Tékozló Homár

Nyugati hatékonyság a Toys R Us vevőszolgálatán

2010.03.15. 00:03 | szily | 168 komment

Amikor beposztolunk valami nyugati jó példát, általában hamar jön a kontrázás. A Gáláns ajánlat a maynoothi Tescóban című bejegyzés ragadtatta írásra Pannit, aki játékot vett Bécsben karácsonyra. A dobozból hiányzott az egyik legfontosabb kiegészítő, ezért hősünk klaviatúrát ragadott, és megpróbált intézkedni az amerikai Toys R Us online ügyfélszolgálatán. Alant kiderül, hogy milyen sikerrekl, annyit spoilereznék, hogy nem túl nagggyal.


Az írországi Tesco-ról szóló poszt után úgy gondolom, fontos azért aláhúzni a nyilvánvalót, hogy ti. külföldön sem fenékig tejfel a vevőszolgálat.
Személyes történetem 2009. december 5-én kezdődött, amikor Bécsbe látogattunk egy kis Karácsony előtti bevásárlásra. Az úticél a SCS volt, ahol a Toys'R'Us nevű műintézménybe is betértünk. Néhány tonna játék mellett vettünk egy Planetáriumot is, ez egy kis műanyag gömb, benne egy lámpával, ami szépen kivetítit az égboltot a plafonra, falra, akárhova. A doboz tartozéka egy interaktív meteor, ami némi túlzással a játék lelke. Sokáig kellett válogatni, mert a dobozok többsége - ugyan hiánytalan volt, de - fel volt bontva, nem akartunk ilyen ajándékot venni. Végül találtunk egy bontatlant, meg is vettük.
A meglepetés 24-én ért a fa alatt, amikor kisfiam nagy örömködések közepette kinyitotta a dobozt, mi pedig mutattuk neki, hogy ehhez bizony tartozik egy interaktív meteor feature is. Azaz mutattuk volna. A tartozék ugyanis nem volt a dobozban.
Elteltek az ünnepek, én pedig gondoltam, a fene egye meg, nehogymár annyiban hagyjuk, legalább megpróbálok tenni valamit, így azzal kezdtem az Újévet, hogy a Toys'R'Us online helpdesk-jére küldtem egy panaszt. Azt érdemes tudni, hogy náluk csak egy online helpdesk létezik, minden oda érkező panasz, észrevétel az USA-ban landol. Elküldtem hát az észrevételt, meg is jött az automata válasz, ami szerint megkapták az észrevételt és mivel nagyon fontos számukra a véleményem, 24 órán belül felveszik velem a kapcsolatot. Én elégedetten hátradőltem és vártam. És vártam, nagyon-nagyon sokáig. Egy hónap után megelégeltem a várakozást és február 4-én ismét írtam ugyanoda, ugyanazzal a tartalommal, de nem pont ugyanabban a hangnemben. Ismét megjött az automata válasz, aztán pár órán belül egy valódi válasz is, amit akár bot is írhatott volna, mert az égvilágon semmiben nem reflektált a panaszomra, kért viszont rendelési számot és rendelési dátumot.
Megírtam neki, hogy félreértett, én nem rendeltem, én vettem, és nem online, hanem onláb. Erre a válaszomra ismét jött egy automata válasz, nagyon fontos a véleményem számukra és hamarosan kapcsolatba lépnek velem. Ez így is történt, még aznap visszaírt a hölgy, hogy mostmár érti, és utólagos beleegyezésemmel továbbította a panaszomat a megfelelő csoportnak, akik 3-5 munkanapon belül válaszolni fognak. Február 4-ét írtunk ekkor még mindig. Megköszöntem neki, mire az automata ismét biztosított arról, hogy rettenetesen fontos számukra a véleményem.
Február 6-án egy - még mindig amerikai - kollégájuk egy három bekezdéses levélben kifejezte örömét, hogy a kollegina képes volt kezelni az ügyemet. 16-án visszaírtam, hogy én is nagyon örülnék, ha végre valaki jelentkezne Bécsből. Erre ismét egy örvendező automatikus válasz jött és kiderült, még mindig fontos vagyok a számukra.
Jött egy valódi válasz is másnap, amiben egy roppant kedves úr sajnálattal közölte, hogy nem kaptak visszajelzést Bécsből, így azt javasolja, írjak nekik, közvetlenül. Ezen a ponton tényleg kezdtem ideges lenni, de azért higgadtan megválaszoltam neki, hogy az minden vágyam, hogy közvetlenül írhassak nekik, de sehol nincs e-mail elérhetőség, csak telefonszám. Erre jött egy válasz az automatától az ismert tartalommal, rá egy napra pedig egy e-mail egy negyedik kollegától, hogy ebben a kérdésben egy ötödik kollega tud nekem segíteni, keressem őt.
Meg is írtam neki a problémát, továbbította is a levelezést az osztrák kollegának, aki visszaírt, hogy nem látja az eredeti panaszt. Megírtam neki ismét, hogy mi a bánatom. Egy nappal később jött egy e-mail a hetedik kollegától, amiben megírta, hogy a Toys'R'Us SCS Vienna-ban félretettek nekünk egy ugyanilyet és ha visszavisszük a hiányos csomagot eredeti csomagolásában, blokkal együtt, akkor kicserélik az újra. Búcsúzóul megkért, hogy legközelebb ne 8 héttek Karácsony után jelentkezzek náluk a panaszommal.
Az utolsó mondat volt a kegyelemdöfés. Komolyan fontolgatom, hogy hagyom a francba az egész szart, főleg, hogy a doboza még Szenteste megsemmisült, kisfiam kifinomult bontási technikájának köszönhetően. A blokk valószínűleg megvan valahol, de már nem is szeretném megkeresni, leírom az egészet veszteségként.

Üdv,
Panni

 

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.03.15. 15:37:47

amerika nem tehet semmirol
a tavasz tuti itt van mert tgnaptol nyari idoszamitas van
becsbe olcsobb?

jahaha 2010.03.15. 15:40:15

@Ofélia .: lol, gondolom karacsonyra kukorica-csutkababakat adtok a gyereknek, es este a Mindennapra egy mesebol olvastok fel nekik. Kepzeld, az is szeretheti a gyereket, aki penzert vesz ajandekot neki, olyat aminek esetleg nincs is sok haszna, de megis, mert a gyerek orulni fog neki. Tudod, azert mert a vilag igazsagtalan es kibaszott veled, mert a rengeteg esz melle nem kuld penzt, meg nem kell leirnod azt aki mas mint te. Az szinten olyan ... proli.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.03.15. 15:40:34

ertem en am a
csimota, parom, emberke, cuccos stb. szavakat
csak uuuuuuuuuuuutalom

Ofélia . 2010.03.15. 15:44:14

Palkovicsné laptopján olvastam:
1. A lányom összetörte az üvegasztalt és most sír.
2. A fiamat lecsukták mert pénzt keresett a gyomon és most sír.
3. A sógornak kicsi volt a hüttője de a rövidplatós ifányi szállítmányt lekapcsolták a vámosok és most sír.
4. A férjem nem tudta eladni a hitelre vett lakásokat és most sír.
5. El kellett adni a volvót a nercet és az üvegházat a beépített medencével és most én sírok:DD

jahaha 2010.03.15. 15:47:23

@Rékuc: a proli viselkedes hogy jon ide? Hat ezt en is kerdezhetnem...
Az anyuka ujev utan irt a cegnek, igaz rossz helyre, de johiszemuen. (sztem logikus hogy nem bontja ki az ajandekot karacsonyig, vagy te a 3000 db-os puzzlet is ellenorzod vasarlas utan?) A ceg pedig leszarta az ugyfelet, pedig egybol valaszolhatott volna, hogy he, nem a mi hataskorunk, es forwardolhatta is volna a levelet a megfelelo cimre. Ezt varom el egy szolgaltatotol, es orulok ha megkapom a megfelelo kiszolgalast akkor is, ha buta/tapasztalatlan/magyar/stb. VASARLO vagyok.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2010.03.15. 15:49:06

@Rékuc: Ja, aztán olvastam, hogy itt valaki megtalálta simán.
Hát ja. :)

@one_away: Nem is hogy nyugat, de egy normális cég. 480-ast mióta nem gyártanak... De ha már egyszer úgysincs belőle garis példány, akkor miért ne küldjék...

@Mylady: Ünnepnap rosszabb nincs is.

Ofélia . 2010.03.15. 15:51:17

@jahaha:
OOO te majd a csutkababa mellett fogsz sírni mikor a legnagyobb szarba fog otthagyni a gyereked csak azért mert PÉNZEL váltottad meg a szeretetet!

Egy dolog biztos, hogy így egyszerűbb de sokkal célravezetőbb elmenni vele kirándulni (nem kocsival a normafáig és vissza) egy napra és nem étteremben ebédelni!

jahaha 2010.03.15. 15:52:11

@Rékuc: ja, az osztrak es az amerikai Toys'R'Us nekem, mint buta/problemas vasarlonak ugyanaz, az anyaceg illetekes a leanyvallalatok problemaiban. Ha megsem, akkor de.

Ofélia . 2010.03.15. 15:54:39

@hagyma:
Szálom a lejkum emberke:)

jahaha 2010.03.15. 15:56:18

@Ofélia .: Ne haragudj, de ki tanitotta neked azt, hogy a szeretet csak szegenysegben mukodik? Es ezt te meg mindig elhiszed? Nagyon egyszeru lehet a vilagkeped :(

ColT · http://kilatas.great-site.net 2010.03.15. 15:58:33

@Rékuc: Az igaz ám, hogy az amcsik mondhatták volna, hogy jaaaa, osziban vette, akkor átrakjuk a kérést az oszikra...

@jahaha: Az "önteltség" szó mit mond neked? :D

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.03.15. 16:04:16

@Ofélia .:
sult csirkecomb lesz
Mary delutanos

amugy engem is ert mar meglepetes a fa alatt mert leszert egy gerle
igen kinos volt
de hogy O hogy kerult a fa ala azt nem ertem

Ofélia . 2010.03.15. 16:08:30

@jahaha:
Hát én azt tanultam, hogy a tudás egy cseppel fontosabb mint a 14 méter hosszu hammer 3000 watt hangteljesítménnyel és a díszlibáknál többre tartom a normális nőket(ez amúgy komplikált világkép)!:D

Ofélia . 2010.03.15. 16:09:52

@hagyma:
Libasült van!! az asszonykám délelőttös:DD

Ofélia . 2010.03.15. 16:12:00

@ColT:
Neki semmit ne strapáld magad!

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.03.15. 16:17:32

@Ofélia .:
volt valami forradalom, vagy minden OK?
elsonek a Toys R Us-t allitjak falhoz ez ketsegtelen

/a csirkecombot en sutom/

Ofélia . 2010.03.15. 16:20:20

@jahaha:
Bolond ember dicsekszik azzal amilye van!

Régi dakota közmondás:DD

jahaha 2010.03.15. 16:24:04

@ColT: Tudom jol mit jelent a szo, sajnos ez a hozzaallas nehany posztolotol nalam trigger. Egyebkent, nem gondolom onteltseg lenne velemenyt alkotni (akar bantot is), masvalaki velemenyerol.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2010.03.15. 16:35:21

@jahaha: Nem erről van szó.
Leprolizni bárkit ismeretlenül, csak azért, mert épp' nem azt mondja - hát szóval ez nem épp észre vall.

jahaha 2010.03.15. 16:38:20

@Ofélia .: ki dicsekedett itt?
Megint osszeegyezhetetlennek tartod a tudast es a penzt. ???
...es csak azert, mert valaki bena egy ugyintezesnel, meg nem lesz buta. Mas pedig a sok diplomajaval nem lesz automatikusan intelligens.

Ofélia . 2010.03.15. 16:44:51

@jahaha:
A másikat prolizni(panelproli mert nekem van házam) nem, hogy nem illdomos hanem abszolút proli szokás és ez a(megveszlek kilóra emberkéknél) szokás akiket semmire sem tartok!

Tehát aki prolizik az SÍKPROLI.

jahaha 2010.03.15. 16:50:25

@ColT: Azt mondod helyenvalo nekiesni a posztolonak hogy mekkora seggfej, mert hianyos arut vett/itthon elhajtottak volna a verbe/2 honapot vart/es a tobbi faszsag? Szerintem erre nagyon is kifejezo a szo.

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2010.03.15. 16:55:59

@ColT: bizony írhatott volna.
Nálunk is előfordult, hogy egy-egy ügy két szék közt a pad alatt maradt. Ha az ügyfél nem küldött emlékeztetőt, akkor még el is sikkadt. Sajnos a legjobb ügyfélszolgálaton is előfordul.
De ha az ügyfél sikít, hogy hahó, mi lesz az ügyemmel, akkor könnyű korrigálni a hibát.

jahaha 2010.03.15. 17:00:56

@Ofélia .: A proli egy viselkedesi forma, nem eletszinvonal. Korabban irtam. Lakhat akar palotaban is...
En nem veszek meg kilora senkit, nem is tartom tobbre a penzt mint amit erdemel, de ezt a 'szegeny vagyok es ezt erenykent allitom be' hozzaallast sem igazan ertekelem...

campobaszo 2010.03.15. 17:02:05

A karácsonyi ajándékot vásárlás után haza kell vinni,kibontani,megnézni,hogy megvan-e minden,kipróbálni,bepótolni a gyerekkorban elmulasztottakat,kielégíteni a még bennünk élő homo ludenst.Aztán szépen vissza lehet csomagolni.
Három hetet várni és aztán a fa alatt meglepődni...Amatőr!

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2010.03.15. 17:03:03

@jahaha: szerintem senki nem irigységből baszta le az anyukát (ezt feltételezni elég proli dolog), inkább azért, mert rögtön vásárlás után nem ellenőrizte a doboz tartalmát és reklamáláskor több mint egy hónapot várt a válaszra anélkül, hogy küldött volna egy emlékeztetőt.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2010.03.15. 17:05:33

@jahaha: Na most nem azért, de a postoló sem állt a helyzet magaslatán. Ahogy a helpdesk sem. Na most ez olyan dolog, hogy a világon 99,99%-ban semmi nem fehér, vagy fekete. Így mind a kettő sáros, viszont ilyen esetben én valamivel hibásabbnak érzem a gyártót, mivel igazából a problémát ő kezeli.

A tudás meg a pénz pedig el sem hinnéd, hogy mennyiszer áll fordított arányban egymással.
A munkahelyemen naponta tapasztalom, hogy minél nagyobb idióta valaki, annál feljebb szokott lenni. És végzettségtől függetlenül, illetve néha nélkül.

@Rékuc: Sikított ez eleget.

Ofélia . 2010.03.15. 17:07:52

@jahaha:
Na egy kicsit közeledünk de nem nagyon!
Ha szegénynek hiszel félreértesz(nem vagyok lelki szegény és jut jó kajára is)
De alapbol utasítom el a pénz hatalmát!!

Semmise sem tartom azokat az emberszabásúakat akik azt hiszik, hogy a pénzükért bárki(még egy árufeltöltő is) kinyalja a seggüket:((

jahaha 2010.03.15. 17:15:15

@Rékuc: ha jol ertem jogos az anyuka lebaszasa, mert a ceg hibazott? (tobszor is, mert rossz volt a csomagolas, illetve elcsesztek az emailt...) Ne bassz, inkabb akkor legyenek irigyek, minthogy ez legyen a normalis...

Ofélia . 2010.03.15. 17:15:16

@ColT:
Tényleg elszabadult a pokol!!!
Kezdünk a kiccsávók országa lenni.
PL. a közlekedési morálunk a 0 alatt van.

"leszarom a büntetést ha a busz elé állok az az 50 paraszt ráér nekem sürgős a dolgom a bundabolt előtt"

Az ilyen ember e...... vagy kilőhető:D

jahaha 2010.03.15. 17:33:59

@ColT: hat ez mar nagyon nem ide tartozik, de a vezetokrol nem a beosztottaik szoktak eldonteni, hogy alkalmasak-e. Egyszeruen nekik masok a szempontjaik, mint a fonok fonokeinek.
En is okosabbnak tartom magam mint a fonokom, de nem tudnam az o munkajat vegezni.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.03.15. 17:40:52

en meg tulajdonkeppen abszolute proletar parti vagyok
igen
a melosok tartjak el a burzsoakat
ez van
sikerult is 20 ev alatt lerombolni azt amirol egy a'merikai proli csak almodik
tovabbi sok sikert
/kereskedelemben es vendeglatasban sokkal jobbak vagyunk, az alkalmazottak veren at/

Ofélia . 2010.03.15. 17:48:50

@hagyma:
"a melosok tartjak el a burzsoakat
ez van"

Kommunista:DDDDDDDDDDDDDDD

Ofélia . 2010.03.15. 17:49:52

@hagyma:
Csak nem ott is eltünt a nagy álom??:(((

Ofélia . 2010.03.15. 17:53:00

Ja és mára be is fejezem:

Panni miért nem itthon vett egy libát karácsonyra??

Jól elkészítve az egész család örült volna neki mert ami a pociban van az FONTOSCH:D

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.03.15. 17:54:35

@Ofélia .:
kicsit igen, az
nem , alom nincs, de megdobbennel, mik a " szocpolok" itt
azt vertetek szet otthon, amoert a nyugatiak
ahitoznak

ez van
ettol meg jobban erzem magam itt
sokkal
es Maryrol meg nem is beszeltem:)

Ofélia . 2010.03.15. 18:04:45

@hagyma:
Hallottam már itt is hírét annak, hogy amerikai egészségbiztosítás! de jó lenne az nekünk!!!

Na az gebedjen meg aki kitalálta azt, hogy aki nem fizeti dögöljön is meg!

Sztem ő lenne az első egy munkahelyi balesetnél.........

Maryval én is jól érezném magam egy idejig:DDDD

Ofélia . 2010.03.15. 18:06:03

@hagyma:
Remélem nem olvassa... vagy....

ColT · http://kilatas.great-site.net 2010.03.15. 18:06:40

@Ofélia .: Simán tajgetosz.

@jahaha: Jajj, mások a szempontjaik! Azok. Mondjuk szempont, hogy haverja-e vagy nem. És hasonlók.

Hát mi pl. a közvetlen főnökünk hiányát észre sem vesszük, mert lazán tudjuk az ő melóját is csinálni.

De még az eggyel felettünk álló melója - megfelelően átadva - sem okozna gondot, sőt, miután a csapatunkból több embernek jobb a felkészültsége, és kiállása mint ennek a seggnyaló szerencsétlennek, valószínű jobban mennének a dolgok.

