Tékozló Homár

Kannibálszámla Romániában

2010.05.27. 12:24 | jackyll | 113 komment

Veszedelmes vírus materializálódott az RBS Románia Bankban. Naiv ügyfél először kapott egy számlát, amit nem igazán kért, majd ez a számla elkezdte felemészteni a rendes számlája készleteit, míg az összes pénze el nem tűnt:

2006 óta van Mastercard hitelkártyám a fennti bank által kiállítva. Márciusban belegyeztem, hogy kapjak egy Visa-t is, miután többször is rákérdeztem, hogy lesz-e ezzel új számlám is, a velem foglalkozó hölgyemény pedig többször is megerősítette, hogy á, dehogy. Na, lett!

Május 5-én annyi pénzt utaltam át a - tudtommal, egyetlen - számlámra, ami fedezte a teljes hitelkeretet, sőt, még maradt is valami plusszba. Erre május 12-én jött az sms, hogy gyorsan fizessek be még pénzt, a hitelt (?) törlesztendő. Telefon, ügyfélszolgálat, mondják, hogy de két számlám van, csak az üzletkötő hölgy nem tudta (?), hogy mi a különbség hitelkeret és számla között! De megoldják!

Telefon csütörtökön, pénteken ... hétfőn ... végre szólnak, hogy bocsika, ők a húnyók, minden rendben, lehet menni lemondani ingyenesen, de ha nem, az se baj. Kliens megnyugszik, ügyet elfelejti.

Szerdán újabb sms: azonnal befizetni csak 10x annyi pénzt mint amennyit a múlt héten követeltek. Kliens ideges, ebanking oldalra fellép, szívinfarktus környékezi: mind a két számla 0 (nulla) lejt mutat. Telefon, ügyfélszolgálatos nem érti, mondja, visszahív. Megteszi. Magyarázkodik. Aztán kinyögi, hogy igen, a bank felfüggesztette a hitelkeretet sőt letiltotta a folyószámlára helyezett összeghez való hozzáférést is. Miért? Mert több mint 30 napos tartózást mutat az általam nem kért számla, aminek az ügyét álltólag egy hete tisztáztuk!

Erre teljes lelki nyugalommal (értsd: üvöltve) közöltem, hogy elég, intézzék el, ezen a héten bemegyek egy fiókba és ha nem adják ki a pénzem, feljelentem őket a rendőrségen. Mondták, hajrá!

Nos, a Fogyasztóvédelmi Hatóságnál és a Román Nemzeti Bank Bankfelügyeleti Igazgatóságánál fel is jelentettem őket, ám tegnap csúnya ötletem támadt, és küldtem egy panaszlevelet az RBS Groupnak. Ma reggel felhívtak és sűrű bocsánatkérések mellett közölték, hogy persze, bármikor mehetek lezárni a számlákat.

Tanulság?

1. Az RBS Románia Rt-vel ne!
2. Ha mégis igen, panaszkodj az anyacégnek, mert ők majd ...

Ha majd az állami szervek válaszolnak, megírom azt is - feltéve, hogy érdekel.

Tisztelettel:
Volt Ügyfél

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

yippyupp 2010.05.27. 12:29:14

nem hiszem el a poszt címét, inkább elolvasom szekondásként

Miss Marple 2010.05.27. 12:29:51

Ez jó ötlet. Kérek ilyen vámpírszámlát a szembeszomszéd villatulajdonos Kajmán-szigeteki megtakarításaira. Hol kell feliratkozni?

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.05.27. 12:30:12

Most pontosan mi történt?

Most akkor megoldódott?

yippyupp 2010.05.27. 12:32:23

@atpijkamo: elvitte a bank a pénzt, mint a cica - nekem ennyi jött le. majd jönnek az ősi romás szokásokkal kapcsolatos megfigyelések, és abból mindketten okosabbak leszünk.

Greg Popafox 2010.05.27. 12:32:27

úgy érzem a cím meglovagolja a manapság zajló vámpírdömpinget :D

foto háber 2010.05.27. 12:35:12

drakula az kannibál is volt?

