Tékozló Homár

Így lehet sokat bukni a tablófotózáson

2010.03.25. 09:00 | ge | 282 komment

Réka osztályát jól megszívatta a fotós cég, akiket a tablófotózással bíztak meg. Mondjuk azt, hogy így felnőttkoruk hajnalán ez volt az első seggberúgás amiből tanulniuk kell: legközelebb előre mindenben megegyezni, szerződést kötni, igazunkért kiállni, asztalt borogatni, fogyasztóvédelemhez fordulni. De hogy a fotós a jócsajokról 20 képet csinált, a fiúkról meg 5-öt, az gyönyörű.

Update: a fotós válaszolt, a poszt itt olvasható.

Biztos sokan jártatok már úgy, hogy a kifizetett szolgáltatásért nem azt kaptátok amit vártatok. Sajnos az én osztályom is így járt a JANTNER FOTO-val. Még tavaly novemberben az osztály úgy döntött, hogy ezt a céget választja a tablóképeink elkészítésére, mivel 1200 Ft-tal olcsóbb volt az alapcsomagja, mint a másik jelentkezőé.

Február közepén 2 nap alatt fotózták le az egész 32 fős osztályt. Aki fotogén vagy épp a sor elején állt, arról sok fénykép készült és általában jók is. Aki viszont kevésbe tetszett a fényképezőnek vagy az utolsók között szerepelt, rosszul járt. Kedves fotósunknak ugyanis se türelme, se kedve nem volt már az izgatott végzősöket „lekapni”. Így többen döntöttünk az újrafotózás mellett, ami újabb 500 Ft-ot jelent.

Meg kell jegyeznem, hogy Janter úr itt kedves és segítőkész volt, mivel egy napra egy vendég jutott, ami biztos nem fárasztotta úgy le a vendégeiért mindent megtevő tulajdonost, mint az előzőek.

Két hét múlva megkaptuk a nyersképeket. Ekkor döbbentünk rá arra, hogy az „első kategóriás” osztálytársainkról 20-23 felvétel készült, míg a „másod kategóriásokról” csupán 8-10, a fiúkról pedig 5-6 darab. Természetesen ugyanazért az árért (1850 Ft). Kis osztályunk álla az árlista megtekintése után ismét leesett. Összehasonlítva a mi kézhez kapott árlistánkat a JANTNER FOTO falán lógó árlistával rá kellett jönnünk, hogy egy darab fotóért nekünk 300, nagyobb képek esetén 500-700 Ft-tal kell többet fizetnünk. Kell, mert máshogy nem kapjuk meg a képeinket. Persze, ebbe az árba nem tartozik bele a retusálás, ami képenként 450 Ft, 3 kép retusálása után csupán 350 Ft/ db. Mivel a JANTNER FOTO tisztes munkatársai azt mondták nekünk, hogy aki 6000 Ft felett rendel a képeiből az ingyenes megkapja digitálisan az összes róla készült képet, sokan közülünk így is cselekedtek.

A rendeléseket leadtuk a cégnek. A visszakapott árajánlat azonban ismét meglepetést hozott. A szerencséseknek csak 500 Ft-tal, a szerencsétlenebbeknek 3000 Ft-tal lett több a megajánlott ár, mint az otthon összeszámolt összeg. ’ Mégis miért?’- kérdeztük. A válasz: "Ahány fajta képet rendelsz, arra mind felszámolunk képkidolgozást ami 450 Ft/db, 3 kép után 350 Ft/db. A képkidolgozás tartalmazza a retusálást, a kontrasztot, stb." - és ezzel a lendülettel a lapon feltüntetett retusálást áthúzta és ráírta, hogy képkidolgozás. Tehát. Ha valaki nem kérte eredetileg a retusálást, annak is ki kell fizetni a 450 Ft-ot, de nem lesz kiretusálva a képe.

Az osztály csoportképeket is készített, amit ugye 3-4-5 akár több ember is megvesz. Azokra nem csupán egyszer számolt fel képkidolgozást, hanem annyiszor ahány ember megrendelte. Busás haszon, nemde?

Végül mindenki rendezte a pénzügyeit és megkaptuk a kész képeket. Másnap lementünk, hogy elkérjük a fotóinkat digitálisan. Ekkor ért minket történetünk utolsó pofonja. Nem a beígért összes képet kaptuk meg, hanem csak azokat amikből rendeltünk. Felemelve a hangom közöltem felháborodásomat a munkatársakkal. "Nem gondolod, hogy majd ingyen odaadjuk a rólad készült összes fényképet. Az nekünk nem éri meg és nem fizetted ki. A képek nincsenek olyan fájlformátumban, hogy meg tudd nyitni. És különben sem fizetted ki." – hangzott a felelet.

Valóban. Nem fizettem eleget nekik. Összeszámolva kb. 10000 Ft-ot hagytam ott és egyáltalán nem vagyok elégedett, de más sem. Sajnos írásos szerződést nem kötöttünk és mint tudjuk a szó elszáll.

Mindenki gondoljon bele, hogy mekkora hasznot húz le egy ilyen cég egy évben a végzős diákokról. Azt tanácsolom mindenkinek, hogy a JANTER FOTO-hoz ne forduljatok.

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Matiz Papa (törölt) 2010.03.25. 09:02:28

Mi anno az Aldiban csináltunk tablóképet.

bikmakk · http://srbija.blog.hu 2010.03.25. 09:06:55

Tablóképet a Szipál Fotó'

RaveAcE 2010.03.25. 09:12:12

És ő majd ingyen mutogatja a képeiteket. Legalább tiltsátok le. Még a végén a saját képeddel találkozol egy reklámban.

ági anyu 2010.03.25. 09:13:19

Ááááááááááááááááá...Összességében kifizettetek többszázezer forintot szerződés nélkül? Ti nem vagytok épek :(

Attila64 · www.sagaontour.ca 2010.03.25. 09:13:24

Őstermelős volt már?

Csak a "rend" kedvéért!

esef 2010.03.25. 09:14:25

@bikmakk:
Szipáléknál rólam olyan tablóképet sikerült fotózni, amin extrán látszik a törött orrom. Pedig direkt kértem, hogy a másik oldalról próbáljon meg fotózni, mert onnan nem látszik annyira...

2010.03.25. 09:15:18

Már az első mellébeszélésnél ott kellett volna hagyni őket. Trógerek.

esef 2010.03.25. 09:15:43

A svédeknél ez hogy megy?

Don Bandi · http://www.youtube.com/watch?v=w_mZqfanqg0 2010.03.25. 09:16:25

tipikus szélhámosok. bőven elég lett volna keresni ifjú fotós és grafikus tanoncokat a MOME-n vagy vmi intézményben ahol szakértőket képeznek, nem ilyen haszonleső ökröket. a fotós mindebkiről csinált volna pár jóü képet, a grafikus meg tervezett volna nektek tabló-háttereket. fejenként 1-2000 ft-ból megúsztátok volna az egészet. én a BME-re járok és van grafikai tervezés képzettségem, + egy haverom aki jól tud fotózni és a tablózáshoz elegendő képességű gépe van hozzá, akár minket is meg lehet keresni ilyen melóval. habár a BME-n nem rohangál túl sok ilyen képesség ember mint a MOME-n.

Tron65 2010.03.25. 09:16:28

Csendesen jelezném: van ismerősöm, aki egy egész lagzit megcsinál (retusálással, tablóval, mindennel) 150-200-ból fullosan.
Amúgy az ÖSSZES ballagó ismerősöm az elmúlt pár évben hasonlóan járt.
Lehúzásnak tekinti mindenki, főleg, amikor a fotózáson már túlvannak.

Don Bandi · http://www.youtube.com/watch?v=w_mZqfanqg0 2010.03.25. 09:18:02

@kermi: így van. szerződés ide vagy oda, ha nem azt csinálja, amiben megegyeztetek és még fel is használja a lányokat saját recskakép-gyűjteményébe, akkor fizetés nélkül ott kell hagyni, pusztuljon éhen.

Tökös Veréb 2010.03.25. 09:18:37

@Matiz Papa: azon legalább mindenki mosolyog :)

Van_mikrohullámú_sütőtök? 2010.03.25. 09:19:39

Nem kellett volna kérni az előhívást. 20-29Ft között (100 kép felett nem nagy kunszt) 10*13-as méretben. Mivel műtermi képek nem készültek úgy értelmezem így bárki akinek van egy kompakt gépje vagy valami középkategóriás Canon EOS sorozatból simán csinál ilyet.

A retusálás ha kell igény szerinti, általában egy fény-kontrasztot szoktak állítani úgyis, de majd Rékuc megmondja.

Az meg hogy a háttérbe valami viccess vagy komoly dolgot odacsempésszenek, nos, ízlés dolga. A nagyonművész effektek mondjuk szépek lehetnek, de sztem ha valaki ilyenre vágyik megcsinálja.

Amúgy a digitális változatért ne sírjatok. A szakma rájött, hogy a neten tizedéért hívnak elő ezért a képeket telibatza sokszor reklámmal pl. keresztben hogy "janterfoto.hu - a pedofil fotós"

Off:
Segítsünk neki:
bajbanvagyunk.blog.hu/

ági anyu 2010.03.25. 09:21:43

@Don Bandi: De, ha van szerződés, akkor utólag legalább tudnának jogi lépéseket tenni ... így meg fújhatják

2010.03.25. 09:22:45

tablófotózásnál átverni az embereket: ősi román szokás.
<ez már régen volt>

Eric_Cartman 2010.03.25. 09:23:11

photoshop esetleg ?
2010 van, csókolom. Műterem, retusálás.... ccccc..

elwood 2010.03.25. 09:25:08

@esef: "extrán látszik a törött orrom. Pedig direkt kértem, hogy a másik oldalról próbáljon meg fotózni,"

melyik oldalról nem látszik az orrod ? hátulról ?

AlexWolf 2010.03.25. 09:25:46

Svédeknél ez úgy van, hogy osztályfotózáson a fotóművész úr 3 fűszoknyás lányt fényképez. ezeket a képeket drágábban adja a férfi uraknak és olcsóbban az átlagos női hölgyeknek.

elwood 2010.03.25. 09:26:44

Fény Károly fotóalbumába már 80 ezerért be lehet kerülni

quarelin 2010.03.25. 09:27:34

az ilyesmit már boldog boldogtalan meg tudja csinálni. mindenki komolyabb gépekkel rohangál manapság, vagy najó nem akarok túlozni de legalább VALAKINEK az egész pereputtyból biztos lett volna egy ismerőse (vagy annak az ismerőre) aki feleannyiért és kétszer jobban megcsinálta volna.

esef 2010.03.25. 09:28:35

@elwood:
Hú, de tudnék most írni valami szép cifrát...

É2I 2010.03.25. 09:30:19

Ezt így egy az egyben a vásárlók könyvébe _be_kell_írni.

Egyébként számlát kaptatok-e?

Anno minket is meg akart szívatni az egyik "nagy nevű" fényképész. Nem jött össze neki.

elwood 2010.03.25. 09:32:33

lehet még venni a zoomolt fotókból ? az első sorban lévők érdekelnének

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2010.03.25. 09:32:42

@Don Bandi: ja, az ilyen jólfotózós haveri munkákból lesz csak igazán sírás-rívás, amikor a megrendelő meglátja a képeket. Mindenki más hangosan röhög rajtuk.

amúgy bennem két kérdés merül fel:
1. az egész olsztályban nem találtak senkit, aki tisztán, érthetően és összefüggően meg tudta volna írni a történteket?
2. a fejenkénti tízezres nagyságrendű kiadásokról való döntésnél nem volt jelen egyetlen szülő sem, aki követelt volna egy írásos szerződést vagy legalább a szóbeli szerződés betartását?

Van_mikrohullámú_sütőtök? 2010.03.25. 09:37:52

@elwood:
Sztem arra gondol, hogy már az esetleges kötést levették és a ferdeség bizonyos szögből nem látszódik.

Nem igazán értem, még mindig, hogy osztályfotózáson mi a nehéz.. esküvőin mondjuk megértem, hogy aki a családból van az inkább a szertartásra figyelne, mint a résztvevőkre.

A "2 nap alatt lefotózták a 32 fős osztályt" sem értem. Mekkora zársebességgel dolgozhat az illető? Én lelkes amatőr vagyok de egy esküvőn ami max. 12 óra 3500 kép felett fotóztam. Technikailag minden kép jó lett, talán csak 1-2 ami rajtam múlott, hogy nem 100%, talán 10 ahol belemásztak, valamivel több a szembecsukós, nem vigyorgós, de ha csak a fele lett jó és a tizedét hivatják elő akkor is lesz miből.

ági anyu 2010.03.25. 09:38:44

@Kulics: Plusz még hasonló lehúzás az óvodai, iskolai fotózás. Bakker képesek elkérni egy 10*15-ös képért 600 Ft-ot. Orcám leszakad. A középső fiam osztályával kisütöttük, hogy csak egy-egy képet kérünk abból, ami tetszik. Az egyik szülő nyomdában dolgozik, és töredékáron - nem ingyen - elkészíti a másolatokat. A legfelháborítóbb az volt, mikor karácsonyi képeket adott a fotós 900-ért. A képre "feltett" keret nagyjából olyan volt, amit a régebbi telefonom alapból rá tudott tenni :(.

Koholmány 2010.03.25. 09:39:26

"Sajnos írásos szerződést nem kötöttünk"

Adócsaló gég, rohadjanak meg. Viszont ti is mert áfa nélkül ugye olcsóbb?!?!? Úgy kell nektek...

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2010.03.25. 09:44:21

@ági anyu: ne haragudj, de 600-900 forint egy képért szinte ingyen van, szóval lassan azzal a pofaleszakadással. Azt ugye mindenki magától értetődőnek tartja, hogy a fotós utazását, felkészülését, felszerelését, tudását, fények beállítását, fájlok nyilvántartását, utómunkát és az ezeket igénylő időt mind-mind ingyen kapja, nem kell érte fizetni, csak a kattintást látják és a kis papírfecnit ami a kép... siralmas, komolyan.

Koholmány 2010.03.25. 09:45:37

@Rékuc: fájlok nyilvántartását...:D
ne viccelődjünk már, total commandert ismered -e?

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2010.03.25. 09:45:57

Bánki Péter másképp intézte volna ezt el.

lomposfarkas 2010.03.25. 09:45:58

Pancserok vagytok és kész. Nem volt senkinek az osztályban egy közepes gépe (vaku sem kötelező), és 1 délutánja, hogy elolvassa a neten a portrékészítés trükkjeit? Túl van ez misztifikálva. A fotosoppot meg nyilván nem kell bemutatni :-)) Mer mi a gimiben pontosan így csináltuk és kurvajók lettek és anyagárban.

Van_mikrohullámú_sütőtök? 2010.03.25. 09:47:39

@Rékuc:
Igaz, hogy a sok amatőr kerülendő, de látod itt a profival sincsenek megelégedve, egyrészt a "rugalmas" árai miatt, másrészt, hogy nem tudott még retusálással sem rendes képet csinálni. Az meg már gáz.

Annó rólunk is piros vagy fehér szemű, homályos képeket csináltak, de akinek ilyen lett a képe arról legalább tudtuk, hogy vámpír/zombi és volt miért elverni. :)
Másrészt meg elég buggyant banda volt, egy csoportképet vettem, még saját magamról sem kellett ami készült. Szülő+nagymama kapott, de feltételnek szabtam, h nem láthatom kirakva :) Nnna, az a fickó is profi fotós volt.

Az én esküvőmön mondjuk fotós volt, félprofi géppel, de nagyon lelkesen. Jókat is csinált, de műtermi nem volt. Volt néhány rossz felvétel, de nagy számok törvénye. A lényeg az, hogy vannak jó fotósok és inkább a referenciákat kell nézni és nem az árakat. Na már ha saját képeit mondja magáénak... Ismerős jól beszélt angolul elment ilyen hajókra fotózni, de a jelenkezéshez a neten fellelhető képeket választotta, az első gépét közösen vettük a munkába állása előtt 1 héttel :)

Jegkoko 2010.03.25. 09:48:08

A tabló fotók majdnem minden esetbe szarok, annó nálunk ugy agyon retusálta a képeket a fickó hogy a full pattanásos képű gyereknek olyan sima volt a pofája mint a baba popsija.

Don Bandi · http://www.youtube.com/watch?v=w_mZqfanqg0 2010.03.25. 09:52:16

@AlexWolf: tudtam hogy ezt sem ússzuk meg svédek nélkül :)
@Sün‼: sőt, bánki péter nélkül sem létezhet poszt :)
@Rékuc: egy tabló nem olyan nehéz munka, hogy mi ne tudnánk megcsinálni a legdrágább felszerelés nélkül. ettől függetlenül abban igazad van, hogy a fotózás ilyen szinten drága mulatság. csakhogy ebben az esetben a fotós pofátlan volt, ezt nem tagadhatjuk le. mint ahogy azt sem, hogy a kedves diákok is balf*szkodtak egy kicsit.

Van_mikrohullámú_sütőtök? 2010.03.25. 09:53:18

@Rékuc:
.. és amit nem írtál a fotós tudását, na az az igazán amit meg kell fizetni.

A pillanatot kell elkapni, vagy (műterminél) a helyes beállítást is. Régen rossz lenne, ha Kiss319 Ödömér venne egy félprofi gépet és máris igazi fotós lenne. Azért mert a kompakt gépek ára ilyen alacsony nem feltételezi, h mindenki tudja is használni. Laptop is van 100e-ért mégsem mindenki rendszerfejlesző...

Ma már tanítják a fényképezést itthon is (azt hiszem 2 v 3 szemeszter) de amíg valaki nem fotóz eleget, nem bújja át az igazi fotósok tanulmányait max. szerencséje lehet.

Van_mikrohullámú_sütőtök? 2010.03.25. 09:58:54

@Don Bandi:
Ja, meg említhetnénk a portfólió készítést is a leendő modelleknek/gyerekeknek. Sok százezer forintért kapnak 90 képet meg egy webhelyet amit a kutya nem linkel. És ugranak rá, mint gyöngytyúk a takonyra, mert elhiszik, h az ő szemük fénye / saját maga a legszebb. Már tisztelet a kivételnek (ha van)

Volt szerencsém ilyet is látni, hááát... 1981-ben az én óvodai társaimról jobbat csináltak

Eric_Cartman 2010.03.25. 10:04:26

@Koholmány: hogy mered kétségbe vonni Malac Művésznő munkásságát ???
Igenis, fizesd ki a Malac utazását, meg a TotalCommandert! Siralmas....

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2010.03.25. 10:08:57

@sambalabammbumbumm: a tudást is írtam :) mondjuk nem is kell legdrágább felszerelés, de speciel kompakt géppel portrét fotózni enyhén szólva is röhejes.
@Koholmány: nem a program fejlesztését írtam, szövegértés, egyes, leülés, ilyesmi :)

igazságos 2010.03.25. 10:10:51

Fényképezzétek le egymást, úgy még olcsóbb. Aztán meg valaki retusálja ki otthon a képeket Photoshop-pal, majd nyomtassa ki őket.

"Nem gondolod, hogy majd ingyen odaadjuk a rólad készült összes fényképet. Az nekünk nem éri meg és nem fizetted ki. A képek nincsenek olyan fájlformátumban, hogy meg tudd nyitni. És különben sem fizetted ki."

Hát könyörgöm, milyen lehet az a fájlformátum??? Vagy be vannak csomagolva, jelszavazva?

gorillka 2010.03.25. 10:12:07

annak idején rólunk is Szipál tabló készült. Ritka vacak lett, merev, agyonretusált arcok, a suli nevébe meg bekerült egy plusz betű.
Röhejes volt.
A napokban láttam egy gimiben egy szuper tablót. Szerintem jó képességű szülő vagy rokon készíthette. Tevékenység közben elkapott pillanatokkal volt tele. Minden gyerekről egy-egy képpel, nagyon jó minőségben.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2010.03.25. 10:13:11

@igazságos:
Ez engem is érdekelne.
Biztos valami katonailag titkosított, szuperbizalmas formátum lehet.
Sima konzervnyitóval nem lehet megnyitni.

szaporító 2010.03.25. 10:13:44

Fotósként azt tudom javasolni, hogy csinálja meg mindenki magának. Na majd akkor rájön, hogy mennyi rohadt munka van benne, ha JÓL akarja megcsinálni.
Természetesen a formaságokat el kell intézni, mert vannak ilyen igénytelen lehúzós barmok, de tényleg senki ne gondolja már, hogy ez egy ingyenes szolgáltatás. Nagyon sok tapasztalat, tudás és munka áll egy-egy jó kép mögött.

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2010.03.25. 10:15:26

@igazságos: valószínűleg RAW fájlokról van szó, amihez régebben a fényképezőgép saját szoftvere kellett, de egyre több fajtát tud kezelni a Photoshop és a Lightroom is.

G_U 2010.03.25. 10:15:48

@Koholmány: Hahaha, és szerinted a TotalCommander magáról tudni fogja, mi, hogy amikor GipszJakab a róla készült sorozatból a harmadik képet fogja csak kérni, akkor az az IMG0934, ugye?

gorillka 2010.03.25. 10:16:26

@szaporító: ezt senki nem kétli, de a lehúzás nem fair.
A tapasztalat egyébként az, hogy a fotós nem akarja jól megcsinálni, hanem kevés befektetéssel (munka, odafigyelés) akar nagyot kaszálni.

igazságos 2010.03.25. 10:16:41

@Koholmány: Igazad van. Korán kezdik az ügyeskedést. Amikor meg jól pofára esik, akkor reklamál.

De persze arról nem írt, hogy a sok kis pöcs hogyan viselkedett a fotózáskor. Szerintem ők sem voltak olyan ártatlan báránykák.

G_U 2010.03.25. 10:17:37

MagáTól, természetesen.

gorillka 2010.03.25. 10:18:38

@G_U: ez a mai világban már nem lehet probléma. Nem kéne túlmisztifikálni, nem agysebészetről beszélünk.
A fotózásnak van egy része, amit egy normál képességekkel rendelkező egyén is meg tud csinálni.
De a többi is tanulható tablókép-készítés szintjén.

lofjos 2010.03.25. 10:20:14

Az összes értelmetlenül kommentelő elmehetne az Aldiba és seggberakhatná elsőzve az összes őstermelőt!

igazságos 2010.03.25. 10:22:24

@Rékuc: Köszi a felvilágosítást. De szerintem a mai világban már minden megoldható. Van egyáltalán olyan fájlformátum, amit ne lehetne valamivel megnyitni?

Ez a duma meg szerintem csak ijesztgetés volt, hogy mielőbb perkálja le a lóvét.

É2I 2010.03.25. 10:22:28

@Rékuc:
Meglepődnél, hogy mikre képesek egyesek egy kompakt géppel, akár portré téren.
Már ha tovább látnál az egódon, de tudom ez nem lehetséges.
;P

vape 2010.03.25. 10:23:19

@ági anyu:
Egyetértek.

Én akkor fogadtam meg, hogy óvodai fotót többet nem kérek senkitől, mikor egy Hermányos nevű vállalkozó a reklamációmra adott válaszában először kioktatott, aztán meg jogi lépésekkel fenyegetőzött (mert én állítólag megzsaroltam őt).