?aztaaa? 2010.03.15. 18:11:36

en itt kanadaban vettem egy pendajvot :) hazafele metent lattam hogy egy masik boltban ugyanazt aruljat 10dollarral olcsobban. Sokaig haboztam hogy visszavigyem-e, es vegulis gyozott a tudatos fogyaszto. Azaz visszavittem. Szo nelkul visszavettek, penz zsebban, es ennyi.
Senkit, de tenyleg senkit nem erdekelt hogy miert viszem vissza a 2oraval azelott vasarolt termeket.

Egy pillanatra atfutott az agyamon hogy ezert magyarorszagon milyen torturaval kellene szembeneznem...

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.03.15. 18:13:02

@Ofélia .:
tusol
mindjart megy melozni
az egeszsegugy
hat ketsarku
mindenkit profin ellatnak, aztan kerik a zsetont
ha nincs nincs
a vicc, feketemunkas koromban olcsobb volt
itt 30 millio feketemunkas van es kb 60 millio nem biztositott
utcan nem hagynak senkit
de ha siman bemegy hogy faj az izem, akkor a vizitdij az elso

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.03.15. 18:20:32

amugy nem akarok elterni a poszt temajatol

becsbe latogattunk kis Karacsony ELOTTI bevasarlasra

hajam eldobom

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.03.15. 18:22:30

mi a Wal Martba mentunk Maryvel
10 merfold
megooooooooooooorulok
es sirnak hogy megy fel a francia frank
hihhhhhhhhetetlen egy orszag

Ofélia . 2010.03.15. 18:29:11

@hagyma:
Ne dobd el kár lenne a maradékért:DD
Bécsbe 20 évvel ezelőtt a gorenje korszakba jártunk igaz nem vásárolni hanem röhögni az áfavisszatérítés miat sorbanállókon a határállomás sörözőjében:DDD

Ofélia . 2010.03.15. 18:31:30

Lehet itt megint offolni?????

Mintha régen ezért a sóbányába küldtek volna néhányan:((((((

Ofélia . 2010.03.15. 18:32:26

@hagyma:
Nem a frank megy fel hanem a dollár te elvetemült:D

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.03.15. 18:33:05

@Ofélia .:
nagyon jo a serom
please
amugy egyszer voltam Becsben, akartunk venni ezt zt es punkosd volt
mi meg itt azt nem ismertuk es nem tudtuk minden zarva van
es valojaban soroztunk
viszon apam es anyam volt kint egyszer
az meg a karora ballonkabat idoszak volt es szendvicsben vittek ki a markat

jahaha 2010.03.15. 18:34:44

@hagyma: lol, megfogtad a lenyeget, biztos azt sugallja hogy voltak elotte egy kicsit vasarolni, voltak KARACSONYKOR egy nagyot vasarolni, meg utana is egyet.

A walmart is tulzas volt, miert nem egy deliben oldottatok meg a vasarlast? Ja, a valasztek+arak miatt?

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.03.15. 18:34:58

@Ofélia .:
minden ertelemetlen hulye es hosszu posztnal lehet
most teged tenyleg komolyan erdekel hogy Pistikenek volt-e interktiv meteora Karacsonykor?

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.03.15. 18:36:43

@jahaha:
nagy a csaladunk
10 dollar/fo megoldottunk mindenkit es mindenki happy volt
a kaja meg pazar a csaladi vacsoran
azutan kockajatekoztunk

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.03.15. 18:50:53

raadasul marcius idusan
mar a karacsonyfat is reg kinyomtak az erkelyen

ColT · http://kilatas.great-site.net 2010.03.15. 18:51:14

@hagyma: Amúgy mondjuk ha győriek, akkor ez nem is nehéz.
De amúgy ja, én is baromira tudok azonosulni a problémával :D hova menjek ajándékokat venni - Budapest snassz, Párizs messze van, sokáig tart, hát, legyen Bécs... :D

ColT · http://kilatas.great-site.net 2010.03.15. 18:52:36

@hagyma: Ehh, mindig jön majd valami hiperérzékeny-hiperhisztis, hogy miért van a sok oda nem való a post végén.

min 2010.03.15. 18:55:14

De miért nem hívta fel közvetlenül a bécsi boltot?

jahaha 2010.03.15. 18:59:12

Tegyuk fel, van egy konyhabzui ismerosotok/rokonotok es akartok venni neki egy jo konyhakest, es szansz ra X forintot. Ikea, tesco, ebay, itthoni netes bolt, valamik magyar konyhacuccokkal foglalkozo bolt 1.5X-ert,Becs... Melyiket valasztod, ha csak ezek a lehetosegeid vannak?

