Tékozló Homár

Rohasztott szlovák tejjel büntet az Auchan

2010.06.17. 09:57 | ge | 253 komment

A hegyekben álló akciós szlovák tej naiv ügyfelünkre is csábítólag hatott, be is pakolt a kosarába laza 18 dobozzal. Az otthoni kóstolásnál viszont kiderült: az összes rohadt, ihatatlan, romlott, borzalmas. A blokk sajnos már nem volt meg, de gondolta legalább az ügyfélszolgálat tudjon róla, hogy romlott tejet árulnak. Reggel szólt is az eladóknak, de a tej még délelőtt is kapható volt. Vajon azóta bevették?

Tegnap este szlovák Mlieko „tejet” vásároltam a madaras tescoban. Tudom két részről nem lehetek sikeres, egyrészt aki ott vásárol, az alapból kihúzta magát a sikereslistáról, és aki azt hiszi, hogy az tej amit ott vesz, az is téved. Persze én városi gyerek vagyok, nem bírom az igazi zsíros tehéntejet, már ezeken a műízű tejitalokon nőttem fel.

Szóval vettem másfél kartonnal (gyengébbeknek 18db). Otthon kibontjuk az elsőt, egyértelműen romlott – ez azért szép, mert vásárláskor megnéztem - 2010.12.02-ig szavatos, és nem romlandó, nem kell hűtőben tartani! Bontom a másodikat, az is rossz. Háromig jutottam, amikor elhatároztam, hogy visszaviszem az egészet.

 

Reggel nyitáskor vissza is vittem, a kedves vevőszolgálatos nő meg nyugta híján határozottan elküldött a bánatba (jelentkezzen aki a tej blokkját megőrzi). Egy dobozzal ki is bontottam neki, hogy érezze a szagát. Jegyzőkönyvet felvette, én a tejet egy híján otthagytam, de kedvem lett volna szétlocsolni ott a pulton. De 18*116Ft miatt nem szívesen balhézok. Én is kereskedő vagyok, szerintem a vevőnek még akkor is igaza lehet, ha nem tudja bizonyítani. Csak a hozzáállásuk bánt. Szerintetek érdemes fogyasztóvédelemhez eljuttatni az ügyet? Hangsúlyozom nem a kár, hanem a hozzáállás miatt.

Valami Slota vezette, szlovák, alattomos összeesküvésre gyanakszom a magyarok ellen, tejnek álcázva. A szlovákok már az ósanban vannak? Vagy a magyar tejlobbi akarja a külföldieket lejáratni?

9 körül ismét arra jártam, természetesen az akciós tej még mindig ott áll hegyekben.

Pedig én szóltam… 
Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Secnir 2010.06.17. 16:43:18

@PITTA:
akkor programozó fejjel gondolj bele lgyszves a következő (jelen pillanatban is futó) szopásomba:
adott egy szerverpark. sok szerver, w2000 és w2003 szerverek.
ez jó.
van, amelyiken lekérdezve a dátum így jelenik meg:
DD-MM-YYYY
vagy így:
DD/MM/YYYY
van amelyiken így:
MM/DD/YYYY
és van ahol a M és D 0-val kezdődő napokon lehet:
M/DD/YYYY

persze ezeken a gépeken az event logok dátummezője ilyen:
YYYYDDMMHHMMSS

ISO, mi?
és így fejlesszek le lekérdezéseket, szabványok nélkül?
kösz.

Katarina 2010.06.17. 16:50:44

Itt vagyok, megjöttem, nem beteghez hívtak, csak hazaszállítottam a már meglévő gyerkőceimet.
Kitalátor: Hajdúszoboszló? Az még túlságosan itthon van, szívem szerint egy kissé messzebbre mennék, ahová nem ér el a tipikusan magyarnak tartott mentalitás.
Sün!!: Urológiával foglalkozom, de nem orvosként, bár azért így is látok/hallok/tapasztalok eleget.
Szóval a lakatlan sziget-projektben változatlanul, lelkesen benne vagyok, mert naivitásom és optimizmusom a lelkemben ébren tartja az Utópia iránti vágyakozást:-D

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.06.17. 16:56:23

@pey:
jesszus
70 liter havonta meg sorbol is sok

Katarina 2010.06.17. 16:57:51

@AlulírottFentemlített:

"Na jó bevallom, hogy reggelizni nem szoktam, csak ébredés után egy pohár víz + kv + cigi"
Akkor nem csak én élek ilyen egészségtelenül.

Secnir 2010.06.17. 17:09:53

@hagyma:
"70 liter havonta meg sorbol is sok"
ööö...
...az napi 2 liter, tehát négy üveg.
gyengébből (2-3%-os) még elmehet.
de az meg nem sör, hanem lóhúgy.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.06.17. 17:13:20

@Secnir:
naja amerikaiul meg 20 ho 10-e 1202-bol
amugy az tok normal. hogy pesten minden aldi mellett van egy teheneszet

PITTA 2010.06.17. 17:14:28

@Secnir: én IBM AS400-ason dolgozom (iSeries), ott azért jóval szabványosabb a dátumkezelés :-)

DATFMT Format Sample
*MDY mm/dd/yy 12/31/99
*DMY dd/mm/yy 31/12/99
*YMD yy/mm/dd 99/12/31
*JUL yy/ddd 99/365
*ISO ccyy-mm-dd 1999-12-31
*USA mm/dd/ccyy 12/31/1999
*EUR dd.mm.ccyy 31.12.1999
*JIS ccyy-mm-dd 1999-12-31

+ Timestamp:
CCYY-MM-DD-hh.mm.ss.xxxxxx

de a rendszerben csak az első 3 van használva + az ISO, ha 4 karakteres az év, valamint minden fájlban csak 1 féle módon van a dátum használva.

Egy kicsit mátrixos a felület, de én szeretem.
www.klaus-moedinger.de/fileadmin/kmse/gfx-content/rpgscreenshot.png

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.06.17. 17:17:09

@Secnir:
pedig en pont 5 szazalek alattiakat fogyasztok
\lehutve nem lohugy
egy jo kis busch light semmive le rosszabb min akarmelyik hazai
Heinekkenbol meg bebasznek minden nap
oregszem
csak frissitesre hasznalom
a tejunk is rendben van
nem szlovak

fehérgalamb 2010.06.17. 17:33:47

azért nem tudom mit gondol aki százasért vesz liter tejet,blokk nélkül vissza viszi,én is vettem a kecskemétibe semmi baja a z olcsó"tejnek"de azért kb.annyit várjon már tőle mint pár napja a 100as gyümölcslétől.Van az Auchanba fajin tolle 290 ért,jó magyar tej ízű vegyen azt.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2010.06.17. 17:35:37

@Animacs: LOLLLLL :D

@Katarina: Hát vannak még... Nálam a cigi hiányzik, mert nem dohányzom.

Katarina 2010.06.17. 17:41:44

@ColT: ha nem dohányzol, nyilván nem is hiányzik a cigi:-DDD

Don Bandi · http://www.youtube.com/watch?v=w_mZqfanqg0 2010.06.17. 18:03:01

@hagyma: én ennyit simán megiszok tejből is, sörből is.

mandel 2010.06.17. 18:03:23

@csabapayne: ha neked nem is, a három gyerekednek biztosan, akik növésben vannak, és 1-1,5 liter tejet simán megisznak fejenként egy nap. nyilván, ha egyedül, párban, vagy mondjuk hárman éltek együtt, akkor király dolog magyar tejet venni, de amikor arról van szó, hogy öten vannak egy háztartásban, és az egyik tej 190 a másik meg 120, akkor az árán van a lényeg, nem azon, hogy honnan jött. szomorú, de ez így van.

Circus 2010.06.17. 18:03:54

Mióta nevezik az 1,5%-os töltetűre higított tehénlevet tejnek?

Aki ócsóér akar venni, az vegye meg a 3,5-öst, öntse fel egy liter vízzel, tuti, hogy olcsóbb és még mindig jobb a fentemlített izénél.

Silverf@x 2010.06.17. 18:21:53

Ebben mi az érdekes? Mindenki leszarja, mert már n+1 ilyen poszt megjelent és mégis mindenki ugyanúgy oda jár és megveszi az akciós szlovák, kínai, argentín, szomáliai akármilyen messziről bűzlő cuccot...és mindjárt 18at vesz belőle... pfff.... valaki nem számolja, hogy mennyi akciós rohadt cuccot vett és mi lett volna, ha helyette értelmes, piaci árú terméket vesz?

ColT · http://kilatas.great-site.net 2010.06.17. 18:33:33

@Katarina: Még szép! És még jó!

@Animacs: Nem azt mondtam, hogy nem hiszem el - az emberi hülyeség határtalan - csak röhögtem egy jót, ezt jeleztem :D

A Tyne folyó déli partja 2010.06.17. 18:43:02

@ColT: tudom:)
illető panelban nőtt fel, még egy erkélyük sem volt.
így, mikor kertes házba költöztünk, és ott találtunk egy nagy "fertiliser" feliratú zacskót, és mondtam, h. akkor az jó lesz a kertbe, ahol elkezdek növényeket termeszteni, kiakadt, h. dehát szerinte az szar, mert büdös...igen, a földet trágyázni szokták, és bizony abból nőnek ki a zöldségek, amiket az ember elfogyaszt...

főboszorka45 2010.06.17. 19:11:15

Na az a szlovák tej műtej, sose látott tehenet...
Próbálj meg belőle madártejet csinálni... brrrrr. Kicsapódik belőle a fehérje, olyan túró állagú lesz, meg marad a savó...

Nem értem, miért kell tolle tejet venni.
Nálunk a ház végénél minden nap ott vannak Palotáról a tejesek... nyam-nyam... gyerekkorom igazi tehénteje.. Javasolják is, hogy forrlajuk fel, de meg is tesszük, egy centi vstag föl van rajta... nyam...
És 160 ft/*liter, akkor mi a drága?
Mellesleg minden piacon kapható tehéntej, amit akkor fejtek le....

Én is veszem a műtejet, inni jó, de másra nem.

főboszorka45 2010.06.17. 19:13:42

ja, panellakó vagyok, lakótelepen

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.06.17. 19:22:20

@főboszorka45:
en imadtam lakotelepn lakni
felnottkent mar nem annyira
gyerekkent super volt
gyalog a suli, foci a duhongoben
este elemlampas hunyofogo, bringa, szerelmek
es mindenki ismert mindenkit, mivel ez egerben volt
az is teny eletemben nem lattam eloben mikrobiologust

yippyupp 2010.06.17. 19:51:48

@Don Bandi: én a tej mennyiségét is sörrel pótolom

yippyupp 2010.06.17. 19:54:35

@AlulírottFentemlített: én sem kávézom, de az volt már. tv-t nézek, színházba nem járok, az olyan proli

yippyupp 2010.06.17. 20:03:06

@hagyma: na, ugye, hogy tudod te a focit focinak hívni.
VIVA MEXICO - buenosz nocsesz, buenosz viva

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.06.17. 20:30:06

@yippyupp: annak is hivom mindig ha magyarral beszelek
sot
ha magyarral beszelek magyarul beszelek
kis peldacska volt, hogy
itt a coffe= amit otthon lottynek nevezunk
az espresszo= amit otthon kv-nak
a football= amerikai football
a foci=soccer

tv lehalkitva, talan inkabb a franciak fele huzok
/tudom ez halalos bun, mert trianon meg ilyenek/

ColT · http://kilatas.great-site.net 2010.06.17. 20:34:21

@Animacs: uhh, de azért egy alapvető műveltség kellett volna hogy legyen...

Na jó, így már értem a hülye városi amikat, meg egyeseket itthon :D

LOLLLL

ColT · http://kilatas.great-site.net 2010.06.17. 20:36:50

@hagyma: D eez foci! Legalábbis némelyik eddigi meccshez képest...

yippyupp 2010.06.17. 20:52:09

@ColT: ja, le is akadt a műhód, ennyi eseményt nem bír közvetíteni

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.06.17. 20:54:09

@ColT:
ez a foci mar nem az en focim
az en focimban normalis dresszben jatszottak
fekete cipoben
es uriemberek voltak
zommel
aze' nezem, azert is ulok a gep elott

Secnir 2010.06.17. 21:10:22

@Katarina:
"csak ébredés után egy pohár víz + kv + cigi"
Akkor nem csak én élek ilyen egészségtelenül. "

én egészségesebb vagyok mint ti, mert nem iszom vizet.

yippyupp 2010.06.17. 21:19:37

@hagyma: na majd, ha jessica meglesz, akkor lábtengózunk egy kicsit a digóknak
hajrá mexico!

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.06.17. 21:22:27

@yippyupp:
nem tudom miert emlegeted a digokat?
az ott van mellettetek
Gracy jobban bejonne neked
mexiko jobb volt eddig
engem ez meglep

Secnir 2010.06.17. 21:22:46

@PITTA:
jó, de egy as/ rendszert ne hasonlítsunk már össze a winfossal. ott a szabvány az szabvány. az M$ még saját magával sem képes szabványos lenni...

Secnir 2010.06.17. 21:24:53

@hagyma:
mexico még szép hogy felfejlődött.
nem esznek tésztát.
örülj, hogy nem látod az M1-et.
négyen osztják az észt, abból egy zenész meg egy bemondó.
egy semmitmondó, meg a GundelTakács.

én fizetnék azért, hogy ne beszéljenek.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.06.17. 21:39:48

@Secnir:
en neman nezem, komolyan
nem tuddjuk elviselni a trombitat
ez a vb nekem ettol lesz emlekezetes
a feliratot felraktam azert mert hianyzik a komment
de a frontvonal trombitaellenes oldalan allok
teljes mellszelessggel

Secnir 2010.06.17. 21:56:33

@hagyma:
láttam is egy plakátot, asszem a subbán:
"A vuvuzelakoncertek alatt tiltsák be a focit!"

vagy ilyesmi.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.06.17. 22:04:50

ez meg tizi
de ugyesen ratett a csavo

Secnir 2010.06.17. 22:10:11

@hagyma:
azért lássuk be, hogy páros lábbal csúszott bé a csávó, ráadásul (és ezt büntette) amikor már látta, hogy megtolta a labdát, és nem fogja elérni, nem húzta vissza...

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.06.17. 22:15:14

@Secnir:
nem mondanam tenyleges becsuszasnak
keresztbe ment ele
siman megadhato volt
en is megadtam volna
aki huje haljon meg
mexikoi meg jol csinalta, minek ugorja at ha ugyse eri el a labdat
korrekt minden
eeeeeeeeeeees
a mexikoiak vegig jobbak voltak, talan egy 10 perc volt a franciake volt
cseppet sem vagyok szomoru

iszek is egy szlovak tejes starbucsot sorrel
mer mary meg nem kezdett neki a vacsoranak
olvas az erkelyen

Secnir 2010.06.17. 22:32:35

@hagyma:
a tollaskélgyó népe ma jobb volt. megérdemelték.
még el kell altatnom a gyereket. már 2 órája aludnia kellene, de felpörgött.
de már dörzsöli a szemét, és csak 3 játékot dobál ki a járókából/perc.

Mylady 2010.06.17. 22:51:03

@Secnir: basszus, már akkora a gyerek, hogy megőrjíti a papát? dehát most született, nem?

Don Bandi · http://www.youtube.com/watch?v=w_mZqfanqg0 2010.06.17. 23:01:30

tót tejet kaptunk hétvégi posztnak? tyűha.
@Mylady: a papát már akkor is megőrjítheti a gyerek, amikor hónapok vannak hátra a születésig. ugye nem tévedek?
@yippyupp: két ital van a világon: a tej és a sör. tejet én edzés után szoktam extra adagban inni (1-2 liter), de reggelire meg vacsorára minden nap becsúszik 0,5 litykó. a sört a nap többi szakában iszom, egy jó ebédhez szinte nélkülözhetetlen.
vannak még italnak vélt folyadékok, melyeket én nem nevezek italnak, de azért nem is vetem meg őket. pl napi 1,5 liter víz kell, hogy ne száradjak ki. ez a mennyiség nyáron 3literre is felmegy. aztán van a tea, amikor beteg vagyok vagy qrvára másnapos. nekem csak arra kell, hogy vmi forró mézes citromos izé menjen át a torkomon. aztán meg vannak a tömény jótevők, amiket szintén nem italnak tekintek, inkább üzemanyagnak. a portorico rum hihetetlenül gyorsan röpít el a hülyeség csúcspontjára.
a hosszú élet titka: sok folyadék, de mégtöbb ital!
@Circus: a 2,8%-as friss magyar tej az igazi. amikor beléptünk a zunióba, nagyon felháborodtam azon az ötleten, hogy kötelezővé tennék a 1,5%-os tartós szabványos ojrópai műtejet. hál'istennek ez még nem történt meg.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.06.17. 23:08:59

@Secnir:
az helyes
es a vacsorara Mary is aszonta
soon
na ez amerikaban 1 perctol 345 evig ativelo idoszak meghatarozasa

yippyupp 2010.06.18. 00:04:36

@Don Bandi: baszki, nincs is árvíz agyarországon, simán mellépisiltél a piszoárnak...

eml 2010.06.18. 00:49:29

@Secnir: ARD ZDF RTL
Ha tudsz németül. Ott még a hold se feküdt ma le.

szombi 2010.06.18. 03:17:59

FOGYASZTÓVÉDELEM!!!

Ha egyszer rá van írva a szavatossági idő és ihatatlan, akkor blokk nélkül is be kellene jelentened!
Nem a madarast b*sszák meg(ő nem is tehet róla), hanem Slota tehénfarmját!

A mai napon én is vettem ugyanilyen cuccot a SPAR-ban, 159 Ft-ért. Egész iható volt.
Egyébként nem értem, mi ez a szlovák-lengyeltej hisztéria, mikor rájuk is ugyanazok a szigorú EU-s előírások vonatkoznak mint miránk.

Az hogy olcsóbban adják, azt jelenti hogy vagy az állam nagyon támogatja őket(adók, energia, stb), vagy valamit nagyon tudnak amit a magyarok nem.
És nem azt hogy rosszabb minőséget adnak el!
Vettem már romlott magyar tejet, túrót is, persze akkagy valamit nagyon tudnak amit a magyarok nem.
És nem azt hogy rosszabb minőséget adnak el!
Vettem már romlott magyar tejet, túrót is, persze akkor nem szisszen fel a jónép...or nem szisszen fel a jónép...

szombi 2010.06.18. 03:25:24

A vége kicsit elcsúszott!

Amiért olcsóbban adják, azt jelenti hogy vagy az állam nagyon támogatja őket(adók, energia, stb), vagy valamit nagyon tudnak amit a magyarok nem.
És nem azt hogy rosszabb minőséget adnak el!

Vettem már romlott magyar tejet, túrót is, persze akkor nem szisszen fel a jónép...

Fércelt 2010.06.18. 07:42:38

Meg is érdemli a rohadt tejet az, aki szlovák cuccot vesz. Ennyi....

Mylady 2010.06.18. 07:43:37

@Don Bandi: na, jó, de itt most már a szándékos kiakasztásról beszélünk :)

Egyéves Önkéntes 2010.06.18. 07:48:32

Na és mit mond erre a madaras teszkó mikrobiológusa?

helianthus 2010.06.18. 08:48:09

@Secnir: én még egészségesebb vagyok, mert leszoktam és cigi sincs, csak kávé. :)

Mylady 2010.06.18. 09:11:38

@Secnir: azóta belegondoltam és valami kora ősz rémlik nekem is
a legjobb korban van
lehet utána rohangálni :)))

Don Bandi · http://www.youtube.com/watch?v=w_mZqfanqg0 2010.06.18. 09:18:36

@helianthus: a kávé pont olyan rossz, mint a cigi. arról is szokj le.

paguan13 2010.06.18. 10:02:36

így jársz a szlovák csodatejjel. gratulálok neked is, vennél magyart!

elwood 2010.06.18. 10:10:56

poszter írjon be a panaszkönybe, 100-szor: "nem veszünk meg minden olcsó szart, nem veszünk meg minden olcsó szart ..."

