Tékozló Homár

Lerohadt lift, fűtés, melegvíz a Duna Teraszon

2010.10.01. 11:58 | jackyll | 312 komment

Bizonyára a válság miatt becsődölt eredeti építtető emberei spóroltak ki néhány elemet a luxusárban szórt Duna Terasz épületeiből. Így történhet, hogy időről-időre beázik és olyankor lepihen a lift. Ez főleg pénteken vicces, amikor egész hétvégén nincs szupport. Máshol meg a melegvíz és a fűtés kimaradására panaszkodnak.

Pár hónapja költöztem (költöztünk) a XIII. kerületi Marina Partra. A környék alapvetően tetszetős, inspirációt ad a munkához. Naponta többször próbáljuk meg a nappalinkból hallható kipufogóhangok azonosítását, elég sok az elsuhanó Porsche, Ferrari, Bentley, Audi, BMW, Smart. Van, aki helikopterrel érkezik. Ezek alapján azt hihetnénk, hogy mocskosul el vagyunk kényeztetve mindenféle luxussal, de a valóság egy picit keserűbb. A drága lakás árát elkérik, a közös költség irreálisan magas díjáról nem is beszélve, de cserébe elég sok negatív tapasztalatunk van. Nézzük például a liftet. Valamilyen építési vagy beszerelési hibából adódóan a liftünk hetente egyszer elromlik.

Az elkeserítőbb az egészben az, hogyha egész véletlen péntek délután történne ez, akkor hétfőig nem is számíthatunk rá. Hiába telefonálunk gondnoknak, közös képviselőnek, mindig azt a választ kapjuk, hogy "tisztában vagyunk a ténnyel". Hétvégén egyszerűen nem hívnak szerelőt, mert a garanciás javításokat hétvégén felár ellenében végzi el a liftet karbantartó cég. Most vitatkozhatnánk azon, hogy melyik cégnek rossz a hozzáállása, de igazából engem csak az érdekel, hogyha már kifizetünk havi 200.000 Ft-ot, akkor működjön a lift, és ne kelljen a hetedikre lépcsőzni. Nem mintha gond lenne az erőnlétemmel, de így nincs is kedve az embernek meghívnia ismerőst, nagypapát, nagymamát, az elvről nem is beszélve.

Nem átmeneti gondnak tűnik ez, amióta itt lakunk ez a helyzet, és a házban lakókkal folytatott rövid csevejek alapján már a ház átadásától kezdve (január) ez a helyzet. Sokan csak úgy tudtak beköltözni, hogy lépcsőztetni kellet a bútorokat. Állítólag beázik a liftakna, és attól áll meg egy hétvégére, de van, amikor nálunk a hetediken 10 centivel feljebb áll meg a lift, és attól zavarodik össze. A lifthívó, és a lift érintőképernyős kezelőpaneljéről nem is beszélve - mi már megszoktuk/megtanultuk kezelni, de 10-ből 9 vendégnek nem sikerül sokadjára sem a lift hívása.

Esővel, beázással sok gondja van az épületnek (Duna Terasz), például a teraszunk betonfalán lévő gránitlapokra ha ráesik az eső, az minden esetben a teraszunkra folyik rá, és a teraszon lévő lefolyó is hiába van, mert nincs kialakítva a megfelelő lejtés hozzá - így amikor esik az eső, mindig áll a víz a teraszon. Ezáltal már az alsó szomszédunk is jelezte a gondnok felé, hogy beázott a külső lámpájuk, melyet úgy akartak kijavítani, hogy feltörik a mi teraszunkon lévő járólapokat. Mivel mi lakunk legfelül, így már az egyik fürdőszobánk is beázott. Sajnos tudnék még ilyen sztorikat mesélni, saját tapasztalatból, de lakóktól hallottak alapján is, de nagyon nincs értelme folytatni, mostanára mindenki kialakíthatta véleményét.

Nem szeretnénk semmilyen kártérítést, de még bocsánatkérést sem, csak a házban lakók nevében kérem: ne szarjanak már ennyire a fejünkre, csak azért, mert 1 (vagy X) évre kötelezve vagyunk arra, hogy maradjunk. Ilyen rővid idő alatt nem térülhet meg egy ekkora beruházás. Felháborodási szintem 2/10, de ha megvettem volna a lakást 60 millióért, akkor 10/10 lenne.

 

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.10.01. 12:01:37

Használt lakásba kell költözni, ott a körülményeket előre ki lehet figyelni. Szépen felújíttatod, jobb is lesz, mint az újépítésű.

A közös képviselőt meg ki kell rúgni, ha töketlenkedik. Nyilván másnak is hasonlók a problémái, össze kell hívni egy lakógyűlést.

SÜN 2010.10.01. 12:05:17

ha kifizetted volna? ergó illegális lakásfoglaló vagy? :D

Gastroman · http://etteremteszt.lapunk.hu 2010.10.01. 12:05:51

200 E a lakbér, vagy a közös költség?

Unbiased 2010.10.01. 12:07:02

Mi ez a havi kétszázezer? Csak nem a közös költség? Mert akkor ennyiért már valami kényeztetés is járna...

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2010.10.01. 12:07:04

Havi 200 ezer közös költség?? Megvettél egy emeletet, vazz?

Rózsika 2010.10.01. 12:08:20

Már azt hittem irigyelhetlek. Tévedtem. Sok sikert a megoldáshoz.

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2010.10.01. 12:08:48

@SÜN: Szerintem bérli. A marinán az nem is drága annyira. Ha a rezsi is benne van, akkor egyáltalán nem.

Amúgy mittudomén, kérd kölcsön a szomszéd helcsijét.

Frucsasz 2010.10.01. 12:12:25

Nem értem. Nem vetted meg? akkor hogy laksz most ott? És főleg, még jó hogy nem akarsz kártérítést, ha nem is a te lakásod...

Egyébként, nem akarok gonoszkodni, de a lift teljes megnevezése: személylift, vagy személyszállító lift. Az újépítésű társasházak liftjei kb az első hónapban elromlanak, mert a rövid időn belül beköltöző sok lakó mind úgy dönt, hogy rá nem vonatkozik a megadott súlymaximum, és a teljes lakást a lifttel költözteti fel. Ezek a liftek nem arra vannak kitalálva, hogy 50-60-80 lakás teljes felszerelését, abútortól a mosógépen át ezen keresztül cipeljék fel, főleg nem a 'jaj, fér még bele, ugyan, nem fog ez még leszakadni, bírja még' hozzáállással...

Persze, tudom, nincs más megoldás... de ezt azért érdemes végiggondolni.

Frucsasz 2010.10.01. 12:13:59

Szerencsére nálunk van teherlift is.

Dr. Körömlakk ® 2010.10.01. 12:14:49

ja, jó. én a felső tízezer problémáján nem idegelem magam.
költözz panelba 50-é, azt megy a lift. meg kettő is. van.
fürdőszobából meg egy.
inspirál is a melóra, ha monnyuk a gettóról írsz egy szakadt ponyvát.

2010.10.01. 12:18:34

rohadjak meg ha nem találták még fel a "liftben a megengedett összterhelést átlépték, ezért nem indulok el" visszajelzést. (és persze nem is indul el, nemcsak sípol/villog/kiír)

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2010.10.01. 12:21:54

Felírod az álló lift falára százhúszszor: "Homárra nem picsogunk hülyeségeket, mert beverik az fejünkt."
Utána nézegesd egy ideig, majd mutasd meg a közös képviselőnek.

helianthus 2010.10.01. 12:23:59

Na ez a tipikus no comment poszt, 200 ezres havi lakbér, Marina Part?
Ha én még erről nem is hallottam, az mennyit ér egy 10/10-es sikeresember skálán? :)
(a kis gonosz ördög is, aki mélyen bennem lakik, szeretne kommentelni)
Háháhá, ennyi pénzért beázik, nekem havi 15000-ért ázik be, lúzer!!!!

szemi90 2010.10.01. 12:24:37

Szerintem a Duna terasz csak méltó szeretne lenni a nevéhez ezért vizes. Mert a Duna is vizes. Érted? Nagyon jó!

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.10.01. 12:27:09

@enamel: "Szerintem bérli."

Kétszáz négyzetméterért havi kétszáz nem is olyan sok. De mi a fenének neki ekkora lakás. Tíz gyereke van? Nem kéne szaporodni, mint a nyulak. A nagyszülőket se költöztette oda, mert azok csak látogatóba jönnének.

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.10.01. 12:28:10

Gagyi bogmotor, MÚKOGGY!!! Azanyádhétszentségit!

Dr. Körömlakk ® 2010.10.01. 12:29:57

nemtom, ott kap ihletet a melóhoz, de a nagymama odacipeléséről hadovál.
ez valami író lehet. azok meg homárok.
helyben vagyunk.

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2010.10.01. 12:35:31

@atpijkamo: Ott ennyiért egy 50-55 nm-es reális. A közösköltség olyan 25 lehet, ha a havi rezsi 40, akkor egész olcsón megkapta.
De nekem ez egy szerencsétlen picsogása, aki azt hitte, hogy majd jól belecsöppen a nagybetűs luxusba, és az arcára esett.

Egyéves Önkéntes 2010.10.01. 12:43:53

2010. október 1-től az új KRESZ szerint vasúti átjáróban kihangosító nélkül is lehet pálinkát főzni.

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.10.01. 12:44:28

@enamel: Ne viccelj. 60 milláért 55 m2 az milla fölött a négyzetméter. Most mondták, a Rózsadombon 300 a négyzetmétere. A dzsumbujban csak nem kérhetnek többet. Még kevésbé több mint háromszoros árat.

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.10.01. 12:45:59

@EÖ: :)))) Rohagggy meg, majdnem letüdőztem egy szőlőszemet. Halálomat akarod?

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2010.10.01. 12:49:53

@atpijkamo: Rózsadombon kevés az újépítésű. Van azért, de azok jóval drágábbak. Különben régiért is keveslem, így lementek a lakásárak?

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.10.01. 12:53:08

@enamel: Sokat estek az utóbbi években. Az inflációval korrigált érték megegyezik a tíz évvel ezelőttivel.

Az újépítésű lakások nem lehetnek sokkal drágábbak a használtnál. Ez nem olyan, mint az utó. Talán 10% különbség hihető. 230% nem.

Anyád barátja 2010.10.01. 12:53:13

Disznót lehet-e vágni a teraszon?
Mert akkor érdekel.

Egyéves Önkéntes 2010.10.01. 12:53:40

@atpijkamo: ha megeszed a szőlőt, miből párolunk törkölyt? :)

.lll. 2010.10.01. 13:19:35

vajon a domolykóívás látsik a helikoptreleszállóról??

hawkeye 2010.10.01. 13:20:54

Posztolónak:

Hol alszotok a Sziget-fesztivál ideje alatt?

Állítólag akkora a hangerő, hogy a fél Marina elköltözik máshova arra a hétre.

Csak egyszer járnak vissza reggelente, visszaakasztani a csillárokat....

Wigyorexxx 2010.10.01. 13:31:48

Most akkor Marina Part, vagy Duna Terasz????...A kettő egyáltalán nem ugyanaz....

É2I 2010.10.01. 13:44:41

@EÖ: A csokányából meg a kiköpött hajából, mint rendesen ;P

Egyéves Önkéntes 2010.10.01. 13:49:13

@É2I: Mi vidéken domolykóból főzzük.

É2I 2010.10.01. 13:51:39

@EÖ: Hát én abból hallét főznék, de te tudod.
És miből csinálod a csirkepaprikást? Nem megtalált csengő dobozokból? :P

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2010.10.01. 13:52:18

@É2I: Van egy doboz százasom. Felajánlom csirkepaprikás céljára.

joetaylor 2010.10.01. 14:07:04

Meghatódottsági szintem ettől a poszttól 4/10 lenne, de mivel ittam egy kávét aminek állaga 7/10 volt ezért 8/10.

kisMarcsi 2010.10.01. 14:09:31

A Marinán 100 és 200 között mozognak a 2szobás lakásbérleti díjak. Erre rájön a nem éppen olcsó közös költség, legalább 100 Euró körül. Ezekért cserébe kapsz kocsibeállót, van klímád, és elvileg fitnesszelni is van lehetőséged! Jó kis biznisz, megéri :D

É2I 2010.10.01. 14:11:02

@enamel: Mekkora a doboz? Mert egy nokiásból már elég nagy vájdlinggal lehetne rottyantani.

Deuce Bigalow 2010.10.01. 14:19:53

mipöcs munkája lehet annak, akinek a marina part ad inspirációt??? vízépítő mérnök, vagy domolykóívás kutató-e vagy?
amúgy sosem értettem azokat a zembereket, akik ennyi pénzért beköltöznek abba sznob-gettóba, mint a heringek!

Tipikusbalek 2010.10.01. 14:19:57

Heeeeeeeeeeeeeeeeeeeheheheheheheh!
Nagyon jó a sztori. Ezért szeretek a Homárra benézni.
Amúgy meg amikor lakást vettem, én is nézegettem az újépítésűeket. Nanem Marina Resident Escort Loft Riverside Luxury High End Terace Premium Penthouse Estate-et. Hanem egy rendes kis zuglói zöldövezeti újépítésűvel szemeztem. Meg is néztem 2-3 bemutató lakást. Először lehidaltam a zsír új inox lift látványvilágától, és a gránitborítástól. Aztán ennyi.... Már a lépcsőház akusztikájából kiderült, hogy papírvékony betonból vannak a falak. Zengett az egész. A lakás dettó. Minden új de a leggagyibbtól csak hajszállal jobb fajtát választottak burkolat szinten. Elképzeltem, hogy ez hogy fog kinézni pár év múlva. Kívülről mint egy tipikus panel, belülről még annál rosszabb. Tömbfűtéssel rendelkezik, de mindig valaki fázik, leginkább a gondnok, ezért hamar felkepcsolják a fűtést az egész tömbben, tiszta olyan mint a távfűtés.

Tiszta Amerikai csokimázzal leöntött belső tartalom nélküli szar az összes újépítésű.

Úgyhogy bár megtehettem volna, hogy lakóparkba költözök, de nem tettem. Kicsivel drágábban de vettem egy normális 12 éves 4 emeletes panelt. Nem bántam meg. Most, hogy tudom a szuperluxus is ugyanilyen fosssss...
Pláne nem bántam meg.

tokomtelevan 2010.10.01. 14:21:27

Havi 200 ezret fizetsz?

Akkor nem sajnállak, így jártál.

kisMarcsi 2010.10.01. 14:28:12

@tokomtelevan: sztem nem sok olyan van aki sajnálná.

dr. _mmm_ 2010.10.01. 14:32:18

végre egyszer azokat szopatják akinek sok pénze van!

Ezért a mondatért:
"már az egyik fürdőszobánk is beázott"

sírva ne fakadjak.. azért a másikba még tudsz reggel szarni egy jónagyot?

lomposfarkas 2010.10.01. 14:41:55

Olvastam pár cikket valahol, hogy ezeket a lakópark-izéket sorra a legszarabb teknikákkal építik a tudjukkik, a sok balek meg ráharap, ahogy ezt olvashatjuk is. Csillog-villog meg kurva drága, de legalább hamar szétesik. Gyűjtés indult már a posztolónak? Legalább egy gumicsizmát vehessen szegény pára.

Szarazkoro 2010.10.01. 14:43:29

Kerdes: Na marmost a kecok nem arteruletre lettek az epitve? Szeret a Duna kionteni soxor!!
Szodligeten is csinaltak 1 lakopartot a Duna arteuleten, el is adtak a sok marhanak jopize' aztan meg sullyednek , repedeznek, elaznak alulrol, felulrol... LOL

stukov1 2010.10.01. 14:55:09

60milliós lakásba sose költöznék. Annyi pénzért kertes ház... a szomszédok felé 3m kerítés, tetején szögesdrót.

Vajmaci 2010.10.01. 14:59:43

@EÖ: Mi meg gumicsizsmából vazz!:)

Szarazkoro 2010.10.01. 15:01:47

szep kecok azert, de irrealis aron.

Sanyi 2010.10.01. 15:29:23

A kep alapjan kb. panel. Miert vesznek az emberek panelnal dragabban kaptarlakast?

Polos 2010.10.01. 15:42:04

A kivitelezőnek ezeket garanciában ingyenesen ki KELL javítania. Azért van a műszaki felelős, aki azért kapja a pénzért hogy amire azt mondja ok, az ok. Ha nem az, akkor Ő FELELŐS érte. Ezért kapja a pénzt, a nevében is benne van: műszaki FELELŐS. A kivitelező meg számoljon el a műszaki felelőssel. Alkalmazzon vagy kössön szerződést másikkal ha nem elégedett. Ez már az ő dolga.

A másik meg: attól hogy van pénze kifizetni egy albérletért 200-at lehet irigykedni, meg azt mondani hogy: "nem sajnállak", de attól még jogos elvárás az, amit a lakás felé támaszt. Ezek az elvárások (hogy ne ázzon be, legyen lift) egy 50eFt-os panellakással szemben is alapvető elvárások, nem? Különben meg törvény szabályozza azt is hogy 5. emelettől kezdődően kötelező a lift. A lifttől meg elvárható egy bizonyos fokú rendelkezésre állás.

Ha nagyon zavar menj el másikba. A másik, hogy szerintem megéri 60mFt-s lakást bérelni 200-ért. Sokkal több előnye van ennek a konstrukciónak mintha megvennéd.

Róka-Rudi 2010.10.01. 16:29:21

5 poszt 10 napra? Akkor ez a hétvégi vajon?

Róka-Rudi 2010.10.01. 16:30:29

1 napra, na. Gagyi blogmotor.

Róka-Rudi 2010.10.01. 16:35:45

Irigylem a posztoló problémáját amúgy, szívesen cserélek vele lakást.

Hurri Kán 2010.10.01. 16:47:16

Ezek az újépítésűek kb. egy lapát szart érnek, újfent kiderült...

Trackback 2010.10.01. 16:51:15

borzalmas lehet minden nap a túlélésért küzdeni

Silent Bob 2010.10.01. 16:58:27

Ennyi irigy prolit egy rakáson. :) Van pénze, rohadjon meg, mi?

PuruttyaIrto (törölt) 2010.10.01. 16:59:39

Ezért nem szabad teljesen újépítésű lakást venni. Mert befizetsz most nekik 10 milliót, meg folyamatosan még 10 milliót, aztán egy év múlva lesz egy lakásod, mi jónak tűnik. Mondom tűnik.

Eltellik egy év, és kijönnek a hibák. Beázik ez, leesik az, hiányzik amaz, majd tönkremegy emez.

És akkor megérti az ember, hogy miért volt olcsóbb így előre befizetve a lakás: mert az első pár év szopását is még rá kell számolni.

A másik meg, hogy ezek az újépítésű lakóparkok annyira túlzsúfoltak (profitmaximalizálás miatt), mintha csak egy 1975-ös lakótelepen lennénk. Egy lakópark is simán megvan 8 emeletes, tehát ez majdnem a 10 emeeltes panel szintje. Ember sűrűségre, pedig még a paneloknál is sűrűbb, tömörebb az érzés, mert a lakóparkokban minden kis négyzetcentiméter ki van használva.

Aztán lemehetsz a gyerekkel a közös udvarra, hogy mindenki azt bámulja az ablakból, hogy mit beszélsz, mit csinálsz. Komolyan egy lakópark nem sokkal jobb egy panelnál. Csak annyival, hogy jobbak az ablakok, jobb a tégla a panelnál egy kicsivel, és szebb egy kicsit. De amíg 11 millióból egy fullos panelt kapsz, addig ennyiből egy földszinti, nyirkos lukat vehetsz csak lakóparkban, a legótvarabb beosztással.

Gugyerák Lalyos 2010.10.01. 17:00:12

Havi 200 fixszel
Ne menjél már lifttel.

Borcsika 2010.10.01. 17:03:09

sztem alapból egy hülye a posztoló. ha nemek lenne havi 200000 ft-om lakbérre, akkor nem lakást vennék, hanem házat, és nem a Marinán a gettóban. lehet, hogy szép a kilátás, de kb. ennyi.
egy háznak, aminek havi 200e a törlesztése, az kacsalábon forog.
valahogy nem tudom sajnálni a posztolót, és nem tudom megérteni a problémáját sem.

Anti Anyag (törölt) 2010.10.01. 17:03:27

Egy komoly ingatlanszakembert szeretnék idézni:

"A lakóparkok anyagminőség tekintetében korunk lakótelepei".

A lakóparkok iszonyú nagy kamuk, én ismertem olyat, ahol egy éven belül már az első emeleti lakás is vizesedett, de nagyon komolyan, el lehet képzelni, mi lehetett ott szigetelés helyett, de ez a Duna terasz sem lehet semmi.

Szerintem ezeket 20 éven belül bontani fogják.

Chili Pepper 2010.10.01. 17:06:54

Ezek a Duna parti "luxusapartmanok" annyira sűrűre vannak beépítve, hogy ehhez képest bármelyik tízemeletes panel tágasság érzetét nyújtja, ha az ablakon kinéz az ember. Naponta elautózom mellettük, és szorongást okoz a látványuk is. Mondjuk annyi előnye van, hogy a szemközt lakó celebhez biztos, hogy belát az ember, akkor is, ha van függönye...
Az árukat is csak az egymást hülyítő emberek kereslete hajtja fel, egyébként nem érnek többet az átlagosnél kicsit gyengébb, új építésű nagy társasházaknál.
Laktam pár évet egy budai új "lakótelepen", ott működött a lift, jó volt a fűtés, víz, mindez havi 20e közös költségért. Klíma ott is volt, és a földszinten egy nagy fittnessterem, igaz, hogy nem a közös költségben, de közelben. Egy lakás ára kb. harmada az itteninek, mégis működött / működik minden.
Az meg nem tudom, hogy kit dob fel, hogy milyen a szomszéd autója. Ahol én laktam, ott a közös garázsban a CLS-es Mercis lopta az áramot a fagyasztóhoz a lámpafoglalatból elágaztatva. :-)

Nem tudom, hogy valakinek hogy lehet annyi esze, hogy helikopterre telik, és panelban lakik, ahol nem működik semmi, viszont beázik. Helikopterrel még a bejárás sem nehéz, úgyhogy a hely szinte mindegy, de biztos, hogy a trendi barmok vonzzák egymást. :-DDD

Borcsika 2010.10.01. 17:07:22

@Anti Anyag: a panel meg évtizedeket kibirt. nem szép, de karbantartással lakható. az meg, hogy szar az elosztásuk... hát az új épitésűek között is van jónéhány, ami megérne egy misét.
hallottam olyan vállalkozóról, aki az ikerházat egy raklap cementet felhaszálva épitett meg, és egy nagyobb oldalszél megroppantotta a ház szerkezetét. ezzel csak az a baj, hogy ő jól keresett rajta, viszont aki megvette hitelre, és eladósodott több 10 évre, annak esélye sincs lelépni

@Gugyerák Lalyos: hihi

Chili Pepper 2010.10.01. 17:10:12

@Silent Bob:
Azért értelmesebben is el lehet költeni lakásra 50-70 millát, mint hogy vesz az ember egy harmadik emeleti, szomszédra néző, betonnal körbevett, beázó, műszakilag sz@r 70-80 nm-t egy ilyen telepen. Ez nem irigység, hanem racionális gondolkodás. :-)
Szerintem.

Anti Anyag (törölt) 2010.10.01. 17:10:24

@PuruttyaIrto: Azt én sem értettem, hogy akinek ennyi lóvéja van, az miért keresi a panelfeelinget.

Nekem ahogy egy kis lóvém lett, épp, hogy elköltöztem egy háromemeletesből, pedig nem volt panel, csak sokan voltunk. Lakópark nyilván szóba sem jöhetett, vettem jó helyen garázzsal egy lakást és nem teremgarázs. És még több pénz sem kellett hozzá mint egy lakóparkihoz.

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.10.01. 17:11:01

@Chili Pepper: "Ezek a Duna parti "luxusapartmanok" annyira sűrűre vannak beépítve, hogy ehhez képest bármelyik tízemeletes panel tágasság érzetét nyújtja"

Pontosan. Ezek a mai panelok. Most elfogadjuk, mint a panelt 30 éve, és 30 év múlva olyan gázoa lesznek, mint most a panel.

Nadiposzi (törölt) 2010.10.01. 17:11:39

Régészeti felügyelet kapcsán volt szerencsém akcióban látni egy társasház építő kompániát, az al-al vállalkozó instant májterrel dolgozó szupercsapatát. Az egyenesvonalú falba tettek egy kb 10-15 fokos törést. Úgy sikerült. Délután a kivitelező főbb manus némi emelt hangú számonkérés után visszabontatta az inkriminált szakaszt.
Na, az tuti hogy sose költöznék ilyen szarba.

Leonard Zelig 2010.10.01. 17:11:54

Deine Sorge möcht' ich haben - ahogy felénk mondják pestiesen.

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.10.01. 17:13:58

@Nadiposzi: "visszabontatta az inkriminált szakaszt."

Az a jó.

falat bontottunk 40 éves házon, és volt tégla, ami arasznyira kilógott a fal síkjából. Nem probléma, vastagon levakolták.

skovalsky 2010.10.01. 17:17:36

Már bocsánatot kérek de akit ez a marina telep bármire is inspirál az szerintem egy agyhalott zombi, egyszer betévedtem valamiért de akkor se nagyon laknék ott ha fizetnének érte.

Anti Anyag (törölt) 2010.10.01. 17:26:58

@skovalsky: Főleg a nagyobbak, pár év alatt lepukkan annyira, hogy csak rosszul lehet belőle kiszállni. Feltörik az autókat, kijöttek a tervezési és anyaghibák, sok az albérlő, sok a rongálás is.

Mivel nagy az emeletszám és kicsi a telek, még úgy sem ér sokat, ha amúgy jó helyen van. Jól nem lehet belőle kiszállni, sokan eleve kiadásra vették is meg.

dirige 2010.10.01. 17:28:17

@enamel: Asszem igazad van, de azért ennek az embernek meg kellene látogatnia néha egy kalasnyikovval a közös képviselőt. Mert azért az, hogy megteheti, hogy havi 200-ért lakik, az ne jelentse már azt, hogy át kell/lehet b.szni!!
Egyébként, ha valaki utánanéz, hogy ki volt a beruházó, sokmindenre választ kap!!!! Nem szabad olyan helyre költözni, ahol izráeli "befektető" áll a háttérben. Ezeket ez izráelieket 20 éve még nagyrészt Szemjon Szemjonovicsnak hívták, csak kifizetődőbb volt izráelitának vallani magukat és Eilat kellemes tengerpartjáról továbbmaffiázni.

csigaszeg 2010.10.01. 17:33:42

Hááát,ja.........Havi 200,000 közös költség, ezt rendesen beszoptad.....De azért el ne hidd hogy sajnállak........a hülyeség nagyon drága!!!!!