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.05.27. 12:37:19

@yippyupp: De aztán mégse.

De aztán mégis.

De aztán mégse.

És ezt így hogy? (Hogy csak klasszikusokat idézzek.)

esef 2010.05.27. 12:44:57

Ez az RBS a skótoknak a román leánya? Mert akkor mindent értek...

varvizib 2010.05.27. 12:45:24

"Erre teljes lelki nyugalommal (értsd: üvöltve)"

Nem akarom tudni, milyen amikor ideges :-)

2010.05.27. 12:49:59

a kannibálszámla ősi román szokás

yippyupp 2010.05.27. 12:51:33

@atpijkamo: a digitális pénz az ördög furmányos találmánya, van is meg nincs is. könnyű elvenni is meg nem is - a CSIPP miatt. NO CSIPP!

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.05.27. 12:56:01

@yippyupp: "a digitális pénz az ördög furmányos találmánya, van is meg nincs is."

Régen ezt mondták a papírpénzre. Részben igazuk is volt.

Nanemá 2010.05.27. 13:00:49

Csak nem felvásárolta már az RBS Románia Bankot is a zÓTéPé? Mert akkor mindent értek.

cicmen (törölt) 2010.05.27. 13:11:59

Világos! Le akarták Lej-molni!

yippyupp 2010.05.27. 13:14:04

@cicmen: fe-LEJ-thetetlen komment : )

cicmen (törölt) 2010.05.27. 13:14:22

Ha tudná a bank, hogy már a homár is szemmeltartja, beszarnának!

Dr. Kix 2010.05.27. 13:14:24

internesönöl homár

Dr. Kix 2010.05.27. 13:16:16

@yippyupp: Azért nem kellene még ennél is LEJ-jebb menni! :-)

cicmen (törölt) 2010.05.27. 13:17:48

Én albán bankban tartom a vagyonomat!

yippyupp 2010.05.27. 13:18:50

@cicmen: hello cicus. cép komment vót, drakulálok

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2010.05.27. 13:20:57

Szeva az összes állatnak!

RBS = OTP Rumanyija?

cicmen (törölt) 2010.05.27. 13:21:04

@yippyupp: Digitális pézhez virtuális szopatás jár!

cicmen (törölt) 2010.05.27. 13:22:51

@Sün‼: Nem OTP, hanem CIB! Csak gecibb!

yippyupp 2010.05.27. 13:25:32

@cicmen: mármint virtuális bankba csak virtuális fejkendővel?

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2010.05.27. 13:28:51

@yippyupp:
Azt már tudjuk, hogy Szaud-Arábiában hogyan nézhető meg egy női holgy arca.
Nade hogyan megy ez vajon Romániában?

Mylady 2010.05.27. 13:29:13

"Tanulság?

1. Az RBS Románia Rt-vel ne!"

Hogy is mondjam? Köszönöm a figyelmeztetést. Pont most készülök bankot váltani (hehe), akkor őket kihúzhatom a listáról...

yippyupp 2010.05.27. 13:31:02

@Sün‼: ha a képzeletemre van írva, akkor egy székely vicc jut rögtön az eszembe, szabad?

yippyupp 2010.05.27. 13:33:34

@yippyupp: írva=bízva. ezért nem szabad egyszerre sms-t és kommentet írni, néha összeszavakat a keverem...

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2010.05.27. 13:33:58

@cicmen:
Akkor lehet, hogy a vadászt kell meginterjúholni ezügyben.

@yippyupp:
Csak egész nyugodtan.

cicmen (törölt) 2010.05.27. 13:37:13

@yippyupp: Részemről megkérdeztem a csajomat, hogy kártyával is lehet fizetni? De nem értékelte a humoromat!