Circus 2010.06.18. 11:11:54

@Don Bandi:
a kajak 3,5 feletti zsírtartalmú az igazi, amit max a tehenészetekben a hűtőházban iszol frissen fejve, meg esetleg 1-2 piac 1-2 árusánál.

Ha megveszed és megaltatod (Secnir, figyelsz? :D ) és még meg is alszik, akkor onnan vehetsz, mert az anyagból van. Ha csak megbüdösödik, akkor is, de az műanyag.

De szükség esetén még bejátszhat a L*******h típusú osztrák tej is a S**r boltokban, az is iható.

pengusz 2010.06.18. 11:18:25

Egyszerű a dolog: bementél volna, vettél volna pár dobozzal, kérsz áfás számlát róla, felbontod, romlott. Odamész ugyanahhoz az ügyfélszolgálatoshoz, és közlöd vele, hogy mivel ugyanazt a romlott terméket forgalmazzák, ezért értesítsék azonnal az ÁNTSZ-t ás a Fogyasztóvédelmet. Vagy valami ilyesmi :)

Jegkoko 2010.06.18. 11:42:37

Sose értettem mi a jó a tartós tejben ,hiszen undorító ize van.

Zka · http://www.youtube.com/watch?v=_wpDbI1gca0 2010.06.18. 12:50:52

@Abszorpciós diverzifikáció: mi a faszon lehet spórolni amúgy, ha nem a kaján? Jó alaposan leoltom a villanyt mindenhol, az 500 ft havonta. Ezek a tömegélelmiszerek meg nagyrészt csak az árukban különböznek, a 950 forintos meg a 2000 forintos trappista is ugyanolyan szar vagy épp jó. Tejek esetén még végképp elenyésző a különbség, főleg ha valaki nem magában issza, hanem kakaóként vagy főz belőle.

the crow 2010.06.18. 14:06:36

Én írtam a posztot. Azért, hogy ne írjatok össze ennyi hülyeséget, elárulom, hogy kereskedem, de nem tejjel.
- 18 liter tej nálunk 2 hetente simán elfogy egyszerű háztartásban.
- Azért írtam a posztot, mert dühített a hozzáállás - ugyanis szart adtak és nem vállalják a kárt.
- Aki annyira mélymagyar, hogy csak magyar terméket vesz, az tegye ha tudja! Mert nem is a tejjel van gond, hiszen máskor is ilyet szoktam venni és ízre nem tudom megkülönböztetni a hasonló kategóriájú legjobb tejtől sem. - És miből gondoljátok, hogy ha valami drágább akkor jobb? Marketingről hallottál-e? Van nálad egy kézilaboratórium, független ételminősítő társaság? Professzionális ételkostóló e vagy?
- Csak azért emeltem ki hogy szlovák a tej, hogy sok olvasó felkapja a fejét :). Ez bejött.
- A lejárati dátum nem volt félreérthető.

Don Bandi · http://www.youtube.com/watch?v=w_mZqfanqg0 2010.06.18. 16:00:04

@the crow: a poszt addig volt a tiéd, amíg írtad. most már a nép birtokolja :)

fehérgalamb 2010.06.18. 17:13:28

@the crow: tökre igazad is van csak ott b....ztad el hogy pár napig meg kell őrizni a blokkot és kész te se vennél semmit vissza ha nem igazolják,h. onnan van csak mert olyan?

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.06.18. 18:38:06

@fehérgalamb:
egy pillanat alatt a barkodrol meg lehet allapitani ott vette-e?
ennyi
egyszer vettunk hust, csabitoan olcso volt es jol nezett ki, de meg 2 nap szavatossaga volt csak
mivel masnapra akartuk megvettuk
masnap Mary kinyitotta es budos volt
szarragok nem vagyunk asszem, de hus kellett ehelyett meg a bolt is kozel volt, viisszavitte
blokk nelkul
az ara mondjuk rajta volt mivel elorecsomagolt volt
szo nelkul kukaztak es adtak vissza a penzt
pedig 1 napig tarthattuk volna a tuzo napon is
hat igy

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.06.18. 18:41:12

ja es hogy oriznek mar meg par napig kozertes blokkot
@the crow:
es semmibe se lett volna kicserelni
semmibe
szaroznak 2-3 ezer forinton mikor fost adnak el
es tuti tudjak is

Amade (törölt) 2010.06.18. 21:52:53

Szlovákiában 1 liter jó minőségű tej kb. 70-80 cent, ami a mostani árfolyam szerint kb. 200-220 Ft. Amit 120 forintért kapsz az...

salapapa · http://salapapa.hu 2010.06.19. 02:21:19

nem akarok gonosz lenni...

de igenis, mind megérdemli a rohasztott árut, aki képes a pénzét bármilyen okból kifolyólag a multiknál elkölteni! :P
bárcsak minden rájuk rohadna! 8-)

salapapa · http://salapapa.hu 2010.06.19. 02:26:35

@W. Amadeus M.: Herr Mozart!
ha egy terméknek az ára bármilyen üzletpolitikából kifolyólag 10Ft, annak akkoris ugyanolyan tökéletes minőségűnek kell legyen, mintha 1000Ftba kerülne!
ennyi erővel mondhaják, hogy "aki tejet szeretett volna venni, az tegyen le a kasszánál a választott mennyiségnek megfelelő összeget!"
ezzel megspórolják a haza és visszaszállítás nehézségeit, költségeit.

salapapa · http://salapapa.hu 2010.06.19. 02:35:31

@Animacs: akkor pont neked találták ki a "poharas" tejet, amit pár hazai, tényleg tejet forgalmazó bt készít.
onnan ismered fel, hogy nem 1,4deci van benne, hanem valódi 2dl! :)
igaz, vagy 60-70Ft/doboz de megéri az íze miatt.