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.03.15. 18:59:14

@ColT:
ofi regi harcos
naja amugy en is ott vagyok holnap delutan ha nagyon akarom
bar nem akarom, mert csirket kell sutni, meg Mary azt mondta nem kell neki interaktiv meteor
hat igy

jahaha 2010.03.15. 19:00:49

@min: mert lehet hogy csak orosz, roman, finn felsofokuja van, vagy az emailt egyszerubbnek gondolta.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.03.15. 19:02:37

@jahaha:
konyhabuzi ismerosnek olyan kesei vannak amit nem is lattal
de hogy Becsbe nem mennek ki egy elbaszott kesert az is tuti
Tehat ha ma kes /de csak feltetelezem, mert.. / akkor Tesco
olcso es kozel van

min 2010.03.15. 19:13:47

@jahaha: Azért angolul gyanítom, hogy beszél legalább a bolt menedzsere ..

jahaha 2010.03.15. 19:19:46

@hagyma: nem vagy kepben, a tescos kes itt pont nem jo valasztas, kb mintha a fiad ballagasara vennel egy 2000 forintos karcorat. Annal az is jobb, ha nem veszel semmit.

jahaha 2010.03.15. 19:30:35

@min: hat, mint kulfoldi erdekeltsegu ceg aruhaza, biztos. De a csaj az emailt valasztotta (en is azt tettem volna), es elnezte a cimet. Ennyit hibazott. A ledorongolashoz eleg keves, nem?

min 2010.03.15. 19:53:54

@jahaha: Nem dorgálok én le senkit:-)
én előszőr a boltal vettem volna fel a kapcsolatot akár e-mailen akár telefonon keresztül( inkább az utóbbi de ilyen esetben a fax is jobb a mail-nél)Aztán ha ott nem történik semmi érdemben egy héten belül akkor lehet a gyártónál is próbálkozni.
Az osztrák boltosok azért elég rugalmassan szokták kezelni a dolgokat.

Shinjuku 2010.03.15. 20:00:55

A kerdesem az hogy miert is kellett elkezdeni a levelezgetest? Mire gondolt a poszt tolo? Hogy majd levelben elkuldik neki a hianyzo meteorit-rombolo keszuleket? Az okes hogy ha nem mukodik a mosogepem vagy garancialis javitasra van szuksegem akkor telefonalgatok vagy emilezgetek. De ha hianyos a cucc a csomagban akkor felnyalabolom es visszaviszem a blokkal egyutt... legalabbis minden ertelmes ember ezt csinalja... Ha Becsben vettek akkor igy jartak... Ehelyett most x honap levelezgetes utan megtudta hogy valoban kicserelik neki... Gratu...

Shinjuku 2010.03.15. 20:04:03

Lehet hogy a meteorit rombolo szimulator bimetal volt?

P75 2010.03.15. 20:05:22

Sziasztok,

Én küldtem be a posztot.

Sajnos sok fontos dolgot kihagytam. ű
Az egyik, hogy nem mertem a bécsi számot hívni, mert nem tudok németül. Sajnos a toysrus.at oldalról nem tudtam és a .com oldalon csak telefonszámot írtak a bécsihez.
A másik, hogy azért vártam egy hónapot, mert más, halaszthatatlan dolgom volt.

A többihez, csak úgy általánosságban: fogalmam sincs, honnan ez a rosszindulat, rendszeresen olvasok homárt, küldtem is már be, és tényleg nem értem ezt a "dögöljön meg a szomszéd tehene is" mentalitást.
Igen, dec. 5 és dec. 24 között nem bontottuk fel a dobozt, aznap azért nem, mert a kölök is velünk volt, így is alig bírtuk "kicsempészni" az árut.
Igen, kimentünk Bécsbe vásárolni, nem azért, h megmutassuk, mennyire jól megy, hanem mert Sopronban voltunk és onnan nincs messze, és nem utolsósorban itthon nincs Toys'R'Us.
A "típikus magyar kismama" státuszból már kiöregedtem, a kölök 8 éves, én pedig sokminden vagyok, de anyatigris nem.
Ofélia kommentjei külön "tetszettek", ezért megkérdem, szerinted a karácsonyi ajándék helyettesíti a szeretetet (úristen, hogy bírtad ezt idekeverni???)? Vagy ajándék, vagy szeretet, a kettő együtt nem megy? Sajnálom, ha Neked csak az egyik jut... És lehet, h ezzel végleg elásom magam előtted, de muszáj megosztanom a szomorú hírt: az "amije" pontos j.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2010.03.15. 20:13:05

@hagyma: :)

A csirke mégiscsak jobb dolog holmi interaktív meteoroknál :)
Meg az alvás is, megyek is :)

