Tékozló Homár

Az ügyfél tudta nélkül tízszeresére dráguló percdíj

2010.06.15. 08:05 | ge | 105 komment

A T-s naiv ügyfél a fájdalmas tarifaváltásról csak az aktus után 28 nappal értesült, egy papír alapú levélből. Szerinte a szogláltatója minden nyavajáról küld sms-t, csak a lényeges dolgokról nem, például arról hogy miért egy olyan előfizetési módra változtatták az addigi céges előfizetését, amiben tízszerese a percdíj az eddiginek, viszont eltűnt minden addig fizetett, külön tarifás szolgáltatás.

Ez év áprilisáig egy hitelintézet mobilbankárja voltam. Ez egy 10 forint /percdíjas előfizetéssel járt együtt. Mikor megszűnt a munkaviszonyom, a bank közölte, hogy fog intézkedni és kéri majd a T-mobiltól, hogy írják át az én előfizetésemet a halandó embereknek szánt percdíjakra. És én nyugodjak meg mert ezt majd ők ketten /bank+ T-mobil/ elintézik. Hát el is intézték. A bank ápr. 22-én jelezte a szolgáltatónak, hogy már nem vagyok a dolgozója, csak engem éppen elfelejtettek értesíteni, hogy már nem 10 forint/percért telefonálok.

Én mint aki jól végzi dolgát, ápr. végén vállalkozást indítottam, naponta vagy 50-szer telefonáltam. Gyanútlanul hívtam a gyerekeimet, akivel társkártyánk van és abban a hitben voltam, hogy ingyen beszélünk. Majd május 18-án kaptam egy levelet, hogy ápr. 22-én átállítottak 108 forintos, igen jól látják 108 forintos percdíjra, minden kérdezés, beleegyezés nélkül. A telefonszámlám horrorisztikus lett, ugyen nem kell részleteznem.

Kérdezem én:
Miért kellett 28 napig várni, hogy tudassák velem ezt a "kis" tarifaváltást???? Minden francért tudnak sms-t küldeni, most miért nem tudtak??
Miért vették el a gyerekeimmel ingyenes beszélgetés lehetőségét, hiszen kifizettem minden hónapban?? Miért 108 forintos percdíjam lett???? Ki kérte??? KI írta alá???
 
Amióta Westel-T-mobil van Magyarországon én is a férjem is, amióta a gyerekeink olyan nagyok már nekik is, és az egész családnak náluk van előfizetése ill dominó kártyája. Miért kell ezt csinálni egy halandó emberrel. Az elmúl tizen akárhány évben milliós nagyságrendű számlákat fizettünk ki zok szó nélkül. És akkor egy rohadt sms-t nem érdemlek meg, hogy te hülye már nem 10 forintért telefonálsz ám hanem 108 ért.
 
Ez egy ilyen rohadt ország, hogy itt bárki bármit megtehet, te meg csak fizess. Mert arra vagy való, semmi másra.
 
BOTRÁNYOS
 
Egyébként pont most vagyok levelezésben a t-mobillal, és vitatkozom a főnökökkel. Azt is megírom majd, hogy mi lett a vége. 
Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Layosh 2010.06.15. 08:23:34

Fel kell őket jelenteni!

Fuxika 2010.06.15. 08:27:18

Volt cégre bízni ilyeneket?
Isten ments!
Az meg baromság, hogy 108 Ft lenne egy alapcsomagban a percdíj.
Lehet, hogy a T-Mobilba a T a Tanuló jele?
Lehet, hogy diákok dolgoznak ott?
Értem már, hogy miért látni kevés kínai gyereket: T-pontokban okulnak...

Gonosztörpe 2010.06.15. 08:32:15

@Fuxika:
Nem baromság, a Trémobilnál bizony van még ilyen drága percdíj, és ezt rá is sózták a szerencsétlen levélíróra:
www.t-mobile.hu/lakossagi/tarifak/havidijas/tovabbi
Egészen pontosan a "Szervusz" díjcsomagról van szó. A csomag teljes neve:
"Szervusz köcsög, jól megszopattunk!" :)

esef 2010.06.15. 08:32:24

Lesz Pannonos poszt is? Volt Vodafone, most egy T, erős hiányérzetem van...

esef 2010.06.15. 08:33:28

@Gonosztörpe:
Úristen! Még létezik a Szervusz csomag???

Gonosztörpe 2010.06.15. 08:42:59

@esef:
Létezik bizony! Nem dicsekednek vele a főoldalon, de úgy látszik , ilyen sunyi húzásokkal, még be tudnak malmozni vele néhány embert.

Eric_Cartman 2010.06.15. 08:43:20

Mobilbankárnak minek mobiltelefon ?

Marr 2010.06.15. 08:44:30

Ó, nekem is volt 4 forintos percdíjas csomagom. És én is tudtam, mikor vált át normálra. Meg
lehet nézni a neten is, hogy mite vált át, de az ügyfélszolgálaton is megmobdják. Ez a sültgalambra várás felvasz reggel, megyek is teázni.

titi26 2010.06.15. 08:45:03

Sziasztok! Én is megjártam már a t-mobillal. elfelejtették velem is közölni, hogy már nem beszélek ingyen a párommal, mindezt 1 hónap után.váltottam vodafonra... ott is megszívtuk.... ott meg az ügyintéző liba (diák) azt az opciót nem jelölte be amivel ingyen beszélhettünk. erre is több mint 1 hó után derült fény... bocsánatkérés... jóváírtak minimális összeget.... cserébe felszámolták az adott időszakra ennek az ingyenes opciónak a havidíját ( amit végülis nem is vettem igénybe ) így 1000 ft jóváírás lett végül... de másfél hónapig hittem azt hogy ingyen beszélünk... így közel se lettem kárpótolva....