Ilyenkor úgy érzem, még nem elég mély Mo-on a válság, mert az efféle cégek, mint a posztban szereplő és az általam említett még nem mentek tönkre.

imittto 2010.03.25. 10:24:52

Volt már hogy hozzáértő ismerőssel SEMMI olyat nem csináltatunk ami szeretnénk hogy megmaradjon és egyben megismételhetetlen? (esküvői fotó/videó, tabló stb...)
Másrészt ha megbízok egy fotóst akkor utánanézek, szerződést kötünk amit aláírás előtt azért elolvasunk stb. Az meg hogy ennyibe kerül nem véletlen. Egy rendes DSLR váz negyed millió, jó esetben 100.000 expó és illik cserélni hogy ne hagyjon cserben (nem lehet egy élmény pl. egy esküvő közepén gép nélkül maradni...) Retushoz meg mondjuk egy Photoshop újabb negyed millió, egy vas alá amivel dolgozni lehet újabb negyed, egy rendes, fotóretusra alkalmas monitor sem olcsó. Ezt kell kitermelni, közben családot etetni és mint írtam közen félretenni a következő vázra. Írom mindezt úgy hogy nem ezzel foglalkozom, de az én szakmámat is szétcseszték hasonlóképpen (olcsó dv kamera + alaplapi firewire + lopott szoftver kombóval lényegesen olcsóbban dolgoznak mint mi rendes kamerával + rendes vason jogtiszta szoftverekkel - ez van)

szaporító 2010.03.25. 10:25:14

@gorillka: Világos, én sem ezt vitatom.
Nagyon sokan hiszik azt, hogy néhány lopott szoftverrel, széleskörű informatiai ismerettel és egy olcsó DSLR+kitobi párossal ők maguk is meg tudnák oldani a problémát. Tulajdonképpen igazuk van, csak azzal nem számolnak, hogy nincs hozzá türelmük, nincsenek felkészülve a váratlan problémák kezelésére (elrontott kép) és igazából nem is akarnak ezzel foglalkozni. Bármilyen lelkesek is az ifjú titánok, azért ők is tudják, hogy társaiktól egy tábla nesztlét sem fognak kapni, stb.
Olyanokról már nem is beszélek, hogy nehézségekbe ütköznének alapanyag beszerzésnél, jól dolgozó labor felkutatásánál, (olcsó TN paneles) monitor kalibrálásnál.
Szóval a magyar mindent meg tudna csinálni (tényleg! én legalábbis hiszem), de igazándiból semmit sem akar.
Na ezért kerül 1000Ft-ba egy fénykép. Egy olyan fénykép, amin nincs zavaró árnyék, nincs zaj, éles ahol kell, nem fakul ki 5 év múlva, ízléses a háttér, stb.

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2010.03.25. 10:26:02

@É2I: beszólogatás helyett esetleg mutass színvonalas stúdióportrét, ami kompakttal készült (nem bridge)
mondjuk 10 különböző fotóstól
kthxbai :)

@igazságos: persze hogy az volt, meg egy kis lenéző buksisimi, 'minek az neked, úgyse tudsz kezdeni vele semmit'. Mondjuk elég sok fotós kiköti, hogy csak papírképet ad át, esetleg nagyfelbontású jpg-t CD-n, de akkor azt kellett volna mondani elejétől, nem ilyen hülye kifogásokat koholni.

ezért is kérdeztem hogy elejétől végig nem volt jelen szülő, aki beleszólt volna?

imittto 2010.03.25. 10:27:52

Még az ide tartozik hogy a menet közben változó árak miatt természetesen méretes sünt neki. De erre írtam - ha bármit megrendelek akkor SZERZŐDÉS!!!!!

SomethinWild 2010.03.25. 10:34:00

@Koholmány: Az ÁFA kifizetése sehol nem szerződés kérdése. Ha kaptak számlát, akkor a fotós fizet ÁFÁ-t, kész. Viszont a szóbeli szerződés jogi fogalmáról és a falon kifüggesztett árlista igazságtartalmáról érdemes lenne egy jogászt megkérdezni.
@igazságos @Sün : Egyetértek Rékuccal, több mint valószínű RAW fájlokról van szó, amelyeknek a kódolását az a gépet gyártó cég (Canon, Fuji, Nikon stb) birtokolja, és ebből kifolyólag sokukat a Photoshop sem nyitja meg. Szó se róla, meghekkelhető a dolog, a net mindenre megoldást nyújt... de alapból tényleg igaz az infó. Mert ugye ha valaki RAW-ot tud hekkelni, az nem ment volna fotóshoz tablófényképezésre.

Mindent egybevetve azért jó ötlet volt ide írnotok szerintem. Talán még egy kis plusz utánajárást megérne a dolog - ha másért nem, akkor a fotós rossz lelkiismerete miatt mindenképp :)

gorillka 2010.03.25. 10:37:38

@szaporító: Nálunk az osztályban fotós iskolát végzett lelkes anyuka készített naptárt a gyerekekről.
Hiába az iskola, a nyomda, olyan vacak lett a naptár...
Egyet vettünk, hogy ne legyen sértődés (persze lett) és nem tettük ki a falra. Tök cikis képek, ciki minőségben.
Az igazán profi, jó képek pénzbe kerülnek, de egy igazán profi fotós nem vállal tablókép készítést.
Mert nincs aki megfizesse.

szaporító 2010.03.25. 10:40:24

@SomethinWild: a nyers RAW-ot azért nem szokták odaadni, mert minden technikai info benne van, mintegy szellemi termékként.

Van_mikrohullámú_sütőtök? 2010.03.25. 10:43:00

@imittto:
Jaja, a szerződés az hasznos mindkét fél érdekét védi.

Ezért írtam korábban, hogy ha a fotós így hát akkor a fényképezés után el lehetett volna hajtani, egy osztálytabló nem megismételhetetlen valami hozzáértőbb/korrektebb emberrel.

Nálunk esküvőre a zenésszel is szerződést kötöttünk, pedig nem is volt nagyon drága, jó is volt a referencia, de nem akartuk, hogy a slamasztikában hagyjon.

Az átverős fotós meg tegye oda a sünbőrbe dugott apparátját ahová gondoljuk :)

szaporító 2010.03.25. 10:44:03

@gorillka: cikis helyzetek mindig vannak. Az említett anyukának kurvára nem kellett volna pénzt kérnie a naptárakért. Ha így nem éri meg neki, akkor nem kell erőltetnie.
Egy csoportképnél, tablóképnél már más a helyzet, mert arra van konkrét igény. Ott nem ciki azt mondani, hogy ez így nem jó, tessék még vele dolgozni. Akkor is, ha az egyik gyerek csinálja otthon, ingyen.

gorillka 2010.03.25. 10:44:07

@szaporító: azért abból nyugodtan lehet egy jpeg-et csinálni és pl. fél év múlva odaadni. Senki érdeke nem sérül. Nem az ovis és tablóképekből lesz halhatatlan művész valaki.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2010.03.25. 10:45:45

A svédeknél ez úgy megy, hogy betelefonálsz, és mire hazaérsz, fűszoknyás lányok ezüsttálcán házhoz viszik a felbontott raw-ot.
Utána kérésed szerint kényeztetnek.

gorillka 2010.03.25. 10:46:27

@szaporító: igaz.
Mondjuk én kimondottan szeretem a bulis, amatőr tablókat. A többit csak a hozzátartozók nézik.

É2I 2010.03.25. 10:47:09

@Rékuc:
Khm, nem studió portréról volt szó. (Nyilván a poszt arról szól, de Te nem azt írtad.)
Ugyanakkor a gúgli a barátod. ;)

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.03.25. 10:47:33

De miért kell annyi rohadt fotó???

Ha meg kell, hát kell. Meg kel fizetni.

Ha meg nem rögzítik a feltételeket...

ayeti azaki - távolkeleti segédmunkás 2010.03.25. 10:51:16

Gábor Gábor a Gábor-Juli stúdióból megcsinálta volna rendesen.

szaporító 2010.03.25. 10:51:20

@gorillka: Szó se róla, egy kigyilkolt EXIF-es 8bit-es .JPG-vel sokra nem lehet menni, pláne, ha a színmélységet is optimalizálták tömörítéskor, ne adj'isten le is méretezték egységesen 3 megapixelre.

Van_mikrohullámú_sütőtök? 2010.03.25. 10:52:09

@szaporító:
Igazából ha JPG lett volna akkor sem adja oda. Azért, hogy ha később másolat kell azt is nála rendeljék meg. Tiszta sor, csak nagyon csúnya dolog.

@gorillka:
Akkor meg lehet próbálni egy profibb embert hívni. Ott meg az lesz a gond, hogy ja, most ezért is fizetni kell, mikor ott volt a másik... Ami valakinek jó, nem jó a másiknak, ilyenek vagyunk.

Nyilván nem jelentene problémát egy profit elhívni a házhoz és a gyereket (esetleg a legjobb barátait) babazsúron lefotóztatni. Vagy lefotózni. Azt biztos ki lehet majd tenni, nem kell szégyenleni.

Férle ne érts, nem ellened, csak az ilyen ovónéni kitalálja (%-ot is kap netán tán) kedves szülő megszívja megoldások ellen vagyok :)

Amúgy egy jó grafikus/fotós sokat javíthat a képeken, ha rá tudod venni a túlbuzgó anyut, h elküldje. Vagy némi hozzáértés, egyéni szájíz szerint ha van hozzá ismerős vagy tudás/lelkesedés.

Harlequin 2010.03.25. 10:55:16

Fel kell nyomni az apehnál a g*cibe. Számla nélkül dolgozott azt szifonváltáska.

Leonine 2010.03.25. 10:58:21

Tulajdonképpen a fotós csak az életre nevel benneteket, így egész hamar megtanuljátok, hogy szerződés nélkül ekkora összegű szolgáltatást nem rendelünk meg.

Egyéves Önkéntes 2010.03.25. 10:59:02

Svédországban el se kell menni a fényképészhez, mindenkinek default-ból fenn van a képe az interneten, csak le kell tölteni.

fruitella 2010.03.25. 11:02:39

Ez mekkora pofátlanság már!!!
Azt ajánlom, hogy igenis forduljatok jogászhoz, bármennyire is hülyén hangzik. Legalábbis kérjetek jogi segítséget, azzal semmit nem veszíthettek. Van is egy javaslatom, hogy hol kezdjétek: get-shorty.com/shorty/data/jogvedelem/
Aztán megtanulni egy életre, hogy nem bízunk meg senkiben, aki pénzt kér...

Nyúlcipó 2010.03.25. 11:03:38

Túl van ez a fotós szakma misztifikálva.
Kovácspistike apukája mindenkiről lő 40-40 képet a kétpálcás nikonnal, aztán a gyerekek-szülők kiválasztják a 40-ből azt az egyet, ami a legszimpatikusabb. oszt azt jól előhívatják.
Akiről egy olyan sincs, arról megint lő 40-et.
A digitális fotónál már mit számít mennyit lő el?

szaporító 2010.03.25. 11:06:19

@Leonine: szerintem nem is tudatosult bennük, hogy ez ekkora összeg, mert mindenki csak a saját párezrét gondolta hozzá.
De tényleg faszkalap társaság... 32 főből senkinek nem jutott eszébe, hogy valami nem stimmel. Pláne, hogy vagy 10 dolog nem stimmelt?

Egyébként tele van a piac az ilyen málészájú, tapasztalatlan frissdiplomással, meg második-harmadik munkahelyessel: önálló munkavégzésre képtelenek, csak azt tudják csinálni, amit mondanak nekik. Szóval tényleg jó lecke volt.

odanézz 2010.03.25. 11:08:01

akkor ez már a hétvégi?

mortalwombat 2010.03.25. 11:10:06

Ha már átb@szás, van hivatalos formában is, állami intézménynél: Most voltam a postán, 1, azaz egy darab a4-es oldal elfaxolása 480 ft. Ez is teljesen arányos a nyújtott szolgáltatással, és annak költségeivel. Szerintük.

gorillka 2010.03.25. 11:12:23

@sambalabammbumbumm: Lelkes amatőr vagyok. Családi fotózásban elég jó. Nem hívok senkit.
Viszont nem venném a bátorságot, hogy egyszeri és megismételhetetlen alkalmakkor másoknak fotózzak.
Az ovis fotózásban is csak az zavar, hogy ha már veszi a fotós a fáradtságot és bemegy az oviba, miért sajnálja az energiát egy jó képtől és miért akarja fél nap alatt letudni az egész ovit.
A nálunk történt lelkes anyukának olyan hibái voltak, hogy torna óra előtti átöltözést is fényképezett (?!!) és az enyhén túlsúlyos kisfiú épp az atlétából bújt ki. Feje csak félig látszott, de a pocak egészen.
lehet anyuka poénosnak tartotta, de a kisfiú és a szülei már nem voltak boldogok.
És ez csak egy dolog.

jantnerfoto 2010.03.25. 11:12:42

Kedves Szekercés anyuka ( gondolván mivel Réka lányáról beszél )!

