O.M. XIV. kerületi lakos levelén érezni, hogy olvasónk remeg a dühtől írás közben. Nem is csoda, ki szeretné, ha tíz literes uborkakonzerveket tuszkolnának a szelektív gyűjtőjébe? A zsírpapír meg már szinte nyílt hadüzenet. A lakókat a Pajtás étterem terrorizálja az uborkával, de talán nem sokáig, bár az egyáltalán nem értjük, hogy jön ehhez a polgárőrség.
Tisztelt Fővárosi Közterület Fenntartó Zrt!
Lakossági panaszt kívánok tenni Önöknél: A mai napon 2010. szept. 29-én
12.15-kor a Budapest XIV. Csertő utca 12-14 előtt lévő szelektív
szemétgyűjtő konténer mellett elhaladva meglepően láttam, hogy a
JUNIOR VENDÉGLÁTÓ ZRT. kisteherjárművéből 2 férfi a lakóház számára
fenntartott konténerekbe ipari szemetet pakol, jól láthatóan nem
háztartási hulladékot. A szelektív gyűjtőkonténer mellett többször
feltűntek már korábban is fémből készült 10 literes savanyú uborkás
dobozok, illetve több tucat kg sertészsír csomagolása a konténerek
mellé letéve, amely jól láthatóan nem a társasházban lakó emberek
terméke. A konténerektől kb. 250 méterre található ugyanis a cég étterme
(Pajtás), így az összefüggés nem kérdéses. Ez a szabálysértő
tevékenység mélységesen felháborít és mivel a nevezett céget e-mailben elérni nem tudom, így Önökhöz fordulok panaszommal. Kérném, hogy a közeljövőben az élelmiszeripari eredetű, sokszor veszélyes anyagot is tartalmazó hulladékot, mellékteréket, csomagolóanyagot ne vegyék át, vagy szállítsák vissza a Junior Zrt telephelyére, esetleg a Pajtás étterem elé
leönteni szíveskedjenek.
Levelem másolatát továbbítom a Zuglói Polgárőrség illetve Önkormányzat
részére is.
Várom mihamarabbi válaszukat,
Tisztelettel,
O.M.
XIV. kerületi lakos
Az utolsó 100 komment: