Tékozló Homár

A számok szemmel láthatóan jól láthatóak? - Megleckéztették a feltöltőkártyás csalókat

2010.02.17. 12:10 | hdzs | komment

Már a könyökünkön jön ki a feltöltőkártyás csalás, de amit és V. és L. végigcsinált, azt mindenkinek hallania kell. Hosszasan szívatták a két idiótát, akik félelmetes alapossággal próbálták elhitetni a hülye picsát játszó csajjal, hogy ők a T-mobile emberei és még azt is megkérdezték, hogy mire fogja költeni a nyereményét. A néhol kicsit nehezen érthető szövegért kárpótol a pánik és a tanácstalanság, ami a végén kihallatszik a görények hangjából, amikor rájönnek, hogy a bediktált számokkal nem stimmel valami.

nem tudom mennyire lesz már érdekes avagy már lerágott csont a feltöltőkártya csalás. felvettünk barátnőmmel (igen, ráértünk.) egy beszélgetést Kajtár Csaba ("T-mobile beosztott") és Tóth Árpád ("T-mobile vezérigazgatóval"), hátha érdekes netán tanulságos lesz másoknak, na meg szórakoztunk kicsit. úgy tűnik igen hitelesen alakítottam az ostoba, naiv picsát mert vagy 10 percig eljátszottunk egymással..sőt a hitelesség kedvéért nyitott ablaknál imitáltuk az utcazajt plusz 20 forintossal a kaparást..mondom nagyon ráértünk épp:D 

sajnos a vége lett a legjobb de az nem fért fel a másik telefonra, amivel rögzítettük. nagy hiba:( közöltem velük, hogy valószínűleg azért nem jók a számok, mert én is megszívattam őket, ahogy ők megpróbálnak másokkal kibaszni.  erre szó nélkül letették.
üdv
v és l
(témobil felhasználók és majdnem milliomosok)

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

akos147 2010.02.17. 14:22:34

@Sün‼: a feltöltőkártyával

torma99 2010.02.17. 14:22:46

@mybudapest: Nekem az jött le hogy külföldön fogadta a csalók hívásait és akkor a hívásfogadásért fizetnie kell.
A lényeg azonban az, hog ynem dőlt be.

iTink 2010.02.17. 14:23:11

jók vagytok csajok. a két pondrónak meg kötelet

torma99 2010.02.17. 14:24:25

@mybudapest: Nah többször átolvasva lehet neked van igazad, bár én a külföldi hívás helyett ilyenkor a külföldi hívó, vagy külföldi szám kifejezést egyértelműbbnek találnám.

KCB 2010.02.17. 14:25:22

Fel kell jelenteni.

2010.02.17. 14:25:51

A komment elküldése után megjelent, de mint kiderült, nem videó, csak hang. Viszont láttam egy korábbi videót, igaz, csak illusztálva, az jópofa volt (a tehén meg a zöldségek).
Ez gagyi, hogy a kódoknak érvényesnek kell lennie. Meg a T-Mobile ügyvezető igazgatója...Tudtommal vezérigazgató van, és ha minden igaz, Winkler János a neve.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2010.02.17. 14:29:55

@akos147:
Én az antennás kábelinternetemet szoktam feltölteni vele.

joszip 2010.02.17. 14:32:54

Nyilván lopott vagy kamu névre vett számról telefonálnak. Egyetlen esély lenne a rajtaütés, de tán ezek is tudják hogy egy számot lenyomozni minimum 45 perc, ha él a vonal (nem úgy van ám, mint a filmekben, a rendőrök ilyenkor elkezdenek faxolni(!) egymásnak különböző engedélyekért)

akos147 2010.02.17. 14:34:24

azt hittem, a Sün!!-nét néha helyettesítő szöszi ajkait, vagy arra nem való?

Van_mikrohullámú_sütőtök? 2010.02.17. 14:34:48

Nagyon szép szivatás, csak így tovább !!!

Amúgy így kell csinálni a nigéria csalásoknál is, amíg az ilyen felkészült emberekkel foglalkoznak nem marad idejük az idősebbekkel vagy a nem kellően körültekintőkkel foglalkozni.

Ugyandehogy (törölt) 2010.02.17. 14:35:56

Nagy hiba, mert nagyon vártam poént.

punpa 2010.02.17. 14:36:20

Szily homi?
Mert ezt mondja az index!

Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa · http://sslazio.blog.nepsport.hu/ 2010.02.17. 14:39:38

Remek poszt, gratulálok! Ez most olyan, mint amikor a béka csókolja meg a királylányt, és ebihalak születnek?

Pennywise 2010.02.17. 14:43:06

"Ugyvezeto vezerigazgato"

Jo lenne kezrekeriteni az ilyen alakokat es kicsit atrendezni a szemelyleirasukat.

Szexi a hangja. - marmint a csajnak.

nonolet (törölt) 2010.02.17. 14:49:09

@joszip:

vagy nem...kezdenek...mint számos példa mutatja...a való világban.

A szolgáltatóknál mindenesetre éjjel-nappal müködik az a kis külön szoba ahova csak az NBH-s emberkék járhatnak be...és csak ők tudják mikor-kit hallgatnak...

Musaic (törölt) · http://www.musaic.hu 2010.02.17. 14:49:27

"hát, nem tudom mi lehet a gond..." :D

Micsoda??? Ez nevetséges!! 2010.02.17. 14:51:11

@torma99: lol

Szerintem ő tudja, hogy mi az a roaming, veled ellentétben... :-)

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2010.02.17. 14:55:51

@akos147:
Néha szoktam vele roamingolni is.
Az olyan hejdejófasza érzés.
De csak néha.

akos147 2010.02.17. 14:57:23

@Sün‼: az mennyiben különbözik az Európa-fílingtől?

Hubikaaa 2010.02.17. 14:57:57

6:45 T-mobile magyarország RT. Nincs is már ilyen. A csalók legalább nézzenek utána, hogy mi a cég neve :) amúgy szarjanak sünt. ÓÓÓ SÜN!!! :)

AzHofi 2010.02.17. 15:02:54

Szerintem ezt a t-mobil maga csinálja, nem csalók. Ez ilyen gorillareklám vagy marketing gorilla.

Egyéves Önkéntes 2010.02.17. 15:06:46

Ezt most kaptam az iwiw üzenőfalon, szóval biztos igaz! :D

Vigyázzatok, főleg éjszaka, ha vezettek és azt tapasztaljátok, hogy tojásokat dobnak a szélvédőtökre..NE!!! indítsátok el az ablaktörlő-lapátokat és ne is spricceljetek vizet a szélvédőre; a tojások ha a vízzel összekeverednek tej ...tovább »es állagúvá válnak és abszolút semmit nem fogtok látni, így kényszerítve lesztek megállni az út szélen, és egy roppant kvalifikált lopás áldozataivá válhattok!
Ez a lopástechnika legújabb változata, az elkövetők bőrszínét nem emelték ki, de ...
Terjesszétek a lehető legszélesebb körben!

Próbáljatok minél messzebb eljutni a tetthelyről úgy, tojásostúl lehetőleg nyilvánosabb, forgalmas helyre

fourgee 2010.02.17. 15:14:59

@torma99: Elolvastam 10x azt a szöveget és abból az jött át már elsőre is, hogy külföldről hívták. Te honnan vetted, hogy roaming hívás? :)
De most komolyan, kíváncsi vagyok.

Pepin bácsi 2010.02.17. 15:15:10

@EÖ: LOL
tuti a témobil küldte

fourgee 2010.02.17. 15:17:43

Nekem egyik nő ismerősömet zaklatták, állandóan hívogatták és azon röhögtek a vonal túlsó végén hogy idegesen felveszi és hiába halózik, nem szól bele senki, csak röhögés van.
Aztán egyszer felvettem én, nem szóltam bele, csak szuszogtam a telefonba. Kb. 10 percig bírták, azóta nem telefonáltak.
:)

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2010.02.17. 15:24:45

@akos147:
Hát anyyiban, hogy én nem nagyonnyugati lakos vagyok.
Ergo az európai fíling ritkán érint meg.
Meg aztán pesti sem vagyok, lévén az erdőnk nem pesten van.

efhábé 2010.02.17. 15:29:15

@torma99: Éljen a funkcionális analfabétizmus.
Nem külföldön hívták fel, hanem külföldi hívás volt, tehát ő itt Mo.-n, a hívó fél meg valahol a nagyvilágban...

akikaztmondjákni 2010.02.17. 15:35:46

@EÖ: Ez tegnap volt itt a Homáron:O

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2010.02.17. 15:41:02

Valami szoptatós post nincs még egy?
A kismama visszavág, vagy a bank vett szoptatószéket...
Ilyesmire gondolok.

Pepin bácsi 2010.02.17. 15:44:41

@Sün‼: holnap lesz mélytorkos csütörtök => péneteken jönnek a szoptatós postok

Pepin bácsi 2010.02.17. 15:47:15

@akikaztmondjákni: maga máma effojtában értetlenkedik itten ? Mennyen, vegyen egy permetkék kendőt oszt hempergőggyön a tó partyán a hóban. Hátha felfrissül kicsit.

akikaztmondjákni 2010.02.17. 15:49:09

@Pepin bácsi: :D:D:D::D:D:D:D:D:D:D
nem tom mi van velem, izgulok a tudja mi miatt:)

Pepin bácsi 2010.02.17. 15:49:45

@Sün‼: úgybiza. Erdőben is mélytorkos leszen a csütörtök ?

akikaztmondjákni 2010.02.17. 15:50:36

@Sün‼: Majd lesz...
@Pepin bácsi: És szombaton?Meg vasárnap?Akkor mi lesz?Jön a bojlerszerelő?

Egyéves Önkéntes 2010.02.17. 15:52:16

@akikaztmondjákni: téged kvalifikált homárosnak ismertelek meg, kár hogy ne értsd. :)

akikaztmondjákni 2010.02.17. 15:52:22

Ezt a torkos csütörtököt a Reggeliben is népszerüsitették ma:S Kivételesen bekapcsoltuk a TV-t reggel és ki volt benne?Hát a Zördög Nórika:S:S:S:S:
A Lilu után ő a második akit falhoz állitanék és lemaratnám az orcáját sósavval, h ne kelljen látni,amint grimaszol folyton:S

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2010.02.17. 15:53:51

@Pepin bácsi:
Hát ha a vadász erre jár, és a medve elkapja, akkor 100%-lék (sicc!!).

akikaztmondjákni 2010.02.17. 15:53:56

@Pepin bácsi: Váááááááááááááááááá dehogy is!
Illetve:
Hóóóógyisne!:)

Pepin bácsi 2010.02.17. 15:56:53

Na, megyek a futok. További minden jót mindenkinek.

AlexWolf 2010.02.17. 15:57:28

@Sün‼: Van egy oldal ami tele van szopatós posztokkal, ha gondolod ;D

akos147 2010.02.17. 15:59:23

Most volt a Szily megint a rádijóban (Kossuth) és arra biztatott minket, Homár bloggereket, hogy nyugodtan offtopicoljuk szét a topikot.

akos147 2010.02.17. 16:01:33

@akikaztmondjákni: inkább sunázni kellene sötétben

akikaztmondjákni 2010.02.17. 16:03:04

@Pepin bácsi: Hát már ennyi az idő?!:O

@akos147: Hmmm...most ilyen felhuzottegyszemöldökös fejet raknék ide.

akikaztmondjákni 2010.02.17. 16:06:28

@akos147: Pfujjj!
Melyiket?Ezt a hülyét?JééééééézusMááááááária!Te birtad nézni kb 5 percig már?Mi nem.Annyira idegesítő a folytonos szereplési vágya,senkit nem hagy szohoz jutni,MINDIG vágja a fejeket a kamerába,hülyeségeket kérdez-reggel is a Péterfi(?)Bori csak pislogott...nem hiszem el, h ma ebben a qrva országban nincs más aki vezethetne műsort rajta kivül!
Behányok ettöl a jajdekedvesmosolygósvagyok fejétöl.Tocska.

akos147 2010.02.17. 16:07:04

@akikaztmondjákni: jó-jó, tudom, a svéd szőke muffnak nincs párja...

akos147 2010.02.17. 16:08:26

@akikaztmondjákni: én se hallgatni akarom, esetleg a kéjes nyögéseit, sötétben. hogy ne legyen kontrasztban a belsővel.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2010.02.17. 16:12:33

@akikaztmondjákni:
Milyen szerencse, hogy nincs tévém.
Az antennás kábelinterneten meg nem lehet ilyent látni.

2010.02.17. 16:13:57

@torma99: Ezek szerint te nem tudod mi az a roaming. Az amikor TE vagy külföldön és úgy fogadsz hívást.
Ha a honos országban vagy akkor neked nem kerül SEMMIBE hívást fogadni akár bel, akár külföldi a hívó.

akos147 2010.02.17. 16:18:49

@Kulics: nem azok rómingolnak akik Rómába zarándokolódnak? nahát!

AlexWolf 2010.02.17. 16:25:37

Minden út Rómingba vezet.

szcsongor 2010.02.17. 16:27:40

@EÖ: "...egy roppant kvalifikált lopás áldozataivá válhattok!"

1. nemtom hogy jon ide ez az iwiwes idiota korlevel
2. utalom ezeket a remisztgetos, "felesemigaz" hulyesegeket
3. az a kvalifikalt inkabb SZOFISZTIKALT akart lenni szerintem :)

akos147 2010.02.17. 16:29:52

@szcsongor: minden út SZÓFIÁBA vezet

Ernő007 · http://www.webseo.hu 2010.02.17. 16:40:34

Sajnos még ezek működnek!
Pont pár hete hívott fel hatalmas hévvel az uriember, hogy mekkora mázlim van...

Persze rögtön tudtam, hogy mekkora nagy mázli az ilyen :)

Nekem nem volt időm ennyire szivatni őket, csak tetettem a hülyét + a "jó, és" kérdést... Vártam, hogy elmondja, hogy vegyek feltöltő kártyát meg ilyenek, de addig el sem jutottunk...

Letette a "k--- anyád" mondattal, pedig addig kedves volt...

AlexWolf 2010.02.17. 16:48:31

@Sün‼: Nem mutatom, mert az ilyen piros karikás oldal.

Eric_Cartman 2010.02.17. 16:50:53

Már csak egyet kell aludni....
Csapvizet fogok kérni 2 kancsóval. Féláron !

vernarancs 2010.02.17. 16:51:32

Ezek nem csalok, ez tenyleg a T-mobile :D

twollah / bRoKEn hOPe, sUppLeX · http://freewaresoftwarenews.blogspot.com/ 2010.02.17. 17:07:40

WTF?!?
Osszeomlott a Firefox amikor leallitottam a lejatszast.

További magyar hang 2010.02.17. 17:13:25

Érezni a csaló hangján az izgalmat, hogy "mindjárt megvan a lé". :)

Én egyetlen dolgot nem értek ezeknél a feltöltőkártyás lehúzásoknál:
Ha sikerül átvernie a balkot, akkor az neki nem KP-ban jelenik meg, hanem "telefonszámla" egyenlegen (már ha jól logikázok). Azt ő nem tudja visszaváltani KP-ra. Minek ilyen sok egyenleg úgysem tud ennyit beszélni egy ember. Vagy csak azért tölteti fel, hogy legyen rajta elég újabb lehúzáshoz?
Nekem egy 3500 Ft-os T-Mobile-os feltöltés 3-4 hónapra elég.

mókuscickány 2010.02.17. 17:29:05

@További magyar hang: Nyilván a felturbózott kártyákat eladja olcsóbban.

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2010.02.17. 17:44:08

@ozsusk-Zsuska: HA elofizus a szam, akkor mivel ez olyan uni egyenleg vagy mi , amibol vasarolni tud, vissza tudja igenyelni a szolgaltatok jo reszenel (pluszban lesz az egyenlege ezert visszakerheto).

Ha prepaid, le tudja telefonalni...

vernarancs 2010.02.17. 17:47:33

Biztos a nigeriai rokonokat kell hivogatniuk, azert kell a sok feltolto :)

qqcqqc 2010.02.17. 17:54:56

hogy veszi ki a pénzt ? sms-web vagy emelt díjas telefonszolgáltatás üzemeltetőjével megegyezik, és osztják a lét

közlekedő edény 2010.02.17. 17:56:20

Igazából nem lepődtem meg, hogy olvasom feltöltőkártyás csalás megy, engem is hívtak, teljesen egyértelmű volt, hogy ez valami nagy hablaty :D plusz a srácnak olyan herélt hangja volt

ORGASMUSFORSCHER 2010.02.17. 18:08:44

Bocs, de én nem értem... ha nyertem, akkor kérjék el a bankszámlaszámomat, s küldjék a pénzt... hol a logika abban, hogy felköltőkártyát kell venni s meg kell adni a számát.... ez mire jó???? Pl. ezzel további forgalmat akarna generálni a T-Mobil magának? vagy mire jó ez? Azt persze értem, hogy ha megvan a feltöltőkártya száma, akkor más használja fel az adott összeget, de ez nem esik le annak, aki megadja azt a számot a csalónak????

ArnoldBácsi 2010.02.17. 19:24:04

@További magyar hang: durván tolod...

Egyébként full hangerőn eg Sennheiser HD 25 SP-vel alig hallom azt amit a köcsög mond.

Janiszta · http://www.ejatekok.com/ 2010.02.17. 19:30:32

Én a sünök aktívitását hiányolom...

morrisal_ · www.plafoncsapszeg-gyalu.com 2010.02.17. 20:36:08

Hát most ez aztán kurvanagy poén, hogy pont a lényeg maradt le a felvételről... Kár volt így beküldeni.

morrisal_ · www.plafoncsapszeg-gyalu.com 2010.02.17. 20:52:22

Kilencéves koromban a barátnőmmel szórakoztunk egy panelházi nyilvános telefonnal; feltárcsáztuk a 105-öt (húszfilléres volt nálunk - azt hittük, ki se csöng, nem tudtuk, hogy ilyentájt lettek díjmentesek a segélyhívások). Kicsöngött, felvették, elkezdtünk a diszpécserrel idétlenkedni, minden baromságot dumáltunk. Feltűnhetett volna, hogy gyanúsan lazán veszi a srác a dolgot, sőt, szóval is tartott minket. Rövid időn belül ott termett két nagy rendőrbácsi a lépcsőházban, kikérdeztek minket, még a nevünket-címünket is felírták. Szó szerint behugyoztunk a rémülettől. Nyilvánvalóan leckéztetés volt, bár a tüzesek diszpécsere faszán lefoglalta a 105 egyik vonalát...
Na de ez cirka HÚSZ éve volt! Villámgyorsan belőtték, honnan jött a hívás és már meg is jelentek hatóságilag az emberek. Fel nem foghatom, hogy ezek a faszarcú csalók miért nincsenek még elkapva a digitális korban. Furcsa nagyon.

