Tékozló Homár

Jegyzői utasítás rózsadombiaknak: irány pihenni!

2010.08.23. 11:20 | szily | 104 komment

Egy háromnapos ünnep igazi durva próbatétel minden önkormányzati dolgozónak, teljesen érthető tehát, hogy a sorozatterhelés előtt a Rózsadomb jegyzője rendeletileg mentette föl a bányászokat a csütörtök délutáni munkavégzés alól. Teljesen érthetelen, hogy az irigy Tamás mit puffog ezen. Savanyú futamok lejjebb:


Jegyzői utasítás a Margit körút 47-49-ben

2010. augusztus 19-e kellemes csütörtöki napnak ígérkezett. Szerencsére már jó ideje nem kellett kapcsolatba kerülnöm a közigazgatással (kivéve, amikor a gyerekeim útlevelét intéztük négyen, három és fél óra sorbaállással, közbeiktatott játszótérrel, és ne mondja erre senki, hogy kérjek időpontot, mert nem mindig lehet előre tudni a dolgokat, ráadásul mindkét szülő és a gyerekek jelenléte szükséges, persze munkaidőben), de most újra eljött az elkerülhetetlen. A miértet nem érdemes taglalni, hiszen lehetne az bármi, útlevéltől lakcímkártyáig, a helyzet ugyanaz. Interneten tájékozódok az okmányiroda telefonszámáról, majd tárcsázom, de nincs reakció. Ötpercnyi újrahívások után döntöttem úgy, hogy egy életem, egy halálom, megjelenek személyesen. Nagy a csend, gyanús. Mire hozzászokik a szemem a félhomályhoz, ott is terem a teremőr, nehogy beljebb jussak, megálljt int a kezével és, amúgy udvariasan közli, hogy zárva vannak. Nehezen értelmezem, amit mond, hiszen egy órával a hivatalos ügyfélfogadási idő vége előtt jár az óra. Először azt gondolom, annyi sorszámot adtak ki, hogy továbbiak már nem férnek bele a mai munkaidőbe. De nem ez történt. Aznap délben ugyanis jegyzői utasításra azonnal bezárták az egységet, lezárták a számítógépeket, bezártak minden iratot a páncélszekrénybe, és hazaküldtek mindenkit. Különleges helyzetre hivatkozva tette mindezt a Jegyző úr, mármint hogy másnap 20-a lesz. Úgyhogy minden kedves érdeklődő mehet, ahova akar, az Okmányiroda munkatársai konkrétan haza. Legalább az Internetre felrakhatták volna! Az elintézendők akkor sem intéződtek volna el, de legalább egy felesleges úttal kevesebb lett volna. Érti ezt valaki? Már a nyitva tartásban sem lehet bízni? Amíg ott voltam, percenként jöttek az emberek, és mint az 1990 előtt is történhetett, csendesen, fülüket-farkukat behúzva, „biztosan én tévedek” arckifejezéssel távoztak. Van még mit tennünk, Uraim…

Tisztelettel:

Tamás

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2010.08.23. 11:23:21

A nemzeti ünnepek előtt az 5000-es utasítás lép életbe: minden hírközlési technikát, fénymásoló gépet és titkos iratot zárt, biztonságos helyre kell szállítani az esetleges ellenforradalmi cselekmények megelőzése végett.

Secnir 2010.08.23. 11:24:29

mondtam én már régóta, hogy állami céghez kell menni dolgozni.
amúgy az előző cikkhez kapcsolódóan ez is a pinára emlékeztet...

szigiri 2010.08.23. 11:27:08

@Kulics: mindhárman:)
Amúgy ünnepek előtt mindig ez van, hazaküldik a népet (az asszonyokat sütni főzni) húsvét, pünkösd, kerácsony. Mondjuk huszadika előtt nem tudom mi van, kenyeretsütnek? Kotmányunk ünnepe, újkenyér, miazmás?

szigiri 2010.08.23. 11:28:40

@Kulics: én egy román hagyományőrző kört vezetek, ezért tettem ezt.
És amúgy sikeres ember sem vagyok.

szigiri 2010.08.23. 11:33:58

"Savanyú futamok lejjebb:"

Erről jut eszembe: savanyú a szülő?!

Dr. Kix 2010.08.23. 11:35:43

F@szér' dolgozok én a versenyszférában? Életem végéig tologathatnám az aktákat vmi okmányirodában, leszarhatnám az ügyfelet, úgyis az állam fizet.

gpx 2010.08.23. 11:35:57

A szokás, hogy hazaküldik a népet háromn napos ünnep előtt két részre vezethető vissza:

- Az "átkosban" jellmzően a nőket küldték haza, hogy készüljenek az ünnepre, vásároljanak be a családnak mondván három napig semmi nem lesz nyitva és azért enni mégis csak kellene valamit. Ez az ok maradt meg mai napig.

- A férfiakat pedig a naaagy egyenlőségi játszma keretein belül, "nehogy diszkrimináció érje a ház elejét" - okkal elengedik a nőkkel együtt.

Bubu99 2010.08.23. 11:37:10

Kedves Hölgyeim, Uraim!

Mit lehet itt nyerni azzal, hogy valaki az első kommentelő? Mit kell ahhoz tenni? Másodpercenként frissíteni a böngészőt, hogy azonnal lehessen reagálni. Mert olvasom a hozzászólásokat és az elsők mindig effélék. Mennyi mindent el lehetne intézni ennyi ráfordított energiával. Bár, ha egyszer erre vetemednék kinyomtatnám, hogy végre első voltam, a párnám alá tenném és hetekig boldogan aludnék el.

Miért jó első hozzászólónak lenni? Kérem mondják meg, mi a hatalmas előny, mert legközelebb én is böngészőfrissítésre adom az egész napom....:)

Ui: Gratulálok minden elsőnek és nem elsőnek is.

2010.08.23. 11:39:16

@szigiri: 10 pontos válasz ! mehetsz edével kékszalagot kötni :)

2010.08.23. 11:40:46

@Bubu99: "Miért jó első hozzászólónak lenni?"
Nem jó !
Ez egy önként vállalt mártíromság. Mint Szent Pálnak az korinthusziakhoz írt levele.

mqqq 2010.08.23. 11:56:41

Miért olyan bonyolult neten foglalni időpontot? Nekem mindig sikerült és nagyjából várakozás nélkül lehet bejutni.

mindenhova 2010.08.23. 12:07:07

@Bubu99: Az NBH-nak össze kellene gyűjteni az összes első, és második, és sokadik 8:00-16:05 előtt kommentelő adatait, és értesítenie a munkáltatóját.

onlame 2010.08.23. 12:08:04

Versenyszférában dolgozom. Csütörtökön háromnegyed kettőkor jött is az e-mail, hogy a másnapi ünnepre való tekintettel kettőkor vége a törzsidőnek. Örültem neki, mert ugyan így is muszáj kellett befejezni az aznapra betervezett melót, de legalább növekedett a túrák száma. :)

A felháborodóknak meg előre szólok, hogy ugyan decemeber 24. munkanap, ne akkor menjenek közhivatalba, mert azokban nem fognak aznap munkát végezni. Én meg majd a felhalmozott túlóráimból összeálló teljes munkanapok egyikét veszem ki, itt, a magánkézben lévő nagyméretű káefténél.

Mellesleg akit felnőtt létére még meg tud lepni egy okmányiroda, annak én már elnézem azt is, ha meglepődik azon, hogy vannak politikusok, akik nem mindig mondanak igazat. :)

2010.08.23. 12:13:32

@mindenhova: érted már el is küldtük a fekete autót, fogkefe váltás alsónemű remélem van nálad.

Silent Bob 2010.08.23. 12:21:31

@Kix: "F@szér' dolgozok én a versenyszférában?"

Mert háromszor annyit keresel? Gondolom szabad a választás. :)

Vonatos Flash játék · http://trainhelp.i-host.hu 2010.08.23. 12:30:49

@mindenhova: a 3 műszakról még gondolom nem hallottál...

Sajtkukac 2010.08.23. 13:10:11

Onlame: én meg előre szólok neked, hogy a dec. 24. munkaszüneti nap lesz, előtte szombaton dolgozzuk le...
Valszeg a közértek sem lesznek nyitva, csak talán 14 óráig. BKV is megáll 16-kor.

Mard-el 2010.08.23. 13:24:51

Kedves @mqqq: ezért nehéz online időpontot foglalni !
Ez a 16.kerületi ocsmányiroda, online foglalás oldala
91.120.31.155:3128/
www.budapest16.hu/?q=node/107
Régebben még volt fenn naptár, amiben nem lehetett kattintani az időpontot, most már azt is elvitte a nagy apparátus leépítés(olcsóbb állam)

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.08.23. 13:39:47

Nincs ezzel semmi baj. Csk faszé' nem lehet jó előre kiplakátozni a weboldalukon.

MEDVE1978 2010.08.23. 13:43:42

A szemét hazamegy előbb. Dögöljön meg a másik tehene is...
Bezony, utána kell nézni neten. Okmányiroda általában egyenlő a szívással.

SomethinWild 2010.08.23. 13:50:33

@atpijkamo: Ezt sem mondanám, hogy nincs ezzel baj, bár már megszokott, talán még a sokat emlegetett "Nyugaton" is van ilyen (én sosem tapasztaltam). Engem valahol mégis zavar, hogy az átlagnál jobb fizetésért, alapból heti 40 óránál kevesebbet dolgozva (ne is tagadjátok, kedves okmányirodások...) még ilyen kedvezményeket is kapnak. Persze, idegeskedni ezen kár lenne, csak én épp szégyellném magam a helyükben.

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.08.23. 13:56:38

@SomethinWild: "Engem valahol mégis zavar, hogy az átlagnál jobb fizetésért, alapból heti 40 óránál kevesebbet dolgozva (ne is tagadjátok, kedves okmányirodások...) még ilyen kedvezményeket is kapnak."

Igazad lehet. Engem is zavar, hogy péntek délután már semmilyen ügyet nem lehet intézni. De ha beletörődünk, hogy munkaszüneti nap előtti nap délután már nem dolgoznak, akkor az augusztus 20. előtti napon se csodálkozzunk. Csak hát dísznek van a honlapjuk? Az a legjobb, mikor a honlapon lévő információra hivatkozok, és legyintenek, hogy az köztudottan hibás.

Dr. Kix 2010.08.23. 13:58:30

@Silent Bob: Bárcsak igazad lenne. :) Kussolnék, hidd el!

klarky · http://kreport.blog.hu/ 2010.08.23. 14:01:08

Meglep a jegyző intézkedése, hisz, magam is dolgoztam közigazgatásban és ha jól rémlik egy héttel a változás előtt, jól látható módon ki kellett ragasztani a módosult ügyfélfogadási rendet. Minket így sosem engedtek volna el.

Amúgy meg a versenyszféra sem egy ártatlan bárányka. Ott is vannak furcsa dolgok. De hát ez Magyarország, itt ez van, jobb ha beletörődünk. Nyáron az egész ország takarékon van, télen karácsony előtt és szilveszter után egy hétig minden megáll. Mellesleg én bent ültem csütörtök délután, de majd megölt az unalom. Lassan mindenki hazaszivárgott, alig volt itt valaki, a munkaintenzitás a nullához közelített. Az áramot nem kerestük meg, komolyan mondom... Egyszerűbb lett volna ki se nyitni.

Tron65 2010.08.23. 15:11:21

@SomethinWild: "Engem valahol mégis zavar, hogy az átlagnál jobb fizetésért, alapból heti 40 óránál kevesebbet dolgozva (ne is tagadjátok, kedves okmányirodások...) még ilyen kedvezményeket is kapnak."
Ha Neked az átlagnál jobb fizetés nettó 90-100e-t jelent, nemtudom merre dogozhatsz.

Amúgy a jegyző eljárása illegális abból a szempontból, hogy vagy ki kellett volna megfelelően hirdetni (minimum előző nap), hogy bezár az ügyfélszolgálat, vagy igenis nyitva kellett volna tartani!

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.08.23. 15:19:39

@Tron65: azert pl egy adoellenor a tobbszoroset keresi es tuti Ok is hazamentek
az atkosban csak a nok tuztek el delben, a legfiatalabb pasi ult ugyeletben az "iktatoban" mi meg a fonokkel ultiztunk delutan
1 nem tudott, az hordta a bort a buffebol

juhaszcs 2010.08.23. 16:33:41

Járjon mindenki saját maga által kiállitott okmánnyal,azért nem kell sorba állni!
Szóval mindenki rajzoljon ezerrel!

horex · http://horex.uw.hu/ 2010.08.23. 16:51:10

Mit tehetek megmondom a frankót
Nagy nemzeti ünnepeink alkalmával, mint árilis 4. nov.7 aug 20, "összetartás" volt és mint láccik maradt is

Tamás bizonyára fiatalka
Ez azt jelentette, az iró és másológépeket elzárták egy szobába és lepecsételték, a munkahelyen nem maradhatot senki semilyen ürüggyel
Adott esetben, tényleg korábban is haza lehetett menni
A mai helyzetben nyilván a pc hálózatot is szétszedték

További politikát nem akarok belekeverni

2010.08.23. 16:56:20

@horex: naugye ! Pont ezt írtam fél12-kor.
5000es utasításnak hívták.

isti77 2010.08.23. 17:00:12

@Kix: nekem egy másik kérdésem lenne a témával kapcsolatban: egy ekkora országban tényleg kell belőlük majd' 1 millió?

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.08.23. 17:13:28

@isti77:
csak miota computerizaltak
elotte a fele is eleg volt

horex · http://horex.uw.hu/ 2010.08.23. 17:13:39

@Tron65:
Egy pillanatocska
Rendelkezhet a jegyző az okmányirodában?
Szvsz. nem, mert országos szerv, nem az önkormi keze alá tartozik
Talán a közigazgatási hivatal a felettes szerv

horex · http://horex.uw.hu/ 2010.08.23. 17:16:48

@Bubu99:
Az elsők mindig "kötsögök" itt lognak és szétoffolják a posztot, ekézik a poszttolót

horex · http://horex.uw.hu/ 2010.08.23. 17:18:13

@Kulics: 1/2 12-kor nem látok ilyen kommentet

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.08.23. 18:01:14

@horex: hat ha az okmanyiroda az onkormanyzathoz tartozik
akkor igen
/en nem to'm/

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.08.23. 18:07:20

az mas kerdes, hogy a picsban lehet egy unnep elotti delutan fizetett unnep elotti delutan????
melo nelkul

horex · http://horex.uw.hu/ 2010.08.23. 19:35:31

@hagyma:
Hát ha már van köztisztviselők napja is
miért ne

rezsöatya 2010.08.23. 20:17:27

Anno (nagy és nem kevésbbé szemtelen gyermekeim szerint a háború előtt)a 70-es években egy tervező vállalatnál dolgoztam. Ünnep előtti péntek délutánra hirdették a termelési értekezletet. A családosokat persze hazaengedték, nekünk fiataloknak kellett bennmaradnunk. Na, akkor vett védelmébe minket egy szeretetre méltó statikus kollégánk, jó, hogy őt elengedik (3 gyermeke volt), de a büdös életben nem lesz családunk, ha állandóan termelési értekezletekre kell mennünk...!

Mylady 2010.08.23. 20:38:41

Ilyen nem csak az okmányirodában van, hanem a versenyszférában is. Annyi a különbség, hogy nem zár be a cég, hanem azt mondják, hogy minimum annyi kompetens ember maradjon, amennyivel rendben működik a terület.

Az igazi szívás ott van, ahol rugalmas a munkarend. A jófej főnökök elengednek 2-kor, csak éppen a rendszerben nincs átállítva. És villámgyorsan keletkezett 3 óra mínusz.

Mylady 2010.08.23. 20:40:09

@mqqq: nem nehéz, hanem lehetetlen
azért, mert egyes kerületekben nem építették ki ezt a lehetőséget
lásd: 9. kerület

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.08.23. 20:41:42

@Mylady:
versenyszferat nem adobol fizetik
ez nalunk is ugy van
aki elemegy az nem dolgozik
tehatkicsekkolsz
ujlenyomattal es "TAJ" szamodat beutve
ez csak egy kis Hotel
hozza kell tennem adohivatalban is lattam kiirva mar, mondjuk julius 4 elott, ugyfelfogadas ma csak 3-ig

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.08.23. 20:43:10

@rezsöatya:
es volt minden evben volt egy vasarnap epitok napja
zsakbafutas ilyenek
azt hitted nem dolgoztam Tervezo Vallalatnal?