yippyupp 2010.05.27. 13:40:14

hát a székelyek így nézik meg a női hölgyek arcát (ejj be sokáig tartott begépelni)
Egy székely fiatalember el szeretne menni a bálba, de nincsen ünneplős cipője. Elhatározza hogy kifényesíti a gumicsizmáját és abban megy majd el táncolni. Így is tesz.
Aznap este a bálban először Annát kéri fel táncolni. Tánc közben lenéz, és azt mondja:
- Anna, rajtad kék bugyi van.
- Hát ezt honnan tudod?
- Tudom.
Másodszorra Natasát kéri fel táncolni. Tánc közben ismét lenéz és azt mondja:
- Natasa, rajtad fehér bugyi van.
- Ezt meg honnan tudod?
- Tudom.
Harmadszorra Nórát kéri fel táncolni. Tánc közben megint lenéz, majd ijedten felkapja a fejét:
- Nóra, van rajtad bugyi?
- Nincs. - válaszolja.
- Huh, már azt hittem, hogy a csizmám repedt szét.

cicmen (törölt) 2010.05.27. 13:47:17

A hegyipásztor khmmm. megkívánja a legcsinosabb fehér kecskelányt. Letolja a nadrágját, elkapja a szarvát és beakaszt neki. A kecskének ez nem tetszik, úgyhogy nekiiramodik, le az ösvényen, be a falu főutcájára. Ott éppen áll két öregasszony. Az egyik megszólal. Én nem értem ezt a Gyorgyét! Ki van a segge a gatyából és fehér motorkerékpáron száguldozik!

yippyupp 2010.05.27. 13:49:36

a csúcson fogom abbahagyni:
Az öreg székely bemegy a városi bordélyházba és mondja:
- Nőt akarok !
- Papa, mostanság már nem nővel szokták hanem csirkével!
- Akkor kérek egy csirkét! Megkapja, felmegy a szobára és jól elhancúrozik vele.
Másnap megy megint:
- Kérek egy csirkét!
- Ma már nem a csirke hanem a peepshow a menő!
- Akkor legyen az. Beül a fülkébe és látja hogy egy nő öt palival szexel. Nézi nézi és átszól a szomszéd kukkolónak:
- Nem semmi a műsor!
- Ez semmi, látta volna tegnap az öreget a csirkével!

VinszentVega 2010.05.27. 13:52:37

Amikor idejöttünk a Kárpát medencébe, az éjszaka folyamán a Román bankok ellopták a lovainkat.

yippyupp 2010.05.27. 13:54:20

@A_I_R: na ezt vegye jegyzőkönyvbe : )

yippyupp 2010.05.27. 13:58:43

Székely meg a fia mennek az erdőben. Egyszercsak tanálnak egy puskát. Állnak mellette egy darabig, mire a fiú megszólal:
- Hát mi lehet ez édesapám?
Pár perc múlva:
- Édös fiam, emmeg beztosan egy furulya.
Elrakják, mennek tovább. A fiút csak nem hagyja nyugodni a dolog, megkérdi vagy öt mérfölddel odébb:
- Osztán, ha ez egy furulya, há' mér nem próbáljuk es ki?
Pár perc múlva mondja az öreg:
- Há', próbáljuk, fiam.
Pár mérföldnyire meg is állnak, előveszik az instrumentumot. Megszólal a fiú:
- Osztán, ha kipróbáljuk, az hogyan lössz?
- Há', fiam, majd én fulom, te mög nyomogassad, oszt majd csak mögszólal.
Így is történik: az öreg bekapja a puska csövét, fújja rettenetesen, a fiú meg a ravasszal babrál. Egyszer csak elsül a puska, az öreg szája meg fülig fölreped. Aszongya erre a fiú:
- Há', ne vigyorogjon, idösapám, mer' én kurvára mögijedtem!

Rosszindulatú Vászka 2010.05.27. 13:58:49

Csőtörés van egy orvos villájában. A doki épp telefonon beszél egy ismerős vízvezetékszerelővel:
- Azonnal ugorj kocsiba, csőtörés van nálunk, a pincében már minden úszik!
- Nem mehetek. Tudod, hogy ünnepelünk. Itt vannak a gyerekek, az egész rokonság, hívjál valaki mást.
- Bezzeg mikor beteg valaki a családból, mindig engem hívsz, és én mindig szó nélkül indulok.
- Igazad van, már indulok is.
A vízvezetékszerelő megérkezik, kinyitja a pincébe vezető ajtót, és a harmadik lépcsőfokról bedob a vízbe két aszpirint és így szól:
- Ha hétfőig nem apad le, hívjál vissza!