Chili Pepper 2010.10.01. 17:36:52

@dirige:
Azért a magyar vállalkozó is tud szépeket csinálni. De az csak olyan magyarosan. Minden OK, de azért 30-as falak plusz szigetelés nélkül, 2,8-as ablakok, a fehér ragya kiveri a falakat.
Egy ismerősöm egy ilyen új kis-társasházba költözött pár éve, és ilyesmikkel szembesül. Alapvetően meg van építve a ház, de ott spóroltak benne, ahol érték. Nem ázik be, és egyenes a fal, csak kétszer akkora a gászámla, mint kellene.
Vagy tekintsük a belvárosi spanyol beruházókat. A Király utcából nyiló passzázs fantázianevű csoda az ő művük. Néhányszor már cikkeztek róla, hogy mit sikerült.
Szóval disznó építési vállalkozó mindenhol van, és az utóbbi években Magyarországon jó talajra találtak, úgyhogy el is szemtelenedtek.

Anti Anyag (törölt) 2010.10.01. 17:39:21

@dirige: Na igen, ez meg a másik és melyiket nem Szemjonék építtették.

A közös képviselőség új társasházaknál nem kevés helyen a maffia üzletága, így nem biztos, hogy olyan jó megoldás a kalasnyikov.

PeterBlau · http://4smallwheels.blog.hu 2010.10.01. 17:43:23

Ezek a mai, lakóparknak hívott sznobgettók valójában lakótelepek, és a régi lakótelepek ezekhez képest a lakóparkok, mert a régi panel lakótelepeken legalább van rendesen tér két ház között, és elég messze vannak ahhoz egymástól, hogy a szemben lakó ne bámuljon bele a szádba. Agyhalott sznobok költöznek csak be mai lakóparkokba.
A posztoló meg ha olyan ember, aki a havi 200 ezer bérleti díj fizetése és ilyen hibák mellett még mindig ott van és bérli a lakást, akkor meg is érdemli. Még ha megvette volna és ennyire átbasszák akkor sem sajnálom, mert ha ennyi zséje van akkor lesz ott pénz másikra is. Így viszont, hogy csak egy bérlemény ami ilyen ótvar szar, komolyan nem értem miért lakik még ott. Ennyire mazochista? Ennyi pénzből (200 ezer havonta lenne a törlesztőre) vehetett volna hitelre egy normális régebbi kertesházat Zuglóban vagy Mátyásföldön, és akkor most nem kellett volna ilyen panaszáradatot leírnia. Miért van az, hogy a sznoboknak nincsen eszük?!

hoseman 2010.10.01. 17:45:14

hééjj!! áthallás van?

gergo · www.indafoto.hu/ppgergo 2010.10.01. 17:47:34

60milliobol: vennek egy telket 15millioert (ennyiert mar szep telket is lehet venni, viszonylag jo helyen. ha vizet akarok latni, akkor mondjuk Vac johet szamitasba), hazat 35milliobol fel lehet huzni (100nm2, 350eHUF/nm2 aron), 5milliobol kulturalt modon berendezem es meg marad 5milliom, amibol veszek egy uj kocsit hogy be tudjak jarni ha nem szeretek vonatozni

kutya vacsorája 2010.10.01. 17:57:31

@gergo: ugyanezt megcsinálom 25-ből... (pl.350e huf/m2 sztem építkezésnél sok) marinapart és a többi engem mondjuk viszolyogtat. de ettől még létező fogyasztóvédelmi probléma, amit a poszt felvet. furcsák itt a kommentek. ha azt írom,h.száraz kiflit adott a pék, akkor lúzer vagyok, és ki nem szarja le a nyomorom, ha viszont a 60 millás kecóval van a gond, akkor úgy kellett, miért fussa rá.... átverték. ígértek neki vmit és kurván nem azt kapta.

Sztávrosz_ (törölt) 2010.10.01. 18:00:56

200k-ért nem hívják hétvégén a liftszerelőt? Lakásmaffia!

Palmer Eldritch 2010.10.01. 18:05:13

Csak nem?! Nesze neked burzsúj panel :P

V. 2010.10.01. 18:13:49

Vazzeg 60 milkóért inkább egy családi házat veszek és nem egy ilyen panel jellegű fost- valami nyugis környéken fél órányira a belvárostól és a húgyszagú Váci úttól, ahol nem azt hallgatom, hogy szomszéd éppen szarik,baszik etc.
60 milkóért a két ház közé kifeszített szárítókötélről behúzom a ruhát mint az olasz filmekben :D

Esperes úr 2010.10.01. 18:16:50

elmorzsoltam egy könnycseppet a kávéivás közben kisujját kitartó köcsögért

georg 48 2010.10.01. 18:17:01

Azonnal megszakad a szívem!
El tudom képzelni a csávót, mennyit gürizett életében, hogy ki tudja perkálni a zsét!
A felháborító, hogy sokkal olcsóbban megúszta volna, ha vesz egy telket, terveztet egy kérót és egy fasza brigáddal felépíti a kis lakot. Csakhogy, az nem trendi. Neki lakópark kellett, meg Ferraris környezet, meg portás a kapunál, aki kinyalja kispicsáját. Most cumi.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2010.10.01. 18:30:21

"elég sok az elsuhanó Porsche, Ferrari, Bentley, Audi, BMW, Smart."
Látod-látod, nem a puccos környéket kellett volna nézni.

"A drága lakás árát elkérik, a közös költség irreálisan magas díjáról nem is beszélve, de cserébe elég sok negatív tapasztalatunk van."
Lásd fent. Ugyanakkor mondjuk mindegy milye drága a lakás, hülye a postoló, akitől vette, azt be lehetne perelni egy szaftos kártérítésre. Majd az építtetővel ők lerendezik, tetszettek volna rendesen megnézni, mit vesznek át eladásra.

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2010.10.01. 18:41:42

Döntsétek már el, most burzsuj geci a poszter, hogy milyen jó neki mert havi 200-at költ csak lakásra, vagy szegény geci, mert egy szar panelben lakik :))

Egyébként én is újépítésű párti vagyok, de a marinán még nem laktam. Egy ismim igen, az szidta.

kzolika 2010.10.01. 18:46:09

A posztoló most dicsekszik vagy panaszkodik?
És melyikről is van szó? A Marináról vagy a Duna Teraszról? Mert a kettő nem ugyanaz, bár mindkettő lehet szar.

staropramen 2010.10.01. 18:46:28

Sztrovacsekek!
Most, péntek este közlöm, hogy ez egy kamuposzt, gumicsont a hét végére.
Hétfőig lesz vagy 250 komment.
Ilyen elmeháborodott, minta poszt írója egyszerűebn nem létezik.
Ha mégis lenne ..az az ő baja.

Thomas Dantes 2010.10.01. 18:57:30

Baszki, nem azért, de inkább vennél egy házat, ennyiből . Ott nincs közös költség kapásból.

Lift se szokott lenni, ha beázik megcsinálod magadnak.

Ha miliomos lennék se laknék olyan helyen ahol ennyit kell havonta fizetni, akkor már inkább egy jó kis ház.

Megdobbent 2010.10.01. 19:01:04

Az iro sikeres mikroblogger, de a neje kemenysajt vasarlasai sajnos nem mindig sikeresek, errol az iro sikeres mikroblogjarol ertesulhetunk, mert azert egy bentli hangja megiscsak inspiral a blogolasra. Nagyon komoly gondok, egy konnycseppet el is morzsoltam, szegeny ember, remelem kap futestamogatast.

min 2010.10.01. 19:04:28

és hol van ott a helikopter leszálló???? Tényleg érdekel mert kurvára szigorítva van a Bp-i légtérben a polgári repülés.

venszivar 2010.10.01. 19:06:46

Mit sírsz ? Mint írod,Porcshe,Ferrari,Audi,BMW,Smart-kocsik közül válogathatsz s ezeket korlátlan km.-ig használhatod,Kérj egy Land Rovert is az fel megy a lift helyett.Ha félreértettem a baromságod,akkor még mindig én jártam jobban,mert én havi 15 000 HUF -ból meg vagyok.

KömKel · http://komkel.blog.hu/ 2010.10.01. 19:11:35

Én voltam középmufti 1.5 milla/m2 árú társasház épitésnél a belvárosban.

Van olyan fürdőszoba, ahol négy réteg csempe van a falon, mert az első hármat nem fogadtam el. Mondtam bontsák vissza... ehelyett rácsempéztek még. A villanyszerelő meg hülyét kapott, amikor a dugalnak a dobozát kellett megkeresni :D

Egyszer ha megöregszek, tuti könyvet fogok irni ezekről a társasház-épitésekről.

Frucsasz 2010.10.01. 19:13:05

@staropramen: dehogy kamuposzt. A posztoló panaszba burkolva dicsekszik. :):)

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2010.10.01. 19:18:36

@Kőmíves Kelemen: Mert te is folyton csak kekeckedsz, ahelyett hogy elfogadnád drága jómunkásember drága jó munkáját. Mer kurvadrágán csinálja.

Volt ilyen építkezés mellettem, reggelente párszor arra ébredtem, hogy üvölt a nemtomki valamelyik melóssal, hogy már megint leesett egy a tetőről, ha meghalt, hát ő kirúgja az össeset, nem megmondta hogy (ezt nem értettem).

nothing.at.all (törölt) 2010.10.01. 19:19:06

szabad akaratából költözik valaki a város legdrágább lakótelepére?
nem értem az embereket.

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2010.10.01. 19:20:32

@É2I: Elég nagy, ilyen spéci mágneses keménypapír, azért nem dobtuk ki. 30x20 lehet talán, és olyan 15 cm magas, saccperkábé. De parfümös, nem nokiás.

kubatov_kommunista 2010.10.01. 19:21:20

Ez a méreg nem a cián.

Amúgy meg nem értem, biztos bennem van a hiba.
60 milka a lakás ha megveszed. értem.
nem vetted. homeless vagy? nem értem.
mondjuk bérled, lizingeled, értem.
havi 200ért vagy az a közös költség vagy abba benne van minden? mondjuk ezt nem értem.
mert ha havi 200 a közös költség akkor már fakasszanak termálvizet vazze.
és most ez azt jelenti, hogy aki nagyot szivott az 60 misi mellett és évi további 2.5 misiért egy 7. emeleti lakásban homeless módjára fagyoskodik pufajkában, hideg vizbe fürdik és helikopterzajra ébred este...?
Vazze én ezt nem értem, össze vagyok zavarodva...
Most ez lett a menő? Vazze életstilus lett 'a rosszabbul élünk mint 4 éve' szlogenből? Vásároljon saját gettót vagy mi ez? Én ezt nem értem...

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2010.10.01. 19:28:16

@enamel: azazhogy cselekedet.

@min: Ezekben szoktam olyan lakásokat csinálni, hogy 31 nm a lakás, 40 nm a terasz. Biztos valamelyik teraszon.

lehuto 2010.10.01. 19:35:27

@sanyiiiiiiiiiiii:

MUHAHAHAHHAHAHHAHAAAAA!!!! Isten vagy! :) A számból vetted ki a szót!

ZöldszemM2 2010.10.01. 19:39:38

Hát 2 éve majdnem belementünk egy ilyen csőbe mi is. Jobban mondva a leányom.Igaz nem ez a duna izé, csak a Dagály sétány lett volna. Az is csillogott villogot kivülről.
A lányom addoig egy ferenvárosi 38 m2 .ben lakott és azt akarta egy dagályos 44 m2 -re cserélni + 8 milláért. Mondtam alánynak ha ilyen üzlete csinál kitagadom. Így marad ott ahol van. 5eft a közös az egész rezsije meg 20 eft. Télen 25 , nyáron 15.
Ez van !!

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2010.10.01. 19:42:19

Annyi sok itten a gonosz ember. Tiszta izék vagytok. Azért kéne ütni a posztolót, mert hülye, és nem azért, mert pénze van.

Megdobbent 2010.10.01. 19:47:23

@enamel: Nade azert, mert penze van _es_ ennyire huje? Vajon mibol van a penze, ha ilyen feek-szeru? :) Esakkor miert nincs mindenkinek, aki tovabbtanult az altalanos iskola 5. osztalyanal? Nyomaszto kerdesek ezek, meglasd.

georg 48 2010.10.01. 19:51:14

@Thomas Dantes:
látod? Hát azért nem kell neki ház, mert avval kurva sok meló van! Kezdem ott, hogy télen, ha esik a hó, el kell takarítani. A lakóparknál nem, mert a gondnok megcsinálja. Ha a gyerek a háromkerekűjével lebasza a vakolatot, azonnal javítani kell. Ha szétcsúszik az eresz, javitani kell. Szóval, ha azt akarod, hogy a házad ne menjen tönkre idő előtt, ott melózni kell. Ha gazdag vagy, ha nem! A csilli villi lakóparkban nem. Ott a gondnokság megcsinálja. Na persze nem ingyen! Viszont, ne sírjon mint a fürdőskurva!

ColT · http://kilatas.great-site.net 2010.10.01. 19:59:41

@staropramen: Nem is annyira elmeháborodott, csak gazdag. Hát ez meg nem mindig jár együtt ízléssel, ésszel, stílussal, hát van ilyen.
Sajnálni én sem tudom azért... Főleg azért nem, mert ilyen esetben nem a 'omárra kell írni, hanem a kedvenc ügyvédjével megfingatni a nyilvánvalóan görény kivitelezőt, eladót, tök mindegy, hogy azonos-e.

Thomas Dantes 2010.10.01. 20:01:06

@georg 48: Tudod, én egy vacak kis lakásban élek , egy vacak lakótelepen, és bizony nagyon örülnék ha lenne házam ami elől havat kell lapátolni.