Tron65 2010.06.15. 08:46:04

Amúgy van 108 forintos percdíjú csomag, ez a legdrágább. A Szervusz csomag.

Marr 2010.06.15. 08:47:22

@Marr: ja és ingyen átrakják bármelyik csomagra, ha szól az ember.

A rája szarik rája 2010.06.15. 08:53:51

@esef: Pannonos poszt ne lesz. Pannon már nincs. Van helyette telenor, az jó lesz?

tsimike 2010.06.15. 08:55:58

@esef: Nem lesz Pannonos, mert:

1. már Telenor
2. ellentétben a vodafossal meg a trémobillal az jó...

helianthus 2010.06.15. 08:58:31

Most egy kicsit én is a posztolót ekézném. Munkahelyi telefon-díjcsomag, hát már ettől is borzolódik a szőröm, de hagyjuk.
Viszont megszűnik a munkahely és nagy nyugodtan tovább telefonálgat, ahelyett, hogy mondjuk hívná az ügyfélszolgálatot vagy előkotorná a kis szerződését, amiben le van írva, hogy mi történik, ha megszűnik a szerződés?
Én sem olvasok el mindent, beismerem. De ha oda kerül a dolog, hogy valami változik, akkor fogom és visszamenőleg előkotorom a cuccot és átrágom magam rajta.
a kedvenc részem:

Miért vették el a gyerekeimmel ingyenes beszélgetés lehetőségét, hiszen kifizettem minden hónapban??

esef 2010.06.15. 09:01:16

@A rája szarik rája:
Jó, telenor. De egy darabig még akkor is Pannon marad. (Faterom a vezetékes telefont is postai telefonnak hívja. Azok a régi szép idők...)

@panic:
Akkor új kérdést teszek fel. A Postafonról sem lesz poszt?

tsimike 2010.06.15. 09:06:00

@esef: Azmiaz? Még nem hallottam róla, bár bizonyára én vagyok a tájékozatlan.

Mylady 2010.06.15. 09:07:18

Nálunk úgy működik a flotta, hogy ha valaki beviszi a privát telefonját (vonalát), akkor a cég lesz az előfizető. Amikor megszűnik a munkaviszony, ezzel együtt a flottajogosultság is, akkor az illető visszaveszi a telefont (vonalat) a cégtől, megszűnik a flottatagsága és onnantól kezdve a cégnek semmi, de semmi joga intézkedni a telefonnal (vonallal) kapcsolatban. A tarifacsomagról sem dönthet.
Erősen kétlem, hogy ez a mi cégünk sajátossága.

A szolgáltató meg (gondolom le van írva ÁSZF-ben) egy meghatározott csomagba sorolja azokat, akik nem rendelkeznek arról, melyiket akarják.

Nem értem, a poszttoló miért várt mást.

tsimike 2010.06.15. 09:09:33

@esef: Én kérek elnézést... A gugli a barátom volt :)

Nem lesz Postafonos mert:

1. Nincsenek ügyfeleik
2. Nincsenek elégedetlen ügyfeleik

Mylady 2010.06.15. 09:11:05

@helianthus: Mi bajod a munkahelyi telefon díjcsomaggal?
Nekem 2200 Ft-os előfizetésem van, ez teljesen lebeszélhető + van benne 120 ingyen sms. A percdíj kb 12 Ft/perc, kivéve a vezetékes budapestit, mert az 5 Ft/perc. A flottán belül pedig ingyenes a beszélgetés.

Mezei előfizetőknek hasonló havidíjas csomagnál 35 Ft a percdíj.

Szerintem simán megéri a flotta.

É2I 2010.06.15. 09:11:12

Mondjuk úgy, hogy nem írt alá semmit a szerződés módosításkor erősen kétséges a Tré számlája. Bár láttunk már ilyet.
Azért én sem lettem volna ilyen nyugodt, még ha nem is haragszok a volt cégemre.

De napi ötvenszer telefonálni már nem semmi, max. akkor értem meg, ha callcenterben dolgozol ;)

MosoMasa 2010.06.15. 09:11:50

@Fuxika: A szervusz csomag valóban létezik, de ha jól tudom akkor azt választani nem lehet.
Valószínűleg amikor a kedves posztoló elment erre a munkahelyre dolgozni, akkor szervusz csomagja volt. Most hogy megszüntek a kedvezmények, automatikusan visszaállt erre. Nincs ebben semmi - hacsak az nem, hogy minden ilyen jellegű előfizetést ( net, telefon...) időnkét ellenőrizni kell, hogy hogyan változtak a csomagok.
Engem a netesek szívattak egy olyan csomaggal, ami már nincs és a pénzemért minimum kétszer annyi sávszélességet adnak. Csak "elfelejtettek" szólni.

