás, csökkenne az adóelvonás, nőne a befektetések száma, a vásárlóerő, csökkenne az államadósság és a magánszféra eladósodása. Mocskos dolog cigányokra, korrupcióra, semmittevőkre elherdálni az adófizetők pénzét.

Droli · https://soundcloud.com/drolimusic 2010.02.10. 17:44:03

Ez az osztályvzető sarának tűnik, mert alighanem nem rendelte be (ha a többi áruházban meg volt, mint a kommentekben olvasható).

Ilyenkor a tisztesség azt kívánná, hogy egy hasonló terméket ugyanerre az árra beállítsanak, hogy a vásárlót ne érje kár. A maglódi Auchan ezek szerint nem ilyen áruház.

Katarina 2010.02.10. 17:47:00

@europeer12:
Abban, amit írtál, igazad van. Engem - közalkalmazottként, a fentiekben vázolt paraméterekkel - azért nagyon bosszant, amikor "közszférát" vagy "közalkalmazottakat" emlegetnek kvázi gyűjtőfogalomként, és mindenkit egy kalapba söpörve érkezik az a kritika, ami sokunkat egyáltalán nem illetne meg. Hát még akkor, amikor a betegtől kapom a képembe az ingyenélést, eltartottságot, meg ilyesmit. Kérem szépen, én benne vagyok, legyen fizetős az egészségügy - már úgy értem, hogy fizessen mindenki magánbiztosítást, természetesen csak azt -, és én is megmondom, hogy mennyiért adom el piaci áron a munkámat, meg a tűzoltó is, rendőr is, stb. Gondolom, nagy sikere lenne...

Katarina 2010.02.10. 17:48:05

És még valami: ha én napi 4 órát trécselnék a munkahelyemen, pillanatok alatt kirúgnának, akkor is, ha nem a magánszférában dolgozom.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.02.10. 17:48:19

@Katarina:
nehogy felre erts
en akkor meg politizalgattam itt-ott blogokban
ma mar leszoktam rola
es akkor helyeseltem
lofax a penz
csak van ahol meg tuls ok
nagyon sok
ezek a menedzserszerzodesek meg hajmeresztoek

Droli · https://soundcloud.com/drolimusic 2010.02.10. 17:51:35

Hozzáteszem, a GVH jól írta, ilyenkor a Fogyasztóvédelem az illetékes. El kell nekik küldeni a panaszt (vagy be kell írni a vásárlók könyvébe), és kb. fél év múlva majd lehet olvasni, mekkora büntetést kapott az Auchan, és az indoklásnál ez az eset is fel lesz tüntetve.

Előfordulhat ilyenkor, hogy meghosszabbítják az akciót, ha sok napon keresztül nem volt akciós áru; ezt is érdemes megérdeklődni.

Katarina 2010.02.10. 17:55:42

@hagyma:
OK, nincs harag, értem, amit írtál, ezek engem is nagyon dühítenek, mint mindenkit.

Glarion 2010.02.10. 18:00:37

Ez tényleg nem a GVH feladatköre, tájékozódjunk, mielőtt kiakadunk.

fucksatan · http://gubafan.atw.hu/ 2010.02.10. 18:20:49

metroban 2hetente lajatszodo jelenet

sertésmájkrém 2010.02.10. 18:28:46

Az auchanban sok mindennel így van, de ennek ellenére nem tudok haragudni rájuk.
Bár a kellett egy kis idő nekem is míg felfogtam, hogy bármikor is megyek az akciós vajból pl sohasem lesz.
Erről egy ott rakodgató doglozójuk világositott fel, hogy a kirakás után azonnal megveszik az összeset a dolgozók. Azért másból szokott akadni, de igen jelentós kedvezménnyel hirdetett árut, pl vajat 800 ft/kilós áron tuti nem engednek venni. :)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.02.10. 18:37:28

amugy itt is dobalnak be szorolapot, na nem sokat, de meg eletemben nem indultunk el azert, hogy na akkor most ezt
bar Mary atnezi futolag
azt az igazan nagy learazasos 3-4 nqpot tudjuk evente es akkor tenyleg megyunk ha kell valami
de amugy nem
egyszer itt olcsobb egyszer ott, a kulonbsegek elhanyagolhatoak ea kkor meg ottvan a2 legfontosabb dolog amiboll sosem eleg / jo a soron es a sexen kivul/

" ido es benzin"