Persze nem vagyunk egyformák, és értem amit mondasz. Igazából csak furcsállom az ilyen embereket.

Ha sok pénzem lenne, akkor se zavarna a ház körüli munka.
Sőt, épp ellenkezőleg örülnék neki, hogy rendbe tartom a saját portámat, nem csak annyi az életem hogy beesek az ajtón, és odahaza egy szalmaszálat se rakok arréb.

De hát van aki inkább azt szereti, hogy havi 200 ezerért haza megy a luxusba ahol semmit sem kell tenni.

De azt is lefogadom , például nincs részük egy jó kis kerti szalonnasütésben, ott a havi 200 ezres lakóparkban!

igazságos 2010.10.01. 20:05:21

Miután eleget sirattam a posztolót, meg kiirigykedtem magam, hogy egyesek helikopterrel jönnek, meg ilyen helyen laknak, meg mindig a hülyéknek van pénzük, ők rinyálnak, jöhetnek az alábbiak, amit nem értek:

1. Mielőtt beköltözöl, megveszel egy lakást, nem nézel utána, hogy az adott társasházban milyenek a szomszédok, milyenek az állapotok, stb.? Gondolom, akkor lépcsővel mentél fel.

2. Az összes lifttel ez a helyzet, vagy csak egyetlen egy darab van abban a szerencsétlen lakóházban?

Szóval, megint a posztoló volt a barom, csak azért, mert piszkosul gazdag, meg ő is irigy, ez a Bentley-es, helikopteres megjegyzéséből eredően.

@georg 48: ez hülyeség, ne haragudj. Saját házban, még alkalmazhatsz kertészt, bejárónőt, stb. Aki gazdag, az nem sajnálja ilyenekre a pénzt, meg 200.000 forintot kifizetni közös költségre, az megengedheti magának. Tudod mikor dolgoznak a gazdagok ilyen alantas munkát.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2010.10.01. 20:07:39

@georg 48: Én is ezért nem akarok kertes házba költözni. Udvart rendben tartani, házat rendben tartani, stb. De társasházak között is hatalmas különbségek vannak.

Mondjuk ha már gazdag a postoló, akkor futná neki kertes házra + egy pofára, aki a javítanivalókat, stb. megoldja.

kulup 2010.10.01. 20:14:22

Az nem igaz, hogy az összes új építésű lakás szar, ne általánosítsatok. A miénk se tökéletes, de nem annyira zsúfolt, nem esik szét semmi, aránylag normálisan megcsinálták, a szigetelés és az ablakok kiválóak, pl. a fűtés max. 12e volt eddig, januárban, 75 négyzetméterre. Még a közös képviselő is normális, de ezt úgyse hiszi el senki :-)

Vladimir Harkonnen 2010.10.01. 20:16:31

@Frucsasz: Ez így ebben a formában baromság! A lifteknek van megadott teherbírása, ami felett letiltanak, tehát nem lehet túlterhelni! A max. teherbírást meg bírniuk kell! (Más téma, ha összebasszák az enteriőrt a sublóttal.)
Ráadásul a panelházakban pl. van a liftekben hátul egy nyitható ajtó, hogy beleférjenek a bútorok. Ajtó nyitva= teherlift, ajtó csukva= személylift.

:)

ColT · http://kilatas.great-site.net 2010.10.01. 20:16:36

@kulup: "aránylag normálisan megcsinálták"
Mi lenne, ha nem aránylag lenne csak jó... 2010-re nem jutott el addig az építőipar, hogy normális minőségű lakásokat húzzanak fel (ha már kurva drága?)

twollah / bRoKEn hOPe, sUppLeX · http://freewaresoftwarenews.blogspot.com/ 2010.10.01. 20:18:27

Aki havi 200 ezret fizet kozoskoltseg cimen az nem lehet sikeres ember.

Taxomükke (UK) 2010.10.01. 20:18:39

Soha nem értettem, hogy akinek ennyi pénze van, minek megy lakótelepre lakni.
Merthogy ez lakótelep, akárhogy csűrjük-csavarjuk.
Persze nem kell nekem mindent érteni.
Azt sem értem időnként, miért olyan jó az "új építésű" lakás... még nem jöttek ki a hibái. Kb. annyira garancia a minőségre, mint a használt autó női sofőrtől...

igazságos 2010.10.01. 20:19:54

@kulup: Hol van ez? Na, és a szomszédok? Őket se hagyd már ki a felsorolásból, ez egy lényeges szempont.

kulup 2010.10.01. 20:19:54

@ColT: Ja, igazad van, de sajnos ezt el kell fogadni, a magyar építőipar ennyit tud. Ha építesz magadnak egy családi házat, az tökéletes lesz ? Esetleg ha saját magad csinálsz mindent, különben a szakik úgyis elb@sznak valamit. Sajnos.

kubatov_kommunista 2010.10.01. 20:22:53

Amúgy fogadjunk apostol ó nem vót katona.
Seregben anno egy kellemes ebéd utáni alvásból arra ébredtem, hogy leszáll egy MI-17-es az ablak közelében. Mindezt a fülsiketitö zajon kivül ugy adta tudtomra, hogy bevágott egy kisebb fát az ablakon keresztül a szobába ahol aludtam. kb. 2 mp alatt keltem fel ugrottam ki a szobából és találtam fedezéket.
na most ezért a feelingért még fizetni is... kemény.

kulup 2010.10.01. 20:24:52

@igazságos: Nincs messze a posztolótól, de nem egy akkora hatalmas lakótelep, mint a Marina part. Vannak bunkók a házban, mint mindenhol, de a közvetlen szomszédokkal nagyon jóban vagyunk. Tudom, ma ez már hihetetlen, pedig igaz.

Der Beste 2010.10.01. 20:25:38

@kulup: Én hiszek neked!

Amúgy ez egy kamuposzt. Kókán kívül ki repked még itt helikopáterral?

gyilkos fűegér 2010.10.01. 20:27:21

Ez semmi ahhoz képest, hogy visszahívták a Rolls-omat valami kibaszott fékhiba miatt!

Fékhiba! Rolls-nál!

Hát miféle világban élünk, kérdezem én.

Magam_a_Mondomét! 2010.10.01. 20:27:24

Posztoló nem tudom eldönteni, te most panaszkodsz vagy dicsekszel ?

nezavarjmasokat 2010.10.01. 20:27:39

"kifizetünk havi 200.000 Ft-ot,"

Nokiás dobozból?

scorpioscorpio 2010.10.01. 20:37:22

Irigylem a posztoló problémáit....itt sincs fűtés...mert drága...ez ugyan egy családi ház...de hitelem már nincs, viszont fűtés sem:-) de van kertem és tavacskám:-)
...ha akarok vizitorna:..max bokáig:-) ....fitness+szoli: kerítésfestés 30 fokban:-)
...Recepció: ...néhány kutya... ...térmegfigyelő:..nyugdíjas szomszédok:-)
...Futóedzés:...a lovardákból elszabadult lovak után...:-)
...Sznobparty: utcabál helyi pálesszal kis-sámlin...műa.tányérkából...
Híresség: ..Angelina Jolie itt forgat...naná, van Kastélyunk!!!
ÉS MINDENKI KURVA JÓL ÉRZI MAGÁT!!!
MERT EZ FÓT!!
...tó,hegyoldal,lovak,utcai bulik macinaciban...

rasszista szalonna 2010.10.01. 20:41:47

a pajeszos urak tesznek rád, és róla, hogy a felhúzott cuccost melegében vagy még a tervasztalon eladják egy forgalmazónak. Ezek nem kispályások,pörgetik a pénzt ebből élnek jól.

Thomas Dantes 2010.10.01. 20:43:06

@gyilkos fűegér: Ne bazd már! Nekem meg a repülőmön nem volt hideg a pezsgő!

A jachtomon meg elromlott a egymilliós plazma TV!

Starlark 2010.10.01. 20:50:49

Kommenteket olvasva, kezdem egxre jobban belátni milyen piszok mázlink volt az új építésű társasházban a lakásunkkal.
Nem vizesedik, a fal egyenes, nem repedezik, nem penészedik, a fűtés számlánk meglepően alacsony.

Igaz csúsztak az átadással annó meg a borovi fenyő ablakból műanyag lett a végén... de inkább ez mint a fent olvasott egyéb tapasztalatok. Jag és nem betonból van hálisten.

igazságos 2010.10.01. 20:56:18

@Starlark: a lényeget kihagytad, mennyit perkálsz le? :D

pandacsökiboborján 2010.10.01. 20:56:47

még ilyet! a tolvajokat meglopják a tolvajok.

nandras01 2010.10.01. 21:05:18

jó kis tükör a magyar habitusnak a kommentek.
dögöljön meg a szomszéd tehene - igaz?
túlteng egyesekben (sokakban...) az IF.
kinek mi köze ahhoz, hogy a posztolónak honnan van pénze?
fizet rendesen, teljes joggal várja el, hogy a teljes értékű pénzéért teljes értékű szolgáltatást kapjon.
pontosan annyira igaza van, mint annak, aki amiatt panaszkodik, hogy a forint húszért megvásárolt savanyú cukor nem elég savanyú.
aki meg irigykedik, az kapja be... (és maradjon úgy)

greddy 2010.10.01. 21:07:11

Akkor az a helikopter nem is lehet olyan hangos ha megtudják különböztetni tőle a sok porsche meg bentley hangját vagy lehet hogy ez egy lopakodó 'kopter

Mylady 2010.10.01. 21:07:12

@enamel: ez nem is olyan rossz. A wc ugyan nagyobb, mint a szoba, de hát gazdagéknál nyilván ez a divat.

igazságos 2010.10.01. 21:08:58

@Mylady: a gazdagoknál az aranywc a divat. :D

AarhNie 2010.10.01. 21:21:01

A `90-es évekig nem tudtam, mi az, hogy lakópark. Akkor volt szerencsém ellátogatni egybe:

www.senoriodemarbella.com/

Miután már tudtam, hogy ilyen egy lakópark, örültem, mikor itthon is beindult a lakópark építési hullám. Hát az eredeti koncepcióhoz képest (lásd a linket) elég magyarosra sikeredtek :(

babrada 2010.10.01. 21:21:02

Végigolvasva a kommenteket, kicsit el vagytok tévedve. A 200 ezer forint az nem éppen a lakbér. Tudniillik én is pontosan ebben az épületben lakom. Mi is béreljük a lakást(amúgy az első kommentekben nem is értettem az értetlenség okát, albérletről nem hallottatok...)
A havi lakbérünk 62 ezer forint, ehhez jön a rezsi, ebben a hónapban a rezsi és lakbér összesen 82 ezer forint lett.
Ennyiből egy panelban sem jössz ki, tudom, mert eddig ott laktunk, és közel sem volt meg az a színvonal.
A lift valóban bosszantó tud lenni, bár a gombokkal való problémát nem értem, nekem elsőre sikerült használni őket..
A Duna Terasz nem a luxus része a lakóparknak, ez egy kicsit arrébb van...én személy szerint teljesen meg vagyok elégedve, egy kis séta meg nem árt.

bagamoyo 2010.10.01. 21:27:18

Lehet attól van pénze, hogy továbblát, mint a sok irigy proli?

xenuka 2010.10.01. 21:39:03

Teljesen jó arc a posztoló. Ha jól értem béreli a lakást havi 200-ért min 1 évre.
Egy jó környéken egy új luxuslakást. Kéri, hogy a hibákat javítsák ki.

Mi itt a gond?

Az meg, hogy egy új építésű lakópark zsúfolt megoldható, mert csinálsz egyet magadnak és az pont úgy lesz beosztva, ahogy te szeretnéd.

min 2010.10.01. 21:40:54

Egyébként tényleg vicc, hogy egy ilyen értékű ingatlannál ilyenek megesnek és ez tulajdonképp nem is az ingatlan értékétől függ mert a hibák amit a posztoló leír inkább tűnnek kivitelezési hibáknak amiért letörném a kezét a "mester uraknak" akár 200millás ház vagy 10millás lakás építésénél trehánykodnak.
A kevésbé minőségi anyagokból is lehetne korrekten építkezni.

Diktatúra Pécsett, új céget foglalt el a Fidesz! 2010.10.01. 21:43:41

Biztos ügyvéd vagy orvos cége volt a vállalkozó mint Pécsett. Ott 3 ügyvéd szivatja a vevőket minden projektben, ők meg a hegyen kacsalábóban élnek.

nyugiba 2010.10.01. 21:48:53

Ha van havi 200eFt-ja lakhatásra a posztolónak, akkor miért nem hagyja ott ezt a látszatra-menő újpanelt? Ennyiért normális családi házat is kaphat?

Amúgy sosem értettem, hogy aki lakást/házat vesz/bérel, miért nem kérdezi meg előtte a szomszédokat? Akkor nem kéne utólag sipákolni.

Hiába, no! Az elidegenedett városi lét nemcsak hideg és merev, de sokszor veszteséges is. Én a mai napig hálás vagyok azért, hogy budafoki kis utcánkban élő és jó viszonyunk van a régóta itt lakókkal. Az újonnan építési vállalkozótól jónak tűnő áron megkérdezésünk nélkül vett ház lakásairól már kb. 10 éve perelnek a vevők. Szerintem A Duna újpanel vevőire is ilyesmi várhat. Ha egyáltalán nem szűnt még meg a pénzt begyűjtő cég.

Ez a szép magyar valóság. Pl. a mi szomszédainknál a bíróságon derült ki, hogy nem volt felelős műszaki vezetője az építkezésnek, nem volt munkanapló, stb. Ennek ellenére az építési vállalkozót senki sem vonta felelősségre. Közalkalmazottként pedig a munkahelyemen néhány 10eFt-os beszerzésre is kismillió engedélyt kell kérnem...

ohrana 2010.10.01. 21:58:00

Na ja. Vki már írta, saját tapasztalaból csak megerősíteni tudom: ahol izraeli befektető van, esetleg vmi szu utódállam-izraeli kombó, onnan menekülni kell. (Természetesen kivéve, ha polgármester, vagy gazdasági bizottság tagja vagy.)
Házunkban a tetőteret ruházta be ukrán-izraeli. Végignéztem a melót: hát kb. 999 Hrabal filmre való anyagot játszottak el a lepukkant, magyarul nem beszélő melósok. Az új lakásokba beépített dolgok szarok, és szarul lettek beépítve - de minél jobban látható, annál tutibb. (Mondjuk a "munka" során lefelé két emelet szarrá ázott, egy emelet lakhatatlanná vált, ami nem volt annyira vicces.)
Szóval, aki ilyen beruházótól vesz lakást, az nem egy nyerő típus. (Gy.k. mert az ilyen beruházó az kifejezetten nyerő típus.)

o

ColT · http://kilatas.great-site.net 2010.10.01. 21:59:24

@kulup: Attól is függ, kivel csináltatja az ember... Nekem sikerült egy olyan burkolóbrigádot kifogni, akik úgy 90% korrektek voltak, a legnagyobb baj az volt, hogy nem fehérre, hanem kékre fugázták a fürdőt...
...összetettem a kezem, hogy csak ennyi.

@xenuka: "Egy jó környéken egy új luxuslakást. Kéri, hogy a hibákat javítsák ki."
Nincs ezzel semmi baj, csak néha olyan jó érzés pofán röhögni a nagyarcúakat, hogy nekik is lehetne emberi gondjaik... Bocs, de ma ehhez volt kedvem. Nemrég vettem magam is lakást, már itt lakok, de flkész a felújítás, mert a buzi APEH megszopatott illeték címén, magam csinálom amit tudok (meg azt is amit nem) és tele van a faszom.

Félre Beszélő 2010.10.01. 21:59:34

"Naponta többször próbáljuk meg a nappalinkból hallható kipufogóhangok azonosítását, elég sok az elsuhanó Porsche, Ferrari, Bentley, Audi, BMW, Smart."
Hüjjjék ezek? A nappaliban tartják az autóikat? Vagy a nappali az utcán van?

ColT · http://kilatas.great-site.net 2010.10.01. 22:01:36

@xenuka: Egyébként nem mondom, hogy a kivitelező, üzemeltető, tulaj (az épületé) nem egy görény, de ez nem meglepő ebben az országban. Pert neki.

fovarosi.blog.hu · http://fovarosi.blog.hu 2010.10.01. 22:10:05

Én a szomszédos Marina Parton vettem egy garzont pár éve. Az első ütemet (A-B-C) állítólag elég rosszul csinálták meg, de a későbbi ütemek (II-III.) már jól sikerültek, mert időközben az Autóker kivitelezőt váltott. A II.-III.-IV. ütemet egy Stroy-Invest nevű cég kivitelezte. Lekopogom, a mi emeletünkön én semmilyen komoly problémáról nem hallottam. Egy emelettel feljebb volt egy vízcsőtörés, de azt még a lakás átadása előtt kijavították.

fovarosi.blog.hu · http://fovarosi.blog.hu 2010.10.01. 22:11:55

Pontosítok:
I. ütem: A-B-C épületek
II. ütem: D-E-F-G-H épületek
III. ütem: I-J-K-L-M épületek
IV. ütem: N-O-P-Q-R épületek
Ezek vannak eddig átadva, most épül az V. az öböl partján, a Marina Parton.

Nge Swazili Mbeko 2010.10.01. 22:15:22

Bár utálok mások zsebében turkálni, ezek a honnanvan kérdések a 200e Ft lakbérre vonatkoztatva kissé felpiszkáltak. Mert szerintem szimpla, hogy vagy a./ a cége fizeti vagy hozzájárul, b./ saját magának/cégének költségként elszámolja. Lássátok be, egy lakásvásárlással ez nem megy.
A poszt toló ugyanakkor (valszeg a pénze származásától és a mérlegben való megjelentetésétől függetlenül minőségi hibát sérelmez), amit meg a bérbeadónak/lakásüzemeltetőnek stb. orvosolnia kell.
Aki csak a pénzre van kiakadva, az nagy luftot rúg, mert pontosan ez az a sárga irigységfaktor, ami lehetővé teszi a vérszívók hazai üzemeltetését. Normális országban, ahol a közvélemény fontos és egységes (azaz nem vesz/rendel többet a kóklertől, nem pedig csak kárörvend) az ilyen businessmanókat simán kiszorítja a piac.
De csak nyugodtan tovább - nálunk tényleg az a lényeg, hogy a szomszéd tehene is megdögöljön.
Broáf.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2010.10.01. 22:31:16

@1szerű mozdonyfütty: Sokszor leírtam, hogy értem a problemát, csak a postolón röhögök egy jót, mert perpill gyarló és tahó módon jólesik :D

Éhesló 2010.10.01. 22:37:38

Amíg lesznek marhák, akik ennyit fizetnek ezért a "feelingért" "szolgáltatásért", addig ilyen lesz.
Majd ha nem lesz aki ezért (ennyit) fizessen, bezárnak, elgondolkodnak és jobbat, jobban csinálnak.
Az egész marinapart egyébként átvégott kisvállalkozók tetemeire és könnyeire épült.
El van átkozva ezerszer.

room_101 2010.10.01. 22:37:56

60 millát említett volna a lakás áraként? Mi ennek a kétharmadából budai telken építettünk. Az anyagokat én vettem személyesen, mindenből a jobbat. Ajtók, ablakok ismerős vidéki asztalostól. Igaz, naponta megnéztük, mit műveltek az építők. Sokmindent meg magunknak csináltunk, hobbiból is, de egyedileg. A szomszédság összetartó, nem azt lessük, miből milyen autóra futja a másiknak.
Viszont a gyerek játszhat saját kertben, nem kopog a plafon a fölül lakó járásától, nem zörög föl az alattam lakó sem, ha én ugrálok. A kacatjaink is elférnek a pincében-padláson. A hőszigetelt ház gázszámlája 150e évente, pedig fagyosak vagyunk. A belvárosi munkahelyre bkv-n így is fél óra alatt bent lehet lenni.

Anti Anyag (törölt) 2010.10.01. 22:43:58

@fovarosi.blog.hu: Basszus, ehhez képest újpalota családi házas övezet:))

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.10.01. 22:48:55

@room_101: "60 millát említett volna a lakás áraként? Mi ennek a kétharmadából budai telken építettünk."

Abból mennyi volt a telek?

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.10.01. 22:50:05

@Borcsika: "Marinán a gettóban. lehet, hogy szép a kilátás"

Milyen kilátás? Hány ablak nem néz szomszéd házra?

room_101 2010.10.01. 22:58:02

@atpijkamo: 22 (540 négyzetméter, 2004-ben)

BBG76 2010.10.01. 23:04:41

A közös költségből ítélve csakis a közös képviselő járhat a helikopterrel :)

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.10.01. 23:06:10

@room_101: Na ezért nagy durranás egy ilyen lakóparkot/méhkaptárt építeni. A telket kipengetik, de iszonyú mennyiségű lakást építenek rá, úgyhogy a telekár a költség elhanyagolható része lesz. Ami valódi költség, az az építőanyag és építés, plusz mindkettőből még el lehet spórolni sokat. Egy aranybánya.

johevi 2010.10.01. 23:10:48

Luxuslakótelep. Házak egymástól 5 méterre, egyik ház erkélyéről át lehet ugrani a másik házéra. Huzatos dunapart, ártérrel. Sznobcentrum.

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2010.10.01. 23:17:14

@Mylady: Ahogy elnézem, a gazdagék hivatásos vadászok is..
A homáron meg egyre több a rosszindulat, meg a köcsög ember. Ettől még mindig szomorú vagyok.

Apropó szegénység; allok sorba a tescoban, a húspultnál. Két cigány áll mellettem, nézi a négyezres szalámit, egyszer csak fájdalmasan felsóhajt: ha ő neki annyi pénze lenne, hogy ilyet vehetne.

belepillantottam a kosarába, kartonostul a sörök, nemtudom hány nagy zacskó chips meg hány energiaital.. vicceske volt.

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2010.10.01. 23:18:22

@room_101: És mennyibe kerül évente a parlagfű kaszáltatás, meg a rendben tartás?

avejoe · http://ostobacsajok.blog.hu/2008/04/14/avejoe_szuletese_es_megdicsoulese 2010.10.01. 23:20:04

Skacok, nekem csak egyetlen egyszerű kérdésem lenne:

Ki az a barom, aki ennyi pénzzel a zsebében egy 360 lakásos szörnyetegbe költözik be, és nem pl egy budai villába?
Hogy lehet valaki ENNYIRE hülye?

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2010.10.01. 23:24:41

Továbbá nem értem, miért gondolja mindenki, hogy a családi ház mindenki számára kívánatosabb egy panelnál, főleg ha az luxus. Én pl. utálnám.

@avejoe: A budai villák bérlése 500 körül kezdődik. Rezsivel meglesz az 750.

Nézzetek már utána az albérlet áraknak, basszus.

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2010.10.01. 23:26:32

Továbbá nem értem, miért gondolja mindenki, hogy a családi ház mindenki számára kívánatosabb egy panelnál, főleg ha az luxus. Én pl. utálnám.

@avejoe: A budai villák bérlése 500 körül kezdődik. Rezsivel meglesz az 850.

@Mylady: Azért olyan olcsó. :D

elwood 2010.10.01. 23:28:06

erről olvastam, hogy a Dunapartot lezárták maguknak.

tilos, mert az közterület, de azért lezárták.

hát legalább megrohadnak ott egymás közt.

avejoe · http://ostobacsajok.blog.hu/2008/04/14/avejoe_szuletese_es_megdicsoulese 2010.10.01. 23:31:27

@enamel: lehet, de itt meg csak a közös költség 200.

Amúgy a levélből az jön le, hogy az illető tulajdonos, nem bérlő.

Egy misi négyzetméterárú lakásnál nem jellemző az alacsony hiteltörlesztés, sem az alacsony bérleti díj.

Amúgy pedig, hogy utálnád? Ízlések és pofonok, én speciel nem rajongok érte amikor szeretnék aludni, de a szomszédban kefélnek mint a nyulak, és rezeg a fél ház :)

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2010.10.01. 23:38:16

@avejoe: Nem, itt nem a közös költség 200, hanem a teljes lakás. 200 ezer közös költséghez még a marinán is 500 nm körüli lakás kellene, akkora meg nincs. Luxusből sem.

A levélből meg tökéletesen lejön, hogy bérlő.

És ott azért még mindig rohadt messze vannak az egy misitől a négyzetméterárak. 600 talán, az reális, csak saccra.

Nem szokott rezegni a fél ház, ha kefélnek. Ha teljes hangerőn sabaton bömböltetek éjszaka, attól sem szokott.

jet set 2010.10.01. 23:41:49

A posztoló egy seggfej, ha ennyi pénzért egy lakótelepre költözik.
Ettől függetlenül az üzemeltető/építtető/stb, is g.ci, ha ennyi pénzért nem képes a hibákat kijavítani.

Hurri Kán 2010.10.01. 23:42:46

@avejoe: akkor engem utálnál :))
Mondjuk az a Marina-part volt ahol egy volt bnőm bérelt. (Lakást) Nem szerettek minket a szomszédok. Amúgy az is egy kalap szar.

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2010.10.01. 23:42:54

Különben meg mit védem én itt ezt a faszt, utálom a fajtáját.

Hallgassatok sabatont; www.youtube.com/watch?v=bdxvedxPhNU&feature=related

Csirke72 2010.10.01. 23:47:25

Muhahahaha

60Mio 1 csöves, kutyaszaros pesti kutyaólért:))))
Ez yo. Muahhahaha

Ennyi balfaszt, egy rakáson...és csak mert a koszos dunára néz????

Ennyiért a francia riviérán válogathatsz a kérok közül.

Ja, mellesleg aki igényes az Monacoba költözik.

Frey aki aztán minden felé járt eme szép világunkon, most költözött Monacoba:)

Mondjuk szerencsére én is ritkán megyek át ezen a pesti fertön.

Németben azért ilyen nincsen még a szociális negyedekben sem:)))

Hurri Kán 2010.10.01. 23:47:43

@enamel: én nem voltam hangos :)))

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2010.10.01. 23:49:12

@Csirke72: Frei egy buzi.

@gyvy: Azt hittem a női hölgyek csak a palóc utcában hangosak.

Hurri Kán 2010.10.01. 23:51:21

@enamel: női hölgyek a város bármely részén lehetnek hangosak. Csak tudni kell visíttatni őket. :DD

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2010.10.01. 23:51:22

Hányan olvashatnak homárt? 2500-3000 ember? szerintetek?

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2010.10.01. 23:52:34

@gyvy: Az asszony csendben kefél. Elbaszok valamit?

Hurri Kán 2010.10.01. 23:54:09

@enamel: olyankor te is ott vagy ?:)))

Csirke72 2010.10.01. 23:54:21

@enamel:

Nem kell irigykedni:) Mindegy mi, ö vágja a frankót:)

Èn Saint Tropez-t favorizálom az év 80%-ában:)

Na de pesten ezek az azt hiszem van pénzem figurák...60mio az 200.000 euro, na most ezért németben egy 30 éves házikot kapsz.