ColT · http://kilatas.great-site.net 2010.03.15. 20:21:26

@P75: Szerintem Ofit félreértetted... Amúgy a bécsi számon szerintem csak beszélnek angolul! De ha nem, hát egy próbát csak megért volna :)

"nem azért, h megmutassuk, mennyire jól megy, hanem mert Sopronban voltunk"
Jó volt a tippem, közel volt :)

min 2010.03.15. 20:31:01

@P75: Ott szúrtad el, hogy nem ott kerested ahol kellett volna. mivel Ausztriában van áruházuk ezért igen nagy valószínűséggel honlapjuk is.
A google.at oldalán elsőként dobja ki.
A blokkon sem volt rajta az oszták webcím?
Amúgy mint megjegyeztem azért mert nem beszélsz németűl még bepróbálhattad volna angolul a telefont. Legfeljebb adnak valakit aki tud veled beszélni vagy elköszöntök egymástól.

A Tyne folyó déli partja 2010.03.15. 20:34:54

mondjuk, én se értem annak a problémáját, aki kifogásolta, h. dec. elején lett a doboz megvéve, és karácsonykor kibontva. Nem ez lenne egy ajándék (gyereké!) lényege???? hogy nem bontod ki, hanem csak a fa alatt??? másképp meg hogy a francba alakult volna ki?
amúgy, angliában is így szokott menni az ügyintézés, folyamatosan nyaggatni kell őket, de automatikus email folyton jön,h. megértették, majd jön a válasz X. nap múlva. aztán nem jön. írsz nekik újra, megint jön az autoatikus válasz...levélben ugyanígy, minket a netszolgáltató akart megvágni, kérdezés nélkül upgradeltek, és mikor nem fizettük be (olyan lehetőség nem volt, h. ha nem fogadod el, mit csinálj, csak hogy ha elfogadod, küldd viszsa a szerződést, amit a tesóm, akinek a nevén volt, nem tett meg). írt panaszlevelet, jött a levél, h. sajnálják, majd foglalkoznak vele. aztán jött a fizetési felszólítás, mintha mi sem történt volna. új panaszlevél feléjük, új automatikus válasz,h.sajnálják, majd foglalkoznak vele, aztán csesztek foglalkozni, jött azújabb fizetési felszólítás...

holdlányka 2010.03.15. 20:51:07

@P75: Megszokhattad volna itt a Homáron szokás a posztolónak ugrani, néha jogosan, néha alaptalanul, de szinte kivétel nélkül mindig.
Kis kötözködés részemről is van azért:
Ha a felbontáskor kiderült, hogy hiányos a termék, a csomagolást csak meg kellett volna őrizni, mégha kicsit el is szakad...

holdlányka 2010.03.15. 20:55:24

Amellett, hogy egy hazai üzlet szerintem le sem sz...t volna ilyen panasszal, hogy hiányos a termék. Tisztelet az esetleges kivételnek...

dark future · http://www.andocsek.hu 2010.03.15. 20:57:39

Vazze, a posztoló nem a Demcsák Zsuzsa, álnéven?

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.03.15. 20:58:08

@jahaha: raleltel a megfejtesre
nem igazan vagyunk ajandekvasarlok
ha nagyon kell akkor giftcard
amugy az unnepek, nlunk=kozos kaja
de mindenki ahigy akarja
@P75:
nincs rossz indulat bennunk
ofeliaban kulonosen nincs hidd el

holdlányka 2010.03.15. 21:02:52

Amúgy meg az ausztriai vásárlásokkal kapcsolatban: Már miért lenne a gazdagok kiváltsága, itt a határszélen szinte mindenki átruccan időnként, (nem feltétlenül mindjárt Bécsbe) mert megéri...Nem kellene úgy gondolkodni, hogy Magyarország=Budapest...

Ofélia . 2010.03.15. 21:04:43

@jahaha:
Kést a késboltban és nem a tescóban veszek!!
A tescóban semmit sem veszek!!
Alapelméletem, hogy mindig az óccó a drága:(((

Ofélia . 2010.03.15. 21:12:31

@P75:
Hát tudod én csak azt akartam megfogalmazni, hogy a szülői szeretetet és a törődést pláne a gyerkőccel való TÖBB ÓRÁS napi játszást nem helyettesítheti az ajándék és minél drágább és egyedibb annál kevésbé!!!

2010.03.15. 21:13:32

A kedves posztoló viselkedése annyira, de annyira jellemzően Magyar!
Rossz értelemben véve.

1. Tudomásul kéne venni, hogy azért mert te Bécsben vásárolsz az édes kicsifiadnak karácsonyi ajándékot még nem a te seggedből süt a nap.

2. Már a második és a harmadik email váltás során Insert Item paranccsal beszúrni a korábbi leveleket, elkerülendő, hogy a címzett ne tudja miről van szó.