Az árajánlatban az szerepel hogy 8-10 felvételből álló sorozat készül , ebből 1 felvételt retusálunk és ebből kap 10 darab bélyeget , 4 darab 7x10 és 1 darab 10x15-öst és ez kerül 1850.-Ft-ba minden egyéb ára szerepel az árlistában amire később visszatérek ! Az Ön lányáról 15 felvétel készült ! Az árajánlatban nem szerepel hogy 5 vagy 20 kép készül ! Akit lehetett fényképezni , nem azzal jön hogy legyünk már túl rajta arról több készül mint arról aki bejön mert kell ! Megjegyzem a legkevesebb kép ami készült az 8 felvétel volt , ez egy fiú mindenki másról több készült ! Tehát a 32 főből a többi 31nek legalább 9 felvétele készült !

A újabb felvételekért Ön 450.-Ft-ot fizetett és ezért újabb 27 felvétel készítettünk , nem darabonként !! Összesen a 27 felvétel elkészítésért fizetett 450.- Ft-ot !! tehát itt kedves családnak már 42 felvételből kellett volna választania amiért fizetett eddig 2300Ft-ot !

A Jantner Fotó falán logó árlista amatőr kidolgozásra vonatkozik! Tehát ha behoz egy filmet vagy saját felvételét akkor ennyiért csinálunk róla egy képet ! Az osztály által kézhez kapott árlistát 2009. szeptember 15.-én készítettünk , Önök novemberben kapták meg és rajta is van hogy érvényes 2010. június 30.ig ! Ezektől az áraktól sosem tértünk és nem is fogunk eltérni a rajta szereplő dátumig ! A retusálást nem képenként hanem felvételenként fizeti tehát ha 5 felvételből kér 500 darab képet akkor 5x kell kifizetnie és ha később szintén kér ezekből akkor ezt már nem kell többet megfizetni , ahogy ez az Önök által novemberben kézhez kapott árlistában is szerepel és az elmúlt hónapokban ezt át is tanulmányozhatták volna !

A Jantner Fotó munkatársai sosem mondtak egy osztálynak olyat hogy az összes képet megkapják így Önnek sem , és Ön sem tőlünk hallotta hanem lányának egy osztálytársától aki valószínűleg azt az egy szót kihagyta hogy ” rendelt ” , az összes rendelt felvétel adjuk ki 6000 forint felett holott az árlistában szerepel hogy ezért fizetniük kellene de mi gondoltunk ennyi ajándék belefér !

A pontosan kiszámolt árajánlat amit visszakaptak úgy készül hogy az Önöknek novemberben kiadott árlista alapján kiszámoljuk hogy mennyit kell még fizetni a pluszban leadott rendelések alapján , a félreértés abból adódhat hogy Önök nem jól számolják ki ! Bármikor bárkinek szívesen elmondtuk volna ha megkeres hogy ez a szám hogy jött ki ha erre igényt tart és pontosan azért megy ki az árajánlat hogy ha valaki nem jól számolta nem szeretne ennyit fizetni még változtathasson a rendelésén .

A retusálás feliratot a lapon azért kellett áthúzni mert sajnos voltak akik nehezen értették meg hogy retusálás nélkül nem adunk ki képet mivel nem járatjuk le magunkat azzal hogy kiadunk egy képet amit esetleg máshol úgy tálalnak hogy a Jantner Fotónál még a pattanásokat sem tünteti el . De a díj amit kifizettek ugyanúgy tartalmazta a retusálást , minden kép ami kikerült tőlünk retusált felvétel volt ! Tehát valóban aki nem kért retusálást az is kifizette és meg is kapta a retusálást mert csak retusált képet adunk ki !

A páros képeken feltelezhető hogy annyian kérnek ahányan rajta vannak és mi minden felvételt retusáljuk de hogy ne legyen olyan drága ezért a retusdíj úgy lett megállapítva hogy ahányan kérnek annyiszor 150.-Ft és nem 350.- mint a normál képeknél . Mert ugye ha egy képen négyen vannak akkor mind a négy embert retusáljuk és ha csak 1 ember kért belőle ( mivel több is készült egy baráti társaságról ) akkor a másik 3 embert ingyen retusáltuk mivel nem adunk részben retusált képeket , ez a mi buktánk . Ha négyen kértek akkor is maximum 4x 150ft lett kifizetve !

Kedves Réka lánya úgy emelte fel a hangját hogy : jó fejek vagytok b...meg ! És hangsúlyozom nem ígértük be az összes képet csak amiből már rendeltek hiszen az van kidolgozva , szűrve retusálva mint ahogy az összes többi osztálynak sem a városban ! A képek RAW formátumban vannak mindaddig amíg ki nem dolgozzuk erre értettük hogy nem tudja megnyitni .

Az osztályban mindennel együtt 10.040.- Ft volt a legmagasabb összeg amit kifizettek az alapcsomaggal együtt , ez nem Ön volt ! Az osztály az alapcsomaggal együtt 7000ft alatt fizetett átlagban ! Írásnak ott van Önöknél az árlistánk 2009 november óta , amennyiben bármilyen eltérést tapasztal ettől negatív irányban ( mert gondolom az ajándékba kapott de árlistán nem szereplő digitális formában megkapott képek nem jelentenek gondot ) kérem nyugodtan terelje panaszát hivatalos útra állunk elébe !

zizu008 2010.03.25. 11:12:54

Egy ismerősöm esküvői fotókat készítetett, és megegyeztek, hogy az árban benne vannak a képek digitális formában is cd-én.

Végülis nem hazudott.
Kaptak egy cd-ét, amin rajta volt az összes kép egy exe kiterjesztésű diavetítő file-ban.

Megdolgoztattam pár informatikus havert, de így csak gyenge minőségben sikerült kivenni a képeket.

odanézz 2010.03.25. 11:16:07

@jantnerfoto:

háát, az tuti, hogy tőletek sem fogok képet rendelni...
csak aldiból, esetleg őstermelőtől.

Bánki Péter úr mit tenne?

ayeti azaki - távolkeleti segédmunkás 2010.03.25. 11:16:48

@jantnerfoto: "Tehát valóban aki nem kért retusálást az is kifizette és meg is kapta a retusálást mert csak retusált képet adunk ki !"

szerintem ez nagyon gáz

AlexWolf 2010.03.25. 11:18:28

@odanézz: Megkérdezné a neve pozícióját. aztán meg leszedetné az összes képet! Sőt azt a képet is leszedetné, amin a leszedés szerepel. És még azt is töröltetné!

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2010.03.25. 11:21:55

@odanézz:
Megkérdezné, ki volt aznap az üzletvezető.

Egyéves Önkéntes 2010.03.25. 11:22:47

@ayeti azaki - távolkeleti segédmunkás: én se értem, hogy ha a megrendelő pattanásos képet szeretne miért nem kaphat

gondold el bead egy bőrgyógyász egy csomó képet előhívatni a doktorijához és mikor visszakapja sehol egy narancsbőr, sehol egy pattanás :D

akikaztmondjákni 2010.03.25. 11:24:18

@AlexWolf: :D:D:D:D:D:D::D:D
Annyira hiányzott már ez!:D

@Sün‼: :D:D:D:D:D

vernarancs 2010.03.25. 11:25:37

Jo fotot csak 3 csilliard forintos geppel a szipal tud csinalni. Mindenki mas eselytelen.

Van egy par dolog amire oda kell figyelni es ha nem a natgeoba akarsz kepet kuldeni akkor sikerulhet jol is egy sima tukorreflexes masinaval (vagy annal gyengebbel is).

De itt az a felhaborito, hogy a kedves fotos atb@szta a klienseket. Szerzodes nelkul ilyen megbizast adni....

AlexWolf 2010.03.25. 11:25:57

@odanézz: Ja amúgy egyet értek. Ha véletlenül bedöglik a digitális fényképezőm és sürgősen fényképezni kell, én sem tőlük fogok rendelni.

zizu008 2010.03.25. 11:26:40

Azért a RAW filekat is meg lehet nyitni...
Ajánlom a "Raw Therapee"-t ami egy magyar fejlesztésű progi és ráadásul ingyenes.
(Legalábbis amior én letöltöttem még az volt)

akikaztmondjákni 2010.03.25. 11:27:32

"voltak akik nehezen értették meg hogy retusálás nélkül nem adunk ki képet mivel nem járatjuk le magunkat azzal hogy kiadunk egy képet amit esetleg máshol úgy tálalnak hogy a Jantner Fotónál még a pattanásokat sem tünteti el . "
Ilyenek vannak manapság?:O
Nekünk is jol jött volna ez régen...

AlexWolf 2010.03.25. 11:28:01

Kíváncsi vagyok mikor szedik le ezt a posztot illetve a poszt leszedéséről szóló posztot, hiszen kommentelt a fotóscég és jól kiderült, hogy nekik van igazuk! (szarkazmus)

AlexWolf 2010.03.25. 11:29:03

@akikaztmondjákni: Nekem a seggemen van pattanás...Azt hogy tüntetik el? Csak, mert nagyon fáj ha ülök rajta!

akikaztmondjákni 2010.03.25. 11:31:59

@AlexWolf:Téged csak derékig fotoznának.

:D Pfujjj!:D Nyomd ki!:)Vagy kend be Sudocremmel:)

Leonine 2010.03.25. 11:32:31

@szaporító: És itt nemcsak az osztályról van szó, de sem a szülőknek, sem a tanárnak nem tűnt fel, hogy a gyerekek nyolc-tízezres nagyságrendű összeget hagynak a fotósnál, ráadásul silány képekért?

Gondolom, valamennyit kellett előre fizetniük, de ha az osztály összefog, és azt mondják, hogy nem veszik át a képeket, akkor a fotós biztosan másképp állt volna a dologhoz, mert a foglaló nem biztos, hogy fedezi a költségeit, az meg nem üzlet, ha a nyakán maradnak a képek.

MagyarZizzi (törölt) 2010.03.25. 11:36:47

Anno aki a mi tablóképeinket készítette, szintén át akart vágni bennünket. Először rosszul állította össze a tablót, aztán nem tudta kinyomtatni, aztán hibásan nyomtatta ki, és a rontott verziókat is ki akarta fizettetni az osztállyal. Szerenádozáskor aztán útbaejtettük az ő lakását is, és elénekeltük neki, mit is szeretnénk csinálni vele. (Alvin és a Mókusok: Bizalom - refrén.) Másnapra kész volt a tabló.

Tökös Veréb 2010.03.25. 11:37:24

vazze a kiscsajról csináltak 42 képet egy tablóhoz? biztos egyik kép sem elég cukeee...
nálunk annó fejenként csináltak 5-6 képet és érdekes módon mindekié jó lett.
fene a válógatós formáját neki :)

Leonine 2010.03.25. 11:39:11

@Tökös Veréb: ha jól emlékszem, nálunk is 5-6 képből lehetett választani, mégis nagyon jók lettek, egyetlen osztálytársam volt, aki elment újrafotóztatni magát, mert neki nem tetszettek a kész képek.

odanézz 2010.03.25. 11:43:24

@Sün‼:
én se tudom, állítólag taplóképeket csinál....

elevenphoto · http://www.elevenphoto.hu 2010.03.25. 11:45:10

Magyarország a 10 millió fotós országa :)
Kókler mindig lesz amíg nem nő be a feje lágya a megrendelőnek.

Egy portré fotózás nem olyan egyszerű mint amilyennek látszik.
Ismerni kell a fénytechnikát, fények hatását, és tulajdonságait is ami azért igencsak fontos, mert az ahogy esik ugy puffan" világítások "nagyon szépek"...