yippyupp 2010.05.27. 14:00:02

A székely fiú vacsora közben így szól az anyjához:
- Édesanyám, nem elég savanyú ez a káposzta.
- De hát fiam, ez nem savanyúkáposzta, hanem mákostészta.
- Annak elég savanyú.

yippyupp 2010.05.27. 14:02:11

A székely fintorogva beleszagol a levegőbe:
- Fiam, te fingtál?
- Nem.
- Asszony, te fingtál?
- Nem.
- Akkor én fingtam.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2010.05.27. 14:04:17

A szakmai vicceket kéretik beküldeni a FÁSz blogjára!
öEs majd jól kirakom posztba.

yippyupp 2010.05.27. 14:05:04

És a csúcson hagyom abba:
A székely elmegy a hegyekbe kirándulni a fiával. Rájuk esteledik és megszállnak egy erdészházban.
Éjszaka felébred a székely és azt kérdi a fiától:
- Mit csinálsz fiam?
- Maszturbálok apám.
- Na, és hogy haladsz, fiam?
- Még nem sokra haladtam apám.
- Na, akkor most már próbálkozz a sajátoddal!

Rosszindulatú Vászka 2010.05.27. 14:08:01

Öreg székej UFO-t lát. Kimegy hozzá a tévéstáb, mégis meséjje el sját szavaival:
- Megyek az erdőbe, qrvastét van. Kiérek a mezőre, qrvastét van. Kiéerk az őtra, eccercsak? miapicsa! Aztán hirtelen qrvasetét lett.

Pittykapitany 2010.05.27. 14:09:29

Teknáládzsi iz gréjt. Vagy hogyvolt?

Rosszindulatú Vászka 2010.05.27. 14:11:42

Családi idill:
- Drágám, hozd ide a sört a hűtőből!
- Varázsszó?
- Odabasszak?!

yippyupp 2010.05.27. 14:13:01

@Sün‼: ez már szakmai? akkor küldeném:
Bemegy egy szakadt, borostás, alkoholtól bűzlő fickó a bankba, odamegy az egyik ügyintézőhöz és rámordul:
- Figyelj, te ribanc, egy rohadék számlát akarok nyitni!
- Tessék? - kérdez vissza felháborodottan az ügyintéző.
- Süket is vagy? Azt mondtam, hogy egy kibaszott bankszámlát akarok nyitni, de gyorsan!
A nő zokogva szalad az igazgatóhoz, hogy egy durva ügyfél inzultálta. Az igazgató odamegy, és ráförmed a fickóra:
- Uram, van valami problémája?
- Igen! Most nyertem 50 millió dollárt a lottón, és már egy félórája itt álldogálok, mert szeretnék bankszámlát nyitni!
- Értem. És ez a mocskos ribanc nem segített Önnek?

yippyupp 2010.05.27. 14:19:15

@Sün‼: még jó, hogy elküldtem

Rosszindulatú Vászka 2010.05.27. 14:19:31

Adolf Hitler naponta sakkozott és mindig a fehér bábukkal játszott.

Rosszindulatú Vászka 2010.05.27. 14:23:21

Az amerikai, a francia, a magyar és a cigány állnak az Eiffel-torony kilátóján.
Hirtelen az amerikai előkap egy köteg dollárt és elkezdi ledobálni a mélybe, miközben ezt kiabálja:
- Nekünk ebből otthon rengeteg van!
Ezt látva a francia előkap néhány üveg pezsgőt, és elkezdi a mélybe önteni, miközben azt kiabálja:
- Nekünk ebből itthon rengeteg van!
Látva ezt, a cigány aggodalmas arccal fordul a magyar felé:
- Te, tesókám, eszedbe ne jusson valami hülyeség...

yippyupp 2010.05.27. 14:28:21

@Rosszindulatú Vászka: nem vicces. talán, ha hülyeséééééé..... na így már vicces

hawkeye 2010.05.27. 14:35:26

Rosszak vagytok... :)