3. Gugli a barátod kisanyám, jobban utána kellett volna menni az elérhetőségeknek az áruház saját honlapján.

4. Nyelvtudás csak emailezni jó, beszélni nem?

5. Orbitális barom vagy ha ezek után arra mered fogni saját szétszórtságod, hogy a gyerek széttépte a dobozt.

jahaha 2010.03.15. 21:26:04

@vágtázó halottkém: Epic! Egy igazi kozmopolita lehetsz. Ja nem is, inkabb bunko. Esetleg pluszban egy sulyosan frusztralt ugyfelszolgalatis munkatars...

laskagomba 2010.03.15. 21:31:10

Az volt már hogy meteort szigorúan az Aldiból vagy őstermelőtől?

Ofélia . 2010.03.15. 21:35:57

@vágtázó halottkém:
Az orbitális barom azért erős volt a gyerek meg azért gyerek mert széttépi a dobozt a kispárnát és a 90 fokos teába mártja a lázmérőt.

Ha elgáncsolja a szomszéd bácsit akkor viszont komoly baj van a SZÜLŐVEL:D

Ofélia . 2010.03.15. 21:37:14

@laskagomba:
Meteort 2012-ben a szürkéktöl vagy az "őstermelőtöl":DDD

Ofélia . 2010.03.15. 21:39:11

@laskagomba:
Ja az aldiban most hiánycikk valami barom elhíresztelte, hogy platina van benne:D

laskagomba 2010.03.15. 21:50:14

@Ofélia .:
De gondolom mosolyogva közlik a hiányt :DD

Ofélia . 2010.03.15. 21:54:14

Szép álmokat rózsás csókokat jó dugást!

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.03.15. 21:57:15

nalatok nem allitottatok orat?

/a kerdes koltoi, latom 5 orara csokkent a kulonbseg,/

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.03.15. 21:58:22

@Ofélia .:
meg jo hogy Mary nem tud magyarul es dolgozik is

romesz 2010.03.15. 23:58:05

Az egesz dolgot eleve a telefonnal kellett volna kezdeni, nem emailekre varni ide-oda irkalni. a Blokkon is rajta van az uzlet szama es akkor megmondtak volna, hogy vigye be a cuccot a kedves vevo, mert emailben ezt nem tudjak orvosolni.

Bellagio 2010.03.16. 00:26:29

Atyauristen, tobben 2010-ben meg mindig azzal jonnek, hogy sznobsag Becsbe jarni vasarolni?

Hat maradjatok is otthon a 40 negyzetmetereteken szanalmas panelprolik! A penzeteket meg koltsetek inkabb buszjegyre...

laskagomba 2010.03.16. 02:25:45

@Bellagio:
bocs, de csak 36 van :))
de azért vásárolok néha külföldön. Ja, és ritkán veszek buszjegyet, kocsival járok.

romesz 2010.03.16. 03:43:28

@laskagomba: latod ezert van csak 36nm.
Ha busszal jarnal mar meg lenne a 40 is :D

romesz 2010.03.16. 03:44:28

@hagyma: nalunk nem allittak az orat, nekem kellett megcsinalni.

Gerw 2010.03.16. 07:42:38

Ennyi vesződség után hagynád az egészet a fenébe? Látom ügyintézés lassan ment de akkor is megoldanák a problémádat ha kimennél, fene se ért téged.

megélhetési SÜNöző (retro homározó) 2010.03.16. 09:43:58

@Mylady: az nálunk már jó ideje feltűnt, még a hóbuckákat kerülgette, szóval nem a tavasz hírnöke.

megélhetési SÜNöző (retro homározó) 2010.03.16. 09:51:37

@P75: ha a Homárra jársz, akkor tudnod kell, hogy akármilyen igaza is van a posztolónak, úgyis ekézni fogják! Szerintem olyan még sosem volt, hogy tényleg a posztolónak adtak volna igazat! De legalábbis kb. 2,5 év homározás alatt én még nem láttam ilyet!

salapapa · http://salapapa.hu 2010.03.16. 09:57:14

@Your browser may not support display of this image: no! 1-2 kivétel:
- aki aldiban vásárolt és nem mosolyogtak rá
- akit hollandiában vagy svédországban átvertek
- akinek megette a sparos csaj a sütijét
- soroljam? 8)

eml 2010.03.16. 19:38:46

"Játékot csak az Aldi-ból!" már volt?

A Tyne folyó déli partja 2010.03.16. 20:01:20

@Bellagio: plusz, ahogy írták is egyesek, nem mindenki megy az ország másik végéről...vannak, akiknek bécs marha közel van. pl. Sopronhoz sokkal közelebb van, mint mondjuk Pest.
süti beállítások módosítása