A Tyne folyó déli partja 2010.06.19. 19:41:28

@salapapa: Uk-ben elég nehéz lenne hozzájutni. másrészt, mondom nem vagyok nagy tejivó....ezért fel sem merül semmilyen formában, csak ritkán.

salapapa · http://salapapa.hu 2010.06.19. 20:46:09

@Animacs: ha most asszonddod hogy ez a szlovák förmedvény amit tejnek csúfolnak van nálatok, akkor.... csendben maradok 10 percig! 8-)
merthogy ott is vannak tehenek, úgyhiszem ott is adnak el a gazdák. már ha kell az embernek a minőség.
ha nem kell, akkor..........

johevi 2010.06.19. 22:34:44

Szóval vettem másfél kartonnal (gyengébbeknek 18db)
Tartós, legolcsóbb, szlovák tejet veszel és még te osztod az észt????

angxdd 2010.06.20. 00:18:02

ki nem szarja le mennyibe került, vagy olcsó-e vagy drága-e. Tej? Igen. Lejárati dátum? Jó. Tárolás megfelelő volt otthon? Igen. Akkor a romlott tejért jogosan van felháborodva.
Mi a francért kell belekeverni az árát, az az eladó saját dolga mennyiért adja. Nem jelenthet romlott tejet az, hogy olcsó vagy nem olcsó. Megfelel az előírt minőségnek vagy nem? Egyértelmű szerintem. Ki nem szarja le honnan jött vagy éppen mennyibe került.
...de igen, mindig a postoló a hülye :S

beste 2010.06.20. 10:37:59

@johevi:
az agyam megáll. Ilyen szart, ilyen drágán? A közeli tehenészetben veszem a tejet, 100 ft/lityó, és direkt a tehénből jön. Kefír és joghurt is készíthető belőle...
na jó, a műanyag palackot a szállításhoz én viszem...
Tisztelt Városi Honpolgárok! Csak körbe kéne nézni, mert ezek a tejtermelők viszik ám a budapesti piacokra is a tejet...

salapapa · http://salapapa.hu 2010.06.20. 11:47:10

@beste: tudod az a baj, hogy (neten keresgetve) a közelemben semmi nincs. mezogazdasag.icldunantul.hu/teheneszet-tejtermeles
ha pedig így számolom, máris nem 100Ft/literre jön ki, hacsak nem veszek meg pár hektót és adom tovább kis haszonnal.
vagyis inkább veszem a piacon, mamócától 250ért, mert ő már ennyiért adja szállítással.

igaz, mégsem a car szlovák löttyöt iszom!

eml 2010.06.20. 11:59:22

@salapapa: @beste:
Miért gondoljátok/mondjátok, hogy a szlovák tej szar?

Van olyan szloivák tej, ami szar, de magyar tej is van ami szar.
Sőt! én már vettem termelőtől (tehenészet) is szar tejet.

salapapa · http://salapapa.hu 2010.06.20. 15:38:04

@eml: hidd el, nem csak az íze miatt.
én -és most csak a magam nevében beszélek- azért, mert a multik hozzák ide, akik kiviszik a mi pénzünket szinte adómentesen, ezzel is satnyítva az országot.
nem csak a szlovák tejjel, hanem mindennel, ami a multikban kapható ez a véleményem.

eml 2010.06.20. 15:46:08

@salapapa:
Ez rendben.

Viszont:
Nem egy olyan termék van, és most nem a füstölt lazacra gobdolok, ahol a külföldi (multis) sokkal jobb minőségű, és sok esetben árban is versenyképesebb.

2 Példa:
Szarvasi Mozarella - ALDI mozarella olcsóbb
Magyar debreceni - Német Debrecziner sokkal finomabb

Én se örülök neki, hogy a multi elviszi a pénzemet, de kakit se akarok enni, amikor ugyanannyiért, esetleg kevesebbért kapok jobbat.

megélhetési SÜNöző (retro homározó) 2010.06.20. 16:48:45

@Tomasz_a_gozmozdony: 18 kartonnal is vettünk, amikor akciós volt. Miért?
Miért ne?!