Zabalint (törölt) · http://sznobizmus.blog.hu 2010.02.17. 21:09:10

Az nem lehetséges manapság, hogy valakit felhívnak, az másik vonalon hívja a rendőrséget, majd amíg szóval tartja őket, a rendőrök már mérik is be a csalók földrajzi helyét?

Disznó Úr 2010.02.17. 21:10:39

Hallani a csaló hangján, hogy ez megélhetési csalás. Mert különben éhen halnának. Menjenek rabolni? Kevés a segély. Különben is ez már komoly lépés az intellektuális bűnözés felé... Nem is értem, hogy ilyen primitív, torokból jövő hanggal, a jellegzetes intonációval ki hiszi el, hogy az ürge valahol dolgozik. Ahol beszélni kell. Gondolom az ugyanilyen IQ császárok.

Sferrari 2010.02.17. 21:10:43

@BushDoctor:
Egyik ismerősöm szintén belefutott ilyenekbe, egyből levágta hogy csalók felhívta a rendőrséget hogy nyomozzák le a számot mert tuti hogy csalók. A válasz nem tudják ilyen ügyben lenyomozni amit tehet figyelmeztesse ismerőseit. :D Mivel kára nem származott belőle nyilván nem ment be rendőrségre stbstb.

Tóth Ágas 2010.02.17. 23:07:32

szerintem ez sérti a csalók emberi jogait. illetve aránytalan stresszt okozott nekik.

hol van ilyenkor az ombudsman?

Tóth Ágas 2010.02.17. 23:09:53

ja, és kiesett jövedelmet, mert dokumentálhatóan legalább 10 perc 43 másodpercen át esélyük sem volt jövedelemre szert tenni.

ez majdnem olyan, mintha arra kényszerítenénk, őket, hogy dolgozzanak. az is borzalmasan embertelen lenne. ahhoz sincs ám jogunk.

Viktus 2010.02.18. 01:32:25

Létezik még feltöltőkártya? mikor minden telefonos cégnél fillérekért van lebeszélhető előfizetés ...

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.02.18. 09:03:11

@akikaztmondjákni: Nem is jó arra a sósav, csak azért szokták regényekbe és bűnügyi filmekben használni a nevét, hogy kevesebb hülye tegyen kárt másban vagy magában. A háztartási sósav az ép bőrön nem is nagyon hatol át, csak a sebeken, persze a szemet némileg (végleg) elhomályosíthatja. Kénsav (pl. a szabadon kapható akkumulátorsav) vagy még inkább nátronlúg (lefolyótisztító)! No azok végleges fílingátalakítást végeznek...

R.T. · http://rendszergazda.eu 2010.02.18. 10:06:27

Engem Vatikánból hívogattak folyamatosan pár hónapja...:D

2010.02.18. 14:17:37

Nem érdemes szólni a sünöknek, mert úgy se csinálnak semmit. Egy ismerősömet rendszeresen felhívta valami állat, számkijelzés nélkül, és megfenyegette, hogy megöli. Oszt mit csináltak a sünök? Semmit. Ennek már pár éve, szerencsére nem következett be semmi, de nem a sünökön múlt. Most egy hónapja betörtek a szomszédunkhoz, az már nem is szólt nekik, mert már volt egy betörés, és akkor se lett semmi, csak az ő idejét lopták a hülyeségeikkel, hogy menjen be ezt aláírni, azt aláírni. Nem lehet számítani rájuk. Lúf@szt se érnek.

RosszQtya · http://indafoto.hu/rosszqtya 2010.02.18. 14:20:00

R.T. · rendszergazda.eu 2010.02.18. 10:06:27
biztos úgy érzik gyónnivalód van :))

Ficak 2010.02.18. 14:41:05

Nem értem honnan tudják, hogy van-e náluk feltöltőkártya? Felvilágosítana valaki?

Ficak 2010.02.18. 14:46:04

@Janiszta: Pedig megvolt, engem egy hónapon kétszer leradaroztak. Természetesen olyan helyken, ahol szerintem nem indokolt a sebességkorlátozás. A hozzájárulás pontos mértékét még nem küldték ki. Hagy szarjanak saját fajtájukat.