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.08.23. 20:47:44

@Mylady:
hat felenk sem gyakran alkalmazzak
dokihoz meg csak csak elofordul, mar ahol ugye normal kezeles folyik mint pl kiropactor, azt ugy jo be lehet loni
ilyen ugyintezos helyeken, ha teged hivnak be akkor adtnak idopontot, ha nem akkor sorszam
ki a franc tudja elore hogy 4 ugyintezovel egy adohivatalban hanyan fognak megjelenni es eppen mennyi ideig tart egy ugy
nem sok ertelme van

horex · http://horex.uw.hu/ 2010.08.23. 20:48:03

@rezsöatya:
a háború előtt"
Igazuk van a gyerekeknek
Volt azóta Erzsébet-hidi , TV-Székház csata, meg most egy forr a dalom
:)

morrisal_ · www.plafoncsapszeg-gyalu.com 2010.08.23. 23:21:16

A nyitvatartás az miért nem egybeírott szó? Nyitva tartás. Fura...

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.08.23. 23:36:08

@morrisal_: Azt nem tudom. De a nyitvatartási idő két szó, nem három.

El Visco Stello (törölt) 2010.08.24. 08:00:01

A súlyos probléma nem az, hogy kaptak két szabad órát az egyébként alulfizetett alkalmazottak. Ez még önmagában lehetne nemes gesztus is. A probléma az, amire a történet következtetni enged. Jelesül, hogy nincs az intézménynek éves munkaterve és mint derült égből a villámcsapás, úgy érte őket, hogy augusztusban 20-a is van. ...de ha már ez váratlanul bekövetkezett, valóban föl lehetett volna tenni a netre, rá lehetett volna mondani a telefon automatájára. Így joggal érzi az adófizető állampolgár, hogy ő bizony magasról le vagyon szarva.
Valójában meg az történt, hogy felfokozott ünnepi hangulatban(bebaszva) szükségét érezte a Jegyző Úr, hogy ő egy hatalmas jót cselekedjék.Nosza utasította titkárnőjét, ugyan pénixelje már el a szélrózsa minden irányába, hogy uzsgyi haza.

Claritas 2010.08.24. 08:15:54

alulfizetett? mihez képest? napi 8 óra munkáért,aminek legalább a harmada kávézás, csicsergés, bevásárlás, hidd el,még sok is az a fizetés...

kodó tamás 2010.08.24. 09:01:42

jó pár hónapja irtam a honlapon megadott emailcímre, hogy nem működik a térinfo. a mai napig semmi válasz... biztos szabin vannak.

fynndafrail 2010.08.24. 09:29:43

A drága Levélíró Tamás a hülye, bizony! Ráadásul hazudik. Az okmányirodák, önkormányzatok a szabadságolások illetve a jól észrevehetően megcsappant ügyfélforgalom miatt legtöbb helyen augusztus 25-ig csökkentett időben, ügyeleti rendszerben tartanak nyitva.

Erre jön ez a díszfasz, aki itt elbaszta a lépést, mert lehet hogy tájékozódott előre, de elnézte a nyitvatartást, nyilván felment benne a pumpa a saját hülyesége miatt, amit mi jó magyar szokás szerint egyből a mások hülyeségével kezdünk el takargatni. Így Tamás idehazudik egy vaskosat, ti meg csámcsogtok rajta ész nélkül.

Öngól, basszátok meg. Hülyék :-D

fynndafrail 2010.08.24. 09:42:52

A drága Levélíró Tamás a hülye, bizony! Ráadásul hazudik. Az okmányirodák, önkormányzatok a szabadságolások illetve a jól észrevehetően megcsappant ügyfélforgalom miatt legtöbb helyen augusztus 25-ig csökkentett időben, ügyeleti rendszerben tartanak nyitva.

Erre jön ez a díszfasz, aki itt elbaszta a lépést, mert lehet hogy tájékozódott előre, de elnézte a nyitvatartást, nyilván felment benne a pumpa a saját hülyesége miatt, amit mi jó magyar szokás szerint egyből a mások hülyeségével kezdünk el takargatni. Így Tamás idehazudik egy vaskosat, ti meg csámcsogtok rajta ész nélkül.

Öngól, basszátok meg. Hülyék :-D

Hozzá Szóló 2010.08.24. 09:46:48

Az azért röhej, hogy ha egy boltban valaki félresikerült számlát kap, vagy a júpíszís hülyegyerek fölös kábelt hagy otthonában, akkor az első nem az, hogy megkeresi a főnököt, akitől először kérdez, hogy MIÉRT, hanem villámgyorsan ÍROK A TÉKOZLÓHOMÁRNAK!
Mert az milyen fun. De sokan olvassák. Elsőzés, románok a lovainkat, sikeres ember, meg a többi szar. Baszott uncsi, ugye srácok? Valljuk be, baszottul uncsi.

PuruttyaIrto (törölt) 2010.08.24. 10:00:02

Köcsög jegyző! Baszki, Aug 19-e nem azonos Aug 20-val. Faszom belé!

Andie 2010.08.24. 10:03:47

Na, az útlevéligényléshez egy kis friss story:
Eszembe jutott, hogy bár rövidesen jólmegérdemelt láblógatásomat szeretném tölteni valami sós viz partján, nekem biza lejárt az útlevelem nyár elején. Mivel a láblógatás szept első hetében aktuális, az meg ugye 2-3 hét múlva lesz, gyorsan beizzítottam a projektet.
Budakalászon nincs okmányiroda, Pomázon aug. 30-án álltak volna szóba velem. Próbáltam II, III, XII. kerületi okmányirodákat, dettó. Végső kétségbeesésemben kipécéztem egy falut: Veresegyház! Ott tuti nem akar mindenki most hirtelen útlevelet csináltatni.
Sikerrel is jártam, hétfő délután 16.30-ra kaptam időpontot (vasárnap foglaltam).
Át is autóztam, oda is értem 30 perccel korábban, igy aztán volt időm szétnézni a fő téren, ami amúgy nagyon kedves és szép, európai színvonalú (hasonlít is egy Düsseldorf melleti kisváros főterére, ahol nemrég volt szerencsém nézelődni).
Még előbb fel is hivtam őket, hogy kell e befizetnem valamit előzetesen, merthogy okmánybélyeg már nincs, de hogy ne ott derüljön ki, hogy nincs meg valami. Nemnem, mindent helyben kell intéznem! - jött a válasz.
16.20-ra bevágtattam a szép, kulturált, új okmányirodába, ahol a folyosón kb 5-en ücsörögtek, reménytelen kifejezéssel az arcukon. Sajnáltam őket, de nekem nyert ügyem van - gondoltam - igy bevágtattam egy csukott ajtón, ahol egy biztonsági őrt, 10 ügyfélfogadó ablakot, és kb 3 ügyfeles hölgyet találtam. Az őr rögtön kérdezte, hogy mivan, én meg mondom. Ja, akkor 9-es pont, internetes időpont. Nyomja a gombot, kapom a libacombot, meg a 179-es sorszámot. Fáradjak ide a 9-es ablakhoz! No, gondoltam ez tényleg flottul és gyorsan megy, 21. század, az 1 éves kisfiam sem fogja halálra unni magát lent a téren az anyukájával.
De tévedtem. A biztonság zord őre bejegyezte egy naplóba cirkalmas betűkkel a sorszámomat, a nevemet, meg hogy UTL !
Ezután odakiáltott a 2. ablaknál ücsörgö testes hölgyeménynek, hogy "Mártika, küldhetek egy útlevelest?" - mire Mártika visszarikácsolt affektálva, hogy "Ne küüüüdjé, mer el fogok csúszni, tudoooooood!" - erre az őr kényszeredett pillantással körbenézett, de mindenki levegőnek nézte, igyhát azt mondta, az 1. ablakhoz fognak szólitani, tessek kint helyet foglalni.
Kimentem, helyet foglaltam. Ez volt 16.34-kor.
A következő fél órában jöttek-mentek emberek, beszólitották a 3, 5, 7 -es ablakokhoz a 180-197 között jövőket, sőt, néha 1-1 kisebb számút is (164, 166), de az 1. ablakhoz senkit, igy engem sem. Közben félfüllel hallottam, hogy mások, akik szem.igazolványért, jogsiért, stb-ért jöttek, csekkekkel vágtatnak jobbra balra, és a postát emlegetik. Itt már sejtettem, hogy rossz vége lesz ennek.
Már 17.10-kor, 40 perc várakozás után (v.ö. :időpontra jöttem!!) úgy voltam, bemegyek, és megkérdem, mégis mi a jóistenre kell várjak? - mikor feltünt a kijelzőn a várva várt kód! : 179 - 1
Nosza, megyek be, kedves, mosolygós hölgy (nem a Mártika), mit akarok. Hát mit akarnék bammeg, gondoltam, de csak mosolyogtam, mert lehengerlő volt a kedvessége, és mondom, hogy útlevél. Kéri a papirokat, jó, menjünk fotózkodni, itt irjak, de a kockából ne lógjon! Irok, nem lógok, köszönök.
Sürgösségivel kérem? Hány évre? Mondom, hogy sürgős, mennyi lenne? 5 évre 15ezer, 10 évre 28. Hoppá, elég 5 évre, köszönöm. Akkor itt a csekk, postán befizet, soronkivül visszajön.
Kérdem, hogy ez most komoly? Menjek, keressek egy postát, fizessem be, és jöjjek vissza? - Igen.
Hitetlenkedve állok fel, és indulok postát keresni, tán itt van átellenben éppen. Még elmerengek a lépcsőn lefele futva, hogy akkor a következő ügyfél addig vár, amig én postázok?
Na, posta tényleg átellenben, 2 sávos út, zebra sehol, minden feltúrva, kivárok egy kis hézagot, átrohanok (eszembe jut a régi C64-es játék a békával és az autópályával - szerencsére folyó nincs a posta és az út között).
Postán adom a csekket, fizetnék, de a hölgy arrogánsan visszalöki: "Nincs töltve!" (Ladagyár megvan? :) )
Nézem, hát tényleg, csak az van ráfirkantva, hogy 15.000.-
Na, mivel már a következő türelmetlen ügyfelet (2 ablak van nyitva, másiknál sorsjegyet válogat egy hp.) hivja, az meg lök odébb a könyökével, elvonulok, töltök. Viszem vissza, odavetem, hogy "töltve" - fizetek, nem köszönök.
Vágtatok vissza, rontok be soron kivül, hát ott ül valaki a helyemen, valami rendőrségi jegyzökönyvről van szó, meg hogy mindent elvettek, csak lakcimkártya van, dehát akkor nem tud mit tenni a kis hölgy, elitéltünk meg rágja a körmét, hogy akkor mi lesz.
Még 5 percig ott álldogálok mögöttük, mondván soronkivül - mire a hölgy feleszmél, nyújtja a kezét a csekkért, és adja át az összekészitett paksamétát, mondván "végeztünk, küldjük postán, viszlát".
Alig 1 óra alatt, postára rohangálva, ide-oda tologatva, 15ezerért kapok majd egy útlevelet, de még jó, hogy időpontom volt. Mostmár csak azt nem értem, hogy miért nem fér ez bele az adómba? 5 évente egy útlevél?...

Sanima 2010.08.24. 10:09:22

Ebben a hírben szerintem egyedül az a gáz, hogy ügyfélfogadási időben engedték el a dolgozókat.
Önmagában azzal, hogy a jegyző ilyen engedmény ad, semmi probléma nincs, szerintem. De az ügyfélfogadási dő végét meg kellett volna várni, vagy-mint többen írták- jó előre jelezni, hogy ez lesz a szitu.

fynndafrail 2010.08.24. 10:26:08

@Andie:

Basszus te most tényleg leírtad itt húsz oldalon hogy hogyan megy egy útlevél ügyintézés? Édes istenem, ma mindenki ilyen hülye?

Végül is írhattál volna 240 oldalt is, akkor kiadhattad volna saját gondozásban, aztán valamelyik másik, szintén közlési kényszerben szenvedő színházi alkotóművész meg felvitte volna a nagyszínpadra: "Andie baba az okmányirodában, avagy a kispolgári lét gyötrelmei". Hat felvonást is megérne :-D

fynndafrail 2010.08.24. 10:29:02

@Andie:

Azt elfelejtetted leírni hogy közben a téren az egyéves mit majszolt, meg hogy előtte reggelinél miről csacsogott az asszony, meg hogy milyent kakiltál aznap reggel.

Hát vazze, komolyan...

Caprica99 2010.08.24. 10:36:44

@Kix: na de mennyit fizet!
Te reggel fel sem kelnél annyi pénzért, amit ezek az ÜFSZ-esek kapnak. :)

Caprica99 2010.08.24. 10:38:38

@mqqq: hááát, helye válogatja....

Caprica99 2010.08.24. 10:40:17

@mindenhova: szabadságról még nem hallottál (főleg így, nyáron)?
No meg van a betegállomány is, van aki több műszakban melózik... szóval nem kéne általánosítani!

Caprica99 2010.08.24. 10:43:59

@hagyma: na ja, csak hogy itt nem az adóellenőrök, hanem az okmányirodai droidok fizetéséről volt szó....

Krumpli 2010.08.24. 10:44:38

Nem Okmányiroda, hanem Ocsmányiroda!

Caprica99 2010.08.24. 10:48:00

@Claritas: láccik, hogy életedben nem melóztál még ügyfélszolgálaton!
Kipróbálhatnád, kíváncsi vagyok, akkor is ilyen okosakat mondanál-e!

szőketisza 2010.08.24. 11:08:26

@mindenhova: mindenhova 2010.08.23. 12:07:07
@Bubu99: Az NBH-nak össze kellene gyűjteni az összes első, és második, és sokadik 8:00-16:05 előtt kommentelő adatait, és értesítenie a munkáltatóját.

Mi az az NBH? Talán ÁVH-t akartál írni. De miért foglalkozna ezzel a titkosszolgálat?
Egyébként a napközben kommentelők többsége szerintem nem dolgozik.

Reman 2010.08.24. 11:10:45

Gyertek a VII. kerületbe lakni! Én 7 éve élek itt.
Az Okmányirodában:
- az ügyintézők mosolyognak (!)
- soha nem vártam még 10 percnél többet
- soha nem tartott még az ügyintézés 5 percnél tovább
- lehet neten időpontot foglalni
- segítenek, ha valamit nem értek
- lehet helyben fizetni, nem kell a posta
- még ATM is van helyben...
Ja, és a versenyszférában dolgozom, nem az önkormányzatnál :)

Banya30 2010.08.24. 11:18:01

Nem kell ott lakni ahhoz, hogy oda mehess ügyintézni. Bárhova mehetsz, ami épp útba esik. És neten is foglalhatsz időpontot bárhova, ezért nem értem mi a probléma. Tudom mit kell elintéznem és tudom mikor, Budapesten játszva találok egy okmányirodát, ahol pont akkor van szabad időpont. Műbalhé.

2010.08.24. 11:29:19

@Reman: mosolyognak !!?? te az aldiban jártál ! most lebuktál !

Andie 2010.08.24. 11:30:07

@atpijkamo: Szivesen, máskor is :)

@fynndafrail: Látom levetted a lényeget, nembaj, majd legközelebb hátha sikerül :)
Addig én megkeresem, hogy a homár melyik paragrafusa szabályozza az ide beirható karakterek maximális számát.
Ja, vagy neked jobban tetszik a "románok ellopták a lovainkat" jellegű beírások? Bocs, majd odafigyelek. Mea culpa :)

El Visco Stello (törölt) 2010.08.24. 11:40:34

@Banya30: De bizony, hogy kell. Nekem kb 3 hete mondták pont a hétkerben, hogy a kerületiek előnyt élveznek. Sokhetes határidőt mondtak, mert a Blaha túlfelén lakom. Más kérdés, hogy téptem online sorszámot még aznapra és már a kezemben a jogsi. Előjegyzése még sorra sem kerültem volna.

fynndafrail 2010.08.24. 11:51:34

Szenteltél 4850 karaktert valaminek, amit így is le lehetett volna írni: "Útlevelet csináltattam. Úgy ment, mint 100-ból 95 esetben." Mindenki tudta volna miről van szó, semmi szükség nem volt rá leírni ilyesmiket:
"A következő fél órában jöttek-mentek emberek, beszólitották a 3, 5, 7 -es ablakokhoz a 180-197 között jövőket, sőt, néha 1-1 kisebb számút is (164, 166), de az 1. ablakhoz senkit, igy engem sem."
Ezen konkréten fél óráig nyerítettem. Azt nem tudod, hogy a 2-es, 4-es, 6-os ablakokhoz kiket hívtak és hányan voltak? Volt az irodában 8-as ablak? Ott hányan álltak sorban? Név szerint? És milyen sorrendben következtek? Nemek eloszlása? He?

Tényleg levettem a lényeget: te sajnos közlési kényszerben szenvedsz, ráadásul töketlen is vagy, kimész a fővárosból Veresre útlevelet intézni? Lúúúúzer, höhö.
(A Fehérvári úton van egy okmányiroda, mindig üres. 3 perc volt az ügyintézés.)

Többet kellene otthon az egyévesed mamájával csacsognod, ahelyett hogy ilyen dagályos, semmitmondó fasságokkal hányod tele az internetet :)

newcy67 2010.08.24. 12:01:02

Ünnep előtt minek kell ocsmányirodába menni? Zavarni a fáradt köztisztviselőket? Szabad ilyet csinálni?

Biztos ki lett már téve korábban jól látható helyre (pl. a nemzeti együttműködés programja mellé), hogy ünnep előtti napon nincs ügyfélfogadás, mert a dolgozóknak fizikailag és lelkileg is fel kell készülni az ünnepnapra, valamint a 7végére. Persze smafu az ilyet elolvasni.

Aztán minek használni a netet, amikor jó pénzért oda is lehet utazni? Nem akartad támogatni a közösségi közlekedést?

horex · http://horex.uw.hu/ 2010.08.24. 12:14:04

@Andie: Mondjuk ha ezt a Homárnak irod lett volna egy jó poszt, talán az iroda is reagált volna valamit

horex · http://horex.uw.hu/ 2010.08.24. 12:18:11

@fynndafrail:
ma mindenki ilyen hülye? "
Igen, mindenki!
:)

Andie 2010.08.24. 12:39:04

@fynndafrail: Kár elmenni a személyeskedés irányába, mert te húzod a rövidebbet. Én nem basztatlak, te se tedd, oké?
Namost.
Azért nem irtam a többi ablakról, mert - ha tudnál olvasni - irtam, 3 ügyintéző volt. Ezt röviden -hogy a teféléd is megértse - úgy kellett volna irnom: hööö, 10 ablakbú 3-ná dógoztak!
Akkor talán megértetted volna, de irásomat nyilván a többi 3475 homározónak irtam, aki megértette az írásomat.
Az ügyintézés igenis nem volt szokásos, vagy legalábbis szeretném hinni, hogy nem igy megy: időre hivnak, ezzel szemben váratnak, a sorszámok összevissza következnek, a postára külön átküldenek, stb stb.
Persze, mehettem volna a tökömtudja utcai okmányirodába, ha előtte tudom ezt a drága infót, miszerint ott sosem kell várni. Nem tudtam, és a neten minden okmányiroda Bp-en aug 30 előtt nem tudott időpontot adni.
A netet meg olyan fasságokkal hányom tele, amilyennel akartam. Hálistennek a magadfajta ávós cenzorok ideje lejárt, kár, hogy már nincs szabad lámpavas.
Ha nem tetszik valami, át kell rajta siklani, az meg, hogy a 3 tőmondatnál hosszabb irások meghaladják a képességeid, nem az én hibám : járj a subbára, az való neked.
Nem értem bazmeg, hogy egy jókedélyü, vicces, normális hangvételű írásba hogy a faszba lehet belekötni? Ehhez má olyan szintü trollnak kell lenni, hogy 100-as skillel se lehetne fejbebaszni.
Nem veszem magamra, mert tudom, hogy az internet ilyen (sajna), de azért néha még mindig meglepődök (pedig még a modemes időben kezdtem)

Dok 2010.08.24. 12:42:04

Nem olvastam végig az összes kommentet, ha valaki már írta, akkor bocs.

Nem mentegetve a közigazgatást, nem mentegetve a jegyzőt, és nem a posztolót alapból gyökerezve, de:

Tényleg van olyan ember eben az országban, akinek meg se fordul a fejében, hogy sátoros ünnep előtt nálunk bizony leállás van?

Ez így van mióta én az eszemet tudom.

Az egy dolog, hogy a posztolónak ez szarul jött ki, de ez annyira törvényszerű, hogy csak na.

Gyagyás Tóni (törölt) 2010.08.24. 12:56:16

@Andie: "Kár elmenni a személyeskedés irányába, mert te húzod a rövidebbet."

Beképzelt hülye picsa.

Phrascarica 2010.08.24. 14:25:46

@Kix: én dolgoztam önkormányzatban is, ne akarj ott, mert dolgozni ugyan nem kell, a fizetés az kaka, de állandóan védeni magadat a munkatársak irigysége miatt azt folyamatosan és azt írogatni hogy mit nem dolgoztál :)

Phrascarica 2010.08.24. 14:37:00

@Andie: "Mostmár csak azt nem értem, hogy miért nem fér ez bele az adómba? 5 évente egy útlevél?... "
...15K Ft-ért :)

fynndafrail 2010.08.24. 14:48:45

@Andie:

És megmagyarázza, jóóó hosszan :-D

"Kár elmenni a személyeskedés irányába, mert te húzod a rövidebbet."

vs

"...a magadfajta ávós cenzorok ideje lejárt, kár, hogy már nincs szabad lámpavas."

Na milyen érzés amikor kb három mondaton belül saját magadat köpöd szembe, aranyom?

Mesélj már, milyen a magamfajta? Te nagyon hülye vagy :-D
Tudod mit, inkább írj egy húszoldalas esszét arról, hogyan vajaztad meg a pirítósodat reggel, vagy kanyarints ide egy kétkötetes kisregényt, amiben leírod a tegnapi kiflivásárlást. Kretén :)))

Netszamuráj 2010.08.24. 14:51:18

@Gyagyás Tóni: Andie sztem férfi, de mindegy is. Nekem tetszett az írása.