Pittykapitany 2010.06.15. 09:20:30

Amúgy bátor dolog utólag vinnyogni a horribilis számlán,amikor tudta hogy megszűnnek a kedvezményei a munkaviszonyával együtt. Nekem is ez volt a Vodával, kiraktak a flottacsomagból, amikor megszűnt a munkaviszonyom. Énmeg felmondtam az előfizetéseket. :)
Kicsit utána kellett volna járni nem a gyerekeket meg 90es (91es) számokat hívogatni.
Azért sok sikert, szerintem ebből jól már nem jön ki.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.06.15. 09:21:10

@esef: Pannonos már nem lesz, norvégbűnözésről beszélni meg rászizmus...

labi 2010.06.15. 09:26:22

Nah, akkor most jöhet egy pannonos/telenoros is. :)

Asidotus 2010.06.15. 09:30:08

a mobilbankár az mi? A köcsög, aki zaklatja az embereket?
Vagy az a köcsög, akit felhívsz bankos ügyben, de nem tudja megcsinálni, csak csengeted a percdíjat?

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2010.06.15. 09:43:21

"Miért vették el a gyerekeimmel ingyenes beszélgetés lehetőségét, hiszen kifizettem minden hónapban??"

Ez szép vót!
Ingyenes beszélgetést fizetek!
Mindenki a vendégem!

MosoMasa 2010.06.15. 09:48:09

@Sün‼: Hát fizetni kell egy alapdíjat v. szolgáltatási díjat, nincs ebben semmi.
Nekem is van ilyen, én valami 1800 ( vagy csak ~800?) forintot nyomok és ezért bármennyit telefonálhatok a kedvezményezett telefonnal.

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2010.06.15. 09:51:47

'a bank közölte, hogy fog intézkedni és kéri majd a T-mobiltól, hogy írják át az én előfizetésemet a halandó embereknek szánt percdíjakra. És én nyugodjak meg mert ezt majd ők ketten /bank+ T-mobil/ elintézik.'

ebből nekem az jött le, hogy igenis értesítették, hogy már nem annyi az annyi.
ettől függetlenül szerződésmódosításnál illene kiküldeni az új szerződést, amit az ügyfél aláír és visszaküld, és onnantól élnek az új feltételek.

Lakásfelújító Feri · http://www.lakasfelujitas1.hu 2010.06.15. 09:57:37

Nem rossz a T-mobile szerintem.
Én havi 11 ezret fizetek alapban, és 19 Ft a percdíjam. Illetve adnak 300 sms-t.

A posztolónak nem kellene sírdogálnia, hanem oda kellene figyelni a dolgaira.
Ezen esetben csakis Ő a hibás.

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.06.15. 09:58:47

@Nűnű: Még mindig jobb, mint az Alzheimer nevű német orvos, aki mindig eldugdossa a dolgaimat.

eml 2010.06.15. 09:58:59

108?
Léteznek ilyen csomagok?

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.06.15. 10:00:23

@MosoMasa: "szervusz csomag"

A nevet azóta már szopjá' csomagra változtatták.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2010.06.15. 10:02:02

@MosoMasa:
Én azért csak meghívok mindenkit egy fél óra ingyenes beszélgetésre!
Szólok is a nyúlnak, hogy fizetem az ingyenes percdíját!

Vuvuzela volt már ma?

Erika Viking 2010.06.15. 10:03:36

Én egyetértek a posztolóval, ilyet csak halhatatlan emberrel lenne szabad megtenni, halandókkal valóban bunkóság.

MosoMasa 2010.06.15. 10:03:40

@Rékuc: Szerintem nincs szerződés módosítás itt, csak levették a kedvezményeket és az eddigi előfizetése lépett életbe.
Teljesen normális.

۝merta-X 2010.06.15. 10:05:06

Azért T mobil honlap nem szar:

Percdíjak

- Hálózaton belül
- Vezetékes HÁLÓZATBA'
- Más mobilHÁLÓZATBA'

parasztok:DDD

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.06.15. 10:05:09

Azok a legjobb posztok, mikor a poszt tolót lehet ekézni. A humor ugyanannyi, de olyan élvezettel csináljátok!

szmoker (Homo Trollicus) 2010.06.15. 10:06:03

Nekem prepaid miafasz van, valami Dominó izé, 35 forint / perc, és szerintem kurva drága.

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.06.15. 10:06:18

@۝merta-X: Vezetékes HÁLÓZATBA irányuló hívás. Mi ezzel a bajod?

zooDoo 2010.06.15. 10:06:38

Azta. Jól utálhattak annál a cégnél, ha így megszívattak. Mert ilyen alapon bármelyik normálisabb csomagba is rakhatták volna az előfizetésed. De fura mód téged a legszarabba. Valaki itt közbenjárt érted :D

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.06.15. 10:07:24

@Sün‼: "Én azért csak meghívok mindenkit egy fél óra ingyenes beszélgetésre!"

Két kifúrt konzervdoboz, spárgával összekötve.

۝merta-X 2010.06.15. 10:08:23

Kedves posztoló, minden együttérzés mellett, érettségi bizony nem ártana:

"Az elmúl tizen akárhány évben milliós nagyságrendű számlákat fizettünk ki zok szó nélkül."

nyelvtan, bazmeg

MosoMasa 2010.06.15. 10:08:50

@۝merta-X: Mi ezzel a bajod? Mármint hogy "hálózatba"? Ez helyes így. (ti.: másik hálózatba irányuló hívás!)