Münchenben 300.000 euro alatt nincsen semmi lakás se:)
Akkor miröl beszélünk? Ez nagyon gagyi:)
Ha már arcoskodnak, akkor olyan helyen ahol valóban kell dellázni...
Nem otthon kell nyáladzani, 200 ezerért...
Hamburgban 1 sima 50nm lakás ennyi alaphangon bérletbe + 300 euro rezsi!

:(((((

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2010.10.01. 23:58:35

@Csirke72: Frankót? Frankója válogatja, amit én frankónak tartok, azt biztosan nem vágja. Vagy ha igen, akkor batman kutyafasza őhozzá képest rejtőzködésből.

Német árakkal a magyarokat összehasonlítani botorság. Meg akármilyen árakat összehasonlítani is, tekintve hogy 1500 eurót kirakni nem nagy művészet, ha keresel Ötezret. Ha ötszázat, akkor már inkább. Mondjuk itt ezt is sokan megcsinálják.

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2010.10.02. 00:00:00

@gyvy: Várjál csak.. asszem jah. Remélem legalábbis.

Hurri Kán 2010.10.02. 00:05:05

@enamel: No szóval. Nem mind visít, tehát egyáltalán nem biztos hogy rosszul csinálod. Én ennek a visítós női hölgynek a sztoriját egyébként leírtam a szép emlékű palóc utcás blogon, már ti. hogy akció közben átvisította a szomszédot...

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2010.10.02. 00:06:45

@Csirke72: Te szoktál visítani kefélés közben, Csirke?

blasiusii 2010.10.02. 00:10:10

Itt mindenki 200e közös költségről beszél... csak én vagyok egyedül, aki első olvasatra úgy értelmezte a szöveget, h kb ennyit kap havonta a cég a lift karbantartásáért??

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2010.10.02. 00:10:52

@gyvy: Szerintem én zavarba jönnék, ha visítani kezdene.

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2010.10.02. 00:12:06

@blasiusii: Úgy látszik. Van akkora fizetésed, hogy 200 ezres albit ki tudj belőle venni? Ha nem, sürgősen kérj emelést.

Megdobbent 2010.10.02. 00:13:50

Najo, vegre rajottem mirol van szo!

Szoval ti panelprolik meg kislatoszogu izebizek, hat nem ertitek, hogy ha egyszer rossz a lift, akkor hogy jarjon a szolid lako, ha nem helikopterrel?!

Argh, nem lattok messzire, itt a baj, aztan jon a hiszti, hogy nem akarunk mikroblogolni, es akkor persze, hogy nem lesztek gazdagok...

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2010.10.02. 00:13:53

@gyvy: Vannak dolgok, amiktől zavarba jövök. Pókok, fejszével hadonászó nagydarab szőrös emberek, visító nők... biztos valamit elfojtok. :)

Hurri Kán 2010.10.02. 00:18:29

@enamel: hát ha a kedves közbe hadonászna baltával attól én is zavarba jönnék! Bár annyira nem mert ilyen esetekrse felkészülve mindig tartok kést a párnám alatt :DDD

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2010.10.02. 00:21:13

@gyvy: A kedvest használat előtt mindenképpen szőrtelenítsd.

Homeoffice 2010.10.02. 00:30:38

@enamel:

November 14 -e Wigwam. Ott a helyed!

Egyébként... kb 12 percnyire lakom a marinától, egy 40 nmes 60 éves téglaépületben (zöldövezet sőt zöldebb mint a marina)
Szóval bekaphatják:)

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2010.10.02. 00:38:05

@Gunther: Megkíséreljük.

Üdvözlet Sólyom1-nek, jót nevettem így korahajnalban.

Stay safe.

Franzi 2010.10.02. 00:47:52

@Frucsasz:

"Nem értem. Nem vetted meg? akkor hogy laksz most ott? És főleg, még jó hogy nem akarsz kártérítést, ha nem is a te lakásod..."

mit nem értesz? ha bérli a lakást, akkor nem kell működjön a lift? akkor beázhat a lakás?

én tutira csökkenteném a lakbért, ha nem képes a tulaj megoldani a problémát.

tevevanegypupu 2010.10.02. 00:51:58

Lehet, hogy felreertelmezem, de mintha berelne a lakast havi 200 ezerert es nem az lenne a kozos koltseg, ami abszolute irrealis lenne meg akkor is, ha o maga is hasznalna a helikopterleszallo palyat..

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.10.02. 00:56:05

@enamel: "Hányan olvashatnak homárt? 2500-3000 ember? szerintetek?"

Eggyel kevesebben. Jóccakát!

Franzi 2010.10.02. 01:00:20

eszméletlen, hogy mennyi a lúzer és irigy kommentelő.

tehát, ha vki 200e huf-ért bérel lakást, akkor az megérdemli, hogy szar szolgáltatást kapjon?

a tipikus "dögöljön meg a szomszéd tehene is" mentalitás....

mybudapest · http://mybudapest.blog.hu/ 2010.10.02. 01:30:27

szerintem ezt a Winkler írta. múltkor is az volt a baja, hogy innen tömegközlekedéssel 1,5 óra a flórián tér :D

England win The Ashes! 2010.10.02. 01:44:20

@igazságos: Hát ott van mindjárt a Taki bácsi a Lenke nénivel, meg a Vágási Feriék...

Kiss Géza Ilona (törölt) 2010.10.02. 06:12:55

Baszod Csirke72 itt is itt vagy? Ráadásul ugyanazt a hülyegyerek dumád nyomod? Monakó mi? Meg riviéra? Apád faszát azt te köcsög. Angyalföldi panelproli vagy a 10.-en és itt osztod mindenkinek. A kurva anyádat azt.

zsebi66 2010.10.02. 06:55:31

Ha a lift a probléma, miért az autótipusokat sorolod a lift gyártmánya helyett ?
A lift nem mehet segélykérő nélkül. Ott meg rajta van a karbantartó cég neve.
Miért nem írod le a lényeget 3 mondatban ?
Rohadt drága, x tipusu lift, y karbantartó, ekkor meg ekkor elromlott, sokat fizetünk, ne vegyetek ilyet, ne rendeljetek ezektől karbantartást. A ház közügyeit Z végzi, marha szarul.
Mit kell fitogtatni hogy elit helyen laksz, persze hogy kapod a bazdmegolós kommenteket.
Vagy csak írhatnékod volt ? És talán pontosan nem is tudod hogy mikor és hányszor romlott el az a lift ?

2010.10.02. 07:22:04

Én csak dolgoztam a Marinán, de én is csak azt tudom mondani, hogy egy gagyi minőségben megépített 21. századi panel, agyamenten irreális árakon. Persze amig van kereslet...
Az is vicc, hogy nem tudsz autóval bejutni, hogy ne rázzon szét a macskakő...

2010.10.02. 07:24:23

Érintőképernyős lift kezelőpanel.... :-O
Mija szent fasznak? Új dizájn a gazdagoknak ?

A lift sajnos már vagy 100 éve nem okosodik, mégha úgy is tűnik. Atyavilág el nem tudom képzelni hogyan lehet liftet vezérelni lcd-n keresztül.

-> Funkció kiválasztása
--> Kabin mozgatás
---> Kabin mozgatása az adott szinthez képest lefelé
Emelet megadása: (kérem írja be a kivánt emelet számát, majd nyomja meg a kettőskeresztet.
---> Kérem adja meg hányan tartózkodnak a liftben, majd nyomja meg a kettőskeresztet.

Are you sure (Y/N)

*** processing.... *** calculating ****
*** ! Warning, closing interior doors!! ***
*** initializing elevator **** Moving

BEEEEEEEEEEEEEEEP! A Lift 1.0 Szabálytalan műveletet hajtott végre, ezért leáll.

Cseréltessétek ki a dizájnos érintőképernyőt hagyományos kommunista gombokra, oszt jó lesz.

nezavarjmasokat 2010.10.02. 07:28:58

@Franzi: Nem, nem az a baromagyú hülye köcsög, aki(?) 200 ezerért bérel lakást, hanem az, aki(?) 200 ezerért szar lakást bérel!

csi szi 2010.10.02. 07:34:22

A 200 sztem nem lakbér és nem közös költség, hanem a posztoló CHF-hitelének a törlesztője.

horex · http://horex.uw.hu/ 2010.10.02. 07:47:38

Marina Part, az! Szeretem az ilyen ujgazdagokat, beköltöznek és ők lesznek azonnal a nagypofájuak a Tömő u-Szigony u. után.

Csináltuk a közösképviseletet vagy 2 hónapig egy új felépült lakóparkban
A lakók rögtön minden marhaságért elkezdtek sirni
Jaaj nincs hova dobiuk a sok csomagolópapirt, egy emeleten nem ég a lámpa, a kertben tul száraz a homokozó homokja.miért nem locsoljuk, a közlekedő utak rosszul vannak kialakitva a füves területek közt
nehogymá' a teraszát is terhelje a közös költség/a kötsög aszitte a saját terasz ajándék/
stb.stb.
Persze voltak jogos sirámok a minőséggel kapcsolatban,amit beköltözéskor hibalistára vettünk a kivitelező és az épittető képviselőjével együtt
Természetesen a k.képviselő volt a trehány, hogy a kivitelező meg baszott időben kijavitani stb.stb.
Amikor kezdett a rend beindulni,szuntek a hibák, akkor meg kirugtak minket,uj k.képviselőt megbizva , merthogy mennyi hiba volt mig mink csináltuk a melót

Sünt a sok ujgazdagba!

nezavarjmasokat 2010.10.02. 07:52:24

@horex: Ne bántsd a sünöket! :-) Újgazdag proli tetveknek 2 hetes állott, száradt szart a seggükbe!

horex · http://horex.uw.hu/ 2010.10.02. 08:03:11

@Jankove:
hagyományos kommunista gombokra, oszt jó lesz. "
A hagyományos az a Horthy rendszer találmánya
Egyik kliensemnél olyan van, hogy vissza is kell küldeni a fsz-re mert nem hívólift
Ha valami terhet akarok lecipelni és várakoztatom, azonnal üvöltenek lentröl "lifteeeeet!"
Az ajtót kulon technika nyitni, d ha becsapod kuldéskor, beremeg és a szar ajtóérintkező szikrázik és megáll pár centi után a lift , jöhet az ugyeletes szerelő
Lefelé az V-röl persze az öregek örülnek marhára
Igaz, azok meg az szivnának az OTIS 1.0 szoftjával :)

horex · http://horex.uw.hu/ 2010.10.02. 08:04:18

@nezavarjmasokat:
Nem vagyok én szadista,2hét után illendő egy alvégtisztitásra odarendelnia sünt
:)

deputy sheriff 2010.10.02. 08:32:21

Ez meg maig meglep, hogy hogyan lehet egy hazban egy darab lift. Oke, a szoci korban megertem, hogy a 9-10 emeletesekbe kellett a hely a bicaj taroloknak, meg dogojjenek meg az emberek, lepcso van oszt kuss, de vaze, 2010-et irunk, raadasul ahogy olvasom elvileg nem a getto kozepen, nem is occsoe.

horex · http://horex.uw.hu/ 2010.10.02. 08:33:59

a garanciás javításokat hétvégén felár ellenében végzi el a liftet karbantartó cég"
A lópikulát, vagy a poszttoló a tájékozatlan!
Garanciális javitás az más, az semilyen felárért nem csinálják, az ingyenes
Az hogy meg van-e szervezve a liftügyelet, az a k.képiselő/lakópark és a liftes cég közötti szerződés kérdése, ez +pénz. Meg kell kötni és annyi.

"Sokan csak úgy tudtak beköltözni, hogy lépcsőztetni kellet a bútorokat."
Ez a lakók hibája
Mindig elkezdenek sivitozni,hogy a lift nem arra való, ha a szomszéd költözik
Amikor ő költözött, akkor arra való volt a lift. Ilyenek vagytok!

Ez látszik a sirámodbol is
Ameddik azon sirsz,hogy nem jo a lejtése és a lefolyó a TE teraszodnak, azt elfogadnád hogy feltörjék és helyesen lerakják lejtősre
Ha a szomszéd miatt kell feltörni, akkor nehogymá' az én teraszomat

Megérdemlitek egymást

horex · http://horex.uw.hu/ 2010.10.02. 08:38:55

@deputy sheriff:
hogyan lehet egy hazban egy darab lift."

Te hol laksz, irodaházban?
Mert máshol sehol dupla/tripla lift, hacsak nem körbe/végigjárhatók a folyosók, mint a szalagpanelokban

deputy sheriff 2010.10.02. 08:44:38

@horex: Az mindegy hogy en hol lakok, csak nekem furcsa, hogy meg mindig ugy terveznek hazakat, hogy egy lift kerul bele. Ha az lerohad, akkor a mozgasserulteket a hatunkon visszuk fel hetvegen, mert szerelo az nem jon. Es ez 2010-ben. Nekem fura, ennyi.

horex · http://horex.uw.hu/ 2010.10.02. 08:59:33

@Franzi:
vki 200e huf-ért bérel lakást, akkor az megérdemli, hogy szar szolgáltatást kapjon?"