A Tyne folyó déli partja 2010.06.20. 19:29:09

@salapapa: fogalmam nincs. mondom,h. nem nagyon veszek tejet...a legelterjedtebb az ilyen műanyag flakonban van, nem kartonban, és csak annyi van rajta,h. MILK (skimmed, semi-skimmed, vagy full), a dobozosokat nem igazán néztem még meg.

salapapa · http://salapapa.hu 2010.06.21. 00:46:55

@eml: valahol igazad van, én is jobban szeretem a finom ételt. de ha valami debreceni, akkor azt ne mondja már egy német, hogy ő jobban csinálja mert körbehugyozom magam! :)
mondjuk inkább úgy, hogy más az ízvilága. mégpedig olyan, ami közelebb áll a Tiedhez.

nem tudom mióta vásárolsz a magad ízlése szerint idehaza. tökéletesen tisztában vagyok vele, hogy az elmúlt 15-20 évben romlott bizonyos hazai termékek minősége. miért? természetes... a versenyhelyzet miatt.
amíg minden belevalót -és semmi mást!- beletettek az ételekbe-italokba idehaza, mindenki csak dícsérni tudta a magyar konyhát. aztán jöttek a silány alapanyagokból -mert bizony a malac, a csirke, a pulyka... az alapanyag!- készült külföldi műtermékek, 3/4 vagy akát 2/3 áron. hogy tele vannak -bizony, a mai napig- ízfokozókkal szójával meg mindennel, az nem érdekes. olcsó. ennyi. ha pedig annyival olcsóbban veszi az ember, akkor elhiszi hogy finom is. így hát szépen tönkremegy a hazai gyártó és megpróbál hasonló árat kreálni, mint a külföldi. persze ehhez neki is ki kell szednie az igazi alapanyagokat, ami azzal jár, hogy "fújdeszarlettezadebreceni!" és nem veszi a kutya s. mert a külföldi "jobb".
hogy ez mekkora igazság? sajna az!
én imádom a debrecenit. azt az igazi roppanósat, amit Nagymamám beirdalt 3-4mm-enként mindkét irányból és olyan "rózsásra" nyílt ki ahogy sült. tejszínes tormával-mustárral isteni.
VOLT.
pár éve vettünk 3párat a feleségemmel. irdalás ahogy tanultam, sütés... oszt majdnem belehánytam a tányérba mind a kinézete, mind az íze miatt, csak a feleségemet nem akartam megbántani.
de Ő is látta a "művet".
ezt tette a kiváló magyar termékek többségével a piaci háború meg a multik. dühös vagyok mindkét félre, mert velem csesztek ki.

salapapa · http://salapapa.hu 2010.06.21. 01:04:07

@eml: közben megtaláltam a képet... elrettentésül készítettem még 20070210-én.
nem túl bizalomgerjesztő...
static.fotoalbum.hu/picturezoom/2010/06-21/salapapa/kaya_-_fokhagyms_debreceni_005959.jpg

salapapa · http://salapapa.hu 2010.06.21. 01:08:41

@Animacs: elsőre megértettem hogy nem idehaza élsz ( +1 emlék a külföldön élők szavazásáról szóló cikkben), azt pedig olvastam fentebb, hogy nem vagy(tok) nagy tejfogyasztó(k) csak tejpor helyett néha.
akkor neked télleg töknyóc, hogy mit teszel bele. :)

dorcssa 2010.06.21. 11:51:44

Az UHT tejnek egyszerűen nincs tej íze, és nagyon szar. Viszont tudok rendes tejet a szlovák uht-nál is olcsóbban. Budapest, kispesti piac, zacskós magyar házi tej: 109 Ft. Finom és eláll 3-4 napig. Két liter tej meg mindig befér a táskámba hazafelé menet (éljen a biciklis futárzsák). Sikeres vagyok-e?

Majmász Gedeon 2010.06.22. 12:43:16

@dorcssa: Aki tehéntejet iszik, eleve nem lehet sikeres, hacsak nem bocinak született...

1. pont: az ember emlős
2. pont: a nőstény ember a melleiből tejjel táplálja a kicsinyeit
3. pont: a tehén emlős
4. pont: a tehén a tőgyeiből tejjel táplálja a kicsinyeit
5. pont: az ősemberek voltak hülyébbek, vagy a maiak?

dorcssa 2010.06.22. 18:18:01

@Majmász Gedeon: Jó, ilyen alapon az összes, a mai emberiség által fogyasztott tejterméket (sajt, joghurt, kefír, tejszín, vaj, tejföl) hülyeség fogyasztani. Közben tudjuk, hogy tejet és tejterméket fogyasztani nem olyan egészségkárosító dolog, a kefír és a joghurt kifejezetten pozitív hatással van ránk. Nyilvánvalóan a tej elsősorban az újszülöttek táplálása miatt alakult ki, de pont ezért elég sok tápanyagot, rengeteg fehérjét és cukrot tartalmaz. Nem látom be, mitől különbözne nagyban egy levágott állat húsától. És tudtommal az emberek a mai napig szoptatják a saját csecsemőiket a saját tejükkel, más állatok tejének elfogyasztása csak később jön.

salapapa · http://salapapa.hu 2010.06.23. 10:17:00

@dorcssa: kíváncsi vagyok, hogyan készítesz el egy jó pudingot, paprikást, mit löttyintesz a KV-dba (én feketén iszom! :P ), miből készítes a madártejet, gyümölcslevest...