۝merta-X 2010.06.15. 10:09:37

@atpijkamo: Az, hogy nem ez van odaírva

helianthus 2010.06.15. 10:10:40

@Erika Viking: Na pont ilyesmit akartam írni, mivel ugye a posztoló ezt írja:
Miért kell ezt csinálni egy halandó emberrel.
Szóval, ha igazat adunk neki, akkor csak a hallhatatlan emberekkel lehetne ezt csinálni, akik a következők:
........őőőőő
Hát Jézuson kívül senki nem jut hirtelen eszembe, még Szupermant is ki lehet a kriptonittal csinálni, nem? úgyhogy ő ugrott.
Ja és persze Chuck is ott van, akkor az kettő. :D

Pittykapitany 2010.06.15. 10:13:10

@helianthus:
akkor viszont felesleges a flotta csomag ha ilyen kevesen vannak. :)

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.06.15. 10:23:08

@helianthus: A bolygó zsidó, az neked smafu?! És Buddha reinkarnációi?

ze11 2010.06.15. 10:23:43

A díjcsomag, illetve a szolgáltatás módosítása az előfizető kérésére történt a T felől nézve, azaz ők azt csinálták, amit kértek tőlük. A kedvezményes csoportos tarifa csak addig illette meg a postolót, ameddig a munkaviszonya tartott, ez nem vitás. A flottaszreződésből kikerült előfizetés, ha a régi előfizető intézi, az újtól tény és való, hogy odafigyelést igényel, hiszen nem lehet tudni, milyen díjcsomagot "kap", mert nem ő jár el az ügyben.

helianthus 2010.06.15. 10:23:55

@Mylady: elhiszem, hogy megéri. Az a bajom vele, hogy ez is egy kicsit ilyen kiváltságos dolog, miszerint, ha olyan helyen dolgozol, pláne olyan szerződéssel, akkor telefonálhatsz 5ft/s-ért.
Ha nem akkor nem.
Cucialista fílingem van tőle.
Én maradok magánemberként telefonáló 3x ft/s-ért.

Tudod az úr a pokolban is úr!

(amúgy nekem is lehetne, de a fent vázolt nézeteimből kiindulva nincs)

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2010.06.15. 10:25:36

@Kitalátor feljegyzetei:
Hol, mikor, kinek, miért?

@atpijkamo:
A hadititkaimat nem illik nyilvánosságra hozni.
Ingyenes, vagy nem?
Naugye.
Mondjuk a tavaszi vagdalthús doboza szól a legjobban, ez tény.

De azé' ezt a vuvuzelát csak kipróbálnám.
Spárgával összekötve bivalynagyot szólhat!

ze11 2010.06.15. 10:34:29

@۝merta-X: Mi ezzel a probléma? HálózatBA irányuló hívás. Oda, bele. Nem ott, benne.

Lesből Támadó Szárítókötél 2010.06.15. 10:43:24

Ez az egész zavaros.

Levélíró céges telefont használ(?), amihez spéci előfizetés tartozik. Levélíró más melót kap, céges tarifa ugrik.
De csókolom, akkor ki is volt a hívószám előfizetője?
A) bank: az előfizetést át kellett írni a levélíró nevére, amihez személyesen kellett ő is, így elég nehéz megmagyarázni, hogy nem tud semmiről.

B) a levélíró: saját előfizetését használta, de spéci tarifát - előfizetői csoportot - aktiváltak rajta, ami aztán leesett a kilépéssel. Ebben az esetben a levélíró nem tudom, min csodálkozik, hogy változott a tarifa, elvégre ő is tudta, hogy kilép, ezzel bukva az eddigi telefonálási lehetőséget. Gondolkodhatott volna kicsit felelősebben, hogy idejében utánanéz, pontosan milyen tarifát is kapott.

Ami viszont érdekes: ha a második esetről van szó, mi az, hogy a bank majd elintézi? Semmi köze a levélíró előfizetéséhez, nem "intéz el" ő semmit. Az NHH-nál futhatna egy kört, hogy vajon mennyiben volt jogszerű bármilyen tarifacsomag beállítása az előfizető tudta nélkül, ez ugyanis egyáltalán nem az ÁSZF-változásos tarifacsomagokkal való bűvészkedés esete.

az igazi statiszta 2010.06.15. 10:47:07

@panic: és a Djuice? :D
az percdíjban odaver a telenornak viszont ugyanazt a rendszert használja, respect :D
csak adhatnának komolyabb telókat is..

az igazi statiszta 2010.06.15. 10:52:44

@az igazi statiszta: kiegészíteném!! körbenéztem, a Djuice minden szolgáltató tarifájának odaver :D
erről egy cikket? "köcsögök, miért így csinálják?" :D

MosoMasa 2010.06.15. 11:03:08

@Lesből Támadó Szárítókötél: hidd el, nem ők találták ki a tarifacsomagot, hanem az volt az alap előfizetése a posztolónak a kedvezmények előtt! Most visszakapta.

Lesből Támadó Szárítókötél 2010.06.15. 11:08:06

@MosoMasa:

Én is erre gondolok, de akkor meg mi képezi a felháborodás tárgyát?

PamPalini 2010.06.15. 11:08:57

Hülye a posztoló
Miért?