Igen! havi 200-ért közös wc jár csak
Tessék loftot venni kp-ért és dizájnerrel berendeztetni, akkor ott lesz megfelelő szolgáltatás annyi pénzért
Ha ott kirugnak egy szolgáltatót,az nagy pénzt veszit, ezért ott rendesen szolgáltat

Hogy is volt a "Veréb is madár" filmben, amikor elromlott a lift és jött az amerikai milliomos?
Egy markos legény felvitte az emeletre a milliomost egy olyan nyakbaakaszthatós tálcán, amint a lánykák kinálgatták a cigarettát/kenyeret abban az időkben

Nadiposzi (törölt) 2010.10.02. 09:27:09

Baszod Csirke, te akkora gyökér vagy, csodálom hogy nem fagy le tőled a világháló.

min 2010.10.02. 09:31:28

@horex: Halkan megsúgom, hogy van jó pár panel ahol dupla lift van..:-)

ibafaipap 2010.10.02. 09:32:21

Sajnos új építésű lakásokkal rendszeresen előfordulnak hasonló gondok. Szerintem költözzetek el, és mielőtt újat bérelnétek, nézzetek utána a kivitelező referenciáinak, kérdezzétek meg a lakókat stb. Az építőiparban mindenki lop, a ki nem fizetett alvállalkozók, az alulfizetett munkások, ez megy évtizedek óta. Most nem akarok rosszmájú lenni, de jónéhány általad látott Porsche olyan fővállalkozóé, aki baszott kifizetni a munkásait, azok meg vittek amit tudtak.

Megköszönöd az italt,hazamész, kivered 2010.10.02. 09:40:45

Sajnos a legtöbb lakóparkban sok a gond. Ahol az ismerősöm lakik, egy "nivós" zuglói helyen ott a makedón építtető úgymond kispórolta a melegvíz rendszer egy részét, a teraszok 1-2 év után beáztak. A legszebb az egészben, hogy a gyökér ott lakik és mindenkinek a pofájába röhög, meg osztja az észt.

angyalföldi kurtizán 2010.10.02. 10:05:14

A GB Európa Ingatlan Kft-t 2004-ben alapította Israel (!!!) Ben Yakar. A GB Európa portfólió legfiatalabb tagja a Duna Terasz projekt.

"azt tanácsolja új lakást vásárlóknak, óvakodjanak a GB Európa Ingatlantól. Nem óhajtják visszafizetni a pénzét, annak ellenére, hogy lassan fél éve csúszik lakása átadása, az építkezés minősége viszont eközben folyamatosan romlik"
Se lakás, se pénz (képekkel)
homar.blog.hu/2007/11/08/se_lakas_se_penz?token=0002966f756ed02c61c1bc10dcaad4c0

"a GB nem fizetett ki minden alkatrészt az kazán üzembetartójának, így az nem szabályozható, tehát éjjel-nappal maximális hatásfokon működik"
homar.blog.hu/2008/12/09/szabalyozhatatlan_futes_jar_az_uj_lakas_melle

"David Admon, Izrael állam budapesti nagykövete megérkezése után már jelezte az ingatlanok iránti érdeklődését... "A tel-avivi városháza alpolgármestere voltam ..." - mondta Admon Hunvald Györgynek (!!!) az erzsébetvárosi polgármesteri hivatalban, ahova a Mazsihisz vezetőinek kíséretében érkezett. Admon a GB Európával (!!!) került a legközelebbi kapcsolatba. Azt sem tartotta posztjához méltatlannak, hogy részt vegyen a békítő tárgyaláson. ... A Madárhegy-beruházás alapkőletételéről készült felvétel: a beruházó cég vezetője az ünnepség hevében elárulta, egy off-shore cégen keresztül résztulajdonosa a projektcégnek."
index.hu/gazdasag/magyar/izrbf071212/

májgeriberi 2010.10.02. 10:05:52

2 kiló havonta? fákk

De nem is erről van szó! Fizetnek rendesen akkor minimum a normális szolgáltatás.

Perejjetek közösen vazze! Ez eddig nem jutott eszetekbe?

Meg, hogy nem akartok kártérítést? Ennyire nem számít a lóvé?

Akkor mit akartok? Nektek is csak lóvétok van eszetek semmi!

Kanten_vagyok_Montarzsiból 2010.10.02. 10:09:12

Ha a liftakna vizes az nem beázás kisbogaram! Valszeg elspórolták/ellopták/elfelejtették a vízzáró szigetelést és a -nyilván -szar minőségű betonon keresztül szépen szivárog a talajvíz...

murunga 2010.10.02. 10:21:20

milyen ordas kipufogóhangja van egy Smart-nak?
ezek egyébként a garázsban laknak?

'inspirációt ad' - LOL!!!

murunga 2010.10.02. 10:24:39

a lift szar, a bútorokat lépcsőztetni kell, a csajod is biztosan fogaz...ááááh szar az egész?

na meg jachtod sem lebeg a marina kikötőjének lágy vizén...

choko 2010.10.02. 10:28:09

...szerintem arra a részre inkább egy parkot kellett volna kialakitani, mint ami a Boráros tér és Lágymányosi hid között lett kialakitva...én nem mertem volna ott lakásokat épiteni, mert a lakások egyik része a Dunára néz, a másik a Váci útra...luxus lakásból miért nézzem a Váci utat?

Peetee 2010.10.02. 11:17:01

2 kila' a havi a közös költség? Van mi?
Azt nem hiszem el....létezik ilyen? Neeeeee.

angyalföldi kurtizán 2010.10.02. 11:17:18

A GB Európa, illetve az általa egy-egy beruházásra alapított projektcégek sajátossága, hogy egy idő után különböző okokra hivatkozva nem folyósítják a velük szerződött generálkivitelező építőipari vállalkozásoknak a járandóságukat, majd egyoldalúan szerződést bontanak, kitiltva a kivitelezők embereit az építési területről.
(Lőrinc Liget, Silver Side)

Mocskos Kaviár 2010.10.02. 11:22:39

Richman's panel problems. Nagyanyám vályogházában sosem romlott el a lift, és nem volt gond se a meleg vízzel, se a fűtéssel. :)

Lacka929 2010.10.02. 11:42:35

Hát, ez is egyfajta lúzerség...

ColT · http://kilatas.great-site.net 2010.10.02. 11:43:25

@horex: "Az hogy meg van-e szervezve a liftügyelet, az a k.képiselő/lakópark és a liftes cég közötti szerződés kérdése, ez +pénz. Meg kell kötni és annyi.'
Hát, valószínűleg ilyen jóra sikerült megkötni na.
A alkók meg ott sem érdekelnek senkit, hiába van pénzük.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2010.10.02. 11:47:50

@Csirke72: Frei-nek hívják, legalább tanulj meg rendesen írni... ...amúgy annak se baj, hogy elköltözött, már tele volt a f*om azzal, hogy mindenkinek az üknagyamájának a kiskutyája magyar volt :D

horex · http://horex.uw.hu/ 2010.10.02. 12:15:22

@Klattila:
Első itt is lehetnék, de nem vagyok én kötsög

horex · http://horex.uw.hu/ 2010.10.02. 12:16:39

Mi lehet egy erdei/erdőszéli lakóparkban, tud rola valaki valamit?

horex · http://horex.uw.hu/ 2010.10.02. 12:19:26

@ColT:
Az szokott lenni a baj, hogy gari idő alatt más nem nyulhat a lifthez, a telepitő meg jellemzően ugyeletet nem vállal
Ahol működtünk, ott engem képeztek ki, hogy kell szintre hozni a liftet és kimenteni a lakót + egyszerű hibaelháritást, amivel jellemzően ujraindult a lift
Persze javitás turkálás tilos volt, nem is értettem hozzá

peppe83 2010.10.02. 12:24:29

Soha nem költöznék a 13.kerületbe, de még Pestre sem! Inkább vettem egy kisebbet a 2.kerületben, mint egy nagyobbat Pesten! Van aki még így gondolja ezt?

ColT · http://kilatas.great-site.net 2010.10.02. 12:41:08

@horex: Ez nem gáz, nem kell megvárni amíg az ügyeletes összevakara magát...

ColT · http://kilatas.great-site.net 2010.10.02. 12:45:24

@peppe83: Látod, én még a fősárost is messze kerülöm.

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2010.10.02. 13:04:11

@Jankove: Na nehogy ilyennek képzeld el. Egy sima fémlap, világító jelekkel. Tippre schindler gyártmányú, a legtöbb helyen azt láttam eddig.

Külön szépsége, hogy szinte mindig teli van mocskos ujjlenyomatokkal, ami a hagyományos gombokon nem látszódna.

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2010.10.02. 13:42:32

@peppe83: Egy rakás avitt hülye biztosan. Budán lehet valami a vízben vagy a levegőben, mert úgy néz ki az emberek túlnyomó többsége, mint aki beszívott. Valami olyanból ami enyhe bambaságot és akkut felsőbbrendűségérzetet okoz. Nekik biztos jó egymás között, de mindenki más csak röhög rajtuk.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2010.10.02. 15:30:11

@enamel: Ilyen van itt Pécsett is egy csomó helyen. Korrektül működik.
Szerintem meg a Schindler sem felejtett el liftet gyártani, más gáz lesz ott.

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2010.10.02. 15:36:09

@ColT: Nekem a panel le nem mosása a fő gondom vele, de azért a takarítók felelősek, nem schindler. :) Meg azok a jólnevelt kisasszonyok meg ifjúurak, akik úgy gondolják, hogy kezet mosni felesleges luxus. Hogy a franc esne a szaporodószerveikbe, hogy legalább több ne legyen belőlük.

buksikutya 2010.10.02. 20:56:50

baratom, teged pofoz az elet!

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.10.02. 21:06:05

@ColT: "Frei-nek hívják"

Ki nem szarja le hogy hívják. A frej nézők ezreit vágta át hazugságaival. Szar, unalmas, idióta.

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2010.10.03. 00:09:36

@atpijkamo: Szerintem fogd fel jótékonysági műsornak; megadta nekik, amire vágynak. Persze hazudott, de ennyi erővel mindegyik tévést szidhatnád.

Don Bandi · http://www.youtube.com/watch?v=w_mZqfanqg0 2010.10.03. 09:34:06

ez az új kis-sztálingrád a fóka-öböl és az újpesti öböl között? szoktam nézegetni, amikor elmegyek mellette kajakkal.

horex · http://horex.uw.hu/ 2010.10.03. 10:02:15

@enamel:
Nekem a panel le nem mosása a fő gondom vele"
Monk nyomozó?

schdl (törölt) 2010.10.03. 12:00:50

Egy olyan helyen laksz, ahol 200k a közösköltség? Azt hittem én vagyok sikeres ember...

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2010.10.03. 12:35:55

@horex: Az is valami celeb?..

@schdl: Olvasni már nem tudsz, szóval az első lépést mindenképpen megtetted a siker felé.

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2010.10.03. 15:35:42

Egy részeg igyekszik hazafelé, nagyokat kurjongatva, felzavarva a ház lakóit. Az egyik szomszéd mérgesen kiszól:
- Elhallgasson! Ne zajongjon már, még felkelti a feleségét is!
- Ne aggódjon, majd ördögűzőset játszunk!
- Igen? És azt hogyan kell?
- Ő elátkoz én meg lehányom!

Xezs 2010.10.03. 15:47:42

@Csirke72: "Ja, mellesleg aki igényes az Monacoba költözik."

Ezt hogy sikerült így kijelentened? Frey meg ki a faszom?

@enamel: Sabaton az galoppmetál :)

Xezs 2010.10.03. 15:58:27

"inspirációt ad a munkához"

Amúgy ilyet is csak egy sznob faszkalap tud leírni.

Minek megmagyarázni hogy minek költöztél oda? Odamentél mert ez tetszett, de hagyjuk már az ilyen álművészi sznob kijelentéseket.

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2010.10.03. 16:28:44

@Xezs: Frey egy germán isten. Asszem talán Vanír, egészen pontosan. De szerintem nem lakik monakóba'.
Sabaton, az meg jó.

cbc 2010.10.03. 16:38:22

Izé, távol álljon tőlem bármiféle általánosítás, de 10 éves tapasztalatom: olyan hátterű új építésű lakást venni, ahol a cégben héber nevű emberek szerepelnek, nem sokszor jelent jó minőséget, és elég nehéz utána eljárni velük szemben. (Aláírom, magyar beruházó is adott elő hasonlót, nem is egyszer).

Xezs 2010.10.03. 16:43:16

@cbc: Héberektől nem csak lakást nem szabad venni hanem semmit se.

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2010.10.03. 17:30:45

@Xezs: Ha semmit nem veszel, amiben benne vannak, akkor nem veszel semmit. :P

ColT · http://kilatas.great-site.net 2010.10.03. 19:12:13

@horex: Medve.

@atpijkamo: Hazugság volt-e, nemtom, biztos volt benne ami igaz volt, meg volt is ami érdekes olt az útifilmjeiből, csak már a faszom kivolt, hogy mindenki magyar, jóvan.

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2010.10.03. 19:36:56

@ColT: A Gumimacikban is volt, ami igaz volt. Létezett egy középkor nevű dolog, meg voltak erdők, királylányok és medvék is.

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2010.10.03. 20:23:54

@horex: Erről a Sünt kéne megkérdezni. Ő biztos tudja. Vagy ha nem, megkérdezi a Rókát.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2010.10.03. 20:34:22

@enamel: Jó, amikor elmentek Kukutyinba, és lefilmezték a nyomortelepet / puccos helyet, az tuti nem volt hamisítvány :) Meg az adott országról se nagyon tudtak hazudni.
Hogy ki kinek a kije, az meg sose nem érdekelt.