Fée Verte [ Fára Szorult Kéreg ] Zabatár 2010.02.19. 00:07:12

@morrisal_: Tényleg érdekes. Valami "köz+érdek lesz a háttérben.

Fée Verte [ Fára Szorult Kéreg ] Zabatár 2010.02.19. 00:12:21

@Sferrari: Nem TUDNAK? nem akarnak, mondom én, hogy "köz"érdek lesz.

@Tóth Ágas: Éppen a hírlapárusnál áll sorba feltöltőkártyáért, hogy végre kézhez kapja a nyereményét.

@Viktus: Ja. Azok veszik, akik dolgoznak.

@R.T.: Ugye, ugye: az elmaradt egyházadó!

junkie 2010.02.20. 07:25:51

Még mindig nem kapták el ezt a szemétdombot? Ugyanez a hang, ugyanezzel a névvel (tótárpád) hívott fel engem is még tavaly nyáron.

Én kártyavásárlás helyett beballagtam egy T-mobile üzletbe, ott rákérdeztem, azt mondták tényleg scam (mily meglepő, bár sose lehet tudni :) ), amikor másodszor hívott az ürge szaftosan elküldtem jó messzire, utána beballagtam a rendőrségre és megtettem amit meg kell.

De úgy látszik nincs előrelépés az ügyben azóta..

sas70 2010.02.22. 14:05:11

Ilyen, amikor visszanyal a fagyi! Jót röhögtem, szép volt!

Vörösbe esett fedezőjelzőre előjelzést adó főjelző 2010.02.22. 17:18:38

@junkie:
Anyut is hívták, mondta, hogy nincs nála most kártya, de "leugrik venni egyet hívják 10 perc múlva.
Persze nem ment sehová, csak megvárta a visszahívást.
Amikor kérték a kártyaszámot visszaválaszolt: Igen, és ellenőrzésképpen feltöltik a saját telefonjukra a kártya árát?
Hirtelen csend, majd "megszakadt" a vonal...

hatesz 2010.02.22. 17:46:34

ja a csaj hangja tényleg erotikus. Bassza a fülem...

Morci úr · http://suttyok-ket-kereken.blog.hu 2010.02.23. 18:19:32

Ha még egyszer meghallom, hogy valaki kimondja azt a szót, hogy "hölgyem".........
A primitívség legbiztosabb ismertető jele.
Főleg ahogy mondta a tahója. :D

Chamea (törölt) 2010.02.25. 23:06:01

Lehet feljelentést tenni, mert a kisebb mértékű üzletszerű csalást is büntetik most már, zaklatást úgy szintén, tehát ha a százados Úr nem hajlandó a hangfelvétel és hívás időpont után csalási kísérlettel megkezdeni az eljárást, az ORFK-nál be kell panaszolni és lehet, hogy morcosan fog rá nézni az emberre, de legalább megindul a csaló ellen az eljárás.

II. Cím
KÍSÉRLET ÉS ELŐKÉSZÜLET
16. § Kísérlet miatt büntetendő, aki a szándékos bűncselekmény elkövetését megkezdi, de nem fejezi be.
Kísérlet büntetojogi fogalma
17. § (1) A kísérletre a befejezett bűncselekmény büntetési tételét kell alkalmazni.
(2) A büntetést korlátlanul enyhíteni vagy mellőzni is lehet, ha a kísérletet alkalmatlan tárgyon, alkalmatlan eszközzel vagy alkalmatlan módon követik el.15
(3) Nem büntethető kísérlet miatt, akinek önkéntes elállása folytán marad el a bűncselekmény befejezése, továbbá az sem, aki az eredmény bekövetkezését önként elhárítja.
(4) Ha a (2)-(3) bekezdés esetén a kísérlet már önmagában is megvalósít más bűncselekményt, az elkövető e bűncselekmény miatt büntetendő.
18. § (1) Ha a törvény külön elrendeli, előkészület miatt büntetendő, aki a bűncselekmény elkövetése céljából az ehhez szükséges vagy ezt könnyítő feltételeket biztosítja, az elkövetésre felhív, ajánlkozik, vállalkozik vagy a közös elkövetésben megállapodik.
(2) Nem büntethető előkészület miatt
a) akinek önkéntes elállása folytán marad el a bűncselekmény elkövetésének a megkezdése;
b) aki az elkövetés elhárítása céljából felhívását, ajánlkozását, vállalkozását visszavonja, vagy arra törekszik, hogy a többi közreműködő az elkövetéstől elálljon, feltéve, hogy a bűncselekmény elkövetésének megkezdése bármely okból elmarad;
c) aki az előkészületet a hatóságnál feljelenti.
(3) A (2) bekezdés eseteiben, ha az előkészület már önmagában is más bűncselekmény, az elkövető e bűncselekmény miatt büntetendő.

forrás:jogiforum.hu

Üzenem a tizedes és százados úrnak, aki azt mondja, hogy nem lehet ilyenkor felvenni a feljelentést, hogy igenis lehet és szakmai mulasztás történik akkor, ha nem veszi fel az erre vonatkozó feljelentést. Itt az előkészülettel más bűncselekményt is megvalósít az elkövető, az un. zaklatást és egy fajta technikai intézkedést is kijátszhat abban az esetben, ha valamilyen személyes adatot is kér. Itt megvalósult egy fajta zsarolás is, mivel azt mondja, hogyha nem adja meg a megfelelő kódot, akkor nem kapja meg a nyereményt. Egy ügyvéd ezekben többet tudna segíteni, mert nem egy bűntény állapítható meg ilyen esetben.

Arra, hogy hajléktalané meg ismeretlené a telefon meg hogy nem lenyomozható, 1 a válaszom: cellainformáció. Ideje megismerkedni ezzel a fogalommal is.

pity@ 2010.04.26. 23:19:32

utálom ezeket...átcsesztek egy ismerösöm.lehuzták jo pénzel ö meg még örült h hu de jo nyertem lesz pénzem.erre meg honap végén alig volt pénze.rohadt csalok.utálom öket.ha ezen akarnak meggazdagodni verje meg öket az ISTEN.remélem megkapják. és akkor még a cigányokat fikázzák amikor a ta..o parasztok ieneket tesznek másokkal.ara nem gondolnak h a másik embernek jol jönne az a pár ezer fornit. nem lehet mindenki milliomos. a telefonszolgáltatok is tehetnének vmit.

Xezs 2010.09.01. 23:05:58

Kár hogy a felvételnek nincs meg a vége, és kár hogy beküldés előtt nem futtattak rá valamiféle normalizációt, mert a faszi hangja iszonyatosan magasan jön át (le is húztam az ekvalézeren a felső tartományt).

Mindazonáltal felmerül a kérdés hogy mivel ezek évek óta ezt csinálják, hogy nem lógatták még fel a töküknél fogva őket?

Aki meg nem érti hogy ebből hogy lehet pénzt csinálni, mozgassa meg a fantáziáját kicsit. Ha csak azt nézem hogy valaki azt mondja haveri körben, hogy eladó egy SIM kártya rajta 20 e Ft feltöltéssel most neked akciósan 14 ezerért, már nyerő az üzlet. És még ezer másik dolog van, állítólag vásárolni is lehet telefonról bár ezt nem tudom.

@pity@: Ne haragudj de a barátod nagyon nagy segg lehet, ha ilyen átlátszó trükknek bedől. És még jó hogy a cigányokat basztatják, mert a legtöbb átverés mögött ők állnak (gyűrűs trükk, itt a piros, hol a piros, az utcán azonnal megkötendő bombaüzletek tömkelege, stb).
süti beállítások módosítása