Azt írja áprilisig dolgozott ott.
Számítani kellett volna rá, hogy az előfizetés megváltozik és utánanézni. Mit gondolt meddig telefonálgathat a céges tarifán, jövő karácsonyig?
A tarifacsomaghoz kötött szolgáltatások se maradnak meg, ez egyértelmű. Flottába való ki-be lépésnél lényegében új előfizetéssel, tiszta lappal indulsz. Pannonnál hallottam, hogy így van, ezek szerint itt is így működik.

Más: hacsak nincs egy néven minden előfizetés, a szolgáltató leszarja, hogy az egész család ott van. Ezzel kár előhozakodni.

Én amúgy magánszámot soha nem vinnék be céges flottába, inkább új szám, két telefon. Csak a szopás van vele (elég csak arra gondolni, hogy a munkahely elhagyása után még jónéhány "eltévedt" hívásra lehet számítani)

A 108 forint szívás. Ilyen tarifacsomagnak ma már nem szabadna léteznie. Amúgy is durván el vannak szállva a tarifák, épp most figyeltem (gyereknek kellene feltöltőkártyás telefon) hogy 35-40 forint körüli percdíjak vannak prepaidnél mindegyik szolgáltatónál, a t-mobilnál akad (csúcsidőben) 80-90 is. Elfogadhatatlan!

bpo478 2010.06.15. 11:41:38

Percdíjat csak őstermelőtől!

MosoMasa 2010.06.15. 11:49:06

@Lesből Támadó Szárítókötél: A hőbörgés. Szeretünk hőbrögni, azhelyett, hogy végigondolnánk a dolgokat. És egyszerűbb is sajnáltatni magunkat és összeesküvés-elméleteket gyártani a gonosz multikról.
Jajj én szegény, kiszolgáltatott kisember....

Secnir 2010.06.15. 12:32:21

@Lesből Támadó Szárítókötél:
ott a pont
bármely eset történt, az az előfizető tudta (és aláírása) nélkül nem hiteles, ergo még a céges díjcsomagban van.

tsimike 2010.06.15. 12:41:48

@az igazi statiszta: hmmm... megnéztem és tényleg... Telefont én sosem szolgáltatótól veszek... anno az első Nokia 3210-esemet még ott vettem. A HTC HD2-nél meg nekem nem kell jobb :) Egyébként nálam bejátszik a hűség is. Amióta telefonom van Pannonos vagyok, soha semmiféle indokot nem adtak arra hogy ez másképp legyen. Nem biztos hogy a percdíjaim a legeslegjobbak, de nekem többet ér az hogy ha bármilyen problémám volt (max 1-2 de nem életbevágóak) eddig azt korrektül kezelték és megoldották! Míg azért pl. a vodás ügyfélszolgálatokról elég hajmeresztő dolgokat hallottam/olvastam. A tré művekkel pedig kizárólag vezetékes telefon miatt vagyok/leszek kapcsolatban az ADSL miatt. (Tudom lehet anélkül is csak az jóval drágább...)

PamPalini 2010.06.15. 12:52:44

@Secnir: Ez egyáltalán nem olyan biztos! Pannonnál pl onnantól kezdve, hogy a telefonszámát bevitte a flottába, teljes körű ügyintézésre csak a flotta előfizetője (ez esetben a bank) jogosult, a telefon használójának csak bizonyos, flotta előfizető által szabályozható jogosultságai vannak (általában betekintési jog az aktuális számlaegyenlegbe például)
A telefonszám-tulajdonos hozzájárulása a legtöbb ügyintézési dologhoz nem kell.

Ismétlem, ez a pannonnál van így, de szerintem itt is hasonló.

lomposfarkas 2010.06.15. 13:57:33

Tetszik! Az egyik hiéna szopatja a másikat!
Tmobil <> bankár
Ha normális a kollektíva, akkor egy kolléga átveszi a nevére a számot. Nálunk ez régóta működő dolog, de nyilván bizalmi kérdés és nincs a kirakatban. Mobilbankár (mindig szalad a pénzzel?) világban a bizalom hogy alakul? :-))

Magg (törölt) 2010.06.15. 14:09:23

Csak azt nem értem, a posztoló miért hiszi azt, hogy ha egy cég alkalmazottjaként kap kedvezményt a telefonjára, akkor az meg is marad neki miután kilép a cégtől????
Ráadásul - mint írja - cégénél mondták is neki, hogy intézkednek!

El kellett volna olvasni a szerződés apróbetűs részeit is!!!

SomethinWild 2010.06.15. 14:11:45

"Miért vették el a gyerekeimmel ingyenes beszélgetés lehetőségét, hiszen kifizettem minden hónapban??" - aki ezen hőbörög, az értelmezze, mielőtt ír. Minden szolgáltatónál létezik, akár Családi Csomag vagy bármilyen néven - befizetsz egy havi fix összeget és megadott számokat ingyen hívsz. Én megjártam vele a Pannon/Telenornál, ugyanis amikor a kedvesemmel előfiezttünk rá (mindkét előfizetésnek külön ki kellett fizetni a havi kb 900 Ft-ot), azt mondták, hogy ha az egyik (amelyik kártyás volt) nincs feltöltve, amikor épp le akarják vonni róla a pénzt, akkor arról nem lehet ingen telefonálni, a másikról viszont igen. Nos, NEM így van, a kedvesem telefonján 18.000 Ft-os számla keletkezett pár hónappal később ezen okból. Viszont felvettem velük a kapcsolatot, belátták a hibájukat és visszakaptuk a pénzt (vagyis kb 10.000 Ft-nyi költséget, ami emiatt jött létre, újra lebeszélhetővé tettek).

buga_jay 2010.06.15. 15:46:13

a megállapodásodban amit aláírtál, amikor igénybe vetted a mobilbankári díjcsomagodat, aláírtad, hogy mire fogják leváltani amikor kilépsz.
másrészt szinte mindenki képes arra, hogy érdeklődjön, hogy mi lesz vele a kilépés után. aki meg lesz**ja, az így jár. a posztoló hülye.