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.02.10. 18:39:47

@sertésmájkrém:
vajat pl kifejezetten akkor veszunk amikor mar el akar fogyni
eeeeeees altalaban a 12 fele vajbol mindig akad ami /legalabbis kiiras szerint eppen leertekelt/

.lll. 2010.02.10. 18:47:33

@hagyma:

a corába mostanában finom belga vaj is van

MeeCee 2010.02.10. 19:07:32

@sertésmájkrém: ne akarj akciós vajat, én 1x vettem, savanyú volt, azóta nem veszek akciós tejterméket, már felfedeztem a háztájit, inkább drágábban, de ehetőt.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.02.10. 19:20:01

@lófő:
ritkan jarok arra
meg egyet el kell arulnom, nem eszunk vajaskenyeret
nem tudom miert van ez igy de tenyleg nem
ugy altalaban az amerikaiak esznek mi nem
a rakottkrimpli ala meg jo a margarin is ha csak az van itthon
egyeb etelek zsir vagy olaj
vajat valahogy nem hasznalunk se belgat se flamandot
de neha veszunk, ha le van ertekelve:)

kiskoromban imadtam a vajaskiflit 4 karika gyulaival es egy negyed tv paprikaval

Silenzio 2010.02.10. 19:28:26

Nem a posztolót akarom kioktatni, de én először a fogyasztóvédőkhöz mentem volna. Valahogy evidensnek tartom, hogy a versenyhivatal magasról tesz az ilyesmire. A "first" meg "első" típusú kommentek meg gyerekes ökörségek, szokjatok le róla, ha érdemit nem tudtok hozzátenni...

Matiz Papa (törölt) 2010.02.10. 19:28:57

Az már volt hogy pelenkát csak őstermelőtől?

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.02.10. 19:45:37

@Silenzio:
en nem fordultam volna senkihez es a budos eletben nem menten volna ki Maglodra negyszer pelenkaert

/koszonjuk az erdemi hozzaszolasodat amugy, neha kell ez is, most mar tudjuk ha nincs eleg pelenka menni kell a fogyasztovedokhoz, gyerknek is szolni kell addig ne szarjon meg nincs, nahat/

pika001 2010.02.10. 20:26:29

Szintén Maglód, Auchan áruház.

Pár hónappal ezelőtt könyv akció, 300-ért csuda jó Ulpius könyvek, akció első napján nem hallottak róla sem a vevőszolgálaton, sem az osztályos kolléga, bizonygattam a saját katalógusuk alapján, hogy a dátum meg az áruház logója stimmel...

mostani babaakció első napján 1 óra körül (korábbi tapasztalat alapján) megyek Csömörre, ott már fiam méretében csak 1 melegítő csüng. Gondoltam, átmegyek Maglódra, ott hátha. Melegítő nem hogy nem csüngött, azt mondták fél 2 körül, hogy keressem itt, keressem ott, majd miután a harmadik embernek is mondtam, hogy már tényleg körbejártam az egész áruházat, mondja ember#3, hogy az osztályvezető üzeni, hogy 11-kor még volt 3!!!!! db. Akció első napján, el se bírom képzelni, hogy milyen méretből tudták sikeresen a 3 db-ot összeválogatni... Úgyhogy megelégedtünk 1 melegítővel...

.lll. 2010.02.10. 20:28:46

@hagyma:

pedig a vaj nagyon egészséges,főleg,ha húsokat sütsz benne

Silenzio 2010.02.10. 20:32:29

@hagyma: Minek gúnyolódsz? Elvekről van szó. Relative szerencsés vagyok, eddig nem kellett sokat reklamálnom, igaz, a döntéshozó alapos elverésében jobban hiszek. Egyfajta megnyugvást ad. :)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.02.10. 20:37:09

@Silenzio:
en nem gunyolodok
ez az "erdemi hozzaszolas" mar regen lekerult a napirendrol
az elso harom mar tradicionalis, mindenkigorget
Maglodra akkor sem megyek ki negyszer pelenkaert ha ingyen adjak, mermeg ha palinkaert
@lófő:
a vajegeszseges ez tenyallas
bar en a steaket jobban szeretem minden nelkul ugy megbarbekjuzva

Alikam 2010.02.10. 20:47:58

@Droli: Akkor azt áruld már el legyél olya szíves, hogy akkor a GVH miért is van?? Ha semmiért sem ő az illetékes?