Rosszindulatú Vászka 2010.05.27. 14:43:49

A cápamama tanítja a kis cápát vadászni. Odaúsznak egy strandhoz, nézik a fürdőzőket, majd a mama így szól:
- Először megközelíted, és két kört teszel meg körülötte. Aztán kicsit közelebb mész, egy picit beleharapsz, majd egy kicsit eltávolodsz. Újra megközelíted, a farkaddal megcsapod, hogy repüljön egy jó nagyot. Na, ezután rárontasz és elkapod.
- De minek annyi időt vesztegetni, mikor rögtön meg is ehetem?
- Hát... éppen lehet úgy is, de akkor a kakit is megeszed!

yippyupp 2010.05.27. 14:46:28

Patkány mama sétál a kis patkánykájával a barlangban. Elrepül a fejük felett egy denevér,mire a patkánykölyök:
- Nini, anyu, egy angyal.

Gépkocsifőfékmunkahengerkiegyenlítőtartálytömítés 2010.05.27. 14:54:20

Én a cetelemmel szivtem meg.
Márciusban befizettem 1xe 4 havi törlesztő részletet ha már akad egy kis plusz pénzem. Erre jön 2 hete az sms hogy 5500Ft elmaradásom van. /2 hónap még mindig előre van kifizetve/ Befizetem délelött de délután úgy jött hogy hozzá kellett volna nyulnom nem várt kiadás miatt. Automata nem adott ki 1 ft-ot se. Ügyfélszolgálat felhiv és mondja hogy 1 hónap büntit kaptam elmaradás miatt. Mondom előre fizettem 4 hónapot bőven plusszban vagyok. Erre a csaj mondja felesleges előre fizetni mert az nem számit. Igy a saját pénzemhez se férek hozzá nem hogy hitelkerethez. Azt mondták próbálkozzak junis közepén :S

Rosszindulatú Vászka 2010.05.27. 14:57:14

Öreg székely meg a fia fát vágnak.
A fiú odasuhint, hát véletlenül levágja az apja lábát.
Erre az öreg:
- Áron, még egy ilyen és seggbe rúglak!

Gépkocsifőfékmunkahengerkiegyenlítőtartálytömítés 2010.05.27. 14:57:23

Ja és persze erre a hónapra is felszámolták a kamatot :s

vazsmegyeigerdezsház · http://studiosmaragd.hu/ 2010.05.27. 14:59:25

Egyszer egy bazinagy duplikatort kellett kirancigalni KCRrel egy csarnokbol, aminek rettenetesen szuk volt az ajtaja. A felelos tepelodott, h mi a banatot csinaljon, hogy a targy se seruljon, az ajto se, es vegezzenek meg ma. Felhivta a fonoket, aki csak ugy ontotta a jo otleteket. Persze mind eletkeptelen volt. A faszi lerakta a telefont, es azt mondta: "Aki utasitast ad ki annak telefonon keresztul semmi sem lehetetlen!" Es tenyleg, ez azota is tobbszor bebizonyosodott. Es az is, hogy telefonon keresztul banknal sose bizz benne, hogy sikerult barmit is elintezni. Ezek burokratak. PAPIR!! azzal kompatibilisek.

vazsmegyeigerdezsház · http://studiosmaragd.hu/ 2010.05.27. 15:03:15

@Gépkocsifőfékmunkahengerkiegyenlítőtartálytömítés: a hitelkartya az egy fegyelem-teszt kepes vagy e fegyelmezetten az adott szabalyok szerint kezelni a kartyadat, mert itt a bank arra jatszik, hogy elfelejted/kesel/mulasztasz es nem erdekli, hogy kinek a hibajabol, te fizetni fogsz. Es biztos hogy egyszer elcsuszol, csak ido kerdese, es ezt ok pontosan tudjak. Ebbol elnek.