A rája szarik rája 2010.06.15. 17:25:28

Van Telenoros poszt! Ugye megmondtam?!

Megdobbent 2010.06.15. 18:42:27

Namost ugyanez a telenornal (akkor meg pannon):

- Munkaviszony veget er, uzleti flotta ugye ugrik, viszont 5-6 tarskartya is van.
- Telenor jelentkezik, hogy akkor most hogyan tovabb
- Megdumalas utan minden tarskartya atvalt kedvezo havidijra, illetve mindegyiken aktivalodik a csaladi csomag (havidijas, de tulelheto, cserebe ingyenes az aktivalt kartyak kozott)
- Pl. az en erre tartogatott kartyam elofizetesesbol djuice-ra valtozott, mert csak csoporton belul hasznalom.

Igy is lehet, es nyilvan meg 100 jobb modja van :)

Xezs 2010.06.15. 18:44:04

"Ez egy ilyen rohadt ország, hogy itt bárki bármit megtehet, te meg csak fizess. Mert arra vagy való, semmi másra."

Na az olyan típusú embert nem szeretem aki képes ilyet leírni vagy mondani.

Megdobbent 2010.06.15. 18:45:41

Viszont most a tv2-n a tenyekben halkan folyamatosan valami ugyfelejtett telefon nyomja a tuuu-truuu-riii-t (ismeretlen szam) :>

Megdobbent 2010.06.15. 18:47:04

@Xezs: Dehogynem, S/M jatekokra idealis M szereplo, mert mar berajzolta maganak a vesztes vilagot, nincs vele tovabbi munka :)))

raindog ¤ 2010.06.15. 18:49:30

Én pont annyit beszélek mindenkivel telefonon, amennyit kell. Akkor sem többet, ha 0 Ft a percdíj, mert minek?

De bírom azokat, akik a 6-oson a Margit-híd közepén képesek felhívni valakit, hogy jajj, most megyek át a hídon. (őrület, tényleg, hát most megy át a hídon, ilyen nincs...!) Aztán elcsacsognak a Moszkva térig nagyon fontos dolgokról (fodrász, vacsora, reggeli) amit az egész villamos végighallgat. Na ezeknek a 108 Ft-os percdíjat is tripláznám.

Mylady 2010.06.15. 20:21:49

@raindog ¤:
Tudod, az "olcsóbb" nem csak azt jelentheti, hogy többet beszélsz. Képzeld el azt a verziót, hogy ugyanannyiért beszélsz, csak olcsóbban. Na, még mindig hülyeség?

Azzal egyetértek, hogy a telefonhívások fele tök felesleges. Különösen azokat bírom, akik a villamoson a hatalmas zajban abszolút érdektelen dolgokat vitatnak meg, mindezt úgy, hogy a zaj miatt ők sem hallanak semmit, meg a másik fél sem. Ezért a telefonbeszélgetés úgy néz ki, hogy mindent 3x elmond és mindenre 3x visszakérdez.

buksikutya 2010.06.15. 21:58:03

mar a percdijert is fizetni kell?
(gyk: nem dragul a percdij, hanem emelkedik)

raindog ¤ 2010.06.15. 22:50:50

@Mylady: hülyeség. :) még olcsóbb nem telefonálni, ha nem fontos. komolyan meghülyülök, amikor ül mögöttem a buszon és folyamatosan mondja a semmit a fülére nőtt telefonba. nyilván flottás hö, 10 forintos percdíjjal, hö!

Mylady 2010.06.15. 23:10:02

@raindog ¤: nekem mondod? kétezer forintos havidíj, tizenpár forintos percdíjjal, elvétve fordul elő, hogy nem férek bele az előfizetési díjba, többnyire úgy 60%-át beszélem le
szóval én nem beszélek valami sokat

volt egy kolléganőm, reggel mikor beért dolgozni, felhívta a vidéken élő anyját, délután mielőtt távozott az irodából szintén és mesélte, hogy este, lefekvés előtt is beszéltek
alkalmanként 15-20 percet
és nem volt semmi betegség vagy rendkívüli helyzet, az anyja nem egyedül élt, ráadásul dolgozott is
és a csaj minden hétvégére hazautazott

a beszélgetéseket sajnos végig kellett hallgatnom, mert a csaj a szomszédos asztalnál ült
2 év alatt nem sikerült megfejtenem, miről is beszélnek

magician 2010.06.16. 08:04:14

T-s ügyfél benyalta. Abszolùt nincs igaza. Apróbetü nem elolvasàsa nem mentesìt a hatàlya alòl.
Egymàs közti ingyenes beszélgetési lehetôsèg pl a csalàdbaràt kedvezmény.
A màsik: a my t-mobile -ban le tudja kérdezni a díjcsomagjàt és a szàmlàja aktuális egyenlegét,
Sôt díjcsomagot is vàlthat, ha van kedvére való.
Amikor kilépett a flottàbòl a bevett eljàràs az,hogy a régi díjcsomag áll vissza,amit
Az ügyfél mòdosíthat.vilàgos,hogy az elôfizetô a sün.