Vagy ha csupán akkor ő az illetékes, ha a Pannon beperli a T-Mobile-t pl. lejáratás miatt, azért felesleges egy egész hivatalt fenntartani.

Nem így gondolod?

Alikam 2010.02.10. 20:53:57

@É2I: Akkor mire való a GVH? Tőled megkérdezem mert már nagyon furdalja az oldalamat a kíváncsiság, hogy vajon akkor mire is kell egy egész hivatalt fenntartani?

europeer12 2010.02.10. 20:54:41

@Alikam: A GVH azért van, hogy a politikusok ismerősei jól fizető állásokba kerülhessenek, amúgy egy drága bohóctanoda, mármint az adófizetőknek drága.:) Nem nagyon láttam, hogy a szép számú, kitűnően megfizetett apparátusuk valami nagyot tett volna le az asztalra. De azon se csodálkoznék, ha kiderülne, hogy pár milliárdért külső szakértők dolgoznak, a vízfejű bürokratáik meg csak aktát tologatnak havi pár százezer nettóért.

Alikam 2010.02.10. 21:00:51

@europeer12: Gondoltam. Uránbányába az összessel...

Don Bandi · http://www.youtube.com/watch?v=w_mZqfanqg0 2010.02.10. 21:46:20

"naiv vevő"? mekkora állat lehet az, aki a postaládába dobott "AKCIÓ" feliratos papírfecni láttán kocsiba ül, és a boltba vágtat? fujj.

.lll. 2010.02.10. 21:47:04

@hagyma:

van valami jó steak recepted?

aranypatko 2010.02.10. 22:37:43

Most meg már a korupt, 40 évesn nyugdijba menő rendőrért szakadjon meg a szivem? Na , ne már!

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.02.10. 23:02:52

@lófő:
van
a steaket bedorzsolom a kaphato 342 steakfuszersokeverek kozul 2-3-al
kicsit hagyom allni
aztan rateszem a grillre,
4-es fokozat
es megsutom
Mary csinal hejaban /nem a madar/ sult krumplit azt felnyesve kicsit megsozzuk es megtejfolozzuk, kicsit sutunk-parolunk hozza asparagust esetleg hagymat
es megesszuk

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.02.10. 23:05:28

altalaban T-Boneval dolgozunk es sosem, sosem nem veszunk akcios hust mert sokszor romlott lehet
kulonosen nem Maglodrol

Chaby 2010.02.11. 00:17:50

@ügyfélszolgálatos: "Te hülyönc te. "
Ez nagyon tetszett! hülyönc! baromi jó szó. Ellopom!

fagzal 2010.02.11. 02:14:54

Havonta egyszer megvesszük a sokmindent, hogy ne cipekedjünk, Cora vagy Auchan. Napi dolgok a sarki közértből, ott legalább nem rohad az "I.oszt.!" zőccség halomba', mint a multikban. Ajánlom mindenkinek - akinek van autóra/autózásra pénze, annak van kifizetni a havi 2k Ft árkülönbözetet a jómagyar éjjel-nappailban is.

Bodzaszedő Manager (törölt) 2010.02.11. 09:02:19

A Dm be kell pelenkát venni, BABY LOVE-t, az a legjobb.

renugard 2010.02.11. 12:25:12

Idióta picsa a poszter.

1: Kétszer visszamegy egy olyan akció miatt, ami már előző nap sem működött(medve-vadász effekt)
2: Felháborodik azon, hogy az egyik hivatal közli vele, hogy a szóban forgó ügy nem az ő feladatuk, hanem egy másik hivatalé, és a másik hivatal elérhetőségét is megadja. Valaki hívja már fel a figyelmét, hogy a Gazdasági Versenyhivatal nem azonos a Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőséggel!!! Az egyik országos témában érdekelt és a szabad piaci verseny korrektségét vizsgálja, míg a másik a "hivatalos Homár", ahol a vásárlók/ügyfelek helyi sérelmeivel foglalkozik. Remélem érthető voltam, mivel ennél jobban lebutítva nem tudom leírni.

Kiddy (dugnám nikki sixx-et!) 2010.02.11. 15:01:00

... és a posztoló hány forintot autózott el feleslegesen (benzin), hogy pelenkát vehessen?

don't 2010.02.11. 15:39:12

@europeer12:
ha nem érted amit leírtam akkor csak sajnálni tudlak,én a posztra reagáltam.
TE MINTAFOGYASZTÓ!

europeer12 2010.02.11. 15:45:35

@renugard: Idióta "magyarisztáni"!