Netszamuráj 2010.08.24. 14:53:20

@fynndafrail: Most mongyad mán meg, mija faszt zavart Andie írása? Túl hosszú? Ugorgyad által, és annyi.

A fasság egyébként mitet jelent? Te írtad, bisztos tood.

Kivancsi 2010.08.24. 15:02:38

Ezek ilyenek..
amig nem tanitjuk meg oket a rendre a korrektsegre addig ott baszogatnak minket ahol tudnak..

Szep pelda: gepjarmuadom esete..
Januar 1 tol tuzben egve varom, hogy valamikor majd kuldik a csekket a "sap"rol..

Marcius 16 a befizetesi hatarido.
termeszetesen a csekkes level meg mindig nem landold a ladaban.

De azert Aprilis 10 re csak megjott, a levelen:
- marcius 30-ai postai belyegzovel,
a boritekban:
- a hatarozat marcius 3-an szuletett
- marciusi 16-os hataridovel fizessek be par 10E ft-t.

mar akkor lattam ebbol gubanc lesz :):)

lett is juliusban kikuldtek 104ft buntetest :):)

Augusztusban beballagtam, hogy akkor ezt szeretnel toroltetni.....

Ertetlenkedtek??
hogy ez jogos mert keson fizettem be az adot...
Amibol elnek de idoben keptelenek korrektul kiszamolni es kipostazni!!!!!

Adougyi eloado felejanlotta, hogy akkor kitolja a hataridot es torli a kesedelmi potlekot..

Ezt megkoszonnem..
de akkor szeretnek errol kapni egy hatarozatot, hogy ez a hibas szamitasuk torolve van es suru elnezest kernek a level vegen, hogy ilyennel ugraltattak.....

Most uton a hatarozat.

Vagy jol megbasznak majd a potleg be nem fizetesenek buntetesevel....

:):):)

röntgenszeműlány 2010.08.24. 15:15:43

"Amíg ott voltam, percenként jöttek az emberek"

Vazze, ez többet töltött egy percnél egy bezárt okmányirodában?

a katona fehérben 2010.08.24. 15:30:23

@Reman: Én ugyanott még sose vártam fél óránál kevesebbet. Illetve bocs, egyszer megvoltam 10 perc alatt, érdekes módon akkor, amikor nem előzetesen foglalt időpontra mentem. A 3. kerületben a személyit és a vállalkozóit azonnal helyben megcsinálják, a hetedikben külön vissza kell menni érte, mert bizonyára belefér az idődbe. Eleve nagyon kedves dolog, hogy a közhivatalok kizárólag a munkaidő kellős közepén tartanak nyitva, az átlagember szabadságkeretéből évente legalább 1-2 nap tutira a hivatalos ügyek intézésére használódik el.

fynndafrail 2010.08.24. 15:35:55

@Netszamuráj:
Aszittem egy "magadfajta" (a'la Andie) gügyögő idijótta asztat könnyen leveszi, neeem?

kisa 2010.08.24. 16:26:38

@Andie: Minek kellett az útlevél? A legtöbb tengerpartra elég a személyi.
Amúgy meg nem értem, nekem 10 perc alatt sikerült új személyire és lakcímkártyára szert tennem, és nem kellett postára mászkálnom, az okmányirodában van pénztár, ott befizettem, oszt jónapot.

moonclown 2010.08.24. 17:10:25

@Mylady: Elenged ott ahol nincs nyitvatartás.De nem láttam még bezárnie gy SPArt vagy tescot 14-kor mert a főnök jó kedvében volt...

moonclown 2010.08.24. 17:17:27

Nem tudom én sos eláttam a spart bezárni mert másnak 20-a...

kisa 2010.08.24. 17:22:41

@Gyagyás Tóni: Attól a kommentelő férfi, egyértelműen kiderül: "...az 1 éves kisfiam sem fogja halálra unni magát lent a téren az anyukájával."

Gyagyás Tóni (törölt) 2010.08.24. 17:50:44

@kisa: 2010 már nők is élnek együtt. Nem hallottál még róla?

kisa 2010.08.24. 17:59:05

@Gyagyás Tóni: Tééényleg, erre nem gondoltam. Bár szerencsére nem tipikus, ezért úgy gondolom, hogy pasi az illető. :-)

liberálkonzervatív 2010.08.24. 18:11:40

@röntgenszeműlány: gügyeszeműlány, azért töltöttem, mert kértem a panaszkönyvet, ami nehezen került elő...

Mylady 2010.08.24. 19:48:53

@Banya30: Ez tévedés! Vannak ügyek, amiket csak a saját kerületedben intézhetsz. Ilyen pl a lakcím-bejelentés.
És nem, nem lehet mindenhova interneten időpontot foglalni. A 9. kerületben pl nincs ilyen lehetőség.
Télen jelentettem be a lakcímváltozást (évek óta húztam pont emiatt).
Reggel 8-tól van sorszámosztás, aznapra. Legkésőbb 8:15-re el is fogy. Mind a 15. Mert annyi lakcím-bejelentés fér bele egy délelőttbe. Konkrétan 5 perc meló+ félóra cseverészés. Én 8:05-kor a 6-os sorszámot húztam. Negyed 11-kor végeztem.
Szóval lehet nagyképűzni, hogy Budapesten játszva találsz megfelelő okmányirodát, de attól még nem lesz igaz.

röntgenszeműlány 2010.08.25. 11:35:11

@liberálkonzervatív: liberókonzerv, ezt nem írtad, de akkor ügyes vagy, plusz ráérsz, nagyon.
süti beállítások módosítása