Rékuc a nyilvántartásnál valszeg azt értette, hogy egy 32 fős osztálynál azért rendszerezni kell a képeket, és neveket nem lehet összekeverni, erre kell nyilvántartás(=munka)

A felszerelésnek is van amortizációs költsége, ezt is ki kell fizetni.

Fotók archiválása, szintén

Utómunka szintén nem 3 perc, munkaórát meg kell fizetni.

Utazási költséget is ki kell fizettetni
stb

Egy akármilyen cégnél dolgozó alkalmazott megkapja a fizetését, de a munkahelyén nem kell kifizetnie a céges telefon, internet, irodai felszerelések, honlap fenntartási költségét stb.
itt igen.

ezeket azért bele kell kalkulálni az árakba

mindezek mellett magára vessen az osztály, mert szerződés nélkül beleugrani egy ilyenbe... megérdemlik

meg mindenki azt kapja amit lát, értem itt azt, hogy csak meg kell nézni a honlapot

Ne higgye azt mindenki akinek volt már fényképező a kezében, hogy tud fotózni, mert csúnya csalódások érhetik és majd ki is kerül a homárra :)

odanézz 2010.03.25. 11:46:29

@elevenphoto:
na tőled rendelnék fotót!!...
Őstermelő-e vagy?

:D

odanézz 2010.03.25. 11:48:57

@odanézz:
dee leginkább svédországból, ahol a fényképészek fűszoknyás lányok...

Leonine 2010.03.25. 11:48:59

Réka iwiw adatlapján ezt írja: "csodát akarok.." Hát most megkapja... legalábbis 15 perc hírnevet mindenképp. :)

odanézz 2010.03.25. 11:50:20

@Leonine:
linket!!!!!!44négy

mikor jön már a hétvégi?

elevenphoto · http://www.elevenphoto.hu 2010.03.25. 11:52:34

@odanézz:
Igen és Batz papucsban csinálom a képeket az Aldiban. még így is? :)

Leonine 2010.03.25. 11:53:06

Egyébként nagyon csúnya dolog ám, hogy a fotós közzétette Réka teljes nevét! Az meg még csúnyább, hogy el is írta, így nehezebb volt megtalálni. :)

moli 2010.03.25. 11:55:41

most tenyleg, miert kellett fizetni? hivtok egy masik fotost. a szobeli szerzodest o szegte meg.

AlexWolf 2010.03.25. 11:58:24

@Leonine: A fotós monnyon le! Vagy valami.

valamokka 2010.03.25. 12:00:32

Tablófotózáshoz Laborczy Juditot ajánlom. Mohácsiak, de hozzánk Kecskemétre eljöttek és olcsóbban csináltak képeket, mint akármelyik kecskeméti műterem. Azóta az egész suli minden évben náluk csinálja a tablóképeket, mióta mi "rájuk találtunk". Tényleg rendesek, korrektek. Így nyertek minden évre egy egész végzős évfolyamot, nem pedig lehúzták a népet egyszer, hogy aztán soha többé ne hívják őket. Nem értem a fenti fotós logikáját, neki nem lett volna jobb egy elégedett osztály?
Na mindegy...

juhaszvik 2010.03.25. 12:00:51

a svédeknél ez úgy történik, hogy két eshetőség közül választhatunk: vagy beküldünk egy tetszőleges fotót, és ők a számítástechnika számunkra eddig még ismeretlen vívmányait alkalmazva egy tökéletes tablóképet csinálnak. vagy az egyik órán beoson a mester, mindenkinek kezet csókol, gyorsan lefotózza, akit kell, és eloson anélkül, hogy megzavarná az órát.
mindezekért jelképes árat kérnek (3 euro/iskola), de ha valaki esetleg ezzel is elégedetlen, akkor lejjebb viszik az árat, vagy megvárják, míg az illetők betöltik a 18-at, és opcionálisan választhatják a fűszoknyás lányok rendelkezésre állását is.

Tökös Veréb 2010.03.25. 12:01:20

@Leonine: nálunk akié nem lett jó az is pont leszarta. ez csak egy nyomorék tabló, nem a modell leszek válogatása :)

Leonine 2010.03.25. 12:07:58

@Tökös Veréb: jó gondolat. Nálunk volt egy-két idióta, aki direkt a fotózás miatt elment kozmetikushoz, fodrászhoz, sminket és alkalmi frizurát csináltatott, netán hajat festetett, amivel azt érte el, hogy a tablóképe egyáltalán nem hasonlított önmagára. A többség egyszerűen leengedett hajjal a valódi énjét fotóztatta, és mit ad Isten, ezek a képek lettek jobbak :)

Tökös Veréb 2010.03.25. 12:08:24

@Leonine: 5-6 kép még Quasi Modonak is elég lenne. :)

jantnerfoto 2010.03.25. 12:09:08

Mindegyik felvétel műteremben készült , így szerintem reális ha van képkidolgozási , retusálási díj . Ezek szerint egy orvosnak is csak a cérna árát kell kifizetni ha összevarja a sebet ?

Fejenkénti 1850.-ft-os kiadásról van szó , az ár csak akkor növekszik ha több képből rendel , nem tízezres kiadás !

Nem tudom ki gondolja hogy számla nélkül történt ? Az hogy nincs szerződés nem azt jelenti hogy nem tartalmaz ÁFÁ-t egy termék ! A szerződés nem megléte nem adócsalás csak a blokk , számla hiánya !

A 7x10 tablókép darabja 80 Ft nem hiszem hogy ez kirívóan magas ár egy műteremben készült képre ! A falon kifüggesztett árlista normál kidolgozásra vonatkozik ha valaki saját felvételéből készíttet képet .

A megrendelők nem pattanásos képet szeretnének hanem olcsó képet , ebből adódik hogy nem szeretnék retusálva kapni . Az árlista amit mindegyik osztályunk megkapott és ami alapján választottak minket tartalmazza a kiadott felvételek díját ami retust tartalmaz , nem utólag találtunk ki retusdíjat !

Minden ez előzetesen kiadott árlista alapján készült és egyik pontban sem tértünk el tőle . Mivel az árlista és az árajánlat is megvan az osztálynál így nagyon egyszerűen bármilyen fórumon be tudjuk bizonyítani hogy nem tértünk el tőle !

Nem egy osztályt fényképeztünk ! Több mint 20 éve készítünk képeket ha elégedetlen ügyfeleket hagynánk nem biztos hogy ilyen régóta a szakmában lennénk !

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.03.25. 12:13:13

@jantnerfoto: elhiszed hogy ertunk felkialtojelek nelkul is?

amugy az en pattanasaim az elso dugas utan elmultak, milyen osztaly ez?

AlexWolf 2010.03.25. 12:14:24

Amikor még engem fotóztak 1 azaz egy képet csináltak mindenkiről. Olyan szar is lett a tabló, mint várható volt. Két ok miatt nem hőbörögtem.
1: A képeket valamelyik osztálytárs apja csinálta és qrva olcsó volt.
2: Hozott anyagból dolgozott.

Jó Estét 2010.03.25. 12:16:11

@ági anyu: azert szep, hogy meg buszkelkedsz is azzal, hogy lopsz...

Mi 4ezerert adtuk a kepek darabjat, es vettek is, mint a cukrot, igaz, nem ebben az orszagban...

odanézz 2010.03.25. 12:16:12

@jantnerfoto:

és ez kit érdekel?

neved, poziciód?!
ki volt aznap az üzletvezető, amikor a képek készültek?

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2010.03.25. 12:17:39

@hagyma:
Szerintem a Szent Ferenc szerzetesrend végzősei lehetnek...

Tökös Veréb 2010.03.25. 12:20:06

@Sün‼: 617-es Számú Szakmunkásképző Intézet 11/C női távolbanéző szak, hunyorító mellékszakirány

2010.03.25. 12:20:25

@imittto: váz nem elég, objektív is kell, 50es, kistele...stb újabb negyed millió.
Vakukról se beszéltél még...
szóval egy fotós felszerelés, pláne műterem jópár milla.

juhaszvik 2010.03.25. 12:21:16

hát úgy néz ki valaki nem mond igazat.

lehet, hogy én, de nem biztos. lehet, hogy valaki más.

mi a véleménye erről, Hastings / Watson?

Leonine 2010.03.25. 12:21:22

Ez a sok felkiáltójel mintha ismerős lenne valahonnan... vajon honnan? :)

Tökös Veréb 2010.03.25. 12:23:16

@Kulics: egy cigidoboz méretű nyak kifordítós fejbiccentő háttal ülök előrenézek képhez azért nem kell teherhajókémény objektív.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.03.25. 12:27:03

@Sün‼:
a mi tablonk az egri Dobos cukraszdaban volt kint ha jol emlekzem
igaz akkor meg ugy volt, elmentunk a fotoshoz
leultunk egy szekre felreforditotta fizikailag a fejem
visszament ahhoz a nagy dobozhoz ami egy allvanyon allt
aztan meghuzta a madzagot, vagy nyomott egy gombot mar nem tudom
oszt jonapot

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2010.03.25. 12:27:04

@Tökös Veréb:
Hasztamannyana!
Szentül meg voltam győződve, hogy a pucsító mellékszakirány, de akkor tévedtem.

Jó Estét 2010.03.25. 12:27:06

@Kulics: nem minden? A vaz az kb semmi ha az osszes tobbi cuccod profi, ha meg az osszes tobbi cucc szar akkor lehet akar 5 millas geped is, akkor se mesz vele semmire

Jó Estét 2010.03.25. 12:28:01

amugy asszem a mi tablokepeink valami 2500 Ft-ba fajtak es volt benne vagy 6millio kep, a fele meg mindig ott porosodik vmi dobozban :)

2010.03.25. 12:30:40

@Leonine: nem nem. teljesen igaza volt. Őt is kiírta a posztoló. Arctalanul könnyű fikázni, elő a szekerczékkel !!!

Tökös Veréb 2010.03.25. 12:33:17

@hagyma: nálatok még lepellel letakart gép volt meg magnézium vaku nem?

@Sün‼: az a 11/B lehet ők azok. Pucsító iwiwre megy kép, de az már szakközép.

2010.03.25. 12:35:43

@Tökös Veréb: nem a méretről volt szó, hanem árról. De portréhoz 100-as obi illik, mert a szélesebb látószögűek torzítják a modellt... Rékának nem állna jól, ha még husisabbnak látszódna a képeken :) LOL

telepata 2010.03.25. 12:36:18

Kedves posztoló, az éremnek azért mindig két oldala van. Ha őszentsége Magyarországra látogat, mit gondol kit hívnak fotózni? Ha Obama elnök úr egyszer Budapesten teszi tiszteletét, maga szerint ki fog fényképezni? Ha a National Geographic országos kampányt készít, maga szerint kinek a képeiből válogatnak?

bőlény (törölt) 2010.03.25. 12:38:27

most "jantner" vagy "janter"????

"A képek nincsenek olyan fájlformátumban, hogy meg tudd nyitni."

:D:D:D

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.03.25. 12:50:47

@Tökös Veréb: valami lumiere fotom vagy mi volt a neve
csinaltak mozgokepet is
de az dragabb volt
a retusalas vegett

Leonine 2010.03.25. 12:53:37

@telepata: Ez most mit akar jelenteni? Obamát is Jantner fotózza? :)

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2010.03.25. 12:53:39

Az volt már, hogy mikor lesz új post?

vernarancs 2010.03.25. 12:56:04

Es a polcon ugyanaz az ar volt kiirva mint amit a penztarnal fizettek?

juhaszvik 2010.03.25. 13:03:34

@Leonine: és Jantner kivel fotóztatja saját magát? :)

@Sün‼: ez már a hétvégi :)

Jó Estét 2010.03.25. 13:04:08

@É2I: hat vannak igenytelen emberek, akiknek jo az is persze...

igazságos 2010.03.25. 13:06:07

Hát én nem csodálom, hogy 42 fotó nem volt elég neki... Ahogy a barátnői, osztálytársai kinéznek, rajtuk már nem lehet segíteni, még photoshoppal sem.