az ősember csak tudatlan volt, nem hülye.
ellenben Te.... :D

argentína79 2010.06.28. 20:28:09

1, elmehetsz a fogyasztóvédelemhez, ahol megkérdezik volt e blokkod? Nem, akkor mehetsz ahová csak szeretnél
2, ha kereskedő vagy ahogy állítottad akkor te biztos mindent visszaveszel blokk nélkül is. Kiváncsi lennék ha napi több száz ember reklamálna nálad akkor is járna a szád??? Biztos gyorsan csődbe mennél. Nem is értem mit kell ezen csodálkozni (ok szar tejet vettél ez van, mással is megesik, vegyél másik fajtát) ha veszel valamit örizd meg a blokkot és ne a hozzáállásra panaszkodj. Te voltál az aki hibázott ugyhogy így jártál.

pipancs 2010.07.02. 21:09:29

Az ilyen nagy áruházakat egyes emberek kihasználják és kölcsönzőnek nézik. Ők lepődnek meg leginkább mikor betartják a fogyasztóvédelmi szabályokat és nem csinálnak meg nekik mindent.
Azt persze nem írják meg a panaszt tevők, hogy az áruházak hogyan kárpótolják őket.
Gondolom te sem csak egy levelet kaptál.

salapapa · http://salapapa.hu 2010.07.02. 22:19:25

@argentína79: kereskedő blokkra nem vásárol, hacsak nem másféle (cipő, elektronika, bármimás) a profilja.
ha kereskedő (viszonteladó) és nem számlára vásárol az üzletébe, akkor törvényt sért.
ha magánemberként törpént a vásárnyolás, akkor töknyóc, hogy kapott-e számlát.
igaz... a blokkot mi is eldobjuk soxor még az áruház szemetesébe. pénztártól távoztunk, onnan töknyóc hogy mivel qrtak át, reklamációnak sok helye nem van.
vagyis többnyire mindnyájan "így járunk", járhatunk.
vagyis... tok. járhattok. mert én maradok a hazai termékeknél. :)

the crow 2010.07.03. 09:30:48

Lezárásképp jelzem, hogy mostanra kaptam pozitív választ az auchanból, mivel megírtam az ügyfélszolgálatra, hogy bekerültek a Homárra.
Tanulság:
-a posztolók eléggé félrenézik a történteket, nem látják a lényeget
- mindenhol emberek dolgoznak, van köztük ilyen is, olyan is.

És a levél:
Tisztelt Uram!

Igazán sajnáljuk, hogy a megvásárolt tej, elmondása szerint rossz minőségű volt.
Az említett termékből több száz litert értékesítettünk, az Önéhez hasonló visszajelzés eddig nem érkezett áruházunkba.

Tájékoztatjuk továbbá, hogy a fogyasztóvédelmi törvény értelmében, az Áruház a vásárlói kifogásokat kizárólag a blokk vagy Áfá-s számla felmutatása esetén köteles megvizsgálni (4/1978.000(III.1.BkM rendelet 3.§), hiszen csak így igazolható hitelt érdemlően, hogy a terméket nálunk vásárolták.

Fent leírtak ellenére, kereskedelmi gesztusként, felajánljuk Önnek, utazási költségeinek megtérítését vásárlási utalvány formájában, a tej vételárának visszafizetését, valamint 2 karton, Ön által megnevezett tej átadását.

üdvözlettel,
MV

Bodzaszedő Manager (törölt) 2010.08.11. 15:00:17

ha szloták tejet vettél,meg is érdemled hogy rothadt legyen.
hogy nem lehet felfogni, hogy ha nem magyar tejet veszel, akkor a magyarság kiirtását gyorsítod?

mybudapest · http://mybudapest.blog.hu/ 2010.10.01. 01:54:13

erről a sztoriról jut eszembe, én ilyen hiperben dolgozom, és túlzás nélkül minden második embernél ezt látom:

bejönnek az áruházba, és az első útjuk a húsokhoz vezet. berámolják gyorsan a pár kiló friss húst a kocsi aljára aztán egy fél órát-órát bolyonganak az áruházban, bevásárolnak szép komótosan. még 10-15 perc a kasszánál, 5 perc a kocsiig majd fél óra a csomagtartóban és a fincsi friss hús 2 órás "megszakított hűtési lánc" után meg is érkezik a hűtőbe. kedvencem a rég nem látott ismerősök, amikor a kétszer ötfős család a folyosón keresztbe állított kocsival beszéli ki az elmúlt hónap eseményeit. a gyerek unatkozik, a hús rohad aztán a kasszánál már nekik áll feljebb ha két percnél többet kell várni és nyűgös a gyerek.

aztán a szombati ebéd előtt meg lehet anyázni a mocskos zs... multit amiért büdös húst árul.

jaaj de sokat tudnék mesélni...

salapapa · http://salapapa.hu 2010.10.19. 17:27:50

@d'oh: azért azt is tegyük hozzá, hogy a legtöbb multinál épp a bejárathoz közel vannak a húsok-tejáruk és csak a végén, közel a pénztárhoz található a kenyér, kakaó, KV, tea...
így ha nme akar az ember kéccer körbemenni, kénytelen elsőként a romlandót megvenni.
árufeltöltöi logisztikust kellene alkalmazni! :)
süti beállítások módosítása