Xezs 2010.06.16. 10:47:35

@Mylady: Én rászokattam a családot a Skype-ra, így telefonon tényleg csak akkor hívjuk egymást, ha fontos.

nganaszan 2010.06.16. 11:10:43

kedves levélíró: ez volt a büntetésed a rengeteg átvert ügyfélért, amit a bankodnak szereztél.

Xezs 2010.06.16. 19:51:04

@nganaszan: Igen, mert a bankokról köztudott hogy gonosz kis akármik amik lépten-nyomon azt lesik hogy kit lehetne tönkretenni.

Talán ha néha elolvasnál 1-2 szakkönyvet hogy konyíts a közgazdaságtanhoz és a pénzügyekhez akkor nem lennél ennyire korlátolt.

TökömTele 2010.06.18. 10:55:53

@Xezs:

Azért nem kell a bankokat szentté avatni te kis elfogult.

Ami azt illeti a hazai banki szektorból jónéhányan még győztesen is kerültek ki a pár éve kezdődött válságból, ha lehet ezt mondani. Mindenesetre a vesztesége legtöbbjüknek minimális volt.

Az, hogy közülük volt, aki nem tudta tartani a profitnövekedési rátáját, hát jajj, őszintén sajnálom őket.

Globális szinten pedig elég nagy részben nekik, a bankoknak is köszönhetjük az igen sok vállalkozást és magánembert rendkívül hátrányosan érintő visszaesést.

Nem akarok vitába bocsátkozni a bankok létjogosultágát illetően, nyilván szükség van rájuk.
A baj az, hogy egyre elvakultabbak, a saját érdekeik mellett az ügyfeleiké egyre inkább háttérbe szorul.
Elég ha megnézed mekkora különbség van a betétek kamata és a hitelek kamata között.

Lehet kicsit sarkos az, hogy "átvernek", és persze nem kehet így nyíltan és egyértelműen kijelenteni, de nézd már meg mennyi panasz van csak itt a homáron a "bank" címszó alatt, mennyi panaszt lehet hallani máshol a neten, tévében, újságokban és mennyi apró manipulatív húzásuk volt, amit szabályozni kellett (0% hitel, kamatok egyértelmű feltütetésére, egyoldalú szerződésmódosítás stb stb stb)

Xezs 2010.06.19. 22:58:16

@TökömTele: Igen, és a panaszok nagyon nagy hányadáról kiderül, hogy az ügyfél volt a hülye, mert nem olvasta el hogy mit ír alá.

Én nem avatoom szentté a bankokat, de utálom mikor az emberek ész nélkül hitelt hitelre halmoznak aztán meg csodálkoznak hogy a bank viszi a házat.

Az meg nyilvánvaló hogy különbség van a betéti és a hitelkamat között, jó reggelt, a bank nem jótékonysági intézmény. Profitorientált cég, akárcsak a piacon áruló kofa vagy a Tesco.

Michael Moore-nak volt egy filmje erről és felbaszott kicsit idegileg hogy beállítják a családot amelyiknek elúszott a háza ilyen szenvedő kis aranyos családnak, csak épp arról nincs egy kurva szó sem a filmben, hogy mire vettek fel hitelt és minek...

Mert ugye a külföldi út, a plazmatévé az JÁR, mert anélkül nem lehet élni.

Mylady 2010.06.19. 23:09:12

@Xezs: igen, azt nem tudják felfogni sokan, hogy a bank az pontosan olyan, mint a kereskedő
a Tesconál senki sem rinyál azért, mert a megvett árut többért adják tovább
a banknál ez ugyanígy megy: megveszi a tőkét (=betét) és eladja másnak (=hitel)
csak éppen nem egyösszegben történik a vételár (=kamat) kifizetése, hanem a futamidő alatt folyamatosan

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.06.20. 13:09:42

@Xezs: "az ügyfél volt a hülye, mert nem olvasta el hogy mit ír alá."

Alapvetően igazad van, de azért kicsit árnyaltabb a kép. Én nem írok alá olyan szerződést, amibe bee van írva, hogy a másik fél bármikor egyoldalúan megváltoztathatja azt. De minden banknál ez van, úgyhogy akinek hitel kell, nem nagyon válogathat.

Xezs 2010.06.20. 14:30:57

@atpijkamo: Valóban a legtöbb szerződés ilyen, de tudomásom szerint a változáskor 8 napon belül elállhat a vevő a szerződéstől. Más kérdés persze hogy egy 10 millás hitelt nem fogsz zsebből kicsengetni csak azért mert módosult a szerződés.

Mindazonáltal a legtöbben azt hiszik, hogy a bankoknak érdekük csődbe vinni az ügyfelet, holott ennek pont az ellenkezője igaz. Nekik az az érdekük, hogy az ügyfélnek legyen egy biztos egzisztenciája, ergo az ügyfél tudja fizetni a hitelét rendesen. A banknak nem buli a lefoglalt lakást értékesítgetni, nem ez az elsődleges profilja.