Én a fotóssal vagyok! Tudom is, hol csináltatok magamról képet. Nagy mellű, dögös, diplomás csaj vagyok, pattanások nélkül. :D

AlulírottFentemlített 2010.03.25. 13:07:44

Szerintem a tablófotónak kb. annyi értelme van, mint a bérlettoknak, azaz semmi.

Amit meg különösen utálok az az ovódai fotózás, amit senki sem kért.
Valami fotós cimbora időnként megjelenik az oviban és anélkül, hogy a szülők tudnának róla fotókat készít a gyerekekről, majd pár képet előhívatnak és a gyanútlan szülők orra alá tolják, hogy vegye meg 400,500,600 forintokért.
Ha valaki mégsem venne belőlük, akkor meg az ovónénik fancsali képet vágnak és gyilkos szemekkel méregetik a szülőket.

Szarjanak fixírt!

juhaszvik 2010.03.25. 13:10:30

@AlulírottFentemlített: a bkv ellenőr akkor elkérheti az osztálytablómat is? és ha nincs nálam, akkor büntet? :)

Don Bandi · http://www.youtube.com/watch?v=w_mZqfanqg0 2010.03.25. 13:13:21

@Nyúlcipó: végülis csak párszáz gigabájtot számít, ha egy egész osztályról van szó.
@hagyma: a dugástól elmúlnak? akkor már értem, miért vagyok néha ragyás, ernnyi idősen... régóta nem dugtam :S
mellesleg az összes csajos fotó hamarosan fent lesz napiszaron "napi suna" néven, úgyhogy megtudjuk, miről is nyafog a posztoló.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.03.25. 13:16:20

@juhaszvik:
egy bkv ellenor mindent elkerhet, naluk feljebb csak a centrum zrt van
@Don Bandi:
ez volt az urban legend
@AlulírottFentemlített:
hat azert a mai fenykepezogepek es videokamerak vilagaban fizetni ovodasok kepeiert az tobb mint vicc

AlulírottFentemlített 2010.03.25. 13:16:24

@juhaszvik:

A bkv ellenőr legfeljebb elnézést kérhet :-)

elevenphoto · http://www.elevenphoto.hu 2010.03.25. 13:16:47

@Don Bandi: nomeg a tükörreflexes gépekben a mechanika nem végtelen élettartamú (tükörfelcsapás, redőnyzár). ezt se felejtsük el...

szaporító 2010.03.25. 13:17:37

Na, nem jön a többi nagymultú fotográfus vállalkozás fikkantani a másikat? Hiányzik ám. Nagyon.

szaporító 2010.03.25. 13:21:31

@AlulírottFentemlített:
Az óvodai fotózásban az a legszebb, hogy az esetek 99%-ában a fotós egyáltalán nem ismeri azt, amit (akit) fotóz.
A kölkeimről mindig olyan szar képeket csináltak, hogy röhögve adtam vissza a kis bélyegképeket az oviban.
Pl. hagyták, hogy ebéd után, kajafoltos ruhában maradjon a gyerek. Pulcsi, simán le lehetett volna venni a fűtött teremben.
Aztán meg azon a kis fos LCD-n látszik, hogy a gyerek épp hülye fejet vág, ehhez azért nem kell nagy tehetség: nekem legalábbis nem okoz gondot eldönteni, hogy a gyermek grimaszol vagy csak csúnya.

2010.03.25. 13:22:56

@bőlény: a fotós korrekten válaszolt egy laikusnak ! A RAW formátum a gép CCDjéről jövő nyers adatokat tartalmazza és a géptípus ismeretének hiányában NEM lehet megfejteni, hogy mit tartalmaz. A gyártók a kamera mellé ad(hat)nak RAW néző programot, de ez gyári cucc. A RAW nem szabványos jpeg amit bárki meg tud nyitni.

elwood 2010.03.25. 13:25:55

@hagyma: "hat azert a mai fenykepezogepek es videokamerak vilagaban fizetni ovodasok kepeiert az tobb mint vicc "

nem olyan nagy hülyeség. a csimota bent van egész nap, te meg dolgozol, és nem is tudod mit csinál.

valaki abban lát üzletet, hogy bemegy fényképez, videóz, aztán eléd tolja. van egy kis zsarolás benne, mert minden szülő büszke a gyerekre, de nem kötelező megvenni.

elevenphoto · http://www.elevenphoto.hu 2010.03.25. 13:26:25

@Kulics: léteznek nem gyári szoftverek is, node akkor sem sokat ér egy RAW file egy laikusnak.
nevezhetjük digitális negatívnak is. ugye a filmes időkben sem az volt, hogy a filmből kitekercseltük a szalagot és azt nézegettük. laborálni kell.
ezt anno sötétkamrában csinálták, most a számítógépen. azért érteni kell hozzá, nem csak össze-vissza kotyvasztani

vernarancs 2010.03.25. 13:26:55

@Kulics: nem lehet megfejteni? Olyan nincs.
A tehen is bonyolult allat, megis megfejtem!

Tökös Veréb 2010.03.25. 13:28:12

@elwood: a vicc az, hogy mire megszületik a "csimota" már 6000 kép van róla. aztán mire oviba megy még 6000. én elhiszem ha valakinek ezenfelül már nem kell az ovis kép.

igazságos 2010.03.25. 13:28:29

@szaporító: Nem jönnek, mert ők nem alacsonyodnak le a Homár szintjére. A világért sem fordulhat elő, hogy felkerüljön a nevük ide, mert nem elégedettek velük.

Tényleg, hol van Kasza Tibi meg Marjai Judith? :D

elevenphoto · http://www.elevenphoto.hu 2010.03.25. 13:29:24

@Tökös Veréb: nah akkor már van 12000 képed, indulás a fotóshoz, hogy mostmár fotó is legyen :)

helianthus 2010.03.25. 13:29:56

bocsánat az onolásért, de azért csendben megkérdezném, mégis hány ember kötött szerződést annó a tablófotósával?

szaporító 2010.03.25. 13:31:24

@igazságos: pedig úgy tűnt, hogy már egy marékkal idetaláltak.

AlulírottFentemlített 2010.03.25. 13:31:33

@hagyma:

Nem lenne ezzel gond, mert nem lehet, hogy minden ovis eseményen ott legyen a szülő, hogy ő maga csinájon a gyerekeiről képeket.

Viszont ez a suttyomba fotózás, majd kész tények (képek) elé állítás irreális árakért, kimeríti a jogos sünszaratás fogalmát.
Egy 13x18 fotó amely nem műtermi beállítású, nekem nem ér meg 4-5-600 forintot.
És különben is jobban szeretem az olyan képeket, ahol a gyerek nem tudja, hogy fényképezik, mert akkor természetes lesz a fotókon.

szaporító 2010.03.25. 13:33:46

@elevenphoto: azért nem kell túlmisztifikálni. A megfelelő szoftvert kb. 5 perc megtalálni egy hozzá nem értőnek, főképp, hogy a gyártók weboldaláról is ingyen leszedhetők.
Az, hogy vannak ott csúszkák meg egyebek, attól még a kép megjelenik. Ha csak a fele elkezdi megismerni a szoftvert az már fél siker; én legalábbis nem vagyok irigy a tudásra.

Tökös Veréb 2010.03.25. 13:34:34

@AlulírottFentemlített: és utólag hozzájárul a gyerek a képekhez? :)

juhaszvik 2010.03.25. 13:35:58

a svédeknél a .raw formátumra ha rákattintasz, akkor felugrik egy ablak, és megkérdezi, hogy milyen kiterjesztéssel, milyen felbontásban kell neked a fotó, és szeretnéd-e, hogy valaki retusálja a képet.

@Sün‼: javaslat elfogadva.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.03.25. 13:36:32

@elwood: mar hogyne tudnam mit csinal a "csimota"
a "parom" is tudta
nem latom szuksegszerunek az ovodaban keszult kepeket
mert minek?
csinalunk otthon
mikor meg a "csimotam" ilyen musort adott, azt a repas meset adtak elo, mikor a vegen az eger segitsegevel huzzak ki a repat, / homlokomon dol mar a veritekem, mert O volt az elso repahuzo/
akkor ott voltam es tokeletes fenykepeket csinaltam a csaladi fotoalbumba
@AlulírottFentemlített:
lsd fent

elevenphoto · http://www.elevenphoto.hu 2010.03.25. 13:36:42

@szaporító: igen így lettem orvos. megnéztem pár vészhelyzetet, felvettem egy köpenyt és mehet is :) nem kell ezt sem túlmisztifikálni :)

Egyéves Önkéntes 2010.03.25. 13:36:56

@AlulírottFentemlített: mi nem tetszik neked a Lacika-ül-az-asztalnál-kezében-pöttyöslabda-és-mesekönyv témájú ovis képekben? :))

igazságos 2010.03.25. 13:37:16

@vernarancs: Tényleg, jó hogy mondod.
Hogy is felejthettem ki...

Na, meg Nánási-t. Ők olyan hihetetlen, szuper fotósok, hogy csak na. Náluk ilyen nem fordulhat elő, mivel csak tökéletes celebeket fotózgatnak, nem olyanokat, akik csak szeretnének azok lenni, bár a kinézetük alapján ez nem lehetséges...

Nem ártana a kedves posztolónak is leszállni a magas lóról, vannak nála szebbek, cukibb lányok is.

odanézz 2010.03.25. 13:38:09

@vernarancs:

az nem vámpír?

assdsaasdsa...

szaporító 2010.03.25. 13:40:27

@elevenphoto: Látom a szmájlit, és tényleg meredek a párhuzam. :)
Annyi minden kell még ahhoz, hogy egy fotó jó legyen, hogy nem a RAW kiadásán múlik a dolog. (de mint írtam, én sem adnám ki)

juhaszvik 2010.03.25. 13:42:11

@igazságos: "Nem ártana a kedves posztolónak is leszállni a magas lóról, vannak nála szebbek, cukibb lányok is."

én igazán nem szeretek személyeskedni, de ha valaki azt a nevet vállalja, hogy "igazságos", és egy bekötött szemű Jusztíciát választ avatárnak, akkor ezt most hogyan? csak a cuki lányok maradhatnak a magas lovon?

elevenphoto · http://www.elevenphoto.hu 2010.03.25. 13:43:16

@szaporító: pontosan :)a jó fotóhoz legfontosabb dolgot nem veszed meg boltban :) mert az a fotós maga.

még az aldi sem árul raw képeket

Montezuma 2010.03.25. 13:43:58

@Kulics:

"A RAW nem szabványos jpeg amit bárki meg tud nyitni."

Nem e? Photoshop al meglehet nyitni:P

Előbb néztem meg.
Ezeket a raw formátumokat támogatja:
Camera RAW: TIF, CRW, NEF, RAF, ORF, MRW.

Egyéb kérdés?

FlyInMyEye 2010.03.25. 13:46:07

@Sün‼:hmmm ezen még nem is gondolkoztam.Sün ha nem vagyok túl indiszkrét az avatarodon éppen ugrani készülsz,vagy csak pont fűszoknyás lányokra gondolsz...erősen??

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.03.25. 13:46:11

@helianthus: Mi kötöttünk. Ha összeadod, nem kis pénz.

elevenphoto · http://www.elevenphoto.hu 2010.03.25. 13:46:41

@Montezuma: na látod akkor nem bárki, hanem akinek van fotosoppja :)

odanézz 2010.03.25. 13:47:20

@elevenphoto:
nemáá...
mútkor vettem a zőstermelőtől(egy bkv ellenőr) 2kilo rawot.

fűszoknyás lányok hozták házhoz, kaputelefonba meg becsengettek és kérték , hogy mutatkozzak béé.
jah, meg ,h mi a pozícióm.

juhaszvik 2010.03.25. 13:47:44

@elevenphoto: khm. az ALDI árul raw képeket, csak (egyébként nagyon helyesen) ábécé sorrendben vannak a különböző típusok, és mindenki leragad az akt képeknél, mivel az van legelöl.

Tökös Veréb 2010.03.25. 13:47:48

@Montezuma: és bárkinek van photoshopja? csak úgy megvéve? nem a letöltött ingyenes full verzió ugye?

odanézz 2010.03.25. 13:49:18

akkor ez már a hétvégi?

FlyInMyEye 2010.03.25. 13:50:14

Jah, amúgy nem nagyon tudok mit hozzátenni.Ha nagyon kéne én a fotós pártjára állnék,főként mert közzé tette a lányka nevét. Meg talán azért mert valószínüleg neki van inkább igaza,mint a rinyáló kislányának mindent elhivő, felháborodott anyatigrisnek.Még szerencse,hogy nem kell nagyon.

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.03.25. 13:52:08

@FlyInMyEye: Én is úgy látom. Sok szar képet rendeltek, és csodálkoznak, hogy sok pénzbe kerül.

juhaszvik 2010.03.25. 13:52:12

@elevenphoto: de valóban, de az kit érdekel, ha mellette ott vannak a már említett népszerű fotók :)

Egyéves Önkéntes 2010.03.25. 13:54:46

@AlulírottFentemlített: jaja, az egész falunak ugyanaz a pöttyöslabda van az unoka képén :D

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2010.03.25. 13:55:03

@FlyInMyEye:
Hát igazából egyik se.
A fotó még a svédországi kiruccanásom előtt készült.
Távoli rokonaimat mentem meglátogatni tengeralattjáróval.

Tökös Veréb 2010.03.25. 13:55:47

@FlyInMyEye: a kislány a fotósnak b...golt akkor szegény anyuci mit fog ezért a homárra írtam akcióért kapni?...:)

Montezuma 2010.03.25. 13:56:56

@Tökös Veréb:

Ja, ha már itt tartunk kíváncsi lennék, hogy hány embernek van eredeti windows op rendszer a gépén.:P Ugye?

koga93 2010.03.25. 13:58:46

A photoshop 300.000ft árával nem hiszem hogy mindenki polcán megvan :) egyéként a raw nem olyan formátum mint a jpg , ami olvas jpg-t az mindegyik gép által készített jpg-et olvassa viszont pl ami olvas nikon raw-t az nem olvas canon raw-t , ha valakinek van egy korábbi photoshopja az lehet hogy olvassa a d300raw-t viszont az uj d700-hoz nem
az hogy el tudtad olvasni a photsohop támogatott formátumait attol még nem tudod hogy az említett fotós milyen géppel fotózott és hogy azt megnyitja-e a legálisan :) megvett photshoppod

BéLóg 2010.03.25. 14:00:35

IrfanView, írta már valaki?
Amit az nem tud megnyitni, az nincs is.

juhaszvik 2010.03.25. 14:01:34

@Montezuma: munkahelyi! :)

perzse ettől még lehet copy, de nem az :)

Montezuma 2010.03.25. 14:02:59

@koga93:

"ami olvas nikon raw-t az nem olvas canon raw-t "

CRW, CR2 Canon RAW
MRW Minolta RAW
NEF Nikon RAW
ORF Olympus RAW

Ezeket tudja a photoshop. :P

Montezuma 2010.03.25. 14:05:16

@koga93:

De tőled is megkérdem. Ha már jössz itt az eredeti photoshop témával.

Szerinted 100 emberből hánynak eredeti a win op rendszer a gépén?

CBI 2010.03.25. 14:06:20

Réka IWIW-es képe nagyon pattanásos volt, ezért retusáltam és elküldtem neki. Nem kérek 450 Ft-ot, mert az orrsövényferdülést nem tudtam szépen eltüntetni :)

koga93 2010.03.25. 14:06:44

ugy gondoltam hogy ha saját szoftvert szerzel , a nikon szoftvere csak a nikont olvassa a canoné csak a canont , a photoshop vegyesen de függ a verzioszámtól , mivel a raw nem egy egységes formátum mint a jpg , ha valami jpg-et olvas az olvassa mindegyiket viszont ha raw-t az nem jelenti hogy mindegyik rawt , létezik kodak , fuji , sony , panasonic gép is és látod az nincs a listán

Tökös Veréb 2010.03.25. 14:07:02

@Montezuma: most ezt ki nem szarja le? persze hogy megoldható, de az iwiw csak JPG-t ismer :)

ez olyan mintha vennél egy autót és kapnál egy krova mellé, hogy rakd össze.

akkor is lehetne itt okoskodni, hogy dehát az összerakható.

elwood 2010.03.25. 14:07:49

@koga93: "még nem tudod hogy az említett fotós milyen géppel fotózott és hogy azt megnyitja-e a legálisan"

azért azt a fotós magatartást, hogy "nem mondom meg milyen gép, találd ki be-bee ..." nem modnanám kooperatívnak.
Ha korrekt lenne azt mondaná, itt van kisanyám a raw file, Canon 5D, ha el tudod olvasni, ha nem, átírom egy ezresért jpg-be.

AlulírottFentemlített 2010.03.25. 14:10:20

@EÖ:
Szép fröcsöntött lila keretben, csipketerítőn a tv tetején :-)

Montezuma 2010.03.25. 14:11:43

@Tökös Veréb:

Tehát szerinted raw ból nem lehet jpg-t csinálni?

"ez olyan mintha vennél egy autót és kapnál egy krova mellé, hogy rakd össze."

Ezt meg fordítsd le magyarra:)

Ez nem okoskodás csak annyi, hogy a fotós maki erősen ferdített. Aki egy picit ért hozzá az meg tudja oldani ennyi.

elevenphoto · http://www.elevenphoto.hu 2010.03.25. 14:14:30

@Montezuma: de miért adná oda a nyers képeket? ha veszel egy bútort az ikeában elkéred a forgácsot is?

FlyInMyEye 2010.03.25. 14:14:33

@elwood: Azért az nem igazán úgy van,hogy szépen mosolyog Rékuska és jó akkor kiírom az 10 képet neki jpegbe. Azért ha azt a pár képet(ami nem is sikerült valószínü olyan jól) rawból át akarod tenni elfogaható minőségben jpegre az nem kis munka. Ez kicsit sem jófejség kérdése.

elwood 2010.03.25. 14:16:43

@FlyInMyEye: egy "open" - "save as" kombinációra gondoltam. nem kívánom ingyen a mutatóujjfárasztást, legyen egy ezres a 40 kép.

Tökös Veréb 2010.03.25. 14:17:53

@Montezuma: nem azt mondtam, hogy nem lehet, de azt ÁTLAG ember nem fog vagy mert nem akar vagy mert nem tud.

bocs lemaradt egy T, szóval vennél egy autót ami egy nagy konténerben van szétszedve és adnának egy krova készletet, hogy nesze rakd össze. kb ennyit akartam reagálni, dehátafotóbólt megnyijta majomkodásra :)
aki ért hozzá. nem mindenki ért hozzá. ennyi. nem ferdített a fotós. a rawwal még kell tökölni mire abból kép lesz.

Montezuma 2010.03.25. 14:20:07

@elevenphoto:

Ki a *aszt érdekel, hogy odaadja e vagy sem? Én csak azt mondtam, hogy MEGOLDHATÓ a dolog. Fasznak kell kötekedni?

koga93 2010.03.25. 14:20:26

sehol nem irták le hogy pénzért nem adja oda a fotós a többi képet csak azt hogy ingyen mit kapott meg

elevenphoto · http://www.elevenphoto.hu 2010.03.25. 14:21:31

@Montezuma: nem kötekedtem :) nem kell agresszívnek lenni :)

FlyInMyEye 2010.03.25. 14:21:55

Jó hát valóban van olyan program ami akár csoportasan is átméretezi+ átkonvertálja neked raw-ból jpeg-be.De hidd el egy minimális fehéregyensúly és élességálltítás nélkül azok a képek olyanok is lesznek. Magára valamit adó fotós szerintem nem ad ilyet ki a kezéből.

lofjos 2010.03.25. 14:24:27

@Matiz Papa: Viselkedni kellene megtanulni nem értelmetlenül kommentelni.
Ha unod magad nyomj le egy passziánszt!
Elég gáz, hogy pont a "homárokkal" foglalkozó blogon nem tudnak néhányan viselkedni.
Nagy az isten állatkertje és alacsony a kerítése...

Tökös Veréb 2010.03.25. 14:26:43

@lofjos: na és ennek mi értelme volt? áruld már el?

juhaszvik 2010.03.25. 14:30:33

@Tökös Veréb: hagyd, ő az ügyeletes kötözködő.
lásd: @lofjos:

FlyInMyEye 2010.03.25. 14:33:51

@elwood: Jah elwood neked ment a 14:20-as;)

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2010.03.25. 14:36:36

Gondolkodjunk Béláim!
Vajon miért nincs új post?

FlyInMyEye 2010.03.25. 14:42:01

@Sün‼: Ne megy, én ma még vezetek...

juhaszvik 2010.03.25. 14:42:11

@Sün‼: leszakadt a vezeték Biatorbágynál? nem lehet pelenkázni a játszótéri mosdóban? vagy akkor nem nyílt a központi zár, amikor benne ültek? :)

vernarancs 2010.03.25. 14:43:07

Es vajon kinek van eredeti intel procija vagy AMD procija, nem a letoltos hackelt verzio?

BéLóg 2010.03.25. 14:44:36

@vernarancs: Azt meg sem kérdezed, hogy hán freemailes postafiókja is volt?

É2I 2010.03.25. 14:44:43

@Sün‼:
Biztos az a k.rva posta még nem hozta meg. Felbontják az elosztóban, oszt' kikapargatják belőle a karaktereket, meg a rawot/jpeget.

Vagy csak simán nincs Szilynek photoshopja, hogy gyártson egyet.

vernarancs 2010.03.25. 14:46:02

@BéLóg: noigen, mindenki hasznaljon fizetos e-mailt!

juhaszvik 2010.03.25. 14:48:30

én úgy gondolom (már ha lehet), hogy egy jó fotós nem a készüléke miatt, vagy a szoftvere jogtisztasága miatt lesz jó fotós, hanem mert ért hozzá, és tehetséges abban, amit csinál. ha fényképezőt cserélünk, az ő fotója az én gagyimmal még mindig jobb lesz, mint fordítva.

vagy én most a fotóművészről beszélek? bzzz... képzavar

elwood 2010.03.25. 14:51:08

@FlyInMyEye: gondoltam,
lényeg, hogy ha nem akarja odaadni, mondja azt hogy nem. az hogy nem tudja megnyitni, az rossz hátországi duma.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2010.03.25. 14:52:07

Több helyes megfejtés is érkezett.
Én Szily fotósopp hiányát tartom a legvalószínűbbnek.
Vagy egyszerűen nem tudja a rawot átkonvertálni jpg-be.

AlexWolf 2010.03.25. 14:52:18

Ez unalmas...mikor szedik má' le?

juhaszvik 2010.03.25. 14:56:55

kint a svédeknél úgy működik a tékozló homár, hogy ha arra gondolsz, hogy legyen új poszt, akkor máris ott van.
de ha mégsem, akkor gondolj a fűszoknyás lányokra, és máris tetszőleges módon kényeztetnek, amíg nem jön új poszt. ha igény van rá, akkor utána is.

elevenphoto · http://www.elevenphoto.hu 2010.03.25. 14:59:06

@juhaszvik: igen ezt írtam én is. node a profi dolgozzon profi technikával, mert igen nagy a minőségbeli különbség. de a fotós mindig fontosabb a gépnél.
a te gépeddel is jót fog, csak lehet gyatrább minőségben

vernarancs 2010.03.25. 15:01:16

@juhaszvik: nem nem. Svedorszagban nincs tekozlo homar, mert ott minden jol mukodik :)
Ott max olyan hirek jelennek meg, hogy mar megint elfelejtettek a fuszoknyas lanyok koszonni, de az mar a fogyasztovedelemnel automatikusan kiveri a biztositekot.

Egyéves Önkéntes 2010.03.25. 15:02:37

@vernarancs: svédországban a tékozló homáron egyetlen poszt van csak, hogy miért nincs homár svédországban.
eddig még egyetlen egy komment sem érkezett rá.

elwood 2010.03.25. 15:07:59

ez photoshop. volt már ?

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2010.03.25. 15:12:24

A svédeknél úgy van, hogy probléma esetén betelefonálsz, és mire hazaérsz, fűszoknyás lányok már meglátogatták a problémás céget, és letépték az ajtaját.
Utána meglátogatnak térged is, és igényed szerint kényeztetnek.

juhaszvik 2010.03.25. 15:17:33

@vernarancs: nem, a fűszoknyás lányok nem azért nem köszönnek, mert elfelejtettek, hanem mert nem az a dolguk. :)

FlyInMyEye 2010.03.25. 15:19:06

@elwood: Ez már csak azon műlik,hogy van-e kedve/idege a fotósnak részletesen elmagyarázni az osztálynak a raw formátunm előnyeit és hátrányai, vagy inkább kicsit lenézve a kedves tanulókat,odaveti,hogy: - Minek az neked? Úgysem tudod megnyitni te kis ....

Ettől még lehet igaza.A lényeg itt az,hogy garantáltan sem a nyers raw formátumú képekkel sem a "one click" jpeg változatukkal nem lett volna elégedett a rékamami(ingyen sem).A fotós pedíg ezt tudta.A többi már csak modor meg stílus kérdése.

AlulírottFentemlített 2010.03.25. 15:20:00

@elwood:

Szerintem még nem elégszer :-)
Ezért tart itt ez az ország!

AlexWolf 2010.03.25. 15:32:01

Ha még egyszer valaki aszongya, hogy RAW, fogok 3 svéd fűszoknyás lányt és elküldöm őket Bánki Péterhez, aztán meg Edéhez!

vernarancs 2010.03.25. 15:37:22

WAR

Ez mar az uj post?

Tökös Veréb 2010.03.25. 15:42:41

@AlexWolf:
RAWok legyünk vagy szabadok...
RAWló banda...
RAWatal...
RAWasz róka...

FlyInMyEye 2010.03.25. 15:46:20

@Tökös Veréb: És az ér-e,hogy:

Liszt RAWszódia

juhaszvik 2010.03.25. 15:51:09

@AlexWolf: tudod zsarolni az embereket :)

BéLóg 2010.03.25. 15:55:30

@Tökös Veréb: ...és persze ez vonatkozik minden más RAW terméket gyártóra is.

2010.03.25. 15:56:21

@BéLóg: hűdeamatőr vagy. Azt mondom rád, hogy CINNAMON !

BéLóg 2010.03.25. 15:56:55

Raw, raw, raw,
raw, raw, raw,
raw, raw, raw,
(C) Beatles

Tökös Veréb 2010.03.25. 15:57:21

@BéLóg: a RAWon kívül mit adtak még a rómaiak?

vernarancs 2010.03.25. 16:00:41

Ej, ez a sok RAWasz ember!

BéLóg 2010.03.25. 16:01:06

@Tökös Veréb: Közbiztonrawot. Borawot. Úthálozarawot. Gyógyítárawost. Csatornarawot. Közoktatárawost. Munkarawot. Fürdőrawokat.

De ezen kívül semmirawot!

Tökös Veréb 2010.03.25. 16:05:05

te mond hogy RAWlótámadás, a te hangod méllyebb

2010.03.25. 16:05:37

@BéLóg: nem nem, te vagy az !

aya_nielsen 2010.03.25. 16:10:05

Your browser may not support display of this image
Your browser may not support display of this image
Your browser may not support display of this image
Your browser may not support display of this image

Your browser may not support display of this image

első?

FlyInMyEye 2010.03.25. 16:33:12

...raw-raw raw-subap...

vernarancs 2010.03.25. 16:40:24

@Kulics: @BéLóg:

Amatorok vagytok mind a ketten. Csak a szipal a profi! :)

ági anyu 2010.03.25. 16:54:28

@Rékuc: Na, most, ha hiszed, ha nem, a fotóst pl. mi szállítjuk többnyire - konkrétan legutóbb a férjem. Fények-háttér. 1 db kék színű, felhőcskés lepel, amit az igazgatónő férje "fúrt fel" anno, azóta mindig ugyanoda kerül ...ugyanaz. Ja, nem. A felsősöknek fehér jár. Valóban hozott két reflektort, amelyikből általában az egyik működik - az iskola áramával - de idén ősszel pl. fél napos áramszünetet okozott a suliban. Számlát nem ad. Ja, és az a legjobb, hogy vérig van sértve, ha valamelyik képből nem kérsz. Én, mikor a középső elsős, a nagy meg meg harmadikos, úgy kértem, hogy egyet-egyet wegyedül, egyet meg közösen. Erre kiterített elém 30 képet. Kiválasztottam azt, amelyik kellett - 3db. Erre teljesen kikelt magából, és ott dühöngött, hogy akkor Ő minek dolgozik. Erre mondtam, olvassa el mit írtam a rendeléshez!
Az egész nekem azért is fura, mert az egyik szülő hozott volna profi fotóst lényegesen olcsóbban - számlával. De nem fogadta el az iskolatanács. Kicsit korrupciógyanús, nem?
No, hát idén tavasszal minket már nem fog fotózni, mert a szülő által hozott fotós elkészíti a képeket.

megélhetési SÜNöző (retro homározó) 2010.03.25. 18:41:51

"Ekkor döbbentünk rá arra, hogy az „első kategóriás” osztálytársainkról 20-23 felvétel készült, míg a „másod kategóriásokról” csupán 8-10,"

ajjaj, a posztoló biztos csak 2. kat.

A Tyne folyó déli partja 2010.03.25. 19:22:28

@Tökös Veréb: nálunk is valahogy így volt...tíz kép nem készült egy emberről összesen. és jó lett, annak ellenére, h. baromira nem vagyok fotogén.

A Tyne folyó déli partja 2010.03.25. 19:28:52

@hagyma: nekem meg soha nem is voltak, bebe:) (öcsémnek se. anyukámnak se.)

A Tyne folyó déli partja 2010.03.25. 19:33:50

@AlulírottFentemlített: ennél már csak az jobb, ami errefele szokás, szülőktől hallottam. az általános iskolás, 6-8 éves saját gyereked rajzát vetetik meg veled...merthogy mittudémmilyen rendezvény volt, ahol a gyerek rajzolt valamt, szülő meg megveheti (és kedvesen rá is tukmálják) a saját gyerekének a rajzát...

A rája szarik rája 2010.03.25. 20:36:33

Az már volt, hogy Balogh Sírkő Bodmér a RAWatalon?

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2010.03.25. 21:11:30

@ági anyu: hát ezt anno nem mondtad, így jogos :) azt hittem, sima profiról (szakember) van szó.
@Animacs: istenem de gáz...........

Jhfotó 2010.03.25. 22:29:24

@elevenphoto: A legjobban az IKEÁS bútor mellé adott forgács hasonlat teszett! Nagyon találó.
Szomorú, hogy érettségi fele közeledő öntudatos fogyasztó milyen gátlástalanul várja el, hogy neki mindenki majdnem ingyen dolgozzon. Sajnos nem egyedi eset. Megkérdezném, vajon ő fordítva mennyiért kínlódna más elkényzetett lánykájával, hogy valami kihozzon belőle, amivel saját maga is meg van elégedve?
A legnagyobb baj, hogy nem néz eleget a tükörbe és a fotóson veri el a port, ha nem elégíti ki a hiúságát. A tudást persze sajnálja megfizetni. Jantner tudását mindenki elismeri. Én korrekt és becsületes EMBERNEK és JÓ szakembernek ismertem meg. Nála is és aki még ma is a pályán tudott maradni, csak úgy tehette, ha írás nélkül is tartja a szavát. Őt egy igazi mesternek tartom. Az igazi mesternek régen is helye volt a temlomban, helye volt a kocsmában. A tiszteletet a munkájával érdemelte ki. Ő sem lenne ma a szakma országosan is legjobbjai közt, ha nem így dolgozott volna.
A kontárokat, fusizókat, ügyeskedőket, észt osztókat inkább a hatóságok figyelmébe ajánlanám. Egy esküvőn 1200 elvételt megcsinálni nem nagy kunszt, működik az a gép, mint a golyószóró. Megüti azt a színvonalat, amit Jantner tud?
És még olcsóbban is adva több hasznod rajta, mint annak akit a hatóságok kedvükre vegzálhatnak. Olyankor hol vannak ezek a szakma ügyesei?
Úgy tudom, a tabló árak mélyen a normál vállalási árak alatt vannak. Mi kell még? Az új munkahelyeden hány Forintos órabért szeretnél majd kapni? Milyen felszerelést adsz mellé? Miből veszed meg és tartod üzemképes állapotban? Ezt biztos nem tanították az iskolában veled. Magadtól meg miért is jönnél rá. Úgy látom az az értékítélet az uralkodó, hogy az az ügyes, aki ki tudja használni a másikat.
Látod ezt nem hiszem el Jantnerről! Ha úgy látja csinál 8-10 vagy 20 felvételt is, hogy a kedvetekbe járjon. Az ő ideje nem számít. De reklamál akiről csak 8 felvételt csinál? Ahelyett, hogy örülne, vagy megköszönné, hogy elkínlódott veled annyit, hogy valami elfogadhatót csináljon rólad. Hogy van ez?
Ha Jantner fényképész mesterviszgára készülőket magas színvonalon tud oktatni, nem hinném el, hogy a tudásával van a baj. Egy korrekt, jó üzlethez két ember kell. Ez a lány vajon hogy állt hozzá?
Neki valóban nem Jantnerral kellett volna fotóztatni magát. Van arra sok élelmes fotóska, lefényképez, beviszi neked a képet egy amatőr laborba és a fél ár feléért is kaphasz képet! Sok ilyen van. Legközelebb oda menjen az ilyen! Neki elég ennyi is. Én is odaküldeném

Jhfotó 2010.03.25. 22:38:46

@ági anyu: Ma már az adott szó kiment a köztudatból? Egy igazi mester szava elég. Egy ügyvéd barátom mesélte. A papír az azért jó, mert ki lehet játszani könnyen. De amire egyszer kezet adtál... azt sosem! Ha tisztességes vagy!
Abban az egyben biztos vagyok, hogy Jantner inkább többet ad, minthogy valamivel lehúzzon. Régebbről ismerem, amiokr dolgunk volt egymással mindég maximálisan korerkt volt. Látatlanban mondom, nem érdemli meg ezt a cirkuszt.
Mi lesz ebből a lányból, ha majd neki lesz üzlete? Én őhozzá viszont félnék bemenni.

Koky_ 2010.03.26. 12:43:41

@Rékuc: Te is mutathatnál egy színvonalas stúdióportrét, ha már itt tartunk....

kawakiyo 2010.03.27. 11:23:17

Jantner fotó helyében üzleti hitelrontás miatt jelenteném fel szépen (és nagyon gyorsan) a kislányt. Elmarad haszon jogcímén nem párszázezerre perelve!

Tisztelt fotós! Őszintén javaslok egy polgári pert a hölgyeménnyel szemben!

kawakiyo 2010.03.27. 17:18:53

Nem mellesleg hozzászólnék a címben szereplő, lányok 20, fiúk 5 fotó. Akkor most tisztelettel megkérdezem az olvasókat: a férfiak szokták igényelni, hogy több fotóból lehessen válogatni, vagy a nők szokták azt mondani, hogy alapvetően mindegy?

aya_nielsen 2010.03.29. 08:41:36

@kawakiyo: most feljelentenéd, vagy beperelnéd, te jogtudor? :D legalább tudnád mi a faszról beszélsz...

kawakiyo 2010.03.29. 09:23:46

@aya_nielsen: Édesem, tisztázom neked: Büntetőjogilag (magánvádas indítvány) feljelenteném, és perelném polgári jogilag az elmaradt haszon miatt!
süti beállítások módosítása