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2010.10.03. 20:45:39

@ColT: kéne egy film a marináról.. érdekelne, mit hoznak ki belőle. :)

a lakó (törölt) 2010.10.03. 20:51:19

sajnos nem tudtam az összes kommentet végigolvasni, de ennyit tudok reagálni, ami talán segít egy képet kialakítani:

ugyan marina partot írtam, de az "igazi" marina parti lakók a duna teraszt amúgy sem tekintik annak, mert nem a parton van. és azért nem mentünk a partra, mert ott irreálisan drágák már a lakások, egy ugyanekkora 120 négyzetméteres lakás két ekkora terasszal, ott már a többszörösébe kerül.

a prestige házról nem is beszélve, van, aki a prestige első emeletén, a kukákra és fényszórókra néző 20 négyzetméteres lakást bérel havi 200-ért, csak azért, hogy elmondhassa, ő a prestige-ben lakik, és nem a duna teraszban. mi azt tartjuk elvakultságnak. a marina partra meg csak azért költöztünk, mert relatív közel van a városhoz, ahova minden nap sokszor járunk (és régi lakhelyünkről, a XVI. kerületből azért messze volt a belváros), és mert relatív kultúrált lakások voltak olcsón. hárman költöztünk barátok ebbe a lakásba, és a 200e az már tartalmazza a közös költséget és a bérleti díjat. ez az összeg három fele osztva már nem annyira vészes, sőt, pont annyi, mint amennyit bármilyen más újépítésű lakóparkokban elkértek volna tőlünk, és majdnem annyi, mint a drágább, de még mindig panelépítésű lakások. mivel fiatalok vagyunk, az átlagkeresetnél talán valamivel jobb a keresetünk (nem sokkal, tényleg), mert sokat járunk a városba, és mert a XVI. kerületbe is sokat járunk munka és családi okokból, ezért kizárásos alapon maradt a marina part.

és természetesen, tudjuk nyugodtan dolgunkat végezni a beázodt fürdőben is, és kétnaponta járunk futni, és nem okoz különösebb gondot felmászni a hetedikre, leginkább csak az elv idegesít, és pont így idegesítene egy panelben is, és idegesíti is az embereket. és tisztában vagyok azzal, a marina parti lakások semmi mások modern paneleknél, csak pont annyivel kérnek el többet értük, amennyivel újabbak. persze megvásárlásra soha nem adnék ki ennyi pénzt egy lakásra, ez egyértelmű, ennyiért kacsalábon forgó várat építek egy peremkerületben, vagy akár vidéken is, de most fiatalok vagyunk, nem fogunk kertesházat építeni 20 év hitelre (sajnos nincs 60 milliónk zsebben).

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2010.10.03. 20:59:01

120 négyzetméteres lakásért 200 ezret fizetsz, bakker? És még rísz mint a fürdőskurva? Hátbaszdmeg. :DD

Idefigyelj, ha már olyan hülye vagy, hogy homárra posztolsz... NE ÁLLJ NEKI MOSAKODNI A LEGVÉGÉN. Mert akkor hétfő reggel még pár százan azzal fognak szórakozni, hogy kapj a pofádra tőlük is.

120 nm különben is már bőven penthouse kategória, ha ezt megengedheted magadnak, faszért nem tudsz normálisan fogalmazni.
Középvezető vagy-e?

Xezs 2010.10.03. 21:15:59

@a lakó: Figyelj oda arra amit enamel ír, mert ő már érti, hogy hogy működik a Homár és nem mond hülyeséget :)

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2010.10.03. 21:35:05

@Xezs: Nem hát. Szegény kölyök, biztos sírógörcsöt kapott.... remélem van otthon illatosított hatrétegű papírzsepi.

Xezs 2010.10.03. 21:45:59

@enamel: Majd a buzi lakótársai farbatosszák és megnyugszik.

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2010.10.03. 22:09:01

@Xezs: Igaz is, három férfiember egy lakásban, az már elég gyanús. Lehet hogy valamelyik lány. Vagy cserélgetik, hogy éppen ki. Ilyen vándorpunci.

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.10.03. 22:09:47

@Xezs: @enamel: Hagyyátok már! Nem a Homár működik mígy, hanem az élet. 200e 120 m2-ért nem olyan vészes. Fiatalemberek, nem buzik. És ha buzik, mi közünk hozzá. Van aki kocsira költi a pénzét, vagy motorra, hifire, kurvára, gyerekre, mindenkinek más életérzés a fontos. Majd megállapodnak, és akkor talán racionálisabb döntést hoznak.

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2010.10.03. 22:17:14

@atpijkamo: Ne hülyéskedj, egy 120 nm-es újépítésű 200ért, amiben benne van a közös költség nem nem vészes, hanem kurvaolcsó.

Önmagában nem lenne baj, ha buzik is, illetve baj lenne akkor is, de most az trendcsi, de ezek hülye buzik (...lennének, feltéve hogy tényleg).

:DD

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.10.03. 22:42:33

@enamel: "hülye buzik"

Ne legyél már kirekesztő! Amíg nem tolják a képedbe, kinek mi köze hozzá.

A politikusi kamingautokat én se szeretem, mert még nekem kell magam szégyelnem, hogy vaskalapos hetero vagyok. Fordítva is kéne. Milyen lenne, ha kiállna egy miniszter, hogy tegnap este megbaszta a feleségét. Csak hogy tudjuk.

Én különben imádom a buzikat, mert zseniális énekesek. Hosszan lehetne sorolni, csak két példa:

Freddie Mercury
www.youtube.com/watch?v=JiJzUMMJCao

Jon Anderson
www.youtube.com/watch?v=WybjHMUTFhM

horex · http://horex.uw.hu/ 2010.10.03. 22:45:08

@Xezs:
nem mond hülyeséget "
Pfff
:)
Van uj poszt,nem gyöttök oda?

horex · http://horex.uw.hu/ 2010.10.03. 22:46:54

@atpijkamo:
Azért Feket Terryröl se feletkezz el!
Belépett a politikai aspiránsok közé
:)

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2010.10.03. 22:47:07

@atpijkamo: Te tényleg társadalompolitikai eszmefuttatást akarsz tőlem hallani vasárnap este 11-kor? :))
Csakazértsenem. Majd esetleg egyszer, máskor, máshol. :)

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2010.10.03. 22:48:05

@horex: Új poszt? Hol?
A Terry? Nebazz.. legalább jobbikos?

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2010.10.03. 23:06:23

@atpijkamo: Az az Anderson nem rossz. Mercury sem volt rossz, de nála valahogy mindig mellékesnek éreztem, hogy buzi. Előbb letett valamit az asztalra, aztán hangoztatta. Most inkább fordítva menő, kikomingautolok, aztán én most már istenbizony legyek sikeres, mert ha nem, akkor biztos azért nem, mert engem diszkriminálnak.

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.10.03. 23:08:27

@enamel: "vasárnap este 11-kor"

Ez talán egy kicsit felvillanyoz. A leggyorsabb ujjak billentyűzeten:
www.youtube.com/watch?v=-QzDQZPdUOU
Rick Wakeman, The Six Wives of Henry VIII

Xezs 2010.10.03. 23:09:16

@atpijkamo: " Milyen lenne, ha kiállna egy miniszter, hogy tegnap este megbaszta a feleségét. Csak hogy tudjuk."

Ez hatalmas baszod, röhögök mint az állat :)

A magamutogatástól én is hányok. Faszomat se érdekli ha valaki buzi, tartsa meg magának a sötét kis titkait.

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.10.03. 23:11:45

@enamel: "nála valahogy mindig mellékesnek éreztem, hogy buzi"

Így van, abszolút mellékes. Nem is tudom róla, hogy hangoztatta volna.

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2010.10.03. 23:12:47

@Xezs: Nana, amerre halad az egész bolhacirkusz, még bevezethetik... Az új király helyében visszahoznám a régi jó találmányokat, kicsit modernizálva. Mondjuk a búcscédula gyártást, és a nyilvános, online közvetített önkritikagyakorlásokat. Különös tekintettel a szexuális eltévelyedésekre, és mehetne főműsoridőben józsi barát, meg győzike helyett.

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2010.10.03. 23:31:05

@atpijkamo: 2:09-ig isten volt az ürge, azután annyira nem jött be.
Köszönöm. :)

a lakó (törölt) 2010.10.04. 02:00:39

a buzikkal kapcsolatban osztozik a véleményünk, csináljon tőlem bárki bármit, csak meg ne lássam..

több kommenttel nem tudok hozzájárulni, pedig esküszöm, hogy szívesen lenne türelmem hozzá, de van egy életem. ettől függetlenül mindig is kerültem az olyan embereket, akiknél mindig a politika, a rasszizmus, vagy bármi féle utálat a mondat vége.

csak azért írtam meg a történetet a homárnak, hogy hátha lesz végre valami a lifttel. még jó, hogy ezek szerint nem lakik a házban tolókocsis, vagy akinek épp begipszelték a lábát, mert kiváncsi lennék a megoldásukra. peace

horex · http://horex.uw.hu/ 2010.10.04. 08:09:07

@a lakó:
Mondjuk ha az érdemi részt kiszetted volna, a k.képviselővel megbeszélni máris lenne liftetek pár órán belül ezentúl

Kiddy (dugnám nikki sixx-et!) 2010.10.04. 09:48:29

társasházban földszintre (simán bezúznak és bemásznak), legfelső szintre (beázol) és szélre (hideg van) nem költözünk, aranyszabály.

50-es anyuka 2010.10.04. 10:10:10

Aki ilyen vacakért pénzt ad, ne számítson semmi jóra.

labi 2010.10.04. 11:00:17

Hmmm... hát annyi pénzbül amennyibe ott egy lakás kerül, abból kijön egy szép kerteshátikó is... és még kertészre is fussa, ha valaki nem szeret füvet nyírni-havat lapátolni.

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2010.10.04. 11:42:51

@a lakó: Gondolkodtam rajta, hogy kinyilvánítom mélyen tisztelt rólad a debil mivoltot, de megsajnáltalak. :)

Bodzaszedő Manager (törölt) 2010.10.04. 11:47:58

Ennyi pénzért már kertes házat is tudtál volni venni vagy építeni. igaz, Salátáné megmondta anno a nejemnek a 3 emeletről, hogy a k anyád, dögölj, sose legyen gyereked, aki közösségi ember, az kertes házba nem költözik. (U.i. már 2 gyerekünk van hálistennek, kertes házban lakunk, külföldön, kutyával, kis hibás szomszéddal, aki az úttestet is felnyalja a sártól és közbe engem szid, hiába na nem vagyunk közösségi emberek.)

mohopasi 2010.10.04. 13:11:37

Már régóta megfigyelhető sajnos az, hogy a luxus ár az esetek túlnyomó többségében nem takar luxus minőségű árut, szolgáltatást. Ugyanaz a paraszt csinálja ezt a házat is, amelyik a panelt, csak a főnöke többet kap érte.

murunga 2010.10.04. 13:55:40

@a lakó:
'csak azért írtam meg a történetet a homárnak, hogy hátha lesz végre valami a lifttel.'

hát vazz, te tényleg nem lehetsz atomtudós

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2010.10.04. 14:53:14

@murunga: Láthatóan nem. És mindent komment után egyre láthatóbban.

májgeriberi 2010.10.04. 18:01:48

kibaszott irigy emberek vannak!

hülye lúzerek csak nyugtassák magukat, dögöljön meg a szomszéd tehene elvvel.
váháháááá

Tronik 2010.10.05. 06:28:06

Minden lakással ugyanez van. Élég hülyegyerekes formátumban íródott.
Építenétek inkább családi házat!

Xezs 2010.10.05. 12:41:18

@Tronik: Vagy munkatábort :)

Szaruszerű Lány 2010.10.13. 09:06:13

Azért Duna Terasz, mert a teraszodon Dunányi mennyiségű víz folydogál. :)

BTW: kb. két és fél éve kezdtünk el lakást keresni (egy év után találtunk). Azt a környéket (más építtető, más projekt) azért lőttük ki, mert egy akkora magasfeszültségű vezeték fut végig arra, amitől garantált az instant agyrák. A jogászunk kérte, hogy bizonyos cégektől inkább ne vegyünk, ez is köztük volt.

Taxomükke (UK) 2010.10.18. 20:21:59

@room_101: Ajjajjaj...
Nekünk az 1300 nm-es összközműves telek volt 7 MFt (igaz, 1999-ben és Szigetszentmiklóson)...

sorica123 (törölt) 2011.09.08. 14:56:24

@Xezs: egyabaj, a buziság nem sötét és nem titok. Én specc senkinél nem csípem, ha demonstratíve bújik a partnere szájába a busz közepén. Igen, nemzetünket szaporító heterók esetében sem tetszik a dolog. Mert bazzeg, nem a középkorban vagyunk: nem az a gond, hogy adsz egy csókot a másiknak vagy fogod a kezét, hanem ha olyan dolgokat viszel ki a közös terekbe, amivel a többi ember nem tud és nem is akar mit kezdeni. És ez szerintem vonatkozik heteróra-buzira egyaránt. A másiknak a kezét meg tőlem aztán a buzi ember is foghatja, az nem az a kifejezett közszeméremsértés kategória. (Csak tudnám, hogy a pöcsbe került ez elő...)
Hogy legyen némi on is: mindenkinek szíve joga olyan lakást venni/bérelni, ami a leginkább való neki. én tuti nem költöznék ilyen újépítésű luxuspecónak bepozicionált lófaszkába, mert ennél az én lakásról alkotott képem jóval egyszerűbb. De ha valakinek ez kell, van ilyen is a piacon. Csak jót nem hallottam még arról, hogy valaki közvetlenül az átadás után beleköltözött egy ilyen kacsalábon forgó palotába. Általában ilyenkor jönnek ki a hibák, semmi se üzembiztos, kiderül, hogy a kivitelezésnél nem tudta a jobb kéz mit csinál a bal, kispóroltak valamit stb... úgyhogy ám vegyen a nép lakóparki csodapecót, de számoljon vele, hogy itt nem az a legfrankóbb, ami most esett le a szalagról.
süti beállítások módosítása