Rosszindulatú Vászka 2010.05.27. 15:42:13

A medve, a róka és a farkas elmennek a munkanélküli hivatalba, munkát keresni, mert nagyon éheznek.
Az ott dolgozó szakember ki is közvetíti őket a megfelelő helyre. A rókát egy baromfiudvarba segítőnek, a farkast egy birkanyájhoz szintén segítőnek, míg a medvét egy téglagyárba melósnak.
Eltelik két hét, találkoznak. A róka hülyére verve, csont soványan, a farkas szintén, a medve pedig szépen kigömbölyödve.
Ki-ki elmeséli, hogy vele mi történt.
- Két napig jól ment sorom - mondta a róka - de mikor a gazda rájött, hogy én tizedelem az állományt, akkor fogta a kapát, kaszát, kutyát és mindent, amivel ütni lehet, egyszóval helybenhagytak. Azóta is alig ettem valamit.
Azt mondja a farkas:
- Ugyanígy jártam én is, két napig Hawaii, aztán mikor a pásztor rájött, hogy miért hibádznak a birkák, hát kaptam én is mindent, csak jó szót nem. Azóta se ettem semmit, mert még a fogaimat is kiverték...
Mire a medve:
- Nézzétek gyerekek, nekem nem lehet okom a panaszra, a téglát nem lopják, a cigányokat meg nem számolják...

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.05.27. 15:48:40

mivan?
otthon mar lejben fizetunk?

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.05.27. 16:00:31

ja en meg a "dollar" autokolcsonzovel szivtam meg
mult heten voltunk ashevillbe es akartam egy nagyobb kocsit
bereltunk is egyet 3 napra
visszafele kestunk 2 orat ez teny
ki tud kiszamolni egy 6-7 oras utat, forgalom, Marynek hanyszor kell pisilni stb.
bealltunk
a pasi csekkolta a kocsit, nyomtatta a szamlat, es nyomta a kezembe
100 dollart ratett, mert a 2 ora az egy napnak szamit, meg a biztositast is plusz egy napra/ hozza kell tennem a biztositast Te dontod el eleve, kell-e vagy nem/
mondtam neki ertem az uzletpolitikajukat, kestem 2 orat, OK, de qakkor meg 22 orara visszaveszem a kocsit, mert ki van fizetve
aszonta azt mar nem lehet mert lezarta a szamlat
hat irtam a dollarnak olyan levelet, . olyan salapapasat, meg a pasi szakallaba is belekotottem
most hosszuhetvege lesz, hetfon memorial day de utana varom a valaszt
becsulettel megirom mi lesz

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.05.27. 16:16:50

@hagyma: "otthon mar lejben fizetunk?"

Mi magyarok otthon lejjel, forinttal, euróval, kunával, hryvnával és dínárral fizetünk.

.lll. 2010.05.27. 16:20:18

cigóék lemennek Adriára,cigóné tengerbe be:
-te csávó gyere má be a hullámra
mire a férj:
-há menjen a rák a hulládra,sze élve is utállak!

.lll. 2010.05.27. 16:22:05

a psoztoló legközelebb az RSb Nigériába nyisson számlát

szkaccsotjeggel 2010.05.27. 16:24:58

-Hogy ugat a cigány kutya?
-Háde' Váúúúú :D

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.05.27. 16:27:04

@lófő: Figyelj oda!

cigóék lemennek Adriára,cigóné tengerbe be:
-te csávó gyere má be a hullámra
mire a férj:
-há nem,sze élve is utállak!

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.05.27. 16:32:47

@Rosszindulatú Vászka: Bemegy a cigány a munkaközvetítőhöz.
- Szeretnék dolgozni, sok lóvés állást ajánljon, de könnyű legyen a munka, mert fáj a hátam.
- Van itt egy igazgatói állás, havi kétmillió, és naponta csak két órát kell bejárni.
- Na ne vicceljen!
- Maga kezdte.

Magam_a_Mondomét! 2010.05.27. 16:56:54

"Márciusban belegyeztem" = bekapta a legyet a posztoló?

dedalon74 2010.05.27. 17:05:39

@atpijkamo:

A rendőr megállítja cigányokat:
-Hová-hová?
-Tizedes Úr! Megyünk a moziba!
-És mit néztek?
-Százads Úr, aztat, hogy a morék buliznak, meg táncolnak!
_Miért nem olyat, hogy a cigányok dolgoznak?
-Százezredes Úr! Nem szeressük mink a szájón fiksönt....