Egyéni bukták mindig is lesznek, a tömeges buktát pedig a bank és az állam megpróbálja közösen elhárítani, mert az senkinek se jó ha egy totál csóró és összeomlott társadalmat kell fenntartani. Tömeges bukta általában világválságkor lehetséges, az egyéninek meg sok oka lehet, esetek 90%-ában a meggondolatlanság.

Én így látom a dolgokat.

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.06.20. 15:01:22

@Xezs: "változáskor 8 napon belül elállhat a vevő a szerződéstől"

Hát igen. A első években csak a kamatot törlesztik az utolsó években csak a tőkét. Ez is egy nagy geciség, megjegyzem. Tehát ha pár év után emeli a kamatot a bank, elállhat a szerződéstől, ha szinte a teljes összeget azonnal kipengeti.

"a bankoknak érdekük csődbe vinni az ügyfelet"

Hát eléggé úgy viselkednek, mintha tényleg az lenne az érdekük. Nem emelni kéne a havi törlesztőt a kétszeresére, hanem a futamidőt elhúzni. Külön ötletelt küöltségek nélkül.

"Egyéni bukták mindig is lesznek, a tömeges buktát pedig a bank és az állam megpróbálja közösen elhárítani"

Talán a bank is vállalhatna némi kockázatot a horribilis haszon ellenében.

Mylady 2010.06.20. 20:29:54

@atpijkamo:

"A első években csak a kamatot törlesztik az utolsó években csak a tőkét."

Ez nem igaz. Úgy tűnik, mintha igaz lenne, de nem az. Az annuitásos hitelek sajátossága, hogy fix a törlesztőrészlet és azt osztják fel tőkére és kamatra. A kamatot a fennálló tőketartozásra számolják mindig. Ebből következik, hogy eleinte magasabb a kamat része a törlesztésből, hiszen magasabb a hitel összege. Ahogy csökken a fennálló tartozás, úgy lesz egyre kevesebb a kamat összege és egyre nagyobb a tőketörlesztés. És ezért van az, hogy eleinte alig csökken a tőke, a végén meg ez felgyorsul. De kamatot az utolsó pillanatig fizetsz.

"Hát eléggé úgy viselkednek, mintha tényleg az lenne az érdekük"

Nem érdekük. Több okból sem.
1. A banknak komoly likviditási problémát okozhat, ha a hitelfelvevők nem fizetnek rendesen. A befolyó pénzzel ugyanis számol a bank, amikor a likviditását tervezi.

2. A banknak a betét után (amiből ugye nyújtja a hitelt) mindenképpen ki kell fizetnie a kamatot. Ha a hitel után nem kapja meg, akkor mínuszban van.
pl betétre fizet 4%-ot
a hitelre kap 8%-ot
kamatnyereség: 4%
ha nem kapja meg a hitel után a kamatot:
akkor 4% vesztesége van

3. ha átveszi az ingatlant, akkor
- nemkamatozó eszközben áll a pénze, ami neki veszteség (a betétesnek még mindig fizeti a kamatot)
- ha nem tudja rögtön eladni, akkor állagmegóvási, őrzési stb költségei vannak (pl lakásnál közös költség)
- ha el tudja adni, nem tudni, megkapja-e a megfelelő összeget érte (képzeld el, amint a bank átvesz ezer budapesti lakást és azt piacra dobja - hatalmasat zuhannának az árak)
- az egésszel kapcsolatban rengeteg pluszköltsége lesz (tárgyalni az ügyféllel, rohangálni, földhivatal, közjegyző, adott esetben kilakoltatás stb)

Hidd el nekem, a banknak ez nem érdeke.
Sokkal inkább az, hogy a hitelfelvevő rendeben, időben fizessen.

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.06.20. 20:55:54

@Mylady: Mekkora árvíz volt pénteken a Sólyom utcában! Ma is?

Mylady 2010.06.21. 12:35:12

@atpijkamo: mekkora?
hol van a sólyom utca és mi van ott?
most nem vágom, miről van szó

Xezs 2010.06.21. 13:02:11

@atpijkamo: Mylady nagyjából leírta amit gondoltam (köszönet neki) annyival egészíteném még ki, hogy tudomásom szerint van lehetőség a futamidő elhúzására, de ahhoz az ügyfélnek kell jeleznie az effajta igényét (tehát nem automatikus a dolog) és akkor közös megegyezéssel talán mehet a dolog.

A kamat meg nyilván azért ment fel mostanában, mert a forrás (pl. svájci frank) a banknak többe kerül mint eddig. Megjegyzem, hogy a megemelt kamatokkal is még mindig JOBBAN jársz a devizahitellel mint a forinthitellel.

Az emberek ott baszták el, hogy nem hagytak maguknak biztonsági tartalékot. Mert úgy voltak vele, hogy ki tudnak csengetni havi 100 ezer Ft-ot, és olyan hitelt vettek fel, aminek pont ennyi a törlesztője havonta.

Viszont ha felvett volna olyat aminek 70-80 ezer a törlesztője havonta, akkor a válság miatt felment volna 100-ra. Ez egyfajta biztonsági tartalék, így nem a maximum kapacitásodra veszed a hitelt hanem kicsit alatta.

CID 2010.06.21. 16:14:52

Megszívja egy mobilbankár a mobiljával, mert nem olvassa el a szerződését. Szomorú, nagyon szomorú :)))))
süti beállítások módosítása