-Ez nálam az átlagos hülye magyar szinonimája, azoké a senkiházi ostoba férgeké, akik kerékkötői annak, hogy valaha is európaiak legyünk-

1. Nem a posztoló sértette meg a jogszabályokat, hanem a Madaras Tesco. Ennek következtében teljesen lényegtelen az ügy szempontjából, hogy visszament-e az ügyfél, illetve hányszor. Az ügyfél joggal -és ez nem feltétlenül esik egybe sajnos a logikával- várhatta el, hogy pótolják a hiányosságokat és megszüntessék a jogszabályellenes állapotot.

2. A GVH is érintett lehetett volna az ügyben, ha jogszabályellenes tevékenység mértékét olyannak minősítette volna, ami befolyásolja a szabad piaci versenyt -konkurenciától ügyfelek elszívása .............-.

3. Rengeteg hatóság van Magyarisztánban, ezért az lenne az alapvető dolog, ha egymás közt elintéznék, hogy kinek a hatásköre az adott eset. Egy egyszerű állampolgár nem feltétlenül tudja pontosan meghatározni, hogy az adott esetben melyik hatóság illetékes -van elég semmittevő bürokrata, hogy legyen erre az aprócska feladatra is "energia".

4. Ameddig ilyen sunyi, rosszindulatú, ostoba, "kisfarkú" patkányok adják a lakosság zömét, mint te, addig senki ne várjon pozitív előrelépést bármiben is.
Majd ha a lakosság és a civil önszerveződések eljutnak arra a szintre, hogy közösen lépjenek fel a tisztességtelen szolgáltatókkal, hivatalokkal, folytathatnám a sort, akkor lesz itt pozitív változás.

2010.02.15. 12:43:09

@europeer12: Veled nem társalgok, mert egy mezei pocokkal vagy egy lótetüvel sem teszek ilyet. Pedig azok magasabbrendűek nálad.

Puszimanó 2010.02.16. 08:46:25

Na, igen!Ugyan ez volt velem is!Karácsony előtt hidetés ugyan ebben az üzletben: Hotel társasjáték 3 vagy 4ezer forintért, valahogy így!Na persze kell, mert a tesóimnak jó meglepi lesz a fa alatt!Ebből meglepi nem de pofára esés az lett!Kb. 4x mentem el az akció időtartalma alatt, és 1x sem volt!Állítolag készlethiány, de mindig mondták, h. talán hnapra hoznak...Sajnos a fa alá ez a játék nem került,/mert am. akció nélkül kb.8-10e. forint!/ de legalább a benzint fogyasztottam...

Auchan Vevőszolga 2010.02.25. 02:45:08

Annyit elárulok, hogy a maglódii Auchanban vagyok vevőszolgáltos... és a vevőszolgálatos ha kell kasszában is ül.. Persze beültettek akkoriban kasszába és fizettek nálam is olyan pelenkát.. Volt egy pasas, aki 6 dobozzal és csak azt vett.. szóval nem igaz, hogy nem volt...darabonként nem hoznak, tehát minimum egy raklappal kellett hogy jöjjön, mert nem állandó termékünk...Amugy meg ha egy helyen elfogy, ne gondolja senki, hogy megy a telefon és leszedik az óriásplkátot...

Tény, kellett volna többet rendelni, hibáztak.. De az akciós termékeket nem lehet kiszámítani..sőt az ilyen termékeket a beszállító hozza... Van, hogy berendelnek az áruházba x mennyiséget és a beszállító negyed annyit sem hoz... Oké, ez nem a vásárló problémája, csak az enyém mert az akció időtartama alatt nekem kell magyarázkodnom...

ja és alap, hogy az árak az akció erejéig ill. a mindenkori készlet erejéig érvényes...Az akciós újságban lévő termékek pedig nem kell, hogy végig legyenek, csak legyen belőle eladás..És nálam tuti volt, emléxem, szerintem másnál is...

boldogmamamacska 2010.05.10. 15:20:25

Sziasztok,
most láttam az akciót, hogy 500 FT értékű Huggies pelenka kuponokat korlátlanul le lehet tölteni és beváltani a Tesco, a Cora és az Interspar áruházaiban május 15-ig
Ja a www.pelus.hu/regisztralj oldalon kell regisztrálni
süti beállítások módosítása