Más:

Este a putriban:
-Hugi, te jobb vagy, mint az anyu...
-Tudom, mondta az apu.

Más:

A bíróságon, utolsó kérdése a bírónak, a vádlotthoz:

-Miért ölte meg Lennont?
-Nem Lenin volt?

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.05.27. 17:30:09

@Rosszindulatú Vászka:
ez kb olyan mikor motorbalesetben elveszti valaki a labat
es az apja mondja
legkozelebb jobban vigyazz

Gazz 2010.05.27. 17:55:40

Sajnos sokszor előfordul magyarországon is, hogy az ügyintéző csak tetteti a hülyét, igazából ő nyúlja le a pénzt.
Tényleg előfordul!

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.05.27. 18:15:35

@Gazz: Melyik Magyarországra gondolsz? Banki ügyintéző itt nem nagyon tudja lenyúlni az ügyfelek pénzét.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.05.27. 18:46:50

@atpijkamo: hogyne tudna
csak utana lecsukjak egy valoszinuseggel

.lll. 2010.05.27. 18:49:56

@hagyma:
hozhatnál pár jó amcsi steak fűszert,cserébe kapsz egy 90% retúrjegyt gyulára

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.05.27. 18:53:10

@lófő:
anyam szokott gyulara jarni a furdobe
ingyenessel, de O megerdemli
meg Hajduszoboszlora
tud elni
meg volt mar itt is,
most is mondtamn eki ha nem tudunk menni, akkor jojjon O, de nem akar
aszongya oreg
steakfuszer nem problema

Tomasz_a_gozmozdony 2010.05.27. 19:06:22

Pedig mar majdnem gondolkodtam rajta hogy nekem romaniaban kell szamlat nyitni :)

.lll. 2010.05.27. 19:35:29

@hagyma:
szoboszlo tisztára olyan mint nálatok fort lauderdale,csak ez itt nyuggerparadicsom

Gépkocsifőfékmunkahengerkiegyenlítőtartálytömítés 2010.05.27. 19:41:32

Hibernálják a vadászt, 60 év múlva ébred föl. Azonnal megy a vadászkamarába,
kiváltja a vadászengedélyt.
Kérdik közben tőle, hogy mégis mire akar vadászni.
- Lövök egy 100 kilós gím szarvasbikát!
- Azt ugyan nem, teljesen kihalt.
- Akkor vaddisznót!
- Az is kihalt.
- Akkor valami apróvadat, nyulat, fácánt, rókát.
- Azokból még van egy-két példány, de kiemelten védettek...
- Hát akkor mire vadászhatok?
- Cigányra!!!
- Cigányra?????
- Arra.
- Hát legyen.
Megy haza a vadász a friss vadászjeggyel, látja, hogy a cigányasszony
derékig guberál a
szemetes konténerben, közben hátulról kúrja a cigányember. Előkapja a
puskát,
dúrrr kilövi az asszonyt, majd dúrrr lelövi a hátáról az embert is. Rohan
oda a közelben járöröző rendőr:
- Maga meg mit csinál, jóember?
- Most kaptam a vadászjegyet, és mondták, hogy nem lehet másra vadászni,
csak cigányra!
Vakarózik a rendőr:
- Jó, jó.... De párzási időszakban... Etető mellett?!?!

Yasashi Tanuki 2010.05.27. 20:25:55

@Gépkocsifőfékmunkahengerkiegyenlítőtartálytömítés:
Gondold végig az ő nézőpontjukból:
Adott a betét amit valaki rájuk bízott mert ígértek érte 3-4% kamatot. Nagy nehezen találtak egy balekot akinek kiadták a pénzt 30-40% kamatra. Ha a baleknek szerencséje van és extra pénzhez jut aztán visszaadja idő előtt, a bank elbukja a már lepapírozott hasznát és találnia kell egy másik balekot, mivel ha csak simán áll a pénz azon 3-4%-ot veszítenek. Ezért nem örülnek neki ha visszakapják a tőkéjüket.
Új balekot találni pénzbe kerül - ezt kell megfizetni az előtörlesztőnek.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.05.27. 20:26:56

@lófő:
en eltem 2 hetig fortlauderaleban
@Tomasz_a_gozmozdony:
en egy kuna alapu lakashitelen gondolkodom

májgeriberi 2010.05.27. 20:57:46

és a lovakkal mi lett?

yippyupp 2010.05.27. 21:10:59

szar ez a poszt is, de már csak négy kell a 100hoz, és akkor megkapom az egy lejemet. hajrá

Látványpékség 2010.05.27. 21:40:45

@hagyma: Én két hete élni ámériká töri madzsar.

postakocsi 2010.05.27. 22:39:16

- Neve?
- Lákátos Kolompár.
- Kora?
- Hááde azok nem mi vóóóótunk...

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.05.27. 23:57:07

@Látványpékség: szar lehet
en 15 ev utan is tokeletesen beszelem

Megdobbent 2010.05.28. 00:16:50

Odaig vagyok viszont.

eml 2010.05.28. 00:18:03

@hagyma: "en eltem 2 hetig fortlauderaleban"

Ott tényleg évente egyszer ömlik a pia minden csapból, és mindenhol részeg iskolások vannak?

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2010.05.28. 00:38:59

Ha már a székely vicceknél tartunk...

Ez egy nagyon jó vicc, csak kicsit hosszú:

Az öreg székely, meg a fia felmennek Pestre színházba. A vonat már kora délelőttre Pesten van, így aztán egy étteremben jól megebédelnek, meg isznak is egy kicsikét.
Este elmennek a színházba, éppen elkezdődik az előadás, eloltják a lámpákat, amikor az öreg székelyre rájön a hígfosás ingere. Sűrű bocsánatkérések közepette kimegy sorok között, ki a nézőtérről, de kint az előcsarnok is sötét. Nagy nehezen talál egy ajtót, de azon bemenve egy szintén sötét folyosóra jut. A folyosón több ajtó is zárva. Végre tapogatva talál egy olyan ajtót, ami nincs zárva, benyit, és egy kivilágított szobában találja magát, a szobában nem sok minden van, egy asztal, és rajta egy nagy váza. Mivel már nem bírja tovább, lekapja a vázát, és ráülve elvégzi a dolgát.
Ezután visszamegy a nézőtérre, leül a helyére, és halkan kérdezi a fiától, hogy mi történt, míg ő nem volt ott?
A fia elmeséli: Az úgy vót idesapám, hogy először bejött az őrgrófné, utána maga az őrgróf. Az őrgróf lelőtte a feleségét, és kihúzta a hajánál fogva. Aztán bejött a kertész, utána az őrgróf. Az őrgróf lelőtte a kertészt is, és azt is kihúzta a hajánál fogva. Aztán bejött maga idesapám, beleszart a vázába, azt most várjuk, hogy mi lesz...

EZ FONTOS!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

Tutanhamon 2010.05.28. 00:59:22

@hagyma:
Ezt nevezem önbizalomnak! Az ékezetek, írásjelek, nagybetűk teljes hiánya, értelmetlen mondatok és tördelés jellemzi írásodat. Sokszor azt sem tudom, miről beszélsz, és azt sem, hogy miért.

hpty 2010.05.28. 01:23:32

@Tutanhamon: Most mit szívod a vérét?
Én minden szavát értettem. Csak akarni kell...

Megdobbent 2010.05.28. 05:26:12

Azt hittem viccelek :)

zsúr, na, lista · http://nemcigany.blog.hu 2010.05.28. 08:50:32

Román bank?
Miért nem egyenesen Albán vagy Nigériai?
Örülj, hogy még a házad nem árverezték el.

Layosh 2010.05.28. 09:11:06

Nemzetközi lett a HOMÁR! Éljen, de kit érdekel ez a poszt?
süti beállítások módosítása